Madripoor (Távol-Kelet, SEAR)

Ahogy lény a társam leugrott rólam szép sebet is okozott bennem mikor megláttam a lyukat gyorsan beugrottam társammal együtt szerencsére nem volt túl mély így gyorsan fel is tudtam tápászkodni gyorsan elhagyva esésem helyét. A lény elég dühösen morgolódva tépte szét még jobban a falat és kezdett követni minket. Nem igen volt sok időm de annyi igen, hogy megpróbáljak elindulni egy irányba azzal levéve az álcát. Majd társamhoz szolok.
- Két irányba! Próbáljuk megzavarni hátha valamelyikünk mögé tud kerülni.
Elsőre ötletem sem volt mit kéne csinálni a lénnyel így próbáltam minden támadását elkerülni a fájdalom ellenére amelyet a társam okozott. Figyelembe kell vennünk sérüléseinket de elsőnek elő kell rukkolnunk egy ütő képes tervel a lényről nem vettem le a szemem de próbáltam minél távolabb kerülni tőle úgy, hogy közben nézem a körülöttünk lévő tárgyakat. Hát ha találok valami hasznos gépet.

Oké, a sérülésem frankón gyógyul, bár eléggé furcsa érzés ahogyan a golyó egyszerűen... Öh, kimászik, mondjuk így, a fájdalom pedig múlni kezd ami felettébb kellemes, egyértelműen, de még mindig fáj. Mindenesetre is a társamon elrugaszkodok, ahogyan pedig a karmom a húsába vájom, egy kellemes, megborzongató érzés fut végig a gerincemen, amivel most viszont nincs időm foglalkozni. Sajnos úgy alakul, hogy egy irányba futunk, így pedig a tervezgetés át megy menekülésbe, kár, ráadásul egy út van, az is eléggé kellemetlen zuhanás, vagyis a zuhanás része annyira nem problémás, sokkal inkább az érkezés, azonban nem törik el egyetlen csontom sem, szóval azt hiszem rendben van minden. Egy vetődéssel próbálok meg kitérni az alak elől, aki valószínűleg a padlóba fog csapódni, feltételezem, remélhetőleg eléggé gyors vagyok ehhez... Eléggé kihúztuk a gyufát, valószínűleg főleg én. Mindenesetre is csak bólintok a társam szavaira és ha tudok, akkor megindulok a vele ellentétes irányba. Na most itt van egy annyi előnyünk, hogy jelenleg az ellenfelünk nem igazán lát csak kilencven fokban, vagyis pontosabban annál egy kicsit többen, így nem lesz nehéz valamelyikünknek kikerülni a látóköréből, az már más kérdés, hogy ki mit kezd akkor. Próbálom szemügyre venni az itt lévő gépeket, hátha hasznos, de ha nem, akkor... Akkor nem tudom mit csinálok, mert amíg mindkét keze szabad addig nem tudom a másik szemét támadni és így bármennyire is hangozhat ez furcsán, úgy érzem, hogy az erőviszonyok ellenére is patthelyzetben vagyunk.

Eléggé gyors vagyok ahhoz, hogy elkerüljem a becsapódó ellenfelünket, de csak éppen, ahogyan pedig becsapódik a földbe egy jó pár méteres repülés következik, aminek a legkellemetlenebb része természetesen megint a földet érés, amit megpróbálhatnék tompítani egy gurulással, de mégsem teszem, hiszen csak nem fájhat annyira... És valóban, megúszom néhány zúzódással, s még egy kis pihenésre is van idő, habár nem sokáig, mert az alak az egyik géphez fordul és meg is indul ahhoz, én pedig nem tudom honnan, de mégiscsak tudom, hogy ha azt tönkreteszi akkor a levegőbe repülünk amit meg nem igazán szeretnék, mert egészen jól érzem magam úgy átlagban és szeretnék még élni mondjuk úgy egy... Negyven, ötven évet, ha nem többet. Két dolog jut eszembe, az egyik a telepata, a másik pedig ugyan az, ami eddig is, természetesen, most lenne is rá lehetőség, de először a telepata. Megpróbálok arra gondolni, hogy beszélni akarok vele, valahogy így magyarázták ugye, ha pedig ez sikerül akkor megkérem arra, hogy próbáljon meg valamilyen mentális támadást mérni az ellenfelünkre mielőtt még a levegőbe repít mindent, mert ugye máshogy nem igazán bírunk vele... Ez az egyik, ebben reménykedem, hogy sikerül. A másik pedig remélhetőleg még belefér az időbe, rohanva megpróbálok elé kerülni és nemes egyszerűséggel... Hogy fogalmazzam nagyon, de nagyon finoman... Szétrúgni a férfiasságát, kétlem, hogy működni fog és lehet, hogy nekem fog jobban fájni, akárhogyan is, ezt követően megpróbálok, megint, az arcának ugrani és akár a sérült, akár a még jó szemébe belekapva, a körmeimet belemélyesztve oldalra rántani, húzni, hátha tudom így irányítani egy picit, jobb ötletem tényleg nincs és úgy tűnik, hogy eszköz sincs ami a hasznunkra lehetne.

A lény elöl sikerül kitérni de így kivitte a talajt a lábam alól. Néhány kődarab még szét is vágott az égbe majd miután a földre érkeztem még pár eltalált a nagyobbak még meg is vágtak. Elkezdtem feltápászkodni gyorsan négykézlábra készülve a következő elugrásra amikor látom, hogy a lény nem a társam és nem is felém indult el. Világító kezével a panelek felé indult.
~ Ne ne ne ne basszus. A levegőbe fogunk repülni ilyen nincs az a hülye telepata pedig még az előző hívásomra sem választ legalább foglaltat jelzett volna vagy várakozó listára tett volna.
Semmi fegyver nem volt nálam a gránátokon kívül és kötve hinném, hogy azok hatásosak lennének ellene viszont a társam már fél sikert aratott előbb így talán ha segítek neki akkor sikerrel járhat csak magamra kell vonnom a dög figyelmét. Gyorsan felkapok a földről két kődarabot amely dobásra alkalmas nagyjából baseball labda méretűeket. Majd a kis vágási sebeket leküzdve elkezdtem a lény felé szaladni majd láttam, hogy társam is ezt teszi így még mielőtt a társam rátudott volna ugrani a dögféle fütyültem és felé hajítottam az egyik követ.
- Hé te rusnya dög még nem végeztünk csak ennyi telik tőled!
Mihelyt a mondatomat befejeztem a kő reményeim szerint már fejbe találta és a következőt is utána dobtam így amikor az megfordul remélem jól ki is dobja a szemét vagy fejbe vágja szemből.
( Mindent megtetettem, hogy megelőzzem társamat és hamarabb cselekedjek mint ő így reméltem a lényt magamra csalva kitudja karmolni a másik szemét is. )

Telepata nincs, ami pedig fontosabb, hogy figyelemeltereléssel ugyan, de a tervemet pontról pontra sikerül végrehajtanom, igaz kisebb bökkenőkkel, problémákkal, mint például, hogy a lábam eltörik ahogyan tökön rúgom, amire természetesen fájdalmasan nyögök... Mintha egy pár acélgolyóba rúgtam volna bele, de az akaraterőm nagy, így képes vagyok még megmarni az arcát, az már más kérdés, hogy mennyi eredménnyel. Még több vér kerül rá, így feltételezem hogy siker, de nem látom pontosan, így nem akarom elbízni magam, na meg persze nincs időm vizsgálgatni, ha lenne sem vagyok benne biztos, hogy vizsgálgatni szeretném, mert akkor is veszélyes lenne, egy őrjöngő szuper erős vak... Nos ez nem kezd tovább őrjöngeni, földre esik és fényleni kezd, szóval ami mosolyoghatnékom lett volna a szenvedésén, azon pillanatban elfojtódik. Egy lábon tudok csak közlekedni, ami nem hiszem, hogy elég gyors lenne hirtelen, így kénytelen vagyok a társam segítségét kérni, amit bár eddig nem tettem, de kéretlenül is hűségesen tette, amiért kivételesen be kell vallanom hálás vagyok és kicsit bánom, hogy belemartam korábban, de akkor még dühös voltam rá. Mindenesetre is ugrálni kezdek egy lábon az irányába, ami remélhetőleg egyben kifelé van innen.
- Lennél a hősz lovagom ész kimentenél a helyszetből? - Hát remélem, hogy igen, valamiért úgy érzem, hogy régen volt hősöm, most pedig leállhatnék gondolkodni azon, hogy miért érzem így, csak erre most rohadtul nincs idő mert az alak valószínűleg fel fog robbanni és csak remélem, hogy nem repül vele együtt a levegőbe az egész kóceráj, aggódok a többiekért... Remélem, hogy még élnek.

