Zöld piac

A híres Zöld piac Sunnyside és az Astoria határán. Zöld környezetben található, és a hely arról híres, hogy a termelők árulják saját portékájukat ezen a helyen.
Jelenleg a hőség miatt éjszaka is nyitva vannak, mert akkor több a vevőjük, mint napközben.

Kicsiny párbeszédünket csak a pincér érkezése zavarta meg, miközben a három ásványvíz számláját tette az asztalra, amire oda sem nézve tettem le pár dollárt. Magamban még mindig füstölögve hagytam el a helyet, bár a pincér talán motoyogott valami köszönöm félét.
Na jó el kellett ismernem, hogy eléggé lejárattam magam Blue Angelben. Pedig az esztelen vádaskodás tényleg nem az én műfajom, ráadásul semmim sem volt a fickó ellen, úgyhogy felesleges volt jártatnom a számat.
Szerencsére én az a fajta fickó vagyok, aki belátja a hibáit, majd összekaparja, leporolja magát, és továbbáll. Én tovább álltam ezúttal a Zöld Piac felé, amit most már többen is a figyelmembe ajánlottak. Mivel a hely nem volt messze a a Blue Angelstől, ezért a gyaloglás választottam, mivel még volt egy hely, ahova be kellett térnem.
Nem mondom, hogy sűrűn éltem serkentőkkel, ha nem számítjuk azt a kávét, amit reggelente elfogyasztottam. Azt is inkább az íze miatt, mint a hatásáért. Azonban voltak olyan esetek, amikor vagy szoros volt a határidő, vagy éjszaka kellett dolgoznom, és nem tudtam, hogy mikor kerülök ágyba, akkor kénytelen voltam más szerekhez nyúlni.
Nem, nem ecstasyhoz...amilyen metabolizmusom nekem van, ki tudja, milyen hatással lennének rám az ehhez hasonló partidrogok, és természetesen nem nyomozhattam a hónom alatt egy karton Red Bullal sem. Én inkább az aminosavas serkentőkre esküdtem. Így nem kellett semmi illegálisat tennem, csak betérni az első gyógyszertárba vagy táplálék kiegészítőket áruló boltba, és máris hozzájuthattam a kívánt pirulákhoz.
Még pár dollárral szegényebben értem el a Zöld Piac határához. Árusok hosszú sora kínálta portékáit még jóval éjfél után is, bár nyílván kevesebb volt a vásárló, mint nappal. Eszembe jutott, amit Mrs Sanders mondott, hogy a férje sokszor gyalog tért haza piacról, és az utcáról még mindig könnyebb elrabolni valakit, mint modjuk egy buszról, ahol azért sokaknak feltűnik az esemény, bár ezt is meg lehet oldani. Szétrágtam két tablettát, és ittam rá egy korty vizet. Ki kellett használnom a nemsokára bekövetkező energiahullámot.
Első lépés terepszemle. Szemügyre vételeztem, hogy hány árusnak is kéne megmutatnom a fényképet, ha már semmi más ötletem nem marad. Bár az orromra kevésbé számíthattam tekintve a nagyvárosi környezetet, és a piacon keveredő illatokat, ezért ide csak később szándékoztam visszatérni. Ehelyett megpróbáltam megtalálni azt az utat, amit Jakob sanders használhatott hazafelé menet. Miután sétálva is húsz percre laktak, így nekem sem tarthat a végtelenségig végigjárni ugyanazt az utat. Gondolom Jakob szatyrokkal megpakolva nem tett hatalmas kitérőket...

