Atlantic Avenue

Földbe gyökerezett lábakkal bámulom csak a viaskodást, illetve annak külső jeleit. De nem szólalok meg, hagyom, hogy lerendezze ha letudja és így tudok rá figyelni, hogy hamarabb észre vegyem a támadó jellegű mozdulatot majd.
De az a mozdulat nem történik meg, térdre ereszkedik az alak és lassan megnyugodni látszik, azt mondja, hogy elüldözte a pókot. Sajnos nem vagyok olyan kiemelkedő emberismeretben, hogy biztosra mondhassam, hogy igazat mond, mégis annak tűnik. De felmerül a kérdés, hogy egy tébolyodott szavaival mit is kezdhetek. Próbálok nyugodtnak látszani, miközben az agyamban a lehetséges opciók kivitelezései cikáznak. A futás tűnik a legtisztábbnak, de az biztos, hogy előhozná a vadászt belőle. A leghomályosabb meg ha itt maradunk vele és beszéltetjük, de ez eddig a legbékésebbnek tűnő és talán, most van is rá esélyünk.
- Beszéljen Doktor úr, tudja, hogy a szüli, hol élnek? - Hirtelen ez az alapvető kérdés jött elő, hátha ez nem köthető a Pókhoz, vagy hasonló oda vezető érzésekhez. Ha nem ismerném a rendőrséget talán őket hívnám. Sajnos az itteni Xekhez viszont nincs elérésem. Nem igen tudom, mit tehetnék az ügyért azon kívül, hogy túl élem Dannyvel.

-Szüleim?
Kérdi elgondolkodóan a doktor. Hónapok teltek el egyáltalán, hogy az emberi kapcsolatok az eszébe jutottak, a szülei pedig a lista végén voltak. Évek óta meghaltak, de ha élnének sem segítenének sokat... Legalábbis nem hiszi. Segítségre van szüksége, de ötlete sincs, hogy honnan szerezzen olyat ebben a pillanatban. Olyat ami garantálja, hogy nem zárják börtönbe. A SHIELD egész biztosan kifaggatná, és ha kiderülne, hogy instabil, talán örökre börtönbe zárnák. Egy semleges hatalom, vagy szervezet talán segítene, de ilyet nem ismer. Az X-men is felmerül, mint lehetséges megoldás, és elgondolkozik ismét. Ha sikerülne eljutni oda, talán , sőt egészen biztosan segítenének, de túlságosan is fél ahhoz, hogy elmerjen odáig menni, hiszen a Pók bármikor előjöhet. Egy ötlet suhan át a fején:
-Talán ha... talán ha el tudtok kábítani, akkor eltudnátok vinni az X-menhez, ha szerintetek segítenének. Így eszméletemnél veszélyes vagyok mindenkire, és nem akarom veszélyeztetni a gyerekeket főleg...
Néz itt elsősorban Dannyre, aki harcművészként talán ismerhet ilyen technikát.

~Nem, nem lenne jó ötlet...~ Gyorsan végigfutnak a szemem előtt a lehetséges történések. Kicsi az esélye, hogy jól sül ki. Valószínűleg az ösztönös védekezéssel elő jön a pók, ha nem vagyunk elég gyorsak. Ki tudja mennyi idő kell neki és mibe tart kitérni a csapásunk elől, ha már felébredt. A képességeit nem ismerem, de valamiért vérdíj van a fején és nem véletlen, hogy még senki nem váltotta be.
Megfeszítem az izmaimat, és hiba de reflex szerűen Dannyre nézek. Nincs válaszom a kérdésére, de az arcom inkább a nemet tükrözi, mint az igent. Túl kevés az erőm és túl nagy a felelősség. Mély levegőt veszek, miközben visszafordulok a pókhoz.
- Nem vagyok benne biztos, hogy az X-men jó ötlet. Ők sem szeretik veszélyeztetni az ott lakókat... - ennyi és nem több amit ki tudok nyögni.