A kövek amelyeket felé hajítottam csak lepattogtak róla de figyelmét sikeresen magamra vontam készen állva az elkerülésre. De társam bár oda is ért megtámadva őt becses kincseinél minek hatására mind ketten ordításba kezdtek a lény elkezdett térdre rogyni.
~ Itt az esélyem megyek és fejbe rúgom aztán még végeztünk is.
Elkezdek feléjük rohanni az adrenalintól a vágásokat alig érzem a harc heve elkapott. Már majdnem oda is érek mikor társam egy jó pár karmolást okozott a lényen éppen a rúgásra készültem mikor az világítani kezdett. Társamra nézve láttam, hogy csak féllábon volt így gyorsan felkaptam ahogy tudtam talán a legkényelmesebb az ha a kezembe veszem és úgy kezdünk rohanni de ha úgy nem bírom el annak ellenére, hogy a katonaságnál minden reggel azzal keltünk, hogy a társunkkal futottunk pár kört, hogy ha esetleg megsérülne valamikor kilométereket tudjuk cipelni. Minden nap végén homok zsákokat cipeltünk amelynek ember alakja volt és súlyuk több mint 100kg is nyomott. Tehát ha ennek ellenére sem bírnám el a kezembe akkor hátamra kapom bár, hogy is el kell tűnnünk onnan de nélküle nem megyek tehát ha kell elhurcolom onnan. Ha sikerül felvennem valahogy akkor már futok is a lénytől próbálva kijáratot keresni. Ha találok valami kijáratot azon távozok vele és próbálom elhagyni az épületet azon keresztül.

Kicsit megnyugtató, hogy valóban segít kijutni és megkönnyebbülés, hogy nem nekem kell egy lábon kiugrálnom, az már más, hogy így is a levegőbe repülünk, vagy legalább is a robbanás hangját hallom, meg egy pillanatig minden sárga aztán pedig sötétség... Tehát ja.

Ahogyan kábán kinyitom a szemeimet, pár másodpercig fel sem igazán fogom a körülöttem lévő világot, valamilyen szinten annyira álomszerűnek tűnik, még mindig valahogy szokatlan, de hamar realizálom mégis, hogy még élek, mert a fájdalom hamar beüt, az pedig... Nos, mindig azt jelenti, hogy élek. Ahogyan oldalra nézek konténereket látok, sérülteket, ismerős arcokat és... Még mindig nem tudom, hogy miként hívják, de ő is itt van eléggé sérülten.
- Köszi. - Mosolygok a frissen lovagommá ütött srácra, mert még mindig biztos vagyok benne, hogy egyedül nem tudtam volna olyan távolságra jutni, hogy túléljem a robbanást, mivel pedig nem vagyok hálátlan fajta... Vagy legalább is most már tudom, hogy nem vagyok hálátlan fajta, ha nem húzódik el akkor adok neki egy puszit, egyrészt mert miért ne? Másrészt meg mert az életemért cserébe ennyi jár, legalább is én úgy érzem. Persze a "többinek" sem kellett sok idő, hogy észrevegyék, hogy ébren vagyunk, szóval... Ömm... Érdeklődnek, ennek bizonyos okokból nem kifejezetten örülök, de nem is zavar, inkább semlegesen érint.
- Én egészen jól, nem tudjátok, hogy miből maradtatok ki. - Ezzel ha bírok akkor nyújtózok egyet a földön és megropogtatom pár végtagomat, meg persze utána megvizsgálom a lábamat, hogy milyen állapotban van, remélem, hogy legalább be lett kötözve amíg eszméletlen voltam.

A lányt kis nehézségek után de felkapom a hátamra majd futásnak eredek ahogy csak bírok futás közben beugrik valami a múltból.
~ Miért röhögtük ki a szakasz parancsnokot amikor a 100kg-os homok zsákokat 200kg-ig akarta emelni ?! Amint haza érek újra kezdem ennek gyakorlását és 250kg alatt meg nem állok!
Gondolat menetemet befejezve a következő pillanatban szinte már körbe vett a sárga fény gondoltam is rá, hogy amint látom a robbanást a földre vetem magunkat hátha a ott megússzuk bár, hogy is a következő pillanatban arccal földnek nézek és lassan nyitom ki szemeimet. Szép lassan kinyitottam azokat majd köhögtem párat kis földtől is megszabadulva amit lenyeltem, az egész testem sajgott a vágások megint duplázottak. De határozottan éltem legalábbis reméltem ekkor a lány szólalt meg mellettem amikor én még csak négykézlábra emeltem magam majd adott egy puszit. A földön helyet foglalok körbe tekintek majd felelek kissé elmosolyodva a puszi hátására.
- Nincs mit csak viszonoztam a segítséget ..... amelyet .... még a ... fojtogatásnál nyújtottál.
Mondtam kissé szaggatottan még a robbanás hatására belassulva. Mély levegőket vettem majd próbáltam meggyőződni tényleg megvagyok e. Ekkor telepata és társóságát is megpillantom.
- Üdv. Fogjuk rá.
Majd vissza fordulok a lányhoz.
- Egyébként Tank vagyok.
Mondom kissé már szinte röhögve a helyzet komikumán nagy és mély levegőket véve közben.

