Christophsis

A 14. szektorban található bolygó - a csillagköd és az FRK egyik "legkeletibb" lakott planétája - ami kristályvilág, az egész felszín jelentős részét kristályok alkotják. A bolygó fő bevételi forrása az exportált fénykardkristályok/kiberkristályok. Éppen ezek teszik ezt a helyet mérhetetlenül fejletté és gazdaggá.

Rengetegféle gépet vezettem már.
Természetes érzékem van hozzá, mint sok minden máshoz - most is, ahogyan egy rándulással szinte kizuhanunk a hipersávból, azonnal tudom, hogy ennél sokkal tovább nem jutok ezzel a hajóval. Kaleesh szitkok közepette vetődöm a terebélyes pilótaülésbe, hogy mentsem a menthetőt, s közben átvillan az agyamon, hogy ha nekem megfelel a mérete, a Geelan alighanem soha nem is ült itt. A saját hajóján! 
Undorodó horkanással ragadom meg a kormányt, és a navigációs pult tanácsára cseppet sem szívesen hallgatva a legközelebbi bolygó felé veszem az irányt.

Christophsis. Tudok róla valamit?
Azon kívül, hogy a fénykardokhoz felhasznált kristályok kereskedelmének egyik fontos résztvevője? Semmit az égvilágon.
>Kérem, töltse fel az üzemanyagtartályt!
A fedélzeti számítógép tenyérbemászó hangja kiránt a gondolataim közül: a kezelőfelület egyik tenyérnyi képernyője mellett aprócska lámpa jelzi a mesterséges intelligencia kontár jelenlétét. Goromba gombnyomással oltom el, remélhetőleg belé is fojtva a szót.
Mintha nem lenne elég bajom az okoskodása nélkül.
A hajó mély hangú bömböléssel lép a légtérbe, sokkal gyorsabban, mint egyébként kellene: rángat és bukdácsol, éppen úgy, mint azok a régi ócskavasak, amikhez szokva voltam egy élettel ezelőtt, s amelyeknek minden indítás után felmondott a regulátora. Félig zuhanva igyekszem lefelé, hogy megmaradjon valami az üzemanyagból, mire igazán fontossá válik.
A lámpa kigyullad.
>Figyelem: túllépte a sebességhatárt. És kérem, töltse fel az üzemanyagtartályt!
Frusztrált mordulással csapok a gombra, amely megreccsen a foglalatában, elhallgattatva a komputert. A bal kezemmel félrerántom a kormányt, a lábammal önkéntelenül is nagyot csavarok a díszes lábtartó egyik horganyzott csövén, hogy fémforgácsok tekerednek föl belőle egészen a bokámig. A művelet igen szerencsés: egy felfelé igyekvő műhold zúg el mellettem, jelzőfényei felháborodottan villódznak.
Szédítő iramban közeledünk a felszín felé, és nekem minden ügyességemre szükségem van, hogy a szokatlan járművet egyenesbe hozzam: elegáns formája nem viseli rosszul a vezetésem, ámde minden egyes moccanásán érződik, hogy nem ilyen vad bánásmódra számítottak a tervezői. Nem véletlenül vagyok azonban az, aki, és hamarosan inogva bár, de mégis irányba kínlódom.
Aztán eltalálom az első kristály tetejét.

A jármű vadul megrándul, orra előrebukik. Csak az ment meg a földbe fúródástól, hogy kiadom a parancsot a hosszú raktéri rámpa leengedésére: az beleakad egy másikba, s a rántástól ugyan elpattan az egyik szélső tartóelem, mégis megbillen a teljes vezetőfülke és orr, s a hajó immár élettelenül lógó rámpával, de fölszegett orral zuhan tovább.
>Figyelem: a raktér ajtaját menet közben kinyitni szabálytalan és balesetveszélyes. Túllépte a sebességhatárt. És kérem, töltse fel az üzemanyag-
Üvöltve sújtok le, ezúttal a lámpára, ezúttal ököllel: a kezelőasztal fémes nyögéssel megrogy, a képernyőt takaró páncélüveg végigreped, a fejem fölötti hibajelzőn pedig felvillan néhány további vörös fénypont.
Aztán földet érünk.
Félelmetes, csikorgó zajjal csapódik a lopott hajó a Christophsis felszínébe, hosszan felszántva azt, én pedig, mivelhogy nem kapcsoltam be a pilótaülés biztonsági övét, előrezuhanok, bele a műszerfalba. Érzem, ahogy a tömegem alatt megadja magát a keret és csengve-bongva megsüllyed: a lábam, amelynek ujjai még mindig a megnyomorított lábtartót szorítják, akadály nélkül fordul ki masszív golyós ízületén, ami igen nagy szerencse, különben most meg is válhatnék tőle. 
Füst- és porfelhőt verve állapodunk meg a bolygón.

Bosszús morgással mászom le a fülke roncsairól, s az ajtót meg sem kell keresnem, aminthogy a gépet oldalt felszakította a szerencsétlen landolás: ruganyos mozdulattal ugrom ki belőle, egyetlen pillantást sem szentelve neki.
Aztán kelletlenül mászom vissza.
Talán a rádiója még működik.

Ha pedig mégsem, kénytelen leszek a város felé indulni.

Felszereléslista: