Akadémia

Figyelj, s okulj!





Urdrarr/Sith akadémia, Korriban

Torment a mestere elküldte, vagyis inkább kizavarta Korribanra, vissza az akadémiára, hogy ott tanuljon némi türelmet, diplomáciát és stratégiát. Meglepő módon a nő választása nem egy urdrarr-ra esett, hanem egy szürke jedire, aki évek óta szolgálta stratégaként a birodalmat. Azóta mindvégig Korribanon volt és még mindig képes volt arra, hogy az egyensúlyt megőrizze. Az úrnő őt találta megfelelőnek annak, hogy útmutatást nyújtson az eltévelyedett gyermeknek. Így Tormen-t fel is pakoltatta az embereivel az első Korribanra menő hajóval, hogy majd az akadémiánál várják. Amíg Tormen utazott meghagyták, hogy kit is kell keresnie, ha pedig akart, akkor utána tudott nézni a férfinak és általános információkat megtalálni róla a hajó adatbázisában. A hajó egészen Korriban körülig vitte, ahonnét egy siklóval vitték le egészen az akadémiáig. Itt templomőrök kísérték be az épületbe, hiába járt már itt korábban. Az egyik oldalsó szárnyhoz mentek az alagsorba, itt pedig egy nagyobb sötétben levő helységhez.
Teljesen ugyan nem volt sötét, egy holoasztal bevilágította azt, amin éppen egy szimuláció futott. Ha Tormen járatos a háború „végnapjainak” harcaiban, akkor megismerhette, hogy a Rhen Var-i mészárlás volt rajta, ahol mindkét fél több millió katonát vesztett és a jégbolygó elnéptelenedésével járt, azóta csak főleg egy Czerka-bázis van rajta semmi több.

A helységben csak egyetlen férfi volt bent, a haja és alkata alapján az, akihez jött. A templomőr ekkor még meghajolt, majd távozott is, az ajtó becsukódott alatta.
- Üdvözöllek! – köszöntötte a Craker a belépő Torment. – Gyere közelebb. megtudod mondani, hogy ez melyik csata és mi történt ott?

//Ha a karid hallott róla, akkor Rhys előtörijében „Rhen Var (12. szektor), ME/MU 0”-nál olvashatod az eseményeket.//

Nem tudhattam, hogy mennyire elégedett a mesterem a tanulmányaimmal, és azzal, hogy próbálok bizonyítani, ugyanis túl mérges volt a legutóbb kaland óta, hogy bármi más érzelmet felfedezzek rajta. Persze nem tombolt, nem üvöltözött, de hideg és érzelemmentes viselkedése semmi jót nem sejtetett. Úgyhogy magoltam, mert mindennél jobban szerettem élni, és nem akartam, hogy eltaposson mint egy legyet. Ezen kívül felvételeket is néztem különböző arisztokratikus eseményekről, hogy megfigyeljem mások viselkedését a gyakorlatban is, és mindent megtettem, hogy azonosulni tudjak az Urdarr Nemes szerepével. Hányingerem volt az egésztől, és bántam, hogy ez a nő hozott el a Korribanról. Mindenesetre újabb küldetést kaptam tőle, és tudtam, hogy ha megint hibázok, akkor számomra itt a vége. Irány a fűszerbánya vagy a halál, valószínűleg inkább az utóbbi. Természetesen nem személyesen adta át a megbízást, egy szolgálója hozta a holofelvételt, amin utasított, hogy azonnal induljak a Korribanra, ahol találkozni fogok egy férfival, és ő fog képezni. Nem tudtam, hogy most örüljek, vagy sírjak. Egyrészt jó volt egy másik mester közelségének a tudata, akár még szövetséget is köthetek vele. Másrészt féltem, hogy ez is a büntetésem egy újabb eszköze. Akármennyire is kételkedtem a helyzet lehetőségeiben, nem mondhattam nemet, úgyhogy felpakoltattam a ruháimat és felszereléseimet, személyes holmijaimat, aztán indultam késlekedés nélkül. A hajón első dolgom volt enni, végre nem kötött a napi kétszeri étkezés, viszont a tanulmányaimat nem hagytam abba. Mindenesetre az úton az új férfinak olvastam utána, próbáltam megtudni róla mindent - hol született, hogyan élt, hogyan tett szert Sith kapcsolatokra, és hasonlók. Próbáltam megismerni, hogy tudjam, mire számítsak és hogyan viselkedjek.
A bolygó körül egy siklóra kellett átszállni, ez vitt le a templomhoz, ahol a jól ismert templomőrök fogadtak. Ide már csak a legszükségesebb dolgokat hoztam magammal, azaz a fénykardom, és egy elegáns ruha amit utazás közben öltöttem fel. Nem tudtam, hogy mire számítsak, milyen kiképzésben lesz részem, de abban biztos voltam, hogy nem fogom sajnálni, ha megsérül a kényes öltözet. A templom belsejébe kísértek, ahol már várt a férfi, én pedig hagyományos térdre ereszkedéssel és meghajlással köszöntöttem.
- Üdvözöllek. Köszönöm, hogy fogadsz, és időt szánsz rám. - majd ha még állt a közelebbre invitálás, akkor megtettem, és ránéztem a csatára. Nem ismertem fel a csatát, viszont próbáltam felismerni a harci alakzatokat, és kielemezni a csata jelenlegi állását. Ha találtam hibát a csapatok elhelyezkedésében, ha felismertem hogy milyen vakmerő az egész, és mennyi veszteséggel járhat, akkor minderre rámutattam, hogy lássa, nem vagyok teljesen reménytelen. Bár rég nem frissítettem fel ezen tudásaimat, korábban pont ezen templom falain belül sajátítottunk el minimális harcászati tudásokat, hiszen egy Sith néha seregeket is kell vezessen, bármilyen furán is hangzik mindez.  

Figyelj, s okulj!





