Hy'lt IV

Acél megbirkózik a jármű vezetésével, így 15 perc alatt el is jutunk a börtön komplexumig. Az úton mindenfelé, összeomlott, vagy éppen lángoló épületek, és hullahegyek minden felé.
Bár lehet volt köztük szipoly, de kétlem, hogy mind az lett volna, hiszen majdnem kiirtottuk már őket. Végignézek a sok szkrull hullán és szembesülök azzal, milyen kegyetlen és hatalmas is Anhillus. Hisz ez még csak az első támadás volt és már a népesség jó részét megölte. Még a férgek sem érdemelnek ilyen halált.
Mikor megérkezünk hallgatom Acél tervét és egyetértően bólintok. Majd visszaveszem a páncélom, elvégre szükségünk lehet rá odabenn.
Ha Vron megindul én is megyek utána, de közben igyekszem résen, lenni, hogy semelyik irányból se érhessen minket véletlenszerűen támadás.

A skrull ragaszkodik hozzá, hogy kinnmaradjon. Gerinctelen féreg, nem s csodálom, hogy nem hajlandó vállalni a veszélyt. Legalább nem fog hátráltatni minket odabent, és tényleg jó, ha van valaki a járműnél. Ha csak nem kerül közvetlen életveszélybe idekint, nem hiszem, hogy itthagyna minket, mivel mi fogunk neki fizetni. Így hát a csapat élén elindulok befelé a komplexumba. Amikor belépünk, kézbe veszem a kardom, és aktiválom a páncélomat. Egy hosszú folyosón haladunk, amit mindkét oldalról holttestek szegélyeznek. Nyilvánvaló, hogy ez nem a kiszabadult rabok műve. Az áldozatok sebei egyértelműen Annihilus férgeinek kézjegyei. Ezek szerint a csótányok elárasztották a börtönt. Halkan így szólok:
- Ezeket bogarak ölték meg, és minden bizonnyal még mindig itt vannak.
Nagyjából két perc haladás után úgy tűnik, hogy hatalmas szerencsénk van, mivel a folyosón Tyr-Xor jön velünk szembe. Ám épp hogy csak van időm végiggondolni azt, hogy ennek olyan kicsi volt az esélye, hogy valószínűleg csapda, látszólag a semmiből elárasztják a termet a csótányok. Ehhez nem kellett volna a fél-kree, tehát jelen pillanatban nincs okom feltételezni, hogy ő hozta ránk ezt a veszedelmet. Azonnal ki is adom a parancsokat. Mivel Tyr-Xor megvan, így nem kell beljebb haladnunk
- Mindenki kifelé! Mi villámmal kihozzuk Tyr-Xort, a többiek induljanak el kifelé! Öljetek meg mindent, ami az utatokba kerül, és a lehető legrövidebb úton hagyjátok el a termet!
Nekünk, lovagoknak van talán a legtöbb esélyünk utat törni a rovarok között a fél-kreehez. Villámmal van a legtöbb tapasztalatom a közös munkában, ezért őt viszem magammal, Pöröly pedig reményeim szerint vissza tudja tartani a szörnyeket, amíg kijutnak.

