Ausztrália

9 / 13 oldal Previous  1, 2, 3 ... 8, 9, 10, 11, 12, 13  Next

Go down

Ausztrália - Page 9 Empty Re: Ausztrália

Témanyitás by Quentine Constantine Vas. 07 Szept. 2014, 14:17

Látom, hogy Phobia nincs a toppon, nyilván nem esik jól a kis lelkének – ha lenne ilyen egy démonnak -, hogy ő közöttünk talán most a leghaszontalanabb. Ez valószínűleg így igaz is, de csak addig, míg ki nem derül a képessége, utána könnyen fordulhat a kocka. Addig is viszont nem sokra megyünk egy búsuló ágyútöltelékkel, sokkal jobb egy lelkes ágyútöltelék. Egy pillanatra érzem, hogy Phobia mintha üzenni akarna valamit, vagy legalábbis nagyon én járok a fejében, de mikor beleolvasok a gondolataiba, csak azt látom, hogy bejön neki Szeráf. Oké, ugorjunk.
Miután Mephisto távozik, megjön a pincérnő, én csak a fejem intésével jelzem, hogy nem kérek semmit.
-Na figyeljetek, én már ismerem egy ideje Mephistot, kicsit jobban is, mint szeretném. Igen, tényleg ő a sátán, de ha valamit érdekében áll elintézni, akkor nem fog kiszúrni velünk, inkább az az üzletkötős fajta. Szóval ha hármunkat hívott a feladatra, akkor tényleg hárman kellünk hozzá, se többen, se kevesebben, és nem mások, mint mi. Ez rád is vonatkozik, Phobia. Ha töltelék kéne, nem egy másik túlvilág démonját hívta volna, hanem a pincérnőt. Lesz szereped a dologban, ebben biztos vagyok, és nem is kicsi. Akármennyire is kiscserkészesen hangzik, együtt kell dolgoznunk. Van némi tapasztalatom a világmegmentős, értelmetlenül hősködős bizniszben, és megtanultam, hogy minden csapat sokkal ütőképesebb, ha van köztük összhang. Szóval tegyük félre, hogy ki honnan jött, hagyjuk az önmarcangolást, a beszólogatást, a flörtölést és a versengést. Helyette koncentráljunk arra, hogy magunkból és egymásból is a legtöbbet hozzuk ki. Mit szóltok, menni fog ez? – Kérdem a többiekre nézve, és remélem, hogy valami értelmes választ kapok.

//Rachel nem olvas egyfolytában a gondolatokban, csak ha külön koncentrál rá, de valamennyire általában figyeli a társai elméjét, hogyha üzenni akarnak neki, azt észrevegye.//


_________________
You want sympathy? You'll find it between "shit" and "syphilis" in the dictionary.
Reneszánsz: The Restless Son of Sins!
Outsiders: Városi legenda, az isteni segítő
Nestor Stratos Rachel Wilcox Daria Akbal Rehm
Ausztrália - Page 9 Quinn_al_r_s1
Quentine Constantine
Quentine Constantine
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 779
Hozzászólások régi : 1163
Korábbi szint/kredit : 11.szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 12.szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

Vissza az elejére Go down

Ausztrália - Page 9 Empty Re: Ausztrália

Témanyitás by Auaritia Vas. 07 Szept. 2014, 14:56


Phobia

Az ördög meg sem várta míg befejezem a mondatot eltűnt. Ohh de jó neki. Bár én is így tűnhetnék el innen. Mindig is érdekelt a teleportáció, olyan stílusosan lehet vele megérkezni, illetve eltűnni.
El is játszottam magamban a gondolattal, vajon mit tennék, ha most én tudnék teleportálni...A gondolatot egy férfi zavarta meg aki az italrendelést vette fel.

- Nem tudom mit adnak itt, de egy martinit elfogadnék.

Jajj kérlek mond, hogy van itt ilyen! Ha nincs és újra mindenki kiröhög akkor azt kérem amit a többiek.
Ha elment a pasi a többiekhez szólok:

- Nos azt legalább tudjuk, hogy velem semmire nem megyünk. De ti? Milyen erőitek vannak?

Nézek kérdőn a többiekre. Remélem olyan jók, hogy lesz esélyem túlélni ezt az egészet.
Egyébként nem érdekel, ha nem vagyok szimpatikus nekik, elvégre nem kell örök barátságot kötnünk, csak egy szem küldetésben együtt lenni. Fogadjanak el vagy öljenek meg. Tudnak mást tenni? Ha mindenki válaszolt és megérkezett az ital, akkor újra kérdezek:

- Mint minden csapatban, hogy jól működjön itt is kéne egy vezető, nem? Persze nem magamra gondolok, hanem valamelyikőtökre. Mert ha Rachel önfejűsködik, amire van esély és te Szeráf se tűnsz túlságosan alázatosnak, akkor valaki meghal. Viszont ha van egy vezető, aki megmondja mit tegyünk, úgy könnyebb nem? Ohh kérlek, ne mondjátok, hogy hisztek a demokráciában...


_________________
Theresa Stone------Vetlanda------Colona Walding------Vara Vallis------Iris Demargon------Amazon------Wilda Huang --Esther Lake
Auaritia
Auaritia
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 378
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Aug. 23.

Karakteradatok
Főkarakter: Auaritia
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Ausztrália - Page 9 Empty Re: Ausztrália

Témanyitás by Dr. Zield Jones Vas. 07 Szept. 2014, 22:58

Szeráf emlékeit Rachel meglátta és a démonnak is megmutatta. A körítés nem tetszett a fiúnak, még mindig nem szerette a telepatákat, se a nagyoskodó társakat. Phobiának már sok volt ez a beszólogatás és a kinevetés, elkezdte magát szidni és játszani a megalázottat. Szeráf nem az a típus volt, aki ilyenkor rögtön meg akarna nyugtatni. Inkáb elmosolyodott a reakción és megnézte azokat a kidüllesztett melleket, mert érdemes volt. Ami csalódás volt, az az, hogy a lány hívását Mephisto intézte. Nem a lény hívta Szeráfot, hanem a Sátán. Nem sokat mondott, innentől magukra voltak utalva.
- Rachel, én felgyújtom, akár belemész az agyába, akár nem. Utálom azokat a szaros dögöket.
A pincértől Szeráf is akart rendelni. Megnézte az itallapot és rendelt:
- Két tequilát kérek. Phobia, jó lesz, ugye?
Megint rákacsintott a lelkileg picit megkínzott démonkára és jelezte, hogy az egyik töményt neki szánta a martini mellé. Az se volt baj, ha nem kérte, akkor Szeráf ivott két tequilát. Elbírta. Rachel nagy beszédében sok igazságot talált a fiú, de csak egy részével értett egyet. Nem szeretett csapatban dolgozni, elfogadni olyan alakokat, mint múltkor Ramirez vagy Such. A rákuniverzumban Zaphiret is nehezen bírta, Victoria Miller érkezésére pedig eléggé húzta a a száját. Saját magán kívül ő nem nagyon szeretett mást. A csapatmunkáról ettől még volt fogalma, csak nem fűlt hozzá a foga. Phobia képessége és az újbóli panaszkodás után megunta és megmondta a magáét kuszálva az információkat, csípős megjegyzéseket téve.
- Rachel, itt már hallottuk, hogy kavarsz a Sátánnal. Mit szól ehhez a férjurad? Tudja, hogy nem az övé a gyerek? Igaz lehet, hogy Phobiát nem szívatásból küldték és hogy az ereje majd előjön, ha kell, de jobb lenne már most tudni. Nyugodtabb lennék. Nem tudsz odacsörögni a démoni síkra, hogy turbózzák fel egy kicsit az események pörgését?
Phobiához szólt:
- Édes, ha te töltelék vagy, kár a csinos kis testedért, de az én seggemet nem akarom más miatt félteni. Tehát csináljuk ésszel a dolgunkat, akkor kisebb az esély, hogy elpatkolunk. Nekem már nem kell se vezető, se demokrácia. Jó lesz a szokásos anarchia, de ahhoz előbb ki kell nyírni az Ősöreget.
Ha a pincér kihozta a tequilát, Szeráf az egyiket áttolta a démonka elé és ha Phobia elfogadta, koccintott vele. Felhajtotta a tüzes italt és rátért a lényegre:
- Ezek a lények életerőből táplálkoznak. Ha a bébi elkezdte csinálni, akkor eltűnéseknek és furcsa visszakerüléseknek kellett történniük, az életerő megcsapolásának. Nézzünk szét, hogy hol történt ilyen a városban. Újságokban, hírekben, Rachel, te beleleshetsz a fejekbe, hogy vannak-e ilyen gondolatok. Náluk legalább nem kell az engedéllyel szenvedni - mondta a végén elvigyorodva.
- Az azért aggasztó, hogy sok ilyen lény van. Azt az Aiant kéne kinyírni, ő minden rossz okozója...

