A Kristály Világa

//Előzmény: Plútó//

A varázslat létre jött s figyeltem, hogy a szem mire is jut, úgy tűnt, hogy tovább raptok „lelkek” lehetnek ott, mert igencsak hamar valami fogas elintézte, de ez sem engem, sem pedig az előjárót nem tántorította el abban, hogy oda menjünk. Hagytam, hogy előttem menjen át a kapun s utána magam is átléptem rajta. Még hallottam Bar Agantin szavait, mik megszűntek, mikor másodikként beléptem a térkapuba. Odaát csupán a kapu zöldes fénye világította meg a helyet, s immáron több járat is látszott innen. Annyi bizonyos volt, hogy a legtöbb helyre nem fogunk tudni menni, de legalább ott volt az is, melyre a felderítőm lebegett. Arra azonban ellenség is lehet, így a kezemet igyekeztem a fegyverem közelében tartani. Hogy jobbak legyenek a látási viszonyok igyekeztem létrehozni két varázsszóval két lebegő fényforrást, hogy az utunkat könnyítsék. S olybá tűnt, hogy nem csupán én igyekeztem effélét alkotni, hanem az előjáró is. Követtem a „férfit” oda, hol volt s el kellett ismernem nekem is, hogy tényleg gyönyörű volt, ami látszott a tó.
Figyeltem végig, merre a fény pásztázott, ott halszerű lények lehettek a vízben s megannyi kristály. Érdekesnek találtam, hogy ily sok kristály volt erre is, hiszen úgy tudtam, hogy mindezeket gyártják és nem úgymond születnek, vagy kerülnek át a mi dimenziónkba.
< - Van bármiféle emléked abból az időből, mikor még csupán itt léteztél? – kérdeztem. – Úgy tudom, hogy kell lennie valamiféle fának itt, mely a dimenzió középpontja. Úgy vélem, hogy azt kellene megtalálnunk. >
Mindez nagy segítség lett volna, mert úgy véltem, hogy mindazt kéne megtalálni, az lehetett a Dal forrása is, ha már a dimenzió központja. Ekkor hallottam meg a hangokat mögülünk s nyúltam a fegyverem után, mit igyekeztem előrántani s úgy mozdulni, hogy az elöljáró mellett helyezkedjem el, de arccal immáron a hang irányába tekintsek. Remélhetőleg a fényforrásaink elegendőek mindahhoz, hogy időben meglássuk mindazt, ami közeledhet felénk. Ha támadás érne s szükséges a kitérés, akkor igyekszem így tenni s visszatámadni egyelőre a legnagyobb felületen, mivel az a valami rendelkezhet.

felszerelés/egyebek:

Hamar kiderült, hogy nem voltam képes varázsolni s ez egyetlen dolgot jelentett, ebbe a dimenzióba semmilyen esetben sem jut kozmikus energia, melyet így nem is lehet manipulálni, mindez roppant kellemetlen, de legalább most derült ki s nem pedig akkor, mikoron mindez sokkalta égetőbb lenne. A fényforrás azonban elégnek bizonyult s hamarosan meg is jelent, mi minket fenyegetni próbált. Gúnyosan mosolyodtam el a macskaszerű lény láttán gúnyosan mosolyodtam el. A kérdésemre pedig nem kedvező választ kaptam.
< - Az bizonyos, hogy a kozmikus energiák nem jutnak el erre a helyre – szóltam. – Valóban ki kell jutnunk. >
Igyekszem leguggolni és magamhoz csalogatni a kis lényt, bár ha nem akar jönni, akkor hamar feladom mindezt. Mivel nem igen tudjuk, hogy merre lehet menni s lehetséges, hogy az elöljáró páncélja sem működik itt tökéletesen, így igyekeztem a legegyszerűbb trükköt bevetni. Azaz benedvesíteni az ujjamat s feltartani a levegőbe, hátha megérzem valamilyen szinten a huzatot.
Ha pedig ilyen nincs, a földön próbálok nyomokat nézni, ha ez a macska itt van, bizonyosan más állatok is járnak erre s bizonyosan kintről, így ezt igyekszem követni. De azon esetben, hogyha tényleg csak egy barlangjárat tűnik úgy, hogy az elöljáró, vagy jómagam is átférünk rajta, azon esetben csak arra tudunk elindulni.

