Társalgó

2 / 2 oldal Previous  1, 2

Go down

Társalgó - Page 2 Empty Re: Társalgó

Témanyitás by Thorhalla Kedd 14 Júl. 2015, 16:23

Miért lenne baj Bio? Smile Nálam már így is van 2 gyerek Ingridnek Very Happy
Nálam egyébként az volt a 3.opció, hogy családonként 1, aztán ha az meghal, akkor a mágia vki másnál jelentkezik a vérvonalból, így mindig 1-1 személynek van ilyen összesen.

Ha generációnként 1, nem akarnám visszamenőleg, csak előrefelé, szóval ettől kezdve mindenhol 1 és Ti vagytok az első generáció.

Öööö elértéktelendne, hogy több száz millió emberből van összesen talán 1000-nek, vagy 2000-nek? Ez fura volt.
Egyébként én leszek majd, aki randomra kijelöli KM szinten, hogy kinek jelentkezik a képesség a későbbi generációból (példának okáért, ha generációnként 1. ami jelenleg nyerésre áll sem fogok magamnál sem addig ilyet megejteni pl Ingrid gyerkőceinél, amíg nem lesznek kamaszok)
Öööö a másik területra azt mondtam, hogy ugyanaz történt ott, ami most itt, szóval ha generációnként 1, akkor ott is ez volt...
Az elértéktelenedést nem értem, nem fognak a nagy házak tagjai mindenkit felcsinálni csak azért, hogy több mágiával rendelkező egyén szülessen. Már csak azért sem lenne logikus, mert egymást irtanák ki a hatalomért és az én nézetem szerint ponthogy egymást irtanák ki a mágiával rendelkezők mintsem az fenyegetne, hogy túl sok jelenik meg. Révén a világ mindvégig mágiaszegény marad, nem lesz a mezei hétköznapi embereknek ilyesmi soha sem, nem terveztem hosszútávon sem.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Társalgó - Page 2 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Társalgó - Page 2 Empty Re: Társalgó

Témanyitás by Peregrin Kedd 14 Júl. 2015, 16:25

Charles Wilson - nak.

Oké, hogy magas labda, csak ezzel elveszítődik jó pár hangulat, és élmény, leírom miét:
Miért? Mi a helyzet azokkal a házakkal akiket olyan játékosok kreálnak akik nem voltak benne a 12 főben? Szerintem eléggé nagy kegyetlenség megfosztani őket  legalább egy darab mágia használótól.
Az most oké, hogy uralkodó házak kaptak, viszont lehetnek ugyan olyan nemesi vérvonalat képviselők mint a jelenlegi uralkodó házak családja. Mindenesetre történt velük valami, pl elveszítették a birodalmuk nagy részét a kataklizma következtében. No meg még nem tisztázódott, hogy mi szerint lettek kiválasztva a mágia örökösök, legalábbis játék történetileg:
Ha a tiszta vér, azt mondom oké, lehet bőven több is. Ha az összegyűlt 12 erőnek köszönhetően, oké, akkor nem lehet Egyenlőre több. Ha csak az üstökös miatt, rendben, akkor idővel lesz több. Ha pedig a másik világban történek miatt, természetesen ezt követve is lehet több.

Továbbá nincs kizárva, hogy a gyűlésen kívül máshol nem e történt ugyan az mint ott. Nincs kizárva, hogy egy két személy még részesült ilyesfajta erőben, ha volt nála az adott ásvány, tekintetben most az a kulcs egy darabja.

/ Nefi, az elértéktelenedést félre értetted, nem arra gondoltam amit te írtál. /
Peregrin
Peregrin
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 279
Hozzászólások régi : 10
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 4. szint - 10 kredit
Reputation : 0
Join date : 2014. Sep. 10.
Tartózkodási hely : Egy darabig itt, majd máshol.

Karakteradatok
Főkarakter: J. Maun Janus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Társalgó - Page 2 Empty Re: Társalgó

Témanyitás by Thorhalla Kedd 14 Júl. 2015, 16:30

A Kis házak is kapnak, ezért is írtam az elsőnél zárójelbe, hogy Aua háza is kap, csak kicsit később, ezért is kértem minden kisháznak is ékkövet, hogy ők is kapjanak.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Társalgó - Page 2 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Társalgó - Page 2 Empty Re: Társalgó

Témanyitás by Bishop Kedd 14 Júl. 2015, 20:30

Jennával és Auaval értek egyet, azaz legyen generációnként egy mágiahasználó a házakban.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Társalgó - Page 2 Empty Re: Társalgó

Témanyitás by Theon Lupin Vas. 19 Júl. 2015, 00:49

Érzi úgy valaki, hogy beférne hozzá egy római típusú zászlóhordóz?
Theon Lupin
Theon Lupin
3. szint - 8 kredit

Hozzászólások száma : 193
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 48
Join date : 2015. Jun. 30.

