Edric Kane
1 / 1 oldal • Megosztás
Edric Kane
by Edric Kane Szer. 15 Május 2019, 14:52
Név: Edric Kane
Egyéb név: Kölyök (fejvadász társa becézi így)
Faj: Ember
Nem: Férfi
Jellem: Habár igyekszik a szabályokat betartani, ösztönei és saját morális iránytűje kissé mindig ezek áthágására késztetik. Alapvetően jót akar, azonban gyakran csak az épp aktuális problémát látja a nagyobb helyet, ami konfliktusokat eredményez. Szókimondó és nem rest leteremteni a nála bölcsebbeket, ha valamit a fejébe vesz.
Születési helye: Tisztázatlan, az Archívum szerint Coruscant
Kor: 25 év
Család: Ismeretlen (Archívum szerint apja jedi rend tagja volt, ám kivált és sorsa ismeretlen)
Foglalkozás/kaszt: Szürke Jedi/Fejvadász
Testmagassága: 194 cm
Testsúlya: ~120 kg
Szeme színe: Szürke
Haja színe: Szőkésbarna
Bőre színe: Fehér
Különleges ismertetőjel: Nincs
Egészségi állapot/ betegségek: -
Életrajza:
~2 évesen~
Asher Warricknak egyáltalán nem volt jó előérzete a küldetésével kapcsolatban. A Rend tagjainak ritkán kellett Coruscant alsóbb szintjeire merészkednie, a 2200-as szint körüli állapotok pedig még a sokat látott fiatal jedi lovagot is meghökkentették. Könnyű küldetésnek hangzott. Menj oda, hozdd el a csomagot, és vissza a Templomba. A többit a Tanács tagjai majd elintézik.
Nyugtalan volt, pedig megtanulta kontrollálni saját gondolatait, most az Erő sem segített rajta, hogy szíve ne a magasabb tartományban kalapáljon. Egy twi’lek hölgy leszólította a csuklyás alakot, hogy mit szólna egy olyan menethez, amilyet még életében nem tapasztalt. Asher pillanatnyi meglepettsége után egy gyors kézdmozdulattal jelezte felé, hogy erre nincs ideje és folytatta útját a szűk sikátoron. A sikátor elnevezést noha még kissé erősnek érezte a folyosóra, a klausztrofóbia ugyanis simogatta bőrét, amitől a hideg futkosott a hátán. A fények villogtak, hangos reklámok akarták lekötni figyelmét, ami tökéletes háttérzaja lehetett volna egy orgyilkosnak is.
Nem az ő helye volt ez. Jediként a békét preferálta, a harmóniát. Ami itt lent történt, az a civilizáció egyik legrosszabb formája. Pedig ez a hely nem volt a galaxis másik csücske, nem volt több ezer fényévre a Jedi Templomtól, hanem csak alatta egy kicsit. Gondolataiban megfogalmazódott egy furcsa kérdés, hogy miként is tudnának a béke őrei maradni, ha a saját pincéjüket nem tudták rendbe tenni? Elhessegette gyorsan e nyomasztó feladványt, mintha csak egy idegesítő bogár lett volna.
Navigátor szerkezete halkan felcsipogott, ami megtántorodásra késztette Ashert. Az épület ami elé ért beleolvadt a többi közé. Fényreklámok díszítették a homlokzatot, hirdetve földi örömöket, miközben a falakon itt-ott lézerfegyverek nyoma éktelenkedett feket hamuként, emléket állítva korábbi nézeteltéréseknek. Csuklyáját levette fejéről, és egy sóhajtás után a főbejárathoz lépett. A csengőn a lakások számai szerepeltek, ő pedig megérintette a 47-es gombot. Pár másodperc után egy érces női hang szólt bele, hallhatóan roppant bosszantónak érezve a látogatót.
- Ki az?- kérdezte.
- Warrick. Egy csomagért jöttem- mondta a mikrofonba, mire a bejárati ajtó elcsúszott és feltárult a sötét épület.
A lakás még talán a saját, apró szobájánál is kisebb volt. A por vastagon állt a kevés bútoron, az idő megállt itt, amióta az utolsó lakók is elköltöztek - vagy épp meghaltak. A nő a szoba végében állt, fekete, zsíros haja volt, aminek nagy részét egy kendő takarta, arca közepén egy keresztirányú, mély sebhely éktelenkedett. Kórosan soványnak és egészségtelennek tűnt, olyan embernek, akiből egyre több és több élt a galaxisban, a Rend minden igyekezete ellenére. Asher kíváncsi lett volna hogyan kerülhetett ide, miként szerezte arcán a sebet, de a nő türelmetlenebbnek bizonyult.
- Egyedül jött?- kérdezte, állát pedig a magasba emelte, mintegy lekezelően beszélve. Asher bólintott, mire a nő oldalra lépett. Mögötte egy kiságy volt, amin egy két év körüli gyermek szundikált. Asher egy lépést hátrált, nem egészen erre a látványra számított. A Tanács csak annyit mondott, egy értékes csomagot fog kapni, de azt nem, hogy ez a csomag egy gyerek. Ráadásul, amennyire az Erő kusza volt a szobában, azonnal tudta, hogy miért lehet olyan fontos a fiú.
- Közénk való- suttogta maga elé, mire a nő értetlenül nézett vissza rá- Maga az anyja?- kérdezte a hölgytől.
- Az kéne még! A hátam közepére sem kívánok egy gyereket. Egy fickó fizetett egy elég jó összeget, hogy hozzam ide, aztán várjak, amíg valaki be nem állít érte. Maga itt van, szóval részemről a munka elvégezve- mondta, majd egy táskát felvéve a földről elindult kifelé - Sok sikert hozzá, apuka!- mondta, majd hamar kisietett a lakásból. Asher utána fordult, de mire a fejét kidugta a bejáraton, a nő már fel is szívódott a liftben.
Az ijfú lovag egyedül találta magát a szundikáló kisemberrel a parányi lakásban. Újabb sóhaj után erőt vett magán.
- Továbbra sincs jó előérzetem…- mondta maga elé. A gyerekhez lépett, aki mellett szintén ott volt egy hátizsák. Átkutatta a tartalmát, ekkor talált rá egy névcédulára: Edric Kane.
~ 9 évesen ~
Edric szürke szemei a sötét eget kémlelték. Noha már jóval a takarodó után járt az idő, az alig 9 esztendős tanonc szokásához híven ismét kilógott a templom falai közül, hogy elméjét megnyugtassák a brilliáns csillagok. Felmászott az épület egyik magasabban fekvő tetejére, amit épp nem felügyeltek őrök.
Az elhaladó hajók, transzportok fényei olyannak tűntek, mint világító bogarak a holo felvételeken a Dantooine füves pusztáin, míg a csillagok maguk itt-ott pislákoltak öreg és bölcs fényükkel. Coruscant fényszennyezése persze megnehezítette az égbolt kémlelését, ám Edric az ilyen estéken egészen máshová képzelte magát. Egy bolygóra, ahol nincs ennyi gép, ahol a zaj helyett a szél hangját hallotta, ahogyan az nyaldosta rövid, szőkés-barnás haját. A napja nehezebb volt, mint a többi, s ilyenkor jól esett kicsit eltávolodni a valóság minden nyűgjétől és bajától.
Reggel még persze minden másképp indult. A szokásos tanonc menetrendhez mérten tanulással kezdtek, az Archívumban újabb fejezeteket kellett magolni, majd jöttek a különféle gyakorlati tréningek. Nehezebben koncentrált, teljesítményén pedig ez csakhamar meglátszott. Noha fiatalon az Erővel való kapcsolata még közel sem volt teljes, azt azért érezte, hogy a mai nap elpártolt tőle a mindenható varázslat.
A fénykard óra volt a legnagyobb tüske lelkében, amire még most, az égbolt alatt sem gondolt vissza szívesen. Utólag sem értette, miért kellett rögtön mesterek előtt bemutatniuk az eddig tanultakat, hogy aztán elbírálják őket szinte teljes némaságban. A tekintetek viszont mindent elárultak, bár becsületükre legyen mondva, néhányan próbálták leplezni valódi érzéseiket. Edric sosem érezte magát kiváló tehetségnek a vívásban, de a mai nap amit csak lehet, el sikerült rontania.
A csoportban többen is nagyobbak voltak nála, pechére pedig pont egy olyan ifjonccal kellett először bemutatóként küzdenie, aki gyakorlatilag átnézett feje fölött. Meghajoltak egymás előtt a Zabrak fiúval, majd mindketten aktiválták gyakorló fénykardjukat.
Grux és Edric felvették az alapállásokat - az ember gyermek a Soresut választotta, míg Grux az Ataru mellé tette le a voksát. Noha csak alig ismerték a mozdulatokat, az alapállásokat mindketten begyakorolták.
Rajtuk kívül még két másik pár is küzdelemre készült a kör alakú teremben, aminek padjain körben néhány padawan nélküli mester is helyet foglalt. Ahogy meghallották a startra felszólító parancsot, Grux már rá is támadt Edricre. A fiút az első csapás kissé váratlanul érte, s ügyetlenül igyekezett visszatérni a Soresu fogásaira. Kardjának markolata megcsúszott a kezében, ám az Erőnek hála meg tudta tartani és fogást váltva hárítani az újabb ütést. Grux sorozata nem hagyott alább, Edric pedig hátrálásra kényszerült. Pár lépés után a falnak ütközött, ami egy ötletet adott neki. A Zabrak újabb csapása előtt lebukott, majd egy nem túl elegáns oldal bukfenccel került ellenfele mellé. Grux azonban úgy tűnt számított erre, és fordulással lendületet gyűjtött, hogy sokszoros erővel csapjon le. Edric fél térden, feje fölé tartva kardját volt kénytelen hárítani, ám nem számolt a plusz lendülettel. Védelmét a csapás könnyedén áttörte, és a párbaj máris véget ért.
A torka hirtelen kiszáradt, homlokán a gyöngyöző izzadság szinte fagyosnak hatott. Szíve továbbra is elképesztő sebességgel kalapált, s már nem csak a mellkasában, hanem a gyomrában is érezte a lüktetést. Nem értette mi történik a testével, aztán egyre inkább rájött: a harag lángja mardossa bordáit. Fogait összeszorította, ökle pedig zárult a markolat körül, szinte ketté roppantva azt. Grux még mindig felette állt, aktív gyakorló karddal.
Edric váratlanul kitárta kezét, és az Erőt segítségül hívva ellökte magától a Zabrak fiút. Gondolatai szinte teljesen eltűntek, csak a sötétség maradt, szinte kívülről látta magát, ahogyan lecsap semmit sem sejtő áldozatára. A mozdulat ugyanakkor nagyobb volt, mint amire valószínűleg mindenki számított, Grux pedig a szemközti falba csapódott és kábultan esett hasra onnan.
Edric a saját szapora légzésén kívül nem hallott szinte semmit, érzékszervei eltompultak, az idő pedig mérhetetlenül lelassult. Hirtelen minden tekintetet érzett saját magán, minden mester, tanonc, talán még az elsuhanó űrhajókból is.
- Én…én....- kezdte dadogva, közben látva, ahogy pár másik tanonc, illetve oktatójuk is Gruxhoz siet megnézni, minden rendben van-e. Edric kezei elengedték a markolatot, ami hangosan koppant a padlón. Könnyei lecsorogtak fiatal arcán, ahogy halkan ismételgette:
- Én…nem akartam, bocsánat.
Alig fél órával később még mindig a teremben volt, immár a közepén. Oktatójuk, Stemar Mester aki épp visszatért, leültette az egyik pardra.
- Edric, mint sok más tanonc, neked is meg kell tanulnod kontrollálni az érzelmeid. Ami ma történt, azt gyűlöletből tetted. Jediként a szívedben nincs helye ennek a sötétségnek. Felemészt, amiből egy idő után nincs visszaút, a körülötted lévők pedig szenvedni fognak ettől. A Jedi kódex tudod, mit tanít?- kérdezte a mester.
- Nincs érzelem, béke van- válaszolt halkan a zaklatott fiú. Tudta, érezte tette súlyát, a helyzetben mégis teljesen jogosnak vélte. Sőt, még most, utólag is úgy érezte, hogy amit érzett, valós volt és természetes, nem értette miért nem akarják az ő oldalát is megérteni és elfogadni a történtek után.
- Mondanom sem kell, ennek a kis incidensnek híre ment máris a Templomban. Grux immáron padawan lett, egy mester tanítványának fogadta. Ha azt szeretnéd, hogy neked is legyen egy mestered idővel, a ma történtekhez hasonlónak nem szabad előfordulnia- magyarázta.
Edric nyelt egy nagyot. A tény, hogy emiatt a hiba miatt máris megbélyegezték felért egy pofonnal.
- Mester, ez azt jelenti, hogy… hogy akár ki is rúghatnak a Rendből? - kérdezte félénken. Stemar Mester sóhajtott egyet.
- Van még időd, ne aggódj. Viszont azon kell dolgozz, hogy meggyőzz minden kételkedőt, hogy belőled igenis lehet Jedi. Ehhez pedig kemény munkára van szükség és nem olyan húzásokra, mint amilyet ma is tettél. Vagy mint például az esti látogatásaid a Templom külfalain.
Edric bólintott. Átgondolta a mester szavait, s rájött, valóban nem volt épp példás növendék.
A csillagok alatt mindez már csak egy kellemetlen emlék volt, amiből immár tudta, hogy erőt kell merítenie, próbaként tekintenie rá, amin csúfos kudarcot vallott ugyan, ám talán még próbálkozhat legközelebb.
Saját magának esküt tett, hogy a következő naptól minden növendéknél keményebben fog dolgozni. Ha nem is annyira tehetséges a vívásban, addig fog gyakorolni, amíg annak nem tartják. Eddig többet lazsált a kelleténél, de a valóság súlya most két lábbal taposott vállaira és nyomta a föld alá. Küzdenie kellett, hogy a föld fölött maradjon az életet jelentő levegőért, s a tűz immár fel is gyúlt lelkében ehhez.
- Nincs érzelem, béke van. Nincs tudatlanság, tudás van. Nincs szenvedély, egyensúly van. Nincs káosz, harmónia van. Nincs halál, az Erő van- ismételte magának a kódexet.
~ 12 évesen ~
Edric betartotta saját ígéretét, s alig pár év után már inkább a munkamorálja miatt ismerték, mint korábbi incidensei miatt. Habár ennek ellenére nem tudta meghazudtolni önmagát, így újra és újra bajba keveredett a Templomban. A tanításokat komolyan vette, tudta, hogy jól célt szolgálnak, gyakran azonban ösztönei egészen mást súgtak, mint ami a Jedi út lett volna.
Szabad ideje nagy részét is vagy a gyakorló termekben töltötte, vagy az archívumban bújta az elméletet. Csoportjának nagyobb harmadát lassan el-el fogadta egy mester, majd nem sokkal a 12. születésnapja előtt a másik két társával együtt egy másik ifjonc csoportba helyezték át, ahol szintén velük egykorúak maradtak mester nélkül. Az idő szorított, de igyekezett nem erre gondolni. Koncentrációját lekötötte a munka, ami a régi mondás szerint amúgy is nemesít. Ennek ellenére fejében az elmúlt három év alatt minden egyes alkalommal, hogy egy másik ifjonc elment padawannak, ott motosztkált a gondolat, hogy talán neki ez a lehetőség sosem adatik meg. Hogy mindaz az energia, izzadtság és izomláz amit nap, mint nap érez, talán mind a semmiért történik. Az Erő majd eldönti, mondta ilyenkor magának. Az Erő ugyan hatalmas volt és misztikus, valahogy Edric mégis kételkedett benne, hogy itt túl sokat tudna tenni az érdekében. Nem, a saját sorsát igenis neki kellett irányítania. Ha pedig a végén minden álma szerte foszlik, annak valamiért úgy kellett lennie.
A gyakorló droid egy pár szinttel magasabb nehézségű Atarut használt, mint amit Edricnek elvileg tudnia kellett. Mégis inkább ezt a programot választotta, elvégre a gyakorláskor nem volt igazi kudarc, inkább csak tanulási lehetőséget. A droid mozdulataira figyelve hárította a támadásokat, majd egy összecsapás után gyors ellentámadásba kezdett, pár csapás után egy kisebb szökkenéssel pedig áttörte a droid védelmét és átszúrta a gyakorló karddal. Egy pillanat alatt deaktiválódott a gép, Edric pedig a keze felső részével letörölte homlokáról az izzadtságot, s vett egy mély levegőt.
- Hát, sokat nőttél- szólalt meg egy hang a bejárat felől. Megfordulva egy őszülő, eredetileg talán sötét barna hajú férfit látott, rövid szakállal. Az öltözékéről és tartásából lerítt, hogy mester volt- Mármint szó szerint és átvitt értelemben is megnőttél- tette hozzá a váratlan vendég. Edric nem igazán tudta honnan, de ismerős volt neki az arca.
- Ismerjük egymást?- kérdezte még mindig kissé lihegve. Hangja az épp kamaszkor hajnalához mérten a mondat közepén még meg is tört. A mesternek ugyanakkor igaza volt. A csoport egyik legkisebb gyereke immár nagyobb volt a legtöbb vele egykorú ifjoncnál, mind magasságra, mind termetre.
- Nem hinném, hogy emlékszel rám, de talán nem is baj. Közel 10 éve én hoztalak a Templomba. A nevem Asher Warrick- mutatkozott be. Edric már értette, honnan lehetett ismerős a mester, azonban azt nem igazán, miért kereste fel. Warrick láthatóan méregette egy pillanatra, majd elmosolyodott.
- Gondolom lenne pár kérdésed felém- kezdte a férfi, mire Edric is elmosolyodott.
- Talán. De Jediként, illetve, bocsánat, tanoncként úgy érzem a Templom előtti múlt kevésbé releváns- válaszolt a fiú.
- Vannak, akik ismerik az egész családjukat és úgy élnek a Rend tagjaiként. A kettő nem zárja ki egymást. Igen, Jediként el kell szakítanunk ezeket a kötelékeket a magasztosabb jó érdekében, de ahhoz, hogy valóban ismerjük magunkat- magyarázta Warrick, saját mellkasára mutatva- Ahhoz az is kell, hogy legyen fogalmunk róla, honnan jöttünk. És bár szívesen segítenék neked ebben, valójában én sem tudok sokkal többet.
Ekkor zsebében kezdett kotorászni, majd elővett egy adathordozót.
- Ezen rajta van a jelentésem, aminek végén a Templomba hoztalak. Előled el van zárva, nem véletlenül- mondta, majd Edric felé nyújtotta a szerkezetet- De ne aggódj, kaptam erre engedélyt és elolvashatod.
Edric habozott egy pillanatig. Valamiféle teszt lenne ez? Egy próba, hogy a Tanács felmérje, tényleg méltó lenne a Rend tagja maradni? Egy hang belül azt mondta, hogy vegye el bátran, talán pont az Erő, így eltette a jelentést a saját zsebébe.
- Jó döntés volt?- kérdezte végül.
- Ezt nem nekem kell megmondanom, hanem neked. Bármit is olvasol a jelentésből ki, valószínűleg csak több kérdést fog szülni. Az igazi rejtély azonban az, mit fogsz kezdeni az információval? Ez egy olyan út, amit neked kell végigjárnod, én legfeljebb tanácsot adhatok, ha hallani akarod- mosolyodott el újra Warrick, majd megfordult és elindult kifelé. Az ajtóban azonban megtorpant, s fejét hátra fordítva szólt ismét.
- Tudod, nem olyan régen egy korábbi padawanom lovaggá vált, és elég szürkének érzem a hétköznapjaim, ha érted mire gondolok. Egy pár emberrel beszéltem, köztük a kedves Stemar Mesterrel is és mindenki elismerően szólt rólad egy pár csintalanságot leszámítva. Mit szólsz?
Edric arca egy igazi jégfallá vált, a sokk hirtelen megbénította teljesen. Habár Warrick Mester kedvesnek tűnt, azt egyáltalán nem várta, hogy egy ilyen ajánlatot tett. A kemény munka talán végre meghozta gyümölcsét, ez pedig kellemes melegséggel töltötte el. A szája akaratlanul is mosolyra húzódott, sőt, lehet inkább egy bárgyú vigyor lett belőle.
- Akkor ezt igennek veszem, Padawan- biccentett még egyet a mester- Holnap várlak a szobám ajtaja előtt kora reggel!- majd egy újabb mosoly után kisétált a teremből
~ 16 évesen ~
Edric kényelmetlenül érezte magát a Tanács termében. Amíg T’Rani Mester beszélt, a többiek tekintetét érezte saját magán és Warrick Mesteren. Mintha könnyedén átlátnának rajta, minden egyes gondolatát vagy érzéseit. Igyekezett T’Rani Mesterre figyelni a küldetéssel kapcsolatban, de egy pillanatra tekintete találkozott Losak Mesterrel, aki egyik szemöldökét felvonta. Volt már ebben a teremben korábban, azonban leginkább amikor bajba került, küldetés ügyében ritkán fordultak meg itt Mesterével. Arra inkább üzenetek szolgáltak.
- Összefoglalva Warrick Mester, a küldetésetek lényege elsősorban az információ gyűjtés. Az ügy veszélyesnek bizonyulhat, így biztosan kell tudnunk mi történik mielőtt további lépésre szánjuk el magunkat. Kérlek jelentkezz amint kinyomoztatok valamit a padawanoddal, hm?- hangoztak a bölcs mester szavai. Edric elméje egy kissé meg is nyugodott, ahogyan ismét a hangjára koncentrált. T’Rani Mesterben volt egy olyasfajta kisugárzás, ami miatt erőt adott mindenkinek.
- Köszönjük, T’Rani Mester. Nem okozunk csalódást- mondta Warrick Mester, majd biccentett Edricnek, hogy induljanak. A fiú még meghajolt a Tanács tagjai előtt, majd mestere után sietett. Már a folyosón bandukoltak, amikor Edric ismét megszólalt.
- Miért érzem úgy, hogy a Tanács szinte átvilágít minden egyes alkalommal, amikor belépek? Talán bizalmatlanok?- kérdezte. Az egész bizarrnak hatott a számára, mintha továbbra sem lett volna valóban a Rend tagja. Az évek során megszokta már, hogy bajkeverő mivolta miatt volt egy komolyabb hírhedtsége a Templom falaiban, de munkájával próbálta ezt ellensúlyózni évek óta. Azonban minden egyes alkalommal érezte magán az ítélkező tekinteteket a többi Jeditől. Egyedül Warrick Mester türelme tűnt vele szemben végtelennek.
- Ha jól emlékszem sosem érdekelt túlzottan, mit gondolnak rólad a többiek- válaszolt Asher- Túl sokat látsz bele, ifjú tanítványom.
- Aha- legyintett Edric.
- Játszhatod a megsértődöttet vagy inkább gondolkozhatsz a küldetésen. Kinek érdekében állhat a segélyszállítmányok eltérítése?- adta fel a rejtvényt mestere. Edric megrázta a fejét és némi gondolkodás után válaszolt.
- A Huttokhoz közel van a bolygó, így nem lenne meglepő, ha nekik a foguk fájna rá- magyarázta Edric- Viszont nem igazán illik a viselkedésükhöz. Mármint oké, csempészek és kalózok többnyire, de ezek segélyszállítmányok egy olyan bolygóra amin épp polgárháború dúl. Szerintem első körben azt kellene megnéznünk, ki nyer a felszínen azzal, ha nincs szállítmány. A kormány, vagy a felkelők?
- Hm, korrekt elmélet. Teszteljük is le!
Út közben Edirc olvasgatni kezdte a bolygó adatait. Nageon planéta egy parányi rendszer volt, ahol többnyire emberek éltek néhány kisebbséggel mint a twi’lekek, kel dorok és rodianaok, a helyi kormányzás pedig egyfajta kasztrendszerre alapult. Az arisztokrácia, nemesség döntött fontosabb kormányzati kérdésekben és kereskedelemben, amit egy alsóbb rétegekből származó képviselőházzal is megvitattak, noha annak valódi hatalma nem volt, csak véleményezte az új törvényeket. Az utóbbi években egyre több konfliktus származott ebből a kvázi-demokcráciából, egy nemrég bevezetett újabb adó pedig felperzselte a többszörös népességű dolgozó rétegeket. Bár a Köztársaság igyekezett a diplomáciai oldalon segédkezni, kényes kérdés volt, hogy a lázadók vagy a kormány az, akik mögé állniuk kellene. Ehhez mérten az egészet belső viszályként könyvelték el, és segélyszállítmányokat indítottak valódi beavatkozás helyett.
- Kicsit úgy hangzik, mintha magukra maradtak volna- kommentálta Edric az olvasottakat.
- Valóban? Szerinted mit kellett volna tennie a Köztársaságnak?- kérdezett vissza Warrick Mester. A padawan persze tudta, hogy ez is egy teszt. Érezte, mi lenne a helyes válasz, de az nem lett volna a saját véleménye.
- Szerintem ismersz annyira, Mester, hogy tudd, a lázadóknak adnék igazat. A rendszer alapvetően csak látszólag volt demokrácia, igazi hatalma csak a felső rétegnek volt, akik úgy zsigerelték ki a kisembereket, ahogyan akarták.
Asher Warrick a szakállát megvakarta és elmosolyodott. Edric már tudta, hogy ez a csalódottságának jele.
- Ez nem olyasmi amibe feltétlenül be kell kapcsolódnia a Köztársaságnak. A kormányuk meg volt választva, amibe az alsó réteg is beleszólhatott.
- Csakhogy a választás során a képviselők egytől egyig bábok a legközelebbi arisztokrata családnak.
Vitájukat a computer pittyegése szakította hirtelen félbe, hajójuk pedig kilépett a hipertérből.
Magán a bolygón sem változott sokat Edric véleménye. A harcok nagy részét a katonai réteg vívta civilek ellen, akiknek vajmi kevés esélyük volt. Érezte ismét a düh lángjait, ám az Erőt segítségül hívva igyekezett ezeket kizárni és elméjéből kioltani a veszélyes nyalábokat. A korábban impozáns épületek nagy része romokban hevert, a harcok hangja pedig elérte a dokkot, amiben fogadták őket.
Egy tiszt felvázolta számukra a harci helyzetet, illetve, hogy hova szokott érkezni a segélyszállítmány, aminek jelentős része az alsóbb kasztokhoz került. Itt tudták meg azt is, hogy a koordináló személyzet majdnem minden tagját felrobbantották vélhetően a lázadók alig egy napja érkezésük előtt.
- Biztosan tudják, hogy a lázadók tették?- kérezte Warrick Mester. A nála immár egy fejjel magasabb Edric mögötte állt és méregette a tisztet. Szinte tapintható volt, mennyire ideges a nő.
- Mester, ki más tette volna? A koordinátorok mindegyike arisztokrata családból származott, akik próbáltak segíteni ezeken a… az embereken. Ők pedig így hálálták meg, csak mert más családba születtek.
Warrick Mester bólogatott és meghajlott a tiszt előtt, megköszönve a segítségét. Hátrafordulva intett a padawannak, hogy indulhatnak. Amint hallótávolságon kívülre értek, halkan megszólalt.
- Úgy érzem itt egy kissé elszabadultak az indulatok, nemde, ifjú tanítványom?- mondta.
- Ha a szinte megfogható gyűlöletre gondolsz, ami itt mindenkiből árad, akkor igen. Viszont az egészen nem sok értelme van. Egyik oldalról sem.
Az Erő hirtelen megbolondult, Warrick és Edric pedig egyszerre pördült meg, hogy a dokk hatalmas ajtajai felé forduljon. Két hajó érkezett hatalmas sebességgel lassítás nélkül, s csapódtak be az épületbe hatalmas robbanásokat okozva. A lökéshullám ereje a földre küldte mestert és tanítványt, a por és lángok pedig mindent azonnal beterített, mint egy pokoli lepedő.
Edric füle zúgott a hangrobbanástól, tüdeje szinte lángra kapott a forró levegő és por keverékétől. Nem látta mesterét, csak tompa kiáltásokat hallott. Az Erő közvetítette a katonák szenvedését a környéken. Többet hatalmas betontömbök találtak el, mások végtagokat vesztettek a robbanásban. Hirtelen lézernyalábok suhantak el a feje felett, majd a másik irányból is lövések indultak. A lázadók betörtek a dokkba, amit a katonák azonnal védeni is kezdtek.
Edric aktiválta sárga fénykardját, s a felé tartó nyalábokat hárította. Mesterét még mindig nem látta, az Erő pedig alig segített neki.
- Mester?!- kiáltott a porfelhőbe, ám nem jött válasz. Összezavarodva hárította a lövéseket, majd újabb robbanás rázta meg a kikötőt. Egyensúlyát elvesztette és hanyatt esett. Ekkor látta meg az immár leomlott tetőn keresztül, hogy több száz birodalmi hajó érkezett a légtérbe.
Egy pillanat alatt ismét két lábra pattant, majd elindult előre, miközben tovább hárította a nyalábokat. Az Erő veszélyt jelzett neki, mire megtorpant. Egy fiatal, lázadó lány futott felé aki pánikolva menekült fegyver nélkül a semmibe. Nem lehetett csupán 2-3 évvel idősebb, mint Edric, arcát por és hamu keveréke takarta. A lány tulajdonképpen frontálisan ütközött a fiúval, aki azonban már felkészült az ütközésre és elkapta a menekülőt.
- Héhé, nyugalom, minden rendben lesz- hazudta hadarva a lánynak, hátha a pánik alábbhagy. Az értetlenkedve nézett rá, majd kezében meglátta a sárga fénykardot.
- Jedi vagy?- kérdezte, mire Edric csak bólintott. A lány könnyei egy-egy csíkot megtisztítottak arcán a portól.
- Velem kell jönnöd, kérlek, segítened kell a népemen!- kérlelte. Edric konfliktust érzett magában. Egyfelől mestere szavai jutottak eszébe, hogy nem lenne bölcs beavatkozni a konfliktusba, azonban a birodalmi gépek megjelenése mindent megváltoztatott.
- Meg kell találnom a mesterem- válaszolta, de a lány a fejét rázta.
- Már lehet rég halott. Mennünk kell!- mondta. Az épületet újabb robbanás rázta meg a távolban, s immár egy harmadik lézereső is elindult keleti irányból. Edric lassan bólintott, majd a lányt követve elfutott a porfelhőben.
Pár órával később egy, a lázadók által használt föld alatti menedékhelyen találta magát. A lányt Kieranak hívták, s elmesélte a padawannak, hogy az egész konfliktus kirobbanása valószínűleg a Birodalom manipulálásának műve, hogy meggyengítség a határ közeli rendszer védelmét és lecsaphassanak. A lázadók elfogtak egy sötét jedit nem sokkal korábban, akit nem messze tartottak fogva egy hasonló föld alatti helyen.
- Jelentem kellene a Tanácsnak Coruscantra. Van esetleg kommunikációs csatornátok?- kérdezte Edric, elvégre tudta, ez a konfliktus már jóval meghaladta saját képességeit.
- Kommunikáció? Az arisztokrácia már a kezdetekkor blokkolni kezdett mindent, az invázió kezdetével pedig esélytelen bármilyen üzenetet kijuttatni innen- mondta szinte nevetve a lány. Edric gondolhatott volna erre, de egy próbát megért. Egy idős férfi lépett hozzájuk a semmiből, szinte teljesen kopaszon, ősz borostával.
- Ez lenne a másik Jedi?- kérdezte a lányt Edricre bökve- Nem mondom, jól megtermett vagy, kölyök, de azt hiszem, sokkal több esélyünk veled sincs. A Birodalom rögtön lecsapott a legfontosabb bázisainkra, már csak pár harcol, a többi elég hamar feladta a küzdelmet. Rólunk és a föld alatti barlangokról egyelőre nem tudnak, ami csak idő kérdése. Ki kell juttatni annyi embert, amennyit tudunk. És elkél minden segítő kéz.
Edric bólintott.
- Hogy értette, hogy a másik Jedi?- kérdezte hirtelen a fiú.
- Hm.. a dokkból az embereim kihoztak egy sérültet. Volt nála egy fénykard. Ismered?
A fiú válla hirtelen kevesebb súlyt érzett magán, és a remény felgyulladt benne.
- Persze, Warrick Mester az, az ő padawanja vagyok. Minden rendben vele?- kérdezte vissza gyorsan, ám a fickó ábrázata árulkodó volt.
- Elég csúnyán beverte a fejét. Egy bacta tankba tettük, ám az orvosunk szerint elég komoly sérüléseket szenvedett. Kómába került.
Edric ismét bólintott.
- Köszönöm, hogy segítettek rajta- tette hozzá. A barlangot egy kisebb rengés rázta meg, emlékeztetve a beszélgetőket, hogy továbbra is komoly veszélyben vannak. Edric érezte az Erő sötét oldalát, ahogy lassan markába veszi a parányi bolygót. A kis remény, ami mestere megmenekülésének hála kigyulladt lelkében, csupán apró gyertyafény volt a sötétségben. Az Erő nem akart nyugodni, és ez kihatott a fiatal tanítványra is. Valami nem volt rendben.
Egy fiatal férfi rohant át köztük, s közben kiabálta, hogy ki kell üríteni az egész helyet. Edric ismét az öreghez fordult.
- Vannak hajóik?
- Persze, nagyjából 500 méterre van egy nagyobb barlang, amiben elrejtettünk néhány gépet. Még egy korábbi háborúban használták rejtett kilövő állásként. Nagyjából 5-6 tucat embert ki tudunk talán menekíteni, ha minden jól megy.
Egy újabb robbanás komolyabb rengést okozott, a lány pedig elvesztette egyensúlyát. Edric gyorsan felsegítette, miközben egy távoli folyosóról hallották a hangokat:
- Birodalmiak! Betörtek a birodalmiak!- visszhangzottak a falak, a trió pedig egymásra nézett. A fiatal padawan nyelt egyet, majd lecsatolta fénykardját.
- Kezdjék el azonnal megtölteni a hajókat! Megpróbálom őket feltartani amennyire csak lehet. Ha felszállnak, alacsonyan repülve tartsanak a sarkkörök felé, közben töltsék a hiperhajtóműveket. Teljes sebességgel és meredek szögben emelkedjenek, amennyire a gépek engedik és amint kiérnek a bolygó vonzásából, ne habozzanak a hipertérbe ugrani. A Birodalom azonnal megpróbálja majd a szökésben lévő gépeket lelőni, de talán így több esélyük lesz- hadarta el gyorsan a tervét, az öregen pedig látta, hogy egészen meglepődik annak részletességén. Edric biccentett egy utolsót, majd elindult az újabb porfelhő felé.
A folyosókon megszólaltak az evakuálást jelző szirénák, a lázadók pedig szinte egymást taposva meneteltek a hangár felé. Edric az árral szemben az Erőt hívta segítségül, hogy előre tudjon jutni, ám így is lassan haladt. Az egyik sarkon végül meglátta a lézernyalábokat, mire megszaporázta lépteit. A lázadók a falak természetes kiszögelléseit használták fedezékként, s onnan viszonozták a tüzet, próbálva feltartani a hódító erőket. Edric sárga fénykardjával és a Soresu technikával indult előre, majd próbált minél több nyalábot visszaküldeni a feladó felé.
A harc közben hallotta, amint a lázadók egymást visszavonulásra szólítják, így egyre kevesebb fedező tűz maradt neki is. Egyre több lézernyaláb érkezett, az egyik pedig súrolta a bal vállát. Az égető fájdalom ezernyi tűszúrásnak érződött karja egészében, ami miatt ő is behúzódott a fedezékbe. Az egyik lázadó a fiú felé fordult.
- Eleget segített, meneküljön már!- kiabálta. Edricnek azonban egy újabb dolog eszébe jutott.
- Hol van a gyengélkedő? Kivittek onnan minden sérültet?- kérdezte, de a választ már szinte látta a katona arcán.
- A gyengélkedő? Az mellett törtek be, elsőként esett el!
Edric gyomra felkavaradott, a vállában érzett fájdalom pedig gyakorlatilag megszűnt. Érezte a sötétséget maga körül, egy fekete köd, ami egyre csak közeledett a remény gyertyájához, majd egyetlen apró fuvallat kiontotta azt. Nem maradt más, csak a harag, a reménytelenség. A katona még lőtt kettőt a fedezékéből, majd menekülőre fogta, ám egy újabb nyaláb háton találta. Edric végignézte az egészet, majd kilépett fedezéke mögül, s tenyerét maga elé tartva engedte, hogy mindaz, ami felgyülemlett benne, rászabaduljon az érkező katonákra a szűk járaton. A lökéshullám leteperte a fél tucat ellenséget, Edric pedig egy gyors szökkenéssel előre ment, majd fénykardja precíz mozdulataival egytől-egyig végzett velük, amíg azok próbálták felfogni, mi is történt.
Hirtelen csend és nyugalom maradt, mintha ismét 9 éves lett volna a Templom gyakorló termében. Mintha ismét minden szem rá szegeződne, lelkében pedig a bűntudat kezdett egy újabb lyukat marni a semmiből jött sötétben. Ő nem volt ilyen, győzködte magát, majd hallotta a távolból az újabb katonákat. Nem volt már mit tennie itt. Sarkon fordult, s elsietett a barlanghoz.
Még időben elérte az egyik utolsó transzportot, a konvoj pedig instrukciói szerint indult útnak. A hajó fedélzetén az öreg ismét megtalálta.
- Hálás vagyok, amiért segítettél az embereimnek. A mestered büszke lenne rád, ha itt volna- próbálta bíztatni.
- Nem lenne az- mondta Edric- Életben van. Érzem a jelenlétét az Erőben, bármennyire gyenge is.
- Ha igaz is, mostmár a Birodalom rabja- tette hozzá az öreg, majd megpaskolta Edric vállát- Ne feledd, hogy neked is köszönhető, hogy legalább ennyien megúsztuk.
Coruscanton a Templomba visszaérkezve a Tanács azonnal magához hívatta. Részletesen beszámolt a történtekről, beleértve a birodalmi katonákkal való harcát is. Elméje valamilyen oknál fogva nyugodtabb volt, mint egy apró tó vize, ugyanakkor nem volt képes a mesterek szemébe nézni, csak a padlót bámulta beszámolója alatt. A végén T’Rani Mester szólalt meg elsőként, némi kellemetlen csendet megtörve.
- Hm, noha a mestered életben lehet, ebben nem lehetünk biztosak- mondta, majd a szót Losak Mester vette át tőle.
- A Tanács megköszöni a munkád a menekültek kimenekítésével kapcsolatban, ifjú padawan. A továbbiakról a Tanács dönteni fog, erről pedig informálni fogunk.
A mesterek bólintva jelezték, hogy elmehet, bár Edric többet várt és remélt.
- Mi lesz a Nageonnal? A civilek teljesen magukra maradtak, segítenünk kell rajtuk- mondta, szinte már kioktató hangon. Saját indulatosságán is meglepődött. Losak Mester felvonta szemöldökét.
- A Tanács majd dönt erről. Legyen elég annyi, padawan, hogy ez a probléma sokkal komplexebb, mint elsőre látszik. A Rend és a Köztársaság nem mindig tud beavatkozni egy hasonló konfliktusba. Vannak más tényezők is, amelyek e döntést befolyásolni fogják. A jelentésed értékes része lesz ennek- magyarázta a sokat látott mester, ám Edric a fejét rázta. Amíg a Tanács üldögélve beszélgetett a problémáról, majd mindez folytatódott a Szenátusban, emberek szenvedtek a parányi bolygón.
- A mélyen tisztelt Tanács engedélyét szeretném kérni, hogy megtaláljam a mesterem és kiszabadítsam- mondta ki, szinte utolsó próbálkozásként azt, ami már az ide tartó hajón is megfogalmazódott benne.
T’Rani Mester ismét hümmögött, majd megrázta a fejét.
- Osztozunk fájdalmadban, ifjú padawan, ám egy ilyen küldetés veszélyes és nem lenne helyt álló számodra- mondta ki a döntést, amit Edric várt ugyan, mégis kellemetlenül érintette. Meghajolt a Tanács tagjai előtt, majd kisietett a teremből.
Órákkal később Asher Warrick Mester szobája előtt állt. Az ajtó zárkódját tudta ugyan, ám egyedül sosem volt még mesterének élőhelyén. Egy szisszenéssel feltárult a szoba, ami szinte minden jedinél ugyanolyan volt: pár személyes apróbb tárgy, egy asztal computerrel, egy ágy, egy nyitott szekrény és egy fürdő helyiség. Pont amire szükség volt.
Edric körbenézett, szinte ismét hallotta mestere hangját, amint jól nevet egy jól elsütött poénján. Az Erő szinte életre keltette vele a most alkonyi fényben úszó szobát.
- Minden sötét!- hallott hirtelen egy suttogó, alig hallható, de kétségbeesett hangot, mire megpördült. Nem volt ott senki, ahogy az egész szobában sem.
Megrázta a fejét, majd szemei a szekrény felé vándoroltak. A földön volt egy koszos kis hátizsák. Arra emlékezett mestere jelentéséből, hogy volt egy hátizsák a lakásban, ahol rátalált, ám azt nem, hogy megtartotta azt, illetve annak tartalmáról sem tudott egy névtáblán kívül. Kivette a szekrényből, majd beletúrt. Talált benne egy parányi holovetítőt, mellé pedig egy üzenetet, habár a kézírás ismeretlennek tűnt.
“Edric, ha ezt valaha hozzád kerül, remélem helyesen döntesz. Valószínűleg nem lett volna szabad eltitkolnom előled. Remélem, egyszer megérted, miért tettem.”
Szívverése felgyorsult, a holovetítőt pedig az asztalra tette. Ütött-kopott szerkezet volt, és ugyan habozott, de pár másodperc bámulást követően mégis aktiválta, hiába mondta egy hang belül, hogy egy jedi elengedi a múltat.
A felvétel a vetítőhöz mérten meglehetősen rossz minőségű volt, bár úgy tűnt egy férfit ábrázol, aki hasonlított Edricre.
- Fiam, tudom talán sosem fogod ezt látni vagy engem ismerni, de ennek ellenére úgy érzem érdemes elmondani, ki is vagy. Nem véletlen küldtelek a Coruscantra, hogy jedi legyen belőled.
A férfi elmesélte ezután Edric családjának múltját, miszerint generációk óta védelmez egy ősi, veszélyes ereklyét, amit egyes erők minden áron meg akarnak kaparintani, hogy hatalmukat sokszorozzák. A családban néha születik egy-egy erőhasználó, akiket a Rendbe küldenek. Néhányuk sosem tudja meg igazi kilétét, mások pedig a Rend tagjaiként segítiették a családot, vagy épp kiléptek.
- Habár hozzád hasonlóan én is Jedi voltam, én kiléptem a Rendből a titok megőrzésért. Tudnod kell, hogy már kevés Kane maradt fent, és egyre csak fogyatkozunk. Neked kell eldöntened, mihez akarsz kezdeni az életeddel, így nem várom el, hogy ott hagyd a jedi életet. Bármennyire is nehéz, a fiam vagy és azt szeretném, ha neked a legjobb legyen. Anyád is ezt akarta volna. Ha nem árulnak el minket, talán ma is a Dantooine füves pusztáin élnénk, együtt.
A vetítés végén egy sor koordinátát mutatott a felvétel, majd hirtelen vége szakadt.
Edric letörölte a könnyeit és sóhajtott egyet. Az elmúlt napok, órák egyszerűen túl soknak bizonyultak. Mestere meditációs foteljére ült, s az Erőt hívta segítségül, hogy ezernyi gondolattal cikázó agyát megszelídítse. Érezte frusztrációját, amiért csak most tudta meg, ki is ő valójában, amiért a Rend nem akart segíteni a Nageon népén, amiért a mesterét cserbenhagyták. Emésztenie kellett mindezt, és tiszta fejjel átgondolnia, amire helyben és a jelenben nem volt képes. Némi próbálkozás után végül felhagyott a meditációval, és inkább azt tette, amit gyerekkorában: kimászott a Templom falain kívülre, s a csillagos ég alá feküdve próbálta megnyugtatni magát.
A kódex jutott eszébe, amit ismételgetni kezdett magának:
- Nincs érzelem, béke van. Nincs tudatlanság, tudás van. Nincs szenvedély, egyensúly van. Nincs káosz, harmónia van. Nincs halál, az Erő van.
Pár nappal később a Tanács ismét hívatta magához. Mester nélkül jobb híján napjai nagy részét az Archívum és gyakorló termek között töltötte, gondolatait próbálta lekötni a jelenben, ahelyett, hogy a történtek és a múltján rágódott volna. Ennek ellenére a párbajok közben többször is elkalandozott koncentrációja, s a droidok olyan programokkal is megverték, amit már jó ideje tudott és ismerte szinte minden mozdulataikat. Éjjel álmatlanság gyötörte, és minden pillanatban ott motoszkált a tehetetlenség nyomasztó súlya lelkében. Mintha kezein és lábain láncok csörögtek volna, a Templom falai pedig inkább érződtek börtönnek, mint menedéknek és otthonnak. Életében talán még sosem érezte magát ennyire egyedül és elkeseredve.
A Tanács megadott időpontjához is késett legalább 5 percet, amit ugyan nem tettek szóvá a bölcs mesterek puszta udvariasságból. Edric jól tudta, hogy arca valószínűleg elég kellemetlen látványt nyújthatott. A kialvatlanság és folyamatos idegesség sötét karikákat festett szemei köré, fiatalsága ellenére pedig arcán már szinte ráncok vájtak fjordokra emlékeztető nyomokat szemei alatt.
- A Tanács meghozta döntését a téged érintő ügyekben, ifjú padawan- szólalt meg Losak Mester- A következő napokban új mestert fogunk kijelölni melléd, aki folytatja tanításodat. Kilétéről hamarosan értesülsz. Ami korábbi mesteredet illeti, meg kell értened, hogy a Rend jelenleg nem kockáztathat annyit, hogy megpróbálja kiszabadítani. Állapotáról mit sem tudunk és az Erő sem segít abban, hogy erről többet ismerjünk- magyarázta, majd pár másodpercig elcsendesedett a terem, időt adva Edricnek. A fiú teljesen üresnek érezte magát. Már a haraghoz vagy csalódottsághoz sem maradt ereje. Csak bámult maga elé, a padló megmunkált formáira. Losak Mester megköszörülte a torkát, majd folytatta.
- A Nageon teljesen elesett, a Birodalom teljes blokád alá vonta, ami meglehetősen megnehezíti egy ellentámadás lehetőségét. A Tanács a Szenátus tudtára adta jelentésed, ám a Köztársaság jelenleg nem képes beavatkozni a konfliktusba. Sajnáljuk, de nem tehetünk semmit- zárta rövidre a mester.
Edric felnézett a szemébe, majd megrázta a fejét hitetlenkedve. Belül ismételgette magának a kódex első sorát, majd meghajolt és szó nélkül távozott a teremből. Bosszantotta a Tanács semmittevése. Annyi mindent köszönhetett a Rendnek, mégis úgy érezte, a mesterek elárulták őt is és mindazt, amit a Jedi Rend képviselt. Kötelességük lett volna megvédeni a gyengéket, a békét, és persze felelősséggel tartoztak minden egyes testvérükért.
Visszasietett a szobájába, majd ágyára feküdt és a plafont bámulta. Egy terv kezdett el körvonalazódni fiatal elméjében.
Ahogy beesteledett, Edric már a parányi ablakánál szemlélte, ahogy egyre több fény gyúl fel a környező felhőkarcolókban. Belül továbbra sem volt biztos a döntésében, mindig egyre több “mi lesz, ha” kérdést sorakoztatott fel elméje. Tudta közel sem volt teljes az Erővel a kapcsolata, de úgy érezte ennyivel tartozik saját magának.
Végül a teljes sötétségben kiosont szobájából, s a dokk felé vette az irányt. Éjszakai útjai alatt megismerte a Templom elhagyatottabb folyosóit, illetve olyan szellőzöket, amiken még épp átfért termete ellenére is. Alig fél óra osonás után ért a hangárhoz. El kellett terelnie az őrök figyelmét, így az egyik géphez merészkedett a hangár elejében, majd manuálisan elindította az önmegsemmisítőt. Fél percre lőtte be a robbanást, így volt ideje tovább mozogni a hangár legvégébe az egyik géphez. Az ETA-2-es gép mellett megvárta a robbanást, eltakarva füleit és szemeit behunyva. A lökéshullám majdnem leterítette a lábáról, s a közeli gépeket is méterekkel arrébb lökte. Az őrök kiabálva kezdtek el rohanni a történtekhez, Edric pedig ezt kihasználva bepattant választott gépe pilótafülkéjébe, s azonnal életre keltette.
Még hallotta, ahogy az őrök utána kiáltanak, de addigra már a levegőbe emelkedett. Szíve gyorsan kalapált, alig tudta elhinni, mit tett. A félelem helyett azonban inkább izgalom töltötte el lelkét, szinte várta a jövőt, amiben végre a Rend mindenféle szabálya és láncai nélkül élhetett. És találhatta meg a válaszokat a múltjával kapcsolatban, illetve talán mesterét.[/b]
Egyéb név: Kölyök (fejvadász társa becézi így)
Faj: Ember
Nem: Férfi
Jellem: Habár igyekszik a szabályokat betartani, ösztönei és saját morális iránytűje kissé mindig ezek áthágására késztetik. Alapvetően jót akar, azonban gyakran csak az épp aktuális problémát látja a nagyobb helyet, ami konfliktusokat eredményez. Szókimondó és nem rest leteremteni a nála bölcsebbeket, ha valamit a fejébe vesz.
Születési helye: Tisztázatlan, az Archívum szerint Coruscant
Kor: 25 év
Család: Ismeretlen (Archívum szerint apja jedi rend tagja volt, ám kivált és sorsa ismeretlen)
Foglalkozás/kaszt: Szürke Jedi/Fejvadász
Testmagassága: 194 cm
Testsúlya: ~120 kg
Szeme színe: Szürke
Haja színe: Szőkésbarna
Bőre színe: Fehér
Különleges ismertetőjel: Nincs
Egészségi állapot/ betegségek: -
Életrajza:
~2 évesen~
Asher Warricknak egyáltalán nem volt jó előérzete a küldetésével kapcsolatban. A Rend tagjainak ritkán kellett Coruscant alsóbb szintjeire merészkednie, a 2200-as szint körüli állapotok pedig még a sokat látott fiatal jedi lovagot is meghökkentették. Könnyű küldetésnek hangzott. Menj oda, hozdd el a csomagot, és vissza a Templomba. A többit a Tanács tagjai majd elintézik.
Nyugtalan volt, pedig megtanulta kontrollálni saját gondolatait, most az Erő sem segített rajta, hogy szíve ne a magasabb tartományban kalapáljon. Egy twi’lek hölgy leszólította a csuklyás alakot, hogy mit szólna egy olyan menethez, amilyet még életében nem tapasztalt. Asher pillanatnyi meglepettsége után egy gyors kézdmozdulattal jelezte felé, hogy erre nincs ideje és folytatta útját a szűk sikátoron. A sikátor elnevezést noha még kissé erősnek érezte a folyosóra, a klausztrofóbia ugyanis simogatta bőrét, amitől a hideg futkosott a hátán. A fények villogtak, hangos reklámok akarták lekötni figyelmét, ami tökéletes háttérzaja lehetett volna egy orgyilkosnak is.
Nem az ő helye volt ez. Jediként a békét preferálta, a harmóniát. Ami itt lent történt, az a civilizáció egyik legrosszabb formája. Pedig ez a hely nem volt a galaxis másik csücske, nem volt több ezer fényévre a Jedi Templomtól, hanem csak alatta egy kicsit. Gondolataiban megfogalmazódott egy furcsa kérdés, hogy miként is tudnának a béke őrei maradni, ha a saját pincéjüket nem tudták rendbe tenni? Elhessegette gyorsan e nyomasztó feladványt, mintha csak egy idegesítő bogár lett volna.
Navigátor szerkezete halkan felcsipogott, ami megtántorodásra késztette Ashert. Az épület ami elé ért beleolvadt a többi közé. Fényreklámok díszítették a homlokzatot, hirdetve földi örömöket, miközben a falakon itt-ott lézerfegyverek nyoma éktelenkedett feket hamuként, emléket állítva korábbi nézeteltéréseknek. Csuklyáját levette fejéről, és egy sóhajtás után a főbejárathoz lépett. A csengőn a lakások számai szerepeltek, ő pedig megérintette a 47-es gombot. Pár másodperc után egy érces női hang szólt bele, hallhatóan roppant bosszantónak érezve a látogatót.
- Ki az?- kérdezte.
- Warrick. Egy csomagért jöttem- mondta a mikrofonba, mire a bejárati ajtó elcsúszott és feltárult a sötét épület.
A lakás még talán a saját, apró szobájánál is kisebb volt. A por vastagon állt a kevés bútoron, az idő megállt itt, amióta az utolsó lakók is elköltöztek - vagy épp meghaltak. A nő a szoba végében állt, fekete, zsíros haja volt, aminek nagy részét egy kendő takarta, arca közepén egy keresztirányú, mély sebhely éktelenkedett. Kórosan soványnak és egészségtelennek tűnt, olyan embernek, akiből egyre több és több élt a galaxisban, a Rend minden igyekezete ellenére. Asher kíváncsi lett volna hogyan kerülhetett ide, miként szerezte arcán a sebet, de a nő türelmetlenebbnek bizonyult.
- Egyedül jött?- kérdezte, állát pedig a magasba emelte, mintegy lekezelően beszélve. Asher bólintott, mire a nő oldalra lépett. Mögötte egy kiságy volt, amin egy két év körüli gyermek szundikált. Asher egy lépést hátrált, nem egészen erre a látványra számított. A Tanács csak annyit mondott, egy értékes csomagot fog kapni, de azt nem, hogy ez a csomag egy gyerek. Ráadásul, amennyire az Erő kusza volt a szobában, azonnal tudta, hogy miért lehet olyan fontos a fiú.
- Közénk való- suttogta maga elé, mire a nő értetlenül nézett vissza rá- Maga az anyja?- kérdezte a hölgytől.
- Az kéne még! A hátam közepére sem kívánok egy gyereket. Egy fickó fizetett egy elég jó összeget, hogy hozzam ide, aztán várjak, amíg valaki be nem állít érte. Maga itt van, szóval részemről a munka elvégezve- mondta, majd egy táskát felvéve a földről elindult kifelé - Sok sikert hozzá, apuka!- mondta, majd hamar kisietett a lakásból. Asher utána fordult, de mire a fejét kidugta a bejáraton, a nő már fel is szívódott a liftben.
Az ijfú lovag egyedül találta magát a szundikáló kisemberrel a parányi lakásban. Újabb sóhaj után erőt vett magán.
- Továbbra sincs jó előérzetem…- mondta maga elé. A gyerekhez lépett, aki mellett szintén ott volt egy hátizsák. Átkutatta a tartalmát, ekkor talált rá egy névcédulára: Edric Kane.
~ 9 évesen ~
Edric szürke szemei a sötét eget kémlelték. Noha már jóval a takarodó után járt az idő, az alig 9 esztendős tanonc szokásához híven ismét kilógott a templom falai közül, hogy elméjét megnyugtassák a brilliáns csillagok. Felmászott az épület egyik magasabban fekvő tetejére, amit épp nem felügyeltek őrök.
Az elhaladó hajók, transzportok fényei olyannak tűntek, mint világító bogarak a holo felvételeken a Dantooine füves pusztáin, míg a csillagok maguk itt-ott pislákoltak öreg és bölcs fényükkel. Coruscant fényszennyezése persze megnehezítette az égbolt kémlelését, ám Edric az ilyen estéken egészen máshová képzelte magát. Egy bolygóra, ahol nincs ennyi gép, ahol a zaj helyett a szél hangját hallotta, ahogyan az nyaldosta rövid, szőkés-barnás haját. A napja nehezebb volt, mint a többi, s ilyenkor jól esett kicsit eltávolodni a valóság minden nyűgjétől és bajától.
Reggel még persze minden másképp indult. A szokásos tanonc menetrendhez mérten tanulással kezdtek, az Archívumban újabb fejezeteket kellett magolni, majd jöttek a különféle gyakorlati tréningek. Nehezebben koncentrált, teljesítményén pedig ez csakhamar meglátszott. Noha fiatalon az Erővel való kapcsolata még közel sem volt teljes, azt azért érezte, hogy a mai nap elpártolt tőle a mindenható varázslat.
A fénykard óra volt a legnagyobb tüske lelkében, amire még most, az égbolt alatt sem gondolt vissza szívesen. Utólag sem értette, miért kellett rögtön mesterek előtt bemutatniuk az eddig tanultakat, hogy aztán elbírálják őket szinte teljes némaságban. A tekintetek viszont mindent elárultak, bár becsületükre legyen mondva, néhányan próbálták leplezni valódi érzéseiket. Edric sosem érezte magát kiváló tehetségnek a vívásban, de a mai nap amit csak lehet, el sikerült rontania.
A csoportban többen is nagyobbak voltak nála, pechére pedig pont egy olyan ifjonccal kellett először bemutatóként küzdenie, aki gyakorlatilag átnézett feje fölött. Meghajoltak egymás előtt a Zabrak fiúval, majd mindketten aktiválták gyakorló fénykardjukat.
Grux és Edric felvették az alapállásokat - az ember gyermek a Soresut választotta, míg Grux az Ataru mellé tette le a voksát. Noha csak alig ismerték a mozdulatokat, az alapállásokat mindketten begyakorolták.
Rajtuk kívül még két másik pár is küzdelemre készült a kör alakú teremben, aminek padjain körben néhány padawan nélküli mester is helyet foglalt. Ahogy meghallották a startra felszólító parancsot, Grux már rá is támadt Edricre. A fiút az első csapás kissé váratlanul érte, s ügyetlenül igyekezett visszatérni a Soresu fogásaira. Kardjának markolata megcsúszott a kezében, ám az Erőnek hála meg tudta tartani és fogást váltva hárítani az újabb ütést. Grux sorozata nem hagyott alább, Edric pedig hátrálásra kényszerült. Pár lépés után a falnak ütközött, ami egy ötletet adott neki. A Zabrak újabb csapása előtt lebukott, majd egy nem túl elegáns oldal bukfenccel került ellenfele mellé. Grux azonban úgy tűnt számított erre, és fordulással lendületet gyűjtött, hogy sokszoros erővel csapjon le. Edric fél térden, feje fölé tartva kardját volt kénytelen hárítani, ám nem számolt a plusz lendülettel. Védelmét a csapás könnyedén áttörte, és a párbaj máris véget ért.
A torka hirtelen kiszáradt, homlokán a gyöngyöző izzadság szinte fagyosnak hatott. Szíve továbbra is elképesztő sebességgel kalapált, s már nem csak a mellkasában, hanem a gyomrában is érezte a lüktetést. Nem értette mi történik a testével, aztán egyre inkább rájött: a harag lángja mardossa bordáit. Fogait összeszorította, ökle pedig zárult a markolat körül, szinte ketté roppantva azt. Grux még mindig felette állt, aktív gyakorló karddal.
Edric váratlanul kitárta kezét, és az Erőt segítségül hívva ellökte magától a Zabrak fiút. Gondolatai szinte teljesen eltűntek, csak a sötétség maradt, szinte kívülről látta magát, ahogyan lecsap semmit sem sejtő áldozatára. A mozdulat ugyanakkor nagyobb volt, mint amire valószínűleg mindenki számított, Grux pedig a szemközti falba csapódott és kábultan esett hasra onnan.
Edric a saját szapora légzésén kívül nem hallott szinte semmit, érzékszervei eltompultak, az idő pedig mérhetetlenül lelassult. Hirtelen minden tekintetet érzett saját magán, minden mester, tanonc, talán még az elsuhanó űrhajókból is.
- Én…én....- kezdte dadogva, közben látva, ahogy pár másik tanonc, illetve oktatójuk is Gruxhoz siet megnézni, minden rendben van-e. Edric kezei elengedték a markolatot, ami hangosan koppant a padlón. Könnyei lecsorogtak fiatal arcán, ahogy halkan ismételgette:
- Én…nem akartam, bocsánat.
Alig fél órával később még mindig a teremben volt, immár a közepén. Oktatójuk, Stemar Mester aki épp visszatért, leültette az egyik pardra.
- Edric, mint sok más tanonc, neked is meg kell tanulnod kontrollálni az érzelmeid. Ami ma történt, azt gyűlöletből tetted. Jediként a szívedben nincs helye ennek a sötétségnek. Felemészt, amiből egy idő után nincs visszaút, a körülötted lévők pedig szenvedni fognak ettől. A Jedi kódex tudod, mit tanít?- kérdezte a mester.
- Nincs érzelem, béke van- válaszolt halkan a zaklatott fiú. Tudta, érezte tette súlyát, a helyzetben mégis teljesen jogosnak vélte. Sőt, még most, utólag is úgy érezte, hogy amit érzett, valós volt és természetes, nem értette miért nem akarják az ő oldalát is megérteni és elfogadni a történtek után.
- Mondanom sem kell, ennek a kis incidensnek híre ment máris a Templomban. Grux immáron padawan lett, egy mester tanítványának fogadta. Ha azt szeretnéd, hogy neked is legyen egy mestered idővel, a ma történtekhez hasonlónak nem szabad előfordulnia- magyarázta.
Edric nyelt egy nagyot. A tény, hogy emiatt a hiba miatt máris megbélyegezték felért egy pofonnal.
- Mester, ez azt jelenti, hogy… hogy akár ki is rúghatnak a Rendből? - kérdezte félénken. Stemar Mester sóhajtott egyet.
- Van még időd, ne aggódj. Viszont azon kell dolgozz, hogy meggyőzz minden kételkedőt, hogy belőled igenis lehet Jedi. Ehhez pedig kemény munkára van szükség és nem olyan húzásokra, mint amilyet ma is tettél. Vagy mint például az esti látogatásaid a Templom külfalain.
Edric bólintott. Átgondolta a mester szavait, s rájött, valóban nem volt épp példás növendék.
A csillagok alatt mindez már csak egy kellemetlen emlék volt, amiből immár tudta, hogy erőt kell merítenie, próbaként tekintenie rá, amin csúfos kudarcot vallott ugyan, ám talán még próbálkozhat legközelebb.