Megindulunk befelé, Damon pedig ismételten szkennel, amióta kiderült hogy volt egy Skrull köztünk meg van veszve, de ez most lényegtelen, az utunkat holttestek szegélyezik, amiken könnyedén felismerhető sérülések vannak, nem olyanok mint amiket lézerfegyver hagyott, vágott és harapott sérülések, lényegében széttépték őket, nem sokan küzdenek ilyen módon a nagyobb fajok közül, így egyértelmű kilogikázni, hogy mi történt itt, vagyis az lenne, ha nem tudnám, de lényegtelen, ez csak még egy ok arra, hogy jobban nyitva tartsam a szemem. Pár perc séta lehet talán mire feltűnik a színen az-az oly ismerős arc, amire szívesen elmosolyodnék kissé megnyugodva, hiszen mégiscsak az egyik társunkról van szó, de egyrészt nem vagyok képes mosolyogni, másrészt pedig nem sokkal rá Annihilus rovarjai kezdenek el beözönleni a terembe és az egészet megkoronázva parancsok hangzanak el, méghozzá a távozásra. Kissé furcsállom hogy ketten terveznek itt bent maradni, de feltételezem hogy az indok jó és hogy olyan erővel rendelkezhetnek mely lehetővé teszi, hogy ezekkel mind elbánjanak mert ki tudja hogy mennyi van még ott ahonnan jöttek... De rendben, legyen, elindulok kifelé sietős léptekkel, de ha valamiféle ellenséges lény kerül az utamba a tőlem jól megszokott módon esek neki a karmaimmal az ismert gyengéket célozva, szemeket, ha oly teremtmény akkor a torkát próbálom feltépni, vagy egyéb létfontosságú pontokat támadni, minden a technikán múlik és talán kifelé képesek vagyunk tisztítani az úton, ha szükséges, bár továbbra sem egészen értem a tervet.

Ellenőrzöm a többieket haladás közben, egy darabig nem is foglalkozva a holttestekkel amik körbevesznek minket, a társaim között pedig nem találok szipolyt, ami logikus is hiszen többen is űrlovagok, mint jómagam, de ettől függetlenül sosem lehet tudni, egyszer már kijátszottak, a szipolyok is ugyan úgy képesek lennének rá, ha egy Skrullnak sikerült. Mindenesetre is megkönnyebbülök és egyenlőre túlteszem magam a többiek veszélyességének gondolatán, s végre megvizsgálom a környezetet is ami körülvesz, vagyis pontosabban a hullákat. Eléggé csúnyán elbántak velük, de nekik már nem számít, jómagam még nem találkoztam hasonlóakkal, de tekintvén hogy milyen helyzetben vagyunk és nem lövések illetve robbanások végeztek velük, még ha néhány olyan szinten szét is van szedve, egészen egyértelmű, hogy mi történhetett. Még egy kevés séta után beérünk egy csarnokba ahol igencsak szerencsés módon sikerül összefutnunk a keresett személlyel...
~ Már ha valóban ő az... ~ Kapásból szkennelném, ez az első dolog mielőtt akár egy minimális fokon is örülnék a találkozásnak, mert mi van ha ő is egy Skrull? Vagy rosszabb?? De nincs rá lehetőségem mert igencsak nagyra nőtt rovarok, csótányok kezdik el ellepni a termet és máris születik egy terv. Bólintok, majd pedig magamra öltöm a páncélomat s lecsatolom a hátamról a pörölyt, mellyel hátrálva indulok kifelé a teremből abba az irányba amerről jöttünk s a lehető legerősebb fokozatú, pontos lövésekkel támadok az esetleg közeledő ellenségre. Amennyiben vészesen közel érnek visszaváltom, hogy rendes közelharci fegyverként használhassam, illetve ha még időm adja pár másodperc alatt állítok az erősségén, hogy halálos erejű áramütésekkel is járjanak a találatok, biztos ami biztos, s így folytatom a támadást folyamatosan hátrálva és aktívan az ellenség felsőtestét és legtöbb esetben a fejét célozva a csapásokkal.

