Steve Rogers Reptér (Queens)

A Steve Rogers Reptér, nemzetközi és belföldi járatok le- és felszállóhelye.

Szétválasztották a nagy csapatot több kis egységre, valamint visszaküldtek egy profi mentőakciót Lornáért, teljesen logikus lépések. Két társam és én azt a feladatot kaptuk, hogy menjünk Apokalipszis egyik embere elé a Steve Rogers Reptérre és kísérjük el a toronyig, egyszerűnek hangzik nem kell semmit túl bonyolítani. Kaptam egy holoövet, hogy biztonságba tudhassam magam, kinézetem hasonlít az eredetihez, csak az arcom más van két fekete szárnyam egy vékony farkam meg két kis szarvam is, pont jó lesz nekem.
~ Nem késtünk el, ugye? Nem szeretek késni. Nem, nem, még van legalább negyedóránk, akkor nincs más dolgunk mint felkészülten várni.
Magam részéről ügyelek, nehogy valaki nekem jöjjön, vagy olyan kellemetlen helyzetbe kerüljek, ahol kiderülhet, hogy kinézetem nem az eredeti csak egy álca.
- Menjünk beljebb, jobb ott bent várakozni mint itt a kapu előtt. -vetem fel az ötletet társaimnak.
Majd megindulok előre, és keresek egy jónak tűnő helyet, ahol lehet nyugisan várakozni, valamint ha a gép megérkezik gyorsan a megfelelő terminálhoz tudjunk sietni.

A reptér kapuján belépek, hátranézve követnek a többiek úgy tűnik, az egyik a fantasztikus ötös tagja, így legalább egyiküket megismerhetem a küldetés során. Nem találok semmi különöset a dologban, egészen addig amíg hirtelen egészen máshol találom magam, és a többi ember is, mindenki elkezd pánikolni mert a reptér egyszerűen átváltozott, vagy csak más helyre kerültünk. Csodálkozva nézek körbe, a nyakamat rá, hogy én már láttam ezt a helyet, nem tudom pontosan hol de ismerős kicsit.
~ Mi a franc történik? Mi ez a hely? És ez a zúgás?
Nagyon nem tetszik a zűrzavar, társaim után nézek, megvannak-e még, nem jó lenne egyedül maradni. A zúgás kicsit erősödik, rájövök, ez helikopter lesz. Erre felhívom társaim figyelmét is.
- Figyeljetek, ez helikopter. -célzok a zúgásra- Nekem gyanús ez az egész, jobb lenne elbújni előle. Egy olyan helyet kell keresni, ahova nem lát be.
Körülnézek ilyen hely után kutatva, legszívesebben az őrült tömeggel is kezdenék valamit, de az én szavam ilyen helyzetben nem sokat érne, mindenki fut amerre lát és ennyiben ki is merül a kapacitásuk. Egy híd alá, egy sarokba, fedett lépcsőfordulóban, vagy esetleg egy épület belsejében próbálok társaimnak is elég nagy menedéket találni, ehhez képességem is használom, hogy elég gyorsan menjen a dolog, ha találok jelzek a társaimnak, jöjjenek oda, ezután onnan kikémlelve, de inkább fülelve a helikopter után kutatni.
- Valakinek valami ötlete, hogy mi lehet ez az egész?

A rejtekhelyet nem nehéz megtalálni, sőt mintha érezném is kicsit merre kell menni, szóval mégsem annyira idegen a terep, ahhoz képest, hogy az előbb még teljesen máshol voltam. Kinézek és meglátom a helikoptert, a helikoptert oldalán egy horogkereszttel, és ahogy nézem azt megrohamoznak az emlékek és képek kezdenek leperegni előttem. Kétszer is megrázom a fejem, a régi emlékeim nagyon erősek így próbálják elnyomni a most "betöltődőket". Hamarosan viszont realizálom, hogy a náci birodalom egyik katonája vagyok, aki egy speciális akcióban vesz részt, vagyis eddig is abban vettem részt.
- Ti is emlékezek már? -kérdem társaimtól- Nekem még nem tiszta minden.
James, vagyis nem is tudom ki, a kiborg társam a helikopter elé megy, én is oda megyek felesleges bujkálni a saját társaink elől. Ellenőrzöm a fegyverzetem meg van-e minden ami kellhet. Ha nem vesznek észre akkor integetéssel igyekszem felhívni magunkra a figyelmet.
~ Különös és érthetetlen. Valóban csak egy szérumtól lenne képességem? És azok akikkel megismerkedtem, tényleg csak egy szimuláció részei voltak. Elvégre annyi minden történt ott, én ezt nem értem.