//Bocsánat a rövidért, csak fájt a fejem, de már nem akartalak tovább váratni.//

felszerelés/egyebek:

Hmm…
< - Valóban érdekes – feleltem. – Ha lenne, akkor érezném s tudnám használni, már mágiaérzékenységgel születtem s járni alig tudtam, de már képes voltam ösztönösen használni, de itt semmi sincs. Igazából úgy vélem, hogy lehetséges is, hogy nem érnek el ide a kozmikus energiák a való világból, nem ez lenne az első ilyen dimenzió. >
De mindez továbbra sem volt túlzottan megnyugtató. S lehet, hogy Bar Aganti nem is innen nyeri azt az erőt, csupán a kristálya módosult. De most nem volt fontos, hanem az, hogy kijussunk ebből a barlangból s megtaláljuk a fát, mely az otthon a raptor lelkeknek. Az állat elfutott s mi pedig hiába néztünk végig minden járatot, azok összementek s egy halandó sem fért volna át rajta, nemhogy egy raptor, vagy jómagam. Végül az előjáró volt az, ki talált egy lehetséges kiutat, mely a víz alatt volt. Én is igyekeztem egyelőre megnézni innen a tó partjáról s a férfi szavaira is reagáltam.
< - De lehetséges az is, hogy magunkra omlasztunk mindent, így az úszás úgy vélem, hogy jobb lehet – feleltem. >
Egyelőre azonban nem szándékoztam bemenni a vízbe, sem pedig alámerülni, még voltak kétségeim s egy további ötletem, s ezzel együtt kérdésem is, mellyel talán biztonságosabban tudjuk mindezt kivitelezni.
< - Jól gondolom, hogy neked nincs szükséged levegőre energialény révén? – kérdeztem. – Nem tudjuk, hogy mekkora az a járat s hova vezet, mily hosszú. Lehet, hogy célszerűbb volna előre menned, s ha neked felmérni a helyet. Ha van kivezető út s vezet a járat valahova vissza tudsz úszni s szólni nekem, s én követlek. >
Ha így tesz, akkor megvárom, míg vissza nem tér s, ha volt lehetőség az átjutásra, akkor nagy levegőt veszek s úgy próbálok átúszni a járaton.
Ha azonban nem ért egyet velem, akkor az alkudozás folytatódni fog.

felszerelés/egyebek:

