Farmok

A hideg futott át Edric hátán, ahogyan a termen végignézett szemeivel. Látta benne a szépséget, a valódi tervezését a helynek, ám azt is jól tudta, hogy mindez a Sötét Oldal előtt tisztelgett, így nyilvánvalóan nem gondolta a lehető legszentebb helynek a bolygón, sőt. Ugyan a történelem része volt, mégis, a belső hang azt suttogta, hogy romboljon le itt mindent, pusztítsa el az egészet és attól jobban fogja érezni magát. Szüntelenül kellett emlékeztetnie magát arra, hogy mindez csak a sötétség csábító szava volt, nem pedig a valódi, saját gondolata. Nem, neki más feladata volt, válaszokat kellett találnia miért hozta ide az Erő, hogyan tudott segíteni családjának az ősi titokkal, és persze, hogy mi lett volna a saját szerepe ebben a kusza játékban. Sóhajtott egyet kényelmetlenül, s azt kívánta, hogy bárcsak ne kellene éreznie magát ennyire nyomasztóan és épp egy pókerparti közepén ülhetne enyhén illuminált állapotban. Habár a járatokban járó sötétségnek is szinte bódító volt a hatása, azért a kettő mégis elég távol állt egymástól. És bizony az alkoholos verzió sokkal jobban tetszett a fejvadásznak.
Ahogyan beljebb lépett a teremben, felderengtek előtte a barlang falain még kívül látott rajzok, annak minden furcsaságával. Ahogyan két nő egy férfi ellen harcolt, egyikük mintegy háttérből, marionett-bábúként irányítva társát véres küzdelmekben. Mintha csupán egy árnyék lett volna, amely nem akart komolyabb veszélyt vállalni a győzelem érdekében. Vagy talán nem tudott fizikai küzdelemben ténylegesen részt venni, találgatott még a Edric magában. A férfinek és nőnek egyaránt kimerítő volt a küzdelem, s Edric fogadni mert volna rá, hogy a harcok a környezetüket is megtépázták, talán jóval több embernek szenvedést okozva, mint azt a képek sejtették. Alakjaik alig voltak kivehetők, az idő vasfoga már eléggé elkorrodálta a képeket, s Edric gyanította, hogy a valóságban teljesen máshogy nézhettek ki, mint ahogyan ábrázolták őket a készítő művészek, azért mégis jobb lett volna igazi arcokat társítani a képekhez, és persze megérteni miért voltak ekkora nemezisek. Természetesen végül egyikük mégis elbukott, méghozzá a férfi, akire még a halálnál is rosszabb sorsa kárhoztatott a győztes nő. Elsőre alig értette meg a volt jedi az ábrázolásokat, de hirtelen szinte benyillaltak szemei elé a jedi tanításokból a hasonló képek: a férfit kizárták ebből a világból, és a túlvilágra került, méghozzá még élőként. Egy börtön az örökké valóságig, szenvedéssel a végsőkig, mindaddig amíg az élők világa el volt választva azoktól, akik egyesültek az Erővel. Ép ésszel ezt alig tudta felfogni a melák fejvadász, így kissé elhessegette újra a képeket, noha azok ott motoszkáltak agya hátsó részében, hátha rájön valamire a kirakós darabkájából.
A csarnokban körben több magas szobor is föléjük tornyosult, Edric pedig alattuk úgy érezte, mintha bármelyik pillanatban meg tudnának elevenedni és egy legyintéssel elpusztítani a triót. Arcuk és testük alapján mindegyikük nő volt, bár abban nem volt biztos, hogy egy személyről volt szó, vagy esetleg többről. A rajzok alapján ugyan Edric arra tippelt, hogy mindkettő nő emlékét őrzi a hely. Miközben még körbe nézelődött, Edric megindult a terem közepe felé, ahol egy trón kapott helyett, körülötte terminálokkal, számítógépekkel, amelyek egykoron aktívan működhettek, most csak jókora porréteg pihent rajtuk, az összes gomb, kijelző pedig sötéten várta, hogy valaki újra életet leheljen beléjük. A férfi fellépett a trónra vezető lépcsőre, óvatos léptekkel közelítette meg a díszes széket, melynek karfáin ugyancsak gombok és terminálok kaptak helyet, mintha innen irányított volna valamit az egykori úrnő. Közelebb érve vette csak észre, hogy a szék mögött is volt egy furcsa emelvény, így inkább megkerülve a trónt afelé indult el. Egy díszes doboz volt elhelyezve rajta tele különleges sith rúnákkal, mely nyitva állt, a benne lévő skarlátvörös bársony pedig már szintén gyűjtötte a port. A kialakításból azonban világosan látszott, hogy öt tárgy pihent itt korábban, az alakok alapján pedig a holocronok lehettek benne, amelyeket Crystalia is említett, ráadásul különös, pentagramma alakban rendeződtek el a kis mélyedések. Edric kezét a doboz felé helyezve nyúlt ki az Erőben, hátha érzett valamit a tárgyon, miközben Max és Crystalia felzárkóztak mögé. A lány megjegyezte, hogy a történet jobb volt, amíg csak mese volt, Edric pedig bármennyire is izgalmasnak találta, hogy ennyi mindent kezdett megtudni családjának múltjáról, azért valahol egyet kellett értenie a lánnyal.
Attól függően, hogy a doboz mit mondott neki, vagy mit nem, Edric végül ismét a trónhoz lépett. Egy ideig méregette a széket, mérlegelve, mi is lenne a helyes döntés, aztán kissé magára parancsolt, hogy ennyire nem szokott kételkedni a saját megérzéseiben, s mindig is belesétáltak a csapdákba, így ez most sem lehetett másképp. Végül megfordult, majd leült a székbe, noha a karfák kissé szűkösnek bizonyultak, azért sikerült belepréselnie magát. Még hallotta, ahogyan Max visszaszorít egy kacagást, de a miheztartás végett küldött neki egy dühös pillantást.
- Mondtam, hogy rád férne egy diéta- jegyezte meg a nevetést elszorítva Max, amire Edric csak a fejét rázta meg.
- Az a gond vénember, hogy egy kézzel el tudnálak még akkor is intézni- vetette vissza, bár a fenyegetés inkább volt piszkálódás, mint valódi ártó szándékú dolog. Amikor ismét a karfára koncentrálhatott, keresett egy olyan gombot, ami látszólag az energiát kapcsolta fel, s ha megtalálta, megnyomta, remélve, hogy újabb válaszokra lelhetnek.

