Ansion
X-Men Reneszánsz :: Little SW / Lil'SW :: Little SW :: Köztársaság területe :: Űr és egyéb nem túl fontos bolygók
2 / 2 oldal • Megosztás
2 / 2 oldal • 1, 2
Re: Ansion
Nem kis megkönnyebbülésként érte amikor a nő láthatóan komolyan vette a szavait ezzel megkímélve őt a hosszas magyarázkodástól. Akármennyire is érezte: oda kell mennie tisztességtelen lett volna a másikkal szemben ha csak úgy elindul.
- Érthető.- Bólintott kurtán bár az igenis meglepte, hogy Raisha Dorat ilyen természetes módon adta ezt elő. Ha őszinte akart lenni (márpedig akart) lenyűgözte a gyakorlatias hozzáállás. Igaz arra is kíváncsi lett volna vajon a nő miként éli meg a jedik mellett ezeket a számára nyilván kissé furcsa jelenségeket. Akármekkora rutint szerzett már belőle az eddigi tapasztalatai alapján a nem erőérzékenyeket mindig feszélyezte a dolog.
Beszéd közben vette csak észre korábbi mozdulatát s most amilyen diszkréten csak tudta visszahúzta azt. Még mindig hajlamos volt elfelejteni, hogy az élőlények többsége feszélyezve érzi magát ha egy idegen hozzájuk ér. Bár a főhadnagy semmi jelét nem mutatta, hogy zavarná a dolog nem akart kockáztatni.
Tekintete ismét a toronyra majd a főhadnagyra tévedt amikor az megtudakolta, hogy megnézzék-e közelebbről. A válasz legalább annyira volt magától értetődő mint maga a kérdés. Ha tényleg az van ott amit sejt nagy valószínűséggel megtalálták a probléma forrását.
- Természetesen.- Vágta rá szinte azonnal és hangjában egy cseppnyi félelem sem érződött.

Janus- 1. szint - 4 kredit
- Hozzászólások száma : 23
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 13
Join date : 2019. Dec. 08.
Karakteradatok
Főkarakter: Chisa Nishku
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Little SW
Re: Ansion
/Most is megkérlek, hogy egészítsd ki a reagot. Nem tudom, hogy mihez szoktál máshol, ha játszol/játszottál, én továbbra sem scriptelt kalandot mesélek. Szóval nálam az van, ami a játékosok cselekedetei alapján történik. Rashia azért van csak ott, hogy segítsen és teljesítse ésszerű határok között Chisa parancsait.
Ennek fényében ő ebben a körben annyit tenne, hogy vár, hogy induljatok. Ergo lényegében egy sor lenne a reag. Szóval kérlek egészítsd ki, hogy miként akarod, megközelíteni a helyet, milyen parancsot adsz, mire figyelsz stb. És persze a cselekvést feltételes módban. Ha kész van, akkor discordon jelezd, vagy írj @Thorhalla –nak egyet, hogy lássam és tudjak majd kört írni a bővített reag fényében. Köszi!
Ha szokatlannak érzed a módszerünket, ahogyan írunk, akkor nézz bele más kalandokba, hogy lásd miként írnak a többiek, miként kezdeményeznek stb, de ha kérdésed van ezzel kapcolatban, szerintem bárki segít benne, és én is, ha megkeresel

_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág/fejvadászok, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
A Hármak emberei, Havoc Squad/Halálosztag, Rhand varázslói/Köztársaság Végzete, Csillag Kabal, Czerka Részvénytársaság, Császári család
Sith és Jedi archívum - Little SW világ segédlet | Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Re: Ansion
Nem kis megkönnyebbülésként érte amikor a nő láthatóan komolyan vette a szavait ezzel megkímélve őt a hosszas magyarázkodástól. Akármennyire is érezte: oda kell mennie tisztességtelen lett volna a másikkal szemben ha csak úgy elindul.
- Érthető.- Bólintott kurtán bár az igenis meglepte, hogy Raisha Dorat ilyen természetes módon adta ezt elő. Ha őszinte akart lenni (márpedig akart) lenyűgözte a gyakorlatias hozzáállás. Igaz arra is kíváncsi lett volna vajon a nő miként éli meg a jedik mellett ezeket a számára nyilván kissé furcsa jelenségeket. Akármekkora rutint szerzett már belőle az eddigi tapasztalatai alapján a nem erőérzékenyeket mindig feszélyezte a dolog.
Beszéd közben vette csak észre korábbi mozdulatát s most amilyen diszkréten csak tudta visszahúzta azt. Még mindig hajlamos volt elfelejteni, hogy az élőlények többsége feszélyezve érzi magát ha egy idegen hozzájuk ér. Bár a főhadnagy semmi jelét nem mutatta, hogy zavarná a dolog nem akart kockáztatni.
Tekintete ismét a toronyra majd a főhadnagyra tévedt amikor az megtudakolta, hogy megnézzék-e közelebbről. A válasz legalább annyira volt magától értetődő mint maga a kérdés. Ha tényleg az van ott amit vél nagy valószínűséggel megtalálták a probléma forrását.
- Természetesen.- - Bólintott miközben igyekezet rájönni mi lehetne a legjobb megoldás. Ha a mesterével lettek volna itt egyszerűen csak el indulnak a megfelelő irányba és az Erőre bízzák magukat. Most azonban olyasvalaki volt vele aki nem rendelkezett ezzel az áldással. Fogalma sem volt róla mit tehet az átlagos élőlényekkel a Sötét Oldal. Józan esze végig harsogta a fülébe milyen nevetséges egy harcedzett katona miatt aggódni, különösen ilyen krízishelyzet közepén és csakhamar ő is belátta, jobb lesz hallgatnia rá.
- A suhanóval lennénk a leggyorsabbak.- lépett a jármű felé - és a fegyvereire is szükség lesz.- Meglehet csupán a véletlen műve, hogy a tornyot átjárja az Erő sötétebbik oldala amit a helyiek ugyan úgy nem értékelték mint a segítségükre érkező köztársaságiak, azonban ha a legrosszabb sejtése igazolódik nem árt felkészültnek lenni. Jedihez egyáltalán nem méltó türelmetlenséggel ült fel a dipper-re, majd kapaszkodott meg amennyiben a nő helyet foglalt előtte.

A hozzászólást Janus összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. 02 Nov. 2020, 20:19-kor.
Janus- 1. szint - 4 kredit
- Hozzászólások száma : 23
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 13
Join date : 2019. Dec. 08.
Karakteradatok
Főkarakter: Chisa Nishku
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Little SW
Thorhalla likes this post
Re: Ansion
@Janus még mindig várom, hogy átírd a reagot, hogy tudjak neked rendes körváltást írni. Ha ez megtörtént, ezt a reagot törlöm.
_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág/fejvadászok, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
A Hármak emberei, Havoc Squad/Halálosztag, Rhand varázslói/Köztársaság Végzete, Csillag Kabal, Czerka Részvénytársaság, Császári család
Sith és Jedi archívum - Little SW világ segédlet | Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Re: Ansion
Az angyal és a démon
Ansion
Résztvevők: Chisa Nishku és Rashia Dorat
Rashia Dorat
Szürke jedi mester, orgyilkos, egészségügyi tiszt, orvos
Játékostárs(ak) neve: @Janus
Helyi Idő: 14:55 AHI, 347.4 MU
Helyszín: Ansion
Feladat: Megfékezni a járványt
Többiek: Chisa Nishku
Helyszín: Ansion
Feladat: Megfékezni a járványt
Többiek: Chisa Nishku
- egyéb információk:
- Éppen nincs
Rashia egyetértett, hogy menjenek közelebb, noha a torony nem volt olyan messze, hogy gyalog ne lehessen hamar odaérni, de a nő nem tiltakozott, hogy a bikerrel menjenek. Ha bármilyen gond üt ki, akkor könnyebb lesz a járművel elmenekülni. Azzal innen egy percen belül megérkeztek a helyhez. Itt az épület mellett már sokkal jobban érezhető volt a Sötét oldal ereje, ami olyan zavart keltett az Erőben, ami nagyon is ismerős lehetett Chisa számára, bár így most hirtelen nem feltétlenül tudja hova tenni ezt. Egyelőre csak ismerős volt, de semmi több. Ami az épületet illette, innen közvetlen a közeléből több bejárat is látszott. Maga a főbejárat zárva volt, vastag fémajtó volt. Azonban maga az épület régi volt, és a falak több helyen behasadtak, betörtek, így – amennyiben körbejárják – négy ilyen bejáratot is találhatnak. Mindegyik kellően nagy volt ahhoz, hogy beférjenek rajta. Ezek mind természetes úton keletkeztek az elmúlt évtizedek, vagy évszázadok során, esetleg még régebben. Ezeken felül volt egy ötödik bejárat is, amit nem lehetett félreismerni. Ez nem volt túl régi és határozottan fénykarddal vágták ki.