A férfi elhallgat egy pillanatra, és gondolkodóba esik, homlokán ráncok jelennek meg.
-Igazad van, az X-men semmiféle képen nem jó ötlet.
Ismét elhallgat, majd tesz egy lépést hátra, magába roskadva a falhoz dől, és maga alá húzza térdeit, úgy ül a földön. Hangja zaklatott, egy perc is beletelik talán mire válaszol:
-Akkor adjam fel magam? Szerintetek ez a megoldás? Nem tudok mit csinálni, ha újra előjön, az, újra gyilkolni fog, és én nem bírom többször elviselni... Bár tudnám mi a helyes lépés ilyen helyzetben... Mit tegyek?
Kérdi és a fiúkra néz. Szemében őszinte kétségbeesés lángja ég, arcáról tanácstalanság és félelem olvasható le. Retteg, ez nem vitás, ha jobban megfigyelitek, látjátok remeg a teste a zaklatottságában. Arca izzadt, haja csapzott, egyedül a ruhája az ami makulátlan.

Kicsit feszülten figyelem a fickó reakcióját, főleg, hogy megint összeomlik, ismét közeledni érzem a pókot, akármennyire nem sejteti még a szeme. Oda kéne mennem hozzá, érzem belül, hogy az talán segíthetne, miközben az eszem azt súgja, hogy ne közelharcban nem lenne esélyem vele szemben és talán csak csali. Talán ez a beteges állat csak játszik velünk. Elkezdek leizzadni a gondolattól. Lehet végig csak macska-egér játékot űzött, csak érzelmekre is éhes. Arra vágyik, hogy sajnálják, együtt érezzenek vele, vagy talán épp milyen a kedve olyan érzelmeket akar a másikból kicsikarni. Csak szórakozik rajtunk. Könnyen elhitetem magam a hirtelen felépített elméletemet. Nem lépek tovább felé, megállók és inkább a hátsó lábamra nehezedek. Nem kéne tovább maradnunk, de hogy rázhatnánk le?

A férfi kétségbe esve válaszol:
-Nem tudom... ha feladom magam a SHIELDnél valószínűleg elítélnek mint veszélyes bűnözőt, és halálom napjáig rothadhatok a börtönük mélyén, vagy még annál is rosszabb... Azt nem tehetem, hiszen ártatlan vagyok!
Láthatják a fiúk, hogy fél. A hangja egy rettegő emberé, aki nem tud mit kezdeni magával. Talán legbelül tudja mi a helyes, de nincs meg benne az a felelősség ami szükséges ehhez. Egy egyszerű ember ő, aki félti a bőrét, és nem kockáztatná a saját életét másokért, nem hősi jellem. De hibáztatható ezért? Ki lenne elég bátor egy ilyen tetthez?
Kis szünet után, mit zokogással töltött, újra megszólal:
-Tényleg nem tudom... Talán...
Újabb szünet, ezúttal rövidebb
-Talán egy telepata segíthetne... vagy egy tudós. A telepata elnyomhatná bennem a szörnyeteget, és tudnám kontrollálni, egy tudós pedig kidolgozhatna egy szérumot amivel elvethetnénk a pókméreg hatásait...

Zsákutca az egész, talán a SHIELDet elérhetném valahogy vagy kérhetném a vészhívásnál, nem tudom pontosan mit kéne tennem, de nem várhatunk így, csak húzzuk az időt és egyszer majd kicsinál minket, lehet magában már most rajtunk röhög, nem tudom eldönteni még mindig. Vajon csak játszik? Az ötletére közelebb lépek.
- Hadd próbáljam meg én... - Hazudok egy könnyedet, mintha értenék valamit a telepatasághoz, a halántékomra helyezett ujjaim csak önnyugtatásra jók most. Ha közel enged bal kezemmel az övé felé nyúlok, míg a jobbossal így a fejemtől indíthatok egy sújtást a halántéka felé, miközben elnehezítem a tagjait. Ha meglátom a szemében, hogy rájött, mielőtt elérném a célomat a megpróbálom magam felrántani a mögötte lévő falra, egy ugrással segítve a sebességét.