Hmm…
Olybá tűnt, hogy jól gondoltam mindazt, hogy sokáig bírja az elöljáró a víz alatt, így ő maga tudna előremenni s felderíteni mindazt, ami a víz alatti járatban lehet. Bólintottam s figyeltem, hogy a vízbe ugrik s eltűnik egy idő után a szemem elől. Így szinte teljes sötétség borult reám s csak a térkapu fénye volt mi némi derengést adott. Nem is kellett oly sokáig várnom, mint hittem, alig telt el egy perc csupán – a saját időnkben – s Sol Jahanmi ismét feltűnt. Az előző sötétség nyomán a kezemet szemeim elé kellett emelnem néhány szívdobbanásnyi időre, hogy hozzászokjam ismét a fényhez mit páncélja fényforrása okozott. Legalább jó híreket hozott, de nem mondott el mindent. A köpenyemet kioldottam s hagytam, hogy a földre essen, mivel prémből volt nem kellett volna sem megáznia, s még vissza is húzott volna a súlyával.
< - Rendben van, megyek – feleltem. >
Felkészültem mindarra, hogy a kinézete alapján roppant hideg lesz a víz, mikor beleléptem kellemesen kellett csalódnom, hiszen a víz meleg volt. Így máris sokkalta kellemesebben gázoltam tovább a merültem alá, amikor a járat fölé értem s követtem Sol Jahanmi-t a túloldalra. Egy mély levegőt vettem odafent s mivel nem tudtam pontosan, hogy az a nem sok mekkora, így igyekeztem gyors tempóban átjutni a túloldalra. Mikor kiértem s a felszínre érkeztem kifújtam a levegőt s vettem egy újabb mélyet s végül visszaálltam a rendes légzésre. Felpillantottam az égre s a szerint már tényleg a szabadban voltunk, hátra tekintettem s a hegy is megvolt, melynek a mélyébe érkeztünk. Körbepillantottam a megláttam azt, mire gondolt, nem csak egyetlen fa volt, hanem több is. A kristályfák, a „termések” s a lehullott „gyümölcsök” is meseszépek voltak, de most nem volt erre idő. Igyekeztem én magam is kiúszni a partra s kicsavarni a hajamból s a ruháimból is némileg a vizet.
< - Nem számítottam arra, hogy egy teljes erőbe botlunk – ismertem be. – Vajon a földön levő kristályok azok, a melyek már gazdatestre találtak? >
Leginkább magamnak tettem fel a kérdést, hiszen minderre az elöljáró sem tudhatta a választ, hiszen nagyon régen nem járhatott itt a létrejötte óta. De támadt egy ötletem, hogy melyiket kereshettünk.
< - Feltudsz repülni a lombkorona fölé s megnézni, hogy hol lehet egy nagy, hatalmas ősöreg fa? – kérdeztem. – Úgy vélem, hogy az lesz az, melyet keressük, a legnagyobb, legterebélyesebb, legősibb. >

felszerelés/egyebek:

Jómagam is végigpásztáztam a környéket s igyekeztem mindent felmérni, de nem hagytam, hogy a hely szépsége annyira magával vonzzon, mint Sol Jahanmi-t. miként láttam már lekapcsolta páncélja fényeit s csupán a természetes naplemente adott nekünk fényeket itt. Sisakját is levette, így most már ismét kiolvasható volt pár érzelem az energiaarcáról, csodálat s meglepettség. Nos, valóban nem erre számítottunk mikor eljöttünk ide, hanem valami másra. A feltett kérdésemre nem tudta a választ, hogy a földön levők a foglaltak-e, bár az tűnt logikusnak, hiszen, hacsak nem fordítottan működtek a világ törvényei, melyet a halandók úgy tudom fizika törvényének hívtak, akkor akár lehetett fordítva is.
Miközben Sol Jahamni felrepült, hogy megnézze azt mit kértem igyekeztem odamenni a fához s a kristályokhoz, hogy jobban megnézzem őket közelről. Azt tudtam, hogy szabad kézzel nem szabad hozzájuk érni, legalább is a saját világunkban, de ha kesztyűn, vagy egyéb anyagon át érintem meg, akkor nem tudnak még próbálkozni sem a megszállással. Így ezen módszerrel, kesztyűs kézzel próbáltam felvenni egy-két darabot, hogy jobbam megnézzem őket, amik a földön voltak. S ha már itt jártam, akkora a fán levőket, s magát a fát is igyekeztem közelebbről megnézni.
Mikor visszatért az előjáró kiderült, hogy nem volt oly fa, mire gondoltam, de úgy tűnt, hogy talált valamit.
< - Talán találunk valamit ott – értettem egyet. >
Azonban annak nem örültem, hogy ő akart reptetni, jobban örültem volna, hogyha magam tudom megoldani. Főleg, hogy nem is biztos, hogy elbír, révén nem olyan súlyom volt, mint a halandóknak. S úgy tudtam, hogy nem rendelkeztek különleges erővel a raptorok. S támadt egy ötletem. Atyám tőrét használni s azzal alakot váltani, annak nem kell varázsolnia, abban már készen vannak a varázslatok, csupán aktiválni kell s oly személy is tudná, ki nem rendelkezik varázserővel.
< - Lehet, hogy nem lesz rá szükség, hogy vigyél, kipróbálok valamit – szóltam. >
A tenyeremet a tőr markolatára csúsztattam a koncentrálni kezdtem, hogy változtasson varjúvá engem s mindent, mi velem volt. Ha működött, akkor egy villanásnak kellett történnie s madárrá kellett válnom. Ha mindez működött, akkor én is felreppenek s követem az előjárót a nyugati irányba. Ha nem működik, akkor marad az ő ötlete, hogy felkap s velem repül oda.

