Steve Rogers Reptér (Queens)
2 / 3 oldal • Megosztás
2 / 3 oldal • 1, 2, 3
Re: Steve Rogers Reptér (Queens)
Hoznak nekünk ételt, ez kedves gesztus tekintve, hogy szomjas vagyok, de nem hiszem, hogy most ez a legmegfelelőbb pillanat, inkább nem iszom semmit. Szimulációk, szimuláció lett volna mindaz ami velem történt? A börtön, Magneto, a csapat, Bosszú Angyalai, és még sorolhatnám. Én elhiszem, hogy szimuláció volt, de megdöbbent a dolog, ez felér egy agymosással. Aztán megint képek villannak be, kiképzésünkhöz is ilyen gépeket használtak, virtuális valóságban tartották a képzéseket a maximális hatékonyság érdekében, nem rossz taktika, sőt talán a legjobb.
~ Úgy látszik, annyi mindenre hitte már az agyam, hogy az a valóság, hogy már nem tudok rendesen dönteni. Jobb lesz fontolóra venni a dolgokat.
Előkerül a Vörös Koponya képe, az eszem egyik része azt súgja, hogy a példaképem, a vezető, a másik pedig, hogy meg kell ölni. Nem is tudom sokáig nézni a képet el kell fordítanom a tekintetem.
~ Hát persze, zseniális terv... fordítsuk a saját tervüket ellenük, ha már megölték az elnököt, akkor öljék meg az ő vezetőjüket is. Meg van rá a képességük és még emberbe se kerül nekik.
- Azt, azt programozták belém, hogy meg kell ölnöm. Veszélyes lehetek.
Fáj ezt kimondani, de ez az igazság. A társaimmal nem tudom mi a helyzet, de csak egyes számban beszélek.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop- XMR bérenc
- Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület
Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate
Re: Steve Rogers Reptér (Queens)
Hoznak ételt és italt, szendvicsek, ez oké, végül is jól jön, kicsit kezdek éhes lenni, de az üdítő helyett én személy szerint jobban örülnék, ha vizet kapnánk, vagy legalább is én, de természetesen nem várok kivételezést, sosem vártam, vagy legalább is nem emlékszem, hogy vártam volna bármiféle hasonló dolgot. Úgy tűnik hogy nem csak nekünk nem stimmel a dolog, és bár úgy tűnik hogy viszonylag lazán vesszük a dolgot, mégis talán súlyosabb, mint gondoltuk, vagy mégsem? Nem tudom már, kissé túlságosan is zavaros ez az egész, annyi új dolog, információ jön számomra, oly gyorsan kell mindent feldogozni, ilyenkor nincs idő gondolkodni azon, hogy mi történt eddig a közelmúltban, így hát könnyedén téveszthetek már, vagy félre elmélkedhetek magamnak, de remélhetőleg ez nem fog megtörténni. Ahogyan a nő befejezi a beszédét, újabb emlékek jelennek meg előttem, szimulációk, nagyon kemény szimulációk, amik már ijesztően élethűek, a fájdalom, a gondolatok benne, minden, csupán a halál nem valós, s ez eléggé érthető is, s ha létezik egy ilyen gép, bennem felmerül a kérdés:
~ Nem lehetséges, hogy mi most egy ilyenben vagyunk? ~ Úgy értem tényleg, a semmiből visszatérő emlékek, probléma nélkül beszéljük a német nyelvet, a semmiből kerültünk elő, elvileg nagyon sokáig nem volt nyomunk, és nem emlékezünk semmire, honnan tudjuk, hogy nem csak egy ilyen szimulációban vagyunk ismételten? Nem mondanám én azt biztosra, hogy ez tényleg így van, de még mindig annyira lehetetlen ez az egész… De nagyon élethű, nem hiszem, hogy egy gép képes lenne ilyet létrehozni, így próbálom elvetni magamban ezt az ötletet, és elhinni azt, hogy valóban az vagyok, aki, még akkor is, ha ez nagyon nehéz, főleg ezután az emlékkép után. A nő szavai térítenek magamhoz, vagyis pontosabban azok hessegetik el ezeket a gondterhelt gondolatokat, nem mintha így sokkal jobb lenne, de legalább van mire figyelni helyette, és így próbálhatom elterelni a figyelmemet ezekről a kellemetlenségekről. Elővesz egy képet, melyen vörös koponya látható, a férfi képét látva megcsap a tisztelet, úgymond, ő egy példakép nekem hatalmassága motiválhatott arra, hogy erre az útra, avagy a helyes ösvényre tévedjek, és talán nem csak én vagyok így vele, hanem mindenki más is, ki az igazak útját járja ebben a mocskos világban, azonban ennek a csodálatos érzésnek, hamar átveszi a helyét a düh és gyűlölet, érzem, hogy el kell pusztítanom azt az alakot, akkor is, ha mindent fel kell áldoznom érte, s ez motiválja a következő lépésemet is, mely nem más, minthogy megpróbálom kitépni a nő kezéből a képet, majd pedig apró darabokra tépni, vagy pedig ha olyan, akkor szét törni a földhöz, vagy falhoz vágva, ez a hirtelen támadt tudat, miszerint meg kell gyilkolnom, felül ír minden mást a tudatomban, és nem is igazán veszem észre, hogy mit csinálok, nem szólok, nem gondolkodok, csak teszem a dolgomat.

Reneszánsz: Sarah Storm + Jane és Fox, Mr. Smiley
VH: David Ethan, James Richards
Outsiders: Sarah Storm, Katherine Blackwood
x-diák: Gulyás Csilla
Sarah- 12. szint - 30 kredit
- Hozzászólások száma : 1524
Hozzászólások régi : 149
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.
Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Steve Rogers Reptér (Queens)
2046. november 30. péntek – New York, Steve Rogers reptér (Queens)
Résztvevők: Eldric Strauss (Andrew Ramirez), Jürgen Heine (Tomek Wind) és Lothar Lütger (James Richards)
Az őrnagy bólintott, hogy érti, az arcára aggodalom ült ki, de eddigre Lothar már mozdult is és ki is tépte a kezéből a képet. A nő döbbenten lépett kettőt hátra és a keze is önkéntelenül a fegyverére csúszott. Azonban nem lőtt és a fegyvert sem húzta elő a kezeiből.
- Úgy látom, hogy tényleg nagy a gond – mondta. – Egyelőre maradjanak itt és pihenjenek, nekem beszélnem kell a feletteseimmel!
A nő ezzel sarkon fordult, intett a bent levő katonáknak és nővéreknek, hogy ők is menjenek ki vele. Ahogyan kilépett a hármas még láthatta, hogy intett valakiknek és két fegyveres katona állt a sátor kijáratához. Azt pedig a hármas minden tagja tudta, hogyha most megpróbálnak azon az ajtón távozni azok a nácik nem olyanok lesznek, mint az amerikaiak, akik között eddig éltek. Az amcsik felszólították volna őket a megadásra és megállásra és csak utána lőnek, ezek kérdezés nélkül tették volna mindezt. Nem kellett egyébként túl sokat várakozni, néhány perc elteltével mintha sustorgást hallottak volna a sátoron kívülről, a hátsó falnál.

Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Steve Rogers Reptér (Queens)
Lotharnak se tetszik a kép, ki is tépi az őrnagy kezéből, tehát mindannyiunk testébe benne van a program.
~ Pedig sokkal előnyösebb lett volna, ha csak az egyikünkbe integrálják, akkor az az egy saját maga érdekében nem árulná el magát.
Nem tudom mit kezdhetnénk most, fogva tartanak itt, nem nagyon lehet szökni. Az őrök előbb lőnek, lőnek, lőnek, töltenek aztán tovább lőnek, hogy biztosan meghaljunk ha netán csak hullát tettetnék és utána maximum tesznek egy jelentést. Nem tudom, nem bízom semmiben, világossá vált, már rengetegszer manipulálták az elmém és a másik emlékek is olyan tiszták, olyan élesek, hogy nem tudom őket csak úgy elfelejteni. Sóhajtok. Meghallok valami sustorgást, hátulról jön, muszáj lesz odamennem és hallgatózni, nem szeretek ilyet csinálni de most mégis elfogott a vágy, hogy esetleg valamit kiderítsek.
~ Pedig sokkal előnyösebb lett volna, ha csak az egyikünkbe integrálják, akkor az az egy saját maga érdekében nem árulná el magát.
Nem tudom mit kezdhetnénk most, fogva tartanak itt, nem nagyon lehet szökni. Az őrök előbb lőnek, lőnek, lőnek, töltenek aztán tovább lőnek, hogy biztosan meghaljunk ha netán csak hullát tettetnék és utána maximum tesznek egy jelentést. Nem tudom, nem bízom semmiben, világossá vált, már rengetegszer manipulálták az elmém és a másik emlékek is olyan tiszták, olyan élesek, hogy nem tudom őket csak úgy elfelejteni. Sóhajtok. Meghallok valami sustorgást, hátulról jön, muszáj lesz odamennem és hallgatózni, nem szeretek ilyet csinálni de most mégis elfogott a vágy, hogy esetleg valamit kiderítsek.