Urdrarr/Sith akadémia, Korriban

Tormen megtudhatta, hogy nem a férfinak voltak urdrarr kapcsolatai, hanem a kvázi a mesterének, aki felnevelte. A férfi átbukott a sötét oldalra, csatlakozott a Birodalomhoz, Craker pedig követte és így lett a Birodalom egyik stratégája belőle. Nem csatlakozott az Urdrarr Rendhez, szóval lényegében, mint stratéga szolgálja a Birodalmat és nem pedig, mint Urdrarr, ennek ellenére mindenkitől megkapja az urdrarroknak járó tiszteletet. Maga a Sötét Tanács kérte fel a feladatra és nem egyszer dolgozott már együtt a háború végnapjaiban és utána is Cithe főadmirálissal. Koréliai születésű egyébként, amit tudni róla eléggé hánytatott sorsa volt, a felesége meghalt egy két éves kislánya van, ő is itt él most a Birodalomban. A beosztottjai, felettesei elég közvetlen személynek írják le, de roppant lelkiismeretes is. erőhasználó révén hiányzik belőle az a kegyetlenkedés, ami az Urdrarrok többségére jellemző, de éppen ez teszi naggyá, hogy a sötét oldal nélkül könnyebben tud azonosulni az ellenséges fél taktikáihoz, nem elvakult így nagy segítség a Birodalom számára.
Mindezek fényében nem lehetett meglepő, hogy tegezéssel köszöntötte őt, amint belépett a terembe. A terepasztalt nem ismerte meg Tormen és nézegetni kezdte, hogy mit vehet ki belőle. Egy biztos, hogy ennyire bonyolult stratégiát nem látott még korábban, mint ami itt volt. azt elsőre megtudta volna mondani, hogy nem tud rajta hibát találni, bár ahhoz, hogy ez így legyen meg is kellett volna érteni a stratégiát, ami ennyiből nem ment. Mivel nem válaszolt, így a férfi folytatta.
- A Rhen Var-i ütközet – mondta. – Ami azzal ért véget, hogy teljes Rhen Var elnéptelenedett, nem mintha a jégbolygón olyan sokan éltek volna előtte. A legutóbbi háború legnagyobb és legvéresebb ütközeteként tartják számon, néhány héttel a Fellegvár Csillaga vége előtt ért véget. A különleges jelentősége még az is volt, hogy a 12. szektorban van a bolygó. Mélyen bent a Hutt űrben, mintegy 1600 fényévre a Birodalmi határtól. Mi lehetett az oka, hogy a frontvonaltól ennyire távoli helyet támadott meg a Birodalmi flotta?

Nem ismertem fel, hogy milyen csatát látok, de az biztos, hogy nem találtam benne hibát. Persze ha avatatlan szemem egyből felfedezett volna egy gyenge pontot, egy támadási rést, bármit, akkor nem lett volna komoly próbatétel, és nem lett volna értelme elemezni sem. Hiába próbáltam valamit kibogozni belőle, nem tudtam rájönni, hogy mi lenne a megfelelő lépés, és hogyan kellene cselekedni ebben a helyzetben. Persze nem is erre kellett választ adnom, de szerettem volna lenyűgözni a férfit. Ez nem sikerült, túl nagy fába vágtam a vibrofejszém. A férfi nem vár sokáig, látja rajtam, hogy nem tudok válaszolni, úgyhogy folytatja. Elmondja, hogy mit látok, mire derengeni kezd valami - hallottam az ütközetről, szinte mindenki tudta, hogy milyen komoly veszteségek érték ott mindkét oldalt. Viszont azt nem tudtam, hogy miért volt ez az ütközet, és mit akartunk belőle kihozni. Mindenesetre a következő kérdéssel pont erről kérdi ki a véleményem, mire még egyszer az asztalra nézek, aztán a férfira.
- Csupán találgathatok, de elhelyezkedésének hála ha megszerezzük, akkor a határainkat a Huttok és a Köztársaság közé tolhatjuk, ezzel megszakítva, de legalább megnehezítve egymás támogatását, és az összehangolt támadásaikat. Az erőforrások megosztása és menedzselése is nehezebbé vált volna. Ráadásul nagyban gyengítette volna a Hutt oldalt, ezzel talán megadásra is kényszeríthettük volna őket, hogy teljes erővel a Köztársaság ellen fordulhassunk. Ha viszont nem növeljük a határainkat, csak megtartjuk támaszpontként, akkor innen felügyelhetjük az ellenséges mozgásokat, akciókat, és akár váratlan támadásra is felhasználhatjuk. De az is lehet, hogy maga a bolygó volt fontos, hogy ott találtunk valamit, amire szükségünk volt. Nem tudhatom pontosan, mert nem vagyok jártas a háború végjátékaiban. A rendelkezésemre álló információk alapján ezt a következtetést vontam le.
 

Figyelj, s okulj!





Urdrarr/Sith akadémia, Korriban

- Csak épp megtartani lett volna lehetetlenség egy ilyen távol eső bolygót – mondta. – Az elképzelés egészen ügyes, bármilyen más esetben megállta volna a helyét, de ezen esetben nem. A haditervet Cithe főadmirális maga dolgozta ki és irányította végig a harcok alatt.
A főadmirálisról természetesen hallott Tormen is, ahogyan a chiss kiváltságos helyzetéről is. Kiérdemelte a császár kegyét és olyan pozíciót kapott, hogy még a Sötét Tanács sem parancsolhatott neki, teljesen egyen rangon volt velük, ami példátlan volt eddig. Nem csak azért, mert idegen volt fajilag, de még egyik korábbi főadmirális sem volt ilyen helyzetben.
- A bolygó egy jégbolygó egyébként, nincs rajta semmilyen nyersanyag, stratégiailag hanyagolható helyzetben van és még a nagyobb kereskedelmi útvonalak sem érintik, elkerülik. Ma már érdekes, mert roncsvadászok ezrei fosztják ki a lezuhant hajókat, rabolják ki az elhullott és megfagyott katonákat. Azért volt ott az a harc, mert megtehettük.
Ekkor fordult a fiatal férfi irányába újra és elmosolyodott.
- Nem csak az urdrarrok képesek arra, hogy megfélemlítsék és rettegést költöztessenek az ellenségeik szívébe, hanem a hadsereg is. Félelemkeltés, pszichológiai hadviselés és az ellenség lelkiekben való összeroppantása volt a cél. Nem számított a mi oldalunkon a vereség, a Birodalom katonáit kondicionálják, hűségre, gyakorta arra, hogy ne érezzenek félelmet. A Köztársaságiak nem teszik. Egy ekkora veszteség belefért a Birodalom oldaláról, hosszú távon megtörte volna a köztársaságot, a huttok zsoldosok, őket nem, de a Köztársasági haderőt igen. Ezt szolgálta a több milliós veszteség mindkét oldalról… ha a Fellegvár csillaga nem zuhan le, a 9. szektor szélén nem tudták volna tovább tartani és pár hónapon belül megtörtek volna, a flottánk pedig meg sem állt volna Coruscantig.