Mennék én is a helikopter elé, de nem jól érzem magam és hirtelen mintha egy álomba csöppennék, megjelenik egy furcsa kis kép néhány tudósról, tartályokról csövekről és mintha ott lennék én is, igen az én vagyok, fejem felett egy név Strauss, nem elég éles, másodjára veszem ki, hogy Eldric Strauss, ott van még James és Tomek is, az ő neveik Jürgen és Lothar. Visszatérek a valóságba, nem a virtuálisba, a rendesbe.
~ Nem esett jól. Különös nekem az egész, nem értem még a dolgokat. Miért jelentkeztem én ilyesmire? Biztosan oka volt, és egyáltalán ki vagyok én? A nevemen kívül semmit nem tudok...
Csizmák lépteit hallom, lehet jó vagy rossz jel is, ez esetben jó megérkezik néhány náci tiszt, németül beszélnek, és értem, meglepő de értem mit mond, pedig németből úgy emlékszem alap szinten vagyok, voltam, de már ebben se vagyok biztos. Fegyvereimről elveszem a kezem, teljesen fölöslegesek, ellenőrzöm a holoövet, ha egyáltalán meg van még és az álca is aktív, gyorsan eltüntetem ha tudom, felesleges most ez az ördög kinézet nekem. Elmémben kutatok a német szavak és nyelvi szerkezetek után, németül kellene válaszolnom. Ha ez nem sikerül jó lesz az angol is, remélem megértik vagy ilyesmi.
- Nem teljesen. Magam részéről csak felületesen. Elnézést. Nem tudom megmondani ki maga, de azt se, hogy én ki vagyok, csak a nevemet tudom.
Várom a társaim válaszait, nem tudom ők mit élnek át, gondolom ugyanazt, vagy ők már értenek mindent, csak az én agyam lassú.

Azt hittem eddig nekem zavaros a kép, hát még ezeknek a náciknak, ők sem értenek semmit, és én sem, amikor németül kezdek el folyékonyan beszélni. A szavak segítenek az emlékek visszaszerzésében és amikor az elnök megöléséről esik szó, rögtön bevillan a dolog, a kirándulás, az osztálytársak, a véres mészárlás és a lövés, nagyon szép lövés volt tőlem. Nem tetszik ez az egész, valahogy valami nem stimmel.
~ Miért nem fogtak el minket a hősök? Mi volt az a gáz? És ha New York szélén vagyunk, valamint két hete tűntünk el, akkor hogy-hogy nem kaptak el? Túl sok a tisztázatlan dolog, nem látom át.
- Őrnagy. -tisztelgek a nő előtt- Ezek szerint sikeres volt a küldetés?!
Követem a az őrnagyot, akármennyire is zavaros a helyzet, ahogy magam ismerem nem véletlenül, elszántság és meggondoltság nélkül lőnék le egy elnököt, a bizalmatlanság inkább csak paranoiám eredménye.

Lothar felvetései nem alaptalanok, talán az amerikaik a saját fegyverünket akarják magunk ellen fordítani, hogy most belénk programoztak egy másik utasítást, talán valaki mást kell most megölnünk, nem biztonságos visszamennünk, de a parancs az parancs, át kell esni a vizsgálatokon. Rutin dolog, vérvétel, vérnyomás és egy szkennelés, na a szkennelés rész nem rutin, ahoyg az sem, hogy itt van egy nagy horogkeresztes sátor, ezek szerint nem állunk rosszul. Gondolatok és képek futnak át újra az agyamon, nem csak hárman voltunk a laborban, többen voltak, és harcolni kellett a túlélésért, zavaros, mintha nem lennék teljesen magamnál, arra sem emlékszem hogy és kivel harcoltam vagy miért, csak arra az alakra. Magamhoz térek, társaimra nézek, ők is látták amit én? Miért egyszerre látjuk a dolgokat? Ennek utána akarok járni, nem áll össze nekem a teljes kép, csak darabokat látok, ez meg nem tetszik.
- Igen. Láttunk és éreztünk is. -válaszolom az őrnagynak, közben társaimra nézek, tudják miről beszélek- Más emlékeink vannak, valamilyen másik világról, egy egész élet, mintha ott születtünk éltünk, harcoltunk volna ezidáig. És kaptunk egy feladatot, bementünk egy reptérre aztán minden visszaváltozott, és ott találtuk magunkat ahol megtaláltak. Én speciel semmire nem emlékszem a múltamból, csak arra ami abban a másik világban történt. Erre van valamilyen magyarázat?