Franciaország

Franciahon egyik ismert nagyobb területhez sem tartozik már, külön szakadt a Holnap Gyermekei miatt. Szerte a világról ebbe az országba szállítják a gyermekeket, noha még élnek itt emberek és mutánsok is.

előzmény itt: Tabula Rasa

Tabula Rasaról egyenesen Barbudára vittek minket Évával,a hol elváltak az útjaink. Az AiM biztosított nekem egy gépet amivel elvittek Párizsba, mert nem tudtak valamiért beteleportálni oda. Így kicsit hosszabb lett az út, de nem bántam, mert így legalább aludhattam egy kicsit, mivel sejtettem, hoyg nem fogok sokat pihenni a kutatás alatt.
A gépről mikor mielőtt megérkeztünk volna, olyasmit láttam, ami elsőre elég furcsának hatott a látképen, annak ellenére, hogy már hallottam a dologról.
~ Tényleg fallal vették körbe a várost.
Amint a gépről leszálltam, az már ment is tovább arra amerről jött. Engem Párizsban tett le a bekerített városba. Először nem tudtam merre kellene mennem, így elindultam a belvárosba, ahol utam során sok furcsa teremtményt láttam.
~ Hmm. Itt nem is vagyok annyira feltűnő, bár a nyelvből egy mukkot se értek.
Megálltam egy pillanatra, hogy körbenézzek és ekkro tűnt fel, hogy elég közel állok az Eiffel-toronyhoz.
~ Tán odafentiekről több mindent láthatok, még ha sötétedik is. És onnan talán könnyebben megtalálom majd a helyes irányt is.
Megpróbáltam feljutni a torony tetejére. A látvány szép volt, de nem sokáig álltam neki nézelődni. Megpróbáltam lehunyni a szemem, koncentrálni és megnyitni a kapcsolati hálót, de csak annyira, hogy esetleg meg tudjam érezni, hogy merre találok akár egyet is a holnap gyermekei közül. Talán ettől a művelettől még nem kapok majd migrént, mint a legutóbb és a magasból talán könnyebb megtalálni őket.
Ha pedig ez nem sikerül, akkor csak kémlelem a tájat és reménykedek, hogy lessz valami amin megakad majd a szemem, vagy jön egy megérzés, ami megindít a helyes irányba.

Sikerült elsétálni a toronyig minden kisebb fennakadás nélkül. Nem akartam felrepülni, mivel nem volt messze és jobban szeretek a földön közlekedni vagy mászni, valahogy már úgy megszoktam. Persze a repülés se lenen annyira idegen, de erre a kis távra minek repüljek.
A torony aljában rájöttem, hogy jól is döntöttem, mert volt belépő, ami kis összeg volt és simán ki tudtam fizetni, de a szárnyas őrök alapján annyira nem lett volna nagy az örömük ha csak egyszerűen felrepültem volna oda.
A torony tetejére érve megpróbálom megnyitni a csatornát, ami hatalmas bakinak bizonyult. Bár már felkészültem és indulás előtt beszereztem Barbudán gyógyszert meg zsepit. Az végtelen fejfájás következtében amit a migrén okozott, az orromból is megeredt a vér.
~ Hogy az a...
Ennyi futott csak végig az agyamon, míg a korlátot markoltam az egyik kezemmel, hogy legalább el ne essek. Annyira nem tudtam a környezetemet felfogni.
Igyekeztem előszedni a zsebemből a gyógyszert, lenyelni, majd egy zsepit előhalászni, hogy az orromra szoríthassam, hogy minél előbb elmúljon a vérzés. Közben pedig mély levegőket vettem és vártam, hogy a fájdalom elviselhetőbb szintre süllyedjen.

Mivel olyan hamar lezártam a csatornát, amilyen gyorsan csak tudtam, így a fájdalom viszonylag rövid időn belül tompulni kezdett. Senki se jött oda hozzám, hogy megkérdezze jól vagyok -e, de ennek jelenleg örültem is. Nem akartam rászorulni senkire sem.
Néhány perc telt el, míg teljesen rendbe jöttem, legalábbis ezt hittem. Az orrom vére elállt, bár a zsebkendővel ami nálam volt így is hamarabb töröltem le a vért, minthogy erről meggyőződhettem volna.
Amint normálisan tudtam észlelni végre a körülöttem lévő világot, először is megfogadtam, hogy ilyet nem próbálok soha többször, másodszor pedig újra végignéztem az éjszakai tájon. Próbáltam kiszúrni valamit ami alapján elindulhatok. Igazából nem is tudtam mit keressek. Csak vártam, vártam hátha felbukkan valami jel, ami alapján elindulhatok, vagy vártam hogy a megérzéseim ismét vezessenek. Eddig nem nagyon vezettek téves útra, reméljük ha más nem akkor a megérzéseim segítenek rátalálni az egyik gyerkőcre.

