Redrose Village - Saint Martin Elmegyógyintézet

Go down

Redrose Village - Saint Martin Elmegyógyintézet Empty Redrose Village - Saint Martin Elmegyógyintézet

Témanyitás by Thorhalla Szer. 23 Feb. 2011, 16:46

A régi topic

Az intézetet 2013-ban alapították Redrose Village közelében, New York City szélén. Két és fél méteres fal veszi körbe a területet, ahová csak egy kovácsoltvas kapun keresztül lehet bejutni. Kaputelefon van, videokamerából pedig több is található a fal mentén. Belépve egy kiépített út vezet az első elágazáshoz, melyek az I. és II. épülethez vezetnek. Az utóbbi nem sokkal a cél előtt újra elágazik a III. felé. Az épületek sárga falúak, de nem rikító, inkább halvány, vajszínű árnyalatban. Az épületek között rendesen gondozott pázsit, elszórtan - néhol csoportosan - fák helyezkednek el, és egy gyönyörű tó is van, melynek egyik partja fáktól árnyékolt, másik felett pedig csak a puszta ég látható. A parkban több helyen vannak padok és szemetesek is. Derűs időben az ápoltak sétálnak erre, általában orvosaik, néha hozzátartozóik társaságában.
Az intézet három jól elkülöníthető épülete:
I.) A csendes őrültek, kevésbé elmeháborodottabbak, beszámíthatóbbak kerülnek erre a részlegre, őket szabadon látogathatják a látogatási időben. Átlagos őrök látják el a védelmet, az orvosok közül is ide lehet a legegyszerűbben felvételt nyerni. A betegek nyugodtan látogathatják orvosi felügyelettel a parkot, és rövid időre - szintén kísérettel - a komplexumot is elhagyhatják. Engedéllyel az orvos helyett hozzátartozó is lehet a kísérő.
II.) A dühöngők, ön-, és/vagy közveszélyes, avagy teljesen beszámíthatatlan személyek helye. A látogatás engedélyhez kötött. A fegyveres erők száma és kiképzési fejlettsége nagyobb, az ide kerülő orvosoknak pedig már rendelkeznie kell megfelelő tapasztalattal, és pszichológiai felkészültséggel is. A betegek csak megfelelő kísérettel, és csak huzamosabb "nyugodt" időszak után, de látogathatják a parkot. Az ő kíséretükhöz a "saját" orvosukon kívül még a "saját" őrük is csatlakozik.
III.)
Eme rész azon személyek számára van fenntartva, akik valamilyen bűnügyben az őrültségükre hivatkozva menekültek meg a börtönbüntetés alól. A legszigorúbban őrzött terület, mindig készen arra az esetre, ha valamelyik bűnszervezet megpróbálná vezetőjét, vagy egyéb társát kiszabadítani. Itt az orvosok is rendelkeznek megfelelő harci ismeretekkel, mint ahogy az őrök is többet tudnak a pszichológiáról a szokásosnál - mihamarabb ki kell szűrni a szimulálókat. Látogatás csak engedéllyel, és még itt is szigorú vizsgálatokon kell átesni annak, aki megpróbál bemenni. Az épület 100 méteres körzetébe ezenkívül civilnek nem is szabad tartózkodni. Mindennek ellenére talán a az itt lévők járhatnak legtöbbet az épület falain kívül - mikor épp tárgyalásra, vagy épp a börtönbe szállítják őket...

A betegeknek "saját" orvosuk van, azaz minden pácienst, ha lehetséges, mindig ugyanaz az orvos vizsgál meg, és a kezeléseknél is mindig jelen van - így próbálnak kialakítani egy bizalmi kapcsolatot az ápolt és ápoló között. Az őrizet alatt állók esetében, ha kisebb mértékben, de hasonló kapcsolatot próbálnak az őrökkel is kialakítani, hogy azok megérthessék, és szükség esetén könnyebben lenyugtathassák a betegeket.
Minden épületnek van külön vezető orvosa van, akik az intézet igazgató-főorvosának felelnek egyedül, aki a kapcsolatot tartja fenn a hivatalos szervekkel - ennek főképp a III-as épület az oka, de minden szökést bejelentenek, és a szimulánsgyanús bűnözőkről is folyamatosa jelentést adnak.
Redrose Village - Saint Martin Elmegyógyintézet Szie_latkep

A régi topic


A hozzászólást Thorhalla összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. 26 Feb. 2011, 20:26-kor.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Redrose Village - Saint Martin Elmegyógyintézet Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Redrose Village - Saint Martin Elmegyógyintézet Empty Re: Redrose Village - Saint Martin Elmegyógyintézet

Témanyitás by Thorhalla Szomb. 26 Feb. 2011, 10:24

#2 2009-02-20 21:53:53
Halloween
666-os szoba. Benne kellene ücsörögnöm, miközben várom a következő feladatom, helyette kóricálok az épületben, és szórakoztatom az ápolókat... Ők persze nem találják mulatságosnak, amikor a cukrot és sót kicserélem a tartóikban. Persze csak az ő részlegükön, nem a közös konyhán, ahonnan én is kapok enni. Vagy amikor gombostűket szúrok a törölközűikbe, nem sokat, mert túl hamar észrevennék őket... Nem különösebben érdekel az oka, de úgy zsigerből rühellem őket. A képükbe persze mosolygok, mint egy hülye, hisz ezt várják tőlem, és nem engedhetem meg magamnak azt, hogy lebukjam, a végén még átcsoportosítanának a veszélyesebb, azaz kettes kategóriába, ami nem lenne túl jó, mivel nekik külön őrük is van, és akkor miképp lógnék meg? Igaz, az külön buli lenne, de árt az inkognitómnak, ha üldöznek... Szóval elszórakozgatok ilyen gyerekes baromságokkal, és nézem, ahogy a dolgozók zsebkendőkbe bugyolált, véres kezekkel mászkál, vagy fancsali képpel issza a kávéját, amíg meg nem érkezik az ápolónak öltözött ügynök, és elkér engem egy spéci kezelés céljából. Ja, mert ide úgy vagyok bejelentve, hogy van valami aranyos, genetikai betegségem, ami miatt kezelésekre kell járnom. Ilyenkor persze dolgozni megyek, azaz betörni, rendszereket feltörni, adatokat lenyúlni... Mindig azt, amire szükség van.
- James! Megérkezett a doktor úr! - Hallatszik közelről egy női hang, majd egy ijedt sikkantás, és hangosabban folytatja.
- James! Merre kódorgott el?! - Csak a sarkon kell befordulnom, hogy megtekinthessem Anna-Marie-t, az elmegyógyintézet főnővérét.
- Csak az ebédlőbe indultam... - mondom megszeppent, szándékosan gyerekes hangon.
- Megérkezett a doktor úr, menned kel a kezelésre. - amint megjelentem, azonnal megnyugodott. Naná, mindig ő idegeskedik, pedig egy Joe nevű ápoló a felelős értem elméletileg... Gyakorlatilag folyton az ellenkező irányban keres, mint amere én vagyok. Ez nem az ő hibája ugyan, de tény. Ezzel odavezet a "doktor úr"-hoz.
- Jó napot, uram! - köszönöm az előbbi hangon.
- Helló James. Ideje indulnunk. - Ezzel elhagyjuk az intézményt. A szervezet magán mentőjében utazva végre nem kell adnom a hülyét.
- Mi lesz a dolgom?
- Semmi különös, az Empire State Buildingbe kell behatolnod, és egy cég adatait megszerezned. Titokban támogatjuk őket, és szeretnénk tudni, hogy arra költik a pénzünket, amivel megbíztuk őket. - azzal átad egy köteg papírt az adatokkal. Nem tűnik nehéz melónak, de ki tudja... Ha mi támogatjuk őket, akkor veszélyesebb, mint aminek látszik.


#3 2009-02-22 18:05:44
Zöld Ördög
-Wuhahahahhahaha - hallatszik egy nevetés a távolból. Egy távolról felfedezhető fura alak közeledik a deszkáján. -Ember Uralmat!!! -ordítok mikor megközelítem a az Intézetet. -Pusztuljatok Mutáns fattyak! -ismét hallatom hangomat, majd előveszek egy gránátot táskámból. Kibiztosítom, eltekerem... Click.... és már hajítom is egyenesen az intézet falának, ami berobban akár egy kis Favár.
-Muti, muti mutánska... Hol rejtőzik a kicsi mutánska? -kérdezem csalogató és idegesítő hangon, miközben végig repülök deszkámon a folyosókon. Az esetleges embereket megölöm,a deszkám lőfegyverével.

Búj elő mutáns... merre rejtőzöl? Nem bánt a bácsi. Csak egy másod percig. Merre bujkálsz? -Kutatom a mutánst, akiről az Intézet jelentéseiből tudok.
- He nem jössz elő az egész intézetet a levegőbe repítem!! Merre bujkálsz? - mondom szavaimat csalogatóan és közben a karmaimat élezgetem.

Utoljára szerkesztette Zöld Ördög (2009-02-22 18:06:18)


#4 2009-02-24 06:11:57
Zöld Ördög
Gyilkolászik egy sort, de mutánst sehol sem talál. Minden szobába benéz szinte, de sehol senki, aki neki elnyerné tetszését. Csap egy jó kis mészárlást az épületben, de többet nem.
Miután kiszórakozta magát visszafordúl és elindul a kijárathoz. Vagyis, ahhoz a bazi nagy lyukhoz, amit alkotott.
- Sehol senki, csak egy csali! HA megtalálom a mutánst akkor jobb ha neki futás! Hahahahahahihihhihihihi!!!!! -haladszik a kicsi versike és halkul el a nevetése mikor elhagya az intézet környékét.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Redrose Village - Saint Martin Elmegyógyintézet Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.