Kardomat előrántva vetem e magam a bogarak közé, de hamar szembesülnöm kell vele, hogy nem fog úgy menni a dolog, mint terveztem. Ha egyet levágok, rögtön újabbak tódulnak a helyére, így egy tapodtat sem tudok haladni. Két csapás között Villámra pillantok. Alig mozdul, mintha valahol máshol járna. Alig érzek bármit, amikor látom, hogy egy rovar feltépi a zsigereit. Talán csak dühöt a haszontalansága és a tehetetlensége miatt. Őt is haza kellett volna küldenem, tudhattam volna, hogy nem lesz esélye Annihilus hordája ellen. De most már nem számít. Az sokkal inkább aggaszt, hogy milyen könnyedén tépte szét a csótány a páncélját. Ezek szerint nem vagyok jobban védve, mint bárki más, ehhez pedig nem vagyok hozzászokva. Mindenesetre a következő hárításhoz már aktiválom az energiapajzsot a kardomon. Elvileg maga a fegyver elég kellene legyen, hogy átvágja a páncéljukat, de nem akarom, hogy bármi baja essen. Közben alig győzök figyelni az összes támadásra. Az a lény, amelyik az előbb elintézte Villámot, most felém csap. Nincs hárításra pazarolható időm, így meglendítem a kardom, és ahelyett, hogy megpróbálnám felfogni az ütést, az ő lendületét is kihasználva, megkísérlem levágni a szörnyeteg karját. Ezzel a mozdulattal be is lépek mellé, hogy távolabb kerüljek a másik ellenfelemtől, és ki a lézer útjából. Ha ez sikerül, a következő csapással a fejét veszem célba. Ha nem érem el a fejét, akkor a testét támadom. Ha van időm arra nézni, igyekszem rájönni, hogy honnan jött a lézer, de a közelharchoz képest ez most másodlagos.

A helyzet az, hogy indulnák visszafelé de erre lehetőség már nincs, ugyanis a rengeteg csótány már bőven elállja az utat, így marad a támadás, ami elől meglepő módon a legközelebb lévők eltérnek és így a mögöttük lévőt sikerül megmarnom, néhánynál így is halálosnak minősíthető sebet ejtve, de pár meglepően jól bírja, az pedig kifejezetten kellemetlen, hogy pont a legközelebb lévő az ami konkrétan " eltáncol " a támadások elől. Egy ideig folytatom ezt a mészárlás féleséget, nem nevezném annak, annyira azért nem hatásos, de még mindig élek és egyenlőre meglepő módon sértetlen vagyok, nem úgy mint az ellenfelek, azért nem dísznek voltam testőr magam sem, régi szép idők... Azonban a hátamra érkező dög megtorpant egy pillanatra a támadásokban, épp annyira, hogy legyen időm realizálni a több irányból közeledő fenyegetést egy lézer és egy lény formájában, nem is beszélve a már korábban emlegetett rovarról ami a nyakamra pályázik. Pár pillanat kérdése csak, hogy összerakjak a fejemben egy lehetséges ellenlépést, a hátamon lévő példányt próbálom meg megragadni, lényegében belemélyeszteni a karmaimat, majd pedig enyhén megemelve átvezetni a vállamra oly módon, hogy a szája messzebb kerüljön a nyakamtól, s ha szükséges minden erőmet belevinni abba, hogy magam elé rántsam azt, védve vele a szemből érkező lövedéket és az oldalról közeledő karmokat is, ha megfelelő módon sikerül kivitelezni, a saját társai fogják agyonlőni és kibelezni. Amennyiben ez sikerült, következő lépésként a közelebb lévő lény felé mozdulok oldalra, egy gyors mozdulat csak, a torkát próbálom egy fordulattal átmetszeni, majd pedig mögé érkezve a gerincébe mélyeszteni a karmaimat a nyaka körül, hogy amíg kivérzik ne okozhasson további problémákat, eztán pedig... Jöhet a következő, már ha eljutok idáig, igyekszem nem kizárni a többi fenyegetést és nyitva tartani a szemeimet, ha szükséges bármikor hajlamos vagyok félbehagyni a támadást hogy inkább eltérjek, nem tervezek felnyitott hassal feküdni a földön.

