Elfeledett Arcok - Feltámadás

/ Mindenki tüntesse fel a felszereléseit spoiler részként. Köszönöm. /


2020. Április 15. e 21:11
Helyszín: New York, azon belül dr.Stephani Miller lakásán
Résztvevő: dr.Stephani Miller

dr.Stephani Miller jelenleg a lakásán tartózkodott, az ablak azon része amit nem takart függönnyel a távolból a város esti csillogása világította meg az éjszaka sötétjét. A lakása látott szebb napokat is, a folyamatos nyomozás, és házon kívüli tevékenységek miatt kicsit rendetlennek volt mondható, de ettől függetlenül átlátható volt a káosz.
A sárga fényű lámpák csendesen izzottak, és segítették Steph nyomozását, miközben az asztalánál ült, s azon lévő számtalan papírt nézegette, összehasonlította a meglévő adatokhoz, és a kis noteszába jegyezte fel az új címeket, amiket felkutathat új nyomok után.
Olyan beszámolókat szedett össze, ami hasonló esetekről számoltak be mint ami a lányával történt, és kiderült, hogy az elmúlt két hónapban százhat ilyen esettet ( nagyon fiatal gyermek elrablása, váltságdíj kérése nélkül) jelentettek be csak New Yorkban, és nem tudni még mennyi történt amit valamilyen oknál fogva nem jelentettek a rendőrségnek.
A figyelmét elterelte az eddig összeszedett információk papírhalmazáról a csörgő telefonja.
A vibráló és világító telefonszerkezet kiírta, hogy kapott egy üzenetet Martin Hicks Hadnagytól, akivel baráti viszont sikerült kialakítani, és korábban is volt rá alkalom hogy a Hadnagy tudott Speh-nek segíteni információ szerzés ügyben. Általában hívni szokta, és még sose küldött neki sms-t.
Ha megnézte az üzenetet akkor ez állt benne:

Hy
Ma, este 10 re menj a D.A.G Szentély nevű klubba. Ott várni fog egy befolyásos személy akinek információ vannak a lányodról. A neve Gary Dunne, és mond neki, hogy Hicks küldött. Sok sikert!
Ha Steph utána néz az interneten a névnek, akkor talál vele kapcsolatban pár cikket, de ne m tudni mennyire lehet hinni a búvárlapoknak.
Mindenesetre azt írják, hogy többször megvádolták és feljelentették Gary Dunne úriembert orvvadászat miatt, eltulajdonított ereklyék, és régiségek miatt. Ráadásul bűnszervezet irányításával is vádolták már. Így vagy úgy jót nem hallani róla, csak rosszakat.
Steph-nek már említette Martin hadnagy, hogyha nem jár sikerrel információszerzés ügyben legális módon, akkor másfajta kapcsolatait fog felkutatni, és ha van valami nyom akkor ajánlani fogja. A döntés pedig dr. Stephani Miller kezében van, vagy követi az új nyomot, vagy legálisan nyomoz tovább, és folytatja a beszámolók átvizsgálását.



2020. Április 15. e 21:11
Helyszín: Valahol New York utcáinak egyikén.
Résztvevő: Nephthys El Rashid (Chesna Carol Wight)

Chesna Carol Wight a bérelt autójában ült és vezetett a célállomása felé, Metropolitan Művészeti Múzeum felé, ahonnan egy ősi ereklyét kell megszereznie, minderre nem más mint a Fekete Fáraó Testvériség főpapja kérte, Aubrey Penhew a leghatalmasabb Sötét Mágus.
Carol visszaemlékezése a beszélgetésről:
Amikor az egész Testvériség és segítői megérkeztek Amerikába, akkor egy tehetős, és szép helyen szálltak meg. Esti órákban a főpap magához hívatta egyik megbecsült testvérét, Chesna Carol Wightot.



- Gyere be testvérem - kérte meg, és üdvözölte ujjbegyei összeérintésével a mellkasa előtt, mintha imádkozni készülne. Utána mikor a főpap úgy gondolta, hogy megoszthatja gondolatát a Carollal, neki is látott felvázolni a dolgokat, és a nagyon fontos feladatát kifejteni.
- A Fekete Fáraó már vár ránk, hogy kiszabadíthassuk, de mindez nélküled nem megvalósítható meg, kérlek drága testvérem, vedd magadhoz a tárgyat, és vidd az Arkhamban található Potter Circre régiségboltba, ha átesett a szertatáson hozd el nekem, Provincetownba. Az említett tárgy Nyarlathotep elveszett medálja, amit New York-i legnagyobb és leglátogatottabb múzeumában tartják, a Metropolitan Művészeti Múzeumban. A medált egy megszentelt, és lepecsételt Jogarba zárták:



- Cetron Fáraó jogarába. Csakis te vagy alkalmas a feladatra, a Fekete Fáraó ellát majd látomásokkal, most pedig menj, kelj útra, az idő sürget, a bolygók állásai már majdnem tökéletesek - oktatta ki gyengéd, megértő, apáskodó hangon.

Utazás közben az éjszakai város sötét energiákkal volt tele, Carol érezte, és látta lelki szemeivel, hogy a sokak számára láthatatlan mágikus erek miként hullámoznak a a házak, és utcákon át egy bizonyos pontig, a Múzeum irányába.
A mit sem sejtő járókellők a dolgaikkal törődtek, voltak olyanok akik megtörten, fejüket teljesen a járdának szegezve mentek valamerre a kirakatokkal megvilágított utcán. S voltak olyanok, fiatal suhancok, akik nevetgéltek s hangoskodtak az egyik kirakat előtt.
A pár járókellöket eltekintve ahogy haladt a célja felé egyre kevesebb embert vélt észrevenni. Az utcai világítások is gyérebbé váltak, és mintha maga a sötétség kezdene el hullámzani az egész világ, és realitás körül. Carol különbséget tudd tenni a képzelet, és a valóság között, ezért tudta, hogy amit lát, ez csak egy elterelés. Észlelhető, hogy valami, vagy valaki nem akarja, hogy elérjen a Múzeumhoz. Ugyan tudását felhasználva folyamatosan vissza-vissza érkezik a látása az ismert realitásba, az ismeretlen hatás mindig visszazökkenti. Ilyen körülmények között nem tud a vezetésre koncentrálni.




2020. Április 15. e 21:11
Helyszín: valahol New Yorkban.
Résztvevő: Robert Noonan

- Mr. Noonan... Mr. Noonan, hall engem? - szólalt meg a hang a távolból, de ahogy jött úgy el is halkult, és az emléke enyészetté vált. Robert tudata kába volt, nem tudta pontosan kivenni hol van, csak a vakító fehérséget látta, amiből a kiemelkedő fák olyanok voltak mint egy a bőrből kiemelkedő csont erdő, azok végén pedig egy íncsiklandozó vaskos húsdarabbal. Figyelmét elterelte a tájról a felzengett dobszó, ami egyre inkább erősödött, és az ütem egyre intenzívebbé és szenvedélyesebbé vált. Láthatta, néha élesen, és egyensúlyát nehezen megtartva, hogy egy tábortűz körül három ember táncol, vadul, Istenkáromló tetteket végrehajtva közben... A világító fehér havon vércsöppek kezdtek megjelenni ami a tábortűztől jött. Minden másodperccel egyre több, és több, a kemény havon folyni kezdett a vér míg meg nem szilárdult. A következőket viszont már határozottan jól láthatta, a tábortűz körül táncolók maradványai mozdulatlanul hevertek, a szapora dobszóló megszűnt, és egy terjedelmes lény emelkedett ki a tűzből, különféle bundát hordott magán, fején egy állati koponyát hordott, övén, és karjai más és más csontok sokasodtak, a száját kitátotta, s abból csöpögött a vér, éles  fogai kilátszottak, amin már nem volt húsdarab. A kitátott szájból egy velőtrázó túlvilági ordítás rázta meg a tájat, és Robertet egyaránt...
Felriadt az álomból, önkéntelenül kiáltva. Hirtelen nem tudta hol van, de egy nővér volt mellette, s a környezetből ítélve egy kórházi szobában van, egy betegágyon. Alaposabban körülnézve, megláthatta, hogy a Pszichológusa is ott várt, egy széken, tőle távolabb ülve. Azonnal felkelt amikor meglátta, hogy a betege felriadt.
- Robert, jól van? - kérdezte a Vera Arieny a Pszichologusa. Ha Noonan megvizsgálja magát akkor láthatja, hogy az inge, és a többi ruházata is helyenként véres, és fáj is a feje, mintha bevágta volna, és a fogai tövét körülölelő egész íny fájdalmasan sajgott.

Ha vissza akar emlékezni, akkor rájön, hogy az utolsó emléke az, hogy a Pszichológusától jön el, és a lépcsőt látta utoljára maga előtt.




2020. Április 15. e 21:11
Helyszín: Chinatown környéke.
Résztvevő:  Konishi, Hachirou
Csendes morajlás, néhol érzékelhető, kellemes Kínai, tradicionális zenéket lehetett hallani, miközben a kifeszített köteleken piros színű papírgömbökbe rejtett lámpák izzottak, és adták meg a hely hangulatát. A távolban pedig több méter magas neon táblák csábították az éjszakai órákban megéhező utazókat, vagy ott lakókat. A kellemes miso ramen, és különféle keleti kaját illata tovább fűszerezte az eső illatát a levegőben. A környék békés volt, néha szűrődött ki pár barátságos nevetés a különféle étkezdékből. Idilli környezet ellenére az égen vészjóslóan gyülekező esőfelhők eltakarták a káprázatos mennyiségű csillagokat, ami akár égi jel is lehet.

A rókadémont szólítja a természetfeletti erők változása, ami különféle erőkről, lehetőségekről, és misztikus titkokról suttog ha csöndesen vár, és a hívásra koncentrál.
Ha követi a hívást, akkor érzi, hogy merre kell mennie a motorjával.
Ha elindult akkor útközben, ha Chinatownban maradt akkor ott séta közben de megcsörren a telefonja, látja, hogy a munkaadója hívja, ha felveszi ezt mondja:
- Hello Konishi, mégis be kellene szállnod az esti műszakba, nagyon sok megrendelés jött. Gyere, vedd fől a csomagot, első hely ahová vigyél kettőt az a 10010 6th Ave side 22 be, egy klublétesítmény - válaszra nem várva letette a telefont... s a vihar csak közeledett és közeledett.




2020. Április 15. e 21:11
Helyszín: New York felé,
Résztvevő:  F'ah Lil

( Történet kiegészítés szempontjából vesz részt a karakterem npcként. )

Kíváncsiságtól hajtva az éj sötétjében, magason a fák lombkoronái fölött röpült, szelte a hideg, eső illattal megfűszerezett levegőt. Miközben az-az érzése volt, mintha figyelnék, de ennek hatására csak még nagyobb repülési tempóra kapcsolt, hogy elérje a célállomását.
Valami elfeledett, valami vak, egy hatalmas akarat mely teremtő, és pusztító egyben...
Azt álmodja, hogy hiába van este a természetfelettieket mindenki látni fogja, mintha világítanának az éjszakában... és így is lett, a kultusza pedig új korszakot ünnepel eretnek, és vad módon.

"... többen jelentették a helyi rendőrségnek, hogy Baltimore környékén látták a molyembert legalább százan látták, egy órával később további bejelentést kaptunk, Philadelphia környékén is látni vélték a molyembert, és New York felé tart... miféle katasztrófa várhat a városra, ha oda repül? Megint valami szörnyüségre figyelmeztetne bennünket? " - Zengték több híradó szerv is.

New York sötétjében, egy elfelejtett templom, letűnt kort őriző, mély alaksorában, egy fura, emberszerű lény csoszog el a kikapcsolt tv  mellől, s felnézett az oltárra, s azok szent isteneire, az Arctalan szentek oltalmára, s ezt mondta rekedt hangon:
- Majd én rendet teszek, a sötétség megint előbújt a rejtekéből - állapította meg a hírekből, egy elfeledett  Szent Jel szövetségi tag.

2020. Április 15. - 21:11
Helyszín: valahol New Yorkban.

Az egész olyan, mintha elbillent volna a tükör, amit valaki hanyagul akasztott fel a szögre. Torz a kép, nem megszokott, és mégis fel lehet benne ismerni a valóság szövetét, és a saját tükörképét.
Kívülről lát mindent, nehéz koncentrálnia, hiszen amint megragad egy-egy részletet talán túl valóságossá is válik, és megremeg - a térdével együtt a fehérrel futott világ is a tekintete előtt. De mégis, mintha saját magán érezné a hideget, élénkebbek látná a vér vörösét, mint eddig bármit is életében. Nem akarja elfordítani a tekintetét, nem akarja elfelejteni, mit lát Semmit nem akar elfelejteni, akármennyire is zsigeri a késztetés a menekülésre, akármennyire ösztönösen rántja össze a félelem a gyomrát, és feszíti az adrenalin az izmait. Minden részletet látni akar. Minden felzaklató, undorító, érthetetlen részletet.

A saját kiáltására eszmél, mintha a csontig hatoló hangot, amit az imént hallott ócska visszhangként idézné meg a kórterembe. Hirtelen mozdulattal ül fel, a tekintete fókuszálatlan, a valós, felé lépő nő előterében még a tűzből kiemelkedő alak elrettentő képe él. Sokára jut csak odáig, hogy felméri a környezetet és az őt megszólítót. És ahogy megteszi, kapcsolatot vesz fel a körülötte lévő világgal válik az egész imént megélt jelenség zavart keltően álomszerűvé.
Ösztönösen végignéz magán, megtapogatná a zsebeit, felmérve értékei és saját állapotát. Egy apró rúgás a gyomrában, ahogy a ruháit végigméri. A fejfájása régi jó ismerős, de ahogy a nyelvét végigfuttatja a fogsora fölött a zsigerei újra összerándulnak. Nem...
Dr. Arienyre pillantva mintegy mellékesen konstatálja a sajgóan cikázó gondolatai között, hogy valahol a kontaktlencséje híján lett, vagy...
- Hol van a szemüvegem?
Sosem volt jó a kommunikációban, nem is kíváncsi voltaképpen a válaszra, de kitöltésnek, míg az elméje alkalazkodik a helyzethez, tökéletes.
- Mi történt?
Ha mindannyiszor lett volna egy dollárja, ahányszor ezt a kérdést feltette hivatali személyzetnek, mentősöknek, tökéletesen idegeneknek... nem csak egy hotdogot tudna belőle venni a sarki standnál... talán épp ezért nem meglepő, hogy akár fásultnak is hathat a hangja a megviselt ábrázata mellett.

Felszerelés, képességek:

2020. Április 15. - 21:11
Helyszín: Chinatown környéke, majd onnét kifelé.

Chinatown iránt mindig is kettős érzéssel viseltetett. Megvetette a külcsínt, a felszínes bazárt, amibe az egész csomagolva volt a nagy keleti identitástudat jegyében, holott egyszerre volt minden jelen; - kínai, japán, koreai, thai... - keveredve egymással ebben a tarka elegyben. Szerette ugyanakkor valahol mégis, máskülönben nem itt vert volna tanyát közel fél évvel ez előtt. Megvolt a maga varázsa mindazok számára, akik képesek voltak átverekedni magukat a mázon. Itt még hittek néhányan az elfeledettnek gondolt istenekben, s a magafajtákban ebben a betondzsungelben, melynek neve New York.

Épp a szűk folyosós kis társasházba igyekszik bejutni, kiengedve a szomszéd öreglány macskáját lábai mellett, mikor megkörnyékezi egy ismeretlen, belülről jövő hívás. Hirtelen mozdulattal tekint maga mögé, de ott az eliszkoló négylábú kisállaton túl mást nem talál.
Esőre áll az idő. Alighanem vihar is lesz még az éjjel... Mégis, ahelyett, hogy befelé indulna meg, a bérelt lakás védelmező falai közé, behúzza a mágneszáras kaput maga előtt és hátrál két lépést, motorjáig. Az érzés, bár nem kellemetlennek tetsző, továbbra is fennáll. Követnie kellene? Eddig sosem hagyta cserben intuíciója.
Már épp nekidurálná magát, hogy utána nézzen, mi lehet a "fonal másik végén", mikor zsebében megrezzen a készülék, a kijelzőn pedig a főnöke neve. Megadó sóhajjal nyom rá a zöld kis ikonra, s köszön bele a készülékbe.
- Heló Carl. - Nem igazán tette szimpatikussá a csávót a szemében a tény, hogy állandóan a vezetéknevén szólította, nem tudva megjegyezni, hogy esetében a második a sorban a keresztneve és nem pedig fordítva, mint a standard errefelé. De ettől a mundén apróságtól még el is tekintett volna, ha kevéssé lett volna lekezelő vele az ember.
- Jó-jó... - Mondana még valamit, de bontják a vonalat amott, hát megereszkednek kissé vállai, s bár ott a kísértés, hogy kerülőúton menjen, engedve az iménti hívás szavának, mégis a kötelesség kerül ki végül győztesen, s a bukósisakot felöltve "rúgja be" a nagymotort, hogy felszedve a csomagokat a megadott címre hajtson.

Felszerelés & egyéb:

2020. Április 15. 21:50
Helyszín: New York, D.A.S Szentély - klub
Résztvevő: dr.Stephani Miller

Steph számára a kocsijával való helymegközelítés tűnt a leggyorsabbnak. Beindítása után a rádió automatikusan bekapcsolt, és a MoonShine rádió frekvenciáját fogta.
* Ez itt a MoonShine Rádió, Professzor McReef munkája, az hogy legendákat, és mondákat tanulmányozza, és beszélgetni fog velem Samuel McBrayennel. A mai téma a rejtélyes repülő rovarszerű idegen lények, professzor, mi a véleménye a témáról, és ön hisz a létezésükben? - zengte a rádió, és ha Steph nem kapcsolja ki a rádiót akkor folytatódik a beszélgetés.
* Samuel, sok ilyen történetet olvastam de alátámasztani nem lehet ezeket, és az ilyesfajta mendemondákat.
* Mindezek ellenére alá kell támasztani, hogy különböző kultúrák ugyan olyannak írja le őket mint a többi beszámoló, túlságosan részletesek, és…
* Elhiszem, hogy sokan akarnak hinni abba ami nincs, mint például a vámpírok, valamit remélve, vágyakozva, de én azt mondom, hogy a tudomány jelenleg állása szerint ezek a lények nem létezhetnek.
* Professzor Mit mond arra az állításra, hogy egy idegen civilizáció tagjai ezek a lények?
* Mint mondtam Samuel, ezek felvetések, mesék amivel azt hiszik az emberek, hogy híresek lesznek. Szimpla felvetések, bármiféle bizonyítás nélkül.
* Tehát Professzor ön nem hisz a létezésükben?
* Erre egy kérdéssel tudott válaszol, ön látott valaha is egy olyan teremtményt?
* Nem…
* Nekem nem kell látnom őket ahhoz, hogy tudjam nem léteznek…
* Mi a helyzet a molyemberrel?
* Egy tudományos csoport tesztelte az új, ember reptetésre szánt technológiájukat, és erről be is számoltak pár perce, félreértések elkerülése végett, tehát nincs semmiféle molyember, vagy más szörny...

A vitájukat, a beadott zenék törték meg, és vittek más hangulatot az amúgy sötét, és csillagtalan éjszakába. Nem volt nagy forgalom, ezért egy óra helyett 39 perc alatt ért a helyszínhez. A kocsin belül is lehetett hallani ahogy zeng a talajt rezegtető dübörgő zene. Maga a klub több emeletes volt, és nagy neonbetűkkel ki volt írva, hogy D.A.G Szentély. A betűk lila, és kék színben világított az éjszaka sötétjében. A bejáratnál egy nagydarabnak mondható férfi állt, és vizslatja az oda térőket, vagy csak az elhaladó fehérnépet.
Ha Steph odamegy a biztonsági őr nem áll az útjába.
Az éjszakai klub belseje lila és kék neonfényekkel volt telerakva, bárpultok, kerekasztalok székekkel, alsó és felső szint is el lehetett helyezkedni. Közben a háttérben egy női banda játszott valami búja tartalmú zenét.
Steph ha az idő után néz láthatja, hogy még van tíz perce a találkozóig, tehát időben ideért, s lehet a kora esti óráknak köszönhető de a klub nem volt annyira tele mint lehetne. Ettől függetlenül hangzavar van, különféle fények villognak időközönként, és a vendégek vagy egyedül vannak az asztaloknál, vagy tömegesen különböző helyeken, ahogy a bárpultnál is.






2020. Április 15. 21:21
Helyszín: valahol New Yorkban.
Résztvevő: Robert Noonan

Robert hamar megkapja a szemüvegét amit a Vera tartott magánál, aminek nem esett baja az ellenére, hogy mekkorát zuhant le a lépcsőn a férfi.
Szemüveg odaadása után a Pszichológusa elkezdte elmagyarázni mi is történt korábban.
- Épp a beszélgetésünk után, mikor elváltunk egy nagy puffanást hallottam, kinéztem, és téged láttalak a lépcső alján sebesülten, és eszméletlenül. Ez már vagy hat órája történt, az orvosok szerint rád tört az inszomnia, de a legrosszabb szituációban...
- Igen, köszönöm, ez az én dolgom... Uram, pár napra bent kell tartanunk megfigyelésre, komoly agyrázkódás miatt amit a fejre mért ütés sorozatok okoztak - mesélte a nővért, és feltett egy kérdést. - Van még kérdése? Ha nincs kérem pihenjen, és mindent előkészítek önnek, amire szüksége lehet az ittléte során - mondta mosolyogva, és kedvesen.
Robert Noonan ha felvette a szemüvegét és úgy nézett körbe láthatja az esésének az eredményét a ruházatán, amint a vér befestette különféle mintákat alkotva rajta, de az igazi problémát nem az okozta. Egy gyenge suttogó hívást érzékelt, nem olyat mintha valaki a fülébe súgott valamit, hanem mint egy lágy szellő a meleg nyári napon. Olyan suttogást amire mintha már egy örökkévalóság óta várt volna. A kellemes suttogást egyre erősödött, és hangosodott olyannyira mígnem ordítássá nőtte ki magát, de hiába emelkedett a hang, olyan nyelven szóltak hozzá amit nem ismert. Az ordítás egy éles hang fájdalommá alakult ami kegyetlenül a fejébe nyilat, és a fülei sípolni kezdtek. Amint jobban van és a kórtermet is átvizsgálja akkor észreveszi mintha a való világ falai helyenként úgy mozognának mint egy elejtett evező a hullámzó tengeren, egyszer kiemelkedik, egyszer csak hirtelen besüllyed, vagy a realitás törvényeit megszegvén hullámzani kezd. Láthatóan valami nagyon nincs rendben.




2020. Április 15. 21:32
Helyszín: Jersey City
Résztvevő: Konishi, Hachirou

A rókadémon észrevehette, hogy valami nem stimmel a főnökével mert nem így szokott viselkedni.
Elindult motorjával az éjszaka sűrűjébe, az esti forgalomba, kifelé haladva a Chinatownból a megszokott, színtelen, néhol neonfényekkel tűzdelt betondzsungel, és annak nyüzsgésével találta szemben magát. A tudatlanság, és tudatlanok városa ahogy szokták mondani a sokat tapasztalt öregek. Megannyi szenvedésen és megpróbáltatáson esett át, és mégsem tanul a hibáiból.
Ami furcsa lehetett, hogy a természetfeletti hívás pont abból az irányból jött amerre a főnöke étterme található. Motorral volt, így elég hamar Jersey City tudott érkezni, és a Pizzahatt vezetője már várta a megérkezését az étterme belsejében, s mikor oda bement a rókadémon akkor megszólította őt, türelmetlenül, és mérgelődve.
- Konishi... hát végre itt vagy, sietned kell négy címen várják a pizzákat - harsogta miközben a kezeivel heves mozdulatokat ejtve gesztikulálva beszélt. S ha a bunkó stílusa nem lenne elég, és az eddig nem látott hevessége, akkor az mindenképpen, hogy  egy pizza sem volt készen, sőt az egész étteremből sötétség áradt, egyedül a főnöke volt ott. Egyszer csak a hívás megszűnt, és egy fekete ruhás, sápadt férfi lépett ki Carl árnyékából, és egy csettintéssel elaltatta az illetőt, aki összeset mint egy rongybaba. A sötét alaknak a szemei koromsötét energiák környékezték, szemhéja alatt pirosló karikák sokasodtak. A mosolya pedig sejtelmes volt, természetfeletti érzékkel érezhető volt, a férfi körül a vér szagot.


- Már vártalak Kitsune, nem is tudod mióta várok rá, hogy egy magadfajtára leljek - vallotta be széles vigyorral az arcán, aztán hirtelen lehervad a vigyor az arcáról.
- Úgy hallottam te még hűséges vagy a fényhez... Igaz ez az abszurdum? - kérdezte mély, túlvilági hangon, türelmetlenül.
Ahogy megszokott volt, a járó kellők nem törődtek azzal ami történik az orruk előtt, csak mentek amerre kívántak. A kitsune érezhette, hogy a férfi természetfeletti.




2020. Április 15. 21:25
Helyszín: New York -  Metropolitan Művészeti Múzeum
Résztvevő: Nephthys El Rashid (Chesna Carol Wight)

Nephthy imájának minden egyes szavával egyre jobban megerősítette a kapcsolatot Istenével, aki egy szóval válaszolta az asztrális világból kiválasztottjának.
~Felszabadítalak~  dörmögte olyan szavakkal, és nyelven a nő elméjébe amit csak ő értett meg.
A város maga tele van egyenlőre láthatatlan Fekete Fáraó jelével, az Ima hatására a nő környezetében felizzottak és láthatóvá váltak a misztikus jelképek sokasága, utána különféle suttogásokra lett figyelmes, és a sötétség pedig szép lassan eloszlott a nő környezetéből, és elméjéből. Minden vissza került a megszokott realitásába, a suttogások elhalkultak, még a felízott jelképek is elhalványultak, és visszatértek a maguk síkjára, a külvilág  zajait is újra hallani vélte.
Autóval megtéve az utat Nephthys körülbelül tíz percnyire van a múzeumtól, útnak is indult, nem volt miért tétovázzon, de ha mégis nézelődni szeretne, akkor a mögötte álló kocsisor, és annak vezetői dudálásának tömkelege sürgetésre sarkalhatják.
Ha félre áll és átkutatja a környéket pár utcányira, akkor nem talál semmi érdekeset.
Az ellenére sem, hogy tőle pár utcányira, egy rejtélyes férfi figyelte a nő tevékenységeit, fekete öltönyt, és fekete nadrágot viselt, öltönye alatt fehér inget, és annak elülső részét egy fekete nyakkendő választotta kettő már a kinézetével. Rövid fekete haja volt, és fehéres arcszíne. Az esemény után csak egy hümmögő, elégedett féloldalas mosollyal konstatálta az eseményeket, és mezítláb elsétált az utca széléről, egyenesen egy sötét sikátor mélységébe ami elrejtette, vagy elnyelte őt.

Amint a múzeumhoz ért, érzékelte, hogy valami nincs rendben. A mágia energia szálai össze vissza cikáznak, de mégis a káoszban van egy felsőbbrendű rendezettség. Kaotikus megjelenésük oka olyan mintha valami kizárná őket az épületbe jutás lehetőségétől. Ha megvizsgálja a Múzeum nagy bejárata mágikusan le van zárva, amit lehetetlen kinyitni. A hátsó bejárata, ahonnan be akart jutni a korábbi tervei szerint, az szintén le volt zárva, olyan módon amivel kevesen bíbelődnének. Egy lila színű mágikus puzzle volt ami az útjában állt. A szerkezet maga olyan aprólékosan ki volt dolgozva, hogy egy olyan képzett, és nagy tudású mágus tehette mint a Fekete Fáraó Testvériség főpapja.  A mágikus karikán egy kulcslyuk tátongott a kör alsó részén, fölötte pedig három  üres karika amibe valószínűleg három megfelelő rúnajelet kell belevésnie, de hogy mi lehet a kulcs, az nem egyértelmű.
Nephthys részletes okkult tudásának köszönhetően képes átvizsgálni a mágia eredetét, ha erre adja a fejét.
A mágikus puzzle Ley, teremtő mágiából, és R'lyehian rúna mágiával készültek. Egyiket sem ismeri annyira, hogy tudjon olyan varázsigét amik ezekbe a fajtákba tartózna, de érzi, hogy mindez ellenére ki tudja nyitni, csak rá kell jönnie hogyan.

Ha körülnéz a Múzeum hátsó bejáratánál, a fizikai szemével nem sok minden lát, csak azt amit a hátsó lámpák fényei mutatnak. Ott pedig a túl tiszta környezet miatt semmi sem használható számára, de jelen esetben nem is fizikai tárgyra van szüksége.



2020. Április 15. 21:23
Helyszín: New York felé.
Résztvevő: F'ah Lil

Természetfeletti szenzorai jelezték neki, hogy valami nem stimmel, le kell szállnia a Herrontown erdő Arborétumjába. Azt hitte csak a gondolatai játszanak vele mikor azt érzékelte, hogy figyelik őt, de megközelítve Észak Princetont, és felszállt az egyik ház tetejére, aminek kirakatában egy digitális tv adott hírközlést, nem másról mint a molyemberről, és arról a bejelentésről, hogy csak tudományos technikai próbateszt zajlott az említett területeken.
Most már nem volt kétség, hogy látták, őt, de nem értette miért hazudtak mást, mikor ezer szemtanú jelentette a jelenlétét.
Ilyen még sose történt, és fogalma sincs mi történhetett, úgy döntött megvárja míg lecsillapodnak a kedélyek.

Az Idióta Vak Isten, Azatoth őrült kultusza tébolyult, fékevesztett, és istenkáromló módon ünnepelték Istenük egy röpke megnyilvánulását még ha csak pár pillanatig is tartott, a valóság repedése nem volt olyan nagy, hogy ne tudja azt begyógyítani, és már biztosak benne, hogy elkezdődött, elhozzák őt erre a világra, és káoszt, halált, és fékevesztett pusztítássá fogja végigsöpörni a világot, és ők fürödni fognak a káosz groteszk örvényében.
Mindeközben Brooklyn egyik utcájára kilépett egy fehér szerzetesi ruhát hordó személyt, aki lassú, és erős trappolásokkal rótta az utcákat. Arcát a járda felé szegezte. Szőrtelen fején számtalan fekete repedés sokaságai sorakoztak, ajkai cserepesre száradtak, és képtelen volt összezárni az ajkait. Sípoló légzését még a város zaja ellenére is lehetett hallani. Az, ki a dolgok mögé, a valóság mögé képes látni, hogy egy nagyobb igazságra leljen, a férfit egy sötét lénynek látja, akinek különböző testrészei emberek, de az egész testét tövisek borítják, és valami fura sisakot hord ami elrejti rothadó fejté. A kopottas, régi ruházatát közepén egy hatalmas jel vagy átokpecsétet jelképző fém mintázat fogja össze. Fényességet áraszt a jobb kezéből, a másikban egy fém tálat billegtet, amiben mágikus tűz ropog. Léptei olyanok mintha egy pataszerű láb találkozna a járda betonjával, de látszatra mégis olyan mintha lebegne.
Valami kétes szándék ügyében egy rozsdás láncot tart magánál aminek a végén egy terjedelmes kampó található.




2020. Április 15. --:--
Helyszín: ismeretlen

Az éjszaka leple már egy ideje besötétítette az utcákat. Ahogy fekszik a meleg vízzel félig teleengedett kádban, tekintetét a kádtól egy méterrel arrébb elhelyezkedő párás tükörre helyezte. Ha máskor nem most legalább csöndesen, egyes egyedül fekszik, nem megszólalva, kicsit kábán, ellazulva. Jobb keze hosszú ujjait szép lassan ráillesztette a kádra, mintha valami sejtelmes, rejtélyes fenevad lenne, aminek először az ujjai kezdenek el kiemelkedni a vízből, majd a kád részére támaszkodva. Ekkor különös hangokat vélt hallani kintről, mintha egyszer csak megváltozott volna a hallása, és túl a valóságon, továbbhaladva a képzeleten, és belesve az álmokon túlra, nem emberi hangokat vélt hallani. Nyálkás csúszások, érthetetlen sutyorgások, magas hangok felrebbenését. Mindezt a kertjéből, hallotta, de rájötte hogy igazából a füle zugából jön. Pár perc után elhallgattak, és újra a csendes esti környezet vette körül, amint egy hatalmas lakásban egyedül van a hangokkal.
Megkapaszkodás után felült a vajszínű, kopottas porcelán kádban, és a bal combját nézte, amin három, kiemelkedő piros viszkető dudor volt. Korábban forró vizet locsolt rá, hogy ne viszkedjen egy darabig. Nem vakarhatja meg őket mert akkor terjednek, utána a szappanon vélt észrevenni egy Göncölszekérhez hasonló csillagzati ábrázolást, amit Isteni jelnek tekintett.
Többi testrészét is átnézte, piros foltok után, és amikor nem talált semmit a kezeit kezdte el nézni, pár perc után hajat, mosott, leöblítette, kihúzta a dugót a kádból, és kiszállt a kikészített törölközőre. Utána megtörölte magát, és ahol él több kertes házas ház is található, nem csak az övé, és minden második házban van egy kutya, esetleg kettő. Kinyitotta a fürdőszoba ajtaját, hogy rálásson a bejárató ajtóra, amin ugyan ki lehetett látni de befelé nem, és kíváncsian fürkészte kik mászkálnak ilyen későn az utcán, akik agresszív ugatásokra késztették az utca kutyáit, ami szokatlan esemény még számára is. Gyanakvása abbamaradt amikor elmentek a járó kellők, és a kutyák is megnyugodtak.
Törölközővel körbetekerte magát, és vizes papuccsal dalolászva ezt mondogatta:
- Csak egy jó zene kell, és megy a dolog...
Mikor a fa lépcsőhöz ért jobb kezének mutatóujjával, és középcső ujjának becsével egy bizonyos ütemet játszott rajta újra és újra, mintha zongora lenne.
... tutututu tam tam tutututu tam tam tutututu tam tam...
Amikor felért a lépcső tetejére, belépett a jobbra található, belülről lefedett, ámbár üvegajtón keresztül a szobájába. Mindenhol már korábban felkapcsolta a villanyt, a szobájában semmi különös nem volt. Egy ágy, az ajtaján kinyomtatott, lefordított ősi smaragdtábla szövegek. Az ágya mellett ismert Istenségek képei voltak kirakva a falra. Elszórtan pár tájképp díszítette a fehér tapétával beborított falakat. A többi helyen orvosi jelentések, és szakkifejezésekkel teleírt, kinyomtatott prezentációk voltak. Levette magáról a nedves törölközött, és a szobában árválkodó széles fotel támlájára terítette rá. Közben egyfolytában magában beszélt, mintha valakivel beszélgetne. Leült az ágya szélére, és a vele szemközti dugóba dugta be a földön heverő hajszárítót, és elkezdte a haját melegíteni, szárítani vele. Háta mögött kettő szintes fém polc volt felakasztva a falra. Rajta különféle mintájú üvegek, a legtöbbjébe különféle színű, és annak árnyalatai voltak találhatók bennük. Amibe volt valami azt lezárva tartotta, amiben semmi az üresen tátongott a többi között.
Dalolászva, és magában beszélgetős hajszárítást hirtelen megszakította, és komoly, és merev arccal, arra a pozdorja falra nézett ami a teljes szobát ketté választja. Az átvezető ajtó le volt zárva. Maga az ajtót fürkészte, rajta a harminchatos számot, pár pillanattal később egy fura kereszthez hasonló mintázatot, de valami más késztette arra, hogy a figyelmét ráfordítsa.
Egyre erősödő suttogások, a könyvek beszéltek hozzá, még úgy is, hogy borította őket borítóval, és védelmi rúnákkal látta el őket. Szóltak hozzá, az ismeretlenből, a rémálmokkal és hamis ígéretekkel teli álomvilágból. Pár perc rájuk szánt figyelem után folytatta a hajszárítást mintha misem történt volna, közben óhatatlanul megvakarta a nyaka oldalát, amire felmordult mérgében. A bőre elkezdett sajogni, és párszor megtapintotta a területet, de nem vérzett.
Amint végzett a hajszárítással, dúdolva kereste a kis kerek tükrét, kezében vette, és azzal vizsgálta a nyakát, de szerencsére nem talált bajt.
- Csak egy jó zene kell és megy a dolog... dolog... - énekelte miközben nézte magát a tükörben, és az ujjával lehúzott szemhéja alját.
- Oh, tehát azt kenjem rá? Köszi... - beszélt magában, vagy valakivel, de ő maga a nagy sötét házban volt, aminek csak különböző helyei voltak megvilágítva, és minden valahonnan jön egy hang, valahonnan valahová mindig mászik valami, és egyedül van de mégsem...
Felöltözött, és elindult egy másik szoba felé, aminek ajtaja már nyitva volt, ott felkapcsolta a villanyt, leült a számítógép elő, és fejére vette a fülhallgatót, és ezt mondta:
- Csak egy jó zene kell... kell... kell, és megy a dolog... dolog...
Pár perccel később.

Asztalán rezeg a telefon, egy nagy foga közt cöcögéssel konstatálja, levette a fülhallgatóját, megállította az elindított zenét a számítógépen, és felveszi rezgő telefont.
- Haló, tessék, este van, ilyenkor már...
- Aha, értem, de éppen írni akartam nekik, most miért kell...
- Hát persze, mi másért... úton vagyok - válaszolta mérgesen, és az asztalára ejtette le a telefont olyan kézmozdulattal mintha oda dobná. Felállt a székében, és morogva elindult a szobája felé.
- Csak egy zene kell, hogy elrontson mindent... cses***k meg azok a hülye kultisták - dörzsölődött az orra alatt, és becsukta maga mögött az ajtaját, és átvizsgálta a szent táblák irományait, amikor megtalálta kinyújtotta bal karját, ujjait kifeszítette a lezárt ajtaja felé.
- Zin - Urul - Á - MáRi - Diru - olvasta fől hangosan ezeket a szavakat miközben a jobb keze mutatóujjával jelezte magának segítségképpen, hogy hol van a varázsige.
Szavak hatására a mágikus kötés fellazult, és a fa ajtó befelé hajolt. A valóság falai pedig minden másodpercben változni, mozgolódtak, a suttogások egyre hangosabbá váltak, mígnem mire az ajtó teljesen kitárul az erősségük olyan volt mintha fennhangon szólnának áldozatukhoz.
- Hát ez remek, utálom ezt... Básztet, Áldott Fácánkakas, és a Legfelsőbb Teremtő, kérlek adjatok erőt, és védjétek meg elmémet a tébolytól - kérlelte azokat az Isteneket akikhez szokott imádkozni, és bement a szobája sötétjébe, hogy kivegyen egy könyvet, amit több anyagdarab is letakar, elzár a külvilágtól. A koromsötét szobából a neonlámpákkal megvilágított szobának fa talapzatára repülve landolt egy bézs színű, zöld rúnákkal ellátott könyv. Utána ő is kijött a szobából, és a könyvre mutogatva kiabált vele:
- Fogd be, és maradj nyugton, örülnöd kellene, hogy lesz valami hasznod, átkozott könyv - köpte e szavakat mérgesen, és zaklatottan...
Ha nincsenek a védelmezői, akkor a suttogó sötétben örökre elveszett volna. Úgy érezte mintha a könyv kiszakítaná a világából, a valóságából, és egy kicsavart álomvilágban került volna, hogy elveszítse a maradék eszét is, de nem így történt.

Lihegve, és a verejtékezve állt a szobájában, s eszébe ötlött, hogy gyorsan át kell öltöznie, noha újra le kellene fürödnie annyira kiverte a víz, de erre nem volt idő, már várták. Már több gazdája volt a könyvnek, de amiért ő teljesen másképp gondolkozik mint mások, ezért ő másképp tudja kezelni mindezt, legalábbis...

2020. Április 15. 21:32
Helyszín: Jersey City

Az esti forgalom hol sűrűbb, hol megritkul némileg és ki tudja használni a két kerékbe zárt lóerőket. Még így sem a maximummal száguld, visszafogja a sebességet korlátozó jelzés minden alkalommal, hogy ereje teljességében "veressen" a motorral. Ironikus a képi áthallás, nem?
Valaki rádudál, de ő nem foglalkozik vele, mert a következő kanyaron túl már a visszapillantóból sem látja az autóst. Halandók... - Mondhatná fejét ingatva meg, ha nem lenne az ő ideje is véges, épp csak hosszabbra nyújtott a természetfelettire vak emberekénél. Akárhogy is, ezt az állandó idegeskedést és saját farkuk kergetését (képletesn szólva, persze), amit végeztek sosem tudta igazán megérteni. Talán majd néhány száz év múlva rájön a titkára, mire jó ez a folytonos feszkózás, meg sirám, ha aztán nem tesznek ellene semmit.
Realizálva, hogy a lakása előtt érzett hívás iránya egyezik - ezidáig - úticéljával, még egy pirosba váltó lámpán is áthajt, nem kis riadalmat okozva ezzel a keresztezésben álló többi közlekedőnek. Baleset nem történik, arra azért ügyel, hogy feleslegesen ne keltsen feltűnést, habár kifejezetten hangzatosnak tetszett a szalagcím a fejében, mely szerint: Rókaszerű lény okozott balesetet a Hetedik sugárút kereszteződésénél ma tízóra tájt...

Viszonylag gyorsan elérte az éttermet, ahol fedőmunkáját vállalta, annak sötét ablakai láttán ugyanakkor önkéntelenül is megemelkedtek tarkóján a pihék, figyelmeztető jeleként annak, hogy valami itt bizony nem stimmel. Korán érkezett volna? De hát váltig állította az a szerencsétlen ember, hogy teltház van! Nem kerek a dolog sehogy sem, éppen ezért kellő körültekintéssel, pókerarca mögött feszült figyelemmel lép be az étterem sötét épületébe.
A főnöke türelmetlenül érkezik elébe, épp csak karon nem ragadja és rángatja beljebb. Ooookééé... csihadjál ember! - Mire megfogalmazódna benne, hogy esetleg valami természetfelettinek támadt kedve ekképpen szórakozni vele, már el is ájul a paprikás hangulatú étteremvezető, Hachirou pedig önkéntelenül is hátrál egy-másfél lépést tőle. Milyen jól teszi,az árnyakból előlépő illetőnek ugyanis a szeme sem áll jól.
Az átható vérszag jut el először hozzá, hisz az számára sem idegen. Szája önkéntelenül préselődik össze kissé, bosszúsan. - Már csak ez hiányzott a mai napra, de komolyan...! Felméri egyébként egészében is az alakot, mind a fizikai síkon, mind pedig a természetfeletti érzékelés adta lehetőségekkel.
- Akkor azt hiszem, ez a szerencsenapod! - Tárja el a kezeit látszólagos könnyedséggel, noha fejben azért korántsem a legnyugodtabb. - Milyen névre írhatom az autogramot? - Egyszer a nagy pofája miatt fogják felmosni vele a padlót, az kétségtelen, de mindenki másképp reagálja le a feszült helyzeteket, nem igaz? Ő ekképp igyekszik, vele némi információhoz jutni a szemközt állóról.  
A fazon kérdésére azért leolvad az ő képéről is a könnyednek szánt mosoly, vonásai komollyá válnak, mintha évtizedeket öregedne a kellemes vágású ázsiai arc, mit jelen alteregójaként visel.
- A magam isteneihez vagyok hűséges, - más kérdés, hogy Inari el van tűnve, mintha az évszázados bújócskaverseny győzelmére hajtana. Lehet, már nem létezik. Szublimált, reinkarnálódott, a farka se tudja, mivé lett... Akkor még bolondja is, nem csupán hűséges hozzá. - S ha azok a fényt követik, úgy ezen logika alapján mondhatjuk, hogy így van. - Von vállat.

Felszerelés & egyéb:

2020. Április 15. - 21:21
Helyszín: valahol New Yorkban.

Megvannak ezek a hétköznapi tárgyak, amikbe most kapaszkodhat - a szemüveg az orrán, a pszichológus szemben... igen, tárgynak számít jelen szituációban: vasmacskának, tőkesúlynak, aminek már csak a puszta jelenléte segít, hogy biztosabban vesse meg magát a valóság talaján.
Egy pillanatra szökik csak összébb a szemöldöke, ahogy az álmatlanságát emlitik. Lehet egyszerre fogyott ki az elem, ahogy elhagyta a rendelőt? Nem hiszi, valahogy nem áll össze a kép. Már épp nyitná is a száját, de annyira nem erőszakos ember, hogy a becsatlakozó nővér szavaiba vágjon. Igy marad az enyhén szóra nyitott ajka, ahogy próbál az elhangzó információkra koncentrálni. Leütötték volna?
Bele is túrna a hajába, meglepetten. Hisz, ha valóban megtámadták, akármennyire is tompa volt az ütés, ahhoz, hogy elveszítse miatta az eszméletét olyan erő kellett, hogy annak nyoma, vagy legalábbis érzete maradna.
Kérdés... hogy ne lenne kérdése.
- Várjunk... akkor most megvertek és kiraboltak, vagy csak elájultam..? A biztosítóm ugyanis nem minden esetben fedezi, az ellátást.
Nagy közönségkedvenc lesz itt nemsokára. Izraeli... vagy legalábbis könyvelő vér biztos csörgedezik az ereiben, annyira valós problémákra képes fókuszálni ebben a remek amerikai egészségügyi rendszerben.
- Hozzájárulni egyébként is ír... - elbicsaklik a hangja. Kívülről betudható olyasminek, mint mikor kicsit bereked valaki - hiszen rég ivott, száraz a szája. Valójában azonban a két nőről elcsúszó fókusza engedhet arra következtetni, hogy más is van a dologban.

A felerősödő hang, ami az érzékelése peremén jelenik meg. Először felkelti az érdeklődését, mármár tűnődve regisztrálja, hogy ha nem is érti a ritmusos lingót konkrétabb és egyedibb annál, mint amit olykor az álmaiban kreál az ember - kamuspanyol, kamuhéber, két három szóval és hangzással imitálva az idegenség tényét. Az idilli amatőr nyelvészeti szakkör azután válik kellemetlenné, ahogy a kántálás hangereje növekszik. A két nőre néz - vajon ők hallják? ... elég ez a felmerülő gondolat, hogy elveszitsen pár másodpercet, ami alatt úgy érzi, a dobhártyája mindjárt eldurran, mint egy rugalmatlan lufi. Ösztönösem tapasztja rá a tenyereit a fülkagylójára - de nem úgy tűnik, hogy bármilyen gázaz zudna szabni az erősödő hangnak. Nem kivülről jön... kedve lenne beszállni mellé, de csak egy halk elkeseredett, szánalmas nyöszörgés, amit képes produkálni, mielőtt az egésznek vége

Amikor újra kinyitja a szemét, elsősorban arra kiváncsi mennyi idő telhetett el, és vannak-e mág körülötte... de mindez mintegy mellékessé is válik azonnal, ahogy a fizika feloldja a kórterem határait. Döbbenettel szegeződik legalább egy percre még az ágyához. A légzése szapora - nem tudja levenni a tekintetét a jelenségről... pedig csak össze kellene verni a cipellős sarkait, és hazahúzni ebből a káoszos Kansasból, kedves gender-fluid Dorothy.
De úgyse lesz ilyen egyszerű... Ha nincs társasága, viszont tényleg fel fog állni, és el kívánja hagyni ezt az idegen terepet.

Felszerelés, képességek:

2020. Április 15. 21:56
Helyszín: New York, D.A.S Szentély - klub
Résztvevő: dr.Stephani Miller

dr.Stephany Miller amint körbenézett a klubhelyiségben láthatta, hogy vagy nincs még itt az a személy akivel beszélhetne információ szerzés ügyben, vagy el az épületen belül máshol tartózkodik. Bizonyos tekintetekben hírességnek számít, és lehet azért tartózkodik vip részlegen, vagy más klub részlegén.
Steph a csapostól kérdezte merre találja a férfit, de csak egy húsz dolláros kíséretében volt hajlandó elmondani neki, hogy a vip részlegen tartózkodik. Ami a csapost elmondása szerint az emeleten található a zöld függönyös rész mögött, amit kér biztonsági őr véd, nem lehet eltéveszteni, és Steph könnyen meg is találta. A dübörgő zene egyre inkább elviselhetőbbre csökkent, ahogy a fenti részre érkezett, oda valamiért másképp terjedt a decibel.
Valószínűleg már várta őt a férfi, attól függetlenül hogy nem egy találkozó volt megbeszélve, hanem, hogy általában a hét ezen a napján mikor tartózkodott ezen a helyen, és többnyire itt sem a szórakozás miatt. A munkája mindenhová követi, de ő olyan ember aki szereti megválogatni a tárgyalások helyszíneit, ha mással nem legalább ezzel színesítse be a mindennapjait.
A biztonsági őrök nem is próbálták megállítani Steph-et, sőt arrébb álltak, hogy könnyedén beléphessen az átláthatatlan függönyön túli vip részlegbe. S mikor a függönyt elhúzta. Olyat élt át amit már rég, mintha a realitás egy függönyét húzta volna el a kezével, és a keletkezett résem óhatatlanul bekukucskált. Egy ősi helyet látott, ahol ismeretlen rúnákkal ellátott hatalmas trónon, egy hatalmas, fura lény ült, mozdulatlanul, mintha ő is szobor lenne. Teste hó fehér volt, helyenként vörös beütésekkel, a kidülledő erei pedig szürkék, a sovány testét különféle tetoválásos díszítették, karjai díszes fém pántot hordott. A mellkasába vájt kettő keres fém fogantyún három lánc volt felfűzve, mintha ez az abszurd egyveleg valami királyi dísz lenne. Hasán több öv tartózkodott, ami egy vörös, hosszú lepelt terített egyik lábára, és a két lába közé. Maga a lény a látottak alapján nem rendelkezett szemmel, vagy bármiféle érzelemmel. A teste ugyan humanoid volt, de mégis más mint amit Steph valaha látott.


Rengetek emléke volt, és Isteni vérrel rendelkezett, mégis a látottak, vagy a rá ható bélyegző mágia olyat váltottak ki belőle ami váratlanabb volt mint a jelenség: félelem. Ami arra késztette, hogy becsukja a szemét, és amikor kinyitotta az ismert valóság megszokott világában találta magát. Ugyan már nem látta a lényt, de érezte, hogy az elméje egy bizonyos szegletébe égett bele a látottak, és legközelebb lehet hogy ő fog leskelődni Steph után, lehet akkor mikor nem számít rá.

A vip részleg nem volt valami nagy, de azért voltak ott jó páran. Négy nagynak mondható asztal, székek helyet széles fotelsor volt lerakva, minden asztalhoz kitett fotelsor televolt, egy férfi egy tucat nővel, vagy fele-fele arányban férfiak, és nők voltak, és beszélgettek. Itt normális fényt is lehetett kérni a klubban uralkodó kék és lila helyett. Steph emlékezett rá hogyan nézett ki Mr. Dunne, a négy asztal közül neki a legszélsőhöz kellett mennie. Ott pedig egy oldalt lenyírt hajó férfi ült egyedül, régies, ámbár még mindig divatosnak számított elegáns ruhában. Fehér inget viselt, azon pedig egy fekete mellényt, aminek egyik gombjáról egy aranylánc  indult a mellény bal oldalsó zsebébe, amiben egy zsebóra lehetett. Fekete nadrágot hordott, és díszes cipőt. A kezeit összekulcsolva a keresztbe tett lábának a tövéhez tette, és tekintete a messziségbe révedt. Ugyan a karjával takarja, de egy lőfegyver pihen az azt tartó bőrtokban, amit a vállai tartanak.


Ismert volt, hogy sok tehetős férfi a régi koroknak megfelelő ruhákban mutatkoztak, ugyan a modern öltözékek is elterjedtek amik az olyasfajta éjszakai klubbok helyszínein lehet a leginkább látni, de nem szorította ki az 1895-1946 as évekbeli divatot, de az olyan ruhák minőséget követelnek, ezért érthető módon csak a gazdagok tehetik meg maguknak, hogy a régi korok igazi divatja szerint öltöznek. Általában olyan ruhákat viselő emberek nem mászkálnak az utcán, mert azonnal célpontjává válna a helyi söpredék számára.
Steph köszöntötte a férfit, mire ő nyugodtan, és türelmesen felé fordította a tekintetét, testhelyzetét nem változtatta meg közben, és utána sem.
- Részemről a szerencse Miss Stephanie Miller, kérem foglaljon helyet, úgy hiszem van miről beszélnünk - köszöntötte mély, férfias hangon, amiben egy kis örömteli csengést is lehetett hallani, de arca nem árulkodott róla.
- Úgy gondolom rátérek a lényegre, ismerem az ügyét, Martin Hicks már mesélt róla - folytatta ugyan azzal a stílussal mint korábban.
- Információval tudott szolgálni az elrabolt lányát illetően, de mint tudja, mindennek megvan az ára. Az ára pedig a Brooklyn Múzeumban tartott Skandináv 7. századi arany övcsat, képem is van róla - mondta színtelenül, és az asztalra dobta a tárgyról készült képet.



- Kérem nézze meg alaposan, Ön ott dolgozott egy darabig, és ha jól tudom pont akkor került abba a múzeumba a tárgy, és ön elég sokat segédkezett a tárgy kategorizálásban, tárolásában, és a helyének kialakításában - folytatta.
- Összességében megbecsült dolgozó szerepét töltötte be, számomra csak arra van szükség, hogy minden fontos adatott adjon át nekem arról miként lehet a múzeumba jutni bármiféle gond nélkül, és miként lehet könnyedén ellopni az említett tárgyat.
- Ha hajlandó velem megosztani mindezt akkor ahogy megegyeztünk elmondom önnek  az ügyét fellendíthető információkat - ajánlotta egy apró mosollyal az arcán.




2020. Április 15. 21:38
Helyszín: Jersey City
Résztvevő: Konishi, Hachirou

A Kitsune pár másodperces vizsgálódás után megérezte, hogy ki is ő. Akitől minden Kitsunet távol akartak tartani, ő aki a rémálmokat, és káoszt hozza el oda ahová akarja, és az érzelem éhínségét csak a sikolyok, és az okozott fájdalmak csillapíthatják, egy olyan játékban amit csak ő nyerhet meg, mert számára minden egy játék: Nogitsune, a fekete rókadémon.
Hachirou úgy tudja, hogy hétszáz éve börtönbe zárták, amiből képtelenség megszökni, mégis akkor hogyan lehet szabadon? A feltett költői kérdés, amire természetesen csak Nogitsune tudja a választ.
Kitsune válaszaira elkomolyodott a férfi, és inkább látszott dühösnek mintsem jókedvűnek.



- Tudod jól kivagyok, ne tettesd tovább, sok kitsune eltűnt ezekben az időkben, és a magad Isteneid is velük távoztak - nevette gonosz kacajjal, de az elhangzott válaszokat halva mégsem kívánta jobb modorra tanítani Hachirou-t.
- Az eltűnt Istenekhez továbbra is hűséges vagy, ahelyett, hogy önmagad lennél, érzem, hogy fiatal vagy, és alig van valamicske kis erőd, de tudok egy utat amivel hamar behozhatod a lemaradást, és olyan erős lehetsz mint én - vicsorogtak a szavakat, mintha a hatalom megrészegíteni, és maga a kapzsiság alig engedné, hogy kimondja e szavakat. Vajon akkor miért akarja mindezt a Nogitsune, mihez kell erő, és ki adja?
- Csatlakozz hozzá, játssz velem, és megmutatjuk e városnak milyen az igazi félelem és rettegés, jöjj, és emelkedj fel az emberek gyengeségein mint A Kitsune - ajánlotta negédesen, Hachirou felé kinyújtott kézzel.
Kitsunet az utca fénye világítja meg, míg a Nogitsunet a sötét étterem árnyékai takarják el, és csak a kinyújtott kezét világítja meg a fény. A fekete kabátszerűségből előbújó kezén a bőr olyan fehér volt mint a rizsgombócok, körmei pedig feketén díszelegtek az ujjain.
Hachirou érezhette, hogy nem várakoztathatja meg a válaszával.
Ha az erejét akarja felmérni akkor láthatja a Nogitsune kilenc farkának a körvonalait, az ereje pedig ahhoz mérten volt nagy.




2020. Április 15. --:--
Helyszín: valahol New Yorkban.
Résztvevő: Robert Noonan

A hívás abbamaradt, a falak hullámzanak, mintha az ismert realitás megadta volna magát valami nagyobb hatalomnak. Robert érzékelhette, hogy nincs mellette senki, ha voltak is, nem hallotta a válaszukat a kérdésére. Ha meg szeretné nézni mennyi idő telt el a furcsa jelenség óta, és ha a karján lévő órára néz csak egy karikát lát, pálcikák nélkül, ugyan ez a jelenség mutatkozik meg amikor a kórház falán lévő órát keresi, és figyeli meg. Folytatóul ami azonnal érzékelhető volt, hogy a kórház folyosója korom sötét lett. Egyedül a szobájából jött fény, és az is néha villogva jelezte, hogy nem működik teljes erővel. Mindezek után fülsiketítő csönd lett úrrá az kórházban, ahol folyamatosan történt valami. Ha el akarja hagyni a szobáját, és ha megközelíti a sötétséget akkor egy rövid zúgó hang után egy megváltozott belsejű kórházban találta magát. A falak sárgállottak, és a neonlámpák többsége villódzva működött. A Kórház kijárata, és bejárata nem volt kinyitható állapotban, ha odafut és ki akarna menni. A kórházban csak ő volt egyedül, vagy ha volt más is, akkor egy pisszenést sem lehetett hallani tőle. Ha úgy dönt körülnéz a kórházba, akkor a villódzó lámpák elaludnak érkezésére, és csak a folyosóra nyíló szobákból árad kifelé  valamicske fény. Minél beljebb megy a kórház belsejébe annál sötétebb lesz. A falak nem hullámoztak, és a feje sem fájt már.
Ha a kórház felénél jár akkor rémképeket lát, és annak hangjait hallja a folyosóra nyíló betegszobákból. A rémképek másodperc villanásáig láthatók, és minél többet lát belőlük annál inkább feltudja ismerni a látott alakot, aki vérengzése közben lemészárolja és felfalja a kórházban jelenlévőket, az álmában látott fura szerzet volt az.
Ha mégsem ment a kórház belsejébe, akkor is egy idő múlva az említett események hangját kezdi el hallani.
Az elején Robert úgy dönt, hogy nem nézi meg mi van a sötétben, hanem a beteg ágyán vár. Akkor a villódzó izzó egy idő után kiég, és a sötétség mélyéről hallja az ordításokat, sikításokat, a bőr recsegését, a csontok roppanását, és törését, a húsdarabok leszakadását a csontokról, és egyéb borzalmas, és groteszk hangokat, és halálhörgéseket,s mikor több perc, és megszámlálhatatlan hosszú idő eltelte után felé kezd szaladni a sötétség messziségéből egy ismerős, vérben úszó alak, aki nekifutásból rátámad, az volt akit az álmában látott.
A letámadást után megfordult vele a világ és egy másfajta kórházban, és annak folyosóján találja magát. Ahol átéli ugyanazt amit a sötétben, de most már felvillanó rémes, és undorítóan véres, és kegyetlen rémképek kíséretében. Amit tovább színezet, hogy amikor pislogott, vagy becsukta a szemét, minden pillanatban változott a a kórház környezete, egyik pillanatban mocskos volt, máskor tiszta, és fehér színű, de ami gyakorta látott az a falakat absztrakt módon beszínező ráfröccsent vér. A létesítmény bejárata, és kijárata zárva volt, képtelenség volt kinyitni.

Bárhogyan is dönt, minél jobban ellenkezik, befogja a fülét, becsukja a szemét, és ezekhez hasonló ellenállásokat mutat a látott és hallott dolgok egyre intenzívebbekké válik, amíg el nem fogadja, hogy valami mutatni akar neki valamit.
Ha erre rájön, és nem harcol tovább akkor a kopottas kórház mennyezete darabokban szétesik és úgy távozik fölfelé a messziségbe spirál alakban mintha egy tornádó szívta volna el.
A jelenség káprázatos lehetett, és nem csoda ha rá figyel, és nem arra, hogy hirtelen saját maga áll maga előtt, ami pedig ijesztő jelenség lehet, ami kinyújtott jobb kezével Robert felé emeli, kinyújtott ujjakkal, üres tenyérrel, azt akarja fogja meg a kezét, vagy lehet valamit kér tőle.
Mindezek után újfent a síri csönd uralkodott a kórház falai között.




2020. Április 15. 21:31
Helyszín: New York -  Metropolitan Művészeti Múzeum
Résztvevő: Nephthys El Rashid (Chesna Carol Wight)

A zavaros mágia erezetek rezegtek a realitásban. Nephthys amint megvizsgálta a Múzeum hátsó bejáratát akkor semmi fizikai útmutatást nem talált, de ha követte az energiákat, akkor az egyik határozottan a múzeum mögötti parkba mélyébe invitálta a sokat látott hírvivőt. A száll ami az park mélyébe vezeti hozzá van kapcsolva az ajtót lezáró pecséthez.

Ha az okkultista nő leköveti a számára látható ley mágikus vonalat, akkor a parkban található Turtle Pond tó mélyébe vezeti. Ruhástul vagy ruha nélkül de belemegy a vízbe, akkor annak a fenekén találhat egy kicsiny szobrot. Amit ha felhoz a felszínre, és kiteszi a holdfénybe akkor láthatja, hogy hozzá van kapcsolva az egyik Rúna pecsét.
Ha az okkultista tudományának köszönhető módon átvizsgálja a tárgyat akkor elméjében megjelenik a szükséges rúna.

Viszont ha inkább összetöri a tárgyat, akkor a belsejébe rejtett energia felveszi a szükséges rúnát, és beleégeti magát a három rúnát körülölelő kőr egyikébe.
Bárhogyan is dönt, az energiák visszavezetik a kiinduló helyre, ahol továbbra is kaotikusan kavarogtak és rezegtek a mágikus energiák szálai. Ha az okkultista szemével próbálja megint megtalálni a szükséges útvonalat, akkor rájön, hogy most valami más módszert kell alkalmaznia.






2020. Április 15. 22:51
Helyszín: New York felé.
Résztvevő: F'ah Lil

Lil hosszas várás, és hallgatózás után végül úgy döntött folytatja az útját az természetfeletti hívásra, és kitárta a szárnyait, és egy erős lendület kíséretében felröppent a magasba, és  elkapva egy légáramlatot szélsebesen repült tovább a hívás felé. Ám fogalma sem volt merre halad, vagy egyáltalán okos dolog e pont oda menni ahol rengetegen élnek, New Yorkba. Ahol nem olyan könnyű elrejtőzni mint gondolná, főleg napközben.
Ugyan sokat olvasott, és ezáltal eléggé tájékozott lény volt Lil, de bőven akadtak hibák amikkel nem volt tisztában, és csak akkor szembesül velük ha a hibái áldozatává válik. Nem volt benne biztos, hogy nem a Molyember kultisták hívják e, de ahogy őket ismerik, a gyenge, fél emberi formájával nem sokat tudnak kezdeni, ahogy ő sem. Aki inkább lenne ember mint szörnyeteg, aki egy olyan lénytől származik aki nem e világról való.

Az utcákon túl nagy a csönd, egyre kevesebb járó kellőt látni éjszaka az utcákon, mintha mindenki gyorsan haza sietett volna. Vagy éreznék a vihar előtti csöndet.
Az-az áldott férfi aki az utcákat rótta megérkezett Harrison, New York templomába, ahol összegyűltek azok a Rendtagok, akik még fennmaradtak, és szolgálják az egy igaz Istent, a legfelsőbb teremtőt. Heten voltak, mindegyikük a saját Rendjüket képviselték.

2020. Április 15. 21:38
Helyszín: Jersey City

A másik személyének felismerésével együtt járó konstans "miafasz" érzés mellett pechére éppen annyi veszélyérzet szorult belé, mint a legtöbb kamaszba, hiszen hiába múlt el háromszáz esztendős, fajtájában jócskán nyikhajnak számított, az előtte álló, közel ezer éves veszedelemmel szemben meg aztán kiváltképp. Lehet, csókolomot kellett volna köszönnie...? Azt hiszem, ezen már nem fog szépíteni, de érezhetően visszább vesz a könnyelmű mosolyból képén, mikor a nogitsune arca elkomorul. Talán még tartása is feszesebbé, óvatosabbá válik a közelében könnyelműnek tetsző szavai ellenére. - Résen van, az biztos.
- Hát... én nem. - Tárta el kissé karjait arra, hogy sokan eltűntek volna. A kitartó szolgálatkészség mellett azért belőle sem hiányzott a rókalelkűek bizonyos fokú önzése, nem különb a fajtámnál szemernyit se, még ha iménti, nagyképűen kijelentett mondata arra is engedne következtetni, hogy így vélekedik a világról.
Nem is tervez eltűnni egyébként, s már épp kibökné, hogy ugyan, miért érdekli ez ennyire a szemközti természetfelettit, talán... - Bejönne a tippje, ami azt illeti. Egybecseng mindazzal, amit hall és amivel hirtelen nem is igazán tud mit kezdeni. A lénye egy része nagyon is tisztában van vele, hogy minden racionalitást nélkülöz egy olyan illető által kijelölt ösvényt követni, aki évtizedek óta eltűnt, ugyanakkor ennek a helyzetnek teljes szabadságát sem veszítené el. Nem igazán meggyőző eddig a nogitsune propagandája, azt illeti. Az agyára húzódott a bezártság minden nyavajája, az biztos.
A feléje nyújtott kézre tekintett le, majd vissza fel a lényre, annak sötétbe burkolózó vonásaira.
- Legyen. Veled tartok, DE - Emelte fel mutatóujját finom mozdulattal. Az nem is volt kérdéses számára, hogy érdekli e a másik személye, ereje, a társasága, hiszen lássuk be, ez eléggé egyszer-az-életben helyzet, ami fajtájukat illeti, ráadásul a nogitsune mázlija, de tényleg nem sokan maradtak ma már és az útmutató istenség is lelépett. Így tulajdonképpen nincs, ki nagyon maradásra bírná itt. De... De! - az én döntésem, hogy mihez kezdek a saját képességeimmel. - Akarja a fene lerombolni a várost, (van ezer másik, mi jobban megérdemelné). Ha ebbe belemegy a másik, meglehet, még a kezére is ráfog az öregnek.

Felszerelés & egyéb:

2020. Április 15. 21:31
Helyszín: New York -  Metropolitan Művészeti Múzeum
Résztvevő: Nephthys El Rashid (Chesna Carol Wight)

Felszereléslista:

2020. Április 15. 22:01
Helyszín: New York, D.A.S Szentély - klub
Résztvevő: dr.Stephani Miller

Steph jól látta a dolgokat, Dunne nem volt mondható olyan embernek mint a korosztálya, valami misztikus mindig körbelengte amit kevesen tudtak felismerni. Ám Steph kivételes múlttal, és jelennel rendelkezik, Isteni vér folyik az ereiben, és tekintélyes emlékezettel is rendelkezik korábbi életéről. Ezért felismerte azokat a bizonyos árulkodó vonásokat, ami arra adott következtetést mintha Gary is annyira nem lenne ebbe a mai korba való mint ő maga, inkább ősi, és örökösen elrévedő lenne. Mindenesetre nem érzékelte, hogy természetfeletti lenni, vagy misztikus energiákat árasztana magából, ami nem zárja ki azt, hogy mindezekből egyik sem.
Mr. Gary bolintott arra amit Steph kikötött számára.
- Természetes, ha olyasmit akarnék akkor nem kérek segítséget öntől, és amit én szeretnék az egy csere, az eredeti helyére egy hamisítványt tetetnék, az én célom is hogy könnyedén lezajlódjon mindez, és teljesen fölösleges az ember, vagy műkincs veszteség – tette hozzá könnyed, üzleties hangsúllyal. Üzletember lévén tudta, hogy milyen sokba kerülnek a szemtanuk, és az áldozatok, meg amúgy is, ő törekszik a tökéletes munkára, még ha nem is sikerül mindig a mai kiszámíthatatlan, folyamatosan változó világban.
Ha felmerül az a kérdés, hogy mit szándékozik tenni a műkíncsel, erre nem válaszol, úgy tesz mintha meg se hallotta volna.

Stephani visszaemlékezése a részletekre:
Hétfőn és kedden zárva vannak, többi napon 11-18 ig vannak nyitva, csak Vasárnap, este nyolckor kezdenek a takarítók, és ennek köszönhetően nem zárják az ajtókat. Tehát megfelelő lopakodási készséggel könnyedén be lehet jutni.
A múzeum két zárral rendelkezik a A2E részlegén, ahol a Skandináv régiségeket tartják különféle légzáras rendszerrel. Az egyik zár engedélyezi a munkát az A2E részlegen, a másik zár pedig az összekötő panelsoron található, amit csak a kurátori szobában található panelon lehet kikapcsolni, amit szintén nyitva szokták hagyni míg nem végeznek a szobával. Továbbá minden régiséget védő szerkezethez kell egy kulcs, amit egy széf védelmez több másikéval együtt. A széf riasztójának leoldója az alaksori energia hálózatnál található zöldes sárga kapcsolót kell nullára tekerni.
Az első zár kódja 5G64HB9, a másik zár kódja GGT6Y2. A széf kódja 5 9 4 2 9 7, a kulcs kinézete pedig középen mélyen bevágott V alak, kell az említett tárgy eléréséhez.
A vissza aktiválással nem kell törődni, mert ezekbe a kódokba pontosan egy időzár van beépítve, ami 10 perc után törlődik és újra működik a riasztó, csak a kulcsot kell visszaszolgáltatni a helyére, de az ilyenek egyértelműek.
Az, hogy Gary Dunne embere hogy oldja meg a kamera problémáját az már az ő gondjuk.

Ha dr.Stephani Miller elmondja mindezt, akkor Gary bólint egyet, a részletes információk ellenére nem jegyez fel semmit, és pár másodperc után teljesíti az ő részét.
- Használható részletes információk, köszönöm, és a feltételeit figyelembe véve lesz a műtárgy kicserélve... - Röpke szünet után folytatta - Ami a szükséges információt illeti Mrs. Stephanie Miller, Arkhamba kell utaznia, ott van egy megbecsült létesítmény Arkham Szanatórium. Annak szolgálatait már harminc éve igénylő úriember tud magának részletes információkat biztosítani az ön ügyéhez. A Neve Persival P. Donovan, a vele való beszélgetés engedélyezését pedig dr. Suber Englerrel a szanatórium vezetőjével kell egyeztetni. Elég ha megemlíti neki, hogy ön Gray Dunne barátja - mesélte nyugodtan, ám kimért, de közben kedves, és megértő hangon.
- Jó utat kívánok, és remélem minél hamarabb megoldódik az ügye - köszönt el jókívánságaival, és tekintetét és fejét visszafordította afelé amit nézett elrévedve.
Ha felmerül az a kérdés miért nem jegyzi fől az elhangzottakat akkor ezt mondja:
- Ilyen kaliberű információkat könnyedén megtudok jegyezni egyszeri hallás után is.

Stephani ha megnézi a telefonján a célállomást, akkor láthatja,hogy a jelenlegi tartózkodási helyétől 410 kilométerrel arrébb helyezkedik el Arkham, ami Salem város fölött van pár kilométerrel. ( Vagy ha úgy könnyebb Boston várostól nem messze ). A becsült idő a megtételére 5-6 óra, de ha elég gyorsan tud menni, akkor 4-5 órát vesz igényben. Jelenleg este tíz órát mutat a telefon órája. A kérdés fennáll, azonnal útnak indul, vagy hazatér pihenni, és utána indul útnak, és amint megérkezik, valószínűleg rögtön tudják fogadni kérését, ha bent van  dr. Suber Engler.







2020. Április 15. 21:42
Helyszín: Jersey City
Résztvevő: Konishi, Hachirou

Nogitsune elégedetté vált mikor a Kitsune úgy döntött, hogy csatlakozik hozzá.
- Elfogadom a feltételeket – vigyorogta ördögien, és elfogadta a kellemes kézrázást. – de később már nem visszakozhatsz – tette hozzá mikor már a másik beleegyezett. S egy egy kör alakú égést okozott Hachirou kezén a Nogtisune csak azzal hogy kezet fogtak, ami hamar beforr, és egy fekete napcsillag tetoválássá alakult, ami a Kitsune szívverésével rezonált, és lüktetett. Úgy érezte mintha a jelből több ezer szálon terjedne valami a testében, sose volt még ilyesmiben része, és ilyen fájdalomban is.
- Ez a jel kapcsolatot létesít számodra a titkok felé, és segít majd téged a kiteljesedéshez, ez a tiltott tudás egyike - magyarázta szenvedélyesen.
- Első dolgom az lesz hogy fel erősítselek, lehet fájdalmas lesz és kegyetlen, de jó móka, majd meglátod - mesélte mosolyogva, és elégedett hanglejtéssel.
- Ha inari útmutatását követed, akkor még várhatsz 660 évet mire kiteljesedsz, de vannak olyan ősi, tiltott utak amik megszegik a rókadémon szabályait, ezzel eddig még nem ismert képességeket, és létformát érsz el - folytatta dörmögő hangon, és eddigre már Hachiruout jóval kevesebb fájdalom járta át a testét. Így elviselhetőbbé vált az egész, viszont az utóhatások miatt a tudata homályos volt, amin Nogitsune egy csettintéssel segített, pontosan úgy, hogy egyfajta hipnózis állapotba juttatva a Kitsunet. Utána Nogitsune kilépett az Pizzahat épületből, és a motorjáért ment.
- A Peekskill kisvárosba megyünk,  innen észak nyugatra helyezkedik el, mellette a Depew parkkal - Hachiru érezte, hogy egyfajta transz állapotban van, és nem tud ellentmondani a parancsnak, valami arra késztette üljön a motorjára, indítsa be, és kövesse a Nogitsune motorját az éjszaka sötétjében.
*Egy körig tart a hipnozis *






2020. Április 15. 21:36
Helyszín: New York -  Metropolitan Művészeti Múzeum
Résztvevő: Nephthys El Rashid (Chesna Carol Wight)

Nephthys könnyedén megtalálta az első rúnák ami röviden B betűt jelent. Az összetört kisButha kerámia szobor után a kezébe került a R'lyehian rúna egy darabja. A okkultista nő ügyesen ráérzett arra, hogy meg kell érintenie a védő-varázslatot, ami másnak nem adott volna semmi pluszt, de aki állította a védelmet nem tudta, hogy Nephthys a Fekete Faraó hírhozója. Vagy ahogy a főpap mondaná: "A feltámadást elhozója".  
Amint megérintette a varázslatot, suttogásokat vélt hallani elméjében, és tudta, hogy ez nem az őrület jelei. Valaki szólt hozzá, egy ismerős hang, egy ismeretlen nyelven. Ha az egész tenyerét ráteszi a védelmi varázslatra akkor suttogásból jól hallható beszéddé erősödik.
~ Ehye shugnahoth mgah'n'ghft orr'e, ehye nnnf'hup mglagln fm'latgh shugothnah, ehye geb ee goka y'nah ~ Ugyan Nephthys nem értette minden szavát, csak egy részét, a hiányzókat pedig kitöltötte az Istene.
~ Egy kő megmutatja a lelket, egy kör elégeti a mocskot, egy pillanat választ ad.~ A hírvivő lelki szemei előtt látta a  hiányzó két rúnát. Aminek anagrammája: B O W, de többet jelentenek ennél mint ahogy e gondolat is mondja ami lenyomatként ott maradt a kreálása közben.

Ha kezével felrajzolja a rúnákat, akkor a mágikus akadály megszűnik, és a kaotikus energiát tovább állnak. A hangok is lecsendesedtek Nephthys elméjében. Várta a múzeum sötétje, és szerencséjére az ajtó is nyitva volt.
A múzeum sötétjéből egy fekete csuhás nő bújt elő, akinek egyik szeme kéken izzott, és  ráförmedt a betolakodóra.
- Nincs itt semmi keresnivalód, bármi is a szándékod, hagyd el a helyet amíg megteheted!
Annyi volt érezhető felőle, hogy valószínűleg okkultista, és ismer pár mágiát.






2020. Április --. --:--
Helyszín: valahol New Yorkban.
Résztvevő: Robert Noonan

-Ugyanaz.-






2020. Április 15. 23:11
Helyszín: Nockamixon state park közelében elhelyezkedő csatorna hálózat. 60 kilóméterre New Yorktól.
Résztvevő: F'ah Lil

F'ah Lil a hívást követte ami egy idő után abbamaradt, és éjszakai látásával egy molylepke rajt vélt észrevenni amiknek a szárnyaik szikráztak. Egy csatorna hálózat bevezető csövén keresztül szálltak le a mélységbe. Nem kellett túl sok noszogatás, nyomban követte őket.
Egy kis erőfeszítéssel kitépte a biztonsági rácsot, és bejutott a csatorna belsejébe. Nem értette mi történik, de utána akart járni mi célból szál a csatornába annyi aranyos molylepke.

Első ránézésre semmi különlegest nem  vett észre, és a molylepkéket sem lehetett látni.
Egy ideig járkált a csatornába, míg nem találkozott egy érdekes fallal, csúnyább volt mint a többi, és a természetfeletti látása jelezte neki, hogy ugyan falat lát de mégis valami más.
Pár perce vizsgálódás után elméjét már nem manipulálta semmi, és láthatta, hogy szép lassan elé tárul egy igen fura helyiség. Tele tartályokkal, köztük átmenettel, Lil többfajta módon vizsgálta meg őket, természetfeletti agyának köszönhetőn hozzászokott az ilyesfajta undormányok megtapasztalásához. Ám nem ismerte fől miféle lényeket próbál valaki rekonstruálni.



Nézelődés helyett tovább haladt a szemközti ajtóhoz, ahol egy földalatti lakrészt vélt észrevenni, ami félig meddig kutatóbázisnak tűnt. Ágy nem volt a helyiségben, csak egy szék, három asztal L alakba rakva rajta különféle könyvek, papírok, íróeszközök, és üvegcsék, mikroszkópokkal kísérve, az említett dolgok rendszertelenül foglaltak helyet az asztalon, a plafon, és a padlózat nem volt olyan tiszta mint kellett volna. Egy két méteres könyvespolc volt az egyik fotel mellett. A falakra különféle kémiai képleteket írt valaki, valószínűleg krétával. Lil nem ismerte fől az ábrákat, és azt sem igazán mit akart elérni az aki itt dolgozott, vagy dolgozik. A szoba üres volt, és nem volt átitatva emberszaggal sem.
Lil alaposabban elkezdte tanulmányozni a könyveket, hogy nagyjából megtudja miről szólnak pontosan. Ekkor a háta mögött egy jelenlétet kezdett érezni, ami telepatikusan szólt hozzá. De az átélt fájdalom miatt alig bírt megfordulni.
~ Látom már, te a Vadász klánból vagy való, de mi történt a testeddel... Hát persze... értem most már ~ szólt a hang Lil elméjében. Aki még sose volt ilyen legyőzött, általában tőle félnek, erre most alig áll a lábán, a szemét pedig alig bírja pár pillanatra kinyitni.
- Mi maga? - zizegte félig emberi hangon.
~ Indrid Cold, de sokan úgy ismernek mint a Molyember, tőlem ered minden Molyember. Abban reménykedtem a gyermekeim követni fogják a szokásomat, azt, hogy az embereknek segítek, de ehelyett a Vadász klán mindent felfal az erdőkben, és a falvakban ~ dörmögte Cold, az előbbieket.
- Tudom jól, legtöbbünk egymaga eszmél a világra, és senki nem mondja meg neki mit tegyen,  ha hibáztatni akar valakit akkor saját magát hibáztassa, de ne minket - fakadt ki Lil ből a fájó igazság.
~ Nem tudok mit mondani mentségemre, és érzékelem miért is keltél útnak, tehát gyermekem, úgy gondolod emberként jobb életed lesz? ~
- Bárhogyan is lesz én nem akarok többé szörnyeteg lenni.
~ Még fogalmad sincs arról, hogy maguk az emberek a világ szörnyei, és nem te magad.~
- Mégis miért van itt Indrid Cold?
~ Ez az egyik kutatóbázisom, olyan információk után kutatok amit e föld népének elméje nem képes felfogni, és befogadni, de már a tiéd sem mert félig emberi, ezért is olyan fájdalmas a kommunikációnk.
- De...
~ Én tudok neked segíteni... N'ghftog nnnf'hup llll c' llll c' h' ahmggoka kadishtuor. Ephaimgah'n'ghft a...~ zengte Lil elméjébe, aminek hatása még elviselhetetlenebb volt, és egy tiszta pillanatában rátudott nézni a férfira, aki mosollyal az arcán figyelte őt.
Lil nem bírta tovább, félig eszméleténél szaladt kifelé a szobából, míg el nem esett, és el nem sötétedett előtte a világ, mintha valami sötét örvény venné körbe ami spirálisan húzná lefelé, és abban a pillanatban azon kapta magát, hogy a városok felett magasan röpül New York, fényekkel teli városa felé, a teste magától mozgott, de amikor teljesen megához tért majdnem lezuhant.
Nem tudja mi volt az ami történt, de nem kér belőle többet.






2018.05.20. -- ;--
Helyszín: Haiti szigettől 20 kilométerre. Szent Mária hajóroncs.

Az ismert világ már elfelejtette azt amit kevesen tudtak 1949 ben, hogy hová, s miként csalták csapdába és zárták be a Fekete Fáraót a tenger mélyére. Miként szövetkezett a Fény szolgái az ellenség ellenségével, a szent cél érdekében, ami ha nem sikerül az ismert emberiség már nem élne. Legalábbis ezt akarták elhitetni velük.

Hatvan nyolc évvel később.
Kapott egy érdekes üzenetet a J.J. Részvénytársaság régészeti osztálya. Amin egy koordináta volt található és egy név: Sant Maria. A világon már elég sokan keresték az elsüllyedt Sant Maria hajó roncsait, ezért fellelkesülvén feltárták a Havai szigettől pár kilométerre elhelyezkedő vízalatti célpontot.

Meglepődésükre ott volt az elsüllyedt Sant Maria hajó roncsának egy része. Ám ami váratlan volt számukra, hogy a hajóroncs alján találtak egy barlang járatott, amit feltártak, és a barlang mélyén egy száraz területbe bukkantak. A falakat megmunkálták, és a talapzatban valamiféle szerkezetnek a sínjei lehettek, nem tudták beazonosítani, ahogy a középről felfelé ágaskodó gömbvégű szerkezetet.
Több hétbe telt mire rájöttek hogyan kell működésre bírni.
Aktiválták a hosszúkás még hozzá hasonló eszközt sose látott tárgyat, ami már be volt programozva más által, és a hozzá közel tartózkodókat  idegen technológiával elteleportált egy ismeretlen szentségtelen helyre.
Kék színű tüzes fáklyák világítottak be egy ősi termet, aminek oszlopai nyolcszöglétűek voltak, különféle ősi rúnaminták voltak rajtuk, mégis úgy tűnt mintha abban a pillanatban lennének megalkotva. Minden új volt, és fényes. A padlózaton egy hatalmas hatszögletű csillag volt belevésve. Aminek közepe fölött lebegett egy fehér koporsó, fém láncokkal keresztbe és átlósan átkötve. Különféle rúna szavakkal volt a koporsó televésve, amik pulzálva világítottak. Lakat, ami a láncokat fogta összes régimódinak tűnt, vaskosnak, és egy kulcslyuk sem szerepelt a lakaton. A lebegő koporsóra pedig folyamatosan csordogált a víz, ami a talajba vésett jel közepe nyelt el a fölös vízmennyiséget.  A mennyezetet, és a környező falakat nem lehetett látni, olyan volt mintha a sötétségnek akarata lenne, és szándékosan nem engedné be oda a fényt.
Mindezek után elkezdték a feltárást, felfedeztek még egy a korábban aktivált készüléket a sötétség mélyén, ami visszavitte őket Sant Maria hajóroncshoz.
Egy hét alatt elég sok mindet felfedeztek a régészek, és rengeteg mindent tudtak mérni a szokatlan helyen; több fajta, és különböző frekvenciájú hanghullámokat, szokatlan sugárzásokat, és fura, megmagyarázhatatlan jelenségeket. Egyik az áthatolhatatlan sötétség ami körül ölelte a helyiséget, lámpákkal, és más fényforrásokkal nem lehetett belevilágítani, csak is éjszakai szemüveggel lehetett benne közlekedni. A legérdekesebb az volt, hogy a koporsóból olyan lassú hanghullám érkezik, amit ha felgyorsítanak, akkor egy időnként felcsengő dörmögő hang alakul át zúgóvá. Kiszámították, hogy ha nem gyorsítják fel a hangot, akkor pontosan megkapják, hogy egy évente megismétlődő jelenségről van szó. S ha vissza számítják a jelenséget, akkor pont akkor tűntek el hajók, repülök a Bermuda háromszög közelében amikor ez a hanghullám változás jelentkezett. Feltevések szerint a koporsóba zárt valami okozza a zavarokat, csak az a nagy kérdés mióta van ezen a helyen, és tényleg a koporsó okozza, vagy a hely maga. Kormeghatározással nem tudnak előrébb haladni mint a helységre magára az idő természete nincs hatással.
Egy hét alatt napról napra, egyre inkább halhatóvá vált valamiféle suttogás a sötétből, és a koporsóból, vagy annak környékéről. A dolgozok napról napra, értelmes, megbecsült professzorok és segédei egymás után őrültek meg és kezdtek őrjöngeni, voltak olyanok akik , ordítottak miközben a fülükre tapasztották rá a tenyerüket…

A kutatócsapatból egy ember maradt életben, aki sikeresen kimenekült. A látottak, a hallottak, alapján közel került az őrülethez, de még észnél volt annyira, hogy beszámoljon arról mi történt vele, és a hír eljutott a világ számára, legalábbis azt hitte. Végül mintha az egész világra a tudatlanság fátyla szált volna le, és elfeledték mindazt amit tudósított a felfedező, Reed Slovensky Professzor.
Kevesen tudták, és még kevesebben tudják, hogy Azatoth kultisták segédkeztek még 1949-ben hogy elzárják Nyarlathotep, aki Azatoth legidősebb fia volt, és a legerősebb is mind közül. Fekete Fáraó Testvériség ezt nagyon jól tudta hogy csakis Azatoth őrült kultistái segítségével képesek a fény szolgái bebörtönözni a leghatalmasabb külső istent, aminek kivitelezése lehetetlennek tűnt. A börtöne inkább sötét pecsétekből áll mint világosokból. A legerősebb R’lyehian rúna mágia tartja őt fogva, és az élő sötétség egy része.

" Fogalmam sincs, elolvassa-e ezt valaki, vagy egyáltalán él-e bárki odakint. Mindenkit elveszítettem a kutatócsapatomból. Egyedül vagyok, és félek... még a saját lépteim idegennek ható visszhangjaitól is, amik a korszakos csend csarnokaiban rezonáltak.
Már nehéz megállapítani, életben vagyok-e. Azok a látomások, a hangok... A domborművek ábrázolt pokoli helyzetek, melyekkel időnként találkozok is... Nem szabadna itt lennünk!"
Professzor Reed...

2020. Április 15. 21:42
Helyszín: Jersey City

Halk, cöccenő hanggal, afféle kamaszos "kivagyisággal" fogadta a másik megjegyzését, mely szerint későbbi visszakozásra nincsen lehetőség. Hallotta már ezt párszor, azt is, hogy soha nem láthatja többé Japán rizsföldjeit, aztán mégis... az idő majd eldönti, milyen irányba ússzon az Élet áradata közepette. Most ezt célozta meg, inkább kétkedéssel és kérdőjelekkel teli kíváncsisággal, semmint teljes elkötelezettséggel a lehetőség iránt.
A napcsillag alakú jel égő érzéssel maródik karjába, mitől önkéntelenül is összerándulnak izmai, arcán torz vicsor ül meg, s nem sok kell, hogy fel ne kiáltson a fájdalomtól, mi lüktetőn járja át karját, onnét kisugározva testszerte is kissé. Orrát facsarja emberalakja húsának égett szaga, de még ez lenne a legkevesebb rossz... - A nogitsune szavai túljutnak ugyanakkor mindezen, egyetlen szavát sem kerüli el.
Meglehet, válaszolna is, de csak egy féloldalas mosolyra futja, amolyan "ezt még majd meglátjuk" módon, merthogy a fájdalom enyhülésével együtt tompa érzés fogja közre, markaiba zárva.
Aztán csend lett.

Teste automatikusan cselekedett, nem volt hatalma felette, ez pedig rohadtul nem volt ínyére. Felvette a bukósisakot és a motorra pattant, hogy követve az idősebbet, tovahajtsanak az éjszakában, mint két száguldó lövedék, mely ki tudja kit és hol fognak eltalálni...

felszerelés & egyéb:

2020. Április 15. ...
Helyszín: valahol New Yorkban.

Pedig nagyon szeretné megfogni a realitást - vagy a körülötte lévő emberekben. Az eltelt időben. A környezet állandóságában.
De úgy tűnik, minden próbálkozása valamilyen számára tökéletesen ismeretlen, de éppannyira kegyetlen módon lesz szétzúzva.
Nem igazán tudja, mi történik. Megint disszociál, és egyszerűen kiesnek a másodpercek... vagy... nem, ez valami egészen más. Az íztől a szájában, a rátelepedő sötétségig, minden valami azt sejteti, itt most vagy nagyon erős bogyókat kapott... vagy tényleg elveszíti lassan az ép eszét.
A pislákolni kezdő neonfényben tápászkodik fel az ágyáról tompán konstatálva... hogy teljesen jól van, minden nyilvánvaló körülmény ellenére. Széttárja a kezeit, mintha csak attól félne, ha nem ér hozzá a falhoz, vagy akármihez, ami karnyújtásnyira van, egyszerűen átesik a semmibe a valósága foszló szövetén át.
Ki szeretne jutni, igen, hiszen ezért kelt fel az előbb. Már mit sem bánja, ha nem is egészen olyan a kórház, mint amire emlékszik... biztos van erre ok...
A léptei gyorsulnak, az ujjait nem engedi el a folyosó faláról, ahogy lassan futásba vált, ahogy le szeretne jutni a főbejárathoz.
És akkor érkeznek meg a hangok - megint és újra. Nem hagyják békén, nem tud elszaladni. Amikor azt hiszi, végre a következő balossal... vagy jobbossal megérkezik az nővérpulthoz, konkrétan ledönti a lábáról a visszakísértő képek, és az éktelen hangzavar.
Érzi ahogy a térdei fájnak, ahogy rájuk rogy, a szeme könnyezik a fájdalomtól. Egyszerűen szeretné, ha az egésznek vége lenne. A tudni akaromból a menni akarokon át elérkezett a teljes apátiába. A mentális falakat hiába próbálja tartani - valljuk be, sosem erről volt híres - annyival jobban ostromolják.
Beletörődik, elenged.

És valóban felbomlik a körülötte lévő világ szövete - igaz egy ócska kórházi tetővel kezdve. Megtörten néz felfelé, mert valahogy azt várja, hogy őt is magával viszi a jelenség.
Túl sokára veszi észre hogy nincs egyedül... és mégis egyedül van magával. A sokkhoz már kimerült. Nem nyújtja a kezét, konkrétan nem is reagál elsőre, mert egészen egyszerűen úgy érzi, nincs értelme. Abszurd módon azon tűnődik, tényleg kopaszodik-e, mert ahogy most kívülről lája magát...

- Mikor lesz ennek vége?

Felszerelés, képességek:

2020. Április 15. 21:36
Helyszín: New York -  Metropolitan Művészeti Múzeum
Résztvevő: Nephthys El Rashid (Chesna Carol Wight)

Felszereléslista:

/ Kiegészítés: Bármelyik karakter amelyik hazamegy, változtathat a felszerelésén, és vehet is valamit a meglévő pénzén, hogy pontosan mit szeretne, és mit tud arról egyeztessünk discordon./

2020. Április 15. 22:07
Helyszín: Peekskill kisváros
Résztvevő: Konishi, Hachirou

A zúgó motor hangja, a süvítő szellő, és az eső illata az éjszakai órákban, mind tompán hatottak Hachirou-ra. Előtte száguldó Nogitsune olyan benyomást keltett mintha egy fekete, áthatolhatatlan köpenyt  húzna maga után, ami képes elnyomni a megannyi éjszakai világítást. Hátrahagyták Manhattan nyüzsgését, és tovább haladtak a hangulatos világításokkal teletűzdelt városrészeken. Melynek azon lakói kik úgy döntöttek, hogy még mindig az utcán töltik szabadidejüket, csak egy csíknak tűntek a száguldó motorosoknak, és mindezek ellenére, mintha láthatatlanok lennének, egy rendőr sem követte őket, de mindez csak egy derengő álomnak hatott a Kitsune-nek.
Az utazás gyorsan lezajlott mindaz ellenére, hogy huszonöt percet vett igénybe mire Peekskillbe érkeztek.
Amint megérkeztek a hipnózis azonnal abbamaradt, de Hachirou még nem érezte teljesen jól magát.
Peekskill kisvárosi hangulatot árasztott magából, kertes házak, pár nagyobb épülettel, utcai világításon kívül csak pár házból áradt a belső fény az utcának bizonyos részeire. Csöndes környéknek volt mondható így első ránézésre, az utcán pedig senki sem tartózkodott. Mindenki az otthonában tölti az idejét, vagy esti műszakban dolgozik. Békés környezet, de ezekben a házakban is csontvázakat rejtegetnek a szekrényükben.
- Ne neheztelj rám, idő szűkében vagyunk, és nem várhattam meg míg összeszeded magad, ezért irányítottalak idáig - kért bocsánatot a maga módján, ami nem val Nogitsunere, lehet komoly a baj ha ilyen álláspontokat is figyelembe vesz, közben folyamatosan figyelte a környezetét.
- Az erdőségbe megyünk, mutatnom kell valami fontosat - magyarázta kicsit hangosabban mint a megszokott, és elindúlt az erdő felé. Ha követi Hachirou akkor nem fordúl meg, hanem leparkol az motorjával, és beleveti magát a sötét erdőbe.
Ha nem akarja követni, akkor a Nogitsune megáll, megfordul, és ezt mondja neki, remélve, hogy vele tart:
- Mindez a te hasznodat szolgálja, szükséges a fejlődésedhez, hogy megértsd mire is vagy igazándiból képes - magyarázta neki, és türelmetlenül várta, hogy kövesse őt.
Ha mindezek ellenére sem követi őt a történtek után, akkor Nogitsune előre megy, és Kitsune érzékeli, hogy minnél nagyobb a távolság köztük annál nagyobb a fájdalmat érez, és csak úgy vethett neki véget ha lecsökkenti a távolságot. Az erdő sötétjébe mentek, de mind a ketten láttak a sötétben rókadémon lényüknek köszönhetően. Nogitsune egy balra dőlt fához vezette Kitsunet, amire rámutatott mielőtt szólni kívánt:



- Jól nézd meg, ez pár száz éve az első ide tévedő rókadémon otthona volt, később a szentélye, amihez imádkoztak a bevándorolt Ázsiai népek, de a Mordeo szekta, és annak vezetője a Wendigó Királynő megátkozta ezt a helyet, és manapság úgy ismerni mint boszorkányok erdeje. Az embereknek a környéken rémálmokat okoznak a sötét gyökerek amik a föld alatt kúsznak, megfojtva a gilisztákat - mesélte egykedvűen, de egyáltalán nem bosszúsan a sápadt férfi.
- Meg kell tanulnod hogyan nyisd ki a titkok szelencéjét, és az egyik formája az, hogy úgy mintha az emberbe mennél bele, úgy egyesülsz a fával, a természettel. Utána az lesz a feladatod, hogy keres egy rést az átokban, és alakítsd át az egészet, akár a szellemi lényeddel, és szívd magadba az egészet. Ezzel újfajta lehetőségek nyílnak meg előtted, minél több ilyet teszel, annál több tudás nyílik meg előtted, és nem utolsó sorban a szentély megtisztul - mondta mosolyogva, és mutatott a fára biztatásképpen.

Kitsune érzi, hogy ez egy sorsdöntő pillanat, ami megváltoztatja az életét, jó vagy rossz irányba. Még visszafordulhat a sötétségből, ha úgy gondolja, ez az utolsó esélye rá.





2020. Április 15. 23:25
Helyszín:  New York -> 410 km ->  Arkham város felé.
Résztvevő: dr.Stephani Miller

Sikeres információ cserélés után Stephani úgy döntött hazamegy, ami harminckilenc percet vett igénybe. Összeszedett mindent amit szeretett volna magával ( ezeket kéretik frissíteni a felszerelés listába, lehet az jegyzetek, az eltűnt gyermeke ügyéből eddig megtudott információk, ételek, stb vagy ha olyan vennél magadhoz amihez pénzt kell költeni akkor azt is megteheted, és a vett tárggyal bővíted a felszerelésedet. ) azokat magához vette, ami öt percbe telt. A ház olyan csöndes, és tágas volt mint ahogy otthagyta. Időt nem vesztegetve elindult kocsijával a távoli célállomás felé, Arkhamba.
GPS útvonal szerint New Haven mellett megy majd el, áthaladva North Havennen megérkezve Hartfordba, onnan észak kelet irányba haladva elmegy Worcester kisváros mellett, és onnan egyenesen Boston felé tart majd. S a város peremén elhelyezkedő útvonallal Salem kisvárostól pár kilométerre elhelyezkedő Arkham városba vezeti.

Az esti forgalom a megszokottnál sokkal kedvezőbb volt, így New Yorkból elég könnyen kijutott, mindössze húsz percébe telt. Közben a Hard Sabaton Rock rádió csatornán a Sabaton - Resist and bite dal adott egyfajta kemény hangulatott a kocsiban. Ez a rádió csatorna csak Sabaton számokat sugároz, esti órákban hírek nélkül. Ha Stephani nem kapcsolja le vagy másikra akkor a Sabaton Carolus Rex albumot kezdi lejátszani a rádió.
Kiféle haladva a Megapoliszból, a számtalan fényáradat egyre inkább lecsökkent, és az éjszaka sötétje percre percre átvette az irányítást a tájon, és az úttesteken.
Stephani ha úgy dönt másik csatornára kapcsol akkor egy kibeszélő rádió csatornát ér el. Nem mindig szoktak az olyasfajta rádió csatornák hosszú életűek lenni. Most is egy ilyet hallgat:

Üdvözlök minden kedves hallgatót így az késő esti órákban, a mai téma eléggé ismert manapság, de mégsem akarnak róla beszélni. Itt Viki Soule beszél, és ez a Késő estit igaz történetek Kibeszélője:
Egyre több gyermek, és felnőttek eltűnéséről számolnak be a hatósági szervek. Vajon kik állhatnak az egész mögött? A rendőrség teljes gőzzel az eltűnt személyek megtalálásán dolgozik, és igyekszik megnyugtatni a polgárokat, hogy kézben tartják a dolgokat, és képesek megoldani a problémát.
De a véleményem az minderről, hogy hazudnak, összeroppannak a temérdek eltűnt..... - az adás megszakadt egy pillanatra, és recsegni kezdett, utána pont mikor váltani vagy kikapcsolni szeretné a rádiót Steph, akkor maga a rádióból hallja kislánya szólítgatását:
... merre vagy anya.... nem látlak... merre vagy.... - szólítgatta sírós hangon Ingrid az édes anyukáját. Utána látomás részleteit látta az elméjében. Ha már a rádió változásnál megállítja az autót, akkor a látomásokat tisztán látja.  Ha vezetés közben éri akkor csak képeket lát, másodpercenként egyet, hogy tudjon vezetni.
Ha nem kapcsol át másik adásra akkor is elérik a látomások.

Tiszta látomás: Érzékeli, hogy a gyermeket milyen sötét helyen van, és az egyik karjából kilóg valami cső. A gyér világítás miatt csak ennyit lát, utána átérzi amit a gyermek, érzi, hogy nincs tudatánál.
Következő látomás során Gary Dunne-t látta, amint beszél egy ingerült férfival, hangot nem hall, csak olyat mintha adás nélküli tv sercegést.  A férfi dühösen távozik, Gary pedig előveszi az Skandináv műemlék fényképét, nézi egy darabig, utána Stephanira néz, elmosolyodik, és véget ér a látomás.

Képes látomás:
Gyermekét látja, és érzékeli homályos képek formájában, de annyi biztos, hogy egy ágyon van nem mozdulva, és egy cső lóg ki a jobb karjából.
Következő képsorozatoknál Gary Dunne-t látja amint beszél egy ingerült férfival, aki hamar távozik, és Gary Stepheni felé néz mosolyogva.
Bármelyik változat is éri őt, nem hosszabb az esemény mint tízen öt másodperc. Mindenesetre egyre erősebb a kapcsolata a gyermeke, és ő közte. Lehet azért mert egyre közelebb érkezik hozzá? Új információ számára, hogy a gyermeke karjából valószínűleg egy infúzió cső lóg ki.
Az órája 23:25 öt mutat, még messze a célállomása.
Rádió üresen serceg pár másodpercig, utána valami túlvilági közvetítésbe lépett a szerkezet.
...merre van... merre van a férjed.... hol a férjed... hol a gyerek... merre van... egyedül vagy.... merre van... hol van... senki sincs itt... egyedül... sose... sose találod meg a férjed... sose jön haza a gyereked... egyedül... egyedül... - sercegte egy mély férfi hang a rádióba.






2020. Április -- -----
Helyszín: valahol
Résztvevő: Robert Noonan

Amint elfogadja azt amit a jelenés szán neki, a képmása elkezd mosolyogni, és a szája széléről vér csordogál lefelé, az álláig, ott pedig a földre csöppen. A vércsöpp átégeti magát a talapzaton, és az elkezd repedni, ami tovább terjedd és a kórház minden egyes szeglete kezd lebomlani, Robert elkezd zuhanni a sötétségbe...
Ekkor Robert felriad, nem tudja mit álmodott de az érzésre igen, és arra, hogy olyasmit fogadott el amit lehet sose kellett volna. Amikor magához tért egy beteg ágyon találja magát, amiben alig tud mozogni, homályosan ugyan de látja, hogy hozzá van szíjazva az ágyhoz, több helyen is. A környezet is másnak tűnt mint korábban, sárgábbak voltak a falak, és nem voltak székek a falmentén. Már amennyire körültudott nézni a helyiségben. Az ágya mellett egy elválasztó háló kapott helyet. Úgy nézett ki más is van a helyiségben rajta kívül.
Robert csak arra tud vissza emlékezett, hogy beszélgetett a nővérrel, és a Pszichológusával a kórházban, aztán semmi, képzavar, és utána itt találta magát, leszíjazva. Ami abszurd, hiszen csak agyrázkódás miatt akarták benntartani.

Elmélkedését megzavarta a távolból érkező férfi ordítás, ami hamar el is halkult, és jó pár perccel később kopogó lépteket vélt hallani egyre jobban kivehetően, míg végül a kopogó cipő tulajdonosa be nem lépet a kórterembe, ahol Robert volt leszíjazva, és a beteg fölé hajolt a műtőmaszkot, és műtő sapkát viselő doktor, vagy hentes, tekintve a vérfoltokat a ruháján.
- Áh, Mr. Noonan, örömmel látom, hogy felébredt. Hogy érzi magát? Vannak e fájdalmai? - kérdezte izgatottan, csak kérdés vajon mi dobhatta úgy fől, Robert vagy a korábbi betege, esetleg csak szimplán elmeproblémái vannak.
Ha Robert felméri a helyzetét, akkor érzékelheti, hogy a feje, karjai, mellkasa, háta, hasa, lábai fájnak, tehát nagyon kevés dolog nem, és szemüveg nélkül nem tudja kivenni, hogy a doktornak tényleg feketék e a szemei vagy ő látja annak.

Bármit is mond vagy kérdez Robert, a doki feljegyzi a papírjára, ami egy kemény jegyzettartón pihen.
- Értem, értem, lássuk csak... - Kérdésre nem igazán akar válaszolni, és a tünetektől függetlenül azt a gyógyszert adja a betegnek amit ő jónak gondol. Elő is készítette a dózist, amit inekciós tűvel szívott fel, és adta be Robertnek.

- Ne ficánkoljon Robert, úgy csak jobban fog fájni! - tanácsolta a betegének miközben beadta a gyógyszert. Utána úgy döntött elhagyja a helyiséget, a korlapot pedig visszatette a beteg ágyára, tényleges távozása előtt meg ezt mondja Robertnek:
- Hamarosan önért jövök, addig élvezze ki a nyugtató hatását - mondta huncutul kuncogva, és a cipőjének a kopogása egyre messzebbre került.
Mr. Noonan úrrá lett a kábultság, de mégsem olyan módon mintha elkábították volna.  Nem tudja mit adott be neki a doktor de ilyen szerrel még nem volt dolga. Látása megváltozott, olyannak tűnt az anyagi világ mintha hullámozna, ha sokáig nézi. A  fájdalmai teljesen megszüntek, látása továbbra is homályos volt.

Ekkor a tőle bal oldalon elhelyezkedő ágytól egy kisebb hangzavar érkezett felé. Ha a zaj forrása után néz, akkor láthatja, hogy valaki feláll az ágyából, és egy eszközzel felé tart. Egy beteg ruhát viselő, rózsaszín hajú, feltehetőleg nőt vél észrevenni. A szoba lámpájának fénysugarai vakító szikrákat szór a késről amit fog a beteg.

- Hello pajti, majd én segítek rajtad - mondta olyan jellegzetes hanglejtésekkel mintha fogszabályzót viselne, és ha másból nem akkor a hangjából megtudta állapítani az illető nemét, tehát egy nőről vagy lányról van szó.  Aki a kezében fogott késsel elvágta elvágta azokat a szíjakat, amik Robert kezét szíjazták le. A testét az ágyhoz szorító szíjakat, pedig kioldotta.

- Szép kis bánásmód nem igaz? De így már biztos jobb, nem igaz? A nevem Susie, a tiéd? - kérdezte kedvesen. Ha Robert a szemüvegét keresi, akkor megtalálja az ágya melletti kicsi szekreteren( homályos látással is képes rá ), hisz csak az van rajta.
Ha felveszi, és megnézi a lányt akkor egy fiatal felnőttet lát. Rózsaszín hajú, fogszabályozót viselő, mosolygós lányt, aki meglehetősen kíváncsi Robert válaszára.







2020. Április 15. 21:40
Helyszín: New York -  Metropolitan Művészeti Múzeum
Résztvevő: Nephthys El Rashid (Chesna Carol Wight)

/ Lehet fura, de tekintve, hogy  gyorsan kell cselekedni, ezért nem szabdalom ezt két körre. /

Nephthys szavait hallva egy jót kacagott a nő, ami inkább mániákus kitörésnek érződött.
- Ez esetben hadd mutassam meg hitetlennek milyen az mikor egyesülsz az Istened egy darabkájával, a Kozmosszal - mondta teátrálisan, közben már az arcán lévő repedés még tovább töredezett. Széttárta karjait, és egy fülsiketítő sikítás utána a teste darabokra repedt, és a kitörő energiák felemésztették, és utána már csak a kitörő kozmosz anyag látszott, megannyi csillag és tejúttal benne, másodpercek alatt szélsebesen terjedt az egész múzeumban, és tisztán látszott, hogy magát a Realitást emészti fől az anyag, ami a nőn keresztül jutott erre a világra.


Terjedési sebessége miatt képtelenség megkerülni, sem átjutni rajta a falat képező kozmosz jelenségen. Ami minden másodperccel egyre inkább felé halad.
Egyetlen egy út van számára, amerről jött.
Ha úgy dönt nem megy egyenesen a halálba, hanem az egyetlen útvonalon távozik, akkor nem a múzeumon kívüli tér jut a szeme elé. Hanem mintha az épület belsejébe jutott volna, és annak egy  folyosójára. A háta mögött már nem olyan tempóban, de ott van a mindent elnyelő kozmosz energia. A gyengén megvilágított folyosón három ajtó fogadja, amin bejött azt a kozmosz elnyelte. Egy ajtó a folyosó végén található, a folyosó közepén két oldalt pedig egy-egy ajtó.

Ha a tőle jobb oldalit választja, kiérkezik egy hosszú folyosóra. Aminek távoli végén van egy ajtókeret amin ha átmegy egy vizes talajú helyiségbe érkezik, ami olyannak tűnik mint egy iroda.
A falak vajszínű tapétával voltak letapétázva, amiken különféle Rúna szavakkal firkálták össze. A Talapzaton sötét barna padlózat volt lerakva. Egy díszesen megfaragott asztal hevert a szemközti falnál. Amin egy asztali lámpa pihent, és bevilágította a helyiség bizonyos részeit. Magán az asztal lapon volt egy zsebora, egy papír, mellette egy golyóstoll, és egy kulcs. A szobában, ha Nephthys körbenéz, akkor észreveszi, hogy nincs ajtó a szobában, ha volt látható nyoma is azt a kozmosz energia elnyelte, és szép lassan közelít felé.
A földön hever egy kilincs egyik oldala, már csak az a kérdés hol van a kilincs nélküli ajtó.

Ha a tőle bal oldalit választja, akkor egy hat ajtós szobába érkezik, aminek minden ajtaja zárva volt, és ha tett pár kört, hogy körbenézzen akkor láthatja, hogy egy ajtó van a szobában ami használható, az pedig a padlózatból nyílik, föntről lefelé. Ha belép rajta akkor egy fordított világ fogadja. Amiben elég sok lépcső labirintus van, de idővel el lehet jutni az egyetlen ajtóhoz ami a helyiségben van. Utána kiérkezik egy olyan folyosóra mint korábban, csak három ajtó helyet négy fogadja, kettő-kettő az oldalain. Mind a négy ajtó zárva van, és meg kell keresnie a rejtett ajtót.

Ha a középső ajtót választja, akkor egy vízzel teli medencében találja magát, aminek alja egy... valamit ábrázol, csápokkal, számtalan szájjal, és két szemmel amikből csáp lóg ki. Ebből kiindulva egy vak lényről van szó. A medence aljára invitálja a továbbjutás a okkultista nőt, hogy a befestett ajtót nyissa ki, és a vízáramlattal zúduljon bele az ismeretlen járatba.
Egy  folyosón találja magát, érdekes módon teljesen szárazon, viszont a folyosó alja lassan mozgó nyálkával van tele. Ami szép lassan pöttyökben kezdi erodálni a lentről jövő kozmosz.
A falakra három létrát lát felszerelve, aminek a tetején egy felemelhető szellőző járat fedele van. Viszont mind a három zárva van, és meg kell találnia a kijáratot, a változó talaj miatt sietnie kell.

Bármelyiket is választja, tapasztalt okkultistaként tudja, hogy ha nem is látja az ajtót, attól még ott van, csak valamilyen módon meg kell találnia.





2020. Április 15. 23:20
Helyszín: New York felé
Résztvevő: F'ah Lil





2020. Április 15. 23:05
Helyszín:New York, D.A.S Szentély - klub

Már egy órája elment a híres dr. Stephani Miller, amikor a vip részlegbe egy fekete öltönnyel takart kék inges piros fekete szávos nyakkendőt  hordó fekete hajó férfi érkezett Gary Dunne hez. Arcán mosoly  volt az ellenére, hogy ingerült volt. Szemhéjai alatt pedig fekete karikák húzódtak, amik arról is árulkodhattak, hogy keveset alszik, vagy valami komoly betegségben szenved.


Leült Gary asztalálhoz engedély kérése nélkül, és azonnal meg is szólította az elrévedő férfit.
- Gary, régi barátom, miért segítettél neki? Ezzel veszélyezteted a Maszkabált, mindez miért, pár műkincs miatt? - faggatta halkan az öltönyös férfi, és elővett egy szál cigit a díszes fém tokjából, szájába tette a szűrős végét, és meggyújtotta az elejét, mélyen beleszívott, és mint egy apró lámpa izzója, úgy felfénylett s hamar tele füstölte jellegzetes illatával Gary asztalát.
Aminek hatására az elrévedő férfi fejével az érkező cigarettájára nézett, majd pedig rá, és ezt mondta:


- Straud barátom tetszik az álcád, de mond mióta lettél a Lady Msoll ölebe? - tette fel a kényelmetlen kérdést. Aminek hatására a vendég arcán lévő mosoly lehervadt.
- Lelki szemeimmel bele láttam  dr.Stephani Millerbe. Nagy hibát követtetek el mikor azt a gyereket elraboltátok, ahogy korábban is figyelmeztettelek benneteket - magyarázta egykedvűen Gary Dunne Mr Straud-nak.
- Ne feledd hol a helyed Barátom, te csak tanácsadó vagy, meghallgatunk téged, fontolóra vesszük, de tudod jól, hogy nincs befolyásod - oktatta ki Gary Dunnet nyomatékosan. Aminek hallatára a régies ruhát hordó férfi elmosolyodott.
- Természetesen, ezért tartotok ott ahol - állapította meg a nyilvánvalót a megszokott könnyed stílusával.
- Ne legyél nevetséges, mi uraljuk a világot! -emlékeztette a sértett hangon.
- Tévedsz mint a fajtád összes többi tagja, mindig is az Istenek uralták a világot. Legyenek azok Öregek, Újak, Közkedveltek, vagy Reinkarnálódottak. Ők születtek uralkodásra, ti csak melegen tartjátok  a széket nekik - oktatta ki a vendéget, és a zsebórájára nézett, azután gyorsan becsukta azt.
- Felháborító a viselkedésed! Majd mi pontot teszünk az ügy végére, még mielőtt elfajulna, nem engedhetjük, hogy meggyengülne a Maszkabál, és az úrnő nem felejti el ki hűséges hozzá, és ki van ellene - köpte az asztalra eme szavakat fenyegetés, vagy figyelmeztetés céljából.
- Majd elbeszélgetek vele személyesen, hogy emlékeztessük egymást ki mennyit is ért, és ki kinek tehet fenyegetést, és most távozz kérlek, még van pár megbeszélésem.  - Legyintett a vendégnek flegmán mint aki unja a társaságát. Ennek hatására orra alatt morogva felkelt a székből, és kicsörtetett a VIP részlegből.
~ Már korábban meg kellett volna tennem, a kárpótlás már készülőben, és én ott leszek mikor kiteljesedik, de sajnos Ő is. ~ - Gondolta miközben az egyik kezével elővette a Skandináv tárgyról egy képet.
Gary Dunne-nek a legkevésbé kell attól tartania, hogy kárt tennének létezésében. Még akkor is ha Lady Msollról van is szó, aki jelenleg a Vér Királynő titulust viseli.





2019. Január 20. 20:39
Helyszín: Ismeretlen

A könyv új tulajdonosa

Békésen ciripelő tücskök, fogyó hold fény gyengéden simogatta a zsákutca különféle méretű, és alakú házainak alakjait. A környék kutyái is vagy bent tartózkodtak a házban, vagy csak kint pihentek a házukban.
Szokás szerint ilyen késői órákban alig akadt járó kellők ezen a környéken. A zsákutca végén található jobb oldali házban fülsiketítő csönd honolt. A ház alsó szintjén csak néhol voltak felkapcsolva a hangulat világításért felelős kicsi neonlámpák.
A felső szinten pedig a tulaj, a számítógép előtt ült, a fejére tett fülhallgatóból zene áradt kifelé a keskeny helyiségben, aminek falai fehér tapétával voltak beborítva. Egy bordó színű szőnyeg volt lerakva. Egy sose használt  ágy volt jobb oldalt a fal mellett. A helyiség bal oldalán különféle szekrények hevertek, bennünk különböző ruhákkal.

Éppen interneten beszélgetett pár emberrel, mikor ráírt egy munkatársa aki elhívtak Lockwood család hagyaték felvásárlására. A férfi egy ciccegéssel konstatálta, mikor meglátta a linkelt könyvet. Muszáj mennie, különben rossz kezekbe kerülne az utolsó példány.

Elköszönt azoktól akikkel egy közel 2200 éves, szarvasfejes, arany fülbevalóról, amit Dávid városában találtak. A ritka műtárgy kiváló minőségű aranyművességről árulkodik: ez az első, hellenisztikus korból származó fülbevaló. S ennek a Biblikus helyszínen talált, feltehetőleg ereklye mivoltáról.

Lekapcsolta a gépet, felakasztotta a tartójára a fülhallgatóját, és egyenesen a szobájába sétált, fütyülve, majd dúdolva azt amit hallgatott.
A szobájában, egy ágy volt, a mellette lévő falon felszerelt dupla polcon különféle mintájú üres üvege sorakoztak, többségének a teteje le volt tekerve. A fehér tapétás falakon csak tájképek voltak felrakva, és abból is csak pár darab, mellette egy festett kép a Maszka Istennéről, és a szerencsét hozó Szent Fácánkakasról. A szobában egy fotel árválkodott. Mellette a földön több száz könyv sorakozott, mindegyik egymásra rakva, ezzel különböző méretű tornyokat alkotva amik a szoba mennyezetét kívánták kitartóan elérni. Az említett szobát egy pozdorja fal zárta el, aminek ajtaja nyitva volt. Egykoron a másik szobában lakott, de idővel átköltözött az előbb említett könyvekkel teli szobába. A másik szobában tartotta a ruháit, fütyülve felkapcsolta a másik szoba villanyát, és odasétált az embermagasságú szekrényének, és kinyitotta mindkét ajtaját, hogy rálásson a fogason csüngő ruháira. A ruhák tárolására szánt szoba, szép tiszta volt. a falain megannyi kinyomtatott csontok, csontvég találkozások, és ezeknek az angol, és latin nevekkel ellátva. Egy asztal szomorúan üresedett az ablak alatt, ami több méterre a ruhás szekrénytől volt található. Szék nem volt hozzá. Mellette a földön egy fehér polc volt, amit a falra is lehet szerelni. Abban is különféle üvegek, és egyéb tárgyak kaptak helyet. Az asztal alatt egy kerek fa pajzs hevert a falnak támasztva, különféle rúnákkal telefestve. A ruhásszekrények mellett több különféle szekrény is található, amiken szintén megannyi üvegpalackok találhatók, melyek üresen tátonganak. Az üreg falrészeken, pár darab különféle méretű barnás színű ivótökök lógtak a falról. A bejárat mellett egy függő létre volt felszerelve, ugyanis a ház egyik padlása ebből a szobából megközelíthető.  A fa padlózaton egy sokszínű szőnyeg volt. Attól eltekintve hogy egy  fura szoba, nem volt vele különösebb gond.

A férfi fehér inget vett fől, fekete nadrágot, és fekete öltönyt. Az ingre zöld nyakkendőt vett fől, és előkereste a lakkozott fekete cipőjét is.
Az első emeleten összeszedte mindazt amire szüksége volt, iratokra, pénztárcára, pár dosszié, és egy kis étel. Kilépett a házból, bezárta azt, és elővette a kocsikulcsát...

Egy órányi utazás után megérkezett a kaucióra, ahol a munkatársa már várta, és a raktári helyiségbe kísérte mint egy bennfentest, ami részben így is  volt.
- Láttam a képet Mike, 15. századi a könyv ugye? Nem volt időm rákeresni. - magyarázkodott.
- Így van David, és már generációk óta a Lockwood család tulajdona volt - mesélte, és intett a munkatársnak hogy vegye fel a fehér kesztyűket, a férfi fel is vette azokat, és nyomban az apró pódiumhoz lépett, amin ott volt a könyv. Amint megérintette érzékelte, majd pedig hallotta, hogy suttogást hall a könyvből jönni, ekkor megállt a keze a könyvön, és Mikera nézett kérdőn, és egy kicsit ijedten.
- Hallod ezt? Ami a könyvből jön  - kérdezte aggódva, de a másik férfi csak kérdőn felhúzta a szemöldökét.
- A recsegésre gondolsz, amit a durva kézmozdulatod okozott? - vonta felelősségre David-ot, most már homlokait ráncolva.
- Mi? Nem, dehogy is, mindegy... - fakadt ki belőle zavartan.  Nem volt mit tenni tovább kellett vizsgálnia mi is történik. Kinyitotta a könyvet, és át kívánta lapozni, de helyette egy helyen nyílt ki, ahol egy jel volt az egyik oldalon.


Egy pillantás is elég volt hozzá, a jel zölden felizott lelki szemei előtt, és gőzölögni kezdett, utána hullámszerűen aludt el minden világítás a helyiségben, és tért vissza azon nyomban. David azonnal becsukta a könyvet, és Mike felé fordult, és ezt mondta neki zaklatott, és komoly arcvonásokkal az arcán:
- Ez a könyv szentségtelen tudást tartalmaz, ezért Én David Modarn a Szent Jel Egyház tagjaként lefoglalom ezt a könyvet, az összeg kifizetéséről később foglak értesíteni - hadarta verejtékező homlokkal, és elszánt tekintettel. Utána megfogta Mike vállát, és ezt mondta búcsúzóul:
- Nagyon hálás vagyok neked, hogy először nekem szóltál, nem is tudod milyen sok ember életét mentetted meg, nagyon jól döntöttél - mondta neki, félig suttogva, és az őrült szenvedélyének csillogásával a szemében, ami aznap Mike tudatába égett...

2020. Április 15. 22:07
Helyszín: Peekskill kisváros

Mintha álom lenne... Nem is! Alkohol- vagy éppenséggel drogmámoros ködfüggöny sokkal inkább, min keresztül nézte a közeget, s mégsem érezte úgy, hogy ezzel veszélyt jelentene másokra vagy akár magára, motorjával szágulva a fekete alakot követve. A kétkeregű gépsárkány teljes magabiztossággal szelte a kanyarokat alatta, s szépen lassan a forgalom is megfogyatkozott köröttük, miként a házak egekbe törő sokasága. Errefelé még a természetnek is jutott némi hely, nem mesterségesen telepített parkokba szorul, mintha csak valamiféle rezervátumba lennének a zöld növények kényszerítve a betondzsungel által.
Fel sem tűnik neki, mikor lassítanak, már megálltak és önkéntelenül is megereszkednek kissé vállai a motor kormányát markolva, mikor tudatára eszmél. A feje zúg még kissé. - Hol a fenében vannak?
Tanácstalanságában egyedül a nogitsune a biztos pont, annak hangja rángatja vissza a valóságba az évődő tehetetlenségből, magára irányítva figyelmét Hachirounak.
- Miért vagy időszűkében? Vagyunk... mindegy is! - Legyint, hiszen kérdése lényege átment elsőre is a másik félnek, s érezhetően hezitál, mikor amaz az erdő felé indul meg. Motorsisakját levette már ugyan, kezében pihen, ám a járgányról nem száll le, bizalmatlanul fürkészi az idősebb természetfelettit.
Annak szavait érti és felfogja, de valahogy apró porszemnek tűnik önnön fejlődése a feltett kérdés fényében.
- Válaszolj és veled tartok. - Feleli, szemtelen mód adva ultimátumot, lekászálódva a motorról, megtámasztva azt, mintegy hajlandósága jeléül. Ha mindezek ellenére sem kap választ, hát makacsul áll a járgány mellett, s kellemetlenül rándul meg izma, facsarodik húsa a távolság növekedésével, hogy végül mint dacos gyermek, caplasson a nogitsune után. Amennyiben viszont válaszul szolgálnak, valóban követi a férfialakot öltöttet a fához, mit mutatni kíván neki.

A fa energiái foszlányként léteztek csupán, lenyomataként mindannak, amit a kísérője megemlít. Kétsége sem férhetett hozzá, hogy egykoron valaminek szentélyül szolgált a hely. Hogy valóban a magukfajtáé volt-e vagy más lakozott ágai, gyökerei között,már nem mondaná meg... S bizalma sem lett nagyobb a nogitsune felé az elmúlt időszakban, hisz sajátossága népüknek, hogy elferdítik az igazat olykor.
- Ez igazán sajnálatos, de még mindig nem látom át, hogyan lesz nekem ebből hasznom. - Lépett közelebb, a másik mellé, hogy onnét tekintsen a fára, a fáról pedig a nogitsunéra kérdőn. Szerencsére nem váratja meg a válasszal, sőt! Menten feladatot is adna neki szemmel láthatóan, no de azért ne ilyen sietősen, kérem!
- Honnan tudjam, hogy nem hazudsz és az egész valami kibaszott csapda? - Bukik ki belőle a hezitálás ekképpen. Valóban képesek a kitsunék bármivé változni, alakot ölteni, na de megszállni a fát? Nem mondja, hogy lehetetlen, de sosem kísérelte meg növénnyel a dolgot. Emberrel már igen, mentségére, mindenkit hajt a kíváncsiság, hogy feszegesse képességei határait, nem igaz? Szóval nem ágál szemmel láthatóan a dolog ellen, sokkal inkább egyfajta óvatos félsszel keveredő kíváncsiság, mi Hachirout hajtja jelenleg.
- Neked mi hasznod az egészből? - Tekint a nogitsunéra komoly képpel, várakozóan. Talán az egésznek sorsfordító érzete végett sem kívánja elkapkodni döntését ezúttal.

felszerelés & egyéb:

2020. Április 15. 21:40
Helyszín: New York -  Metropolitan Művészeti Múzeum
Résztvevő: Nephthys El Rashid (Chesna Carol Wight)

Felszereléslista:

2020. Április -- -----
Helyszín: valahol

Elfogadja vagy beletörődik... igazából nézőpont kérdése a dolog. A gyomra görcsbe rándul a tényre, hogy az akár kedves (haha) gesztusnak is tekinthető mosolyt is eltorzítja valami horror... megint és újra. Már tényleg képtelen eldönteni, hogy ez a saját elméje végső megbomlásának a kaotikus vége, vagy valami egészen más.
A gravitáció, a fény, és bármi jellegű anyagi matéria megszűnik körülötte, hagyja a testét elragadni a feketeségbe.
A legnagyobb meglepetése, hogy felriad, és a fizika törvényei megszilárdulni látszanak a környezetében. Arról hogy mit fogadott el - és hogy lehetett-e volna más választása... vagy szeretett volna mást választani, mint az egyetlen számára elérhetőnek tetsző kiutat... nincs tisztában vele.

Érzi az ágyat a teste alatt, a fájdalmait, a homályos látásán már meg sem lepődik. Az, hogy mit élt meg az imént, valami másodkézből hallott, vagy álmodott történetként lebeg még a tudata környékén, a szájíze viszont kifejezetten rossz. Azt nem tudja mitől. Talán az egész foszló emléktől.
Vagy a ténytől, hogy nem tudja, hol van, és hogy nem tud mozogni.

A környezetnél azonban most sokkal jobban izgatja a tény, hogy történetesen le van szíjazva. Saját magán is meglepődik, olyan elemi erővel rántja meg a béklyóit a teste sajgása ellenére, közben cikázó tekintete az idegen és nem túl bizalomgerjesztő hangok forrása felé fordul. A hangja mondjuk kevésbé tűnik magabiztosnak, ahogy rekedtesen szólal meg - szinte azzal együtt, ahogy a vélhető orvos belép.
-Hé! Engedjenek el, nekem nem kellene itt lennem! Végre valaki….
Egy pillanatra tényleg megörül a beérkező személynek, az öröme csak akkor csappan, amikor a ruhája részletei is kibontakoznak a szeme előtt.
Ennyi volna? Valóban elérkezett a jól megérdemelt elmeintézetébe? Tényleg összeszedték, amikor nem volt tisztában magával, mint holmi kóborkutyát összekanalazták New York utcáiról és besöpörték ide.
- Fájdalmaim? Igen, történetesen akaratom ellenére ide vagyok szíjazva, hogy a viharba lennék jól. Van saját orvosom, amennyiben el tudnám érni véget is vethetünk ennek a… héhéhéhé!
Amennyire tőle tellik, mint egy sikamlós kis állat, úgy próbál a béklyói ellenére elhúzódni a közeledő fecskendő útjából
- Van orvosom, ebbe rohadtul nem egyezem bele!
Nyilván nem erőszak a disznótor, ahogy az alábbi ábra mutatja, nincs túl sok lehetősége és tere ellenkezni. Ahogy pedig elkezd körülötte hullámozni a világ, legalább a fizikai diszkonfort eltűnik.

De helyette pedig, megjelenik a késes figura, lassan fut végig a tekintete a szeme előtt homályosan kibontakozódó, de határozottan élesnek tűnő eszközön.
- Na elmész te a bús picsába.
A szofisztikált hangnem úgy tűnik kifutott a talpa alól, mert ha még ez a drótfogú animefigura is megforgatja benne a kést, akkor… hát akkor leginkább meghal, de játszani hozzá nem fog a szórakoztatásra.
És basszus nem. Ő a legmeglepettebb, amikor a kést kellemesebb használatra fogja a csaj. Még mindig gyanakvóan ülne fel viszont, és dörzsöli meg a csuklóját. Szinte azonnal valamiféle ablak vagy hasonló után nézne. Az udvariassági körök ráérnek közben,
- Kösz, Susie. Robert… ez az egy kijárat van?
Mutat az ajtó felé, ahonnan kedvenc hentese érkezett nemrég. Közben azért felállni is megpróbálna, hátha nem hullámzik a világ körülötte.

Felszerelés, képességek:

2020. Április 16. 00:11
Helyszín:  New York -> 310 km ->  Arkham város felé.
Résztvevő: dr.Stephani Miller

Az éjszaka sötétjét, csak Stephani kocsijának a fényei világították meg. A nyomasztó légkőr pedig egyre inkább feloldódni látszott mikor, a rádió kis szünet után újból a Sabaton számokat kezdte el játszani, mintha mi sem történt volna az előbb.
Nem sok anyuka volt annyira eltökélt, mint Stehani, történtek után tovább halad célja felé, nem törődve a veszélyekkel.
A rádió most a SABATON - The Great War Album számait kezdte el játszani amit 2019 ben adtak ki.Részlet belől
Bő pár perc múlva a távolból már látni lehetett New Haven városát, aminek szélét kellett átszelnie a GPS útmutatása szerint, amit korábban már sikeresen szinkronizált az okos telefonjára.
A város fényei csöndesen, és gondtalanul ragyogtak az éjszaka, áthatolhatatlannak tűnő nyomasztó mélységeiben. A város azon részeit amin áthaladt, az utcák üresen tátongtak, és az autók inkább kint vagy a ház mellett parkolva álldogáltak az utcai rezdületlen  világításában.
Innentől kezdve városról, kisvárosra utazott autójával, megannyi ház fénye csak csíkként látszott az elsüvítő kocsi számára.
Stephani elhagyta Wallingford kisvárosát, és Meriden várost a 91-es autópályán elszáguldva, ami tovább vitte Hartford város felé. s mikor már ott tartott hogy a város fényei eltűntek, csak a sötét erdő vette körbe az autópályát, és a szél mozgatta ágaik olyannak tűntek mintha be akarnának hatolni Stehania kocsijába, és kirángatni onnan, a következő pillanatban egy hatalmas recsegés hallatszott a távolban, amit még a kocsinak a zenéje sem tudott elnyomni.  Stephani Miller járművének valami baja lett, a kijelző azt mutatja elfogyott a benzin.
Pedig úgy emlékszik legalább félig tele volt, de a nagy sietés okozhat ilyesmi dolgokat.
GPS szerint tőle észak irányba van egy benzinkút, úgy három kilométerre.

Ha úgy dönt kiszáll a kocsiból, és megnézi a csomagtartójában, hogy van e benzines kannája, akkor talál egyet, de az üresen tátong Stephani felé.