A férfi meglepődve néz, majd örömmel az arcán látszik, hogy megnyugszik, és várja, hogy Axe segítsen rajta. Arca kisimul, a ráncok eltűnnek, egész jóképű férfi amúgy. Érzi ahogy tagjai elnehezülnek, egy pillanatig azt hiszi, ez az elméjébe hatolás mellékhatása, de hamarosan rájön, hogy tévedett amikor meglátja a mozduló férfit aki lecsapná. Összerándul a félelemtől, és a meglepetéstől. Arcán egyetlen pillanat alatt érzelmek éles skálája jelenik meg, kezdve a becsapottság, a félelem, a felismerés, végül pedig a harag. Eközben elméjében a póklábak gyorsan megjelentek, és mire a harag megjelenik a zöld szemekben, már ő irányít, és az eddigi gondolkodás átvált félelmetes, gyilkos logikára.
Mivel a földön, a falnak dőlve ül, szinte reflexszerűen jön a mozdulat. Karjára támaszkodva, mindkét lábával belerúg a fiú tüdejébe, teljes erejét kihasználva. Ha sikerül a rúgás a srác elrepül, légzési gondjai lesznek a következő pár percben. Következő cselekedetével hálót lő Danny arcába, igyekszik blokkolni a látását a hálóval.
Ezek után, akár sikerülnek, akár nem, egy jókora ugrással felugrik a sikátor falára.

- Hoppá - csúszik, ki az élet bölcsesség a számon mikor meglátom a fickó arcát, nincs időm lecsapni, illetve nem vagyok benne biztos, hogy megérné a kockázatot. Elvileg gyorsabb nálam, akárhova kötöm a ruháját a gravitációhoz most csak egy kis kényelmetlenséget tudok neki okozni. Együtt mozdulok vele, minden erőmet beleadom a távozásba.
A következő pillanatban a falon guggolva viszont szörnyű dolgot tapasztalok, közvetlen mellettem guggol az alak, szinte tükörképként, leborzadok. Egy pillanatra nem tudom mit gondoljak, egy pillanatra szükségem van, hogy összeszedjem az erőm és felismerjem a helyzetet. De nem lehetek még biztos mindig a dolgomban mégis meglépem az elsőt.
Danny mellé vetődöm, az erőmmel tompítva az esést, megpróbálok neki időt adni, hogy lefeszegesse a hálót és felkészülök a pók következő lépésére.
A látásomnak hála még lassabb a dolgok történése, perceknek éreztem ezt a pár mozdulatot is. De nem lankadhatok, ha felénk ugrik a pók még közben megpróbálom elkapni a lábát és arrébb hajítani felhasználva a saját lendületét. Ha viszont hálót lő a kezemmel megpróbálom hárítani, majd valami kuka felé vetődök egy fedél ért.

A távolban szirénák hangja hallatszódik, a férfi felkapja a fejét, és harag fut át arcán. A fiúkra néz majd megszólal:
-A Vérszomjas Pókember nem felejt... Egy napon majd a tetemeteken lakmározom.
Mondja, majd hihetetlen gyorsasággal felmászik a falon, és eltűnik a tető takarása mögött. Pár pillanattal később, jóval messzebb, pár száz méterrel arrébb látja a két ifjú, ahogy átlendül a következő toronyházra, majd eltűnik eltűnik a szemük elől.
A sikátor előtt elszálguldanak a rendőrök, nem ezért jöttek, valószínűleg csak valami rablóért siettek ennyire, de hála ennek a véletlennek nem kell szembeszállnia a fiataloknak egy veszélyes bűnözővel, aki azonban, ha hihetnek neki követni fogja őket. Csak reménykedhetnek abban, hogy a Pók hazudott nekik a nem felejtős dologról.