Igyekszem a parancsnak megfelelően cselekedni, de oly szinten elözönlötték már az ellenfelek az utat, hogy a haladás lehetetlen, ehelyett lövedékekkel próbálkozom, noha a legközelebb lévők elugranak az elektromos csapások elől, a mögöttük lévőket sikerül eltalálnom, ezzel is csökkentve a számukat, bár nem mindnél ilyen egyszerű, vannak köztük szívósabb példányok, de azok sem bírnak néhány lövedéknél többet. A kellemetlen része ott kezdődik amikor közelebb érnek s az egyik ráveti magát a lábamba, belemarva a páncélba. Hezitálás nélkül váltom vissza a pörölyömet közelharcra kitalált üzemmódjára s egy íves mozdulattal csapok a lény felé, ha minden jól megy az valószínűleg döglötten fog a falig repülni, jómagam pedig tovább viszem a fegyvert, megtartva a belevitt energiát, egy szükséges megforgatással magam felett ahogyan fogást váltok rajta, s innentől két lehetséges verzió visz tovább, az ellenfelek érkezésén múlik, valószínűleg a szárnyas és a velem szemben közeledő is egyszerre fognak ideérni, valószínűleg, ezt könnyű megállapítani azalatt a pár másodperc alatt amíg a forgatás közben fogást váltok a fegyveren. Amennyiben valóban így van, egy erős lendítéssel kísérlem meg átlós ívben mind a kettőt egyszerre teljes erőmből megcsapni és a földbe passzírozni, amit valószínűleg nem fognak túlélni... Amennyiben viszont valamelyik előbb ér ide, a művelet kissé problémásabb, a fullánkos lényt továbbra is igyekszem oldalba vágni oly erővel, hogy ne élhesse túl, a szemben közeledő lény elől pedig kifordulni és továbbra is a kezdeti energiát felhasználva, mivel igyekeztem úgy mozogni hogy az megmaradjon egész végig, kitérve előle fordulatból megcsapni és vissza repíteni abba az irányba mint amerről jött. Ennek a két műveletnek a sorrendje szükség esetén felcserélhető, csupán ha a fullánkos érkezik előbb akkor abból a lendületből amivel azt támadom egyből tovább is tudok fordulni az ökleléssel próbálkozó hárításához, fordított esetben viszont kénytelen vagyok a támadás irányát is változtatni egy pillanatnyi szünet képében, hogy az sikeres lehessen, ami több energia beleölését igényli, noha ez így a harc elején kötve hiszem, hogy sokat számítana. Biztosra veszem, hogy ez is a szipolyok műve, tudták, hogy több űrlovag is érkezik és előre kitervelték ezt, biztos vagyok benne.

Gyors léptekkel haladtunk befelé. A folyosón pedig mindenfele szétkaszabolt hullák hevertek, ami nem volt túl biztató látvány.
Az események rapid tempóban kezdenek lezajlani, amivel én tartani is szoktam a lépést, de most ez nem így történt.
Mikor megláttam Anhillus seregét a teremben egyszerűen ledermedtem. Ami nem volt túl szerencsés.
~ Hú b@zmeg. Ez pokolian fájt.
Jegyzem meg majd próbálom összeszedni magam és koncentrálni. Ezalatt a társaim megcsapolják az űrlények számát.
Kinyitom a szemem és gyorsan próbálom felfogni mi is a helyzet állása pontosan és célszerű e tovább eszméletlent játszani.
Ha célszerű a további színjáték akkor csak a kezem szorítom a sebemre, hogy csillapítsam a vérzést.
Ha pedig észreveszik, hogy mégse vagyok annyira eszméletlen és nekem rontanának, akkor a lehető leggyorsabban próbálok felállni, majd kitérni a csapások elől. Nem hibázhatok elvégre, nekem már jó hogy nem csak páncélcafatjaim vannak. Még mázli, hogy gyorsaság a mutációm, mert ugyan lelassít a sebem, és az, hogy az egyik kezem rá kell szorítanom, de legalább normális reflexeket tudok így produkálni. Ha pedig szerencsém van, akkor talán még néhány erős ütést tudok mérni a bogarakra miközben kitérek a támadásaik elől.