Az első gombra persze semmi nem történt, noha Edric és Max egyaránt megfeszültek utána, nehogy valami fenevadot sikerüljön pont elengedni rögtön. A hely azonban néma maradt, a föld alatti csarnokban még a visszhang is furcsának tűnt, a méretek ellenére valahogy nagyon helyinek és erőtlennek. Nem túl messze némi pára csepegett a plafonról a fémes talajra, ami hirtelen hangosabbnak hatott, mint korábban, s a kopogás olyan volt, mintha visszaszámlálást hallottak volna. Edric némi habozás után újabb gombra nyomott, az előzőhöz hasonlóan ezen is számára ismeretlen sith rúnák tündököltek, a legtöbb egy színben. Mivel ez sem hozott semmilyen eredményt, a férfi vállat vont és a karfa mindkét oldalán szépen végigzongorázta ujjait a gombokon.
- Te mi a fenét csinálsz?!- hitetlenkedett Max- Magadnál vagy, kölyök?!
- Nem hiszem, de attól, hogy itt üldögélek, még nem fogom megérteni hirtelen a rúnákat, úgyhogy próba szerencse- vetette vissza két nyomkodás között újabb vállvonással Edric, aztán a csepegésen felül immár más hang is megcsapta füleit.
- Na, ha sikerült az önmegsemmisítőt megtalálnod, azért tudd, hogy a túlvilágon kísérteni foglak mindörökké- dörmögte még Max, mivel ő is hallotta az újabb furcsa zajokat, s fejével próbálta követni őket, bár mintha az egész csarnok dörmögött volna vele együtt és éppen egy mély álomból akarna egy óriás felkelni.
- Látod mivel kell minden nap együtt élnem?- súgta oda Edric Crystalianak.

Edric felpattant a székből, vagyis inkább csak akart, mivel a karfák azért ehhez túl szorosak voltak, így a hirtelen mozdulatból egy nem túl kecses, lassú kikászálódás lett.
Az ősi gépek és terminálok a trón körül zajosan életre keltek, némelyik szikrát is vetett, egyikük pedig ráadásul pont Max mellett, aki ettől még szökkent is egyet, reflexből a fegyverét szegezve az ádáz gépre amely megijesztette.
- Beszari- jegyezte meg egy köhintéssel Edric, de ekkor a trón is vetett pár szikrát, és ő is szökkent egyet, amire Max már nem bírta ki némi röhögés nélkül. Edric maga is elmosolyodott a dolgon, aztán megrázta a fejét és ahogyan korábban Max, ő is azért körül nézett, hogy a csarnokban még minden ugyanolyan volt-e és esetleg véletlen nem sikerült-e valamilyen automatikus védelmi rendszert aktiválni különféle fegyverrendszerrel. Mivel a zajok ellenére továbbra sem repültek a falakból mérges dárdák, Edric már kezdte azt érezni, hogy csak a rendszerek aktiválásig sikerült jutnia, ami még logikusnak is tűnt.

Pont, ahogyan már ült volna vissza a trónra, a terem szinte teljesen elsötétült, mintegy tükrözve a helyszín nem túl barátságos báját immár. Az eddigi viszonylag jó láthatást biztosító fények helyett egyfajta tompa, sötét világítás vette át, aztán néhány holovetítő aktiválódott, amit Edric eddig észre sem vett, s lassan egy képet rajzoltak ki a terem közepére. A férfi a trón előtt állva figyelte, ahogyan lassan kirajzolódik előtte egy naprendszer térképe, bolygókkal, holdakkal, és a rendszer csillagával együtt, de mielőtt a kép teljes lett volna, az egyik bolygóra került a fókusz, s az lett az egész perspektíva közepe. A számítógépek az eltakart gépházaikban tompán duruzsoltak, miközben Edricet ámulatba ejtette a látvány. Egyrészt, hogy több a több ezer éves eszközök még mindig működtek, másrészt pedig a hologram grandiózus formáján. Max is elismerően füttyentett halkan, miközben Edric mellé lépett.
- Ismerős?- kérdezte, de a másik férfi csak a fejét tudta rázni. Habár valahogyan mintha már látta volna a planétát, fogalma sem volt, melyik lehetett a megannyi rendszer közül a csillagködben. Edric végül Crystalia felé fordult, hátha neki volt fogalma róla, melyik planétát is láthatták ilyen szép felbontásban.
- Te esetleg tudod, hol lehet?- kérdezte, miközben ujjával a hologramos kivetítésbe nyúlt, ami kissé megtörte a fényt.

Edric vetett egy bátortalan pillantást még Maxre is, hátha az öregebbnek valami beugrott némi gondolkodás után, de az csak egy morgással jelezte, hogy fogalma sincs. A fejvadász sóhajtott egyet, miközben Crystalia is nemleges választ adott a kérdésére, bár valójában egy elég jó pontott hozott fel, miszerint a planéta már nem is biztos, hogy létezett. Legalábbis a hologrammon látott formájában szinte biztos nem, ugyanis a képek alapján egy elég fejlett és gépesített helyről lehetett szó, ami még talán a jelenlegi modern városbolygókat is lepipálta. Sosem láttak még ehhez foghatót igazából és egy több ezer éves helyet megtalálni nem volt túl könnyű. Hirtelen kissé visszavágyott a Jedi Templomba, elvégre az Archívumban talán találhatott volna néhány nyomot.
Ahogyan visszaemlékezett az akkori időkre, az ottani könyvtáros számtalanszor hangsúlyozta neki és a többi ifjoncnak is, hogy amiről az Archívumban nem találtak információt, az valószínűleg nem is létezett. Edric persze nem volt ennyire naív már, kalandozásai alatt azért világossá vált, hogy az Archívum igenis hiányos, vagy legalábbis nem mondd el mindent a világról a leendő jediknek, amit amúgy nem ártott tudni a boldoguláshoz. A Rend mindentől óvta az ifjú elméket a Jedi tanokon kívül, mintha a kötelék lett volna az igazi tökéletesség, a galaxisban előforduló dolgok pedig fertőző vírusok voltak csupán, egy betegség ami ellen karanténban kellett tartani a tagokat. Pedig idekintről nézve pont fordítva is lehetett akár, noha a Rend furcsa bürokráciája inkább csak egy tünet volt a sok közül ebben a romló csillagködben.
A nagy gondolatok után aztán Edric tett egy kört a hologram körül, igyekezve felmérni a bolygó körül lévő holdat vagy holdakat, s közben erőltetni elméjét, hátha felderengett neki valami. Máskor nem hagyta cserben agya, most azonban memóriája csak azt súgta neki, hogy ezt bizony életében nem látta és végre más megoldást kellene inkább keresni.

Crystalia ekkor szólalt meg újra, első kérdése pedig teljesen jogosnak tűnt. Igazából a hirtelen jött eseményektől Edric szinte el is feledkezett a trónról és a többi gombról, habár tény, hogy továbbra is találomra kellett kiválasztania, mit is nyomogatott. Bólintott a lány ötletére.
- Igazad van- tette még hozzá, miközben ismét a trónhoz sétált, bár ezúttal nem szenvedett meg azzal, hogy elfoglalta a helyet, inkább szemből vele a karfák felé tornyosult. Egy ideig méregette a rúnákat, aztán mindkét oldalon kívülről befelé egyesével elkezdte megnyomni a gombokat, mindegyik után pár másodpercet várva, hátha történt valami.
Közben a lány még tovább szőtte előző gondolatát, szerinte némi matekkal is ki tudták nyerni a koordinátákat, ha csak kicsivel több információ a rendelkezésükre állt. Edric egészen meglepődött, mennyire felkészült és tanult a hölgy, és egy meglepett pillantást is váltottak Maxel, akit láthatóan szintén váratlanul ért Crystalia matekos javaslata. A fejvadász egy elismerő füttyentést is eleresztett.
- Ha esetleg ki sikerülne kicsit zoomolni, talán tudunk más támpontokat is látni- reménykedett még Edric- Onnan pedig máris egyszerűbb lesz a dolgunk. Max, ha esetleg a karfás gombokkal nem történne semmi, kérlek nézz körbe a többi terminálon a te oldaladon! Crystalia, ha azon a részen is látsz gombot… tudod a dolgod- mondta még a lánynak egy újabb bátorító mosollyal, miközben folytatta ő is a véletlenszerű gombozást. Veszélyes és kockázatos dolog volt ugyan, mert a rendszer több ezer éves lehetett, de a hely nyomasztó érzése még mindig ott lapult a fejében és lelkében, s már így is több időt töltöttek el a föld alatt, mint amit ő maga kényelmesnek talált.

Miközben a gombokkal foglalkoztak, Edric gondolatai elterelődtek Crystalia felé. A dicséret után kissé elpirult és elmagyarázta, hogy mi is volt az eredeti terve, ha a családjával történt tragédia nem megy végbe. Ekkor szembesült csak igazán vele, hogy a lánynak is voltak tervei és álmai az életben, nem pedig mindenáron a családi vállalkozást akarta tovább vinni. Szimpatizált ezzel a gondolattal, hiszen ő is kiszakadt a saját felmenői árnyékából, noha neki ebben nem osztott senki lapot, elnézve azonban a lázadó természetét a Rend és gyakorlatilag minden ellen, nyilván hasonlóan járt volna. Generációkon átívelő feladat volt a holocronok őrzése és minden új korosztály szeretett lázadni az őseikkel szemben. Nem tudta pontosan, miért is lehetett ez, de jellemző volt minden társadalomban, hogy a fiatalok igyekeztek kiszakadni a skatulyából amibe beleszülettek. Talán mindez inkább csak bizonyítási vágy volt a részükről, hogy megmutassák, ők is el tudnak boldogulni a szülői protekció nélkül. Akárhogy is volt, az egésznek így, ennyi tragédia után már aligha maradt értelme. Crystaliat és Edricet egyaránt belerántották az események a családjuk titkainak mélyére, s sajnos egyikük sem ismert elég választ ahhoz, hogy tudják a tényleges és helyes utat. Edric még meg is próbálta figyelmen kívül hagyni a múlt ráncigálását, de az Erő és élet végül adott neki akkora pofont, amitől már kénytelen volt erre figyelni. Apja elvesztését aligha élte meg komolyabban, mint minden negatív eseményt, ezt is inkább elzárta és tovább lépett, mintha semmi sem történt volna. Max furcsállta is a dolgot, de Edric sem igazán tudta, mit is érzett. Apját sosem ismerte, amikor találkoztak a harc közepette még két szót sem sikerült váltaniuk, csak az utolsó kívánsága játszott le szüntelenül elméjében újra meg újra, mint egy felakadt holovideo. Ennek mérten nem igazán értette teljesen, hogy kit is veszített el, mégis volt egy darab az énjében, ami már nem volt egész, amiből egy darabkát kihasított édesapja elvesztése. Arce felderengett előtte, a mély ráncok a szemei körül, az őszülő haj és szakáll, illetve tekintete ami egyszerre volt boldog, szomorú és elképesztően fáradt. Könnyek is gyűltek a szemeibe, amikor haldokolva Edric arcához ért, talán ő akkor érte fel, mit is veszített, amikor a Jedi Rend kötelékére bízta a fiát.

Edric egy sóhajtással elterelte újra a kellemetlen gondolatokat. Talán a hely hatása volt, hogy ezekre emlékezett vissza, mindenesetre válaszok kellettek nekik, és ehhez igenis végig kellett zongorázni a gombokon. Nagy bánatára azonban a legtöbb billentyűre nem történt semmi, némelyik még be is ragadt itt-ott, a több ezer éves pihenés után nem túl meglepően. A rúnákat igyekezett megjegyezni, hogy később le tudja rajzolni vagy írni párat közülük, hátha sikerült lefordítani őket később és fontos információkat tartalmaztak. Egyre unottabban próbálkozott a trón karfáján, miközben ismét a hologrammot aktiváló gomb felé ért. Azt kecsesen átugrotta, elvégre nem akarta leállítani a képet, viszont a mellette lévő billentyű után Max felkiáltott.
- Várj! Menj vissza az előző bigyóhoz és próbáldd újra. Mintha mozdult volna a kép- mondta Edricnek, aki erre megfordult és a hologrammot figyelve nyomott újra egyet. A vetítés hirtelen megmozdult, a bolygó távolabbá, kisebbé vált, miközben a környékről egyre több részlet látszódott a rendszerről. Edric bátortalanul újra megnyomta a gombot, hamarosan pedig rá is ismert a szektorra, amiben a planéta lehetett. Max is füttyentett egyet a látványra.
- A fenébe- morogta közben Edric- Ez az Örök Birodalom területe- mutatta körbe a csillagköd releváns részét- Ez pedig épp a Határ, ami szeret hajókat elnyelni.
Max közben a saját holotérképét hozta fel a kézi konzolján összehasonlításként, ugyanazt a szektort, amit épp a hologram is vetített, ám az nem tartalmazott semmilyen bolygórendszert azon a helyen, amit az ősi gép mutatott, ami több, mint furcsa volt. Hiába lehetett a csarnok, amiben jártak, több ezer éves, bolygók csak úgy nem tűntek el, főleg egy olyan fejlettnek tűnő, mint amit a képek mutattak.
- Huh, na ez érdekes- mondta ki hangosan a fejvadász, miközben a hologramm újra megmozdult és immár a teljes csillagködöt mutatta, néhány rendszert ki is emelve benne. Max hasonlóan tett a sajátjával, s ugyan a kettő között volt pár pontatlanság, azért a nagy része szinte túlságosan is megegyezett. A bolygók mozgását persze matematikával azért ki lehetett számolni, ahogyan Crystalia is elmondta, ám volt valami furcsa az egész látványban. Mintha a tényleges, pillanatnyi helyzetét mutatta volna a csillagok és planétáik helyzetének, még talán pontosabban is, mint Max térképe.
- Ez… élő kép lenne?- kérdezte bátortalanul Edric hangosan, amire Max csak vállat vont. Figyelmüket ekkor azonban egy pont vette el a köd északi csücske felé. Egy fényes, vörös villanás az egyik planétán, ami amilyen gyorsan jött, úgy is ment.
- Max?
- Nézem, Kölyök… ez ha jól látom a Kinoss a Chiss területén- válaszolt rögtön a fejvadász, ami csak újabb kérdéseket vetett fel.
- Oké, nem túl bíztató, hogy a Fennhatóság egyik legfontosabb katonai bolygója vörösen villant…- jegyezte meg Edric- Max, jelöld meg a térképeden a rejtélyes bolygó pontos koordinátáit. Meg kell majd néznünk, amint tudunk szerezni egy gépet. A Kinoss meg… keressünk rá a holoneten, ha kiértünk, valami azt súgja, hogy nagy baj történhetett ott.

Miután minden megvolt, még próbálkozott egy-két gombbal. Ha történt valami, nyilván azt megvárta és aszerint cselekedett, viszont ha nem, még egyszer körbenézett utoljára a teremben. Újra az egyik ábrázoláshoz lépett, amin az úrnő arca kivehető volt. A hideg futkosott a hátán, ahogyan ránézett, egyértelművév vált, hogy nem épp mosolygós oldalát kapta el a művész. Mintha a mozdulatlan szobor egyenesen az ő lelkébe nézett volna, rideg tekintetével pedig tovább nyomasztotta az amúgy sem épp vidám Edricet. A szigor, ami a nőből áradt, pont olyannak tűnt, mintha minden érzelmet száműzött volna magából az alak, csak a hideg és sötét maradt. Öltözéke gazdagságáról és hatalmáról árulkodott azonban, ha már a hely grandiózus mivolta erre nem lett volna elég bizonyíték.
Ki a fene lehetsz, kérdezte magában Edric, miközben elfordult az ábrázolástól és visszasétált a többiek közé. Egy sóhajtás után Crystalia felé fordult.
- Nem hiszem, hogy bármi mást találni fogunk itt, de ezen már valamennyire el tudunk indulni. A kérdés az, hogy Veled mi lesz. Van olyan hely, ahol meg tudod húzni magad, vagy tudunk bármiben segíteni?

A hologram fényei még az amúgy sötét helyet is egészen más megvilágításba helyezték, a kékes nyalábok úgy táncoltak a falakon, mintha víztükör árnyékai lettek volna. Látványnak egészen lenyűgözően hatott Edricre, bár a helyszín maga, a körülmények mindent komolyabban árnyaltak a szép fények ellenére is. A vetítés mindenféle előjel nélkül hirtelen lekapcsolt, a gépek eddigi zaja pedig szinte azonnal elcsendesedett néhány kisülés és hangos puffanás után, amire még Edric is összerezzent egyszer. Úgy tűnt a barlang rendszerei eddig bírták a strapát, és végleg a pihenés mellett döntöttek a több ezer éves szundikálás után, mint egy vénember, akit a fiatal dédunokák nyaggattak a halálos ágyán még egy utolsó történetért. Valamiért még Edric is sajnálta a gépek halálát, noha inkább volt ez annak köszönhető, hogy több információban nem reménykedhetett belőlük, mint igazi gyász.
Crystalia véleményére Edric bólintott, elvégre a lánynak tényleg igaza volt. Bármit megtudni a Chiss területéről kész csoda lett volna, de egy próbát megért. Egy biztos, mindkét helyszín olyan helyen volt, ahova szokványos tömegközlekedéssel kissé komplikált volt eljutni. Első körben szükségük volt egy hajóra, ahhoz viszont pénz sem ártott volna.