Saját magának esküt tett, hogy a következő naptól minden növendéknél keményebben fog dolgozni. Ha nem is annyira tehetséges a vívásban, addig fog gyakorolni, amíg annak nem tartják. Eddig többet lazsált a kelleténél, de a valóság súlya most két lábbal taposott vállaira és nyomta a föld alá. Küzdenie kellett, hogy a föld fölött maradjon az életet jelentő levegőért, s a tűz immár fel is gyúlt lelkében ehhez.
- Nincs érzelem, béke van. Nincs tudatlanság, tudás van. Nincs szenvedély, egyensúly van. Nincs káosz, harmónia van. Nincs halál, az Erő van- ismételte magának a kódexet.
~ 12 évesen ~
Edric betartotta saját ígéretét, s alig pár év után már inkább a munkamorálja miatt ismerték, mint korábbi incidensei miatt. Habár ennek ellenére nem tudta meghazudtolni önmagát, így újra és újra bajba keveredett a Templomban. A tanításokat komolyan vette, tudta, hogy jól célt szolgálnak, gyakran azonban ösztönei egészen mást súgtak, mint ami a Jedi út lett volna.
Szabad ideje nagy részét is vagy a gyakorló termekben töltötte, vagy az archívumban bújta az elméletet. Csoportjának nagyobb harmadát lassan el-el fogadta egy mester, majd nem sokkal a 12. születésnapja előtt a másik két társával együtt egy másik ifjonc csoportba helyezték át, ahol szintén velük egykorúak maradtak mester nélkül. Az idő szorított, de igyekezett nem erre gondolni. Koncentrációját lekötötte a munka, ami a régi mondás szerint amúgy is nemesít. Ennek ellenére fejében az elmúlt három év alatt minden egyes alkalommal, hogy egy másik ifjonc elment padawannak, ott motosztkált a gondolat, hogy talán neki ez a lehetőség sosem adatik meg. Hogy mindaz az energia, izzadtság és izomláz amit nap, mint nap érez, talán mind a semmiért történik. Az Erő majd eldönti, mondta ilyenkor magának. Az Erő ugyan hatalmas volt és misztikus, valahogy Edric mégis kételkedett benne, hogy itt túl sokat tudna tenni az érdekében. Nem, a saját sorsát igenis neki kellett irányítania. Ha pedig a végén minden álma szerte foszlik, annak valamiért úgy kellett lennie.
A gyakorló droid egy pár szinttel magasabb nehézségű Atarut használt, mint amit Edricnek elvileg tudnia kellett. Mégis inkább ezt a programot választotta, elvégre a gyakorláskor nem volt igazi kudarc, inkább csak tanulási lehetőséget. A droid mozdulataira figyelve hárította a támadásokat, majd egy összecsapás után gyors ellentámadásba kezdett, pár csapás után egy kisebb szökkenéssel pedig áttörte a droid védelmét és átszúrta a gyakorló karddal. Egy pillanat alatt deaktiválódott a gép, Edric pedig a keze felső részével letörölte homlokáról az izzadtságot, s vett egy mély levegőt.
- Hát, sokat nőttél- szólalt meg egy hang a bejárat felől. Megfordulva egy őszülő, eredetileg talán sötét barna hajú férfit látott, rövid szakállal. Az öltözékéről és tartásából lerítt, hogy mester volt- Mármint szó szerint és átvitt értelemben is megnőttél- tette hozzá a váratlan vendég. Edric nem igazán tudta honnan, de ismerős volt neki az arca.
- Ismerjük egymást?- kérdezte még mindig kissé lihegve. Hangja az épp kamaszkor hajnalához mérten a mondat közepén még meg is tört. A mesternek ugyanakkor igaza volt. A csoport egyik legkisebb gyereke immár nagyobb volt a legtöbb vele egykorú ifjoncnál, mind magasságra, mind termetre.
- Nem hinném, hogy emlékszel rám, de talán nem is baj. Közel 10 éve én hoztalak a Templomba. A nevem Asher Warrick- mutatkozott be. Edric már értette, honnan lehetett ismerős a mester, azonban azt nem igazán, miért kereste fel. Warrick láthatóan méregette egy pillanatra, majd elmosolyodott.
- Gondolom lenne pár kérdésed felém- kezdte a férfi, mire Edric is elmosolyodott.
- Talán. De Jediként, illetve, bocsánat, tanoncként úgy érzem a Templom előtti múlt kevésbé releváns- válaszolt a fiú.
- Vannak, akik ismerik az egész családjukat és úgy élnek a Rend tagjaiként. A kettő nem zárja ki egymást. Igen, Jediként el kell szakítanunk ezeket a kötelékeket a magasztosabb jó érdekében, de ahhoz, hogy valóban ismerjük magunkat- magyarázta Warrick, saját mellkasára mutatva- Ahhoz az is kell, hogy legyen fogalmunk róla, honnan jöttünk. És bár szívesen segítenék neked ebben, valójában én sem tudok sokkal többet.
Ekkor zsebében kezdett kotorászni, majd elővett egy adathordozót.
- Ezen rajta van a jelentésem, aminek végén a Templomba hoztalak. Előled el van zárva, nem véletlenül- mondta, majd Edric felé nyújtotta a szerkezetet- De ne aggódj, kaptam erre engedélyt és elolvashatod.
Edric habozott egy pillanatig. Valamiféle teszt lenne ez? Egy próba, hogy a Tanács felmérje, tényleg méltó lenne a Rend tagja maradni? Egy hang belül azt mondta, hogy vegye el bátran, talán pont az Erő, így eltette a jelentést a saját zsebébe.
- Jó döntés volt?- kérdezte végül.
- Ezt nem nekem kell megmondanom, hanem neked. Bármit is olvasol a jelentésből ki, valószínűleg csak több kérdést fog szülni. Az igazi rejtély azonban az, mit fogsz kezdeni az információval? Ez egy olyan út, amit neked kell végigjárnod, én legfeljebb tanácsot adhatok, ha hallani akarod- mosolyodott el újra Warrick, majd megfordult és elindult kifelé. Az ajtóban azonban megtorpant, s fejét hátra fordítva szólt ismét.
- Tudod, nem olyan régen egy korábbi padawanom lovaggá vált, és elég szürkének érzem a hétköznapjaim, ha érted mire gondolok. Egy pár emberrel beszéltem, köztük a kedves Stemar Mesterrel is és mindenki elismerően szólt rólad egy pár csintalanságot leszámítva. Mit szólsz?
Edric arca egy igazi jégfallá vált, a sokk hirtelen megbénította teljesen. Habár Warrick Mester kedvesnek tűnt, azt egyáltalán nem várta, hogy egy ilyen ajánlatot tett. A kemény munka talán végre meghozta gyümölcsét, ez pedig kellemes melegséggel töltötte el. A szája akaratlanul is mosolyra húzódott, sőt, lehet inkább egy bárgyú vigyor lett belőle.
- Akkor ezt igennek veszem, Padawan- biccentett még egyet a mester- Holnap várlak a szobám ajtaja előtt kora reggel!- majd egy újabb mosoly után kisétált a teremből
~ 16 évesen ~
Edric kényelmetlenül érezte magát a Tanács termében. Amíg T’Rani Mester beszélt, a többiek tekintetét érezte saját magán és Warrick Mesteren. Mintha könnyedén átlátnának rajta, minden egyes gondolatát vagy érzéseit. Igyekezett T’Rani Mesterre figyelni a küldetéssel kapcsolatban, de egy pillanatra tekintete találkozott Losak Mesterrel, aki egyik szemöldökét felvonta. Volt már ebben a teremben korábban, azonban leginkább amikor bajba került, küldetés ügyében ritkán fordultak meg itt Mesterével. Arra inkább üzenetek szolgáltak.
- Összefoglalva Warrick Mester, a küldetésetek lényege elsősorban az információ gyűjtés. Az ügy veszélyesnek bizonyulhat, így biztosan kell tudnunk mi történik mielőtt további lépésre szánjuk el magunkat. Kérlek jelentkezz amint kinyomoztatok valamit a padawanoddal, hm?- hangoztak a bölcs mester szavai. Edric elméje egy kissé meg is nyugodott, ahogyan ismét a hangjára koncentrált. T’Rani Mesterben volt egy olyasfajta kisugárzás, ami miatt erőt adott mindenkinek.
- Köszönjük, T’Rani Mester. Nem okozunk csalódást- mondta Warrick Mester, majd biccentett Edricnek, hogy induljanak. A fiú még meghajolt a Tanács tagjai előtt, majd mestere után sietett. Már a folyosón bandukoltak, amikor Edric ismét megszólalt.
- Miért érzem úgy, hogy a Tanács szinte átvilágít minden egyes alkalommal, amikor belépek? Talán bizalmatlanok?- kérdezte. Az egész bizarrnak hatott a számára, mintha továbbra sem lett volna valóban a Rend tagja. Az évek során megszokta már, hogy bajkeverő mivolta miatt volt egy komolyabb hírhedtsége a Templom falaiban, de munkájával próbálta ezt ellensúlyózni évek óta. Azonban minden egyes alkalommal érezte magán az ítélkező tekinteteket a többi Jeditől. Egyedül Warrick Mester türelme tűnt vele szemben végtelennek.
- Ha jól emlékszem sosem érdekelt túlzottan, mit gondolnak rólad a többiek- válaszolt Asher- Túl sokat látsz bele, ifjú tanítványom.
- Aha- legyintett Edric.
- Játszhatod a megsértődöttet vagy inkább gondolkozhatsz a küldetésen. Kinek érdekében állhat a segélyszállítmányok eltérítése?- adta fel a rejtvényt mestere. Edric megrázta a fejét és némi gondolkodás után válaszolt.
- A Huttokhoz közel van a bolygó, így nem lenne meglepő, ha nekik a foguk fájna rá- magyarázta Edric- Viszont nem igazán illik a viselkedésükhöz. Mármint oké, csempészek és kalózok többnyire, de ezek segélyszállítmányok egy olyan bolygóra amin épp polgárháború dúl. Szerintem első körben azt kellene megnéznünk, ki nyer a felszínen azzal, ha nincs szállítmány. A kormány, vagy a felkelők?
- Hm, korrekt elmélet. Teszteljük is le!
Út közben Edirc olvasgatni kezdte a bolygó adatait. Nageon planéta egy parányi rendszer volt, ahol többnyire emberek éltek néhány kisebbséggel mint a twi’lekek, kel dorok és rodianaok, a helyi kormányzás pedig egyfajta kasztrendszerre alapult. Az arisztokrácia, nemesség döntött fontosabb kormányzati kérdésekben és kereskedelemben, amit egy alsóbb rétegekből származó képviselőházzal is megvitattak, noha annak valódi hatalma nem volt, csak véleményezte az új törvényeket. Az utóbbi években egyre több konfliktus származott ebből a kvázi-demokcráciából, egy nemrég bevezetett újabb adó pedig felperzselte a többszörös népességű dolgozó rétegeket. Bár a Köztársaság igyekezett a diplomáciai oldalon segédkezni, kényes kérdés volt, hogy a lázadók vagy a kormány az, akik mögé állniuk kellene. Ehhez mérten az egészet belső viszályként könyvelték el, és segélyszállítmányokat indítottak valódi beavatkozás helyett.
- Kicsit úgy hangzik, mintha magukra maradtak volna- kommentálta Edric az olvasottakat.
- Valóban? Szerinted mit kellett volna tennie a Köztársaságnak?- kérdezett vissza Warrick Mester. A padawan persze tudta, hogy ez is egy teszt. Érezte, mi lenne a helyes válasz, de az nem lett volna a saját véleménye.
- Szerintem ismersz annyira, Mester, hogy tudd, a lázadóknak adnék igazat. A rendszer alapvetően csak látszólag volt demokrácia, igazi hatalma csak a felső rétegnek volt, akik úgy zsigerelték ki a kisembereket, ahogyan akarták.
Asher Warrick a szakállát megvakarta és elmosolyodott. Edric már tudta, hogy ez a csalódottságának jele.
- Ez nem olyasmi amibe feltétlenül be kell kapcsolódnia a Köztársaságnak. A kormányuk meg volt választva, amibe az alsó réteg is beleszólhatott.
- Csakhogy a választás során a képviselők egytől egyig bábok a legközelebbi arisztokrata családnak.
Vitájukat a computer pittyegése szakította hirtelen félbe, hajójuk pedig kilépett a hipertérből.
Magán a bolygón sem változott sokat Edric véleménye. A harcok nagy részét a katonai réteg vívta civilek ellen, akiknek vajmi kevés esélyük volt. Érezte ismét a düh lángjait, ám az Erőt segítségül hívva igyekezett ezeket kizárni és elméjéből kioltani a veszélyes nyalábokat. A korábban impozáns épületek nagy része romokban hevert, a harcok hangja pedig elérte a dokkot, amiben fogadták őket.
Egy tiszt felvázolta számukra a harci helyzetet, illetve, hogy hova szokott érkezni a segélyszállítmány, aminek jelentős része az alsóbb kasztokhoz került. Itt tudták meg azt is, hogy a koordináló személyzet majdnem minden tagját felrobbantották vélhetően a lázadók alig egy napja érkezésük előtt.
- Biztosan tudják, hogy a lázadók tették?- kérezte Warrick Mester. A nála immár egy fejjel magasabb Edric mögötte állt és méregette a tisztet. Szinte tapintható volt, mennyire ideges a nő.
- Mester, ki más tette volna? A koordinátorok mindegyike arisztokrata családból származott, akik próbáltak segíteni ezeken a… az embereken. Ők pedig így hálálták meg, csak mert más családba születtek.
Warrick Mester bólogatott és meghajlott a tiszt előtt, megköszönve a segítségét. Hátrafordulva intett a padawannak, hogy indulhatnak. Amint hallótávolságon kívülre értek, halkan megszólalt.
- Úgy érzem itt egy kissé elszabadultak az indulatok, nemde, ifjú tanítványom?- mondta.
- Ha a szinte megfogható gyűlöletre gondolsz, ami itt mindenkiből árad, akkor igen. Viszont az egészen nem sok értelme van. Egyik oldalról sem.
Az Erő hirtelen megbolondult, Warrick és Edric pedig egyszerre pördült meg, hogy a dokk hatalmas ajtajai felé forduljon. Két hajó érkezett hatalmas sebességgel lassítás nélkül, s csapódtak be az épületbe hatalmas robbanásokat okozva. A lökéshullám ereje a földre küldte mestert és tanítványt, a por és lángok pedig mindent azonnal beterített, mint egy pokoli lepedő.
Edric füle zúgott a hangrobbanástól, tüdeje szinte lángra kapott a forró levegő és por keverékétől. Nem látta mesterét, csak tompa kiáltásokat hallott. Az Erő közvetítette a katonák szenvedését a környéken. Többet hatalmas betontömbök találtak el, mások végtagokat vesztettek a robbanásban. Hirtelen lézernyalábok suhantak el a feje felett, majd a másik irányból is lövések indultak. A lázadók betörtek a dokkba, amit a katonák azonnal védeni is kezdtek.
Edric aktiválta sárga fénykardját, s a felé tartó nyalábokat hárította. Mesterét még mindig nem látta, az Erő pedig alig segített neki.
- Mester?!- kiáltott a porfelhőbe, ám nem jött válasz. Összezavarodva hárította a lövéseket, majd újabb robbanás rázta meg a kikötőt. Egyensúlyát elvesztette és hanyatt esett. Ekkor látta meg az immár leomlott tetőn keresztül, hogy több száz birodalmi hajó érkezett a légtérbe.
Egy pillanat alatt ismét két lábra pattant, majd elindult előre, miközben tovább hárította a nyalábokat. Az Erő veszélyt jelzett neki, mire megtorpant. Egy fiatal, lázadó lány futott felé aki pánikolva menekült fegyver nélkül a semmibe. Nem lehetett csupán 2-3 évvel idősebb, mint Edric, arcát por és hamu keveréke takarta. A lány tulajdonképpen frontálisan ütközött a fiúval, aki azonban már felkészült az ütközésre és elkapta a menekülőt.
- Héhé, nyugalom, minden rendben lesz- hazudta hadarva a lánynak, hátha a pánik alábbhagy. Az értetlenkedve nézett rá, majd kezében meglátta a sárga fénykardot.
- Jedi vagy?- kérdezte, mire Edric csak bólintott. A lány könnyei egy-egy csíkot megtisztítottak arcán a portól.
- Velem kell jönnöd, kérlek, segítened kell a népemen!- kérlelte. Edric konfliktust érzett magában. Egyfelől mestere szavai jutottak eszébe, hogy nem lenne bölcs beavatkozni a konfliktusba, azonban a birodalmi gépek megjelenése mindent megváltoztatott.
- Meg kell találnom a mesterem- válaszolta, de a lány a fejét rázta.
- Már lehet rég halott. Mennünk kell!- mondta. Az épületet újabb robbanás rázta meg a távolban, s immár egy harmadik lézereső is elindult keleti irányból. Edric lassan bólintott, majd a lányt követve elfutott a porfelhőben.
Pár órával később egy, a lázadók által használt föld alatti menedékhelyen találta magát. A lányt Kieranak hívták, s elmesélte a padawannak, hogy az egész konfliktus kirobbanása valószínűleg a Birodalom manipulálásának műve, hogy meggyengítség a határ közeli rendszer védelmét és lecsaphassanak. A lázadók elfogtak egy sötét jedit nem sokkal korábban, akit nem messze tartottak fogva egy hasonló föld alatti helyen.
- Jelentem kellene a Tanácsnak Coruscantra. Van esetleg kommunikációs csatornátok?- kérdezte Edric, elvégre tudta, ez a konfliktus már jóval meghaladta saját képességeit.
- Kommunikáció? Az arisztokrácia már a kezdetekkor blokkolni kezdett mindent, az invázió kezdetével pedig esélytelen bármilyen üzenetet kijuttatni innen- mondta szinte nevetve a lány. Edric gondolhatott volna erre, de egy próbát megért. Egy idős férfi lépett hozzájuk a semmiből, szinte teljesen kopaszon, ősz borostával.
- Ez lenne a másik Jedi?- kérdezte a lányt Edricre bökve- Nem mondom, jól megtermett vagy, kölyök, de azt hiszem, sokkal több esélyünk veled sincs. A Birodalom rögtön lecsapott a legfontosabb bázisainkra, már csak pár harcol, a többi elég hamar feladta a küzdelmet. Rólunk és a föld alatti barlangokról egyelőre nem tudnak, ami csak idő kérdése. Ki kell juttatni annyi embert, amennyit tudunk. És elkél minden segítő kéz.
Edric bólintott.
- Hogy értette, hogy a másik Jedi?- kérdezte hirtelen a fiú.
- Hm.. a dokkból az embereim kihoztak egy sérültet. Volt nála egy fénykard. Ismered?
A fiú válla hirtelen kevesebb súlyt érzett magán, és a remény felgyulladt benne.
- Persze, Warrick Mester az, az ő padawanja vagyok. Minden rendben vele?- kérdezte vissza gyorsan, ám a fickó ábrázata árulkodó volt.
- Elég csúnyán beverte a fejét. Egy bacta tankba tettük, ám az orvosunk szerint elég komoly sérüléseket szenvedett. Kómába került.
Edric ismét bólintott.
- Köszönöm, hogy segítettek rajta- tette hozzá. A barlangot egy kisebb rengés rázta meg, emlékeztetve a beszélgetőket, hogy továbbra is komoly veszélyben vannak. Edric érezte az Erő sötét oldalát, ahogy lassan markába veszi a parányi bolygót. A kis remény, ami mestere megmenekülésének hála kigyulladt lelkében, csupán apró gyertyafény volt a sötétségben. Az Erő nem akart nyugodni, és ez kihatott a fiatal tanítványra is. Valami nem volt rendben.
Egy fiatal férfi rohant át köztük, s közben kiabálta, hogy ki kell üríteni az egész helyet. Edric ismét az öreghez fordult.
- Vannak hajóik?
- Persze, nagyjából 500 méterre van egy nagyobb barlang, amiben elrejtettünk néhány gépet. Még egy korábbi háborúban használták rejtett kilövő állásként. Nagyjából 5-6 tucat embert ki tudunk talán menekíteni, ha minden jól megy.
Egy újabb robbanás komolyabb rengést okozott, a lány pedig elvesztette egyensúlyát. Edric gyorsan felsegítette, miközben egy távoli folyosóról hallották a hangokat:
- Birodalmiak! Betörtek a birodalmiak!- visszhangzottak a falak, a trió pedig egymásra nézett. A fiatal padawan nyelt egyet, majd lecsatolta fénykardját.
- Kezdjék el azonnal megtölteni a hajókat! Megpróbálom őket feltartani amennyire csak lehet. Ha felszállnak, alacsonyan repülve tartsanak a sarkkörök felé, közben töltsék a hiperhajtóműveket. Teljes sebességgel és meredek szögben emelkedjenek, amennyire a gépek engedik és amint kiérnek a bolygó vonzásából, ne habozzanak a hipertérbe ugrani. A Birodalom azonnal megpróbálja majd a szökésben lévő gépeket lelőni, de talán így több esélyük lesz- hadarta el gyorsan a tervét, az öregen pedig látta, hogy egészen meglepődik annak részletességén. Edric biccentett egy utolsót, majd elindult az újabb porfelhő felé.
A folyosókon megszólaltak az evakuálást jelző szirénák, a lázadók pedig szinte egymást taposva meneteltek a hangár felé. Edric az árral szemben az Erőt hívta segítségül, hogy előre tudjon jutni, ám így is lassan haladt. Az egyik sarkon végül meglátta a lézernyalábokat, mire megszaporázta lépteit. A lázadók a falak természetes kiszögelléseit használták fedezékként, s onnan viszonozták a tüzet, próbálva feltartani a hódító erőket. Edric sárga fénykardjával és a Soresu technikával indult előre, majd próbált minél több nyalábot visszaküldeni a feladó felé.
A harc közben hallotta, amint a lázadók egymást visszavonulásra szólítják, így egyre kevesebb fedező tűz maradt neki is. Egyre több lézernyaláb érkezett, az egyik pedig súrolta a bal vállát. Az égető fájdalom ezernyi tűszúrásnak érződött karja egészében, ami miatt ő is behúzódott a fedezékbe. Az egyik lázadó a fiú felé fordult.
- Eleget segített, meneküljön már!- kiabálta. Edricnek azonban egy újabb dolog eszébe jutott.
- Hol van a gyengélkedő? Kivittek onnan minden sérültet?- kérdezte, de a választ már szinte látta a katona arcán.
- A gyengélkedő? Az mellett törtek be, elsőként esett el!
Edric gyomra felkavaradott, a vállában érzett fájdalom pedig gyakorlatilag megszűnt. Érezte a sötétséget maga körül, egy fekete köd, ami egyre csak közeledett a remény gyertyájához, majd egyetlen apró fuvallat kiontotta azt. Nem maradt más, csak a harag, a reménytelenség. A katona még lőtt kettőt a fedezékéből, majd menekülőre fogta, ám egy újabb nyaláb háton találta. Edric végignézte az egészet, majd kilépett fedezéke mögül, s tenyerét maga elé tartva engedte, hogy mindaz, ami felgyülemlett benne, rászabaduljon az érkező katonákra a szűk járaton. A lökéshullám leteperte a fél tucat ellenséget, Edric pedig egy gyors szökkenéssel előre ment, majd fénykardja precíz mozdulataival egytől-egyig végzett velük, amíg azok próbálták felfogni, mi is történt.
Hirtelen csend és nyugalom maradt, mintha ismét 9 éves lett volna a Templom gyakorló termében. Mintha ismét minden szem rá szegeződne, lelkében pedig a bűntudat kezdett egy újabb lyukat marni a semmiből jött sötétben. Ő nem volt ilyen, győzködte magát, majd hallotta a távolból az újabb katonákat. Nem volt már mit tennie itt. Sarkon fordult, s elsietett a barlanghoz.
Még időben elérte az egyik utolsó transzportot, a konvoj pedig instrukciói szerint indult útnak. A hajó fedélzetén az öreg ismét megtalálta.
- Hálás vagyok, amiért segítettél az embereimnek. A mestered büszke lenne rád, ha itt volna- próbálta bíztatni.
- Nem lenne az- mondta Edric- Életben van. Érzem a jelenlétét az Erőben, bármennyire gyenge is.
- Ha igaz is, mostmár a Birodalom rabja- tette hozzá az öreg, majd megpaskolta Edric vállát- Ne feledd, hogy neked is köszönhető, hogy legalább ennyien megúsztuk.
Coruscanton a Templomba visszaérkezve a Tanács azonnal magához hívatta. Részletesen beszámolt a történtekről, beleértve a birodalmi katonákkal való harcát is. Elméje valamilyen oknál fogva nyugodtabb volt, mint egy apró tó vize, ugyanakkor nem volt képes a mesterek szemébe nézni, csak a padlót bámulta beszámolója alatt. A végén T’Rani Mester szólalt meg elsőként, némi kellemetlen csendet megtörve.
- Hm, noha a mestered életben lehet, ebben nem lehetünk biztosak- mondta, majd a szót Losak Mester vette át tőle.
- A Tanács megköszöni a munkád a menekültek kimenekítésével kapcsolatban, ifjú padawan. A továbbiakról a Tanács dönteni fog, erről pedig informálni fogunk.
A mesterek bólintva jelezték, hogy elmehet, bár Edric többet várt és remélt.
- Mi lesz a Nageonnal? A civilek teljesen magukra maradtak, segítenünk kell rajtuk- mondta, szinte már kioktató hangon. Saját indulatosságán is meglepődött. Losak Mester felvonta szemöldökét.
- A Tanács majd dönt erről. Legyen elég annyi, padawan, hogy ez a probléma sokkal komplexebb, mint elsőre látszik. A Rend és a Köztársaság nem mindig tud beavatkozni egy hasonló konfliktusba. Vannak más tényezők is, amelyek e döntést befolyásolni fogják. A jelentésed értékes része lesz ennek- magyarázta a sokat látott mester, ám Edric a fejét rázta. Amíg a Tanács üldögélve beszélgetett a problémáról, majd mindez folytatódott a Szenátusban, emberek szenvedtek a parányi bolygón.
- A mélyen tisztelt Tanács engedélyét szeretném kérni, hogy megtaláljam a mesterem és kiszabadítsam- mondta ki, szinte utolsó próbálkozásként azt, ami már az ide tartó hajón is megfogalmazódott benne.
T’Rani Mester ismét hümmögött, majd megrázta a fejét.
- Osztozunk fájdalmadban, ifjú padawan, ám egy ilyen küldetés veszélyes és nem lenne helyt álló számodra- mondta ki a döntést, amit Edric várt ugyan, mégis kellemetlenül érintette. Meghajolt a Tanács tagjai előtt, majd kisietett a teremből.
Órákkal később Asher Warrick Mester szobája előtt állt. Az ajtó zárkódját tudta ugyan, ám egyedül sosem volt még mesterének élőhelyén. Egy szisszenéssel feltárult a szoba, ami szinte minden jedinél ugyanolyan volt: pár személyes apróbb tárgy, egy asztal computerrel, egy ágy, egy nyitott szekrény és egy fürdő helyiség. Pont amire szükség volt.
Edric körbenézett, szinte ismét hallotta mestere hangját, amint jól nevet egy jól elsütött poénján. Az Erő szinte életre keltette vele a most alkonyi fényben úszó szobát.
- Minden sötét!- hallott hirtelen egy suttogó, alig hallható, de kétségbeesett hangot, mire megpördült. Nem volt ott senki, ahogy az egész szobában sem.
Megrázta a fejét, majd szemei a szekrény felé vándoroltak. A földön volt egy koszos kis hátizsák. Arra emlékezett mestere jelentéséből, hogy volt egy hátizsák a lakásban, ahol rátalált, ám azt nem, hogy megtartotta azt, illetve annak tartalmáról sem tudott egy névtáblán kívül. Kivette a szekrényből, majd beletúrt. Talált benne egy parányi holovetítőt, mellé pedig egy üzenetet, habár a kézírás ismeretlennek tűnt.
“Edric, ha ezt valaha hozzád kerül, remélem helyesen döntesz. Valószínűleg nem lett volna szabad eltitkolnom előled. Remélem, egyszer megérted, miért tettem.”
Szívverése felgyorsult, a holovetítőt pedig az asztalra tette. Ütött-kopott szerkezet volt, és ugyan habozott, de pár másodperc bámulást követően mégis aktiválta, hiába mondta egy hang belül, hogy egy jedi elengedi a múltat.
A felvétel a vetítőhöz mérten meglehetősen rossz minőségű volt, bár úgy tűnt egy férfit ábrázol, aki hasonlított Edricre.
- Fiam, tudom talán sosem fogod ezt látni vagy engem ismerni, de ennek ellenére úgy érzem érdemes elmondani, ki is vagy. Nem véletlen küldtelek a Coruscantra, hogy jedi legyen belőled.
A férfi elmesélte ezután Edric családjának múltját, miszerint generációk óta védelmez egy ősi, veszélyes ereklyét, amit egyes erők minden áron meg akarnak kaparintani, hogy hatalmukat sokszorozzák. A családban néha születik egy-egy erőhasználó, akiket a Rendbe küldenek. Néhányuk sosem tudja meg igazi kilétét, mások pedig a Rend tagjaiként segítiették a családot, vagy épp kiléptek.
- Habár hozzád hasonlóan én is Jedi voltam, én kiléptem a Rendből a titok megőrzésért. Tudnod kell, hogy már kevés Kane maradt fent, és egyre csak fogyatkozunk. Neked kell eldöntened, mihez akarsz kezdeni az életeddel, így nem várom el, hogy ott hagyd a jedi életet. Bármennyire is nehéz, a fiam vagy és azt szeretném, ha neked a legjobb legyen. Anyád is ezt akarta volna. Ha nem árulnak el minket, talán ma is a Dantooine füves pusztáin élnénk, együtt.
A vetítés végén egy sor koordinátát mutatott a felvétel, majd hirtelen vége szakadt.
Edric letörölte a könnyeit és sóhajtott egyet. Az elmúlt napok, órák egyszerűen túl soknak bizonyultak. Mestere meditációs foteljére ült, s az Erőt hívta segítségül, hogy ezernyi gondolattal cikázó agyát megszelídítse. Érezte frusztrációját, amiért csak most tudta meg, ki is ő valójában, amiért a Rend nem akart segíteni a Nageon népén, amiért a mesterét cserbenhagyták. Emésztenie kellett mindezt, és tiszta fejjel átgondolnia, amire helyben és a jelenben nem volt képes. Némi próbálkozás után végül felhagyott a meditációval, és inkább azt tette, amit gyerekkorában: kimászott a Templom falain kívülre, s a csillagos ég alá feküdve próbálta megnyugtatni magát.
A kódex jutott eszébe, amit ismételgetni kezdett magának:
- Nincs érzelem, béke van. Nincs tudatlanság, tudás van. Nincs szenvedély, egyensúly van. Nincs káosz, harmónia van. Nincs halál, az Erő van.
Pár nappal később a Tanács ismét hívatta magához. Mester nélkül jobb híján napjai nagy részét az Archívum és gyakorló termek között töltötte, gondolatait próbálta lekötni a jelenben, ahelyett, hogy a történtek és a múltján rágódott volna. Ennek ellenére a párbajok közben többször is elkalandozott koncentrációja, s a droidok olyan programokkal is megverték, amit már jó ideje tudott és ismerte szinte minden mozdulataikat. Éjjel álmatlanság gyötörte, és minden pillanatban ott motoszkált a tehetetlenség nyomasztó súlya lelkében. Mintha kezein és lábain láncok csörögtek volna, a Templom falai pedig inkább érződtek börtönnek, mint menedéknek és otthonnak. Életében talán még sosem érezte magát ennyire egyedül és elkeseredve.
A Tanács megadott időpontjához is késett legalább 5 percet, amit ugyan nem tettek szóvá a bölcs mesterek puszta udvariasságból. Edric jól tudta, hogy arca valószínűleg elég kellemetlen látványt nyújthatott. A kialvatlanság és folyamatos idegesség sötét karikákat festett szemei köré, fiatalsága ellenére pedig arcán már szinte ráncok vájtak fjordokra emlékeztető nyomokat szemei alatt.
- A Tanács meghozta döntését a téged érintő ügyekben, ifjú padawan- szólalt meg Losak Mester- A következő napokban új mestert fogunk kijelölni melléd, aki folytatja tanításodat. Kilétéről hamarosan értesülsz. Ami korábbi mesteredet illeti, meg kell értened, hogy a Rend jelenleg nem kockáztathat annyit, hogy megpróbálja kiszabadítani. Állapotáról mit sem tudunk és az Erő sem segít abban, hogy erről többet ismerjünk- magyarázta, majd pár másodpercig elcsendesedett a terem, időt adva Edricnek. A fiú teljesen üresnek érezte magát. Már a haraghoz vagy csalódottsághoz sem maradt ereje. Csak bámult maga elé, a padló megmunkált formáira. Losak Mester megköszörülte a torkát, majd folytatta.
- A Nageon teljesen elesett, a Birodalom teljes blokád alá vonta, ami meglehetősen megnehezíti egy ellentámadás lehetőségét. A Tanács a Szenátus tudtára adta jelentésed, ám a Köztársaság jelenleg nem képes beavatkozni a konfliktusba. Sajnáljuk, de nem tehetünk semmit- zárta rövidre a mester.
Edric felnézett a szemébe, majd megrázta a fejét hitetlenkedve. Belül ismételgette magának a kódex első sorát, majd meghajolt és szó nélkül távozott a teremből. Bosszantotta a Tanács semmittevése. Annyi mindent köszönhetett a Rendnek, mégis úgy érezte, a mesterek elárulták őt is és mindazt, amit a Jedi Rend képviselt. Kötelességük lett volna megvédeni a gyengéket, a békét, és persze felelősséggel tartoztak minden egyes testvérükért.
Visszasietett a szobájába, majd ágyára feküdt és a plafont bámulta. Egy terv kezdett el körvonalazódni fiatal elméjében.
Ahogy beesteledett, Edric már a parányi ablakánál szemlélte, ahogy egyre több fény gyúl fel a környező felhőkarcolókban. Belül továbbra sem volt biztos a döntésében, mindig egyre több “mi lesz, ha” kérdést sorakoztatott fel elméje. Tudta közel sem volt teljes az Erővel a kapcsolata, de úgy érezte ennyivel tartozik saját magának.
Végül a teljes sötétségben kiosont szobájából, s a dokk felé vette az irányt. Éjszakai útjai alatt megismerte a Templom elhagyatottabb folyosóit, illetve olyan szellőzöket, amiken még épp átfért termete ellenére is. Alig fél óra osonás után ért a hangárhoz. El kellett terelnie az őrök figyelmét, így az egyik géphez merészkedett a hangár elejében, majd manuálisan elindította az önmegsemmisítőt. Fél percre lőtte be a robbanást, így volt ideje tovább mozogni a hangár legvégébe az egyik géphez. Az ETA-2-es gép mellett megvárta a robbanást, eltakarva füleit és szemeit behunyva. A lökéshullám majdnem leterítette a lábáról, s a közeli gépeket is méterekkel arrébb lökte. Az őrök kiabálva kezdtek el rohanni a történtekhez, Edric pedig ezt kihasználva bepattant választott gépe pilótafülkéjébe, s azonnal életre keltette.
Még hallotta, ahogy az őrök utána kiáltanak, de addigra már a levegőbe emelkedett. Szíve gyorsan kalapált, alig tudta elhinni, mit tett. A félelem helyett azonban inkább izgalom töltötte el lelkét, szinte várta a jövőt, amiben végre a Rend mindenféle szabálya és láncai nélkül élhetett. És találhatta meg a válaszokat a múltjával kapcsolatban, illetve talán mesterét.[/b]
A hozzászólást Edric Kane összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. 15 Május 2019, 22:02-kor.
Edric Kane- 2. szint - 6 kredit
- Hozzászólások száma : 125
Hozzászólások régi : 0
Aktuális szint/kredit : 1. szint/200 kredit
Reputation : 105
Join date : 2019. May. 15.
Karakteradatok
Főkarakter: Edric Kane
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Little SW -
Re: Edric Kane
by Edric Kane Szer. 15 Május 2019, 14:53
~ 18 évesen ~
Azonban ahogyan kitárult előtte a galaxis, Edric úgy hagyta maga mögött a múltját is és döntött amellett, hogy a saját útját járja. Mestere jelenlétét még mindig érezte az Erőben, ám tudta, egyedül sokra nem lesz képes a Birodalom ellen, és igenis kénytelen volt saját magát tovább képezni. Szerencséjére termetének hála nem nézték már gyereknek, így amikor kellett, el tudott szegődni fizikai munkát végezni. Alkalmazták dokkmunkásként, gyárakban is dolgozott. Közben ahol tudott, segített a mindennapi embereken. Mestere tanításaira emlékezett, aki egy-egy nagyobb küldetéskor is szem előtt tartotta a kisemberek biztonságát. Edric tőle tanulta meg az igazi Jedi értékeket, amiket látszólag a Rend elfelejtett. Nekik nem a Köztársaság egyik bábjának kellett volna lenniük, hanem a béke őreinek, akik segítettek mindenkinek és nem fordítottak hátat a bajba jutottaknak.
Újabban ugyanakkor rájött mennyivel könnyebb és gyorsabb pénzt szerezni némi ketrecharccal. A Hutt űr vidékein persze veszélyes iparnak minősült, a harcosokat bábúként mozgatták a háttéremberek. Aktuális ellenfele épp egy veretlen bajnok volt, a menedzserek pedig már a meccs előtt elmondták a fiúnak, hogy ha lehet, hagyja magát megverni. A nyeremény összege azonban egészen busás volt, és Edric megtanult szórakozni is az elmúlt két évben.
A közönség vérszomjasan kiabált és ütötte a ketrec falait, amire Edric akaratlanul is elmosolyodott. Az adrenalin mámorító ízét érezte, szinte azonnal élesedtek tőle érzékszervei, izmai pedig fáradhatatlannak tűntek számára. Ellenfele is belépett a porondra, egy hasonló magasságú, ám nála is testesebb kopasz fickó, akire háj is jutott rendesen méretes pocakjából ítélve. Egyből felmérte Edric, hogy nem lesz könnyű dolga. Noha az Erőt használhatta volna, saját lelkiismerete ilyenkor megszólalt, hogy az nem lenne fair. Persze az sem túl fair, hogy a meccs előtt megkérik őt, hogy veszítsen, mindenféle üres fenyegetéssel megtoldva. A bajnok intett, mire Edric elindult felé és szökkenve próbált bevinni egy ütést. Ellenfele felhúzta kezeit hárításként, majd egy rúgással igyekezett kiütni a fiú lábát, ám ő még előtte lehajolt kézzel védeni az érkező végtag ütését. A hárítás új lehetőséget is adott, így Edric gyorsan rámarkolt a férfi sípcsontjára, majd másik kezével combjára mért egy nagy ütést. Hátrált pár lépést, miközben a férfi fájdalmasan felkiáltott, de Edric megvárta, amíg ellenfele kicsit összeszedi magát. Láthatóan feldühödött a vad, ugyanis ordítva iramodott Edric felé, fejjel előre. A fiú nem tántorodott el, megvárta, amíg belé rohan az érkező gyors, majd a lendületet elnyelendő hátralépdelt vele egészen a ketrec faláig, ami mindkettejüket elnyelte egy pillanatra, majd visszalökte. A fiú ekkor könyékkel ellenfele hátába vágott, azonban az úgy tűnt semmit nem érzett, egy erős bal horoggal találta el a fiút.
Némi vért kikpöve aztán Edric elmosolyodott, majd kihasználva jobb sebességét egy sorozatot indított a fickó feje és gyomra felé. Nagyjából minden második vagy harmadik ütés ért találatot, de a bajnok egyre jobban fáradt. Edric ezzel szemben úgy érezte, mintha kimeríthetetlenek lennének az elemek, majd egy komolyabb ütést mért a másik fejére, amitől az kiterült.
A bíró lefújta a meccset, Edric pedig a kérés ellenére megynyerte azt.
Pár órával később a közeli bárban szürcsölte a jól megérdemelt hideg italokat, miközben vonzó hölgyek vették körül. A szabadság, hogy azt csinálhatott, amit akart, mámorítónak hatott. A semmiből egy férfi lépett hozzá, övén különféle fegyverek, kezében pedig egy pisztoly, amit a fiúra szegezett.
- Kibuliztad magad, kölyök?- kérdezte. Szemei szinte feketék voltak, ahogyan a hajai is, amit a halántékán már ősz hajszálak is tarkítottak. Szakállas volt, bár arcszőrzetét jobb arcán egy csúnya heg szakította meg egy ponton. Edric egy kézmozdulattal elküldte a két oldalán üldögélő lányt, majd felkelt a székéből. Egyik kezét feltartva lassan a zsebébe nyúlt, majd fénykardja markolatát az asztalra tette, mintha jelezve, hogy ha az úriember nem akar bajt, még most sarkon fordul.
- Jedi, mi?- kérdezte gúnyosan a fickó, majd övére csatolta pisztolyát.
- Jó döntést hozott- jegyezte meg Edric, de a férfi csak vigyorgott. Hirtelen egy szúrást érzett a tarkóján, majd a világ pillanatok alatt elsötétült.
Amikor magához tért, egy kissé ócska hajón találta magát. A fickó nem sokkal messzebb üldögélt és egy datapadot olvasgatott.
- Áh, jó reggelt!- mondta, amint látta, hogy a fiú magához tért- Jól kiütött a droid úgy tűnik!
- Aha… ki a fene maga? A Jedi Tanács küldte?- kérdezte Edric összezavarodva. Noha valószínűleg szert tett pár ellenségre az évek alatt, azért nem hitte, hogy bárki más fejvadászt küldött volna rá.
- A nevem Max Daxer, hivatásos fejvadász. És eléggé naiv vagy, ha azt hiszed a Huttoknak keresztbe lehet tenni. Tudod mennyi pénzt vesztettek a kis meccseden? Alig lett vége máris egy elég komoly vérdíj került rád, én meg pont a környéken jártam a szerencsédre. Jobban szeretem élve leszállítani az árut, mint holtan- magyarázta a fickó, egy bárgyú vigyorral.
- Ugye tudja, hogy könnyedén ki tudnék innen jutni?- kérdezte Edric fenyegetően.
- Egyrészt, ne magázz, utálom. Kettő, engem nem érdekel mit csinálsz, de ahogy kérdezgettem elég nagy feltűnést keltesz magad körül jedi létedre. Öngyilkos hajlamaid vannak? Mert így tudod legjobban kinyíratni magad. Ahogy olvastam segítettél pár rabszolgának egy másik bolygón, ami szintén nem néz ki jól errefelé egy önéletrajzon.
Edric elnevette magát, majd a fejét rázta. Tudhatta volna, hogy tüske lesz a Huttok szemében.
- Amit teszek, az csak az én dolgom. A Rend pont elégszer akarta megmondani, mit csináljak. A galaxis káoszban van, én meg ott próbálok segíteni, ahol tudok. Néha persze nekem is kijár egy kis szórakozás, ha érted mire gondolok- válaszolta a fiú, ügyelve a tegezésre is. Volt valami a fickóban, ami érdekesnek tűnt. Szavait hallva láthatóan még Max is elgondolkodott.
- Hát, egy igazi elb**ott egy hely ez, azt tény. De mondd, hogy keveredik egy jófiú jedi erre a vidékre?
Edric végül elmesélte, hogyan jutott a ketrecharcig a Jedi Rendtől kezdve, majd a befejezést követően Max meglepő ajánlatot tett.
- Tudod, elkéne nekem a segítség a melóban és a Huttokat amúgy is unom. Mit szólnál, ha velem dolgoznál? A vérdíjadat persze meg kell fizetni, amit munkával is megtehetsz a Huttoknak, elvégre egy volt jedi ritkán kerül az arzenáljuk köze. Utána viszont lenne legalább egy kis stabilitás az életben.
Edric eltöprengett. Az igaz volt, hogy céltalanul bolyongott a galaxisban, mindenféle terv nélkül. A szabadság persze mámorító volt, ám be kellett látnia, élete útján nem járhat így túl sokáig. Lassan bólintott egyet.
~ 24 évesen ~
Max és Edric éveken keresztül a Huttoknak dolgozott, egyfelől ledolgozandó a korábbi vérdíjat, másrészt pedig a könnyű betevő miatt. Az évek során a fiúból lassan igazi férfi vált, s megtanulta a fejvadászat szakmáját a megannyi küldetés során. Ugyanakkor mind Max, mind Edric szeretett kiállni a gyengébbekért, így a vérdíj visszatérítése után tovább álltak, s visszatértek a köztársasági űrbe, ahol már valódi bűnözők után kutattak. Útjaik során több emberen is segítettek, Edric továbbra is vallotta, hogy az apróbb jó tettek igenis elérhetnek változást.
Nem sokkal 25. éve előtt egy új vérdíj azonban felkavarta kissé életüket. A Korélia rendszerben jártak, egy gyilkost kergettek, aki egy másik planéta uralkodóházának örökösét tette el láb alól. Információból és nyomból is híján voltak, azt viszont tudták, hogy a hajó, mégha valószínűleg lopott is volt, Koréliából érkezett.
A hangárban némi kutakodás után meg is találták a járművet, ami a gyilkosságot követően nem is utazott a Korélián kívülre.
- Fogadok, hogy már legalább 10 rendszerrel arrébb jár a szemét- mondta Max dörmögve.
- Az eddigi fogadásaink alapján lehet jobb lenne, ha nem nyernék el még több kreditet tőled, nem gondolod?- vágott vissza Edric. A volt jedi, mára fejvadász férfi noha nem lett magasabb kamasz korához képest, tömegben sikerült jó pár kiló izmot magára pakolni az évek során. Ennek ellenére Max még mindig “Kölyök”-nek hívta, amit persze Edric ki nem állhatott.
- Ne okoskodj, Kölyök…- mondta szakálla alatt Max, miközben tekintetével egy dokkmunkást keresett. Amint megtalált elindult felé, Edric pedig szorosan követte.
- Hé, kellene egy kis segítség!- szólt hozzá Max szokásos kedvességével, mire a szegény rodian felnézett computere képernyőjéből.
- Oh, persze, miben segíthetek?
- Kellene annak a gépnek a tulajdonosa és a címe. Körözés alatt áll, és meg kellene találnunk mielőtt bárkinek baja esik, ha érti mire gondolok- magyarázta Max mosolyogva.
- Sajnálom, de a vonatkozó rendeletek és jogszabályok alapján csak végzéssel adhatok ki ilyen információt.
- Tényleg úgy nézünk ki, mint akiknek van idejük ilyesmire?- kérdezte Edric. A rodian láthatóan meglepődött a férfitól és kissé mintha meg is ijedt volna.
- Szóval papolhatunk még a köztársasági bürokráciáról amíg egy veszélyes bűnöző szabadon lófrál, vagy megadja a nevét és a címet- tette hozzá Max, kellemes mosolyát használva. A rodian elnézett a két férfi mellett a dokk számát leolvasandó, majd hevesen kutatni kezdett a gépében. Végül egy adatkártyát adott át a két fejvadásznak.
- Itt van. És most ha kérhetem…
- Kösz! Megyünk már, ne aggódj- kacsintott rá Max.
Miközben elindultak a hangárból kifelé, Edric lelkét nem hagyta valami nyugodni.
- Túl egyszerűvé vált ez az egész. Ennyire nem lehet amatőr egy orgyilkos- mondta, amire Max csak bólintott.
- Kölyök, ez meg akarja, hogy találjuk. Nyilvánvalóan csapda, szóval tegyük azt, amit várnak és sétáljunk a közepébe!
A lakására érve pontosan az történt, amire számítottak. A gyilkos már várta őket, a fotelében üldögélt, amikor betörtek hozzá.
- Áh, már azt hittem sosem értek ide- mosolyodott el a zabrak férfi.
- Szóval beszélni akartál velünk?- kérdezte Max, egyik kezét közelebb tartva fegyveréhez. Apró mozdulat volt, amit a legtöbben észre sem vettek, de Edric dolgozott eleget már vele ahhoz, hogy észrevegye ezeket az részleteket.
- Te pont nem érdekelsz, de a túlméretezett barom mögötted annál inkább- mosolyodott el a zabrak- Mondd, Kane, hát meg sem ismersz?
Edric meglepetten pillantott Maxre, aki felvonta egy szemöldökét.
- Látod ezért nem kéne minden kikötőben elkapni annyi nőt- jegyezte meg Max.
A zabrak felnevetett, Edric pedig alaposabban szemügyre vette a férfit. Vonásai alapján látott egyet s mást, arcán keresztbe egy heg húzódott. Aztán a felismerés szíven ütötte, az Erő pedig szinte azonnal riadóztatta.
- Grux!
A zabrak ekkor már a levegőben volt, vörös fénykardjával Edric felé csapott, aki ösztönösen aktiválta saját sárga kardját. A két fegyver hangosan egymásnak ütközött.
- Max, tűnj el innen!- kiáltotta társának, miközben Grux már egy sorozatot indított felé. Edric érezte felé áradó gyűlöletét, holott ő szinte teljesen el is felejtette már korábbi ellenfelét. Azt sem értette, miért történik mindez.
A Soresuval hárította a támadásokat, miközben agya próbálta kitalálni, miért és hogyan történhetett mindez. Grux a sötét oldalon volt, ez nem volt kérdés, ám Edric kételkedett benne, hogy ehhez a párbajuk 9 évesen túlságosan hozzájárult volna. Elvégre akkor Grux nyert, Edricnek pedig nem maradt más, csak a megaláztatás.
Egy hirtelen mozdulattal Grux áttörte Edric védelmét, majd a gyomra felé suhintott. A jedi erre hátraugrott, hogy eltűnjön az izzó plazma útjából. Visszatámadott lendületből, s sorozatos kardcsapással válaszolt. Az utolsó összecsapáskor másik kezével megpróbálta Gruxot ellökni, aki ugyanezt a stratégiát próbálta használni. Az Erő csataterén és fénykard vívásban is épp döntetlenre álltak, azonban a fénykard esetében sokat számított Edric fizikai fölénye. Grux kardja egyre közelebb került saját magához, majd elérte vállát, ami bűzösen kezdett égni. A zabrak felkiáltott, koncentrációja szertefoszlott, így Edric lökése a falhoz vágta.
Edric gyorsan előtte termett, s a csata gyakorlatilag lezárult. Kardját a zabrak nyakához tartva, lihegve szólalt meg.
- Mit akarsz, Grux?- kérdezte, de a sötét jedi csak kacagott.
- Amit mindenki ebben az átkozott galaxisban. Hatalmat, Kane. A családod pedig meg tudná adni nekem. Az ereklye, amit őriztek, mindent megadhat nekem és a mesteremnek- magyarázta, mire Edric értetlenül rázta meg a fejét. Honnan a fenéből tudhatott az ereklyéről?
- Fogalmam sincs hol lehet az ereklye, vagy a családom. Jedi volta, nem kutattam a múltam.
- Lehet, hogy te nem, de a családod figyel rád. Nem véletlen csaltalak ide, jedi.
Ekkor Max hangja a bejárat felől érkezett.
- Kölyök, van egy kis probléma- mondta, s behátrált a szobába, ahogyan egy csuklyás, vörös fénykardos alak bevezette a fejvadászt a szobába. Edric nyelt egyet.
- Grux, szólj neki, hogy engedje el a társam- mondta. A zabrak csak kacagott.
- A tanítványom terve úgy tűnik beválik- mondta a csuklyás alak, tippre Grux újdonsült mestere lehetett.
Az Erő ismét megbolondult, a sötétséget újra fényár borította be. A bejárat szinte berobbant, a plafonról pedig egész kőtömbök hullottak le, köztük Grux mesterére is. Edric egy tömb elől időben elugrott, ahogyan Grux és Max is, a porfelhőben pedig Edric újra meghallotta egy fénykard jellegzetes hangját. A vele párosult fény azonban ezúttal nem skarlátvörös volt, hanem zöld. A kard birtokosát nem látta, csupán ahogyan Grux mestere felé tart, aki ismét feltápászkodott és rátámadt az ismeretlen jedire. A zabrak is ismét talpán volt, s fegyverét aktiválva Edricre támadt. Max azonban most nem hagyta cserben és két lövést eresztett a mit sem sejtő sötét jedire, aki háton kapott el. A zabrak fájdalmasan esett földre.
- Meneküljetek!- kiáltotta el a zöld kardos Edric és Max felé. A korábbi jedi azonban nem akarta magára hagyni a másikat.
- Max, menj a hangárba a hajóért és repülj ide- adta ki az utasítást kivételesen ő, amire a fejvadász társa bólintott.
- A jedik nekem túl magas szint már- tette hozzá szarkasztikusan Max és kisietett a lakásból. Edric elindult a párbajozók felé, majd aktiválta a fénykardját. Immár ketten igyekeztek a sötét mestert kibillenteni az Erővel való egyensúlyából, ám úgy tűnt igazi mesterrel akadt dolguk.
A harc perceken át tartott, s nem lankadt egyik oldal sem túlságosan. Egy rossz pillanatban azonban Edric koncentrációja megtört, amit a sötét jedi kihasznált, s könyékkel megütötte a férfit. A következő pillanatban már kardjával csapott felé, ám a zöld kardos ekkor elkiáltotta magát, és Edric és a fénykard útjába vetette magát.
A fegyver úgy hatolt át jobb vállán, mintha nem is lett volna ott semmi. A férfi felkiáltott a fájdalomtól, miközben a sötét jedi újabb csapással próbálkozott, amit már Edric hárítani tudott. Meghallotta odakint hajójuk hangját, s összegyűjtve a belül felgyülemlett frusztrációt, egy komoly Erő lökéssel elrepítette ellenfelét a túlsó szobába. A férfit magára vette, majd kifutott a lakásból a hajóra.
A levegőben Edric próbálta ellátni a férfi sebeit, ám azok elég súlyosnak tűntek. A semmiből ismét eszméletéhez tért, és megragadta Edric kezét. Szorítása erősebb volt, mint a fiú kinézte belőle. Csak ekkor látta meg, hogy szemei pont olyan szürkék, mint a sajátja.
- Figyelmeztesd a bátyád! A koordináták… meg fogod találni- magyarázta, látszott rajta, hogy sokkal többet szeretne mondani. Edric tudta, ki is ő. Arca olyan volt, mintha tükörbe nézett volna, ráncaiban minden év lemondása és fájdalma marta az arcát akár a fjordok a hegyeket.
- Apám?- kérdezte, amire a férfi szemeiben könnycseppek gyűltek, majd bólintott egyet.
- Tudom, hogy talán nem akartad ezt az életet, de mostmár nincs választásod. Meg kell találnod a bátyádat, Edwint és figyelmeztetned. A sötétek már így is túl sokat tudnak…- mondta. Vért köhögött, Edric pedig érezte, hogy egyre inkább uralmába keríti a pánik.
- Max, találnunk kell azonnal egy klinikát vagy valamit!- kiáltotta elkeseredetten.
- Azon vagyok!- magyarázta.
- Nem! Túl veszélyes!- mondta az öregebb Kane. Edric érezte, ahogy kezéből az erő lassan elszáll. Ismét vért köhögött, majd fulladozni kezdett, másodpercekkel később pedig utolsó lehelete is végére ért.
A némaság ami mindezt követte közre szorította a szívét, ami kétségbe esve próbált kitörni börtönéből. A bűntudat kerítette hatalmába, amiért cserben hagyta családját és mesterét miután megszökött a Rendtől.
- Max, tűnjünk el erről az átkozott helyről!- szólt előre a társának.
A Dantooine-ra utaztak, a koordináták közül az elsőre, amit a holovetítő mutatott. Egy házat találtak a füves pusztákon, amelyet évtizedekkel ezelőtt elhagytak. Edric eltemette apját közvetlen mellette. A férfi a ház előtt kezdett meditálni, évek után először, hogy az Erő segítségét hívja a kérdései megválaszolásához. A misztikus dolog, ami minden élőlényt körülvett, most bevezette őt a házba, egy képkerethez, melyből a kép már teljesen eltűnt. Egy háromfős család körvonalai még épp látszódtak, ám semmi több.
Egy sóhajtás után elindult kifelé, ahol már Max várta.
- Sajnálom, Kölyök- mondta, majd megpaskolta a vállát.
- Meg kell találnom a bátyám. Nem várom el, hogy velem tarts- válaszolt.
- Heh, én, kihagyni egy kalandot? Szó sem lehet róla! Jobban kéne ismerned- mondta, majd elindult a hajó felé. Edric még visszanézett a parányi házra. Egy pillanatra látta, ahogy a családja boldogan élt itt, ahogy bátyjával közösen játszottak a ház körül, miközben apjuk az állatokkal foglalkozott, anyjuk pedig a mosást terigette. Egy egyszerű élet, ami sosem adatik meg nekik.
Immár 25 évesen elkezdett kutatni bátyja után, ám kevés nyomon tudott elindulni...
Képességei:
Fénykardívás * 1pont (Soresu és Ataru)
Telekinézis: * 1 pont
Receptív-Projektív telepátia: * 1 pont
Erőérzékelés * 0 pont
Rövid idejű emlékezetnövelés * 0 pont
Meditáció * 0 pont
Életkötelék * 0 pont
Szakértelmei:
Fejvadászhoz mérten jól használ mindenféle kézi fegyvert, illetve nyomozásban is jártas. A jedi tudás révén jó manipulátor, ugyanakkor elég sokat felejtett a lexikális tudásból.
Fénykard:
Kinézet:
-=FRISSÍTÉS=-
Bővítések:
Azonban ahogyan kitárult előtte a galaxis, Edric úgy hagyta maga mögött a múltját is és döntött amellett, hogy a saját útját járja. Mestere jelenlétét még mindig érezte az Erőben, ám tudta, egyedül sokra nem lesz képes a Birodalom ellen, és igenis kénytelen volt saját magát tovább képezni. Szerencséjére termetének hála nem nézték már gyereknek, így amikor kellett, el tudott szegődni fizikai munkát végezni. Alkalmazták dokkmunkásként, gyárakban is dolgozott. Közben ahol tudott, segített a mindennapi embereken. Mestere tanításaira emlékezett, aki egy-egy nagyobb küldetéskor is szem előtt tartotta a kisemberek biztonságát. Edric tőle tanulta meg az igazi Jedi értékeket, amiket látszólag a Rend elfelejtett. Nekik nem a Köztársaság egyik bábjának kellett volna lenniük, hanem a béke őreinek, akik segítettek mindenkinek és nem fordítottak hátat a bajba jutottaknak.
Újabban ugyanakkor rájött mennyivel könnyebb és gyorsabb pénzt szerezni némi ketrecharccal. A Hutt űr vidékein persze veszélyes iparnak minősült, a harcosokat bábúként mozgatták a háttéremberek. Aktuális ellenfele épp egy veretlen bajnok volt, a menedzserek pedig már a meccs előtt elmondták a fiúnak, hogy ha lehet, hagyja magát megverni. A nyeremény összege azonban egészen busás volt, és Edric megtanult szórakozni is az elmúlt két évben.
A közönség vérszomjasan kiabált és ütötte a ketrec falait, amire Edric akaratlanul is elmosolyodott. Az adrenalin mámorító ízét érezte, szinte azonnal élesedtek tőle érzékszervei, izmai pedig fáradhatatlannak tűntek számára. Ellenfele is belépett a porondra, egy hasonló magasságú, ám nála is testesebb kopasz fickó, akire háj is jutott rendesen méretes pocakjából ítélve. Egyből felmérte Edric, hogy nem lesz könnyű dolga. Noha az Erőt használhatta volna, saját lelkiismerete ilyenkor megszólalt, hogy az nem lenne fair. Persze az sem túl fair, hogy a meccs előtt megkérik őt, hogy veszítsen, mindenféle üres fenyegetéssel megtoldva. A bajnok intett, mire Edric elindult felé és szökkenve próbált bevinni egy ütést. Ellenfele felhúzta kezeit hárításként, majd egy rúgással igyekezett kiütni a fiú lábát, ám ő még előtte lehajolt kézzel védeni az érkező végtag ütését. A hárítás új lehetőséget is adott, így Edric gyorsan rámarkolt a férfi sípcsontjára, majd másik kezével combjára mért egy nagy ütést. Hátrált pár lépést, miközben a férfi fájdalmasan felkiáltott, de Edric megvárta, amíg ellenfele kicsit összeszedi magát. Láthatóan feldühödött a vad, ugyanis ordítva iramodott Edric felé, fejjel előre. A fiú nem tántorodott el, megvárta, amíg belé rohan az érkező gyors, majd a lendületet elnyelendő hátralépdelt vele egészen a ketrec faláig, ami mindkettejüket elnyelte egy pillanatra, majd visszalökte. A fiú ekkor könyékkel ellenfele hátába vágott, azonban az úgy tűnt semmit nem érzett, egy erős bal horoggal találta el a fiút.
Némi vért kikpöve aztán Edric elmosolyodott, majd kihasználva jobb sebességét egy sorozatot indított a fickó feje és gyomra felé. Nagyjából minden második vagy harmadik ütés ért találatot, de a bajnok egyre jobban fáradt. Edric ezzel szemben úgy érezte, mintha kimeríthetetlenek lennének az elemek, majd egy komolyabb ütést mért a másik fejére, amitől az kiterült.
A bíró lefújta a meccset, Edric pedig a kérés ellenére megynyerte azt.
Pár órával később a közeli bárban szürcsölte a jól megérdemelt hideg italokat, miközben vonzó hölgyek vették körül. A szabadság, hogy azt csinálhatott, amit akart, mámorítónak hatott. A semmiből egy férfi lépett hozzá, övén különféle fegyverek, kezében pedig egy pisztoly, amit a fiúra szegezett.
- Kibuliztad magad, kölyök?- kérdezte. Szemei szinte feketék voltak, ahogyan a hajai is, amit a halántékán már ősz hajszálak is tarkítottak. Szakállas volt, bár arcszőrzetét jobb arcán egy csúnya heg szakította meg egy ponton. Edric egy kézmozdulattal elküldte a két oldalán üldögélő lányt, majd felkelt a székéből. Egyik kezét feltartva lassan a zsebébe nyúlt, majd fénykardja markolatát az asztalra tette, mintha jelezve, hogy ha az úriember nem akar bajt, még most sarkon fordul.
- Jedi, mi?- kérdezte gúnyosan a fickó, majd övére csatolta pisztolyát.
- Jó döntést hozott- jegyezte meg Edric, de a férfi csak vigyorgott. Hirtelen egy szúrást érzett a tarkóján, majd a világ pillanatok alatt elsötétült.