(Ha a fenti megoldás működőképes, akkor végigjárom a legrövidebb utat a Sanders ház és a piac között, hátha látok valami gyanúsat. Próbálok figyelni az esetleges térfigyelő kamerára, illetve olyan elektronikai boltokra, ahol kamerákat árulnak, és az előtte elhaladókat tvn mutatják. A piacon kívül már "nyitva tartom" az orromat hátha érzek valami oda nem illőt pl. vért, persze időnként a hátam mögé is pillantok, hogy nem követnek -e  )

A piacot egyelőre elvetettem, ugyanis semmi kedvem nem volt végigkérdezni mindenkit arról, hogy látták - e egyáltalán, illetve emlékeznek -e Jakobra. Az út szerencsére nem volt túlságosan bonyolult, bár a szimatom nem sokat segített, és a szokásos New York-i szagoknál többet nem nagyon közvetített. Kamerákat láttam szép számmal, és elhaladtam a SHIELD néhány drónja közelében is. Ezek, ha a híreknek, hinni lehetett, akkor azonnal jelentenek minden gyanús eseményt és tevékenységet. Mivel Mrs Sanders bejelentését nem kezelték túl komolyan, ezért arra a következtetésre jutottam, hogy az öregúr látszólag önként távozott az elrablóival.
Jobban örültem volna, hogy ha le tudom szűkíteni az eltűnés helyét...lehet, hogy csak árnyékra vetődök, de eszembe jutott az a sarok, ahol a bomló húst éreztem. Talán jakob sanders nem csak zöldséget, gyümölcsöt vett a piacon, hiszen nem minden farmer adja el az állatait a nagy konszerneknek. Tudtam, hogy gyenge nyom, de egy pár percet mégis megért az időmből, ha segített előrébb jutni. Elindultam arra, amerről a rohadt hús szagát éreztem, tudva, hogy az egész jöhet egy kínai étterem szemeteséből is, de hát ez egy piszkos meló...

(remélem nem tartom fel nagyon a kalandot )

A vér, az ürülék mind a legrosszabb sejtéseimet látszott igazolni. Lehet, hogy mégis tévedtem, és Jakob Sanders már nincsen az élő sorában. Reméltem, hogy ez nem így van. Továbbra is az volt a véleményem, hogy az idős embert elrabolták és nem meggyilkolták. Különben is akkor hol van a holttest?
Kicsit arrébb találtam egy világoskék inget. Ezt a színt viselte Jakob a felesége szerint. Óvatosan emelem fel a sarkánál fogva, igyekszem minél jobban megvizsgálni, hátha találok rajta valamit, ami segíthet rájönnöm, hogy mi is történt itt. Vér, szakadások, leszakadt gombok, fura szagok? Bár nem hiszem, hogy pont ebben a sikátorban lenne egy kamera, de a környéket biztosan figyeli egy...lehet, hogy telefonálnom is kell egy rendőrségi kapcsolatomnak...

Nos alakul a történet, bár még nem tudtam, hogy kedvem szerint, vagy éppen ellenkezőjére. Az ing egyértelműen Jakobé volt, olyan erősen éreztem az illatát, ami nem hagyott kétséget. A másik szag azonban nem emberé volt. Rögtön megállapítottam, hiszen ugyanezt érzem mindig, amikor visszaváltozom emberré, és a környezetet még belepi az átható bunda, esetenként vér szaga, amikor az erdőben tértem magamhoz. Egy másik vérállat vagy mutáns járt itt, méghozzá a szagából ítélve egy...nőstény? A szívem rögtön hevesebben kezdett verni, amint az illat az orromba hatolt, de tudtam, hogy ezt csak az állati ösztönök teszik, mégis szükségem volt pár másodpercre, hogy lecsendesítsem. Mire a pulzusom visszatért a normálisra, még a vicsorgást is abba tudtam hagyni, (tényleg így udvarolnak a farkasok?). Az ingen szerencsére nem volt túl sok vér, így visszatért az a reményem, hogy Jakobot még életben találhatom.
Egyelőre azonban tovább vizsgálódtam, most hogy már tudtam, mit is keressek, próbáltam követni a nőstény illatát. Talán páran megnéznek majd, de végtére is ez New York, itt senki sem viselkedik normálisan, egy sűrűn levegőt vevő fickót pedig talán senki sem néz meg kétszer.
Próbáltam rájönni, hogy hová is tűnt az elrabló Jakobbal. Csak nem kapta a vállára, és rohant ki vele az utcára. Talán berakták egy kocsiba, miután elkapták, vagy bementek valami idenyíló ajtón? Tudtam, hogy az erőm jelentősen megnő, amikor átváltozom, és ugrani is jól tudok, talán a másik is ezt tette, és felmászott valamelyik ház tetejére?

