James Runnel lakása

Egy kicsi két szobás lakás a nyolcadik emeleten, melyben James él egyedül.

Nehézkesen kelek fel ágyamból. Előző este, mármint ma kora reggel sikerült csak hazaérnem, és ágyba bújnom. De azért a délig történő alvás eléggé pihentető tud lenni. Egy hatalmas ásítás kíséretében nyújtózkodva tápászkodok fel, majd a mosdóba veszem az irányt. Dolgom végeztével a fürdőszobába is betévedek, ahol egy frissítő, és kellemes reggeli zuhanyt veszek, majd vissza a hálószobába, hogy felöltözzek. Fehér póló, kék farmer, zokni, cipő, és már kész is vagyok. Na de egy napnak sem lehet nekivágni korgó gyomorral, főleg, ha már az ebédet is sikerült átaludnia az embernek. Úgyhogy a konyhába veszem az irányt, ahol óvatosan feltépem hűtőm ajtaját, egy hirtelen rántással, majd unott tekintettel lesek körbe, a szinte teljesen üres energiazabáló gépezet belsejében.
- Ideje lenne bevásárolni.
Mondom magamnak egy sóhajtás kíséretében, miközben megrázok egy üres tejes dobozt, aztán egy könnyed mozdulattal visszahelyezem a hűtőgép ajtajába. Aztán egy pizza szeletet halászok ki a hátuljából.
- Ez nagyjából három-négy napja lehet itt...
Fűzöm hozzá, aztán beleharapok, és illedelmesen lábammal rásegítek a hűtő ajtajának, hogy sikerüljön rendesen becsukódnia. Hideg pizzámmal a kezemben kezdek el kutatni telefonom után a konyhában. Homályos emlékeim szerint legalábbis hajnalban még valahova oda raktam le. Hosszas keresgélés után, miután végignéztem az ebédlőasztal alatt, rajta, és még a szekrényekben, csak sikerül kiszúrni a pulton a készüléket. Kezembe kaparintva harapok még egyet a pizzából, aztán megnyomok pár gombot a telefonon, de az nem reagál semmire.
- Máf mefint lemefült...
Dörmögöm teli szájjal, ahogy lepattintom félkézzel a hátulját, majd a pizzát fogaimmal megtartva rásegítek másik kezemmel is a bonyolult beavatkozásra, és kiszedem a telefonból az akkumulátort, majd egy kis elektromosságot vezetek bele szervezetemből. Miután újból összerakom a telefonomat, és a pizzaszelet maradékát is elrejtettem pofazacskómba halk csámcsogás közepette diadalittasan mosolyogva kapcsolom be, az immár feltöltött telefonomat. Amikor meglátom az időt azonnal lehervad a mosoly az arcomról, és már rohanok is vissza a szobámba hátizsákomért, majd kirontva a bejárati ajtón rácsapok a lift hívógombjára, és még visszakézből majdnem beletörve a kulcsot a zárba bezárom az ajtót. Hogy utána kinyitva becsukjam azt, és ismét bezárjam, hogy még értelme is legyen. Visszafordulva a lift felé idegesen veszem tudomásul, hogy az még csak a másodikon jár, mivel előttem vitték le a liftet. Az ilyenkor legértelmesebb lehetőséget választva toporgok egy helyben ameddig el nem éri a hatodik emeletet, majd elkezdek lefelé vágtázni a lépcsőn.

Sötétség és tűz kora: A pokol tornácán prológus
Résztvevők: Pokol dimenziók urai, úrnői bizalmasukkal, az asgardi káosz és halálistennő, Avalon védelmezője és a görög halálisten
Helyszín és idő: időn és helyen kívüli dimenzió

Egy villanás töltötte be az üres helyet, ami leginkább egy űrben lebegő aszteroidának tűnt. Ahogyan a fény eloszlott megannyi furcsa lényt lehetett meglátni itt. jelen voltak a legfőbb pokoli dimenziók urai és úrnői egy-egy magukkal hozott bizalmassal, illetve négy isteni származású személy, Hela, Thorhalla, Hádész és Roma is.

- Ahogyan látom a menny küldöttei nem vették a fáradtságot, hogy megjelenjenek a hívásunkra – mondta az egyik démon.
- Még mindig vezekelnek azért, amit korábban tettek, nem érezték jogszerűnek a beavatkozást azok után, hogy utoljára majdnem nagyobb pusztítást okoztak, mint most Dormmamu – felelte az egyik nő. – Dormammu szerintük senki ügye, a gyíkok pedig az Asgardiak felelőssége.
- Senki ügye, persze – mondta Mephisto. – De ha bevakoznánk, akkor hátba döfnének minket az öntelt képmutató tollas és szárnyas lények.
- Nem mintha nem tetted volna meg drágám – felelte gúnyosan Thorhalla. – Legjobb tudomásunk szerint – pillantott Hela-ra a szeme sarkából – te voltál, ki nem engedte a lelket semerre a haláluk után, s avatkozott közbe, hogy szolgád tette ne járjon Bronx pusztulásával.
- Az avatár megmentéséhez nem volt közöm, sem pedig ahhoz, hogy egy másik avatár megszületett azon az estén.
- Britannia kapitány az én felelősségem volt és az én védelmem alatt állt, áll s állni is fog mindig – szólalt fel Roma is. – Jól véssétek az elmétek, sosem fog a karmaitok közé kerülni.
- Arról, hogy a görögök istenek kineveznek-e avatárt maguknak, vagy sem nem tartozik ezen tanácskozásra – szólt közbe mély hangján Hádész is. – Az asgardiaktól nem kéritek ezt számon.
- Thamuz-nak hála nem rendelkezünk eggyel sem – felelte Thorhalla. – Remekül ért azok eltulajdonításához.
- Nem vesztettél vele sokat, már halott a lánya – vigyorodott el Mephisto.
Thamuz már éppen szólalt volna fel, amikor Hela emelte fel a karját és hallgatatta el a démont.
- Ez nem a mai tanácskozás tárgya – jelentette ki túlvilági hangján. – A fivérünkről gondoskodni fogunk, mi Asgardiak, miként eddig is tettük a másik öt fattyúval. A kérdés jelenleg, hogy miként érjük el, hogy Dormammu elpusztuljon, vagy távozzon Midgardról.
- Abban egyetértünk, hogy nyílt beavatkozásról szó sem lehet – mondta ismét a női démon. – A halandók megtették a dolgukat, Dormammu-nak nem marad ideje, sem esélye arra, hogy az igazi terveit végrehajtsa.
- A mágikus gócpontjai miatt a védőpajzsa meggyengült, nem tudja sokáig fenntartani a pajzsot az Astoria között. Bármennyire is nem tetszik sem nekem, sem a jelenlevőknek, időlegesen fel kell a halandókat ruházni olyan erővel, amivel képesek arra, hogy megtegyék, amit mi nem tehetünk.
Az arcokon határozottan látszott, hogy igazából egyiknek sem fűlött a foga ahhoz, hogy mindezt megtegye, de végül bólintottak egyetértően. Más út nem volt ahhoz, hogy megállítsák Dormammu-t.



Sötétség és tűz kora: A pokol tornácán
Résztvevők: James Runnel
Következő körváltás: 2013. február 25. (hétfő)

Queens, New York egyetlen olyan része még, ami démoni uralmon volt. Sehol máshol nem voltak már a városban, Dormmamu minden előretolt helyőrsége megszűnt létezni, a civilek, önjelölt hősök, akik véletlenül, vagy épp szándékosan kerültek arra a helyre elpusztították őket. A démonúr és hordája visszaszorult az Astoria negyedébe, amit most már szinte folyamatos tűz alatt tartott a SHIELD helicarriere a Fury, a támadásokkal is végig gyengítve a pajzsot. Úgy két hete foglalkoztak ezzel, ennek köszönhetően a városban a Nemzeti Gárda tartott rendet, mert az összes SHIELD ügynök ki volt rendelve Queensbe, hogyha a pajzs megtörik, akkor kezdjék meg a környék kitakarítását és biztosítását.
Végül február vége felé sikerült elérniük egy eredményt, ez mind a földről, mind pedig a levegőből tisztán látható és érezhető volt. Egy sorozat ekkor törte át a pajzsot először és csapódott be a földbe a pajzs túloldalán. Az eredménye az lett, hogy egy erős lökéshullám következtében omlott össze a mágikus védőpajzs. A lökéshullám az egy tonna súly alatt mindent ideiglenesen a földre kényszerített, ami a levegőben volt, de még a vadászgépeket is nehéz volt egyvonalban tartani, hogy ne legyen belőle katasztrófa. A földön levőket a lökéshullám a földre lökte, az épületek ablakai betörtek és az üvegszilánkok esőként hullottak az utcákra.
A robbanás után végre mindenki szemtanúja lehetett annak, ami odabent zajlott az Astoria negyedében, a pokol tornácán.

Miközben rohanok lefelé a lépcsőkön, reménykedve abban, hogy sikerül időben odaérnem a találkozómra de az egyik lépcsőfordulóban amikor épp az első lépcsőfokra léptem egy hatalmas lökéshullám rázott meg mindent, aminek köszönhetően sikerült is lebuckáznom a lépcsőn, és nekicsapódni a szemközti falnak.
- Anyád...
Szitkozódom hangosan miközben feltápászkodok, és nyakamat tapogatom. Az esésnek köszönhetően itt-ott sikerült megzúznom magam, de szerencsére semmi más bajom nem történt. Na meg persze, a zaj is bántotta a fülemet. Az egyetlen szerencsém, hogy már pont a földszintre sikerült esnem, így nem kellett ismételten a lépcsővel foglalkoznom. Ahogy kilépek a házból mindenhol a ház közelében üvegszilánkokat pillantok meg. Próbálok óvatosan áthaladni rajtuk, illetve közöttük majd felnézek a panelházra, hogy beigazoljam azt amit nem akartam.
- Hogy az a jó... Remek. Még üvegest is kell hívnom.
Mondom komoran amikor meglátom, hogy az én lakásom ablakait sem kímélte meg a lökéshullám.
- Ezért még elkapok egy SHIELD-eset, és kifogom fizettetni vele.
Dörmögöm az orrom alatt miközben elindulok. Még jó hogy pont az Astoria felé kellett vennem az irányt. Milyen szép is, hogy ilyen közel lakok hozzá, így még azt is láthattam a védőpajzs áttörése után, hogy milyen szép pusztítást is vittek végbe eddig bent. Szinte azonnal megfeledkezek a találkozóról, és inkább a lepusztult városrész felé veszem az irányt. Mert hát. Ebből csak nem maradhatok ki.
- Itt aztán nagy balhé lesz. És nem fogok lemaradni róla.
Kezdek el vigyorogni miközben félrelökök egy vastagabb faágat ami ráesett az eldőlt motoromra. Felállítom a motort, aztán felpattanva rá be is indítom. A motor szépen muzsikál. Szerencsére nem esett komolyabb baja, csak néhány helyen lehorzsolódott róla a festék. Ja nem az még korábban történt. Hát akkor semmi baja sem esett szerencsére. Mielőtt elindulnék, azért táskámat előrefordítom, és előhalászom belőle pisztolyomat, és persze a hozzá tartozó tokot, majd combomra erősítem.
- Ez még kelleni fog.
A táskát visszacipzározom, majd hátamra lököm, és már el is indulok. A motor kicsit megemelkedik ahogy gázt adok, de ezt könnyedén ellensúlyozva visszaeresztem az első kerekét az útra. Próbálok vele olyan területen menni, ahol nincsenek üvegszilánkok, vagy bármi más ami kidurranthatná a kerekeket, ezért ha kell, kisebb füvesített területeken, is hajlandó vagyok áthajtani. Ahogy közeledek egyre izgatottabbá válok, ami kívülről is látszódik, hiszen kezeim körül, kisebb-nagyobb szikrák jelennek meg, és kékes színben cikáznak végig egész alkaromon.