Karakteradatok
Főkarakter: Patrick H. Brandt
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz

Vissza az elejére Go down

Társalgó - Page 2 Empty Re: Társalgó

Témanyitás by Fuchida Kenjirou Vas. 19 Júl. 2015, 00:59

Mindig és mindenkor, mindenkinek tudunk munkát adni. Smile

_________________
Egyéb karakterek:
X-diák: Alicia Juliet Silberson
Ékkövek Birodalma: Gregor di Avignon
Fuchida Kenjirou
Fuchida Kenjirou
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 166
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. Feb. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Fuchida Kenjirou
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Társalgó - Page 2 Empty Re: Társalgó

Témanyitás by Thorhalla Vas. 19 Júl. 2015, 01:01

Én Júdea Népe frontot akarok Embarassed
Bocsánat, asszem ideje lenne aludni menni, mert a monitort sem látom már Very Happy

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Társalgó - Page 2 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Társalgó - Page 2 Empty Re: Társalgó

Témanyitás by Svarog Vas. 19 Júl. 2015, 12:35

Szóval, én a praktikus és a szórakoztató nézőpontokat vettetettem össze.

Praktikus
Jó, hogy csak egy embernek van az uralkodóházban ilyen hatalma. Nem aprózódik el, nem jönnek trónkövetelők úgymond.

Szórakoztató
Viszont, ha mindenki kap a vérvonalból, akkor az sokkal izgalmasabb. Valamint ha javasolhatom az ilyenek, tehát fattyak, olyanok, akiknek más házból van az anyjuk vagy az apjuk, kapjanak valami módosítót az erőre.

És én a szórakoztató ellenpont mellett vagyok.Very Happy

_________________
Főkarakter: Svarog
NJK-k: Toxin. Dane Montrose, Jason Weltman, Unka; X-Diák: Vaszilij Dragunov
Alternatív verziók: Svarog (Outsiders), Svarog (Apokalipszis kora). Svarog (Exiles).
Svarog, a makulan A mentális erősítő 9. és a 4. a dezintegráló gyűrű hordozója
Ben Grim (Gótika), Nathan Soric -  Fagyos Sötétség Kora, Rostyck Pearlwater - Égkövek birodalma
Svarog
Svarog
Bannolt

Hozzászólások száma : 964
Hozzászólások régi : 344
Korábbi szint/kredit : 4. szint - 10 kredit
Aktuális szint/kredit : 6. szint - 14 kredit
Reputation : 57
Join date : 2011. Aug. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Svarog
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

Társalgó - Page 2 Empty Re: Társalgó

Témanyitás by Theon Lupin Vas. 19 Júl. 2015, 22:07

Vallásilag kicsit elfogadóbb urat szeretnék szolgálni, mint a di Avignon ház... Smile
Theon Lupin
Theon Lupin
3. szint - 8 kredit

Hozzászólások száma : 193
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 48
Join date : 2015. Jun. 30.

Karakteradatok
Főkarakter: Patrick H. Brandt
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz

Vissza az elejére Go down

Társalgó - Page 2 Empty Re: Társalgó

Témanyitás by Thorhalla Vas. 19 Júl. 2015, 22:12

Van vallásilag elfogadó Házunk? Shocked

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Társalgó - Page 2 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Társalgó - Page 2 Empty Re: Társalgó

Témanyitás by Bishop Vas. 19 Júl. 2015, 22:50

Ezer és egy isten van nálunk. Ha az ezer és kettedikben hiszel, azt is megértjük Very Happy

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Társalgó - Page 2 Empty Re: Társalgó

Témanyitás by King Raten Chromixen Vas. 19 Júl. 2015, 22:58

Mondanám, hogy hozzánk jöhetsz, mert a római és a görög vallás kb copy paste, de a harcstílusunk nem egyezik :\

_________________
Raten kinézete: (vegyétek figyelembe pls)
Vámpírképességeinek hála nem tudja elrejteni a szemfogait, csillog a szeme mint egy lázas embernek, és embertelen szépségének hála egyedülálló vonzerővel bír. Ettől eltekintve olyan, mint egy átlagos fiatal, huszonéves srác.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Raten Chromixen , Joseph Soltzbauer | x-diák: Ralf Shaw | AoA: Kalóz | Out: Mr. Fantastic, Ralf Shaw | FSK: Ralf Shaw |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, Michael Nikostratos, Alex Fisher
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
King Raten Chromixen
King Raten Chromixen
10. szint - 22 kredit

Hozzászólások száma : 923
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 3
Join date : 2013. Aug. 03.
Age : 30

Karakteradatok
Főkarakter: Raten Chromixen
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, FSK

ratenka87

Vissza az elejére Go down

Társalgó - Page 2 Empty Re: Társalgó

Témanyitás by Charles Wilson Vas. 19 Júl. 2015, 23:33

Vallásilag teljesen elfogadóak vagyunk. Ha tetszett olvasni, akkor tetszik tudni, hogy az inkvizíciónál bevett szokás a felülvizsgálat. Ha nem tetszik embert áldozni, vért inni, meg úgy általában gyomorforgató kultuszkodni, csak tegyük fel Marsot szeretnéd tisztelni, hát teheted. Az tény, hogy adót kell fizetned, de hihetsz szabadon bármiben.

