Csatabolygó

A város alapvetően nem tűnik egyáltalán különlegesnek, hegyi nép, állatokat tart, satöbbi, de ami már érdekesebb, hogy azt mondja: jelenleg nincsenek zombik.
-Jelenleg? Úgy érted, amúgy általában vannak? Érdekelne a pontos álláspontod az ügyben, elég fontos dolognak látom ezt. A sámánok is érdekelnek, pontosan mit tanítottál nekik? - Kérdem most már talán egy kis gyanakvással a hangomban, miközben azon gondolkodom, vajon csak viccelt-e az előbb a zombikkal.
-De most komolyan, élőhalottakkal akarod benépesíteni a hegyeket? Mit szólnak ehhez a törzs élő tagjai? Persze nem mintha azért zavarna a dolog, mert gusztustalan, vagy megbotránkoztatja a tömegeket... Engem az istenkáromlás része az, ami aggaszt - és akkor még nagyon finoman fejeztem ki magam.

-Kérlek, hagyd az előítéleteket. Természetesen nem. Igen, használok zombikat. Kiváló munkaerő, a falak építésében például nagy szerepük volt. És elriasztják a fosztogatókat is. De hosszú távon nem kifizetődőek. Néha vannak, de általában nincsenek. A sámánok pedig tűzmágiát tanultak. a törzs nem túl nagy, és hasznos ha legalább ennyi előnyünk van. Emellett ellesték az én hatalmam alapjait is, de megtiltottam nekik hogy az engedélyem nélkül használják.
Közlöm a tényeket, miközben tovább sétálok vendégemmel. Közben a szomszédos hegy oldalában már folynak a munkálatok. Mivel a falu néhány tagja ért a kohászathoz, elrendeltem hogy fejtsenek ércet. A fém hasznos dolog. Főleg ebben a világban.
-Van még valami egyéb kérdésed?
Teszem fel a kérdést Constantinenak, majd kíváncsian várom mit reagál.

Bár őszintének tűnik, és a válaszai akár biztatóak is lehetnének, valamiért még mindig motoszkál bennem az az érzés, hogy bármilyen célból is használ fel élőhalottakat, az eredendően bűnös cél. megvárom, míg befejezi, csak utána foglalom össze az álláspontomat.
-A törzs éppen akkora, amekkora még eltudja látni önmagát, és semmilyen cél nem szentesít ilyen eszközöket. Az pedig, hogy a sámánoknak megtanítottad, majd megtiltottad az élőhalottak létrehozását, szintén nem tölt el bizalommal. Ki tudja, mikor fogják a tudtod nélkül gyakorolni új tudásukat?!
Egy pár másodpercre elhallgatok, és a távoli bányászok felé révedek,majd visszafordulok Royhoz.
-Einar aggodalmai jogosak voltak. Nem tudom, mennyire ismered a múltam, de ha nem tudtad volna eddig, egykoron ördögűzőként is ténykedtem, mi több, volt alkalmam túlélni egy élőhalott támadást San Franciscoban. Einar úgy tűnik, szemet hunyt az élőhalottak felett, de ha rám hallgatsz, nem használsz többé ilyen praktikákat... Soha többé.
Azt nem kezdem el részletezni, hogy miért ajánlom ezt, illetve mi lenne, ha nem fogadná el az ajánlatomat, már így is épp eléggé a jófiúkhoz méltóan játszottam ki a kártyáimat.
-Minden jót! - Ezzel körbevesz a sárga kvantum aura, és felrepülök a levegőbe, a vállamról a földre esik a szőrmekabát. - Figyellek.
A karperec segítségével a következő pillanatban már a kvantum zónában vagyok, majd ki is lépek belőle a törzsem szigetén.

-Alaposan figyellek... - Mormogom magam elé, és azon gondolkodom, vajon meglátogassam-e Einart. Lehet, hogy nem ártana. Egy újabb ugrás, és már az asgardi isten földje felett lebegek, és Einart keresem.

Elmosolyodom, mikor Einar kiszúr engem, és már azelőtt felismer, hogy megfordulna. Leszállok mellette, és megszüntetem az erőteret.
-Einar - a viszontlátás mosolygós öröméből lassan aggodalmas tekintet lesz. - Rossz hírek, mi más?! Mikor keresnénk meg egymást azzal a hírrel: úgy tűnik, minden rendben megy a törzsnél, senki sem beteg, és bőven van élelem! Ugyan... Hallgass meg, kérlek, fontos mondanivalóm van.
Nagyot sóhajtok, és elindulok arra, amerre eddig is haladt Einar, hogy ne tartsam fel, amíg beszélgetünk.
-Még az ülésen kaptam egy üzenetet Roytól, azt mondta, érdekli őt az ötletem a társulásról. Ami azt illeti, számítottam rá, hogy olyanok figyelmét is felkeltem, akikkel nem állt elsősorban szándékomban szövetkezni, de aztán felmerült az ötlet, hogy így legalább megismerhetem jobban a földjét. Akárhogy is, ellátogatott hozzám, majd együtt mentünk hozzá, a hegyekbe. Kopár sziklák, ameddig a szem ellát, bányásznak és állatokat tartanak, a varázslóik pedig tűzmágiával tartják melegen a helyet... Bár ez inkább csak hasonlat - teszem hozzá esetlenül, nem megy nekem ez a metaforákban beszélés.
-De értenek máshoz is. Azt hittem, alaptalan a félelmed, a szóbeszéd, hogy élőhalottak járják a vidéket, de úgy tűnik, neked volt igazad. Valóban használ élőholtakat, azt mondta, csak a falak építésére, de tudod, hogy van ez: ha egy embernek kalapácsa van, hamarosan mindent szögnek fog látni. A varázslóit is megtanította rá. Mondtam neki tényleg dolgot, amit akár fenyegetésnek is vehetne, vagy jó tanácsnak, mindenesetre figyelmeztettem, hogy ne forduljon többé a pokolhoz segítségért, de kétlem, hogy meggyőztem volna, elvégre halálisten.
Ismét egy nagy sóhaj, és gondterhelten nézek barátomra, vállára teszem a kezemet.
-Tudom, mire gondolsz, de te is tudod, hogy vagyok az itteni élettel, ezzel az egésszel. Szeretnék hazajutni, de erre nem sok esélyt látok. Útra kelhetnék a végtelen űrbe, és megpróbálhatnék keresni egy civilizált bolygót, de ki tudja, hol lyukadok ki, túlélem-e egyáltalán. Hát kibékültem a tudattal, hogy itt fogom leélni maradék éveimet, ami neked talán csak néhány percnek tűnik. Azt is tudod, mit gondolok a háborúról ezen a helyen. Vendégek vagyunk, akik felbolygatják az életet, és a legutolsó amit szeretnék, hogy miattunk gyilkolják le egymást az emberek. Nem akarok vérengzést, Einar. A törzse, az emberek a hegyekben nem tehetnek arról, hogy Roy vezeti őket, nem lázadhatnak fel ellene, mind meghalnának. Csak Roy és a varázslói azok, akik valódi veszélyt jelentenek. Velük szabad csak végeznünk, és ehhez nem vihetünk hadsereget. Nekünk kell mennünk - nézek jelentőségteljesen Einarra, és remélem, megérti az álláspontomat.

Előveszem a cigarettát, amit Roy adott még a szigeten, és rágyújtok, nem tartogatom nagy alkalmakra, inkább egyszerű nosztalgiázás. Kicsit összehúzom a szemöldököm, mikor naivnak nevez.
-A népe nem tanulta meg használni a mágiát, csak a varázslók, nem tudják átvenni. Ami pedig a naivitásomat illeti... Mióta megvan ez - mutatom fel a karperecet a csuklómon -, sok minden megváltozott. Meg kellett tanulnom, hogy ekkora erő felelősséggel jár. Nagyobb megerőltetés nélkül elpusztíthatnám Roy teljes törzsét, minden emberét, beleértve a varázslóit, függetlenül a tűzmágiától, vagy az élőholtaktól. Még valószínűleg Royt is. A francba, még az ózont is kilyukaszthatnám a rohadó hulláktól bűzlő hegye fölött, hogy aztán szép lassan meghaljanak. De nem így akarom csinálni. Csendben akarom, úgy, hogy ne essen bántódása azoknak, akik nem szolgáltak rá. Ha megtámadjuk Royt egy hadsereggel, attól tartok, lesz olyan a többiek közt, akik ezt nem nézik jó szemmel. Talán meglátják, hogy túl nagy az erőnk, és szövetségest keresnek maguk mellé, nehogy őket is így lerohanjuk, mikor épp nem tetszik valami. Beláthatatlanok a következmények, láncreakciót indíthatunk be.
Mélyet szívok a cigarettából, felizzik a csikk vége, aztán apró erőteret formázok a cigarettavég köré, és az izzás megszűnik, ahogy elfogy a levegő.
-Tudom, hogy veszélyes, de a háború is az, nem mintha neked kéne magyaráznom, mit is jelent kockáztatni, vagy áldozatot hozni, többet tudsz erről bármelyikünknél. Mondd, hajlandó vagy vállalni ezt a veszélyt, vagy mindenképpen katonákkal akarsz odamenni? Előre megmondom, én mindkettőt megértem, mert így nem mehet tovább, és akárhogy is döntesz, segíteni fogok, de... Kérlek, próbálj emberi fejjel is gondolkodni egy kicsit. Azok fejével, akiknek ez a világ nem csak egy állomás évezredes életükben, hanem az otthonuk.

Körülnézek a tájon, ahol elterül Einar törzsének lakhelye. Gondolkodom egy ideig, majd újra Einarra nézek.
-Átnevelés... - Ismétlem a szót, és természetesen rossz emlékek törnek elő belőlem, nem is személyesek, egyszerűen csak ismerem a történelmet, a földi verziót legalábbis.
-Legyen. Ejtsük őket foglyul, zárjuk őket börtönbe... - Nem mintha ez nem tenné még sokkal nehezebbé az egészet. Mert míg ők az életünkre törnek, nekünk vigyáznunk kell, nehogy megöljük őket a harc közben.
-Mennyi idő kell, hogy készen állj? - Kérdem végül, és azon gondolkodom, vajon Roynak mennyi időbe telik, míg megsejti, hogy mire készülünk. És addigra mennyi élőholtat fog segítségül hívni, hogy megvédje a törzsét? Szerencsétlen hegyi emberek, nem tehetnek semmiről.

Einar és az eskük, asgardiak és az eskük, vagy leghelyesebben uralkodók és az eskük, nehéz párosítás. Megértően elmosolyodom, és bólintok. De mivel a csapatai el akartak foglalni egy várost, legalább felkészültek a harcra, ezzel már időt spórolunk.
-Ha bármiben szükséged van a segítségemre, akár az esküd teljesítésében, akár a vas megszerzésében, nyugodtan szólj - magyarázom Einarnak, és közben a napra tekintek, hogy kiderítsem, mennyi lehet az idő.
-Beugrok majd esténként, nem nagy kitérő, így tudni fogom, mikor leszel készen, és addig is kidolgozhatjuk a tervet. Időnként vetek majd egy pillantást a Necropolis felé is, de nem akarok sokat kockáztatni.
Ezzel kezet nyújtok Einarnak, hogy megpecsételjük a tervet, egyezséget, vagy valami ilyesmit.

Végighallgatom Einartól, hogy mire kell figyelnem majd. Valószínűleg egy pár csatával többet látott mint én, így jobban tudja, minek lehet jelentősége, de majd igyekszem mindent felírni, és megjegyezni a helyet.
-Nyitva tartom majd a szemem - válaszolom neki.
Aztán jön az okos szöveg. Elmosolyodom, és a kvantum bandázs sárga fénye körülvesz.
-A demokráciában sem tartanak mindenről népszavazást. Gyorsan kell cselekedni, Lyronnak és Melissának így is van elég gondja, a többiekben pedig nem bízom annyira mint benned. Remélem, nem kell megbánnunk majd a döntéseinket.
Ezzel elemelkedem a földtől, és egy villanás múlva már a szigeten vagyok. Ideje ebédelni.

Fafiron városa.
Svarog trónja kényelmes volt, amin hordozta négy tagbaszakadt rabszolga, majd lerakták a tábornoki sátor előtti hevenyészett téren. A sárkányszerű mutáns felállt és végignézett az előtte lévő 100 fős seregen. Gyíkbőrvértben voltak, a fejükön pedig különböző formájú állati koponyák díszelegtek.
Svarog ugyanígy nézett ki, de az ő vértje díszesebb volt, sisakját pedig egy kardfogú bestia koponyája adta.
- A Sárkányisten itt van!
Kiáltott fel Turful a testőrség vezetője. Svarog felsóhajtott.
A nochok ádáz harcosok voltak, de olyan primitívek. A fegyvereik kőből és csontból készültek, jó hatékony gyilkoló eszközök voltak.
- Igen itt! - ordította Svarog, majd előkapott egy szivart, és meggyújtotta az ujján megjelenő lánggal. - Szóval, kedves híveim és népem. Nem csak én érkeztem egyedül mint isten, vannak más, különböző erejű istenek, akik csak azért jöttek ide, hogy más népek felett uralkodnak. De ki lehet igazságosabb és hatalmasabb a Sárkányistennél, a nagy Svarognál?
A nochok egyszerre ordítottak fel. Svarog felemelte a kezét, mire a nép lecsillapodott.
- Szóval még mielőtt a többi törzset megkörnyékeznék, mi közbelépünk. Megmentjük őket, a lelküket, cserébe ezért nektek nagyon hálások lesznek.
Egyszerre hahotáztak fel.
- Addig csináljátok a dolgotok, hamarosan visszatérek.
Besétált a sátrába, vagyis a templomába...
- A rossebb...
Hasra esett majdnem a küszöbön hagyott egyik áldozati adományban... egy levágott lófejben.
- Turful, majd emlékeztess, hogy a következő parancsomban ezt tiltsam meg. - A múltkor valami masztodonszerű dögöt húztak a sátra elé, mire eltudták takarítani úgy bűzlött mint a rossebb.
- Jó majd emlékeztettem - az öreg harcos leült, majd töltött magának a helyi gyümölcspálinkából. Svarog tanította meg őket lepárlani. - Azt hiszik, hogy megeszi. Bár a lóagy elég finom étel.
- Jó akkor vidd haza az asszonynak, és főzze meg.
Turful megvonta a vállát, és belekortyolt az italba.
- Köszönöm nagylelkűséged.
- Nincs mit - morogta Svarog, leült a trónnak is beillő székébe, majd elővett egy szelet szárított húst, aztán belevágta egy bográcsba, majd hátradőlt. - Ez a hely nem alkalmas a növénytermesztésre. Hallottam, ahogy pár földműves az itteni földet szidta.
- Kivágassam a nyelvüket?
- Ne már, jézusom. Basszus, Turful. Elég ha behozod majd őket és én rájuk ijesztek.
- Hát jó van. Zamora jó helynek tűnik termőföld szintjén.
- Tökéletesnek. Meg amúgy is, a srácoknak kell egy kis edzés. És mi újság az ott élőkkel?
- A szerszámaik simák mint a tengervíz, valamint állatokat tenyésztenek.
- Kit imádnak?
Turful jól meghúzta a pálinkát.
- Turful, mielőtt bevedelnéd az italom, mondd már meg, hogy kit imádnak.
- Pár kereskedő járt ott - a testőrkapitány megtörölte a száját. - A Kígyóistent.
Svarog megvonta a vállát.
- Holnap, mikor a nap már meredeken jár az égen indulunk, és befutunk nekik. Szólj a srácoknak, hogy a hatalmas Svarog parancsa, hogy holnap legyenek a sátram előtt felfegyverkezve.

Az építkezés jól haladtak. Az elsődleges védelmi vonal már ki volt alakítva, így a vadállatoktól nem kellett tartani és az őrség is jól megszervezet volt. A környezeti adottságok miatt elégé el voltunk zárva a külvilágtól, de ettől függetlenül nem árt az óvatosság. Sajnálatos módon a kommunikáció a törzzsel még mindig nagyon minimális. Nagyjából értem, amit mondanak, legalább is Sam fordít nekem, de válaszolni már annál nehezebb. A sámán az egyetlen, akivel ténylegesen tudok beszélni. Ő próbál tanítani a nyelvükön és közben az én nyelvemet is kezdi megismerni, így amit az egyiken nem tudunk elmondani, a másikon valamennyire sikerül körülírni, bár azért itt is történtek félreértések. Mindenesetre a Vezérrel való tanácskozásaim alkalmával nagyon sokat segít a Sámán, mint tolmács. Sok olyan javaslatom van, ami számomra egyértelmű, hogy helyes lenne, ő viszont nem érti meg és elég nehéz elmagyarázni még a Sámán segítségével is. Nem igazán kedveljük egymást, de a tanács úgy látta jónak, hogyha engem tart meg tanácsnokként és a nép is ezt akarta, így nem tehetett mást. Ő is abban hisz, hogy egy isten vagyok, de emiatt nem mondhat nyíltan ellent nekem, pedig a legtöbb javaslatommal nem ért egyet. Ez nem kis feszültséget ébreszt benne, de ennek ellenére tisztel elégé, hogy ez ne legyen a nép hátrányára. Én örülök neki hogy igazi vezető módjára nem követi vakon a szavaimat. Az építkezésben próbálok minél többet segíteni, már csak azért is hogy formába lendüljek. Mióta itt vagyok, teljese mértékben az izmaimra támaszkodom, már pedig ilyen azóta nem volt, hogy a nanitokat belém fecskendezték volna. Ügyeltem rá hogy minden nap legyen a hegyekben egy órám gyakorlásra. Sziklákon gyakoroltam az erőmet hogy javuljon a célzásom. Ezen felül a harcosokkal is naponta tartottam gyakorlatokat, bár minden nap csak 10 harcossal, hogy az őrhelyeken továbbra is elegendő ember maradjon. Ez elég volt nekik viszont engem elégé kifárasztott. Az első hetekben még szükség volt pár naponta pihenőre, de aztán lassan hozzászokott a megterheléshez a testem. Végül most eljött az idő, hogy követett küldjünk az egyik városba. Ha valamit otthon megtanultam, akkor az az volt, hogy aki egyedül marad, az hamar elvész a történelem süllyesztőiben. Javasoltam a Vezérnek, hogy küldjön ki 5 felderítőt, keressenek lehetséges szövetségeseket. Eltartott egy ideig mire sikerült meggyőznöm őt is és a tanácstagjait is, mivel így is emberhiány miatt lassan folynak az építkezések, és eddig is kevés ember volt, aki őrzi az erdőt, már pedig az ott lévő katonák a legjobb felderítők, de ha megtámadnak, akkor szükségünk lesz szövetségesekre. Ezután a nap hátralévő részében segítettem az építkezésben.

Érdekesen teltek az elmúlt hetek, az első egy pár napos pihenő volt azután a sok cipekedés után, amiben a maya istenek sehogy sem akartak segíteni. Miután kipihentem magam, és alaposabban átvizsgáltam amit Einar a kőbe karcolt nekem, újabb pár napa alatt sikerült össze rakni valami hasonló tákolmányt. Nagy nehezen sikerült rávenni a népet hogy a hegy oldalába kezdjenek el bányászni, főleg a férfiak, mert hát ugye gyerekeket és nőket nem dolgoztatunk, még... Mivel Einar elég alaposan magyarázott, még emlékeztem arra hogy hogyan is kéne a dolgokat, ám az elkészült fegyver féleségek valahogy... Nem voltak az igaziak, olyan szinten gyengére sikerültek hogy egy csapásnál nem is igazán bírtak többet. Azonban az ember a hibáiból tanul és ezt az életem alatt elég jól megtanultam, szóval gőzerővel próbálkoztam tovább. Minden nap végén volt időm végig gondolni a dolgokat, elég alaposan alvás előtt, s végül arra jutottam hogy terjeszkednünk kell. Ebből kifolyólag amikor úgy véltem hogy eljött az ideje, össze hívtam a "tanácsot" akik a részlegek vezetői konkrétan, na meg a tanácsadóm.
- Rövid leszek drágáim, holnapra tervezem megvásárolni egy falu... Kegyeit, szóval szeretném ha holnapra össze gyüjtenétek a gyümölcseink legjobbjait, s néhányat a leg kövérebb állatainkból, ne túl sokat persze, hisz nem akarom hogy itt éhínség legyen ismét.- Kicsit elhallgatok, és figyelek, ám ahogy elnézem senkinek sincs ellenvetése, én meg nem akarok agresszív lenni mert hát... A múltammal már végeztem.
- Kelleni fog még nekem ötven bátor harcos, és két stratéga, ők fognak majd segíteni cipekedni és persze kell az önvédelem is. Bízok bennetek, úgyhogy mindent bele... És most hess hess! Az idő pénz... - Elég gyorsan sikerült elhajtanom őket, szóval ha minden igaz elég gyorsan kész lesznek.
~ Remélem sikerülni fog... Nincs sok kedvem erőszakkal átvenni a dolgokat, nagyon nem... Az Sarah volt, nem pedig én... Én Sáamal Xchúupal vagyok... Még gondolatban kiejteni is nehéz. ~ Gondolkodás közben végig egy helyben ácsorogtam, a semmibe bámulva. A kiszemelt városom nem más mint Shaulun, egész Khitait szeretném a magaménak tudni, nem hatalom vágyból, pusztán kellenek a szilárd gazdasági helyzethez. Ó és nem mellesleg, minél többek hiszik azt hogy maya isten vagyok, annál több szál fogja őket ehhez a világhoz kötni, legalább is remélem, és ha így van akkor előbb vagy utóbb ismét felvehetem velük a kapcsolatot.

Törzs: Nos elég sok mindent csináltak, a harcosok gyakoroltak, ahogy az nekik elő van írva, mert nekik keményeknek kell lenniük. Felépítették a kemencét, mint azt korábban említettem. Állatokat nevelgettek, foglalkoztak a növényekkel, és gyarapodtak, ami jó hír, nagyon jó, mert ez arra utal hogy viszonylag jól mennek a dolgok. Jelenleg gyüjtögetnek és toboroznak, ahogy parancsoltam nekik, és készülnek a másnapi indulásra.

A törzs másnapra sikeresen össze szedett mindent amit kértem, szóval kaptak tőlem cserébe egy mosolyt, na meg persze az ígéretet, miszerint ez nem volt felesleges. Az indulás előtt még utoljára a törzshöz fordulok, majd kis hezitálás után egy erőteljes mozdulattal az ég felé nyújtom a jobb kezem, ökölbe szorítva, majd élvezem az ezt követő üdvrivalgást, mert hát mindig kell valami ami feldob és önbizalmat ad. Elindulok hát a legjobb harcosaimmal, s persze a rakománnyal hát végül, és innentől meg sem állunk Shaulunig, csak akkor ha nagyon elfáradunk és hosszabb az út mint hittem, ami valószínű.
~ Talán tanácsosabb lenne lovakat nevelgetni... ~ Suhan át a gondolat a fejemen, és elég értelmes gondolatnak érzem, szóval a későbbiekben jobban utánna fogok nézni.

A törzs: Miután távoztam, nos ugyan úgy folytatták mint eddig, bányászgattak ( azaz ütlegelték egy kis vájatban a követ, és hátha ott van amit keresek ), nevelgették az állatokat, és persze a növényeket is.

Ismét azzal telt a napom, hogy a katonákat képezzem és segítsek a város építésében, majd a nap végén, a sámán társaságában a vezérrel megbeszéltem a napi teendőket. Tény és való hogy fárasztó napok voltak ezek, e felől nem volt kétség, de ugyan akkor elégé unalmasak is. Úgy éreztem, hogy muszáj tennem valamit. Néhány felderítőt valamint a vadászokat meg kértem, hogy az erdőben a feladatuk elvégzése közben, nézzenek szét hát ha találni olyan növényt vagy hasonlót, amivel írni lehet a falakra például, bár ezt elégé nehéz volt elmagyaráznom nekik. Ezután a Vezérhez mentem és közöltem vele, hogy most egy időre elmegyek meglátogatni egy másik istent tárgyalás céljából. Egy ideig vitatkoztunk arról, hogy helyesen teszem-e vagy sem, elvégre ha megtámadják a várost, én vagyok az egyik legjobb esély a túlélésre, de végül sikerült meggyőznöm, hogy akkor végzünk a leggyorsabban, ha magam megyek el. A sámán velem akart tartani, de már túl öreg volt egy ilyen úthoz úgy, hogy hátra hagytam. Azonban egy éppen a férfivá válás küszöbén álló fiút magammal vittem. Egy katonát sem nélkülözhettek a városban és szükség sincs rá. Csak a társaság miatt kellett, valamint hogy valaki mindig ébren legyen, plusz így legalább az ajándékot amit jó szándék jeleképpen viszünk, egyszerűbb volt vinni. Ezen kívül ez a nép korábban nomád törzs volt, így jól ismerik a terepet. Sokkal jobban mint én, így a fiú mutatta az utat Attilan felé.

Törzs: Továbbra is a nem katona személyek elosztva építkeznek és élelmiszert termesztenek, vagy gyűjtenek, míg a katonák a várost és annak lakóit védik.