_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop- XMR bérenc
- Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület
Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate
Re: Steve Rogers Reptér (Queens)
Sikerül kitépnem ama bizonyos képet, még egy utolsó, undorodó pillantást vetek rá, szívem szerint, ezen szent pillanatban tán képes lennék ráköpni, hogy legalább ennyi szépnek mondható legyen ezen a förtelmen, melyet kezembe vettem, de a harag s a kötelesség tudat túlságosan is jelen van ahhoz, hogy ezt megtehessem, helyette egy már-már elegánsnak mondható, könnyed, ám mégis gyors és erős mozdulattal tépem ketté a képet, a két felét összerakom, s tovább cincálom, immáron azzal sem foglalkozva, hogy mindez legalább jól nézzen ki. Miután nem látom a képet, vagy legalább is a rajta lévő személyt még csak félig sem egyben, az érzések, melyek oly iszonyatosan hirtelen jöttek, a harag, düh, csak hogy kettőt soroljak, ugyan olyan hirtelen távoznak is a fejemből, s átveszi a helyüket egy kevés értetlenség, s a tetteimet realizálva egy adag bűntudat is társul mellé, főleg ahogyan végig nézek a nőn, talán szerencsésnek mondhatom magam, hogy nem rántott fegyvert, s lőtt le itt a helyszínen, valószínű, nagyon is valószínű, hogy nem vonták volna felelősségre a tettei miatt, sőt, lehetségesnek tartom, hogy még amolyan „dícséretet”… Hogy így fogalmazzak, tehát még azt is kapna, amiért elhárította a veszélyt, legalább is az egyiket. Kimegy, s int, miután két őr áll be a sátor bejáratához, fegyveresek, a mi mentalitásunk pedig ha jól emlékszem, először lőj, aztán kérdezz, és valóban így szoktak menni a dolgok, így tanácsosabb bent maradni, bár, ha az emlékek igazak, mi speciális képzést kaphattunk, s így esélyesebbnek látom magunkat, fegyvertelenül is, és számfölényben is vagyunk, legalább is azzal a kettővel szemben. Természetesen nem, jómagam nem tervezek szökést, oly botor s ostoba lépés lenne, mikor elvileg saját „tökéletes” fajunk tagjaival állunk szemben, kiknek eszem ágában sincs bármit is ártani, józanésszel és saját akaratból legalább is sosem tennék olyasmit, mely problémát okozhat nemzetünknek, de így… Kissé félek, tartok tőle hogy túlságosan veszélyessé váltam, vagy váltunk mi így hárman, s a nép mentalitását ismerve, két lehetséges folytatást látok, melyeket úgy vélek, kénytelen vagyok hangosan kimondani.
- Két lehetséges folytatást látok ennek. - Mondom halkan, hogy csak eme két társam hallhassa, s más senki. - Az egyik, hogy megpróbálják átírni ezt az akármit, a másik pedig, hogy azonnal biztosra mennek, és kivégzési parancsot adnak ki ellenünk. - Beszéd közben leveszek egy szendvicset, de amíg nem fejezem be a mondandómat, addig csak tartom a szám előtt, s csak aztán harapok bele, de akkor jókorát, mert bár korábban azt hittem, vagy legalább is feltételeztem, hogy nem vagyok éhes, így, hogy étel van a kezemben, valahogy megváltozott a véleményem, s kissé talán kényszeresen is enni kezdtem, nem úgy kényszeresen, mint egy beteg ember, bármikor abba tudnám hagyni, de most ez jól esik. Halk neszekre leszek figyelmes, beszéd, igen, ez nagyon halk beszéd, de honnan jöhet? Érdeklődve nézek végig a sátoron, de rajtunk kívül még mindig senki, hiszem senki sem jött be, igen, de viszont odakint… Igen, egyértelműen odakintről jön. Halkan, nagyon halkan próbálom megközelíteni a hang forrását, hogy értsem is, miről beszélnek, tudni szeretném, lehetségesnek látom, hogy a mi sorsunkról tárgyalnak, már ha tárgyalnak, és nem egyértelműen azt témázgatják, hogy miként kéne minket kivégezni.
- Két lehetséges folytatást látok ennek. - Mondom halkan, hogy csak eme két társam hallhassa, s más senki. - Az egyik, hogy megpróbálják átírni ezt az akármit, a másik pedig, hogy azonnal biztosra mennek, és kivégzési parancsot adnak ki ellenünk. - Beszéd közben leveszek egy szendvicset, de amíg nem fejezem be a mondandómat, addig csak tartom a szám előtt, s csak aztán harapok bele, de akkor jókorát, mert bár korábban azt hittem, vagy legalább is feltételeztem, hogy nem vagyok éhes, így, hogy étel van a kezemben, valahogy megváltozott a véleményem, s kissé talán kényszeresen is enni kezdtem, nem úgy kényszeresen, mint egy beteg ember, bármikor abba tudnám hagyni, de most ez jól esik. Halk neszekre leszek figyelmes, beszéd, igen, ez nagyon halk beszéd, de honnan jöhet? Érdeklődve nézek végig a sátoron, de rajtunk kívül még mindig senki, hiszem senki sem jött be, igen, de viszont odakint… Igen, egyértelműen odakintről jön. Halkan, nagyon halkan próbálom megközelíteni a hang forrását, hogy értsem is, miről beszélnek, tudni szeretném, lehetségesnek látom, hogy a mi sorsunkról tárgyalnak, már ha tárgyalnak, és nem egyértelműen azt témázgatják, hogy miként kéne minket kivégezni.
_________________
Reneszánsz: Sarah Storm + Jane és Fox, Mr. Smiley
VH: David Ethan, James Richards
Outsiders: Sarah Storm, Katherine Blackwood
x-diák: Gulyás Csilla
Sarah- 12. szint - 30 kredit
- Hozzászólások száma : 1524
Hozzászólások régi : 149
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.
Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Steve Rogers Reptér (Queens)
2046. november 30. péntek – New York, Steve Rogers reptér (Queens)
Résztvevők: Eldric Strauss (Andrew Ramirez), Jürgen Heine (Tomek Wind) és Lothar Lütger (James Richards)
Eldric és Lothar megérkeztek a sátor végébe és amint felhajtják azt, egy kamasz lányt pillanthatnak meg, ahogyan óvatosan térdel a földön egy nagyobb doboz takarásában, hogy ne láthassa meg senki sem. A lány jó két talán három évvel is fiatalabb volt náluk, furcsa jelek voltak a testén végig és láthatóan a ruha alatt is folytatódtak ezek. Nem tetoválásnak tűntek, hanem valami teljesen másnak.
- Ah helló! – nézett fel mosolyogva a két fiúra, angol nyelven beszélt. – Végre ideértetek és meghallottatok. Itt mindenki németül beszél, de tőletek hallottam angolt… így reméltem, hogy segítetek. A tábor végén van egy ismerősöm, akit bezártak és meg akarnak kínozni. Wakandából érkeztünk, Apokalipszis küldött minket, hogy itt három személlyel találkozzunk, de minden átalakult. Segítetek?
Kérdezte még, noha az információknak határozottan ismerősnek kellett volna lennie, semmi ilyesmi nem rémlett a hármasnak, nem hallottak korábban Apokalipszisről, csak Wakanda rémlett, hogy egy afrikai kis ország volt, de többet nem tudtak róla.
Bocsi a hosszú várakoztatásért, csak azt hittem, hogy Tyler előkerül, mert nem szólt arról, hogy nem lesz 1 hétig…
Résztvevők: Eldric Strauss (Andrew Ramirez), Jürgen Heine (Tomek Wind) és Lothar Lütger (James Richards)
Eldric és Lothar megérkeztek a sátor végébe és amint felhajtják azt, egy kamasz lányt pillanthatnak meg, ahogyan óvatosan térdel a földön egy nagyobb doboz takarásában, hogy ne láthassa meg senki sem. A lány jó két talán három évvel is fiatalabb volt náluk, furcsa jelek voltak a testén végig és láthatóan a ruha alatt is folytatódtak ezek. Nem tetoválásnak tűntek, hanem valami teljesen másnak.
- Ah helló! – nézett fel mosolyogva a két fiúra, angol nyelven beszélt. – Végre ideértetek és meghallottatok. Itt mindenki németül beszél, de tőletek hallottam angolt… így reméltem, hogy segítetek. A tábor végén van egy ismerősöm, akit bezártak és meg akarnak kínozni. Wakandából érkeztünk, Apokalipszis küldött minket, hogy itt három személlyel találkozzunk, de minden átalakult. Segítetek?
Kérdezte még, noha az információknak határozottan ismerősnek kellett volna lennie, semmi ilyesmi nem rémlett a hármasnak, nem hallottak korábban Apokalipszisről, csak Wakanda rémlett, hogy egy afrikai kis ország volt, de többet nem tudtak róla.
Bocsi a hosszú várakoztatásért, csak azt hittem, hogy Tyler előkerül, mert nem szólt arról, hogy nem lesz 1 hétig…
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Steve Rogers Reptér (Queens)
Kimennek, egyedül hagynak minket. Nos mindhármunknak, ugyanaz fog megfordulni a fejünkben. Kivégeznek vagy próbálják kiszedni az agyunkból a parancsot. De a második lehetőség sem túlzottan kecsegtető....