Amikor magához tért, egy kissé ócska hajón találta magát. A fickó nem sokkal messzebb üldögélt és egy datapadot olvasgatott.
- Áh, jó reggelt!- mondta, amint látta, hogy a fiú magához tért- Jól kiütött a droid úgy tűnik!
- Aha… ki a fene maga? A Jedi Tanács küldte?- kérdezte Edric összezavarodva. Noha valószínűleg szert tett pár ellenségre az évek alatt, azért nem hitte, hogy bárki más fejvadászt küldött volna rá.
- A nevem Max Daxer, hivatásos fejvadász. És eléggé naiv vagy, ha azt hiszed a Huttoknak keresztbe lehet tenni. Tudod mennyi pénzt vesztettek a kis meccseden? Alig lett vége máris egy elég komoly vérdíj került rád, én meg pont a környéken jártam a szerencsédre. Jobban szeretem élve leszállítani az árut, mint holtan- magyarázta a fickó, egy bárgyú vigyorral.
- Ugye tudja, hogy könnyedén ki tudnék innen jutni?- kérdezte Edric fenyegetően.
- Egyrészt, ne magázz, utálom. Kettő, engem nem érdekel mit csinálsz, de ahogy kérdezgettem elég nagy feltűnést keltesz magad körül jedi létedre. Öngyilkos hajlamaid vannak? Mert így tudod legjobban kinyíratni magad. Ahogy olvastam segítettél pár rabszolgának egy másik bolygón, ami szintén nem néz ki jól errefelé egy önéletrajzon.
Edric elnevette magát, majd a fejét rázta. Tudhatta volna, hogy tüske lesz a Huttok szemében.
- Amit teszek, az csak az én dolgom. A Rend pont elégszer akarta megmondani, mit csináljak. A galaxis káoszban van, én meg ott próbálok segíteni, ahol tudok. Néha persze nekem is kijár egy kis szórakozás, ha érted mire gondolok- válaszolta a fiú, ügyelve a tegezésre is. Volt valami a fickóban, ami érdekesnek tűnt. Szavait hallva láthatóan még Max is elgondolkodott.
- Hát, egy igazi elb**ott egy hely ez, azt tény. De mondd, hogy keveredik egy jófiú jedi erre a vidékre?
Edric végül elmesélte, hogyan jutott a ketrecharcig a Jedi Rendtől kezdve, majd a befejezést követően Max meglepő ajánlatot tett.
- Tudod, elkéne nekem a segítség a melóban és a Huttokat amúgy is unom. Mit szólnál, ha velem dolgoznál? A vérdíjadat persze meg kell fizetni, amit munkával is megtehetsz a Huttoknak, elvégre egy volt jedi ritkán kerül az arzenáljuk köze. Utána viszont lenne legalább egy kis stabilitás az életben.
Edric eltöprengett. Az igaz volt, hogy céltalanul bolyongott a galaxisban, mindenféle terv nélkül. A szabadság persze mámorító volt, ám be kellett látnia, élete útján nem járhat így túl sokáig. Lassan bólintott egyet.
~ 24 évesen ~
Max és Edric éveken keresztül a Huttoknak dolgozott, egyfelől ledolgozandó a korábbi vérdíjat, másrészt pedig a könnyű betevő miatt. Az évek során a fiúból lassan igazi férfi vált, s megtanulta a fejvadászat szakmáját a megannyi küldetés során. Ugyanakkor mind Max, mind Edric szeretett kiállni a gyengébbekért, így a vérdíj visszatérítése után tovább álltak, s visszatértek a köztársasági űrbe, ahol már valódi bűnözők után kutattak. Útjaik során több emberen is segítettek, Edric továbbra is vallotta, hogy az apróbb jó tettek igenis elérhetnek változást.
Nem sokkal 25. éve előtt egy új vérdíj azonban felkavarta kissé életüket. A Korélia rendszerben jártak, egy gyilkost kergettek, aki egy másik planéta uralkodóházának örökösét tette el láb alól. Információból és nyomból is híján voltak, azt viszont tudták, hogy a hajó, mégha valószínűleg lopott is volt, Koréliából érkezett.
A hangárban némi kutakodás után meg is találták a járművet, ami a gyilkosságot követően nem is utazott a Korélián kívülre.
- Fogadok, hogy már legalább 10 rendszerrel arrébb jár a szemét- mondta Max dörmögve.
- Az eddigi fogadásaink alapján lehet jobb lenne, ha nem nyernék el még több kreditet tőled, nem gondolod?- vágott vissza Edric. A volt jedi, mára fejvadász férfi noha nem lett magasabb kamasz korához képest, tömegben sikerült jó pár kiló izmot magára pakolni az évek során. Ennek ellenére Max még mindig “Kölyök”-nek hívta, amit persze Edric ki nem állhatott.
- Ne okoskodj, Kölyök…- mondta szakálla alatt Max, miközben tekintetével egy dokkmunkást keresett. Amint megtalált elindult felé, Edric pedig szorosan követte.
- Hé, kellene egy kis segítség!- szólt hozzá Max szokásos kedvességével, mire a szegény rodian felnézett computere képernyőjéből.
- Oh, persze, miben segíthetek?
- Kellene annak a gépnek a tulajdonosa és a címe. Körözés alatt áll, és meg kellene találnunk mielőtt bárkinek baja esik, ha érti mire gondolok- magyarázta Max mosolyogva.
- Sajnálom, de a vonatkozó rendeletek és jogszabályok alapján csak végzéssel adhatok ki ilyen információt.
- Tényleg úgy nézünk ki, mint akiknek van idejük ilyesmire?- kérdezte Edric. A rodian láthatóan meglepődött a férfitól és kissé mintha meg is ijedt volna.
- Szóval papolhatunk még a köztársasági bürokráciáról amíg egy veszélyes bűnöző szabadon lófrál, vagy megadja a nevét és a címet- tette hozzá Max, kellemes mosolyát használva. A rodian elnézett a két férfi mellett a dokk számát leolvasandó, majd hevesen kutatni kezdett a gépében. Végül egy adatkártyát adott át a két fejvadásznak.
- Itt van. És most ha kérhetem…
- Kösz! Megyünk már, ne aggódj- kacsintott rá Max.
Miközben elindultak a hangárból kifelé, Edric lelkét nem hagyta valami nyugodni.
- Túl egyszerűvé vált ez az egész. Ennyire nem lehet amatőr egy orgyilkos- mondta, amire Max csak bólintott.
- Kölyök, ez meg akarja, hogy találjuk. Nyilvánvalóan csapda, szóval tegyük azt, amit várnak és sétáljunk a közepébe!
A lakására érve pontosan az történt, amire számítottak. A gyilkos már várta őket, a fotelében üldögélt, amikor betörtek hozzá.
- Áh, már azt hittem sosem értek ide- mosolyodott el a zabrak férfi.
- Szóval beszélni akartál velünk?- kérdezte Max, egyik kezét közelebb tartva fegyveréhez. Apró mozdulat volt, amit a legtöbben észre sem vettek, de Edric dolgozott eleget már vele ahhoz, hogy észrevegye ezeket az részleteket.
- Te pont nem érdekelsz, de a túlméretezett barom mögötted annál inkább- mosolyodott el a zabrak- Mondd, Kane, hát meg sem ismersz?
Edric meglepetten pillantott Maxre, aki felvonta egy szemöldökét.
- Látod ezért nem kéne minden kikötőben elkapni annyi nőt- jegyezte meg Max.
A zabrak felnevetett, Edric pedig alaposabban szemügyre vette a férfit. Vonásai alapján látott egyet s mást, arcán keresztbe egy heg húzódott. Aztán a felismerés szíven ütötte, az Erő pedig szinte azonnal riadóztatta.
- Grux!
A zabrak ekkor már a levegőben volt, vörös fénykardjával Edric felé csapott, aki ösztönösen aktiválta saját sárga kardját. A két fegyver hangosan egymásnak ütközött.
- Max, tűnj el innen!- kiáltotta társának, miközben Grux már egy sorozatot indított felé. Edric érezte felé áradó gyűlöletét, holott ő szinte teljesen el is felejtette már korábbi ellenfelét. Azt sem értette, miért történik mindez.
A Soresuval hárította a támadásokat, miközben agya próbálta kitalálni, miért és hogyan történhetett mindez. Grux a sötét oldalon volt, ez nem volt kérdés, ám Edric kételkedett benne, hogy ehhez a párbajuk 9 évesen túlságosan hozzájárult volna. Elvégre akkor Grux nyert, Edricnek pedig nem maradt más, csak a megaláztatás.
Egy hirtelen mozdulattal Grux áttörte Edric védelmét, majd a gyomra felé suhintott. A jedi erre hátraugrott, hogy eltűnjön az izzó plazma útjából. Visszatámadott lendületből, s sorozatos kardcsapással válaszolt. Az utolsó összecsapáskor másik kezével megpróbálta Gruxot ellökni, aki ugyanezt a stratégiát próbálta használni. Az Erő csataterén és fénykard vívásban is épp döntetlenre álltak, azonban a fénykard esetében sokat számított Edric fizikai fölénye. Grux kardja egyre közelebb került saját magához, majd elérte vállát, ami bűzösen kezdett égni. A zabrak felkiáltott, koncentrációja szertefoszlott, így Edric lökése a falhoz vágta.
Edric gyorsan előtte termett, s a csata gyakorlatilag lezárult. Kardját a zabrak nyakához tartva, lihegve szólalt meg.
- Mit akarsz, Grux?- kérdezte, de a sötét jedi csak kacagott.
- Amit mindenki ebben az átkozott galaxisban. Hatalmat, Kane. A családod pedig meg tudná adni nekem. Az ereklye, amit őriztek, mindent megadhat nekem és a mesteremnek- magyarázta, mire Edric értetlenül rázta meg a fejét. Honnan a fenéből tudhatott az ereklyéről?
- Fogalmam sincs hol lehet az ereklye, vagy a családom. Jedi volta, nem kutattam a múltam.
- Lehet, hogy te nem, de a családod figyel rád. Nem véletlen csaltalak ide, jedi.
Ekkor Max hangja a bejárat felől érkezett.
- Kölyök, van egy kis probléma- mondta, s behátrált a szobába, ahogyan egy csuklyás, vörös fénykardos alak bevezette a fejvadászt a szobába. Edric nyelt egyet.
- Grux, szólj neki, hogy engedje el a társam- mondta. A zabrak csak kacagott.
- A tanítványom terve úgy tűnik beválik- mondta a csuklyás alak, tippre Grux újdonsült mestere lehetett.
Az Erő ismét megbolondult, a sötétséget újra fényár borította be. A bejárat szinte berobbant, a plafonról pedig egész kőtömbök hullottak le, köztük Grux mesterére is. Edric egy tömb elől időben elugrott, ahogyan Grux és Max is, a porfelhőben pedig Edric újra meghallotta egy fénykard jellegzetes hangját. A vele párosult fény azonban ezúttal nem skarlátvörös volt, hanem zöld. A kard birtokosát nem látta, csupán ahogyan Grux mestere felé tart, aki ismét feltápászkodott és rátámadt az ismeretlen jedire. A zabrak is ismét talpán volt, s fegyverét aktiválva Edricre támadt. Max azonban most nem hagyta cserben és két lövést eresztett a mit sem sejtő sötét jedire, aki háton kapott el. A zabrak fájdalmasan esett földre.
- Meneküljetek!- kiáltotta el a zöld kardos Edric és Max felé. A korábbi jedi azonban nem akarta magára hagyni a másikat.
- Max, menj a hangárba a hajóért és repülj ide- adta ki az utasítást kivételesen ő, amire a fejvadász társa bólintott.
- A jedik nekem túl magas szint már- tette hozzá szarkasztikusan Max és kisietett a lakásból. Edric elindult a párbajozók felé, majd aktiválta a fénykardját. Immár ketten igyekeztek a sötét mestert kibillenteni az Erővel való egyensúlyából, ám úgy tűnt igazi mesterrel akadt dolguk.
A harc perceken át tartott, s nem lankadt egyik oldal sem túlságosan. Egy rossz pillanatban azonban Edric koncentrációja megtört, amit a sötét jedi kihasznált, s könyékkel megütötte a férfit. A következő pillanatban már kardjával csapott felé, ám a zöld kardos ekkor elkiáltotta magát, és Edric és a fénykard útjába vetette magát.
A fegyver úgy hatolt át jobb vállán, mintha nem is lett volna ott semmi. A férfi felkiáltott a fájdalomtól, miközben a sötét jedi újabb csapással próbálkozott, amit már Edric hárítani tudott. Meghallotta odakint hajójuk hangját, s összegyűjtve a belül felgyülemlett frusztrációt, egy komoly Erő lökéssel elrepítette ellenfelét a túlsó szobába. A férfit magára vette, majd kifutott a lakásból a hajóra.
A levegőben Edric próbálta ellátni a férfi sebeit, ám azok elég súlyosnak tűntek. A semmiből ismét eszméletéhez tért, és megragadta Edric kezét. Szorítása erősebb volt, mint a fiú kinézte belőle. Csak ekkor látta meg, hogy szemei pont olyan szürkék, mint a sajátja.
- Figyelmeztesd a bátyád! A koordináták… meg fogod találni- magyarázta, látszott rajta, hogy sokkal többet szeretne mondani. Edric tudta, ki is ő. Arca olyan volt, mintha tükörbe nézett volna, ráncaiban minden év lemondása és fájdalma marta az arcát akár a fjordok a hegyeket.
- Apám?- kérdezte, amire a férfi szemeiben könnycseppek gyűltek, majd bólintott egyet.
- Tudom, hogy talán nem akartad ezt az életet, de mostmár nincs választásod. Meg kell találnod a bátyádat, Edwint és figyelmeztetned. A sötétek már így is túl sokat tudnak…- mondta. Vért köhögött, Edric pedig érezte, hogy egyre inkább uralmába keríti a pánik.
- Max, találnunk kell azonnal egy klinikát vagy valamit!- kiáltotta elkeseredetten.
- Azon vagyok!- magyarázta.
- Nem! Túl veszélyes!- mondta az öregebb Kane. Edric érezte, ahogy kezéből az erő lassan elszáll. Ismét vért köhögött, majd fulladozni kezdett, másodpercekkel később pedig utolsó lehelete is végére ért.
A némaság ami mindezt követte közre szorította a szívét, ami kétségbe esve próbált kitörni börtönéből. A bűntudat kerítette hatalmába, amiért cserben hagyta családját és mesterét miután megszökött a Rendtől.
- Max, tűnjünk el erről az átkozott helyről!- szólt előre a társának.
A Dantooine-ra utaztak, a koordináták közül az elsőre, amit a holovetítő mutatott. Egy házat találtak a füves pusztákon, amelyet évtizedekkel ezelőtt elhagytak. Edric eltemette apját közvetlen mellette. A férfi a ház előtt kezdett meditálni, évek után először, hogy az Erő segítségét hívja a kérdései megválaszolásához. A misztikus dolog, ami minden élőlényt körülvett, most bevezette őt a házba, egy képkerethez, melyből a kép már teljesen eltűnt. Egy háromfős család körvonalai még épp látszódtak, ám semmi több.
Egy sóhajtás után elindult kifelé, ahol már Max várta.
- Sajnálom, Kölyök- mondta, majd megpaskolta a vállát.
- Meg kell találnom a bátyám. Nem várom el, hogy velem tarts- válaszolt.
- Heh, én, kihagyni egy kalandot? Szó sem lehet róla! Jobban kéne ismerned- mondta, majd elindult a hajó felé. Edric még visszanézett a parányi házra. Egy pillanatra látta, ahogy a családja boldogan élt itt, ahogy bátyjával közösen játszottak a ház körül, miközben apjuk az állatokkal foglalkozott, anyjuk pedig a mosást terigette. Egy egyszerű élet, ami sosem adatik meg nekik.
Immár 25 évesen elkezdett kutatni bátyja után, ám kevés nyomon tudott elindulni...
Képességei:
Fénykardívás * 1pont (Soresu és Ataru)
Telekinézis: * 1 pont
Receptív-Projektív telepátia: * 1 pont
Erőérzékelés * 0 pont
Rövid idejű emlékezetnövelés * 0 pont
Meditáció * 0 pont
Életkötelék * 0 pont
Szakértelmei:
Fejvadászhoz mérten jól használ mindenféle kézi fegyvert, illetve nyomozásban is jártas. A jedi tudás révén jó manipulátor, ugyanakkor elég sokat felejtett a lexikális tudásból.
Fénykard:
Kinézet:
-=FRISSÍTÉS=-
Bővítések:
- 1. Fejezet - Családi Titkok Nyomában - Elveszve //Magákaland//
- 2. Fejezet - Droidinvázió //Hódítás: A fenevad (Takodana)//
- 3. Fejezet - Jedi Ügyek //Bővítés//
- 4. Fejezet - Gladiátorok //Bővítés//
A hozzászólást Edric Kane összesen 4 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. 15 Márc. 2020, 19:10-kor.
Edric Kane- 2. szint - 6 kredit
- Hozzászólások száma : 125
Hozzászólások régi : 0
Aktuális szint/kredit : 1. szint/200 kredit
Reputation : 105
Join date : 2019. May. 15.
Karakteradatok
Főkarakter: Edric Kane
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Little SW -
Re: Edric Kane
by Rhyssa Edaara Quillan Szer. 15 Május 2019, 17:28
Remek előtöri lett, élmény volt olvasni 
Természetesen elfogadlak, csak egy kis javítást kell az első részben kieszközölnöd. Yoda helyett T’Rani-t írj, mert ő a helyi Yodánk a Tanácsban, Windu helyett pedig Losak illene a legjobban a tanácstagjaink közül. Ez wordben egy pillanat alatt meg van.
Ha ezt az apróságot kijavítottad, akkor egy adatlapot írj és mehetsz is játszani.
Természetesen elfogadlak, csak egy kis javítást kell az első részben kieszközölnöd. Yoda helyett T’Rani-t írj, mert ő a helyi Yodánk a Tanácsban, Windu helyett pedig Losak illene a legjobban a tanácstagjaink közül. Ez wordben egy pillanat alatt meg van.
Ha ezt az apróságot kijavítottad, akkor egy adatlapot írj és mehetsz is játszani.
_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág/fejvadászok, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
A Hármak emberei, Havoc Squad/Halálosztag, Rhand varázslói/Köztársaság Végzete, Csillag Kabal, Czerka Részvénytársaság, Császári család
Sith és Jedi archívum - Little SW világ segédlet | Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Rhyssa Edaara Quillan- Lil'SW KM
- Hozzászólások száma : 4179
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 246
Join date : 2017. Jun. 13.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Little SW -
Re: Edric Kane
by Edric Kane Szer. 15 Május 2019, 22:11
Adatlap:
Szint: 1. szint
Pont: 10 pont
Erő alkalmazások (3 pont):
Fénykardívás * 1pont (Soresu és Ataru)
Telekinézis: * 1 pont
Receptív-Projektív telepátia: * 1 pont
Erőérzékelés * 0 pont
Rövid idejű emlékezetnövelés * 0 pont
Meditáció * 0 pont
Felszerelés:
- sárga pengés fénykard (3 pont)
- DH-17 pisztoly (300 kredit)
-=FRISSÍTÉS=-
Adatlap:
Szint: 2. szint
Pont: 14 pont
Erő alkalmazások (3 pont):
Fénykardívás * 1pont (Soresu és Ataru)
Telekinézis: * 1 pont
Receptív-Projektív telepátia: * 1 pont
Erőérzékelés * 0 pont
Rövid idejű emlékezetnövelés * 0 pont
Meditáció * 0 pont
Ösztönös képességek:
Koncentrálás * 0 pont
Harci érzék * 0 pont
Veszélyérzékelés * 0 pont
Életérzékelés * 0 pont
Életészlelés * 0 pont
Látás/látomások * 0 pont
Előrelátás * 0 pont
Erő harmóniája * 0 pont
Felszerelés:
- sárga pengés fénykard (3 pont)
- DH-17 pisztoly (1 pont, 300 kredit)
- Kommlink
- Datapad
NJK-k:
Max Daxer, fejvadász (3 pont)
Szakértelmek:
- Pusztakezes közelharc
- Sugárfegyverek használata
- Vadász- és kisebb szállítóhajók vezetése
Kredit:
Alap: 500 credit
Kalandokban szerzett: 20,000 cr
Összesen: 20,500 cr
Elköltött: 300 cr
Fennmaradó: 25,200 cr
Különleges képességek:
Erőérzékenység
Pontok: 14 pont
Elhasznált: 10
Maradt: 4
NJK-k:
Max Daxer, fejvadász (3,5 pont)
Kredit:
Alap: 500 credit
Elköltött: 300 credit
Fennmaradó: 200 credit
Különleges képességek:
Erőérzékenység
Pontok: 10 pont
Elhasznált: 9,5 pont
Maradt: 0,5 pont
Szint: 1. szint
Pont: 10 pont
Erő alkalmazások (3 pont):
Fénykardívás * 1pont (Soresu és Ataru)
Telekinézis: * 1 pont
Receptív-Projektív telepátia: * 1 pont
Erőérzékelés * 0 pont
Rövid idejű emlékezetnövelés * 0 pont
Meditáció * 0 pont
Felszerelés:
- sárga pengés fénykard (3 pont)
- DH-17 pisztoly (300 kredit)
-=FRISSÍTÉS=-
Adatlap:
Szint: 2. szint
Pont: 14 pont
Erő alkalmazások (3 pont):
Fénykardívás * 1pont (Soresu és Ataru)
Telekinézis: * 1 pont
Receptív-Projektív telepátia: * 1 pont
Erőérzékelés * 0 pont
Rövid idejű emlékezetnövelés * 0 pont
Meditáció * 0 pont
Ösztönös képességek:
Koncentrálás * 0 pont
Harci érzék * 0 pont
Veszélyérzékelés * 0 pont
Életérzékelés * 0 pont
Életészlelés * 0 pont
Látás/látomások * 0 pont
Előrelátás * 0 pont
Erő harmóniája * 0 pont
Felszerelés:
- sárga pengés fénykard (3 pont)
- DH-17 pisztoly (1 pont, 300 kredit)
- Kommlink
- Datapad
NJK-k:
Max Daxer, fejvadász (3 pont)
Szakértelmek:
- Pusztakezes közelharc
- Sugárfegyverek használata
- Vadász- és kisebb szállítóhajók vezetése
Kredit:
Alap: 500 credit
Kalandokban szerzett: 20,000 cr
Összesen: 20,500 cr
Elköltött: 300 cr
Fennmaradó: 25,200 cr
Különleges képességek:
Erőérzékenység
Pontok: 14 pont
Elhasznált: 10
Maradt: 4
NJK-k:
Max Daxer, fejvadász (3,5 pont)
Kredit:
Alap: 500 credit
Elköltött: 300 credit
Fennmaradó: 200 credit
Különleges képességek:
Erőérzékenység
Pontok: 10 pont
Elhasznált: 9,5 pont
Maradt: 0,5 pont
A hozzászólást Edric Kane összesen 3 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. 16 Márc. 2020, 10:57-kor.
Edric Kane- 2. szint - 6 kredit
- Hozzászólások száma : 125
Hozzászólások régi : 0
Aktuális szint/kredit : 1. szint/200 kredit
Reputation : 105
Join date : 2019. May. 15.
Karakteradatok
Főkarakter: Edric Kane
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Little SW -
Re: Edric Kane
by Edric Kane Vas. 15 Márc. 2020, 18:57
Karakter neve: Edric Kane
Kaland címe: Családi Titkok Nyomában - Elveszve
Játékostárs(ak) neve(i): -
Kalandmester: Rhyssa Edaara Quillan
Kezdő reag: Dantooine - Farmok
Záró reag: Dantooine - Farmok
Kaland tartalma:
~ Dantooine~
Heteken át próbálta maga mögött hagyni Edric a Dantooine-on látott házat és családja emlékét. Álmatlan éjszakái alatt, ha egy kicsit is tudott aludni, haldokló apja képe tépázta elméje újabb és újabb darabját. Egy pár nap után már félőn tekintett az épp aktuális motelszoba ágyára, mígnem egy vacsora közben egy olcsó, ám annál zajosabb kantinban Max kérdőre is vonta emiatt.
- Elképesztően cefetül nézel ki, és még akkor szépen fogalmaztam- vágta a fejéhez a fejvadász mentora, aki egészen furcsán fejezte ki az aggodalmát a fiatalabb iránt. Edric persze az ilyenkor szokásos hárítással próbálkozott volna, ám meglátva önmaga tükörképét ő maga is kissé megrémült. Némi sóhajtozás után aztán belátta, hogy nincs minden rendben vele, mintha az Erő kiabált volna neki, ő mégis csak bedugta a fejét a homokba. Ideje volt ezzel csinálnia is valamit és végre meghallania a szavait. Meglepetésére pont Max javasolta, hogy talán kipróbálhatná újra a meditációt, egy olyan jedi szokást, amit szinte már el is felejtett az évek alatt.
Az idősebb tanácsát megfogadva kerestek aznapra is egy újabb motelt, ám az ágy helyett Edric egy rozoga fotelt választott, s hosszú idő óta először lótuszülésbe helyezkedett, ami ellen lábának ízületei elsőre élénken tiltakoztak, aztán hamar megszokták, majd mély lélegzéssel és egyenes tartással hamar az Erőre hangolódott.
Ugyan szemhéja le volt csukva, szinte mégis látott. A kinti hangok szinte teljesen elnémultak, mintha víz alól hallotta volna őket. Az Erő suttogott, fényes, lassú, kék hullámok járták át a szobát. Egy másodperc sem telt el, Edric pedig érzett szinte minden közeli élőlényt a legapróbb ízeltlábúaktól kezdve a humanoidokon át a hatalmas állatokig. Kábító hatású volt, mintha újra látta volna a galaxis igazi mivoltát, egy rejtélyes és ősi igazságot, ami mindig ott volt a háttérben, egy lepel alatt, csak arra várva, hogy a férfi felemelje a ponyvát.
A békés hullámok közepette aztán meghallott egy suttogó hangot. Egy alak tartott felé, hasonló testfelépítésű mint ő, talán kissé több súlyfelesleggel és jókora pocakkal. Ahogy az alak közeledett, úgy ismert rá apjára. Érezte, ahogy arcán a könnyek szaladnak, mintha ujjak simogatták volna.
- Edric- mondta apja- Segíts Edwinnek!- kérlelte, majd egy bólintás után sarkon fordult és eltűnt a ködben. A látomás hirtelen megváltozott, a lassú hullámok hirtelen felgyorsultak, a férfi pedig szinte súlytalannak érezte magát. Mintha elhagyta volna a bolygót, csillagokat látott, amelyek aztán elmosódtak, mint a hipertérbe ugráskor, majd Edric egy füves pusztán találta magát. Szinte azonnal felismerte Dantooine-t, s érezte, hogy az Erő szinte rángatja arra a helyre.
A következő pillanatban újra a magasba lőtt, majd összerezzent és szemei kinyíltak a motelszobára. Tudta mit kell tennie, legalábbis, hogy hova kellett mennie.
Nem telt el túl sok időbe és egy mezőgazdasági hajónak köszönhetően Max és Edric is újra a Dantooine-on találta magát, ahova az Erő szüntelenül hívta a korábbi jedit. A férfi korábban sosem érzett ehhez hasonló intenzív hívogatást az Erőtől, mintha tudta volna, hogy élete hatalmas társasjátékán épp a Dantooine mezőjére kellett lépjen bábuja. Ahogyan a körbenéztek a területen, a füves puszták végeláthatatlan tengerét egy falu törte meg, ahol az emberek folyamatosan dolgoztak. Edric fejében az élvezett kicsapongó élet és szórakozások ellenére mégis megfordult, hogy mennyire békés és ismerős az egész környezet. Agya egyik sarkában egy aprócska halk hang mondta, talán ez az élet jobban feküdt volna neki.
A dombok között megbúvó településre érve a különféle emberek, ahelyett, hogy megijedtek volna, barátságosan köszöntek vagy integettek attól függően, hogy hallótávolságon kívül vagy épp belül voltak. Edric és Max is kissé furcsának tartotta a dolgot, bár előbbi csak annak tudta be az egészet, hogy egy ilyen idilli helyen az emberekben egyszerűen nem volt meg az a félelem és bizalmatlanság, amit a csillagköd többi része már mindennaposnak titulált.
- Ez a hely... - kezdte Max halkan- Mint valami utópia- mondta, hangjában pedig nem volt semmi szarkazmus, ténylegesen ezt gondolhatta. Edric Max felé pillantott, s az ő szemeiben is vélt felfedezni némi kételyt az életével kapcsolatban. Fáradtság is motoszkált ott az idősödő fejvadász tekintetében, mintha a több évtized a csillagköd mocskában kimerítette volna és inkább a nyugalom kezdett hívogató lenni.
- Valóban- bólintott Edric a társa szavaira.
Végül egy teregető nő megszakította a munkáját, s az épp közelbe érkező idegenek elé ment és üdvözölte Edricet, mintha jedi lett volna. A férfi gyorsan korrigálta a helyzetet, tisztázva, hogy nem volt sem jedi, sem mester, csak Edric Kane. A nő ennek ellenére sem ijedt meg vagy váltott hangnemet, továbbra is ugyanolyan vendégszeretőnek látszott. Edric még megemlítette neki, hogy az Erő hozta a Dantooine-ra, ám egyre nehezebben érezte vagy értette, merre is vinné. A hölgy persze nem volt erőhasználó, így ténylegesen nem tudta a helyzetet megérteni, ám némi gondolkodás után azért adott egy egészen jó tippet:
- Arrafelé a hegyek lábánál van az Aquila család birtoka. Nem ide valósiak, csak nyaraló, vagy efféle az a birtok. Pár nappal ezelőtt kigyulladt, a lángok ide is látszottak- magyarázta a hegyek felé mutatva- Azt nem tudom, hogy éppen itt voltak-e, vagy sem. Nem mentünk oda megnézni, nem volt rá lehetőségünk a munkák miatt.
Edric egy tőle kissé szokatlan módon jedis meghajlással kísérve köszönte meg a segítséget, majd elköszöntek tőle és elindultak, ám Maxnek volt egy-két szava.
- Mi a fene van veled Kölyök? Nem tetszik, hogy őszinte legyek- morogta, persze nem ezt az oldalát ismerte meg Edricnek eddig.
- Csak, jönnek elő az emlékek. Ha túlságosan érzelgős lennék, azért számítok rád, hogy fejbe vágsz- válaszolta a férfi, mire Max jókora tockost is adott neki egyből, méghozzá meglehetősen váratlanul és irtó fájdalmasan.
- Aú!- kiáltott fel Edric, amire Max csak kacagott egyet.
- Te mondtad!- védekezett Max feltett kezekkel, miközben Edric a halántékát simogatta. Egyszerre égett és olyan volt, mintha ezer tűvel szúrták volna.
- Tényleg ennyire durva a helyzet?- kérdezte vissza Edric, bár a választ tudta- Oké, megérdemeltem. Kéne egy sör, mert elég hosszú séta lesz…- tette még hozzá, miközben az út felé mutatott. Max csak bólintott egyet.
- Hát, épp nincs jobb dolgom, mint lejárni a lábam…
Szerencséjük volt azonban, a nő még utánuk szólt, hogy volt a faluban egy rozoga sikló, amit nyugodtan kölcsönt vehettek az útra, elvégre akár több napon át is menetelniük kellene gyalog, míg a járművel kevesebb, mint fél óra alatt a birtokhoz érhettek. Természetesen sem Edric sem Max nem tudott ellenállni egy ilyen felajánlásnak, így megkeresték a járművet. A fiatalabb ellentmondást nem tűrően jelentette ki, hogy igenis ő fog vezetni, amit Max vonakodva nyelt le. Végül elsuhantak a hegyek felé, át a füves pusztán.
Az út ténylegesen addig tartott, amennyit saccoltak előre, nagyjából 20 perccel indulás után Edric számára már egyre tisztábbá és pontosabbá vált az Erő hívogatása. Némi füstöt láttak meg nem sokkal messzebb, hamarosan pedig a siklóval egy erdős részhez értek, ami egy hatalmas birtokot vett körbe. Azonban az erdőn kívül volt még más is, méghozzá valamilyen biztonsági rendszer, egy láthatatlan erőtér is, mely megmagyarázhatta azt is, miért nem érkezett segítség a helyre. Egészen jó magaslati pontot találtak ahhoz, hogy mindent lássanak, szemük elé pedig mérhetetlen pusztulás sejlett fel.
Az ex-jedit az Erő rendületlenül hívta a birtok felé, ám a pajzs ebben akadály volt. Fénykarddal próbálkozott némileg letesztelni, mit is bírt pontosan, ám sokra nem ment. A sztenderd pajzs kettévágta a plazmát, ami így szinte azonnal deaktiválódott is.
Miközben próbáltak találni egy pontot, ahol be tudtak volna jutni, a túloldali fák közül egy fiatal, tízes évei végefelé járó lány lépett ki. Kinézete alapján a romok felől érkezhetett, arcán és ruháján egyaránt koromfoltok voltak, szemeiből pedig két tisztított csík jelezte, hogy nemrég még sírt. A haja érdekes módon fekete volt, ám volt benne elől ősz, míg szemei arany fényben ragyogtak, a sírás miatt kissé felpuffadva.
- Kik maguk és mit keresnek itt?- kérdezte félve a két idegentől. Edric kinyúlt az Erőben és érezte, hogy a lány felől érkezett az a hivogató jel, ami a Dantooine-ra rángatta. Mi lett volna, ha később jönnek? Mindenféle ijesztő mozdulat nélkül nyugodtan bemutatkozott, majd elmagyarázta a lánynak, hogy az Erő hozta ide, vagyis szinte ide rángatta. Ahogyan a nevét kimodnta, a lány láthatóan meglepődött, ám valahogyan minta meg is nyugodott volna kissé a traumák ellenére. Egy párszor elcsuklott a hangja, mire sikerült újra teljes mondatot összeraknia és elmondania, hogy Crystalia Aquila volt a neve, ezzel együtt pedig Edricet megkérdezte, hogy Ethan Kane fia lenne-e. Edric helyeselt a feltételezésre és nem igazán értette, honnan is tudhatta ezt a lány. Crystalia ezzel szemben már tovább is ment és elmondta, hogy nem sokkal odébb találhattak egy kaput amin be tudta mind őt, mind Maxet engedni a birtokra. Hablatyolni is kezdett valamiféle segélyhívásról és családokról, amiből egy mukkot sem értett Edric és még Max is bolondot kiáltott egy kézmozdulattal, de a másik rögtön jelezte, hogy nem kellene ennyire elhamarkodnia az ítéletet. A pajzs kapujához érve Maxel együtt átléptek rajta, Crystalia pedig a semmiből átölelte Edricet és zokogni kezdett. A férfi semmit sem értett a dologból és egyfajta segélykérő tekintettel nézett Maxre, aki legalább annyira ledöbbent, mint ő maga. A lány viszont reszketett, talán a félelemtől, vagy épp a zokogástól, így tapintatosan kivárta, amíg a fiatal újra összeszedte magát.
- Elnézést, csak azt hittem, hogy itt fogok én is meghalni, mint mindenki más - mondta Crystalia, amire Edric megértően válaszolt és elmagyarázta, hogy nem tudta, ki is a lány igazán, illetve a segélyhívásról. Őt csak és kizárólag az Erő vezette ide, semmi más. Ezúttal a lánynak voltak váratlanak a szavak, s kissé bizalmatlanabbul kezdte méregetni a két előtte álló idegen férfit. Nem egészen akarta elhinni, de ebből levonta azt a következtetést, hogy Ethan Kane-nek, Edric apjának is halottnak kellett lenni. A férfi csak dadogott pár szót a dologra, nem igazán tudta, mivel is válaszolhatna, elvégre életében nem járt még itt és eddig bármi, amire Crystalia utalt, teljesen új volt számára apja és bátyja nevein kívül.
- Tudsz egyáltalán valamit, vagy hallottál valaha a ”Titkot őrzői” nevű szervezetről?- szegezte neki a kérdést Crystalia, amire Edric csak széttárta a kezeit. Edric valahogy úgy érezte, ez még rosszabb volt, mint az előbbi sokk, ráadásul arca mellett az Erő is közvetítette, ahogy szinte egyből elkönyvelte őt haszontalannak emiatt a lány. Max közben szintén nemtetszésének adott hangot, de a férfi kivételesen nem vette magára mentora és barátjának kritikus gondolatait. Ez nem Max dolga volt és kész.
- Nem, semmit, de hallgass meg!- kezdte válaszát, de pár pillanatig még összeszedte a gondolatait- Fogalmam sincs mi történt itt, kik támadtak meg, de attól még segíteni jöttem és tudni akarom ki a családom. Jedi voltam gyerekként, ezért nem kaptam meg a családi hagyományokat, sőt, azt sem tudtam, hogy családom van. Apám mentett meg minket két sötét jeditől, de az életével fizetett és nem tudta elmondani, mi folyik itt. Az Erő hívott ide, gondolom pont azért, hogy végre válaszokra leljek. Segítek Neked, de Neked is segítened kell megértenem mi folyik itt!
Edric szerencséjére szavai megértő füleket találtak, Crystalia ugyanis ismét láthatóan bizalmasabban kezelte a két idegent. A kis feszültség után végül belekezdett a pontos történet elmesélésébe is, ami csupán töredéke volt a teljes igazságnak, amelyet Edric csak később tudott meg.
Eszerint a Dantooine egy régiójában öt nemesi család élt még évszázadokkal korábban, nevesen Edric sajátja, a Kane, az Aquila, melynek tagja volt Crystalia, ezen kívül a Headsa, Pegnes és Nereret. A legenda szerint az öt családfő együtt indult vadászni, amikor is egy földrengés miatt elnyelte őket a föld. A tektonikus mozgás azonban egy vonulatot is a vidékre teremtett, mely száz méterig magasodott a környék fölé. Őseik itt találtak rá egy ősi kincsestárra, ahol kristályokat találtak főleg, ám rajtuk kívül még volt ott öt darab igen komoly hatalmat rejthető Sith holocron is. Persze ezt elsőre az ősök nem tudták, ám a kapcsolataiknak köszönhetően hamar kiderítették, mi is került a birtokukba, és azt is, ez mennyire veszélyes lehetett. Az Organa család révén a jedikkel beszélve tudták meg, hogy talán egy ősi sith varázslónő tulajdona lehettek az ereklyék. Mivel ekkor még nem tudtak biztonságosan elpusztítani holocronokat, ezért a családoknak csak annyit javasoltak, rejtsék el a kincseket és őrizzék azokat. Ekkor alapították meg a Titkok őrzői rendet, majd felosztották a holocronokat. Az idő teltével néhány család elhagyta a Dantooine-t, a családok sarjai pedig gyakran egymás között is házasodtak a titok még nagyobb őrzésének érdekében.
A történet végeztével Crystalia még elmagyarázta, hogy a másik három családról már hónapok óta nem tudtak semmit, végül Edric apja és elnémult, s valószínűleg azért kereste fel Edricet, hogy bevonja a családi titokba végre, hogy megvédhesse ő is a holocront. Ezzel együtt neki is szegezett egy újabb kérdést, méghozzá, hogy a Kane család által rejtett holocron vajon előkerült-e már?
Minden új volt Edricnek és ugyan a történet közben inkább csak megjegyezte az információkat, így, hogy Crystalia a végére ért, most egyszerre ütötte az egész jelentősége mellkason is. Szürreális volt az egész és nem akarta elhinni. Pár éve még meg volt győződve arról, hogy valami szimpla utcagyerek lehetett, akit szülei inkább elhagytak és a Jedi Rendre bízták. Hogy nem kellett nekik és csak meg akartak szabadulni a tehertől, amit ő jelentett. Ehhez képest pedig egy nemesi családból származott, ráadásul a Dantooine füves pusztáiról, egy helyről, ami többször is megfordult már álmaiban. A Kane névnek jelentése volt itt, komolyabb, mint azt bármikor gondolta volna. Életében ő pedig mit csinált? Ivott, szórakozott, és élte az életet, mintha nem lett volna semmilyen gondja és nem lett volna holnap. Eltöprengett, vajon ha apja még mindig élne, mit gondolt volna róla. Na és bátyja? Tartott tőle, hogy igazi csalódást okozott a családnak, amiért nem volt itt. Aztán egy újabb gondolat fogalmazódott meg benne, mégpedig, hogy neki erről tényleg senki nem szólt és ennek tükrében számon sem kérhető rajta, hogy nem volt itt. Igen, hogy tudhatta volna mindezt? Miért nem kereste meg apja korábban? Megannyi kérdés és kétely kavargott benne, olyan érzések, amelyekkel sosem találkozott szembe korábban.
- Nem… nem tudom mi lehet a holocronunkkal. Minden amit elmondtál teljesen új nekem- szólalt meg végül bátortalanul, hozzátéve, hogy apja csak annyit kért tőle, hogy találja meg Edwint. Crystalia immár nem lovagolt Edric tudatlanságán, csak annyival válaszolt, hogy talán tud segíteni Edwin megtalálásában, mert elég jól ismerte, sőt barátok is voltak, amíg a családok fejei ki nem találták, hogy amint a lány elég idős, talán össze kellene házasodniuk. Edric nem igazán tudta, mennyire lett volna helyes ilyesmi, főleg úgy, hogy az érintetteket túlságosan nem kérdezték meg a dologról a lány szavai alapján. Még annyit Crystalia tudott, hogy két frakció is igyekszik a holocronokat összegyűjteni, bizonyos Rhand varázslói és a Sith birodalmi hírszerzés, pontosabban egy Lord Xeth nevű férfi, bár utóbbi célja eltért a varázslóktól, ő ugyanis el akarta pusztítani az ereklyéket. A lány azt is megemlítette, hogy a hely, ahol a kincsekre bukkantak, még mindig megvolt és nem is olyan távol, ezzel együtt pedig felvetette, hogy talán érdemes lett volna meglátogatni. Edric kapott az alkalmon, remélve, hogy talán még többet meg fognak tudni a varázslónőről vagy épp a holocronokról. Mindannyian visszasétáltak a siklóhoz, a lány megmutatta az elsődleges irányt, amely a hegyek felé volt, majd Edric elindította a járművet. Némi nyikorgással adta a trió tudtára, hogy tervezői nem egészen ennyi ember és súly szállítására tervezték, de a kezdeti ellenkezésen hamar túlesett és meglódult előre.
Ahogy haladtak, úgy kezdtek útmutatásai egyre bizonytalanabbá válni. Szerepük Edricel kissé felcserélődött, ő maga egyre bizonyosabban érezte, merre is kell tartaniuk, hogy eljussanak a lány által emlegetett helyre. Az Erő szinte kezébe vette kormányukat Edricen keresztül, aki érezte a sötét oldal furcsa hívogatását. A zavar az Erőben a nem túl távoli hegylánc felé vitte őket tovább, amely felett szürke és fekete felhők vetettek árnyékot. Mintha Dantooine azon része egy teljesen más bolygó lett volna, már távolról feltűnt, hogy a napfényt aligha engedhették át a vastag felhők, melyek közt olykor-olykor még villámokat is láttak a távolból.
Egyre jobban nyomasztotta az érzés minden egyes méter után, mintha ismét előjött volna egy gyermekkori rémálom, ahogy a sötétség erői eloltják az utolsó szál gyertyát is kiiktatva minden reményét. A bordái közt a még rájuk világító nap melegét már alig érezte, a menetszél pedig hirtelen olyan fagyosnak tűnt, akár a Hoth hava, s olyan mélyre hatott, mintha egész felsőtestén egy ruhadarab sem lett volna. Nyomasztó érzésként hatott rá, s hamar szinte hangokat hallott a fejében, amelyek azt súgták, hogy kudarcba rohan, a saját vesztébe és nincs ebből kiút. Jedi tanításaira próbált visszaemlékezni, hogy megküzdjön a lelkét ostromló sötétséggel, csak a kódex passzusa jutott eszébe, miszerint nincs érzelem, béke van.
Végül a sikló gyorsaságának köszönhetően hamar elérték a hegyvonulatot, s egy ponton túl mintha egy teljesen más bolygóra léptek volna, a napfényt egy vonalon túl mintha elvágták volna, helyét a felhők árnyéka vette át, néha pedig egy-egy villám világította be a tájat. Ha pedig már táj, nos azon sem történt túl sok pozitív változás: a dús füves pusztát felváltották a szürke, halott kősziklák, a vonulatok között pedig nemhogy füvet, de még mohákat sem láttak. Minden olyanná vált, mintha fekete-fehér holovidben lettek volna, amelyet Edric még a jedi archívumban látott. Igyekezett Crystalia nem túl biztos navigációjára hallgatni, noha számára az út már egyértelmű volt, szinte remélte, hogy ez a zavar az Erőben nem az úti céljuk lesz. Persze ez csak naiv kívánsága volt, mintha az Erő tényleg büntetné az eddigi ignoranciája miatt. Legrosszabb emlékei jutottak eszébe, ahogyan mesterét elveszti a birodalmiak támadásában, ahogyan szinte rá akart támadni a Tanácsra, amiért tétlenül hagyták egy egész bolygó invázióját. Korábbi és aktuális frusztrációi kezdtek felszínre törni, de magára parancsolt ismét a kódex soraival.
Egy kanyar után a sikló beért egy igen szűk völgybe, ami pont alkalmas volt némi rajtaütésre is a fejvadász szemei alapján. A hegy mintha kettértört volna, két magas sziklafal ölelte körbe a völgyet, az egész pedig a végére még tovább le is szűkült, ahol egy rúnákkal televésett fal és egy bejáratnak kinéző járat várta őket. Az Erő sötét oldala szinte hívta, édesgette magához Edricet, aki a siklót a bejárat előtt lelassította, majd le is állította. A barlang szája sötéten várta a jövevényeket, akik el is indultak, élünkön Edriccel. A sötétség teljesen körülölelte testét, mintha egy takaró fonta volna körbe, ezzel együtt pedig a lelkét is. Minden hang elnémult és csak a léptek zaját hallották hirtelen, ahogyan óvatosan egyre beljebb hatoltak a járat mélyébe. Elsőre apró fényt látott meg, majd újabb lépés múlva mintha tucatnyi csillag ragyogott volna a fekete vásznon, ami jelen esetben a barlang fala és annak mennyezete volt. Edric megtorpant és a csodálatos fényekre nézett pillanatokig. Türkiz színben pompáztak, s fényük ugyan halovány volt, ám a teljes sötétségben így is úgy tündököltek, mint fáklyák. Csak ekkor eszmélt rá, hogy valójában a fények kristályokból érkeztek, s hogy azok tündöklésében volt bizony sötétség is. Egy hang azt suttogta neki, nyújtsa ki a karját és érintse meg az egyiket, hisz milyen szép fényesek. Edric felemelte bal kezét, s az egyik kristály felé nyúlt mutatóujjával, ám alig pár centire tőle hirtelen visszarántotta a kezét és megrázta a fejét. Max is közel járt az ehhez hasonló butasághoz, a hely varázsának tűnhetett a dolog, így Edric kénytelen volt rá is ráparancsolni, amit az öregebb nem vett túl jó néven, de eddigre a fiatalabb már folytatja az utat. Hamarosan a járat egy elágazáshoz ért, ahol Edric az Erőt próbálta segítségül hívni, hogy döntsön, de végül nem az segített, csak az ösztöne, a megérzése és a középső járatot választotta.
Végül úgy tűnt, ezúttal nem hagyta cserben a megérzése, ugyanis a járat végül kiszélesedett és egy csarnokszerű helyiségbe értek, melynek tetejéről immár vörös kristályok lógtak, sokkal inkább átadva a hely sötét oldali jellegét, ezek mellett még néhány szobor is helyett kapott, melyeket a kristályokból faragtak, ám azok pontos formái már nem voltak kivehetők. A minták mellett viszont más is volt, egy egész történet megelevenítve a falakon: két nő és egy férfi harcolt, előbbieket pedig meglehetősen hasonlóra ábrázolták a képeken, akikből az egyik csupán a háttérben maradt és a történet tanúbizonysága alapján onnan segítette a másik nőt, aki halálos csatát vívott egy férfival. Elég hosszasan és részletesen volt ábrázolva a képeken, hogy miként nézett ki a küzdelem, aminek a végén a nő került ki győztesen, azonban megölni nem tudta a másikat, valami sokkal egyedibb dolgot tett. A képek alapján egyszerűen kizárta az élők világából a túlvilágra.
A végére vette észre Edric, hogy a fal egy része be volt omolva, határozottan robbantásnak nyomai látszottak, míg a másik oldalról erős vörös fény szűrődött ki. A férfi közelebb lépett hozzá, furcsa vörös fény csalogatta oda, noha az Erő és megérzései is arra vezették volna. Az omlás ugyan megnehezítette a közeledést, de néhány lépés után egy réshez ért, ami egy újabb csarnokba vezett és kellően nagy volt, hogy átférjenek rajta.
- Ilyenkor annyira nem jó, hogy ekkorára nőttél, nemde?- kérdezte Max is, ahogy mellé ért, de Edric csak vállat vont.
- Fogd be, vénember- vetette vissza egy vigyorral.
A látvány teljesen meglepte azonban, ugyanis a túloldalon egy teljesen ép csarnok várta őket szinte hívogatóan. Egyértelműen sith volt ez is, mint minden az egész barlangban, de a többi részhez képest szinte már modern és tulajdonképp olyannak tűnt, amit még most is lehetett volna használni. Amint megbizonyosodott, hogy nincs bent senki, Edric előre ment és átpréselte magát a résen, majd intett Crystalianak, hogy kövesse, míg Max pedig zárta a sort. Odabent kissé megszorította fénykardjának markolatát, majd a terem közepe felé indult, ahol valamiféle trón is helyet kapott, mely egyértelműen a központja volt a helynek. Körülötte mindenféle ósdi terminál és számítógép porosodott, talán évszázadok, vagy évezredek óta. Ahogyan a trónt megkerülte, egy emelvényen meglátott egy díszes dobozt, amely ugyancsak tele volt különleges sith rúnákkal, mely nyitva állt, a benne lévő skarlátvörös bársony pedig már szintén gyűjtötte a port. A kialakításból azonban világosan látszott, hogy öt tárgy pihent itt korábban, az alakok alapján pedig a holocronok lehettek benne, amelyeket Crystalia is említett, ráadásul különös, pentagramma alakban rendeződtek el a kis mélyedések. A lány megjegyezte, hogy a történet jobb volt, amíg csak mese volt, Edric pedig bármennyire is izgalmasnak találta, hogy ennyi mindent kezdett megtudni családjának múltjáról, azért valahol egyet kellett értenie a lánnyal. Végül újra a trón elé vonult, egy ideig méregette a díszes széket, karfájában különféle gombokkal.
Kissé magára parancsolt, hogy ennyire nem szokott kételkedni a saját megérzéseiben, s mindig is belesétáltak a csapdákba, így ez most sem lehetett másképp. Végül leült a székbe, noha a karfák kissé szűkösnek bizonyultak, azért sikerült belepréselnie magát. Még hallotta, ahogyan Max visszaszorít egy kacagást, de a miheztartás végett küldött neki egy dühös pillantást.
- Mondtam, hogy rád férne egy diéta- jegyezte meg a nevetést elszorítva Max, amire Edric csak a fejét rázta meg.
- Az a gond vénember, hogy egy kézzel el tudnálak még akkor is intézni- vetette vissza.
Ujjaival teljesen véletlenszerű sorrendben kezdte nyomogatni a gombokat, bár a megérzéseire is hagyatkozni próbált, azok ezúttal csendben maradtak. Természetesen Max kiemelte, hogy annyira nem jó ötlet volt a dolog, de a fiatalabb ezúttal sem hallgatott a tapasztaltabb fejvadászra és folytatta a “munkát”.
Furcsa zajok kíséretében keltek lassan sorra életre a számítógépek és terminálok, némelyik még látványosan szikrákat is vetett. Erre mind Max, mind Edric megijedt, amint mindketten jót is mulattak és még Crystalia is elmosolyodott a helyzet komikus mivoltán. Miközben Edric vissza akart ülni a trónra folytatni a gombnyomogatást, a rendszerek végre aktiválódtak és a semmiből egy holokép vetítődött a terem közepére.
A férfi a trón előtt állva figyelte, ahogyan lassan kirajzolódik előtte egy naprendszer térképe, bolygókkal, holdakkal, és a rendszer csillagával együtt, de mielőtt a kép teljes lett volna, az egyik bolygóra került a fókusz, s az lett az egész perspektíva közepe. A számítógépek az eltakart gépházaikban tompán duruzsoltak, miközben Edricet ámulatba ejtette a látvány. Egyrészt, hogy több a több ezer éves eszközök még mindig működtek, másrészt pedig a hologram grandiózus formáján. Max is elismerően füttyentett halkan, ám sem ő, sem Edric de még Crystalia sem tudta, pontosan melyik helyet is mutatta a furcsa térkép, viszont a lány felhozott egy elég fontos tény, méghozzá, hogy itt minden többezer éves volt, így ki tudja, hogy valóban létezett-e még.
- Talán ha tovább próbálkoznál esetleg sikerülhetne koordinátákat kinyerni? Persze régiek lennének, de asztrogációval egy asztro droid lehet, hogy áttudná a mai körülményekre számítani. Végül is a galaxis forgása állandó, és csak ki kéne számolni, hogy hol is lehetnek manapság a koordináták, vagy más térkép is előjönne… Nem gondolod? – kérdezte a lány, amire Edric egészen meglepődött, mennyire felkészült és tanult a hölgy, és egy meglepett pillantást is váltottak Maxel, akit láthatóan szintén váratlanul ért Crystalia matekos javaslata. A fejvadász egy elismerő füttyentést is eleresztett, mire kiderült, hogy Crystalia pont egyetemre készült ilyesmi szakirányra.
Pár újabb gombnyomás után semmi sem történt, így Edric egy sóhajtás után szinte megint zongorázott egyet a gombsoron, mire a kép változni kezdett és egyre több látszott a csilladködből.
Az Ismeretlen Régió szélén volt a bolygó, szinte közvetlen a Határon, azon a képződményen, amin nem tudnak tovább haladni és bejutni a régióba hajók. Itt szinte közvetlen a Határon volt a bolygó, mégpedig az Örök Birodalom területén. Ez a térkép itt azt mutatta, hogy volt itt csillagrendszer, az ismert navigációs rendszereken azonban ezen a részen nem volt egyetlen naprendszer sem jelölve. Több ezer éves térképek is úgy ábrázolták ezt a környéket, hogy itt nincs semmi. Ekkor azonban nem állt le a zoomolás, csak akkor, amikor a teljes csillagködöt mutatta. Nagyjából ugyannúgy nézett ki, néhány eltolódás volt benne valóban, de ez tízezer évnél nem olyan meglepő, de az újabb furcsaság, hogy a 90% azonban olyan volt, mintha valós adat lett volna, szinte élő kép lenne. Pár pillanatig semmi sem történt, majd a felső régióban az egyik bolygó jó pár másodpercig vörösen pislogott, majd visszaállt eredetire. A rendszer a Chiss Fennhatóság területén volt, a Kinoss nevű bolygó rendszere volt, azért lehetett ismerős, mert az egyik legnagyobb ellátó bolygója volt a Chiss flottának. Ezeken felül nagy katonai bázis is volt rajta. Edric meg is kérte Maxet, hogy jegyezze fel a dolgot, hogy később utána járhassanak, mi is történt arrafelé. A gépek hangos morgás után a semmiből lekapcsoltak, a gombok újboli nyomogatására sem jöttek ráadásul vissza. Nem volt már semmi, amit a barlangból megtudhattak, így Edric végül kiadta az ukázt, hogy itt az ideje elhagyni a nyomasztó helyet.
Végül alig pár perc után már ki is értek a barlang bejáratához, Edric pedig rögtön vett egy jó mély levegőt, ahogy elhagyta a barlang száját, szinte azonnal mintha egy jókora súly dobhatott volna le a válláról. Az ég továbbra is sötéten, szinte feketén kavargott felettük, villámok cikáztak át a fellegeken, mint felvillanó vérerek.
- Most mi lesz, Kölyök?- kérdezte Max, de Edric még gondolkodott, közben pedig a HoloNetet kezdte nézegetni a hírek után, ám nem igazán talált semmi relevánsat. Bőven igaza lehetett a lánynak is, miszerint csak egy előre kalkulált képet láttak, de egyre biztosabban látta, hogy csak akkor derül minderre fény, ha meglátogatják a Kinosst, illetve közben megpróbálják a rejtélyes másik planéta koordinátáit is kiszámolni. Kredit mindehhez viszont ehhez kellett volna, méghozzá elég sok.
- Pénzre lesz szükségünk. Kell pár nap vagy hét, nem nagyon van más választásunk. Nem tudjuk, mi vár ránk- mondta végül a férfi- Crystalia, szerintem az lenne a legjobb, ha maradnál az eredeti tervnél és az akadémiára mész. Ott biztonságban lennél. Boldogan elkísérünk addig és ígérem, amint tudok, tudunk többet felvesszük veled a kapcsolatot. Addig talán kiszámolhatod annak a bolygónak a koordinátáit- tette még hozzá egy bátorító mosollyal. A lány azonban nem vette jól a javaslatot, sőt, szinte felháborodott rajta.
- Tudok halasztani az egyetemen nem is beszélve én többet tudok erről, mint ti. Aztán én is nyakig benne vagyok, valószínűleg utánam is utánam jönnek, ha rájönnek, hogy megúsztam élve. És nektek is hajótok, nekem van! Vagyis a családomé… vagyis volt. Kölcsönadhatom, amíg én is veletek tarthatok. Van rajta hely mindenkinek és még droid is van rajta. Ott is próbálkozhatok annak a rendszernek a kiszámításával nem csak az egyetemen. Arról nem is beszélve, ha nem fogadod el az ajánlatomat, akkor lehet, hogy hetekbe telik mire valaki elvisz innen Nar Shaddaa-ra, ahol hajót találhattok.
A két férfit egészen meglepte a lány eltökéltsége, Edric mégis azon kapta magát, hogy saját magának ellentmondva komolyabban átgondolja az ajánlatot és nem fogadja el rögtön mindenféle gondolkodás nélkül. Az egész ügy veszélyt hordott magában, Crystaliat pedig meg kellett védeniük a varázsló vagy Lord Xeth ügynökeivel szemben. Egy hajóval folyamatosan mozgásban maradhattak, de még így is fennállt a veszélye, hogy előbb-utóbb rájuk találtak és követték őket. Végül mégis belement, így hamarosan egy YT osztályú hajó kényelmes pilótafülkéjében repültek el a Dantooine-ról.
~ Űr~
A Dantooine-on látottak után mindannyiuknak szükségük volt némi pihenésre, így a planétát elhagyva egy-egy kabint kiválasztva vonultak el az utasok. Edric a sajátja ajtaját becsukva egy sóhajtással szinte levette magáról a nap információinak súlyát. Gondolatai folyamatosan cikáztak és kissé tartott attól, hogy egyedül, csendben kellett volna próbálnia aludni. Habár fizikailag elképesztően kimerült, szinte tudta, hogy elméje nem hagyta volna megfelelően kipihenni magát a fárasztó nap ellenére. Egy ideig az ajtóban tántorgott, szemei a puritán ágyra szegeződtek, mintha az lett volna a legérdekesebb hely az apró kabinban. Lehunyta egy pillanatra szemeit, majd az ágyhoz közelebb lépett és leült. Visszapillantott az ajtóra, próbált fülelni, hogy Max vagy Crystalia még fent volt-e, de semmmilyen mozgást nem lehetett hallani, csupán a hajó halk morajlását, ahogyan az űr, a nagy semmiben lebegtek. Beljebb csúszott az ágyon, lábait pedig feltette a peremére, majd lótuszülésbe helyezkedett. Térdei hangosan roppantak a nem megszokott mozdulattól, bár fájdalom szerencsére nem jött velük. Az első pár másodpercben ezernyi tű szurkálta lábujjait, ám a zsibbadás csak ideiglenes volt és hamar újra visszatért beléjük az élet. Edric ekkor vett egy mély levegőt, megtöltötte tüdejét a légszűrőből kiáradó oxigén és egyéb gázok keverékével, majd újra lehunyta a szemét. Pár percen át csak a lélegzésére figyelt, ahogyan a Jedi Rendben tanították neki. Mellkasa minden alkalommal megemelkedett, s ahogyan egyre többször ismételte, elméje úgy kezdett el csillapodni. Gondolatai, a kérdések, kezdtek elhalkulni, a horizont mögé kerülni, lassan Edric maga mögött hagyta őket, és tovább sétált az útján. Ahogy a gondolatok elcsendesedtek, úgy kezdte elméjében átvenni helyét az üresség. Fogalma sem volt, mennyi idő telhetett már el így, a való világtól már olyan messze járt, mint a csillagköd másik vége, de még azt sem tudta eldönteni, hogy ébren volt-e, vagy aludt a sötétségben.
Végül kipattantak a szemei, s újra a varázslónő barlangjában találta magát, azon belül is a trónja mögötti faládát látta maga előtt, benne az öt holocronnal. Szinte érezte bennük a sötét oldali Erőt, keze pedig akaratlanul is kinyúlt az egyik felé. Nem tudott magán uralkodni, a kezei nem engedelmeskedtek agya parancsának, így csak annyit látott, hogy az egyiket megérinti, mire képek sorozata cikázott végig a fejében. Jedi mesterét látta, ahogyan az fiatalabb lovagként megtalálta Edricet Coruscant egyik alsó szintjén egy lakásban. A jelenet gyorsan átváltott, s ekkor Edric már kisfiúként mászott a Jedi Templom egyik szellőző aknájában, arcán fekete koszfoltok éktelenkedtek, ahogyan ő igyekezett ismét kijutni a Templom falai közül legalább csak pár órára. Újra váltás, itt már tizenéves lehetett, mesterével gyakorlatoztak az egyik teremben, mindkettejük már a kimerülés határán, ám tovább küzdöttek. Mind Edric mind Warrick Mester tunikáját átáztatta már verejtékük, a két jedi azonban egy mosolyt követően újra egymás felé csapott. A harc végét már nem látta, ugyanis újra váltás következett, ekkor pedig egyik legkellemetlenebb emlékét látta ismét a volt jedi, ami után megrendült az egész énjében és a Rendben is a hite. A Nageon lerohanása olyan élesen rajzolódott ki ismét elméjében, mintha újra ott lett volna. Sérült emberek, az égett por és hús borzalmas bűzének keveréke ismét ott volt orrában, a helyi lázadók és civilek arcán a kilátástalanság. A sötétség elnyelte az egész bolygót, még Edricet is megkísértette, ám a lázadóknak hála el tudott még időben menekülni. Mestere arca derengett fel előtte, a türelmes arc, mely éveken át tanította az Erő rejtelmeire, ám alig pár pillanattal később torzulni kezdett, szinte vicsorgó mosolyra húzta száját, szemeiben pedig egy olyan tűz lángolt, amitől azok szinte sárgán világítottak.
Edric ekkor nyitotta ki újra szemeit, s találta magát ismét a hajó kabinjában. Pár pillanatig még nem tudta, hol is volt pontosan, vagy mikor, aztán agya felzárkózott a valósághoz. Vett egy mély levegőt, lábait pedig kibogozta a lótuszülésből.
- Mi a franc volt ez?- kérdezte maga elé halkan, miközben megdörzsölte a szemeit. A meditációt, mint szokást, évekkel korábban már elhanyagolta és azon kapta magát, hogy jedi szokásait szinte újra kellett tanulnia. Kibogozni a képeket nem volt egyszerű, és azt sem igazán tudta, miért mutatott neki az Erő ennyi képet és emléket a múltjából. Felkelt az ágyból, majd az ajtón kisétálva elindult a hajó közepe felé. Halk beszédet hallott a pilótafülke felől, s az érces hangból rögtön tudta, hogy épp Max szövegelt, valószínűleg Crystalianak. Mögéjük érve a két útitárs szinte azonnal elhallgatott, bár amikor a fejvadász meglátta, rögtön köszöntötte.
- Jó reggelt, Csipkerózsika!- mondta egy vigyorral. Edric bólintott, Crystalia felé szintén.
- Mióta vagytok ébren?- kérdezett vissza, amire Max az egyik terminál felé fordult, hogy a sztenderd időre pillantson.
- Hát jóval kevesebbet aludtunk, mint te, Kölyök. Majdnem másfél napot átaludtál- válaszolt Max.
- Igen, kissé aggódtunk is, hogy talán valami bajod lehet- tette hozzá Crystalia kissé visszafogottan. Edric szája tátva maradt egy pillanatra, de igazából csak azzal inkább elintézte a dolgot, hogy az Erő kifürkészhetetlen, és valószínűleg a testének kellett a pihenés. Mégis, azért másfél napot a lótuszülésben tölteni talán nem lett volna ennyire kényelmes.
- Ami azt illeti, nem vagyok biztos benne, hogy aludtam. Meditálni kezdtem amikor eljöttünk a Dantooine-ról, ezek szerint kissé mélyebben, mint gondoltam.
A két útitárs összenézett egy pillanatra, de Edric csak vállat vont a dologra és inkább beleült a legközelebb eső székbe a pilótafülkében. Mint minden más, ez is kissé szűkebb volt, mint várta, habár már kezdte megszokni, hogy semmi sem rá van méretezve.
- Szóval mi lenne a következő lépés?- kérdezte Max.
- Nekem még kelleni fog némi idő a kalkulációkhoz, egyelőre elég bonyolultnak néz ki- tette hozzá Crystalia.
Edric kissé gondolkodni kezdett. A tény, hogy Crystalia hajójával már nem kellett ilyen-olyan menetrendet figyelni, nagyban megkönnyítette a dolgukát, am a járművet fenn is kellett tartani, ami nem volt olcsó mulatság, ráadásul mind fegyverekben, mind mindenféle ellátmányban kicsit rosszabbul álltak a kelleténél. Mindehhez kredit kellett, a kreditet pedig maximum munkából tudták összekapargatni.
- Munka kell- mondta ki hangosan is, amire Max bólintott egyet. Noha Crystalia családjának voltak ugyan forrásai, a két fejvadász közül egyik sem akart a lány örökségén élősködni.
- Szerencsére már előtted járok két lépéssel- jelentette Max boldogan, majd újra a terminál felé fordult és bekapcsolt egy üzenetet, amit a Köztársaság küldött szét a csillagködben. Ezek szerint a Takodana nevű planétán volt némi zűr, amihez segítséget kértek nem csak a Jedi Rendtől, de másoktól is. Edric felvonta egyik szemöldökét, furcsának találta, hogy meditálása pont a Rendbeli életéről szólt, erre pedig némileg újra összehozza őt a sors a jedi ügyekkel.
- Na jó, nem igazán kerülgethetem a forró kását, előbb-utóbb úgy is össze fogok futni egy jedivel megint, szóval miért ne most?- mondta Edric- Viszont elképzelhető, hogy ez még nem lesz elég, úgyhogy talán az lesz a legjobb, ha közben te is bevállalsz valamilyen melót- tette hozzá, majd állával Max felé bökött.
- Ez elég jól fizet, úgyhogy nem. Különben is megállás nélkül dolgoztunk az elmúlt ciklusokban, jó lenne már végre egy kis pihenés!- ellenkezett az öregebb, amire Edric csak a fejét rázta. Crystalia mosolygott a férfiak vitáján, Edric pedig elgondolkodott, hogy egyáltalán látta-e már a lányt azóta mosolyogni, hogy eljöttek a barlangból. A válasz sajnos ott volt a fejében.
- Akkor irány a Takodana…
Kaland címe: Családi Titkok Nyomában - Elveszve
Játékostárs(ak) neve(i): -
Kalandmester: Rhyssa Edaara Quillan
Kezdő reag: Dantooine - Farmok
Záró reag: Dantooine - Farmok
Kaland tartalma:
1. Fejezet
Családi Titkok Nyomában - Elveszve
Családi Titkok Nyomában - Elveszve
~ Dantooine~
Heteken át próbálta maga mögött hagyni Edric a Dantooine-on látott házat és családja emlékét. Álmatlan éjszakái alatt, ha egy kicsit is tudott aludni, haldokló apja képe tépázta elméje újabb és újabb darabját. Egy pár nap után már félőn tekintett az épp aktuális motelszoba ágyára, mígnem egy vacsora közben egy olcsó, ám annál zajosabb kantinban Max kérdőre is vonta emiatt.
- Elképesztően cefetül nézel ki, és még akkor szépen fogalmaztam- vágta a fejéhez a fejvadász mentora, aki egészen furcsán fejezte ki az aggodalmát a fiatalabb iránt. Edric persze az ilyenkor szokásos hárítással próbálkozott volna, ám meglátva önmaga tükörképét ő maga is kissé megrémült. Némi sóhajtozás után aztán belátta, hogy nincs minden rendben vele, mintha az Erő kiabált volna neki, ő mégis csak bedugta a fejét a homokba. Ideje volt ezzel csinálnia is valamit és végre meghallania a szavait. Meglepetésére pont Max javasolta, hogy talán kipróbálhatná újra a meditációt, egy olyan jedi szokást, amit szinte már el is felejtett az évek alatt.
Az idősebb tanácsát megfogadva kerestek aznapra is egy újabb motelt, ám az ágy helyett Edric egy rozoga fotelt választott, s hosszú idő óta először lótuszülésbe helyezkedett, ami ellen lábának ízületei elsőre élénken tiltakoztak, aztán hamar megszokták, majd mély lélegzéssel és egyenes tartással hamar az Erőre hangolódott.
Ugyan szemhéja le volt csukva, szinte mégis látott. A kinti hangok szinte teljesen elnémultak, mintha víz alól hallotta volna őket. Az Erő suttogott, fényes, lassú, kék hullámok járták át a szobát. Egy másodperc sem telt el, Edric pedig érzett szinte minden közeli élőlényt a legapróbb ízeltlábúaktól kezdve a humanoidokon át a hatalmas állatokig. Kábító hatású volt, mintha újra látta volna a galaxis igazi mivoltát, egy rejtélyes és ősi igazságot, ami mindig ott volt a háttérben, egy lepel alatt, csak arra várva, hogy a férfi felemelje a ponyvát.
A békés hullámok közepette aztán meghallott egy suttogó hangot. Egy alak tartott felé, hasonló testfelépítésű mint ő, talán kissé több súlyfelesleggel és jókora pocakkal. Ahogy az alak közeledett, úgy ismert rá apjára. Érezte, ahogy arcán a könnyek szaladnak, mintha ujjak simogatták volna.
- Edric- mondta apja- Segíts Edwinnek!- kérlelte, majd egy bólintás után sarkon fordult és eltűnt a ködben. A látomás hirtelen megváltozott, a lassú hullámok hirtelen felgyorsultak, a férfi pedig szinte súlytalannak érezte magát. Mintha elhagyta volna a bolygót, csillagokat látott, amelyek aztán elmosódtak, mint a hipertérbe ugráskor, majd Edric egy füves pusztán találta magát. Szinte azonnal felismerte Dantooine-t, s érezte, hogy az Erő szinte rángatja arra a helyre.
A következő pillanatban újra a magasba lőtt, majd összerezzent és szemei kinyíltak a motelszobára. Tudta mit kell tennie, legalábbis, hogy hova kellett mennie.
Nem telt el túl sok időbe és egy mezőgazdasági hajónak köszönhetően Max és Edric is újra a Dantooine-on találta magát, ahova az Erő szüntelenül hívta a korábbi jedit. A férfi korábban sosem érzett ehhez hasonló intenzív hívogatást az Erőtől, mintha tudta volna, hogy élete hatalmas társasjátékán épp a Dantooine mezőjére kellett lépjen bábuja. Ahogyan a körbenéztek a területen, a füves puszták végeláthatatlan tengerét egy falu törte meg, ahol az emberek folyamatosan dolgoztak. Edric fejében az élvezett kicsapongó élet és szórakozások ellenére mégis megfordult, hogy mennyire békés és ismerős az egész környezet. Agya egyik sarkában egy aprócska halk hang mondta, talán ez az élet jobban feküdt volna neki.
A dombok között megbúvó településre érve a különféle emberek, ahelyett, hogy megijedtek volna, barátságosan köszöntek vagy integettek attól függően, hogy hallótávolságon kívül vagy épp belül voltak. Edric és Max is kissé furcsának tartotta a dolgot, bár előbbi csak annak tudta be az egészet, hogy egy ilyen idilli helyen az emberekben egyszerűen nem volt meg az a félelem és bizalmatlanság, amit a csillagköd többi része már mindennaposnak titulált.
- Valóban- bólintott Edric a társa szavaira.
Végül egy teregető nő megszakította a munkáját, s az épp közelbe érkező idegenek elé ment és üdvözölte Edricet, mintha jedi lett volna. A férfi gyorsan korrigálta a helyzetet, tisztázva, hogy nem volt sem jedi, sem mester, csak Edric Kane. A nő ennek ellenére sem ijedt meg vagy váltott hangnemet, továbbra is ugyanolyan vendégszeretőnek látszott. Edric még megemlítette neki, hogy az Erő hozta a Dantooine-ra, ám egyre nehezebben érezte vagy értette, merre is vinné. A hölgy persze nem volt erőhasználó, így ténylegesen nem tudta a helyzetet megérteni, ám némi gondolkodás után azért adott egy egészen jó tippet:
- Arrafelé a hegyek lábánál van az Aquila család birtoka. Nem ide valósiak, csak nyaraló, vagy efféle az a birtok. Pár nappal ezelőtt kigyulladt, a lángok ide is látszottak- magyarázta a hegyek felé mutatva- Azt nem tudom, hogy éppen itt voltak-e, vagy sem. Nem mentünk oda megnézni, nem volt rá lehetőségünk a munkák miatt.
Edric egy tőle kissé szokatlan módon jedis meghajlással kísérve köszönte meg a segítséget, majd elköszöntek tőle és elindultak, ám Maxnek volt egy-két szava.
- Mi a fene van veled Kölyök? Nem tetszik, hogy őszinte legyek- morogta, persze nem ezt az oldalát ismerte meg Edricnek eddig.
- Csak, jönnek elő az emlékek. Ha túlságosan érzelgős lennék, azért számítok rád, hogy fejbe vágsz- válaszolta a férfi, mire Max jókora tockost is adott neki egyből, méghozzá meglehetősen váratlanul és irtó fájdalmasan.
- Aú!- kiáltott fel Edric, amire Max csak kacagott egyet.
- Te mondtad!- védekezett Max feltett kezekkel, miközben Edric a halántékát simogatta. Egyszerre égett és olyan volt, mintha ezer tűvel szúrták volna.
- Tényleg ennyire durva a helyzet?- kérdezte vissza Edric, bár a választ tudta- Oké, megérdemeltem. Kéne egy sör, mert elég hosszú séta lesz…- tette még hozzá, miközben az út felé mutatott. Max csak bólintott egyet.
- Hát, épp nincs jobb dolgom, mint lejárni a lábam…
Szerencséjük volt azonban, a nő még utánuk szólt, hogy volt a faluban egy rozoga sikló, amit nyugodtan kölcsönt vehettek az útra, elvégre akár több napon át is menetelniük kellene gyalog, míg a járművel kevesebb, mint fél óra alatt a birtokhoz érhettek. Természetesen sem Edric sem Max nem tudott ellenállni egy ilyen felajánlásnak, így megkeresték a járművet. A fiatalabb ellentmondást nem tűrően jelentette ki, hogy igenis ő fog vezetni, amit Max vonakodva nyelt le. Végül elsuhantak a hegyek felé, át a füves pusztán.
Az út ténylegesen addig tartott, amennyit saccoltak előre, nagyjából 20 perccel indulás után Edric számára már egyre tisztábbá és pontosabbá vált az Erő hívogatása. Némi füstöt láttak meg nem sokkal messzebb, hamarosan pedig a siklóval egy erdős részhez értek, ami egy hatalmas birtokot vett körbe. Azonban az erdőn kívül volt még más is, méghozzá valamilyen biztonsági rendszer, egy láthatatlan erőtér is, mely megmagyarázhatta azt is, miért nem érkezett segítség a helyre. Egészen jó magaslati pontot találtak ahhoz, hogy mindent lássanak, szemük elé pedig mérhetetlen pusztulás sejlett fel.
Az ex-jedit az Erő rendületlenül hívta a birtok felé, ám a pajzs ebben akadály volt. Fénykarddal próbálkozott némileg letesztelni, mit is bírt pontosan, ám sokra nem ment. A sztenderd pajzs kettévágta a plazmát, ami így szinte azonnal deaktiválódott is.
Miközben próbáltak találni egy pontot, ahol be tudtak volna jutni, a túloldali fák közül egy fiatal, tízes évei végefelé járó lány lépett ki. Kinézete alapján a romok felől érkezhetett, arcán és ruháján egyaránt koromfoltok voltak, szemeiből pedig két tisztított csík jelezte, hogy nemrég még sírt. A haja érdekes módon fekete volt, ám volt benne elől ősz, míg szemei arany fényben ragyogtak, a sírás miatt kissé felpuffadva.
- Kik maguk és mit keresnek itt?- kérdezte félve a két idegentől. Edric kinyúlt az Erőben és érezte, hogy a lány felől érkezett az a hivogató jel, ami a Dantooine-ra rángatta. Mi lett volna, ha később jönnek? Mindenféle ijesztő mozdulat nélkül nyugodtan bemutatkozott, majd elmagyarázta a lánynak, hogy az Erő hozta ide, vagyis szinte ide rángatta. Ahogyan a nevét kimodnta, a lány láthatóan meglepődött, ám valahogyan minta meg is nyugodott volna kissé a traumák ellenére. Egy párszor elcsuklott a hangja, mire sikerült újra teljes mondatot összeraknia és elmondania, hogy Crystalia Aquila volt a neve, ezzel együtt pedig Edricet megkérdezte, hogy Ethan Kane fia lenne-e. Edric helyeselt a feltételezésre és nem igazán értette, honnan is tudhatta ezt a lány. Crystalia ezzel szemben már tovább is ment és elmondta, hogy nem sokkal odébb találhattak egy kaput amin be tudta mind őt, mind Maxet engedni a birtokra. Hablatyolni is kezdett valamiféle segélyhívásról és családokról, amiből egy mukkot sem értett Edric és még Max is bolondot kiáltott egy kézmozdulattal, de a másik rögtön jelezte, hogy nem kellene ennyire elhamarkodnia az ítéletet. A pajzs kapujához érve Maxel együtt átléptek rajta, Crystalia pedig a semmiből átölelte Edricet és zokogni kezdett. A férfi semmit sem értett a dologból és egyfajta segélykérő tekintettel nézett Maxre, aki legalább annyira ledöbbent, mint ő maga. A lány viszont reszketett, talán a félelemtől, vagy épp a zokogástól, így tapintatosan kivárta, amíg a fiatal újra összeszedte magát.
- Elnézést, csak azt hittem, hogy itt fogok én is meghalni, mint mindenki más - mondta Crystalia, amire Edric megértően válaszolt és elmagyarázta, hogy nem tudta, ki is a lány igazán, illetve a segélyhívásról. Őt csak és kizárólag az Erő vezette ide, semmi más. Ezúttal a lánynak voltak váratlanak a szavak, s kissé bizalmatlanabbul kezdte méregetni a két előtte álló idegen férfit. Nem egészen akarta elhinni, de ebből levonta azt a következtetést, hogy Ethan Kane-nek, Edric apjának is halottnak kellett lenni. A férfi csak dadogott pár szót a dologra, nem igazán tudta, mivel is válaszolhatna, elvégre életében nem járt még itt és eddig bármi, amire Crystalia utalt, teljesen új volt számára apja és bátyja nevein kívül.
- Tudsz egyáltalán valamit, vagy hallottál valaha a ”Titkot őrzői” nevű szervezetről?- szegezte neki a kérdést Crystalia, amire Edric csak széttárta a kezeit. Edric valahogy úgy érezte, ez még rosszabb volt, mint az előbbi sokk, ráadásul arca mellett az Erő is közvetítette, ahogy szinte egyből elkönyvelte őt haszontalannak emiatt a lány. Max közben szintén nemtetszésének adott hangot, de a férfi kivételesen nem vette magára mentora és barátjának kritikus gondolatait. Ez nem Max dolga volt és kész.
- Nem, semmit, de hallgass meg!- kezdte válaszát, de pár pillanatig még összeszedte a gondolatait- Fogalmam sincs mi történt itt, kik támadtak meg, de attól még segíteni jöttem és tudni akarom ki a családom. Jedi voltam gyerekként, ezért nem kaptam meg a családi hagyományokat, sőt, azt sem tudtam, hogy családom van. Apám mentett meg minket két sötét jeditől, de az életével fizetett és nem tudta elmondani, mi folyik itt. Az Erő hívott ide, gondolom pont azért, hogy végre válaszokra leljek. Segítek Neked, de Neked is segítened kell megértenem mi folyik itt!
Edric szerencséjére szavai megértő füleket találtak, Crystalia ugyanis ismét láthatóan bizalmasabban kezelte a két idegent. A kis feszültség után végül belekezdett a pontos történet elmesélésébe is, ami csupán töredéke volt a teljes igazságnak, amelyet Edric csak később tudott meg.
Eszerint a Dantooine egy régiójában öt nemesi család élt még évszázadokkal korábban, nevesen Edric sajátja, a Kane, az Aquila, melynek tagja volt Crystalia, ezen kívül a Headsa, Pegnes és Nereret. A legenda szerint az öt családfő együtt indult vadászni, amikor is egy földrengés miatt elnyelte őket a föld. A tektonikus mozgás azonban egy vonulatot is a vidékre teremtett, mely száz méterig magasodott a környék fölé. Őseik itt találtak rá egy ősi kincsestárra, ahol kristályokat találtak főleg, ám rajtuk kívül még volt ott öt darab igen komoly hatalmat rejthető Sith holocron is. Persze ezt elsőre az ősök nem tudták, ám a kapcsolataiknak köszönhetően hamar kiderítették, mi is került a birtokukba, és azt is, ez mennyire veszélyes lehetett. Az Organa család révén a jedikkel beszélve tudták meg, hogy talán egy ősi sith varázslónő tulajdona lehettek az ereklyék. Mivel ekkor még nem tudtak biztonságosan elpusztítani holocronokat, ezért a családoknak csak annyit javasoltak, rejtsék el a kincseket és őrizzék azokat. Ekkor alapították meg a Titkok őrzői rendet, majd felosztották a holocronokat. Az idő teltével néhány család elhagyta a Dantooine-t, a családok sarjai pedig gyakran egymás között is házasodtak a titok még nagyobb őrzésének érdekében.
A történet végeztével Crystalia még elmagyarázta, hogy a másik három családról már hónapok óta nem tudtak semmit, végül Edric apja és elnémult, s valószínűleg azért kereste fel Edricet, hogy bevonja a családi titokba végre, hogy megvédhesse ő is a holocront. Ezzel együtt neki is szegezett egy újabb kérdést, méghozzá, hogy a Kane család által rejtett holocron vajon előkerült-e már?
Minden új volt Edricnek és ugyan a történet közben inkább csak megjegyezte az információkat, így, hogy Crystalia a végére ért, most egyszerre ütötte az egész jelentősége mellkason is. Szürreális volt az egész és nem akarta elhinni. Pár éve még meg volt győződve arról, hogy valami szimpla utcagyerek lehetett, akit szülei inkább elhagytak és a Jedi Rendre bízták. Hogy nem kellett nekik és csak meg akartak szabadulni a tehertől, amit ő jelentett. Ehhez képest pedig egy nemesi családból származott, ráadásul a Dantooine füves pusztáiról, egy helyről, ami többször is megfordult már álmaiban. A Kane névnek jelentése volt itt, komolyabb, mint azt bármikor gondolta volna. Életében ő pedig mit csinált? Ivott, szórakozott, és élte az életet, mintha nem lett volna semmilyen gondja és nem lett volna holnap. Eltöprengett, vajon ha apja még mindig élne, mit gondolt volna róla. Na és bátyja? Tartott tőle, hogy igazi csalódást okozott a családnak, amiért nem volt itt. Aztán egy újabb gondolat fogalmazódott meg benne, mégpedig, hogy neki erről tényleg senki nem szólt és ennek tükrében számon sem kérhető rajta, hogy nem volt itt. Igen, hogy tudhatta volna mindezt? Miért nem kereste meg apja korábban? Megannyi kérdés és kétely kavargott benne, olyan érzések, amelyekkel sosem találkozott szembe korábban.
- Nem… nem tudom mi lehet a holocronunkkal. Minden amit elmondtál teljesen új nekem- szólalt meg végül bátortalanul, hozzátéve, hogy apja csak annyit kért tőle, hogy találja meg Edwint. Crystalia immár nem lovagolt Edric tudatlanságán, csak annyival válaszolt, hogy talán tud segíteni Edwin megtalálásában, mert elég jól ismerte, sőt barátok is voltak, amíg a családok fejei ki nem találták, hogy amint a lány elég idős, talán össze kellene házasodniuk. Edric nem igazán tudta, mennyire lett volna helyes ilyesmi, főleg úgy, hogy az érintetteket túlságosan nem kérdezték meg a dologról a lány szavai alapján. Még annyit Crystalia tudott, hogy két frakció is igyekszik a holocronokat összegyűjteni, bizonyos Rhand varázslói és a Sith birodalmi hírszerzés, pontosabban egy Lord Xeth nevű férfi, bár utóbbi célja eltért a varázslóktól, ő ugyanis el akarta pusztítani az ereklyéket. A lány azt is megemlítette, hogy a hely, ahol a kincsekre bukkantak, még mindig megvolt és nem is olyan távol, ezzel együtt pedig felvetette, hogy talán érdemes lett volna meglátogatni. Edric kapott az alkalmon, remélve, hogy talán még többet meg fognak tudni a varázslónőről vagy épp a holocronokról. Mindannyian visszasétáltak a siklóhoz, a lány megmutatta az elsődleges irányt, amely a hegyek felé volt, majd Edric elindította a járművet. Némi nyikorgással adta a trió tudtára, hogy tervezői nem egészen ennyi ember és súly szállítására tervezték, de a kezdeti ellenkezésen hamar túlesett és meglódult előre.
Ahogy haladtak, úgy kezdtek útmutatásai egyre bizonytalanabbá válni. Szerepük Edricel kissé felcserélődött, ő maga egyre bizonyosabban érezte, merre is kell tartaniuk, hogy eljussanak a lány által emlegetett helyre. Az Erő szinte kezébe vette kormányukat Edricen keresztül, aki érezte a sötét oldal furcsa hívogatását. A zavar az Erőben a nem túl távoli hegylánc felé vitte őket tovább, amely felett szürke és fekete felhők vetettek árnyékot. Mintha Dantooine azon része egy teljesen más bolygó lett volna, már távolról feltűnt, hogy a napfényt aligha engedhették át a vastag felhők, melyek közt olykor-olykor még villámokat is láttak a távolból.
Egyre jobban nyomasztotta az érzés minden egyes méter után, mintha ismét előjött volna egy gyermekkori rémálom, ahogy a sötétség erői eloltják az utolsó szál gyertyát is kiiktatva minden reményét. A bordái közt a még rájuk világító nap melegét már alig érezte, a menetszél pedig hirtelen olyan fagyosnak tűnt, akár a Hoth hava, s olyan mélyre hatott, mintha egész felsőtestén egy ruhadarab sem lett volna. Nyomasztó érzésként hatott rá, s hamar szinte hangokat hallott a fejében, amelyek azt súgták, hogy kudarcba rohan, a saját vesztébe és nincs ebből kiút. Jedi tanításaira próbált visszaemlékezni, hogy megküzdjön a lelkét ostromló sötétséggel, csak a kódex passzusa jutott eszébe, miszerint nincs érzelem, béke van.
Végül a sikló gyorsaságának köszönhetően hamar elérték a hegyvonulatot, s egy ponton túl mintha egy teljesen más bolygóra léptek volna, a napfényt egy vonalon túl mintha elvágták volna, helyét a felhők árnyéka vette át, néha pedig egy-egy villám világította be a tájat. Ha pedig már táj, nos azon sem történt túl sok pozitív változás: a dús füves pusztát felváltották a szürke, halott kősziklák, a vonulatok között pedig nemhogy füvet, de még mohákat sem láttak. Minden olyanná vált, mintha fekete-fehér holovidben lettek volna, amelyet Edric még a jedi archívumban látott. Igyekezett Crystalia nem túl biztos navigációjára hallgatni, noha számára az út már egyértelmű volt, szinte remélte, hogy ez a zavar az Erőben nem az úti céljuk lesz. Persze ez csak naiv kívánsága volt, mintha az Erő tényleg büntetné az eddigi ignoranciája miatt. Legrosszabb emlékei jutottak eszébe, ahogyan mesterét elveszti a birodalmiak támadásában, ahogyan szinte rá akart támadni a Tanácsra, amiért tétlenül hagyták egy egész bolygó invázióját. Korábbi és aktuális frusztrációi kezdtek felszínre törni, de magára parancsolt ismét a kódex soraival.
Egy kanyar után a sikló beért egy igen szűk völgybe, ami pont alkalmas volt némi rajtaütésre is a fejvadász szemei alapján. A hegy mintha kettértört volna, két magas sziklafal ölelte körbe a völgyet, az egész pedig a végére még tovább le is szűkült, ahol egy rúnákkal televésett fal és egy bejáratnak kinéző járat várta őket. Az Erő sötét oldala szinte hívta, édesgette magához Edricet, aki a siklót a bejárat előtt lelassította, majd le is állította. A barlang szája sötéten várta a jövevényeket, akik el is indultak, élünkön Edriccel. A sötétség teljesen körülölelte testét, mintha egy takaró fonta volna körbe, ezzel együtt pedig a lelkét is. Minden hang elnémult és csak a léptek zaját hallották hirtelen, ahogyan óvatosan egyre beljebb hatoltak a járat mélyébe. Elsőre apró fényt látott meg, majd újabb lépés múlva mintha tucatnyi csillag ragyogott volna a fekete vásznon, ami jelen esetben a barlang fala és annak mennyezete volt. Edric megtorpant és a csodálatos fényekre nézett pillanatokig. Türkiz színben pompáztak, s fényük ugyan halovány volt, ám a teljes sötétségben így is úgy tündököltek, mint fáklyák. Csak ekkor eszmélt rá, hogy valójában a fények kristályokból érkeztek, s hogy azok tündöklésében volt bizony sötétség is. Egy hang azt suttogta neki, nyújtsa ki a karját és érintse meg az egyiket, hisz milyen szép fényesek. Edric felemelte bal kezét, s az egyik kristály felé nyúlt mutatóujjával, ám alig pár centire tőle hirtelen visszarántotta a kezét és megrázta a fejét. Max is közel járt az ehhez hasonló butasághoz, a hely varázsának tűnhetett a dolog, így Edric kénytelen volt rá is ráparancsolni, amit az öregebb nem vett túl jó néven, de eddigre a fiatalabb már folytatja az utat. Hamarosan a járat egy elágazáshoz ért, ahol Edric az Erőt próbálta segítségül hívni, hogy döntsön, de végül nem az segített, csak az ösztöne, a megérzése és a középső járatot választotta.
Végül úgy tűnt, ezúttal nem hagyta cserben a megérzése, ugyanis a járat végül kiszélesedett és egy csarnokszerű helyiségbe értek, melynek tetejéről immár vörös kristályok lógtak, sokkal inkább átadva a hely sötét oldali jellegét, ezek mellett még néhány szobor is helyett kapott, melyeket a kristályokból faragtak, ám azok pontos formái már nem voltak kivehetők. A minták mellett viszont más is volt, egy egész történet megelevenítve a falakon: két nő és egy férfi harcolt, előbbieket pedig meglehetősen hasonlóra ábrázolták a képeken, akikből az egyik csupán a háttérben maradt és a történet tanúbizonysága alapján onnan segítette a másik nőt, aki halálos csatát vívott egy férfival. Elég hosszasan és részletesen volt ábrázolva a képeken, hogy miként nézett ki a küzdelem, aminek a végén a nő került ki győztesen, azonban megölni nem tudta a másikat, valami sokkal egyedibb dolgot tett. A képek alapján egyszerűen kizárta az élők világából a túlvilágra.
A végére vette észre Edric, hogy a fal egy része be volt omolva, határozottan robbantásnak nyomai látszottak, míg a másik oldalról erős vörös fény szűrődött ki. A férfi közelebb lépett hozzá, furcsa vörös fény csalogatta oda, noha az Erő és megérzései is arra vezették volna. Az omlás ugyan megnehezítette a közeledést, de néhány lépés után egy réshez ért, ami egy újabb csarnokba vezett és kellően nagy volt, hogy átférjenek rajta.
- Ilyenkor annyira nem jó, hogy ekkorára nőttél, nemde?- kérdezte Max is, ahogy mellé ért, de Edric csak vállat vont.
- Fogd be, vénember- vetette vissza egy vigyorral.
A látvány teljesen meglepte azonban, ugyanis a túloldalon egy teljesen ép csarnok várta őket szinte hívogatóan. Egyértelműen sith volt ez is, mint minden az egész barlangban, de a többi részhez képest szinte már modern és tulajdonképp olyannak tűnt, amit még most is lehetett volna használni. Amint megbizonyosodott, hogy nincs bent senki, Edric előre ment és átpréselte magát a résen, majd intett Crystalianak, hogy kövesse, míg Max pedig zárta a sort. Odabent kissé megszorította fénykardjának markolatát, majd a terem közepe felé indult, ahol valamiféle trón is helyet kapott, mely egyértelműen a központja volt a helynek. Körülötte mindenféle ósdi terminál és számítógép porosodott, talán évszázadok, vagy évezredek óta. Ahogyan a trónt megkerülte, egy emelvényen meglátott egy díszes dobozt, amely ugyancsak tele volt különleges sith rúnákkal, mely nyitva állt, a benne lévő skarlátvörös bársony pedig már szintén gyűjtötte a port. A kialakításból azonban világosan látszott, hogy öt tárgy pihent itt korábban, az alakok alapján pedig a holocronok lehettek benne, amelyeket Crystalia is említett, ráadásul különös, pentagramma alakban rendeződtek el a kis mélyedések. A lány megjegyezte, hogy a történet jobb volt, amíg csak mese volt, Edric pedig bármennyire is izgalmasnak találta, hogy ennyi mindent kezdett megtudni családjának múltjáról, azért valahol egyet kellett értenie a lánnyal. Végül újra a trón elé vonult, egy ideig méregette a díszes széket, karfájában különféle gombokkal.
Kissé magára parancsolt, hogy ennyire nem szokott kételkedni a saját megérzéseiben, s mindig is belesétáltak a csapdákba, így ez most sem lehetett másképp. Végül leült a székbe, noha a karfák kissé szűkösnek bizonyultak, azért sikerült belepréselnie magát. Még hallotta, ahogyan Max visszaszorít egy kacagást, de a miheztartás végett küldött neki egy dühös pillantást.
- Mondtam, hogy rád férne egy diéta- jegyezte meg a nevetést elszorítva Max, amire Edric csak a fejét rázta meg.
- Az a gond vénember, hogy egy kézzel el tudnálak még akkor is intézni- vetette vissza.
Ujjaival teljesen véletlenszerű sorrendben kezdte nyomogatni a gombokat, bár a megérzéseire is hagyatkozni próbált, azok ezúttal csendben maradtak. Természetesen Max kiemelte, hogy annyira nem jó ötlet volt a dolog, de a fiatalabb ezúttal sem hallgatott a tapasztaltabb fejvadászra és folytatta a “munkát”.
Furcsa zajok kíséretében keltek lassan sorra életre a számítógépek és terminálok, némelyik még látványosan szikrákat is vetett. Erre mind Max, mind Edric megijedt, amint mindketten jót is mulattak és még Crystalia is elmosolyodott a helyzet komikus mivoltán. Miközben Edric vissza akart ülni a trónra folytatni a gombnyomogatást, a rendszerek végre aktiválódtak és a semmiből egy holokép vetítődött a terem közepére.
A férfi a trón előtt állva figyelte, ahogyan lassan kirajzolódik előtte egy naprendszer térképe, bolygókkal, holdakkal, és a rendszer csillagával együtt, de mielőtt a kép teljes lett volna, az egyik bolygóra került a fókusz, s az lett az egész perspektíva közepe. A számítógépek az eltakart gépházaikban tompán duruzsoltak, miközben Edricet ámulatba ejtette a látvány. Egyrészt, hogy több a több ezer éves eszközök még mindig működtek, másrészt pedig a hologram grandiózus formáján. Max is elismerően füttyentett halkan, ám sem ő, sem Edric de még Crystalia sem tudta, pontosan melyik helyet is mutatta a furcsa térkép, viszont a lány felhozott egy elég fontos tény, méghozzá, hogy itt minden többezer éves volt, így ki tudja, hogy valóban létezett-e még.
- Talán ha tovább próbálkoznál esetleg sikerülhetne koordinátákat kinyerni? Persze régiek lennének, de asztrogációval egy asztro droid lehet, hogy áttudná a mai körülményekre számítani. Végül is a galaxis forgása állandó, és csak ki kéne számolni, hogy hol is lehetnek manapság a koordináták, vagy más térkép is előjönne… Nem gondolod? – kérdezte a lány, amire Edric egészen meglepődött, mennyire felkészült és tanult a hölgy, és egy meglepett pillantást is váltottak Maxel, akit láthatóan szintén váratlanul ért Crystalia matekos javaslata. A fejvadász egy elismerő füttyentést is eleresztett, mire kiderült, hogy Crystalia pont egyetemre készült ilyesmi szakirányra.
Pár újabb gombnyomás után semmi sem történt, így Edric egy sóhajtás után szinte megint zongorázott egyet a gombsoron, mire a kép változni kezdett és egyre több látszott a csilladködből.
Az Ismeretlen Régió szélén volt a bolygó, szinte közvetlen a Határon, azon a képződményen, amin nem tudnak tovább haladni és bejutni a régióba hajók. Itt szinte közvetlen a Határon volt a bolygó, mégpedig az Örök Birodalom területén. Ez a térkép itt azt mutatta, hogy volt itt csillagrendszer, az ismert navigációs rendszereken azonban ezen a részen nem volt egyetlen naprendszer sem jelölve. Több ezer éves térképek is úgy ábrázolták ezt a környéket, hogy itt nincs semmi. Ekkor azonban nem állt le a zoomolás, csak akkor, amikor a teljes csillagködöt mutatta. Nagyjából ugyannúgy nézett ki, néhány eltolódás volt benne valóban, de ez tízezer évnél nem olyan meglepő, de az újabb furcsaság, hogy a 90% azonban olyan volt, mintha valós adat lett volna, szinte élő kép lenne. Pár pillanatig semmi sem történt, majd a felső régióban az egyik bolygó jó pár másodpercig vörösen pislogott, majd visszaállt eredetire. A rendszer a Chiss Fennhatóság területén volt, a Kinoss nevű bolygó rendszere volt, azért lehetett ismerős, mert az egyik legnagyobb ellátó bolygója volt a Chiss flottának. Ezeken felül nagy katonai bázis is volt rajta. Edric meg is kérte Maxet, hogy jegyezze fel a dolgot, hogy később utána járhassanak, mi is történt arrafelé. A gépek hangos morgás után a semmiből lekapcsoltak, a gombok újboli nyomogatására sem jöttek ráadásul vissza. Nem volt már semmi, amit a barlangból megtudhattak, így Edric végül kiadta az ukázt, hogy itt az ideje elhagyni a nyomasztó helyet.
Végül alig pár perc után már ki is értek a barlang bejáratához, Edric pedig rögtön vett egy jó mély levegőt, ahogy elhagyta a barlang száját, szinte azonnal mintha egy jókora súly dobhatott volna le a válláról. Az ég továbbra is sötéten, szinte feketén kavargott felettük, villámok cikáztak át a fellegeken, mint felvillanó vérerek.
- Most mi lesz, Kölyök?- kérdezte Max, de Edric még gondolkodott, közben pedig a HoloNetet kezdte nézegetni a hírek után, ám nem igazán talált semmi relevánsat. Bőven igaza lehetett a lánynak is, miszerint csak egy előre kalkulált képet láttak, de egyre biztosabban látta, hogy csak akkor derül minderre fény, ha meglátogatják a Kinosst, illetve közben megpróbálják a rejtélyes másik planéta koordinátáit is kiszámolni. Kredit mindehhez viszont ehhez kellett volna, méghozzá elég sok.
- Pénzre lesz szükségünk. Kell pár nap vagy hét, nem nagyon van más választásunk. Nem tudjuk, mi vár ránk- mondta végül a férfi- Crystalia, szerintem az lenne a legjobb, ha maradnál az eredeti tervnél és az akadémiára mész. Ott biztonságban lennél. Boldogan elkísérünk addig és ígérem, amint tudok, tudunk többet felvesszük veled a kapcsolatot. Addig talán kiszámolhatod annak a bolygónak a koordinátáit- tette még hozzá egy bátorító mosollyal. A lány azonban nem vette jól a javaslatot, sőt, szinte felháborodott rajta.
- Tudok halasztani az egyetemen nem is beszélve én többet tudok erről, mint ti. Aztán én is nyakig benne vagyok, valószínűleg utánam is utánam jönnek, ha rájönnek, hogy megúsztam élve. És nektek is hajótok, nekem van! Vagyis a családomé… vagyis volt. Kölcsönadhatom, amíg én is veletek tarthatok. Van rajta hely mindenkinek és még droid is van rajta. Ott is próbálkozhatok annak a rendszernek a kiszámításával nem csak az egyetemen. Arról nem is beszélve, ha nem fogadod el az ajánlatomat, akkor lehet, hogy hetekbe telik mire valaki elvisz innen Nar Shaddaa-ra, ahol hajót találhattok.
A két férfit egészen meglepte a lány eltökéltsége, Edric mégis azon kapta magát, hogy saját magának ellentmondva komolyabban átgondolja az ajánlatot és nem fogadja el rögtön mindenféle gondolkodás nélkül. Az egész ügy veszélyt hordott magában, Crystaliat pedig meg kellett védeniük a varázsló vagy Lord Xeth ügynökeivel szemben. Egy hajóval folyamatosan mozgásban maradhattak, de még így is fennállt a veszélye, hogy előbb-utóbb rájuk találtak és követték őket. Végül mégis belement, így hamarosan egy YT osztályú hajó kényelmes pilótafülkéjében repültek el a Dantooine-ról.
~ Űr~
A Dantooine-on látottak után mindannyiuknak szükségük volt némi pihenésre, így a planétát elhagyva egy-egy kabint kiválasztva vonultak el az utasok. Edric a sajátja ajtaját becsukva egy sóhajtással szinte levette magáról a nap információinak súlyát. Gondolatai folyamatosan cikáztak és kissé tartott attól, hogy egyedül, csendben kellett volna próbálnia aludni. Habár fizikailag elképesztően kimerült, szinte tudta, hogy elméje nem hagyta volna megfelelően kipihenni magát a fárasztó nap ellenére. Egy ideig az ajtóban tántorgott, szemei a puritán ágyra szegeződtek, mintha az lett volna a legérdekesebb hely az apró kabinban. Lehunyta egy pillanatra szemeit, majd az ágyhoz közelebb lépett és leült. Visszapillantott az ajtóra, próbált fülelni, hogy Max vagy Crystalia még fent volt-e, de semmmilyen mozgást nem lehetett hallani, csupán a hajó halk morajlását, ahogyan az űr, a nagy semmiben lebegtek. Beljebb csúszott az ágyon, lábait pedig feltette a peremére, majd lótuszülésbe helyezkedett. Térdei hangosan roppantak a nem megszokott mozdulattól, bár fájdalom szerencsére nem jött velük. Az első pár másodpercben ezernyi tű szurkálta lábujjait, ám a zsibbadás csak ideiglenes volt és hamar újra visszatért beléjük az élet. Edric ekkor vett egy mély levegőt, megtöltötte tüdejét a légszűrőből kiáradó oxigén és egyéb gázok keverékével, majd újra lehunyta a szemét. Pár percen át csak a lélegzésére figyelt, ahogyan a Jedi Rendben tanították neki. Mellkasa minden alkalommal megemelkedett, s ahogyan egyre többször ismételte, elméje úgy kezdett el csillapodni. Gondolatai, a kérdések, kezdtek elhalkulni, a horizont mögé kerülni, lassan Edric maga mögött hagyta őket, és tovább sétált az útján. Ahogy a gondolatok elcsendesedtek, úgy kezdte elméjében átvenni helyét az üresség. Fogalma sem volt, mennyi idő telhetett már el így, a való világtól már olyan messze járt, mint a csillagköd másik vége, de még azt sem tudta eldönteni, hogy ébren volt-e, vagy aludt a sötétségben.
Végül kipattantak a szemei, s újra a varázslónő barlangjában találta magát, azon belül is a trónja mögötti faládát látta maga előtt, benne az öt holocronnal. Szinte érezte bennük a sötét oldali Erőt, keze pedig akaratlanul is kinyúlt az egyik felé. Nem tudott magán uralkodni, a kezei nem engedelmeskedtek agya parancsának, így csak annyit látott, hogy az egyiket megérinti, mire képek sorozata cikázott végig a fejében. Jedi mesterét látta, ahogyan az fiatalabb lovagként megtalálta Edricet Coruscant egyik alsó szintjén egy lakásban. A jelenet gyorsan átváltott, s ekkor Edric már kisfiúként mászott a Jedi Templom egyik szellőző aknájában, arcán fekete koszfoltok éktelenkedtek, ahogyan ő igyekezett ismét kijutni a Templom falai közül legalább csak pár órára. Újra váltás, itt már tizenéves lehetett, mesterével gyakorlatoztak az egyik teremben, mindkettejük már a kimerülés határán, ám tovább küzdöttek. Mind Edric mind Warrick Mester tunikáját átáztatta már verejtékük, a két jedi azonban egy mosolyt követően újra egymás felé csapott. A harc végét már nem látta, ugyanis újra váltás következett, ekkor pedig egyik legkellemetlenebb emlékét látta ismét a volt jedi, ami után megrendült az egész énjében és a Rendben is a hite. A Nageon lerohanása olyan élesen rajzolódott ki ismét elméjében, mintha újra ott lett volna. Sérült emberek, az égett por és hús borzalmas bűzének keveréke ismét ott volt orrában, a helyi lázadók és civilek arcán a kilátástalanság. A sötétség elnyelte az egész bolygót, még Edricet is megkísértette, ám a lázadóknak hála el tudott még időben menekülni. Mestere arca derengett fel előtte, a türelmes arc, mely éveken át tanította az Erő rejtelmeire, ám alig pár pillanattal később torzulni kezdett, szinte vicsorgó mosolyra húzta száját, szemeiben pedig egy olyan tűz lángolt, amitől azok szinte sárgán világítottak.
Edric ekkor nyitotta ki újra szemeit, s találta magát ismét a hajó kabinjában. Pár pillanatig még nem tudta, hol is volt pontosan, vagy mikor, aztán agya felzárkózott a valósághoz. Vett egy mély levegőt, lábait pedig kibogozta a lótuszülésből.
- Mi a franc volt ez?- kérdezte maga elé halkan, miközben megdörzsölte a szemeit. A meditációt, mint szokást, évekkel korábban már elhanyagolta és azon kapta magát, hogy jedi szokásait szinte újra kellett tanulnia. Kibogozni a képeket nem volt egyszerű, és azt sem igazán tudta, miért mutatott neki az Erő ennyi képet és emléket a múltjából. Felkelt az ágyból, majd az ajtón kisétálva elindult a hajó közepe felé. Halk beszédet hallott a pilótafülke felől, s az érces hangból rögtön tudta, hogy épp Max szövegelt, valószínűleg Crystalianak. Mögéjük érve a két útitárs szinte azonnal elhallgatott, bár amikor a fejvadász meglátta, rögtön köszöntötte.
- Jó reggelt, Csipkerózsika!- mondta egy vigyorral. Edric bólintott, Crystalia felé szintén.
- Mióta vagytok ébren?- kérdezett vissza, amire Max az egyik terminál felé fordult, hogy a sztenderd időre pillantson.
- Hát jóval kevesebbet aludtunk, mint te, Kölyök. Majdnem másfél napot átaludtál- válaszolt Max.
- Igen, kissé aggódtunk is, hogy talán valami bajod lehet- tette hozzá Crystalia kissé visszafogottan. Edric szája tátva maradt egy pillanatra, de igazából csak azzal inkább elintézte a dolgot, hogy az Erő kifürkészhetetlen, és valószínűleg a testének kellett a pihenés. Mégis, azért másfél napot a lótuszülésben tölteni talán nem lett volna ennyire kényelmes.
- Ami azt illeti, nem vagyok biztos benne, hogy aludtam. Meditálni kezdtem amikor eljöttünk a Dantooine-ról, ezek szerint kissé mélyebben, mint gondoltam.
A két útitárs összenézett egy pillanatra, de Edric csak vállat vont a dologra és inkább beleült a legközelebb eső székbe a pilótafülkében. Mint minden más, ez is kissé szűkebb volt, mint várta, habár már kezdte megszokni, hogy semmi sem rá van méretezve.
- Szóval mi lenne a következő lépés?- kérdezte Max.
- Nekem még kelleni fog némi idő a kalkulációkhoz, egyelőre elég bonyolultnak néz ki- tette hozzá Crystalia.
Edric kissé gondolkodni kezdett. A tény, hogy Crystalia hajójával már nem kellett ilyen-olyan menetrendet figyelni, nagyban megkönnyítette a dolgukát, am a járművet fenn is kellett tartani, ami nem volt olcsó mulatság, ráadásul mind fegyverekben, mind mindenféle ellátmányban kicsit rosszabbul álltak a kelleténél. Mindehhez kredit kellett, a kreditet pedig maximum munkából tudták összekapargatni.
- Munka kell- mondta ki hangosan is, amire Max bólintott egyet. Noha Crystalia családjának voltak ugyan forrásai, a két fejvadász közül egyik sem akart a lány örökségén élősködni.
- Szerencsére már előtted járok két lépéssel- jelentette Max boldogan, majd újra a terminál felé fordult és bekapcsolt egy üzenetet, amit a Köztársaság küldött szét a csillagködben. Ezek szerint a Takodana nevű planétán volt némi zűr, amihez segítséget kértek nem csak a Jedi Rendtől, de másoktól is. Edric felvonta egyik szemöldökét, furcsának találta, hogy meditálása pont a Rendbeli életéről szólt, erre pedig némileg újra összehozza őt a sors a jedi ügyekkel.
- Na jó, nem igazán kerülgethetem a forró kását, előbb-utóbb úgy is össze fogok futni egy jedivel megint, szóval miért ne most?- mondta Edric- Viszont elképzelhető, hogy ez még nem lesz elég, úgyhogy talán az lesz a legjobb, ha közben te is bevállalsz valamilyen melót- tette hozzá, majd állával Max felé bökött.
- Ez elég jól fizet, úgyhogy nem. Különben is megállás nélkül dolgoztunk az elmúlt ciklusokban, jó lenne már végre egy kis pihenés!- ellenkezett az öregebb, amire Edric csak a fejét rázta. Crystalia mosolygott a férfiak vitáján, Edric pedig elgondolkodott, hogy egyáltalán látta-e már a lányt azóta mosolyogni, hogy eljöttek a barlangból. A válasz sajnos ott volt a fejében.
- Akkor irány a Takodana…
A hozzászólást Edric Kane összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. 15 Márc. 2020, 19:36-kor.
Edric Kane- 2. szint - 6 kredit
- Hozzászólások száma : 125
Hozzászólások régi : 0
Aktuális szint/kredit : 1. szint/200 kredit
Reputation : 105
Join date : 2019. May. 15.
Karakteradatok
Főkarakter: Edric Kane
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Little SW -
Re: Edric Kane
by Edric Kane Vas. 15 Márc. 2020, 18:58
Karakter neve: Edric Kane
Kaland címe: Hódítás: A fenevad (Takodana)
Játékostárs(ak) neve(i): -
Kalandmester: Rhyssa Edaara Quillan
Kezdő reag: Takodana
Záró reag: Takodana
Kaland tartalma:
~Takodana~
Az YT-szériás hajóval Max végül a kormányzó irodájához közeli kikötőben landolt, bár a motorokat ki sem kapcsolta, inkább megvárta, míg Edric kiszállt, majd szinte rögtön el is viharoztak Crystaliaval együtt. A honoráriuma a küldetésnek egész ígéretes volt, ráadásul könnyűnek is tűnt. A helyi várost, Takot ugyanis furcsa, nyusziszerű droidok támadták meg, akik ugyan a jelentések szerint meglehetősen komikusan festettek, valódi halálgépek voltak, a feladat pedig nemes egyszerűséggel a támadók megfékezése lett volna, illetve kideríteni, hogy mi is történt. Azon már az ügyet olvasva is gondolkodni kezdett, hogy kinek érdeke lehetett az egész, és valamiért a Nageon emléke, amit meditálása közben látott, szintén ott volt a koponyája végében.
Útja a városon át vezetett, s már ekkor is minden lakó menedékhelyekre húzódott, az utcák üresen kongottak, csupán a szél táncolt a sarkok végén. A falakon korábbi támadások nyomai látszódtak, melyek egyértelműen lézerfegyverektől származtak, méghozzá meglepően erősekből Edric saccolása alapján.
A kormányzó irodájába érve bemutatkozott, és elmondta, hogy a probléma megoldása miatt érkezett, Chron Horain kormányzó pedig hellyel kínálta, és némi türelmet kért tőle, amíg a többi segítő is megérkezett. A csend köztük nyomasztóvá vált alig pár pillanat után, noha túl sokáig nem kellett várni, Edric még így is szinte óráknak érezte és egészen unalmasnak is találta a vesztegelést.
Ahogyan az iroda ajtaja kinyílt, felpattant a kormányzó példáját követve a székből, és alaposan szemügyre vette a társait ebben a küldetésben. Öltözékük alapján kettő belőlük biztosan jedi volt, ezt már előre megsaccolta. Kissé tartott a találkozástól a Rend tagjaival, de már nem igazán volt mit tenni ellene, azt azonban remélte előre, hogy nem kellett túl sokat a prédikációikat hallgatni, ha megtudták, hogy megszökött a corsucanti templomból. Ránézésre fiatalabb volt a két lány, mint Edric, emellett egyikük nautolán is volt, akikkel csak ritkán találkozott a férfi korábban, de eddigi tapasztalata alapján rendes népek voltak. Harmadik társa egy szőke férfi volt, aki szintén jedis öltözéket viselt, azonban láthatóan nem a két másikkal érkezett, legalábbis egy apró távolságot tartott tőlük talán pont ezt hangsúlyozandó. A bemutatkozások is hamar lezajlottak, ezek szerint a nautolán volt Reah Tu, a másik lány Essia Sagan és a férfi egy bizonyos Jonathan Skrex. A két lányról az is kiderült, hogy még padawanok voltak, ami azt is jelenthette, hogy talán nem ártott fél szemmel figyelni őket, ne essen bajuk, bár inkább volt ez elővigyázatosság Edric részéről.
A kormányzó időközben belekezdett a mesébe, miszerint a várost minden nap délután megtámadták a nyúldroidok pontban 15 óra 15 perckor, s tulajdonképp bárkit a porral tettek egyelővé, aki az útjukba került, beleértve a város teljes csendőrségét és tulajdonképpen minden védelmi erejüket, ami volt. Rögtön olyan hírek, amelyek nem segítették a helyzetüket, Edric pedig furcsának is találta, hogy ennyire védtelenné vált a város. Skrex további információkat kért tőle elsősorban a nagyjábóli létszámukra vontakozóan, illetve egy térképet is kölcsön kért, hogy ne tévedjenek el miközben felderítettek. Láthatóan tapasztalt fickó volt, így Edric remélte, hogy tényleg könnyű dolguk lesz az egész problémával.
Közben Chron Horain tovább folytatta a beszámolót, elmondva, hogy a népük és úgy általában a bolygó senkinek sem ártott és harmóniában élnek a természettel, nincsenek környezetszennyező gyárak sem droidgyárak az egész planétán, csak erdők és tavak. Ő maga arra következtetett, hogy valaki inváziójáról lehetett szó, de Edric ezt kissé másként gondolta. Egy invázió esetében már rég elesett volna az egész hely. Még annyit elmondott a kormányzó, hogy a droidok mindig északi irányból az erdőségek felől érkeztek és arra is távoztak minden este, amikor feltehetően lemerült az energiaellátó egységük. A droidok több ezres létszáma lehetetlenné tette a teljes lerohanást, de Edric fejében már kezdett megfogalmazódni egy kezdetleges terv. Egy sor kérdést ő maga is feltett még a politikusnak, majd még hozzátette társainak, hogy szerinte érdemes lett volna kivárni az aznapi támadást és követni a gépeket vissza a rejtekhelyükre. Tippjére az erdők között vagy megbújt valamiféle gyár, vagy esetleg volt egy barlangrendszer a környéken, amit ki tudtak a tulajdonosaik használni, mint rejtekhelyet. A nautolán is bekapcsolódott a beszélgetésbe, szerinte egy gyárat azért könnyű lett volna kiszúrni és elég nagy energiára is lenne szüksége. Edric javaslatára is reagált, bár ő inkább azt tartotta jobb ötletnek, hogy a kivárás helyett már a támadás alatt visszakövethették volna a nyomokat. Ami azt illeti ez is egy elég hívogató opció volt a férfi szemében, de nem volt túl sok idejük.
A kormányzón egyre inkább látszott a félelem, gyöngyöző homloka és hangjának egyre gyakoribb halkulása is erre utalt. Az Erő is egyre erősebben közvetítette, mennyire kényelmetlenül érezte magát a szerencsétlen politikus, ahogyan az egész város félelme is szinte tapinthatóvá vált. A jedi tanítások szerint a félelem vezetett a sötét oldal felé, ám Edric úgy gondolta, a félelemnek is van olyan sok formája, hogy nem lehetett ezt a köpönyeget ráhúzni. A legmélyebb félelem, hogy valaki elveszítheti az életét, a természet legalapvetőbb ösztöne volt és olyan erőket ébreszthetett fel, amit másképp nem érhetett el. Nem mindig lehetett választani az ilyen helyzetekben, ezt már ő is megtapasztalta.
A stratégiát hamar lezárták és végül a kivárás mellett döntöttek, majd Edric végül kiadta az ukázt, hogy ideje volt nekik is indulni, mert a támadás hamarosan megkezdődött. Edric javaslatára végül a csatornákat választották a droidok elkerülése érdekében. Útközben Essi érvelni kezdett, hogy a kivárás talán kissé több gondot a nyakukba akasztott volna, mint elsőre gondolták és talán jobban jártak, ha addig derítik fel a környéket, amíg a gépek bent buliztak. A csapat hamar egyetértett a dologban, így némileg változott a terv, de ez Edricet annyira nem zavarta. A csipet csapatban ezen a témán volt némi súrlódás még, de hamar tisztázták, és mindenki továbblépett a cél felé. Edric jól tudta, hogy az ilyenek előfordulhattak, hiába volt egy küldetésen mindenki, különböző gyökereik voltak, ráadásul mind idegenek is egymásnak, így nem volt meglepő, hogy nem volt még egyelőre teljes a barátság.
A csatornára Edric lélekben már felkészült, hogy ismét gázolnia kell a különféle szennyvízkeverékekben, ám meglepetésére még a föld alatti rendszer is szinte patyolattiszta volt ezen a bolygón. A fertőtlenítő szaga elsőre kissé émelyítőként hatott, de hamar hozzászokott orra. El nem tudta képzelni, hogy hasonló legyen a csatorna Korélián vagy egy hasonló koszfészekben, pedig munkája miatt sajnos többször megfordult ilyen helyeken, mint szerette volna. Még a hideg is kirázta, ahogyan a bűzre gondolt.
A csatornában haladva odafentről hallották, ahogyan a nyúldroidok betörtek a városba és elindították az offenzívájukat. Edric a különféle sarkoknál néha óvatosan nézett el a szerteágazó járatok felé, elvégre nem tudhatták, véletlen nem találnak-e rá egy csatornafedélre és gondolnak egyet a gépek, hiába volt erre kevés esély, az elővigyázatosság nem ártott.
A jelek hamarosan már azt mutatták, hogy megérkeztek a város határába, és Edric alig hitte el, milyen gyorsak voltak. Egy biztos, dögunalmas lett volna kivárni azt a pár órát, úgyhogy már neki is viszketett a tenyere némi akció után.
Az alagút persze nem volt zsákutca, de több lehetőségük is volt immár arra vonatkozóan, hogy hol is bukkanjon fel a fejük a felszínen. Ha tovább haladtak, a csatorna egy mesterséges patakba ömlött nem túl messzire, közel az erdőhöz. A második a jelek szerint közvetlen a fal után jött fel, míg a harmadik egy őrtoronyhoz tartozó udvarszerűségen. Tudva az előbbi kommunikációs malőrt, Edric a jeleket ismertette a többieknek is, majd szavazásra bocsájtotta a dolgot, nehogy a jedik véletlen még lezsarnokozzák.
- Szóval mivel én nem üldögélnék szívesen a szennyvízben órákat, mehetünk a patak felé, a fal mellett, vagy az őrtoronyba. Részemről én a fal mellől kezdeném elvégre onnan biztos lesznek nyomok, de a patak sem rossz megoldás- mondta, majd a jelekre mutatott a csatornafalon. Igazából úgy volt vele, hogy a véleményét elmondta, a többiek pedig úgy is eldöntötték többség alapján, melyik is legyen a helyes út.
Elsőre Skrex reagált a szavaira, bár ő inkább az őrtornyot nézte meg, azért nem volt túl sok ellenvetése a többi úttal sem.
- Én kezdésnek a biztonsági tornyot javasolnám. Nem tudjuk, milyen a helyzet odafent, talán abban lenne a legtöbb lehetőség, hogy körbe nézzünk és felmérjük a terepet. De ha a patak vagy a fal felé akarnak menni, nekem igazából mindegy, csak induljunk el valamerre és elemezzük az ottani helyzetet. Utána pedig eldönthetjük, a kinti körülmények fényében, mi legyen a következő lépés. Szétválást egyelőre semmiképpen sem támogatnék. Akármerre is megyünk, maradjunk együtt.
Reah ezzel szemben szintén a fal mellett voksolt, ahogyan Essi is.
- Szerintem a fal jó megoldás. Az őrtorony abban az esetben lenne jó, ha meg akarnánk a droidokat figyelni, viselkedés és hasonlók miatt. A patak partján nem hiszem, hogy sok nyom lenne, kétlem megállnának "inni" hazafele menet. Ha mindenképp nyomokra és megelőzésre utazunk akkor marad a fal, igaz ezzel biztonsági kockázat is jár, de mégsem húzhatjuk a dolgot a végletekig. Előbb utóbb szembe kerülünk legalább eggyel- fejtette ki a nautolán lány.
Amikor megpillantották a létrát, Edric kissé előre tolakodott, elvégre mégis az ő ötlete volt ez a kijárat, úgyhogy legalább annyit megtehetett, hogy kockáztatta a saját épségét.
- Engedjétek meg, körülnézek és adom a jelet, ha minden tiszta- mondta, s már mászott a létrán. Ahogyan a csatorna fedelét elérte, azt óvatosan megemelete, pont annyira, hogy szemei a felszín fölé lássanak. Körbe fordult, és örömmel konstatálta, hogy sem egy droid, sem egy lélek nem volt sehol. Jelzett a többieknek, majd felugrott a talajra és körbenézett, hogy hova is érkeztek. A fal árnyéka enyhítette a számára kissé túl meleg levegő érzését, patak csordogált nem messze tőlük, amibe a szennyvíz is érkezett nem sokkal távolabb, a közelben pedig egy híd is a csobogó víz fölött kanyarodott. Az erdő felé lévő út felett jókora porfelhő volt még mindig, az álló levegőben nyilván még nem telt el annyi idő, hogy a droidok által felvert kosz ismét leülepedjen a talajra. Két lehetőségük is volt ismét elérni az erdőt, Skrex pedig fel is tette a kérdést, melyik legyen. Szerencsére most egyre is gondoltak és Edric bólintott a szavaira egyet, hogy jelezze támogatását a patak átugrásáról. Ugyanakkor azt is jelezte főleg a két lány felé, hogy mindannyian igyekezzenek kevesebbet beszélni és ha kellett, halkan, elvégre a droidok lépteinek zaja őket is elérte, így jobb volt nem kockáztatni. Ki tudja mennyire érzékeny hallójárataik lehettek a tapsiknak.
Edric közben azért megállt egy pillanatra az Erőre fókuszálni, hátha elkerülte valami a tényleges érzékszerveik figyelmét. A környéket szemeivel is pásztázni kezdte, hogy lát-e esetleg bármilyen nyomot a droidoktól vagy tulajdonképpen bármiről, ami érdekes lehetett.
A patakot letudva végre elindultak az erdőben, ami elsőre elég gyérnek tűnt és a nyúldroidok láthatóan nem figyeltek a környezet védelmére, amikor masíroztak. A lábnyomok útjába kerülő növények egytől-egyig letaposva voltak, vagy épp az utat akadályozó fák tulajdonképp átlőve.
Ahogyan haladtak, a semmiből hirtelen sötét oldali zavart kezdett érezni, amire egyből megtorpant és az irányába pillantott. Amilyen gyorsan jött ez az érzés, olyan hamar is múlt el, mint egy szélsebes hullám az óceánparton. Társai egyaránt észrevették, ahogyan az várható is volt.
A zavar persze megint döntés elé állította őket, elvégre ismét két irányt is választhattak, ráadásul eléggé ellentéteseket. Kecsegtető volt eredeti céljukat sutba hajítani, ám a zavar csak pár másodpercig tartott. Arra sem igazán volt garancia, hogy az bárhova vezetett, míg a fizikai nyomok egyértelműek voltak. Fejvadász oldala ment volna a tappancsok után, de jedi mivolta kíváncsi volt a sötét oldali rezonanciára is.
~ Tudom, hogy a droid nyomok a biztosak, de ez nem lehetett véletlen. Ugyan tényleg nem jó ötlet szétválni, most lehet mégis az lenne a legmegfelelőbb megoldás~ javasolta telepatikusan.
A két padawan ellenkezésüknek adott hangot, miközben Edric meglepetésére pont Jonathan értett egyet a különválással és csatlakozott volna hozzá kideríteni a zavar forrását, hiába adott hangot korábban, hogy a csapat szétválását inkább elkerülné. A jedik kitartottak véleményük mellett, hogy a küldetés volt az első, ám Edric úgy látta, hogy könnyen lehetett a két dolognak köze egymásnak, és akkor bizony megérte volna kideríteni a dolgot. A diplomáciai problémákat pedig majd a politikusok megoldják... utólag. Legalábbis Edric szerint.
Végül mégis különváltak, Edric és Skrex pedig egyre beljebb hatolt az erdőben, útjuk során pedig a csend is egyre nagyobbá és nyomasztóbbá vált. Út közben egy idő után kissé megunta a nagy csendet, s telepatikusan ugyan, de kérdezett egyet újdonsült társától.
~ Szóval mi szél hozott ide? Ha jól értem nem vagy te sem a Rend tagja, bár az öltözékből ítélve jedinek mondanálak~ kérdezte kíváncsiságból. Láthatóan Skrex nem akart túl bőbeszédű lenni, ugyanis rövidre fogta a témát.
Érdekes fickó volt Jonathan Skrex, Edric legalábbis így valahogy tudta volna leírni a másik erőhasználót. Modorosságban akaratlanul is néha a jedik jutottak róla eszébe, olyasvalaki aki hitt valamiben és azt követte. Ez persze mégis valamelyest más volt, mint a két jedi növendék esetében, de azért sokkal közelebbinek tűnt, mint talán a férfi is gondolta. Edric pont emiatt valamennyire meg is lepődött, amikor Jonathan kifejtette, hogy sosem tartozott a Rend kötelékébe és csak egy szürke jedi, aki segíteni akart. Utóbbi Edricre magára is igaz volt, de ahogy Skrex is rátapintott, nála a Rend elég sokáig szerepet játszott az életében. Az emlékek ismét csak elárasztották, mintha zsilipet újra megnyitotta volna egy kezelő. A Templom falai között mindenki örömmel élt, Edric viszont sosem érezte ott magát igazán boldognak. Valami hiányzott neki, hiába adott meg a Rend mindent a növendékeknek, a szabályok, az egész rendszer és vallás túl idegennek tűntek. Gyerekként persze szót fogadott az esetek többségében, a kamaszkor lázadása azonban pontosan ezeket a világnézetbeli eltéréseket hozta felszínre és teljesedett ki a szökésében.
~ A Rend tagja voltam, de nem mondanám, hogy valaha is közéjük tartoztam volna. Szüke jedi és fejvadász is vagyok egyben, de annak hívsz, aminek akarsz~ válaszolta még a másik szürke jedinek telepatikus úton, csak tisztázva a titulusokat, habár igazából tényleg aligha érdekelte, minek is szólították. A lényeg nem a cím volt, hanem, hogy milyen tetteket is tett le az asztalra és abból milyen emberként fognak rá emlékezni. Már ha egyáltalán bárki is emlékezett rá.
Hamarosan egy magaslathoz értek, amit mindketten elkezdtek megmászni, ám amint a tetejére értek, két alakot pillantottak meg egy lépcső tetején, ráadásul körülöttük a teljes erdő mintha a semmivel vált volna egyenlővé. Edric hasra is vágta magát, nehogy észrevegyék, egyikük egy nő volt, a göncei alapján talán Sith, a másik pedig egy katona, méghozzá az elit fajtából. A környéken kezdett nézelődni, mennyire tudnának észrevétlenül leereszkedni a növényzet vagy sziklák takarásában. Környezetük szerencsére biztatónak tűnt ehhez, de ekkor egy másik telepatikus üzenetet is kapott, viszont ekkor már Essitől. A két jedi lány a nyomokat követve hamar rátaláltak a droidok bázisára, ami mit ad az Erő egy jól álcázott mesterséges domb lehetett. Hirtelen azért átfutott a bűntudat rajta, hogy magukra hagyták a két jedit a bázissal szemben, ahol ki tudja milyen ellenséggel néztek szembe.
A bújócska nem járt azonban eredménnyel, a két alak láthatóan pontosan feléjük nézett, a nő pedig meg is szólalt és leinvitálta őket, valószínűleg nem csak egy italra.
- Jöjjenek le mind a ketten, tudjuk hogy itt vannak. Ha valakit ki akarnak kémlelni, célszerűbb lenne elrejteni önmagukat az Erőben és technológia elől, főleg, ha Erőhasználó a célpontjuk- szólt hangosan, hogy a fent lévő kettő is hallja. Edricet egyből frusztrálta a dolog, és kieresztett magából egy mérges sóhajtást. Habár innen jött sötét oldali zavar, ha már kiszúrta őket, a nő simán egyből támadhatott is volna ahelyett, hogy megszólítással pazarolja az időt. Furcsa döntés volt így ez a meghívás, emiatt Edric sem lett annyira biztos benne, hogy jó ötlet volt kezét a fénykardja mellett tartani és rögtön kaszabolni, így végül önként leugrott a magaslatról és a két alak felé indult, azért érzékeit résen tarva. Skrex követte, bár ő sem örült túlságosan a dolognak. A nő tudakolta, hogy mi járatban vannak és kivel voltak, amire Edric béna poénkodással kezdett, amolyan időhúzás gyanánt. A nőnek persze nem tetszett, bár Skrex még gyorsan elmondta tömören, hogy a droidinvázió miatt segítenek Tako város lakóinak. Legnagyobb meglepetésükre erre mindkét alak levette a sisakot, így ki is derült, kikkel álltak szemben: a katona Gilad Romet volt, a nő pedig Rhyssa Edaara Quillan őrnagy, mindketten valóságos köztársasági hősöknek számítottak. A dolog kissé összezavart a fejvadászt, és nem igazán tudta összerakni az egyelőre hiányos kirakóst, hogy mégis mi közük lehetett a sötét oldali zavarhoz. Az ezredes még jól le is teremtette őket, hogy egy több hónapos fedőakciót kockáztatnak lebuktatni, így jó lett volna, ha továbbálltak. Rhyssa is mondani akart valamit, ám hirtelen oldalra állt és hányt egyet, ami csak újabb furcsaság volt a sok közül, bár Edricnek volt egy gyanakvása, hogy a nő terhes, s ez be is vált.
Kissé meglepte a dolog, hogy terhesen a nő fel mert vállalni egy ilyen küldetést, de ez is azt mutatta, hogy a róla szóló történetek még igazak is voltak. Vakmerő volt ezek szerint, bár a frusztrációja nyilván nem csak a hormonok tréfájából adódott, de szimplán a két erőhasználó megjelenéséből is.
- Nem hiszem, hogy mindez- mutatott körbe- jó ötlet a maga állapotában- tette hozzá, bár tudta jó előre, hogy nagyon magasról tenni fog a véleményre a hölgy, azért egy próbát megért. Ha pedig már fursztráltság, az Erő nem csak abban segített, hogy terhességére bizonyosságot szerezzen Rhys gondolataiból, de hirtelen kissé többet is megtudtak szürke jedi társával talán a kelleténél. Amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan is csillapodott, de Rhys lelkének sebei még Edricet is komolyan érintették. Mellkasában erős szorítást kezdett érezni, mintha vele is megosztaná a nő a fájdalmat, amelyet igyekezett saját magában elzárva tartani, nehogy feleméssze a józan eszének utolsó hídjait is. Edric Rhyssa szemébe nézett, de pár pillanat után a távolba révedt. Mikor ismét visszafordította fejét, a sebet végre nem érezte, azonban a nő auráját nem más lengte körbe, mint egy xesh szimbólum. Nem is hozzá tatozott, csak szinte hozzá volt láncolva, akár egy büntetés. Az egésztől ráadásul kissé deja vu érzés is elfogta Edricet, mígnem ráismert a furcsa érzésre, amivel korábban csak egy helyen tapasztalt, méghozzá a családja által is őrzött sith kincstárban. Egy pillanat alatt a Dantooine-on találta magát, a sötét, ám a kristályok által fénybe áztatott barlangban. Rhys újabb szavai rántották vissza a jelenbe, s Edric igyekezett arcán leplezni bármit, ami esetleg segített volna a többieknek megérezni, ő maga mit is érzett épp.
A nő elmesélte, hogy a jel Lord Xeth szimbóluma volt, aki ezek szerint megbélyegezte a másik jedit valami oknál fogva. Szegény baját csak tetézte, hogy megszabadulni még a jedik segítségével sem tudott tőle, bár Sorenn Mester, akinek szárnyai alatt volt, ezt remélte a Takodanatól. Kissé furcsa összefüggésnek találta Edric a dolgot, elvégre a lépcső felől nem épp a jókedv és kacagás áradt, sokkal inkább olyan helynek tűnt, mint a dantooine-i kincstár. Választ is adott még, hogy a sötét oldal a hely megtalálásához és kinyitásához kellett, bár igen komolyan megviselte őt ezek szerint a mutatvány. Az ezredes a végén kezdett kemény katonát játszani, bár Edric szíve szerint egy kecses Erőlökéssel a hátára tette volna, hogy ne szóljon bele a beszélgetésbe. Nem voltak ellenségek, ezt már megmutatták, és persze idegenekben nem lehetett túlságosan bízni, Rhyssa pontosan érezhette róluk, hogy nincs bennük hátsó szándék.
Váratlanul Edric ekkor ismét meghallotta Essi hangját telepatikusan, ezek szerint a két másik társuk valószínűleg már meg is találta a droidok rejtekhelyét és épp felfedezni készültek a helyet, bár azt szóvá tette, hogy nem ártott volna az erősítés. Edric rágni kezdte alsó ajkát elgondolkodva a dolgon egy pillanatra. Egyfelől Rhys nyoma az Erőben nem hagyta nyugodni, és a Dantooine-on tapasztaltak után olyan rejtélyt érzett belőle, amit talán jobb lett volna felgöngyölítenie. Másfelől küldetésük volt, a többieknek pedig elkélt a segítség. Jonathan felé pillantott, aztán visszafordult Rhyshez.
- Ha jól érzem tényleg nem látnak túl szívesen minket, főleg az Ezredes, igaz?- kezdett bele a katonára pillantva- Nekünk is megvan a magunk kötelessége a bolygón, aminél úgy tűnik szükség lenne ránk. Azonban Őrnagy, ez a… minta... már éreztem. Talán tudunk majd segíteni egymáson- mondta a nőnek, majd Skrex felé- Talán ideje visszamennük, ha egyetértesz. Ha pedig szükségük lenne valamire, elérhetnek minket telepatikus úton- mondta.
A visszaút sokkal gyorsabban elment, talán az elmélyedt töprengés miatt, csak mert a terep már ismerőssé vált, de mintha feleannyit lépkedtek volna az eredeti kiindulópontig. Edric ekkor vett ismét erőt magán, hogy a tényleges feladatra koncentráljon. Kissé kellemetlenül is kezdte érezni magát, amiért ennyire jelentéktelennek sorolta be az elmúlt percekben az inváziót, holott azért a kis kitérő nem kevés időt is elpazarolt és ki tudja, hány órájuk, percük volt addig, amíg a nyulak a városban tomboltak és nem indultak haza a mámorukból.
Innen már könnyedén ráfordultak az útra, amelyen Essi és Reah is végigment, út közben pedig elhaladtak néhány üzemképtelen droid mellett is, noha egyik sem nézett ki úgy, mintha a két jedi keze által pusztultak volna el. A környék pont úgy festett, mint amikor egy egész sereg masírozott át valahol, az aljnövényzet tulajdonképp eltűnt a sorozatos letaposások után, a fák ágai közül itt-ott pedig már csak a legmagasabbak maradtak, mintha valaki szépen lehámozta volna dús ágaikat.
Némi hosszabb séta után értek egy meglehetősen nagy tisztásra. A furcsa rét szinte teljesen le volt betonozva, így Edric tudta, jó helyen jártak és Essiék is errefelé jöhettek.
~Közel járunk~ üzente telepatikusan Essinek és Rheanak, miközben elindult az ajtó felé, ami szerencséjükre pont nyitva is volt. Csak közelebb érve tudatosult Edricben, hogy lehet, az a rés nem lesz elég arra, hogy ő is bejusson. Oldalra lépett, hogy először beleskelődjön az ajtón, de hamar látta, hogy egy rakás droidroncs hevert a padlón. Nyilvánvalóan a két lány műve lehetett a gépek testén látható sérülésekből ítélve, így feljegyezte magának, hogy némi dicséretet megérdemel a két jedi. Visszalépve egy fél métert, felmérte kissé a rést, majd sokat mondóan a pocakjára tette egyik kezét. Egy bátortalan pillantást vetett Skrex felé, de végül oldalazva mégis nekiveselkedett, s hasát behúzva átverekedte magát, noha volt egy pont, amikor azt hitte, fel fog akadni.
Odabent a félhomály fogadta, amihez szemének kellett pár pillanat, hogy hozzászokjon a kinti erős napfény után, de ekkor lepődött csak meg igazán, ugyanis a két lány épp egy szemközti fém ajtó előtt méregetett egy kör alakú zárat.
- Olyan gyorsan jöttünk, amennyire csak tudtunk. Bocs a késés miatt!- mondta Edric, hangja pedig komolyabban visszhangzott a parányi csarnokban, mint elsőre hitte- Minden rendben?
Szerencséjükre a két padawant nem kellett félteni, elég jól elbántak az addigi akadályokkal is. A legutolsó dolog, ami hiányzott volna még a lelkének egy jó adag bűnbánat, amiért valaki a saját makacssága miatt sérült meg. Pedig sajnos erre is volt már bőven példa. Természetesen két társuk kíváncsi volt arra is, hogy mit találtak. Skrexel tulajdonképp egyszerre pillantottak egymásra sokatmondóan, de Edric hálát adott, amiért Jonathan megoldotta a témát azzal, hogy most kissé hosszabb lett volna mindent elmesélni, mint amennyi idejük még lehetett, így jobbnak látta, ha most inkább haladt a csapat előre. Edric némi bólogatással jelezte, hogy egyet is ért, és remélte, hogy tényleg nem veszik úgy a jedi növendékek, hogy annyira titkolózni akarnak előttük, inkább csak rájött a két férfi is végre a kis kitérő után, hogy bizony az idő elkezdett szorítani és csak az Erő tudta, mikor döntöttek úgy a driodok, hogy visszamasíroznak az eredeti helyükre.
A lányok a következő ajtón egy igazi jedis bejáratot vágtak a fénykardjukkal, így a csapat az üdvözlések után ismét visszatért eredeti feladatához. A lyukon túl teljes sötétség uralkodott, s utolsóként zárta a sort, sárga fénykardpengéjét pedig aktviálta, hogy a sötétben ne érjék őket kellemetlen meglepetések.
Egy kanyarhoz értek lassacskán, ami után a járat beletorkollott egy jóval terebélyesebb csarnokba, ahol végre a világítás sem volt kispórolva, az egész komplexumban tulajdonképpen először. Persze könnyen lehetett, hogy a droidok nélkül valamilyen energiatakarékos módba kapcsolt az egész hely, de azért így is elkelt volna néhány villanykörte például az előbbi járatra is. Mindenesetre az újabb állomás már sokkal inkább tűnt olyan pontnak, ahonnan a nyulak elindulhattak a napi bulira, itt pedig megpihentek a fárasztó munkanap után. Egy hatalmas platón ugyanis energiatelepek kaptak helyet, méghozzá legalább annyi, amennyi droid masírozott a városban korábban. Az egész egy komoly méretekkel rendelkező szerkezet része volt, a plafon Edric saccára pedig az a hatalmas betonozott rész lett volna, amin ők maguk is átfutottak. Ezek szerint a kis dögöket a platón keresztül emelték fel, és eresztették a szabadba minden egyes nap, majd ugyanide is érkeztek vissza.
Edric eljátszott a gondolattal, hogy az egész helyet a levegőbe lehetett volna repíteni néhány töltettel, de persze senki sem hozott magával bombát, társai még le is teremtették, hogy nem volt túl jó ötlet és inkább előbb körül kellett volna nézni. A férfi beadta a derekát, így mind kiválasztottak egy-egy ajtót a csarnok egyik végében, majd a szobát kutatták át. Komolyabbat senki sem talált, bár az látványos volt, hogy mennyire régen elhagyhatták az egész helyet az eredeti ‘lakók’.
Az Erő azonban többet segített a rendes érzékszerveiknél, ugyanis egy életjelet fedeztek fel a legalsó szinten, a szemközti folyósó ellentétes sarkában. Nem is kellett sokat várni a csapat újabb döntésére, így elindultak lefelé megnézni, kié is lehetett ez az életjel és vajon az ördögi terv kieszmélője volt, vagy esetleg valaki más. Jonathan törte az utat előre, bár Edric számára kissé túlságosan is lassú volt a tempó. Mögötte Essi és Reah is szinte lebegve közlekedett, s a sort záró Edric is igyekezett azért zaj nélkül haladni, bár úgy volt vele, ennél bőven tudott volna nagyobb tempót is. Cipője talpa szerencsére gumizott volt, így csapott akkora zajt a különféle felületeken amiken át kellett haladniuk.
A lépcsők úgy kanyarodtak lefelé mintha épp egy lefolyón ereszkedtek volna alá a föld legmélyebb bugyraiba. Az lépcsőfokon a kopás alapján ezt azonban szinte nap mint nap használhatták, méghozzá egészen sokat. Edric lábának kissé keskenynek bizonyultak a fokok, így kiss kényelmetlenül szinte oldalazva kellett lefelé haladnia, ha nem akarta egyensúlyát elveszteni minden három-négy lépés után. Némelyik fordulónál meg-megállt felpillantani, és egy pillanatra a hangokra fülelni, ám a válasz szinte mindig csak a huzat füttyszerű susogása volt. A szürke jedi vezetésével mind leértek végül legalulra, a csapat pedig egy újabb ajtóval szembesült a lépcsőházból kivezetvén, ám az ezúttal nyitva volt és az azon túli folyosó végében már látszott némi fény is, amelyet nem Jonathan kardja adott. A társaság szinte feltorlódott a folyosó végén, s mind vetettek némi pillantást, mi is volt odabent. Edric türelmesen kivárta a sorát, elvégre négyen egyszerre mégsem nézhettek be. Jonathan kissé tovább is időzött a látványon, mint várta, aztán végül még az Erőn át meg is kérdezte, hogy a többiek ismerik-e, ami kissé fura volt. Végül azonban Edric is be tudott kukucskálni, így ennek oka is hamar leesett neki. Elsőre a fény zavarta szemét, mintha erősebb lett volna, mint várta. Aztán ahogy szemei hozzászoktak, már látta a szoba, illetve inkább iroda tartalmát. Gépek sorakoztak itt-ott, mind működő és láthatóan karbantartott, egy asztal, aminél ott üldögélt az életjelük is és épp bőszen dolgozott egy nyúldroidon: egy mirialan lány forgatott egy szerszámot a kezében, szinte teljesen elfeledkezve a külvilágról. Öltözéke alapján jedinek mondta volna Edric, ráadásul hajából a padawanokra jellemző tincs sem hiányzott. A lány nyaka körül azonban volt valami, s némi hunyorgás után rájött, hogy egy erőblokkoló szerkezetet tett rá valaki.
Essi megerősítette, hogy nem ismerte a szerelőt, ami már csak a templomok száma miatt sem volt túl meglepő, erre még a padawan is emlékeztette a szürke jedit, akinek nyilván ez aligha mondott valamit. Úgy tűnt ráadásul, hogy már nem csak ő akart kissé sietni a dolgokkal, hiszen Essi is pont azt javasolta, hogy szabadítsák ki a lányt mielőtt a tényleges gazfickó vagy nő visszatért. Edric már épp válaszolni akart, amikor fülét fémes léptek hangja törte meg a lépcsők felől. Azt nem tartotta valószínűnek, hogy a nyulak tértek volna máris vissza, de B1-esek még bőven megbújhattak a sötét komplexum bármely részén, és rejtett kamerákat sem volt nehéz egy ennyire megvilágítatlan helyen bepakolni a biztonság érdekében. Edric önfejűen belépett az irodába, azért arra ügyelve, hogy kellemetlen meglepetés ne érje, s közben kezeivel igyekezett nyugtató mozdulattal közeledni a lány felé, nehogy az megijedjen.
- Segíteni jöttünk. Az én nevem Edric, de mivel szorít az idő, el kell mondanod, mi folyik itt- ugrotta át inkább a formalitást, miközben a gépes lábak hangját egyre csak közelebb és közelebb hallotta.
Essi úgy döntött, hogy megvárja folyosón azt a valamit, ami közeledett feléjük.
A fogvatartott lány először nagyon megijedt Edrictől, de a többiek öltözékét meglátva láthatóan nagy kő esett le a szívéről. A droid nyulat azonban így is elejtette és egy halk sikoly kíséretében hátrált el a lehető legtávolabb.
- Iawa vagyok, Jedi padawan, nem olyan régen raboltak el a Koréliáról, ahol a mesteremet megölték. Egy fejvadászdroid, ő kényszerített, hogy javítsam meg a droidokat és hozzam működésbe a helyet… valamit keres a városban– magyarázta.
Kissé ijedten nézett az ablak irányába és arra mutatott. A többiekkel együtt követte a mozdulatot, amikor is meglátták a közelgő droidot, mely egy igazi halálgépnek tűnt még távolról is. Essi már aktiválta is mind a két ezüst színű fénykardját és támadóállást vett fel.
- Egyedül nem fog boldogulni, az a droid képes volt megölni a mesteremet is… – hadarta a fogvatartott. Skrex hamar csatlakozott Essihez odakint.
A harc szinte azonnal elkezdődött, a droid szó nélkül kapcsolta be elektrobotját, ami még a fénykardoknak is ellen tudott állni. Legalább nem rögtön egy rakétával próbálta elintézni a társaságukat, ami előrelépés volt. Edric is válaszút elé érkezett, ugyanis vagy segített, vagy Iawara ügyelt, esetleg kiszabadította az erőblokkoló hatása alól. Úgy volt vele, hogy ugyan már ketten harcolnak a droiddal, az erősítés sem ártott volna.
- Maradj itt, és próbálj biztonságba húzódni- szólt Iawanak, majd Reah felé fordult- Ha lehet, kérlek figyelj rá- mondta, majd aktiválta fénykardját és csatlakozott a többiekhez.
A küzdelem éppenhogy elkezdődött odakint, mire Edric kikocogott sárga fénykardjával. Elsőre megállt még az irodaszerű helyiség ajtajában, felmérve mi is várt rá a folyosón. A sötét járatot csupán a fénykardok és a szobából kiszűrődő fények világították meg, a színek úgy táncoltak, mintha valamilyen szórakozóhely táncterén lett volna dekoráció. Edric egy pillanatra meg is kívánt egy jó italt, ha ennek az egésznek vége volt, de előbb a droiddal kellett végezni. A gép nem is teketóriázott sokáig, egy meglepően gyors mozdulattal indult először Essi felé, azonban hamar irányt váltott és végül Jonathanre támadt az elektrobottal, ami még egy fénykardnak is ellent tudott állni. A szürke jedi védekezni kényszerült, a gép pedig láthatóan komolyan bele is tette az erejét. Essi azonban ügyesen kihasználta a helyzetét a droid mögül, s megvágta a gép hátsó borítását, ami kissé megzavarta a mozdulatban. Ennek ellenére a támadása nem szakadt meg és a csapástól Jonathannak még hátrálnia is kellet. Kívülről szemlélve hamar egyértelműnek tűnt, hogy fizikai erőben a droid bizony magasabb szintet képviselt, azt pedig sajnos csak találgatni tudta Edric, hogy vajon az ő ereje elég lesz-e ellene. A fénykard hatástalansága persze gyors gondolkodásra késztette Edricet, aki a droidot végigpásztázva igyekezett a villogó lilás és szürke fényekben keresni bármiféle gyengepontot. A robot hajlataira tudott csak tippelni első körben, a mozgásuk miatt azt nehezebb volt komoly védelemmel ellátni, így hamar eldöntötte, hogy arra fog koncentrálni. Mély levegőt vett, orrán keresztül érezte a dohos levegőt és a rozsda furcs egyvelegét, ám tüdeje így is üdvözölte az oxigénlöketet. Izmait megfeszítette, fénykardja markolata körül erősítette szorítását, majd az Ataru alapállásból egy szökkenéssel a droid mögött termett, s elsőnek a térdhajlatait próbálta átvágni fegyverével. Ezzel sikerült kellően lassú mozgásra bírni, szinte megállítani, innentől kezdve könnyebb volt, ezek után következtek a könyökök és a hónalj rész, hogy fegyvert se tudjon használni. Így ekkor már csak forogni volt képes, ami után már sok egymás utáni csapással könnyedén félbe lehetett vágni. A végén a csapat még a fejétől is megszabadította, igaz még ekkor sem kapcsolt ki, de legalább már tényleg semmit sem tett.
A padawanon ezek után tudtak segíteni, könnyedén lejött az erőblokkoló, bár jó ideje rajta lehetett a lányon, ugyanis egy ideig még dörzsölgette a helyét. Az irányítóból könnyedén le tudták kapcsolni a droidokat a városban, így azok teljesen hatástalanná váltak és végre sikerült megfékezni a város problémáját.
Órákkal később a kormányzó mindenféle módon igyekezett a háláját kifejezni, de Edricnek az is elég volt, hogy senkinek nem esett baja a küldetés alatt. Rhyssel való találkozása ott motoszkált a fejében és eldöntötte, hogy fel fogja keresni őt később. Azonban a kaland arra is egyértelműen rámutatott, hogy az évek alatt egyfelől rengeteget elfelejtett a jedi tanokból, másfelől meglehetősen távolra sodródott az Erőtől is, ami viszont az előtte álló úton nélkülözhetetlen lett volna.
A Tako népe ugyanakkor az ünnepségekre még ott tartotta csapatukat, így Edricnek alkalma volt némi kikapcsolódásra is, a gondokat elfelejtendő.
Kaland címe: Hódítás: A fenevad (Takodana)
Játékostárs(ak) neve(i): -
Kalandmester: Rhyssa Edaara Quillan
Kezdő reag: Takodana
Záró reag: Takodana
Kaland tartalma:
2. Fejezet
Droidinvázió
Droidinvázió
~Takodana~
Az YT-szériás hajóval Max végül a kormányzó irodájához közeli kikötőben landolt, bár a motorokat ki sem kapcsolta, inkább megvárta, míg Edric kiszállt, majd szinte rögtön el is viharoztak Crystaliaval együtt. A honoráriuma a küldetésnek egész ígéretes volt, ráadásul könnyűnek is tűnt. A helyi várost, Takot ugyanis furcsa, nyusziszerű droidok támadták meg, akik ugyan a jelentések szerint meglehetősen komikusan festettek, valódi halálgépek voltak, a feladat pedig nemes egyszerűséggel a támadók megfékezése lett volna, illetve kideríteni, hogy mi is történt. Azon már az ügyet olvasva is gondolkodni kezdett, hogy kinek érdeke lehetett az egész, és valamiért a Nageon emléke, amit meditálása közben látott, szintén ott volt a koponyája végében.
Útja a városon át vezetett, s már ekkor is minden lakó menedékhelyekre húzódott, az utcák üresen kongottak, csupán a szél táncolt a sarkok végén. A falakon korábbi támadások nyomai látszódtak, melyek egyértelműen lézerfegyverektől származtak, méghozzá meglepően erősekből Edric saccolása alapján.
A kormányzó irodájába érve bemutatkozott, és elmondta, hogy a probléma megoldása miatt érkezett, Chron Horain kormányzó pedig hellyel kínálta, és némi türelmet kért tőle, amíg a többi segítő is megérkezett. A csend köztük nyomasztóvá vált alig pár pillanat után, noha túl sokáig nem kellett várni, Edric még így is szinte óráknak érezte és egészen unalmasnak is találta a vesztegelést.
Ahogyan az iroda ajtaja kinyílt, felpattant a kormányzó példáját követve a székből, és alaposan szemügyre vette a társait ebben a küldetésben. Öltözékük alapján kettő belőlük biztosan jedi volt, ezt már előre megsaccolta. Kissé tartott a találkozástól a Rend tagjaival, de már nem igazán volt mit tenni ellene, azt azonban remélte előre, hogy nem kellett túl sokat a prédikációikat hallgatni, ha megtudták, hogy megszökött a corsucanti templomból. Ránézésre fiatalabb volt a két lány, mint Edric, emellett egyikük nautolán is volt, akikkel csak ritkán találkozott a férfi korábban, de eddigi tapasztalata alapján rendes népek voltak. Harmadik társa egy szőke férfi volt, aki szintén jedis öltözéket viselt, azonban láthatóan nem a két másikkal érkezett, legalábbis egy apró távolságot tartott tőlük talán pont ezt hangsúlyozandó. A bemutatkozások is hamar lezajlottak, ezek szerint a nautolán volt Reah Tu, a másik lány Essia Sagan és a férfi egy bizonyos Jonathan Skrex. A két lányról az is kiderült, hogy még padawanok voltak, ami azt is jelenthette, hogy talán nem ártott fél szemmel figyelni őket, ne essen bajuk, bár inkább volt ez elővigyázatosság Edric részéről.
A kormányzó időközben belekezdett a mesébe, miszerint a várost minden nap délután megtámadták a nyúldroidok pontban 15 óra 15 perckor, s tulajdonképp bárkit a porral tettek egyelővé, aki az útjukba került, beleértve a város teljes csendőrségét és tulajdonképpen minden védelmi erejüket, ami volt. Rögtön olyan hírek, amelyek nem segítették a helyzetüket, Edric pedig furcsának is találta, hogy ennyire védtelenné vált a város. Skrex további információkat kért tőle elsősorban a nagyjábóli létszámukra vontakozóan, illetve egy térképet is kölcsön kért, hogy ne tévedjenek el miközben felderítettek. Láthatóan tapasztalt fickó volt, így Edric remélte, hogy tényleg könnyű dolguk lesz az egész problémával.
Közben Chron Horain tovább folytatta a beszámolót, elmondva, hogy a népük és úgy általában a bolygó senkinek sem ártott és harmóniában élnek a természettel, nincsenek környezetszennyező gyárak sem droidgyárak az egész planétán, csak erdők és tavak. Ő maga arra következtetett, hogy valaki inváziójáról lehetett szó, de Edric ezt kissé másként gondolta. Egy invázió esetében már rég elesett volna az egész hely. Még annyit elmondott a kormányzó, hogy a droidok mindig északi irányból az erdőségek felől érkeztek és arra is távoztak minden este, amikor feltehetően lemerült az energiaellátó egységük. A droidok több ezres létszáma lehetetlenné tette a teljes lerohanást, de Edric fejében már kezdett megfogalmazódni egy kezdetleges terv. Egy sor kérdést ő maga is feltett még a politikusnak, majd még hozzátette társainak, hogy szerinte érdemes lett volna kivárni az aznapi támadást és követni a gépeket vissza a rejtekhelyükre. Tippjére az erdők között vagy megbújt valamiféle gyár, vagy esetleg volt egy barlangrendszer a környéken, amit ki tudtak a tulajdonosaik használni, mint rejtekhelyet. A nautolán is bekapcsolódott a beszélgetésbe, szerinte egy gyárat azért könnyű lett volna kiszúrni és elég nagy energiára is lenne szüksége. Edric javaslatára is reagált, bár ő inkább azt tartotta jobb ötletnek, hogy a kivárás helyett már a támadás alatt visszakövethették volna a nyomokat. Ami azt illeti ez is egy elég hívogató opció volt a férfi szemében, de nem volt túl sok idejük.
A kormányzón egyre inkább látszott a félelem, gyöngyöző homloka és hangjának egyre gyakoribb halkulása is erre utalt. Az Erő is egyre erősebben közvetítette, mennyire kényelmetlenül érezte magát a szerencsétlen politikus, ahogyan az egész város félelme is szinte tapinthatóvá vált. A jedi tanítások szerint a félelem vezetett a sötét oldal felé, ám Edric úgy gondolta, a félelemnek is van olyan sok formája, hogy nem lehetett ezt a köpönyeget ráhúzni. A legmélyebb félelem, hogy valaki elveszítheti az életét, a természet legalapvetőbb ösztöne volt és olyan erőket ébreszthetett fel, amit másképp nem érhetett el. Nem mindig lehetett választani az ilyen helyzetekben, ezt már ő is megtapasztalta.
A stratégiát hamar lezárták és végül a kivárás mellett döntöttek, majd Edric végül kiadta az ukázt, hogy ideje volt nekik is indulni, mert a támadás hamarosan megkezdődött. Edric javaslatára végül a csatornákat választották a droidok elkerülése érdekében. Útközben Essi érvelni kezdett, hogy a kivárás talán kissé több gondot a nyakukba akasztott volna, mint elsőre gondolták és talán jobban jártak, ha addig derítik fel a környéket, amíg a gépek bent buliztak. A csapat hamar egyetértett a dologban, így némileg változott a terv, de ez Edricet annyira nem zavarta. A csipet csapatban ezen a témán volt némi súrlódás még, de hamar tisztázták, és mindenki továbblépett a cél felé. Edric jól tudta, hogy az ilyenek előfordulhattak, hiába volt egy küldetésen mindenki, különböző gyökereik voltak, ráadásul mind idegenek is egymásnak, így nem volt meglepő, hogy nem volt még egyelőre teljes a barátság.
A csatornára Edric lélekben már felkészült, hogy ismét gázolnia kell a különféle szennyvízkeverékekben, ám meglepetésére még a föld alatti rendszer is szinte patyolattiszta volt ezen a bolygón. A fertőtlenítő szaga elsőre kissé émelyítőként hatott, de hamar hozzászokott orra. El nem tudta képzelni, hogy hasonló legyen a csatorna Korélián vagy egy hasonló koszfészekben, pedig munkája miatt sajnos többször megfordult ilyen helyeken, mint szerette volna. Még a hideg is kirázta, ahogyan a bűzre gondolt.
A csatornában haladva odafentről hallották, ahogyan a nyúldroidok betörtek a városba és elindították az offenzívájukat. Edric a különféle sarkoknál néha óvatosan nézett el a szerteágazó járatok felé, elvégre nem tudhatták, véletlen nem találnak-e rá egy csatornafedélre és gondolnak egyet a gépek, hiába volt erre kevés esély, az elővigyázatosság nem ártott.
A jelek hamarosan már azt mutatták, hogy megérkeztek a város határába, és Edric alig hitte el, milyen gyorsak voltak. Egy biztos, dögunalmas lett volna kivárni azt a pár órát, úgyhogy már neki is viszketett a tenyere némi akció után.
Az alagút persze nem volt zsákutca, de több lehetőségük is volt immár arra vonatkozóan, hogy hol is bukkanjon fel a fejük a felszínen. Ha tovább haladtak, a csatorna egy mesterséges patakba ömlött nem túl messzire, közel az erdőhöz. A második a jelek szerint közvetlen a fal után jött fel, míg a harmadik egy őrtoronyhoz tartozó udvarszerűségen. Tudva az előbbi kommunikációs malőrt, Edric a jeleket ismertette a többieknek is, majd szavazásra bocsájtotta a dolgot, nehogy a jedik véletlen még lezsarnokozzák.
- Szóval mivel én nem üldögélnék szívesen a szennyvízben órákat, mehetünk a patak felé, a fal mellett, vagy az őrtoronyba. Részemről én a fal mellől kezdeném elvégre onnan biztos lesznek nyomok, de a patak sem rossz megoldás- mondta, majd a jelekre mutatott a csatornafalon. Igazából úgy volt vele, hogy a véleményét elmondta, a többiek pedig úgy is eldöntötték többség alapján, melyik is legyen a helyes út.
Elsőre Skrex reagált a szavaira, bár ő inkább az őrtornyot nézte meg, azért nem volt túl sok ellenvetése a többi úttal sem.
- Én kezdésnek a biztonsági tornyot javasolnám. Nem tudjuk, milyen a helyzet odafent, talán abban lenne a legtöbb lehetőség, hogy körbe nézzünk és felmérjük a terepet. De ha a patak vagy a fal felé akarnak menni, nekem igazából mindegy, csak induljunk el valamerre és elemezzük az ottani helyzetet. Utána pedig eldönthetjük, a kinti körülmények fényében, mi legyen a következő lépés. Szétválást egyelőre semmiképpen sem támogatnék. Akármerre is megyünk, maradjunk együtt.
Reah ezzel szemben szintén a fal mellett voksolt, ahogyan Essi is.
- Szerintem a fal jó megoldás. Az őrtorony abban az esetben lenne jó, ha meg akarnánk a droidokat figyelni, viselkedés és hasonlók miatt. A patak partján nem hiszem, hogy sok nyom lenne, kétlem megállnának "inni" hazafele menet. Ha mindenképp nyomokra és megelőzésre utazunk akkor marad a fal, igaz ezzel biztonsági kockázat is jár, de mégsem húzhatjuk a dolgot a végletekig. Előbb utóbb szembe kerülünk legalább eggyel- fejtette ki a nautolán lány.
Amikor megpillantották a létrát, Edric kissé előre tolakodott, elvégre mégis az ő ötlete volt ez a kijárat, úgyhogy legalább annyit megtehetett, hogy kockáztatta a saját épségét.
- Engedjétek meg, körülnézek és adom a jelet, ha minden tiszta- mondta, s már mászott a létrán. Ahogyan a csatorna fedelét elérte, azt óvatosan megemelete, pont annyira, hogy szemei a felszín fölé lássanak. Körbe fordult, és örömmel konstatálta, hogy sem egy droid, sem egy lélek nem volt sehol. Jelzett a többieknek, majd felugrott a talajra és körbenézett, hogy hova is érkeztek. A fal árnyéka enyhítette a számára kissé túl meleg levegő érzését, patak csordogált nem messze tőlük, amibe a szennyvíz is érkezett nem sokkal távolabb, a közelben pedig egy híd is a csobogó víz fölött kanyarodott. Az erdő felé lévő út felett jókora porfelhő volt még mindig, az álló levegőben nyilván még nem telt el annyi idő, hogy a droidok által felvert kosz ismét leülepedjen a talajra. Két lehetőségük is volt ismét elérni az erdőt, Skrex pedig fel is tette a kérdést, melyik legyen. Szerencsére most egyre is gondoltak és Edric bólintott a szavaira egyet, hogy jelezze támogatását a patak átugrásáról. Ugyanakkor azt is jelezte főleg a két lány felé, hogy mindannyian igyekezzenek kevesebbet beszélni és ha kellett, halkan, elvégre a droidok lépteinek zaja őket is elérte, így jobb volt nem kockáztatni. Ki tudja mennyire érzékeny hallójárataik lehettek a tapsiknak.
Edric közben azért megállt egy pillanatra az Erőre fókuszálni, hátha elkerülte valami a tényleges érzékszerveik figyelmét. A környéket szemeivel is pásztázni kezdte, hogy lát-e esetleg bármilyen nyomot a droidoktól vagy tulajdonképpen bármiről, ami érdekes lehetett.
A patakot letudva végre elindultak az erdőben, ami elsőre elég gyérnek tűnt és a nyúldroidok láthatóan nem figyeltek a környezet védelmére, amikor masíroztak. A lábnyomok útjába kerülő növények egytől-egyig letaposva voltak, vagy épp az utat akadályozó fák tulajdonképp átlőve.
Ahogyan haladtak, a semmiből hirtelen sötét oldali zavart kezdett érezni, amire egyből megtorpant és az irányába pillantott. Amilyen gyorsan jött ez az érzés, olyan hamar is múlt el, mint egy szélsebes hullám az óceánparton. Társai egyaránt észrevették, ahogyan az várható is volt.
A zavar persze megint döntés elé állította őket, elvégre ismét két irányt is választhattak, ráadásul eléggé ellentéteseket. Kecsegtető volt eredeti céljukat sutba hajítani, ám a zavar csak pár másodpercig tartott. Arra sem igazán volt garancia, hogy az bárhova vezetett, míg a fizikai nyomok egyértelműek voltak. Fejvadász oldala ment volna a tappancsok után, de jedi mivolta kíváncsi volt a sötét oldali rezonanciára is.
~ Tudom, hogy a droid nyomok a biztosak, de ez nem lehetett véletlen. Ugyan tényleg nem jó ötlet szétválni, most lehet mégis az lenne a legmegfelelőbb megoldás~ javasolta telepatikusan.
A két padawan ellenkezésüknek adott hangot, miközben Edric meglepetésére pont Jonathan értett egyet a különválással és csatlakozott volna hozzá kideríteni a zavar forrását, hiába adott hangot korábban, hogy a csapat szétválását inkább elkerülné. A jedik kitartottak véleményük mellett, hogy a küldetés volt az első, ám Edric úgy látta, hogy könnyen lehetett a két dolognak köze egymásnak, és akkor bizony megérte volna kideríteni a dolgot. A diplomáciai problémákat pedig majd a politikusok megoldják... utólag. Legalábbis Edric szerint.
Végül mégis különváltak, Edric és Skrex pedig egyre beljebb hatolt az erdőben, útjuk során pedig a csend is egyre nagyobbá és nyomasztóbbá vált. Út közben egy idő után kissé megunta a nagy csendet, s telepatikusan ugyan, de kérdezett egyet újdonsült társától.
~ Szóval mi szél hozott ide? Ha jól értem nem vagy te sem a Rend tagja, bár az öltözékből ítélve jedinek mondanálak~ kérdezte kíváncsiságból. Láthatóan Skrex nem akart túl bőbeszédű lenni, ugyanis rövidre fogta a témát.
Érdekes fickó volt Jonathan Skrex, Edric legalábbis így valahogy tudta volna leírni a másik erőhasználót. Modorosságban akaratlanul is néha a jedik jutottak róla eszébe, olyasvalaki aki hitt valamiben és azt követte. Ez persze mégis valamelyest más volt, mint a két jedi növendék esetében, de azért sokkal közelebbinek tűnt, mint talán a férfi is gondolta. Edric pont emiatt valamennyire meg is lepődött, amikor Jonathan kifejtette, hogy sosem tartozott a Rend kötelékébe és csak egy szürke jedi, aki segíteni akart. Utóbbi Edricre magára is igaz volt, de ahogy Skrex is rátapintott, nála a Rend elég sokáig szerepet játszott az életében. Az emlékek ismét csak elárasztották, mintha zsilipet újra megnyitotta volna egy kezelő. A Templom falai között mindenki örömmel élt, Edric viszont sosem érezte ott magát igazán boldognak. Valami hiányzott neki, hiába adott meg a Rend mindent a növendékeknek, a szabályok, az egész rendszer és vallás túl idegennek tűntek. Gyerekként persze szót fogadott az esetek többségében, a kamaszkor lázadása azonban pontosan ezeket a világnézetbeli eltéréseket hozta felszínre és teljesedett ki a szökésében.
~ A Rend tagja voltam, de nem mondanám, hogy valaha is közéjük tartoztam volna. Szüke jedi és fejvadász is vagyok egyben, de annak hívsz, aminek akarsz~ válaszolta még a másik szürke jedinek telepatikus úton, csak tisztázva a titulusokat, habár igazából tényleg aligha érdekelte, minek is szólították. A lényeg nem a cím volt, hanem, hogy milyen tetteket is tett le az asztalra és abból milyen emberként fognak rá emlékezni. Már ha egyáltalán bárki is emlékezett rá.
Hamarosan egy magaslathoz értek, amit mindketten elkezdtek megmászni, ám amint a tetejére értek, két alakot pillantottak meg egy lépcső tetején, ráadásul körülöttük a teljes erdő mintha a semmivel vált volna egyenlővé. Edric hasra is vágta magát, nehogy észrevegyék, egyikük egy nő volt, a göncei alapján talán Sith, a másik pedig egy katona, méghozzá az elit fajtából. A környéken kezdett nézelődni, mennyire tudnának észrevétlenül leereszkedni a növényzet vagy sziklák takarásában. Környezetük szerencsére biztatónak tűnt ehhez, de ekkor egy másik telepatikus üzenetet is kapott, viszont ekkor már Essitől. A két jedi lány a nyomokat követve hamar rátaláltak a droidok bázisára, ami mit ad az Erő egy jól álcázott mesterséges domb lehetett. Hirtelen azért átfutott a bűntudat rajta, hogy magukra hagyták a két jedit a bázissal szemben, ahol ki tudja milyen ellenséggel néztek szembe.
A bújócska nem járt azonban eredménnyel, a két alak láthatóan pontosan feléjük nézett, a nő pedig meg is szólalt és leinvitálta őket, valószínűleg nem csak egy italra.
- Jöjjenek le mind a ketten, tudjuk hogy itt vannak. Ha valakit ki akarnak kémlelni, célszerűbb lenne elrejteni önmagukat az Erőben és technológia elől, főleg, ha Erőhasználó a célpontjuk- szólt hangosan, hogy a fent lévő kettő is hallja. Edricet egyből frusztrálta a dolog, és kieresztett magából egy mérges sóhajtást. Habár innen jött sötét oldali zavar, ha már kiszúrta őket, a nő simán egyből támadhatott is volna ahelyett, hogy megszólítással pazarolja az időt. Furcsa döntés volt így ez a meghívás, emiatt Edric sem lett annyira biztos benne, hogy jó ötlet volt kezét a fénykardja mellett tartani és rögtön kaszabolni, így végül önként leugrott a magaslatról és a két alak felé indult, azért érzékeit résen tarva. Skrex követte, bár ő sem örült túlságosan a dolognak. A nő tudakolta, hogy mi járatban vannak és kivel voltak, amire Edric béna poénkodással kezdett, amolyan időhúzás gyanánt. A nőnek persze nem tetszett, bár Skrex még gyorsan elmondta tömören, hogy a droidinvázió miatt segítenek Tako város lakóinak. Legnagyobb meglepetésükre erre mindkét alak levette a sisakot, így ki is derült, kikkel álltak szemben: a katona Gilad Romet volt, a nő pedig Rhyssa Edaara Quillan őrnagy, mindketten valóságos köztársasági hősöknek számítottak. A dolog kissé összezavart a fejvadászt, és nem igazán tudta összerakni az egyelőre hiányos kirakóst, hogy mégis mi közük lehetett a sötét oldali zavarhoz. Az ezredes még jól le is teremtette őket, hogy egy több hónapos fedőakciót kockáztatnak lebuktatni, így jó lett volna, ha továbbálltak. Rhyssa is mondani akart valamit, ám hirtelen oldalra állt és hányt egyet, ami csak újabb furcsaság volt a sok közül, bár Edricnek volt egy gyanakvása, hogy a nő terhes, s ez be is vált.
Kissé meglepte a dolog, hogy terhesen a nő fel mert vállalni egy ilyen küldetést, de ez is azt mutatta, hogy a róla szóló történetek még igazak is voltak. Vakmerő volt ezek szerint, bár a frusztrációja nyilván nem csak a hormonok tréfájából adódott, de szimplán a két erőhasználó megjelenéséből is.
- Nem hiszem, hogy mindez- mutatott körbe- jó ötlet a maga állapotában- tette hozzá, bár tudta jó előre, hogy nagyon magasról tenni fog a véleményre a hölgy, azért egy próbát megért. Ha pedig már fursztráltság, az Erő nem csak abban segített, hogy terhességére bizonyosságot szerezzen Rhys gondolataiból, de hirtelen kissé többet is megtudtak szürke jedi társával talán a kelleténél. Amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan is csillapodott, de Rhys lelkének sebei még Edricet is komolyan érintették. Mellkasában erős szorítást kezdett érezni, mintha vele is megosztaná a nő a fájdalmat, amelyet igyekezett saját magában elzárva tartani, nehogy feleméssze a józan eszének utolsó hídjait is. Edric Rhyssa szemébe nézett, de pár pillanat után a távolba révedt. Mikor ismét visszafordította fejét, a sebet végre nem érezte, azonban a nő auráját nem más lengte körbe, mint egy xesh szimbólum. Nem is hozzá tatozott, csak szinte hozzá volt láncolva, akár egy büntetés. Az egésztől ráadásul kissé deja vu érzés is elfogta Edricet, mígnem ráismert a furcsa érzésre, amivel korábban csak egy helyen tapasztalt, méghozzá a családja által is őrzött sith kincstárban. Egy pillanat alatt a Dantooine-on találta magát, a sötét, ám a kristályok által fénybe áztatott barlangban. Rhys újabb szavai rántották vissza a jelenbe, s Edric igyekezett arcán leplezni bármit, ami esetleg segített volna a többieknek megérezni, ő maga mit is érzett épp.
A nő elmesélte, hogy a jel Lord Xeth szimbóluma volt, aki ezek szerint megbélyegezte a másik jedit valami oknál fogva. Szegény baját csak tetézte, hogy megszabadulni még a jedik segítségével sem tudott tőle, bár Sorenn Mester, akinek szárnyai alatt volt, ezt remélte a Takodanatól. Kissé furcsa összefüggésnek találta Edric a dolgot, elvégre a lépcső felől nem épp a jókedv és kacagás áradt, sokkal inkább olyan helynek tűnt, mint a dantooine-i kincstár. Választ is adott még, hogy a sötét oldal a hely megtalálásához és kinyitásához kellett, bár igen komolyan megviselte őt ezek szerint a mutatvány. Az ezredes a végén kezdett kemény katonát játszani, bár Edric szíve szerint egy kecses Erőlökéssel a hátára tette volna, hogy ne szóljon bele a beszélgetésbe. Nem voltak ellenségek, ezt már megmutatták, és persze idegenekben nem lehetett túlságosan bízni, Rhyssa pontosan érezhette róluk, hogy nincs bennük hátsó szándék.
Váratlanul Edric ekkor ismét meghallotta Essi hangját telepatikusan, ezek szerint a két másik társuk valószínűleg már meg is találta a droidok rejtekhelyét és épp felfedezni készültek a helyet, bár azt szóvá tette, hogy nem ártott volna az erősítés. Edric rágni kezdte alsó ajkát elgondolkodva a dolgon egy pillanatra. Egyfelől Rhys nyoma az Erőben nem hagyta nyugodni, és a Dantooine-on tapasztaltak után olyan rejtélyt érzett belőle, amit talán jobb lett volna felgöngyölítenie. Másfelől küldetésük volt, a többieknek pedig elkélt a segítség. Jonathan felé pillantott, aztán visszafordult Rhyshez.
- Ha jól érzem tényleg nem látnak túl szívesen minket, főleg az Ezredes, igaz?- kezdett bele a katonára pillantva- Nekünk is megvan a magunk kötelessége a bolygón, aminél úgy tűnik szükség lenne ránk. Azonban Őrnagy, ez a… minta... már éreztem. Talán tudunk majd segíteni egymáson- mondta a nőnek, majd Skrex felé- Talán ideje visszamennük, ha egyetértesz. Ha pedig szükségük lenne valamire, elérhetnek minket telepatikus úton- mondta.
A visszaút sokkal gyorsabban elment, talán az elmélyedt töprengés miatt, csak mert a terep már ismerőssé vált, de mintha feleannyit lépkedtek volna az eredeti kiindulópontig. Edric ekkor vett ismét erőt magán, hogy a tényleges feladatra koncentráljon. Kissé kellemetlenül is kezdte érezni magát, amiért ennyire jelentéktelennek sorolta be az elmúlt percekben az inváziót, holott azért a kis kitérő nem kevés időt is elpazarolt és ki tudja, hány órájuk, percük volt addig, amíg a nyulak a városban tomboltak és nem indultak haza a mámorukból.
Innen már könnyedén ráfordultak az útra, amelyen Essi és Reah is végigment, út közben pedig elhaladtak néhány üzemképtelen droid mellett is, noha egyik sem nézett ki úgy, mintha a két jedi keze által pusztultak volna el. A környék pont úgy festett, mint amikor egy egész sereg masírozott át valahol, az aljnövényzet tulajdonképp eltűnt a sorozatos letaposások után, a fák ágai közül itt-ott pedig már csak a legmagasabbak maradtak, mintha valaki szépen lehámozta volna dús ágaikat.
Némi hosszabb séta után értek egy meglehetősen nagy tisztásra. A furcsa rét szinte teljesen le volt betonozva, így Edric tudta, jó helyen jártak és Essiék is errefelé jöhettek.
~Közel járunk~ üzente telepatikusan Essinek és Rheanak, miközben elindult az ajtó felé, ami szerencséjükre pont nyitva is volt. Csak közelebb érve tudatosult Edricben, hogy lehet, az a rés nem lesz elég arra, hogy ő is bejusson. Oldalra lépett, hogy először beleskelődjön az ajtón, de hamar látta, hogy egy rakás droidroncs hevert a padlón. Nyilvánvalóan a két lány műve lehetett a gépek testén látható sérülésekből ítélve, így feljegyezte magának, hogy némi dicséretet megérdemel a két jedi. Visszalépve egy fél métert, felmérte kissé a rést, majd sokat mondóan a pocakjára tette egyik kezét. Egy bátortalan pillantást vetett Skrex felé, de végül oldalazva mégis nekiveselkedett, s hasát behúzva átverekedte magát, noha volt egy pont, amikor azt hitte, fel fog akadni.
Odabent a félhomály fogadta, amihez szemének kellett pár pillanat, hogy hozzászokjon a kinti erős napfény után, de ekkor lepődött csak meg igazán, ugyanis a két lány épp egy szemközti fém ajtó előtt méregetett egy kör alakú zárat.
- Olyan gyorsan jöttünk, amennyire csak tudtunk. Bocs a késés miatt!- mondta Edric, hangja pedig komolyabban visszhangzott a parányi csarnokban, mint elsőre hitte- Minden rendben?
Szerencséjükre a két padawant nem kellett félteni, elég jól elbántak az addigi akadályokkal is. A legutolsó dolog, ami hiányzott volna még a lelkének egy jó adag bűnbánat, amiért valaki a saját makacssága miatt sérült meg. Pedig sajnos erre is volt már bőven példa. Természetesen két társuk kíváncsi volt arra is, hogy mit találtak. Skrexel tulajdonképp egyszerre pillantottak egymásra sokatmondóan, de Edric hálát adott, amiért Jonathan megoldotta a témát azzal, hogy most kissé hosszabb lett volna mindent elmesélni, mint amennyi idejük még lehetett, így jobbnak látta, ha most inkább haladt a csapat előre. Edric némi bólogatással jelezte, hogy egyet is ért, és remélte, hogy tényleg nem veszik úgy a jedi növendékek, hogy annyira titkolózni akarnak előttük, inkább csak rájött a két férfi is végre a kis kitérő után, hogy bizony az idő elkezdett szorítani és csak az Erő tudta, mikor döntöttek úgy a driodok, hogy visszamasíroznak az eredeti helyükre.
A lányok a következő ajtón egy igazi jedis bejáratot vágtak a fénykardjukkal, így a csapat az üdvözlések után ismét visszatért eredeti feladatához. A lyukon túl teljes sötétség uralkodott, s utolsóként zárta a sort, sárga fénykardpengéjét pedig aktviálta, hogy a sötétben ne érjék őket kellemetlen meglepetések.
Egy kanyarhoz értek lassacskán, ami után a járat beletorkollott egy jóval terebélyesebb csarnokba, ahol végre a világítás sem volt kispórolva, az egész komplexumban tulajdonképpen először. Persze könnyen lehetett, hogy a droidok nélkül valamilyen energiatakarékos módba kapcsolt az egész hely, de azért így is elkelt volna néhány villanykörte például az előbbi járatra is. Mindenesetre az újabb állomás már sokkal inkább tűnt olyan pontnak, ahonnan a nyulak elindulhattak a napi bulira, itt pedig megpihentek a fárasztó munkanap után. Egy hatalmas platón ugyanis energiatelepek kaptak helyet, méghozzá legalább annyi, amennyi droid masírozott a városban korábban. Az egész egy komoly méretekkel rendelkező szerkezet része volt, a plafon Edric saccára pedig az a hatalmas betonozott rész lett volna, amin ők maguk is átfutottak. Ezek szerint a kis dögöket a platón keresztül emelték fel, és eresztették a szabadba minden egyes nap, majd ugyanide is érkeztek vissza.
Edric eljátszott a gondolattal, hogy az egész helyet a levegőbe lehetett volna repíteni néhány töltettel, de persze senki sem hozott magával bombát, társai még le is teremtették, hogy nem volt túl jó ötlet és inkább előbb körül kellett volna nézni. A férfi beadta a derekát, így mind kiválasztottak egy-egy ajtót a csarnok egyik végében, majd a szobát kutatták át. Komolyabbat senki sem talált, bár az látványos volt, hogy mennyire régen elhagyhatták az egész helyet az eredeti ‘lakók’.
Az Erő azonban többet segített a rendes érzékszerveiknél, ugyanis egy életjelet fedeztek fel a legalsó szinten, a szemközti folyósó ellentétes sarkában. Nem is kellett sokat várni a csapat újabb döntésére, így elindultak lefelé megnézni, kié is lehetett ez az életjel és vajon az ördögi terv kieszmélője volt, vagy esetleg valaki más. Jonathan törte az utat előre, bár Edric számára kissé túlságosan is lassú volt a tempó. Mögötte Essi és Reah is szinte lebegve közlekedett, s a sort záró Edric is igyekezett azért zaj nélkül haladni, bár úgy volt vele, ennél bőven tudott volna nagyobb tempót is. Cipője talpa szerencsére gumizott volt, így csapott akkora zajt a különféle felületeken amiken át kellett haladniuk.
A lépcsők úgy kanyarodtak lefelé mintha épp egy lefolyón ereszkedtek volna alá a föld legmélyebb bugyraiba. Az lépcsőfokon a kopás alapján ezt azonban szinte nap mint nap használhatták, méghozzá egészen sokat. Edric lábának kissé keskenynek bizonyultak a fokok, így kiss kényelmetlenül szinte oldalazva kellett lefelé haladnia, ha nem akarta egyensúlyát elveszteni minden három-négy lépés után. Némelyik fordulónál meg-megállt felpillantani, és egy pillanatra a hangokra fülelni, ám a válasz szinte mindig csak a huzat füttyszerű susogása volt. A szürke jedi vezetésével mind leértek végül legalulra, a csapat pedig egy újabb ajtóval szembesült a lépcsőházból kivezetvén, ám az ezúttal nyitva volt és az azon túli folyosó végében már látszott némi fény is, amelyet nem Jonathan kardja adott. A társaság szinte feltorlódott a folyosó végén, s mind vetettek némi pillantást, mi is volt odabent. Edric türelmesen kivárta a sorát, elvégre négyen egyszerre mégsem nézhettek be. Jonathan kissé tovább is időzött a látványon, mint várta, aztán végül még az Erőn át meg is kérdezte, hogy a többiek ismerik-e, ami kissé fura volt. Végül azonban Edric is be tudott kukucskálni, így ennek oka is hamar leesett neki. Elsőre a fény zavarta szemét, mintha erősebb lett volna, mint várta. Aztán ahogy szemei hozzászoktak, már látta a szoba, illetve inkább iroda tartalmát. Gépek sorakoztak itt-ott, mind működő és láthatóan karbantartott, egy asztal, aminél ott üldögélt az életjelük is és épp bőszen dolgozott egy nyúldroidon: egy mirialan lány forgatott egy szerszámot a kezében, szinte teljesen elfeledkezve a külvilágról. Öltözéke alapján jedinek mondta volna Edric, ráadásul hajából a padawanokra jellemző tincs sem hiányzott. A lány nyaka körül azonban volt valami, s némi hunyorgás után rájött, hogy egy erőblokkoló szerkezetet tett rá valaki.
Essi megerősítette, hogy nem ismerte a szerelőt, ami már csak a templomok száma miatt sem volt túl meglepő, erre még a padawan is emlékeztette a szürke jedit, akinek nyilván ez aligha mondott valamit. Úgy tűnt ráadásul, hogy már nem csak ő akart kissé sietni a dolgokkal, hiszen Essi is pont azt javasolta, hogy szabadítsák ki a lányt mielőtt a tényleges gazfickó vagy nő visszatért. Edric már épp válaszolni akart, amikor fülét fémes léptek hangja törte meg a lépcsők felől. Azt nem tartotta valószínűnek, hogy a nyulak tértek volna máris vissza, de B1-esek még bőven megbújhattak a sötét komplexum bármely részén, és rejtett kamerákat sem volt nehéz egy ennyire megvilágítatlan helyen bepakolni a biztonság érdekében. Edric önfejűen belépett az irodába, azért arra ügyelve, hogy kellemetlen meglepetés ne érje, s közben kezeivel igyekezett nyugtató mozdulattal közeledni a lány felé, nehogy az megijedjen.
- Segíteni jöttünk. Az én nevem Edric, de mivel szorít az idő, el kell mondanod, mi folyik itt- ugrotta át inkább a formalitást, miközben a gépes lábak hangját egyre csak közelebb és közelebb hallotta.
Essi úgy döntött, hogy megvárja folyosón azt a valamit, ami közeledett feléjük.
A fogvatartott lány először nagyon megijedt Edrictől, de a többiek öltözékét meglátva láthatóan nagy kő esett le a szívéről. A droid nyulat azonban így is elejtette és egy halk sikoly kíséretében hátrált el a lehető legtávolabb.
- Iawa vagyok, Jedi padawan, nem olyan régen raboltak el a Koréliáról, ahol a mesteremet megölték. Egy fejvadászdroid, ő kényszerített, hogy javítsam meg a droidokat és hozzam működésbe a helyet… valamit keres a városban– magyarázta.
Kissé ijedten nézett az ablak irányába és arra mutatott. A többiekkel együtt követte a mozdulatot, amikor is meglátták a közelgő droidot, mely egy igazi halálgépnek tűnt még távolról is. Essi már aktiválta is mind a két ezüst színű fénykardját és támadóállást vett fel.
- Egyedül nem fog boldogulni, az a droid képes volt megölni a mesteremet is… – hadarta a fogvatartott. Skrex hamar csatlakozott Essihez odakint.
A harc szinte azonnal elkezdődött, a droid szó nélkül kapcsolta be elektrobotját, ami még a fénykardoknak is ellen tudott állni. Legalább nem rögtön egy rakétával próbálta elintézni a társaságukat, ami előrelépés volt. Edric is válaszút elé érkezett, ugyanis vagy segített, vagy Iawara ügyelt, esetleg kiszabadította az erőblokkoló hatása alól. Úgy volt vele, hogy ugyan már ketten harcolnak a droiddal, az erősítés sem ártott volna.
- Maradj itt, és próbálj biztonságba húzódni- szólt Iawanak, majd Reah felé fordult- Ha lehet, kérlek figyelj rá- mondta, majd aktiválta fénykardját és csatlakozott a többiekhez.
A küzdelem éppenhogy elkezdődött odakint, mire Edric kikocogott sárga fénykardjával. Elsőre megállt még az irodaszerű helyiség ajtajában, felmérve mi is várt rá a folyosón. A sötét járatot csupán a fénykardok és a szobából kiszűrődő fények világították meg, a színek úgy táncoltak, mintha valamilyen szórakozóhely táncterén lett volna dekoráció. Edric egy pillanatra meg is kívánt egy jó italt, ha ennek az egésznek vége volt, de előbb a droiddal kellett végezni. A gép nem is teketóriázott sokáig, egy meglepően gyors mozdulattal indult először Essi felé, azonban hamar irányt váltott és végül Jonathanre támadt az elektrobottal, ami még egy fénykardnak is ellent tudott állni. A szürke jedi védekezni kényszerült, a gép pedig láthatóan komolyan bele is tette az erejét. Essi azonban ügyesen kihasználta a helyzetét a droid mögül, s megvágta a gép hátsó borítását, ami kissé megzavarta a mozdulatban. Ennek ellenére a támadása nem szakadt meg és a csapástól Jonathannak még hátrálnia is kellet. Kívülről szemlélve hamar egyértelműnek tűnt, hogy fizikai erőben a droid bizony magasabb szintet képviselt, azt pedig sajnos csak találgatni tudta Edric, hogy vajon az ő ereje elég lesz-e ellene. A fénykard hatástalansága persze gyors gondolkodásra késztette Edricet, aki a droidot végigpásztázva igyekezett a villogó lilás és szürke fényekben keresni bármiféle gyengepontot. A robot hajlataira tudott csak tippelni első körben, a mozgásuk miatt azt nehezebb volt komoly védelemmel ellátni, így hamar eldöntötte, hogy arra fog koncentrálni. Mély levegőt vett, orrán keresztül érezte a dohos levegőt és a rozsda furcs egyvelegét, ám tüdeje így is üdvözölte az oxigénlöketet. Izmait megfeszítette, fénykardja markolata körül erősítette szorítását, majd az Ataru alapállásból egy szökkenéssel a droid mögött termett, s elsőnek a térdhajlatait próbálta átvágni fegyverével. Ezzel sikerült kellően lassú mozgásra bírni, szinte megállítani, innentől kezdve könnyebb volt, ezek után következtek a könyökök és a hónalj rész, hogy fegyvert se tudjon használni. Így ekkor már csak forogni volt képes, ami után már sok egymás utáni csapással könnyedén félbe lehetett vágni. A végén a csapat még a fejétől is megszabadította, igaz még ekkor sem kapcsolt ki, de legalább már tényleg semmit sem tett.
A padawanon ezek után tudtak segíteni, könnyedén lejött az erőblokkoló, bár jó ideje rajta lehetett a lányon, ugyanis egy ideig még dörzsölgette a helyét. Az irányítóból könnyedén le tudták kapcsolni a droidokat a városban, így azok teljesen hatástalanná váltak és végre sikerült megfékezni a város problémáját.
Órákkal később a kormányzó mindenféle módon igyekezett a háláját kifejezni, de Edricnek az is elég volt, hogy senkinek nem esett baja a küldetés alatt. Rhyssel való találkozása ott motoszkált a fejében és eldöntötte, hogy fel fogja keresni őt később. Azonban a kaland arra is egyértelműen rámutatott, hogy az évek alatt egyfelől rengeteget elfelejtett a jedi tanokból, másfelől meglehetősen távolra sodródott az Erőtől is, ami viszont az előtte álló úton nélkülözhetetlen lett volna.
A Tako népe ugyanakkor az ünnepségekre még ott tartotta csapatukat, így Edricnek alkalma volt némi kikapcsolódásra is, a gondokat elfelejtendő.
A hozzászólást Edric Kane összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. 15 Márc. 2020, 19:40-kor.
Edric Kane- 2. szint - 6 kredit
- Hozzászólások száma : 125
Hozzászólások régi : 0
Aktuális szint/kredit : 1. szint/200 kredit
Reputation : 105
Join date : 2019. May. 15.
Karakteradatok
Főkarakter: Edric Kane
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Little SW -
Re: Edric Kane
by Edric Kane Vas. 15 Márc. 2020, 18:58
Bővítés:
~ Űr~
Alig egy nappal később ismét az űrben jártak, Edric már az YT hajó fedélzetén volt Crystalia és Max társaságában, s pont a küldetés részletes beszámolóját ejtette meg a közös helyiségben. A lány érdeklődve hallgatta a Rhyssel való találkozást, míg Max összefont karokkal figyelte végig az egész elbeszélést a nyúldroidokról és arról a fejvadász droidról, ami elkapott egy jedi növendéket.
- Kölyök, igazán tudod, hogy keveredj mindig bele a legfurább dolgokba- kommentálta a mese végét egy vállrándítással, majd az idősebb fejvadász felkelt és elindult egy italért.
- Legalább lett némi pénzünk, nem épp neked köszönhetően, vénember!- kiáltott még utána Edric egy mosoly kíséretében. Crystalia láthatóan még mindig kissé furcsállta a két férfi csipkelődését, de talán egyre jobban kezdte megszokni, sőt, néha már ő is tudott nagyobb oltásokat elejteni, ha épp összeszedte a bátorságát.
- Itt minden rendben volt, nem idegesített túlzottan?- kérdezte a lányt a járat felé mutatva, aki elmosolyodva megrázta a fejét.
- Dehogy, egy igazi úriember, ha te nem vagy épp a környéken- válaszolt Crystalia.
- Max, mint úriember?!- hüledezett megjátszott hitetlenkedéssel a férfi, aztán kissé hátradőlt az ülésben és behunyta a szemét egy pillanatra. Hallotta, amint a lány hirtelen felpattan előtte, mire újra kinyitotta szemeit és látta, ahogy hirtelen eltűnik a kabinja irányába. Edric megvonta a vállát, nem igazán értve a hirtelen felszívódását mindkét társának, aztán nyújtózkodott egy jót. A takodanai eseményeket még nem egészen pihente ki, csupán néhány óra alvást sikerült magából kicsikarni amióta ismét a hajón volt. Újra lépteket hallott, aztán Crystalia ismét feltűnt, kezében egy apró csomaggal, amit letett a dejarik-ra használt asztalra.
- Ezt… majdnem elfelejtettem- mondta kissé megilletődve Crystalia, miközben a dobozra mutatott- Sokat segítettél és nem háláltam még meg. Ezt Ethan bácsi hagyta nálunk megőrzésre, hogyha ő nem tudta volna neked átadni- magyarázta, miközben felnyitotta a dobozkát, mely egy datacront rejtegetett, egy olyan adathordozót, amit nem csak Erőhasználók, de bárki képes volt működésbe hozni. Edric először a lányra nézett, aki bátortalanul mosolygott rá, majd a tárgyra, ami szinte hívogatta a lágy fényével.
- Úgy tudom, neked szóló üzeneteket hagyott rajta- tette még hozzá, majd sarkon fordult és elindult a kabinja felé. Mielőtt eltűnt volna az első fordulónál, Edric még utána szólt.
- Köszönöm!- mondta halkan, majd a lány egy bólintás után eltűnt a folyosón. A férfi a datacron fölé tornyosult, s egy ideig csak figyelte annak lágy pulzálását. Elképzelte, milyen üzenetek lehettek benne, hogy vajon apja talán több útmutatást hagyott rá, mint eddig gondolta. Észre sem vette eddig, hogy szíve mennyire gyorsan kezdett kalapálni bordáinak fogságában, tenyere pedig izzadni kezdett. A hajó motorának mély búgását lehetett hallani csupán, na meg a saját, egyre szaporább légzését. Újra leült az asztal mellé, majd kezébe vette a parányi tárgyat, mely oly törékenynek tűnt, akár egy üvegszilánk. Körbeforgatta kezében, kissé megvizsgálta a kockát, majd ujjával kitapogatta az aktiváló gombot. Finoman benyomta, mire a datacron pulzált egyet, s amint Edric ismét az asztalra helyezte, egy hologrammot kezdett vetíteni. Elsőre halványan jelent meg csupán az alak, aztán lassacskán kirajzolódott egy férfi képe. Arcát dús szakáll takarta, haja pedig a fülét is elérte. Láthatóan olyasforma testalkatú volt, mint Edric, s talán csak pár évvel lehetett öregebb. Ethan Kane fiatalon kiköpött mása volt fiának, aki tátott száját egyik kezével kezdte takarni. Szíve úgy kalapált, mintha ki akart volna törni mellkasának fogságából, torkában pedig megmagyarázhatatlanul mintha fennakadt volna egy falat. Csend fátyla borult rá, akár csak amikor leállt a levegő forgatása a hajóban, orra egyre nehezebben tudta felvenni a szükséges levegőt, miközben szemei egyre jobban égtek és viszkettek, ráadásul még homályosabban is látott.
- Nem is tudom, hol kezdjem... - dadogott kissé Ethan Kane, majd egy mély levegőt vett- Ha minden igaz, kisfiam, már a Templom falai között vagy biztonságban és már jársz is, talán a Rend dadáinak legnagyobb bánatára. Emlékszem, Edwin bátyád mennyire kis izgága volt az első években, és, hát még mindig igazi bajkeverő, így biztos vagyok benne, hogy te sem leszel különb! Remélem, egy napon meg fogod érteni, miért hagytalak a jedik kezében, miért gondoltam úgy, hogy talán így több esélyed lesz egy… életre- magyarázta, közben láthatóan megtörölte a szemeit- Szóval azért is készítettem ezt az üzenetet, mert boldog születésnapot szerettem volna kívánni, anyáddal együtt. Tudod, ő is nagyon szeret. De neki ez… ez túl sok lenne. Hiányzol nekünk méghozzá sokkal jobban, mint azt el tudod képzelni valaha is. Az Erő legyen veled, Edric!- mondta még búcsúzóul, majd a kép megdermedt. A férfi érezte, amint arcán végigcsordogál valami, majd orrát felszippantva törölte meg szemeit és kapcsolta ki a szerkezetet. A datacron ismét csak lágyan pulzált, Edric pedig hátradőlt az ülésben és üres tekintettel meredt az asztalra. Egyszerre látni akarta a többi üzenetet, meg nem is, mintha az egész egy csapásra lett volna a legjobb dolog ami történt vele és a legrosszabb is. Eddig a pillanatig csak találgatott arról, milyen ember is volt édesapja, hogy nézhetett ki fiatalon, most azonban lehetősége volt jobban megismerni az üzeneteiből, beleértve édesanyját is és talán testvérét. Megrázta a fejét, hitetlenkedve, hogy ugyan mitől is tartott. Végül újra kezébe vette az apró tárgyat, s ismét bekapcsolta, hogy folytassa onnan, ahol abbahagyta. A következő üzenetben apjának már rövidebb volt a haja, arcából pedig leolvasható volt, mennyire küzdött saját gondolataival. A születésnapi köszöntés után még elmesélte, hogy anyja a farmuk köré egy egész virágoskertet ültetett még ősszel, amitől Edwin a tavasz beköszöntével szinte rögtön allergiás lett és patakokban folyt az orra heteken át, mire rájöttek, mi is a gond. Végül a virágoknak menniük kellett, így édesanyja jobb híján a többi növény és állat nevelgetésére koncentrált inkább. Néhány üzenet meghallgatása után azonban Edric bevonult a saját kabinjába, s onnan folytatta a különféle köszöntések hallgatását. Ahogy haladt előre az időben, apja úgy alakult át annak vasfogának harapásaitól: haja itt-ott fakulni kezdett, és egy jókora pocakot is növesztett mire Edric 16. születésnapjára emlékezett meg. Ez a férfi már sokkal közelebb állt ahhoz, aki nem is olyan régen megmentette Grux és sötét mentorának markából, mindezzel az életével fizetve.
Kommlinkje bejövő üzenet miatt elkezdett csipogni. Edric megtörölte szemeit és sóhajtott egyet a kabin csendjébe, miközben kikapcsolta a datacront és az ágya melletti tartóra helyezte a tárgyat. A kommlink időzítése pocsék volt, de később is be tudta fejezni a dolgot, noha azért el tudott volna viselni némi pihenést így Takodana után. Végül az üzenet meghallgatása mellett döntött, így a csuklóján hordott terminált használta a dologhoz. Először csak statikus zaj volt, majd egy ismerős twi’lek hangja csendült fel, méghozzá Silhana Lolaes’Ra-é, akivel még korábban futott össze egy nem épp neki szóló partin. A mandaloriak egy korábbi jedi mestert keresnek, az üzenettel pedig minden fontos információt elküldött neki. Újabb sóhajtást engedett ki magából a férfi, a szemei már kezdtek ténylegesen leragadni és kevésbé érzett bármilyen késztetést arra, hogy komolyabban elkezdjen most rögtön foglalkozni a dologgal. Nem, elsőként szüksége volt némi pihenésre és két társával sem ártott volna megvitatni a dolgot. Biztos, ami biztos még visszaküldött Silhananak egy üzenetet, amiben megköszönte, hogy rá gondolt, és elvállalta az ügyet, de kis időt kért. Szinte rögtön utána kényelembe helyezte magát az ágyában és alig pár perc alatt mélyen aludt.
Álmában sötétségben volt, egyedüli fényt csak fénykardjának pengéje adott neki. Suttogó hangok vették körbe, rémes, lelkéig maró hangok, melyek sorra szajkózták, hogy el fog bukni, nem elég erős az előtte álló feladathoz. Oldalról egy vörös fénykard csapott felé, amit ügyetlenül, de hárított, majd egy újabb kard jelent meg másik oldalán, amit még szintén ki tudott védeni, ám amikor egyszerre csaptak felé, már nem volt ilyen szerencsés. Szinte érezte, ahogyan a forró plazma felnyársalja bordáit, könnyűszerrel feni át húsát és csontjait egyetlen mozdulattal mindenféle akadály nélkül. Az égető fájdalomtól felsikoltott, majd szemei felpattantak, és az ágya fölötti plafont látta ismét. Zihálva ébredt, homlokán pedig patakokban csorgott a verejték. Oldalában még mindig érezte a helyet, ahol a penge felnyitotta. A kabinon kívülről lépteket hallott, majd Max kopogott be hangosan.
- Minden rendben, Kölyök? Mintha kiabálást hallottam volna- dörmögte az öreg, mire Edric felült az ágyban.
- Igen, bocs, csak… rémálom- kiáltott ki neki Edric.
Egy gyors zuhany után kitántorgott a közös helyiségbe, ahol Crystalia épp a számításaival foglalkozott, miközben Max saját magával játszott némi pasziánszt a sabakk kártyáival. Ahogyan észrevették, hogy Edric kijött a kabinjából, Max a kezében lévő maradék lapokat az asztalra dobta.
- Mi történt?- kérdezte, amire a másik csak vállat vont.
- Mondtam, rossz álom- válaszolt röviden Edric, majd öntött magának egy kis italt, s az üveget a többiek felé fordította kérdőn, hogy vajon kérnek-e ők is. Mindketten megrázták a fejüket, Crystalia alig nézett fel a munkájából. A lány amióta eljöttek a Dantooine-ról, próbálta megfejteni annak a különös bolygónak a koordinátáit, amelyet a barlangban láttak.
Edric fejében még egy ideig a rémálma járt, pontosabban annak jelentése. Pont a Takodanaról visszatérve érezte azt, hogy az Erővel való kapcsolata talán nem épp a legjobb mostanában. A jedi tanítások csak emlékek voltak már a fejében, ahelyett, hogy a lénye részét képezzék. E gondolatok mellett kissé érdekesnek érezte, hogy pont most jött velük szembe egy olyan fejvadász munka, amiben egy volt jedi mestert kellett volna megtalálni. Talán ez a mester tudott volna segíteni rajta, hogy újra teljes legyen a kapcsolata az Erővel…
- Lenne egy újabb munka, illetve olyasmi- mondta ki végre hangosan, amire már Crystalia is felnézett a munkájából.
- Miféle meló?- kérdezte Max, láthatóan kissé szkeptikusan, hiszen Edric alig ért vissza az előző küldetésről. A fiatalabbik egy korty után leült a szabad helyre, majd az asztalra könyökölt.
- A helyzet az, hogy régen voltam jedi és a Takodanan is akibe belebotlottam, nos… sokkal jobban tudta uralni az Erőt, mint én. Ha a holocront kutatók akár fele annyira is biztosak a dolgukban, sok esélyem nem lesz. Szükségem van némi ismétlésre, és pont kapóra jönne egy dolog, amit Silhana tegnap küldött- magyarázta a férfi.
- Silhana, miért olyan ismerős ez a név?- töprengett ekkor Max- Áh, az a twi’lek nőci a bálról?- jött rá alig pár pillanattal később.
- Pontosan, és egy jedi mestert keresnek a mandaloriak. Az üzenet mellé kaptam némi információt is- ekkor Edric felhozta az összes aktát, amit Silhana elküldött neki- Egy bizonyos Je Hallinixi Mestert keresnek, aki állítólag kivált a Rendből, miután az Onderonon történt egy incidens. Ezek alapján egy Erő nexus-al történt valami. Ezelőtt azonban túlságosan aktívan kivette részét a háborúból, és ennek mérten a mandaloriak is szeretnék bíróság elé állítani.
- És hogyan akarsz legyőzni egy jedi mestert, ha saját magad bevallása szerint sem vagy elég képzett?- tette fel a jogos kérdést mentora, amire Edricnek megvolt már a válasza.
- Nem azért akarom megtalálni, hogy elkapjuk, hanem azért, hogy tanítson engem- csapta rá Edric egyből, amire Max csak füttyentett egyet. Edric szinte látta az idősebbik gondolatait, kérdéseit: hogy talának rá, ha egyszer már a Rendből is kilépett és azóta senki sem látta, mivel győzik meg, hogy mégis segítsen rajtuk, na és persze mi lesz a mandaloriakkal, ha nem szállítják le a beígért árut? A válasza Edricnek egyikre sem volt igazán még kiforrva, csupán ötletei kezdtek csírázni, ám úgy volt vele, hogy majd improvizál.
- Megoldjuk, csak bízd rám- mondta még az öregebb megnyugtatására, aki kissé felkacagott a szavaira.
- Na ja, mert még sosem kevertél bajba. Nézd, öcskös, a mandaloriakkal ujjat húzni, lehet, hogy nem túl jó ötlet- figyelmeztette őt Max, de Edric egyelőre ezzel nemigen akart foglalkozni.
- Előbb legyünk túl az első két ponton, utána majd aggódhatunk miattuk- válaszolta, majd újra olvasni kezdte az aktákat, hátha újabb nyomra bukkannak.
Az információk szerint a quermian Je Mester élete sem alakult épp kellemesen az utóbbi időben. Edric megtudta, hogy az Onderonra több padawannal utazott, ám sajátja taszította az ottani Nexust a teljes sötétségbe, ami miatt a mester önmagát okolta. Nemcsak, hogy tanítványa tűnt el, de a bolygó a sötét oldal martalékává lett, gyökerestől átalakult alig néhány hónap alatt. Je Mester Coruscantra visszatérve mindenről beszámolt a Jedi Rendnek és önkéntes száműzetésbe vonult, amióta semmilyen konkrét információt nem lehetett tudni hollétéről. Edric megpróbálta megismerni a szövegekből a mester személyiségét, aki a Rend tagjaként igazi diplomata volt, megbecsült tagja a jedik közösségének és hitt abban, amiért a Rend létrejött. Mivel saját magára vette a történtek miatt a felelősséget, Edric azt is el tudta képzelni, hogy valahol magányosan próbált élni, méghozzá minél közelebb a természethez és minél távolabb a civilizációtól, békében és nyugalomban. A férfi kissé a helyébe akarta képzelni magát, hogy merre is indulhatott, közben pedig az aktában szintén szereplő pletykákat is ez alapján nézte át. Azt le merte volna fogadni, hogy az Onderon közelében akart maradni az ex-jedi, hogy közel lehessen a Nexushoz, de mégsem magán a bolygón, elvégre a felszín meglehetősen más képet festett immár, mint egykoron. Egy térképet is vizsgálni kezdett a csillagködről a közeli rendszerekkel és bolygókkal együtt. A civilizáltabb, modernebb helyeket szinte rögtön kizárta, így maradt a környéken 4-5 rendszer, ami szóba jöhetett nagyobb érintetlen vadonokkal, illetve ami élhető volt egy quermiannak. A mandaloriak láthatóan felkészültek, ugyanis az informátor hálózatuk egészen idáig elért, habár ebben az esetben csak annyi pletykát sikerült megtalálni a megannyi fájlban, hogy mintha az Ithoron láttak volna egy quermianit csatangolni a helyi dokkban pár hete vagy hónapja. Azóta persze már rég eltűnhetett a helyről, de egyelőre ez volt az egyetlen komolyabb nyom, amin elindulhatott a keresésük, így első állomásként ígéretesnek tűnt az Ithor.
A koordinátákat Max táplálta be a navigációs rendszerbe, miközben Edric a pilótafülkébe lépett és leült a másodpilóta székébe. Az ülés egy hangos nyikorgással panaszkodott a férfi súlya ellen, amire Max egy pillanatra, mint minden egyes alkalommal, elmosolyodott két gomb kapcsolása között. Edric megforgatta a szemeit a dologra, de inkább nem kommentálta az esetet.
- Biztos vagy a dolgodban?- kérdezte Max hirtelen, miközben a hajtómű beindult a hajó hátuljában.
- Talán. Csak annyit tudok, hogy még nem állok készen arra, amit a holocron magával fog hozni. A legjobb formámat kell elérjem, és ehhez szükségem van egy mesterre. Tőled is rengeteget tanultam, de az Erő nem olyasvalami, amiben túl sok tapasztalatod van- válaszolt kissé hosszadalmasan Edric, ami úgy tűnt, elég volt Maxnek, ugyanis egy bólintás után a hipertérbe ugrott az YT gépük.
Eközben Crystalia is feltűnt a fülkében, s a harmadik széket foglalta el a két férfi mögött.
- Veled tarthatok?- törte meg a csendet, mely egy ideje csak a hiperhajtómű zaja miatt nem volt teljes. Edric hátrapillantott Crystaliara. A lánynak is immár rengeteget köszönhetett, például kapásból a hajót, amin épp utaztak, válaszokat, a datacront apjától, és még most is miatta volt itt, hogy megtalálják bátyját, vagy azt a bolygót és kiderítsék, mi folyik ott. Mindemellett Edric nem tudta rávenni magát, hogy a feltétlen szükségesnél még nagyobb veszélybe sodorja, így lassan megrázta a fejét.
- Jobb, ha Maxel maradsz. Kell valaki, aki figyel rá.
- Hé, hallom ám- szólt oda a fejvadász, amire mindannyian elmosolyodtak.
- Nézd, tudom, hogy tenni akarsz valamit, de a legjobban azzal segítesz, ha megfejted a koordinátákat. Meg kell találnunk a bátyámat is, de ezt most meg kell tennem ahhoz, hogy ne érjen minket váratlan meglepetés.
A lány a szavakra láthatóan csalódott, de egy bólintással beletörődött, hogy ismét hátrahagyják. Edric kellemetlenül érezte magát miatta, de lényegesen gyorsabban tudott haladni, ha nem kellett sem Maxre, sem Crystaliara figyelnie.
- Tudjátok mit? Amíg én az Ithoron vagyok, ugorjatok át a Chiss Fennhatóságba, hátha ki tudjátok deríteni, mi történt azon a másik bolygón, amit láttunk- vetette fel ötletnek, amire Crystalia sárgás szemei is végre felcsillantak némi izgalmat tükrözve.
~ Ithor~
A hipertérből kiugorva szinte azonnal beterítette a pilótafülke szélvédőjét az Ithor hatalmas bolygója. Már innen, az űrből is láthatóak voltak a zöld és kék színek, melyek a sűrű növényvilág és óceánok kontrasztját adták át. A teljes bolygón alig volt jele a civilizációnak, noha az ithori nép otthonáról volt szó, akik szerte a galaxisban elvándoroltak már, de még így is közel 2 milliárdan éltek itt, méghozzá lebegő városokban, jóval a felszín felett. Ha a mende-mondák igazak voltak, egy ithori szinte sosem lépett a bolygójának talajára életében, így tökéletes menedék lehetett bárkinek, aki el akart bújni a világ elől.
Hajójukkal az atmoszférába értek, majd a főváros felé vették az irányt, ahol Edric reményei szerint talán több információt is megtudhatott, merre tartott Je Mester. A lebegő városról elsőre Bespin Felhővárosa jutott eszébe, habár annál sokkal zöldebb volt, rengeteg parkkal és egyéb növényekkel borított terekkel. Még az épületek is láthatóan a természettel való harmónia alapján emelkedtek ki, nem voltak rideg, betonból épült szürke tornyok. Miközben Max az egyik platform felé navigálta a gépet, Edric már hátul pakolt egy jókora hátizsákba több napi élelmet és vizet. Crystalia csendben figyelte, ahogyan a férfi tett-vett, majd még kérte, hogy vigyázzon magára, mielőtt Edric elindult.
- Az Erő legyen veletek is. Ha bármi baj van, a nagy távolságú kommcsatornán el tudtok érni- mondta búcsúzóul Edric, majd kilépett a hajóból a platformra. Odakint szinte rögtön megcsapta a párás levegő, melyben alig tudott levegőt venni. Végül elindult a kikötő hivatala felé, miközben Max és Crystalia ismét felszállt. Egy pillanatra visszafordult még integetni nekik, aztán bement az épületbe.
A helyiek egytől-egyig méregették, megbámulták a szokatlanul nagydarab idegent, némelyikük még tisztes távolságból ki is kerülte aggódva amiatt, hogy esetlegesen ártó szándéka lett volna. Edric érezte felőlük a félelmet, az Erőre valahogyan könnyebben rá is hangolódott ezen a helyen, talán részben annak köszönhetően, hogy a nép ennyire harmóniában élt saját bolygójuk természetével.
Első útja természetesen a legközelebbi kantinba vitte, ahol a pultnál keresett egy széket, majd intett a csaposnak. Ahogyan az utcán, vagy épp a dokkokban, itt is minden egyes alak méregetni kezdte, belépésekor a beszélgetések elhalkultak, s csak akkor indultak újra, amikor hátat fordítva mindenkinek elfoglalta a helyét. A kantin maga pont olyan volt, mint a csillagköd többi szegletében, az egészet belengte az alkohol bűze, miközben egy helyi banda játszott valamilyen végtelen dallamot, ami inkább volt idegesítő Edric füleinek, mint kellemes. Szerette a zenét, de ez az ithori darab egészen távol állt az ízlésétől.
- Mivel szolgálhatok az úrnak?- kérdezte a közös nyelven a pultos, ami kissé meg is lepte Edricet, de egyáltalán nem bánta, hogy megkopott nyelvtudását nem kellett felelevenítenie.
- Egy quermiant keresnék, ha jól tudom láttak errefelé egyet- mondta rögtön a lényegre térve, közben azért intett, hogy egy italt is kért az információ mellé, majd némi kreditet is villantott, hátha az jobban segít a csapos memóriáján.
- Tény, hogy nem sok idegen jár errefelé, főleg nem fejvadászok, mint maga- válaszolt a másik, közben egy poharat tett le Edric elé és egy furcsa, türkiz színű itallal öntötte tele- A nép itt nem akar semmi balhét, így jobban tenné, ha elmenne, mielőtt baja esik- tért ki a válasz elől. Edric sokszor találkozott ilyesmivel, így egy sóhajtás után belekortyolt a furcsa italba. Az szinte rögtön végigégette a nyelőcsövét, egy pillanatra mintha látása is elhomályosult volna a hirtelen jött érzéstől. Még gyomrában is szinte bugyogott a folyadék, de aztán ahogy jött, úgy el is tűnt az egész.
- Jó ez a cucc- mondta a csaposnak- Nem akarok bajt. Csak beszélni jöttem vele. Jedi ügy- tette még hozzá a varázsszót, amire a csapos erőltetett kacagásba kezdett.
- Jedi, na persze! Nézze, fejvadász nem érdekel, mit akar tőle, de valószínűleg már rég halott. A vendégek beszéltek róla pár hete, hogy látták leereszkedni a bolygó felszínére. Odalent azonban túlélni nem könnyű, valószínűleg már rég egy molsume fészkében rágcsálják a csontjait. Magának is öngyilkos hajlamai vannak?- kérdezte, közben újra kitöltötte az elfogyott italt. Edric megvonta a vállát egy vigyorral a száján.
- És ha igen?
A csapos ugyan nem akart segítőkész lenni, annyira elég volt, hogy Edric sejtését beigazolja, miszerint Je Mester a bolygó felszínén volt valahol. Abban a pultossal egyet kellett értsen, hogy ez a manőver kész öngyilkosság volt, ugyanis az adatbázisok szerint gyakorlatilag minden meg akarta ölni a másikat odalent. Volt itt ragadozó fa és növény, a molsume, amit a csapos is említett pedig egy többlábú, mérges faj volt, amelynek még a húsa is halálos, ha esetleg valaki le akarta volna vadászni őket és lakmározni egy jót. Mondjuk a képek alapján leginkább egy rémálom bestiájának is elment volna a két méregfogával és ragadozó tekintetével. A hideg futkosott a hátán, ahogyan visszaemlékezett a különféle leírásokra és képekre a flora és fauna sokszínű, gyilkos módszereiről, de nem volt mit tennie, le kellett mennie a dzsungelbe, hogy megtalálja Je Mestert. Ez persze cseppet sem volt annyira egyszerű manőver, hiszen alapvetően az ithoriak szentként kezelték a vadvilágot és nem igazán szerették, ha bárki, akár idegen, akár helyi, meg akarja bolygatni azt. Így az egyetlen lejárat is meglehetősen nagy őrzés alatt állt. Edric ennek mérten kénytelen volt kissé unortodox módszerrel lefizetni néhány helyi kisstílű bűnözőt, akik el tudták pár percre csalni az őröket egy bajba jutott társ ürügyével, amíg Edric besurrant a lift épületébe és leereszkedett.
Ha fent párás volt az idő, odalent még ennél is elviselhetetlenebb levegő csapta meg az orrát. A forróság és pára mellett immáron bűz is nehezítette a légzést, mintha a dzsungel összes növénye egyszerre élt és rohadt volna. Elsőre még öklendeznie is kellett, de szerencsére pár másodperc után orra hozzászokott a nem túl barátságos környezethez. Mielőtt bárhová is elindult volna, egy pillanatra lehunyta szemét és az Erőre hangolódott. A dzsungelben különféle állatok hangjait hallotta, valószínűleg sosem aludt teljesen az erdő, mindig volt zaj, méghozzá elég hangos. Ennek ellenére hamar rátalált az Erőre, magához képest szokatlanul, és szinte minden élőlényt egynek érzett az egész bolygón a legkisebb bogaraktól kezdve a legnagyobb ragadozókon át, még a fákat is. Egyszerre lélegeztek Edriccel együtt, tökéletes szinkronban. Azonban a harmónia miatt nem tudott könnyedén semmi olyat érezni, ami kilógott volna a sorból, így Je Mestert sem, vagy akár csak az ő nyomát. Feltűnően homogén volt az egész, ami csak azt jelenthette, hogy nem lesz olyan könnyű megtalálni. Nem számított arra, hogy ölébe fognak hullani a nyomok, de váratlanul tanácstalanabbnak érezte magát, mint amikor megszökött a Jedi Templomból. Végül egy sóhajtás kíséretében elindult keleti irányba, az Erő valahogy azt súgta, arra érdemes indulnia, a Dantooine után pedig úgy volt vele, megérte követni bármennyire is halk a szava. A növényzet és terepviszonyok miatt lassan és nehezen is haladt, néhol a fénykardjával kellett utat vágni a megannyi inda között. Fák levelein átszűrődő napfény csak tetézte a forróságot, de Edric mégis igyekezett beosztani a nála lévő folyadékot, hiába érzete száját egyre szárazabbnak minden egyes megtett méter után. Lábai és karjai némi idő elteltével fáradni kezdtek, a nap állásából pedig már délután lehetett. Egy kisebb tisztáson végül megállt és ledobta magáról a hátizsákot. Pólója már szinte teljesen átázott, egy semmiből jövő szellőtől pedig libabőrös lett. Leült egy korhadt fatörzsre, majd némi élelmet kutatott a táskájában és falatozni kezdett. A dzsungel továbbra is zajos volt, bogarak, madárfélék, vagy más állatok hallatták különféle rikácsolásukat. Edric szemei egyre nehezebbnek érződtek, és elméjében már azt mondogatta magának, hogy ismét mekkora hülye volt, amiért csak úgy elindult. Arra figyelt, hogy ne tévedjen el, de a sűrű dzsungelben azért nem lehetett annyira biztos, hogy könnyedén visszatalált az ithoriak lebegő városainak egyikéhez. Miközben ezen gondolkodott, már csak pár falat maradt hátra az uzsonnájából, azonban úgy érezte, valami nem volt rendben.
Az erdő csendesebbé vált, a bogarak és kisebb állatok hangjai szinte teljesen elhalkultak a közelben, csupán egy távoli madár rikácsolása törte meg a békét. Edric behúzta táskáját, majd egy gyors mozdulattal felvette a hátára és talpra ugrott. Az Erőt figyelte, ám a hely továbbra is annyira együtt élt, hogy nem tudott semmit sem elkülöníteni. A feje fölött ágak törésére figyelt fel, amikor pedig nyakát arra fordította, egy jókora, többlábú, pókszerű szörnyeteget pillantott meg, ami azonnal felé ugrott.
A férfi egy gyors bukfenccel tért ki az állat elől, ami pont a korhadt fatörzsön landolt, ripityára törve azt. A lény hatalmas termetű volt, még lábain is Edric magasságáig ért, két szemfoga idegesen csattogott prédája felé. Leginkább egy kashyyyki pókra emlékeztette a férfit, de mégis rondább volt, ami már teljesítmény. Ez lehetett a molsume, amiről a csapos is beszélt neki. Lassan tett pár lépést Edric felé, aki fénykardját övéről óvatosan lecsatolta, míg az állat láthatóan próbálta felmérni ellenfelének képességeit. Végül a molsume ismét a levegőbe szökkent Edric felé, aki fénykardját aktiválva tért ki előre egy bukfenccel, s próbált az egyik lába felé csapni. Pechjére a szörnyeteg számított erre, és egy jókora rúgással hátra repítette a fejvadászt, aki hangos koppanással és fejjel előre egy több méterre álló fatörzsbe csapódott, szinte rögtön elvesztve az eszméletét.
Először az eső hangját hallotta, ahogy a cseppek leperegnek a növények hatalmas levelein, majd tovább csúszva kopogtak a talajon. Szemeit résnyire nyitotta, bár nem volt túl erős fény, hogy bármi is bántsa látását. Feje a tarkójánál sajgott, a pont, ahol a fát eltalálta mintha pedig lángolt volna. Érezte, hogy valami keményen fekszik, de végtagjai zsibbadtak voltak. Szemeit lassan teljesen ki tudta nyitni, s egy nyirkos, sziklás mennyezet tárult elé, melyen narancssárga fény és árnyékok táncoltak. Fejét oldalra próbálta fordítani, de a tarkójába ismét belehasított a fájdalom, így egy szisszenéssel megállította a mozgást. Fogait összecsikorgatva próbált feltápászkodni, de ekkor egy hang balra tőle megszólalt.
- A helyében nem tennék semmilyen hirtelen mozdulatot- mondta. Dallamos volt és megnyugtató akár egy halk ének. Edric szemeit próbálta az irányába forgatni, de csak félig-meddig sikerült. Egy körvonalat tudott csupán elcsípni, de aztán lassan a nyakát is forgatni kezdte, hogy rendesen szemügyre vegye a hang tulajdonosát.
- Nem tudom, hogy mi volt a célja belesétálni a molsume vadászterületére az öngyilkosságon kívül, de örülhet, hogy épp arra jártam- mondta, miközben Edric végre arra fordult. Mellette egy tűz táncolt, amögött pedig megmentője, egy quermian üldögélt, négy karját a térdén támasztva, míg hosszú nyakán feje kissé oldalra döntve kémlelte Edricet.
- Je Mester?- kérdezte a férfi, hangja pedig rekedtebb volt, mint számított rá. A quermian feje ekkor hátrébb hajlott a testétől, szemei pedig kikerekedtek.
- Honnan…?! Ugye nem a Rend küldte?- kérdezte meglepetten, mire Edric a fejét lassan, óvatosan rázta meg. Megmentője végül felkelt, majd a barlang másik végébe ment és némi matatás után egy serleggel tért vissza, benne vízzel. Segített Edricnek meginni, majd mellé ült le.
- Ki maga?- kérdezte, arcáról azonban Edric semmit nem tudott leolvasni. Bármit is gondolt a mester elöljáróban, arról semmilyen jelet nem adott.
- A nevem Edric Kane. Maga miatt jöttem ide. A segítségére lenne szükségem- mondta kissé darabosan, amire a mester a barlang kijárata felé nézett, a dzsungel dús növényeire merengve.
- Attól tartok, hiába érkezett, Edric Kane. Én csak amiatt vagyok itt, hogy vezekeljek mindazért, amit tettem.
- Nem érti. Fejvadász vagyok... De jedi is voltam. Kissé bonyolult, de mindent elmondok és megmagyarázok, csak hallgasson meg, kérem- kezdte, de közben újra belenyilalt a fájdalom a tarkójába. Szinte végigszaladt a testében egészen a lábujjáig, mire a quermian újra felkelt, majd egy másik kelyhet hozott, benne furcsa színű folyadékkal.
- Ezt igya meg, pihennie kell. Ha jobban lesz, majd folytatjuk.
Nem tudta meddig nem volt eszméleténél, de amikor legközelebb felébredt, az eső még mindig zuhogott odakint, azonban a tarkójában a fájdalom szinte teljesen megszűnt, sőt, egészen kipihentnek érezte magát. A barlang falait ezúttal nem világította meg tűz, mellette azonban ott üldögélt és meditált Je Mester, aki első mozdulatára felnyitotta szemeit.
- Jobban van?- kérdezte egyből, mire Edric bólintott egyet. Feltápászkodott, majd nyújtózott egy jókorát, mire több porcikája is hangosan roppant egyet. A mester egy serleget nyújtott felé, amit Edric egy fejhajtással megköszönt és ismét egy korttyal felhörpintette a vizet.
- Köszönöm, Mester- hajolt meg tisztelettudóan, mire a quermian feltette egyik kezét.
- Nem vagyok semmiféle mester. Azt mondta, mindent elmond. Szóval, miért jött ide egy ex-jedi vagy fejvadász vagy bármi is maga?- kérdezte, arcára pedig inkább a kíváncsiság ült ki, mint bármi más, noha Edric nem volt benne biztos a hangneme alapján, hogy nem volt az egészben némi szkepticizmus és gyanakvás. Nem lett volna túlságosan meglepő, hogy bizalmatlanul állt hozzá, elvégre szó szerint a semmi közepén futottak össze, ráadásul Edricnek megint sikerült elég kellemetlen első benyomást szereznie eszméletlenül. Végül vett egy mély levegőt.
- Ez egy jó hosszú történet, ami még a jedi éveimben indult- mondta, majd belekezdett a mesébe, melyben hosszasan ecsetelt, hogy padawanként elvesztette mesterét, hogy miután megtudta, hogy milyen családból származott, elszökött a Rendből és évekig csak tengődött a galaxisban mielőtt egy fejvadász befogadta, hogy menekült a sorsa elől, de az Erő visszarángatta és talán az egész csillagködre hatással lesz, ha elbukott családjának feladatában. Je Mester az egészet türelmesen és figyelemmel hallgatta, szemöldöke itt-ott feljebb kúszott, de nem szakította félbe Edric elbeszélését. Végezetül kitért a lényegre is, hogy úgy érzi, kapcsolata az Erővel nem olyan szoros, mint régen volt, és az előtte álló próbák miatt feltétlenül szükséges lenne ismét emlékeznie a tanultakra. Amikor befejezte a történetet, Je Mester egy mélyet sóhajtott és megrázta a fejét.
- Attól tartok, hiába tett meg ekkora utat, fiam. A padawanom… Jiwi… miattam bukott el és ennek súlyát cipelnem kell életem végéig. Az Ithorra vezekelni jöttem és még az út alatt elvágtam magam az Erőtől véglegesen. Nem tudok magán segíteni- mondta és széttárta mind a négy karját. Edric kissé megrázta a fejét. Így már azt is egycsapásra megértette, miért nem tudta kiszúrni a mestert az Erőben.
- Nézze, mindketten otthagytuk a Rendet a magunk okai miatt. Tudom, hogy mi történt magával és ez tűnik a legjobb életnek mindezek után, de… amióta ismét megszólított az Erő mintha mindenhova okkal sodorna. Magáról azelőtt nem is tudtam, hogy létezik, mielőtt üzenetet kaptam egy mandalori ismerőstől. Nem engedhetem, hogy az a holocron rossz kezekbe kerüljön, de olyan ellenféllel állok szemben, aki erősebb és tapasztaltabb, mint én vagyok. Szükségem van erre, különben már most elbuktam. Csak a tudását kérem, hogy ossza meg velem. Ígérem, bennem nem fog csalódni, a Rendben is keményen dolgoztam azért, amit elértem- kérlelte a quermiant Edric, majd abbahagyta a beszédet, mert azon kapta magát, hogy felemelte a hangját- Elnézést, csak elragadtattam magam- tette még hozzá, majd inkább leült a talajra és lótuszülésbe helyezkedett, ahogy a mester is. Je sóhajtott egyet ismét, de a férfi nehezen tudta eldönteni, milyen érzelem volt mögötte.
- Nézze, Mr. Kane. Mindketten elhagytuk a Rendet, ez igaz, de maga teljesen más okból. Ön nem jedi és talán sosem volt az valójában. Nem adhatok át tudást olyasvalakinek, aki a Rendből elszökve éveken át csak szórakozott és azóta is fejvadászkodik. A válaszom nem változik- zárta rövidre a quermiani a beszélgetést, mire Edric csak megrázta a fejét és a kinti zuhogó esőre pillantott. A víz csobogó hangja és a mennydörgés egykoron megnyugtató hangok voltak számára a Jedi Templom falai között, valahogyan mindig könnyebben aludt el a viharos éjjeleken. Most azonban olyan volt a hatása minden egyes cseppnek, mintha valaki direkt kopogással akarta volna a vérnyomását megemelni.
- Tudja, ifjoncként sokáig nem választott ki egy mester sem. Volt egy párbajom egy zabrak társammal, amikor is megkísértett a sötét oldal és nem túl tisztességesen győztem le. Mintha minden mester megrémült volna ettől az egy mozdulattól. Aztán Warrick Mester mégis padawanjának fogadott, megdolgoztam érte keményen. A zabrakkal nem is olyan régen ismét összehozott az Erő, miatta halt meg az apám, és belőle lett egy újabb sötét oldali csatlós végül, nem belőlem. Nagyon messzire vagyok a jó jedi fogalmától, sőt, talán a jó emberétől is, de ezért nem is akarok már az lenni. Vannak hibáim, de lassan beletörődök és velük együtt élek. De ez nem jelenti azt, hogy nem akarom megakadályozni, hogy a csillagköd a sötétségbe legyen taszítva!
Je Mester behunyta a szemeit pár pillanatra. Edric nem érzett felőle semmit, mintha nem is létezett volna már az Erőben. A quermiani mester végül lassan bólintott egyet.
- Remélem, nem fogom megbánni…- tette hozzá halkan.
A következő néhány nap próbára tette Edric türelmét, ugyanis Je Mester tulajdonképp beszélgetéseket tartott vele, mintsem igazi oktatást. Azt még megértette, hogy az immár szintén csak ex-jedi meg akarta kissé jobban ismerni, de mikor a sokadik napon is csak ott tartottak, hogy irreleváns diplomáciai stílusirányzatokról kérdezte ki, amelyeket nem hogy elfelejtett a jedi tanítások óta, de még nem is gyakorolt tulajdonképp soha, Edric szimplán kisétált a barlangból némi magányra vágyva a dzsungelben. Hátán érezte Je Mester megvető pillantását is, de ezúttal ignorálta azt. Az erdő mint mindig, most is hangos volt a különféle állatok és bogarak ezernyi énekével és hangjával, utóbbiak közül egy pár rá is próbált szállni a férfi arcára, de az elhessegette a frusztráló rovarokat, amik csak tetőzték az indulatát. Megrázta a fejét és kinyúlt az Erőben, hogy újra érezze a bolygó élővilágát maga körül.
- Tudod, amióta elvágtam magam az Erőtől, én nem hallok eleget ebből a vadonból- mondta Je Mester mellőle, aki valamilyen mágikus módon teljesen hangtalanul jelent meg Edric mellett, aki erre felnyitotta egyik szemét.
- Pedig elég hangos- válaszolt egy vigyorral Edric és kissé hiányolta Maxet, aki erre biztosan valami frappáns visszavágást dobott volna.
- Mit mutat az Erő számodra?- kérdezte Je, ügyet sem vetve a fejvadász megjegyzésére.
- Életet, halált, újjászületést. Egy körforgást- válaszolta Edric, amire Je Mester egy hümmögéssel felelt.
- Az Erő ott van benned, körülötted, az élőlényekben, az élettelen dolgok és tárgyak körül. Mindenütt ott van, ezért mindennel kapcsolatban lehetsz rajta keresztül. Ha fénykardod nincs kartávolságban, csak az Erő segítsége kell és máris a kezedbe kerül. Ha veszélyben vagy, mert egy ragadozó megtámad, az Erő segít vele kommunikálni, hogy megértsétek egymást és elkerüld a vérontást- magyarázta a mester, Edric pedig mintha érezte volna a hangjában a gyászt, amiért mindezt ő maga már nem élhette át.
- A dzsungel… mintha itt sokkal könnyebb lenne az Erővel kapcsolatba lépni- mondta Edric.
- Mindez az ithoriak érdeme is, tiszteletben tartják az élővilágot és annak törvényeit. Mivel nincs háborgatva, a bolygó harmóniában él, ezzel együtt az Erő is sokkal inkább körül tudja lengni, mint például egy betonnal teleöntött planétát. Mindezek mellett a dzsungelben nem csak az Erővel lehet boldogulni. Ha ismered a lakóit, az élővilág megannyi színes formáját, ismerheted a motivációikat, az erősségeiket és gyengeségeiket egyaránt.
Edric bólintott a mester szavaira. Ugyan nagyon másféle jellem volt az új tanítója, mégis a Warrick Mesterrel töltött idők jutottak eszébe neki, ahogyan ő hasonlóan adta át az elmondottakat egy kashyyyki kiruccanásuk alkalmával.
- Elnézést a türelmetlenségem miatt, Je Mester- bökte ki végül, mivel érezte, hogy az előbbi frusztrált kirohanása megsérthette a quermianit.
A mester erre egy sokatmondó mosolyt engedett meg magának, aztán csak bólintott.
- Semmi gond, Edric Kane. Holnap kezdjük a kemény munkát…
Je Mester pedig be is tartotta szavát, ugyanis másnap Edric szempontjából túlságosan korán kellett ébredni és egyből elindultak a dzsungelbe egy közeli tisztásra elég minimális felszereléssel, tulajdonképp csak némi ivóvízzel és Edric fénykardjával. Amint odaértek, a mester egy kényelmes pontra ült lótuszülésbe, majd elkérte a férfi fénykardját és a szeme köré kötött egy bandázst. A dolog kezdett derengeni Edricnek is, legalábbis deja vu fogta el, ahogyan látását eltakarták.
- Egyszerű lesz a feladat. Annyi lövedéket kell elkerülnöd, amennyit csak tudsz- mondta Je, és szinte rögtön csattant Edric homlokán egy diónyi méretű kavics vagy kemény termés, a fejvadász nem igazán tudhatta, csak azt, hogy piszkosul sajogni kezdett a helye, talán még púp is nőtt. Mielőtt ellenkezni tudott volna, már érkezett is a következő, majd a harmadik, negyedik, sorjában és egytől-egyig eltalálták a teste különböző pontján, mire végre felfogta, hogy az Erővel kellett most látnia.
- Ne engedd magad megzavarni!- mondta mentora, mintha már máshonnan, mint az előző mondatát. Edric kinyúlt az Erőben, hogy érezze maga körül a legapróbb változásokat is, legyen az csupán egy szellő vagy épp egy, a levegőn át süvítő kavics, esetleg bármi más. Az újabb lövedék még így is eltalálta, de a következőt már hallotta, amint mellette csapódik a földbe, miután ő tett egy elegáns oldallépést. A következő pillanatok olyannak tűntek, mint egy hajókázás egy szelíd folyón. Edric megannyi mozdulattal volt kénytelen kerülgetni Je Mester bombáit, az egész világ pedig szinte lelassult, ahogy ő egyszer bukfencet vetett, másszor egy szaltóval tért ki a lövedékek elől. Pontosan számon tudta tartani, mennyinél is tartanak, így azt is, hogy a százhetvennyolcadik kavics után Je Mester megállt. A quermian mestert az Erőben nem észlelte ugyan, de a többi érzékszerve a szemén kívül segített neki, hogy pontosan tudja, merre is volt.
- Erre emlékszem… Warrick Mesterrel is csináltuk- mondta halkan, amire a jelenlegi mestere csak hümmögött.
- Újra!- adta ki az ukázt Je, és máris szinte több tucat kavics vette célba Edricet, aki azonnal mozgásba is lendült ismét. Ezúttal azonban a mester próbálta kizökkenteni koncentrációjából különféle találós kérdésekkel vagy épp csak olyan mondatokkal, amelyekkel a motivációját akarta letörni. Habár Edricet frusztrálta a dolog, kitalálta mire ment ki az egész és emiatt nem is hagyta a figyelmét különösebben lankadni hagyni. Így is volt, hogy ezúttal több kavics is eltalálta, majd egy idő után Je Mester megállította a gyakorlatot.
- Túl sokat gondolkodsz a feladaton. Hagyd, hogy az Erő vezesse a tested és elméd egyaránt- jegyezte meg a tanácsot, majd egy nagyobb kavics tarkón találta Edricet, aki eleresztett egy “Au!”-t mielőtt újra mozgásba lendült volna. Elsőre nem igazán tudta, hogyan is lehetne még jobban az Erőre hagyatkoznia. Fogalma sem volt összesen meddig ugrálhatott a lövedékek elől, de mire a mester véget vetett a gyakorlatnak, már zihálva ült le a hideg talajra. Megszabadította magát pólójától is, hogy valamivel elviselhetőbb legyen a hőség, de igazából semmit sem ért a párás levegő miatt.
- Holnap újra megpróbáljuk- sóhajtott a mester, majd visszaindult a barlang felé. Edric még kiterült egy pillanatra a földön, aztán egy ugrással két lábra pattant és követte.
Napok teltek el ismét ugyanezzel a gyakorlattal, a fejvadász türelme már fogyni is kezdett. Egyik nap végül egy kavics tarkón találta el, a fájdalomtól pedig összeszorította fogát és a semmiből csak megállt, ugyanis hasonlót már átélt, Warrick Mesterrel. Talán a bandázsnak is köszönhetően, de mintha újra a Templom falai között lett volna, Warrick pedig a háttérben próbált iránymutatást adni neki.
- Bízz az Erőben, engedd be, hogy teljesen irányítson. Higgy benne!- mondta mestere, a tizenéves Edric pedig egy mély levegő után kiürítette az elméjét és megfogadta mesterének szavait.
A jelenben a férfiban mintha egy gombot felkapcsoltak volna, az emlékkép segített megtalálnia a hiányzó láncszemet ehhez a feladathoz. Ezúttal úgy dőlt az Erő karjaiba, hogy bízott annak fogásában és hagyta, hogy mind mozgását, mind elméjét átvegye és segítsen neki egyszerre elhárítani a kavicsokat és válaszolni a feladványokra, amelyekkel Je Mester állt elő.
3. Fejezet
Jedi ügyek
Jedi ügyek
~ Űr~
Alig egy nappal később ismét az űrben jártak, Edric már az YT hajó fedélzetén volt Crystalia és Max társaságában, s pont a küldetés részletes beszámolóját ejtette meg a közös helyiségben. A lány érdeklődve hallgatta a Rhyssel való találkozást, míg Max összefont karokkal figyelte végig az egész elbeszélést a nyúldroidokról és arról a fejvadász droidról, ami elkapott egy jedi növendéket.
- Kölyök, igazán tudod, hogy keveredj mindig bele a legfurább dolgokba- kommentálta a mese végét egy vállrándítással, majd az idősebb fejvadász felkelt és elindult egy italért.
- Legalább lett némi pénzünk, nem épp neked köszönhetően, vénember!- kiáltott még utána Edric egy mosoly kíséretében. Crystalia láthatóan még mindig kissé furcsállta a két férfi csipkelődését, de talán egyre jobban kezdte megszokni, sőt, néha már ő is tudott nagyobb oltásokat elejteni, ha épp összeszedte a bátorságát.
- Itt minden rendben volt, nem idegesített túlzottan?- kérdezte a lányt a járat felé mutatva, aki elmosolyodva megrázta a fejét.
- Dehogy, egy igazi úriember, ha te nem vagy épp a környéken- válaszolt Crystalia.
- Max, mint úriember?!- hüledezett megjátszott hitetlenkedéssel a férfi, aztán kissé hátradőlt az ülésben és behunyta a szemét egy pillanatra. Hallotta, amint a lány hirtelen felpattan előtte, mire újra kinyitotta szemeit és látta, ahogy hirtelen eltűnik a kabinja irányába. Edric megvonta a vállát, nem igazán értve a hirtelen felszívódását mindkét társának, aztán nyújtózkodott egy jót. A takodanai eseményeket még nem egészen pihente ki, csupán néhány óra alvást sikerült magából kicsikarni amióta ismét a hajón volt. Újra lépteket hallott, aztán Crystalia ismét feltűnt, kezében egy apró csomaggal, amit letett a dejarik-ra használt asztalra.
- Ezt… majdnem elfelejtettem- mondta kissé megilletődve Crystalia, miközben a dobozra mutatott- Sokat segítettél és nem háláltam még meg. Ezt Ethan bácsi hagyta nálunk megőrzésre, hogyha ő nem tudta volna neked átadni- magyarázta, miközben felnyitotta a dobozkát, mely egy datacront rejtegetett, egy olyan adathordozót, amit nem csak Erőhasználók, de bárki képes volt működésbe hozni. Edric először a lányra nézett, aki bátortalanul mosolygott rá, majd a tárgyra, ami szinte hívogatta a lágy fényével.
- Úgy tudom, neked szóló üzeneteket hagyott rajta- tette még hozzá, majd sarkon fordult és elindult a kabinja felé. Mielőtt eltűnt volna az első fordulónál, Edric még utána szólt.
- Köszönöm!- mondta halkan, majd a lány egy bólintás után eltűnt a folyosón. A férfi a datacron fölé tornyosult, s egy ideig csak figyelte annak lágy pulzálását. Elképzelte, milyen üzenetek lehettek benne, hogy vajon apja talán több útmutatást hagyott rá, mint eddig gondolta. Észre sem vette eddig, hogy szíve mennyire gyorsan kezdett kalapálni bordáinak fogságában, tenyere pedig izzadni kezdett. A hajó motorának mély búgását lehetett hallani csupán, na meg a saját, egyre szaporább légzését. Újra leült az asztal mellé, majd kezébe vette a parányi tárgyat, mely oly törékenynek tűnt, akár egy üvegszilánk. Körbeforgatta kezében, kissé megvizsgálta a kockát, majd ujjával kitapogatta az aktiváló gombot. Finoman benyomta, mire a datacron pulzált egyet, s amint Edric ismét az asztalra helyezte, egy hologrammot kezdett vetíteni. Elsőre halványan jelent meg csupán az alak, aztán lassacskán kirajzolódott egy férfi képe. Arcát dús szakáll takarta, haja pedig a fülét is elérte. Láthatóan olyasforma testalkatú volt, mint Edric, s talán csak pár évvel lehetett öregebb. Ethan Kane fiatalon kiköpött mása volt fiának, aki tátott száját egyik kezével kezdte takarni. Szíve úgy kalapált, mintha ki akart volna törni mellkasának fogságából, torkában pedig megmagyarázhatatlanul mintha fennakadt volna egy falat. Csend fátyla borult rá, akár csak amikor leállt a levegő forgatása a hajóban, orra egyre nehezebben tudta felvenni a szükséges levegőt, miközben szemei egyre jobban égtek és viszkettek, ráadásul még homályosabban is látott.
- Nem is tudom, hol kezdjem... - dadogott kissé Ethan Kane, majd egy mély levegőt vett- Ha minden igaz, kisfiam, már a Templom falai között vagy biztonságban és már jársz is, talán a Rend dadáinak legnagyobb bánatára. Emlékszem, Edwin bátyád mennyire kis izgága volt az első években, és, hát még mindig igazi bajkeverő, így biztos vagyok benne, hogy te sem leszel különb! Remélem, egy napon meg fogod érteni, miért hagytalak a jedik kezében, miért gondoltam úgy, hogy talán így több esélyed lesz egy… életre- magyarázta, közben láthatóan megtörölte a szemeit- Szóval azért is készítettem ezt az üzenetet, mert boldog születésnapot szerettem volna kívánni, anyáddal együtt. Tudod, ő is nagyon szeret. De neki ez… ez túl sok lenne. Hiányzol nekünk méghozzá sokkal jobban, mint azt el tudod képzelni valaha is. Az Erő legyen veled, Edric!- mondta még búcsúzóul, majd a kép megdermedt. A férfi érezte, amint arcán végigcsordogál valami, majd orrát felszippantva törölte meg szemeit és kapcsolta ki a szerkezetet. A datacron ismét csak lágyan pulzált, Edric pedig hátradőlt az ülésben és üres tekintettel meredt az asztalra. Egyszerre látni akarta a többi üzenetet, meg nem is, mintha az egész egy csapásra lett volna a legjobb dolog ami történt vele és a legrosszabb is. Eddig a pillanatig csak találgatott arról, milyen ember is volt édesapja, hogy nézhetett ki fiatalon, most azonban lehetősége volt jobban megismerni az üzeneteiből, beleértve édesanyját is és talán testvérét. Megrázta a fejét, hitetlenkedve, hogy ugyan mitől is tartott. Végül újra kezébe vette az apró tárgyat, s ismét bekapcsolta, hogy folytassa onnan, ahol abbahagyta. A következő üzenetben apjának már rövidebb volt a haja, arcából pedig leolvasható volt, mennyire küzdött saját gondolataival. A születésnapi köszöntés után még elmesélte, hogy anyja a farmuk köré egy egész virágoskertet ültetett még ősszel, amitől Edwin a tavasz beköszöntével szinte rögtön allergiás lett és patakokban folyt az orra heteken át, mire rájöttek, mi is a gond. Végül a virágoknak menniük kellett, így édesanyja jobb híján a többi növény és állat nevelgetésére koncentrált inkább. Néhány üzenet meghallgatása után azonban Edric bevonult a saját kabinjába, s onnan folytatta a különféle köszöntések hallgatását. Ahogy haladt előre az időben, apja úgy alakult át annak vasfogának harapásaitól: haja itt-ott fakulni kezdett, és egy jókora pocakot is növesztett mire Edric 16. születésnapjára emlékezett meg. Ez a férfi már sokkal közelebb állt ahhoz, aki nem is olyan régen megmentette Grux és sötét mentorának markából, mindezzel az életével fizetve.
Kommlinkje bejövő üzenet miatt elkezdett csipogni. Edric megtörölte szemeit és sóhajtott egyet a kabin csendjébe, miközben kikapcsolta a datacront és az ágya melletti tartóra helyezte a tárgyat. A kommlink időzítése pocsék volt, de később is be tudta fejezni a dolgot, noha azért el tudott volna viselni némi pihenést így Takodana után. Végül az üzenet meghallgatása mellett döntött, így a csuklóján hordott terminált használta a dologhoz. Először csak statikus zaj volt, majd egy ismerős twi’lek hangja csendült fel, méghozzá Silhana Lolaes’Ra-é, akivel még korábban futott össze egy nem épp neki szóló partin. A mandaloriak egy korábbi jedi mestert keresnek, az üzenettel pedig minden fontos információt elküldött neki. Újabb sóhajtást engedett ki magából a férfi, a szemei már kezdtek ténylegesen leragadni és kevésbé érzett bármilyen késztetést arra, hogy komolyabban elkezdjen most rögtön foglalkozni a dologgal. Nem, elsőként szüksége volt némi pihenésre és két társával sem ártott volna megvitatni a dolgot. Biztos, ami biztos még visszaküldött Silhananak egy üzenetet, amiben megköszönte, hogy rá gondolt, és elvállalta az ügyet, de kis időt kért. Szinte rögtön utána kényelembe helyezte magát az ágyában és alig pár perc alatt mélyen aludt.
