Fűszerbányák

Heisenberg


A kis Jashi terve egyszerűnek hangzik, de gyakorlatban minden sokkal nehezebb. Nehezen lélegzem, rajtam van ez a sokkoló nyakörv, valamint egy izé üldöz minket, szóval az esélyek nem túl rózsásak. Ettől függetlenül nem fogok itt megrohadni; van egy k*rva, akinek ki kell tépkedjem a karjait.
Jashi valamit gyorsan összeszerel, majd egy gombnyomásra lekapcsol az összes fény. Tehát öt perc, amíg visszakapcsolnak a lámpák, értem. Ezután némi zaj után hallom, hogy a két őr is kifekszik, tehát óra indul. Ideje lelépni, de nem megyek el búcsúajándék nélkül.
Lassan elindulok arra, amerre Jashi is ment, de a lábammal megpróbálom kitapogatni az őrök fekvőhelyét, és ha ez sikerül, a kezeimmel végigtapogatom őket. Elsősorban a fegyvereik érdekelnek, másodsorban pedig az, hogy van e rajtuk sisak, vagy bármi fejvédelem. Ha nincs, akkor mindegyiknek rátaposnák a fejére szelíd, 3tonnás erővel, hogy péppé zúzódjon. Ha van, akkor csak az egyik fegyverrel felszerelkezve elindulok kijáratot keresni.
A másik csaj jobbára nem érdekel, biztos nem fog karba tett kézzel ülni, de kommunikáció és látás hiányában nem nagyon menne a csapatmunka. Persze bevárom, ha szükséges, azért nem fogom magára hagyni, de nem is dobom el a kijutási esélyemet miatta.
A megtorlás közelít, és biztosan nem teszek le róla.

Mielött még beindulnának itt a dolgok, Jashi nekünk beszél közben el kezd valamit összeszerelni, majd vetkőzni kezd s a korábban összetákolt valamit felemeli, meg nyom egy gombot, mire úgy el sötétül, hogy még az orromig sem látok. Hallom a két őr kérdéseit, és szitkozódásait, de nem sokáig, mert utána el némulnak, majd mint egy zsák valamien zöldség, el dölnek. Bevallom, pont erre a jelre vártam, bár bevallom nem tudom, hogy ahova menni fogunk, az e a jó irány, de ezen majd rá érünk akkor foglalkozni. Lassan indulok meg, a fal közelében, s ha esetleg el megyek az egyik mellett, inkább békén hagyom, bár lehet át kéne kutatni, hogy nincs-e náluk fegyver, esetleg kulcs a nyakörvekhez. De mert öt és tiz percről volt szó, így ezt egyenlőre kihagyom, s tovább megyek. Bár nem tagadom, jó lenne kicsit megrugdosni, függetlenül attol a ténytöl, hogy velem nem tettek semmit, azért még is csak megérdemelnék azok után, hogy megöltek valakit aki jobbnak látta menteni az életé, hogy megélhesse a másnapot. Azt persze nem tudom, hogy az idegen barátunk is jön, vagy ő inkább megvárja e, hogy vissza kapcsolódjanak a lámpák, amit jómagam persze nem teszek meg, hisz még azt sem tudni, hogy van e biztonsági holo kamera. Bár az rossz, hogy nem lehet így vele beszélni, révén egyikünk sem ismeri a másik nyelvét.

Megállás nélkül haladok, révén én nem szeretnémát kutatni az őröket. Színte alig haladok valamit, mert a világosság visszatér, s csak most látom a következő ellenőrzőpontot, ahonnan semmi hang nem hallatszik, viszont hátulról igen. Megfordulok, és amit látok egyáltalán nem szimpi, majd gyor mozdulattal jelzem neki, hogy jöjjön majd megse várva őt, kicsit kilépek, mert nem szívesen lennék itt mikor azok az őrök fel ébrednek. Különösen ama tudat bírtokában nem maradnék, hogy tudom az Erő most valamiért nincs velem, pedig most igazán jól jönne, akár csak a fénykardom. Tehát fel gyorsítok, mert nem szívesen maradok itt mikor az őrök fel ébrednek, s a hangot kiadó és árnyékot vető teremtményt sem nagyon szeretném bevárni így remélve, hogy talán végig szabad utunk lesz, eme gondolat menetén indulok neki az útnak. Valamint azt is csak remélni tudom illetve merem, hogy az idegen barátunk is hasonlóan gondolkodik, s nem áll le harcolni azzal a valamivel s ráadásul, ha jól láttam nem csak egy, de több is ami azt jelentené, hogy ők vannak túl erőben, vagy legalább is lehetnek túl erőben. Jashi szavaira vissza gondolva, nekem nagyon úgy hangzott, mintha ezzel azt sugalná, hogy meg szökünk, de külön.