_________________
Főkarakter: Fuchida Kenjirou
Charles Wilson
Charles Wilson
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 38
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. Jul. 12.

Karakteradatok
Főkarakter: Fuchida Kenjirou
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Társalgó - Page 2 Empty Re: Társalgó

Témanyitás by Jenna Collins Vas. 19 Júl. 2015, 23:56

A mieink is elég elfogadóak, csak ne erőszakoskodj és dolgozz...Na meg ne számíts magas rangra.  Embarassed
Üdv Florivia
Jenna Collins
Jenna Collins
8. szint - 18 kredit

Hozzászólások száma : 680
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2014. Apr. 27.
Age : 28

Karakteradatok
Főkarakter: Jenna Collins
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Társalgó - Page 2 Empty Re: Társalgó

Témanyitás by Thorhalla Szomb. 25 Júl. 2015, 14:21

Köszönöm a válaszokat!
Akkor generációnként lesz egy darab. Smile Azzal a megkötéssel, hogy a képesség nem tűnhet el, ha egy adott generációból valaki, aki rendelkezik vele meghal, akkor valaki másnál fog jelentkezni az ő generációján belül.
Ti vagytok az első, akiknél megjelent, visszafelé nem kapnak a vérvonalak, így csak az elkövetkezendők fognak mostantól, a képesség nem öröklődik, így közel sem biztos, hogy a karakterek gyermeke fogja kapni a mágiaérzékenységet Smile
És majd én jelölöm ki, hogy kik kapják a képességet, ha úgy adódik, hogy ez aktuális. Smile


Szerk: az új kört már írom, szóval valszeg ma lesz. Bocsánat, hogy sokáig tartott, csak a többiekre vártam, hogy írjanak...

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Társalgó - Page 2 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Társalgó - Page 2 Empty Re: Társalgó

Témanyitás by Thorhalla Pént. 14 Aug. 2015, 18:29

Egy rövid kis cikk a lovagokról, ha már úgyis annyi lovagi házunk van. ^.^
http://mult-kor.hu/a-kozepkor-gyilkologepei-a-lovagok-20150814

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Társalgó - Page 2 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Társalgó - Page 2 Empty Re: Társalgó

Témanyitás by Fuchida Kenjirou Kedd 02 Feb. 2016, 09:02

Üdvözletem, mindenkinek!

Arról van szó, hogy visszatérek a síkra és hozok némi változtatást. Persze nem feltétlenül ebben a felvázolt sorrendben, de kijátszva. Mivel komolyan gondolok dolgokat, így kérem azokat akiket érdekel, akár egy-egy játékba való bekapcsolódás erejéig, akár azzal a szándékkal, hogy a di Avignon Ház életének hosszabb távon is szeretnének tagjai lenni, jelezzék majd.

- II. Philippe di Avignon sajnálatosan elhalálozik ---> I. Gregor di Avignon beiktatási ceremóniája
- Gazdasági és katonai reformok foganatosítása ( a bank szövetség jogainak korlátozása ( Új Avignon szempontjából ) Nefivel ebből lehet játék lesz xD )
- Én személy szerint kipróbálnám a háborút, ebből kifolyólag a di Avignon Ház befogja nyújtani igényét a Carter Ház által birtokolt szigetekre. ( térképen, ami Carter fennhatóság alatt van és Új Avignon és Galicia között terül el ) Eközben Kiratix még mindig avignoni "fogságában" van, tehát ebből is lehet szép kalandokat kerekíteni.
-
Egyéb diplomáciai horderejű játékok ...

_________________
Egyéb karakterek:
X-diák: Alicia Juliet Silberson
Ékkövek Birodalma: Gregor di Avignon
Fuchida Kenjirou
Fuchida Kenjirou
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 166
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. Feb. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Fuchida Kenjirou
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Társalgó - Page 2 Empty Re: Társalgó

Témanyitás by Thorhalla Kedd 02 Feb. 2016, 11:08

Engem érdekelne, de az nagyban attól is függ, hogy mi lesz Ratennél, mert eléggé behalt az a játék, hogy lemeséli, nem meséli...

Társalgó - Page 2 00120

Egyébként nekem is van kalandom, igaz valszeg nem nemesi érdekeltségű, hanem tudományos expedíció, ahova a házak által küldött tudósok, hajósok stb mennek.
Ami nem lenne más, mint amit korábban említettem, hogy feltérképezni a világ eddig ismeretlen területeit a bolygó másik felén. Smile

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Társalgó - Page 2 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Társalgó - Page 2 Empty Re: Társalgó

Témanyitás by Theon Lupin Kedd 02 Feb. 2016, 12:47

Jobban aktivizálom magam itt is....és minden érdekel...Az avignon házzal való kapcsolat és a felfedezés is. (Holnap folytatom az itteni játékot.)