Sikerül a manőverem, és eddig néhány kisebb sérüléssel megúsztam, miközben a bogarak sorban hullanak. Érzem viszont, hogy pokoli szerencsém van, hogy nem kaptam komolyabb találatokat. Szembekerültem pár olyan döggel is, akiknek acélkeménységű volt a páncélja. Minden vágásnál rendkívül hálás vagyok a kardomért, ami átvágta még a legkeményebb rovarpáncélt is. Végül láthatóan fogyni kezdenek, de még mindig túl sokan vannak. Nincs időm azonban elmélkedni a helyzetünkön, mivel rögtön támad is rám a következő. Viszont, amint hárítom a csapását, és végrehajtom az ellentámadást, azt veszem észre, hogy Tyr-Xor visszafordul, és elhagyja a termet arrafelé, amerről jött. Nem láttam nála fegyvert így érthető, de semmi kedvem időt pazarolni a keresésére, ha megint eltűnik, így elkezdem az ő irányába kaszabolni magam, ha tudom. Persze ez nem egyszerű úgy, hogy körbevesznek a bogarak, és a lézereket is kerülgetnem kell.

Sikerül a pajzsos manőver, majd pedig a maradékot is képes vagyok leszerelni amíg annak a karmai a holt társában vannak, noha nem könnyű a dolog, magam is elszenvedek menet közben néhány sérülést, de csak idő kérdése hogy azok regenerálódjanak, valószínűleg sokkalta gyorsabban mint a többieknek, a harc pedig megállás nélkül folyik tovább. Vannak ellenfelek amiknek a páncélzatán talán tudnék gyenge pontot találni, de amíg nem térképezem fel alaposabban addig túlzottan kockázatos, tudom hogy valószínűleg nem vagyok képes átütni a " bőrüket ", de képes vagyok úgy mozogni hogy egymásnak többet ártsanak mint magamnak, konkrét támadást pedig csupán akkor intézek amikor az eredmény gyors és tiszta, azonnali vagy szinte azonnali halál, ahogyan arra neveltek s képeztek valaha. Nem véletlenül osztottak be testőrnek, mégiscsak értenem kell hogy mit csinálok, s ezzel egyetértek, a rendszer tökéletes, bár azon pletykák járnak hogy az emberek kiknek alaposabb belátása adódik furcsállják. Mindenesetre is, ez most nem számít, a harc hevében kiszúrom hogy Tyr-Xor a folyosó felé vette az irányt, pontosabban már el is tűnt arra amerről távozott, ez pedig jó is és nem is, egyrészt jó mert látszólag ott biztonságosabb, azonban ha most eltűnik, nehéz lesz ismét megtalálni, így ugyan ha lassan is, de úgy kezdek mozogni hogy a folyosó felé haladjak, közben pedig továbbra is fent tartom a figyelmem és nem eresztek a védelmemből, ugyan azon módszerrel dolgozok mint amivel eddig, igyekszem elérni hogy többet ártsanak maguknak mint nekem, s gyors és pontos mozdulatokkal támadok ha lehetőségem nyílik rá hogy megöljek egy vagy akár több ellenfelet.

Képes vagyok hárítani, noha elszenvedek néhány sérülést a harc maradék részében, de nem súlyosak, így lényegtelenek, a páncélomat itt-ott helyre kell majd hozni, hiszen képesek átmarni rajta, de ez is pótolható. Folytatom az ellenségek likvidálását eléggé nehéz, de kimért csapásokkal, néhánynak erős páncélzata van, azonban az elektromosság és az ütések nyers ereje azonban azokat is ha meg nem öli egyből, de legalább megbénítja annyi időre, hogy képes legyek áttörni a burkolatukon és kivégezni őket, ha a konstans áramütés nem elég nekik, a többi pedig... Nos, nem akkora kihívás, nem becsülöm le az ellenfelet, hiba lenne, nagy hiba, de tény hogy azon lények melyeknek nincs oly erős páncélja, nagyobb kihívást nem okoznak, hiszen a legtöbbnek egy ütés elveszi az életét. A többieken mozgást vélek felfedezni, számomra is feltűnt a megmentendő személyünk... Kiben továbbra sem bízok, nem, egy kicsit sem... Távozása a folyosóra, ami nekem eléggé gyanús, a sérültünket viszont nem fogom itt hagyni, jómagam tehát Knight irányába mozgok, arra ügyelve hogy ha olyan távolságra kerülök akkor benne ne tegyek kárt, azonban nem lenne jó ha a sérülése oly módon gátolná hogy végzetes lenne számára, mert sosem lehet tudni, már ha egyáltalán eszméleténél van. A halála csak akkor lenne jó ha kiderülne róla hogy szipoly... Sosem lehet tudni, de eddig nem szúrt hátba, leellenőrizni pedig lesz még lehetőségem ha ezen túlvagyunk, addig is igyekszem a magam módszerével ritkítani az ellenségeink számát.