felszerelés/egyebek:

Nem lehetett megállapítani, hogy mely kristályok milyen állapotban vannak s ezáltal a feltételezés sem nyert bizonyságot. Mivel ez így maradt, így próbáltam alakváltással s a tőr hatalmát használva sikerrel jártam. Azonban egy dologra nem figyeltem, hogy ne legyek a kristályok közelében mikor madárrá válok, de szerencsére nem lett semmilyen gond abból, hogy puszta karmos lábbal álltam meg rajtuk. Csupán hideg köveknek érződtek, igaz logikus is volt, hogy ezen világban nem szállhat meg semmi, hiszen minden innen akar kitörni a valóságba. Amint megvoltam fel is szálltam s követtem az elöljárót, amint a fák fölé értem már jómagam is megláttam a helyet, mit a férfi mondott. Roppant érdekes volt egy ilyen építmény, nem képzeltem azt, hogy értelmesek lettek volna azok a raptorok mik itt várják úgymond a megszületést. Vagy tán az emberek építették, kiknek tudata ide kerül? Nem sokára majd választ lelünk minderre is.
A repülés közben szerencsére a helyi csillag, nap is lenyugodott, így könnyebb volt szemlélődni, hogy a fénye nem vakított el. Az, hogy a levegőből nem látszott bejárat nem volt gond, még lehet, hogy a földön, vagy a föld alatt vezet be bármilyen járat. Miután megérkeztünk a közelbe kiderült, hogy volt élet odabent s érzékelte is Sol Jahanmi. Már éppen károgtam volna egyet, hogy egyetértek a leszállással, mikoron láttam, hogy zuhanni kezd s jómagam varázslata is semmivé foszlott s eredeti mivoltomban zuhanni kezdtem a föld felé. Igyekeztem nem felkiáltani a zuhanás miatt, ha voltak alattunk s út közben a földig bármi, melyben esély volt megkapaszkodni, kristályfaágak, esetleg fal, vagy bármi, akkor igyekeztem azokat elkapni, hogy lassítsam zuhanásomat, vagy meg is akadályozzam mindezt. Ha nem volt ilyen, akkor a saját ellenállásomban s regenerációmban bízhattam, s hogy mindezeket ne terheljem annyira, igyekeztem úgy fordulni s úgy becsapódni a talajba, hogy a lehető legkevesebb sérülést szenvedjem el ezáltal.

felszerelés/egyebek:

Semmiben sem tudott megkapaszkodni, de a társától ellentétben legalább azt tudta irányítani, hogy miként érkezzen le a földre. Így az elöljáróval ellentétben nem fejjel lefelé csapódott be a földbe, hanem az oldalávla. Érezte, hogy a válla eltört, vagy kiugrott, ahogyan néhány bordája is roppantul fájt, főleg a levegővételnél. A fejét is sikerült beütnie egy kicsit, amitől némileg szédülni kezdett. A ruhája volt talán, ami sokkalta rosszabb állapotba került, mint saját maga. Szerencséjére semmi olyan sérülést nem szenvedett el, ami ne gyógyult volna be nagyon, de nagyon rövid időn belül. Próbált volna felállni, főleg, amikor mozgást látott, de mire sikerült volna egyáltalán felfognia, hogy mi van körülötte, ki közeledik egy ütést érzett a fején és minden elsötétült.