(Apropó hány óra van? Még éjszaka van egyáltalán?)

A sikátorban való keresgélés nem vezetett semmilyen további eredmményre, nem találtam sem ajtót, sem semmit, amit mutatná, hogy merre vitték Jakobot. Jobb híján követtem a nőstény illatát, ami kivezetett a sikátorból. Az utcán már egyáltalán nem éreztem az idős férfit, ami nem volt csoda, hiszen a nyom kihűlt, összekeveredett más emberekével. A nőé azonban továbbra is itt volt, úgy tűnt ki az elegyből, mint a rózsa illata egy csokor margaréta közül.
Egy pillanatra megálltam, hogy kirázzam a fejemből az ostoba asszociációkat. Nem nőzni voltam itt, hanem hogy megtaláljak valakit, aki eltűnt. Ez lehet amit a farkasok éreznek párzási időszakkor? De hát én ember vagyok a fenébe is...
Bár az erős illat jobban felspanolt, mint bármilyen serkentő, egyre kevésbé volt hatással a libidómra, így további fennakadások nélkül követhettem néhány sarkon keresztül egy egyszintes épülethez. Ideális rejtekhelynek tűnt, kihelyezett táblák figyelmeztettek a közelgő bontásra, illetve a szokásos omlás és egyéb veszélyekre. A követett illat itt vált a legerősebbé, szinte arcul csapott az intenzitása. Ha tipplenem kéne, akkor valószínűleg megtaláltam a tanyáját. Elhatároztam, hogy soha többet nem panaszkodok a házam előtti felújítási munkákra. Ott legalább építenek...
Óvatosan közelítettem meg az épületet, igyekezvén kihasználni az éjszaka árnyait. Csak azért mert valami lerobbantnak tűnt, nem biztos, hogy az is, ezért gondosan nyitva tartottam a szemem és a fülem. Egyelőre nem akartam megmutatni magam egy gondosan elhelyezett biztonsági kamerának. Amennyire lehetséges figyeltem a lépteimre, nehogy rálépjek egy bukózsinórra, vagy egy csapdára. Ha lehet, inkább én lepjem meg a bent lévőket, mint ők engem. Az ólmosbot közelsége megnyugtatott, még ember formában sem voltam védtelen, a pisztoly pedig egyelőre nem hiányzott. Remélem ez így is marad...
Az egyetlen, amit nem tudtam elkendőzni az az én illatom volt, bár egy ideje már nem változtam át, de reméltem, hogy a nőstény szaga elnyomja majd...

Nos nem is volt olyan nehéz bejutnom az épületbe, mint amire számítottam, talán a következő ügyemben majd kicsit derűlátóbb leszek...nos talán nem, ugyanis utáltam csalódni. A raktár mindenestre olyan volt, mint ahogy elképzelünk egy elhagyott raktárt.Nagyrészt üres, kivéve egy sarkot, ahol néhány nagyobb raklapot hagytak felhalmozva, és ami mögé sikerült beosonnom. Az előre elképzelttől eltérő kép fogadott. Egy kis tábortűz mellett Jakob feküdt egy matracon, kissé sebesülten, de ahogy láttam élve, és állapotán csak javít majd néhány nap egy gondos kórházban. Mellette egy csinos vörös ült és egyszerre játszotta az őr és a nővér szerepét, mivel Jakob karján cserélt éppen egy kötést.
Ha már idáig eljöttem, csak nem hagyom itt az öreg Sanderst, különösen, amíg csak egy ellenféllel kell számolnom. A nő nem adta jelét, hogy tudná én is a bent vagyok, de lehet, hogy csak figyelmen kívül hagyta, vagy nem érdekelte. Rászántam pár másodpercet, hogy érzékeimet a lehetséges maximumra hegyezve körül kémleljek, majd lehúnyva a szememet csak a fülemre és az orromra koncentrálva „körbe radarozzak”. Ha semmi újat, veszélyeset nem érzek, majd előlépek....