Semmi, csakis a nagy semmi érkezett. Nem találtam semmi különlegeset, vagy furcsát, a lélegzetelállító éjszakai fényáradaton kívül.
~ Semmi megérzés, semmi szokatlan. Hmm akkor döntsenek a szelek és a szárnyak.
Bár nem voltak éppnek mondható szárnyaim repülni tudtam furcsa mód. Ellenőriztem magam, hogy tényleg teljesen jól vagyok -e már, és nem lesz -e egy estleges ájulás annak a vége ha én elkezdek repülni. Ha minden rendben van, akkor felröppenek és egyenesen indulok meg a város felett. Közben hagyom, hogy a szél vezessen, arra repülök amerre fúj, persze azért manőverezni fogok, hogy senkinek és semminek ne repüljek neki. Remélem a szél majd jó útmutatást ad, mert hanem fog fújni, akkor kénytelen leszek egyenesen repülni, míg nem észlelek valami furcsaságot.
Ha mégsem találtam magam alkalmas kondiban a repüléshez, akkor lemegyek a látványosságról gyalog és megindulok céltalanul a Párizsi éjszakában.

A szél sem vitt semerre. Szélcsend volt szinte. Kis ideig repültem, míg feltűnt, hogy több épületet pajzs véd, de amúgy semmi szokatlant nem láttam se a földön se az égen. Leszálltam hát, és a földön keresgéltem tovább. Most már az embereket is figyelni kezdtem, hátha van aki furcsán viselkedik, vagy aki talán elvezethet a holnap gyermekeihez.

// Bocs, hoyg rövid, de nem tudtam többet írni erre//

Ez sem jött be. Semmi megérzés, senki gyanús.
~ Váá... ez így nem fog menni. Kell valami nyom amin elindulhatok.
megálltam egy pillanatra a járdán, nekidőltem háttal az egyik épület falának és gondolkodni kezdtem és mérlegeltem a helyzetemet.
~ Lássuk csak itt vagyok Párizsban a holnap gyermekei törzshelyé és mégsem tudom hol lehetnek.
Gondolkodtam magamban, míg gyorsan felmértem mennyi időre elegendő pénz van nálam, hogy legalább egy éjszakát ki tudok -e fizetni egy hotelben, vagy azt sem.
Ezek után böngészni kezdtem a mobilomon a netet, hogy hátha láthatom a város térképét és annak az építményeit, hátha van errefelé labor, vagy valami hasonló hely ahol megfigyelés alatt tarthatnák a kicsiket. Jobb ötletem most nem volt elsőre a keresést illetően.

Rákerestem, és meg is találtam a lehetséges helyet. Én bolond pedig vagy kétszer repültem el mellette. Ráadásul még a látogatási időből is kicsúsztam.
~ Kénytelen leszek megszállni valahol és holnap ellátogatni oda.
Morogtam kissé magamban, majd a neten kerestem egy közeli és viszonylag megfizethető áru szállodát., meg éttermet is, lévén nem vacsoráztam és a sok repüléstől megjött az étvágyam.
Amint kidobta ezeket a találatokat, először vacsorázni indulok, majd bejelentkezem egy szállodába, hogy egy alapos zuhany után másnap elmenjek arra a helyre, ahol valószínű a gyerkőcöket találom majd.

Út közben találtam nyitva boltot is, így nem kellett drága étterembe mennem, csak mert enni akartam. Vettem magamnak péksütit, annyit, hogy még másnap is meg tudjak reggelizni belőle.
Ami a szállást illette, azok is elég drágáknak tűntek, bár lévén Párizs túrista paradicsom ez nem is volt meglepő. Azonban a holonet kidobott néhány panziót és hostelt is, amik azért lényegesen olcsóbbak voltak, én pedig bőven beértem ezek egyikével is. És miután el is jutottam a célomhoz végre megejthettem a zuhanyt is, amire annyira vágytam, és végre hosszú idő után normális ágyban aludhattam. Bár éreztem, hogy fáradt vagyok, ezért a biztonság kedvéért kértem ébresztést, reggel fél 9re, nehogy aztán délutánig durmoljak. Reggel persze kissé még álmos voltam mikor keltettek, de lényegesen jobb volt a helyzet, mint vártam. Igaz kellett nekem az a fél óra míg magamhoz tértem és meg is reggeliztem, elkészültem. Miután rendeztem a számlát úgy döntöttem, hogy hamar meg is látogatom az épületet, amit tegnap találtam a holoneten. Lévén veszteni, úgyse vesztek semmit, viszont lehet ott találok majd rá a gyerkőcökre és akkor végre kikérhetem a tanácsukat agyvérzés nélkül.

// kért ébresztést írtam, de mindegy. //

Az előre kinézett útvonalon repültem el a célig, ami mellett tegnap éjszaka már kétszer elrepültem. Az épület előtt állt egy kis sor, de én türelmesen kivártam, míg bejutottam. Odabent az épület nagyon szép volt és világos. Nagy volt a nyüzsgés, de ne volt zsúfoltság idebent. Főleg fiatalok voltak itt, és kismamák, ami nem volt meglepő, viszont kissé kirázott a tudat, hogy itt születnek meg a holnap gyermekei. Nem is tudtam nagyon meghatározni miért, de egy biztosvolt számomra: hogy itt nem a természet csodája a születés, hanem a tudományé.
A  nők magabiztosan sétáltak, de nekem egyelőre fogalmam sem volt merre kel mennem, így kerestem egy holotérképet, vagy valami hasonlót, ami alapján megtudhatom merre lehetnek a kicsik. Bár van egy olyan gyanúm, hogy nem fognak olyan könnyen beengedni oda.
Ha megtaláltam a térképen a helyet, akkor odamegyek. Remélhetőleg kisebb fennakadások nélkül, mert ha nekik is el kell magyaráznom az igazi okot, akkor diliházba zárnak, nem börtönbe, mint a SHIELDesek.

Találtam térképet viszonylag hamar, viszont az is kiderült, hogy a gyerekeket nem olyan könnyű megközelíteni, mint gondoltam.
~ Nem nagyon mutogatják a piciket a jelek szerint, Mondjuk nem sokan rajonganak értük úgy mint az itteniek.
Ahogy tovább keresgéltem feltűnt, hogy a liftnél a legfelső szintekre, ahol valószínű a gyerekek vannak külön engedély kell a feljutáshoz, valószínű mágneskártya meg engedély kell ehhez, ami nekem nem volt.
~ Először próbáljunk, meg engedélyt szerezni. Aztán meglátjuk megy e vagy másként kell megoldanom a feljutást, mert valószínű a repülést nem fogják díjazni idebent se.
Az információhoz vagy recepcióhoz mentem. Persze csak akkor mentem a recepcióhoz, ha nem volt információs pult vagy gép valahol. Ha nem gépet kellett nyomkodnom akkor mikor a soromra kerülök felteszem a fő kérdést.
- Jó napot. Azt szeretném megtudni, hogy hol kérhetnék engedélyt a holnap gyermekeinek személyes meglátogatására. Nagyon fontos lenne, hogy beszéljek velük.

A pultnál egy android felelt a kérdéseimre.
~ Akkor csak engedélyt kell kérnem egy szülőtől.
Gondoltam én, de aztán mintha a gép kitalálta volna a következő kérdésemet, ami kissé megnehezített a dolgot, de ez se zár ki minden eshetőséget, legrosszabb esetben megpróbálok összehaverkodni egy itteni kismamával.
- Esetleg az igazgatóval vagy egy helyettessel tudnék beszélni? tudom, hogy valószínű nagyon elfoglaltak, de nagyon fontos a dolog, életbevágó. Nem babusgatás miatt szeretnék találkozni a holnap gyermekeivel.
Mondom határozótóttan, de igyekszem nem felemelni a hangomat,és láthatja az android rajtam, hogy tényleg komolyan beszélek.
~ Nem poénból utaztam el idáig. Most nem fogok visszafordulni. A jövő megmentése a tét.

Az android válaszolta a kérdésemre és fején találta a szöget a következő mondatával.
- Sajnos nincs.
~ Ha lenne szerinted itt bájolognék előtted?
Mondom semleges arccal, miközben legszívesebben a szemem forgatnám meg ironizálnék, de nem érnék el vele semmit se.
A következő szavai hallatán úgy ítéltem meg, hogy nem igen hamar fogok időpontot kapni, ha minden kérdésre direkten válaszolok rizsa nélkül így hát nekikezdtem.
- Vera Slyen, Tabula Rasa őrzője, Az egyik holnap gyermeke tett engem azzá. Doktorim, egyetemi végzettségem nincs, de a jövőbe vittek és visszaküldtek engem, hogy megakadályozzam, hogy az itt született és születendő gyermekeket elpusztítsák egy éven belül és velük együtt a ma ismert világ nagy része is meghalljon. Ezért olyan fontos, hogy találkozzam az igazgatóval vagy a gyermekekkel. A tartózkodási helyem változik, de főleg Raza-n vagyok megtalálható, a számom pedig ez...
Válaszoltam, bár a megakadályozzam szó után lehalkítottam a hangomat, hogy ne keltsek felesleges pánikot. beszéd közben végig komoly votlam lévén n láttam a borzalmakat ami a jövőben várt ránk. Mégse tehettem meg, hogy csak elmegyek az egyik olyan területre ahol nem sújtott a pusztulás és várom hogy mikor mondhatom ki, hogy én megmondtam.
A telefonszámom bediktáltam neki, és ezek után csak vártam, hogy mit válaszol, vagy éppen diliházba akar e küldetni, mert azt nem fogom hagyni egykönnyen.