A Sanders lakás

A Sanders család lakása.

A Sanders család meglehetősen jómódúnak számíthatott gondoltam a lakás kinézete alapján. Tágas belső tér, kellemes kilátás a városra.
- Jó napot Mrs. Sanders – üdvözöltem én is a hölgyet – remélem nem jöttem rosszkor!
Elfogadtam az invitálást és hónom alatt a sisakommal beléptem a lakásba. Az egyik szobából Anne került elő, de a viselkedéséből az derült ki, hogy a nagyszülők sem tudnak a szerepéről a Jakob körül történt dolgokban.
- Örvendek Mr. Knight, Anne Sanders vagyok.
- Részemről a szerencse Ms. Sanders - fogtam meg finoman a felém nyújtott kezet. – Szerencse a szerencsétlenségben, hogy akad egy orvos a családban, amikor ilyen sajnálatos esemény történik.
Igyekeztem még egy pár percig elhalasztani a beszámolót, hátha kettesben tudok maradni Annenel, csak addig, amíg megtudom, hogy hogyan is „került elő” Jakob. Ted elvitte egy kórházba? Vagy csak rábukkant valahol?
- Kérhetnék esetleg egy pohár vizet, asszonyom? – kérdezem az idő hölgyet.
Amíg Laura távol van, igyekszem pár gyors kérdéssel kifaggatni Annet. Igazán kellemetlen lenne, ha pont most gabalyodnék bele a saját történetembe...

Sikerült némileg tisztázni a helyzetet, amíg Laura Sanders visszatért a pohár vízzel. Ahogy gondoltam, végül egy semmitmondó sztorit sikerült összehozni, bár talán az ilyenek a legjobbak, hiszen a legtöbben csak tudomásul veszik, és örülnek, hogy a keresett személy előkerült. Akik meg tudták az igazságot, azok egyelőre mélyen hallgattak az eseményről, hiszen nem állt érdekükben, hogy felfedjék a teljes igazságot. Idónként a féligazság jobb, mint a teljes.
- Köszönöm szépen, asszonyom – vettem át az italt, majd néhányat kortyoltam belőle, miközben visszaültem a helyemre, és megvártam, hogy ő is helyet foglaljon. – Amint említettem, nem szeretném önöket feltartani, így amennyire csak lehet, rövidre fognám.
Na ilyenkor kell olyan őszintének látszani, amennyire csak lehetséges, és remélni, hogy a másiknak nem lesznek kellemetlen kérdései.
- Sikerült azonosítanom Jakob támadóit – kezdtem végül bele – és sikerült megtalálni a búvóhelyüket is. Körülbelül ekkor sikerülhetett a férjének is kiszabadulnia, és a tumultust kihasználva elmenekülnie, hiszen nem tudhatta, hogy aki a kavarodást okozta, az pont őt kereste – vontam meg a vállamat. – Szerencsés véletlen, hogy egy jószándékú illető pont az útjába akadt, és kórházba segítette. Sajnos a támadók célja nem derült ki, de már biztos, hogy nem fogják sem Jakobot, sem önöket többet zaklatni.
Természetesen voltak itt még dolgok, de minek idegesítsek egy ilyen idő hölgyet olyasmivel, hogy a férjére támadók vámpírok voltak stb stb.
- Ahogy hallhatta a hírekben – tértem rá a történet végére – eddig ismeretlen céllal gyerekeket is fogságban tartottak – az emlék hatására nem kellett megjátszanom a dühömet. – A kiérkező rendőrök tájékoztattak, hogy Jakob azóta előkerült, és agyrázkódással szállították kórházba. Ezzel egyidőben pedig már értesítették önöket is, így Jakob személyazonossága többszörösen is megerősítésre került, így az ügyet a részemről lezártnak tekintettem.
Hátradőlve vártam az esetleges kérdéseket. Ebből a sztoriből még egy novellát sem írna még egy közepes író sem, de nem is azért voltam itt, hogy filmtörténeteket adjak el. Amire felbéreltek, az sikerült, még ha nem is olyan módon, ahogy itt előadtam, és nem úgy, ahogy számítottam, de ez a végeredmény szempontjából nem is olyan érdekes. Ittam még két – három kortyot, miközben vártam, hogy Laura Sanders feltegye az őt érdeklő kérdéseket. Valahogy sejtettem, hogy Anne nem fogja feszegetni a témát...

Természetesen sajnáltam az idő hölgyet mindazért, amin keresztül kellett menniük, pedig ő a könnyebben emészthető verziót hallotta. Talán ezúttal meg kellett volna maradnom az egyszerű: „Örülök, hogy a kedves férje előkerült, és egy agyrázkódással megúszta az esetet. Nem emlékszik semmire? Milyen kár, de talán jobb is így”-nél. Nos, ami megtörtént, azt már nem tudom visszacsinálni.
Közben Annenek nyílván megnyugtatóbb hatása volt, mint nekem, mivel Laura lassan megnyugodott a szobájában, és Anne is visszatért hozzám.
- Mivel is tartozunk neked a munkáért, amit közösen végeztünk el?
Felvontam a szemöldököm, ugyanis utáltam, ha előre lelövik a nagylelkűségi rohamaimat. Ráadásul a hölgy hangneme előre sejtette, hogy milyen választ is vár.
- Nem hiszem, hogy tisztességes lenne pénzt elfogadnom – mondtam egy féloldalas vigyorral. – Akár az igazságot nézzük, akár az általam előadott sztorit, Jakob nem az én segítségemmel szabadult ki, márpedig engem erre kért fel a nagymamád. Úgyhogy – vontam fel a vállamat – örülök, hogy segíthettem...neked...

Igazából örültem, hogy el lehetett kenni az egész pénzügyesdit. Természetesen nekem is volt egy kis extra bevételem, ami hónapról hónapra azért fedezte a kiadásaimat, de egyébként sem akartam magyarázkodni, hogy miért nem érzem úgy, hogy maradéktalanul elvégeztem a munkát.
Anne ajánlatánál azonban örültem, hogy van hajam, és így a szemöldököm nem szaladt a tarkómig. Most tényleg randizzunk? Talán a démoninvázió előtt randiztam utoljára...vagy még régebben. Viszont mégis minden együtt volt, hogy jól érezzük magunkat, ráadásul Annen keresztül meg ismerkedhetnék néhány "magunkfajtával". Így a válasz nem is lehetett más, mint:
- Igen - vigyorogtam, mint éhes napközis az uzsonna láttán. - Ha neked is van kedved hozzá?
Aztán elgondolkodtam, hogy hol is buliznak a farkasemberek. Bárban, parkban, vagy a városhatáron túl az erdőkben? Nincs még túl korán egyáltalán a bulizáshoz? Mieőtt még a nagy örömködésben kiégettem volna az agyi neuoronjaimat, gyorsan lehiggadtam, és ellenőriztem, hogy hány óra is van.
- Mikorra jöjjek érted?

//Az utolsó kérdés természetesen csak akkor hangzik el, ha még csak kora délután van. Ha azonban Anne úgy gondolja, és ezt mondja is, akkor akár azonnal mehetnek  //