Csatabolygó

Ha hadsereggel vonulsz egy játékbeli kör/1 nap és max 300mérföldet tehetsz meg (lásd kép sarka)
Grimsvötn - Pacifista
Miriád - Constatine
New Helsinki - Taikuri
Nekropolis - Roy
Venohya - Bishop
Attilan - Melissa
Gladheim - Einar
Atlantisz - Lyron

Az eredeti topic

Ko-Rel
~ Vilayet tenger – A találkozó helyszíne ~
A hosszú utazás után végre megérkeztünk oda, honnan elindultunk korábban. Mivel túlságosan is messze esett ez a hely a jelenlegi otthonomtól nem mertem egyedül belevágni az utazásba, hisz miként tudtam volna megvédeni magam? Lyron-ról mióta otthagyott semmit sem hallottam, mi még mindig rendkívül fájt, hisz oly nagyon hiányzott a férjem, de mivel rá nem számíthattam kénytelen voltam Thorson herceget… királyt megkérni, hogy had lehessek az útitársa ezen az úton. Igaz mindez így nem teljesen fedte a valóságot, hisz arra kértem, hogy óvjon meg, míg ideérünk. Kissé nehéz szívvel hagytam hátra a falusiakat, kik most a védelmem alatt álltak, mi lesz, ha megtámadja őket valaki? Hogyan fogják tudni megvédeni magukat? Nem mintha oly sokat számítana az én jelenlétem, hisz semmilyen támogatást nem tudok adni nekik, talán csak annyit, hogy meggyógyítom, kiknek baja esett s gyógyszereket készítek a betegségeikre.
Máskor, odahaza mindig szűk ruhákat hordtam, de nemrég kezdtem átszokni a hosszú bő ruhákra, s most is így voltam öltözve s még egy hatalmas kendővel is takartam magam. Vajon mit fog szólni a szerelmem, ha meglát? Bánatosan csóváltam meg a fejem, mindig ott volt a gondolataimban, megannyiszor elképzeltem, hogy visszajön s minden a régi lesz, úgy kívántam hinni a reményben, de szívem legmélyén tudtam, hogy mindez nem fog megtörténni. Itt vagyunk egy világban, végre leélhetnénk egymás mellett azt az életet, mit megérdemelnénk s mégis szinte biztosan egymás nélkül fogjuk leélni a hátralevő évszázadainkat. Kissé szégyenkezve néztem útitársamra, az én fájdalmam semmi lehet az övéhez képest, hisz a feleségét és két gyermekét vesztette el, mikor idekerült, mégis mindig oly derűs. Példát kellett volna vennem róla, de sosem voltam oly erős, mint ő, vagy Lyron. Ahogyan megérkeztünk a tárgyalóterembe mentem s ott foglaltam helyet, egyedül, csöndben, a magányba burkolózva. Mit sem tudva arról, hogy a többi szárazföldi, ember, mikor fog megérkezni ide.

~ A törzs ~
Annak ellenére, hogy Melissa jelenleg nem volt Új-Attilan városában az élet nem állt meg a kicsiny falúban. Amire meg lettek tanítva azt most is remekül el tudták látni, öntözték a kertjeiket, a szántóföldet gaztalanították, a part mentén hálóval halakat fogtak, a közeli erdőbe jártak gyümölcsöket gyűjteni. Azok a személyek, akik jól haladtak az írás, olvasással, akárcsak a rajzokkal, és hasonlókkal, azok voltak most azok, akik tovább adták a saját embereiknek mindezt. Szinte az első iskola alapjai lettek lefektetve így mindenki, amit megtanult adta tovább a másiknak és a népe saját magát tanította és fejlesztette. Mivel látták, hogy Melissa miként szorgoskodik, azokat a füveket, növényeket, amiket a nő is használni szokott összegyűjtötték, majd a napon száradni hagyták és mikor kiszáradtak eltették őket, hogyha úrnőjük visszatér, ezekkel is megajándékozhassák.

Thorhalla
~ Vilayet tenger – A találkozó helyszíne ~
Nem is tudom, hogy miért döntöttem úgy, hogy mikor útnak indultam északnak, hogy útközben még beköszönök az úrnőhöz is. Végül ugyan ő volt, az ki megkért, hogy kísérjem el, pedig jómagam is felajánlottam volna a védelmet neki. Hisz ő volt az összes ittlévő közül a legrosszabb helyzetben, még csak megvédeni sem volt képes magát, a többi minden másról nem is beszélve. Az utazás végén, mikor meggyőződtem arról, hogy mi voltunk az elsők, kik ideértek magára hagytam a királynőt és odakint a kastély falainál várakoztam. Még alig voltunk itt, lehet, hogy másnak már az örökkévalóság volt, ilyenkor tudtam csak annak örülni, hogy milyen sokáig élek, egy valami azonban még engem is zavart. Két valami, az első, hogy miként és mikor fogok hazajutni, a második, nincs se mézsör, sem pedig bor…

~ A törzs ~
A törzs is folytatta a megszokott dolgát, amit végezniük kellett, a reggel egy része abból állt, hogy a harcosok gyakoroltak, eközben a halászok odakint halásztak, a földművesek a földjükkel foglalatoskodtak. Az íjászok egy része pedig a vadászokkal járt ki az erdőbe, hogy ott nagyobb vadakat is elejtsenek. Ha szükséges volt, akkor napokig kint maradtak és a várostól is eljártak távolabb, ha minderre szükség volt. A városban a hozzáértők pedig tovább folytatták a kölyök farkasok szelídítését, és akik a bányában dolgoztak a megfelelő kibányászott érceket a városba hordták, hogy majd Einar visszatérte után a férfi ezeknek a felhasználását is megtaníthassa nekik.


Bishop:
Már pár nappal előre felkészültem az útra, mivel a hegyeken keresztül vezetett keresztül, a kíséretet is összeállítottam jó előre, és kiadtam a parancsokat, amíg távol vagyok. Hosszú és veszélyes volt az út, a hegyek nem csak hidegek és havasak, hanem veszélyes állatokkal teliek. Talán ez jelenti itt a legnagyobb veszélyt... hegyi jaguárok, medvék és egy állítólagos Jeti, utóbbit csak nagyon messziről láttam, ha ugyan az volt az. Végül csak eljutottam a tengerhez, itt kezdődik az átkozott föld határa, ide nem igazán jönnek utánam a katonáim, be is volt tervezve, itt letáboroznak. Én ezután tovább haladtam és hamarosan megérkeztem a palotához, már érkeztem előttem mások is. Akivel találkozok, azt üdvözlöm, ezután a tárgyalóban kötök ki, helyet foglalok. Most már csak egy dolgom van, várni a többiekre.

A Milícia vezetőjük távozása után is ugyan olyan fegyelmezett maradt, tették a dolgukat, a parancsok előre ki voltak adva, de azért a pihenés is belefért. A tervek szerint a harcosok nagyobb része kiment egy nagy vadászatra, és ez igen sikeres volt, rengeteg vadat ejtettek, ezeket feldolgozták, majd egy nagyobb közös vacsora után, másnap, neki álltak az utak építéséhez/felújításához, persze a megfelelő védelemmel. Közben fegyver gyártás is folyt, a mesterek rengeteg íjat és nyilat készítettek, míg a méregkeverők is készítették a gyilkos nedűt, különböző csontokból páncélok készültek, amiket elláttak a vörös kéz jelével.

Roy:
Utálom ezeket a találkozásokat. A fecsegő bájgúnároktól feláll a szőr a hátamon, és újra találkoznom kell velük. Nem hiába vándoroltam tőlük olyan messze, erre megint itt vannak. Vagyis, az nem zavar hogy ők itt vannak, csak az hogy én is. És kicsit aggódom is. Nem szívesen hagyom egyedül a tanoncaimat. Minél hamarabb véget ér a képzésük, annál jobb. Kíséret nélkül érkeztem, népem egy tagjára sem tudnám a röpképes jelzőt használni. De nem is bánom. Legalább kiszellőztettem egy kicsit a fejem. Már így is minden komplikált és bonyolult. De erre még ráérek később is. Most ideje lenne felmelegednem. Az új bőrből és emberi csontból készült vértem elég szellős és nem akarok megfázni. Félrevonulok a tárgyalóteremben, nem foglalkozva senkivel és beülök a lehető legsötétebb sarokba, majd megvárom hogy szép lassan túl legyek az egészen.

Vezetőjük távozása semmivel nem csökkentette a falu munkamorálját. A vadászok a fenyveseket járták, míg az asszonyok és gyerekek a már befogott állatokkal foglalkoztak. A harcosok vagy kisebb csoportokban járőröznek, vagy gyakorlatoznak. Uruk parancsa szerint állandó készenlétben vannak egy esetleges támadásra. Az élet a hétköznapi kerékvágásban van. A hegybe vájt katakombarendszerben pedig a sámánok és nekromanták űzik praktikáikat. Csak úgy mint harcos társaik, ők is gyakorolnak, hisz már többször látták istenük hatalmát, amiből mind akarnak egy kis szeletet.

Constantine:
Amikor eljött az idő az újabb találkához, áldottam a sorsot, ami összehozott a kvantum bandázsokkal, mielőtt erre a helyre kerültem. Nem tudom, hogyan lehet innen elmenni, azt sem tudom, hol van az az itt, de legalább már ezt a helyet kezdem megismerni. Az embereimnek meghagytam, hogy folytassák az újonnan besorozott katonák képzését, hiszen nehéz ilyen hamar őket is felhozni hasonló szintre a többiekhez. Meglepő, hogy az eddig harcosok milyen kézségesen segítenek az újaknak, mintha nem is lenne bennük rivalizálás. Végülis talán családtagok, barátok voltak, mielőtt különlegessé váltak, és most újra azok lehetnek.
Így vagy úgy, a távozásom után a falu tovább folytatta hétköznapi, megszokott életét, én pedig nem sietem el a dolgokat. Amikor eljön az idő, a karperecek segítségével, melyeket már gyakorlottan használok, egyszerűen átlépek a kvantum zónába, és kilépek belőle a kastély előtt. Nem tudom, milyen benyomást fogok kelteni, a ruháim alapján úgy nézek ki, mint valami hittérítő a második világháború idején a karibi szigeteken. Egy feltűrt ujjú ing, egy öltönynadrág, aminek szára már eléggé meg van tépázva, nyakkendőm már valóban csak a stílus kedvéért lóg lazán rajtam. Naptól cserzett bőröm, és valamivel hosszabb hajam sem épp ápoltságról tanuskodik, de reggel azért megborotálkoztam. Einart pillantom meg, aki a kastélyon kívül várakozik. Jó társaság, az ittlévők közül talán az egyik legszimpatikusabb figura, és szinte már "régi jó barát". De az tuti, hogy régi.
-Szervusz, hogy s mint? - Intek neki mosolyogva, és odaérve kezet is nyújtok, majd előveszem az ingem zsebéből a pipámat. Majdhogynem elképesztő, de úgy tűnik, itt úgy terem a dohány, mint odahaza a dudva. Miközben begyújtom, Einar pillantását fürkészem.
-A többiek megjöttek már?
Kínos lenne utolsónak érkezni, mikor nekem talán a leggyorsabb az út.

Pacifista:
Frank nyugodt szívvel hagyta magára a törzsét. Helyettese felügyeli a mindennapi életet, ami jelenleg főleg hosszú, több napos vadászatokból és végeláthatatlan építkezésekből áll. Éppen Grimsvötn első, tényleg állandó épületén dolgoznak. Ez egy hatalmas közös étkező, átutazó alacsony rangú vendégek bérszállása és rossz időben piac épület lesz.

Frank egyedül vett részt a hosszú úton. Át az ég alját karcoló hegyek és a poklok mélyére nyúló völgyek hosszú labirintusán. Útja egészen Vendhya nyugati partjáig, ahol is hajóra szállt és így jutott el a tanácskozás helyszínére. Ott a kastélyban először ellátta hátasát, majd lepakolt egy elhagyott szobában. Csak ez után tér be a tanácskozás termébe.


Morsus:
Találkozó - Vilayet tenger
A gyűlésen midnenki ott van amikor a vízből kiemelkedik Lyron és utolsóként besétál. Kezében a szigonyával széket keres.
- Fogjuk rövidre.
Mondja komoran.

Törzs:
/Itt fogom majd leírni ha valami történik a törzsekkel/

Thorhalla
~ Vilayet tenger – A találkozó helyszíne ~
A homlokomat ráncoltam össze, úgy tűnt, hogy az embereknek nem nagyon akaródzott köszönni, miközben elhaladtak mellettem. Azért, mert itt ragadtunk… megráztam a fejemet. Időnként még mindig nehezen értettem meg őket, úgy tűnt, hogy ez is egy olyan vonásuk volt. Már éppen indultam volna befelé, mikor egy régi ismerős tűnt fel, Constantine. Igazából Halla-val és Jon-nal volt jóban, mintsem velem, de legalább az első személy, ki ma köszönni tudott. Biccentettem neki s elfogadtam a karját, igyekeztem nem annyira megszorítani a kezét, hogy eltörjem azt.
- Jól köszönöm, te? – érdeklődtem. – Majdnem mindenki itt van, bár te voltál az első, ki köszönni is tudott az úrnőn kívül. Lyron érkeztére várunk még. Bemegyünk?
Előre engedtem, majd mutattam az utat a benti helységbe, ott biccentettem mindenkinek, legalább én adjam meg a kellő tiszteletet, végül pedig helyet foglaltam. Néhány perccel később érkezett meg az utolsó várt személy is, bár láthatóan nem volt oda azért, hogy itt kelljen lennie. S hol volt még a nap vége?
- Remélem barátom engeded, hogy kezdjem én – néztem Lyron-ra. – Mint mindenki tudja egy ideje már itt vagyunk s igencsak szétszóródtunk ezen az idegen világon úgy, hogy szinte kapcsolatot sem tartunk egymással. Mintha teljesen idegenek lennénk, pedig nem egy csatát megvívtunk már közösen. Lassan mindenki megtalálja a helyét ezeken a földeken, javasolnám, hogy készítsünk pontos térképet, hogy ki merre telepedett le s a kereskedelmi kapcsolatokat sem ártana fellendíteni, hogy senki se szenvedjen semmiben hiányt.

~ Törzs ~
Einar harcosai megindulnak dél felé a tengeren, hogy Yanyoga városát megostromolhassák majd a tenger felől.


Ko-Rel:
~ Vilayet tenger – A találkozó helyszíne ~
A szárazföldiek egyre-másra érkeztek, de mind csak szótlanul ült le valamelyik helyre. Még csak az sem tűnt fel nekik, hogy már itt vagyok a helységben. Hiányzott Attilan, egészen pici koromtól hozzá voltam szokva, hogy megkapjam azt a tiszteletet, mi járt nekem, s én is meg szoktam adni mindenki számára, de itt? Egyedül voltam civilizált s kulturált nő egy hét férfi mellett. Védtelenül s teljesen egyedül. Vajon mit gondoltak rólam, mi lehetek a szemükben? A két királyt nem tekintve mindtől féltem, s rettegtem, csak kettejükben volt meg az a lovagiasság s nemesség, mire támaszkodhattam védtelen nőként. De a szárazföldiek? Nem, egyikben sem hittem volna, hogy meglenne, hogy is lehetne? Hisz jelenlétemet sem méltatták egyetlen szóval sem. Nem hiszem, hogy lettem volna valaha ily megalázó helyzetben, Krang-ot és a szárazföliek csapatát leszámítva, mikor azok Attilan-on jártak. Felnéztem, mikoron Thorson király s azt hiszem talán Constantine volt a neve a férfinak beértek. Már csak Lyron késett. Nem, nem késett, egy uralkodó sosem késik, minden akkor kezdődik, mikor ő ideér.
Újra nyílt az ajtó, s ekkor pillantottam meg őt, a szívem a torkomban dobogott annyira, mint az esküvőnk napján. Vártam, úgy vártam s reménykedtem, hogy idejön s kezet csókolva köszönt, mint amikor az Angyalokkal érkezett Attilan-ra, vagy fogadott Atlantiszon, de nem… még csak rám sem nézett. A maradék reményem s ábrándjaim törtek össze a szívemmel együtt, mikor a komor hangját meghallottam. Legalább száz féle módon képzeltem el a viszontlátást, de ez nem szerepelt közöttük. Összetörve pillantottam le az asztalra, így hogyan kellene neki elmondanom, mi oly fontos lenne? Csak akkor néztem fel, mikor Thorson király kezdte a beszédet. Nemes kezdeményezés, tőle nem is számítottam másra.
- Már csak azért sem árt összefogunk, mert együtt hátha találunk valamilyen módot arra, hogy hazajussunk – szólaltam meg én is, hiába próbáltam a levertség s a fájdalom ott volt minden egyes szavamban. – Illetve önök uraim nem voltak felkészülve arra, hogy birodalmat vezessenek, minket, Lord McKenzie-t, Lord Thorson-t s engem erre neveltek, önöket másra. Ha megosztanánk egymással, ki miben járatos… az is megkönnyítené az itt tartózkodásunkat.
Vettem egy mély levegőt s a nagyon remegő kezeimre pillantottam, végül Lyron-ra néztem.
< - S önnel is beszélnem kell királyom egy igen fontos dologról, lehetőleg úgy, hogy a szárazföldiek ne tudják meg – mondtam ki végül nagy nehezen. >
Nem is tudom, hogy mikor magáztam őt… talán soha sem eddig a pillanatig…

* Fordítás vagy embertelen vagy atlantiszi nyelvről, nem fogom mindig írni,hogy a < > melyik is, Lyron úgyis beszéli mindkettőt, más pedig nem.

~ A törzs ~
Folytatják a megszokott mindennapi teendőiket.


Constantine:
-Én is jól. Sajnálom, hogy a többiek ennyire ellenségesek - válaszolok Einarnak, és bemegyek vele a terembe.
-Üdv mindenkinek! - Köszönök belépve, és leülök Einar mellé, nem is tudom miért, de van egy kisugárzása.
Lyron érkezésére neki is köszönök, és mivel Einar máris megkezdi a tárgyalásokat, figyelmesen hallgatom. Amit mond, nagyjából egybevág azzal, amit én gondolok, de még sokkal jobban kifejezi a gondolataimat az attilani Melissa felszólalása.
-Egyetértek, valóban érdemes lenne együttműködnünk a hazajutásunk érdekében, akárcsak a kereskedésért, hogy amíg az elsődleges célunk nem teljesül, ne kelljen nélkülöznünk. Abban viszont nem értek egyet, hogy uralkodóként kéne viselkednünk, tudhatjátok, semmi kedvem uralkodni a törzsön, köztük élek, a vezetőikkel együtt, de nem felettük. A térkép elkészítésében azt hiszem, tudok segíteni.
Fejezem be, és a többiekre nézek, hogy meghallgathassam az ő véleményüket is a dolgokról. Úgy tűnik, ma végre olyan egyezségek alakulhatnak ki, amiknek értelme is van, ahelyett, hogy csak összevesznénk, egymást szidnánk, és nagy dirrel-durral mindenki elhúzná a csíkot, mint holmi dölyfös asgardiak... Fura, épp talán Einarra nem jellemző ez a viselkedés.


Bishop:
Végül mindenki megérkezett, és megkezdődött a dolog, amiért ide jöttem. Semmi kedvem nem volt udvariaskodni, és az sem hatott, meg, hogy ezt szóvá is tették, ilyen piti dolgokkal foglalkozni...
~ Rendben, úgy látom megjött az utolsó fél is, hmm, velem egy nézőpontot követ. Mondjuk nem biztos, egyenlőre engem csak az eredmények érdekelnek, a hazajutás majd később.
Szépen végig hallgatok mindenkit, és átgondolom amiket mondtak, eddig senki sem ellenséges, persze, tudom, hogy ez csak a felszín.
- Szerintem is érdemes lenne együtt működni, részemről az utakkal kapcsolatban tudok segíteni, abban már van egy gyakorlatom. Az uralkodással úgymond nekem nem adódott eddig gondom. Igaz nyilvánvalóan elfogok csúszni a diktatúra felé, ahogy a nép a szélsőséges nézetek felé, de őszintén nem is szeretnék egy jóléti államot. Magam szerény véleménye szerint, harcosok képzése terén elég jó vagyok, ezzel és az utakkal tudnék segíteni.
Ezután várom a többiek reakcióját, hidegen, rezzenés tele arccal.
~ Miért van olyan érzésem, hogy majd félre értenek és azt hiszik én leszek a kis tudatlan? Nem is érdekel... meglátjuk.

~Törzs~
Felkészül egy nagyobb vadászatra, a vadászok egy része felfegyverkezik, majd megalkotják a terveket.


Pacifista:
Amikor mindenki elmondta a maga kis monológját, Frank feláll.
- Lehet, hogy minket, engem nem uralkodásra neveltek. Az is lehet, hogy egy ősbunkó vagyok némi tapasztalattal a harcászat, eszközkészítés, földművelés és állatszelídítés terén. De azt tudom, hogy ha együtt akarunk működni akkor legalább a közös összejöveteleinken mellőznünk kéne azon nyelveket, amelyeket nem beszélünk mindannyian.
Körbetekint a jelenlévőkön majd tekintete megáll Melissán.
- Mert nem születhetünk mind uralkodónak. Nem születhetünk mind egy nemesebb faj képviselőinek. De hogy itt, ezen asztal körül, jól megértsük egymást és ezáltal együtt tudjunk működni, elengedhetetlen a bizalom. Mondja, kérem, Királynői fenség. - Frank kissé lesüti szemeit és meghajol. - Hogyan bízzam abban, aki nyíltan titkolózik előttem? - Választ sem várva kiegyenesedik. Majd egyetlen mondat erejéig a korábbi fennkölt, szónoki hangvételből visszavesz és szinte motyogásig halkul. - Kérem bocsássa meg szemtelenségemet.
Alig telik el két szempillantásnyi idő, Frank újra sugárzik. Valami állati erő telíti el, amikor beszél.
- Nézzék. Én nem tudok a hazajutáson munkálkodni. Az itteni élethez viszont értek. Valamicskét. Szükségem van azonban eszközökre. Ércekre. Nyers ércekre. Cserébe fel tudok ajánlani bőröket, tejet és korlátozott számban gabonát és húst. Van akinek a népe, nem birodalma, mert mi csak kis csoportokat vezetünk egy hatalmas világon. Szóval van olyan aki ki tud segíteni ércekkel, hogy tovább fejlődhessen a falum?

~Törzs~
A törzs néhány tagja Grimsvötn-től keletre, a tenger felé veszi az irányt. Felpakolva összekötött bőrökkel.


Roy
Most már értem miért is utálok mindenkit ebben a teremben. Mind csak okoskodik, meg az uralkodásról papol. Tudatlan barmok. Engem már az sem nagyon érdekel, ha itt töltöm az örökkévalóság többi részét, csak ők hagyjanak békén. De mivel úgyis mindenki lehetőséget kap a felszólalásra, hát legyen, én is közzéteszem a véleményem.
-Ha uralkodni akarnak, hát tegyék csak. Vegyék fel a király, császár vagy ki tudja milyen címeket. De minek? A népem istenként tisztel. Szóval nincs szükségem rá hogy királyi sarj legyek. Wakanda hadseregét vezettem és Apokalipszis lovasa voltam, nekem ennyi bőven elég ahhoz hogy nyugodt lelkiismerettel vezessem a népem. És a jártasságom? Életeket oltok ki és holtakat hozok vissza. Nem hinném hogy hasznukra lennék.
Ha a hazajutás érdekében be tudom vetni a mágiám, hát legyen, segíteni fogok, de nem hiszem hogy ezen kívül hasznomat veszik.
Ezzel befejezem a mondadóm, visszahúzódok a sötét kis sarkomba, és hallgatom a többiek "politikai" vitáját.
Valami viszont nagyon azt súgja, hogy ez egy nagyon hosszú örökkévalóság lesz. Túl hosszú.

~Törzs~
Élik a szokásos mindennapjaik. Állatokat fognak be, és bővítik a katakombákat.

Morsus:
Lyron száját húzva figyelte a többieket.
- Nincs szükségem semmiről tőletek. Seregeitek és birodalmaitok viccek. Az illemért vagyok itt. Ne várjatok tőlem szövetséget vagy segítséget. Az első offenzív esettnél kiirtom a törzsetek.
Mondta türelmetlenül az atlantiszi majd feleségére pillantott. Megadóan szólalt meg az ő nyelvén.
< - Mi lenne az, ami ilyen fontos? >
Kérdezte ridegen.


Thorhalla
A fejemet csóváltam a többiek szavain, úgy tűnt, hogy senki sem fogott fel semmit abból, mi mondva lett nekik. Vagyis sikeresen félreértették. Pontosan erről volt szó, hogy… az egyik férfira néztem, majd aggódva a királynőre. Éreztem, hogy mi fog következni, hiszen egy nő az ő állapotában igen valószínűen egy féle képpen fog reagálni. Halla-t tudtam volna, hogy miként fog, de ez a leány, sokkal gyengébb és érzékenyebb nála. Még mindig álomvilágban él s fel sem fogja mi történik körülötte.
- Úgy látom, hogy máris mindenki félreértette szép királynőnk szavait – mondtam. – Ő nem arra utalt, hogy miként uralkodjunk a törzseink felett. Hanem arra, hogy titeket nem tanítottak meg arra, hogy milyen egy népet hosszú távon vezetni. Hetekig, hónapokig elég, mit tudtok, de évekig közel sem. S nem láthattok át mindent, hiszen miként is tudnátok…
Döbbenten néztem Lyron irányába, mikor ő is felszólalt. Közel sem gondoltam, hogy ennyire rossz volt a helyzet. Ismét aggódó pillantást vetettem Lady Melissa irányába, így már lehetséges, hogy a bátorítás kevés lesz, mivel próbáltam rávenni, hogy mondja el neki, amit kéne tenni. Néhányan szövetségre léptek volna, páran hallani sem akartak róla és ezek száma még növekedni fog.
- Más is meg tudja tenni, nem te vagy az egyetlen halálisten ezen a helyen – mondtam kissé ingerülten a démon irányába. – S szerintem ezzel a hozzáállással nem leszel a többiek közkedvelt alakja.
Végül Frank irányába néztem.
- Jómagam értek hozzájuk s cserekereskedelmet örömmel folytatok…

~ Törzs ~
Haladnak tovább a városka felé.


Ko-Rel
Fájt, ahogyan Lyron-ra néztem, sosem hittem volna, hogy látom őt valaha ilyen ridegnek s ellenségesnek. Miért is nem tettem úgy, ahogyan ő szerette volna, miért nem egyeztem bele akkor? S az sem nyújtott semmi vigaszt, hogy mindenki félreértette, mit mondtam nekik. Egyedül Thorson király volt, ki értette, hogy mit szeretnék, Lyron pedig egyszerűen nem foglalkozott vele. Könnyek szöktek a szemembe, de még volt erőm arra, hogy leszegjem a tekintetem s összeszorítsam a szemeim, hogy a könnyek ne csurogjanak végig az arcomon. Frank szavaira kaptam fel a fejem. Talán az eddigi megalázottság s sértettség s fájdalom volt az oka, hogy nem pirultam el kivételesen a szavai után. A férfi szemébe néztem s álltam a tekintetét. Mikor felkelt s a meghajlás után kiegyenesedett, akkor álltam fel az asztaltól.
- Egy ember nem fogja nekem megmondani, hogy milyen nyelven beszéljek a férjemmel, ha egyszer a közös társalgáson én használom az önökét s nem várom el, hogy az Embertelent megtanulják, ha hozzám szólnak! – mondtam. – De mint látom önök még mindig értetlenek s éretlenek, így részemről végeztem. Ha megtanulták, hogy miként kell egy ilyen helyzetben tárgyalni, talán eljövök.
Majd ha felnőnek, mi nem ebben az életben lesz, hisz az utolsó száz esztendő sem volt elegendő. A titkolózáshoz nem volt hozzáfűzni valóm, az életem múlott rajta, hogy ők nem tudják. Elkaptam Thorson király aggódó tekintetét, de muszáj volt túlesnem rajta, bármennyire is nehéz volt. Megremegtem Lyron szavai után, s ismét ráemeltem a tekintetemet, a rideg s elutasító szavak után nem tudtam visszatartani a sírásomat s a könnyeim végigperegtek az arcomon. A hatalmas zöld kendőt még inkább magamra csavartam, hogy az alakomat elrejtsem s a férjem elé sétáltam. A megmaradt büszkeségemmel álltam meg mellette s néztem a szemébe, habár a szemeim könnyesek voltak s az arcom is nedves a lehető legkirálynőibb tekintettel néztem rá, még ha oly betegnek s elnyúzottnak is tűntem ebben a pillanatban. Alig Három hónapja még boldogan ünnepeltük az esküvőnket, boldog voltam s mosolygós. Míg most? Csak összetörten készülök neki olyat mondani, mivel odahaza a világ legboldogabb s legbüszkébb férfijává tehettem volna, de itt? Immáron csak kötelességből mondom el neki ezt a hírt s azért, mert a legjobb barátja is szerette volna, ha tudja… szóra nyitottam a szám, de az első néhány másodpercben nem tudtam, hogy miként kezdhetném el.
< - Én… - csuklott el a hangon. – Úgy vélem, hogy joga van tudni mindezt nagyuram a saját érdekében is. Tekintve, hogy a következő találkozókor már nem fogom tudni titkolni sem elrejteni ezt s mindenki megtudja. S félek, hogy ezen információt ön ellen használnák fel s nem kívánom sem önt, sem pedig őt veszélybe sodorni amiatt, amilyen helyzetben vagyok… >
Néhány pillanatra lesütöttem a szemem, mindig úgy képzeltem el, hogy örömmel mondom el, öröm s nem bánatkönnyek közepette. Megremegtem, nem mondhattam ki, hogy szeretem, nem simogathatom meg az arcát s csókolhatom meg. nem bújhatok hozzá, hogy vigasztaljon meg, mire oly nagy szükségem lenne, hogy végre biztonságban érezhessem magam. Nem tűnhettem egy pillanatra sem gyengének. Újra felnéztem bele a szemébe, a kezeimet ökölbe szorítottam, de még így is mindenki láthatta, hogy reszketek.
< - Gyermeket várok Lyron… apa leszel. >
Már nem tudtam magázni, a hangom remegett, félelem, megindultság s aggodalom csengett belőle. Néhány pillanatig még a szemébe néztem, majd szomorúan fordultam el tőle s indultam ki a helységből. Eljöttem, miért akartam, tudtam s éreztem, hogy ez lesz a vége, hogy egyedül maradok, immáron ténylegesen.


Constantine
Lyron felszólalása szinte várható volt, látszik rajta, hogy nincs túl jó kedve, és az is, hogy a pokolba kívánja az egész helyet. A többiek viszont Roy kivételével hajlandóak belemenni a dologba, és szívesen segítenék egymást. Eianr pedig aztán elmagarázza, mire is célzott pontosan Melissa.
-Azt hiszem, igazad lehet, talán egy népet vezetni hosszútávon nagyobb felelősség, mint elsőre tűnik. Továbbra is úgy gondolom, hogy képesek lennének nélkülünk is tovább élni ezek az emberek, de talán pont amiatt lett ránk szükségük a túléléshez, hogy beavatkoztunk az életükbe - válaszolom neki. Melissa viszont máris felkapta a vizet, és ahogy az előbb gondoltam, rögtön távozni készül. Azonban előtte a beszégletése Lyronnal... Több, mint teátrális, vajon miről lehet szó? Talán most szakítottak végleg? Eddig is elég feszült volt köztük a hangulat, de ez már több, biztosan komoly dolog. Kérdően tekintek Einarra, ő mint uralkodói család leszármazottja talán érti ezeket a jeleket. Nagy levegőt veszek és visszafordulok a többiekhez, főleg Frankhez és Einarhoz.
-Ami engem illet, az együttműködés egy méllyebb formájában gondolkoztam az utóbbi időben. Amiket népünknek nevezetünk, azok otthoni mértékkel csak falunyi emberek, amikből még rengeteg van, és ami engem illet, nem mondanám, hogy túl szoros kötődés alakult ki köztünk. Arra próbálok kilyukadni, hogy ahelyett, hogy a kontinens átellenes pontjairól próbálnánk kereskedni és együttműködni, helyette megpróbálhatnánk valóban összedolgozni egyetlen népet vezetve. Nincs értelme versengeni, mikor ugyan az a célunk. Hogy példát is mutassak, én ezennel felajánlom a segítségemet, elhagyom a szigetet, ahol eddig éltem, és bebocsátást kérek valamely néphez. Nem kérek semmit cserébe, sem közös irányítást, sem semmi mást, egyszerűen úgymond tanácsosa leszek a vezetőnek, hogy segítsem a tudásommal és képességeimmel, és együtt egy életképesebb társadalmat alakíthassunk ki. Van olyan, aki elfogadja az ajánlatomat? Még jobban örülnék, ha olyan is akadna köztünk, aki követi példámat.
Főként Einartól remélek pozitív választ, de nem kizárt, hogy Frank is belemenne a dologba.


Pacifista
- Köszönöm a lehetőséget miszter Thorson. A részletekről később egyeztessünk. - már majdnem visszaül, amikor még a többiekre sandít egy pillanatra. - Quentin ötletét fontolóra kéne vennünk. Azzal a kiegészítéssel, hogy az életkörülmények javítása érdekében nem ártana, ha ez az egyesülés nem csak perszonális lenne, hanem..."törzs" szintű. Egy nagy település ami aztán könnyebben fejlődhetne mind területileg, mind technikailag. - mondja, aztán leül.


Roy
Úgy érzem, hogy ezek az összejövetelek nem lesznek túl célravezetőek. Épp ezért én ki is vonom magam a társalgásból. Hátradőlök, és csak élvezem a műsort, ami lassan kezd egy... hát, nem is tudom mire, de valami nagyon szánalmas dologra hasonlítani. És még ráadásnak ez a balga ötlet is. Az itt jelenlévők soha nem fognak tudni összedolgozni. Ami engem illet nem is nagyon akarok. A sötétség majd megmutatja hogy keveredjek innen haza, és akkor majd jól az arcába röhöghetek mindenkinek. Igen, már alig várom, de addig is, nem hiányzik a háborúskodás. Inkább szép csendben meghúzom magam, és elvonulok a világ elől. Inkább mint az összedolgozás.
Legszívesebben már most itt hagynám a társaságot, de nem akarom felrúgni az illemszabályokat. Inkább csak üldögélek szép csendben, kivonva magamat minden kérdés alól, És csak várok.


Morsus
Lyron teljesen érdektelenül figyelte a többieket, de még felesége szavaira sem mondott semmit sem. Csak nézte őt és komor arccal hallgatott. A hírtől viszont összerezzent.
< - Ezt... ezt nem beszélhetjük meg itt. Elmegyek hozzád egyedül. >
Mondta egyenesen, de arca egy pillanatra sem változott majd feláll és megragadta a szigonyát.
- Számomra ez a gyűlés végett ért. Más utat akarunk követni és még mindig nem tudtok olyasmit nyújtani, amire a szükségem lehetne, de figyelmeztetlek benneteket - ezzel szigonyát az asztalnál ülőkre fogja. - Az első ki megtámad engem, legyen az harcostárs, barát, fivér vagy maga az ördög... nem számít. Halálnak halálával fizeti meg ostobaságát. Következő ülésig viszlát.
Mondta a király és megtörve az illemet kisétált nem várva senkire a vízbe ugrott és eltűnt.


Pacifista
- B@ssza meg. - hagyja el Frank száját a káromkodás, amikor - B@ssza meg Lyron. Nem maga körül forog a világ. Nem tűnik fel, hogy megváltoztak a játékszabályok? Nem isten már, nem király. Csak kakas a szemétdombján, pont mint a többiek. Fusson, meneküljön azok közé akik istenítik. ÍGY ELFELEDHETI AZ IGAZSÁGOT. HOGY ITT EGY SENKI!
Frank az utolsó mondatnál már állt. Épp hogy csak felemelte a hangját, de mindenképpen tiszteletlenné vált.


Thorhalla
Fél füllel hallgattam csak Constantine magyarázatát, akárcsak a többiekét, de inkább az úrnőt és Lyron-t figyeltem. Az utolsó mondat utáni összerezzenést, nem tudtam nem észrevenni, amin elmosolyodtam. Tehát már tudta, hogy apa lesz, ettől kezdve az ő kezükben volt újra a sorsuk. Én mindent megtettem, mit tudtam. Az úrnő elindult kifelé, s Lyron fenyegetéssel távozott. Az arcomon a szavai után őszinte mosoly került, már minden rendben lesz. Ezek után biztosan, még mindig fontos neki. Oldalra néztem és Constantine kérdő tekintetét kaptam el.
- Sajnálom barátom, esküt tettem, hogy nem beszélek róla – ráztam meg a fejemet. – Ha Lady Melissa úgy ítéli meg, hogy tudhatjátok, tudni fogtok róla. De nem tőlem.
Ezek közben Frank dühkirohanását már nem tudtam megállni szó nélkül. Dühösen csaptam le az asztalra miközben felkeltem a helyemről.
- ELÉG! – mennydörögtem s a szemeim szinte villámot szórtak, lángoló dühvel néztem végig a halandókon. – Csak még egy ilyen szó bárkitől is az úrnő vagy Lyron felé s azt én viszem ki a szigetről, hogy párbajon vegyek elégtételt a sértésekért! Pontosan ez a viselkedés, amit mutattok az, ami miatt ketten már távoztak innen! Fogalmatok sincs, hogy mi megy itt, Lyron azt tette, ami a kötelessége, én sem tettem volna máshogyan a helyzetében, de láthatóan senki sem fogta fel, vagy értette meg, hogy mit miért és hogyan lépett! Egy pillanatra elnézést.
Szerencséjük, hogy nem volt nálam a Mjölnir, akkor valószínűleg a helyből nem maradt volna sok a kinti villámok miatt, mit a dühöm okozott volna. Ezzel felkeltem az asztaltól és Lady Melissa után siettem, mikor kiértem hozzá letérdeltem elé s kézcsókkal búcsúztam.
- Most már minden rendben lesz úrnőm – mosolyogtam rá. – Tudom, hogy nem tudlak marasztalni, míg mi végzünk, így csak arra kérlek vigyázz magadra!
Végül még biccentettem felé s visszatértem a többiekhez.
- Az ötletetek meddő – mondtam. – Hogy akartok mégis több különböző nemzettséget vezetni egy helyen? Hát nem látta senki a bizonyítékot, hogy még két szerelmes szív sem tud együtt dolgozni? Magam is tudom, hisz asszonyommal megannyiszor veszekedtünk az uralkodás terén, mert máshogy látjuk a dolgokat. De – tártam szét a karom. – Kíváncsian hallgatom, hogy mégis miként gondoltátok.


Ko-Rel:
Láttam, hogy összerezzent, de még így sem kaptam tőle egyetlen jó szót sem. Mikor mondta, hogy eljön hozzám egyedül arra én rezzentem össze, csak bólintottam s elhagytam a helységet. Kint a falnak támaszkodtam s hallottam, hogy miként fenyegeti meg a többieket. Ki volt ez a férfi? Ugyanaz, kibe még gyermekként beleszerettem, kiért az életemet adtam volna néhány hónappal korábban Krang puccsa alatt? Vagy ugyanaz, kinek igent mondtam s kihez boldogan mentem hozzá feleségül? Kinek az ártatlanságomat adtam a nászéjszakámon. Ismertem én ezt a férfit egyáltalán? Szótlan figyeltem a hátát, miközben elviharzott a folyosón az ellentétes irányba, mint hol én álltam. A szívem megszakadt, mikor a szárazföldi utána kiáltotta a sértéseket, még szerencse, hogy Lyron már nem hallotta. Thorson király szavaira a sírás közben is kénytelen voltam elmosolyodni, hogy még most is minket véd. Egy igaz barát, kit meg sem érdemeltünk. Elindultam kifelé, de a szavaira megtorpantam, hát kijött elbúcsúzni? Halványan igyekeztem rámosolyogni, az egyetlen személy, ki még itt is betartotta a lovagias illemet, milyen szerencsés a királynője, hogy ilyen férje lehet.
- Köszönöm a szavait királyom – mondtam. – Vigyázni fogok s remélem igaza lesz önnek.
Mikor elindult befelé én lesétáltam a tengerpartra. Igaz ide hajóval jöttünk, de most nem úgy távozok. Belegázoltam a vízbe, majd elmerültem benne, végre egy olyan hely, hol a szárazföldiektől nem kellett félnem, hol szabad lehettem. Úszni kezdtem dél felé, hogy valamikor végre hazaérhessek.

//Majd Z szól gondolom, ha hazaért//


Constantine:
Frank az első, aki szerint lehet értelme a szövetségnek, de szerintem nem egészen jó az ötlet, amit felvetett. Mielőtt válaszolhatnék, Lyron visszavonulót fúj, én pedig csak szememet dörzsölve rázom a fejem.
-Minden jót! - Mondom halkan, mikor távozik. Aztán jön Frank kirohanása, nem mondanám, hogy helyénvaló, persze ettől függetlenül lehet igaza, de ez a hangnem akkor sem segít. Einar persze hasonló hangnemben fenyegetőzéssel válaszol arra, hogy valaki fenyegetőzéssel válaszolt a fenyegetőzésre. Ennek így nem nagyon lesz vége soha. Melissa távozásakor neki is intek, aztán visszafordulok Einar kérdésére. Megvárom, míg mindenki lenyugszik, és visszaül.
-Elmondom, én minként gondolom. Ha domináns személyiséggel szemben akarsz dominánsan viselkedni, annak soha nem lesz megegyezés az eredménye. Ezért van, hogy semmi értelme, amikor Lyron fenyegetőzésére Frank is fenyegetéssel válaszolt, egyikük sem fog jobb belátásra térni, és amikor te is fenyegetőzni kezdtél, az sem győzte meg Franket, hidd el, legfeljebb megijesztette, ami nem tart örökké, és nem is jó hosszú távú megoldás a meggyőzéssel szemben. Ezért talán nem is hangsúlyoztam kellően, amikor azt mondtam, hogy én nem uralkodótárs akarok lenni, szó sincs arról, hogy ketten uralnék egy népet valakivel. Vezető csak egy lehet, egynek kell lennie, és ha kettő is van, mindig van egy, aki erősebb, dominánsabb, ha úgy tetszik. Én ezt elfogadom, és előnyünkre szeretném fordítani, hogy én magam nem vagyok efféle uralkodó személyiség. Szívesen követek parancsokat, mi több, elfogadom, hogy mások bölcsebbek közülünk, mint én, és akkor is követem őt indokolt esetben, ha épp nem értek vele egyet, így juthatunk csak előrébb. Mindössze arról van szó, hogy tudásom az otthonunkból hozott emlékek miatt értékesebbek, mint a legtöbb alattvalóé, így én magam ehhez mérten kérnék kiemeltebb helyet. Ami pedig a népek egyesítését illeti... Nem hinném, hogy kivitelezhető esetünkben, hiszen népeink nagyon messze élnek egymástól, nem szívesen hagyják el otthonukat, hogy ismeretlen földön éljenek, ahol nem tudnak vadászni, halászni, élni úgy, ahogy megszokták. Nos hát ez a véleményem. Így már jobban hangzik, Einar?

Sarah
*Vilayet tenger*
Nagy csörtetéssel rontok be a terembe, majd belépvén megtorpanok és körbe nézek a társaságon.
-Üdv!- nyögöm ki kicsit lihegve. - Elnézést a késésért, lemaradtam valamiről?. - Kérdem miközben elfoglalok egy széket az asztalnál, igazából nem nagyon realizálom hogy kevesebben vagyunk mint amennyien amúgy vagyunk, még az is megfordul a fejemben hogy el se lett kezdve.
~ Lehet nem én késtem? ~ Mosolygok kicsit magamban, majd el is vetem ezt a gondolatot. ~ Náh, tuti hogy utolsónak értem ide. ~ Még egyszer végig nézek mindenkin, egy kicsit feszültnek látszanak, de lehet csak idegesek a kezdés miatt.

*A törzs.*
A törzs szokásos életét élte, próbáltak jó földműveseket játszani, fejték a kecskéket és aratták ami kinőtt a földből. Harc terén a csapatok keményen gyakoroltak, a stratégák pedig próbálták nekik elmagyarázni a dolgokat, több kevesebb sikerrel, de inkább többel. Konkrétan minden rendben ment míg Sarah nem volt otthon.


Roy
Kezd tényleg nagyon elegem lenni. De úgy mindenkiből. Ebből a felfuvalkodott uralkodói rétegből, akikben csak a gőg maradt meg a hajdani uralkodók tulajdonságai közül. Többen el is hagyják a termet. Ez igen. Ez az uralkodói réteg. Rohadt férgek. Ha valamit nem tudnak elérni megfélemlítéssel, vagy pár dührohammal, akkor távoznak. A fennhéjázó uralkodói szöveg mögött pedig ők is csak egyszerű gyilkosok. Pont mint bárki más ebben a teremben. Constantin hozzászólásiban viszont látom az értelem megnyilvánulásait. A gondolkodás nyomait. Nem is habozok, rögtön pergament és tollat ragadok, majd fogalmazni kezdek egy rövid kis üzenetet. Közben megérkezek legutolsó eltévedt társunk is. Vele még egyetlen szóváltásom sem volt, így nem is szentelek neki figyelmet, inkább papírra vetem gondolataim. Amint végeztem az írással, megvárom amíg a tinta megszárad a papíron, majd összehajtom, és elindulok az ajtó irányába. Közben pedig Constantin elé csúsztatom a kis papírszeletet, lehetőleg hogy a többiek ne nagyon vegyék észre, és mint aki jól végezte dolgát kisétálok az ajtón az új jövevény mellett, majd csak hogy a köszönést se hagyjam ki, a vállam felett hátraszólok a többieknek.
-Hölgyeim, uraim, egy élmény volt, kérem ne ismételjük meg túl hamar.
Majd minden további nélkül szárnyra kapok, és megpróbálom minél gyorsabban elhagyni ezt az átkozott helyet. Haza megyek. Már ha nevezhetem így a törzsem újonnan alapított városát.
Kíváncsi vagyok, kapok e választ az üzenetre. /Ön számomra az értelem oázisa a butaság sivatagában. A közeljövőben felkeresem./ Nem túl királyi, de legalább lényegre törő. De most inkább megpróbálom kiverni a fejemből ezt a szörnyű napot. Hosszú út áll még előttem.


Morsus
Tanácskozás:
Lyron, Melissa, Roy távoznak, de Sarah nem sokkal utánuk megérkezik. A tanácskozás folytatódhat.
/A gyorsabb tárgyalás érdekében szabad körök vannak egészen az utolsó távozóig és utána folytatjuk a törzseknél./


Thorhalla
Vettem egy mély levegőt, ennek így soha sem lesz vége, lehetéses, hogy jobban kellett volna az anyámra és Halla-ra figyelnem, amikor tanítottak, de engem is legalább annyira érdekelt az egész, mint a húgomat. Harcosok vagyunk s nem pedig.
- Nem fenyegetőztem, egy párbaj nem az – mondtam. – Arról tudni fogsz, ha fenyegetőzöm. Csupán elvárom, hogy mindenki úgy beszéljen, ahogyan a másikat megilleti. De láthatóan már ez is túlságosan nagy kérés ezen a helyen.
Megcsóváltam a fejemet Constantine kifejtése után.
- Még mindig lenyűgöz az emberek naivsága – mondtam elmosolyodva s megvakartam a tarkómat. – Mondom én főleg az előző okfejtésem után… Én nem vagyok Midgardi, s nem is kívánok a ti értékrendetek szerint élni sem egy olyan társadalomban bármilyen helyet ellátni, amilyet bármelyikőtök elképzelt. A sajátomat követem, mibe születtem, miben nevelkedtem, s miben több, mint fél ezer éve élek, ezért ne hibáztassatok. Közületek egyikőtök sem tenné meg, hogy nem próbál modernség felé nyúlni, s én nem kívánok vikingkor fölé lépni, mert nem is tudnék. A hatalom sokakat megrészegít barátom – mondtam keserűen. – Most még így gondolod, de ha csoportosultok mi lesz, ha pár hónap, év után a társadat, társaidat zavarni kezdi, hogy többen vagytok? Hidd el eleget éltem Thorhalla mellett, hogy tudjam, ha valaki innen csak tized annyira oly számító, mint az asszonyom, senki sincs biztonságban, hiszen az kapni fog a lehetőségeden s az ősi istenek irgalmazzanak a többieknek.
Felkaptam a fejemet mikor a másik hölgyemény megérkezett, odaléptem hozzá, fél térdre ereszkedtem előtte, s ha engedte kézcsókkal üdvözöltem.
- Szép hölgyem! – mondtam mosolyogva. – Nagyjából a tárgyalásról. Én most távozom. Az ajánlatomat fenntartom, aki kereskedni kíván velem, vagy tanulni azt örömmel, barátként fogadom magamnál. De a védenceimet, kikért már én felelek, nem fogom otthagyni.
Még a többiekre néztem s vártam, hogy mit fűznek mindehhez.


Consti
Roy távozásával átcsúsztat egy cetlit, amit elteszek úgy, hogy a többiek ne vegyék észre, valamiért ő így akarta, így hát tartom magam hozzá. Einar okfejtését szomorúan hallgatom végig.
-Sajnálom, hogy nem tudsz bízni egyikünkben sem. Remélem, egyszer majd ez megváltozik, barátom - ezzel búcsúzom Einartól.
Az újonnan érkező Sarahra nézek, aki igazából nem késett sokat, de ahhoz épp eleget, hogy a lényegről lemaradjon.
-Szia, ülj csak le, majd elmesélem, mi volt eddig - köszönök Sarahnak. - Lyron a szokásos módon hamar megelégelt minket, pláne amikor Melissa elmodnott neki valami nagyon fontos dolgot, a saját nyelvén mondta, így nem értettem, de sírt is, és Lyront is eléggé meglepte a dolog. Roy szótlan maradt ezúttal, Einar és Frank kereskedelmről egyeztek meg, én pedig... Nos, felajánlottam, hogy a törzsemet hátrahagyva társulok valakivel, ezzel erősítve az együttműködésünket, de Einar nem volt vevő az ötletre, Frank szerint pedig egyesíteni kéne a törzseket, ami az én törzsem esetében nem kivitelezhető. Ami a kereskedelmet illeti, szerintem Einar ajánlata rád is érvényes, akárcsak az enyém. Természetesen, ha többen is igent mondanak az ajánlatomra, akkor döntenem kell, de kifejezetten örülnék, ha esetleg más, például akár te is követnéd a példámat, és segítenél egyesíteni az ittlévőket. Dióhéjban ennyi.


Sarah
Eléggé meglepődtem, majd zavarba is jöttem mikor Einar kézcsókkal köszöntött, életem legelső bizar élménye, legalább is ilyen téren. Végighallgatván mindkettejüket egy fél percig csak csendesen állok és nézek a semmibe, konkrétan feldolgozom az információkat. Szinte hallani lehet ahogy kattognak a törött fogaskerekek, majd Constantinere nézek először.
- Akkor elég gyors tanácskozás lehetett. - Mosolygok kicsit. - Jobb ha a törzseddel maradsz. Bár egy közös nagyhatalom, valószínűleg nagy segítség lenne mindenkinek, de szerintem még túl korai, és valószínűleg vannak akik erőteljesen ellenzik. - Kis csend. - Frank ötlete pedig hibás, a népek egyesítéséből csak belső hatalmi viszályok lennének. - Még egy kellemetlen csend. - Bocsáss meg, nem kötekedni akarok csak ha már így lemaradtam legalább elmondom a véleményem. - Mosolygok a férfira, majd Einarra nézek.
- Ami a tanulást illeti, fegyverek és fém munkálás terén szeretnék tőletek tanulni, csak nem tudom mit adhatnék cserébe érte. -

// Nem tudom hogy ért-e a vaskohászathoz, ha nem akkor a " fém munkálás " nincs odaírva //


Thorhalla
Barátságosan mosolyogtam Constantine-ra, ha nem lett volna ennyire furcsa a szituáció, talán még fel is nevettem volna.
- Megbízom bennetek – mondtam. – Ha nem így lett volna, nem kínálom fel, hogy gyertek el hozzám.
Úgy tűnt, hogy az ifjú hölgy szerint is túlságosan korai lett volna még törzsek, vagy éppen kialakuló társadalmaink egyesítéséről beszélni. S nagy bánatomra úgy tűnt, hogy Constantine a figyelmeztetésemet sem vette észre. Mikor lett ilyen? Hiszen határozottnak ismertem meg, hiszen ez volt az oka annak is, hogy az asszonyom is kedvelte, pedig nem igazán kell fejtegetni azt, hogy ő miképp áll a halandókhoz. Az ifjú hölgyre mosolyogtam kedvesen.
- Én is ezt fejtegettem nekik – mondtam. – Bár nekem nem akartak hinni, az előbbi rossz tapasztalok miatt, mik az uralkodók részéről érték őket. S Omega nem tévedett, téged is örömmel látlak a törzsemnél, ha tanulni óhajtasz. A többi részt megbeszélhetjük ott is – vigyorodtam el egy pillanatra. – Csak gyere el, s még amin gondolkodjunk, kommunikáció! Kétlem, hogy lennének szelídített galambjaink, vagy lovas futárok kik a leveleket viszik szerte a világon.
Még biccentettem a többieknek s most már tényleg kisiettem a helységből s az épületből. Volt valaki, kit még haza kellett vinnem innen, s csak remélni tudtam, hogy be fogom őt érni valahol a szárazföldön.


Consti
Sarah hasonlóan szkeptikusan áll hozzá az ajánlatomhoz, vagy ötletemhez, ahogy tetszik.
-Nem értem, miért lenne túl korai, már jó ideje itt vagyunk, és szerintem minél több ideig maradunk külön, annál inkább lesz túlkéső egy ilyen szövetséghez, mert mindenki a saját törzséhoz fog ragaszkodni. Mindenesetre sajnálom, hogy te sem tartod jó ötletnek.
Frankre nézek, aki már jó ideje hallgat, úgy tűnik, eredménytelenül telik számomra ez a tanácskozás. Einar utolsó felvetett ötletére már nem tudok váalszolni, mert azonnal távozik is. Végülis egyetlen másodperc alatt képes vagyok a karperec segítségével egyikünk birodalmából a másikéba érni, így amikor én akarok közölni valamit, nekem nem jelent gondot. Beállhatnék postaszolgálatba, mindent jobban élveznék, minthogy azt nézzem, ahogy mindenki marakodik, Einar és Roy közt tapintható a feszültség, Lyron gyűlöl mindenkit, talán leginkább önmagát, amiért a feleségével így bánik, Melissa szóra sem méltatja az embereket, Sarah és Frank pedig kis mértékben kooperálnak, de csak azért, hogy önmagáukat erősítsék, és bele sem gondolnak, hogy hogyan szolgálhatnák a közös céljainkat. Talán a törzs hatása, ahová kerültem, talán az elszigeteltség, a nyugodt tengerpart, és a jó idő, vagy nem is tudom, minek az eredménye, de valamiért én szarok az egészre. Nem érdekel, hogy ki mit hódít meg, mit termeszt a földjén, hogyan vadászik, és mihez képez katonákat. Haza akarok jutni, vagy békésen, kényelmesen meghalni itt, más opció nincs számomra, és talán különös, de... Épp azzal, hogy alacsonyabbak az elvárásaim, emiatt érzem úgy, mintha a többiek felett állnék a konfliktusaikban. Lehet hogy egyszerűen külső szemlélőként kéne néznem mindent ami itt folyik, amolyan összekötőként, és kimaradnom a háborúskodásaikból. Csalódottan csóválom a fejem, miközben a pipámat felveszem az asztalról, és a számba teszem.
-Fegyverek készítése, katonák kiképzése... Jó háborút nektek!
Ezzel a karperecek segítségével már lépnék is át a Kvantum zónába, hogy visszamenjek a szigetre, ám úgy látom, mintha Frank szólni szeretne. // //


Paci
- Constantin. - kezdte nagyon távoli gondolatokkal a homlokán. - Kérem várjon egy pillanatot. Nyugtalan vagyok. - Gyakorlatilag megfeledkezik mindenki másról a teremben. Elkezdi ujjaival fésülgetni hosszú szakállát. - Az a helyzet, hogy amióta itt vagyunk, nyughatatlan vagyok. Ráadásul ez a nagy nép vezetés sem megy, ezt el kell ismernem. Valójában úgy érzem be vagyok zárva. De most, Einar elültette a bogarat a fülembe.
Frank felállt és elkezdett elindulni az asztal körül.
- Lehet, hogy nem tudok magasra emelni egy civilizációt. De egy családot, kisebb csoportot eligazgatok. Nekem vannak lovaim és olyan...társaim, akik hajlandóak lennének újra nomád életmódot követni. Mi lenne, ha azt mondanám, hogy megoldom az üzenetközvetítést? Lovasok a törzsemből. Akik velem tartanak nomád életet élnének és ideiglenes településeket hoznának létre valami központi területen. A többiek a...heh...népemből meg elboldogultak nélkülem is...


Sarah
Einar tesz egy érdekes megjegyzést, maj lelép, én csak mosolyogva nézek utána, majd Constantinera nézek. Utolsó mondatára megrázom a fejem.
- A fegyverek nem feltétlenül háborúzáshoz kellenek, tudod a baltával fát vágnak. - Vigyorgok hülyén. - Amúgy sem tervezek háborúba bonyolódni, úgy nézek ki mint egy hadvezér? - Mutatok végig magamon. - Ami harcba hajlandó vagyok belemenni az maximum a törzsem védelme érdekében lessz. - Még csendesen végig hallgatom Frank beszédét, érdekes döntésnek tartom hogy nomádkodni akar, de nem szólok bele, az ő dolga.
- Nos uraim... - fordulok az ajtó felé, és sétálni kezdek. - én távozom. - Még a tőlem megszokott módon sétálás közben felemelem a bal kezem, és legyintek vele egyet hátra a vállam felett, amolyan köszönés gyanánt.
~ Micsoda felfogás... ~ Mérgelődök kicsit magamban még mindig Consti hozzászólásán, de gyorsan elterelem a figyelmem. Még épp időben eszembe jut egy kis mondani való és vissza kiabálok, bár már elég távolra kerültem, van akkroa hangom hogy bent még meghallják.
- Ja és ha van valami végleges döntés a komunikációval kapcsolatban akkor tájékoztassatok. - Majd haladok tovább mitnha mi sem történt volna.


Consti
Frank elég érdekesen vezeti fel a problémáját, és nem egészen értem, hogy miért pont nekem mondja, de végülis én is ugyan annyira érdekelt lehetek a dologban, mint bárki más.
-Hasonló dolgokon gondolkodtam én is, és örülök, hogy ahelyett, hogy hadsereget toboroznál, inkább valamivel egymás javát akarjuk szolgálni. Bár ezt a postásdit nem tartom jó ötletnek, tudod, én képes vagyok teleportálni, pár naponta meglátogatok mindenkit, és könnyen elszállítom az üzeneteket. Egy kisebb lovasnéppel nagyjából egy hónap lenne, míg elérnél a kontinens egyik felétől a másikig, ha gyorsabban mész, kidöglenek a lovaid. Mondanám jó tanácsnak, hogy segíts a kereskedelemben, de ehhez sok előkészület kell, és nem tudom, hol találsz embereket, akik követnek téged, hogy elvidd őket a földjükről, és kereskedőket csinálj belőlük, szállítókat, vagy hírvivőket.
Sarah távozására én is intek neki.
-Szóval nem tudok jó tanácsot adni, de ha belátod, hogy nem vagy jó a vezetésben, az már félsiker, talán Melissával kéne beszélned, ő értékelné ezt a meglátást, és ez elősegítené az együttműködést. Valószínűleg segítene neked, de legalábbis jobb tanácsot adna, mint én. Hiszen látod, én magam is más segítségére akartam lenni, mert egyedül nem éreztem, hogy haladást tudnék elérni.


Paci
Hosszan és csendben elmélkedik Frank, majd átszellemült tekintettel feláll és elhagyja a termet.


Bishop
Figyelem az egész gyűlést, emberek jönnek, mennek, felháborodások, viták, fenyegetések. Nem tetszik nekem a dolog, azok akik az elején tanítani akartak, most mind eltűntek, de nem baj, én legalább itt voltam.
~ Érdekesen alakul a helyzet, háborús készülődést szimatolok, itt valami történni fog. Lássuk mit lehet még ebből kihozni.
Előre dőlök kicsit, hogy a többiek lehetőleg észre vegyenek.
- Érdekesnek tartom az eddig elhangzottakat. Nem tudom önök egyet értenek-e velem, de fenyegetésnél sokkal félelmetesebbek lehetnek akár a puszta tények is... Mindenki sereget akar? Mindenki uralkodni akar? Elég forró volt itt a hangulat, ha javasolhatom, vigyázzanak magukra. -mondom mosolyogva- Constantin, érdekesnek tartom az ajánlatát, én bármikor szívesen várom, Frank ha gondolja a népét egyesítheti az enyémmel, nálam elég nagy a fegyelem, így nem hiszem, hogy nagyobb viszályok alakulhatnának ki. Mit gondolnak az ajánlatról?


Constantine
Frank némán távozik, kicsit különösen nézek utána, legalább köszönhetett volna. Aztán Bishopra nézek, aki kissé rosszallóan beszél a seregekről.
-Én meg azt tartom érdekesnek, hogy úgy beszélsz a többiekről, mintha te más lennél. Mintha te nem azzal kezdted volna a törzsedben a munkásságodat, hogy hadsereget kezdtél kiképezni, falat húztál, és járőröket küldtél ki. Ne feledd, hiába mentél a hegy lábához, távolabb tőlünk, én attól még látom, mire készülsz. Milíciának hívod a törzsedet, és diktatúrát akarsz. A Földön nem működött, egyetlen országban sem, ahol megpróbálták, te pedig mindenféle tapasztalat nélkül próbálod itt fenntartani. Ez nem lesz hosszúéletű. Én szeretném békében, kényelmesen leélni az életemet, ha már nem tudok hazajutni, és a te... "Nem jóléti államod", ahogy mondtad, nem kecsegtet semmi bíztatóval.
Ezzel pipámba szívok, és a Kvantum zónába átlépve a törzsem területén, a szigeten jelenek meg, ahol kifújom a füstöt. Majd előveszem Roy cetlijét a zsebemből, elolvasom, és egy kis fintorral reagálok rá. Azt hiszem, meg kell látogatnom, mindenki így helyes. Persze előbb neki is haza kéne érnie...


Bishop
Constantin is úgy látszik elveszti az eszét, hát igen, van ez így, ez a mai gyűlés, úgy látszik elég össze-vissza volt, de én nem bánom.
~ Mondjuk egy szóval sem mondtam, hogy más vagyok a többieknél, mondjuk lehet kicsit előre látó voltam, hogy bevédtem magam, de mindegy, az biztos, hogy én nem indítok hepajt, megteszi azt majd más. Ideje hazamenni.
Ezután fogom magam és elindulok hazafelé, azon az úton, amin idejöttem, remélem, gyorsabban hazatudok érni, mint ahogy ideértem.


Morsus
Törzsek:
Pár nap után, mindenki hazatér. Kérek mindenkit, hogy írja meg pontosan mit is tesznek hazatérve. Mindnaki kap 10 újabb katonát (rátok bízom milyet).
Plusz:
- Sarah megérkezik Eianrhoz
- Roy, Constantinehoz
- Lyron melissához.
A gyorsaságért a tárgyalásokban szabad körök lesznek függetlenül a törzsek sorsától ameddig nem tör ki harc.

Melissa:
A vízből csak úgy emelkedik ki és sétál fel Lyron szigonya nélkül. A fegyveres őrök mellett csak úgy elsétál ha valaki megtámadná egyszerűen erejénél fogva dobja el őket. Addig meg szótlanul ameddig meg nem találja a királynőt.


Ko-Rel
~ Attilan ~
Mikor hazatértem meglepetten tapasztaltam, hogy a védenceim mennyi füvet gyűjtöttek össze, míg távol voltam. Először noha nem ezekkel foglalkoztam, pihenésre volt szükségem, s feljegyeztem a mostani utazást is. Mivel nem nagyon volt hova agyagtáblára, s elhelyeztem a könyvtárban. Valamikor majd ki kellene égetni őket, hogy maradandóak legyenek. A következő néhány napom azzal telt, hogy a népemet tovább tanítottam a saját nyelvemre, s én is tanultam az övéket, hogy a lehető legkönnyebben tudjunk kommunikálni. A füvekkel foglalkozókat s a javasasszonyokat az orvoslásra, s gyógyításra, hogy melyik sebet miként tudják ellátni, melyik betegségre milyen főzetet készítsenek. S kik alkalmasak voltak rá, azokat továbbra is egyszerű szövegek olvasására s írásra tanítottam.

Jó néhány nap telt el, mire végül hosszabb időt is áldozhattam az egyik kedvenc foglalatosságomnak, a kertészkedésnek. Nem messze a várostól, közel a tengerparthoz egy kisebb sziklás részen sikerült egy olyan helyet találnom, hol végre magam lehettem, gyönyörködhettem a tájban s a tengerben. A környéken s az utazásom során talált virágokat ültettem el itt s készítetem a kertemet. Igaz nem volt olyan szép, mi odahaza Attilan-on s Atlantiszon volt, de egyszer csak lesznek itt is meseszép virágkülönlegességeim. Időnként vissza-vissza néztem a falura, de mégsem az ott történtek vonták el a figyelmemet. Megremegtem, mikor megláttam, hogy Lyron megérkezett. A szívem most is, mint mindig hevesen kezdett verni, mint mikor meglátom, de most nem örültem. Néhány napja, a találkozón még vártam, hogy lássam s beszélhessünk, de az ottani viselkedése után már nem, féltem. S szerettem volna úgy megőrizni őt az emlékeimben, mire emlékeztem s nem arra a férfira emlékezni, kit itt láttam.
Figyeltem, ahogyan a lakosaim errefelé mutatnak, ahol vagyok. Bánatosan figyeltem, ha közeledett s csak akkor hagytam abba a virágok gondozását, mikor Lyron már a közelben volt. Akkor keltem csak fel s poroltam le magam, úgy szerettem volna odafutni hozzá s a nyakába ugrani, de csak kihúzott háttal, mozdulatlanul figyeltem, míg fel nem ért hozzám, az arcomon eddigre úgy hiszem sikerült minden érzelmet eltűntetnem s csak a szemeim árulkodhattak, hogy miként érzem magam.
< - Királyom! – pukedliztem kissé. – Jól telt az utazása? Bocsásson meg, hogy így fogadom, de kissé későbbre vártam az érkezését. Ha vár néhány percet befejezem a kertészkedést s odalent a faluban rangjához illően tudom önt köszönteni s fogadni. >
A hangom még saját magamnak is fájdalmasan fakó s bánatos volt. S már fordultam is vissza a holmimhoz, hogy összeszedjem őket s visszavihessem őket a szállásomra.

//Nem kéri a harcosokat, inkább becserélném 5 olyan személyre, aki ért a gyógyfüvekhez, és 5 valamelyest írástudóra őket//


Thorhalla
~ Glaðsheimr ~
Miután Einar hazatért az első dolga az volt, hogy az embereit leellenőrizte, hogy mindenki rendben van-e és tette-e azt, amit kellett neki. A felhalmozott fémeket válogatta ki, hogy mi az, amit használni lehet, és mi az, amit nem azokat a köveket a városfal megerősítéséhez használta, amiket pedig igen, azokat összegyűjtötte. Igyekezett egy kezdetleges fémolvasztót a harcosok segítségével összehozni, hogy az első adag vasat ki tudják majd olvasztani a kövekből és valamikor elkezdhessenek majd fémfegyvereket is gyártani. Ezenfelül ellátmányt csomagoltatott a harcosoknak, mert néhány napon belül tervben volt, hogy megindulnak dél felé a tengeren, hogy Yanyoga városát megostromolhassák majd a tenger felől.
Ezenfelül éppen egy új ház felépítésével foglalkozott reggel óta, a közeli erdőben vágta ki a fákat hozzá, ő maga állt neki a feldarabolásnak is, majd a városba való behordásnak és építésnek. Így, ha Sarah meg is érkezik szinte biztos, hogy Einar egyelőre nem veszi észre a lányt.

//Harcosok: 3 íjász, 3 lándzsás, 4 kard + pajzsos//


Bishop
Hosszú és fárasztó volt az út, de úgy éreztem, út közben kötelességem elejteni egy vadat, hogy példát mutassak a népnek, végül sikerült is elejteni egy hegyi jaguárt, bár a hazacipelés necces volt, de megoldható. Amint megérkeztem, első dolgom volt, ellenőrizni, hogy minden rendben ment-e. Ezután próbáltam körbe nézni a nép köreiben is, hogy nincs-e félelem, vagy ellenvetés, nem rossz-e nagyon a sorsuk, nagyjából minden rendben volt.
~ Nem tetszik nekem ez a helyzet, van egy csomó fenyegető elem is... lássuk csak, élelem és víz most bőven van, de próbálkozzunk csak békés módon a dolgokkal... van is egy ötletem.
Összehívtam a népet és elmondtam nekik, hogy mi is volt a találkozón, ezután hadrendbe állítottam a katonákat, majd kiadtam a parancsot, hogy az eddigi kis utakat, amik a városok között vezetnek, újítsák fel, úgy ahogy eddig, precízen és gyorsan. Ezután vettem magam mellé pár embert, és a felmentem a hegyekbe, próbáltam kinézni egy helyet, ahol lehetne fellegvárat építeni.

//Katonák: tíz darab felderítő, íjjal.//


Sarah
Belépvén Einar városába kicsit megtorpanok, nem azért mert tartanék a fogadtatástól, inkább mert szokatlan a környezet, nem jártam eddig mások településén. Érdeklődve körbe nézek, megvizsgálom a lakosokat, nem törődve azzal hogy ez igazából bunkóság. Mikor eleget nézelődtem neki láttam Einar felkereséséhez, végül meg is találtam, de úgy tűnt elég elfoglalt, én meg jó ember módjára nem akarom megzavarni a dolgában. Csendesen mosolyogva megvárom míg végez, végül is, időm mint a tenger.


Thorhalla
Lassan végeztem az épület építésével is, azzal a részével, amit meg lehetett most csinálni. Ahogyan nyúltam az ingemért, hogy felvegyem pillantottam meg a szép hölgyet, hogy nem messze álldogál s engem figyel. Mosolyogva mentem oda s újfent kézcsókkal köszöntöttem.
- Remélem nem állsz régóta itt – mondtam. – Nyugodtan megzavarhattál volna. Erre gyere!
Mutattam a kezemmel az irányt, az egyik közeli házhoz vezettem, odabent kissé rendetlenség volt, ami egy halandót illethet, egy asgardi számára rend. Halászhálók felaggatva a plafonra, a falon állatszőrök s néhány fegyver. A kezdetleges asztalhoz kísértem a hölgyet, majd a sámlira mutattam.
- Foglalj helyet, egyelőre nincs jobb körülmény, így remélem elnézed a szegényes fogadtatást – mosolyodtam el. – Nem számítottam rád ilyen hamar. Úgy emlékszem azt mondtad, hogy tanulni szeretnél. Mennyire értesz a fémmegmunkáláshoz, vagy ahhoz, hogy az ércből rá gyere mi használható s mi nem?


Morsus
Lyron:
A király szótlanul érkezik és mikor a felesége szól akkor se tesz semmit,de amikor a nő elindulna a hal megragadja a csuklóját és visszarántja. Majd ha végre elég közel van átöleli. Hosszú percekig el se engedi. Mikor igen akkor is csak térdre borul és a nő derekát karolja át, hogy fejét a hasához tartsa.
< - Köszönöm. >
Mondja halk hangon és megsimogatja a nő hasát.

Törzsek:
Einar - írt (3 íjász, 3 lándzsás, 4 kard + pajzsos)
Sarah
Melissa - írt (5 gyógyfüves és 5 írástudó)
Roy
Constatine
Pacifista
Bishop - írt (tíz darab felderítő, íjjal)


Ko-Rel
Soha sem beszéltem vele így, soha sem. Hisz az első pillanattól kezdve a legjobb barátom volt. Nagy Randac-ra, az egyetlen életem során. Csak a hivatalos vacsorákon, vagy az ünnepélyes találkozáson viselkedtünk így egymással, mikor a protokoll megkívánta arra néhány percre, vagy órára. Mikor magunk maradtunk mindig közvetlenek voltunk. S mennyire vágytunk mindig az olyan meghitt magányos percekre, mint ez a mostani, hol magunk voltunk, tényleg magunk s semmilyen testőr nem volt jelen. Barátok voltunk, s szerettük egymást… szeretjük még egyáltalán? Hol romlott el mindez? Hol s mikor? Miért kellett mindennek így történnie? Csak a kérdések sokasodtak s egyetlen választ sem kaptam rájuk, csak újabb s újabb fájdalmas döfést a szívembe s lelkembe, mikor azokat kerestem. Nem láttam a mosolyát mióta idejöttünk erre a helyre, s nekem sem volt egyetlen őszinte mosolyom sem még Thorson király felé sem, Lyron felé pedig főleg. Csak a könnyeimet láthatta, mióta úgy döntött, hogy itt hagy egyedül kiszolgáltatott helyzetben az emberek kénye kedve szerint. Miért nem akarta megbeszélni az egészet, miért hagyott hátra? Ennyit, csak ennyit jelentettem volna a számára? Pedig ez oly ellentmondott annak, mit Lord Gorgon mondott, hogy miként reagált arra, mikor Krang engem ütött meg, mikor őt védtem a volt hadvezérétől. S most sem szólt semmit, talán ez a némaság fájt a legjobban, érdekelte egyáltalán, hogy mi van velem s a gyermekével? Lassan szedtem össze a szerszámokat s így indultam el, mikor megéreztem a kezét a csuklómon. Felé kaptam a fejem s a szemeimben félelem csillant, ahogyan magához rántott, a szerszámok kiestek a kezemből a földre kerültek csörömpölve. Nyeltem egyet, de addigra magához szorított. Néhány pillanatig még mozdulni sem mertem a meglepettségtől, nem erre számítottam, végül megremegtem s nem tudtam a reszketést sem abbahagyni. Hogyan maradhattam volna erős a karjaiban, az egyetlen helyen, hol biztonságban éreztem magam. Én is átöleltem őt s a mellkasába fúrtam az arcomat. Percekkel korábban nem gondoltam volna, hogy az illata s a közelsége mégis ily megnyugtató lesz, mint amilyen ebben a pillanatban. A könnyeim is végigperegtek az arcomon, nem tudtam a sírást sem visszatartani. Mikor letérdelt elém s a fejét a hasamhoz tette reszkető kézzel simogattam meg az arcát félve kissé még mindig, hogy ellöki a kezem, de végtelenül gyengéd volt, mikor végigsimított a hasamon, de ez többet mondott minden szónál s nem tudtam tovább erősnek mutatkozni, a remegő lábaim nem tartottak meg tovább s térdre estem.
< - Tudod mennyire féltem? – kérdeztem remegő hangon, egyáltalán nem számon kérve, csak félve, rettegve. – Féltem, hogy valamelyik szárazföldi idejön s megtudja, hogy egyedül vagyok s így neked árthatnak, vagy mit tesznek velem a képességem miatt s a gyermekről nem is beszélve, ha kitudódik. Aggódtam, hogy mi lehet veled mióta szó nélkül itt hagytál egyedül, s a tanácskozás alatt… azt hittem… azt hittem, hogy többé látni sem akarsz. Sem beszélni velem. Én… én… >
Nem tudtam folytatni zokogva bújtam hozzá s öleltem át.


Roy
Amint hazaértem kiadtam a parancsot a városfalak megerősítésére. Nem akarok hiányos védelmet, ha esetleg megtámadnak. Nem töltök sok időt a városban, de amíg itt vagyok, kiosztom a parancsokat hogy mit várok el. Egy sámánokból és harcosokból álló csapat feladatául kapja hogy kutassa fel a környéken a sötét mágiára fogékonyakat, és próbálják meg átcsábítani őket a mi oldalunkra. A többi harcos a falaknál őrködik, a polgárok pedig vagy a falakat építik, vagy az alagútrendszert bővítik. Kicsit felfrissítem magam, majd el is hagyom a várost.
Az út nem túl érdekes. Igazából, semmi nem történt. De hát, mit is vártam ettől a helytől. Az út elég eseménytelenül telik, főleg mivel java részét a levegőben teszem meg. Csak néha szállok le pihenni, vagy enni, de nem szívesen hisz, gyűlölöm ezt az utazgatást. De néhány nap elteltével megérkezem, és remélem hogy gyorsan le tudjuk zavarni ezt a kis találkozót. Leszállok a város falain kívül, majd megvárom amíg a járőrök észrevesznek, és bekísérnek.
/Ha lehetséges én 5 sámánt kérnék, a többi 5öt pedig szeretném elcserélni kohászokra/


Consti
//Roy, nincsenek városfalak, sem járőrök, a törzs egy kis szigeten él egészen keleten, faházakban laknak az emberek, és főképp halásznak, legalábbis ez az, amit láthatsz belőle, amikor megérkezel a part közelébe.//

A törzshöz visszaérve mindennapi teendőimet folytatom, egy kisebb vitába is bonyolodtam a törzs vezetőivel, mikor elmondtam nekik, hogy attól tartok, más törzsek háborúskodásra készülnek. Szerencsére a sámánok mellém álltak a vitában, és megegyeztünk abban, hogy a törzs számára a legjobb kimaradni az ilyen harcokból.
Később a sámánokkal beszélgetek, mikor egy halász érkezik futva, és értesít arról, hogy egy repülő férfi érkezett. Megnyugtatom, és visszaküldöm a dolgára, én pedig kímélve a kvantum zónát, és erőmet nem fitogtatva, lesétálok Royhoz.
-Szép napot, Roy! - Intek neki, és sétára invitálom a part mentén. Balról a pálmafák, és mögöttük a buja dzsungel, jobbról a tenger habos hullámai a tanúi a beszélgetésünknek. - Már vártalak. Az üzenetedből nemderült ki pontosan, hogy mit szeretnél, úgyhogy hallgatlak.

//1 újabb sámán került ki a törzsből, aki érzékeny a mágiára, 2 férfit találtak alkalmasnak, hogy a képzett harcosok közé tartozzon, 7 ifjú pedig felnőttkorba érve vadászni kezdtek, így ők is értenek már a lándzsa forgatásához. Illetve Quentine tanácsára elkezdtek íjakat készíteni, és azzal is vadászni, bár még kezdetleges a technika.//

Sarah
Nos, Einar végül észrevett és azonnal be is vezényelt egy, kicsit rendetlen de amúgy elég tiszta házba. Út közben annyit még megjegyezek hogy:
- Nem szeretek zavarkodni, én se szeretem ha megzavarnak valami közben. - És persze mint minden mást, természetemnél fogva egy mosollyal kísérem. Bent a házban igazából az első dolgom hogy a bundákat kezdem el piszkálni, olyan.... Bundásak, és jó őket piszkutálni. Mikor felteszi azokat a bizonyos kérdéseket kicsit megvakarom a fejem.
- Hááát ami azt illeti semennyire, pont ezért szeretném ezt megtanulni. - Nyugisan közelebb sétálok hozzá majd leülök a sámlira és figyelek, hátha látok vagy hallok valami érdekeset.

// 4 stratéga ( több szem többet lát és jobban gondolkodnak tongue ) és 6 speciálisan képzett harcos ( minden csapatba 2 kerül ).


Roy
-Neked is. Remélem nem okozok fennakadást a napi rutinodban. És valóban, az üzenetem nem volt túl sokat mondó.
Beszéd közben követem Constantinet, és megcsodálom birodalmát. Az enyémnél jóval élet telibb. Tényleg gyönyörű hely. De valahogy nem az én ízlésem.
-Az ok amiért felkerestelek igen egyszerű. Te is láthattad, hogy a megbeszélés nem volt eredményre vezető. És amíg a diktátornövendékek és kékvérű "felsőbbrendűek" nem értenek meg bizonyos dolgokat, nem is lesz. Ezzel ellentétben láttam fantáziát a felvetéseiben, és hiszem, hogy összefogásunk, mindkettőnknek kifizetődő lenne.
Ezzel befejezem a mondandóm, majd vendéglátómra nézek, és várom válaszát. Közben pedig csak hallgatom a tenger morajlását, és az erdő hangjait.


Thorhalla
Bólintottam, szóval semennyire, rajtam kívül volt valaki, aki értett ezen a helyen ehhez? Túlságosan modern dolgok között éltek, így nem voltam benne biztos, hogy igen. Miért is mentem bele, hogy segítek nekik fémeket megmunkálni? Talán azért, hogy ne csak az úrnővel s Lyronnal beszéljek. Halandók, még gyermekek voltak csupán.
- Rendben, akkor az alapoktól kezdjük – mondtam. – Odakint meg kell majd mutatnom, hogy miként lehet felismerni a vasércet a többi kő s anyag között. Vörös színűt kell keresned, hamar rá lehet jönni, hogy melyik az, hiszen a levegőn rozsdásodni kezd egy idő után. Gondolom tudod, hogy a vas igen nagy hő hatására lesz csak folyékony, hogy egyáltalán kovácsolni lehessen. De még ezt is el kell érni, hogy egyáltalán jó anyagunk legyen a kovácsoláshoz.
Vettem egy mély levegőt s megvakartam a tarkómat.
- Agyagból készült kemencét kell építeni, vagy egy domb oldalába egy hasonlót. Az ércet, mit kibányásztatok ide kell betenni s felforrósítani, a forróság hatására a szennyező anyagok leperegnek s megkapjuk végül a tiszta fémet, igaz még ebben is maradhat szennyeződés, de ezt később többszöri kovácsolással el lehet távolítani.
A leányra néztem, majd elfintorodtam.
- Ebből egy szót sem értettél, ugye? Ha gondolod megmutathatom…


Consti
Pipára gyújtok, miközben Royt hallgatom, nem tetszik neki a többiek uralkodni vágyása, de vajon ő mennyivel jobb?!
-Értem. Nos, be kell vallanom, néhány törzset már szemügyre vettem, de a tiédnél még nem jártam, így nem tudom, te miképp uralkodsz, és mennyiben vagy különböző a többiektől.
Egy pálmafa mellé érve a kvantum karperecek segítségével leszakítom egy kókuszdiót, majd kettéhasítom, és a felét odanyújtom Roynak. A fehér húsos kehelyben kókusztej áll.
-De ami azt illeti, Einar valamiért eléggé idegenkedik tőled, és tartok tőle, hogy lehet ennek némi alapja. Emiatt egy kevés egészséges gyanakvással kérlek, mesélj a törzsedről, az életről ott, a módszereidről, az emberekről, a szokásaikról. Ez, és egy személyes utazás a törzshöz elengedhetetlen, hogy dönteni tudjak.
Egy kidőlt fa törzsére ülök, és hellyel kínálom Royt is. A tenger felé nézve ülök, előbb kiiszom a tejet a kókuszból, majd előveszem késemet, és egy darabot kezdek kihasítani a gyümölcs fehér, puha részéből.


Sarah
Végighallgatván, majd az elfintorodását végignézve elég hamar leesik hogy kicsit púp vagyok a hátán. Nameg az is kicsit zokon esik hogy ennyire síknak néz.
- Kérlek ne nézz ennyire ostobának Einar. - Válaszolok tőlem elég szokatlanul, hidegen. - Ezzel gondolom megvan az elméleti része, és őszintén szólva csak a kemence, és a kovácsolás az, ameikben nem vagyok biztos, hogy ennyiből meg tudnám csinálni egymagam. -
~ Mert hát csak fel tudok ismerni egy vörös követ a többi közül, nemde? Dede. ~ Kicsit eltűnődök, majd ismét rá terelem a figyelmem.
- Szóval ha lennél oly kedves... - Mosolyogva. - Lépjünk át az előbb említett két pontra, a többivel rendben leszek. -


Thorhalla
Elvigyorodtam a leány duzzogásán. Vagy én voltam túlságosan ostoba, vagy pedig ő oly okos, mint az asszonyom, hogy ebből mindent meg tudott, mit akart.
- Távol állják tőlem, hogy ostobának nézzelek – mondtam kissé vidáman. – Csak én semmit sem fogtam volna fel abból, mit elmondtam. Mert nem jutottunk előrébb, hogy mit s hogyan kéne építened. Csak az elméleti részt meséltem el, azt is csak nagyvonalakban – felnevettem. – Pont a lényeget nem tudod ebből megoldani. De előbb, hogy miként ismerd fel a megfelelő köveket.
Mikor mondtam, hogy menjünk ki mutattam az ajtót, s odakint én vettem át a vezetést, hogy merre voltak azok a kövek, ércek, miket az embereim visszahordtak. Ahogyan odaértünk kiválogattam hat darab vöröses illetve vörös követ s a leány elé tettem egymás mellé. Ránézésre teljesen hasonlóak voltak, egy külső szemlélő számára meg főleg.
- Ebből csak kettő az, mit használni lehetne a kovácsolásnál – vigyorogtam. – Hat vörös, de csak kettő vasérc. Gyerünk leányzó, melyik a jók s melyek nem?

, ,

(a kövek 1,2,3, a sorrend pedig balról jobbra 1, 2, 3, 1, 2, 3)


Sarah
Einar beszél, én meg csak hallgatok, igazából nincs sok hozzáfűznivalóm, de ha úgy van ahogy mondja akkor majd kiderül. Kimegyek vele majd követem a kövekhez, kipakolja őket ééés innentől nekem kell boldogulni. Végig nézem őket, egytől egyig jó alaposan.
~ Ez!... Nem... Tuti hogy ez!!!.... Nem..~ Egy kisebb fejtörést okoz kiválasztani hogy meik lehet jó.
- Nézzük csak, azt mondtad hogy a vasérc rozsdásodni kezd. - Mondom kicsit tompán miközben még átvizsgálom azokat amik esélyesnek tűnnek. Végül, hosszas nézelődés után felfedezem kettőn a rozsdafoltokat, bár nem könnyű mivel a kő alap kicsit vörös de eléggé ki rikít az a tipikus rozsdaszín a felszínén. Kiveszem azt a kettőt a többi közül, és oda tartom Einarhoz.
- Szerintem ezek lesznek azok. - Vigyorgok.

// A két 1-est vettem ki //


Thorhalla
Mosolyogva figyeltem, ahogyan kereste hosszasan a két követ, mikkel később lehet is kezdeni valamit, végül pedig pontosan azt a kettőt találta meg, mit kellett volna. Helyeslően bólintottam s összeborzoltam kedvesen a haját, ahogyan a mostohahúgomnak is szoktam.
- Ügyes – mondtam. – A másik*, azt ti midgardiak úgy tudom, hogy alumíniumkészítésre használjátok, a harmadik pedig kakukktojás volt, az agyagos föld.
Végignéztem a falun, úgy tűnt, hogy a kohónál most nem lesz senki, így a leányt arra terelgettem, hogy azt is megmutassam neki.
- Mikor ezek megvannak jön szóba a kohó, hiszen, amit a kezedben tartasz még nem jó. Túl sok benne a szennyeződés. Ahhoz, hogy megmunkálható legyen a fém, még a többi részt, mivel nem számolunk el kell távolítani. Két féle módon is meglehet tenni, még a nevelőatyámtól így tanultam jó fél ezer éve. Ezek kezdetlegesek igaz, de jelenleg még nem tudtam jobbat építeni.
Odavezettem a falu mellett álló füstölgő kéményhez.

,

- Ennél a kéménybe tesszük a fát s azt hevítjük, az egész alatt van a földbe ásva egy gödör, a forró fém oda fog befolyni, s az egész művelet végén lehet majd megkeményedve kiemelni s újra olvasztani immáron a kovácsoláshoz.
Ekkor a másik hasonló, de immáron kisebb kúp alakú építményhez vittem a leányt, ahol az egyik falusi éppen forró levegőt pumpált ebbe.

,

- Hasonlóan működik, csak a másikkal ellentétben itt nincs föld alatti gödör, a fém itt legalul marad, a szennyezett s haszontalan rész pedig a felsőbb rétegekre az agyagra csapódik, ezt az emberek működtetik teljes egészében s hatékonyabb, mint a másik, mi magában dolgozik. Ezt felügyelni könnyebb. Ha szeretnéd, le tudom rajzolni, hogy miként kell felépíteni egy ilyet.

---

*2es számú. És igen a vasöntésnek (szigorúan viking módra) direkt utánakerestem most igen majdnem hajnali 4kor, ezt a két módszert használták a vikingek az 5. században Dániában.


Roy
Elfogadom a helyet és ülve hallgatom vendéglátóm szavait. Közben kiiszom a kókusztejet, és a fatörzsre teszem a megmaradt fél kókuszt. Nem is lep meg hogy Einar idegenkedik tőlem. De nem izgat a féreg lelki világa. Inkább házigazdám kérésének eleget téve, belekezdek egy rövid kis összefoglalóba törzsemről.
-Nos, ami a törzsemet illeti, nem is tudom hol kezdjem. Mikor rájuk találtam írástudatlan ostoba barbárok voltak, akik elemi bálványokat imádtak. Megtettem amit tudtam, így mára kialakult a sajátos építészetük, kultúrájuk. Sámánokat képeztem, jelenleg ők próbálják beléjük verni az írás olvasás tudományát. Több kevesebb sikerrel.
Amíg a törzsemről beszélek, Constantine példáját követem. Legalábbis próbálom. Mivel nem rendelkezem pipával, az "óhazából" hozott megmaradt cigarettámhoz nyúlok. Kiveszek egy szálat, majd a dobozt Constantine felé nyújtom.
-Talán, jól esne most egy "hazai".
Mondom, és megeresztek egy félmosolyt. Megvárom a válaszát, majd csettintek, majd a megidézett kis lángnyelvel meggyújtom a cigarettám.
-Ami az életet illeti, az valamivel nehezebb mint itt. Az emberek jobbára a hegyi állatok vadászatából és tenyésztéséből tartják fent magukat. A hegyekben nincs túl sok élelem, de nem panaszkodhatunk. Építőanyag híján, a hegyeket kell használnunk, amik tökéletes alapanyagnak bizonyultak. A törzsem valaha barbár harcos nemzet volt, mára már nem is tudom minek nevezhetném. Talán utópiának, hisz mindenki egyenlő. De ezt nem tudom kellően elmagyarázni. Inkább, látogass meg.
Ezzel befejeztem a mondandóm, és élvezem a nap meleg sugarait. Már kezd nagyon elegem lenni az állandó hóból és jégből mindenütt.


Consti
Elfogadom a cigarettát, mosolyogva bólintok, és ingem zsebébe dugom, számomra ez igazi kincs, két nap alatt elfogyott minden cigim, mikor ideértem.
Roy meséjét hallgatva két kérdés merül fel bennem, az első, hogy miért aggasztja annyira Einart Roy és a népe, ha ennyire idilli ott az élet, és tényleg nem akar beleszólni semmibe. A második, hogy hány oka lehet Roynak, hogy hazudjon nekem. Egy biztos: nálam a karperec hatalma, és a törzsem bizalma, amit megszerezhet, ha szövetkezünk. De csak nem lenne olyan ostoba, hogy valótlanságot állít, aztán meghív magához?!
-Az utópia azért nem csak egyenlőséget feltételez, ez inkább a demokrácia jellemzője, de ne menjünk most filozófiai mélységekbe.
Bekapom a kihasított kókusz darabot, és elrágcsálom.
-Mindenesetre az elmondásod alapján nincs semmi kivetnivaló, félnivaló vagy akár csak bosszantó a törzsed életében, sem a munkásságodban, ez pedig felkeltette az érdeklődésemet. Most még kíváncsibb vagyok, mi piszkálja ennyire Einart veled kapcsolatban.
A pipámba szívva nézek a tenger felé, ahol néhány halászbárka ringatózik a vízen. Meglepő, milyen régóta voltak bár csónakjaik, és mégsem ismerték az érkezésem előtt a hálót. Lándzsákkal jóval nehezebben ment a halászat.
-Jól van, meglátogatom a törzsedet, ha minden úgy van, ahogy mondtad... Nos, jó esélyt látok rá, hogy erős szövetséget kössünk.
Kényelembe helyezem magam a fatörzsön.
-Mondd csak, miért egy ilyen rideg helyet választottál? Tudsz repülni, mehettél volna bárhová, kereshettél volna más népeket. Én sem véletlenül jöttem egy trópusi szigetre...


Sarah
Megborzolja a hajam, ami pozitív és negatív érzéseket is kelt bennem, főleg pozitív.
~ Meg lettem dícsérveee. ~ Ujjongok kicsit magamban, régen történt ilyesmi, de ez kívülről nem látszik. Követem Einart, végig hallgatom a magyarázását, közben pedig értelmesen bólogatok, már amikor kell, igazából többet reagálni rá nem is nagyon tudok. A második módszer valahogy jobban tetszik, ránézésre egyszerűbb, és Einar szerint is.
- Aaaazt megköszönném. - Válaszolok mosolyogva a férfi kérdésére.


Thorhalla
Lehetséges, hogy a lerajzolás mégsem volt annyira jó ötlet, mint elsőre gondoltam. Hogyan fog ez a lány egy követ hazavinni, amire rúnákkal felvésem az egészet? Bár lehetséges, hogy amit Lady Melissa említett az még beválhat, az agyagtábla. De még soha sem használtam olyat, sem pedig otthon. De itt nem volt könyv, sem grimoár, vagy bármiféle papír.
- Mennyire bírsz el nehéz súlyokat? – kérdeztem, miközben végigmértem, kivételesen teljesen ártalmatlanul. – Nem tudom, hogy az agyagtábla, vagy a kőbe vésett útmutatás lenne-e célszerűbb…
Visszakísértem a faluba, s amíg vártam a válaszát, már elgondolkodtam a fizetségen, hogy mink nem volt, s minek vehettük volna itt a legjobban a hasznát.
- Ha nem tudod majd a magyarázat alapján megépíteni s használni, majd üzensz s elmegyek segítek – mondtam. – A fizetség pedig mindezért… amerre te s a törzsed lakik, vannak méhek, s szőlőtőkék?


Sarah
Miközben menetelünk vissza a faluba, kicsit elgondolkodok a kérdésén, s végül arra a következtetésre jutok, hogy ha régen elbírtam egy sírkövet, akkor ez se lehet sokkalta nehezebb.
- Vállalom a követ. - Mosolygok kedvesen a férfira, majd mikor a fizetségről van szó... Nos ismét gondolkodóba kell esnem. Úgy körülbelül 2-3 perc csend után végre megszólalok.
- Nos, szőlőt tudok neked biztosítani, de hogy méhek... Nos majd körülnézek hogy vannak-e a környéken. -

- Ez a lekgevesebb. - Mosolygok vissza, majd figyelem hogy mit csinál, élőbe még sose láttam hogyan vésnek, és bár régi módszer, nem is tudom miért érdekelnek ennyire a régi dolgok, talán az a találkozás a Maya istenekkel, ők se voltak fejlettebb szinten. A kérdésére csak elmosolyodok, majd megvakarom a fejem.
- Bérgyilkos voltam. - Nagyobb mosoly. - Főleg a bátyámnak köszönhetően. - Kis csend. - De őszintén szólva nagyon szép emlékek maradtak meg bennem erről az időszakról. Te mivel foglalkoztál... őőő... Honnan is jöttél? - Teszem fel kicsit kellemetlenül a kérdést.

Elkerekednek a szemeim Einart hallgatva.
-Hű, egy igazi uralkodó. - Mosolygok. - Elég elfoglalt ember lehettél, gondolom örülsz hogy itt elég sok szabadidőd van. Nameg amiket mondtál, örök vikingkor, halálisten... Egyszer szivesen megnézném hogy mennek arrafelé a dolgok. - Miután befejezi a vésést végig mérem a rajzot, na nem hibát keresve benne, csak úgy hogy első látásra mit tudok belőle kibogozni. Gyors realizálás: Elég gyorsan sikerült felfogni a rajzot. Einarra nézek, és szokás szerint előállok egy újabb kérdéssel.
- Éééés mivel jár halálistennek lenni? Hatalom a halottak felett, nekromancia?

Érdeklődve hallgatok, majd elmosolyodok.
- Jó embe... izé... Isten vagy. - És tényleg őszinte mosoly, mondjuk az összes az, nem gondoltam vonla hogy ezen a helyen ennyi új dologról fogok tanulni/hallani.
-Roy... Nos őt se ismerem, őszintén szólva az itteniek közül csak téged ismerlek úgy kicsit jobban, a többiekről abszolult fogalmam sincs hogy kik vagy mik is lehetnek ők. - Vakarom meg a tarkóm.
- Mindenesetre is, mért aggódsz érte? Az ilyen dolog visszaüthet?. - Kérdem érdeklődve.

Zavartan vakargatom a tarkóm, kellemetlen, de be kell ismernem hogy sajnos igaza van.
- Nos igen, nem lenne jó háborúba keveredni, vele se, meg másokkal se, de ha úgy lessz ahogy mondod akkor nagyon csúnya dolgok lesznek. De reméljük hogy nem tervez ilyesmit... Mindenesetre is jó tudni hog már.. őő.. találkoztunk. - Mondom kicsit zavartan.
- Nem nagyon emlékszem arra az időszakra az életemből, csak az az iszonyatos hideg maradt meg ami ott volt, meg a hatalmas havas táj, igazából azt se tudom hogy hol volt az az "ott ". -

~ Érdekes hogy az isteneknek is van saját hitvilága. ~ Tűnődök kicsit, majd ismét visszaterelem a figyelmem, néha túl könnyen elveszek a saját rövid gondolataimban, de még sikerült elcsípnem Einar mondanivalóját. Az aggodalmára csak mosolyogva bólintok.
- Megvan a magam módszere. - Szólalok meg nyugisan. - A többség ellen fel tudnánk venni a harcot ha valaki támad, legalább is valószínűsíthetően, az a pár harcos akik a törzsben élnek jó képzést kapnak. - Kicsit elégedetten, nem értek sok dologhoz, de ehez igen.
-Megvallom őszintén, ezért van szükségem a vaskohászatra, önvédelemre, na meg persze könnyebb fémszerszámokkal dolgozni mint kővel. Szóval mivel nem értek sok dologhoz, így kénytelen vagyok tanulni, hogy jobbá tegyem a törzs életét. - Mosoly. - És így ezzel szeretném is neked megköszönni a segítséget.

Átveszem a kőtáblát, s bár először sehogy sem kényelmes meg egyszerű tartani, de végül rájövök, hogy a legegyszerűbb ha átszenvedem a hátamra, s úgy viszem, s bár rövid távon annyira nem lenne problémás, de hosszú az út hazáig, kemény edzésre számíthatok. Nem engedhetem Einarnak a kézcsókot, már csak azért sem mert akkor leejteném a táblát.
- Ne aggódj a szőlő miatt, meglessz. - Mondtam mosolyogva. - Nos, isten veled. - Búcsúztam, majd elindultam a hazafele vezető úton. Mikor elég messzire kerültem a falutól, hogy se hallani se látni ne lehessen, bár nem áltam meg, de enyhén szitkoztam magam, lehet jobb ötlet lett volna az agyagtábla... De mostmár hazaviszem ezt a Sz...rt és kész...
- Ah Pucs szerelmére... Maya istenek, tudom hogy nem hallotok, pedig most aztán kurv@jól jönne egy kis segítség... - Mondom kicsit mérgelődve, majd veszek egy nagyobb lendületet és tovább megyek.

-Hogy miért mentem a hegyek közé? Nem is tudom. Megfogott e hely szelleme.
Válaszolok, majd én is kényelembe helyezem magam, majd tovább élvezem a napsütést. A sok jég és hó után kimondottan kellemes, de azért nem élnék itt. Ez a sok napsütés, a tenger, meg az időjárás. Kikészítene. De ez teljesen lényegtelen, hisz nemsokára ismét hazaindulok, és újra élvezhetem az otthon melegét. Ebben az esetben inkább csak a fagyos szelet, de lényegében majdnem ugyan az. Megérett bennem az elhatározás, szóval felállok rögtönzött ülőalkalmatosságunkról, majd vendéglátómhoz fordulok.
-Ne értsd félre, igazán megtisztelő hogy fogadtál, és vendégül láttál, de nem akarom sokáig magára hagyni a törzset, így attól tartok indulnom kell. Ha valóban szeretnéd meglátogatni a törzsem, tarts velem.
Adom át a meghívást, majd megvárom a választ, és rögtön szárnyra is kapok.

A válasz elég egyszerű, és talán az egyetlen, amiben lehet találni rációt. Ahol a logikai érvelés értelmetlen, ott már csak az érzelmeké a terep, és ugyan ki mondhatná, hogy nincs értelme ott élni, ahol az ember jól érzi magát?
Rövidre zárom így a beszélgetésünket, és mivel ő is indulni készül, bólintok neki.
-Rendben, részemről is indulhatunk.
A kvantum bandázs sárgás derengése körülvesz engem, majd a levegőbe emelkedem úgy ahogy vagyok. Már előre érzem, hogy magamon kell tartanom a védőburkot, különben pillanatok alatt halálra fagyok a hegyekben ilyen ruhával. Talán kicsit érdekes, de kókusszal és késsel a kezemben repülök, azt majszolom, mikor kiveszem a számból a pipát egy-egy pillanatra. Roy ugyan lassabb nálam, de természetesen együtt haladok vele a törzséhez.

Jópár óra repülés után érjük el a törzs fennségterületét. A csontig hatoló hideget már vagy egy órája érezni lehet, és a hó is eleredt. Szerencsére szélcsend van, nem nehezíti meg túlságosan a repülést. Ha útitársam figyeli az alattunk elterülő tájat, hamarosan észreveheti a város föld feletti részét. Egy kb két és fél méter magas fából és kőből emelt védőgyűrűt az egyik hegy lábánál, néhány fából emelt kisebb építményt és a tenyésztett állatok karámjait. Az őrszemek hamar kiszúrnak minket, és előkészítik a fogadóbizottságot. 20 bőrvértbe, és medvebundába öltözött lándzsás harcost, akik két tíz fős oszlopban sorakoznak fel. Intek Constantine-nak hogy kövessen majd leszállok harcosaim elé, akik saját nyelvükön üdvözölnek minket, és két medveprém köpenyt készítenek elő. Az egyiket magamra öltöm, a másik a vendéget illeti. Megvárom amíg ő is leszáll és felölti az alkalmatosságot, majd felé fordulok.
-Üdvözöllek Necropolisban. Készen állsz a városnéző túrára?
Kérdem, majd megeresztek egy félmosolyt.

A repülés elég hosszúra nyúlik, igazából meg is lep, hogy Roy ilyen sokáig bírja pihenés nélkül, órák óta megyünk már. Mindenesetre elérjük a havas hegycsúcsokat, és város már jól látszik innen. Szinte szöges ellentéte az enyémnek, már ami az éghajlatot illeti. Leszállok Roy mellett, és intek a katonáknak köszönésképpen. Elveszem a kabátot, és belebújok, nem árt itt melegen öltözni, de a karperec aurája szerencsére megvéd a szélsőséges hőmérséklettől is.
-Necropolis... Lássuk! - Indulok el Roy-jal. - Az emberek beszélnek angolul, vagy te tanultad meg az ő nyelvüket? - Kérdem a katonákra nézve, aztán körbenézek a helyen, és keresek a tekintetemmel bármit, ami... Furcsa.
-És tényleg vannak itt zombik, vagy csak azért nevezted el Necropolisnak, mert halálisten vagy?

-A katonák mind beszélnek angolul, a polgárok közül még nem mindenki. Én is nekiláttam megtanulni a nyelvüket, így a kommunikáció nem túl nagy akadály.
Magyarázom a helyzetet vendégemnek, miközben sétát teszünk a város felszín feletti részén. Néhány tömjén szagot árasztó sámán is elhalad mellettünk, majd maguk köré gyűjtenek pár embert.
-A zombik miatt ne aggódj, jelenleg egy sincs a városban. Ők pedig itt a város tartóoszlopai. Saját magam tanítottam nekik mindent.
Mondom majd mutatok a sámánokra. Közben pedig zajlik az élet. Az emberek állataikat terelik ki a havasi legelőkre, vadászok egy kis csapata tér haza se túl gyér, se túl bő zsákmánnyal. Szóval zajlik az élet.
-Mire vagy kíváncsi? a város melyik részét néznéd meg először?