Úgy tűnik nem jól válaszoltam, mégse mondtam teljesen hülyeséget. A korábbi mesterem ilyenkor megbüntetett volna a helytelen válaszért, de ez a férfi nem alkalmazott ilyen módszereket, inkább elmagyarázta, hogy miért tévedtem. Sőt, megtudhattam azt is, hogy mi volt a valódi célunk a bolygó körüli mészárlással. Bámulatos volt. Nem csak az, hogy hidegvérrel feláldozott milliókat, ezt bárki megtette volna. Hanem az, hogy mérlegelt, hogy egyáltalán megéri-e a veszteség, és nem volt rest cselekedni. Bólintottam a férfi szavaira.
- Ráadásul a bolygó közel esett a huttok anyabolygójához is. Bár zsoldosokként nem törtek volna meg, sokan elgondolkodtak volna, hogy ha ilyen szintű mészárlást folytattak a határaikon ennyire mélyen, ha a Birodalom ilyen veszteségeket engedhet meg magának, akkor talán számukra is több babér terem, ha oldalt váltanak, és inkább mellettünk harcolnak. Valószínűleg még a Coruscant bevétele előtt megtört volna a Hutt oldal, és ezt a káoszt látva lehet, hogy belviszály alakult volna ki. Mindkét tényezőt kiiktatta volna egyetlen csata. - csóváltam a fejem. - Bámulatos, hogy ilyen közel voltunk a háború megnyeréséhez.
 

Figyelj, s okulj!





Urdrarr/Sith akadémia, Korriban

- Nem valószínű, hogy oldalt váltottak volna – mondta. – A kiszállnak a háborúból sokkal nagyobb százalékkal valósult volna meg. Nem bíznak a birodalomban, révén nagyon sok idegen fajú fejvadász van. Vannak klánok természetesen, akik a Birodalomnak dolgoznak, de ők okkal teszik, ebbe most nem mennék bele, hosszú lenne.
Ezzel oldalra lépett az asztal oldalához és lekapcsolta azt, amint ez megtörtént a helység fényei maguktól kapcsoltak fel. Az asztalon kívül igazából csak néhány szék volt odabent, semmi egyéb, teljesen puritán berendezésű hely volt. A férfi odahúzott erővel egy széket magának, egyet Tormennek és mutatta, hogy üljön le a fiú. Saját maga lehuppant és megvárta, hogy a másik is megtegye. Ha így tett, akkor szólalt meg ismét.
- Megkaptam a mesteredtől az utasításokat, hogy miként kellene bánni veled – mondta. – De azt hiszem, hogy a droidok rosszul dekódolták és túl sérülten kaptam meg a fájlt, így nem tudok vele mit kezdeni…
Itt elmosolyodott egy kicsit, Tormen ismerhette a mesterét annyira, hogy tudhassa, hogy mi lehetett benne.
- Szóval tudom, hogy elviekben mi a gond veled, de szeretném mindezt tőled is hallani, hogy mik a gyengeségeid és mit gondolsz arról, hogy miként lehetne ezeket kiküszöbölni.
Közben kényelmesen helyezkedett el a székben, mint aki számított arra, hogy ez egy hosszabb beszélgetés lesz.

Az elemzésnek ezzel vége volt, és idehúzott két széket, hogy üljünk le. Úgy tűnt, hogy átmentem az első teszten, különben nem következett volna egy második. Bár ki tudja, ez a férfi szinte szöges ellentéte volt a korábbi tanítóimnak, teljesen más módszereket alkalmazott, és nem tűnt úgy, mintha élvezetét lelné mások büntetésében. Ahogy helyet foglaltunk, ezt be is bizonyította, szinte nyíltan kijelentette, hogy nem kíván a mesterem útmutatása alapján eljárni, ami sejtettem, hogy mit tartalmazhatott. Egyrészt megkönnyebbültem, hogy ezt mondta, másrészt kicsit féltem - mi van, ha az egész csapda, és azt várja, hogy a mesterem iránti hűségemet bizonyítsam? De arrogancia lett volna ellent mondani neki, és hülyeség - két dolog, amit mostanában eleget hallgattam, hogy a legnagyobb hibáim közé tartozik. Közbe szóltam volna, hogy megköszönjem, vagy csak kifejtsem, hogy nem kívánok vitatkozni a bölcsességével, de úgy láttam jónak, ha inkább csak csendben maradok, így végül egy bólintás mellett döntöttem. Értelmezheti ahogy csak szeretné. Végül feltett egy kérdést, amire már kész válaszom volt, annyit hallottam már, hogy szinte kívülről fújtam.
- Arrogáns vagyok, és önfejű. A személyiségem nem méltó egy sithhez, túl nyíltan mutatom ki az érzelmeimet, és nem tudom, hogy mikor célszerű támadni, és mikor kell kivárni. Túl sokat gondolok magamról, és képtelen vagyok önállóan helyes döntéseket hozni. - érkezett a válaszom, amit nem adhattam vissza mesterem stílusában. Úgy éreztem, hogy ez a hely, és ez a férfi nem illik ahhoz a nyers alpárisághoz és gonoszsághoz, ami része volt jellemzéseimnek. Amúgy se tudtam olyan választékosan fogalmazni, és olyan szépen kifejezni magam, mint az a nő.  

Figyelj, s okulj!