Elhagyott raktár

Bármennyire is füleltem, semmilyen más állat vagy ember vagy egyéb lény hangját nem hallottam, és mivel nem akartam az egész éjszakát itt tölteni, így kiléptem a raklap mögül. Őszintén szólva nem is számítottam arra, hogy meglephetem a hölgyet, hiszen ha valaki ilyen helyen húzza meg magát az valószínűleg elég éberré vált, hogy a legkisebb zajra is felkapja a fejét. Azonkívül hallottak már süket farkasról? Alig tettem meg egy fél lépést, és a hölgy talán csak két elmozduló porszemet hallott meg (én is meghallanám ) máris odakapta a fejét, majd villámgyorsan kezdett alakot váltani. Vicsorogva állt köztem és Jakob között, de inkább védelmezve a férfit, semmint túszként tartva.
Nem túl közel, de nem is túl távol torpantam meg.
- Gyerünk, vedd fel a rendes alakodat! – vicsorogta. – És harcolj, de nem fogom hagyni, hogy akárcsak egy ujjal is hozzáérj az idős emberhez. Már így is elég kárt okoztatok benne!
Hmmm érdekes helyzet, nyugodtan felemeltem a kezemet, és egyelőre megtagadtam az átváltozásra vonatkozó felszólítást. Ha tudja, hogy ki/mi vagyok, akkor talán úgy érem el a nagyobb hatást ha egyelőre megmaradok emberi alakomban.
- Helló - hiába, azért mégis illik köszönteni a hölgyet. - Nem harcolni jöttem, és nem is, hogy bántsam Jakobot, hanem, hogy hazavigyem a feleségéhez.
Az átváltozott farkashölgy szemeibe nézve elmosolyodtam.
- Nem jelentek veszélyt sem rád, ő rá - intettem az idős ember felé - pedig még annyira sem.
Remélem a hölgy legalább végighallgat és mérlegel egy kicsit, addig is tartva az ugrásnyi távolságot. Ha támad, akkor igyekszek kitérni előle...

//Ki mondta, hogy nem tudta, hogy ott vagy azóta, hogy beléptél a raktárba, mert nem mutatta, az egy dolog, de ő is kiszagolhatott //

Résztvevő: Damien Knight

A nő Damien minden egyes szavánál vicsorgott és úgy lapult le közben, hogy ugrásra kész volt. Az ellenségesség és támadási szándék Damien számára is tökéletesen látszott a nő tartásából és mozdulataiból. Még valószínűleg nem látott ilyet korábban, de mégis ösztönösen tudta, érezte mindezt. Ahogyan azt is megérezte, hogy a nő imponál neki, a dominanciája, volt valami benne, ami sokkal mélyebb érzéseket keltett, mint amit valaha érzett. Eddig nem igen találkozott efféle lényekkel, de azt valószínűleg tanulmányai miatt, olvasás során tudta, hogy a farkasok hierarchia szerint élnek és a férfi tudta, hogy ez a nőstény felette áll, hogy itt nem ő az, aki feltételeket szabhat, vagy bármit tehet, hanem a nő az. A nő nem az embert szólította belőle, hanem az állatot, amit mindig is próbált elnyomni, és azt az énjét, amit még Damien sem ismert magában.
- Hazudsz! Alázatot sem mutattál! – dörrent rá a nő. – Nem hagyom senkinek, hogy bántsa a nagyapámat!
Ezzel már ugrott is Damien felé, ugyanolyan gyors volt, talán picit gyorsabb is, mint a férfi. Így egy ugrás után már ott volt közelharci távolságban a másiknál, egyenesen a torka irányába csapott a jobb karmos mancsával, míg a ballal a gyomor felé, hogy kibelezhesse ellenfelét.