- Nem tudok róla, hogy lettek volna a mi csapataink közül mások is erre – mondta a nő.
Egyik bejáratnál sem érződött a sötét oldal erősebb, vagy gyengébben, mindent ugyanúgy hatott át. De mégis erős volt és az épület belsejében koncentrálódott. Láthatóan Rashia-ra egyáltalán nem volt hatással, nem érezte, csak Chisa továbbra is. éppen emiatt, mert a nő ne megrézte odafordult a lányhoz.
- Bemenjünk, vagy hívjunk erősítést? – kérdezte.
Ismételten a lány válaszára várt, hogy mit is tegyenek ezek után.
- felszerelés/egyebek:
_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág/fejvadászok, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
A Hármak emberei, Havoc Squad/Halálosztag, Rhand varázslói/Köztársaság Végzete, Csillag Kabal, Czerka Részvénytársaság, Császári család
Sith és Jedi archívum - Little SW világ segédlet | Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Re: Ansion
A torony sokkal közelebb volt mint eredetileg számított rá, így alig egy perccel később már az építmény baljós árnyékában találta magát. A főbejáratként szolgáló, a környezetéhez képest viszonylag új fémajtót zárva találták, így úgy döntött jobb ha másik bejáratott keresnek. A romos épület közelről még elkeserítőbbnek tűnt és minden akaraterejére szüksége volt, hogy ne rázkódjon össze a tarkóját borzoló hidegtől. Bár a Sötét Oldal jelenléte szinte megfojtotta közel sem volt olyan furcsa mint a hirtelen rátörő de ja vu. Mintha lett volna valami ismerős abban az energiában.
Enyhe fejrázással zökkentette ki magát a gondolatai közül. Most végképp nem volt ideje a saját érzéseivel foglalkozni. Bejárat szerencsére négy is akadt, mind a természet erői és az idő vas foga által vájt hasadékok, bőven megvoltak akkorák, hogy még a nála jóval magasabb Dórát hadnagy is könnyedén be férjen rajtuk. Legalább a bejutás egyszerű lesz és a vészhelyzet esetén több menekülő útjuk is akad majd. Bizakodó gondolati egészen addig ki is tartottak amíg meg nem pillantottak az ötödik nyílást. A majdnem szabályos kör alakra vágott lyuk úgy tátongott az épület falán mint egy mindent elnyelni készülő száj. Fénykard munkája semmi kétség, ráadásul egészen friss. Elméje automatikusan kapcsolta össze a látványt a torony belsejéből áradó sötét energiával a lehető legrosszabb forgatókönyvet alkotva amit csak megerősít a nő kijelentése. Kezei önkéntelenül is az övén függő fegyvert kutatják, miközben a felmerülő kérdésre csupán egy határozott fej rázással válaszolt. Épp elég, hogy a nő életét veszélybe sodorja nem akar még többeket kockáztatni.
- Menjünk!- Válaszra sem várva lépett be a mesterségesen alkotott bejáraton igyekezve az Erővel érzékelni követi-e a másik. Minden más érzékszervét lefoglalta az elé táruló helyiség fürkészése.
Enyhe fejrázással zökkentette ki magát a gondolatai közül. Most végképp nem volt ideje a saját érzéseivel foglalkozni. Bejárat szerencsére négy is akadt, mind a természet erői és az idő vas foga által vájt hasadékok, bőven megvoltak akkorák, hogy még a nála jóval magasabb Dórát hadnagy is könnyedén be férjen rajtuk. Legalább a bejutás egyszerű lesz és a vészhelyzet esetén több menekülő útjuk is akad majd. Bizakodó gondolati egészen addig ki is tartottak amíg meg nem pillantottak az ötödik nyílást. A majdnem szabályos kör alakra vágott lyuk úgy tátongott az épület falán mint egy mindent elnyelni készülő száj. Fénykard munkája semmi kétség, ráadásul egészen friss. Elméje automatikusan kapcsolta össze a látványt a torony belsejéből áradó sötét energiával a lehető legrosszabb forgatókönyvet alkotva amit csak megerősít a nő kijelentése. Kezei önkéntelenül is az övén függő fegyvert kutatják, miközben a felmerülő kérdésre csupán egy határozott fej rázással válaszolt. Épp elég, hogy a nő életét veszélybe sodorja nem akar még többeket kockáztatni.