Danny leszenvedi magáról a hálót, de szerencsére a sietsége már nem indokolt, mikor látjuk elugrani a Pókot. Lassan kezdem magamban az ürességet érezni, amikor elmúlik az izgalom és nincs helyette egy pillanatig semmi. Még összerezzenek a szirénákra ahogy elsuhannak. De nem különösebb, csak kicsit érzékenyebb vagyok rá mint általában. Elszoktam már a hasonló dolgoktól. Ki sem derült, hogy volt-e okunk félni. Így most még kisebbnek érzem magam, nevetségesnek, hogy az angyalok közé vágyom. Mikor egy közönséges bűnözőt sem tudok kezelni.
Az izmaim ellazulnak, a kezem csak az oldalam mellé zuhan le, az erőtlenség tudatában, majd elkezd a világ visszatérni a szokásos sebességébe. Miközben ráeszmélek, hogy nem vagyok egyedül kicsit jobb kedvre derülök, de nem örülök, csak elvonja kicsit a figyelmem a kudarcról...
- Jól vagy? - Kérdem kicsit keserű hangon, de érződik rajta az aggódás. Ezek után megtudja, hogy az itteni x-mennel nem sokkal állok közelebbi kapcsolatban, mint ő. Talán magam is hazugnak képzelném, pedig nem mondtam neki az ellenkezőjét se...

Mélyen belül marnak Danny szavai, mert van bennük igazság, de meg kell majd tanulnia, hogy nem győzhet le ő mindenkit. Nem is beszélve róla, hogy még csak egy tolvaj a jó úton. Teljesen összeomlani látszik a fiú, látszik rajta, hogy ha csak sejthetné, hogy merre odáig rohanna, legyen akármekkora esélye.
Bár a lehető legjobban én is visszafojtom a kezem ökölbe szorul, körmeim a tenyerembe marnak, miközben a fogaim kezdem csikorgatni.
De csak pár másodpercig tudom visszafogni az indulatomat. Az utolsó pillanatban sikerül, úgy döntenem, hogy úgy vezetem le, hogy ezzel mind a ketten lenyugodjunk.
Hatalmas fonákosat kenek le nyitott kézzel a srácnak, nem fog megsérülni bele, de talán visszazökkenti a valóságba. Lehet, hogy nekem ront miatta, fel is készülök arra, hogy gyorsan lefogjam és ha így ha úgy történik folytassam a nyugtatást.
- Majd megkeressük, de ez most nem a mi harcunk volt, a szökésben nem akadályozhattuk meg. - Erőteljesen mondom, határozott hangon, nem a nyugtató fajta, inkább ráébresztéssel akarok dolgozni. De a pillanatot egy furcsán magad hang töri meg, viszonylag alacsonyról... Lassan odafordulok, ha van rá lehetőségem.
- É-é-én nem vagyok helyi... - Nem mintha akárhol helyi lennék és talán tudom is az utca irányát, de hirtelen két lelki állapot között a saját nevem sem jut eszembe, illetve, hogy mit kéne mondanom a továbbiakban, Dannynek vagy akár a lánynak.

Egy pillanatig csak döbbenten állok, amikor lepofoz. Nem számítottam erre. Aztán elkezd elönteni a düh. Mégis mit képzel? Minek néz engem? Hogy van pofája úgy kezelni, mint egy hisztiző gyereket? Ökölbe szorul a kezem, és már majdnem nekiugrom, amikor egy női hang üti meg a fülem. Mindketten odafordulunk. Még lesz egy-két szavam Axe-hez erről, de az még várhat. A lány 20-22 körül lehet. Nagyon szép, szőke, kék szemű. Ötletem sincs, hogy miért két hangosan veszekedő sráctól érdeklődik, hogy merre menjen, főleg, hogy az egyik szemmel láthatóan mutáns. Axe dadogni kezd. Egy kis gonosz elégtételt érzek. Az a baj, hogy errefelé én sem vagyok ismerős.
Sajnos én sem tudom, bocsi. -mondom a lánynak kedvesen, mintha nem is verekedni készültem volna az előbb.
Örülök, hogy megzavart. Semmi jó nem származott volna abból, ha megint verekedni kezdünk. Nyugodt fejjel kell végiggondolnunk a dolgokat. Ezt akarta Axe egy pofonnal elérni? Érdekes...