A suttogás egy furcsa lánytól jön, furcsa jelekkel a testén. Ráadásul valami olyasmiről beszél amiről gőzöm sincs.
-Wakanda? Az csak egy apró ország....Apokalipszis? Miről beszélsz és ki vagy te? Válaszolj mielőtt hívom az őröket...vagy mi intézünk el....-
Szólítom meg, talán túl nyersen és túlzottan idegesen is. De lassan már egyáltalán nem hihetünk az agyunknak. Hogy került ide, hogy hogy nem vették még észre? Zavartan pillantok a társaimra, most mi legyen?
//Elnézést:(//

Henry White- 4. szint - 10 kredit
- Hozzászólások száma : 287
Hozzászólások régi : 729
Korábbi szint/kredit : 8. szint - 18 kredit
Aktuális szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 08.
Karakteradatok
Főkarakter: Tyler
Főkari/multi: Multi
Síkok:
Re: Steve Rogers Reptér (Queens)
Végül is ketten megyünk oda, ahonnan a hangok érkeztek, felhajtjuk a sátor azon részét, bár én úgy véltem, hogy biztosan náci őrökbe, vagy pedig valami nagyobb, rangos személybe fogunk beleütközni, talán mondhatni kellemesen csalódtam, amikor megláttam hogy csak egy lány az, aki látszólag évekkel fiatalabb nálam, s valószínűleg mindannyiunknál, igazából úgy éreztem hirtelen, hogy egy nagy kő esik le a szívemről, mert hát így nem kerülünk bajba. Ez a kellemes, nyugodt érzés egészen addig tartott, amíg meg nem szólalt, a nyelv pedig amit használt, nos összetéveszthetetlen, mindenhol ismerik a világon, s egy jó ideig nekem is volt szerencsém " tanulmányozni " ezt, nagyon, nagyon sok ideig. Még tán próbálnék is értelmet lelni a szavaiban, ha nem ismeretlen dolgokról beszélne, mely valószínűleg csak egy jól kitalált hazugság, vagyis az lehetne, de ennyivel nem fog átverni, engem legalább is nem. A következő mozdulatommal igyekszem torkon ragadni, majd pedig egy könnyed mozdulattal bedobni a sátorba, s közben pedig azt kiáltani tisztán és érthetően, hogy:
- Kémet fogtunk! - Ezt németül természetesen, s eztán igyekszem is elzárni elől a kiutat, ha bármivel próbálkozna ellenem akkor pedig egyszerűen felvonom a pajzsomat, innen nem távozhat egy ilyen mocskos kém csak úgy büntetlenül, főleg nem úgy, hogy egy ilyen olcsó történettel próbálta kivágni magát.
- Nézzétek át a helyet ahol találtuk, nem lehetett véletlen hogy pont ott bújt meg, keresetek rádiót, vagy bármit, amivel információt közölhetne, esetleg egy másik személyt. - Röpke parancsok, és remélhetőleg a többiek cselekednek is, vagy legalább segítenek megállítani a lányt, ha szökni próbál.
- Kémet fogtunk! - Ezt németül természetesen, s eztán igyekszem is elzárni elől a kiutat, ha bármivel próbálkozna ellenem akkor pedig egyszerűen felvonom a pajzsomat, innen nem távozhat egy ilyen mocskos kém csak úgy büntetlenül, főleg nem úgy, hogy egy ilyen olcsó történettel próbálta kivágni magát.
- Nézzétek át a helyet ahol találtuk, nem lehetett véletlen hogy pont ott bújt meg, keresetek rádiót, vagy bármit, amivel információt közölhetne, esetleg egy másik személyt. - Röpke parancsok, és remélhetőleg a többiek cselekednek is, vagy legalább segítenek megállítani a lányt, ha szökni próbál.
_________________
Reneszánsz: Sarah Storm + Jane és Fox, Mr. Smiley
VH: David Ethan, James Richards
Outsiders: Sarah Storm, Katherine Blackwood
x-diák: Gulyás Csilla
Sarah- 12. szint - 30 kredit
- Hozzászólások száma : 1524
Hozzászólások régi : 149
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.
Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Steve Rogers Reptér (Queens)
Ahogy hátra sétálok, Lothar társaságában és felhajtom a sátrat, hirtelen egy fiatal lányt pillantok meg, tényleg nagyon fiatal, igazság szerint semmi keresni valója nem lenne itt. Testén furcsa jelek vannak és angolul beszél, barátságos hangnemben, meg kedvesen, mintha már ismerne minket. Bevallom elbizonytalanít a dolog.
~ Nem valami... valaki, valakivel találkozni kellett volna a reptéren, azután meg itt termettünk...? Vagy azok csak a régi emlékek? De hisz a nő is ezt mondja... akkor ő honnan tud róla? Nem stimmel ez nekem. De lehetséges, hogy csak egy álca.
Semmit nem tudok tenni, társaim már gyorsabbak voltak és hívták az őröket, pedig én szívem szerint ezzel vártam volna kicsit. Nem tétovázom, végrehajtom Lothar parancsait, átnézem hátul a helyet, ahol bujkált, jó alaposan, ne kerülje el semmi a figyelmem. Azért még hátraszólok.
- Előbb kérdezzünk, aztán lőjünk... lehet tud valami fontosat.
Nem érzem magam most olyan kegyetlen náci katonának, mert tudom, elvileg ilyet nem szabadna mondanom.
~ Nem valami... valaki, valakivel találkozni kellett volna a reptéren, azután meg itt termettünk...? Vagy azok csak a régi emlékek? De hisz a nő is ezt mondja... akkor ő honnan tud róla? Nem stimmel ez nekem. De lehetséges, hogy csak egy álca.
Semmit nem tudok tenni, társaim már gyorsabbak voltak és hívták az őröket, pedig én szívem szerint ezzel vártam volna kicsit. Nem tétovázom, végrehajtom Lothar parancsait, átnézem hátul a helyet, ahol bujkált, jó alaposan, ne kerülje el semmi a figyelmem. Azért még hátraszólok.
- Előbb kérdezzünk, aztán lőjünk... lehet tud valami fontosat.
Nem érzem magam most olyan kegyetlen náci katonának, mert tudom, elvileg ilyet nem szabadna mondanom.
_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop- XMR bérenc
- Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület
Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate
Re: Steve Rogers Reptér (Queens)
2046. november 30. péntek – New York, Steve Rogers reptér (Queens)
Résztvevők: Eldric Strauss (Andrew Ramirez), Jürgen Heine (Tomek Wind) és Lothar Lütger (James Richards)
A lány még a megérkező Jürgenre nézett, majd éppen válaszolni kezdett volna, amikor megragadta a torkát Lothar és berántotta a sátorba. Köhögve terült el a földön az erős szorítástól, majd a két kint álló katona lépett be a helységbe és néztek körbe, keresve a kémet. Mindhárom fiú láthatta, hogy átnéznek azon a helyen, ahol a lány is volt a földön, de nem vették észre, átnéztek rajta, de ők hárman még mindig látták, hogy ott volt és próbálta magát összehúzni riadtan. Az egyik katona végül megvetően nézett a hármasra.
< - Akkor úgy látszik, hogy az amcsik több gondot hagytak magukban, mint az őrnagy hitte, ennyire ostobának néz minket? – mordult fel. – A következőnél magukat lövöm le! >
Ezzel mind a kettő kiment a sátorból és újra felvették a helyüket.
- Nem látnak – mondta a lány. – Vagyis csak nagyon kevesen vannak, akik látnak engem… mint ti. Teresa Wright vagyok… Az Amerikai Egyesült Államok alelnökének, Jonah Wright-nak lánya, mutáns… Wakandában jártam ösztöndíjjal iskolába és Apokalipszis egyik embere mentett meg, amikor Magneto emberei terrorcselekményt hajtottak végre. Ők hoztak vissza az USA-ba. Apokalipszis mutánsok istene, vagyis így tartják egy közel 4000 éves mutáns.
Végignézett a hármason
- Aki visszahozott az országba, őt tartják fogva – mondta. – Az egész hely korábban reptér volt, de egyik pillanatról másikra megváltozott. Nem tudom, hogy miként és hogyan… de én csak szeretnék hazajutni….
Erre már kezd rémleni mindenkinek, hogy erre ők is emlékeznek, mármint a reptérre és a hirtelen helyváltozásra.
Résztvevők: Eldric Strauss (Andrew Ramirez), Jürgen Heine (Tomek Wind) és Lothar Lütger (James Richards)
A lány még a megérkező Jürgenre nézett, majd éppen válaszolni kezdett volna, amikor megragadta a torkát Lothar és berántotta a sátorba. Köhögve terült el a földön az erős szorítástól, majd a két kint álló katona lépett be a helységbe és néztek körbe, keresve a kémet. Mindhárom fiú láthatta, hogy átnéznek azon a helyen, ahol a lány is volt a földön, de nem vették észre, átnéztek rajta, de ők hárman még mindig látták, hogy ott volt és próbálta magát összehúzni riadtan. Az egyik katona végül megvetően nézett a hármasra.
< - Akkor úgy látszik, hogy az amcsik több gondot hagytak magukban, mint az őrnagy hitte, ennyire ostobának néz minket? – mordult fel. – A következőnél magukat lövöm le! >
Ezzel mind a kettő kiment a sátorból és újra felvették a helyüket.
- Nem látnak – mondta a lány. – Vagyis csak nagyon kevesen vannak, akik látnak engem… mint ti. Teresa Wright vagyok… Az Amerikai Egyesült Államok alelnökének, Jonah Wright-nak lánya, mutáns… Wakandában jártam ösztöndíjjal iskolába és Apokalipszis egyik embere mentett meg, amikor Magneto emberei terrorcselekményt hajtottak végre. Ők hoztak vissza az USA-ba. Apokalipszis mutánsok istene, vagyis így tartják egy közel 4000 éves mutáns.
Végignézett a hármason
- Aki visszahozott az országba, őt tartják fogva – mondta. – Az egész hely korábban reptér volt, de egyik pillanatról másikra megváltozott. Nem tudom, hogy miként és hogyan… de én csak szeretnék hazajutni….
Erre már kezd rémleni mindenkinek, hogy erre ők is emlékeznek, mármint a reptérre és a hirtelen helyváltozásra.
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Steve Rogers Reptér (Queens)
Probléma nélkül megy a dolog, oly annyira, hogy a lány még csak szökni sem próbál, s a két őr, melyek eddig kint tartózkodtak, már be is rontanak, ám itt valami furcsa történik, igazából úgy tűnik hogy bár itt van az orruk előtt, mégsem látják a lányt, s még miután ilyen vakoknak bizonyultak, meg is fenyegetnek minket, legalább is az egyik. Kicsit bosszús vagyok a dolog miatt, kicsit nagyon is, de ezt csak egy furcsálló tekintet formájában fejezem ki, amit a társaim felé címezek, ez a tekintet pedig tökéletesen tükrözi, hogy ténylegesen nem értem, hogy mi történhet most. Miután a két őr távozott, le tekintek a lányra, majd pedig megvakarom kissé az arcomat, még mindig furcsa, s nem értem hogy lehetséges az, hogy csak mi látjuk őt, más pedig nem, de nem kérdőjelezem meg a dolgot, legalább is nem mondom ki hangosan. Türelmesen hallgatom végig a mondandója többi részét is, majd pedig halkan felsóhajtok, ahogyan realizálom, hogy bár a mondandója nagy része még így is sületlenségnek hangzik, a reptéres dolog mégiscsak rémlik, s emiatt talán egy ekvés, egy valóban nagyon kevés bűntudat őpárosul az előző cselekedetemhez, ám mivel a lány még így is gyanús számomra egy kissé, egyenlőre tartogatom a " megbánást ", ha úgy alakul, talán majd elnézést is kérek tőle, persze, de amíg nem tudhatom biztosra, hogy ő valóban nem egy amerikai kém... Várjunk csak, nagyon kevesen látják, és mi van a hangokkal, amiket kiad? Nem tűnt úgy, mintha azt hallanák, s ebből kiindulva, mi van akkor, ha csak a saját fejemben, illetve a mi fejünkben létezik? Mivel úgy tűnt, hogy Eldric is látta, legalább is az alapján, amit mondott egészen biztosan.
- Honnan tudjuk, hogy nem csak valamiféle szemfényvesztés vagy, amit mások csak azért nem látnak, mert a mi fejünkben létezel csupán? - Teszem fel neki a kérdést, majd pedig nyújtom felé az egyik kezem, hogy felsegítsem a padlóról, de csakis azért, mert pár halovány emlék foszlány rémlik arról, amit mondott, vagy legalább is a reptérről.
- Honnan tudjuk, hogy nem csak valamiféle szemfényvesztés vagy, amit mások csak azért nem látnak, mert a mi fejünkben létezel csupán? - Teszem fel neki a kérdést, majd pedig nyújtom felé az egyik kezem, hogy felsegítsem a padlóról, de csakis azért, mert pár halovány emlék foszlány rémlik arról, amit mondott, vagy legalább is a reptérről.
_________________
Reneszánsz: Sarah Storm + Jane és Fox, Mr. Smiley
VH: David Ethan, James Richards
Outsiders: Sarah Storm, Katherine Blackwood
x-diák: Gulyás Csilla
Sarah- 12. szint - 30 kredit
- Hozzászólások száma : 1524
Hozzászólások régi : 149
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.
Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Steve Rogers Reptér (Queens)
Lothar megragadja a lány torkát, berántja a sátorba és hívja az őröket, ekkor jön a váratlan fordulat, az őrök nem látják a lányt, különös, de még a hangját se hallják.
~ Különleges képesség? Vagy valami féle trükk? Már megint... valaki turkál az agyamban? Nem tetszik ez nekem.
Hátul úgy tűnik nem találok semmit, vagy nem vagyok elég ügyes, vagy tényleg nem egy kémmel van dolgunk, amit kétlek, hiszen itt erős a védelem, valaki akinek nincs gyakorlata a settenkedésben, aligha juthat át. Végighallgatom a meséjét, alelnök lánya, meg Wakanda, Apokalipszis meg egy csomó olyan dolog, ami annyira nem ismerős. Sablonnak tűnik a meséje, még ha érdekesnek is tűnik. Nem tudom egyszerűen mire vélni a dolgot, nincs támpontom, jobb lesz ezt a többiekkel is megvitatni. Közben visszamegyek a többiekhez.
~ Lothar kérdése jogos, lehet csak egy trükk. De tételezzük fel, hogy nem az. Ha azt állítja magáról, hogy az amerikai alelnök lánya, akkor pedig túsz lesz belőle, nem más.
- Ne félj, nem szokásunk fiatal lányokat bántalmazni... -nézek a lányra- de ha tényleg az alelnök lánya vagy, túsz leszel, ne várd, hogy csak úgy kérésre segítsünk. Nekem is rémlik valami a reptérrel kapcsolatban, - a többiekre pillantok-mi a véleményetek? Valami ötlet hmihez kezdjünk most... az őröknek még egyszer nem jöhetünk elő a kémes mesével mert lelőnek, de akkor is lelőnek ha szökni akarunk. Talán a legjobb az lesz, ha megvárjuk az őrnagyot.
Ezután figyelem a többiek reakcióját.
~ Különleges képesség? Vagy valami féle trükk? Már megint... valaki turkál az agyamban? Nem tetszik ez nekem.
Hátul úgy tűnik nem találok semmit, vagy nem vagyok elég ügyes, vagy tényleg nem egy kémmel van dolgunk, amit kétlek, hiszen itt erős a védelem, valaki akinek nincs gyakorlata a settenkedésben, aligha juthat át. Végighallgatom a meséjét, alelnök lánya, meg Wakanda, Apokalipszis meg egy csomó olyan dolog, ami annyira nem ismerős. Sablonnak tűnik a meséje, még ha érdekesnek is tűnik. Nem tudom egyszerűen mire vélni a dolgot, nincs támpontom, jobb lesz ezt a többiekkel is megvitatni. Közben visszamegyek a többiekhez.
~ Lothar kérdése jogos, lehet csak egy trükk. De tételezzük fel, hogy nem az. Ha azt állítja magáról, hogy az amerikai alelnök lánya, akkor pedig túsz lesz belőle, nem más.
- Ne félj, nem szokásunk fiatal lányokat bántalmazni... -nézek a lányra- de ha tényleg az alelnök lánya vagy, túsz leszel, ne várd, hogy csak úgy kérésre segítsünk. Nekem is rémlik valami a reptérrel kapcsolatban, - a többiekre pillantok-mi a véleményetek? Valami ötlet hmihez kezdjünk most... az őröknek még egyszer nem jöhetünk elő a kémes mesével mert lelőnek, de akkor is lelőnek ha szökni akarunk. Talán a legjobb az lesz, ha megvárjuk az őrnagyot.
Ezután figyelem a többiek reakcióját.
_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop- XMR bérenc
- Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület
Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate
Re: Steve Rogers Reptér (Queens)
2046. november 30. péntek – New York, Steve Rogers reptér (Queens)
Résztvevők: Eldric Strauss (Andrew Ramirez), Jürgen Heine (Tomek Wind) és Lothar Lütger (James Richards)
A lány végül, hogy senki sem támadt rá lassanként felkelt a földről és leporolta kissé a ruháját, még mindig kissé riadt volt.
- Ha megengeded – mondta a lány.
Közelebb lép és ha Lothar engedi, akkor a lány megcsípí a bőrét, amit igenis fájdalomnak érez.
- Nem vagyok telepata – ekkor felsóhajtott. – Mindenki ezt mondaná, nem igaz? A képességem pedig az, hogy megérzem a közelben levő mutánsokat és azt, hogy mi az erejük. Te nem vagy az, ő – nézett Jürgen-re. – valami más, nem mutáns, de van valamilyen ereje… és ő pedig gyorsabb, mint az átlagember.
- Őrnagy? – kérdezte. – És mi ez a sok náci itt? Nácik legalább 100 éve nincsenek, amióta a 2. világháborút elvesztették… odakint a kísérőm sem tud erről a világról semmit. Ő csak azt tudta, hogy az Ellenállás tagjaihoz kell jönnünk, X-men, SHIELD, Bosszú Angyalok? Semmi sem rémlik?
Ezek a nevek is határozottan kezdtek ismerőssé válni a csapat számára.

A hozzászólást Thorhalla összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. 17 Jún. 2012, 21:20-kor.
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Steve Rogers Reptér (Queens)
Nos, a lány nem fogadja el a segítő kezet, amit nyújtok, és inkább saját erőből áll fel, sebaj, bár ez gyanúra ad okot számomra, az hogy nem fogadta el, továbbra is jelentheti azt hogy csak egy ügyesen kivitelezett elme trükk, és nem érezném, ha hozzá érnék. Persze aztán végül megérint, mert hagyom, mert hát miért ne hagynám? Egyenesen az arcomat csípi meg, mivel máshol nem igazán van rajtam bőr, és hát meglehetősen enyhén, de moderáltan kellemetlenül fájdalmas a dolog. Miután végzett kissé meg is dörzsölöm a képemet, nem vagyok haragos, legalább bizonyította hogy tényleg itt van, vagyis nagyon valószínűleg, és akkor azt hiszem, hogy rendben is vagyunk vele. Tovább beszél mindenfélét, megérzi mások erejét, és miegymás, ami végül is amerikai kémként egészen hasznos lehet, habár már nem feltételezem ezt sem, ahhoz túlságosan is elveszettnek tűnik a lány, viszont a közvetlensége, és a bizalma, annak ellenére is hogy nemrégiben még a nyakánál megragadva dobtam be a sátorba, nos az meglehetősen gyanús, de nem feszegetem, úgyis valószínűleg adna rá egy olyan választ, aminek a felét se érteném, legalább is ez tűnik a legvalószínűbbnek. Beszél még egy sort, vagy többet is, és most olyan dolgokat említ, ami azért már határozottabban ismerősnek hangzik, Shield, x-men és bosszú angyalok… Tényleg ismerős, valahol már hallottam, de egyenlőre lövésem sincsen, hogy honnan, lehet hogy olvastam volna valahol? Esetleg tv műsor? Nem tudom, de a kérdezgetést, ha valaki erről kérdezni akar, azt inkább ráhagyom a többiekre.
- Valami rémlik, de csupán hallásból, az előzőt pedig vedd úgy… Hogy sajnálom. - Kicsit, de ezt nem fűzöm már hozzá, fölösleges lenne és már így is eléggé kellemetlen a dolog.
- Valami rémlik, de csupán hallásból, az előzőt pedig vedd úgy… Hogy sajnálom. - Kicsit, de ezt nem fűzöm már hozzá, fölösleges lenne és már így is eléggé kellemetlen a dolog.
_________________
Reneszánsz: Sarah Storm + Jane és Fox, Mr. Smiley
VH: David Ethan, James Richards
Outsiders: Sarah Storm, Katherine Blackwood
x-diák: Gulyás Csilla
Sarah- 12. szint - 30 kredit
- Hozzászólások száma : 1524
Hozzászólások régi : 149
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.
Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Steve Rogers Reptér (Queens)
A lány magától feltápászkodik és megcsípi Lothart, közvetlen és barátságos, úgy viselkedik mintha ismerne minket, még a képességét is megosztja velünk, nekem ez nem stimmel, ebben a helyzetben semmiképpen, gyanús a dolog. És egyre gyanúsabbá válik az egész, egyszerűen a fejemben lévő emlékek, a másik emlékekkel és azokkal a dolgokkal amit a lány mond, nem passzol össze. Elkezdenek forogni a fogaskerekek de nem tudom eldönteni, hogy mi igaz és mi nem, ehhez nekem több információ kell, ideje lenne tisztázni a helyzetet.
- Vannak, biztosíthatlak, -mondom Teresának- rögtön három is itt áll előtted. Egyébként nekem is dereng valami, az Angyalokról meg ellenállásról, meg a reptérről, talán ha többet mondanál ezekről, tisztább lenne a kép.
Ideje lesz közben figyelni, az emlegetett őrnagy visszatérésére, lehet épp rosszkor érkezne.
- Vannak, biztosíthatlak, -mondom Teresának- rögtön három is itt áll előtted. Egyébként nekem is dereng valami, az Angyalokról meg ellenállásról, meg a reptérről, talán ha többet mondanál ezekről, tisztább lenne a kép.
Ideje lesz közben figyelni, az emlegetett őrnagy visszatérésére, lehet épp rosszkor érkezne.
_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop- XMR bérenc
- Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület
Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate
Re: Steve Rogers Reptér (Queens)
2046. november 30. péntek – New York, Steve Rogers reptér (Queens)
Résztvevők: Eldric Strauss (Andrew Ramirez), Jürgen Heine (Tomek Wind) és Lothar Lütger (James Richards)
A lány bólintott, hogy mesél arról a helyről, majd ő maga is egyszer még körbenézett odabent, majd nekiállt a beszédnek.
- 2046. november legvégét írunk, a Földön mindenki mutáns lett, képességekkel rendelkező személyek, hála annak, hogy Magneto egy vírussal ezt tette. Azokat, akik így lettek mutánsok képes telepaták által irányítani. Van egy csapat, a korábbi Bosszú és ifjú Angyalok, X-men és szövetségeseik, akikre még mindig vadászik, ők elmentek Apokalipszishez, hogy a segítségét kérjék, emiatt vagyok én is itt, mert ők küldtek vissza az apámhoz. Nincsenek nácik, a Harmadik világháború is véget ért, most a Földre ráerőltetett béke van Magneto által és…
- Hazugság! – csattant fel az őrnagy hangja a sátoron kívülről, majd belépett.
A lány meglepetten nézett a nőre.
- Telepata, aki képes virtuális valóságokat létrehozni? – nyögött fel.
< - Öljétek meg a kémet! – adta ki a parancsot az őrnagy. >
Résztvevők: Eldric Strauss (Andrew Ramirez), Jürgen Heine (Tomek Wind) és Lothar Lütger (James Richards)
A lány bólintott, hogy mesél arról a helyről, majd ő maga is egyszer még körbenézett odabent, majd nekiállt a beszédnek.
- 2046. november legvégét írunk, a Földön mindenki mutáns lett, képességekkel rendelkező személyek, hála annak, hogy Magneto egy vírussal ezt tette. Azokat, akik így lettek mutánsok képes telepaták által irányítani. Van egy csapat, a korábbi Bosszú és ifjú Angyalok, X-men és szövetségeseik, akikre még mindig vadászik, ők elmentek Apokalipszishez, hogy a segítségét kérjék, emiatt vagyok én is itt, mert ők küldtek vissza az apámhoz. Nincsenek nácik, a Harmadik világháború is véget ért, most a Földre ráerőltetett béke van Magneto által és…
- Hazugság! – csattant fel az őrnagy hangja a sátoron kívülről, majd belépett.
A lány meglepetten nézett a nőre.
- Telepata, aki képes virtuális valóságokat létrehozni? – nyögött fel.
< - Öljétek meg a kémet! – adta ki a parancsot az őrnagy. >
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Steve Rogers Reptér (Queens)
Még több kellemetlen és kissé „ kínai „ magyarázat, ez pedig azt jelenti, hogy úgy alakult ahogyan gondoltam, a többiek letudták a kérdezősködést, akkor azt hiszem helyesen tettem hogy meghagytam nekik a lehetőséget, nem mintha amúgy nem hagytam volna nekik bármiféle lehetőséget, igazából lehet ezzel most félre fogalmaztam, de most már ez van, ártani nem fogok vele senkinek, magamnak se, így hát azt hiszem ezen tovább is lépek amíg jobban bele nem merülök a témába, fölöslegesen persze. Érdeklődve hallgatnám tovább, mert akármilyen furcsa, mégiscsak érdekesnek hangzik, mert hát vagy nagyon fantáziadús a leányzó, vagy tényleg igaz lehet az amit mond, bár oly hatalmas rendszereket, részleteket nem látok benne, és időm sem akad keresgélni, ahogyan a kishölgynek sem befejezni, hiszen az őrnagy hangját lehet hallani kívülről. Nos, úgy tűnik hogy eléggé jó füle van, mindenesetre is azt állítja hogy hazudik, és már jön is a parancs, hogy pusztítsuk el, a lány pedig valamiféle virtuális valóságos telepatát emleget… Még egy pillantást vetek a társaim felé, majd pedig a kezemet emelem a lány felé, s már készülök is a lövésre, de még egy kicsit hezitálok, valószínűleg hallani lehet ahogyan kattognak a kerekek a gondolkodástól, próbálom összerakni a dolgot, még mielőtt esetleg olyat tehetnék, amit megbánhatok. Tehát a semmiből kerültünk ide, vagyis nem a semmiből, egy reptérről, itt pedig egyből megtaláltak minket, nem volt körülöttünk senki, csak azok akiket ott is láttunk, ettől függetlenül elvileg valaki helyre rakott bennünk egy jeladót, és ezután meglehetősen gyorsan megtaláltak minket, ami valahogy nekem nem tűnik logikusnak, hiszen senki sem volt a közelben, aki ezt megtehette volna anélkül, hogy észrevegyük. Itt jön még egy dolog, mi lett a többi emberrel akik velünk kerültek át? Rémültnek látszottak, nem olyannak, mint aki éppen magához tért, és én sem éreztem magamat fáradtnak, plusz rosszullét sem kerülgetett. Elég gyorsan kiderült hogy mi mit tudom én milyen katonák vagyunk, nácik is ráadásul, és meglepő módon, bár semmi másra nem emlékszem az „életemből”, az ami éppen témára került, az furcsa módon beugrott, csak úgy magától, és tisztán láthatóan, mintha csak egy film lenne… Gyanús. Ez a lány, megjelenik és magyarázni kezd egy rakat olyan dologról, melyek bár elsőre ostobaságnak, és egyszerű hazugságnak tűntek, ahogyan egyre többet magyarázott róla, úgy kezdtek egyre ismerősebbé válni a dolgok amiket emlegetett. Torkánál fogva bedobtam a sátorba, és behívtam az őröket, de ők nem látták, az őrnagy mégis látja őt, és ez még egy indok amellett, hogy a lány valóban valóságos, és hát egyszer meg is csípett, úgyhogy ez már biztos, ráadásul pedig ha jól értettem, az előbb az őrnagy angolul beszélt ( az írásjelből kiindulva )… Én pedig… Nos azt hiszem hogy sikerült valamiféle logikus képet összeraknom a fejemben, bár nem vagyok benne biztos, és tartok tőle hogy most hibázni fogok, de gyorsan kell döntenem, és az eddig összegyűjtött információkat átgondolván, ez tűnik a leghelyesebbnek. Nem szólok egy szót sem, csak egy gyors mozdulattal az őrnagy felé emelem a kezem, majd pedig leadok egy lövést, valószínűleg ez is megteszi a hatását. A lányban jobban bízok, bár gyanúsan közvetlen ő is a történtek ellenére, mégis a tapasztalatok az ő oldalára billentik a mérleget, hogy így fogalmazzak.