Álmában sötétségben volt, egyedüli fényt csak fénykardjának pengéje adott neki. Suttogó hangok vették körbe, rémes, lelkéig maró hangok, melyek sorra szajkózták, hogy el fog bukni, nem elég erős az előtte álló feladathoz. Oldalról egy vörös fénykard csapott felé, amit ügyetlenül, de hárított, majd egy újabb kard jelent meg másik oldalán, amit még szintén ki tudott védeni, ám amikor egyszerre csaptak felé, már nem volt ilyen szerencsés. Szinte érezte, ahogyan a forró plazma felnyársalja bordáit, könnyűszerrel feni át húsát és csontjait egyetlen mozdulattal mindenféle akadály nélkül. Az égető fájdalomtól felsikoltott, majd szemei felpattantak, és az ágya fölötti plafont látta ismét. Zihálva ébredt, homlokán pedig patakokban csorgott a verejték. Oldalában még mindig érezte a helyet, ahol a penge felnyitotta. A kabinon kívülről lépteket hallott, majd Max kopogott be hangosan.
- Minden rendben, Kölyök? Mintha kiabálást hallottam volna- dörmögte az öreg, mire Edric felült az ágyban.
- Igen, bocs, csak… rémálom- kiáltott ki neki Edric.
Egy gyors zuhany után kitántorgott a közös helyiségbe, ahol Crystalia épp a számításaival foglalkozott, miközben Max saját magával játszott némi pasziánszt a sabakk kártyáival. Ahogyan észrevették, hogy Edric kijött a kabinjából, Max a kezében lévő maradék lapokat az asztalra dobta.
- Mi történt?- kérdezte, amire a másik csak vállat vont.
- Mondtam, rossz álom- válaszolt röviden Edric, majd öntött magának egy kis italt, s az üveget a többiek felé fordította kérdőn, hogy vajon kérnek-e ők is. Mindketten megrázták a fejüket, Crystalia alig nézett fel a munkájából. A lány amióta eljöttek a Dantooine-ról, próbálta megfejteni annak a különös bolygónak a koordinátáit, amelyet a barlangban láttak.
Edric fejében még egy ideig a rémálma járt, pontosabban annak jelentése. Pont a Takodanaról visszatérve érezte azt, hogy az Erővel való kapcsolata talán nem épp a legjobb mostanában. A jedi tanítások csak emlékek voltak már a fejében, ahelyett, hogy a lénye részét képezzék. E gondolatok mellett kissé érdekesnek érezte, hogy pont most jött velük szembe egy olyan fejvadász munka, amiben egy volt jedi mestert kellett volna megtalálni. Talán ez a mester tudott volna segíteni rajta, hogy újra teljes legyen a kapcsolata az Erővel…
- Lenne egy újabb munka, illetve olyasmi- mondta ki végre hangosan, amire már Crystalia is felnézett a munkájából.
- Miféle meló?- kérdezte Max, láthatóan kissé szkeptikusan, hiszen Edric alig ért vissza az előző küldetésről. A fiatalabbik egy korty után leült a szabad helyre, majd az asztalra könyökölt.
- A helyzet az, hogy régen voltam jedi és a Takodanan is akibe belebotlottam, nos… sokkal jobban tudta uralni az Erőt, mint én. Ha a holocront kutatók akár fele annyira is biztosak a dolgukban, sok esélyem nem lesz. Szükségem van némi ismétlésre, és pont kapóra jönne egy dolog, amit Silhana tegnap küldött- magyarázta a férfi.
- Silhana, miért olyan ismerős ez a név?- töprengett ekkor Max- Áh, az a twi’lek nőci a bálról?- jött rá alig pár pillanattal később.
- Pontosan, és egy jedi mestert keresnek a mandaloriak. Az üzenet mellé kaptam némi információt is- ekkor Edric felhozta az összes aktát, amit Silhana elküldött neki- Egy bizonyos Je Hallinixi Mestert keresnek, aki állítólag kivált a Rendből, miután az Onderonon történt egy incidens. Ezek alapján egy Erő nexus-al történt valami. Ezelőtt azonban túlságosan aktívan kivette részét a háborúból, és ennek mérten a mandaloriak is szeretnék bíróság elé állítani.
- És hogyan akarsz legyőzni egy jedi mestert, ha saját magad bevallása szerint sem vagy elég képzett?- tette fel a jogos kérdést mentora, amire Edricnek megvolt már a válasza.
- Nem azért akarom megtalálni, hogy elkapjuk, hanem azért, hogy tanítson engem- csapta rá Edric egyből, amire Max csak füttyentett egyet. Edric szinte látta az idősebbik gondolatait, kérdéseit: hogy talának rá, ha egyszer már a Rendből is kilépett és azóta senki sem látta, mivel győzik meg, hogy mégis segítsen rajtuk, na és persze mi lesz a mandaloriakkal, ha nem szállítják le a beígért árut? A válasza Edricnek egyikre sem volt igazán még kiforrva, csupán ötletei kezdtek csírázni, ám úgy volt vele, hogy majd improvizál.
- Megoldjuk, csak bízd rám- mondta még az öregebb megnyugtatására, aki kissé felkacagott a szavaira.
- Na ja, mert még sosem kevertél bajba. Nézd, öcskös, a mandaloriakkal ujjat húzni, lehet, hogy nem túl jó ötlet- figyelmeztette őt Max, de Edric egyelőre ezzel nemigen akart foglalkozni.
- Előbb legyünk túl az első két ponton, utána majd aggódhatunk miattuk- válaszolta, majd újra olvasni kezdte az aktákat, hátha újabb nyomra bukkannak.
Az információk szerint a quermian Je Mester élete sem alakult épp kellemesen az utóbbi időben. Edric megtudta, hogy az Onderonra több padawannal utazott, ám sajátja taszította az ottani Nexust a teljes sötétségbe, ami miatt a mester önmagát okolta. Nemcsak, hogy tanítványa tűnt el, de a bolygó a sötét oldal martalékává lett, gyökerestől átalakult alig néhány hónap alatt. Je Mester Coruscantra visszatérve mindenről beszámolt a Jedi Rendnek és önkéntes száműzetésbe vonult, amióta semmilyen konkrét információt nem lehetett tudni hollétéről. Edric megpróbálta megismerni a szövegekből a mester személyiségét, aki a Rend tagjaként igazi diplomata volt, megbecsült tagja a jedik közösségének és hitt abban, amiért a Rend létrejött. Mivel saját magára vette a történtek miatt a felelősséget, Edric azt is el tudta képzelni, hogy valahol magányosan próbált élni, méghozzá minél közelebb a természethez és minél távolabb a civilizációtól, békében és nyugalomban. A férfi kissé a helyébe akarta képzelni magát, hogy merre is indulhatott, közben pedig az aktában szintén szereplő pletykákat is ez alapján nézte át. Azt le merte volna fogadni, hogy az Onderon közelében akart maradni az ex-jedi, hogy közel lehessen a Nexushoz, de mégsem magán a bolygón, elvégre a felszín meglehetősen más képet festett immár, mint egykoron. Egy térképet is vizsgálni kezdett a csillagködről a közeli rendszerekkel és bolygókkal együtt. A civilizáltabb, modernebb helyeket szinte rögtön kizárta, így maradt a környéken 4-5 rendszer, ami szóba jöhetett nagyobb érintetlen vadonokkal, illetve ami élhető volt egy quermiannak. A mandaloriak láthatóan felkészültek, ugyanis az informátor hálózatuk egészen idáig elért, habár ebben az esetben csak annyi pletykát sikerült megtalálni a megannyi fájlban, hogy mintha az Ithoron láttak volna egy quermianit csatangolni a helyi dokkban pár hete vagy hónapja. Azóta persze már rég eltűnhetett a helyről, de egyelőre ez volt az egyetlen komolyabb nyom, amin elindulhatott a keresésük, így első állomásként ígéretesnek tűnt az Ithor.
A koordinátákat Max táplálta be a navigációs rendszerbe, miközben Edric a pilótafülkébe lépett és leült a másodpilóta székébe. Az ülés egy hangos nyikorgással panaszkodott a férfi súlya ellen, amire Max egy pillanatra, mint minden egyes alkalommal, elmosolyodott két gomb kapcsolása között. Edric megforgatta a szemeit a dologra, de inkább nem kommentálta az esetet.
- Biztos vagy a dolgodban?- kérdezte Max hirtelen, miközben a hajtómű beindult a hajó hátuljában.
- Talán. Csak annyit tudok, hogy még nem állok készen arra, amit a holocron magával fog hozni. A legjobb formámat kell elérjem, és ehhez szükségem van egy mesterre. Tőled is rengeteget tanultam, de az Erő nem olyasvalami, amiben túl sok tapasztalatod van- válaszolt kissé hosszadalmasan Edric, ami úgy tűnt, elég volt Maxnek, ugyanis egy bólintás után a hipertérbe ugrott az YT gépük.
Eközben Crystalia is feltűnt a fülkében, s a harmadik széket foglalta el a két férfi mögött.
- Veled tarthatok?- törte meg a csendet, mely egy ideje csak a hiperhajtómű zaja miatt nem volt teljes. Edric hátrapillantott Crystaliara. A lánynak is immár rengeteget köszönhetett, például kapásból a hajót, amin épp utaztak, válaszokat, a datacront apjától, és még most is miatta volt itt, hogy megtalálják bátyját, vagy azt a bolygót és kiderítsék, mi folyik ott. Mindemellett Edric nem tudta rávenni magát, hogy a feltétlen szükségesnél még nagyobb veszélybe sodorja, így lassan megrázta a fejét.
- Jobb, ha Maxel maradsz. Kell valaki, aki figyel rá.
- Hé, hallom ám- szólt oda a fejvadász, amire mindannyian elmosolyodtak.
- Nézd, tudom, hogy tenni akarsz valamit, de a legjobban azzal segítesz, ha megfejted a koordinátákat. Meg kell találnunk a bátyámat is, de ezt most meg kell tennem ahhoz, hogy ne érjen minket váratlan meglepetés.
A lány a szavakra láthatóan csalódott, de egy bólintással beletörődött, hogy ismét hátrahagyják. Edric kellemetlenül érezte magát miatta, de lényegesen gyorsabban tudott haladni, ha nem kellett sem Maxre, sem Crystaliara figyelnie.
- Tudjátok mit? Amíg én az Ithoron vagyok, ugorjatok át a Chiss Fennhatóságba, hátha ki tudjátok deríteni, mi történt azon a másik bolygón, amit láttunk- vetette fel ötletnek, amire Crystalia sárgás szemei is végre felcsillantak némi izgalmat tükrözve.
~ Ithor~
A hipertérből kiugorva szinte azonnal beterítette a pilótafülke szélvédőjét az Ithor hatalmas bolygója. Már innen, az űrből is láthatóak voltak a zöld és kék színek, melyek a sűrű növényvilág és óceánok kontrasztját adták át. A teljes bolygón alig volt jele a civilizációnak, noha az ithori nép otthonáról volt szó, akik szerte a galaxisban elvándoroltak már, de még így is közel 2 milliárdan éltek itt, méghozzá lebegő városokban, jóval a felszín felett. Ha a mende-mondák igazak voltak, egy ithori szinte sosem lépett a bolygójának talajára életében, így tökéletes menedék lehetett bárkinek, aki el akart bújni a világ elől.
Hajójukkal az atmoszférába értek, majd a főváros felé vették az irányt, ahol Edric reményei szerint talán több információt is megtudhatott, merre tartott Je Mester. A lebegő városról elsőre Bespin Felhővárosa jutott eszébe, habár annál sokkal zöldebb volt, rengeteg parkkal és egyéb növényekkel borított terekkel. Még az épületek is láthatóan a természettel való harmónia alapján emelkedtek ki, nem voltak rideg, betonból épült szürke tornyok. Miközben Max az egyik platform felé navigálta a gépet, Edric már hátul pakolt egy jókora hátizsákba több napi élelmet és vizet. Crystalia csendben figyelte, ahogyan a férfi tett-vett, majd még kérte, hogy vigyázzon magára, mielőtt Edric elindult.
- Az Erő legyen veletek is. Ha bármi baj van, a nagy távolságú kommcsatornán el tudtok érni- mondta búcsúzóul Edric, majd kilépett a hajóból a platformra. Odakint szinte rögtön megcsapta a párás levegő, melyben alig tudott levegőt venni. Végül elindult a kikötő hivatala felé, miközben Max és Crystalia ismét felszállt. Egy pillanatra visszafordult még integetni nekik, aztán bement az épületbe.
A helyiek egytől-egyig méregették, megbámulták a szokatlanul nagydarab idegent, némelyikük még tisztes távolságból ki is kerülte aggódva amiatt, hogy esetlegesen ártó szándéka lett volna. Edric érezte felőlük a félelmet, az Erőre valahogyan könnyebben rá is hangolódott ezen a helyen, talán részben annak köszönhetően, hogy a nép ennyire harmóniában élt saját bolygójuk természetével.
Első útja természetesen a legközelebbi kantinba vitte, ahol a pultnál keresett egy széket, majd intett a csaposnak. Ahogyan az utcán, vagy épp a dokkokban, itt is minden egyes alak méregetni kezdte, belépésekor a beszélgetések elhalkultak, s csak akkor indultak újra, amikor hátat fordítva mindenkinek elfoglalta a helyét. A kantin maga pont olyan volt, mint a csillagköd többi szegletében, az egészet belengte az alkohol bűze, miközben egy helyi banda játszott valamilyen végtelen dallamot, ami inkább volt idegesítő Edric füleinek, mint kellemes. Szerette a zenét, de ez az ithori darab egészen távol állt az ízlésétől.
- Mivel szolgálhatok az úrnak?- kérdezte a közös nyelven a pultos, ami kissé meg is lepte Edricet, de egyáltalán nem bánta, hogy megkopott nyelvtudását nem kellett felelevenítenie.
- Egy quermiant keresnék, ha jól tudom láttak errefelé egyet- mondta rögtön a lényegre térve, közben azért intett, hogy egy italt is kért az információ mellé, majd némi kreditet is villantott, hátha az jobban segít a csapos memóriáján.
- Tény, hogy nem sok idegen jár errefelé, főleg nem fejvadászok, mint maga- válaszolt a másik, közben egy poharat tett le Edric elé és egy furcsa, türkiz színű itallal öntötte tele- A nép itt nem akar semmi balhét, így jobban tenné, ha elmenne, mielőtt baja esik- tért ki a válasz elől. Edric sokszor találkozott ilyesmivel, így egy sóhajtás után belekortyolt a furcsa italba. Az szinte rögtön végigégette a nyelőcsövét, egy pillanatra mintha látása is elhomályosult volna a hirtelen jött érzéstől. Még gyomrában is szinte bugyogott a folyadék, de aztán ahogy jött, úgy el is tűnt az egész.
- Jó ez a cucc- mondta a csaposnak- Nem akarok bajt. Csak beszélni jöttem vele. Jedi ügy- tette még hozzá a varázsszót, amire a csapos erőltetett kacagásba kezdett.
- Jedi, na persze! Nézze, fejvadász nem érdekel, mit akar tőle, de valószínűleg már rég halott. A vendégek beszéltek róla pár hete, hogy látták leereszkedni a bolygó felszínére. Odalent azonban túlélni nem könnyű, valószínűleg már rég egy molsume fészkében rágcsálják a csontjait. Magának is öngyilkos hajlamai vannak?- kérdezte, közben újra kitöltötte az elfogyott italt. Edric megvonta a vállát egy vigyorral a száján.
- És ha igen?
A csapos ugyan nem akart segítőkész lenni, annyira elég volt, hogy Edric sejtését beigazolja, miszerint Je Mester a bolygó felszínén volt valahol. Abban a pultossal egyet kellett értsen, hogy ez a manőver kész öngyilkosság volt, ugyanis az adatbázisok szerint gyakorlatilag minden meg akarta ölni a másikat odalent. Volt itt ragadozó fa és növény, a molsume, amit a csapos is említett pedig egy többlábú, mérges faj volt, amelynek még a húsa is halálos, ha esetleg valaki le akarta volna vadászni őket és lakmározni egy jót. Mondjuk a képek alapján leginkább egy rémálom bestiájának is elment volna a két méregfogával és ragadozó tekintetével. A hideg futkosott a hátán, ahogyan visszaemlékezett a különféle leírásokra és képekre a flora és fauna sokszínű, gyilkos módszereiről, de nem volt mit tennie, le kellett mennie a dzsungelbe, hogy megtalálja Je Mestert. Ez persze cseppet sem volt annyira egyszerű manőver, hiszen alapvetően az ithoriak szentként kezelték a vadvilágot és nem igazán szerették, ha bárki, akár idegen, akár helyi, meg akarja bolygatni azt. Így az egyetlen lejárat is meglehetősen nagy őrzés alatt állt. Edric ennek mérten kénytelen volt kissé unortodox módszerrel lefizetni néhány helyi kisstílű bűnözőt, akik el tudták pár percre csalni az őröket egy bajba jutott társ ürügyével, amíg Edric besurrant a lift épületébe és leereszkedett.
Ha fent párás volt az idő, odalent még ennél is elviselhetetlenebb levegő csapta meg az orrát. A forróság és pára mellett immáron bűz is nehezítette a légzést, mintha a dzsungel összes növénye egyszerre élt és rohadt volna. Elsőre még öklendeznie is kellett, de szerencsére pár másodperc után orra hozzászokott a nem túl barátságos környezethez. Mielőtt bárhová is elindult volna, egy pillanatra lehunyta szemét és az Erőre hangolódott. A dzsungelben különféle állatok hangjait hallotta, valószínűleg sosem aludt teljesen az erdő, mindig volt zaj, méghozzá elég hangos. Ennek ellenére hamar rátalált az Erőre, magához képest szokatlanul, és szinte minden élőlényt egynek érzett az egész bolygón a legkisebb bogaraktól kezdve a legnagyobb ragadozókon át, még a fákat is. Egyszerre lélegeztek Edriccel együtt, tökéletes szinkronban. Azonban a harmónia miatt nem tudott könnyedén semmi olyat érezni, ami kilógott volna a sorból, így Je Mestert sem, vagy akár csak az ő nyomát. Feltűnően homogén volt az egész, ami csak azt jelenthette, hogy nem lesz olyan könnyű megtalálni. Nem számított arra, hogy ölébe fognak hullani a nyomok, de váratlanul tanácstalanabbnak érezte magát, mint amikor megszökött a Jedi Templomból. Végül egy sóhajtás kíséretében elindult keleti irányba, az Erő valahogy azt súgta, arra érdemes indulnia, a Dantooine után pedig úgy volt vele, megérte követni bármennyire is halk a szava. A növényzet és terepviszonyok miatt lassan és nehezen is haladt, néhol a fénykardjával kellett utat vágni a megannyi inda között. Fák levelein átszűrődő napfény csak tetézte a forróságot, de Edric mégis igyekezett beosztani a nála lévő folyadékot, hiába érzete száját egyre szárazabbnak minden egyes megtett méter után. Lábai és karjai némi idő elteltével fáradni kezdtek, a nap állásából pedig már délután lehetett. Egy kisebb tisztáson végül megállt és ledobta magáról a hátizsákot. Pólója már szinte teljesen átázott, egy semmiből jövő szellőtől pedig libabőrös lett. Leült egy korhadt fatörzsre, majd némi élelmet kutatott a táskájában és falatozni kezdett. A dzsungel továbbra is zajos volt, bogarak, madárfélék, vagy más állatok hallatták különféle rikácsolásukat. Edric szemei egyre nehezebbnek érződtek, és elméjében már azt mondogatta magának, hogy ismét mekkora hülye volt, amiért csak úgy elindult. Arra figyelt, hogy ne tévedjen el, de a sűrű dzsungelben azért nem lehetett annyira biztos, hogy könnyedén visszatalált az ithoriak lebegő városainak egyikéhez. Miközben ezen gondolkodott, már csak pár falat maradt hátra az uzsonnájából, azonban úgy érezte, valami nem volt rendben.
Az erdő csendesebbé vált, a bogarak és kisebb állatok hangjai szinte teljesen elhalkultak a közelben, csupán egy távoli madár rikácsolása törte meg a békét. Edric behúzta táskáját, majd egy gyors mozdulattal felvette a hátára és talpra ugrott. Az Erőt figyelte, ám a hely továbbra is annyira együtt élt, hogy nem tudott semmit sem elkülöníteni. A feje fölött ágak törésére figyelt fel, amikor pedig nyakát arra fordította, egy jókora, többlábú, pókszerű szörnyeteget pillantott meg, ami azonnal felé ugrott.
A férfi egy gyors bukfenccel tért ki az állat elől, ami pont a korhadt fatörzsön landolt, ripityára törve azt. A lény hatalmas termetű volt, még lábain is Edric magasságáig ért, két szemfoga idegesen csattogott prédája felé. Leginkább egy kashyyyki pókra emlékeztette a férfit, de mégis rondább volt, ami már teljesítmény. Ez lehetett a molsume, amiről a csapos is beszélt neki. Lassan tett pár lépést Edric felé, aki fénykardját övéről óvatosan lecsatolta, míg az állat láthatóan próbálta felmérni ellenfelének képességeit. Végül a molsume ismét a levegőbe szökkent Edric felé, aki fénykardját aktiválva tért ki előre egy bukfenccel, s próbált az egyik lába felé csapni. Pechjére a szörnyeteg számított erre, és egy jókora rúgással hátra repítette a fejvadászt, aki hangos koppanással és fejjel előre egy több méterre álló fatörzsbe csapódott, szinte rögtön elvesztve az eszméletét.
Először az eső hangját hallotta, ahogy a cseppek leperegnek a növények hatalmas levelein, majd tovább csúszva kopogtak a talajon. Szemeit résnyire nyitotta, bár nem volt túl erős fény, hogy bármi is bántsa látását. Feje a tarkójánál sajgott, a pont, ahol a fát eltalálta mintha pedig lángolt volna. Érezte, hogy valami keményen fekszik, de végtagjai zsibbadtak voltak. Szemeit lassan teljesen ki tudta nyitni, s egy nyirkos, sziklás mennyezet tárult elé, melyen narancssárga fény és árnyékok táncoltak. Fejét oldalra próbálta fordítani, de a tarkójába ismét belehasított a fájdalom, így egy szisszenéssel megállította a mozgást. Fogait összecsikorgatva próbált feltápászkodni, de ekkor egy hang balra tőle megszólalt.
- A helyében nem tennék semmilyen hirtelen mozdulatot- mondta. Dallamos volt és megnyugtató akár egy halk ének. Edric szemeit próbálta az irányába forgatni, de csak félig-meddig sikerült. Egy körvonalat tudott csupán elcsípni, de aztán lassan a nyakát is forgatni kezdte, hogy rendesen szemügyre vegye a hang tulajdonosát.
- Nem tudom, hogy mi volt a célja belesétálni a molsume vadászterületére az öngyilkosságon kívül, de örülhet, hogy épp arra jártam- mondta, miközben Edric végre arra fordult. Mellette egy tűz táncolt, amögött pedig megmentője, egy quermian üldögélt, négy karját a térdén támasztva, míg hosszú nyakán feje kissé oldalra döntve kémlelte Edricet.
- Je Mester?- kérdezte a férfi, hangja pedig rekedtebb volt, mint számított rá. A quermian feje ekkor hátrébb hajlott a testétől, szemei pedig kikerekedtek.
- Honnan…?! Ugye nem a Rend küldte?- kérdezte meglepetten, mire Edric a fejét lassan, óvatosan rázta meg. Megmentője végül felkelt, majd a barlang másik végébe ment és némi matatás után egy serleggel tért vissza, benne vízzel. Segített Edricnek meginni, majd mellé ült le.
- Ki maga?- kérdezte, arcáról azonban Edric semmit nem tudott leolvasni. Bármit is gondolt a mester elöljáróban, arról semmilyen jelet nem adott.
- A nevem Edric Kane. Maga miatt jöttem ide. A segítségére lenne szükségem- mondta kissé darabosan, amire a mester a barlang kijárata felé nézett, a dzsungel dús növényeire merengve.
- Attól tartok, hiába érkezett, Edric Kane. Én csak amiatt vagyok itt, hogy vezekeljek mindazért, amit tettem.
- Nem érti. Fejvadász vagyok... De jedi is voltam. Kissé bonyolult, de mindent elmondok és megmagyarázok, csak hallgasson meg, kérem- kezdte, de közben újra belenyilalt a fájdalom a tarkójába. Szinte végigszaladt a testében egészen a lábujjáig, mire a quermian újra felkelt, majd egy másik kelyhet hozott, benne furcsa színű folyadékkal.
- Ezt igya meg, pihennie kell. Ha jobban lesz, majd folytatjuk.
Nem tudta meddig nem volt eszméleténél, de amikor legközelebb felébredt, az eső még mindig zuhogott odakint, azonban a tarkójában a fájdalom szinte teljesen megszűnt, sőt, egészen kipihentnek érezte magát. A barlang falait ezúttal nem világította meg tűz, mellette azonban ott üldögélt és meditált Je Mester, aki első mozdulatára felnyitotta szemeit.
- Jobban van?- kérdezte egyből, mire Edric bólintott egyet. Feltápászkodott, majd nyújtózott egy jókorát, mire több porcikája is hangosan roppant egyet. A mester egy serleget nyújtott felé, amit Edric egy fejhajtással megköszönt és ismét egy korttyal felhörpintette a vizet.
- Köszönöm, Mester- hajolt meg tisztelettudóan, mire a quermian feltette egyik kezét.
- Nem vagyok semmiféle mester. Azt mondta, mindent elmond. Szóval, miért jött ide egy ex-jedi vagy fejvadász vagy bármi is maga?- kérdezte, arcára pedig inkább a kíváncsiság ült ki, mint bármi más, noha Edric nem volt benne biztos a hangneme alapján, hogy nem volt az egészben némi szkepticizmus és gyanakvás. Nem lett volna túlságosan meglepő, hogy bizalmatlanul állt hozzá, elvégre szó szerint a semmi közepén futottak össze, ráadásul Edricnek megint sikerült elég kellemetlen első benyomást szereznie eszméletlenül. Végül vett egy mély levegőt.
- Ez egy jó hosszú történet, ami még a jedi éveimben indult- mondta, majd belekezdett a mesébe, melyben hosszasan ecsetelt, hogy padawanként elvesztette mesterét, hogy miután megtudta, hogy milyen családból származott, elszökött a Rendből és évekig csak tengődött a galaxisban mielőtt egy fejvadász befogadta, hogy menekült a sorsa elől, de az Erő visszarángatta és talán az egész csillagködre hatással lesz, ha elbukott családjának feladatában. Je Mester az egészet türelmesen és figyelemmel hallgatta, szemöldöke itt-ott feljebb kúszott, de nem szakította félbe Edric elbeszélését. Végezetül kitért a lényegre is, hogy úgy érzi, kapcsolata az Erővel nem olyan szoros, mint régen volt, és az előtte álló próbák miatt feltétlenül szükséges lenne ismét emlékeznie a tanultakra. Amikor befejezte a történetet, Je Mester egy mélyet sóhajtott és megrázta a fejét.
- Attól tartok, hiába tett meg ekkora utat, fiam. A padawanom… Jiwi… miattam bukott el és ennek súlyát cipelnem kell életem végéig. Az Ithorra vezekelni jöttem és még az út alatt elvágtam magam az Erőtől véglegesen. Nem tudok magán segíteni- mondta és széttárta mind a négy karját. Edric kissé megrázta a fejét. Így már azt is egycsapásra megértette, miért nem tudta kiszúrni a mestert az Erőben.
- Nézze, mindketten otthagytuk a Rendet a magunk okai miatt. Tudom, hogy mi történt magával és ez tűnik a legjobb életnek mindezek után, de… amióta ismét megszólított az Erő mintha mindenhova okkal sodorna. Magáról azelőtt nem is tudtam, hogy létezik, mielőtt üzenetet kaptam egy mandalori ismerőstől. Nem engedhetem, hogy az a holocron rossz kezekbe kerüljön, de olyan ellenféllel állok szemben, aki erősebb és tapasztaltabb, mint én vagyok. Szükségem van erre, különben már most elbuktam. Csak a tudását kérem, hogy ossza meg velem. Ígérem, bennem nem fog csalódni, a Rendben is keményen dolgoztam azért, amit elértem- kérlelte a quermiant Edric, majd abbahagyta a beszédet, mert azon kapta magát, hogy felemelte a hangját- Elnézést, csak elragadtattam magam- tette még hozzá, majd inkább leült a talajra és lótuszülésbe helyezkedett, ahogy a mester is. Je sóhajtott egyet ismét, de a férfi nehezen tudta eldönteni, milyen érzelem volt mögötte.
- Nézze, Mr. Kane. Mindketten elhagytuk a Rendet, ez igaz, de maga teljesen más okból. Ön nem jedi és talán sosem volt az valójában. Nem adhatok át tudást olyasvalakinek, aki a Rendből elszökve éveken át csak szórakozott és azóta is fejvadászkodik. A válaszom nem változik- zárta rövidre a quermiani a beszélgetést, mire Edric csak megrázta a fejét és a kinti zuhogó esőre pillantott. A víz csobogó hangja és a mennydörgés egykoron megnyugtató hangok voltak számára a Jedi Templom falai között, valahogyan mindig könnyebben aludt el a viharos éjjeleken. Most azonban olyan volt a hatása minden egyes cseppnek, mintha valaki direkt kopogással akarta volna a vérnyomását megemelni.
- Tudja, ifjoncként sokáig nem választott ki egy mester sem. Volt egy párbajom egy zabrak társammal, amikor is megkísértett a sötét oldal és nem túl tisztességesen győztem le. Mintha minden mester megrémült volna ettől az egy mozdulattól. Aztán Warrick Mester mégis padawanjának fogadott, megdolgoztam érte keményen. A zabrakkal nem is olyan régen ismét összehozott az Erő, miatta halt meg az apám, és belőle lett egy újabb sötét oldali csatlós végül, nem belőlem. Nagyon messzire vagyok a jó jedi fogalmától, sőt, talán a jó emberétől is, de ezért nem is akarok már az lenni. Vannak hibáim, de lassan beletörődök és velük együtt élek. De ez nem jelenti azt, hogy nem akarom megakadályozni, hogy a csillagköd a sötétségbe legyen taszítva!
Je Mester behunyta a szemeit pár pillanatra. Edric nem érzett felőle semmit, mintha nem is létezett volna már az Erőben. A quermiani mester végül lassan bólintott egyet.
- Remélem, nem fogom megbánni…- tette hozzá halkan.
A következő néhány nap próbára tette Edric türelmét, ugyanis Je Mester tulajdonképp beszélgetéseket tartott vele, mintsem igazi oktatást. Azt még megértette, hogy az immár szintén csak ex-jedi meg akarta kissé jobban ismerni, de mikor a sokadik napon is csak ott tartottak, hogy irreleváns diplomáciai stílusirányzatokról kérdezte ki, amelyeket nem hogy elfelejtett a jedi tanítások óta, de még nem is gyakorolt tulajdonképp soha, Edric szimplán kisétált a barlangból némi magányra vágyva a dzsungelben. Hátán érezte Je Mester megvető pillantását is, de ezúttal ignorálta azt. Az erdő mint mindig, most is hangos volt a különféle állatok és bogarak ezernyi énekével és hangjával, utóbbiak közül egy pár rá is próbált szállni a férfi arcára, de az elhessegette a frusztráló rovarokat, amik csak tetőzték az indulatát. Megrázta a fejét és kinyúlt az Erőben, hogy újra érezze a bolygó élővilágát maga körül.
- Tudod, amióta elvágtam magam az Erőtől, én nem hallok eleget ebből a vadonból- mondta Je Mester mellőle, aki valamilyen mágikus módon teljesen hangtalanul jelent meg Edric mellett, aki erre felnyitotta egyik szemét.
- Pedig elég hangos- válaszolt egy vigyorral Edric és kissé hiányolta Maxet, aki erre biztosan valami frappáns visszavágást dobott volna.
- Mit mutat az Erő számodra?- kérdezte Je, ügyet sem vetve a fejvadász megjegyzésére.
- Életet, halált, újjászületést. Egy körforgást- válaszolta Edric, amire Je Mester egy hümmögéssel felelt.
- Az Erő ott van benned, körülötted, az élőlényekben, az élettelen dolgok és tárgyak körül. Mindenütt ott van, ezért mindennel kapcsolatban lehetsz rajta keresztül. Ha fénykardod nincs kartávolságban, csak az Erő segítsége kell és máris a kezedbe kerül. Ha veszélyben vagy, mert egy ragadozó megtámad, az Erő segít vele kommunikálni, hogy megértsétek egymást és elkerüld a vérontást- magyarázta a mester, Edric pedig mintha érezte volna a hangjában a gyászt, amiért mindezt ő maga már nem élhette át.
- A dzsungel… mintha itt sokkal könnyebb lenne az Erővel kapcsolatba lépni- mondta Edric.
- Mindez az ithoriak érdeme is, tiszteletben tartják az élővilágot és annak törvényeit. Mivel nincs háborgatva, a bolygó harmóniában él, ezzel együtt az Erő is sokkal inkább körül tudja lengni, mint például egy betonnal teleöntött planétát. Mindezek mellett a dzsungelben nem csak az Erővel lehet boldogulni. Ha ismered a lakóit, az élővilág megannyi színes formáját, ismerheted a motivációikat, az erősségeiket és gyengeségeiket egyaránt.
Edric bólintott a mester szavaira. Ugyan nagyon másféle jellem volt az új tanítója, mégis a Warrick Mesterrel töltött idők jutottak eszébe neki, ahogyan ő hasonlóan adta át az elmondottakat egy kashyyyki kiruccanásuk alkalmával.
- Elnézést a türelmetlenségem miatt, Je Mester- bökte ki végül, mivel érezte, hogy az előbbi frusztrált kirohanása megsérthette a quermianit.
A mester erre egy sokatmondó mosolyt engedett meg magának, aztán csak bólintott.
- Semmi gond, Edric Kane. Holnap kezdjük a kemény munkát…
Je Mester pedig be is tartotta szavát, ugyanis másnap Edric szempontjából túlságosan korán kellett ébredni és egyből elindultak a dzsungelbe egy közeli tisztásra elég minimális felszereléssel, tulajdonképp csak némi ivóvízzel és Edric fénykardjával. Amint odaértek, a mester egy kényelmes pontra ült lótuszülésbe, majd elkérte a férfi fénykardját és a szeme köré kötött egy bandázst. A dolog kezdett derengeni Edricnek is, legalábbis deja vu fogta el, ahogyan látását eltakarták.
- Egyszerű lesz a feladat. Annyi lövedéket kell elkerülnöd, amennyit csak tudsz- mondta Je, és szinte rögtön csattant Edric homlokán egy diónyi méretű kavics vagy kemény termés, a fejvadász nem igazán tudhatta, csak azt, hogy piszkosul sajogni kezdett a helye, talán még púp is nőtt. Mielőtt ellenkezni tudott volna, már érkezett is a következő, majd a harmadik, negyedik, sorjában és egytől-egyig eltalálták a teste különböző pontján, mire végre felfogta, hogy az Erővel kellett most látnia.
- Ne engedd magad megzavarni!- mondta mentora, mintha már máshonnan, mint az előző mondatát. Edric kinyúlt az Erőben, hogy érezze maga körül a legapróbb változásokat is, legyen az csupán egy szellő vagy épp egy, a levegőn át süvítő kavics, esetleg bármi más. Az újabb lövedék még így is eltalálta, de a következőt már hallotta, amint mellette csapódik a földbe, miután ő tett egy elegáns oldallépést. A következő pillanatok olyannak tűntek, mint egy hajókázás egy szelíd folyón. Edric megannyi mozdulattal volt kénytelen kerülgetni Je Mester bombáit, az egész világ pedig szinte lelassult, ahogy ő egyszer bukfencet vetett, másszor egy szaltóval tért ki a lövedékek elől. Pontosan számon tudta tartani, mennyinél is tartanak, így azt is, hogy a százhetvennyolcadik kavics után Je Mester megállt. A quermian mestert az Erőben nem észlelte ugyan, de a többi érzékszerve a szemén kívül segített neki, hogy pontosan tudja, merre is volt.
- Erre emlékszem… Warrick Mesterrel is csináltuk- mondta halkan, amire a jelenlegi mestere csak hümmögött.
- Újra!- adta ki az ukázt Je, és máris szinte több tucat kavics vette célba Edricet, aki azonnal mozgásba is lendült ismét. Ezúttal azonban a mester próbálta kizökkenteni koncentrációjából különféle találós kérdésekkel vagy épp csak olyan mondatokkal, amelyekkel a motivációját akarta letörni. Habár Edricet frusztrálta a dolog, kitalálta mire ment ki az egész és emiatt nem is hagyta a figyelmét különösebben lankadni hagyni. Így is volt, hogy ezúttal több kavics is eltalálta, majd egy idő után Je Mester megállította a gyakorlatot.
- Túl sokat gondolkodsz a feladaton. Hagyd, hogy az Erő vezesse a tested és elméd egyaránt- jegyezte meg a tanácsot, majd egy nagyobb kavics tarkón találta Edricet, aki eleresztett egy “Au!”-t mielőtt újra mozgásba lendült volna. Elsőre nem igazán tudta, hogyan is lehetne még jobban az Erőre hagyatkoznia. Fogalma sem volt összesen meddig ugrálhatott a lövedékek elől, de mire a mester véget vetett a gyakorlatnak, már zihálva ült le a hideg talajra. Megszabadította magát pólójától is, hogy valamivel elviselhetőbb legyen a hőség, de igazából semmit sem ért a párás levegő miatt.
- Holnap újra megpróbáljuk- sóhajtott a mester, majd visszaindult a barlang felé. Edric még kiterült egy pillanatra a földön, aztán egy ugrással két lábra pattant és követte.
Napok teltek el ismét ugyanezzel a gyakorlattal, a fejvadász türelme már fogyni is kezdett. Egyik nap végül egy kavics tarkón találta el, a fájdalomtól pedig összeszorította fogát és a semmiből csak megállt, ugyanis hasonlót már átélt, Warrick Mesterrel. Talán a bandázsnak is köszönhetően, de mintha újra a Templom falai között lett volna, Warrick pedig a háttérben próbált iránymutatást adni neki.
- Bízz az Erőben, engedd be, hogy teljesen irányítson. Higgy benne!- mondta mestere, a tizenéves Edric pedig egy mély levegő után kiürítette az elméjét és megfogadta mesterének szavait.
A jelenben a férfiban mintha egy gombot felkapcsoltak volna, az emlékkép segített megtalálnia a hiányzó láncszemet ehhez a feladathoz. Ezúttal úgy dőlt az Erő karjaiba, hogy bízott annak fogásában és hagyta, hogy mind mozgását, mind elméjét átvegye és segítsen neki egyszerre elhárítani a kavicsokat és válaszolni a feladványokra, amelyekkel Je Mester állt elő.
A hozzászólást Edric Kane összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. 16 Márc. 2020, 10:55-kor.
Edric Kane- 2. szint - 6 kredit
- Hozzászólások száma : 125
Hozzászólások régi : 0
Aktuális szint/kredit : 1. szint/200 kredit
Reputation : 105
Join date : 2019. May. 15.
Karakteradatok
Főkarakter: Edric Kane
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Little SW -
Re: Edric Kane
by Edric Kane Vas. 15 Márc. 2020, 18:58
Pár nap után egyre többször élt át hasonlót, hogy a Templomban is hallott tanítások felderengtek és segítettek továbblépni az aktuális feladaton. A napi rutin lassacskán beállt, reggelente erőnléti edzésekkel kezdte a napot, aztán a többi órában Je Mester utasításait követve, némelyik egész unortodox és furcsa volt, de bízott a quermian módszereiben. Az estéket beszélgetésekkel zárták, noha ezek egészen rövidek voltak és alig mentek túl a professzionalizmuson. Edric érezte Jen, hogy talán szándékosan nem akarta jobban megismerni, elvégre padawanjának bukása még elég friss élmény volt.
Ennek ellenére nem bagatelizálta el a tanítást sem, ezúttal viszont meglehetősen érdektelen feladatot adott Edricnek.
- Nem túl messzire nő egy fa, aminek nagyon szeretem a gyümölcsét. Kérlek, hozz belőle a ma esti lakomához!- mondta a quermian egy mosollyal. Edric vállat vont, azért még kikérdezte, pontosan hogy is nézett ki a gyümölcs és a fa, merre is érdemes indulnia. Egy meghajlás után végül elindult.
A reggeli edzés után valami kevésbé megterhelőre vágyott, de úgy volt vele, hogy gyorsan lerendezheti a dolgot. A terepet a környéken már nagyjából ismerte, de azt is tudta, hogy ezúttal távolabbra kellett merészkednie, mint szoktak, így természetesen fénykardját is magával vitte az útra. Egy ideig szinte futott és szökkent a különféle fatörzseket elkerülendő, de aztán a növényzet egyre inkább kezdett sűrűsödni és kénytelen volt lépésekre lassítani. A hőség is egy idő után mintha emelkedett volna, miközben a levelek egyre jobban takarták a fentről érkező napsugarakat. Pár újabb méter után az indák egyre erősödtek, végül a fénykardját is aktiválnia kellett, hogy tudja folytatni az utat és átvágjon pár növényen. Ahogyan kaszabolt egyre többet és többet, úgy fogta el egy kellemetlen érzés. Tarkóján libabőrt érzett, s akaratlanul is hátra-hátrapillantott a válla fölött. Az Erőre figyelt közben, ám az egyelőre nem jelzett semmilyen veszélyt neki. Érzékszerveit kihasználva jobban fülelni kezdte a dzsungelt és annak jeleit, az állatok hangját, melyek mintha egyre csak halkultak volna ahogyan az indák között haladt. Újabb kardcsapások után újabb métereket tudott le. Alig eszmélt rá, hogy körülötte szinte teljes lett a sötétség, az indák zöld nyúlványok helyett fekete karoknak tűntek, fénykardja sárga fénye volt az egyetlen, ami megvilágította útját. A környék immár teljesen elnémult, az állatok hangjai csak távolinak tűntek. Baljós volt minden jel, ám az Erő továbbra sem jelzett semmilyen komoly veszélyt, csak nyugalmat. Edric résen maradt ettől függetlenül és azon kezdett morfondírozni, vajon ez is egy teszt volt-e Je Mestertől? Kinyúlva az Erőben telekinézissel húzta arrébb az előtte álló növényeket ezúttal, majd folytatta útját. Rendes fény nélkül a sötétben azonban nem vette észre, hogy egy szakadék szélén jár, így következő lépése a nagy semmibe történt, amitől arccal esett előre és rögtön legurult egy lejtőn. Az egész csupán pár pillanatig tartott, a bukfencek közben azonban több helyen is sikerült bevernie bordáit és fejét is, mire elérte az alját. Fájdalmaival nem törődve tápászkodott fel, itt már teljes volt a sötétség és nem csak a szokásos értelemben. Az Erő sem volt nyugodt, a sötét oldal innen kiszorította a fényt. Immár nem csak a tarkóján állt fel a szőr, hanem egész testén, miközben még a hideg is kirázta. Ismét kinyúlva az Erőben megkereste fénykardját, majd azt, amint a kezébe repült, aktiválta is. A sárga penge fénye betöltötte a környéket, noha a pára miatt inkább csak a közvetlen környezetében szóródott szét a fény. Annyit ettől függetlenül még így is látott, hogy egy csapat molsume vette körbe, bár meglehetősen apróak voltak az első barátjától, akit érkezésekor látott. Az utóbbi pár napban tisztes távolságban elkerülték őket Je Mesterrel, ezúttal erre esélye sem volt. Mozdulatlanul állt és figyelte az állatokat, szemével váltogatva közöttük, bár inkább volt ez csak extra óvatosság, hiszen elsődlegesen az Erőre figyelt. A kicsik végül hirtelen visszavonulót fújtak, eltűntek a sötétségben olyan gyorsan, hogy az a férfi szemei alig tudták követni. Az Erő kezdett ismét megbolondulni, mintha csak most érkezett volna el az igazi főműsoridő.
- Hogyaza…- suttogott el egy káromkodást Edric, miközben pengéjének fényében megjelent egy lényegesen nagyobb egyed, aki talán a picinyek anyucija volt.
- Én meg a szerencsém- mormogott a bajsza alatt továbbra is a férfi, de közben eszébe jutottak a quermian mester szavai. Miközben a molsume idegesen csattogtatta két méretes méregfogát, Edric ismét az Erőre hangolódott és próbált az állat felé kapcsolatot létesíteni. Lecsitította a hely sötétségét a saját fényével, és azt az üzenetet próbálta az állat felé közvetíteni, hogy nem akarta bántani sem őt, sem a családját, csak véletlen került ide és más miatt. Ha pedig vacsorára vágytak, belőle ugyan nem fognak kapni. A molsume tovább csattogtatta fogait, mintha már terített volna a családnak és előre látta volna, hogy Edric húsa elég lehet a kicsinyei nagy részének, azonban az egyik csattanás után hirtelen megállt és csak meredt azokkal a szénfekete, sötét rovarszemekkel a férfira. Edric bólintott egyet, majd lassan hátrálni kezdett, elsőnek csak egy lépést, majd kettőt és így tovább, amikor már csak egy szempárt látott megcsillanni odébb. Fülét megcsapta a zaj, ahogy a molsume sebesen eltűnt a helyről, még a menetszelet is érezte csupasz alkarján. Csak ekkor engedte magának azt a luxust, hogy kifújja a bent tartott levegőt. Ugyan alig látott tovább az orránál, mégis elindult előre lassú léptekkel, hogy egy esetleges újabb vermet már észrevegyen.
Nem is ment túl sokat, amikor is újabb hangokat hallott meg és ismét megállásra kényszerült. Egy fagyos szellő borzolta haját és fújt át ruháin keresztül, közben szinte fütyült a verem járatában. Edric tett újabb óvatos két lépést, mire egy emberi hangot hallott suttogni először maga mögül, aztán jobbján. Tengelye körül megpördült, hogy a mögötte érkező fenyegetésre lecsaphasson, ám ott nem volt más, csak a sötétség és pára keveréke. Elméje azt kezdte el mondogatni neki, hogy csupán képzelődött, ám az Erő egészen mást sejtetett. Fényével akarta a helyet szinte megtisztítani, ám az ellenkezett és újra érezte, amint a sötét oldal veszi át a hatalmat. Ismét visszatért a suttogás, majd a fütyülő szél, a kettő együtt szinte őrjítő volt a férfi számára. Ajkai kiszáradtak már, szemeiben pedig mintha tűszúrásokat érzett volna, ahogy azok próbáltak fókuszálni a semmiben.
- Újra! Újra! Újra! Újra!- kiabált rá egy hang a semmiből, mire Edric egy pillanatra összerezzent. Ismerős volt a hang tulajdonosa, de nem értette, hogyan volt ez lehetséges.
- Kudarcot vallottál, padawan!- kiáltotta újra a hang, ami már nem volt kétség, a néhai Warrick Mesteré volt.
- Nem csak engem hagytál cserben, de magadat is!- mondta ismét Edric bal oldaláról. A forrás szinte minden egyes alkalommal változott, így Edric folyamatosan újra és újra forgolódni volt kénytelen, hátha elkapta a mester alakját is, nem csak a hangját. Végül a sötétségben megjelent egy vörös fénykard pengéje tőle nem messze, aztán egy aranyszínű szempár is. Ahogyan a skarlát penge feljebb emelkedett, megvilágított egy arcot, tele sebhellyel és gyűlölettel. Warrick Mester volt az, aki egy csapásra lesújtott Edric felé. A férfi sárga pengéje útját állta a vörösnek, majd visszalökte volt mesterét fizikai erővel.
- Gyerünk, sújts le rám!- kiabálta túlvilági őrülettel a szemeiben Warrick, nyála pedig szinte csorgott a szájából. Edric gyomra felkavarodott, izmai hirtelen betonból voltak, levegőt pedig alig kapott. Nem értette mi történik, agya pedig átkapcsolt a legmélyebb ösztönére: a túlélésre. Kardját a magasba emelte, majd lecsapott volt mesterére, aki még emelte ugyan vörös kardját, ám Edric lényegesen erősebbnek bizonyult és átjutott a védelmen. Amint elérte Warrick testét azonban az eltűnt, helyén pedig csak a sötétség maradt.
Ekkor pillantott meg némi fényt nem sokkal előrébb. Tett pár métert az irányába, mire fényesebbé vált a hely és pár vaskosabb inda után már ki is lyukadt egy tisztáson. A nap már lefelé ment, az árnyékok egyre hosszabbra nyúltak, azonban alig pár méterre vele szemben ott volt a fa, ami Je Mester gyümölcsét termette.
Már sötétedett, mire visszatért a gyümölccsel együtt a barlangba, ahova Je Mester berendezkedett. A quermiani mester láthatóan megörült, amikor Edric a zsákjából elővette a gyümölcsöket, majd felpattant és el is vette a férfitól a hordozót.
- Nagyon köszönöm, már rég találtam érett darabokat!- mondta a mester, majd szinte azonnal bele is harapott az egyik nagyobb és húsosabb gyümölcsbe. Edric egy gyenge mosolyt húzott a szájára, kissé érdekesnek találta, hogy mennyire szerette a quermiani ezt az ételt. Ő maga is keresett némi élelmet és vizet, majd leült a már éber tűz mellé egy sóhajjal. Je Mester megállt a rágással és szinte fúró szemeivel hosszasan kémlelte Edric arcát, aki egy idő után kezdte kényelmetlenül érezni magát a bámuló mester miatt.
- Mi történt veled?- kérdezte végül Je. Edric újra csak sóhajtott egyet, majd merengeni kezdett a lángokon.
- Furcsa látomásom volt- bökte ki halkan, majd részletesen elmondta, mi történt vele, mielőtt rátalált a fára, ami a gyümölcsöket termette. Je Mester ismételten türelmesen hallgatta, néha-néha harapott egyet, de végig figyelt a férfira. A végén hümmögött, majd egyik kezével parányi állát simogatta meg.
- Úgy vélem a múltad még nem végzett veled, Edric Kane. Talán erre akar utalni az Erő is, nem gondolod?
Edric értetlenül bámult a mesterre. Az egészben volt egy üzenet, ebben biztos volt, de kihámozni nem volt ennyire egyszerű. Eredeti mesterének sorsáról mit sem tudott, sérülései anno túlságosan súlyosak voltak ahhoz, hogy sokban reménykedhessen. Réges rég nem hangolódott rá arra az életkötelékre, amit létesítettek egymás között, és valahogyan most sem akarta utána nyúlni. Mintha csak olyan sebeket tépett volna fel, amelyek már éppen begyógyultak volna hegekként. Nem tűntek volna el, olykor emlékeztették volna arra, ami történt, de igazi fájdalom nélkül.
Egy idő után a napok csak váltották egymást, pörögtek egyre gyorsabban, így Edric abban sem volt biztos, mennyi ideje is tartózkodott már a bolygón, legyen az hetek vagy hónapok. Minden napja azonban munkával teltek, a dzsungel és természet adott annyit, amiből mind ő, mind Je Mester meg tudott élni, ehhez azonban szerves részévé váltak napjainak a vadászatok a szintén erdő adta fegyverekkel és puszta kézzel. A quermiani is besegített olykor-olykor, míg máskor az egészet arra használta, hogy leckéket tanítson Edricnek, akinek szinte minden óra a mesterrel deja vu érzés volt. Mindazt, amit elmondott, már tudta korábbról, ám az évek alatt emléke megkopott és szinte elfelejtett mindent. Je Mester emellett gondolkodásában is rámutatott a hibákra, és igyekezett úgy segíteni, hogy Edric ne kérdőjelezze meg mindig saját magát, hanem bízzon a képességeiben és az Erőben. Sosem volt egyedül, ezt pedig nem volt szabad elfelejtenie, bármennyire is könnyű lett volna. Ami a fejvadászt komolyan frusztrálta, az Je Mester vonakodás volt arra vonatkozóan, hogy új képességeket tanítson neki. Minden egyes alkalommal, ahogyan Edric ezt felhozta, a mester határozottan elutasította mindenféle indok nélkül, csak azt szajkózta, hogy a férfi nem állt rá készen. Pedig Edric kitartó volt, szinte minden nap beleszőtte valamelyik beszélgetésükbe, mennyire jól jött volna például az, hogy el tudja a jelenlétét rejteni az Erőben. A közelgő csaták miatt erre nagy szüksége lett volna, ám Je Mester tarthatatlan volt és nem engedett az ifjabbnak.
Egy napon aztán Edric épp vadászni indult, az indák között pedig megbújva követett szemével egy jókora helyi vadat, amiből jókora vacsora kerülhetett a terítékre. Az eredetileg a Batuun őshonos állatnak egészen ízletes húsa volt és napokig el tudtak lenni belőle. Miközben Edric közelebb lépett hangtalanul, a semmiből a távolsági kommlinkje csipogni kezdett, amitől a lény rögtön el is illant. Egy frusztrált sóhajtással nyúlt a kommunikátorhoz a férfi, remélve, hogy nem Je Mester felejtett el valamit “felírni” a bevásárló listára. Azonban nem tőle jött az üzenet, hanem sokkal messzebbről és csak felvétel volt. Körülnézett, és az Erőben is kinyúlt, hogy megbizonyosodjon róla, nem volt a közelben ragadozó és volt pár perce meghallgatni a dolgot. Végül aktiválta a kommlinket, mely lassan kirajzolta halványan Crystalia arcát.
- Edric! Remélem megkapod ezt az üzenetet, Max elindult egy munkára, de már lassan hetek óta nem jelentkezett. Nem tudom, hol lehet vagy mi történt, de szerintem bajba került. Az Ithorra megyek, találkozzunk kérlek a kikötőben!- mondta a lány, arcán pedig látható volt a félelem és az aggodalom egyszerre. Edric a hőség ellenére libabőrös lett és valami szinte elszorította a szívét, miközben érezte a vért pumpálni végtagjaiban egyre gyorsabban.
~ Mi a fenét csináltál megint, öreg?~ gondolta magában és körbenézett a dzsungel közepén. Alkalmi fegyverét, egy íjat, a hátára visszatéve rohanni kezdett Je Mester barlangja felé. Út közben több szcenárió is lejátszódott előtte, ahogy Maxel mindenféle baleset történik vagy épp egy rivális fejvadász átveri és otthagyja egy sikátor mélyén élettelenül. Túl sok dolgot köszönhetett neki ahhoz, hogy cserben hagyja, így muszáj volt a tréninget megszakítania a quermian mesterrel. Je szerencsére megértő volt vele, habár volt jediként azért odaszúrta, hogy a szoros kötöttségek csak a bajt szülik, de Edric már elengedte a füle mellett az efféle megjegyzéseket. Végül élelemmel és ivóvízzel indult vissza a főváros felé.
Amikor ismét a felszín fölött járt a lebegő városban, az ithoriak közül minden egyes személy megbotránkozott rajta és végigbámulta, ahogy elhaladt előttük. Csak a sokadik méter után jött rá, hogy eléggé nyúzottan festhetett több hét vagy hónap után a dszungelben, elvégre nem nagyon hozott magával se borotvát, se ollót. Kezével kissé megsimította immár hosszúnak mondható szakállát és nagyjából nyakáig lenőtt haját is kifésülte vele az arcából. Habár a ruháit patakokban valamelyest tudta mosni, azért a több napi túra visszafelé megannyi koszt ragasztott ismét a szövetekre, nem beszélve arról, hogy valószínűleg bűzlött is a dzsungel és saját testnedveinek szagától.
A kikötőbe érve hamar meglátta az YT hajót, a lefelé vezető platón pedig ott üldögélt Crystalia és valamilyen matematikai feladaton dolgozott, amikor Edric megpillantotta. A lány, mintha érezné, hogy figyelik, fejével pont Edric irányába fordult. Arcán mintha egyszerre több érzelem is átrohant volna, bár az elsődleges dolog, ami Edricnek feltűnt, hogy kissé leengedte a vállait. Pár métert kocogott Edric felé, de aztán néhány lépéssel előtte meg is torrpant.
- Edric?- kérdezte Crystalia, mintha nem is ismerné meg a férfit. Orrát is befogta nem sokkal később, ahogy megcsapta a fejvadász bűze- Hogy nézel ki?
- Igen, bocs, nem igazán volt időm rendbe szedni magam- szabadkozott Edric, miközben a lány köhécselt páratl- Mennyi ideig voltam távol?
- Úgy három hónapig. De lesz időnk mindenre útközben, viszont jobb, ha megyünk. Nem tetszik, ahogy itt nézegetnek minket- válaszolt a lány, majd sarkon fordult a hajó felé, Edric pedig követte.
Edric Kane- 2. szint - 6 kredit
- Hozzászólások száma : 125
Hozzászólások régi : 0
Aktuális szint/kredit : 1. szint/200 kredit
Reputation : 105
Join date : 2019. May. 15.
Karakteradatok
Főkarakter: Edric Kane
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Little SW -
Re: Edric Kane
by Edric Kane Vas. 15 Márc. 2020, 18:59
Bővítés:
~ Űr~
Az YT ugyan Crystalia hajója volt, valamennyire mégis ez állt legközelebb az otthonhoz, így Edric egészen megkönnyebbült, amikor újra a fedélzetre lépett. Crystalia elintézte a felszállást és az útvonal megtervezését, így a férfi egy gyors zuhany mellett döntött. A forró víz a bőrén szinte új erőt adott neki, miközben próbálta magáról lesikálni a hozzátapadt sarat és egyéb szennyeződéseket, melyek a lefolyón eltűnő vizet szinte feketére festették. Ahogyan végzett, a tükör elé lépett és letörölte arról a párát. Ázott haja és szakálla olyan hatást keltett, mintha egy hajléktalan kéregető nézett volna vissza rá a Nar Shaddaan.
- Nem csoda, hogy Crystalia kiakadt- suttogott maga elé a saját képét látva, aztán némi matatás után végre megtalált egy elektromos borotvát és megszabadult a több hónapnyi szőrtől.
Miután végzett csatlakozott a lányhoz a pilótafülkében és kifaggatta a történtekről, amíg ő maga távol volt.
- Miután kitettünk az Ithoron, Max munka után nézett. Hamar talált is egyet, amit körülbelül két hét alatt letudott. Én a hajón maradtam legtöbbször, mert azt mondta, túl veszélyes. Kissé jobban félt engem szerintem a kelleténél, de mindegy- kezdte, aztán pár kapcsolót állított a műszerfalon, majd újra folytatta- Némi pihenés után újra munka után nézett, de hamarabb jött egy ajánlat egy “régi cimborától”, így inkább amellett döntött. Elég sokáig nyomozgatott a célszemély után, egy idő elteltével pedig frusztráltabbá is vált, aztán pár héttel ezelőtt azt mondta, hogy rábukkant egy nyomra, de túl veszélyes lenne vele mennem, így bérelt egy hajót és különváltunk. Azt ígérte hetente jelez, hogy mi újság, de három hete semmit sem hallottam felőle- fejezte be Max eltűnésének történetét.
- Ami pedig engem illet, én jó ideje a koordinátákon dolgozom. Azt hittem, egyszerű lesz, de az első pár eredmény vakvágány volt, pár dolgot nem vettem figyelembe. Mintha az egész egy kirakós lenne, de a kezdő darabok hiányoznak, vagy ilyesmi. Csak a közepe, vagy a vége van meg, de a kulcs nincs- tette még hozzá, miközben Edric lassan bólintott egyet. Amikor először meghallotta, hogy Maxnek nyoma veszett, egyből feldúltá vált, ám most mégis könnyebben hidegen tudta tartani a fejét, talán pont Je Mesternek köszönhetően. Sosem érezte maga körül annyira az Erőt, mint most, valahogyan pedig az segített neki, hogy egy lépéssel hátrébbról szemlélje a tényeket.
- Rendben. Ki kell derítenünk, kitől kapta a munkát és hogy mi is volt pontosan, ehhez pedig kelleni fog a gépének és kommlinkjének adatai abból az időszakból- vázolta Edric a tervet. Nagyjából ugyanazt az utat kellett bejárniuk, mint Max maga, ám nekik nem volt végtelen idejük. A jedik figyelmeztettek minden növendéket, hogy a félelem az első lépés volt a sötétség felé vezető úton, Edric most mégis ezt érezte, tartott tőle, hogy jóbarátját és mentorát akár el is veszíthette örökké.
Crystalia segítségével nagyjából két nap alatt sikerült kideríteni, hogy kitől és hol kapta meg a legutóbbi munkáját Max. Egy Janek Felan nevű ürge volt, akinek bázisa egy bárban volt a Torugán, legalábbis legtöbbször ott lehetett megtalálni. Edric még emlékezett is a névre, de sokkal többet nem tudott saját memóriájából előcsalni a fickóról azon túl, minthogy párszor dolgoztak együtt Maxel még azokban az időkben, amikor Edric nem volt mellette. Magasztalóan nyilatkozott róla a másik fejvadász, habár sokszor hozzátette, hogy egy igazi gazfickó és inkább a profitot keresi, mint bármi mást. Edric tudta, hogy érdemes volt vigyázni az efélékkel, ami azt illeti pont ennek köszönhette ő is a ketrecharcos napjait. Egy hasonló, csak a krediteket pörgető “menedzser” fedezte fel magának, aztán a végén csak kihasználta az akkor még fiatal és így visszatekintve szörnyen ostoba Edricet. A pilótafülkében épp az útvonalat táplálta be a navigációs rendszerbe, amikor lépteket hallott.
- Akkor mehetünk?- kérdezte Crystaliatól, miközben a lány leült mellé és bólintott. Edric a válaszra tüstént aktiválta a hiperhajtóművet, majd ahogy a hipertérben utaztak, kissé hátradőlt a székében és behunyta szemét. Sokkal könnyebben tudta uralni végre gondolatait és amikor érezte, hogy kissé kezdett eluralkodni elméje fölött érzelmei, immár képes volt kordában tartani azokat is. A dolog a lánynak is feltűnhetett, ugyanis amikor kinyitotta a szemét, Crystalia furcsa tekintettel figyelte, mintha nem akarná megismerni.
- Minden rendben?- kérdezte ismét a lányt.
- Nem is tudom… nem tűntél eddig olyan nyugodt fajtának, a helyzet ellenére most mégis elég higgadtnak tűnsz. Mi történt veled azon a bolygón?
- Egy jedi mester segített emlékezni azokra, amelyeket tanultam gyerekkoromban az Erőről. Eltávolodtam tőle, de most úgy érzem, kezdek visszatalálni arra az útra, ami az enyém. Legalábbis remélem. Ami pedig a helyzetet illeti... - magyarázta Edric, közben pedig érezte, hogy bordáját ismét szorítani kezdi valamilyen érzés- Aggódok Maxert, jobban, mint az valószínűleg látszik.
Crystalia lassan bólintott egyet, aztán az egyik monitor felé fordult és igyekezte elfoglalni magát. A férfi egy ideig szemlélte, aztán:
- Veled minden rendben?
Csak egy kérdés volt, mégis fontos, mert amióta visszatért, komolyan még nem beszélgettek. Crystalia is a munkával, kötelességgel foglalta el magát, de mintha nem akart volna az eseményekkel ténylegesen szembenézni és feldolgozni azokat. Például családjának és otthonának teljes elvesztését, vagy épp most Max eltűnését. A lány sóhajtott, majd egyik kezét végigsimította haján és úgy fordult vissza Edrichez. Szemeiben könnyen duzzadtak, de láthatóan tovább küzdött, hogy ne csorogjanak túl.
- Fogjuk rá- válaszolta egy mosollyal.
- Komolyan kérdezem.
- Azt hittem, hogy könnyedén megoldom majd ezt az egészet, de nem így lett és alig tudok valamit segíteni. Haszontalannak érzem magam, ráadásul Te is és Max is leléptetek, mintha csak egy púp lennék a hátatokon. És tudom, nem így van, de mégis ezt súgja egy hang. Akárhova is mentek, túl veszélyes veletek tartanom, pedig már nem vagyok gyerek és tudok azért vigyázni magamra- hadarta el, közben pedig a könnyei is folyni kezdtek az arcán. Ahogyan befejezte, Edric sóhajtott egy nagyot. Igaza volt Crystalianak, és ő is érezte, hogy nem bántak vele túl fair módon Maxel, legalábbis nem egyenrangúként, ahogy kellett volna.
- Nézd, tudom talán úgy tűnt, mintha lekezelően bántunk volna veled, de az igazság az, hogy a te érdekedből nem akartunk komolyabban belevonni a veszélyesebb munkákba. Eleget láttál már a csillagköd rosszabbik arcából és nem akartuk, hogy…
- Ez az én örökségem is, Edric! Nem csak a tiéd. A holocronokat mind az öt család őrizte és nem csak a Kane!- vágott a szavába Crystalia- Nekem is ugyanolyan kötelességem van, mint Neked.
A férfiban életében nem sokszor ragadt szó, de most nem igazán tudott mit mondani válaszul egy bátortalan bólintáson túl.
- Ez a Te döntésed valóban, nem az enyém… de egy dolgot kérni szeretnék, ami nem fog tetszeni- mondta végül Edric.
- Éspedig?
- A Toruga tényleg a galaxis legalja. Ha probléma lesz, gyorsan el kell húznunk, így jobb lenne, ha a hajón maradnál. Mellesleg mivel kalózokkal lesz tele a kikötő, nem árt, ha valaki vigyáz is a hajóra- mondta, amitől elsőre a lány azért még feldúltnak tűnt, de végül beleegyezett egy bólintással.
~ Toruga~
Még kissé szépítette is a dolgot Edric, amikor úgy fogalmazott, hogy a Toruga a csillagköd legalantosabb bolygója. Az utcán tántorgó ilyen-olyan lények, mások utána szóltak vagy épp elkezdték követni, de a legtöbben szerencsére békén hagyták, köszönhetően leginkább a termetének. Ismét felderengtek előtt az évek, amelyeket azelőtt töltött hasonló helyeken, hogy Max felkarolta volna. A fejvadász, aki most az ő segítségére szorult.
Nem tartott túl sokáig, hogy megtalálja a bárt, ami miatt a planétára érkezett. Odakint két hozzá hasonló méretű kidobó álldogált, hogy csak azokat engedjék be, akik nem tűntek túlságosan balhésnak. Egyikük feltette az egyik kezét, amikor Edricet meglátta, míg a másik közelebb lépett és átkutatta fegyver után. Sejtette a férfi, hogy ez lesz a dologból, ezért inkább a hajón hagyta minden fegyverét. Az Erő persze nem olyan volt, mint egy pisztoly, hanem mindenhová elkísérte. Mikor a kopasz bólintott, Edric meg is lódult befelé. Odabent hangos zene szólt, melynek ritmusa eltért a saját ízlésétől, így inkább csak bántotta a fülét. A hangulatvilágítás kék volt, ami elsőre kellemetlen volt szemeinek a kinti sötétség után, de néhány pillanat után megszokta. A pult félkör alakban futott végig a terem túlsó falán, míg szemben vele egy csapat asztal és szék, utána a tánctér, majd egy elzárt rész, ahol kényelmes fotelek és egy újabb pár biztonsági őr hirdették, hogy oda csak a gazdagabbak léphettek be. Edricnek nem kellett sokat gondolkodnia, merre lehetett Janek, ugyanis a VIP részben egyetlen fickó terült el az egyik fotelen, jobbján egy twi’lek, balján pedig egy ember hölgy üldögélt, mindkettőt átkarolta, miközben a twi’lek fülébe súgdolózott valamit, amitől a nő elvigyorodott kissé zavartan.
Pedig nem volt túl kellemes látvány az ürge, kórosan sovány testén lógott a zakó, miközben fején egy furcsa kalappal próbált némi stílust kölcsönözni saját magának. Edric jól tudta, hogy a látszat csalt, de azért így is kissé többre számított az előzetes híre alapján. Elindult felé, de a biztonságiak rögtön az útját állták a VIP bejárata előtt.
- Csak beszélni akarok Janek Felannal. Nem akarok balhét, nyugi- mondta, de nem hatotta meg túlságosan a két zabrakot.
- Mi a gond?- szólt hátulról egy érces hang. Felan volt az. Edric kapott az alkalmon és visszakiabált.
- Egy közös ismerősünket keresem, Max Daxert- mondta, mire Felan szája egy furcsa vigyorra húzódott, ajkai pedig mintha ténylegesen elérték volna a fülcimpáit. Az egész groteszknek hatott. A két testőr félre állt, így szabad utat nyert a fickó felé. Felan ismét súgott valamit ezúttal az ember nőnek, mire a két hölgy felpattant és eltűnt. Edric egy ideig szemeivel kísérte útjukat, csodálkozva tökéletes alakjukon.
- Szépek, nemde?- kérdezte Felan észrevéve Edric tekintetének irányát, majd hörpintett egyet az italából és hellyel kínálta a másikat. A volt jedi azonban inkább állva maradt, szemben Janekkel, remélve, hogy a puszta testalakja is elég elrettentő neki.
- Szóval, miben segíthetek… hogy is hívnak?- kérdezte, közben hunyorogni kezdett a fejvadászra.
- Edric Kane. Max társa vagyok pár éve. Ha jól tudom egy munkát kapott magától egy ideje. Pár hete nem adott magáról életjelet és érdekelne, ki volt a célpontja- mondta el röviden a férfi, amire Felan halkan kacagott egyet magában.
- Szóval te lennél az a kis mitugrász, aki miatt Max ennyire jótét lélekké vált?- kérdezte, hangjában a gúny szinte tapintható volt. Edric csak vállat vont és bólintott rá.
- Igen, adtam neki egy melót, méghozzá egy elég jól fizetőt. Az ügyfeleim elég befolyásosak, viszont nagyon komoly feltételeket is szabtak az ügyben. Maxnek időre kellett volna leszállítania a célpontot. Ez nem történt meg, így elég kényelmetlen dolgot okozott a megbízóimnak, akik az ilyesmit nem nézik jó szemmel. Tudod, ez rám se vetett túl jó fényt- mesélte, közben Edric állkapcsa összezárt, izmai pedig megfeszültek egész testében. Utolsó mondatát szinte alig hallotta, arca már mintha lángolt volna egy nem létező tűztől.
- Hm, úgy látom érzékeny pontra tapintottunk- jegyezte meg Felan olvasva az előtte tornyosuló testbeszédét- De mint mondtam, bármi is történt, azt Max magának köszönheti. Elég sok türelmi időt adtunk neki, már csak a régi szép idők emlékére is, de nem szállított. Igazi vesztes forma, ráadásul kezd kiöregedni is- folytatta a fickó egy újabb korttyal leöblítve, mire Edric már nem tudta magát kontrollálni, s két lépéssel a férfi előtt termett, majd egy kézzel megragadta az ingjét és a földhöz csapta. Rátérdelt a mellkasára, így nem tudott elmenekülni, Edric egész testsúlya pedig ránehezedett a bordáira, amitől hallhatóan alig kapott levegőt is. Aztán öklei mintha önálló életre keltek volna, először az egyik, majd a másik keze sújtott le Felan arcára, akinek már az első ütéstől is kirepült pár foga. Edric agya teljesen elborult, mintha csak szemlélte volna, ahogyan a dühe átveszi az irányítást teste felett, de mégsem akarta megállítani magát, látni akarta, ahogy ez az ember megbűnhődik. Végül karokat érzett a vállán, egy utolsó ütést még be tudott vinni, ahogyan magával rántotta az egyik visszatartót, de utána erősebben fogták meg és a két zabrak testőr leteperte Ferlanról. Edric gondolkodás nélkül lökte le magáról mindkettőt az Erővel. Egy hang suttogta neki, hogy még most ölje meg az őröket, de arra nem volt ideje amíg nem végzett Ferlannal. Az épp tántorgó fickó a kanapéba kapaszkodva próbált ismét két lábra állni, miközben vért köpött ki a száján. Edric ekkor ragadta meg ismét a nyakánál, majd a szemközti falnak vágta.
- Hol van Max?!- kiabált rá, közben pedig látta Felan immár fogatlan és véres vigyorát.
- Gladiátor lett belőle- mondta Felan, vigyora pedig átalakult hisztérikus vihogássá- Mi lesz, kölyök? Ölj már meg végre! Látom, hogy akarod!
Edric fejében egy hang azt súgta, tegye meg, ám végül kezéből eleresztette Felan nyakát, mire a férfi elterült a földön és köhögni kezdett. Egy utolsót azért még belerugott a bordáiba, de ekkor látta a két zabrakot és kívülről a két kidobót is felé közeledni, méghozzá fegyverekkel. Edric a közelharci ismereteit felidézve egy bukfenccel közelebb került a zabrakokhoz, majd egyikük kezéből kicsavarta a pisztolyt, s zuhanás közben elkapta a fegyvert. Egy gyors kézmozdulattal kábítóra állította, majd a másik zabrakra lőtt, aki ernyedten terült el. Hasonlóan tett a többiekkel is, így alig pár másodperc után már csak a többi vendég sikoltozása és az elviselhetetlen zene, na meg Felan köhögése maradtak. Edric messzire dobta a pisztolyt, majd Felanhoz lépett ismét és átkutatta a zsebeit.
- Ha nem mondod meg, hol van, akkor elviszlek magammal és addig szedem le az összes körmöd, fogad, ujjaid és végtagjaid, amíg nem bököd ki- súgta oda neki, mire a fickó hátára fordult és újabb köhögőroham után kibökte végre.
- Egy aszteroida bázison, még a Hutt űrben. A koordinátákat megtalálod az asztalon lévő datapadon. Van rajta egy meghívó, abban minden benne van- bökte ki végül a gazfickó. Edric az asztalról felvette a datapadot, ellenőrizte, igazat beszél-e, majd kisétált a bárból.
~ Űr~
A koordináták a Hutt űr mélyére vezettek, amitől Edric némileg tartott. Kalózok járták a különféle hipertér útvonalakat, és ki tudja, melyiknek tetszik meg az YT hajójuk, amin épp utaztak. Volt jediként biztos kihívást nyújtott volna bármilyen megszállóknak, ám a túlerő ellen egy idő után ő sem lett volna valószínűleg elég. Az út elég sokáig tartott ahhoz is, hogy némi gyors meditációval kitisztítsa elméjét azoktól a gondolatoktól, melyeket még a Torugan szerzett. Habár megbánta tettét, egy része mégis úgy érezte, hogy a fickó megérdemelte, amit kapott és talán többet is. Valahol tudta Edric, hogy ezek a gondolatok nem voltak helyesek, mégsem érdekelte túlzottan. Crystaliaval együtt némán üldögéltek a pilótafülkében és figyelték a hipertér elsuhanú kék hullámait. Egyikük sem beszélt, a lány ugyan kérdezte, mi volt Torugan, Edric csak röviden számolt be és csupán a lényeget: megtalálta Felant és kiszedte belőle, hol van Max. Inkább megkímélte a többi részlettől, igaz, a lány valószínűleg bőven meg tudta volna érteni Edric reakcióit, ettől függetlenül azért volt némi kötelességtudat a férfiban, hogy ne azt mutassa Crystalianak, hogy az erőszak megoldott dolgokat. Pedig a világ, amelyben éltek, egyre inkább ezt mutatta. Szegények milliói küzdöttek nap mint nap a betevőért, míg a gazdagabb rétegek mindenféle szórakozásra herdálták a pénzüket. Edric egyszerű fickó volt, neki elég a tető a feje felett és némi ruha, a többi inkább volt kényelmi dolog, mint valódi szükséglet. Ehhez persze az is hozzátartozott, hogy a Jedi Rend is így nevelte a tagjait: a világi javak csupán figyelemelterelésre voltak jók, semmi többre.
A hajó egy pittyegéssel jelezte a két utazónak, hogy ideje volt kilépni a hipertérből, ha nem akartak elszáguldani az aszteroidamező mellett, ahol az állomás is volt. Edric egy gombnyomással megtette ezt, miközben Crystalia egy terminálon leellenőrizte, hogy nem követte őket senki és nincs-e esetleg a közelben bármely más hajó, aminek a radarján ott lehettek volna. Végül a rádió kezdett sisteregni, amiből egy jól hallhatóan rodian hang szólt hozzájuk.
- Azonosítsák magukat!- követelte, amire Edric betáplálta a Felantól kapott meghívón szereplő kódokat, erre a hang rövidesen ismét megszólalt- Rendben, a hármas dokk az Önöké- adta ki az utasítást. Csak ekkor derengett fel előttük a méretes űrszikla, ahonnan az adás jött: nagy részét szinte teljesen kibelezték, inkább volt már egy mesterséges űrállomás, mint természetes képződmény. Úgy nézett ki, hogy hajtóművekkel is ellátták az építményt, így talán még mozgatni is tudták, ha a talaj forróvá vált a szervezők talpa alatt.
Az YT-t bereptették lassan a megadott kikötőbe, majd amint a hajtóművek kikapcsoltak, Edric Crystalia felé fordult.
- Felderítés után meglátjuk mi lesz, de vigyázz magadra kérlek- mondta, majd közben lecsatolta kedvenc DH-17-es pisztolyát az övéről és a lány felé nyújtotta- Tudod, hogyan kell használni?- kérdezte, a lány pedig nem túl biztosan bólintott egyet és elvette a fegyvert. Mindketten felöltöttek magukra egy-egy leplet, biztos ami biztos alapon.
Az aszteroida felszíne olyan volt, amit Edric is várt. Büdös a mesterséges levegőztető rendszerek karbantartásának nélkülözésétől, na meg mindenféle lény párolgó testnedvétől, emellett pedig elképesztően nyomasztó és sötét. Közeli csillag nélkül csak a lámpák világították meg a folyosókat, amelyek szintén csak elvétve voltak rendes kapacitáson, a többi vagy pislákolt már, vagy fakó volt. Miközben haladtak, többen meg-megfordultak utánuk némi bámulásra, majd visszatértek a társalgásukhoz. Edric rendre látta, hogy mindannyiuk oldalán volt valamilyen fegyver, a legegzotikusabbaktól kezdve a legalapvetőbbekig. Mintha egy fénykardmarkolat csillanását is elkapta volna periférikus látása az egyik twi’lek férfin. Útjukat a meghívójuk segítette, mely az Aréna felé navigálta őket, ahol állítólag illegális küzdelmek történtek. A Hutt űr mocska járt ide szórakozni, a különféle bárokban néhol részegek is verekedtek. Edric manapság már eléggé utálta az ilyen helyeket, noha éveken keresztül hasonló környezetben élt, most mégis hamar meg akarta találni Maxet és elhúzni amilyen gyorsan csak lehetett. Crystalia láthatóan erőt vett magán, de Edric az Erőn keresztül tudta, hogy mennyire kényelmetlenül érezte magát pusztán a gyaloglástól ezen a helyen. Lépteiket egy kitörő ablak és az azon kirepülő test szakította meg. Egy ember férfit hajítottak ki, aki a földetérés után még a gyomra tartalmát is majdnem Edric bakancsára ürítette. Habár az egész inkább volt kellemetlenség, mint frusztráló, a hely törvényeinek megfelelően a volt jedi rúgott egyet a szerencsétlenbe, ne legyenek túlságosan gyanúsak a bámészkodóknak, majd tovább is állt, igaz, Crystaliat szinte maga után kellett húzni a könyökénél.
Az incidens után azonban viszonylag sima útjuk volt, majd az alig 10 perces séta után elérkeztek az Aréna bejáratához. Minden gond nélkül átestek az ellenőrzésen, még a fegyvereiket sem vették el, ami azért kiváltott némi homlokráncolást Edrictől, de végül megkeresték a helyüket. Az Aréna hatalmas volt, szinte egy darab szabad hely sem maradt, mire ők elérték a negyedik sorban lévő székeiket. A tömeg egyként hullámzott szinte, miközben a bemondó hergelte őket mindenféle történettel korábbi bajnokokról, a legendás állatokról, melyek ellen puszta kézzel vagy primitív fegyverekkel kellett harcolniuk a szerencsétlen résztvevőknek. A stadion ovális alakú volt, a teteje a csillagos égboltra nyílt, csak egy védőpajzs tartotta bent a mesterséges atmoszférát. Edric a tömeget nézte, akik már azt kérlelték, hogy induljon a show. Mellettük ült egy azumeli fickó, aki épp egy italt szürcsölt és mintha feltűnt volna neki Edric és Crystalia kissé zavart nézelődése.
- Első alkalom az Arénában?- kérdezte, mire Edric csak bólintott egyet- Hát, le merem fogadni, hogy maguk is függővé válnak, mint én!- mondta egy kacagással, majd Edric kissé elgondolkodott, hogy talán jó alkalom volt ez némi információt megszerezni.
- Szóval hogy működik ez az egész?- kérdezte.
- Oh, az egész nagyon fifikánsan van felépítve, hála a Játékmesternek. Először csak néhány fenevadot engednek ki, akik természetes ellenségei egymásnak. Aztán a talpon maradt fajra ráküldik az épp aktuális gladiátorokat. Ha jól tudom ma lesz egy ember férfi, valami fejvadász-féle, egy wookie, egy lasat, egy twi’lek és a barátom szerint egy IG droid is, ami kissé furcsa, mert ritkán látunk droidokat! Ha legyőzik a fenevadakat, utána egymás ellen kell harcolniuk a megmaradt gladiátoroknak. Az utolsó, aki talpon marad, pedig tovább jut a következő napra- hadarta el röviden, hangjából pedig Edric tudta, hogy kissé őrült és megszállott lehetett az ürge. Egy biccentéssel udvariasan megköszönte a szabályok ismertetését, miközben gyomrában érzett némi nyugtalanságot. Ha az az ember fejvadász Max volt, nem igazán tudta, mennyi esélye volt egy wookie vagy épp a lasat ellen. A droidról meg nem is beszélve. Végül az állatokat kiengedték a ketrecekből, mire jókora üdvrivalgás söpört át a nézők között. Volt itt nexu, wyyyschock, nydak és még vagy 4-5 egyéb faj, amelyeket Edric csak a jedi archívumban látott, élőben nem. A ragadozók egymásnak estek, a nexu gyorsasága viszonylag hamar letudta a lomhább, ám jóval nagyobb fajokat, miközben a nydakok a wyyyshockokkal votlak elfoglalva. Itt nem volt semmilyen más történy, csak a túlélés, az állatok pedig eszerint is éltek. Edric biztos volt benne látva a vérengzést, hogy napokig éheztették őket. Periférikus látásában vette észre, hogy Crystalia keze a szája előtt van és próbálja a könnyeit is visszafojtani. Az Erőben is érezte, hogy a lány kissé sokkolódott a látványtól. Ki kellett találniuk valamit, méghozzá hamar.
Mire gondolkodni kezdett, egy harang kongott a helyen, s ugyan az állatok vérengzése nem állt le, újabb ajtók nyíltak az aréna porondján. Egy csapat lény sétált ki az épület mélyéről, elől a twi’lek két jókora késsel, a wookie egy íjpuskával, a lasat egy sima íjjal, majd az IG droid a puszta kezével. Mögöttük ott jött egy férfi egy lándzsával, szakálla és haja tapadt a kosztól és vértől, teste több helyen láthatóan sérült volt kötözésekkel és oda száradt vértől.
- Te jó ég, Edric, az ott Max!- sokkolódott ismét Crystalia, de a férfi már alig hallotta a lányt. Gyomrában a kellemetlen érzés már nem csak morajlás volt, hanem mintha egy vulkán magmakamrája bugyogott volna benne. A harc egy újabb harangszó után indult, Max pedig igyekezett kissé hátrébb maradni, kerülni az összecsapásokat az állatokkal, de egy nydak pont észrevette ezt, s talán érezte is a férfi testére tapadt vért. Edric Crystaliara pillantott, miközben kezei már ökölbe szorultak.
- Menj vissza a hajóhoz és szállj fel azonnal. Ha jelzek, szállj le ide és elmenekülünk- mondta az egyszerű tervet, melyben valószínűleg több hiba is volt, de az idő szorított. Max láthatóan túlélt egy-két nap harcot már, de ezt ránézésre már az állatokkal való körben is el fogja veszíteni. Amint a lány eltűnt a tömegben, Edric engedte a gyomrában forrongó tűz lángjait kissé a felszínre törni, majd a köpenyet ledobva magáról az arénába ugrott. A nézők üdvrivalgása szinte fülsiketítő volt, mintha azt hitték volna, mindez a show része. Hát, legyen, gondolta Edric, közben futásnak eredt a legközelebbi lény, a twi’lek felé. Lendületből, két talppal rugott bele a másikba, akit egészen váratlanul ért a támadás és kiejtette kezéből a késeket. Edric egy bukfenccel ott termett és mindkettőt felkapta, majd egyiket beleállította a twi’lek lábába, nehogy további problémákat okozzon. Ekkor vette észre, hogy Max szinte tátott szájjal bámulja, majd az idősebb egy fejrázást követően integetett neki, hogy takarodjon a helyről és hagyja veszni. Edric ekkor eldobta a másik kést is, majd felegyenesedett és az Erővel a kezébe reptette fénykardjának markolatát, s aktiválta a pengét. A nézők újra felsikítottak, de ekkor Edric már futott is Max felé, ugyanis a nydak is elindult. Pár méterrel a cél előtt a magasba ugrott a vadállat, Edric hasonlóan tett, majd kinyúlt az Erőben és maga felé rántotta a lény testét. A nydak pofája alapján meglepődött, ám végtagjait át tudta rendezni, így markával a férfi teste felé nyúlt, ám az egy suhintással megszabadította tőle az állatot, ami hangos kiáltással tudatta a világgal fájdalmát. Ahogy a két ellenfél földet ért, Edric hamar ismét talpon volt, de ekkor már vak haraggal rohant felé ismét a nydak. Egy Erővel megtámogatott ugrással tért ki előle, majd fénykardját utána dobta, mely a gerincén keresztül nyársalta fel az állatot. Egy hangos sírással végleg kimúlt, a közönség legnagyobb örömére. Miközben összeszedte fegyverét, odakocogott Maxhez.
- Mi a jó **** ütött beléd, Kölyök?- kérdezte az idősebb, mikor hallótávolságon belül ért- Tudod mit hozol a saját fejedre ezzel?
- Nagyon szívesen, öreg- biccentett Edric, miközben gyorsan szemügyre vette Max sérüléseit. Egyik sem tűnt volna túlságosan komolynak, de több is el volt már fertőződve. Nyaka körül egy furcsa, fémes szerkezet is volt, hasonló, mint a padawan nyakán Takodanán.
- Ez meg?- mutatott rá Edric.
- Divatos, nem?- kérdezte a másik, ám ekkor elektromosság villant fel a nyakpántból, és Max egyből eldőlt. A sokk azonban nem szűnt meg, folyamatos volt, Edric habozás nélkül fénykardjához nyúlt ismét, amivel sikerült óvatosan lemetszenie a szerkezetet, ami ettől végre deaktiválódott.
- Szóval ezzel tartottak kordában- suttogta maga elé, miközben nehéz, rohanó lépteket hallott maga mögött. Válla fölött pillantott meg egy nexut, majd karját az irányába kitárva egy Erőlökést indított felé, amitől az állat hátracsúszott néhány métert. Ekkor hallotta meg az YT hajtóművének hangját, mely eltakarta a csillagos égboltot, s feléjük ereszkedett. Egy újabb Erőlökéssel megzavarta ismét a nexut, majd vállára dobta Maxet, s az YT nyitott rámpájára ugrott vele.
Még hallotta a közönség felhördülését és füttykoncertjét, miközben az YT eltávolodott az Arénától. Maxet gyors a hajó gyengélkedőjébe fektette, majd a pilótakülfébe kocogott.
- Követnek?- kérdezte egyből, de a lány megrázta a fejét- Hipertérbe, azonnal, tökmindegy, hova!- adta ki az utasítást, mire a lány betáplált pár koordinátát és a hajó el is ugrott az aszteroida mezőből.
Pár órával később Max sebeit már ellátták, a fejvadász pedig épp aludt még, miközben Crystalia az utolsó kötést is befejezte.
- Nincs komolyabb baja, csak a sebek és némi agyrázkódás- mondta a lány, Edric pedig bólintással vette tudomásul és köszönte meg a lánynak. Kezei még most is remegtek, de nem tudta eldönteni, hogy mindez a dühtől amit az Arénában érzett, vagy mástól. Crystalia helyet foglalt mellette, majd egy sóhajtás után eltört nála a mécses és kezeibe temette arcát. Edric tenyerét a lány vállára tette támogatásként, de Crystalia ekkor ismét felpattant és átölelte Edricet, aki hagyta, hogy kisírja magát. Valószínűleg pont eleget látott ma ahhoz, hogy újra visszatérjenek a rémálmai.
Max ekkor kezdett magához térni, egy ideig pislogott a nagy fénytől a gyengélkedőn, majd hunyorogva Edric és Crystalia felé nézett.
- Mi a fene?- hangja száraz volt, s szinte rögtön köhögőroham jött rá, mire Crystalia megtörölte könnyeit, és egy pohár vizet nyújtott a fejvadásznak, aki azt óvatosan megitta.
- Tudtam, hogy egy melák vagy Kölyök, de hogy öngyilkos hajlamaid vannak, azt nem!- kezdte két korty között, hangja pedig kikotató volt, amire Edric nem igazán számított- Ott kellett volna hagynod és nem belekeverni magad és a lányt ebbe az egészbe. Mostmár rajtatok is ott egy célkereszt, ami bármelyik pillanatban egy lövést jelenthet- mondta. Arcán a ráncok mintha mélyebbek lettek volna, mint amire Edric emlékezett, szemeiben pedig mintha másképp tört volna meg a fény, mint eddig. Szavai azonban így is leginkább olyanok voltak, mintha valaki egy tőrt csavargatott volna a bordái között.
- Örülnél, hogy megmentettük az életed, Max!- dörmögte vissza Edric, majd felpattant és kisétált a gyengélkedőből.
4. Fejezet
Gladiátorok
Gladiátorok
~ Űr~
Az YT ugyan Crystalia hajója volt, valamennyire mégis ez állt legközelebb az otthonhoz, így Edric egészen megkönnyebbült, amikor újra a fedélzetre lépett. Crystalia elintézte a felszállást és az útvonal megtervezését, így a férfi egy gyors zuhany mellett döntött. A forró víz a bőrén szinte új erőt adott neki, miközben próbálta magáról lesikálni a hozzátapadt sarat és egyéb szennyeződéseket, melyek a lefolyón eltűnő vizet szinte feketére festették. Ahogyan végzett, a tükör elé lépett és letörölte arról a párát. Ázott haja és szakálla olyan hatást keltett, mintha egy hajléktalan kéregető nézett volna vissza rá a Nar Shaddaan.
- Nem csoda, hogy Crystalia kiakadt- suttogott maga elé a saját képét látva, aztán némi matatás után végre megtalált egy elektromos borotvát és megszabadult a több hónapnyi szőrtől.
Miután végzett csatlakozott a lányhoz a pilótafülkében és kifaggatta a történtekről, amíg ő maga távol volt.
- Miután kitettünk az Ithoron, Max munka után nézett. Hamar talált is egyet, amit körülbelül két hét alatt letudott. Én a hajón maradtam legtöbbször, mert azt mondta, túl veszélyes. Kissé jobban félt engem szerintem a kelleténél, de mindegy- kezdte, aztán pár kapcsolót állított a műszerfalon, majd újra folytatta- Némi pihenés után újra munka után nézett, de hamarabb jött egy ajánlat egy “régi cimborától”, így inkább amellett döntött. Elég sokáig nyomozgatott a célszemély után, egy idő elteltével pedig frusztráltabbá is vált, aztán pár héttel ezelőtt azt mondta, hogy rábukkant egy nyomra, de túl veszélyes lenne vele mennem, így bérelt egy hajót és különváltunk. Azt ígérte hetente jelez, hogy mi újság, de három hete semmit sem hallottam felőle- fejezte be Max eltűnésének történetét.
- Ami pedig engem illet, én jó ideje a koordinátákon dolgozom. Azt hittem, egyszerű lesz, de az első pár eredmény vakvágány volt, pár dolgot nem vettem figyelembe. Mintha az egész egy kirakós lenne, de a kezdő darabok hiányoznak, vagy ilyesmi. Csak a közepe, vagy a vége van meg, de a kulcs nincs- tette még hozzá, miközben Edric lassan bólintott egyet. Amikor először meghallotta, hogy Maxnek nyoma veszett, egyből feldúltá vált, ám most mégis könnyebben hidegen tudta tartani a fejét, talán pont Je Mesternek köszönhetően. Sosem érezte maga körül annyira az Erőt, mint most, valahogyan pedig az segített neki, hogy egy lépéssel hátrébbról szemlélje a tényeket.
- Rendben. Ki kell derítenünk, kitől kapta a munkát és hogy mi is volt pontosan, ehhez pedig kelleni fog a gépének és kommlinkjének adatai abból az időszakból- vázolta Edric a tervet. Nagyjából ugyanazt az utat kellett bejárniuk, mint Max maga, ám nekik nem volt végtelen idejük. A jedik figyelmeztettek minden növendéket, hogy a félelem az első lépés volt a sötétség felé vezető úton, Edric most mégis ezt érezte, tartott tőle, hogy jóbarátját és mentorát akár el is veszíthette örökké.
Crystalia segítségével nagyjából két nap alatt sikerült kideríteni, hogy kitől és hol kapta meg a legutóbbi munkáját Max. Egy Janek Felan nevű ürge volt, akinek bázisa egy bárban volt a Torugán, legalábbis legtöbbször ott lehetett megtalálni. Edric még emlékezett is a névre, de sokkal többet nem tudott saját memóriájából előcsalni a fickóról azon túl, minthogy párszor dolgoztak együtt Maxel még azokban az időkben, amikor Edric nem volt mellette. Magasztalóan nyilatkozott róla a másik fejvadász, habár sokszor hozzátette, hogy egy igazi gazfickó és inkább a profitot keresi, mint bármi mást. Edric tudta, hogy érdemes volt vigyázni az efélékkel, ami azt illeti pont ennek köszönhette ő is a ketrecharcos napjait. Egy hasonló, csak a krediteket pörgető “menedzser” fedezte fel magának, aztán a végén csak kihasználta az akkor még fiatal és így visszatekintve szörnyen ostoba Edricet. A pilótafülkében épp az útvonalat táplálta be a navigációs rendszerbe, amikor lépteket hallott.
- Akkor mehetünk?- kérdezte Crystaliatól, miközben a lány leült mellé és bólintott. Edric a válaszra tüstént aktiválta a hiperhajtóművet, majd ahogy a hipertérben utaztak, kissé hátradőlt a székében és behunyta szemét. Sokkal könnyebben tudta uralni végre gondolatait és amikor érezte, hogy kissé kezdett eluralkodni elméje fölött érzelmei, immár képes volt kordában tartani azokat is. A dolog a lánynak is feltűnhetett, ugyanis amikor kinyitotta a szemét, Crystalia furcsa tekintettel figyelte, mintha nem akarná megismerni.
- Minden rendben?- kérdezte ismét a lányt.
- Nem is tudom… nem tűntél eddig olyan nyugodt fajtának, a helyzet ellenére most mégis elég higgadtnak tűnsz. Mi történt veled azon a bolygón?
- Egy jedi mester segített emlékezni azokra, amelyeket tanultam gyerekkoromban az Erőről. Eltávolodtam tőle, de most úgy érzem, kezdek visszatalálni arra az útra, ami az enyém. Legalábbis remélem. Ami pedig a helyzetet illeti... - magyarázta Edric, közben pedig érezte, hogy bordáját ismét szorítani kezdi valamilyen érzés- Aggódok Maxert, jobban, mint az valószínűleg látszik.
Crystalia lassan bólintott egyet, aztán az egyik monitor felé fordult és igyekezte elfoglalni magát. A férfi egy ideig szemlélte, aztán:
- Veled minden rendben?
Csak egy kérdés volt, mégis fontos, mert amióta visszatért, komolyan még nem beszélgettek. Crystalia is a munkával, kötelességgel foglalta el magát, de mintha nem akart volna az eseményekkel ténylegesen szembenézni és feldolgozni azokat. Például családjának és otthonának teljes elvesztését, vagy épp most Max eltűnését. A lány sóhajtott, majd egyik kezét végigsimította haján és úgy fordult vissza Edrichez. Szemeiben könnyen duzzadtak, de láthatóan tovább küzdött, hogy ne csorogjanak túl.
- Fogjuk rá- válaszolta egy mosollyal.
- Komolyan kérdezem.
- Azt hittem, hogy könnyedén megoldom majd ezt az egészet, de nem így lett és alig tudok valamit segíteni. Haszontalannak érzem magam, ráadásul Te is és Max is leléptetek, mintha csak egy púp lennék a hátatokon. És tudom, nem így van, de mégis ezt súgja egy hang. Akárhova is mentek, túl veszélyes veletek tartanom, pedig már nem vagyok gyerek és tudok azért vigyázni magamra- hadarta el, közben pedig a könnyei is folyni kezdtek az arcán. Ahogyan befejezte, Edric sóhajtott egy nagyot. Igaza volt Crystalianak, és ő is érezte, hogy nem bántak vele túl fair módon Maxel, legalábbis nem egyenrangúként, ahogy kellett volna.
- Nézd, tudom talán úgy tűnt, mintha lekezelően bántunk volna veled, de az igazság az, hogy a te érdekedből nem akartunk komolyabban belevonni a veszélyesebb munkákba. Eleget láttál már a csillagköd rosszabbik arcából és nem akartuk, hogy…
- Ez az én örökségem is, Edric! Nem csak a tiéd. A holocronokat mind az öt család őrizte és nem csak a Kane!- vágott a szavába Crystalia- Nekem is ugyanolyan kötelességem van, mint Neked.
A férfiban életében nem sokszor ragadt szó, de most nem igazán tudott mit mondani válaszul egy bátortalan bólintáson túl.
- Ez a Te döntésed valóban, nem az enyém… de egy dolgot kérni szeretnék, ami nem fog tetszeni- mondta végül Edric.
- Éspedig?
- A Toruga tényleg a galaxis legalja. Ha probléma lesz, gyorsan el kell húznunk, így jobb lenne, ha a hajón maradnál. Mellesleg mivel kalózokkal lesz tele a kikötő, nem árt, ha valaki vigyáz is a hajóra- mondta, amitől elsőre a lány azért még feldúltnak tűnt, de végül beleegyezett egy bólintással.
~ Toruga~
Még kissé szépítette is a dolgot Edric, amikor úgy fogalmazott, hogy a Toruga a csillagköd legalantosabb bolygója. Az utcán tántorgó ilyen-olyan lények, mások utána szóltak vagy épp elkezdték követni, de a legtöbben szerencsére békén hagyták, köszönhetően leginkább a termetének. Ismét felderengtek előtt az évek, amelyeket azelőtt töltött hasonló helyeken, hogy Max felkarolta volna. A fejvadász, aki most az ő segítségére szorult.
Nem tartott túl sokáig, hogy megtalálja a bárt, ami miatt a planétára érkezett. Odakint két hozzá hasonló méretű kidobó álldogált, hogy csak azokat engedjék be, akik nem tűntek túlságosan balhésnak. Egyikük feltette az egyik kezét, amikor Edricet meglátta, míg a másik közelebb lépett és átkutatta fegyver után. Sejtette a férfi, hogy ez lesz a dologból, ezért inkább a hajón hagyta minden fegyverét. Az Erő persze nem olyan volt, mint egy pisztoly, hanem mindenhová elkísérte. Mikor a kopasz bólintott, Edric meg is lódult befelé. Odabent hangos zene szólt, melynek ritmusa eltért a saját ízlésétől, így inkább csak bántotta a fülét. A hangulatvilágítás kék volt, ami elsőre kellemetlen volt szemeinek a kinti sötétség után, de néhány pillanat után megszokta. A pult félkör alakban futott végig a terem túlsó falán, míg szemben vele egy csapat asztal és szék, utána a tánctér, majd egy elzárt rész, ahol kényelmes fotelek és egy újabb pár biztonsági őr hirdették, hogy oda csak a gazdagabbak léphettek be. Edricnek nem kellett sokat gondolkodnia, merre lehetett Janek, ugyanis a VIP részben egyetlen fickó terült el az egyik fotelen, jobbján egy twi’lek, balján pedig egy ember hölgy üldögélt, mindkettőt átkarolta, miközben a twi’lek fülébe súgdolózott valamit, amitől a nő elvigyorodott kissé zavartan.
Pedig nem volt túl kellemes látvány az ürge, kórosan sovány testén lógott a zakó, miközben fején egy furcsa kalappal próbált némi stílust kölcsönözni saját magának. Edric jól tudta, hogy a látszat csalt, de azért így is kissé többre számított az előzetes híre alapján. Elindult felé, de a biztonságiak rögtön az útját állták a VIP bejárata előtt.
- Csak beszélni akarok Janek Felannal. Nem akarok balhét, nyugi- mondta, de nem hatotta meg túlságosan a két zabrakot.
- Mi a gond?- szólt hátulról egy érces hang. Felan volt az. Edric kapott az alkalmon és visszakiabált.
- Egy közös ismerősünket keresem, Max Daxert- mondta, mire Felan szája egy furcsa vigyorra húzódott, ajkai pedig mintha ténylegesen elérték volna a fülcimpáit. Az egész groteszknek hatott. A két testőr félre állt, így szabad utat nyert a fickó felé. Felan ismét súgott valamit ezúttal az ember nőnek, mire a két hölgy felpattant és eltűnt. Edric egy ideig szemeivel kísérte útjukat, csodálkozva tökéletes alakjukon.
- Szépek, nemde?- kérdezte Felan észrevéve Edric tekintetének irányát, majd hörpintett egyet az italából és hellyel kínálta a másikat. A volt jedi azonban inkább állva maradt, szemben Janekkel, remélve, hogy a puszta testalakja is elég elrettentő neki.
- Szóval, miben segíthetek… hogy is hívnak?- kérdezte, közben hunyorogni kezdett a fejvadászra.
- Edric Kane. Max társa vagyok pár éve. Ha jól tudom egy munkát kapott magától egy ideje. Pár hete nem adott magáról életjelet és érdekelne, ki volt a célpontja- mondta el röviden a férfi, amire Felan halkan kacagott egyet magában.
- Szóval te lennél az a kis mitugrász, aki miatt Max ennyire jótét lélekké vált?- kérdezte, hangjában a gúny szinte tapintható volt. Edric csak vállat vont és bólintott rá.
- Igen, adtam neki egy melót, méghozzá egy elég jól fizetőt. Az ügyfeleim elég befolyásosak, viszont nagyon komoly feltételeket is szabtak az ügyben. Maxnek időre kellett volna leszállítania a célpontot. Ez nem történt meg, így elég kényelmetlen dolgot okozott a megbízóimnak, akik az ilyesmit nem nézik jó szemmel. Tudod, ez rám se vetett túl jó fényt- mesélte, közben Edric állkapcsa összezárt, izmai pedig megfeszültek egész testében. Utolsó mondatát szinte alig hallotta, arca már mintha lángolt volna egy nem létező tűztől.
- Hm, úgy látom érzékeny pontra tapintottunk- jegyezte meg Felan olvasva az előtte tornyosuló testbeszédét- De mint mondtam, bármi is történt, azt Max magának köszönheti. Elég sok türelmi időt adtunk neki, már csak a régi szép idők emlékére is, de nem szállított. Igazi vesztes forma, ráadásul kezd kiöregedni is- folytatta a fickó egy újabb korttyal leöblítve, mire Edric már nem tudta magát kontrollálni, s két lépéssel a férfi előtt termett, majd egy kézzel megragadta az ingjét és a földhöz csapta. Rátérdelt a mellkasára, így nem tudott elmenekülni, Edric egész testsúlya pedig ránehezedett a bordáira, amitől hallhatóan alig kapott levegőt is. Aztán öklei mintha önálló életre keltek volna, először az egyik, majd a másik keze sújtott le Felan arcára, akinek már az első ütéstől is kirepült pár foga. Edric agya teljesen elborult, mintha csak szemlélte volna, ahogyan a dühe átveszi az irányítást teste felett, de mégsem akarta megállítani magát, látni akarta, ahogy ez az ember megbűnhődik. Végül karokat érzett a vállán, egy utolsó ütést még be tudott vinni, ahogyan magával rántotta az egyik visszatartót, de utána erősebben fogták meg és a két zabrak testőr leteperte Ferlanról. Edric gondolkodás nélkül lökte le magáról mindkettőt az Erővel. Egy hang suttogta neki, hogy még most ölje meg az őröket, de arra nem volt ideje amíg nem végzett Ferlannal. Az épp tántorgó fickó a kanapéba kapaszkodva próbált ismét két lábra állni, miközben vért köpött ki a száján. Edric ekkor ragadta meg ismét a nyakánál, majd a szemközti falnak vágta.
- Hol van Max?!- kiabált rá, közben pedig látta Felan immár fogatlan és véres vigyorát.
- Gladiátor lett belőle- mondta Felan, vigyora pedig átalakult hisztérikus vihogássá- Mi lesz, kölyök? Ölj már meg végre! Látom, hogy akarod!
Edric fejében egy hang azt súgta, tegye meg, ám végül kezéből eleresztette Felan nyakát, mire a férfi elterült a földön és köhögni kezdett. Egy utolsót azért még belerugott a bordáiba, de ekkor látta a két zabrakot és kívülről a két kidobót is felé közeledni, méghozzá fegyverekkel. Edric a közelharci ismereteit felidézve egy bukfenccel közelebb került a zabrakokhoz, majd egyikük kezéből kicsavarta a pisztolyt, s zuhanás közben elkapta a fegyvert. Egy gyors kézmozdulattal kábítóra állította, majd a másik zabrakra lőtt, aki ernyedten terült el. Hasonlóan tett a többiekkel is, így alig pár másodperc után már csak a többi vendég sikoltozása és az elviselhetetlen zene, na meg Felan köhögése maradtak. Edric messzire dobta a pisztolyt, majd Felanhoz lépett ismét és átkutatta a zsebeit.
- Ha nem mondod meg, hol van, akkor elviszlek magammal és addig szedem le az összes körmöd, fogad, ujjaid és végtagjaid, amíg nem bököd ki- súgta oda neki, mire a fickó hátára fordult és újabb köhögőroham után kibökte végre.
- Egy aszteroida bázison, még a Hutt űrben. A koordinátákat megtalálod az asztalon lévő datapadon. Van rajta egy meghívó, abban minden benne van- bökte ki végül a gazfickó. Edric az asztalról felvette a datapadot, ellenőrizte, igazat beszél-e, majd kisétált a bárból.
~ Űr~
A koordináták a Hutt űr mélyére vezettek, amitől Edric némileg tartott. Kalózok járták a különféle hipertér útvonalakat, és ki tudja, melyiknek tetszik meg az YT hajójuk, amin épp utaztak. Volt jediként biztos kihívást nyújtott volna bármilyen megszállóknak, ám a túlerő ellen egy idő után ő sem lett volna valószínűleg elég. Az út elég sokáig tartott ahhoz is, hogy némi gyors meditációval kitisztítsa elméjét azoktól a gondolatoktól, melyeket még a Torugan szerzett. Habár megbánta tettét, egy része mégis úgy érezte, hogy a fickó megérdemelte, amit kapott és talán többet is. Valahol tudta Edric, hogy ezek a gondolatok nem voltak helyesek, mégsem érdekelte túlzottan. Crystaliaval együtt némán üldögéltek a pilótafülkében és figyelték a hipertér elsuhanú kék hullámait. Egyikük sem beszélt, a lány ugyan kérdezte, mi volt Torugan, Edric csak röviden számolt be és csupán a lényeget: megtalálta Felant és kiszedte belőle, hol van Max. Inkább megkímélte a többi részlettől, igaz, a lány valószínűleg bőven meg tudta volna érteni Edric reakcióit, ettől függetlenül azért volt némi kötelességtudat a férfiban, hogy ne azt mutassa Crystalianak, hogy az erőszak megoldott dolgokat. Pedig a világ, amelyben éltek, egyre inkább ezt mutatta. Szegények milliói küzdöttek nap mint nap a betevőért, míg a gazdagabb rétegek mindenféle szórakozásra herdálták a pénzüket. Edric egyszerű fickó volt, neki elég a tető a feje felett és némi ruha, a többi inkább volt kényelmi dolog, mint valódi szükséglet. Ehhez persze az is hozzátartozott, hogy a Jedi Rend is így nevelte a tagjait: a világi javak csupán figyelemelterelésre voltak jók, semmi többre.
A hajó egy pittyegéssel jelezte a két utazónak, hogy ideje volt kilépni a hipertérből, ha nem akartak elszáguldani az aszteroidamező mellett, ahol az állomás is volt. Edric egy gombnyomással megtette ezt, miközben Crystalia egy terminálon leellenőrizte, hogy nem követte őket senki és nincs-e esetleg a közelben bármely más hajó, aminek a radarján ott lehettek volna. Végül a rádió kezdett sisteregni, amiből egy jól hallhatóan rodian hang szólt hozzájuk.
- Azonosítsák magukat!- követelte, amire Edric betáplálta a Felantól kapott meghívón szereplő kódokat, erre a hang rövidesen ismét megszólalt- Rendben, a hármas dokk az Önöké- adta ki az utasítást. Csak ekkor derengett fel előttük a méretes űrszikla, ahonnan az adás jött: nagy részét szinte teljesen kibelezték, inkább volt már egy mesterséges űrállomás, mint természetes képződmény. Úgy nézett ki, hogy hajtóművekkel is ellátták az építményt, így talán még mozgatni is tudták, ha a talaj forróvá vált a szervezők talpa alatt.
Az YT-t bereptették lassan a megadott kikötőbe, majd amint a hajtóművek kikapcsoltak, Edric Crystalia felé fordult.
- Felderítés után meglátjuk mi lesz, de vigyázz magadra kérlek- mondta, majd közben lecsatolta kedvenc DH-17-es pisztolyát az övéről és a lány felé nyújtotta- Tudod, hogyan kell használni?- kérdezte, a lány pedig nem túl biztosan bólintott egyet és elvette a fegyvert. Mindketten felöltöttek magukra egy-egy leplet, biztos ami biztos alapon.
Az aszteroida felszíne olyan volt, amit Edric is várt. Büdös a mesterséges levegőztető rendszerek karbantartásának nélkülözésétől, na meg mindenféle lény párolgó testnedvétől, emellett pedig elképesztően nyomasztó és sötét. Közeli csillag nélkül csak a lámpák világították meg a folyosókat, amelyek szintén csak elvétve voltak rendes kapacitáson, a többi vagy pislákolt már, vagy fakó volt. Miközben haladtak, többen meg-megfordultak utánuk némi bámulásra, majd visszatértek a társalgásukhoz. Edric rendre látta, hogy mindannyiuk oldalán volt valamilyen fegyver, a legegzotikusabbaktól kezdve a legalapvetőbbekig. Mintha egy fénykardmarkolat csillanását is elkapta volna periférikus látása az egyik twi’lek férfin. Útjukat a meghívójuk segítette, mely az Aréna felé navigálta őket, ahol állítólag illegális küzdelmek történtek. A Hutt űr mocska járt ide szórakozni, a különféle bárokban néhol részegek is verekedtek. Edric manapság már eléggé utálta az ilyen helyeket, noha éveken keresztül hasonló környezetben élt, most mégis hamar meg akarta találni Maxet és elhúzni amilyen gyorsan csak lehetett. Crystalia láthatóan erőt vett magán, de Edric az Erőn keresztül tudta, hogy mennyire kényelmetlenül érezte magát pusztán a gyaloglástól ezen a helyen. Lépteiket egy kitörő ablak és az azon kirepülő test szakította meg. Egy ember férfit hajítottak ki, aki a földetérés után még a gyomra tartalmát is majdnem Edric bakancsára ürítette. Habár az egész inkább volt kellemetlenség, mint frusztráló, a hely törvényeinek megfelelően a volt jedi rúgott egyet a szerencsétlenbe, ne legyenek túlságosan gyanúsak a bámészkodóknak, majd tovább is állt, igaz, Crystaliat szinte maga után kellett húzni a könyökénél.
Az incidens után azonban viszonylag sima útjuk volt, majd az alig 10 perces séta után elérkeztek az Aréna bejáratához. Minden gond nélkül átestek az ellenőrzésen, még a fegyvereiket sem vették el, ami azért kiváltott némi homlokráncolást Edrictől, de végül megkeresték a helyüket. Az Aréna hatalmas volt, szinte egy darab szabad hely sem maradt, mire ők elérték a negyedik sorban lévő székeiket. A tömeg egyként hullámzott szinte, miközben a bemondó hergelte őket mindenféle történettel korábbi bajnokokról, a legendás állatokról, melyek ellen puszta kézzel vagy primitív fegyverekkel kellett harcolniuk a szerencsétlen résztvevőknek. A stadion ovális alakú volt, a teteje a csillagos égboltra nyílt, csak egy védőpajzs tartotta bent a mesterséges atmoszférát. Edric a tömeget nézte, akik már azt kérlelték, hogy induljon a show. Mellettük ült egy azumeli fickó, aki épp egy italt szürcsölt és mintha feltűnt volna neki Edric és Crystalia kissé zavart nézelődése.
- Első alkalom az Arénában?- kérdezte, mire Edric csak bólintott egyet- Hát, le merem fogadni, hogy maguk is függővé válnak, mint én!- mondta egy kacagással, majd Edric kissé elgondolkodott, hogy talán jó alkalom volt ez némi információt megszerezni.
- Szóval hogy működik ez az egész?- kérdezte.
- Oh, az egész nagyon fifikánsan van felépítve, hála a Játékmesternek. Először csak néhány fenevadot engednek ki, akik természetes ellenségei egymásnak. Aztán a talpon maradt fajra ráküldik az épp aktuális gladiátorokat. Ha jól tudom ma lesz egy ember férfi, valami fejvadász-féle, egy wookie, egy lasat, egy twi’lek és a barátom szerint egy IG droid is, ami kissé furcsa, mert ritkán látunk droidokat! Ha legyőzik a fenevadakat, utána egymás ellen kell harcolniuk a megmaradt gladiátoroknak. Az utolsó, aki talpon marad, pedig tovább jut a következő napra- hadarta el röviden, hangjából pedig Edric tudta, hogy kissé őrült és megszállott lehetett az ürge. Egy biccentéssel udvariasan megköszönte a szabályok ismertetését, miközben gyomrában érzett némi nyugtalanságot. Ha az az ember fejvadász Max volt, nem igazán tudta, mennyi esélye volt egy wookie vagy épp a lasat ellen. A droidról meg nem is beszélve. Végül az állatokat kiengedték a ketrecekből, mire jókora üdvrivalgás söpört át a nézők között. Volt itt nexu, wyyyschock, nydak és még vagy 4-5 egyéb faj, amelyeket Edric csak a jedi archívumban látott, élőben nem. A ragadozók egymásnak estek, a nexu gyorsasága viszonylag hamar letudta a lomhább, ám jóval nagyobb fajokat, miközben a nydakok a wyyyshockokkal votlak elfoglalva. Itt nem volt semmilyen más történy, csak a túlélés, az állatok pedig eszerint is éltek. Edric biztos volt benne látva a vérengzést, hogy napokig éheztették őket. Periférikus látásában vette észre, hogy Crystalia keze a szája előtt van és próbálja a könnyeit is visszafojtani. Az Erőben is érezte, hogy a lány kissé sokkolódott a látványtól. Ki kellett találniuk valamit, méghozzá hamar.
Mire gondolkodni kezdett, egy harang kongott a helyen, s ugyan az állatok vérengzése nem állt le, újabb ajtók nyíltak az aréna porondján. Egy csapat lény sétált ki az épület mélyéről, elől a twi’lek két jókora késsel, a wookie egy íjpuskával, a lasat egy sima íjjal, majd az IG droid a puszta kezével. Mögöttük ott jött egy férfi egy lándzsával, szakálla és haja tapadt a kosztól és vértől, teste több helyen láthatóan sérült volt kötözésekkel és oda száradt vértől.
- Te jó ég, Edric, az ott Max!- sokkolódott ismét Crystalia, de a férfi már alig hallotta a lányt. Gyomrában a kellemetlen érzés már nem csak morajlás volt, hanem mintha egy vulkán magmakamrája bugyogott volna benne. A harc egy újabb harangszó után indult, Max pedig igyekezett kissé hátrébb maradni, kerülni az összecsapásokat az állatokkal, de egy nydak pont észrevette ezt, s talán érezte is a férfi testére tapadt vért. Edric Crystaliara pillantott, miközben kezei már ökölbe szorultak.
- Menj vissza a hajóhoz és szállj fel azonnal. Ha jelzek, szállj le ide és elmenekülünk- mondta az egyszerű tervet, melyben valószínűleg több hiba is volt, de az idő szorított. Max láthatóan túlélt egy-két nap harcot már, de ezt ránézésre már az állatokkal való körben is el fogja veszíteni. Amint a lány eltűnt a tömegben, Edric engedte a gyomrában forrongó tűz lángjait kissé a felszínre törni, majd a köpenyet ledobva magáról az arénába ugrott. A nézők üdvrivalgása szinte fülsiketítő volt, mintha azt hitték volna, mindez a show része. Hát, legyen, gondolta Edric, közben futásnak eredt a legközelebbi lény, a twi’lek felé. Lendületből, két talppal rugott bele a másikba, akit egészen váratlanul ért a támadás és kiejtette kezéből a késeket. Edric egy bukfenccel ott termett és mindkettőt felkapta, majd egyiket beleállította a twi’lek lábába, nehogy további problémákat okozzon. Ekkor vette észre, hogy Max szinte tátott szájjal bámulja, majd az idősebb egy fejrázást követően integetett neki, hogy takarodjon a helyről és hagyja veszni. Edric ekkor eldobta a másik kést is, majd felegyenesedett és az Erővel a kezébe reptette fénykardjának markolatát, s aktiválta a pengét. A nézők újra felsikítottak, de ekkor Edric már futott is Max felé, ugyanis a nydak is elindult. Pár méterrel a cél előtt a magasba ugrott a vadállat, Edric hasonlóan tett, majd kinyúlt az Erőben és maga felé rántotta a lény testét. A nydak pofája alapján meglepődött, ám végtagjait át tudta rendezni, így markával a férfi teste felé nyúlt, ám az egy suhintással megszabadította tőle az állatot, ami hangos kiáltással tudatta a világgal fájdalmát. Ahogy a két ellenfél földet ért, Edric hamar ismét talpon volt, de ekkor már vak haraggal rohant felé ismét a nydak. Egy Erővel megtámogatott ugrással tért ki előle, majd fénykardját utána dobta, mely a gerincén keresztül nyársalta fel az állatot. Egy hangos sírással végleg kimúlt, a közönség legnagyobb örömére. Miközben összeszedte fegyverét, odakocogott Maxhez.
- Mi a jó **** ütött beléd, Kölyök?- kérdezte az idősebb, mikor hallótávolságon belül ért- Tudod mit hozol a saját fejedre ezzel?
- Nagyon szívesen, öreg- biccentett Edric, miközben gyorsan szemügyre vette Max sérüléseit. Egyik sem tűnt volna túlságosan komolynak, de több is el volt már fertőződve. Nyaka körül egy furcsa, fémes szerkezet is volt, hasonló, mint a padawan nyakán Takodanán.
- Ez meg?- mutatott rá Edric.
- Divatos, nem?- kérdezte a másik, ám ekkor elektromosság villant fel a nyakpántból, és Max egyből eldőlt. A sokk azonban nem szűnt meg, folyamatos volt, Edric habozás nélkül fénykardjához nyúlt ismét, amivel sikerült óvatosan lemetszenie a szerkezetet, ami ettől végre deaktiválódott.
- Szóval ezzel tartottak kordában- suttogta maga elé, miközben nehéz, rohanó lépteket hallott maga mögött. Válla fölött pillantott meg egy nexut, majd karját az irányába kitárva egy Erőlökést indított felé, amitől az állat hátracsúszott néhány métert. Ekkor hallotta meg az YT hajtóművének hangját, mely eltakarta a csillagos égboltot, s feléjük ereszkedett. Egy újabb Erőlökéssel megzavarta ismét a nexut, majd vállára dobta Maxet, s az YT nyitott rámpájára ugrott vele.
Még hallotta a közönség felhördülését és füttykoncertjét, miközben az YT eltávolodott az Arénától. Maxet gyors a hajó gyengélkedőjébe fektette, majd a pilótakülfébe kocogott.
- Követnek?- kérdezte egyből, de a lány megrázta a fejét- Hipertérbe, azonnal, tökmindegy, hova!- adta ki az utasítást, mire a lány betáplált pár koordinátát és a hajó el is ugrott az aszteroida mezőből.
Pár órával később Max sebeit már ellátták, a fejvadász pedig épp aludt még, miközben Crystalia az utolsó kötést is befejezte.
- Nincs komolyabb baja, csak a sebek és némi agyrázkódás- mondta a lány, Edric pedig bólintással vette tudomásul és köszönte meg a lánynak. Kezei még most is remegtek, de nem tudta eldönteni, hogy mindez a dühtől amit az Arénában érzett, vagy mástól. Crystalia helyet foglalt mellette, majd egy sóhajtás után eltört nála a mécses és kezeibe temette arcát. Edric tenyerét a lány vállára tette támogatásként, de Crystalia ekkor ismét felpattant és átölelte Edricet, aki hagyta, hogy kisírja magát. Valószínűleg pont eleget látott ma ahhoz, hogy újra visszatérjenek a rémálmai.
Max ekkor kezdett magához térni, egy ideig pislogott a nagy fénytől a gyengélkedőn, majd hunyorogva Edric és Crystalia felé nézett.
- Mi a fene?- hangja száraz volt, s szinte rögtön köhögőroham jött rá, mire Crystalia megtörölte könnyeit, és egy pohár vizet nyújtott a fejvadásznak, aki azt óvatosan megitta.
- Tudtam, hogy egy melák vagy Kölyök, de hogy öngyilkos hajlamaid vannak, azt nem!- kezdte két korty között, hangja pedig kikotató volt, amire Edric nem igazán számított- Ott kellett volna hagynod és nem belekeverni magad és a lányt ebbe az egészbe. Mostmár rajtatok is ott egy célkereszt, ami bármelyik pillanatban egy lövést jelenthet- mondta. Arcán a ráncok mintha mélyebbek lettek volna, mint amire Edric emlékezett, szemeiben pedig mintha másképp tört volna meg a fény, mint eddig. Szavai azonban így is leginkább olyanok voltak, mintha valaki egy tőrt csavargatott volna a bordái között.
- Örülnél, hogy megmentettük az életed, Max!- dörmögte vissza Edric, majd felpattant és kisétált a gyengélkedőből.
Edric Kane- 2. szint - 6 kredit
- Hozzászólások száma : 125
Hozzászólások régi : 0
Aktuális szint/kredit : 1. szint/200 kredit
Reputation : 105
Join date : 2019. May. 15.
Karakteradatok
Főkarakter: Edric Kane
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Little SW -
Re: Edric Kane
by Rhyssa Edaara Quillan Hétf. 16 Márc. 2020, 00:01
Természetesen elfogadva.
Annyi, hogy az adatlapon elírtál egy valamit, életköteléket írtál fel, de ott szerintem az életszövedékre gondoltál, mert az életkötelék 2 karakter között van és 3.szintű skill
Annyi, hogy az adatlapon elírtál egy valamit, életköteléket írtál fel, de ott szerintem az életszövedékre gondoltál, mert az életkötelék 2 karakter között van és 3.szintű skill
_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág/fejvadászok, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
A Hármak emberei, Havoc Squad/Halálosztag, Rhand varázslói/Köztársaság Végzete, Csillag Kabal, Czerka Részvénytársaság, Császári család
Sith és Jedi archívum - Little SW világ segédlet | Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Rhyssa Edaara Quillan- Lil'SW KM
- Hozzászólások száma : 4179
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 246
Join date : 2017. Jun. 13.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Little SW -
Similar topics» Silhana és Edric (MU 4.)
» Rhys és Edric (MU 4.)
» Kane MacTavish
» Kapitány - Kane Harris
» Kane Harris otthona, New Jersey
» Rhys és Edric (MU 4.)
» Kane MacTavish
» Kapitány - Kane Harris
» Kane Harris otthona, New Jersey
1 / 1 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.|
|
|