Vadászat.... Igazából sosem hittem volna, hogy eljön egyszer egy olyan pillanat amikor saját fajtársamra kell vadásznom, de megtörtént és hát elárult minket, veszélybe sodort mindenkit és vesznie kell, így nyersen kijelentve... Akkor is mondjuk furcsa, egy ilyen eléggé durva év után, oké, nem történtek olyan hatalmas, eget rengető dolgok, na de akkor is számomra azért kifejezetten élvezetes év volt és most ez a megkoronázása? Kellemetlen, igazán kellemetlen és nem szívesen csinálom, nem annyira, ezzel is bizonyíthatok, igen, de most ki tudja, hogy kiről van szó... Rendben, én tudom kiről van szó. A lényeg az, hogy nem jó érzés. Mindenesetre is meg kell tenni amit meg kell tenni. Egyenlőre a legnagyobb probléma talán az, hogy nyom sincs amin el lehetne indulni, vagyis talán van, de nem vagyok benne biztos, hogy sikerrel járhatok. Kétlem, hogy bármiféle direkt nyomot hagyott volna maga után, így igazából a " szagára ", avagy az esetleg véletlenül hátrahagyott feromonjaira próbálok támaszkodni, máshogyan nem igazán működhetne, talán ha csak bele nem folyok egy alvilági ügyletbe és nem kérek segítséget deeee Van egy olyan érzésem, hogy ezt inkább nem szeretném megjátszani mert ki tudja, hogy mi lenne annak a végeredménye, így inkább ezt próbálom követni, ha lehetséges, amennyiben nem, nos, muszáj leszek nyomokat keresni, bár bőven kevés esélyt látok ilyen téren a sikerre, de ez is jobb mint az egy helyben állás és tarkóvakargatás.

Tudom követni a hátrahagyott feromonokat, de valamiért az-az érzés kerülget, hogy nagy mázlim van ezzel. Nos, a lényeg az, hogy működik, így pedig, bár órákon keresztül kell bolyonganom a járatokban, de végül csak sikerül valahol az ismeretlenben felbukkannom a felszínre, igaz már egyáltalán nem vagyok Madripoorban és nem is tudtam, hogy a járataink ilyen messzire elnyúlnak, kicsit furcsa is, de nem baj, gondolom talán erről jöhettünk vagy valami ilyesmi, vagy... Ömm, akkor munkálkodtak ezen amikor kicsi voltam és a balesetem miatt nem emlékszem erre vagy ki tudja, nem is igazán érdekel, a lényeg, hogy ezzel elvesztettem a nyomát, igaz nem biztos. A fák között rálátok egy faluféleségre, valószínűleg egy halászfalu lehet, vagy csak én vélem így, van még a mi korunkban halászfalu? Nos, Amerikában biztosan nincs, de errefelé véleményem szerint eléggé esélyes, mégiscsak egy ilyen térségben élünk, attól függetlenül hogy mi magunk nem halászunk mert miért halásznánk mert a város alatt élünk... Oké, térjünk rá a lényegre mert így sosem érem utol, így is eléggé nagy előnye van már, szóval, először is a földet és a növényeket kezdem el vizsgálgatni, nyomok után kutatva, igaz nem valószínű, hogy találok valamit, de ha olyan lábnyomokat vélek felfedezni mint a sajátom, akkor azokat követve haladok tovább. Amennyiben beigazolódik az egyértelműnek tűnő és nem találok semmit, akkor a város felé veszem az irányt, természetesen olyan módon, ahogyan tanítottak, a lehető legjobbnak tűnő fedezékek takarásában haladva, csendesen és ha kell akkor türelmesen, de ha lehetőségem nyílik rá akkor magaslaton is, hogy többet láthassak át, ha ez nem fenyeget bukással. Egyenlőre semmi konkrét ötletem nincs, hogy miként és merre, továbbra is kéne valami konkrét amin elindulhatok és követhetem, végül is... Éppen ezt keresem.