Theon Lupin
Theon Lupin
3. szint - 8 kredit

Hozzászólások száma : 193
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 48
Join date : 2015. Jun. 30.

Karakteradatok
Főkarakter: Patrick H. Brandt
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz

Vissza az elejére Go down

Társalgó - Page 2 Empty Re: Társalgó

Témanyitás by Fuchida Kenjirou Hétf. 08 Feb. 2016, 12:19

Megint én vagyok, azonban gondolkodtam néhány dolgon és azt vettem észre, nem tudom, hogy ti miképpen vagytok vele, hogy az Ékkövek Birodalma korán sincs befejezve.

Bocsánat Nefi nem akarom munkádat bírálni, nem rosszindulat vezérel, inkább a hiányérzetemet mondom ki, hogy találjunk valamiféle megoldást, hiszen így tudunk előrébb jutni.

Gazdaság:
Az egy dolog, hogy leírta Nefi, hogy melyik ház hogyan állhat!, ugyanakkor komolyabb tényleges információnk nincs arról, hogy melyik háznak mekkora vagyona van, miféle erőforrásokkal rendelkezik. A levegőben lógunk, szinte az összes ház. Az egyszerűen nonszensz, hogy a bankos játéknál a kis háznak, közel félmilliós adóssága legyen. Mire költötte? Mi alapján? Egy Nagy Háznak mennyi pénze lehet akkor? Hol a bevétel, abból mit tud és mit nem tud fedezni? Szerintem szükséges lenne kidolgozni valamilyen rendszert, ami alapján a Nagy házak és a Kis házak is tudnak kalkulálni, látjuk, hogy merre tudunk elindulni. ( Ez a téma később fontos lesz, lássuk lejjebb )

Fejlődés:
Nincs fejlődési rendszerünk. Nem tudom, hogy észre vettétek-e, vagy nektek erre nincs igényetek, de hozunk mondjuk egy kis házat és ... köbö itt is maradunk, ahol vagyunk. Nincs fejlődési rendszerünk, mi mutatja egy ház erősödését vagy éppen gyengülését ( jó persze, játék, de annak nyoma kell, hogy legyen, lásd adatlap ) Bővítésképpen megírjuk, hogy hozunk egy veterán NJK-t, x katonával és akkor van olyanunk? A gazdasági rendszer letisztázása nélkül, honnan tudjuk, hogy ez mennyibe fájhat nekünk, ki tudjuk-e fizetni, fenn tudjuk tartani vagy sem? Illetve a gazdaság kidolgozásának hiányában, hivatkozhatunk-e később arra, hogy de hát ez sokba kerül?! ( Példa: Anno említettem, hogy előfordulhat, hogy átküldök Avignonból Floriviába 150 talpast, Nefi erre azt mondta, hogy az sokba kerül. ) Pontosan mennyire sokba? Honnan tudjuk, hogy képesek vagyunk-e szövetségeseink részére bármit is átküldeni vagy akár egy támadást elindítani?

Hadviselés: Kapcsolódik a Gazdasági helyzetünkhöz és a fejlődéshez. Mekkora seregünk van? Tudja valaki? Mennyit tud a Miller ház mozgósítani és mennyit mondjuk a Carter ház? Tényleges szám adatok nélkül elképzelhetetlen, hogy normálisan, élvezhetően szimuláljunk egy háborút... Mi a különbség egy jól képzett Miller házi martalóc és egy avignoni lovag fenntartása között? ( persze tudjuk, hogy sok a különbség, de mennyit tudunk mondjuk fenntartani tegyük fel 100 aranyból? ) S ha már a fenntartás, visszakanyarodtunk az első ponthoz ... mekkora anyagi hátterünk van?

Honnan tudjuk, hogy a bank felé mekkora tartozásunk van? Semmi olyasmink nincs, ami alapján mozoghatnánk. ( És bocsánat, de az, hogy Nefi mint a játék adminisztrátora, beírja randomban, hogy mondjuk 250.000 arany dukát tartozásom van a bank felé, az biztos, hogy úgy van? Ki lehet fizetni ekkora tartozást? Van fedezetem, van olyasmi bevételem, amiből ki tudom egyenlíteni a számlát? Vagy ugyan úgy, mint Magyarországon, a bank nyert, visz mindent? )
Kereskedelem: ha veszek a Miller háztól Ként, akkor kielégítem a belső igényeket? Mennyit fizetek érte? Neki mekkora bevétele van belőle? Ellátom gabonával a Miller házat, ha hirtelen beszüntetem a gabona szállítást lesz bármilyen következménye? Szüksége lesz máshonnan pótolni a gabonát, vagy egyszerűen úgy vagyunk vele, hogy átlépünk a problémán, mert beírjuk bővítménybe, hogy megesszük a medvéket??