Heisenberg

Az őrök megúszták, legalább is egyenlőre. A sisakjuk miatt nem kockáztatom meg a koponyájuk pépesre taposását, de az egyik fémbunkót elteszem. Biztosan szükség lesz rá, bár egy puskának vagy kardnak jobban örültem volna. Az ütés, jelenlegi állapotomban nem lenne olyan egyszerű, mintha egy 100 éves vénember akarna lecsapni egy páncélos katonát.
Fegyver ide vagy oda, tovább indulok, méghozzá sietősen. Se az őrök felébredését, se pedig azokat az izéket nem áll szándékomban megvárni, habár a fények visszatérte jelzi, nincs sok időm.
Rövidesen egy újabb ellenőrzőponthoz jutok, ahonnan talán semmi hangot nem hallok, nem hiszem hogy üres. Ettől függetlenül nem állok meg, hanem egyenesen tovább; a pókizéket nem várom be. Szerintem ha vannak is őrök, a bogarak nagyobb fejfájást okoznak majd nekik, mint két szökevény.
Erről jut eszembe, a másik lányt nem igazán veszem észre, gondolom előrerohant. Legalább is remélem, hogy nem maradt le a pókokkal játszadozni.

//Technikai okoból (ami a fejemben van, és nem a fórumban) az előző mesélés helyére szerkesztettem a mostanit, így ha azt keresnétek, nem fogjátok megtalálni sajnos. De remélem a mostani kárpótol helyette.//

Mobilbarát verzió:

Heisenberg

Olyan gyorsan futok, amennyire a nehéz légzésem engedi, közben hátra se nézek. Akármi is jön, akármilyen undorító, soklábú csúszómászó, én nem akarom közelebbről megismerni. Jashi már biztosan kijuthatott, a másik lány pedig csak csak nem fog totojázni, szóval most minden erőmmel a saját kijutásomra fókuszálok.
Egy, a korábbihoz hasonló ellenőrzőponthoz érek, ahol ismét két őr fekszik. Jashi nem tétlenkedett, főleg mert ezek az őrök vérbe fagyva hevernek, nem pedig csak alszanak. Remélhetőleg a friss hullák majd feltartják azokat az izéket egy darabig, én pedig nyerhetek egy kis egérutat.
Rohanás közben észreveszem a csodálatos megváltást, a maga nyitott kapujának formájában. Végre. Végre valahára! Telibe lesz@rom, hogy mi vagy ki várhat kint, a benti helyzetnél biztosan jobb lehet.
A résen kissé nehezen, de kijutok, majd egy jobbára kellemetlen meglepetésben részesülök. Ez még korántsem a kijárat, csupán egy jóval nagyobb rész, ahol pedig egy csapat, szőrös izé vár, de ezek nem tűnnek olyan barátságosnak, mint amivel utaztam.
- Hűtsétek...le...magatokat... - mondom, miközben megpróbálok nem megfulladni. A kimerültség, és a levegőhiány miatt térdre is rogyok, nem figyelve a külvilágra.
- Nitrogén...maszk...kell... - nyögöm halkan, hiába nem értenek a szőrzsákok.
Pokolian legyengültem, majd megfulladok, de itt és most nem dögölhetek meg. Ki kell és ki fogok jutni innen, ha kell, félholtan, de kijutok. És ha kijutok, ha beledöglök is, de meg fogom találni miss ketteskét, és csak akkor dobom be a törülközőt, miután kitéptem a nyomorult végtagjait.

