Carmine

Jó hírü gyönyörű olasz étterem. Belülről az étterem olyan mintha egy fa belsejében lennénk ez még hangulatosabbá teszi az étkezdét.

Az eredeti topic

Mindig is tudtam, hogy a kezdet nehéz lesz de nem gondoltam, hogy ennyire. A filmekben minden olyan könnyen ment. Az újságokat olvastam milyen bűntényeket követtek el de egyikhez sem tudtam hozzá kezdeni. A szemem nagyobb volt mint a szám. New York-i börtönben ügyvédnek adva ki magam felkerestem egy elítéltet akiről azt feltételeztem hogy ártatlan. Azonban a miután beszéltem vele már száz százalékkal tudtam, hogy bűnös. Mikor kiléptem a borzongás futott végig rajtam mikor egy férfi el ment mellettem. Amiért túl sokat agyaltam egyedül a lakásomban ezért lassan kezdtem elhidegülni az emberektől. Ez céljaimat nézve elfogadhatatlan volt ezért úgy döntöttem elmegyek ebédelni. De nem egyedül hanem lehetőleg egy gyönyörű nővel. Álmodozásomat egy idős nő ronda káromkodása szakította félbe. Az egyik közeli készpénz automatánál egy idős hölgy nagyon csúnyán káromkodott. Gondoltam ő nem az esetem de azért odamentem hozzá.
Elnézést kérek néni tudok valamiben segíteni?
-Néni az öreganyád térde kalácsa Ez a fránya gép nem akarja oda adni a pénzem.- erre elkezdtem vaktában pötyögni a billentyűzeten.
Ezután megkértem, hogy próbálja meg újra had lássam mi a gond. Amíg beírta amit kell elfordítottam a fejem de közben az egyik kezem a gépre tettem. A nanitjaim elkezdték tenni a dolgukat és pillanatok alatt ki is adta pénzt. A néni nagyon megörült ennek majd belém karolt elkezdett mindenféle régi történetről mesélni. Én rémülten kitéptem a kezem majd hátat fordítva és elrohanta ami miatt bele is mentem a mögöttem nem messze álló nőbe. Míg amíg kászálódtam föl arra gondoltam hogy láthatta -e a valóságot amit azonnal el felejtettem. A nőt rögtön felsegítettem a földről és sűrű bocsánatkérések közepette elhívtam ebédelni.