Egyáltalán honnan tudjuk, hogy hány Házat tudunk ellátni egy adott kereskedelmi cikkből? Lehet, hogy eladok parfümöt az Evergreen háznak, de mennyit vesz pontosan? Kitudom elégíteni a keresletét? Ha kielégítem a keresletét, tudok-e eladni a Pentaghast háznak még parfümöt vagy már nem?

Nefi, remélem tudod, hogy ez nem vádirat. Egyszerűen az általam érzékelt, hiányosságokat emeltem ki és csak példákkal sorakoztattam föl a problémákat.

Ötlet ...

Gazdaság:
Mire lehet szüksége egy középkori királyságnak?
Építőanyag: fa, kő, mész, üveg, esetleg márvány ... minden ilyesfajta nyersanyagot, nevezhetünk gyűjtőnéven Építőanyagnak.

Élelem: teljesen logikus, élelem nélkül senki nem megy sehová. Ahol van termőföld, ott termeszthetünk zöldséget, gabonát, erdőkben különböző gyümölcsöket. Zöld, sík terepen állatokat tenyészthetünk. Tehát, minden, amit elfogyasztunk, a lakosság vagy éppen a sereg, azt gyűjtőnéven Élelemnek nevezzük.

Fém: Réz, ón, vas ... ezekből fegyverek és páncélok készülnek. Nélkülözhetetlen kellékei a katonailag erős királyságnak, minden olyan nyersanyag, amiből fegyvert kovácsolunk vagy vértet készítünk Fém gyűjtőnéven említünk.

Alkímiai anyagok: ilyen például a kén, foszfor és egyéb, olyan anyagok, amelyek során puskaport és más robbanó vagy éppen mérgező elegyet készíthetünk. Gyógynövények is!

Félkész termékek: Textíliák, cserzett állatbőrök, festékek és olyan más anyagok, amelyekből kész termékeket állítanak elő.

Ló: a lovasság elsődleges szükséglete a ló. De elhúzódó ostrom esetén a élelem hiányban szenvedő katona utolsó reménye. Aki lovasságot akar, annak szüksége van lóra ... de lehet teve is, vidék válogatja.

Arany: Az elsődleges nemes fém, amely pénzként használható.

Ezüst: Szintén pénz verésre alkalmas nemesfém.

Luxuscikkek: Viaszgyertya, papír, selyem, parfüm, ékszerek, kozmetikumok, terület specifikus ékkövek, egzotikus állatok ... a nemesség elégedettségét célzó termékek, amellyel hivalkodhatnak, mutathatják gazdagságukat.

( A bronz azért nem került felsorolásra, mert az ötvözet, a réz és az ón adja. )

Vannak nekünk ilyen szépen felsorolt anyagaink és van területünk is, amelyen meghatároztuk, hogy nagyjából mit tudunk termelni, milyen anyagokban bővelkedünk és amire rászorulunk. -----> Abból, amije van, havonta kap az adott Ház, x mennyiséget. X = ? ezt még meg kell határozni.
Például: a Miller Ház, a Pearlwater ház területére betört, előretolt állást szeretne építeni, hogy ne szoríthassa vissza és később szeretné innen folytatni az előrenyomulást. Mire van szüksége?
Építőanyag, Élelem, Félkész termékek, Arany és Ezüst .. ( rögtönzött, hasra ütött példa: mindenből kell mondjuk 100 egység... rápillant a kincstárra, ( adatlap ) látja, hogy mindene megvan hozzá. Bejelenti, hogy a Miller Ház elkezdi építeni az előretolt állást és levonja az anyagokat, ezenkívül tételezzük fel, küld 100 martalócot, akik felügyelik az építkezést, mégse rabolják szét a Snordok. Ez belekerül neki 100 martalócba ( a mozgósítható hadsereg létszáma 100-al csökken, lévén feladatuk van ) valamint plusz élelmiszerbe és Ezüstbe vagy bronzba, függően, hogy miből fizet zsoldot. Az építkezési idő, legyen rövidebb, mint a valóságban, bár ki tudja, lehet, hogy két hét elegendő idő lenne felhúzni egy előretolt állást, szóval legyen kettő hét. Az építkezés megakadályozására, a Pearlwater ház küld akármennyi Snord martalócot, hogy verjék szét az ott lévő katonákat és rabolják ki az építkezést. ---> neki megint csak meg kell határoznia mennyi katonát küld és kifizetni a zsoldot. Ha két héten belül reagál és intézkedik, akkor a Snord martalócoknak van esélye szétverni és elrabolni a nyersanyagokat a Millerektől, ha két hét után, akkor már a megépült előretolt állás ellen tud fellépni és nyilván nehezebb a dolga, hiszen át kell verekednie magát a véd műveken.