Mikor magamhoz tértem már nem éreztem a fájdalmat az oldalamban, sem a fejemben csak egy kicsit a vállamban, azaz nem telhetett el túl sok idő azóta, hogy odakint valaki kiütött. Ha megtudom,hogy ki volt az az életéért fog a nyomorult féreg könyörögni s jobban fog szenvedni, mint én magam tettem, tovább is. Felültem a s körbenéztem, egy cella, atyám óta nem volt ilyen „kedves” fogadtatásban részem. Odakint éjszaka, ami még a hasznomra is hajtja a vizet. Egy ilyen helyről nem lehet oly nehéz megszökni, s ha finom módszerekkel nem megy, még mindig ott volt a fizikai erőm is arra, hogy kijussak. Engem holmi börtön nem tud fogva tartani. S itt mindenki holtan végzi, mert hozzá mertek nyúlni a fegyverzetemhez. A ruháim hiánya s rongyossága nem különösebben zavart. Már éppen indultam volna, hogy az ajtót s a zárat megnézzem, mikor egy hang megszólított angolul, mely ismerős volt, az elöljáróé.
- Sol Jahanmi? – kérdeztem vissza angolul. – Semmi bajom.
Elvették a raptorát, roppant érdekes, a lelke eddig is itt volt ebben a dimenzióban s most visszakerült a testbe.
- Nem vagyok Midgard szülötte – feleltem. – Asgard hercegnője, s Jotunheim királynője vagyok, Lady Thorhalla Lokidottir. Te pedig Sol Jahanmi gazdateste, vagy éppen téged hívnak így? Nem fontos… mi történt, hol vagyunk s mit tudsz erről a világról. Úgy tudom, hogy elég régóta itt tartózkodik a lelked.
Míg beszél, addig igyekszem odamenni az ajtóhoz s megnézni a szárszerkezetet. Ha valamilyen egyszerűbb, akkor ügyességből próbálom kinyitni, valami haszna csak lesz annak, hogy orvgyilkosnak képeztetett atyám annak idején miután a valkűröktől elbocsátottak…

//Remélem nem gond, hogy az első felét E/3-ban írtam E/1 helyett.//

felszerelés/egyebek:

Már az első szavaival több igencsak fontos információ elhangzott, melyek számára láthatóan nem jelentettek semmit, ellenben nekem annál inkább. S azt is láttam, hogy nem képes teljesen humanoid alakot ölteni.
- Honnan ismered Midgard… a Föld nyelvét? – kérdeztem.
Számomra is tudott volt, hogy megannyi faj tud Midgard létéről, de az mégis igen, hogy ismeri-e nyelvet, bár lehet, hogy egy mutáns, vagy szuperhumán s onnan. De a neve, miként arra utalt mégis elvetették mindezt. Szóval aludt, ha valaki egy raptor gazdateste, akkor nem emlékszik, ha elbukott. Hiszen Sheppard is legyőzte a sajátját, ez alvással nem megy. Szóval a zár nem igen volt hagyományos módokon feltörhető. Így maradt a másik lehetőség, melyhez ritkán fordulok, de ezúttal kénytelen voltam mindezzel élni. Először is igyekeztem óvatosan megérinteni a rácsokat, hogy megtudjam van-e benne bármilyen védelem, mely árthat-e nekem. Példának okáért, olyasmi, mit a halandók szoktak építeni, az elektromos kerítés. S közben még figyeltem mindazokra, mit M. mondott.
- Ők maguk kristálynak hívják, nem gyémántnak – feleltem.
S elakadt a hangom, mindez nem vágott össze azzal, amit Sheppard-tól tudtam, lehetséges, hogy mindez egy csapda s nagyon is tudja M., hogy mik a válaszok s csupán tőlem akar további információkat szerezni. Úgy véltem, hogy ezen a helyen azok lehetnek, kik ide kényszerültek a raptorok miatt. Így egyelőre nem mondtam többet s inkább kérdezek, s próbálok kiszedni belőle minél többet, ha tudok.
- Az alvásod során… álmodtál valamit? – érdeklődtem.
Ha a kristályt meg lehetett bármiféle hátrány nélkül, akkor megpróbáltam szétfeszíteni s kitörni a lehető leghangtalanabbul a rácsokat, hogy kiférjek rajta.