- Menjünk!- Válaszra sem várva lépett be a mesterségesen alkotott bejáraton igyekezve az Erővel érzékelni követi-e a másik. Minden más érzékszervét lefoglalta az elé táruló helyiség fürkészése.
Janus- 1. szint - 4 kredit
- Hozzászólások száma : 23
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 13
Join date : 2019. Dec. 08.
Karakteradatok
Főkarakter: Chisa Nishku
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Little SW
Thorhalla likes this post
Re: Ansion
Az angyal és a démon
Ansion
Résztvevők: Chisa Nishku és Rashia Dorat
Rashia Dorat
Szürke jedi mester, orgyilkos, egészségügyi tiszt, orvos
Játékostárs(ak) neve: @Janus
Helyi Idő: 15:10 AHI, 347.4 MU
Helyszín: Ansion
Feladat: Megfékezni a járványt
Többiek: Chisa Nishku
Helyszín: Ansion
Feladat: Megfékezni a járványt
Többiek: Chisa Nishku
- egyéb információk:
- Éppen nincs
Chisa nem sokat várakozott, hanem úgy döntött, hogy a fénykard által kivájt helyen fog bemenni, Rashia ment rögtön utána. Odabent félhomályos állapotok fogadták őket, kintről a hasadékokon keresztül némi napfény bekúszott ide, így látszott a benti nagy üres kör alakú csarnok. Az egész közepén volt egy csigalépcső, ami felfelé és lefelé is vezetett. Innen már látszott, hogy felfelé valószínűleg több emelet is lesz, ugyanez volt igaz lefelé. Az nem látszott, hogy merre mi lehet, mert plafon és padló zárta el az utat. Nagyjából fél-egy perc kellett ahhoz, hogy a páros szemei hozzászokjanak teljesen a benti viszonyokhoz. Ebből látszott, hogy a földszint csak egy nagy csarnok volt, bármiféle más helység nélkül. Ha bármi volt is bent itt, annak már nem volt nyoma, csak üresség volt és por. A porban pedig több lábnyom is, két lábon járó cipővel rendelkező személyé, ebből két pár volt, azaz legalább két személy járhatott itt. Egy nagyobb és egy kisebb, nagyjából egy felnőttnek lehetett mondani az egyiket, mindenképpen a másik, vagy kisebb testű élőlényé, vagy egy fiatalé. Az biztos, hogy az állatok elkerülték a helyet, mert ilyen élőlényektől származó nyomok nem voltak itt találhatóak. A csarnok közepén levő lépcsőkhöz elérve a nyomok elvesztek, mert a lépcsőkön nem volt már por egyik irányba sem. Így nem lehetett tovább a szemükre hagyatkozni, hogy merre is kell innen menni. Azonban Chisa-nak továbbra is szerencséje volt, az Erő még mindig a lánnyal volt, mert pontosan érezte, hogy a kinti zavar az Erőben itt még erősebb volt, és a föld alól, azaz az alsó szintek irányából érkezett. Nagyjából pontosan alattuk volt, azt nem tudta megmondani, hogy mennyire mélyen, de az biztos, hogy jó pár szinttel lejjebbről jött. talán tíz-tizenöt méteres mélységből.
- felszerelés/egyebek:
_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág/fejvadászok, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
A Hármak emberei, Havoc Squad/Halálosztag, Rhand varázslói/Köztársaság Végzete, Csillag Kabal, Czerka Részvénytársaság, Császári család
Sith és Jedi archívum - Little SW világ segédlet | Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
2 / 2 oldal • 1, 2
X-Men Reneszánsz :: Little SW / Lil'SW :: Little SW :: Köztársaság területe :: Űr és egyéb nem túl fontos bolygók
2 / 2 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
|
|