(Nos ahogy írtam, nem számítottam arra, hogy meglephetem )

Na így jár az, aki nem jár társaságba, és ezért nem ismeri a szabályokat, de ezt a magyarázatot gondolom az időközben farkassá vált hölgy nem fogadná el, ráadásul nem is lenne időm, hogy mindezt elmagyarázzam, főleg amikor azok a karmok csak arra vártak, hogy feltépjék a torkom és kibelezzenek. Egyszerre...
Szemlátomást a szemkontaktus nem volt jó ötlet, nyílván kihívásnak vette. Jobban kellett volna figyelnem annak idején biológián, vagy több természet filemet néznem. A kisugárzása szinte letaglózott, bár emberként is biztos vonzónak tartanám, a farkas fele pedig az én másik énemet szólította. Egy dolog biztos, nem most fogok tőle randit kérni, ha farkas ha nem. Legyen bármilyen domináns, szemlátomást élethalál harcra készült, és olyankor védekezni kell. Miután kiderült, hogy a nagyapját védi, még kevésbé volt kedvem igazán verekedni, hiszen a céljaink végülis közösek voltak, biztonságban tudni Jakob Sanderst.
Bármennyire is messze álltam meg, a lány egyetlen ugrással áthidalta a köztünk lévő távolság nagy részét, a következővel egyidőben pedig eltervezte, hogy véget is vett a küzdelemnek. Nos ha valamit megtanultam Thomas Marektől, az az, hogy ha egy hosszú karú, magas ellenfél támad, akkor nem sok esélyem van arra, hogy távol tartsam. Így amikor másodszor is elrugaszkodott, én is közelebb szökkentem. Az ólmosbot kicsúszott a kabátujjamból és belesimult a markomba.
Mivel a hölgy farkasember formában magasabb, mint én, lehetett bármilyen gyors a csapás irányát már nem igazán változtathatta meg. Hogy biztos legyek benne, még összébb is húztam magam, nehogy a karja eltaláljon. A gyomromnak irányzott karmokat a bottal próbáltam eltéríteni az ellentétes irányba,és egy rövid lépéssel kitértem a teste irányából is. A lendület elvileg, elvégezte a többit. Miután ő a levegőben volt, már nem fordulhatott más felé. Így az ugrás elvihette mellettem, amire igyekztem egy könyöklökéssel is rásegíteni. Ezt a trükköt nyílván nem játszhattam el még egyszer, de elvileg pár pillanatnyi levegőhöz kellett juttatnia.
- Laura  küldött – morogtam. Úgy tűnik mégis sikerült megszólítania a bennem élő állatot. – Kettőtök illata vezetett el ide. Ha bántani akarnám, nem jöttem voln...
Ennél több időm valószínűleg nem lesz beszédre. Ha megint támad, akkor a mancsára próbálok csapni az ólmosbottal, figyelek, hogy a fogai ne tépjék fel a torkomat, és nehogy a földre tudjon teperni, hisz akkor egy igen rendes magánnyomozó végezné a végzet állkapcsai között...