felszerelés/egyebek:

Egy biztos, hogy ez a valami még nálam is többet tud beszélni, bár jó pár érdekes információt is elmondott, melyek hasznosak lehettek. Azt még mindig nem tudtam, hogy mely fajból való s honnan érkezett, de azt igen, hogy mivel foglalkozott. Akkor még jól jöhet, ha megtaláljuk azokat, akik bebörtönöztek. Azt még jómagam is tudtam, hogyha valakit nagyfokú szellemi károsodás ér, akkor felejthet dolgokat. Jómagam is átéltem, igaz az mágia hatására volt s nem pedig magától, de olyanokon is tapasztaltam, kiket megkínoztam, vagy láttam megkínozva, hogy az efféle történések s előtte levő dolgok törlőnek az elméjükből egy időre legalább is.
- Úgy tudom, hogy ez gyakori az oly esetekben, mint a tied – szóltam. – Később még visszatérhetnek az emlékeid. Azt tudod, hogy mely fajba tartozol s az univerzum mely részéből származol?
Mindezzel hátha elárul még részleteket, melyek hasznosak lehetnek a számomra. Közben pedig próbáltam a rács szétfeszítésével, mert csak fém volt s sikerült is kiszabadítanom magam, miközben M. tovább mondta azt, mire kíváncsi voltam.
- Értem – feleltem. – S olyasmiről nincs emléked, hol mindent kristályok borítanak, vagy kristályból állnak s furcsa lények vesznek körbe?
Már tudtam, hogy ily kinézetű ez a hely s talán itt beszélt a többi „lélekkel” s nem pedig azt láttam, mit az elöljáró. Mikoron szabad voltam kiléptem a cellából s a fémdarabot eszem ágában sem volt eltenni, valamivel meg kellett védenem magam, míg nem szerzem vissza a felszerelésem. Mivel mindkét irányban sötét volt, így bólintottam M.-nek, hogy induljon akkor a kevesebb energia irányába. Ha indulunk, akkor próbálom felmérni azt a helyet, merre haladunk a többi esetleges cellát, kik lehetnek bennük s azt is igyekszem figyelni, hogy nem-e futunk bele valamilyen csapdába, melybe, ha igen, akkor próbálok kitérni a támadások elől.

felszerelés/egyebek:

