Sobrik

2 / 2 oldal Previous  1, 2

Go down

Sobrik - Page 2 Empty Re: Sobrik

Témanyitás by Rhyssa Edaara Quillan Szer. 08 Nov. 2017, 00:02



Agresszív véleménycsere?





Bank központ, Sobrik, Balmorra


Résztvevő: Dendarid Tefle


Szerencsére Dendarid hamar visszaterelte a gondolatait és érzéseit a megfelelő irányba, így folytatódhatott tovább a tárgyalás. Meg kellett győznie a másikat arról, hogy őt és a parancsnokot vigye a férfi. A hasonmás végig figyelmesen hallgatta, hogy mit is mond a padawan, az elején még egyetértően bólogatott. Úgy tűnt az elején, hogy sikeresen megtudta a másikat győzni a jedi, de az utolsó mondattal sajnos elrontott mindent. A figyelmes tekintett bosszússá és morcossá változott, a hasonmás pedig hátradőlt a székében.
- Szóval nélkülözhetőek – mondta. – Éppen ezért nem jók a számomra… mi akadályozza meg a Köztársaságot, hogy az indulás után ne lője ki a hajómat, magukat pedig posztomusz kitüntetéssel hősi halottként kezelje? Semmi. A parancsnok bizonyára tudna mesélni, hogy a becses Köztársaság nem egyszer játszotta el ezt a háború során. Nem egyszer hagyta a sajátjait a frontvonalon meghalni, mert egyszerűbb volt, mint tenni valamit.
A parancsnoknak szólnia sem kellett semmit sem, hallani lehetett, ahogyan a páncélja megnyikordul, amint dühösen összeszorította a kezét. A hasonmás valószínűleg igencsak kellemetlen és kényes témát hozott fel és esélyes, hogy tényleg úgy volt, ahogyan mondta. Dendarid szerencsére elég fiatal volt, így a háború borzalmairól csak a holoadásokban és másoktól hallhatott, ő maga egészen kimaradt belőle.
- Azt hiszem, hogy egyelőre megint kezdhetünk előröl mindent – mondta egyet ásítva.

_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág/fejvadászok, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
A Hármak emberei, Havoc Squad/Halálosztag, Rhand varázslói/Köztársaság Végzete, Csillag Kabal, Czerka Részvénytársaság, Császári család
Sith és Jedi archívum - Little SW világ segédlet |  Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Sobrik - Page 2 59228_s
Rhyssa Edaara Quillan
Rhyssa Edaara Quillan
Lil'SW KM

Hozzászólások száma : 4179
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 246
Join date : 2017. Jun. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Little SW

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3658-rhyssa-edaara-quillan-eron https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Sobrik - Page 2 Empty Re: Sobrik

Témanyitás by Giodibi Csüt. 09 Nov. 2017, 17:14

- Ha így látja a dolog, akkor minek vinne túszokat, ha maga szerint a Köztársaságot úgy sem érdekli. Hiszen két civil halottat még hősnek sem kell nyilvánítani, csak szerencsétlen áldozatnak. Tehát bármit tesznek a Köztársaság szerencsétlen balesetként számol el vele, majd kijelenti, hogy mindent megtettek a túszok megmentése érdekében, de valami miatt nem sikerült. Szóval akkor magának eszerint teljesen mindegy, hogy kit visz túsznak, hiszen a Köztársaságot senki sem érdekli.

Dendarid indulatosan és dühösen válaszol, mert nem ért egyet a hasonmás szavaival. Ha a hasonmás nem lenne abban a helyzetben, hogy bármikor felrobbanthatja az épületet, akkor lehet, hogy Dendarid durvábban fejezte volna ki érzéseit és gondolatait. Megpróbált a mondandójában néhány mondatot szarkasztikusan mondani, hogy ezzel is érzékeltesse mennyire nem ért egyet a tárgyalóféllel. Jobb ötlet híján már csak reménykedni tudni, hogy nem robbannak fel és, hogy elfogadják az ajánlatukat. Megpróbálja még egyszer befolyásolni a hasonmását.