Rendületlenül állok Dannyvel szemben amíg le nem nyeli a dolgot és nem tereli el a figyelmét ahogy az enyém is a fiatal lány. Nincsen benne semmi különös azon kívül, hogy tőlünk kérdezősködik. Persze egészen addig amíg ki nem derül, hogy nem tudunk semmit a Dean Str.ről. Kezd kicsit zavarba ejtő lenni a mai nap. Mióta Dannyvel összefutottam vonzzuk a betegeket. A lány magába látszik roskadni ahogy monoton ismételgeti egy darabig, hogy el fog veszni erre. Nem tudom nem figyelemmel követni. Persze gyorsan a többi részén is átfut a szemem, az ismerd meg a környezted tanítás alapján. Most már akárhol felismerném a lányt. De a következő megjegyzése is mélyíti a képet róla a fejemben.
Nem tudom eldönteni, hogy háborodott vagy akar valamit. Egyik se ígér sok jót... Dannyre nézek kérdően, kicsit kizökkenve már az előző kudarcból a meglepetés miatt. Majd a lányhoz fordulok.
- Hogy hívnak kedves? - Kezdeményezek egy alapvető kérdéssel, hátha akkor kiböki mi a helyzet és rájöhetünk talán, hogy nem megint egy pszichopata támad meg minket egy kis lelki segélyért cserében.

Először úgy tűnik, hogy a lány teljesen elkeseredik annak hallatán, hogy nem tudjuk merre van a Dean Street. Aztán túlteszi magát a dolgon, és elkezd értünk aggódni. Kérdően nézünk egymásra Axe-szel. Nem tiszta, hogy mit akar. Kedvesen terelget minket egy sikátor felé, távol a járókelőktől, közben majdhogynem le is szid, azért, hogy itt verekszünk az utcán. Miért érzi magát mindenki óvónéninek körülöttem?! Axe megpróbál beszélgetést kezdeményezni. Jobb lesz, ha kiderítjük, hogy mit is szeretne pontosan. Kicsit kellemetlen a helyzet, de a Póknál biztos jobb társaság. Hagyom, hagy beszéljen Axe, ha van valami elképzelése arról, hogy hova akar kilyukadni. Ha megakad, majd kisegítem. Közben felveszem a botom a földről, és elrakom.

Egyre zavarba ejtőbb ez a helyzet és felidézve a nap eddigi folyamát még meg is csípem magamat a zsebemen keresztül, hogy más ne lássa, de mégis lecsekkoljam a dolgot. Kicsit szúr, szóval nem vesztegetem tovább, csak ismét Dannyre nézek kérdőn. Kicsit lecseszésnek érzem mikor felhozza, hogy lekéste a boltot, mert az már bezárt. Meg sem merem jegyezni, hogy ez a kicentizés miatt lehetett csak, ha nem néz itt minket már vagy fél órája, hisz annyi ideje szerintem még mi sem vagyunk itt. Valaminek kell lennie ezzel a lánnyal. Túl furcsa, valamit akar de nem mondja ki. De isten ments, hogy most én erre rákérdezzek, inkább belemegyek kicsit a játékba.
- Szerintem két fáradt srác az utcán kevésbé lóg ki mint egy platina szőke hölgy... - Jegyzem kedélyesen, a kérdését figyelembe se véve, inkább megtartom az állatos információt hátha valami utalás akart lenni. Bár lehet csak ázott kutya szagunk van...