_________________
Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin

Kree jövő:
Dr. Zield Jones

Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
Dr. Zield Jones
Dr. Zield Jones
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Apr. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Ausztrália - Page 9 Empty Re: Ausztrália

Témanyitás by Thorhalla Hétf. 08 Szept. 2014, 09:02

2048. február 16. vasárnap – Perth, Ausztrália
Résztvevők: Anne Wietna / Phobia, Michael Ark / Szeráf és Rachel Wilcox

Italt megkaptátok, kaptok szabad kört/köröket, beszéljétek meg nyugodtan a dolgokat, olvasom majd és ha olyan lesz, amihez infó kell, akkor írok reagot. Mivel jelenleg annyit tudnék írni, hogy megvannak az italok és beszélgettek Smile.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Ausztrália - Page 9 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Ausztrália - Page 9 Empty Re: Ausztrália

Témanyitás by Quentine Constantine Kedd 09 Szept. 2014, 20:38

Phobia még mindig nem túl lelkes, de értelmes dolgokat kérdez, és az is jó ötlet, hogy legyen vezetőnk, megkönnyíti a csapat mozgását és tevékenykedését. Nem annyira örvendetes, hogy elkezdenek piálni, miközben elég fontos feladatunk lenne. Már épp válaszolnék Phobiának, mikor Szeráf elkezd beszélni. A sok szarság, ami kijön a száján, hamar kiborítja nálam a bilit.
-Nem tudom, honnan szerzed ezt a rengeteg baromságot, amit összehordasz, de nincs férjem, nincs gyerekem a Sátántól, és nem tudom, te mit értesz kavarás alatt, de soha nem volt köztünk romantikus viszony. Nagyjából annyira tudok „odacsörögni” a démoni síkra, mint te, Phobia pedig nem szívatásból van itt, ahogy az előbb elmondtam. Persze ekkora ostobaságok után nem meglepő, hogy anarchiának gondolod azt, hogy mész a saját fejed után. Nem hittem volna, hogy ekkora egy seggfej vagy… Na de lépjünk is ezen túl.
Phobiához fordulok.
-Telepata vagyok, ahogy erre már rájöhettél, és tudok repülni, meg démonokat űzni, de ez utóbbitól nem kell félned, nem hiszem, hogy most szükség lenne rá. Közelharcban nem vagyok nagyon járatos, szóval az ilyesmit inkább a tesztoszteron-bombánkra bíznám, aki mindent fel akar gyújtani… A piálás helyett jobb lenne akkor munkához látni, mielőtt kiütitek magatokat délelőtt tízkor a 35 fokban, partiarcok. A vezetőválasztást meg azt hiszem, kihagyhatjuk, mert Szeráf jobb szeret meggondolatlan lenni… Pardon, anarchikus. Ha tényleg voltak ilyen eltűnések, arról hírek is lesznek, úgyhogy nézzünk utána a dolognak.
A telefonomat veszem elő, és a helyi híroldalakon nézek körül, azon belül is a rendőrségi híreket nézem, és az eltűnéseket. Megadok néhány kulcsszót is ezzel kapcsolatban, hátha így gyorsabb lesz a dolog. Vicces, egy pillanatra majdnem újságot akartam venni…


_________________
You want sympathy? You'll find it between "shit" and "syphilis" in the dictionary.
Reneszánsz: The Restless Son of Sins!
Outsiders: Városi legenda, az isteni segítő
Nestor Stratos Rachel Wilcox Daria Akbal Rehm
Ausztrália - Page 9 Quinn_al_r_s1
Quentine Constantine
Quentine Constantine
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 779
Hozzászólások régi : 1163
Korábbi szint/kredit : 11.szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 12.szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

Vissza az elejére Go down

Ausztrália - Page 9 Empty Re: Ausztrália

Témanyitás by Auaritia Csüt. 11 Szept. 2014, 16:35


Phobia

Szeráf meghív egy italra, nahát mégsem vetett meg. Azt hittem egy szavunk sem lesz többé egymáshoz. Megköszönöm a meghívást. Közben a kérdésemre vegyes reakciók érkeznek.
Az egyikük teljes anarchiát szeretne. Mondjuk, róla gondoltam, hogy ösztönlény alapú cselekedeteket hajt majd végre, de pont ezért olyan csábító és szexi. Rachel először nagyképűnek tűnt, ám kezdem azt látni, inkább a tapasztalat miatt volt, mintsem azért mert nagyképű. Érdekes, hogy valahogy taszítóan szimpatikus. Valahogy jóban szeretnék lenni vele, de mégsem...nem értem.
Démon űzéshez is ért? Nahát, de ügyes. Vajon önmagából is ki tudja űzni? hihi...
A csapat végül, a gyors és hatásos vizsgálat mellett dönt. Feltérképezik a várost, hol történtek bizonyos életerő elszívások..vagy mik. Én persze támogatom a gyors cselekvést, nem tudok a hasznukra lenni. Úgyhogy jelenleg csak ülök és nézek. Persze a martinit megiszom, viszont Szeráf ajándékát visszautasítom mégis, mivel nem ismerem ezt a testet még és fogalmam sincs mennyit bír pia terén. De mosolygok és félretolom a tequilát. Persze Rachel unszolása nagyot dob a latba.
Várok az eredményre...


_________________
Theresa Stone------Vetlanda------Colona Walding------Vara Vallis------Iris Demargon------Amazon------Wilda Huang --Esther Lake
Auaritia
Auaritia
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 378
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Aug. 23.

Karakteradatok
Főkarakter: Auaritia
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Ausztrália - Page 9 Empty Re: Ausztrália

Témanyitás by Dr. Zield Jones Szomb. 13 Szept. 2014, 12:59

Szeráf elkezdte, amihez elég jól értett: idegesíteni másokat, kiforgatni a szavaikat és provokálni őket. Phobia is kapott csípős megjegyzéseket, Rachel annál is többet és kiakadt. A fiú nem tudta, mennyire van baráti viszonyban Rachel a démonokkal, azzal a síkkal, ezért kérdezte. Nem is ez volt a legzavaróbb kérdése... Csak vigyorgott, ahogy végighallgatta a kifakadást. Tudta volna fokozni tovább, de most nem tette, mert Rachel munkához látott. Elmondta, mire volt képes és keresgélni kezdett a hírekben olyan események után, amiket Szeráf említett. 
A fiú bírta a piát, egy feles, de még a második, amit Phobia visszautasított sem fog neki megártani. Nem éhgyomorra issza, evett az ide felé úton. Rachel visszavágott. Szeráf tudta, hogy ezzel a nővel nagyon jókat lehet majd veszekedni, ha így folytatja. Most nem folytatta. Eszébe jutott még két dolog:
- Tehát Mephisto szerint kicsi még az itteni lény. Nem tudtuk meg, mi számít kicsinek, mennyi idős, de ha az örökkévalóságot nézzük, ahhoz képest a több hónapos is kicsi. A rákuniverzumban ha valakit két-három hónapig csapolt egy ilyen lény, akkor vörös lett az ember szeme. Esetleg kereshetünk olyan hírt is, hogy sok vörösszemű bukkant fel valahol, bár inkább elrablással tudna velük ennyi ideig foglalkozni. A másik, hogy említették, ezek a realitások találkozásánál élősködnek. A másik föld ugye betolakodott a realitásunkba, de ha van ennél konkrétabb szakadási pont, amit le lehetne szűrni, akkor ott kéne keresni a lényt. 
Ők nem nagyon tudtak ilyen pontokat meghatározni, de helyi tudósok esetleg már foglalkozhattak a témával és ha kiszivárgott, benne lesz a hírekben. Szeráf szemezett egy sort Phobiával, aki még mindig mellette ült és csücsörített is neki, csókra nyújtva a száját, utána ő is elkezdett keresgélni a telefonon és hallgatózott, hogy véletlenül nem pletykálnak-e valami hasonló furcsaságról az étterem vendégei vagy a személyzet vagy a tévé, ha ment. Kiszólt közben a démonnőhöz:
- Szívem, mesélj már magadról egy kicsit! Hol a francban találkoztál te egy hulkkal?

/Bocs, az előbb elfelejtettem belinkelni a megfertőzött embereket. Nyamnyam:D/

_________________
Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin

Kree jövő:
Dr. Zield Jones

Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
Dr. Zield Jones
Dr. Zield Jones
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Apr. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Ausztrália - Page 9 Empty Re: Ausztrália

Témanyitás by Thorhalla Vas. 14 Szept. 2014, 08:44

2048. február 16. vasárnap – Perth, Ausztrália
Résztvevők: Anne Wietna / Phobia, Michael Ark / Szeráf és Rachel Wilcox

Rachel elővette a telefonját és a holoneten kezdett keresgélni, hogy mit is találhat rajta. Azt megtalálta, hogy alig egy hónappal ezelőtt démonok is voltak a városban, de azoknak végük lett és megölték őket. Azóta teljesen nyugodt volt minden ismét, három gyilkosság egy hónap alatt a városban, azt nézve, hogy mintegy három-millióan éltek itt meglehetősen kevés volt. talán két furcsa dolog volt, amit talált, az egyik a keleti kikötők környéke, furcsa hangokat, neszeket hallottak az ott élők sötétedés után, illetve sötét árnyakat láttak mozogni. A rendőrséget ugyan kihívták, de amikor ott szaglásztak semmi sem történt, csak a távozásuk után jelentkezett újra, az, ami ott ment. A másik pedig az északi városrészben volt a város határában, az állatias mutánsok arra szoktak találkozni, mivel kellően fás a környék és az utóbbi időben igencsak megvadultak és nem egyszer vérre menő párbajokat vívtak, a célszemélyeket nem sikerült még a rendőrségnek elkapnia, de a mutánsok csak egymással rivalizálnak, másokra nem voltak eddig veszélyesek. Semmi más nem volt, ami érdekes lett volna, betörések, utcai zsebtolvajlások voltak még a hírek között, de a város ezeket leszámítva tényleg makulátlan és bűnözéstől mentes.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Ausztrália - Page 9 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Ausztrália - Page 9 Empty Re: Ausztrália

Témanyitás by Quentine Constantine Hétf. 15 Szept. 2014, 18:44

Miközben a telefonomon böngészem a netet, azért odafigyelek Szeráf gondolataira, és kicsit bele is olvasok, kíváncsi vagyok rá, hogy tényleg ekkora barom, amekkorának mutatja magát, vagy csak valamiféle védekezési mechanizmus ez, esetleg terve van ezzel. Nem találok a fejében semmi mást, csak azt, hogy szeret másokat cseszegetni, ami nem valami jó hír, de mit van mit tenni, mégse süthetem meg az agyát csak azért, mert egy gyökér, ugye? Ugye…?
-Bocs, hogy félbeszakítom az ismerkedést az első mondatnál, de van valami. Két említésre méltó esetet találtam csak a démonok távozása óta: az egyik egy kikötői incidens, különös zajok sötétedés után, amik a rendőrség érkezésére elhallgatnak, aztán újra rákezdenek. A másik megvaduló állatias mutánsokról szól, akik egymással viaskodnak. Az alapján, amit elmondtál, nem rémlik, hogy megvadulnának tőle a mutánsok, és külön furcsa, hogy csak egymással kötekednek, inkább valami hatalmi lyuk lehet, és azért párbajoznak, hogy vezetőt találjanak. Vagy a hormonok, ki tudja. A másik izgalmasabb, a kikötő az egyik legjobb hely ahhoz, hogy elrejtőzzön egy földönkívüli élőlény. Rengeteg hatalmas raktárépület van, amit könnyen bérbe lehet venni, nem kell túl sok papírmunkával bajlódni, és máris van egy búvóhelyünk, ahová a rendőrség sem jöhet be házkutatási parancs nélkül. Szerintem megnézhetnénk.
Miközben a válaszra várok, azért megnézem még, hogy van-e valami eset egy csomó vörös szemű emberről, de nagyon kétlem, hogy találnék valamit. Túl általános tünet, és ha valakinek vörös a szeme, nem megy orvoshoz, maximum azt hiszi, hogy nem aludta ki magát, allergiás, begyulladt a szeme, vagy éppenséggel túl sokat szívott mostanában. Járványszintű elterjedés kéne ahhoz, hogy egy ilyen egyszerű tünetre felfigyeljenek szerintem, de lehet, hogy tévedek, és szerencsém lesz.
-Ha benne vagytok, már hívhatjuk is a taxit.