A dolgok nem úgy haladnak, ahogy elterveztem. A többiek nem tudom, hogy haladnak, nincs időm rájuk figyelni a bogarak rengetegében, de az biztosnak tűnik, hogy Villámot elvesztettem. Megállás nélkül aprítom a férgeket, de egyre több és több jön velem szembe. Lépésben haladok, és legfeljebb három métert tehettem meg, amikor a plafon ropogni kezd. Levágom az épp támadó bogarat, és felnézek, de előre tudom, hogy ez nem jelenthet jót. A következő pillanatban be is omlik a tető, és egy minden eddiginél hatalmasabb szörnyeteg zuhan be a terembe. Gyakorlatilag farkasszemet nézek a háromméteres rovarral. Reflexszerűen hátraugrom egyet, de nem kezdek menekülni. Megszorítom a kardom, és elkezdem elemezni a lényt, gyenge pontot keresve. Az biztos, hogy szemből megközelíteni öngyilkosság. A lábain levő pengékkel egy töredékmásodperc alatt vágna ketté még páncélban is. A hátát ugyanakkor nyilván páncél borítja, így az sem egyszerű, de a háta mögül támadva talán találhatok olyan pontot, ami sebezhetőbb. Meg is születik a terv a fejemben, de a többiekre is szükségem van. Ha elterelik a figyelmét, és sikerül a háta mögé kerülnöm, a levegőbe emelkedhetek, és ha elég nagy sebességgel zuhanva csapok le rá, talán ketté tudom hasítani a fejét. Megpróbálom megállapítani az eddigi harcban szerzett tapasztalataim alapján, hogy a feje mennyire erősen lehet védve. Ha nem látom esélyét, hogy átvágjam, akkor is megpróbálok mögé kerülni. Közben a kardom energiapajzsát lekapcsolom. Szükségem lesz rá a végső csapásnál, nem akarom, hogy lemerüljön.
- Van egy tervem! - kiáltom. - Próbáljátok lekötni a figyelmét!
Közben körülnézve látom, hogy Villám is talpon van, de nincs időm vele foglalkozni. Ha valaki megtámadja, megpróbálom nagy ívben megkerülni.

Szerencsére nem igazán foglalkoznak velem a bogarak, lekötik őket a társaim, akik elég sikeresen kaszabolják őket. Miután gyorsan felmértem az állapotomat, megpróbálom óvatosan a kilógó belsőséget visszanyomni a helyére, próbálok közben nem ordítani a fájdalomtól, és a szétroncsolt páncél karrésze alól, letépem a sima ruhám szárát, majd azzal kötözöm be gyorsan a sebem. Persze közben figyelek a környezetemre így ha egy bogár rám támadna, akkor annak támadása elől igyekszem kitérni és pár gyors pofonnal viszonozni a dolgot. 
Közben odaérkezik hozzám a társam, Pöröly is.
Amint sikerült ellátnom a sebem én is harcolni kezdek. Persze eléggé defenzív technikát kell folytatnom, most, hogy szinte semmit se ér a páncél. A gyorsabb reflexek persze segítenek kivédeni a támadásokat, de a dolgom nem könnyíti meg a tény, hogy baromira vérzem és fáj a sebem.
Ekkor beomlik a tető és a törmelék sok bogarat nyom agyon. A következő percben egy hatalmas bogár ereszkedik le és állja el két űrlovagtársam útját.
Acél elterelést kér, ha a sebem miatt nem lassultam le túlzottan és nem támad rám sok rovar, akkor vállalom a csali szerepét, de csakis akkor. Ez esetben nagy rovar felé ordibálok, majd ha az észrevett és megindul felém, futkározni kezdek előle és a többi bogár elől, hogy üldözőbe vegyen. De mégse kerüljek túlzott veszélybe. 100km/h -s sebesség elvégre nem is olyan rossz.