Más helyzetben talán élvezném ezt a pozitúrát, de a raktár padlóján feküdve, miközben egy kb két mázsás farkas üldögél a mellkasomon, inkább kellemetlen, mint kellemes volt. Persze elég nehéz úgy válaszokat adni, hogy közben érzi az ember, amint harapásra kész fogak várakoznak a torkától mintegy másfél centire, és az ilyenkor kimondott szavak szinte robbannak hallójáratokban. Ezúttal már ő kezdeményezte a szemkontaktust, bár az előzőekből kiindulva nem tudtam, hogy ez jó vagy rossz. Bár, ha a szem valóban a lélek tükre, akkor talán azt akarja ellenőrizni, hogy hazudok -e. Ez ugyan nem állt szándékomban, bár eléggé zavart, hogy ezt nem tudtuk normiális módon letárgyalni.
- Nem tudom, miről beszélsz - igyekeztem a legmegnyugtatóbb hangon beszélni - csak Laura Sanders és egy másik figura volt ott. Azt mondta a nagyapád főnöke, bár majdnem száz százalék, hogy vámpír a fickó. Engem azonban a nagymamád küldött, hogy keressem meg és vigyem haza a nagyapád...
Miközben beszéltem, én is a szemeit vizsgálom, ha harapni próbálna, akkor el kéne kapnom az állkapcsát, miközben én is átváltozom. Ha mindenképp folytatni akarná a bunyót, akkor nekem is fel kell vennem a kesztyűt...

Bár én nem éreztem Dumbon szagát magamon, elvégre még kezet sem fogtam vele, de vagy az én orrom nem működött már az ilyenekre, vagy a csajé volt jobban kihegyezve rá. Ettől függetlenül leszállt a mellkasomról, és kicsit hátrébb húzódott. Megtapogattam a fejem, ahol megsértette a karmával, és felültem. El kellett ismernem, hogy így messziről és félig farkas alakban is elragadó szemei voltak. Valószínűleg az egész ezzel a dominanciával lehetett összefüggésben, ugyanis ő simán tartotta fogva a tekintetemet, míg ugyanezt tőlem nem vette jó néven.
Aztán megtudtam, hogy miért is volt értékes Jakob Dumbonnak. Nyílván tudta róla, hogy vámpír, ő meg maga mellett tartotta, hogy ne mondhassa el senkinek. Viszont, hogy mostanáig várt volna azzal, hogy megszabaduljon tőle? Nem hittem igazán.
- Ha Jakob valóban meg tudja mondani, hogy ki élő és ki holt, akkor Dumbon vagy rögtön eltűnteti, vagy megállapodott vele. Miután Jakob már húsz éve dolgozik Dumbonnak, nem hiszem, hogy éppen most próbálná megölni.
Gondoltam, most már talán felállhatok, bár ha a hölgy továbbra is morog rám, akkor a padlón ülve is is folytathatjuk a beszélgetést...

- Anne Sanders - nyújtott felém kezet a nő.
- Damien Knight - fogadtam el, és és finoman megszorítottam. - Magánnyomozó - tettem hozzá.
Az előbbi kis svédtornáról többet nem beszéltünk, ő nem hozta szóba, és szemlátomást elégedett volt az eredménnyel, nekem meg nem bökte annyira a csőrömet, meg több eszem is volt annál, mint hogy ezen lovagoljak.
- Nem örültem annak, hogy nagyapát ide kellett hoznom, de itt talán jobban megtudtam védeni, mint máshol. Súlyos agyrázkódást szenvedett és van egy csúnya seb a fején. Azt kimostam és összevarrtam, rendben lesz - majd ellenőrizte az öreg állapotát. - És most mi lesz, mit akar tenni?
Adtam magamnak pár pillanatot, hogy át is gondoljam a helyzetet. Nyílvánvalóan Laura Sanders kérését teljesítettem, és megtaláltam a férjét, többé - kevésbé épen, de legalábbis élve. Azt, hogy az unokája is belépett a képbe, csak még egy ok lehet a boldogságra, feltéve, hogy az alakváltó hölgy valóban az, akinek mondja magát. Tehát megtehetném azt, hogy lezártnak tekintem az ügyet, felveszem a pénzt, és lekezelem a fejsebemet...oda is nyúltam, hogy megnézzem mennyire vérzik még.
De tudtam, hogy ez nem lenne igazán tisztességes. Az öreget bármikor újra elrabolhatják, és akkor a vérszomjas unokája sem biztos, hogy elég lesz a megvédéséhez. Sőt valószínűbb, hogy a vámpírok - ha tényleg azok voltak - ezúttal biztosra mennek, és akkor a hölgy rosszul jár.
- Nos, ha tényleg agyrázkódása van, akkor nem ártana kórházba vinnünk - jeleztem a nyílvánvalót - hiszen bármennyire is kellemes ez a hely - mutattam körbe - nem éppen megfelelő hely lábadozásra.
A kórházban ugyan rengeteg kérdést tettek volna fel, arról, hogy hogyan is sérült meg Jakob, amire aztán válaszolni kell, de ott folyamatosan szem előtt lenne, még a vámpírok is nehezebbn férnek hozzá, hiszen rengeteg más ember is látná őket, és hívhatná a rendőröket.
- Viszont, ahogy ellátta - vázoltam egy másik lehetőséget - akkor ön is gondoskodhatna róla, ha orvos vagy nővér - mondjuk a neve elé nem tette a dr.-t úgyhogy ebben egy kicsit kételkedtem. - Ez esetben is el kell innen vinnünk egy biztonságosabb helyre, ahol nem keresnék, és ott ápolhatja. Persze nem ártana, ha értesítenénk Laura Sanderst is, hogy ne aggódjon a férje miatt. Aztán, ha a nagyapja biztonságban van, akkor meg kell találnom azokat, akik ártani akartak neki, és biztosítani, hogy ne tegyék többet...