Ha úgy döntene nem megy el az autó mellett, és ott hagyja ahol van, és benne tartózkodik, vagy esetleg kint, akkor egyre sűrűbben hallható zajt vél észlelni az út két oldalától, és magából az erdőből.

Ha úgy dönt elindul a benzinkút irányába, akkor az erdőből különféle hangokat vél hallani, de többnyire éjszakai vadonélő állatok éleik az életüket, na de ilyen közel a emberekhez?

Könnyedén eléri a benzinkutat de az nem áraszt magából fényeket, de látja, hogy a csúcsos tetővel megáldott, fából készült épület bejárati dupla oldalú bejárati oldalai nyitva vannak.
Kint az úttest melletti lámpa valamennyire megvilágítja a ház körvonalait, és a kívül elhelyezkedő tankolásra használható eszközöket, szerkezetek.
Ha Stephani nem törődik a ház sötét, belsejével, és annak tulajdonosával, és inkább meg csapolná a benzinkutakat, akkor láthatja, hogy le vannak zárva a kutak, valószínűleg a házon belül lehet kinyittatni a szelepeket.  A ház belépéséhez végképp elkerülhetetlen, hogy használjon elemlámpát, amit magánál tart. Már a bejárattól pár lépessel beljebb látható volt egy kis felfordulás, amit a feldöntött újságtartó okozott.
A pult mögötti falon egy tv adott csekély világítást, és az általa közvetített sistergő fehér kép volt.
Tovább haladva, talált egy pultot, de valamiért üresen állt, mintha sietve lepakoltak volna róla.  A toaletthez vezető ajtó mintha a szél mozgatná, kicsit előre, majd erősen hátra, addig míg nem koppan valami, a tető pedig recsegni kezd. Stephani a háta mögül léptek hangjai hallatszottak. A tv kettőt villódzott, és egy nagydarab férfi körvonalai látszottak, de amikor hozzá szól Stephani, vagy felé sétál, esetleg lámpájával a képébe világít akkor eltűnik, pont akkor mikor a tv is vibrálni kezd.
A háta mögül pedig egy rekedtes női hang súg neki nem biztató dolgokat:
- Nincs itt keresni valód... térj haza... térj haza... - nyekeregte olyan halkan amit csak a szőke hajú nő hall. Ha keresi a hang tulajdonosát, akkor nem lel rá.
A helyiség olyan állapotban van, mintha már több éve nem lakna itt senki. Gerendák is recsegnek, a falból pedig kaparások hangja hallatszanak, mintha mosómedvével lenne tele az épület. Ha tovább kutakodik Stephani, akkor a nagy fa pult egyik sarkának alján lát valami fényeset, ami az elemlámpa fényére szikrázik bizonyos szögekből. Ha közelebbről megnézi láthatja, hogy a nagydarab pult rá van tolva. Ezért nem tudni pontosan azt keresi e az épületben vagy sem.
Ha megpróbálja eltolni, akkor rádöbben hogy valamiért meg sem mozzant, vagy azért mert régi fajta bútor lenne, amiből nem spórolták a nehéz fát, vagy a mozgását blokkolja valami, pont azon az oldalon amerre el kellene tolni.
A helyiség többi részén asztalok, székek, különféle régi termékek, tisztító szerek álltak a polcokon. A toaletthez vezető ajtó előtt egy feszítő vas hevert, aminek a feszítő feje véreben úszott, a vértócsák pedig a sötét illemhelyiségbe vezettek. Ekkor érthetetlen nyelvű suttogásokat vélt hallani a környezetében, ami lehet sietősre invitálhatja az itt végzett dolgait, és tovább keresgél hátsó kijárat felé, vagy megnézi hogyan lehetne elmozdítani a széles pultot, vagy kideríti ki zargatja?


2020. Április 15. 22:07
Helyszín: Peekskill kisváros
Résztvevő: Konishi, Hachirou

Nogitsune féloldalas mosollyal nézet a Kitsunere, és ezt válaszolta kérdéseire:
- Mindez azért, hogy ne legyek egyedül - tette szomorúságát, amit tetőzött könnyekkel az arcán, utána felnevetett: - Amerika utolsó Nogitsune, és Kitsune , hát nem hangzik jól? - kérdezte teátrálisan, és a jobb kezét kinyújtotta, és nyitott tenyérrel balról jobbra indított mozgást tett mintha le akarna valamit törölni, vagy mintha egy mozifilm címét mondaná. Ám jókedve olyan gyorsan lehervadt az arcáról mint amilyen váratlanul elkezdett sírni az előbb, és egy pislogásnyi idő alatt Kitsune elé került, és komolyra fordította a szót:
- Igen kevesen tudják, hogy az a világ amit körülöttünk látunk elhalóban van, egy Kultusz, kész feláldozni mindent, hogy a világ megszűnjön, szeretném ezt? Dehogy, élni, és jól szórakozni akarok - mesélte komoran, s hátrálni kezdett Hachiroutól. - s ha mindez közben bosszút állhatok Inarin, az csak hab a tortán - vallotta be széles vigyorral az arcán.
- Igaz is, térjünk rá a lényegre, neked a hasznod a velem való társulásodnak az, hogy minden titkomat megosztom veled, és olyan erős lehetsz mint én, de ehhez ki kell irtanod magadból a fényt, ami már el is kezdődött. - mutatott Hachirou égetett kezére. - Mint mindennek, ennek is megvan a hátránya és az előnye.  A világban újra elszabadul a káosz, addig amíg még létezik, ritka és megismételhetetlen lehetőséged van arra, hogy a találékonyságod szabja meg azt, mennyire tudsz hatalmas lenni - magyarázta jókedvűen - Azt hittem ezekkel tisztában vagy, és azért csatlakoztál hozzám - tört ki belőle. Mindezek után Nogitsune visszasétált a fához, és azt nézte, mutatván hogy még mindig azt akarja amit korábban mondott.

Mindeközben, és utána is, Hachirou érezte, hogy az-az ereklye amit hord magánál egyfolytában remegéseket vált ki, mintha nem akarna a Kitsune közelében lenni, mintha önálló akarata lenne.


2020. Április 15. 21:42
Helyszín: New York -  Metropolitan Művészeti Múzeum
Résztvevő: Nephthys El Rashid (Chesna Carol Wight)

Szűkösen volt az időnek, de elkövetet mindent, hogy tovább jusson.
Az eltett papíron jelenleg nem látszik semmi, az íróeszköz is normálisnak mondható, a zsebóra a pontos időt mutatta, a hátulján egy írás volt, ami jelenleg nem lényeges.
Nephthys felismerte azt, hogy a rúnáknak van jelentősége, és amikor elég ideig nézte, meg akarta fejteni őket. Azok szép lassan mozogni kezdtek az asztallal szemközti falra, ahol másodpercről másodpercre az összes összegyűlt, és az egész elkezdett forogni, egyre gyorsabban és gyorsabban míg nem mintha valami friss festmény lenne szét nem mosódott. A korábbi kőrnek a széle szétfröccsent a falon, a kör középpontja, és a széle közti rész elvékonyodva alkotott egy kört. A közepe pedig pont olyan kulcslyukat formált mint amint a kinti ajtó látott mágikus akadályon volt.
Ha abba belehelyezi a talált kulcsot, és elforgatja kétszer, akkor a helyiség tapétája megváltozik, az egész szín, és pompa elvész, és egy omladozó szobában találta magát, a kilincs nélküli ajtó pedig előkerült a tapéta takarásából. A barna faj ajtó az íróasztaltól jobbra helyezkedett el, és ha kellőképp siet még időben, oda tud szaladni, belehelyezni a kívánt helyre a kilincset, s mikor lenyomja azt, a szeme sarkából láthatja hogy háta mögött csap el a kozmikus, mindent felemésztő jelenség.
A helyiség ahová került, ott a sötétség uralkodott, semmit sem lehetett látni. A nőnek pedig csak az okos telefonjának vakuja tud fénnyel szolgálni, és ha úgy dönt feltérképezi a helyet, vagy csak egy ideig áll egy helyben akkor a zsebbán keresztül a korábban elrakott, és ha előveszi és megvizsgálja akkor  most már jobban megnézheti az óra hátulját, amire írt mondat így hangzott:
~ Egy kő megmutatja a lelket ~ - Nephthys emlékszik rá, hogy ezt hol is hallotta, az egyik válasz volt a mágikus zárnál, amit Istene útmutatása által értett meg. De miért találkozik ezzel, itt és most? Ráadásul az első rúnával. Kérdések mindig vannak, és véletlenek nincsenek. E részben valószínűleg a kő azt az ércet írja le amiből az óra készült.

Ha jó pár másodpercig ráhangolódva nézi a szöveget, vagy lassan végigsimítja a gravírozást az óra hátulján, akkor azok a a korábban látott rúnák által elkezdenek körbe-körbe pörögni, míg végül olyannyira elvékonyodtak, hogy nyilakat képeztek. A nyilak pedig azt jelezték, hogy óra mutató járásával megegyező irányba tekerje egy egész tekerésnyit, hogy a forgás ellenére ugyan oda érkezzen vissza a nyíl ahol volt.
Ha mindezt megtette akkor az órának a mutatói vadul kezdenek járni és a távolban egy pontszerű felvillanás mutatkozik meg a sötét környezetben. Maga az óra is elég világítást add, így láthatja hogy amin lépked az valami szürke, mocsokkal teli mettlachi féle volt, azok a részek amit a világítás nem volt képes megvilágítani azok, hiányzó talapzatok voltak, jobb elkerülni azokat.
Egy perce már előre ment, egy két kitérővel, a távoli célállomást pedig egyre közelebb került hozzá, mégis, amikor már vagy húsz méterre volt tőle, akkor a talapzat egyre vékonyabb lett, és volt  hogy S formát vett fől a járható útvonal, de akadtak X ek is.
Végül mikor sikeresen megérkezik, akkor láthatja hogy egy jól látható, vastag peremű, és arany színben pompázó kőr volt az. Pontosabban egy szerkezetnek a kerete ami kőrt alkotott, arra pedig egy szöveg volt írva:
~ egy kör elégeti a mocskot ~  Nephthys ez is felismerte, ez volt a második rúnának a jelentése. Első a B rúna, második az O rúna, végezetül a W, ami még várat magára.
Ha a nő úgy gondolja, hogy bele teszi az órát a kerek szerkezetbe, időt mutató pálcikáival fölfelé, akkor a keret jobb irányba kezd forogni, a közepe, amit az óra, pedig bal irányba, a mutató pedig a Külső Isten hírnöke felé néz. S mikor a pozíció helyes volt, megálltak, a szobát pedig szép lassan ellepte a fényt, és a környező mocsok szétpukkanva, és elpárologva tovaszállt. Utána megint elkezdtek pörögni, és kattogni a szerkezetek, és a padlózatba ágyazott szerkezetből különféle további szerkezetek kezdtek működésbe lépni és kiáramlani, s továbbította fényt, további járható utat a lyukas részeken.
A szoba már járható volt, és észrevett egy  fém táblát a falon vele szemben. Oda csak az új padlózaton tud menni. A kis fém táblára ez volt írva:
~ egy pillanat választ ad.~  S ez az utolsó rúnának a jelentése, de hogyan tovább? A háttérben működik a szerkezet, a terem fehéren, üresen áll, sehol az üresség, ami sürgetné, de a tábla csak áll.
Ha hozzá ér a táblához, akkor annak szerkezete jobbra, és balra húzódék széjjel, hirtelen megvastagszik és egy apró keretet alkot, pont akkorát amibe bele fér az a papír lap amit magához vett. Ha bele teszi, akkor a szerkezet magába olvasztja és ott tartja a falon.
Egy pillanat választ ad, de mi kell a  válaszhoz, lehet hogy le kell rajzolnia a megoldást?


2020. Április -- -----
Helyszín: valahol
Résztvevő: Robert Noonan

- Örülök a találkozásnak. - mondta mosolyogva, de a kérdés hallatán elkomolyodott, hisz ő is ki akart szabadulni innen. - Igen, arra van a kijárat - válaszolta bólogatva, mindezek után a rózsaszín hajú Susie csöndre inti Robertet, és invitáló kézmozdulattal jelzi neki, hogy kövesse. Úgy tűnik a nő már volt itt, és okkal veszi lassúra, és halkra a tempót.
Ha Robert mégsem akar kimenni, akkor a nő nélküle távozik, jó pár percig nem hallani felőle, majd pedig visszasétál oda ahonnan jött és bal felé veszi az irányt, amit Robert láthat az ágyáról is.

Ha Robert úgy dönt vele tart, akkor szép lassan lopakodnak folyosóról folyosóra. Ez a kórház egészen máshogy nézett ki mint amiben eddig volt, és mindennek látszott csak elmegyógyintézetnek nem.
Sárgák voltak a falak, és helyenként már omladoztak is, csak kórtermek voltak a folyósokon, és az összes folyosót összekötő nagyobb tér közepén pedig egy információs pult állt, aminél nem volt senki sem.
Susie továbbra is erősen szorította a talált kést, és kész volt bármire azért, hogy kijusson innen, Robert, ugyan kicsit kába volt, de láthatta rajta az említett elszántságot, ha úgy dönt felméri a kinézetét.
Az összes szoba ajtaja be volt zárva, kivéve az övék, és a kijárathoz vezető köztes ajtó.
Sikeresen eljutottak a kijáratig de az zárva volt, meg kellett keresniük a kulcsot. Mehettek jobbra, balra, vagy vissza és utána balra. Bármerre is mennek, a folyosók egy idő után a jobb és baloldali folyosó véget ér, és csak különféle méretű kórtermek vannak mindkét oldalon az említett folyosókon. A neonlámpák örökösen fehér fénnyel világítanak, és legtöbbje hangos zizegésekkel adja tudtára működésének fura menetét.
Így tehát vissza kell sétálniuk és arra venni az irányt amerről Robert korábban egy férfi ordítását vélte hallani, ha nem akar nem kell előre mennie és hőst játszania. Susie kész megvédeni fegyverével szobatársát, akit mint egy új plüss macit úgy védelmez.

Egy perce sétálhattak amikor a hentes doktor kisétált az irodájából, nem kellett túl sokat noszogatni a nőt.
- Hiijjaa! - kiáltotta miközben a kitudja honnan talált konyhakéssel a köpenyes férfira támadt. Először a mellkasába szúrta, mire a férfi felkiáltott, majd a hasába, utána a férfi a hátára esett. Még kettőt beleszúrt a holtestbe, utána átkutatta holtestet, amiből a vér úgy kezdett kifolyni mint egy felgyülemlett patak ami új vízeret talált amerre tovább terjedhet, folyhat.
Susie, véres ruházattal, és arccal, amin egy hatalmas vigyor húzódott. Vértől csöpögő kezében pedig a csilingelő kulcsot tartotta ami a kijutásukhoz szükséges.
- Meg is van - dalolta elégedetten, de nem túl hangosan, mintha attól tartana meghallaná még valaki. Susie hátát egy erős fény világította meg, ami a volt doktor irodájából áradt.
Robertet egy sugallat fogja el, ha nem rohant el a látottaktól, hogy lehet megtudhatja miért zárták be ide őt, és lehet az orvos irodájában lehet rá a válasz.
Ha hisztérikusan elrohant, akkor erős az esély rá, hogy ilyesmi nem jut az eszébe, hacsak nem nyugtatja le magát.
Bárhogyan is választ, ha nem szól a nőnek, hogy várjon, ő a kijárathoz szalad, nem törődve azzal, hogy vérben úszik a megjelenése.


2020. Április 15. 23:30
Helyszín: New York felé
Résztvevő: F'ah Lil

Az erdő mélyén egyszer csak megjelent egy alak akinek felső testének nagy részét csuklyás köpeny takarta. Elővett egy kardot, amit a molyember felé szegezett s ezt mondta:


- Belső Istenek tiszteletére, és a világ tisztasága érdekében végzek veled - mondta túlvilágias csengéssel e nagy szavakat, amire Lil kérdőn csak oldalra mozdította fejét mint egy bagoly. A férfi nem törődött azzal, hogy megértesse magát, inkább szavalta a korábbiakat maga biztatására. Az elővett kardot a földbe szúrta, összekulcsolta a kezeit, imába kezdett, és szép lassan szétkulcsolta közben a kezeit a két tenyere közt pedig egyfajta gőzölgő energia kezdett kialakulni. A kezeit a markolatra melléé helyezte. Az kezei ujjait görcsösen s görbén, maró pozícióban tartotta mintha minden ujja egy éles szögvég lenne ,s hirtelen elhúzta a kezeit onnan, ekkor négy, ködszerű, majd napfény energiával telt, világítóan sárga színben tündököltek, szikráztak. A négy fegyver a természetfeletti lényre szegeződött, és felé röppentek.
Lil ugyan felugrott a magasba, de a két combján lévő hámréteget megsértette két penge, amire felnyögött a maga bogaras sercegésével.
Nem akart harcolni de úgy látta muszáj volt, Igézet hisztéria szemkontaktust vett fel vele szemben. Pirosan izzó nagy szemeivel figyelte a férfi, akinek a mozgása másodpercről másodpercre lassult, majd pedig ledermedt. Az mágikus kardok a levegővel váltak eggyé és tűntek el mint a kámfor. A kard továbbra is a földön maradt, Lil a férfihoz sétált hogy megnézze magának ehető fajta e, a hangja alapján elbizonytalanodott őt illetően, s amit látott...
A férfi arca több helyen is repedezett volt, a szája pedig félig nyitva voltak, rá másképp hatott a hisztéria, ellenkező hatást váltott ki. Amikor megállt mellette ezt zizeg a fülébe:
- Életben hagylak, hogy megtapasztalhasd, hogy egy természetfeletti szörnyeteg is lehet kegyes, és barátságos... szép estét neked - búcsúzott negédesen, és amint a férfi mögé lépett, kitárta a szárnyait és a magasba emelkedett.
A férfi pedig abban a pillanatban amikor nem volt már a közelében a szörny, a fegyveréért nyúlt, kihúzta a földből és gyorsan a háta mögé vágott, de addigra már csak a  hűlt helye volt itt. Amikor erre rájött a kardjának a hegye a földbe szúródott, és a markolatra tette rá mint a két kezét, hogy tartsa meg a testét. Egy darabig csak zihálni volt képes, miközben szájával vicsorgott, és a teljesen bevérzett szemeivel az erdő sötétjét fürkészte.

Igazából Lil élni akart a lehetőséggel, de végül meggondolta magát, aki olyan rosszul néz ki, és nem fizikai csúnyaság miatt, annak a véréből és húsából nem akar enni.
Arrébb repült úgy egy kilométernyit, és egy magas fa tetején szált le, ott megrázta a szárnyait, és a lehulló pernyét összegyűjtötte, majd azokat rákente a sebeire, közben a  homlokát ráncolta, hogy milyen zavaros az élete mióta úgy döntött, hogy New York felé megy, és még egyszer elgondolkozott azon amit Cold mondott neki.