Urdrarr/Sith akadémia, Korriban

Craker végighallgatta, amit mondott a kérdésre Tormen, majd bólintott. Nem is várt sokáig, hanem szinte azonnal meg is szólalt.
- Értem, de én nem arra vagyok kíváncsi, amit bemagoltál, mert mindenkitől ezt hallod – kezdte. – Engem az érdekel, hogy te mit gondolsz erről. Az igazi feladatom az, hogy beláttassam veled, hogy hol vannak a személyiségedben olyan hibák, amikért az életeddel fizethetsz. Neked is be kell látnod ezeket ahhoz, hogy változtatni tudj rajta.
Itt kivárta, hogy erre mit mond Tormen, ha látszott rajta, hogy nem igazán érti, hogy miért szükséges ez, akkor a férfi folytatta.
- Az egész pszichológia – kezdte. – Vegyünk egy példát, hogy könnyebben érthető legyen. Van egy személyünk, aki halálpálca függő. Hiába fogod neki mondani, hogy ő az, a legtöbb esetben annyit mond, hogy nem az, csak ritkán csinálja a jobb kedvért, vagy bármi másért. Nem fogja elismerni, beismerni, hogy segítségre van szüksége, hogy le kell szokjon addig, amíg fel nem ismeri azt, hogy hol is rejtőzik a probléma gyökere.
Itt ismét elhallgatott és Tormen szemeibe nézett.
- Szóval felteszem megint a kérdést és ezúttal arra vagyok kíváncsi, hogy te mit gondolsz róla, te hogy érzed és nem pedig arra, amit mások szajkóznak neked. Szerinted mi a gond veled és ezek ellen hogyan lehetne tenni?

Elértünk a beszélgetés kellemetlen részéhez. Megadtam a választ, de nem volt neki elég jó, nem ezt várta tőlem. Azt mondjam el, amit tényleg gondolok. pélóm, honnan tudja hogy mit gondolok komolyan? Ötlete sincs, hogy mi zajlik bennem, szóval ez az egész felesleges. Kezdtem megint dühös lenni, kiabálni akartam, de féltem a büntetéstől. Pedig szívem szerint törtem zúztam volna. Viszont felvillant előttem a mérges mesterem arca, ami egyből helyretett. Megráztam a fejem, és megpróbáltam csillapítani a haragomon.
- Az tényleg igaz, hogy nehezen kontrollálom a haragom. - vontam meg a vállam. Úgy éreztem ennyi őszinteség belefér, nem kell most megjátszanom magam.- És nem gondolkodom a cselekvés előtt. - na jó, megvolt a nagy megnyílás pillanat, most nagyon cukik voltunk meg minden, akkor jöhet a nagy felismerés, és a megváltozás. Mint a hülye holofilmekben. Vagy egyszerűen nem így működik az élet, de ki tudja. Mindenesetre várom, hogy a férfi mit fog erre mondani.   

Figyelj, s okulj!





Urdrarr/Sith akadémia, Korriban

Könnyedén észrevehető volt, hogy a férfinak feltűnt, amikor Tormen törni és zúzni akart. Amikor kezdett megnyugodni a tanítvány, akkor könnyedén eszébe juthatott, hogy amilyen heves érzelmek dúlnak benne egy tapasztalt erőhasználónak nyílt lap volt az, hogy mi is játszódhatott le benne. A szavakra elmosolyodott.
- Most elég jól sikerült – dicsérte meg Craker. – De ha úgy érzed, hogy nyugodtan összetörnél, vagy zúznál itt bent valamit, akkor csak nyugodtan. Nem fogsz büntetést kapni tőlem érte.
Direkt igyekezett éreztetni, hogy Tormen könnyedén kiolvashassa belőle mindezt, így ha össze akarja itt a gépeket zúzni, akkor a férfi kivárja és tényleg nem büntetni meg érte. Ha azonban mégsem él a felajánlott lehetőséggel, akkor rögtön folytatja.
- Köszönöm az őszinteséget – mondta. – Azzal bizonyára tisztában vagy, hogyha ezeket nem tanulod meg korrigálni, akkor nem leszel hosszú életű. Így igyekezni fogunk, hogy megtanuld, hogy te irányítsd a haragodat, nem pedig az téged. Ha jól sejtem, akkor a türelmetlenséged okán a meditáció sem kifejezetten az erősséged?
Kivárta a választ, majd folytatta.
- Ahhoz, hogy elkezdhessük az egészet jó lenne tudni, hogy mi okozza mindezt. Történt gyerekkorodban valami, ami ezt kiválthatta? – érdeklődött. – Próbáld meg felidézni az első eseményt, amire emlékszel, amikor már nem tudtad uralni a dühödet, hogy mi volt az, ami kiváltotta mindezt. Meg kell, hogy találjuk mi okozza az egészet, szembe kell nézned a félelmeddel nem azt, amit ráépítettél az elmúlt tízen pár év alatt, hanem az eredetit, aminek a következménye az egész.
Várakozóan és érdeklődve nézett Tormen szemeibe, hogy mit is fog a fiatal férfi felelni neki.

Figyelj, s okulj!





Urdrarr/Sith akadémia, Korriban

Craker bólintott Tormen szavaira, amikor azt ecsetelte, hogy képes arra, hogy meditáljon.
- Érdekes – mondta. – A meditációhoz nehezebb lecsendesíteni az elmét, mint megfékezni egy dühkitörést. Általában, aki hasonló gondokkal küzd, annak a meditáció is nehézséget okoz.
Ezen a férfi elgondolkodott, nem törődött azzal, hogy elrejtse, hogy ezt így furcsának találja, ezért Tormen könnyedén kiolvashatta ezt belőle.
- Akkor azonban nem pszichológiai okok miatt vannak a dühkitörések, hanem köze lehet ahhoz, mit említettél, a megfelelési vágyhoz… és ahhoz, hogy a mestered hibásan a földbe tiporta az önértékelésedet és nincs önbizalmad sem. Akkor viszont sokkalta nehezebb dolgunk lesz, mert ehhez akár évek kellenek, hogy rendbe jöjjön.
Ismét elgondolkodott, de azért közben még kért valamit a fiútól.
- Akkor próbálj meg arra visszagondolni, hogy mi volt az, amikor és amiért képes voltál arra, hogy megfékezd a dühödet – kérte. – A lehető legrészletesebben, érzelmeket is mondjad.
Ha Tormen válaszol, akkor végighallgatta, arra is felel majd és után még ismét megszólalt.
- Talán a legcélszerűbb az lenne, hogyha egy olyan mestert keresnél, aki emberszámba is vesz és nem csak a kicsinyes perverziói kiélése miatt tart padawant… vagyis tanítványt magának – mondta. – Bizonyosan vannak a te szférádban olyanok, akik vállalnának.