Nos, beigazolódott az egyértelmű, valóban egy halászfaluval van dolgom, ami nem egy nagy probléma, a gondok igazából ott vannak, hogy bármennyire is sikerült eddig haladni, ami őszintén szólva amúgy sem sok... Szóval elvesztettem azt a kevés nyomot is amit eddig követni tudtam, hiszen a parton nem találtam semmit, vissza arra amerről jöttem pedig nem mehetek. Kellemetlen, de nem tudok mit tenni, más irányba kell mozdítanom ezt az egészet, az már más kérdés, hogy milyenbe és hogy miképpen is akarom ezt kivitelezni. Az igazság az, hogy...
~ Fogalmam sincs... Talán hagyni kéne hogy ő találjon meg engem, de ez kétlem hogy csak így menne... ~ Erre egy módot látok. Mivel ugye azért távozott tőlünk, mert embereket akar ölni... Nos... Talán felkelthetném a figyelmét azzal, hogy embereket ölök, de ez egy eléggé vésztartalék megoldás, amihez egy jó darabig nem akarok hozzányúlni, mivel csak egy ilyen utolsó " hátha " cselekedet lenne és lényegében értelmetlen mészárlás, avagy egy olyan dolog amire eddig nem igazán tanítottak... Hmm, az is lehet, hogy helyben vagyok és csupán csak várnom kéne rá de nem tudom, lenne akkora szerencsém? Nos volt már egy jó párszor, de ehhez most több is kéne annál és kétlem hogy beválna, így megint csak ott vagyok, hogy fogalmam sincs, hogy mit tehetnék ebben a helyzetben, ahogyan abban sem, hogy felfedjem-e magamat az emberek előtt... Hmm. Nos, eddig azt tanították, hogy ha lehetséges akkor inkább olvadjunk be, igaz valószínűleg mutánsnak néznének, tehát rendben, kénytelen vagyok megkockáztatni és belépni a faluba, hátha ott találok valamit, esetleg megkérdezhetek pár alakot, hogy nem láttak-e egy hozzám hasonló személyt deeeee nagyon úgy érzem hogy ez egy rossz ötlet. Valószínűleg teljesen rossz irányból közelítem meg a dolgot szóval... Ennyit arról amit eddig sikerült összeszednem és hogy Barnabas megbízik benne, szinte érzem ahogyan ez az egész elúszik tőlem.

Közelebb tudok merészkedni a faluhoz, ahol viszont nem egészen az fogad, mint amire számítottam... Nos, rendben, halálra valamilyen szinten számítottam, de nem ilyesfélére. Némi vér és holttestek, de egyiken sem látok karmolás vagy harapás nyomokat, inkább golyó általi halálnak tűnik s még eléggé friss lehet az eset, hiszen itt vannak a testek... Erősen kétlem, hogy csak így itt hagynák a hullákat, a legtöbben vannak annyira civilizáltak, hogy eltüntessék, legalább a betegségek miatt és az állatok miatt amiket idevonzhat a dögszag. Az az igazság, hogy ez sem sok, de talán van valami aminek a nyomán elindulhatok, maximum rossz irányba vezet ez is, ami eléggé kellemetlen lenne, mert továbbra is fegyverekről van szó, ami inkább az emberekre jellemző, már amelyiknek nincsen mutációja, de jobb lehetőség nincs. Jobban szemügyre veszem a környezetet, vagyis igazából a falut, arra vagyok kíváncsi, hogy akik öltek, azok itt lehetnek-e még, mert amennyiben nincsenek, abban az esetben lehetőségem lehet jobban megfigyelni a dolgokat, hogy mi céllal lehettek itt, miért tehették azt amit tettek, talán meg tudom tippelni, hogy elvittek-e valamit, nőket, fiatalokat, bármire ráakadhatok, persze csak óvatosan. Amennyiben pedig még itt vannak, nos, akkor sokkalta egyszerűbb a helyzet, ugyanis akkor csak hallgatóznom kell s nem kell ismételten nyomok után rohangálnom ami már így is zsákutcába vezetett egyszer, pedig szolid ötletnek tűnt abban a momentumban amikor elkezdtem, egészen nem sokkal ezelőttig is jó volt... Nos, a lényeg hogy talán nincsenek veszve a dolgok, annyira csak nem szúrhatok el pont most valamit... Ugye? Nos, nem, az-az igazság, hogy kegyetlenül elbénázhatom, de inkább koncentrálok most a keresésre, vagy a figyelésre.