Haladás közben, csak előre figyelek, s két dolgotis észre veszek. Az egyik, a két halott őr, akik a saját vérükben fürdenek, illetve a következő ellenöző pont aminek az ajtaja jelenleg úgy áll, hogy én simán beférek. Miután bejutok, hallom amint a Wookiek szólalnak meg, hogy álljunk meg. Nem is kell nekem kétszer mondani, úgy is megálltam volna. Térdre ereszkedem, és kifújom magam, miközben a rendes galaktikus közöst is meghallom, de azt nem figyelem, hogy ki beszél, legalább is nem azonnal. Hallom lezáródni az ajtót, majd egy kérdés érkezik felénk, amire ismeretlen barátom, nem tudna felelni, révén talán nem is érti a szavakat.
- M... Meg... Szökünk innen... - Mondom. - Gyertek... Ti... Ti is... - Folytatom, majd pedig fel állok a földről, és igyekszem össze szedni magam. Azt csak remélni tudom, hogy esetleg ők is úgy döntenek, hogy velünk tartanak s így talán nagyobb lesz a lehetöségünk akitörésre innen, és talán az itt lévők vissza térhetnek haza a családjukhoz. Persze csak akkor, ha ezt ők is szeretnék, és velünk jönnek. Mindegy is, nem sokára úgy is kiderül, hogy hogyan is tovább és, hogy ezek a munkások miként is döntenek hamarosan.

Heisenberg


A nitrogénhiány, fáradtság, és a fantomfájdalom kombinációja nem épp kellemes számomra. Egy pillanatra talán még el is sötétül minden, bár lehet csak hosszabb ideig hunytam le a szemem. Nem tudom melyik, de az biztos, hogy nitrogén nélkül nem húzom sokáig. Viszont biztos, hogy nem itt fogok megdögleni. Nem, ha a halál el akar jönni értem majd a pofájába köpök, és tovább megyek. Addig, amíg ki nem nyírom azt a r*banc Kettest...fenéket! Amíg ki nem nyírom őt, az összes végrehajtó haverját, sőt talán az összes nyavajás fénykardforgatót. Mindet! Eljön a haláluk ideje, de most más dolgom van.
Túlélni.
Fogalmam sincs, mit mormognak ezek, de a szavak után két szőrös megragad, beráncigál egy sátorba, majd az arcomba nyom egy maszkot. Talán mégis felfogták miről po...
- Ti kib@szott, szőrös idióták! Nem ez kell, baromarcúak! - förmedek a szőrös izékre roppant mérgesen, közben letépem a maszkot - Nitrogént adjatok! NIT-RO-GÉNT! Fogtátok?! Kree vagyok, nitrogén kell...de persze egyetlen szavamat se értitek, ugye? Balf@szok...- mondandóm végére lenyugodok, beletörődöm abba, hogy ezeknek hiába magyarázom.
Ha hagyják, kimegyek a sátorból, majd követem a rabtársamat. Talán ő felfogja, mit mondanak, és tudja, merre kell menni.

Az idős férfi arra kéri a vukikat, hogy kisérjék a másikat a sátorba, és oxigént kapjon. Majd pedig jó magam megadom neki a választ a kérdésére, ám mint kiderül ő nem nagyon hisz a kijutásban. Majd a vaskapun dörömbölés hallatszik, s a férfi közli, hogy fogjam a másikat, s menjünk tovább, ő pedig foglalkozik a vukikal, bármit is jelentsen az. Instrukciókat is kapok, hogy meddig kéne mennünk, és egy bemélyedést kéne keresni, nomeg egy panelt, majd egy négy számu kódot is kapok, amit megkéne jegyeznem. Mint az kiis derül, az út a kijárat felé ugyan rövíd, de nem a leg biztonságosab, majd pedil a vukikkal együt eltünik. Ahogy tudtam oda figyeltem, s igyekeztem meg jegyezni a dolgokat.
~ Egy nap vissza jövök egy egységgel, hogy kiszabadítsalak titeket. ~ Gondolom magamban, s közben felállok, s indulok a sátor felé, ahol a másik is van.
~ Persze, hogy ilyenkor nincs a közelben egy tudálékos, a végtelenségig idegesitő, protokol droid. Pedig most aztán igazán jől jönne.~ Gondolkodom el a dolgon, miközben a sátor felé hladok. Bevallom, nem tudom, hogy mit is kéne tennem.
- Azért az Erő legyen veletek. - Mondom, és bús komoran lehajtot fejjel megyek tovább, hisz még mindig nem tudom, hogy akkor most pontosan mi is legyen.