//Bocsánat a rövidségért és pocsékságért, csak szétmegy a fejem, de mégsem akartalak reag nélkül hagyni.//

Úgy tűnt, sikerült meglepjem azzal, hogy elárultam, a meditációval nincsenek nehézségeim. Látványosan elgondolkodott a dolgon, és én is ezt tettem. Bele se gondoltam korábban, hogy ez nem így kellene működjön, nekem természetesnek tűnt, hogy bármikor képes vagyok meditálni, és ezzel akár megfékezni a dühömet. Lehet, hogy valami rejtett képességem volt, aminek... Hoppá, Tormen, ismét az arrogancia. Szóval egyszerűen csak kattant vagyok, most gondoljunk erre, ne nagyzoljunk megint. Gondolatban vállon veregettem magam, hogy felismertem egy úgynevezett hibámat, és kijavítottam magam. Nesze neked jellemfejlődés.
Úgy tűnt, hogy a férfi közben rájött, hogy mi lehetett a probléma, méghozzá az, hogy a jelenlegi Mesterem szarul nevelt, és oktatott. Ismét elgondolkodott, miközben feltett egy újabb kérdést, mire megvontam a vállam.
- Egyszerű volt, vagy fékezem a dühömet, vagy meghalok. Az akadémián folyamatosan ott leselkedett a veszély, bármikor megölhettek volna a társaim, mindenki csak arra várt, hogy a másik gyengének mutassa magát, hogy rés legyen a pajzsán. Így születtek a szövetségek és az árulások, és amikor az embernek a nap minden órájában a háta mögé kell néznie, nem tudva mikor jön a vibrotőr, az elég nagy nyomást helyez az elmére, hogy kontrollálni tudja magát.- most hogy ezt így kimondtam, visszagondoltam, és feltűnt, hogy mi változott. Eltűnt a folyamatos fenyegetés, ismét szabad voltam - legalábbis szabadabb - és szinte már a magam ura. Lehet, hogy csak felszínre tört az elnyomott jellemem, lazítottam a pórázon. Közben jött egy újabb felvetés, amire megráztam a fejem.
- Mégis ki venne a szárnyai alá? Hiszen eddig amióta kijutottam az akadémiáról nem mutattam semmilyen potenciált, elbuktam a küldetésemen, és fejfájást okoztam a Mesteremnek. Ezen kívül ha bejelenteném, hogy új mestert akarok, valószínűleg először megölne, aztán még az is lehet, hogy valami perverz varázslattal újraélesztene, hogy újra megalázhasson és kínozhasson. Ha pedig mégis felkelteném valakinek a figyelmét, aki szeretne befogadni, az olyan lenne, mintha arconköpné a mesterem, és a sötét oldal lovagjai nem szeretnek ellenséget szerezni maguknak, hacsak nem éri meg a kockázat. Én pedig jelenleg - ahogy előbb is mondtam - nem esek ebbe a kategóriába. - fura volt, hogy ennyi ideje itt él köztünk, és ilyen magas pozícióban van, mégse gondolt bele, hogy mégis hogy megy ez minálunk.  

Figyelj, s okulj!





Urdrarr/Sith akadémia, Korriban

Craker most nem szólt bele abba, amit Tormen mondott, hagyta, hogy a fiú végigmondja, amit akar. Közben csak bólogatott, hogy érti, hogy mi az, ami miatt akkor képes volt fékezni a dühét.
- Úgy vélem, hogy már magad is rájöttél, hogy mi a gond. Elkényelmesedtél – mondta. – Nem félsz attól, hogy meghalnál, mert már nem vagy rabszolga, ha nem boldogulsz, akkor csak utasítod a katonákat, megteszik, amit parancsolsz, mert ez a kötelességük. Ahogyan az Ilumon az úrnőkre hagytad a dolgok tetemes részét.
Itt egy pillanatra elmosolyodott, de nem lesajnáló, vagy efféle mosoly volt, igazából nem is a szavaknak szólt.
- Tudok valakit, aki vállalna tanítványnak – kezdte. – Gondolom a mestered nem mesélte el, hogy nem ő volt az egyetlen, aki tanítványának akart, amikor kiválasztott. Volt még valaki, egy férfi. Lord Zorlom Khutûn a neve, a mestered riválisa. Amikor megtudta, hogy a Lord Zorlom kinézett téged magának, a felügyelőtől azonnal kikért téged és így lettél az ő tanítványa. Nem te lennél az első, aki elhagyja a mesterét, és valószínűleg nem is az utolsó. Az elmondásod alapján pedig talán még jót is tenne neked, hogyha újra félned kellene valakitől, valamitől. Ez ösztönözhetne arra, hogy az elkényelmeskedést hátrahagyd és újra az legyél, aki képes volt a rabszolgaságból kiemelkedni és urdrarrá válni. Idővel pedig a legnagyobb félelmeddel is szembekerülhetnél, ami nem más, mint a jelenlegi mestered. Ha mellette maradsz ő fog előbb vagy utóbb végezni veled, ha elhagyod esélyt kapsz, hogy idővel te végezhess vele. Ez jelenleg nem büszkeségről és szembeköpésről szól, hanem pusztán túlélésről.
Néhány pillanatra elhallgatott, majd folytatta.
- Lord Zorlom éppen itt van Korriban-on, ha gondolod összehozatok egy találkozót vele.