A termet ismét inkább a kristályok és egyéb, tompa fények világították meg valamennyire, utánozva azt a félhomályt, amit a sötét oldal okozott az Erőben is, noha ezt csak Edric érezhette hármójuk közül. A férfi sóhajtott egyet, miközben szemeit két ujjával megdörzsölte. Kissé mintha ő is elálmosodott volna, s most igyekezett a fáradtságot, legyen az szellemi, vagy fizikai, kiűzni a tekintetéből. Nem egészen tudta mit is várt, amikor az Erő iderángatta, de valahol belül érezte, hogy kíváncsisága éhes maradt. Csalódást keltett benne mindaz, amit megtudott, mert ugyan kapott válaszokat a családjáról és annak kötelességéről, azonban lényegesen több kérdés is felsorakozott, egymást taposva elméjében a prioritásért, mintha éhező tömeg várta volna az ételt. Visszagondolt, ahogy apja utolsó szavaival arra kérte, találja meg a bátyját, aki csak az Erő tudta, hol járhatott a galaxisban. A Kane család feladata megvédeni volt az egyik holocront, ez világos volt, ahogyan az is, hogy immár Edricnek is muszáj volt ebben a feladatban kivennie a részét. Abban ő maga sem volt biztos, hogy erre egyáltalán fel volt-e készülve. Amennyire hirtelen elindult felgöngyölíteni a családja körüli rejtélyt, annyira hirtelen érzett egy hiányt, egy hiányzó darabot az énjében. Mintha elméje egyik fele azt akarta volna mondani, hogy neki ebből ki kellett volna maradnia, menjen csak vissza a régi életéhez Maxel és hagyja a dolgot azokra, akik ebben nőttek fel. Neki senki sem mondott semmit erről az egészről, miért is lenne kötelessége mégis beállni a csatasorba? Aztán a válasz is jött, méghozzá apja hangán: mert ő egy Kane volt, és mert az édesapja erre kérte. Jediként a szülők fogalma nem mondott sokat, valójában amikor meglátta apja arcát, ősz haját és szakállát, az évek során arcába fjordokként vájt ráncokat és hegeket, akkor döbbent csak igazán rá, mit is veszített a jedi tanokkal és gyakorlatilag alig percekkel azután, hogy először meglátta a nála pocakosabb, de hasonló termetű férfit. A Rendben tanultak családokról, padawanként még közelről is látott küldetéseken egészen nagyokat, de az mindig más világnak tűnt, idegennek és megfoghatatlannak. Mint amikor az ember látja, ahogy a víz alatti lények kopoltyúval lélegeznek, mégsem tudja elképzelni, milyen érzés lehet a folyadékban oxigénhez jutni mindenféle erőfeszítés nélkül.
Crystalia egész családját elvesztette, a lány mégis segített nekik. Ő maga sem tudott eleget, láthatóan családja próbálta megvédeni valamennyire a tudástól. Ha tudták volna, hogy pont ez a védelem miatt most jobban szenved, talán másképp cselekedtek volna. A múlton persze hiába rágódtak mindketten, a tények pedig ott voltak előttük: öt holocron volt, amit el kellett rejteni, és úgy tűnt nem csak ők kutatják az ereklyéket a válaszokkal együtt, hanem a sötét oldal is. A lányt Edric nem akarta kitenni ennek az életnek, egyrészt úgy érezte, nincs rá felkészülve, másrészt ideje sem volt még a családját gyászolni.
- Induljunk- adta ki az utasítást Edric, majd ugyanazt az utat követve, ahol bejutottak, elindult kifelé a barlangból. Max zárta a sort, bár még Edric látta szeme sarkából, ahogy a fejvadász egy utolsó pillantásra visszafordult a terem felé és kirázta a hideg. Ugyan nem volt erőérzékeny az öreg, azért ő sem érezhette épp vidáman magát. Kifelé sokkal gyorsabban tudtak már haladni, a trió gyakorlatilag némán ballagott, Edric pedig egyre kevésbé érezte a sötét oldal furcsa, nyomasztó és szinte lapító hatását. Mintha folyamatosan felülről egy ököl szorította volna lefelé egész testét, a Dantooine gravitációjának többszörösével.

Végül alig pár perc után már ki is értek a barlang bejáratához, Edric pedig rögtön vett egy jó mély levegőt, ahogy elhagyta a barlang száját, szinte azonnal mintha egy jókora súly dobhatott volna le a válláról. Az ég továbbra is sötéten, szinte feketén kavargott felettük, villámok cikáztak át a fellegeken, mint felvillanó vérerek.
- Most mi lesz, Kölyök?- kérdezte Max, de Edric még gondolkodott, közben pedig a HoloNetet kezdte nézegetni a hírek után, ám nem igazán talált semmi relevánsat. Bőven igaza lehetett a lánynak is, miszerint csak egy előre kalkulált képet láttak, de egyre biztosabban látta, hogy csak akkor derül minderre fény, ha meglátogatják a Kinosst, illetve közben megpróbálják a rejtélyes másik planéta koordinátáit is kiszámolni. Kredit mindehhez viszont ehhez kellett volna, méghozzá elég sok.
- Pénzre lesz szükségünk. Kell pár nap vagy hét, nem nagyon van más választásunk. Nem tudjuk, mi vár ránk- mondta végül a férfi- Crystalia, szerintem az lenne a legjobb, ha maradnál az eredeti tervnél és az akadémiára mész. Ott biztonságban lennél. Boldogan elkísérünk addig és ígérem, amint tudok, tudunk többet felvesszük veled a kapcsolatot. Addig talán kiszámolhatod annak a bolygónak a koordinátáit- tette még hozzá egy bátorító mosollyal.
Tudta Edric, hogy a lány ennél talán többet akart segíteni, de nem akarta veszélybe sodorni. Ha esetleg nem volt ellenvetése a lánynak, Max vezetésével Edric beszállt a siklóba, majd elindultak a falu felé, ahol kölcsönbe kapták.