- Szóval arra kérném, hogy gondolja át az előbbi ajánlatunkat. Biztos vagyok benne, hogy ezzel mindannyian jól járnánk.

_________________
Little SW: Dendarid Tefle - Jedi padawan, Grei Tefle - Sith tanítvány, Sogan Bardak - Fejvadász
Reneszánsz: Shadow Wolf -Ismeretlen, Ben Wise (NJK) - informatikus/hacker, New Wolf - Rendőr(Lupine)
Sobrik - Page 2 IfWDynp
Giodibi
Giodibi
2. szint - 6 kredit

A köztársaság
Jedi
Őrszem
Hozzászólások száma : 141
Hozzászólások régi : 0
Aktuális szint/kredit : 4
Reputation : 23
Join date : 2017. Oct. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Giodibi
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Little SW

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3612-dendarid-tefle#70475 https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#74853

Vissza az elejére Go down

Sobrik - Page 2 Empty Re: Sobrik

Témanyitás by Rhyssa Edaara Quillan Vas. 12 Nov. 2017, 00:00



Agresszív véleménycsere?





Bank központ, Sobrik, Balmorra


Résztvevő: Dendarid Tefle


A szavak közben a hasonmás mosolya egyre és egyre szélesebb és szélesebb lett, ahogyan Dendarid folytatta a szavakat. Az egész végére a padawan már teljesen indulatosan beszélt és érezte a döbbenetet mind a két embere irányából az Erőn át, ahogyan az elégedettséget is a vele szemben ülőnél.
- Ó, látom a Birodalom nagyobb nyomot hagyott benned, mint hitted – mosolygott mézes-mázosan. – Sőt! Már majdnem pontosan úgy beszélsz, mint az apád, roppant büszke lenned rád, hal látná, hogy ennyire könnyen kihoznak a béketűrésedből és sodródsz a sötét oldal felé. Mi lesz a következő, fenyegetsz? Nekem támadsz a fénykarddal? Tudom, hogy ezt akarod tenni, gyere, nem fogok védekezni!
Provokálta a férfi teljes higgadtsággal, végig mosolyogva roppant idegesítő stílusban, mire a páncélos kezével dühösen csapott le a parancsnok.
- ELÉG! – mondta. - Elárulná parancsnok, hogy mit művel?! A köztársaságot igenis érdeklik a civil életek, egy katona, egy jedi igen feláldozható, mert nekünk ez a munkánk, hogy meghaljunk a civilekért, de a civileknek nem! A szenátus, vagy főparancsnokság soha sem hagyná, hogy civilekre lőjön bárki is, főleg nem, hogy szenátorok családtagjai érintettek!
Ezek után egy ideig még farkas szemet nézett egymással a hasonmás és a parancsnok, míg végül a hasonmás felemelte a kezeit.
- Én tudom, de a padawan az, aki azt hiszi, hogy még mindig a birodalomban van – mondta. – De legyen, elviszem a kölyköt és senki mást…

_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág/fejvadászok, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
A Hármak emberei, Havoc Squad/Halálosztag, Rhand varázslói/Köztársaság Végzete, Csillag Kabal, Czerka Részvénytársaság, Császári család
Sith és Jedi archívum - Little SW világ segédlet |  Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Sobrik - Page 2 59228_s
Rhyssa Edaara Quillan
Rhyssa Edaara Quillan
Lil'SW KM

Hozzászólások száma : 4179
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 246
Join date : 2017. Jun. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Little SW

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3658-rhyssa-edaara-quillan-eron https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Sobrik - Page 2 Empty Re: Sobrik

Témanyitás by Giodibi Hétf. 13 Nov. 2017, 19:09

A hasonmás szavai, tovább feszítik a húrt, hiszen elég érzékeny pontját érintette meg Dendaridnak, hiszen az apja iránti gyűlölettől nem tud szabadulni. A parancsnok közbevágott.

- Tudom parancsnok, tudom.

A parancsnok szavaitól magához tért valamennyire, de azért még mindig dühös volt. Hallhatólag a nem sikerült szarkasztikusra a beszéde,s így mind a ketten komolyan vették, de még nem szeretné ezt elárulni a parancsnoknak, mert bízik benne, hogy így engedékenyebb lesz a hasonmás. Bár a haragja őszinte volt.

- Rendben, megegyeztünk.

Nyújtja a kezét boldogan, hiszen még saját maga sem hiszi el, hogy belementek az alkuba. Amint kissé feleszmélt eszébe jut, hogy mi van, ha el akarják majd vinni az apjához. Tudja, ha visszakerülne a Birodalomba, akkor borzalmak borzalmát kéne átélnie, de tudja, ha bizonyítani akar, akkor vállalnia kell a kockázatot. Másrészt reméli, hogy lesz még ideje beszélni a parancsnokkal és tisztázhatja vele a helyzetet, mielőtt beszámol erről az incidensről mesterének.

_________________
Little SW: Dendarid Tefle - Jedi padawan, Grei Tefle - Sith tanítvány, Sogan Bardak - Fejvadász
Reneszánsz: Shadow Wolf -Ismeretlen, Ben Wise (NJK) - informatikus/hacker, New Wolf - Rendőr(Lupine)
Sobrik - Page 2 IfWDynp
Giodibi
Giodibi
2. szint - 6 kredit

A köztársaság
Jedi
Őrszem
Hozzászólások száma : 141
Hozzászólások régi : 0
Aktuális szint/kredit : 4
Reputation : 23
Join date : 2017. Oct. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Giodibi
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Little SW

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3612-dendarid-tefle#70475 https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#74853

Vissza az elejére Go down

Sobrik - Page 2 Empty Re: Sobrik

Témanyitás by Rhyssa Edaara Quillan Szer. 15 Nov. 2017, 00:09



Agresszív véleménycsere?





Bank központ, Sobrik, Balmorra


Résztvevő: Dendarid Tefle


A férfit – a hasonmást – láthatóan elégedettséggel töltötte el, hogy ennyire sikerült kihoznia a padawant a sodrából. De végül is Dendarid elfogadta a felajánlást, hogy őt kérte a hasonmás. Érezhette, hogy a parancsnok tiltakozott volna, hogy ebbe így nem fog belemenni, de tudta, hogy úgyis felesleges lenne, mert a padawan fogja eldönteni a dolgot.
- Ahogyan ön szeretné parancsnok – mondta Sokol.
- Nagyszerű! – csapta össze a kezét a hasonmás. – Akkor hívhatja is a hajónkat parancsnok, amint itt van és mi egy siklóval landoltunk rajta, akkor vihetik is a túszokat. És most padawan add át a társainak a fegyverét, a fénykardot. Remélem nem hitted, hogy azt magaddal hozhatod.
Ezúttal nem a parancsnok, hanem a másik kommandós volt, aki odalépett Dendarid-hoz, hogy elkérje a fegyverét, addig pedig Sokol kissé távolabb húzódott, hogy komlinken kiadhassa a parancsokat, amiket hallani lehetett, hogy leadja, hogy hozzanak egy jelöletlen diplomáciai hajót ide a város határába, aminek aztán szabad elvonulása van.
- Tíz percen belül itt van a hajó – fordult vissza. – Hogy lesz a túszcsere?
- Roppant egyszerű, a droidok maradnak, megnyitják a teljes bankot, amint elhagytuk a légkört és biztonságos távolban vagyunk. Az egész után a droidok megsemmisítik önmagukat. Ha ez mindenkinek megfelel.
Itt főleg mindenki a padawanra nézett, hogy ő mit szól mindehhez.

_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág/fejvadászok, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
A Hármak emberei, Havoc Squad/Halálosztag, Rhand varázslói/Köztársaság Végzete, Csillag Kabal, Czerka Részvénytársaság, Császári család
Sith és Jedi archívum - Little SW világ segédlet |  Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Sobrik - Page 2 59228_s
Rhyssa Edaara Quillan
Rhyssa Edaara Quillan
Lil'SW KM

Hozzászólások száma : 4179
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 246
Join date : 2017. Jun. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Little SW

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3658-rhyssa-edaara-quillan-eron https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Sobrik - Page 2 Empty Re: Sobrik

Témanyitás by Giodibi Szer. 15 Nov. 2017, 19:30

Kissé kételkedik a tervben, hiszen, ha elmennek, akkor semmi biztosíték, hogy nem végzik ki őt és robbantják fel az épületet is. Ezért még megpróbál kitalálni valamit.

- Nem hiszem, hogy jó lesz így. Hiszen így semmi biztosíték nincs arra, hogy nem robbantják fel az épületet. Tehát javasolnám, hogy a túszokat vigyük át egy másik épületbe, ahol a droidok továbbá is őrizhetik őket. Így legalább nem kell attól tartanunk, hogy esetleg átvernek minket.

Közben készségesen, odaadja fénykardját a másik katonának, hiszen amint mestere is mondta, "a jedi igaz fegyvere az Erő". Megpróbálja eloszlatni kételyeit az akcióval kapcsolatban, s abban reménykedik, hogy minden a legnagyobb rendben lesz. Magát nem igazán félti, hiszen megtudja magát védeni valamelyest a fénykardja nélkül is. Inkább a túszok, a parancsnok és a katonák életét félti, na meg persze a kudarctól is fél. Ezért próbálja eloszlatni félelmeit, hiszen az sosem vezet semmi jóra. Ezt egy jedinek nagyon jól tudnia kell, hiszen enélkül minden jedi előbb vagy utóbb átsodródna a sötét oldalra.

_________________
Little SW: Dendarid Tefle - Jedi padawan, Grei Tefle - Sith tanítvány, Sogan Bardak - Fejvadász
Reneszánsz: Shadow Wolf -Ismeretlen, Ben Wise (NJK) - informatikus/hacker, New Wolf - Rendőr(Lupine)
Sobrik - Page 2 IfWDynp
Giodibi
Giodibi
2. szint - 6 kredit

A köztársaság
Jedi
Őrszem
Hozzászólások száma : 141
Hozzászólások régi : 0
Aktuális szint/kredit : 4
Reputation : 23
Join date : 2017. Oct. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Giodibi
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Little SW

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3612-dendarid-tefle#70475 https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#74853

Vissza az elejére Go down

Sobrik - Page 2 Empty Re: Sobrik

Témanyitás by Rhyssa Edaara Quillan Pént. 17 Nov. 2017, 00:01



Agresszív véleménycsere?





Bank központ, Sobrik, Balmorra


Résztvevő: Dendarid Tefle


A hasonmás szélesen mosolyodott el és határozottan rázta meg a fejét.
- Ki van zárva, abban a pillanatban, ahogyan kilépnek a túszok velünk együtt robbantják fel az épületet – mondta. – Éppen hogy ők a biztosíték, ahogyan te is, hogy mi élve távozhassunk a helyről. Használd azt a csodálatos erőt, hogy meggyőződj arról, hogy nem hazudok, vagy ki tudja, hogy miként működik…
Dendarid is tudta, hogy valóban voltak ilyesféle dolgok, koncentrációval, kinyúlni az Erőbe, megpróbálni belepillantani a jövőbe, hagyni, hogy az Erő vezesse és így megpróbálni azt megérezni, hogy mit is szándékozik a másik tenni. Megérzések, amik elég gyakran valósak. Amennyiben élt ilyesmivel Dendarid*, akkor az Erő ezúttal úgymond roppant kegyes volt és igencsak sok mindent sugallt a padawan számára. A legtöbb dolog, mint általában most is homályos, örömükben síró személyeket lát, ahogyan szabadon már hozzátartozók ölelik át őket, illetve érezhette – leginkább erre hasonlít az érzés – hogy a hasonmása és még mások is az épületen belülről a legszívesebben már eltűnnének innen, csak ennyi, csak elmenni. Ha nem tett így, akkor csak várakozás volt arra, hogy mondjon még valamit.
Így vagy úgy, de időközben odakintről hangos zaj volt hallható, ha kinézett a padawan, akkor láthatta, hogy a kért fegyvernélküli diplomáciai hajó érkezett meg.
Sobrik - Page 2 MLJitbm
Amint leszállt a gép, mindenki leginkább egymásra nézett, hogy akkor most mi legyen.
- Nos, akkor indulhatunk? – kérdezte a hasonmás.

* írd le, hogy miként, azért írom le, hogy mire jutsz, hogy az esetleges következő köröm ne 3-4 sor legyen, hogy csak a próbálkozásod leírását írom.

_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág/fejvadászok, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
A Hármak emberei, Havoc Squad/Halálosztag, Rhand varázslói/Köztársaság Végzete, Csillag Kabal, Czerka Részvénytársaság, Császári család
Sith és Jedi archívum - Little SW világ segédlet |  Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Sobrik - Page 2 59228_s
Rhyssa Edaara Quillan
Rhyssa Edaara Quillan
Lil'SW KM

Hozzászólások száma : 4179
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 246
Join date : 2017. Jun. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Little SW

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3658-rhyssa-edaara-quillan-eron https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Sobrik - Page 2 Empty Re: Sobrik

Témanyitás by Giodibi Kedd 21 Nov. 2017, 17:47

- Nos, legyen.

Megfogadja a hasonmás tanácsát és megpróbál bepillantani a nem túl távoli jövőbe. Behunyja szemét, s megpróbálja lecsendesíteni az elméjében dúló vihart. Hirtelen a tanács előtt találja magát. A tanács tagjai több emeltnyi magas székeken ülnek és csalódottan bámulnak le Dendaridra, bár nem szólnak egy szót se, Dendarid mégis tudja, hogy küldetés sikertelensége miatt ilyen csalódottak. Ezután nem sokára egy sötétebb helyen találja magát, ahol semmilyen fényforrás sincs. Hirtelen egy éles sivító hangot, majd zúgást hall a füle mellett. Egy vörösen izzó fénykard pengéje van vészesen közel a fejéhez. Lassan félre fordítja a fejét és apját látja a kard túlsó végén. Kardot ránt, de a fénykard pengéje lassan vörösre vált,s Dendarid elejti. Egyszerre minden elhomályosodik és azon kapja magát, hogy éppen a csillagfényes világűrben zuhan. Nem tudja merre tart és, hogy egyáltalán, hogy lehetséges ez, de nincs sok ideje gondolkodni mert egy szállítóhajó ér mellé, melyen nagy ablakok helyezkednek el. Az ablakon keresztül boldog családokat lát, figyelmét hirtelen másra kell fordítania, ugyanis váratlanul feltűnik egy kisebb cirkáló ami belerepül a szállító hajóba. Az eddig többnyire üres űr megtelik roncs darabokkal és hullákkal. Azonban egy kis fény gömböt pillant meg a roncs között ami éppen felé száll. Kinyújtja karját és elkapja, majd a gömb vakítóan izzani kezd. Egy kellemesebb helyen találja magát, ahol az előbb felrobban családok a hozzátartozójukat ölelik át. Dendarid most értette meg, hogy valójában mindez nem a valóság volt, csupán a félelmeit látta. Viszont sikerült azt is látnia, hogy sikerrel fog járni az akció. Bár számára ez elég sok idő volt, mikor visszatért a valóságba mégis úgy érzi, hogy csak pár másodperc telt el.

- Láttam amit látnom kellet, tehát nem aggódok tovább.

Közben meghallja az űrhajó hangos zúgását.

-  Természetesen, induljunk!

Ha elindul a hasonmás akkor követi.

_________________
Little SW: Dendarid Tefle - Jedi padawan, Grei Tefle - Sith tanítvány, Sogan Bardak - Fejvadász
Reneszánsz: Shadow Wolf -Ismeretlen, Ben Wise (NJK) - informatikus/hacker, New Wolf - Rendőr(Lupine)
Sobrik - Page 2 IfWDynp
Giodibi
Giodibi
2. szint - 6 kredit

A köztársaság
Jedi
Őrszem
Hozzászólások száma : 141
Hozzászólások régi : 0
Aktuális szint/kredit : 4
Reputation : 23
Join date : 2017. Oct. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Giodibi
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Little SW

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3612-dendarid-tefle#70475 https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#74853

Vissza az elejére Go down

Sobrik - Page 2 Empty Re: Sobrik

Témanyitás by Rhyssa Edaara Quillan Szer. 22 Nov. 2017, 00:02



Agresszív véleménycsere?