Úgy tűnt mind a ketten rájöttünk, hogy mi volt a probléma, a túlzott kényelem, és az, hogy nem voltam folyamatosan veszélyben. Láthatóan nem tudtam megbirkzni ezzel a helyzettel, és szükségem volt arra, hogy valaki mindig a sarkamban legyen, hogy valamiért mindig nyitva tartsam a szemem. Nem örültem ennek, és mielőbb változtatnom kell ezen - de először muszáj újabb stresszhelyzetet teremtsek. Mint amikor megjelentek a hallucinációk a bázison - egyből tisztán gondolkodtam, és félretettem a személyes ellentéteimet. Azonban a beszélgetés folytatása meglepett. Nem csak, hogy megtaláltuk a további problémaforrást - a mesteremet - de a férfi még megoldást is kínált. Úgy tűnt, hogy van egy másik - az elmondás alapján - alkalmasabb férfi, aki szívesen tanítana. Hirtelen nem tudtam, hogy mit mondjak.
- Kérnék egy pillanatot. - mondtam, és higgadtan átgondoltam a helyzetet. Nem tartott sokáig - ahogy azt Craker mondta, nem igazán volt mit mérlegelni. Éppen ennek megfelelően bólintottam is.
- Igaza van, és hálás lennék a segítségéért. Már így is többet tett értem, mint a legtöbben az életem során, és nem tudom, hogy mivel róhatnék le ekkora adósságot -  de ha még a találkozót is megszervezné, akkor valószínűleg hosszútávra az adósa, a lekötelezettje maradnék. - jelenleg többet nem tudtam felajánlani a segítségéért, csak azt, ha kimondtam a nyilvánvalót.
 

Figyelj, s okulj!





Urdrarr/Sith akadémia, Korriban

Bólintott, amikor Tormen időt kért, ő nem sietett, bőven volt ideje a tanítványnak átgondolnia, hogy mit akar. Végül pedig rövid gondolkodás idő után úgy döntött, hogy elfogadja az ajánlatot. Arra, hogy tartozna neki Tormen csak elmosolyodott és legyintett.
- Nem tartozol semmivel – mondta. – Én nem vagyok urdrarr, és nem tartozom az Urdrarr rendbe sem. Nem azért teszem, hogy lekötelezettjeim legyenek, hanem csak azért, hogy egy tehetséges ifjún segítsek.
Az elsőt értelemszerűen nem a fajra, hanem a rangra értette, elővette közben a holoprojectorát és a páros mellett levő holoasztalra tette.
- Kifáradnál, amíg beszélek Lord Zorlommal? – kérte meg Tormen-t.
Ha Tormen megtette, amit kért Craker, akkor nagyjából öt-hat percet kellett odakint várakoznia, hallani bentről nem hallott semmi, mert hangszigetelt volt az ajtó. Az idő letelte után az ajtó kinyílt és Craker lépett ki rajta.
- Lord Zorlom fogad téged – mondta. – Elkísérlek az irodájáig.
Mutatta is az irányt, a turboliftekig mentek el itt az alagsorban, majd a piramis egyik magasabban levő szintjére, ahova csak a befolyásosabb személyeknek van bejárása. Itt az egyik iroda előtt állt meg a férfi.
- Én eddig jöttem, odabent Lord Zorlom és a volt tanítványa, egyben lánya, Lady Trompia lesznek. Sok sikert Tormen!
Az ajtó ezzel ki is nyílt és Tormen megláthatta az egészen puritán berendezésű irodát, amin látszott, hogy nem sokszor használhatták egyébként. Odabent egy ritka, idősebb, vörös bőrű urdrarr férfi volt, és egy fiatalabb csinos nő, aki Tormennel lehetett egy idős. A férfi intett is a fiatal férfinak, hogy menjen be és ne ácsorogjon az ajtóban.

Az ajánlatomra csak legyintett, és közölte, hogy nem tartozok semmivel, és nem vagyok az adósa. Ez még kellemetlenebb volt, valamiért nyugtalanító érzés fogott el, de igyekeztem nem törődni vele. Mindenesetre a formaságokat nem akartam elfelejteni.
- Köszönöm. - hajtottam fejet, majd amikor megkért, hogy távozzak, természetesen ismét bólintottam, és kifáradtam, hogy a folyosón várjak. Nem akartam hallgatózni, bár úgy gondoltam hogy az ajtó megfelelően szigetel, mégis jó pár lépésre álltam meg, és ott várakoztam türelmesen. Már most kezdtem érezni a veszély fojtogatását, folyamatosan azt vártam, hogy valaki rám támad, a mesterem gyilkosai jelennek meg. Persze dőreség volt - nem voltam ennyire fontos számára, hogy most is figyeltessen, és valószínűleg csak akkor fogja megtudni, hogy elhagyom, amikor már megtörtént. Ahogy odakint várakoztam, egyszer csak megjelent Craker, és szólt, hogy az új Mesterem már vár.
- Köszönöm a segítségét. - válaszoltam, és hagytam, hogy elkísérjen az Akadémia olyan szintjére, ahol sosem jártam még. Az út csendben telt, egyikőnk sem beszélt, csak amikor már megérkeztünk. Itt eljött a búcsú ideje. Szertartásos főhajtással köszöntem meg a segítségét, és amennyiben volt rá idő az ajtó nyitódása előtt, még egy rövid köszönetet is elmondtam.
- Ön igazán nagylelkű, és többet tett értem, mint eddigi életem során bárki. Köszönöm, hogy fogadott, és rám szánta az idejét, illetve hogy megszervezte ezt a találkozót. - szívem szerint hozzátettem volna ismét, hogy az adósa vagyok, de azt mondta hogy nem szeretne a lekötelezettjévé tenni, és én tiszteletben tartottam a kívánságát.
Ahogy az új Mester intett, besétáltam, és letérdeltem előtte a szoba közebén.
- Köszönöm, hogy fogadott, Lord Zorlom. Megtisztel a jelenlétével, Lady Trompia. - köszöntöttem őket, amennyiben a szokás így kívánta. Ha viszont az volt a tapasztalat, akkor csendben térdeltem, amíg nem szóltak hozzám. Nem akartam elrontani az első benyomást. Bemutatkozni felesleges lett volna, hiszen tudták jól, hogy ki vagyok, és hogy miért jöttem - feltételeztem, hogy Craker mindent elmondott már nekik.
 

Figyelj, s okulj!