_________________
Reneszánsz: Sarah Storm + Jane és Fox, Mr. Smiley
VH: David Ethan, James Richards
Outsiders: Sarah Storm, Katherine Blackwood
x-diák: Gulyás Csilla
Sarah- 12. szint - 30 kredit
- Hozzászólások száma : 1524
Hozzászólások régi : 149
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.
Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Steve Rogers Reptér (Queens)
Folytatódik a lány meséje, úgy tűnik elég összetett és logikus is, vagy valami ahhoz hasonló, mindenesetre különös, hogy azt állítja, hogy nincsenek nácik, és mintha a Magneto név is rémlene már, csak idegesítő, hogy nem tudom honnan. Közben sajnos ismét helyes volt a megérzésem, az őrnagy hangját lehet hallani, úgy tűnik hallott mindent ami itt bent folyt. Érkezik a parancs, a kémet meg kell ölni, Lothar neki kezd a végrehajtásnak, de megtorpan, én ekkor nyúlnék a kardjaimért, de nincsenek a helyükön, az így kialakult helyzetben ugrik be valami.
~ "Telepata, aki képes virtuális valóságokat létrehozni?"... Nem úgy volt, hogy érzi mások képességeit... hoppá, hát ezt arra értette. Ideje tiszta vizet önteni a pohárba.
Mivel Lothar már az őrnagyra támad, együtt működök vele, aktiválom képességem és oldalról próbálom megközelíteni az őrnagyot, hogyha ellentámadna, vagy elakarna szökni, akkor elkaphassam a karját-kezét és térden rúghassam, vagy ha más nem hason vágjam egy gyors mozdulattal. Közben figyelek, nehogy beleálljak társam lövésébe.
~ "Telepata, aki képes virtuális valóságokat létrehozni?"... Nem úgy volt, hogy érzi mások képességeit... hoppá, hát ezt arra értette. Ideje tiszta vizet önteni a pohárba.
Mivel Lothar már az őrnagyra támad, együtt működök vele, aktiválom képességem és oldalról próbálom megközelíteni az őrnagyot, hogyha ellentámadna, vagy elakarna szökni, akkor elkaphassam a karját-kezét és térden rúghassam, vagy ha más nem hason vágjam egy gyors mozdulattal. Közben figyelek, nehogy beleálljak társam lövésébe.
_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop- XMR bérenc
- Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület
Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate
Re: Steve Rogers Reptér (Queens)
2046. november 30. péntek – New York, Steve Rogers reptér (Queens)
Résztvevők: Andrew Ramirez, Tomek Wind és James Richards
Ahogyan Lothar emelte a kezét, hogy támadjon a lányra, annak a lábaiból ismét kifutott az erő és sírva rogyott le a földre. Valószínűleg valóban nem volt ehhez hozzászokva. Végül Lothar nem is őt támadja meg, hanem az őrnagyra szegezi a fegyverét, erre már Eldric is indul arra a képességét használva. Elrdic még meg tudja akadályozni, hogy a nő szökni tudjon és Lothar lövése pedig eltalálja. Ahogyan ez megtörtént a nő egyszerűen eltűnt. Amint ez megtörtént az egész helység kezdett elmosódni, ahogyan az emlékek is a náci világról. A három fiatal férfinak kezdett a nevük is eszükbe jutni, ahogyan az is, hogy miért vannak itt, miért jöttek, hol vannak és minden a világukról. Egy ruhaboltban voltak egyébként, odakint a váróban megannyi ember tért magához egyszerre, zavartan néztek körbe, próbálták a helyüket megtalálni, rájönni, hogy mi történt velük. A lány pedig még mindig ott térdelt sírva, ahol korábban lerogyott a földre. Valóság volt, hogy ott volt velük és nem pedig annak a helynek a része, ahova kerültek. Ha körbenéznek az őrnagyhoz hasonló nőt sem látnak, nemhogy őt, igaz az egész reptér teljesen zsúfolt volt korábban és most is.
- Akkor most már segítenek nekem? – kérdezte szipogva Teresa.
Az őrnagy németül beszélt végig, csak a km volt hülye és lehagyta a < > jelet.
Résztvevők: Andrew Ramirez, Tomek Wind és James Richards
Ahogyan Lothar emelte a kezét, hogy támadjon a lányra, annak a lábaiból ismét kifutott az erő és sírva rogyott le a földre. Valószínűleg valóban nem volt ehhez hozzászokva. Végül Lothar nem is őt támadja meg, hanem az őrnagyra szegezi a fegyverét, erre már Eldric is indul arra a képességét használva. Elrdic még meg tudja akadályozni, hogy a nő szökni tudjon és Lothar lövése pedig eltalálja. Ahogyan ez megtörtént a nő egyszerűen eltűnt. Amint ez megtörtént az egész helység kezdett elmosódni, ahogyan az emlékek is a náci világról. A három fiatal férfinak kezdett a nevük is eszükbe jutni, ahogyan az is, hogy miért vannak itt, miért jöttek, hol vannak és minden a világukról. Egy ruhaboltban voltak egyébként, odakint a váróban megannyi ember tért magához egyszerre, zavartan néztek körbe, próbálták a helyüket megtalálni, rájönni, hogy mi történt velük. A lány pedig még mindig ott térdelt sírva, ahol korábban lerogyott a földre. Valóság volt, hogy ott volt velük és nem pedig annak a helynek a része, ahova kerültek. Ha körbenéznek az őrnagyhoz hasonló nőt sem látnak, nemhogy őt, igaz az egész reptér teljesen zsúfolt volt korábban és most is.
- Akkor most már segítenek nekem? – kérdezte szipogva Teresa.
Az őrnagy németül beszélt végig, csak a km volt hülye és lehagyta a < > jelet.
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Steve Rogers Reptér (Queens)
Végül is rálövök az őrnagyra, aki valószínűleg el tudna térni a támadás elől, valószínűleg meglehetősen könnyedén, de balszerencséjére ott van Eldric, aki úgy tűnik hogy idő közben ugyan arra a döntésre jutott, mint amire én, s eléggé gyorsan eljut a nőhöz, és le is fogja ahhoz, hogy annak esélye se legyen menekülni, a lövés telibe találja, majd pedig eltűnik, mint ahogyan minden más is, ami körbe vesz minket. Kissé zavarodottan nézek körbe, habár ez talán várható volt, mégis furcsán hat, az emlékeim kezdenek visszatérni, a nevek, a valódi nevek, és ezek már nem úgy, mint korábban, hogy egy videó formájában és csak az éppen fontos dolgok, nem, itt minden, és talán ez az a dolog, ami miatt biztosra merem venni, hogy tényleg megszabadultunk abból a hamis világból, bár körbenézve nem látni senkit, vagy legalább is olyan személyt nem, aki hasonlítana arra a nőre, valószínűbb, hogy ő távolabb tartózkodik, vagy ha mégsem, akkor itt bujkál valahol, s talán neki is állnék keresni, ha nem tudnám hogy ennél fontosabb dolgunk is van, na meg persze itt van nekünk ez az éppen pityergő kislány, akire letekintve, nos nem éppen kellemes érzések sokasága csap meg, azonban… Nos nem tudom hogy mit tegyek, kissé úgy érzem hogy kárpótolnom kéne, mert hát mégiscsak eléggé paraszt módon viselkedtem vele, igaz lenne rá kifogásom, de fölösleges lenne ezeket felhozni, s mivel tényleg nincsen semmiféle ötletem hogy mit csináljak, a legelső dolgot teszem, ami elsőnek az eszembe jut, lassan fél térdre ereszkedem mellette, majd pedig ráteszem a vállára a kezemet.
- Bocsájtsd meg kérlek az előzőt, nem tudtam hogy mit csinálok. - Innentől pedig csak remélhetem hogy tényleg elnézi, mert hát nem épp voltam egy „lovag”, pedig úgy tűnik hogy végig az igazat beszélte, és most tűnik fel, hogy mégiscsak felhoztam egy kifogást… Most már nem számít, de kicsit kellemetlen, legalább is nekem. Ha engedi akkor felsegítem a földről, csak finoman.
- Szedjük össze a kísérődet, meg ha szükséges akkor azt a bizonyos másik ismerősödet, aztán jobb lenne lassan az érkező személy elé menni, mielőtt esetleg ott valami egyéb kellemetlen meglepetés érhetné vagy őt, vagy minket. - Azt hiszem hogy ezzel a többiek is egyet fognak érteni, és ha minden igaz, akkor valószínűleg el is indulunk kifelé, s ez esetben a lányra hagynám az idegenvezetést, ő tudja hogy ki merre, én igazából most járok itt először, és máris egy kissé úgy érzem, hogy el vagyok tévedve, még akkor is ha amúgy van egy kevés sejtésem arról hogy hol tartózkodom éppenséggel.
- Bocsájtsd meg kérlek az előzőt, nem tudtam hogy mit csinálok. - Innentől pedig csak remélhetem hogy tényleg elnézi, mert hát nem épp voltam egy „lovag”, pedig úgy tűnik hogy végig az igazat beszélte, és most tűnik fel, hogy mégiscsak felhoztam egy kifogást… Most már nem számít, de kicsit kellemetlen, legalább is nekem. Ha engedi akkor felsegítem a földről, csak finoman.
- Szedjük össze a kísérődet, meg ha szükséges akkor azt a bizonyos másik ismerősödet, aztán jobb lenne lassan az érkező személy elé menni, mielőtt esetleg ott valami egyéb kellemetlen meglepetés érhetné vagy őt, vagy minket. - Azt hiszem hogy ezzel a többiek is egyet fognak érteni, és ha minden igaz, akkor valószínűleg el is indulunk kifelé, s ez esetben a lányra hagynám az idegenvezetést, ő tudja hogy ki merre, én igazából most járok itt először, és máris egy kissé úgy érzem, hogy el vagyok tévedve, még akkor is ha amúgy van egy kevés sejtésem arról hogy hol tartózkodom éppenséggel.
_________________
Reneszánsz: Sarah Storm + Jane és Fox, Mr. Smiley
VH: David Ethan, James Richards
Outsiders: Sarah Storm, Katherine Blackwood
x-diák: Gulyás Csilla
Sarah- 12. szint - 30 kredit
- Hozzászólások száma : 1524
Hozzászólások régi : 149
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.
Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Steve Rogers Reptér (Queens)
Még időben lépek és elkapom az őrnagyot, így nem tud mit csinálni a lövés eltalálja, és hirtelen eltűnik, csak úgy eltűnik majd az egész hely bomlani kezd. Jó döntés volt, valóban valamilyen elmetrükk volt az egész. Lassan visszatérnek az eredeti emlékeim és a hazugságok szépen elhomályosodnak újra tisztává válik a zavaros kép, valamint a sátor helyett is ismét a reptér egyik boltjában vagyunk. Teresa még akkor a földre rogyott amikor James felé tartotta a kezét, én azt akkor nem láttam mert más dolgom volt, de most viszont látom és eléggé szíven üt, szegény pára.
- Nyugodj meg, nem lesz semmi baj.
Intézek a lény felé pár szót, de addigra már társam ott van, hogy felsegítse, ezért én inkább az övemhez nyúlok és visszaállítom az álcát, hogy ne legyek feltűnő mikor a zűrzavar kicsit alább hagy, azután kilépek az üzletből és szememmel azután a mutáns után kutatok aki az egész hóbelebancot okozta, még a közelben kell lennie, bár nincs sok esélyem, hogy kiszúrjam azért meg kell próbálnom.
- Gyorsan el kellene innen tűnni, lehetőleg mindenkivel együtt, húzzunk bele. Én figyelek az esetleges újabb támadásokra, Teresa kérlek mutasd merre volt a kísérőd.
És tényleg így teszek, ha a többiek elindulnak, mert remélem elindulnak, akkor maradok hátul és figyelek, ahogy szoktam végig készen állok, ha kell akkor rögtön tudjak gyorsítva mozdulni.
- Nyugodj meg, nem lesz semmi baj.
Intézek a lény felé pár szót, de addigra már társam ott van, hogy felsegítse, ezért én inkább az övemhez nyúlok és visszaállítom az álcát, hogy ne legyek feltűnő mikor a zűrzavar kicsit alább hagy, azután kilépek az üzletből és szememmel azután a mutáns után kutatok aki az egész hóbelebancot okozta, még a közelben kell lennie, bár nincs sok esélyem, hogy kiszúrjam azért meg kell próbálnom.
- Gyorsan el kellene innen tűnni, lehetőleg mindenkivel együtt, húzzunk bele. Én figyelek az esetleges újabb támadásokra, Teresa kérlek mutasd merre volt a kísérőd.
És tényleg így teszek, ha a többiek elindulnak, mert remélem elindulnak, akkor maradok hátul és figyelek, ahogy szoktam végig készen állok, ha kell akkor rögtön tudjak gyorsítva mozdulni.
_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop- XMR bérenc
- Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület
Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate
Re: Steve Rogers Reptér (Queens)
2046. november 30. péntek – New York, Steve Rogers reptér (Queens)
Résztvevők: Andrew Ramirez, Tomek Wind és James Richards
A lány még mindig szipogva nézett fel a két fiatal férfira, de amikor James letérdelt mellé, akkor már bólogatni kezdett, és kezdte elhinni, hogy igazat mondanak neki. Elfogadta James kezét, hogy így álljon fel.
- Azt… azt hiszem, hogy erre – mutatott hátrafelé az üzletben.
A csapat most már figyelt arra, hogy ne üthessen rajtuk senki és egyelőre nem is látszott semmilyen ellenséges egyén, a boltos szerencsére még kellően kába és értetlen volt ahhoz, hogy a társaságot megakadályozza abban, hogy a hátsó részre menjen. Hátul egy raktár és öltözőszerűség volt, amit a tulajdonos használt, Teresa itt nem állt meg, hanem ezen kilépve egy hátsó folyosóra ért ki a társaság, ahova minden másik bolt hátulja is nyílt. Itt mielőtt bárki is azt hihette volna, hogy csapdába csalta őket a lány nyöszörgést lehetett hallani és a folyosó végén a villódzó neonlámpák fényében egy fehérruhás feketebőrű nőt lehetett meglátni, amint a földön fekszik, a fehér ruhája több helyen véres volt, a három férfi most felismerte már, ő volt az, akit vártak, akit Apokalipszis küldött ide.
Résztvevők: Andrew Ramirez, Tomek Wind és James Richards
A lány még mindig szipogva nézett fel a két fiatal férfira, de amikor James letérdelt mellé, akkor már bólogatni kezdett, és kezdte elhinni, hogy igazat mondanak neki. Elfogadta James kezét, hogy így álljon fel.
- Azt… azt hiszem, hogy erre – mutatott hátrafelé az üzletben.
A csapat most már figyelt arra, hogy ne üthessen rajtuk senki és egyelőre nem is látszott semmilyen ellenséges egyén, a boltos szerencsére még kellően kába és értetlen volt ahhoz, hogy a társaságot megakadályozza abban, hogy a hátsó részre menjen. Hátul egy raktár és öltözőszerűség volt, amit a tulajdonos használt, Teresa itt nem állt meg, hanem ezen kilépve egy hátsó folyosóra ért ki a társaság, ahova minden másik bolt hátulja is nyílt. Itt mielőtt bárki is azt hihette volna, hogy csapdába csalta őket a lány nyöszörgést lehetett hallani és a folyosó végén a villódzó neonlámpák fényében egy fehérruhás feketebőrű nőt lehetett meglátni, amint a földön fekszik, a fehér ruhája több helyen véres volt, a három férfi most felismerte már, ő volt az, akit vártak, akit Apokalipszis küldött ide.
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Steve Rogers Reptér (Queens)
A lány egész hamar összeszedi magát, így használhatóvá válik és mutatja az utat, az üzlet hátuljába vezet minket, ahonnan egy folyosóra léphetünk be. A folyosóra kiérve pedig kezdődtek a bajok, villódzó neon fények között a folyosó egyik végén egy fehér ruhás nő feküdt a földön, innen is látszott, hogy véres a ruhája. De nem akárki volt, hanem az akit Apokalipszis küldött, gyakorlatilag az akit el kellett volna kísérnünk a toronyig, hát egyáltalán nem alakultak jól a dolgok, de talán még van remény. Nem tetszenek azok a villódzó fények, rosszat sejtek.
- Maradjatok itt, majd én megnézem.
És így is teszek, gyorsan oda sietek a földön fekvő nőhöz, ha kell takarom a szemem a villódzó fények elől. Ha odaérek hozzá azonnal megnézem a sérüléseit, azoknak súlyosságát, hogy lélegzik-e illetve van-e pulzusa. Ezen kívül fokozottan figyelek, ma már volt egy elmetrükkben részem, nem akarok más meglepetéseket. Ha valami rossz történne, akkor gyorsítva igyekszem elkerülni a bajt.