Napi rutin, napi rutin. Vagyis leginkább bizonyos estéket kivéve mindent napi rutinnak nevezhetnék. Ha lenne saját kezem és saját fejem bizonyára sűrűn csapkodnám az egyiket a másikkal gazdatestem némelyik gesztusán vagy cselekvésén. Bár lehet, hogy ha lenne bennem akkora kíváncsiság, mint őbenne akkor lehet, hogy nem tűnne fel ez a fajta viselkedés, de sajnos nem így van. De igazából ez voltaképp szerencse is, hisz ha a lányon múlna akkor feltehetőleg éhen vagy szomjan halna, hisz belemerülve a dolgaiba képes lenne még éhen halni itt nekem, aztán mehetnék vándor szimbiontának. Hát az egyáltalán nem hiányozna nekem az biztos.
- Alexis, gyerünk, ideje ebédelni. Ha nem indulsz el most rögtön akkor megkeserítem az életedet és soha nem fogsz egyetlen genetikával kapcsolatos dolgot sem. - vettem fel a fenyegető hangnemet. Sajnálatos módon biztos, hogy csupán az utóbbi mondat volt rá hatással, de már az is haladásnak számít. Én meg reménykedhetek, hogy legközelebb sikerül valami mást kitalálnom, mert hanem még rám fogja, hogy nem teljesítem azt amit mondok és akkor muszáj lesz megtennem azt amit nem szeretne és abból veszekedés lenne, azt meg én nem szeretném. És azt hiszem belegabalyodtam a saját gondolatmenetembe is.
- Kész vagyok. - tértem vissza a valóságba a lány hangjára, aki éppenséggel nem egy bőrönddel akart elindulni, de amit hozni akart magával az így is soknak bizonyult.
- Szerintem elég lesz egy jegyzetfüzet. - tettem képzeletben a képzeletbeli derekamra a képzeletbeli kezeimet, de a hangom az nem csak képzeletben volt parancsoló. És el is értem amit akartam, hisz tudtam, hogy mindent nem hagyna otthon, de a jegyzetfüzettel el lesz addig amíg megebédel. Sokszor úgy érzem, hogy az emberek csupán egy sajnálatos véletlen folytán lettek a Föld legintelligensebb faja. Szerintem egy kutyába néha több ész szorul, mint az említett fajba. Talán ezért van, hogy a kutya az ember legjobb barátja.
Végül sikerült a házból is kijutni és a városba is elég zavartalanul tudtunk közlekedni, bár ez sokszor követelte meg tőlem a lélekjelenlétet, hisz ha Alexisen múlik, akkor pár ember és tárgy sikeresen elgáncsolta volna. Szegény lány.
- Vi... - kezdtem bele a figyelmeztetésbe, hisz képességeim jól látható módon való használata nélkül nem tudtam volna elmozdítani a lányt, de elkéstem, mert egy ismeretlen személyel együtt sikeresen a földre került a gazdatestem is. -..gyázz!
- Köszönöm. És semmi gond. Én is figyelmetlen voltam. - keltünk fel a segítő kéz segítségével. Számomra pedig ismerté vált az összefutás valódi fogalma. Így már sokkal érthetőbb minden.
- Mond, hogy elfogadod a meghívást. - küldtem át a gondolataimat a lánynak, hisz ha megszólalnék hangosan, akkor az elég kusza helyzetbe juttatna mindkettőnket.
- És köszönöm a meghívást. Elfogadom. - tette hozzá gyorsan. Bármennyire is legyen okos és intelligens, néha ő sem tud rögtön kapcsolni, így van amikor kivételesen hosszabb fenyegetőzés vagy kérlelés nélkül teljesíti amit mondok neki. És erre itt a tökéletes példa.
- Esetleg bemegyünk? - intett Alexis a közelben levő étteremre, hisz egyrészt megunta a várakozást, másrészt nem akart túl sok időt feleslegesen eltölteni. Gyűlölöm, mikor valamin dolgozik, mert olyankor lehetetlen vele szinte bármit is kezdeni.

Még fel sem fogtam pontosan mi történt már az éterem bejáratánál álltunk. Odahaza nem nagyon mentem el hazulról ezért nem volt nagy gyakorlatom az ilyesmiben. Azonban mikor ki akarta nyitni az ajtót belém nyilallt a régi illemszabály miszerint a nők előtt ki kell nyitni az ajtót. Ezért gyorsan (Talán túl gyorsan) a kilincshez kaptam és kinyitottam előtte az ajtót. Kicsit zavarban voltam amiért nem jutott előbb az eszembe. Odaléptünk a pulthoz és egy asztalt kértünk két személyre. Az elegáns kinézet modern belsőt takart ugyanis számítógépen nézték meg van- e szabad asztal. Sajnos még öten voltak előttünk a listán ezért félreinvitált minket az hogy ott várakozzunk. Félrevonultuk majd pár percig nem szóltunk egymáshoz egy szót sem. Én túlságosan ideges voltam ráadásul akkor vettem észre milyen gyönyörű a lány valójában amitől még idegesebb lettem. Mikor láttam a pultnál helyet cserélnek úgy döntöttem be vettem magam.
-Megnézem kész van- az asztalunk.- ezzel ott hagytam majd a recepcióshoz mentem az asztalunk felől érdeklődve. Megnézte és pont mi voltunk a lista legtetején amiért egy kis köszönet járt a nanitoknak is. Visszamentem partneremhez és pár pillanat múlva egy pincér az asztalunkhoz kísért minket. Én illedelmesen alá toltam a széket majd leültem. Egy darabig zavartan néztem majd úgy döntöttem társalgásba kezdek.
-Remélem nem ütötte meg magát nagyon. Egy idős hölgy hálálkodó karmaiból menekültem meg mikor magába bottlottam.-
-Őn idevalósi én csak átutazó vagyok. Volt egy kis dolgom ami nem végződött valami vidáman.- Sajnos nem tudtam tovább beszélni. Soha nem voltam valami nyílt személyiség.Csak reménykedhettem, hogy nem hagy ott jobb társaságot keresve.

Szerencsémre ő nem volt a olyan félős mint én. Érdeklődött afelől hogyan sikerült ilyen hamar asztalt szereznünk.
-Úgy látszik szerencsénk volt válaszoltam.- Majd miközben az étlapot nézegettük elmesélte, hogy pár éve költözött ide. Majd megkérdezte én hogyan kerültem ide amire először nem tudtam mit válaszolni de a gyönyörű mosolyától nem bírtam visszafogni magam.
-Én pár napja költöztem ide külföldről. Nem biztos, hogy hallottál róla egy pici európai ország. Tettem egy kis szívességet egy itteni ügyvédnek cserébe megengedte, hogy az egyik lakásában lakjak egy darabig. Ezután bemutatkozott amitől lesült a képemről a bőr, hogy nem nekem jutott az eszembe. Ezután én is bemutatkoztam.
-Amúgy te hol dolgozol? Én a számítógép és elektronikai ketyerékkel foglalkozom mondhatni azok a specialitásaim.- erre elmosolyodtam. Akármit mondtam ő illedelmesen figyelt. Tudtam, hogy nem bölcs dolog elmesélni a múltamat egy idegennek de nem bírtam magam visszafogni. Talán túl sokáig voltam egyedül és minden mosolytól daloltam volna. Nem tudtam pontosan ez igaz-e de nem is érdekelt. Azonban a nála lévő jegyzet füzet érdekelt és és próbáltam felőle érdeklődni.
-Elnézést a kérdésért de te valami tudós vagy?- a szemén láttam a kíváncsiság a megismerés csillogását ami valamiért nem zavart. Ezután rendeltünk egy napi menüt Alexis tanácsára. Bevallottam neki, hogy odahaza nem szoktam éterembe járni. Legtöbbször otthon szoktam enni magam készítette ételeket. Persze nem valami konyhai remekműveket szoktam készíteni de azért meg lehet enni. Ő mindent szó nélkül végig hallgatott és közben fölvillantotta azt az elbűvölő mosolyát. Úgy éreztem őt az életem árán is megóvnám a veszélytől. Kedves csinos okos

Érdeklődött afelől mi szél hozott ide. Én erre nem tudtam mit feleljek ezért úgy döntöttem a fél igazság sokkal jobb mint a hazugság.
Hát tényleg nincs valami közel. Azért jöttem ide mert itt mindig zajlik az élet és itt van az ideje kimozdulni az odúmból. A világ nagyobb mint gondolnánk és sok felfedezni való van benne.-
Erre megérkezett az első fogás ami egészen jól nézett ki. Mikor megkóstoltam kiderült az íze is jó nem csak a kinézete. Én szoktam magamra főzni de ez ahhoz képest ezerszer finomabb volt.
-Ez az étel valami fenséges rég ettem ilyen finomat. Te neked is ízlik?- kérdeztem Alexistől.
Késöbb megkérdezte mennyire értek a számítógépekhez. Ez elég kényes kérdés mert magam sem tudtam akkor még hogyan is irányítom a gépeket.
-Ez egy adottság van érzékem a gépekhez. A gépekre úgy tekintek mintha szimbiózisban lennék. Mi adjuk az energiát ők pedig segítenek nekünk.- és ez a színtiszta igazság volt.
-Munkán kívül te szoktál valamit csinálni? Én még csak ismerkedek a környékkel és próbálok segíteni ahol tudok. Így talán könnyebben be tudok majd illeszkedni.-

Kiderült, hogy a foglakozása genetikus és nagyon szereti a szakmáját. szeret új dolgokat felfedezni számára ez olyan akár egy kirakós. Majd elemző szemekkel várta a magyarázatomat. Én kissé zavartan megköszörültem a torkom és belekezdtem a mondandómba.
-Csak néz nyugodtan körül és mond el mit látsz. Az emberek a mai időkben meg sem tudnak lenni gépek nélkül. A szállításhoz járműveket használnak. Számítógépeken végzik a munkák nagy részét. Gépekkel készítik a használati tárgyak több mint felét. Ezért a gépek segítenek nekünk mi ellátjuk őket energiával és karban tartjuk őket. Bár gondolom biológus ként nem ilyen szimbiózisra gondoltál de annak is eljön az ideje. Például a szívbetegek pészmékert használnak hogy életben maradjanak és energiával látják el. Hát mostanában annyira függünk a gépektől hogy élni se tudnánk nélkülük de ugyanez igaz rájuk is. Mert az ember nélkül mind csak ócskavas lenne cél nélkül. De lefogadom a jövőben lesznek olyan gépek amik az emberi testen belül képes lesz szabályozni azt. A szív keltette energia segítségével apró robotok milliói a testben képesek lesznek kijavítani bármilyen testi hibát. Vagyis erről halottam.-
Erről eszembe jutott a gyors regeneráció és a mutánsok vagyis különleges képességű emberek.
-Meg szeretném kérdezni, hogy hallottál-e az itt történt incidensekről. Néhány éve földrengések tucatjai jelentek meg a földön és itt valamijen furcsa felhő is volt. És sok pletykát hallani mutánsokról bár nem értem ezt a kifejezést. Mintha szörnyetegekről beszélnénk pedig csak mások mint mi. Régi időkben a zsidókat üldözték most meg őket. Úgy látszik nem tudunk meglenni anélkül, hogy ne gyűlölnénk valakit. Neked mi a véleményed erről.- ezzel be is fejeztem túlságosan is hosszúra sikeredett mondandómat.

-Biztosan igazad van hisz neked valami ilyesmi a munkád. Elnézést kérek ha netán okoskodónak tűnnék. Elég pofátlan lennék ha először elgázolnálak majd kioktatnálak a saját szakterületeden. Amúgy elárulhatok egy titkot. Nem tudom mi lehetett de volt egy férfi odahaza aki mintha látta volna előre a jövőt. Még kis srác koromban a kezembe adott egy Jet Li filmet hogy ne unatkozzak. Évekkel később mikor egy állatkínzó bandával találkoztam a film zenéje szólalt meg az egyik mobilján. Persze mindegyiket jó alaposan helyben hagytam ugyanis ki nem állhatom ha valaki kikezd a kisebbekkel. Ez véletlen lehet de a bunyó előtt újra találkoztam a kopasz férfivel és azt mondta hogy figyeljem a sors hívását és így lett. Mert az a telefonhívás adta meg a löketett hogy harcolhassak. Nem tudom pontosan beindított bennem valamit talán a hormonokat amitől kedvet kaptam a harchoz és pillanatok alatt lerendeztem a bagázst. Szóval a lényeg az ha a fickó nem adja oda a filmet és nem az szólal meg akkor engem laposra vertek volna. De mindig olyan érzésem volt mintha az az alak nem közönséges halandó lett volna. Ha az ember a szemébe nézett egy bábmester jutott róla eszébe ki az emberek sorsával játszadozik. Érdekelne a véleményed. hadartam el a mondandómat remélve hogy értet belőle valamit. Mire befejeztem meghozták a főételt is. Boldogan elkezdtem elfogyasztani eme remekművet. Miközben falatoztam azon tűnődtem mi a fene ütőt belém? Nem voltam soha egy kitárulkozós alkat erre mégis majdnem mindenről beszámoltam egy idegennek. Talán éppen ezért voltam ilyen nyílt mert idegen és soha többé nem találkozunk ő meg elfelejt. Ahogy így tűnődtem újra belenéztem azokba a vetkőztető szemeibe és elképzeltem mit tenne velem ha tudná valami nem stimmel vele. Kikötözne talán egy ágyhoz és feldarabolna vagy leeresztené a véremet.

Miután elmondtam amit akartam pár percig hallgatásba burkolódzott. Azt hittem csak untattam a fölösleges beszéddel. Majd közölte velem, hogy szerinte véletlen az egész. Azonban ezzel nem értettem egészen egyet. Ugyanis ha nem kaptam volna meg a filmet soha nem tudtam volna azokról a fogásokról amiket aznap használtam. Továbbá az a jelenet ami akkor eszembe jutott aktivizálta azt a rejtélyes erőt ami bennem bujkál. És amilyen furcsaságok történtek velem egyáltalán nem tartottam kizártnak, hogy a jövőbe látott mister Tinny. Ráadásul évekkel később is ugyanúgy nézett ki mint mikor először találkoztunk. Majd megkérdezte, hogy szeretem, e a képregényhősöket meg arról beszélt a mutáció nem csak átok lehet. Odahaza kedvenc olvasmányaim voltak a képregények és mivel egész nap a szobámban voltam mást nem nagyon tehettem.
-Szoktam olvasni még régebben és azt képzeltem el hogy nekem is szuper erőm van. A kedvenc képregényhősöm az Árnyék volt ami megvan film változatban is. A történet New York-ban játszodik és a főhős képes befolyásolni mások tudatát így számukra láthatatlanná válik. Csak az árnyékát nem tudja eltüntetni. Minden embert akit megment az onnantól az ő ügynöke és segíti őt a bűnözők elleni harcban. Legtöbbjüket csak üzenet küldésre használja. Mindig is lenyűgözött az a félve tisztelés amit iránta éreztek az ügynökei. Én is szerettem volna, akkoriban hogy tiszteljenek.- erre elszomorodtam mert eszembe jutott mennyit csúfoltak kiskoromban.
És neked van kedvenced? Nem gondoltam hogy a komoly tudósok foglalkoznak az ilyen gyerekes butaságokkal. De aszt sem, hogy egy tudos ilyen csinos lehet.- az utolsó mondatot alig halhatóan mondtam ki.

Alexissel egyet kellet, hogy értsek. Nem az erő teszi hőssé az embert hanem a tettei. Nagyon sok családban a szülök egyenlők a hősökkel. Hisz nem kis teljesítmény ételt és szállást adni a családnak. Az én szüleim is mindent megtettek azért hogy én megfelelő körülmények között élhessek. Amikor az apjáról kezdett mesélni egy könnycsepp gördült le az arcán.
-Semmi gond nem egészséges az érzelmeket elrejteni. És magam is ugyanígy tekintek a saját szüleimre. Akármit hozott az élet mindig számíthattam rájuk. Mindig erejüket megfeszítve dolgoztak, hogy eltarthassanak. erre átnyújtottam neki egy zsebkendőt. A tekintettéből úgy sejtettem, hogy az édesapja már nincs közöttünk. Meprobáltam együttérzést erőltetni magamra de csak az képes rá aki közeli hozzátartozót vesztett el.
Ezután megkérdezte milyen képességet képzelnék el magamnak. Ez kicsit furcsa volt véletlennek. Egy csinos lányba botlok aki szuper erőkről érdeklődik tőlem. A széket kissé kihúztam ha netalán menekülnöm kellene. Majd vakargatni kezdtem az állam mintha erősen gondolkodnék végül közöltem vele a végeredményt.
-Kedvelem azokat a hősöket akik a háttérből harcolnak a bűnnel. Azonban én ehhez nem vagyok elég eszes. Ezért ha lenne akor erőt és gyorsaságot szeretnék. Nem olyan hatalmas gondoltam csak épphogy emberfeletti. És ráadásként szeretnék kommunikálni és irányítani a gépeket. Tulajdonképpen ezért is lettem az aki vagyok. És neked van valami elképzelésed?- erre elképzeltem a lányt testhez simuló ruhában. Valami különös érzés fogott el, hogy ez a lány nem akárki.

Elmondta, hogy ő gyógyító erőt szeretne magának. Pontosan valami ilyesmit vártam tőle válaszként. Ő olyan ember aki másokon szeretne segíteni akárcsak én de ő nem titokban csinálja mint én. Ő a tudományával emberek millióin segíthet de azért én is megteszem mindent amit tudok.
- Hogy van-e tervem? Ezen nem nagyon gondolkodtam. Megpróbálok egyedül boldogulva valahogy meglenni mert nem vagyok egy nagy csapat játékos. Egy saját egyszemélyes vállalkozást akarok létrehozni hogy a tudássommal segíthessek az arra rászorultaknak.
Minden egyes mondatom igaz volt tervek nélkül jöttem ide a szívem és Tinny szavát követtem. Majd kitöltöttem magamnak egy pohár vizet és a szememmel megkérdeztem Alexist kér-e vizet. Ezután eszembe jutott, hogy talán nem kéne eme rövid ismeretségünknek az ebéddel véget érnie. Úgy döntöttem megkérdezem nincs-e kedve találkozni velem később. Megköszörültem a torkom majd belekezdtem a mondandómba.
-Meg szeretnélek kérdezni, hogy lenne-e kedved később is találkozni? Mondjuk egy kellemes esti séta?- Remélem nem kapkodtam el semmiit nem szoktam gyakran ismerkedni odahaza.

Magnus már régóta fontolgatja, hogy hogyan mutatkozhatna be az Egyesült Államokban is a pénzes ügyfelek számára. Úgy gondolta, hogy össze kéne kötnie a kellemes és a hasznos tevékenységet. Ezért pécézte ki magának az Európai nagykövetségek épületében rejtőző francia kirendeltséget. Ahhoz viszont nem olyan egyszerű közel férkőzni. Ezért választotta a beépülés lassabb és kockázatosabb módját. Bejelentkezett az alelnökhöz meghallgatásra. Hetek megfigyelését követően választotta ki a helyszínt, ami egy, a városházához közeli étterem volt. Közkedvelt, forgalmas hely. Megfelelő számú kijárattal. Aktuális álcájának Andrew Standisht választotta néhány hete. Azóta megnövesztette a szakállát és a haját. A vörösre festette a haját és a szakállát, amit szőkített. Így érte el, hogy természetesnek hasson és lehetőség szerint britnek. Sikerült neki. Le is ment egy klasszikus angol pubba, ahol összehasonlította sörényét a többiekével. Majdhogy tökéletesre sikerült. Úgy döntött, hogy meghagyja ezt a színt. 
Kicsit azért igazított a fazonján, de megtartva azt a fajta külső megjelenést, ami utal veterán, harcedzett múltjára. Ha már az aktái szerint S.A.S-es volt. Így, nyírt, de vörös szakállal és hátrafogott, ugyanolyan színű hajjal lépett be az étterembe. Sörényét leszámítva nem tűnt ki a tömegből, mert tökéletesen méretre szabott, igaz amerikai öltönyt viselt. Megpillantotta az alelnököt és a testőrségét. Egyből feléjük indult mosolyogva. Valószínűleg megmotozzák majd, ezért mint mindig, most is fegyver nélkül érkezett. Aztán közelebb lépett az alelnökhöz.
- Jó napot alelnök úr! Andrew Standish vagyok, ahogy a telefonban is említettem. Köszönöm, hogy fogad! - mondta kihallható angol akcentussal, amit évekig gyakorolhatott. Aztán várt, hogy Eastwood nyújtson előbb kezet vagy kínálja hellyel.

Még miközben egy nagydarab titkosszolgálatos motozta is feltűnt Magnusnak, hogy olyan mintha megfagyott volna a levegő. A sokéves hazugságkutatás vetélkedett a politikusi pókerarccal, de mind a kettő elhasalt a teszten. A rőt szakállú férfi enyhén elmosolyodott. Nem tudta, hogy mennyire mégis érezte, hogy sikerült meglepnie az alelnököt. A body csekkint és az erős kézfogást követően leült a felkínált helyre. Egy kicsit meglepte, hogy nem udvariaskodik egy ilyen magas rangú ember, hanem egyből a dolgok közepébe vág. Ezért is változtat testhelyzetén. Míg hátradőlve kezdte volna a diskurzust, most előre dől és finoman az asztalra támaszkodik. Hangja sem kellemesen csevegő, hanem inkább halkabb, szűrtebben jön a fogai közül. Már-már konspiráló hangvételű.
- Én segíthetek önnek. Alelnök úr, önt meg akarják gyilkolni. - A hatást meg sem várva folytatta mintha semmi súlyosat nem mondott volna, folytatta. - Mint az elnök riválisa, kinevezték alelnöknek, pedig a kettőt együtt választják. Oké, vészterhes időkön volt túl az ország. Higgyük ezt és ne annak tudjuk be, hogy ellenőrzés alá akarták vonni. Aztán egy háborús övezetbe küldték irányítani egy várost, amit senkinek sem sikerült hosszú távon. Ön sikereket ér el a város újjáépül és bár az elnök parádézik, az emberek érzik, hogy ha politikus, akkor ön a befutó. Aztán hiába jelenti be ideiglenességének végét, a lemondását. Nem neveznek ki új polgármestert. De a város nem maradhat vezetés nélkül. Ez mondjuk az ön szerencséje, mivel nem megy pihenni a családjához ahogy tervezte és így...elnézést uram. Életben marad. - Levegőt folyamatosan vesz, ahogy folytatja a beszédet, nem engedi szóhoz jutni a vele szemben ülőt és tudja, hogy ez egy politikussal szemben nagyon komoly feladat. De az idegek harcát nem veszítheti el. Most nem. Jönnek táncának zárólépései. - Majd az első nyilvános megjelenése vérfürdőben csúcsosodott ki. Bár beazonosították a merénylőket, senkit sem fogtak el. Még csak indokot sem derítettek ki. Ön volt a célpont. Sokszorosan. Viszont nincs valódi kabinetje, mert nem bízhat senkiben. Talán csak egy külsősben. - Ekkor Magnus felállt, majd a baljában eddig tartott névjegykártyát az asztalra csúsztatta. - Már késő visszakoznia. De induljon újra a választásokon uram. De addig is építsen ki saját nomenklatúrát. Kezdhetné a biztonsági tanácsadójával. - Azzal megfordult és ha hagyták elhagyta a helyet.

Antef némán állt a kompon, de már a beszélgetése a titokzatos nővel régen véget ért. Hirtelen nem tudta hova tenni azt a kellemesen bizsergető érzést, amit a nő hangja okozott, ám volt még több órája arra, hogy összeszedje magát és a gondolatait, illetve felkészüljön az estére. Miután a komp visszatért a kikötőbe, Antef azonnal kocsiba szállt és egyenesen a lakására ment. Az elmúlt pár óra eseményei nem hagyták nyugodni, s hiába próbált az ügyre koncentrálni, lelki szemei előtt a sejtelmesen titokzatos nő homályos alakja lebegett. Hogy kitisztítsa gondolatait, Antef hideg fürdőt vett, majd egy pohár brandyvel a kezében az eddigi nyomozási anyagokat kezdte böngészni, de a nő hangját csak nem bírta kiverni a fejéből. Inkább ledőlt aludni egyet, de rémálmok gyötörték anyja halálával kapcsolatban, így az alvás se hozott számára nyugalmat.
Lassan közeledett az idő a vacsorához, így Antef az alkalomhoz illően acélkék öltönyt vett fel, amely alá felvette a pisztolytáskáját az elmaradhatatlan szolgálati fegyverével egyetemben.
Mikor mindennel elkészült - megborotválkozott és megfésülködött, hisz egy csinos nővel fog találkozni - autóba szállt és az étteremhez hajtott. Az autót az étterem parkolójában teszi le, majd besétál az impozáns, fatörzs belsejét szimbolizáló étterem ajtaján. A terem légkörét elegancia és a bódító női parfümök illata lengi be. Szinte magába szippantja az embert. Antef rövid nézelődés után az asztalfoglalásokért felelős pincérnőhöz megy és megszólítja.
- Jó estét! A nevem Antef Sziamon. Este kilenc órára foglaltak itt asztalt két személyre. Olyan randi dolog... - mosolyog megnyerően Antef, s türelmesen várja, míg a hölgy megnézi a foglalást.