Így a gazdaság és a hadviselés már találkozik is és a fejlődést is tudjuk reprezentálni. ( a Millereknek vagy sikerül megépíteniük egy előretolt állást vagy nem, a Snordok vagy kirabolják a Miller építkezést vagy rajtavesznek )

Ez csak egy ötlet ... remélem értitek, hogy lehet hozzátenni kiszedni újabb ötletekkel gazdagítani.

_________________
Egyéb karakterek:
X-diák: Alicia Juliet Silberson
Ékkövek Birodalma: Gregor di Avignon
Fuchida Kenjirou
Fuchida Kenjirou
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 166
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. Feb. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Fuchida Kenjirou
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Társalgó - Page 2 Empty Re: Társalgó

Témanyitás by Sandman Kedd 09 Feb. 2016, 02:05

Remek, remek...innováció, gondolkodás. Ez csak azt mutatja, hogy folyamatosan dolgozgatunk és fejlesztjük mind az Ékköveket....

...szóval azért válaszolnék én (is) a felvetésekre, mert könyékig bent járok a sík makro- és mikroökonómiájában, államfejlődésében. -> Mert ez egy nagyon összetett kérdéskör. Nem csak statisztikák és matek, hanem bizony kultúrantropológia és földrajz is.

Azért nem lett a játék elején számszerűsítve egy csomód dolog, mert ez egy 'fun game' és úgy gondoljuk még, hogy ezen nem változtatnánk. Többször, többek kifogásolták a házuk gazdasági elemzését. Lehet vitatkozni, de a többség végtelenül költekező volt. Van lehetőség egyeztetésre és finomításra, nyitottak vagyunk. Röviden válaszolva tehát: a házak és karakterek leírása határozza meg egy-egy régió gazdagságát és gazdaságát, felhasználva a makro- és mikroökonómia; kultúrantropológia és az államépítés történelmi továbbá irodalmi tanulmányozása során szerzett közös diszciplínáinkat. Azaz mint minden asztali játékban ahol nem a kockára és a számokra bízzák a végső döntést, mi a mesélők hozunk döntéseket, hogy a játék józan mederben maradjon.

Az más kérdés, hogy nem minden leírás up to date és ez márciusig így is marad, mert 24 óra kevés Februárban.

Részletesen válaszolva.

Gazdaság:
Pontos információ soha senkinek nincsenek egy királyság, birtok bevételeiről kiadásairól. Mert nem mindenhonnan lehet beszedni az adót. Nem mindenhol ideális az időjárás mindig. A kereskedők késnek, az áru megromlik, a rablók fosztogatnak (már ahol) és a többi. Vannak időszakok a történelemben amikor a királyi házak aktuálisan, az adó beszedéséig, hitelbe kapták a fogyasztási cikkeket. (Az ulászlói "Laci konyha" anekdotát mondjuk felejtsük el mert a Magyar Korona birtokai oszthatatlanok és elajándékozhatatlanok voltak, azaz közjogilag jártak az uralkodónak bevételeivel együtt). A nehéz behajthatóság és a kitermelések veszélyei miatt kellett (és mert jobb volt a vert arany, mint nyers pl) gyakran bérbe adni az adószedést, bányászatot (előbbivel lett nagyon gazdag 'Julius Cezár' amikor megvette Hispánia adószedésének jogát és vagy négyszer hajtotta be a helyieken...). Egyébként az említett hölgy kis háza a hatalmas adósságot azzal érte el, hogy az egyik "legszemetebb" (bocs, de tényleg Very Happy ) és leginkább kizsákmányoló házba írta be magát, egy langyos háttérrel de magasra törő vágyakkal. Számolj utána mennyibe kerül ma diplomatává válni...5 év egyetem, 2 felsőfokú nyelvvizsga és elkezdhetsz gyakornokoskodni. Írhatott volna tradícionális kereskedő családot is.
Szóval ez in real life sok-sok segítővel és gáncsvetővel is nehézkes volt, nem hogy fun game keretei között. Senkit nem fog hátrány érni azért mert épp hatalmas tartozása van. Sőt még az a nép is életképes és játszhat aktívan amelyiknek földje kevés, hajója sok (és én akartam vízi népet de Chromixen megelőzött Razz, meg a kedvenceim de titkolom). Nincs olyan realista alapon megírt fantasy nép aki ilyen alapokon kihalás szélére ne került volna (Remek példa a Star Trek Voyager Hirogen faja...). A történelem még keményebben bánt velük. Lásd pl Berber kalózok akik a szárazföldre kényszerültek...de itt igenis ütőképes erő vízen...

Fejlődés:
Tervek, játék, idő. Mivel nem szeretnénk számszerűsíteni sok-sok mindent, ezért fejlődési rendszert sem építettünk igazán a játékba. Más részről pedig ne felejtsük el, hogy itt minden lassú. A történelem oktatásban nincs idő mesélni az időről és a sok évszám is egymás után következik; valamint a könyvek és játékok eléggé felpörgetik az eseményeket, de ilyen körülmények között minden lassan halad. Bár többnek tűnik, alig telt el pár hónap a játék kezdése óta. Ez egy részről a mi hibánk is, mert nem sürgetjük a játékokat be-be ragadunk.
Igen, hozhatsz be NJK-t és mivel "Epic" kaland nincs is mélyen szabályozva mi mindent hozhat magával, de ha irreálisan borítja fel a játék egyensúlyát, akkor belépünk. Ha valaki olyat ír ami a másik területet és érint akkor is figyelünk és mesélőként kiigazítunk, egyeztetünk. Hogy indokolatlanul ne legyenek komoly aránytalanságok. Ha van olyan aki elhanyagolja a saját földjét, míg a másik szépen lépésről lépésre, velünk egyeztetve fejleszti, akkor hónapok alatt leigázhatsz fél országokat (had ne adjak tippeket Wink Wink ) Érdemes ilyen tekintetben is elolvas a Trónok harcát.

Harcászat, katonák.
Ezek megint a leírásokból következnek. Az állandó hadsereget fenntartó házak (mint amilyen a tiéd is) bár gyorsan tud sereget felállítani, hiszen kéznél van, a távolra való mozgatása is megoldott...de Avignon és Florivia (Evergreenek, ha jól emlékszem) olyan messze van egymástól, hogy megnyúlnának az utánpótlási vonalak. Arról pedig már Sun Tzu és Clausewitz is írt, hogy mi ezzel a baj. Ezért drága. Persze ez a hadviselés módjától is függ, meg hogy a közelebb lévő Miller ház mennyire tűri, hogy a kedvenc rabszolgáit fosztogasd. Itt érzem az átkötést a másik kérdésre. A skandináv népek a történelem folyamán (ahogy a többi fosztogatásból élő nép) azért tudott hatalmat gyakorolni a környezete felett, mert meg tudta tenni, hogy véletlenszerűen behatolt más országok területére és felgyújtogatta a falvakat, elrabolgatta az embereket és megerőszakolgatta a helyieket. Rövid távon ez működik. Játékunkba is gyakorlatilag ezzel a módszerrel erősödött meg az uralkodóház. Az a társadalmi szerződés, hogy ők adják a "globális" uralkodót csak egy egyezmény. A játék alaphelyzete (ami gyakorlatilag a Trónok harca alaphelyzete is) a többi ház és terület talpra állásának és megerősödésének puskaporos pillanata. A játék alap szituációjában van kódolva a lázadás és a birodalom szövetségekre való szétesése. Idővel....

...nos egy Avigoni lovag fenntartása drága. De egyébként meg van alapozva. Egy Miller martalóc olcsóbb. És ezt nem bonyolítanánk. Egy elhúzódó konfliktusban, ha az jól elő van készítve a játékban (készlet felhalmozás, diplomáciai lépések megtétele stb.), a fegyveres konfliktus helyétől függően dőlne el a győztes, valószínűleg az Avignon ház. A skandináv típusú népek ilyen fejlettségi szinten a gyors és erőszakos beavatkozásokra alkalmas...Meg a játékosoktól is sok minden függ. Mennyire kreatívak. Mennyire használják a pc játékok és a történelem kő-papír-olló katonai mechanikáját és már fent emlegetett szerzők munkáit. Ha harcra, háborúra kerül a sor, akkor előtte játéktéren kívüli egyeztetések kezdődnek létszámokat illetően. Pontos számok sosem lesznek. Nagyságrendek inkább. Aztán egy kis földrajzi ismerkedés a tervek alapján. Aztán eresztjük egymásnak a játékosokat. Sajnos meg kell bíznod Nefiben és bennem. Meg a józan ítélő képességeinkben és a területen szerzett tapasztalatainkban.

A részletesebb ötleteidre kitérve. Jó, persze. Csak ez még mindig Epic, eltérő hátterű játékosokkal. Ráadásul egy olyan mechanikát vázolsz fel, aminek megvalósítása 5-6 játékos esetében is csak nehezen működött. Amik hosszabb ideig működtek azok mögött egy komolyabb program állt, amiket viszont szerverek leállása, órajel problémái, meg az időközben előjött kódhibák nehezítettek.
Szóval az a konklúzió, hogy bár tök jó lenne karakterlapozni az országokat, és számszerűsíteni több mindent, ez nem fog megvalósulni. Kénytelen leszel/lesztek ilyen téren megbízni bennünk.

Jack Connor terveivel kapcsolatban kb 20 levelet váltottunk és sikerült kompromisszumra jutnunk egy csomó téren. És én is, Nefi is lelkes és szeretnénk ha az országaitok úgy néznének ki ahogy ti szeretnétek, valamint oda fejlődnének ahova szeretnétek. De ez nem lehet teljesen öncélú és ok nélküli egyensúly borulás.