- Maradjatok itt, majd én megnézem.
És így is teszek, gyorsan oda sietek a földön fekvő nőhöz, ha kell takarom a szemem a villódzó fények elől. Ha odaérek hozzá azonnal megnézem a sérüléseit, azoknak súlyosságát, hogy lélegzik-e illetve van-e pulzusa. Ezen kívül fokozottan figyelek, ma már volt egy elmetrükkben részem, nem akarok más meglepetéseket. Ha valami rossz történne, akkor gyorsítva igyekszem elkerülni a bajt.
_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop- XMR bérenc
- Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület
Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate
Re: Steve Rogers Reptér (Queens)
Bár az előbb sikerült meglehetősen nyersnek és bunkónak lenni, szerencsére úgy néz ki hogy a lány, bár fél, de nem haragszik, s még a segítő kezet is elfogadja, ami két szempontból is jó, az első… Nos egy kicsit jobban érzem magam tőle, a második pedig hogy valamiféle bizalom még mindig van, és mivel csak ő tudja hogy merre kéne mennünk, így ez azt hiszem hogy jól jött ki, bár rájöhettünk volna talán hamarabb, bár nem tudom hogy miként, de biztosan lett volna rá lehetőség, de azt hiszem hogy jobb lenne ha nem ezen rágódnék, hanem mondjuk azzal foglalkoznék amivel most kéne… Megindulunk hát a célszemély felé, bár először nem értem, hogy miért pont a bolt hátsó része felé vesszük az irányt, de mindenesetre is azt hiszem hogy nem ezen kell gondolkodnom, jobban zavar az, hogy tulajdonképpen bármikor megtámadhatnak, habár eddig ilyesmi nem történt, legalább is nem fizikailag, de az előzőnek sem kéne megismétlődnie, bár akkor már valószínűleg könnyedén rájönnénk, hiszen egy harcban ugyan az a taktika ritkán működik, ha már az első próbálkozás után sem sikerült. Végül csak elérünk valamiféle, nos talán zsákutcához, ahol nyöszörgést lehet hallani, jobban megvizsgálva pedig valóban itt van egy másik személy is - nem mintha a hang alapján nem lehetett volna kitalálni, de azért így biztosabb a dolog - aki meglepő módon pont az, akit mi keresünk, és hát nem néz ki valami jól, valószínűleg amíg minket átvert az a bizonyos az elme trükkjével, az idő alatt támadhatták meg. Andrew közli hogy maradjunk amíg ő alaposabban megvizsgálja, bár nem értem hogy attól nekünk miért kéne maradni, de ezt meg is tartom most inkább magamnak, inkább visszafordulok és figyelem az utat amin eddig jöttünk, hogy legalább hátba ne tudjanak támadni, ha már nem annyira a fókuszálunk önmagunk megvédésére.
- Hogy sérült meg? - Teszem fel a kérdést egyértelműen Teresának, bár ha úgy alakul hogy megtámadnak, vagy esetleg valami kelletlen személyt látok, akkor egészen valószínű hogy nem tudok majd figyelni a válaszára, de remélhetőleg békén hagynak minket, és bár remélem, azért ezt erőteljesen kétlem is, mert hát miért tennék? Mi vagyunk ugyebár az ellenség, nálunk van valaki aki kell nekik, vagy legalább is meg akarnak tőle szabadulni, a sérüléseiből ítélve és hát mi sem csak dísznek vagyunk itt, hanem azért hogy megvédjük, szóval igen, a lényeg az hogy úgysem leszünk olyan szerencsések hogy az egészet megússzuk harc nélkül, csak idő kérdése az, hogy mikor lesz az első próbálkozásuk. Ha esetleg most megtámadnak, bár remélhetőleg nem, de ha mégis, akkor a támadástól függően, mármint ha nagyon muszáj vagyok, mert mindenképpen csak úgy lehetne jól kijönni a helyzetből… A lényeg az hogy megpróbálok gyorsan úgy elhelyezkedni hogy takarjam valamilyen szinten a többieket, majd pedig egy bizonyos védőmezőt vonni magam köré, bár remélhetőleg ez most még hanyagolható.
- Hogy sérült meg? - Teszem fel a kérdést egyértelműen Teresának, bár ha úgy alakul hogy megtámadnak, vagy esetleg valami kelletlen személyt látok, akkor egészen valószínű hogy nem tudok majd figyelni a válaszára, de remélhetőleg békén hagynak minket, és bár remélem, azért ezt erőteljesen kétlem is, mert hát miért tennék? Mi vagyunk ugyebár az ellenség, nálunk van valaki aki kell nekik, vagy legalább is meg akarnak tőle szabadulni, a sérüléseiből ítélve és hát mi sem csak dísznek vagyunk itt, hanem azért hogy megvédjük, szóval igen, a lényeg az hogy úgysem leszünk olyan szerencsések hogy az egészet megússzuk harc nélkül, csak idő kérdése az, hogy mikor lesz az első próbálkozásuk. Ha esetleg most megtámadnak, bár remélhetőleg nem, de ha mégis, akkor a támadástól függően, mármint ha nagyon muszáj vagyok, mert mindenképpen csak úgy lehetne jól kijönni a helyzetből… A lényeg az hogy megpróbálok gyorsan úgy elhelyezkedni hogy takarjam valamilyen szinten a többieket, majd pedig egy bizonyos védőmezőt vonni magam köré, bár remélhetőleg ez most még hanyagolható.
_________________
Reneszánsz: Sarah Storm + Jane és Fox, Mr. Smiley
VH: David Ethan, James Richards
Outsiders: Sarah Storm, Katherine Blackwood
x-diák: Gulyás Csilla
Sarah- 12. szint - 30 kredit
- Hozzászólások száma : 1524
Hozzászólások régi : 149
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.
Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Steve Rogers Reptér (Queens)
2046. november 30. péntek – New York, Steve Rogers reptér (Queens)
Résztvevők: Andrew Ramirez, Tomek Wind és James Richards
Szerencsére semmilyen másik személy nem jött erre, így a védelem sem volt szükséges, úgy tűnt, hogy még mindig mindenki azzal van elfoglalva, hogy összeszedje saját magát. Ahogyan Andrew haladt a nő felé meg is kaphatta az okot arra, hogy miért is villóztak azok a neonlámpák. Egyrészt ősrégiek voltak, másrészt a falon egy golyó ütötte lyukat látott, ami pont a vezetéket találta el. Mikor odaért a nőhöz az eszméletlen volt már, az oldalán egy vágás nyom, ami leginkább kardtól származott, az okozta a vért a ruhán és padlón. A nő mellett két pisztoly is feküdt, amik valószínűleg a sajátjai voltak, hiszen combjaira erősítve megláthatta Andrew a tokokat, amiben voltak. A sérülés egyébként csak súlyos volt, nem életveszélyes.
Teresa megrázta a fejét James kérdésére, majd válaszolni kezdett, amit Andrew is hallott.
- Nem tudom – mondta. – Itt akartunk hátul kimenni, hogy a médiát elkerülhessük, amikor ketten jelentek meg a semmiből. Nem láttam őket, az egyik teleportálni tudott, a másik pedig telekinetika, de furcsán. Csak abban vagyok biztos, hogy pszichonikus ereje volt. Nem láttam őket, Anna ellökött és rámkiáltott, hogy fussak. Alig tettem néhány lépést már egy ketrecben volt, én meg a náci táborban találtam magamat.
Résztvevők: Andrew Ramirez, Tomek Wind és James Richards
Szerencsére semmilyen másik személy nem jött erre, így a védelem sem volt szükséges, úgy tűnt, hogy még mindig mindenki azzal van elfoglalva, hogy összeszedje saját magát. Ahogyan Andrew haladt a nő felé meg is kaphatta az okot arra, hogy miért is villóztak azok a neonlámpák. Egyrészt ősrégiek voltak, másrészt a falon egy golyó ütötte lyukat látott, ami pont a vezetéket találta el. Mikor odaért a nőhöz az eszméletlen volt már, az oldalán egy vágás nyom, ami leginkább kardtól származott, az okozta a vért a ruhán és padlón. A nő mellett két pisztoly is feküdt, amik valószínűleg a sajátjai voltak, hiszen combjaira erősítve megláthatta Andrew a tokokat, amiben voltak. A sérülés egyébként csak súlyos volt, nem életveszélyes.
Teresa megrázta a fejét James kérdésére, majd válaszolni kezdett, amit Andrew is hallott.
- Nem tudom – mondta. – Itt akartunk hátul kimenni, hogy a médiát elkerülhessük, amikor ketten jelentek meg a semmiből. Nem láttam őket, az egyik teleportálni tudott, a másik pedig telekinetika, de furcsán. Csak abban vagyok biztos, hogy pszichonikus ereje volt. Nem láttam őket, Anna ellökött és rámkiáltott, hogy fussak. Alig tettem néhány lépést már egy ketrecben volt, én meg a náci táborban találtam magamat.
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
2 / 3 oldal • 1, 2, 3
2 / 3 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
|
|