Amikor kiadom a parancsot, rögtön megindulok a lény körül. A szemem sarkából látom, hogy Villám elkezdi magára vonni a figyelmét. Senki sem látja, de nagyon halvány mosoly jelenik meg az arcomon, látva emberem kitartását. Mégis csak van valami haszna. A lény azonban olyan fegyvert vet be, amivel nem számoltam: Felemeli a karjait, és testéből minden irányba - saját fajtársait sem kímélve- tüskéket lő ki. Nekem sikerül elugranom, de a rám fröccsenő vérről rögtön látom, hogy az nem egy rovaré. Odanézek, és látom a feltépett nyakú Reptile-t összeesni. A francba! Ráadásul nem ő az egyetlen áldozat: Pörölynek a mellébe állt bele egy tüske. Ennyi embert már nem fogunk tudni kivinni, pláne hogy Villám is bármikor újra összeeshet a sérülése miatt. De ezen ráérek akkor gondolkozni, ha a szörnyeteg már halott. Újra megindulok a háta mögé, amikor egy energiamező halk berregését hallom meg. Egy pillanat alatt felmérem, hogy az összes kijárat le van zárva, de ami még fontosabb: ez elterelte egy pillanatra a lény figyelmét. Egyszerre aktiválom a kardom energiapajzsát és gyújtom be a páncélom hajtóműveit. Egy pillanat alatt a plafonig emelkedem, majd késlekedés nélkül lecsapok a lény fejére. Sikerülnie kell, valószínűleg lesz több esélyem!

Lassanként sikerül elállítanom a vérzés, így attól nem kellett aggódnom, hogy itt folyik ki belőlem minden csepp vér. De tudtam, hogy ez után a kis kaland után rögtön kórházba kell jutnom, mert a végén elfertőződöm, vagy más miatt döglöm meg.
Miután ezeket leszögeztem, Acél parancsát követve eltereltem a méretes bogár figyelmét. azonban nem éppen várt módon támadott meg minket. Megannyi fémes tüskét lőtt ki magából. Reflex szerűen ugrottam el a felém tartó löveg elől. tudtam, hogy a szétroncsolt páncélommal ez már halálos lenne.
Azonban nem örülhettem sokáig a sikeremnek, mert a korábban mellettem álló pöröly nyögését. Oldalra nézek és látom, hogy a társamat elég súlyosan eltalálta a löveg, de nemcsak őt, hanem rengeteg bogárlényt és a másik társunk Reptile-t is.
~ Ez remek. Négyből egy harcképes, és 3 pedig súlyosan sérült. Bár én még mozogni tudok, de ezzel nem tudunk sokat kezdeni.
A következő pillanatban zizegő hang kíséretében egy energiapajzs keríti be a szobát, elzárva így az összes kijáratot.
Szerencsére a bogár elcsodálkozik ezen és mivel a reakció ideje lassabb így nem foglalkozik még Acéllal aki akcióba lendült.
Én elsietek a társak közeléből és ha a dög kiszúrná Acélt akkor újra magamra terelem a figyelmét. A támadásától pedig megpróbálok kitérni.
~ Ki nem húzom a tüskéket, mert félő, hogy még gyorsabban véreznének tőle, így ezt a műveletet akkorra hagyom majd, ha sikerült kivégezni a bogarat és elhúzhatunk innen végre.