Szerencsémre, mi több óriási szerencsémre M. beszélt arról, hogy micsoda. Egy elégedett, gúnyos mosolyt is megengedtem magamnak, mikoron ahhoz a részhez ért, hogy kozmikus energiákból is áll. A cellák üresek voltak s a lépcsőnél szólaltam meg mielőtt elindult volna felfelé.
- Várj egy kicsit, még ne menj – szóltam. – Ezen a helyen nincs kozmikus energia, viszont nekem a képességeimhez szükségem van rá. Megengednél egy próbát, igyekszem nem fájdalmat okozni, ha ez sikerülne, sokkalta könnyedebben tudnánk innen megszökni s megtudni, hogy mi folyik itt.
M.-re pillantottam, s ha engedte, mit kértem, akkor közel vittem hozzá a kezem s amennyiben azt is engedte, akkor a kavargó energiái közé benyúltam. Szerencsére ismertem az egyszerű energiamanipulációt, melyet arcane mágiának is hívtak, így megpróbáltam némi enerigát kinyerni belőle, vagy felhasználni, egyelőre néhány pillanatra, mellyel most csak mágiaérzékelést igyekeztem koncentrácóval elvarázsolni. Ez a legegyszerűbb a legkevésbé energiaigényes varázslat, melyet ismertem. Ha sikerül, akkor remélhetőleg megéreztem, hogy merre van a kardom s a tőröm. Közben figyelem azt is, hogy M.-re milyen hatással van mindez, főleg, hogyha sikerrel járok. Ha így, akkor mindezt meg is mondom neki s azt, hogy az általunk hozott felszerelés hol is van. Volt egy olyan érzésem, hogy pont az ellenkező irányban, a sok energia felé. Ezek után hagyom menni s követem fel a lépcsőn, a kristály említésére beugrott neki valami s emlékezett a küzdelemre, melyet elvesztett s az elöljáró nyert meg.
- Ő nyert, őt hívják Sol Jahanmi-nak – feleltem.
Odafent a folyosón tovább haladva rövid idő múlva hangokat hallottam így én is fülelni kezdtem, akárcsak M. Mindannyian asgardiul beszéltek s a társam nem értette őket, azok pedig nem tudtak semmit, s ha azt hitték, hogy belőlem bármit kiszedhetnek hát nagyon tévedtek, nem volt olyan könnyű engem megtörni. A kérdésre bólintottam, hogy valóban rólunk. Ha korábban nem sikerült a holmijaimat észlelni mágia érzékeléssel, akkor még maradok hallgatózni, hátha hallani lehet még valamit, mi hasznos lehet számunkra s csak akkor jelzek visszavonulást, ha ezek elindulnak felénk. Ha érzékeltem a fegyvereimet, akkor azok helyzetének függvényében fogok majd cselekedni.

felszerelés/egyebek:

Mivel beleegyezett az entitás, hogy megtegyem, mire kértem, így a kezemmel közeledtem is felé. Éreztem a meleget, de mivel egyébként is szerettem a fájdalmat bizonyos fokig, így ha túl forró lenne sem zavart volna. Furcsa bizsergést éreztem mikoron a kezem már a testében volt, nagyon gyengén éreztem, hogy megfelelő energiái vannak, de gyengék. Úgy véltem, hogy minél nagyobb az aberráció száma, annál kevesebb kozmikus energia lehet bennük, de most eleget gyűjtöttem arra, hogy elvarázsoljam mindazt, amit akartam, s még talán később még egy apróságot is. Sikerült mágikus dolgokat észlelnem s ezeket el is mondtam, az egyik pont arra volt, merre mentünk a másik pedig még feljebb. Mikor kihúztam a kezem, akkor láttam, hogy megégett hólyagosra, de nem érződött fájdalom akkor csak a melegség. E szerint még természetes fájdalomcsillapítása is volt M. testének, vagy az elektromosság időlegesen érzéketlenné tette az idegeket a kezemben. S szavai után még egy fontos dolog feltűnt, nem tűnt úgy, mintha kárt tett volna benne mindaz, hogy használtam belőle kozmikus energiákat.
- A „tested” elő is állítja a kozmikus energiákat? – kérdeztem.
Ha igen, akkor mindaz hatalmas segítség lehetett később, hogyha úgy alakul, hogy újra varázsolnom kell. A beszélgetést tovább hallgattuk még s megérte, ugyanis a legfontosabb dolog, mely miatt ide jöttünk szóba került. Mégiscsak jó megérzés volt mindaz, hogy ide kell jönnünk a Dal miatt. Bólintottam M. szavaira, hogy valóban így kéne tenni, hogy megmutassuk magunkat. Így meg is próbáltam kisétálni s már közben elkezdtem a bentiekben beszélni.
< - Abban a pillanatban meghalnátok, itt csupán lelkek vagytok, szerintetek léteznének a valós világban a testetek nélkül? Nem, mert nem az asztrális síkról érkeztünk, hol a lelkek élnek – szóltam. – Attól, hogy ez a világ a lelkek életbenntartására készült mindaz nem jelenti, hogy ahonnét jöttetek is képes minderre. Bizonyára emlékeztek, hogy ott a lélek csupán a halál pillanatában hagyja el a testet s kerül vagy valamely túlvilágra, vagy elenyészik… ezt megkockáztatnátok? >
Mindezt asgardi nyelven mondtam, hiszen láthatóan azt értették meg, az angolt nem tudtam egyelőre.
- Az angol nyelvet megértitek? – kérdezem ezúttal angolul.
Közben igyekeztem a teremben végignézni, hogy ki ez a négy személy, kik beszéltek s a felszerelésemet is igyekeztem kiszúrni a helységben. Attól függően, hogy értik-e az angolt, akkor azon folytatom, hogy M. is megértse, ha nem, akkor természetesen asgardiul.
- De én talán tudok segíteni abban, hogy életben maradjatok – folytattam. – De ahhoz segítségre van szükségem, többek között mi ez a Dal s miért ne engedné, hogy távozzatok?