Urdrarr/Sith akadémia, Korriban

Craker és Tormen az iroda ajtaja előtt váltak el egymástól, ahova a fiatal férfi be is ment. Most igyekezett illedelmes és udvarias lenni, így le is térdelt a páros előtt. Szerencséjére azonban nem kellett sokáig így maradnia.
- Állj fel! – mondta a férfi. – Beszéled az (ősi) urdrarr nyelvet?
- Én akkor megyek is, magatokra hagylak – szólalt meg a lány is.
- Nem, maradj, ez rád is tartozik – mondta Zorlom.
A maradási kérés, parancs akkor érte a lányt, amikor az már félig felállt volna a székéből, így inkább visszaült és érdeklődve figyelte a jelenetet. Mivel valószínűleg nem beszéli Tormen*, így ezt a választ kapja, ezért Zorlom közös nyelven folytatta a beszédet.
- Craker tájékoztatott, hogy új mester után nézel és már tudsz róla, hogy korábban én akartalak tanítványnak, de az a némber megelőzött. Igazából nem csodálkozom, hogy otthagynád, inkább azon, hogy egyáltalán még életben van, hiszen mindenre tökéletesen alkalmatlan. De ha tudta volna, hogy ki vagy valójában… akkor nem csak gátolta volna a fejlődésedet, hanem végzett volna veled.
- Apám? – kérdezte meglepetten a lány, de a férfi, ahogyan felemelte a kezét a nő elhallgatott.
- Bizonyára rengeteg kérdésed van, többek közt azzal, hogy melyik szférába kerülnél mester váltás esetében, mikre számíthatnál, miket várnék el tőled, hiszen a korodban már nem tanoncnak kellene lenned. Most itt van a lehetőség, hogy feltedd a kérdéseidet… a kérdéseidből is tudni fogom, hogy megéred-e a fáradozást, vagy sem.

*előtörid alapján csak közös nyelven beszél a kari, azért írtam így.

Ahogy arra számítottam is, nem várattak sokáig. Hamar megkaptam a parancsot, hogy álljak fel, és én így tettem, továbbra is a szoba közepén foglaltam el kényelmes, mégis elegáns tartású pozíciót, ha valaki nem ismert volna, még azt is hihetné, hogy méltóságteljes volt a kiállásom. Az első kérdésre engedelmesen feleltem.
- Nem, nagyúr. - Sajnos nem volt alkalmam megtanulni, tettem volna hozzá, de végül csak magamban mondtam. Nem akartam kifogásokat keresni, és már az első találkozásnál gyengének tűnni. Igyekeztem nem mutatni a meglepődésemet, amikor ráparancsolt a lányára, hogy maradjon, amúgy sem tulajdonítottam neki komolyabb jelentőséget. Türelmesen hallgattam végig, és nem teljesen értettem, hogy mire gondolt, amikor arról beszélt hogy ki is vagyok, de jobbnak láttam hallgatni, és figyelni. Ahogy megkaptam a parancsot, egyből feltehettem a kérdéseimet, de egyelőre bizonytalan voltam, hogy rákérdezzek arra, amiről korábban beszélt. Úgy tűnt, a lánya se tudja, hogy mire gondolt, mégis, még őt is leintette, ez mintha azt sejtetné, hogy nem akar róla beszélni. De az is lehet, hogy teszt volt, mennyire figyelek a részletekre. Mindegy, most nem akartam túlgondolni, csak őszintén válaszolni.
- Természetesen kíváncsi vagyok, és foglalkoztat, hogy milyen szférába kerülnék, hiszen nem tudok a Nagyúrról, és hogy hol helyezkedik el. Viszont ez inkább érdeklődés, hiszen nem gondolom, hogy kiválasztott volna tanítványának, ha nem gondolná, hogy hozzám illő a szerep, és hogy megfelelnék. Arra, hogy miket várna el tőlem, azért nem kérdezek rá, mert bölcsebbnek tűnik, minthogy a munkára alkalmatlan jelöltet válasszon, ezért nem hiszem, hogy ne birkóznék meg az elvárt feladatokkal, ha ténylegesen elszántan, és szorgalmasan dolgozom. Elsősorban az érdekelne, hogy mit tanulhatnék, és hogy a Nagyúr szerint milyen gyorsan fejlődhetnék egy hozzá értő, és arra alkalmas Mester alatt. Kíváncsi vagyok, hogy mennyire fogta vissza a képességeimet a korábbi mesterem, és mennyi potenciált nyomott el, amik bennem rejtőztek, és hogy mikor vehetek ezért a személyes sértésért elégtételt. Továbbá ha nem veszi tolakodásnak, akkor szeretném tudni, hogy mire gondolt korábban, miért ölt volna meg az előző mesterem, ha többet tud rólam. - válaszoltam őszintén, és szinte gondolkodás nélkül. Egy Sith Lord előtt álltam, akinek hivatása során nálam sokkal éles eszűbb, és körmönfontabb alakok intrikus beszédén kellett átlásson nap mint nap, és inkább sértésnek éreztem volna, ha megpróbálok én is elhallgatni valamit, vagy olyan választ adni, amilyet szerintem elvárt. Nem áltattam magam, hogy képes lennék eltitkolni előle bármit, se azzal, hogy belelátnék a fejébe, és tudnám, hogy mit szeretne hallani. A felesleges próbálkozás helyett maradt hát a nyílt őszinteség.
 

Figyelj, s okulj!





Urdrarr/Sith akadémia, Korriban

A férfi talán meglepő módon elmosolyodott a nagyúr megszólításon.
- Jól eső a megelőlegezett bizalom, egy nap talán az leszek, de nem vagyok nagyúr – mondta.
A szavaira a férfi elégedetten bólintott, láthatóan valóban az volt és méltányolta, hogy Tormen az igazat mondta.
- A nevemet, nevünket már tudod, a Technológia szférában dolgozom, mint minden urdrarr, vagy sith jómagam is a rend tagja vagyok – kezdte. – Leginkább a Rakata technológia újrahasznosításával foglalkozom, hogy miként lehetne a mai technológiába hasznosítani, beépíteni. Ehhez technológiai és történelmi ismereteket kell majd tanulnod, ahogyan a megfelelő viselkedési formákat, amiket Taliusy nem tanított meg. És miben fogott vissza? Mindenben. A lányom veled egy idős, mégis már három éve nem tanítvány, hanem már Urdrarr Lord, esetében Lady. Legalább öt-hat évvel vagy lemaradva minden téren a korosztályodhoz képest. Lényegében szinte semmit sem tanultál azóta, hogy az akadémiáról kikerültél, csak annyira tartotta fenn a látszatott, hogy ne tűnjön fel, hogy romlottak a képességeid. Bízom benne, hogy ez a folyamat még visszafordítható és nem rögzültek be véglegesen.
A kérdésre, hogy miért ölte volna meg Taliusy Torment, ha megtudja, hogy mi az igazság, arra a lány is érdeklődve fordult a férfi felé.
- Azért, mert a fiam vagy – mondta szinte érzelemmentesen Zorlom. – Ez volt az oka annak is, hogy a tanítványomnak akartalak Trompia mellé.
- Hogy tessék?! – kérdezte a lány meglepetten. – Hogy a testvérem?!