Bank központ, Sobrik, Balmorra


Résztvevő: Dendarid Tefle


A látomás után Dendarid végül belement abba, hogy így menjenek, nem túl boldogan, de végül is Sokol is elfogadta mindezt. Így a társaság el is tudott indulni a tetőre, hogy onnan egy LAAT-tal menjenek le a diplomata hajóhoz. A LAAT-ot a pilóta természetesen elhagyta, és még hat további alak csatlakozott a pároshoz. Ezeknek az arcát nem látta a padawan, mert maszkban, vagy csuklyában voltak, de az egyértelműen látszott így is, hogy egy twi’lek és egy togruta is volt a Fekete Nap tagjai között. Amennyiben Dendarid is felszállt, akkor a LAAT közvetlenül a rámpa mellett szállt le, így könnyedén tudott a társaság felszállni a hajóra. Itt kezdett rossz érzése lenni a padawannak, mikor pedig leeshetett volna neki, hogy micsoda valamit megérzett, hogy a hátának nyomnak, a sokkolást még érezte, felfogta, majd mindent átvett a sötétség.
Mikor magához tért, mert ez történt egy tóparton feküdt, egy mólón. Az égen egy több holdat látott, mint amennyije a Balmorra-nak volt, maga mellett pedig ott volt a többi felszerelése, illetve egy extra holoprojector. Amint megmozdíjta, ennyi elég volt az apja holografikus képe jelent meg.
Az utóbbi időben figyelemmel kísértem a tanulmányaidat, örömmel tölt el, hogy egyre jobban magához szólít a sötétség és közeledsz a felé, ahova tartozol. Tudom hol vagy, mindig tudni fogom, ha eljön az idő eljövök érted!
Ezzel az üzenetnek vége volt. Egyébként innen a fiú könnyedén felvehette a kapcsolatot a köztárasággal, akik érte is küldtek. Megtudhatta, hogy két személy kivételével mindenki megúszta élve a túszok közül, az egyik szenátor lányát, a másiknak a feleségét ölték meg a most már szökevény terroristák. Értük a padawan nem tudott volna egyébként sem mit tenni, mert azok előtt halottak voltak már, hogy ő maga egyáltalán a bolygóra érkezett. De mindenki más sértetlenül megmenekült, ez pedig Dendarid érdeme volt.
A hazaérkezés és a jelentés után a Tanács ugyan nem említette meg, de a mestere igen, hogy most sokkal jobban érzi a fiúban a sötét oldal erejét, mint korábban.

Vége.

//Köszönöm a játékot! Bocsánat, hogy ennyire előre rohantam, csak nem válaszoltál discordon, hogy szeretnél-e a korszakkalandra jönni, hétfőig lehet még és ha jönnél, akkor nehogy lemaradj Smile .
Akkor egy bővítést kérek tőled is, a 2 pontot természetesen megkapod a játékért, így szintet is léptél. A bővítésed kicsivel több, mint 1,5 hónap. A kaland első és utolsó reagja közti eltelt időpont.//

_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág/fejvadászok, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
A Hármak emberei, Havoc Squad/Halálosztag, Rhand varázslói/Köztársaság Végzete, Csillag Kabal, Czerka Részvénytársaság, Császári család
Sith és Jedi archívum - Little SW világ segédlet |  Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Sobrik - Page 2 59228_s
Rhyssa Edaara Quillan
Rhyssa Edaara Quillan
Lil'SW KM

Hozzászólások száma : 4179
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 246
Join date : 2017. Jun. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Little SW

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3658-rhyssa-edaara-quillan-eron https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Sobrik - Page 2 Empty Re: Sobrik

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

2 / 2 oldal Previous  1, 2

Vissza az elejére

 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.