felszerelés/egyebek:

Tehát ő állította elő, így nem kellett attól tartanom, hogy véletlenül elfogy, ha sokat használom, már amikor éppen szükségem lenne minderre. Az, hogy a kezem némileg elzsibbad s nem érzek vele egy kicsit semmit pedig kibírható ár volt, főleg, hogy a regenerációm ugyanolyan, mint máskor. A rövid hallgatózás s M. szavai után úgy véltem, hogy itt volt az ideje annak, hogy befejezzem a hallgatózást s előlépjek. A csarnokban nem láttam fegyvereimet s felszerelésemet, akkor azok odafent lehettek az emeleten. Itt pedig megvoltak a hang forrásai, kik egy roppant érdekes s vegyes társaság voltak. Egyik rondább, mint a másik s semelyiknél sem lettem volna képes arra, hogy megmondjam mely világról származtak. Még a humanoidnak tűnőt tán elsőre halanadónak véltem volna, de jobban megnézve köze sem volt midgard lakóihoz. Szavaimmal s megjelenésemmel pedig máris némi tekintélyt sikerült szerezni, ők nem támadtak s még úgy tűnt, hogy egymás segítségére is lehetünk. Ők segítenek, ha én is segítek. Majd meglátjuk, hogy ez mennyire fog működni. A helykínálás után odasétálok az egyik székhez s igyekszem leülni. Végighallgattam mit mondtak, hogy kik ők s honnan. Az egyik hely ismerős volt számomra is, nagyon is, noha még nem jártam ott korábban.
- Valóban csak egykori hercege, manapság Annihilus az, kiről tudjuk, hogy a Negatív zóna ura, de már ő sincs ott évek óta. Seregével az ismert univerzumot próbálja leigázni.
Néha jól tud jönni az, hogy értesülök arról is, mi szerte a realitásban történik.
- Lady Thorhalla vagyok, a tüzek s a káosz istennője, a Jotunheim királynője, Asgard, Niffleheim s Helheim hercegnője – mutatkoztam be. – S még sorolhatnám percekig, de úgy vélem nem szükséges.
Természetesen a kényesebb részeket kihagytam, mint a csalás, cselszövés, a Kristály népét s az olyanokat, melyről bizonyosan nincs tudomásuk.
- Én voltam, ki dimenzió kaput nyitott ebbe a világba kutatás céljából – feleltem. – A Dal után kutatok, mely reményeim szerint népem s világom segítségére lehet abban, hogy közelgő ellenségeinkkel szembeszálljunk. De szinte semmit sem tudok ezen világról, csupán annyit, hogy a raptorok innen származnak s kiknek testét elfoglalják azoknak lelkei ide kerülnek a legyőzésük után…
A négyesre pillantottam s mutattam, hogy átadtam a szót ezzel nekik, hogy ők beszéljenek tovább.

felszerelés/egyebek: