Erő / Misztikum jártasságok

Go down

Erő / Misztikum jártasságok Empty Erő / Misztikum jártasságok

Témanyitás by Rhyssa Edaara Quillan Hétf. 03 Júl. 2017, 17:02

Az Erők 3 csoportra oszthatóak, világos oldali erőképességekre, sötét oldali erőképességekre, és semlegesre. A semlegest bárki tanulhatja és használhatja, a másik kettőt azonban csak az, aki az adott oldalon áll. Ha világos oldali erőhasználóként kezdesz és később buksz át a sötét oldalra játék téren, akkor a korábbi erők megmaradnak, csak éppen nem lesz képes azokat használni (csak sokkal nehezebben, illetve kockáztatja azt, hogy újra a másik oldal felé kezd sodródni), a pontokat nem kapja vissza a játékos. Ugyanez vonatkozik sötét oldalról világosra állás esetén is. A több szintből álló erőképességek esetén az alacsonyabb szint megvásárlása mindig kötelező, nem lehet őket kihagyni!
Magyarázat a pontokhoz, a pontokat nézve:
* Könnyebb "mutatványok"
Szint/pontok: 5./+1
** Nehéz szabadulós mutatvány
Szint/pontok/összesen: 7./+2/+3

Itt az első szint megtanulása 1 pontba kerül, és 5. szinten lehetséges. A második szintjéhez, már 7. szint kell, +2 pontba kerül, azaz összesen 3 pontot fizettél a képességért.

Az erőképességek megtanulását ki kell játszani, nem úgy van, hogy megveszed és máris tudod használni. Próbálgatni kell, gyakorolni, és egy idő után majd a KM vagy valamelyik staff azt mondja, hogy rendben van, már eleget tanultad, így sikeresen megtanultad és már alkalmazhatod a játékban. Képességtől is függ, értelemszerűen a leggyorsabban mondjuk egy fénykardvívás fog fejlődni, hiszen azt elég gyakran használja a tulajdonosa, de egy ritka és kevésbé használt képességnek lassabban lesz a karakter a birtokosa.



1. Általánosan az Erőről
2. Ösztönös és általános képességek
3. Semleges/minden oldali képességek
4. Világos oldali képességek
5. Sötét oldali képességek
6. Sith/Urdrarr képsségek

_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág/fejvadászok, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
A Hármak emberei, Havoc Squad/Halálosztag, Rhand varázslói/Köztársaság Végzete, Csillag Kabal, Czerka Részvénytársaság, Császári család
Sith és Jedi archívum - Little SW világ segédlet |  Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Erő / Misztikum jártasságok 59228_s
Rhyssa Edaara Quillan
Rhyssa Edaara Quillan
Lil'SW KM

Hozzászólások száma : 4179
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 246
Join date : 2017. Jun. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Little SW

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3658-rhyssa-edaara-quillan-eron https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Erő / Misztikum jártasságok Empty Re: Erő / Misztikum jártasságok

Témanyitás by Rhyssa Edaara Quillan Hétf. 03 Júl. 2017, 17:03

Általánosan az Erőről

Mivel az elmúlt kicsivel több mint egy év során nyilvánvaló lett, hogy sokan nem tudják pontosan, hogy mire is képesek a felsoroltakon felül az erőhasználók, így itt segítségképp összefoglalom. Ezek minden Erőhasználó által ismerhető és használható képességek, első szinttől kezdve még olyannak is egy része, aki csak erőérzékeny és nem használó, mert még azoknál is van, hogy szerencsésebbek, mint a sima emberek stb.

Általában úgy készülnek fel az erőhasználók, hogy kinyúlnak az Erőbe és úgymond ráhangolódnak az Erőre. Mindez a fenntartott dolgoknál különösen fontos. Kinyúlsz egy-egy személy felé, pl. tudatbefolyásolásnál kinyúlsz a másik elméje felé. Telepátia, empátia esetében úgyszintén kinyúlsz az adott személy/személyek felé az Erőn át. Mikor életet érzékelsz ugyanezt teszed. (Én is ezért írtam mindig így, ha valakinek furcsa lett volna, hogy miért irkálom azt, hogy a karakterek kinyúltak az Erőbe.)
Vagy telekinetikánál kinyúlsz az erőbe és az elméd erejét, az Erőn át a tárgyak köré fonod és ezáltal emeled fel. Stb.

Az Erő rezdülései:
Az Erőhasználó 'rezdüléseket' hoz létre, amikor használja az Erőt; ezeket a hullámokat más erőhasználók is érzékelhetik.
Az Erőhasználó, aki takarékosan használja az Erőt, és csak kisebb változásokat hoz létre,
gyengébb hullámokat kelt, és csak a hozzá nagyon közel levő erőhasználók tudják érzékelni ezeket a rezdüléseket.
Az Erőhasználó, aki gyakran használja az Erőt nagyobb hatások létrehozására, sokkal felfedezhetőbb hullámokat kelt, amelyet a tőle távolabb elhelyezkedő erőhasználók is könnyedén érzékelhetnek. Persze lehet rejteni, Erő elrejtésével és akkor nem lehet megérezni.
Azok, akik az Erőre hagyatkoznak, mint a nyers fizikai erő eszközére, valószínűbb, hogy elvonják a figyelmet, mint azok, akik inkább kerülik ezt.

Ezek a rezdülések árulkodnak arról is, hogy sötét oldali, vagy világos oldali a használó, ahogyan az aurája is az élőlényeknek. Így egy világos oldali személy világítani fog a sötét oldali területen és fordítva. Hacsak nem tudja elrejteni erőhasználó mivoltát az aura, vagy ahogy hívják az erő mintázata árulkodni fog róla és személyéről.

Öntudatlan Erő használat: (ösztönös erőhasználók, vagy csak érzékenyek)
Az Erőt öntudatlanul még azok is irányíthatják (vagy az eszközeivé válhatnak), akik nem hisznek benne. Lehet, hogy nem érzékelik igazán az Erő áramlását, mégis használják, bár ők maguk nem is tudnak róla. Az ilyen embereknek szinte természetellenesen gyakran sikerül megvalósítaniuk a céljaikat, akár gonoszak a szándékaik, akár jók, akár valahol a kettő között helyezkednek el.
A szkeptikusok ezt szerencsének hívják. A hitetlenek sorsnak vagy végzetnek. Valójában pedig az Erő működéséről van szó.

_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág/fejvadászok, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
A Hármak emberei, Havoc Squad/Halálosztag, Rhand varázslói/Köztársaság Végzete, Csillag Kabal, Czerka Részvénytársaság, Császári család
Sith és Jedi archívum - Little SW világ segédlet |  Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Erő / Misztikum jártasságok 59228_s
Rhyssa Edaara Quillan
Rhyssa Edaara Quillan
Lil'SW KM

Hozzászólások száma : 4179
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 246
Join date : 2017. Jun. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Little SW

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3658-rhyssa-edaara-quillan-eron https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Erő / Misztikum jártasságok Empty Re: Erő / Misztikum jártasságok

Témanyitás by Rhyssa Edaara Quillan Hétf. 03 Júl. 2017, 17:03

Ezek azok az erőskillek, amelyeket az ösztönös erőhasználók – akik nem tudják magukról, hogy azok – is tudják használni, vagy sima erőérzékenynél is jelentkezhetnek. Egyébként bármelyik oldal használói tudhatják ezeket




Koncentrálás (ösztönös is lehet)
Könnyű ha az erőhasználó relaxált, és nyugodt; Nehéz ha az erőhasználó agresszív, fél vagy egyéb negatív érzelmek hatása alatt áll; Nagyon nehéz amennyiben az erőhasználó negatív érzelmek hatása alatt cselekszik. (éppen ezért a Sithek csak úgy tudják, ha már képesek kontrollálni az érzelmeiket)
Amikor ezen alkalmazást használja, az erőhasználó megtisztítja minden negatív behatástól az elméjét, érezni fogja, ahogy az Erő átáramlik az univerzumon és az ő lényén.
Mindez rövid koncentrációval zajlik.
Szint/pontok: 1./+0



Harci érzék (ösztönös is lehet)
A harci érzék segíti az erőhasználónál a csaták forgatagában. Mindenki más lomhább és tompább lesz az erőhasználónál kit az érzékei segítenek a harci kör folyamán. A célpontok az erőhasználónál elméjében szellemileg kiválnak környezetükből, segítve ezzel a támadásban és védekezésben.
Rövid, néhány másodperces koncentrációval zajlik, azonban hátránya, hogy a külvilág lényegében megszűnik és csak ők vannak. Könnyebb hátba támadni.
Szint/pontok: 1./+0



Veszélyérzékelés (ösztönös is lehet)
Ez az alkalmazás fenntartható minimális koncentrációval.
A veszélyérzékelés megengedi egy erőhasználónak, hogy kiterjessze az érzékeit akár egy védelmi szenzor, jelezve a közeli veszélyeket, míg az alkalmazást használja. Ezzel érzékelheti a felé – vagy akire ráhangolódott – irányuló támadást, veszélyt. Ez lényegében jobb reflex, ezért tűnhet úgy, mintha a jövőbe látna. Azt nem tudja, hogy honnan, vagy merről érkezik a támadás csak azt, hogy jönni fog.
Szint/pontok: 1./+0



Ösztönös asztrogáció (tudományos)
Nagyon nehéz, az asztogáció nehézsége szerint módosítva.
Szükséges idő: minimum 1 kör
Hatás: Az ösztönös asztrogáció sokkal nehezebb, mint az másik alapú ösztönös asztrogáció, mivel ebben az esetben az erőhasználó a fejében oldja meg a hiperűri egyenletet, nem pedig csak a könnyebb utat szeretné kiválasztani. Gyakran edzésként, gyakorlásként végzik ezt a feladatot, de a végeredményt csak ritkán hasznosítják, mivel könnyen előfordulhat, hogy az erőhasználó hibát vétett. Ha ismert helyre akar menni, olyan helyről, amit ismer nagyon könnyű a számítás, e felett pedig folyamatosan nő a nehézsége és a hiba lehetősége.
Nem feltétlen ismerik sokan, mert nagyon kevesen tanítják a hibaszázalék miatt.
Szint/pontok: 1./+0



Ösztönös asztrogáció (Erő által) (ösztönös is lehet)
Közepesen nehéz, az út nehézsége szerint módosítva. Itt végig az Erőre bízza magát, így végig úgymond kinyúlva kell maradni az Erőben és hagyni, hogy az vesse a karaktert.
Hatás: Ez egy jól ismert erőhasználó képesség, amellyel kiszámíthatják az asztrográciós utat a fedélzeti számítógép használata nélkül. Az erőhasználó a saját érzékeit használja, hogy átlásson a végtelen hiperűrutakon, és hogy találjon egy biztonságos útvonalat. A nehézséget befolyásolja az út bonyolultsága:
Szint/pontok: 1./+0



Életérzékelés
Nagyon könnyű, ha az alany Erő-érzékeny, vagy Erőjártasságokkal rendelkezik; Közepes, ha nem. Személyes kapcsolat szerint módosítva, hogy könnyebb, vagy nehezebb. Hasonlít az életkötelékre. Ez az alkalmazás fenntartható.
Ez az alkalmazás képessé teszi az erőhasználót, hogy érzékelje a környezetében, tartózkodó értelmes és nem értelmes lényeket, akik máskülönben rejtve maradnának előtte. Az erőhasználó döntheti el a jártasság kezdetekor, hogy értelmes, vagy nem értelmes élőlényeket akar-e érzékelni, vagy mindent, ha nem szabja meg, akkor mindent. Amikor az életérzékelés működik, az erőhasználó minden értelmes lényt érzékel maximum 100 méteres körzetben maga körül - ha fenntartja az alkalmazást, akkor azt is érzékeli, ha egy értelmes lény bekerül ebbe a környezetbe, vagy elhagyja azt. Aki elrejti magát az Erőben azt értelemszerűen nem fogja érzékelni.
Ezzel lehet egy-egy karakterről/személyről megmondani azt is, hogy terhes, mert érezni a benne növekvő másik életet, vagy életeket.
Ezen képességnél, ha valakinek már látta az erőhasználó az Erőn keresztül auráját, akkor felfogja ismerni, mert a mintázata/aurája soha sem változik meg valakinek az Erőben, még akkor sem, ha oldalt vált.
Szint/pontok: 1./+0



Életészlelés (ösztönös is lehet közeli barátokhoz, családtagokhoz)
Nagyon könnyűtől a nagyon nehézig terjed a nehézség. Személyes kapcsolat szerint módosítva, attól is függ, hogy mennyire hangolódott rá korábban az Erőben a másik személyre. Ez az alkalmazás fenntartható.
Ha az erőhasználó egy meghatározott személyt keres, az alkalmazás segítségével észlelni tudja a hollétét (maximum 10 km-en belül). Az erőhasználó ezenkívül azt is megérzi, ha a keresett személy sebesült, beteg, fél, vagy más módon akadályoztatva van (ez távolságtól függetlenül). (mint ep. 2-ben amikor Anakin és Obi-Wan is megérezte, hogy Amidala veszélyben van, mert bemásztak a férgek a lakrészbe)
Ha valaki nem akarja, hogy megtalálják, akkor úgyszintén nehezedik a keresés.
Mint látható mindez nagyon limitált verziója az Életköteléknek.
Szint/pontok: 1./+0



Életszövedék
Az Erőhasználónak ki kell jelölni egy fajt, mint specializáció (lásd alább).
Követelmény: Életészlelés, Életérzékelés, Erőérzékelés
Szükséges idő: Két nap (vagy több).
Hatás: Ez az alkalmazás arra használható, hogy az erőhasználó érzékelhesse egy adott faj nagyobb létszámú előfordulását, mint például az ember, a Rodiáni, vagy a twi’lek.
Mikor az erőhasználó sikeresen használja az alkalmazást, a használó érzi a faj általános előfordulásának irányát az adott bolygón, ahol van.
Az alapnehézség attól függ, hogy milyen nagy a legközelebbi jelentősebb populáció. Ha használják ezt az alkalmazást, az Erőhasználónak meg kell jelölni egy intelligens fajt, amelyre specializálódik. Minél kisebb populációt akar felfedni annál nehezebb a koncentráció és az idő is úgy növekszik
Az Erőhasználó megjelölhet több Életháló faj specializációt* Az Erőhasználónak ismernie kell a megjelölt fajt de nem specializálódhat olyanra, ahol nem tölt el egy kevés időt a faj egyik képviselőjével. Ezzel az alkalmazással csak olyan fajt lehet keresni, amelyre az Erőhasználó már korábban specializálódott. Az alkalmazás legalább két nap folyamatos koncentrációt igényel.
*Árak:
+1 pontért 3 fajra lehet specializálódni
+2 pontért már nem csak a bolygón tudja használni, hanem a csillagködön belül bárhova.
Alapból mindenki csak 1 fajra veheti fel, ha akarja, ez az ingyenes.
Szint/pontok: 1./+0 (többit lásd feljebb)



Természeti katasztrófa előrejelzése (ösztönös is lehet, pl. a twi’lekek rendelkeznek vele úgy-ahogy)
Könnyű. ha az erőhasználó több, mint egy éve él a területen; Közepes, ha az erőhasználó hattól 12 hónapja él a területen; Nehéz, ha egy és hat hónap között; Nagyon nehéz, ha kevesebb, mint egy hónap. A katasztrófa nagysága szerint módosítva (nagyobb katasztrófát könnyebb előre jelezni) és a fok, hogy a katasztrófa mennyire előre jelezhető (kalandmesterek eldönthetik azt, hogy milyen különböző tényezőktől függ, hogy a katasztrófákat könnyebb vagy nehezebb megjósolni)
Követelmény: Veszély észlelése, életérzékelés, időjárás érzékelése
Szükséges idő: 3 kör. Csökkenthető, minden 1 kör perc csökkent egy szinttel növeli a nehézséget. (minimális idő egy kör)
Hatás: Ez az alkalmazás lehetővé teszi az erőhasználó számára, hogy a helyi meteorológiai és geológiai állapot megérzésével katasztrófákat jósoljon meg. olyanokat, mint földrengések, vulkánkitörések, földcsuszamlások, árvizek, hó áradatok, barlangbeomlások, nagyméretű tűzvészek (például erdőtüzek) vagy még veszélyes viharok, tornádók és hurrikánok (Ez
utóbbiak az időjárás érzékelése alkalmazással is megjósolhatók). Kinyitva érzékeit a
természetre, ráhangolódva, az erőhasználó képez ezen zavarokat előre jelezni, mint ahogy az állatok is megérzik a földrengéseket órákkal vagy még napokkal kitörésük előtt. Mint az időjárás érzékelése, ez az alkalmazás se vezet gyors előrejelzésre. Szokásosan hetekig tart az erőhasználó, hogy hozzászokjon a helyi időjárási és topográfiai mintához. Az előrejelzés 12 óráig hatásos. A nehézség nő, ha ennél távolabbi időre is akar jósolni.
Szint/pontok: 1./+0



Időjárás érzékelése (ösztönös is lehet, pl. a twi’lekek rendelkeznek vele úgy-ahogy)
Észlelés nehézségi fok: Könnyű, ha az erőhasználó több mint egy évet élt ezen a területen; Közepes, ha hat és tizenkét hónap közötti időt töltött el ezen a területen; Nehéz, ha a egy és hat hónap közötti időtartamot volt ezen a területen; Nagyon nehéz, ha az erőhasználó kevesebb, mint egy hónapot töltött ezen a területen.
Ez az alkalmazás fenntartható.
Ez az alkalmazás lehetővé teszi az erőhasználó számára, hogy átérezze a helyi időjárás működésének rendszerét. A felhők, a szél, a hullámok és a napfény mozgásának érzékelésével képes meglátni a mintát az időjárásban, és ezzel korlátozott előrejelzést tehet az atmoszférikus jelenségek viselkedésének függvényében. Ez az alkalmazás ennek ellenére nem alkalmas gyors előrejelzések meghatározásához. Egy hétig tart az erőhasználó számára, hogy átállítsa magát a helyi időjárás-mintára, és megismerje az egyedi jellemzőit a helyi felszínnek, amelyekből pontos eredményeket tud leszűrni. Az előrejelzések négy óráig vannak érvényben. A nehézség nő, ha ennél távolabbi időre is akar jósolni.
Szint/pontok: 1./+0



Látás/látomások (ösztönös is lehet)
Mindez mély meditációval (szándékosan előidézett), vagy álom közben (random) érhető el, az erőhasználónak teljesen nyugodtnak kell lennie. Meditáció közben próbálhat a jövőn meditálni, mint a filmekben Yoda is tette. Ilyenkor látomásai lehetnek – KM határozza meg, hogy mit lát, vagy bővítésnél a játékos – azonban nem tudhatja, hogy a látomások a lehetséges jövőt, a jelent, vagy éppen a múltat mutatják meg neki.
Általában egy-egy rövid jelentet lát, vagy épp homályos, be nem azonosítható képeket, montázst. A lényeg az, hogy szinte soha sem egyértelműek a képek sem.
Pl.: Anakin látomásai, vagy Rey-é
Szint/pontok: 1./+0



Előrelátás (ösztönös is lehet)
Követelmény: Életészlelés, látás/látomások
Szükséges idő: Legalább 1 kör
Hatás: A használó az agyának mélyén meglátja az általa kívánt személyt vagy helyt, a jelenlegi helyzet kijáratában. Az alkalmazással látható a jövendő, és a múlt valaha volt eseménye is. Az erőhasználó megtekintheti a közvetlen környezetét, például mikor egy barátja veszélyben van, vagy valami történik a szülőbolygóján, akkor fel is ismeri azt.
Az előrelátás nyugodt kondíciót és legalább egy kör követel meg, de gyakorta több kört is igénybe vesz. Az előrelátás nem képes megmutatni a veszély mibenlétét és az erőhasználó víziói annyira sem pontosak, mint a látás/látomásoknál, sokszor pedig sikertelen is lesz.
A múlt és a jelen szilárd, így az erőhasználónak pontosak a megérzései, de pusztán egyetlen kérdésben. Azonban a jövendő állandóan áramlik, mindig mozgásban van, soha nem állapodik meg, amíg a jelen változhat evégett ezt a legnehezebb megjósolni.
Annak az esélye, hogy milyen helyes információt fog fel a karakter a látomásaiból, k100-al való dobás kell.
Kód:
[rand]1,100[/rand]
- 10% azt jelenti, hogy a karakter csak nagyon elnagyoltan lát egy helyzetet, úgymint "A barátaim bajban vannak."
- 25% annyit tesz, hogy az erőhasználónak némileg több minden kitudódik a pontosabb látomásából, de a nagy vonalakban körvonalazódó képek tévesek is lehetnek.
- 50% jelenti azt, miszerint a karakter látomásai félig helyesek.
- 75% azt jelenti, hogy a karakter megértet egy kritikus eseményt, de az erőhasználó még mindig tévedhet egy részletben, vagy két apróbb dologban tud komplikáció fellépni.
- 90%-nál a karakternek nagyon pontos és nagyon részletes víziói lesznek.
- 100% esetén a karakter látomásai a lehető legpontosabbak és legrészletesebbek, teljes egészében és minden triviális részletre kiterjednek.
Szint/pontok: 1./+0



Kényelmetlenség aurája csak sötét oldal!
Nagyon könnyű fenntartani, szint x 10 méter a hatótáv, (ilyenkor minden mást nehezebb tenni, így harcban nem ajánlatos fenntartani)
Ez az alkalmazás lehetővé teszi a sötét oldali erőhasználó számára, hogy egy bizonytalanságot, kényelmetlenséget, zavart sugárzó mezőt hozzon létre maga körül, mely hatására a nem intelligens lények elkerülik. Az értelmes élőlények kényelmetlenséget, zavart éreznek a személy körül. Akaraterővel lehet ellene küzdeni. Megzavarja a világos oldaliakat. Aki vívódik a világos oldallal nem képes fenntartani se létrehozni az aurát.
Az Erő harmóniája és Kényelmetlenség aurája azonos szinten kiütik egymást, egyébként az kerekedik felül, aki magasabb szintű.
Szint/pontok: 1./+0



Sötét Oldal táplálása csak sötét oldal!
Követelmény: Erő érzékelése
Ez az alkalmazás fenntartható.
Az alkalmazás lehetővé teszi az erőhasználónak, hogy mások féleleméből, az gyűlöletéből, és más negatív érzelmeiből táplálkozzon, és ezzel sokkal hatalmasabbá váljon. A Sötét Oldal számára nem lényeges, hogy mások miért vannak telve sötét érzelmekkel, egyedül az érzés számít. A játék nyelvén ez annyit jelent, hogy a sötét oldali erőhasználó energiát nyer az utálatból és a haragból, melyet áldozatában kelt. Azoknak a játékos karaktereknek, akik gyorsan lesznek mérgesek, szinte lehetetlen kijutniuk a szituációból és valószínűleg átbukik előbb vagy utóbb.
Az egyetlen út, hogy megakadályozzák a Jedit a sötétség fel és sodródásban, hogy nem adják át magukat a Sötét Oldalnak. Ez nagyon nehéz lehet, főleg mivel sok mindent lehet tenni annak megakadályozására, hogy a Sötét Jedi minden hatalmában állót megtegyen ezen negatív érzelmek kikésztetésére. Beleértve ebbe a csalást, ártatlanok lemészárlását, kötekedést, inzultálást, más karakterek, barátainak, családjának, szülő bolygólyának vagy bázisának fenyegetése, vagy bármi más, mely előhívhatja belőle a Sötét Oldalt. Azok a karakterek, akik képtelenek a brutális erőn kívül más módszert kitalálni, hogy legyőzhessék a Sötét Jedit, valószínűleg elbuknak, ha találkoznak ezzel az alkalmazással.
Ezt főleg kínzáskor, mások megtörésekor szokták használni teljes erővel, egyébként a sima emberek, katonák félelme is elég az úgymond „éhség” kielégítésére.
Szint/pontok: 1./+0



Erő harmóniája csak világos oldal!
Kényelmetlenség aurájának ellentéte. Ez az alkalmazás fenntartható (ilyenkor minden mást nehezebb tenni, így harcban nem ajánlatos fenntartani)
Ez az alkalmazás képessé teszi az erőhasználót, hogy kézzelfoghatóvá tegyék a Világos Oldal erejét. Amíg az alkalmazást fenntartják, addig használóit átitatja a Világosság, mintegy pajzsként működve a Sötét Oldal ellen. Az alkalmazás nem szünteti meg a Sötét Oldal jelenlétét, de képes megzavarni szolgáit és nehezebbé tenni cselekedeteiket. Csupán olyanok tudják megidézni, akik uralják az érzelmeiket, akik labilisak, vagy gyakran vannak negatív érzelmeik azok nem.
Az Erő harmóniája és Kényelmetlenség aurája azonos szinten kiütik egymást, egyébként az kerekedik felül, aki magasabb szintű.
Szint/pontok: 1./+0

_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág/fejvadászok, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
A Hármak emberei, Havoc Squad/Halálosztag, Rhand varázslói/Köztársaság Végzete, Csillag Kabal, Czerka Részvénytársaság, Császári család
Sith és Jedi archívum - Little SW világ segédlet |  Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Erő / Misztikum jártasságok 59228_s
Rhyssa Edaara Quillan
Rhyssa Edaara Quillan
Lil'SW KM

Hozzászólások száma : 4179
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 246
Join date : 2017. Jun. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Little SW

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3658-rhyssa-edaara-quillan-eron https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Erő / Misztikum jártasságok Empty Re: Erő / Misztikum jártasságok

Témanyitás by Rhyssa Edaara Quillan Hétf. 03 Júl. 2017, 17:04

Ezeket a jártasságokat oldaltól függetlenül minden Erőhasználó megtanulhatja.




Fénykardvívás
Az egyik legelső erőalkalmazás, amit minden erőhasználó megtanul használni. Ez elengedhetetlen, hogy a fénykardot képesek legyenek használni, itt tanulják meg a formákat, lépéseket, technikákat.

*A tanulás eleje, ekkor kezdik még csak tanulni a fegyver használatát. Ezen a szinten egy haladó formát tudhatnak maguknak, vagy két alapformát.
Szint/pontok: 1./+1

**A fénykardot már biztosan tudja forgatni, és járatosabb is a használatában. Ezen a szinten 2 haladó formát ismerhet, vagy 1 haladót és két kezdőt.
Szint/pontok: 5./+3/4 (Követelmény: előző szint)

***A fénykardvívás már nem okoz számára nehézséget, mesterien bánik a fegyverrel. 1 forma mesterfokon, 2 haladó, vagy 1 mesterfokon és 3 kezdő formát tudhat a használó magáénak.
Szint/pontok/összesen: 10./+3/7 (Követelmény: előző két szint)

Megjegyzés: Ha valaki több mesterformát is akar, annak újra fel kell vennie a 3. fokot annyi alkalommal, ahány mesterformát akar.
Illetve többször felvehető, ha valaki, több formát szeretne ismerni.



Telekinézis
Az egyik legalapvetőbb Erőjártasság, ezzel lehet az ugrások távolságát/magasságát növelni, tárgyakat lebegtetni, magunkhoz vonzani, vagy éppen ellökni és ez alá tartozik az fojtogatás is, amit Darth Vader is használ.

* Használója képes apró dolgokat (csakis élettelen) emelni és mozgatni is az Erő segítségével, ezenfelül képes már 5-6 métert is ugrani.
Szint/pontok: 1./+1

** Ezen a szinten már képes saját magát is bizonyos fokig lebegtetni, néhány méteres magasság. Már képesek használni az erőtaszítást, vagy erőrántást is. 10-15 méteres távolságba már tudják a kardjukat is eldobni, majd pedig visszarántani magukhoz, ezenfelül 7-10 méteres ugrások elvégzésére is képesek. És ezen a szinten lesznek először képesek az Erővel másokat fojtogatni, noha még eléggé kétséges, hogy sikerül-e megölni vele a célszemélyt.
Szint/pontok/összesen: 4./+2/3 (Követelmény: előző szint)

*** Képes ezen a szinten már nehéz tárgyak emelésére, több dolog (élőlények is) mozgatására. 20-25 méter között képesek ugrásokat elvégezni és a fénykard dobást is több személye ellen használhatják 20 méter sugarú körben.
Szint/pontok/összesen: 10./+5/8 (Követelmény: előző két szint)



Receptív-Projektív telepátia
* Az Erőhasználók ennek a segítségével képesek a felszíni gondolatokban és erős érzelmekben „olvasni”. Érzik azokat, de nem tudnak vele gondolatolvasást végezni. Ennek a segítségével képesek mások tudatába üzeneteket közvetíteni (konkrétan telepatikus üzeneteket).
Szint/pontok: 1./+1



Meditáció
* Minden Erőhasználó alkalmazza a meditációt. Ezzel lehet belepillantani az idő folyásába. Az Erő megmutathatja nekik a jövőt és a múltat is. ennek segítségével lehet kapcsolatba lépni távoli helyeken levő erőhasználókkal is, és ezen technika segítségével érhetik el a belső békét is és tisztíthatják meg elméjüket a rájuk nehezedő sötétségtől. Sokféle meditációs technika létezik, de mindenki máshogy éri el a kívánt eredményt, ahogyan számára neki a legegyszerűbb.
Szint/pontok: 1./+0



Erőérzékelés
*Az Erőhasználó képes vele érezni az adott helyen, vagy tárgyakban az Erőt. Ezzel képes kiszúrni az Erőhasználó személyeket is, ha azok nem rejtik el azt, hogy mik is valójában. A galaxisban sokféle életforma és terület sugároz lappangó Erőt, amit ezzel a módszerrel azonosítani lehet.
Szint/pontok: 1./+0



Rövid idejü emlékezetnövelés
* A Jedi ezzel az alkalmazással az emlékezetében visszajátszhat egy nem túl rég megtörtént esetet, abból a célból, hogy figyelmesen megvizsgálhassa az emléket, és az akkor lényegtelennek ítélt benyomásokat. Kimerevíti az emlékképet, és végigvizsgálja, olyan részletek után kutatva, amiket látott ugyan, de elkerülhették a figyelmét, vagy akkor nem tartott lényegesnek. A játékban ez az alkalmazás felhasználható, hogy a Jedit figyelmeztesse olyan információkra, tárgyakra vagy személyekre, melyek előtte elkerülték a figyelmét. Ráadásul a kalandmester rávezetheti a karaktereket olyan részletekre, amelyek felett átsiklott a figyelmük, figyelmen kívül hagytak, vagy rosszul ítéltek meg. Amikor a játékosok megakadnak egy rejtélynél vagy akadálynál, ezzel az alkalmazással sugallhatja a lehetséges megoldást. Feltéve, ha az nem vezet a kaland idő előtti befejeződéséhez.
Szint/pontok: 1./+0



Érzékszerv élesítés
*Az Erőhasználó többszörösére növeli közönséges érzékszerveinek teljesítményét, és olyan dolgokat is érzékel, amiket máskülönben (mesterséges segédeszközök nélkül) nem lenne képes. Halhatja a távoli vagy nagyon halk hangokat (de a saját fajtájának hallás frekvenciatartományán kívül esőket nem). Ezenkívül olyan messzire ellát, mint a legjobb makrótávcső, és olyan szagokat és illatokat képes azonosítani, amik máskülönben túl gyengék lennének az orrnak.
Szint/pontok: 1./+2



Szabadulás
Követelmény: fájdalomtűrés a **-hoz
Hatás: Ez egy fájdalmas és nehéz módszer, amellyel a Jedi megszabadulhat kötelékeiből. Az izületeinek kificamításával, csontjainak meglágyításával és ezekhez hasonló más módokon képes testét befolyásolni, s így bármilyen fizikai akadályból megszökni. Mivel ezek fájdalmas módszerek, a Jedi megtanulja kizárni a fájdalmat az elméjéből, és csak a feladatra koncentrálni.

* Könnyebb szabadulós mutatvány
Szint/pontok: 1./+1

** Nehéz szabadulós mutatvány
Szint/pontok/összesen: 4/+2/3 (Követelmény: előző szint)



Méregtelenítés
Szükséges idő: Öt perc (1 kör)
A Jedi képes a szervezetét méregteleníteni, eltávolítani a szervezetbe került mérgező anyagokat. Ha a Jedi meditációja sikeres, a méreg nem fejti ki hatását.

* Gyenge mérgek ellen 1 pont 2.szint
Szint/pontok: 2./+1

** Közepes és erős mérgek ellen
Szint/pontok/összesen: 4./+1/2 (Követelmény: előző szint)

*** Az egyébként halálos mérgek ellen
Szint/pontok/összesen: 5./+2/4 (Követelmény: előző szint)



Hibernációs transz
* A Jedi mély transzba kerül, s közben lelassítja az életműködését: a szívverése lelassul, a légzése szinte észrevehetetlenné válik, és a karakter elájul. A jedi képességeit nem használhatja, viszont ő tudja meghatározni, hogy mikor ébredjen fel, vagy minek a hatására, zaj, személy közeledte.
A Hibernációs transz két dologra jó. Egyrészt lehetővé teszi az erőhasználó karakternek, hogy halottnak tettese magát. Másrészt életet menthet, ha nagyon szűkössé válik az élelem- és levegőkészlet. A hibernált karakternek körülbelül tizedannyi levegőre van szüksége, mintha aludna - száraz éghajlaton egy hétig, párás közegben akár egy hónapig is kibírja mielőtt szomjan halna.
Ha valaki véletlenül rábukkan egy Hibernációs transzban lévő erőhasználó karakterre, az szinte biztos, hogy halottnak fogja hinni, hacsak időt nem szakít az alapos vizsgálatra. Más erőhasználó karakter, amennyiben rendelkeznek az Erőérzékeléssel, akkor megérezhetik, hogy nem halott.
Szint/pontok: 2./+2



Tudatbefolyásolás
Követelmény: Receptív-Projektív telepátia
*Az erőhasználó befolyásolni tudja a kiszemelt alany érzékelését, hogy az illúziókat valóságnak vélje, és ne lássa, amit a jedi nem akar. Maradandó változtatásokat lehet eszközölni a kiszemelt alany memóriájában, hogy rosszul emlékezzen dolgokra, vagy egyáltalán ne emlékezzen valamire. Arra is alkalmas, hogy az erőhasználó megváltoztassa a kiszemelt alany által levont következtetéseket, és az illető téves következtetésre jusson. A használójának ismernie kell a receptív telepátiát és a projektív telepátiát.
Szint/pontok: 2./+2



Gyógyulás gyorsítása
*Az Erőhasználók gyorsabban képesek begyógyulni az elszenvedett sérüléseket.
Szint/pontok: 3./+2



Állati nyelvek
Követelmény: Receptív-Projektív telepátia
*Az alkalmazás segítségével a Jedi-lovag le tudja fordítani az állatok nyelvét, és beszélni is képes rajta. Mivel a lényeknek ritkán van 'valódi' valódi nyelvük, a Jedi- karakter ezért valójában különbözőérzelmeket közöl lénnyel, és olvas a lényről, morgásokkal, dörmögéssel, és testbeszéddel. Megjegyzendő, hogy a Jedi-lovag fenntarthatja az alkalmazást, ha továbbra is akar beszélni a lénnyel. Azoknál a lényeknél, amelyeken lovagolni lehet.
Szint/pontok: 3./+1



Kontrollált légzés
Követelmény: Hibernációs transz, Telekinézis.
* Ez az alkalmazás lehetővé teszi a Jedi-karakternek, hogy irányítsa a testén átáramló oxigén mennyiségét. A Jedi- lovag irányítása alá veszi a környezet légkörét, és behúzza az oxigén molekulákat a bőrén keresztül a tüdejébe. Az alkalmazás segítségével a Jedi Hatásosan tud víz alatt lélegezni, és fordítva, arra is hogy a víz oxigénjét felhasználva túléljen a felszínen. A játék nyelvén ez azt jelent, hogy az alkalmazás használatakor nincs szükség légző maszkra, gépkopoltyúra vagy bármely egyéb légzőkészülékre. A hideg űrben, vagy vákuumban, azonban ez az alkalmazás nem elegendő. Még ha a Jedi képes is valahogy túlélni a nagy nyomásbeli különbségeket, vagy a szélsőséges hőmérsékletet, nincs elegendő oxigén ezekben a közegekben, amit a Jedi-karakter meg tudna'fogni'. Ezt az alkalmazást mindaddig fenntartja a Jedi, amíg nem válik magatehetetlenné, vagy saját akaratából meg nem szünteti.
Szint/pontok: 3./+2



Fájdalomtűrés
*Az Erőhasználó ugyanúgy harcolhat, mintha nem lenne sérülése, noha a sérülés nem múlik el, de a hátrányok nem érvényesülnek. Ebből adódóan sokkal komolyabbak lesznek később az alapsérülések, mert nem érzi, hogy mikor lépi át a határt, amin belül még biztonságos lenne a használó számára a küzdelem.
Szint/pontok: 4./+3



Gyorsítás
Az Erő segítségével az Erőhasználó gyorsabban tud mozogni egy ideig, mint amúgy képes lenne rá.

*A sebessége az eredeti kétszeresére nő 1 kör erejéig, ezen idő alatt futhat, harcolhat, vagy bármit tehet. Az egy kör letelte után azonban 2 körig kimerült lesz és nem tud a semmilyen erőalkalmazást használni. Fénykardvívást tud továbbra is, és harcolni is képes lesz, de mást nem tud használni. Ezt az Erőt 10 körönként egyszer lehet használni csatában.
Szint/pontok: 4/+2

**Az első szint erősebb változata. A sebesség a háromszorosára nő és 2 körig működik, közben ugyanazt teheti, mint az első verziónál. Utána azonban nem lesz kimerült az erőhasználó, de azt is csak 10 körönként lehet használni.
Szint/pontok/összesen: 7./+3/5 (Követelmény: előző szint)



Erő elrejtése
Szükséges idő: Egy kör
Ezzel az alkalmazással a Jedi képessé válik más Erőhasználó elől elrejteni még azt is, hogy Erőhasználó. Azt is képes megoldani, hogy a zavart - amit más Jedik keltenének az Erőben - elrejtse, így észlelhetetlenné válik a közvetlen környezetén kívül. Az alkalmazást fenntartó, Jedi egyfajta kisebb ellenrezgést okoz az Erőben, amely látótávolságig érzékelhető, de azok, akik ezen kívül vannak nem érzékelhetnek semmit. Ez az alkalmazás fenntartható, amíg viszont működik a Jedi képtelen az Erő legkisebb, más aspektusának használatára. Csak nagyon kevés Jedi használja, ellenfeleik a Sötét Jedik azonban annál inkább, lévén, hogy Köztársaság területén is lehetnek, és el kell rejteniük magukat a mindenütt jelen lévő Jedi rend elől.

*Használója képes elrejteni hatalmát egy padawan, esetleg egy tapasztalatlanabb lovag elől
Szint/pontok: 4./+2

**Mesteri szintre fejlesztése hosszadalmas idő de segítségével egy képzett mester is könnyedén megtéveszthető
Szint/pontok/összesen: 6./+3/5 (Követelmény: előző szint)



Doppleganger teremtése
Követelmény: Receptív-projekiv telepátia, Erőérzékelés, Tudatbefolyásolás
Szükséges idő: 2 kör
Hatás: Ez az alkalmazás dopplegangert csinál a karakterről, aki az alkalmazást használja. A doppleganger egy illúzió, de mindenki, aki érintkezik vele, valóságnak érzi. A használó minden érzékszervét használni tudja a dopplegangeren keresztül, és a másolatnak meg van formája és anyaga; a dopplegangert normálisan érzékelik a droidok vizuális, és hangszenzorai. Azok, akik a dopplegangerrel vannak, azt hiszik, hogy ez egy igazi személy. Minden három-négy körben a KM dönt arról, hogy a meditáció mélységétől és elvégezhetőségétől függően fenn tudja-e tovább tartani// ha a Jedi abbahagyja az alkalmazás fenntartását, vagy a doppleganger halálosan megsérül, a doppleganger egyszerűen eltűnik.

*A doppleganger úgy jár, beszél, cselekszik mint megformálója de képtelen az ütőképes Erôhasználatára, kizárólag 1. szintű Telekinetikát használhat és a Fénykardot is csak ezen a szinten forgathatja
Szint/pontok: 4./+2

**Ezen a szinten már képes Erôérzékelésre, a Telekinetika max 2. szinten való használatára és a Fénykardal is ezen a szinten boldogul.
Szint/pontok/összesen: 6./+3/5 (Követelmény: előző szint)



Fáradtság megszüntetése
Követelmény: gyógyulás gyorsítása, fájdalomtűrés
Szükséges idő: Egy kör (utána fenntartható)
* A karakter ezt az alkalmazást arra használja, hogy legyőzze a fárasztó munka hatását. Az Erőhasználó az Erő megváltoztatásával eléri, hogy testéből a méreganyagok sokkal gyorsabban távozzanak, így nagyobb állóképességet lehetővé téve. Amíg fenntartja, az erőhasználó naponta egyszer akaraterővel kell felülkerekednie a rátörő fáradtságon. Ha kétszer egymás után – az első bukása után – nem tudja legyűrni ezt az alkalmazás megszakad.
A karakternek ettől függetlenül rendesen innia és ennie kell, az alkalmazás vége után pedig kiadós alvásra és pihenésre van szüksége, hogy a szervezete helyreálljon.
Szint/pontok: 4./+2



Sérülés csökkentése
Követelmény: Fájdalomtűrés.
*A használó az Erőhöz folyamodik, hogy mérsékelje sérülése súlyosságát; ezt az alkalmazást általában csak a legvégső esetben használják, hosszú távú kihatása miatt. Ha az Erőhaználó sikeresen használja, akkor a következő minimum 10 körben minden Erőképességet fele olyan hatékonyan tud használni. Bármilyen sérülést szenvedett, az állapota javulni fog, de nagyon kimerült lesz. Ha az eredetileg elszenvedett sérülésbe a karakter belehalt volna, választania kell egy maradandó sérülést, ami nem fog eltűnni. Minél jobban sérült a karakter annál nehezebb megvalósítani és a 10 kör is úgy tolódik ki.
Szint/pontok: 5./+3



Eszmélet megőrzése
Követelmény: Fájdalomtűrés
*Ennek az alkalmazásnak a segítségével a Jedi-karakter okkor is eszméletén tud maradni, ha olyan sérülést szenvedett, amitől máskülönben elájulna. Azonban semmit sem fog tudni tenni az adott körben már. Utána az állapotától függően lehet, hogy újra élnie kell ezzel a képességgel többször még egymás után.
Szint/pontok: 5./+2



Szívós test
*Az erőhasználó ellenállóvá teszi a szervezetét mindenféle kábulással és bénulással szemben. Az alkalmazás csak akkor hatásos, ha azelőtt hozzák működésbe, mielőtt az erőhasználó ilyen típusú sérülést szenvedett volna el.
Közönséges sérülések (fizikai sérülések) ellen ez az alkalmazás semmiféle védelmet nem biztosít. Ez az alkalmazás fenntartható.
Szint/pontok: 7./+3



Erőlavina
Követelmény: Telekinetika 3.szint
* Az Erőhasználó a telekintekus erejét használja fel ennél az alkalmazásnál és egy nagyon hosszú Erőlökést alkalmaz a használó, ami mindent letarol, ami előtte van legyen az tárgy vagy pedig élőlény. Az egyetlen módja ennek a kivédésére az, hogy menekül, aki az útjába kerül. Az egyik legpusztítóbb erőalkalmazás, amit ismer a Galaxis. Csak a legnagyobb Erőhasználók voltak képesek ezt az alkalmazást elsajátítani.
Szint/pontok: 20./+10– Staff engedély!

_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág/fejvadászok, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
A Hármak emberei, Havoc Squad/Halálosztag, Rhand varázslói/Köztársaság Végzete, Csillag Kabal, Czerka Részvénytársaság, Császári család
Sith és Jedi archívum - Little SW világ segédlet |  Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Erő / Misztikum jártasságok 59228_s
Rhyssa Edaara Quillan
Rhyssa Edaara Quillan
Lil'SW KM

Hozzászólások száma : 4179
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 246
Join date : 2017. Jun. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Little SW

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3658-rhyssa-edaara-quillan-eron https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Erő / Misztikum jártasságok Empty Re: Erő / Misztikum jártasságok

Témanyitás by Rhyssa Edaara Quillan Hétf. 03 Júl. 2017, 17:04

Ezeket a jártasságokat csak azok az Erőhasználók tanulhatják meg, akik az Erő Világos Oldalán tevékenykednek, vagy tevékenykedtek.




Életkötelék
Követelmény: Érzékszerv élesítés, Receptív-Projektív telepátia, és hosszabb ismeretség
A Jedi-karakter az Életkötelék használatakor választhat, hogy véglegesen akar-e mentális kapcsolatot létrehozni egy másik független karakterrel, általában egy társával (ezen kívül néha vérrokon, szülő és gyermeke, vagy esetleg nagyon közeli barátok is választhatják az Életköteléket). Rengeteg előnye és hátránya van ennek a képességnek.

* Az erőhasználó tudja, hogy a mi a másik holléte, általános érzelmi állapota: a karakter megijedt, fájdalmai vannak, megsérült, boldog, vagy bármilyen erős érzelem futja át. Telepatikus összeköttetésben állnak egymással, ugyanúgy működik, mint a Receptiv-Projektív telepátia, azonban ez nem megterhelő egyik fél számára sem.
Szint/pontok: 3./+1

** Képes a társa érzékeit használni, a társa szemével lát, azt hallja, amit a másik hall, azt szagolja, ízleli, tapintja, amit a másik. Ezen a szinten a karaktert befolyásolják a másik karakter tapasztalatai - mind a ketten elszenvedik a fájdalmat, ha az egyik karakter megsérül, akkor a társa is elszenvedi a sérülést, bár jóval alacsonyabb szinten. (Pl: ha az egyik halálosan megsebesül, akkor a másik akár rövid kómába is eshet), ha fenntartja azt, hogy az ő érzékeit használja, ha nem, akkor semmi sem történik.
Szint/pontok/összesen: 5./+2/3

*** A karaktereknek megérzéseik vannak egymással kapcsolatban, ha az egyik fél megsérül, akkor a másik tudja, hogy a társával valami történt. 11ezer kilométeren belül nagyon könnyen megérzik egymás közelségét és azt, hogy hol a másik. 100ezer kilométer felett viszont már erős koncentrációt igényel ez. Ha az életkötelékben lévő egyik tagja sötét dolgot cselekszik és elkezd a sötét oldal felé sodródni a társa is lassanként megteszi ugyanezt, még akkor is, ha neki köze sincs a tettekhez.
Megjegyzés: Mindkét karakternek rendelkezni kell legalább az 1. szintű verzióval
Szint/pontok/összesen: 6./+2/5

Az életkötelék létrehozásának ideje nem behatárolható, feltétele a bizalom, a tisztelet és a valamilyen formájú, kölcsönös szeretet. Kialakulhat néhány hét alatt is de, van, akiknek évek munkája sem elég hozzá. Az Életköteléket addig nem lehet használni, míg a megformálása be nem lett fejezve. Ennek a megszakítására, szétválasztásának egyetlen útja van csupán a halál. Életkötelék egyik tagja meghal, a túlélő partnere egy szinte katasztrófikus, sokkos állapotba kerül a kötés szintjének megfelelően sokáig, amíg nem képes újra a magányos létet helyreállítani magában.
Több életköteléket is létre lehet hozni, de azok már egyre hosszabb és hosszabb idő alatt,

Megjegyzés: Aki nem tudja elképzelni, ez a kapcsolat 3.részben tökéletesen látszik, hogy Yoda ilyen kapcsolatban volt az összes Jedivel, mert rosszul lett a mészárlás kezdetekor a Kashyyy-kon.



Mások méregtelenítése
Követelmény: Méregtelenítés.
Szükséges idő: Öt perc (1 kör)
A Jedi képes a mások szervezetét méregteleníteni, eltávolítani a szervezetükbe került mérgező anyagokat. Ha a Jedi meditációja sikeres, a méreg nem fejti ki hatását, az egészhez fizikai kapcsolat is szükséges!

* Gyenge mérgek ellen 1 pont 3.szint
Szint/pontok: 3./+2

** Közepes és erős mérgek ellen
Szint/pontok/összesen: 5./+2/4 (Követelmény: előző szint)

*** Az egyébként halálos mérgek ellen
Szint/pontok/összesen: 6./+3/7 (Követelmény: előző szint)



Mások hibernációba helyezése
Követelmény: Hibernációs transz
Szükséges idő: Öt perc
*A Jedi-karakter az alkalmazás használatával képes lesz egy másik karaktert Hibernációs transzba helyezni. Az alanynak fizikai kapcsolatban kell lennie az alkalmazás használójával, és bele kell egyeznie a "kikapcsolásába"- ez az alkalmazás nem használható támadásra, vagy hogy ezzel a Jedi ezzel valakit eszméletlenné tegyen. Ez az alkalmazás arra is használható, hogy egy másik karaktert kihozzon a Hibernációs transzból, de azt sokkal nehezebb megtenni.
Szint/pontok: 3./+3



Védekezés
*A jedik képesek kivédeni a gyengébb erőalkalmazásokat. Pl. az azonos szintű erővillámokat fénykarddal. Erőlökéseket képes vele megállítani, vagy felfogni.
Szint/pontok: 4./+2

**Ezen a szinten már nemcsak kivédeni képes az Jedi az erőtámadásokat, de visszaverni is képes azokat. Ilyen szinten már képes arra, hogy az Erővillámokat visszaverje a támadójára. Erősebb erőlökéseket képes felfogni, megállítani magát egy erőrántással szemben, stb.
Szint/pontok/összesen: 7./+3/5



Láthatatlanság (EZT A KÉPESSÉGET A SITH ASSASSIN-OK IS MEGTANULHATJÁK!)
* A láthatatlanság elrejti a használóját a többi lény szeme elől. Ezzel könnyedén ki lehet bújni a szorult helyzetekből. A képesség viszont csak az Erőt nem ismerő lények elől ad előnyt. Azok, akik jártasak az Erőhasználatban azok általában könnyedén felismerik a láthatatlanság leplébe burkolózó személyt.
Szint/pontok: 5./+3

** A képesség mesterfoka, ezen a szinten már képesek az Erőhasználók olyan szinten elrejteni magukat, hogy bárki elől eltűnhetnek, már nem csak élőlények, de gépek elől is. Olyan személyek elől is, akik járatosak az Erőben, vagy éppen immunisak bármilyen erőhasználatra, vagy az Erő alapú illúziókra. Mint a droidok, vagy éppen a Yuuzhan Vong.
Szint/pontok/összesen: 9./+5/8



Mások gyógyulásának gyorsítása
Követelmény: Gyógyulás gyorsítása
*A Jedik ezen a szinten már nem csak a saját sérüléseinek gyorsítását képes végrehajtani, hanem más személy életét is képes így megmenteni. Nem azonnali gyógyulást okoz, csak megrövidíti a lábadozás hosszú idejét. Ennek a használatához ismerni kell a gyógyulás gyorsítását is.
Szint/pontok: 5./+2



Mások fájdalmának elfojtása
Követelmény: Fájdalomtűrés.
*Az alkalmazás ugyanolyan hatást fejt ki az alanyra, mint a Fájdalomtűrés a Jedi karakterre. Minél jobban ismeri a másikat annál könnyebb a használat, ugyanez igaz a fájdalomra. Minél erősebb annál nehezebb elfojtani.
Szint/pontok: 5./+4



Mások fáradtságának megszüntetése
Követelmény: mások gyógyulásának gyorsítása, mások fájdalmának elfojtása, fáradtság megszüntetése
* Ez az alkalmazás lehetővé teszi a Jedi-karakternek, hogy a fáradtság hatásait megszüntesse egy másik karakternél/NJK-nál. Habár, az eredeti alkalmazással szemben, a Jedi karakternek addig kell várni, míg az alany ténylegesen fáradt, mielőtt fölajánlhatná a segítségét.
Szint/pontok: 5./+3



Harci meditáció
Szükséges idő: Öt perc (1 kör)
* A harci meditációnak két lehetséges Hatása van. A Jedi arra kényszerítheti vele ellenfeleit, hogy befejezzék támadásukat, és egymás ellen forduljanak, vagy megváltoztathatja a harc alakulását, társai megerősítésével, és ugyanakkor az ellenség meggyöngítésével. Az alkalmazás használata előtt a Jedinek meg kell határoznia, hogy melyik hatást akarja érvényesíteni.
Jelen helyzetben azok számítanak ellenségnek, akik a Jedi jelenlegi szándékaival ellentétben cselekednek míg szövetségesnek, vagy segítőnek tekintjük, azokat akik a Jedi céljait segítik.
Szint/pontok: 6./+5



Mások eszméletre térítése
*Ennek a segítségével a Jedik képesek másoknak az életét ténylegesen megóvni. A halálosan sérülteket megmenteni azzal, hogy a saját életerejüket adják át a sérült személynek, így mente meg őt.
Szint/pontok: 7./+3



Erőátvitel
Követelmény: Mások fájdalmának elfojtása.
Az Erőátvitellel az Erőhasználó megóvhat a pusztulástól egy halálosan sebesült karaktert, oly módon, hogy átadja életerejének egy részét. Ha a karakteren Erőátvitelt hajtanak végre, továbbra is halálosan sebesült marad, de nem fog meghalni, hacsak újabb sebesülés nem éri. A karakter hibernálódik, és ebben az állapotban akár hat hétig is életben maradhat. A Jedi-lovagnak meg kell érintenie a kiszemelt alanyt, amikor működésbe hozza az alkalmazást.
Az Erőátvitel csak akkor működik, ha a kiszemelt alany nem ellenkezik.
Szint/pontok: 8./+5



Erõ pajzs
Követelmény: Védekezés
*Erre csak a Jedi mesterek képesek. Az alkalmazás segítségével Erőből egy pajzsot képeznek maguk körül, amin semmi sem képes áthatolni. Védelmet nyújt a sugárvetők, erővillámok és még sok egyéb ellen ad védelmet ez a pajzs. Ebben csak lassan lehet haladni és addig képes fenntartani a mester a formát, amíg képes koncentrálni rá, azonban nagyon kimeríti a szervezetét, így csak közepes ideig tudják fenntartani.
Szint/pontok: 17./+8 – Moderátori engedély!



Erõ blokkolás
*Csak két erőhasználóról tudnak a Galaxisban (eredeti SW-ben), akik ezt valaha is alkalmazták: Nomi Sunrider és Odan-Urr. Ezen alkalmazás segítségével képesek voltak a használók örökre leblokkolni másik a Jedi Erőérzékenységét.
Szint/pontok: 20./+10 – Staff engedély!
Csak Jedi holocronból tanulható!

_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág/fejvadászok, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
A Hármak emberei, Havoc Squad/Halálosztag, Rhand varázslói/Köztársaság Végzete, Csillag Kabal, Czerka Részvénytársaság, Császári család
Sith és Jedi archívum - Little SW világ segédlet |  Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Erő / Misztikum jártasságok 59228_s
Rhyssa Edaara Quillan
Rhyssa Edaara Quillan
Lil'SW KM

Hozzászólások száma : 4179
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 246
Join date : 2017. Jun. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Little SW

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3658-rhyssa-edaara-quillan-eron https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Erő / Misztikum jártasságok Empty Re: Erő / Misztikum jártasságok

Témanyitás by Rhyssa Edaara Quillan Hétf. 19 Nov. 2018, 00:00

E jártasságokat a Sötét Oldal képviselői alkalmazzák előszeretettel. Céljuk a fájdalomokozás, az ellenfél Erőáltali elpusztítása és a győzelem elnyerése.




Erő villámok
A sötét oldali erőhasználók képesek erővillámokat teremteni, melyek a dühükből, haragjukból és gyűlöletükből teremtődik, és igazán súlyos sebeket is okozhatnak. Védekezni ellenük részben fénykardal lehet, vagy egy blokkoló Erőhasználattal.

* Egyetlen személy ellen használható csak, ez még teljesen kivédhető fénykarddal.
Szint/pontok: 3./+2

** Már több személy ellen is fel lehet használni, ilyen szinten már ölni is lehet a villámokkal. Nagyobb hatótávolságúak ezek és sokkal erősebbek is, mint az első szintű villámok. Ez ellen a fénykard is már csak részleges védelmet tud nyújtani.
Szint/pontok/összesen: 5./+3/5 (Követelmény: előző szint)

*** Ezen a szinten már nem csak a kezéből tud villámot szórni, hanem lényegében ki tudja vetíteni távolabbra is, így szint x 1 méteres távolságban képes több villámot is szórni a levegőből. Közben természetesen a kezeiben is megjelennek a villámok és körülötte is a személynek, az energiáknak köszönhetően pedig akár lebegni is képes lesz, amíg ezt alkalmazza a használó. Ezen a szinten már szinte lehetetlen fénykarddal kivédeni, menekülni kell előle.
Szint/pontok/összesen: 7./+3/8 (Követelmény: előző két szint)



A gyűlölet nyila
Az Erőhasználó a tenyerében létrehoz egy ragyogó gömböt a puszta gyűlöletből, amit bárkihez hozzávághat, akit lát. Sérülést is okoz

* Egy ellenfelet képes megsebezni, aki kisebb sérüléseket szenved csak.
Szint/Pontok 3./+2

** Továbbra is egy ellenfelet képes sebezni, de ez már súlyos, esetleg halálos sérüléseket is okozhat. (+2) 4 pont 5.szint
Szint/Pontok/Összesen 5./+2/4 (Követelmény: előző szint)



A sötétség hullámai
Hatóterület max 30méter
Az alkalmazó lemerül saját szellemének sötétjébe és előrángatja a gyűlölet, irigység, mohóság és a dühöngés érzéseit, melyek az árnyékos zugokban lappanganak. Eztán kibocsátja ezeket a gonosz érzelmeket egy Erő táplálta sötét hullámban, mely gömb alakban terjed szét. Bárki, aki a hatóterületen belül tartózkodik, azonnal megzavarodik és pár másodperc múlva félelemtől remegve elmenekül.

* Az erős jellemű karakterek még tudnak dacolni ezzel és nem feltétlenül menekülnek el, ha a hatókörbe kerülnek.
Szint/Pontok 3./+2

** Egyetlen nem Erőhasználó karakter sem képes ellenállni.
Szint/Pontok/Összesen 5./+2/4 (Követelmény: előző szint)



Illúziókeltés
A sötét oldali erőhasználók ezen alkalmazás segítségével képesek mások félelmeit megjeleníteni. Akin ezt használják, azt látja majd, amit az alkalmazója akar.

*Egy személynek képes illúziókat mutatni, de ezek még nem erőteljesek és átlát rajta egy képzett erőhasználó.
Szint/pontok: 3./+2

**Több személyen használható már a második szint. A hatás ugyanaz, mint az elsőnél, ha több személy ellen használják. Egy esetében azonban már tökéletes lehet a hatás.
Szint/pontok/összesen: 7./+2/4 (Követelmény: előző szint)

*** Erre a szintre igazán kevesen tudnak eljutni. Ilyen magas szinten már tömegek ellen bevethető az illúziókeltés. A hatás ugyanaz, mint az előző szinteken, azonban ilyen magas szinten már egy képzett erőhasználónak is gondot okoz a valóság és az illúzió közötti megkülönböztetés és rájuk is hatással van.
Szint/pontok/összesen: 16./+3/7 (Követelmény: előző két szint)



Átformálás
Az a képesség szorosan összefügg az alkímiával. Ennek segítségével lehet lényeket átalakítani, új fajt is létrehozni, keverékeket, félvéreket teremteni.
(Megjegyzés: mivel főleg alkímia jelentkezik ezen erőalkalmazásnál, a legalsó szintet bárki megtanulhatja.)

*Alacsonyabb rendű lények (kisebb állatok, rovarok, bogarak) átformálása, mutánssá/mássá változtatása.
Szint/pontok: 4./+3

** Közepes rendű lények (nagyobb állatok, értelemmel rendelkező humanoid fajok) átformálása, más élőlénnyé/mutánssá változtatása.
Szint/pontok/összesen: 7./+3/6 (Követelmény: előző szint)

*** Magas, különleges élőlények (hatalmas állatok, akár erőhasználók is) átformálása, mutánssá alakítása.
Szint/pontok/összesen: 12./+4/10 (Követelmény: előző két szint)



Elektromosság manipulációja
Lehetővé teszi, hogy az Erőhasználó képes legyen irányítani, vagy átírni, átprogramozni a számítógépeket, droidokat.

* Ezen a szinten csupán elpusztítani képes még az Erőhasználó a gépeket, átprogramozni, vagy irányítani még nem. A kiszemelt gép, számítógép, droid irányítóegysége, chipjei mennek tönkre, égnek ki. Egyszerre egy vagy két gép ellen lehet még csak használni.
Szint/pontok: 4./+3

**Ezen a szinten több gépet tehet tönkre egyszerre, vagy pedig egyet átprogramozhat úgy, ahogyan akarja. A többi dolog megegyezik az előző szinten leírtakkal.
Szint/pontok/összesen: 7./+3/6 (Követelmény: előző szint)



Kínzás
Követelmény: telekinetika **, receszív-receptív telepátia, fájdalomtűrés, életérzékelés
Hatás: Az alany nagy fájdalmat tapasztal, mindez nem valós, csak az elméjében létezik, így fizikai sérüléssel nem jár. A kínzás kábultságot okoz, de lehet olyan mértékű, hogy az áldozat lebénul mindettől pár körre. Minél közelebb van valaki a célponthoz, annál könnyebb kivitelezni.
Szint/pontok: 4./+3



Telekinetikus gyilkosság
Követelmény: Telekinetika, kínzás
Az alkalmazás segítségével telekinetikusan lehet fájdalmat okozni az alanynak, vagy akár megölni őt. A szabatos megoldással a gyilkosságok több változata végezhető: totális idegösszeomlás, agyvérzés, szívinfarktus, fulladásos halál, és még számtalan a lehetőségek száma.

*A használó csak közelben – maximum 20-25 méterre – ellenfélen tudja használni mindezt. Itt még nem valószínű, hogy képes lesz gyilkolni vele.
Szint/pontok: 4./+3

** A használó már 100-150 méter távolságból is tudja használni. Minél közelebb van a célszemély, annál biztosabb, hogy hamar sikerrel jár, illetve már több személyen tudja egyszerre használni (telekinetika szintjének megfelelően)
Szint/pontok/összesen: 10./+5/8 (Követelmény: előző szint)

*** A használó itt már hatalmas távolságokon keresztül is képes használni, vagy akár holoadáson át. (Mint Vader tette a filmben) Látnia sem kell hol van az ellenfél, tökéletes távgyilkossághoz is.
Szint/pontok/összesen: 15./+5/13 (Követelmény: előző két szint)



Sötét Oldal háló-Erőelszívás
Amikor az alkalmazás létrejön, a használó megidéz egy, a Sötét Oldal energiájából képződő szálat, ami körbefonja az Erőhasználó célpontot, foglyul ejtve egy ragyogó energiahálóban.
*Az energiarács megszakítja a kapcsolatot az Erő áramlatai és a bebörtönzött személy között, és kiszívja testéből az erőt.
Szint/Pontok 5./+4



Életerő kiszívása
A sötét oldali erőhasználó másokból képes életerőt kiszívni, és így küzdi le a saját fáradtságát.

*Csak egyetlen egyénből tudja kiszívni az életerőt, de egy egészséges lényt is csak legyöngíteni tud, megölni nem. Erőhasználók ellen nem tudja használni a képességet.
Szint/pontok: 5./+5

**Már több személyből is tud életerőt csapolni sokkal jobb hatásfokkal. És ilyen szinten képes megölni az áldozatát is azzal, hogy minden életerőt kiszív belőle.
Szint/pontok/összesen: 12./+5/10 (Követelmény: előző szint)



Erő sikoly
*A Sithek és Sötét jedik gyakran elveszíthetik az önuralmukat egy-egy hatalmas csatában. Ilyenkor hatalmas Erő szabadul ki belőlük, általában kiabálással. Az összes Sötét érzelmük, főleg a harag és a düh, kiszabadul belőlük és elpusztíthatja az ellenségeiket. Előfordulhat, hogy a belőlük kiszabaduló Erő akkora, hogy önmagukat is elpusztítják. Ez akkor szokott előfordulni, amikor a Világos és Sötét Oldal harcolnak egymás ellen, főleg ha ez a küzdelem a Sötét Jedi lelkében dúl.
Szint/pontok: 20./+9 – Moderátori engedély!



Erővihar
*Az egyik legpusztítóbb Erőalkalmazás. A Sötét Jedi, vagy Sith lelkében dúló vihar tör felszínre természeti erők formájában. Hogy milyen formában nyilvánul ez meg, az a használója képességein múlik. Minél erősebb a használó annál hatalmasabb az eredmény is. Van amikor tornádók keletkeznek, van amikor csupán szélvihar. Egyes esetekben eső máskor jégeső zúdul az ellenfélre. De az sem ritka, mikor a sötét felhőkből villámok tömkelege perzseli fel a földet. Azonban csak nagyon ritkán kerül alkalmazásra, mert könnyen megtörténik, hogy a vihar túlnövi létrehozója képességeit, kicsúszik irányítása alól és ellene fordul. Egy ilyen erőtámadás felettébb kimerítő az alkalmazója részére. Hatás azonban minden képzeletet felülmúl.
Szint/pontok: 20./+10 – Moderátori engedély!

_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág/fejvadászok, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
A Hármak emberei, Havoc Squad/Halálosztag, Rhand varázslói/Köztársaság Végzete, Csillag Kabal, Czerka Részvénytársaság, Császári család
Sith és Jedi archívum - Little SW világ segédlet |  Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Erő / Misztikum jártasságok 59228_s
Rhyssa Edaara Quillan
Rhyssa Edaara Quillan
Lil'SW KM

Hozzászólások száma : 4179
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 246
Join date : 2017. Jun. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Little SW

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3658-rhyssa-edaara-quillan-eron https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Erő / Misztikum jártasságok Empty Re: Erő / Misztikum jártasságok

Témanyitás by Rhyssa Edaara Quillan Szomb. 15 Dec. 2018, 22:04

E jártasságokat főleg azok a Sötétoldali karakterek sajátíthatják el, akikben Urdrarr (sith) vér is található, illetve Birodalmi a karakter. A többi karakter is megtanulhatja, csak lassabban és nehezebben. Birodalmon kívüli karakterek csak holocronokkal tanulhatják ezeket, mert birodalmon kívül nem kifejezetten ismertek ezek a tudások. A sötét mágia és az alkímia a Sötét oldali erőhasználat magasiskolája.
A sötét mágia és az alkímia tudományos hátterét, elméleti tudást szerezhetnek olyanok is, akik nem rendelkeznek Erőérzékenységgel, ellenben olyannal, vagy olyannak dolgoznak, akik ebben járatosak. Ettől ők gyakorlatban soha sem tudják használni, de felismerik és tudhatják miként lehet ellene tenni.