Már a sikló felé haladt Edric, amikor megérezte, hogy Crystalia megtorpant a szavaira. Mire hátrafordult, látta, hogy a lány összefonta karjait a mellkasa előtt, majd egy újabb ideges mozdulattal végül a csípőjére tette kezeit. Egyértelmű jelek voltak, hogy egyáltalán nem tetszett neki a terve, amelyet Edric felvázolt, ennek pedig láthatóan hangsúlyt is akart adni. Max vetett egy sokatmondó pillantást Edricre egy vigyorral, amivel körülbelül azt próbálta tudatni a fiatalabbal valószínűleg, hogy elég belevalónak tartja a lányt. Bár tény, Edric sem fogadta volna épp ellenkezés nélkül az efféle javaslatot, talán még be is húzott volna annak, aki ilyesmivel próbálkozott volna. Nyilvánvalóan nagy volt a tenni akarás a lányban, főleg, ha már az egész családja egy titok miatt halt meg, ami talán elkerülhető lett volna, ha Edric korábban hallgat az Erőre és hamarabb jön a Dantooine-ra. A férfi egy mosollyal válaszolt Max tekintetére, aztán várta, hogy a lány végül megformálja a szavait is a frusztráltságához.

Szerencsére nem teketóriázott, így rögtön elmondta, hogy az egyetem hirtelen egyáltalán nem annyira érdekli már, mint az egész előtt és valószínűleg ott sem lett volna biztonságban. Amiben sajnos Edricnek is egyet kellett értenie, bármennyire is nem akarta saját magának is bevallani: legalább egy új személyazonosság, a külső megváltoztatása kellett volna ahhoz, hogy ne találják meg, na és persze valahogyan úgy odacsempészni, hogy semmilyen nyoma ne legyen annak, hogy a lány valaha is elhagyta a Dantooine-t és megjelent az Alderaan-on. Igazából mindennek nem volt igazi realitása, főleg elég kredit nélkül.

Viszont a következő mondatára még Max is felkapta a fejét, ugyanis Crystalia megemlítette, hogy a családjának van hajója, ami így immár tulajdonképpen az övé lett. Újabb pillantást váltott a két férfi, bár Edric első körben elfordult és a viharfelhőket kezdte kémlelni. A lány közben még elmondta, hogy mind elférnének a járművön és ott lenne bőven ideje kiszámolni a koordinátákat is. Mindennek tetejébe pedig a Dantooine-ról eljutni a Nar Shaddaa-ra egy hajót venni hetekbe telhetett, annyira ritkák a nyílt transzportok a bolygóról. Mind komoly érvek voltak, ám Edric mégis azon kapta magát, hogy saját magának ellentmondva komolyabban átgondolja az ajánlatot és nem fogadja el rögtön mindenféle gondolkodás nélkül. Az egész ügy veszélyt hordott magában, Crystaliat pedig meg kellett védeniük a varázsló vagy Lord Xeth ügynökeivel szemben. Egy hajóval folyamatosan mozgásban maradhattak, de még így is fent állt a veszélye, hogy előbb-utóbb rájuk találtak és követték őket.

Edricet csak az zökkentette ki gondolataiból, amikor Crystalia kissé feldúltan bepattant a siklóba és várta, hogy induljanak. A férfi közelebb lépett a járműhöz, majd egy sóhajtás után kibökte végre döntését.
- Rendben, azt hiszem igazad van. De óvatosnak kell lennünk. Ha a szüleid támadói még a bolygón vannak, talán a hajóról is tudnak- magyarázta, majd ő maga is bepattant a kormány mögé, s végül Max szállt be.

A sikló ismét kissé ellenkezve röffent be, majd Edric elindult a hegyvonulatból kifelé. Ahogy a viharfelhőket végre elhagyták, a lány útbaigazítását követte, hogy megtalálják családja hajóját.