-> Röviden: Háborúzzunk, de beszéljük meg hogy is megy ez Very Happy Én mindenre nyitottabb vagyok, mivel kevesebb a fórumon a feladatom mint Nefinek. Én majd lebokszolom vele Wink -> tibczy@gmail.com -ot használom ilyen eszmecserékre. Naponta tudom nézni, de ha valaki elkezd egy Ékköves diskurzust, az írjon rám pm-et, mert különben nem nézem ezt a mailt. -> Globális újraírás és kiegészítés Ékkövekre csak márciusban lesz, de rövid szabadságomat leszámítva egyeztetésre (és eskü játékra is) mindig elérhető vagyok.

_________________
A karmikus világlátás egyik alapgondolata, hogy az okok és következmények között pontosan meghatározott összefüggés létezik ~ Lhamo Donrup
Sandman
Sandman
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 802
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 43
Join date : 2012. Jan. 22.

Karakteradatok
Főkarakter: Sandman
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Little SW

Vissza az elejére Go down

Társalgó - Page 2 Empty Re: Társalgó

Témanyitás by Michael Nikostratos Kedd 09 Feb. 2016, 15:23

Thorhalla írta:Engem érdekelne, de az nagyban attól is függ, hogy mi lesz Ratennél, mert eléggé behalt az a játék, hogy lemeséli, nem meséli...

Nem, bővebb magyarázat itt

viszont a felfedezésre Cristoforo Ottovo jelentkezik

_________________
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Michael Nikostratos | Out: Maximiliam Myzzrim, Mopateu Zakataka | VH: ifj. Tell Vilmos | FSK: Pherol Tandes, Ignacy Rotblat-Rostowski |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, King Raten Chromixen, Alex Fisher
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Michael Nikostratos
Michael Nikostratos
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1063
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 39
Join date : 2014. Mar. 22.

Karakteradatok
Főkarakter: King Raten Chromixen
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW, FSK

Vissza az elejére Go down

Társalgó - Page 2 Empty Re: Társalgó

Témanyitás by Fuchida Kenjirou Hétf. 04 Ápr. 2016, 17:13

Áldott légyen az Egyetlen neve!

Az alábbi Házak képviselőivel játszanék:

- Pearlwater: diplomáciai megkeresés

- Carter: bejelentenénk igényünket a "vitás" területre, illetve Kiratix hazaengedése

- Miller: hogy is van akkor az a házasság? Illetve szövetségi támogatás kérés és egyéb

Egyéb:
Ki játszik még egyáltalán ezen a síkon?
Az eltűnt nagy házakkal mi legyen?

Aegis, nem tudom, hogy a házaddal játszol-e még. De a szomszéddal is játszanék. Smile

_________________
Egyéb karakterek:
X-diák: Alicia Juliet Silberson
Ékkövek Birodalma: Gregor di Avignon
Fuchida Kenjirou
Fuchida Kenjirou
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 166
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. Feb. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Fuchida Kenjirou
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Társalgó - Page 2 Empty Re: Társalgó

Témanyitás by Thorhalla Hétf. 04 Ápr. 2016, 17:55

Én most tervezem a napokban kiírni majd a hajós eventet/kalandot, csak majd előbb el akarom indítani Reneszánszon az 5 kalandot.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Társalgó - Page 2 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Társalgó - Page 2 Empty Re: Társalgó

Témanyitás by Peregrin Szer. 15 Jún. 2016, 19:22

Fuchida Kenjirou írta:Áldott légyen az Egyetlen neve!

Az alábbi Házak képviselőivel játszanék:

- Pearlwater: diplomáciai megkeresés

- Carter: bejelentenénk igényünket a "vitás" területre, illetve Kiratix hazaengedése

- Miller: hogy is van akkor az a házasság? Illetve szövetségi támogatás kérés és egyéb

Egyéb:
Ki játszik még egyáltalán ezen a síkon?
Az eltűnt nagy házakkal mi legyen?

Aegis, nem tudom, hogy a házaddal játszol-e még. De a szomszéddal is játszanék. Smile

Ahoyo Fuchida Kenjirou!

Nem feledkeztem meg erről a síkról. Szégyen szememre mással foglalkoztam, idáig, és részben fogok. Ám végre én is aktiválnám magam, s lehet, hogy idővel végre berakom ide azt a kalandot/eventet amit már kezdetektől fogva tervezek, viszont ha ilyen sokan vagyunk aktívak akkor nem sok értelme lesz Very Happy.

Küldött játékra vevő vagyok, plusz Nefi kalandjára.
Viszont a területemen egyenlőre most zárolva vannak események, mert a javítások után végre lemesélnék minimum két fontos eseményt, ami igazából csak belügy.
Peregrin
Peregrin
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 279
Hozzászólások régi : 10
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 4. szint - 10 kredit
Reputation : 0
Join date : 2014. Sep. 10.
Tartózkodási hely : Egy darabig itt, majd máshol.

Karakteradatok
Főkarakter: J. Maun Janus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Társalgó - Page 2 Empty Re: Társalgó

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

2 / 2 oldal Previous  1, 2

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.