Sötét mágia

Az Erő sötét oldalának beható ismerete lehetőséget ad a használónak hogy sötét mágiát használjon. Szavakkal, kézmozdulatokkal és ereklyékkel irányított varázslás. Legelőször a legerősebb Urdrarrok (sithek) fedezték fel sajátították el kifordítva vele a természet rendjét.



Ráolvasás
Követelmény: Receptív-Projektív telepátia
* Alapvető sötét mágikus képesség, lehetővé teszi varázstekercsek és könyvek olvasását és használatát. Nélküle bizonyos könyveket és tekercseket el sem lehet olvasni, főleg nem a bennük leírtakat használni.
Szint/pontok: 2./+2 (Staff engedély, azaz csak indokolt esetben lehet, ha a karakter került ilyen szituációba, a mestere képzi, vagy egyéb előtörténetbeli indok van, ha van ilyen minden gond nélkül megkapja a kérvényező.)



Erő sugár
Követelmény: Telekinetika 2.szint
A varázslat lehetővé teszi a sötét energiákat egyetlen pusztító sugárba öntését.

* Az első szinten suhintás után megjelenő éles fényű sugár képes átvágni kövön, acélon, élő szövetnek súlyos sérülést okoz. A sugár nem hosszabb egy méternél.
Szint/pontok: 5./+3

** A sugár mélyen áthatol kemény anyagokon széles járatot hagyva maga után. Élőlényeknek életveszélyes és halálos sérülést okoz.
Szint/pontok/összesen: 9./+3/6 (Követelmény: előző szint)

*** A használó egy vakító csóvával elégetheti az ellenfeleit, akár lelküket is, az áldozatok azonnal elpárolognak. A sugár csak elégett romokat hagy maga után.
Szint/pontok/összesen: 12./+5/11 (Követelmény: előző szint)



Nekromancia
Követelmény: Fájdalomtűrés, Receptív-Projektív telepátia,
A szokásosnál is több sötét Erő használatával a nekromancia képessége is elsajátítható. Azonban mindig fennáll a veszélye, hogy a halottak szellemei bábbá teszik a használót.

* A nekromanta egy gyenge, átlagos lelket képes maga mellé állítani, akár testébe visszavezetni. Különleges lelkekhez nincs elég ereje.
Szint/pontok: 12./+5

** Második szinten a használó akár egy különleges személyt, egy mestert vagy legendás alakot is képes feltámasztani a halálból. Vagy több átlagos személyt éleszthet fel.
Szint/pontok/összesen: 16./+5/10 (Követelmény: előző szint)

*** Akár a valaha élt legnagyobb, legerősebb lelkek is átmenetileg a használó mellé állnak és visszatérnek az élők sorába. Az előző szintek ugyanazok csak egyre több lélekkel képes bánni a használó.
Szint/pontok/összesen: 20./+10/20 (Követelmény: előző szint)



Gyógyítás
Nem csak pusztításra és a természet átírására de gyógyítására is való az Urdrarr mágia.
Előfeltétel: Gyógyulás gyorsítása, Méregtelenítés, Mások gyógyulásának gyorsítása, Mások eszméletre térítése

* A könnyebb sérülések, vágások, törések, begyógyulnak és eltűnnek. Akár a máguson, akár akiken az erejét használja.
Szint/pontok: 12./+4

** Súlyos sérülések egyszerűen felszívódnak és a test helyreáll.
Szint/pontok/összesen: 15./+4/8 (Követelmény: előző szint)

*** Teljesen összetört, elégett, csonkolt testek meggyógyulnak és a sérült újra teljes erőre kap.
Szint/pontok/összesen: 17./+5/13 (Követelmény: előző szint)



Élet kifordítása
Követelmény: Nekromancia
Sok kísérletezés és tanulás után a mágus megfelelő rituáléval és kristályokkal képes az életet és a halált egyszerre manipulálni.

* A rituálé elvégzése után a közelben lévő holttestek és tetemek megelevenedve, egymásba olvadva alkotnak egy a mesterét szolgáló élőholt lényt.
Szint/pontok: 13./+6

** Második szintén a rituálék gyenge akaratú, nem erőhasználó élőlényeket alakítanak át élőholt mutánsokká. A mutánsok fertőzésüket tovább adják sebfertőzéssel. A lények nem intelligensek, minden útjukba eső más élőlényt megtámadnak, kivéve a létrehozójukat.
Szint/pontok/összesen: 17./+6/12 (Követelmény: előző szint)

*** A végső szintre eljutva a varázsló egy kristály segítségével képes a lelkét kilökni a saját testéből és egy holttestbe átköltöztetni. Az eredeti sötét mágusok mindezzel egy nyakatekert halhatatlanságot értek el átmenetileg.
Szint/pontok/összesen: 20./+10/22 (Követelmény: előző szint) (Staff engedély!)




Sötét alkímia

Az Erő sötét oldalához tartozó tudomány. Magában foglal minden technikát és erőt, amely egy tárgy vagy élőlény megváltoztatását szolgálja. Az Urdrarrok (sithek) előszeretettel használják eszközeik erősítésére. Sokan az Erő akarata elleni árulásnak tartják használatát.



Méregkeverés
Követelmény: Ráolvasás (második szinttől)
A sötét alkímiához mindig is hozzátartozott a méregkeverés. A megfelelő alapanyagokból specifikus, a hagyományos mérgeknél sokkal halálosabb szerek készíthetőek, gyakorta vérből.
Az első szinthez nem kell Erőérzékenynek lenni!

* Az első szintű mérgek még egyszerűbbek, egyediek. Természetesen ezek is lehetnek halálosak, de mivel az itteni mérgekhez nem szükséges még Erő, így ezt megfelelő mester és tanító mellett bárki elsajátíthatja. Ezekhez még egészen könnyedén készíthető ellenméreg.
Szint/pontok: 1./+3

** Itt már sokkal komolyabban tudja a használó az alkímia praktikáit. Ezen a szinten már komolyabb mérgeket lehet gyártani, készíteni. Ezekhez már igencsak nehéz ellenmérget találni.
Szint/pontok/összesen: 3./+3/6 (Követelmény: előző szint)

*** Ezen a szinten könnyedén készít halálos szereket a használó és ezekhez már szinte nem is létezik ellenszer.
Szint/pontok/összesen: 8./+4/10 (Követelmény: előző szint)



Szörnyteremtés
Az alkímikus tudásával állati lényeket tehet vaddá és bestiálissá. Lények keresztezését, átváltoztatását, feláldozását teszi lehetővé. (Ezek nem egyszerű genetikával készülnek, olyat bárki tud)

* Képes megnövelni, agresszívabbá és könnyebben befolyásolhatóvá tenni lényeket a használó számára. Kis férgekből nagyméretű veszélyes bestiák válhatnak.
Szint/pontok: 8./+5

** A vadonban is agresszív és veszélyes állatok alakíthatóak át ördögi szörnyekké. A szörnyek csak a gazdájuknak engedelmeskednek és bármit megtesznek neki. Ilyen lény az urdrarr (sith) harci behemót és a chrysalide rancorn.
Szint/pontok/összesen: 15./+6/11 (Követelmény: előző szint)



Ereklye készítés
Követelmény: Ráolvasás, Receptív-Projektív telepátia
Az erőhasználó saját lelkének egy darabját helyezi a tárgyba ezzel azt erőkkel felruházva. Minél nagyobb erejű az ereklye, annál többet kell magából adnia a készítőnek.

* Kisméretű amulettek, talizmánok segíthetik a koncentrációt, a gyógyulást, a tanulást, az akarat megtörését, védhetik a használót állatoktól.
Szint/pontok: 9./+5

** Fegyverek és páncélok készítése, ezek védő vagy támadó ereje jóval felülmúlja más hasonló eszközökét. A sötét energiák akár fényjelenség formájában is megnyilvánulhatnak. Ezen a szinten minden elkészített tárgy növelheti a hordozó bizonyos tulajdonságát (erejét, dühét, gyorsaságát…)
Szint/pontok/összesen: 12./+5/10 (Követelmény: előző szint)

*** Harmadik szinten a sötét oldal követője minden megszerzett tudását egy holocronhoz adhatja, vagy saját maga készíthet holocront. Tudásával akár bonyolult szerkezetek, gépek is ereklyévé tehetőek. Az általa készített védő eszközök akár a fénykardot is visszaverhetik.
Szint/pontok/összesen: 17./+6/16 (Követelmény: előző szint)

_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág/fejvadászok, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
A Hármak emberei, Havoc Squad/Halálosztag, Rhand varázslói/Köztársaság Végzete, Csillag Kabal, Czerka Részvénytársaság, Császári család
Sith és Jedi archívum - Little SW világ segédlet |  Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Erő / Misztikum jártasságok 59228_s
Rhyssa Edaara Quillan
Rhyssa Edaara Quillan
Lil'SW KM

Hozzászólások száma : 4179
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 246
Join date : 2017. Jun. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Little SW

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3658-rhyssa-edaara-quillan-eron https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Erő / Misztikum jártasságok Empty Re: Erő / Misztikum jártasságok

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.