Anne szavait bárki pökhendinek tartotta volna, és esetleg felesleges vitát kezdeményezne, én azonban megéreztem az aggodalmat, így nem tettem megjegyzést a szavaira. Közben sebesen jártak a gondolataim, hogy hogyan is tovább. Rendben, akkor zárjuk ki a kórházat, bár azt nem árulta el a hölgy, hogy miért nem hívta a rendőrséget, amikor volt egy perce. Bárhogy is tűnünk el innen, jó lnne, ha nem tudnának követni minket, márpedig azok a fránya vérszívóknak is megvannak az éles érzékeik, ha valami zsákmányra egyszer már ráakaszkodnak. Igaz, már csak néhány óra volt napfelkeltéig, és akkor, ha más nem ideiglenesen biztonságban lesznek, és lesz időnk kiötleni a következő lépést. Persze, ha olyan mázlink van, akkor még nappal megtaláljuk a támadókat, és csak kirakjuk őket sütkérezni.
- Egy hotellal ugyanaz a probléma, mint a kórházakkal. Felesleges áldozatok, és ismeretlen terep – kivártam egy pillanatot, ha közbe akarna szólni. – Ez ugyan nem fog tetszeni – tettem hozzá egy féloldalas vigyorral – de egyelőre a legnagyobb biztonságban talán Queensben lenne, a 93. utcában...nálam.
Azt ugyan nem mondtam, hogy kinek nem fog tetszeni, hiszen szerettem a lakásomat, és kábé annyira akartam, hogy valamilyen indokkal „átrendezze”, mint hogy a vámpírok találjanak ránk akár itt, akár valahol másutt. Mielőtt ismét ökölre mennénk, vagy Anne megpróbálná kikaparni a szemem és végleg „szemtelenné” tenni, megmagyarázom.
- Először is ismerem azt a környéket, másrészt elég messze van innen, hogy lerázhassuk őket. Harmadrészt, elég régóta élek ott, hogy a szagom vagy a kisugárzásom vagy amit azok a vérszívók követnek – utalva természetesen a vámpírokra – elfedje egy ideig mindkettejük jelenlétét. Aztán napfelkelte után ki találhatjuk a következő lépésünket, hiszen akkor nekünk lesz több mozgásterünk...
Ismét hagyok pár szívdobbanásnyi időt, hogy a hölgy végig gondolhassa a javaslatot. Túl sokat azért nem ,mert ha sokáig várunk, akkor akár az egész tervezgetés hiábavaló lehet. Szóval, ha Anne nem hoz fel valami ellenvetést, akkor már csak Jakob szállításának kérdése marad.
- Van autója?...