A férfi jelezte, hogy ne használjam a nagyúr megszólítást, mert nincs még azon a rangon. Bólintottam, hogy megértettem, és nem tettem hozzá, hogy az előző mesterem mindig megkövetelte, ha kettesben, vagy más tanítványai között voltunk. Figyelmesen hallgattam végig a válaszát, és éreztem, ahogy a harag gyűlik bennem, de eszembe jutott a nem olyan rég folytatott beszélgetés, és igyekeztem csillapítani. Hagytam, hogy fűtsön és tüzeljen, elszántságot merítettem belőle, de nem engedtem, hogy eluralkodjon rajtam. Rég óta először, éreztem hogy erőt nyerek a haragból, de kristálytisztán gondolkodtam. Láttam egy célt magam előtt, láttam a volt mesterem, ahogy a saját vérében fetreng. Igen, el fogom érni, de nem most, és nem is a közeljövőben. Terveznem kell, és gondolkodni. És mindenek előtt megerősödni, és újra tanulni. Úgy éreztem, hogy erre sosem volt jobb lehetőségem, mint az új mesterem alatt. Azonban ekkor jött a feketeleves, elmondta, hogy nem csak a mesterem lesz, de az apám is. Nővérem - mint kiderült - meglepődött a dolgon, én viszont újfent csak bólintottam. Valahol számítottam rá, hogy egyszer találkozni fogok apámmal, és bíztam benne, hogy erős erőhasználó. Mindabból amit korábban mondott, szintén logikus, hogy ilyen motiváció állt minden mögött. A család még az urdarrok között is egy olyan szövetség, amit ki lehet használni, és előnyt kovácsolni belőle. Persze nem ritka a családon belüli erőszak, ez az életünkkel jár, mégis megnyugtatóbb a fiadat tanítani, mint egy idegent. Az arcomon nem látszódtak az érzelmeim, és igyekeztem fegyelmezni magamat, megtartani a méltóságteljes kiállásomat, és nem veszíteni el a fejemet, mint Lady Trompia.
- Értem, ez sok mindent megmagyaráz. Köszönöm, hogy megosztotta velem ezt a tudást. - feleltem nyugodt hangon inkább. Nem számítottam rá, hogy ez bármin is komolyan változtatna. Nem vártam ölelést, vagy hirtelen tegezést, esetleg egy boldog családi pillanatot. Egyrészt nem is ismertem az ilyeneket, csak hallomásból. Másrészt az, hogy összeköt minket a vérünk, nem jelentette, hogy elfelejthetném hol a helyem, vagy hogy nem múlna a sorsom a könyörületén.
 

Figyelj, s okulj!





Urdrarr/Sith akadémia, Korriban

Tormen hallgatott továbbra is, egyelőre nem szólt semmit. A férfi még pár másodpercet várt arra, hogy a fiatal férfi mondjon még valamit, esetleg kérdezzen, vagy ehhez hasonló, de mivel nem tette meg, így akkor ő folytatta.
- Ha nincs más, akkor a húgod megmutatja a szállásodat, remélhetőleg semmi olyat nem hagytál a korábbi lakrészeden azon a bolygón, ahol a korábbi mestered is él, mert már nem térhetsz oda vissza.
Erre már választ sem várt a férfi, így felkel az asztaltól, majd az egyik oldalsó ajtón – nem azon, amin Tormen jött be – kiment a helységből magára hagyva a testvérpárt.
- Javaslom, hogy szedd össze a holmidat, nem maradunk már sokáig Korriban-on.

//Bocsánat, de ezt nem igen tudtam túlragozni. :\ //

A kis várakozás után úgy tűnt, hogy véget ért a meghallgatásom, és a férfi szavai alapján méltónak talált, hogy a szárnyai alá vegyen. Ennek kifejezetten örültem, egyrészt szimpatikus is volt, másrészt család, és nem akartam csalódást okozni. Arra most nem is gondoltam, ha mi lett volna, ha ő se talál méltónak, és a mesterem is megtudja - mert miért ne tudná meg - hogy megpróbáltam elhagyni. Minden esetre esélyt sem adott, hogy válaszoljak, egyszerűen kisétált a helyiségből, és magunkra hagyott a nővéremmel, aki javasolta, hogy szedjem össze a cuccaimat, mire megvontam a vállam.
- Minden ami nélkülözhetetlen rajtam van, a hajón amivel jöttem pedig csak a ruháim és egyéb kiegészítők maradtak, amiket Taliusy vásároltatott velem, nincs köztük semmi olyan, ami pótolhatatlan. Éppen ezért indulásra kész vagyok, bármikor elhagyhatjuk a bolygót. - válaszoltam, aztán vártam, hogy mit felel erre a nő. Mennyi időre van szüksége, hogy indulhassunk, vagy egyből indulunk.
- Merre megyünk, és melyik bolygót tekinthetem ettől fogva otthonomnak? - tettem fel a kérdést ha nem hagyott magamra, hogy társalgást kezdeményezzek, és valamennyire teljen az idő. Ha viszont magamra hagyott, hogy a személyes felszerelésével foglalkozzon, és adott valamilyen utasítást, akkor így teszek. Ha ez nem történik meg, akkor viszont attól függően, hogy mennyi időm maradt, felkeresem Crakert, vagy egyszerűen a megadott indulási ponton várakozok. Nem akarok visszamenni a hajóra hacsak nem muszáj.