_________________
You want sympathy? You'll find it between "shit" and "syphilis" in the dictionary.
Reneszánsz: The Restless Son of Sins!
Outsiders: Városi legenda, az isteni segítő
Nestor Stratos Rachel Wilcox Daria Akbal Rehm
Ausztrália - Page 9 Quinn_al_r_s1
Quentine Constantine
Quentine Constantine
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 779
Hozzászólások régi : 1163
Korábbi szint/kredit : 11.szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 12.szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

Vissza az elejére Go down

Ausztrália - Page 9 Empty Re: Ausztrália

Témanyitás by Auaritia Pént. 19 Szept. 2014, 21:15


Phobia

Ez a Szeráf egyre szimpatikusabb, annyira genyó, hogy teljesen beindít. Persze fékeznem kell magam, mert az imént vettem észre, hogy a szám megindul felé, amit nyilván ő is észrevett. Persze nem játszom a nehezen kaphatót, de azért mégis, most küldetésen vagyunk. A démon elmond egy két infót ezekről a lényekről. És akiket megfertőztek, nem szép látványt nyújtottak. Rachel beszédbe kezd és kikötőket és vadállatias mutánsokat emleget. Szerintem is a kikötőben lesznek inkább. Sötétben ugye, mert akkor a legjobb. Gyanútlanul vadászni ártatlanokra.

- Szerintem is a kikötő lesz a megoldás. Igen mehetünk, de nincs pénzem taxira.

Vagy van? Vajon kaptam költőpénzt?...hmm

- Érdekes kis sztori. A lényeg, hogy nem egy Hulknak mentem neki, hanem egy embernek, aki aztán Hulká vált. Pech....

Mosolygok. Majd felkészülök az indulásra.


_________________
Theresa Stone------Vetlanda------Colona Walding------Vara Vallis------Iris Demargon------Amazon------Wilda Huang --Esther Lake
Auaritia
Auaritia
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 378
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Aug. 23.

Karakteradatok
Főkarakter: Auaritia
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Ausztrália - Page 9 Empty Re: Ausztrália

Témanyitás by Dr. Zield Jones Pént. 19 Szept. 2014, 22:36

Szeráf nagyon is észrevette, hogy Phoba szája megindult az övé felé és szívesen egybefonódott volna vele, előbb szájjal, aztán mindehogy, de vége szakadt.
~Végülis ráérünk a világ megmentése után is. Rachel, ha ezt is hallod, akkor most fejezd be! - üzent a végén egy kedves gondolattal jelezve, hogy mindent nem szeretne közölni a félangyal nővel. A vonzódásból nem csinált titkot, ez csak egy alkalom volt, hogy közölje a véleményét. Megint. Szerette közölni a véleményét és azzal bosszantani másokat.
Rachel nem hagyta ki a vagdalkozást, ahogy bevezette a híreket, amiket talált. Szeráf meghallgatta és kinézett az ablakon, hogy előálljon a maga véleményével:
- Ha a kettőt kombináljuk, még érthetőbb lenne a kép. Egy felin vezető, nagy életerővel és regenerációval rendelkezik. Sokáig lehet szipolyozni. A másik univerzumban az ottani Szehmet az egyik kedvencük volt, főakármit csináltak belőle cserébe, istenként tisztelték. Tehát a vezért elvihették a lényhez a kikötőbe és a régi alattvalói most keresik az utódot. Beszélhetnénk egy ilyen állatias mutánssal, ha utunkba kerül. Ha nem, az se baj. A lényeg a kikötő. A rákuniverzumban kreek őriztek mindent, nem hiszem, hogy itt is így lenne. Ahhoz még nem elég erős Aian jelenléte, ami ott félelemre épült és még a kreeket is uralta. Amúgy állítólag itt a shi'arokkal kezdte a leigázást és az a birodalom már az övé. Angyalka, itt mindenkinek van szárnya. Mi a francnak fizessünk taxit?
Szeráf a végén az angyalka szót direkt megbökte, gúnyosan. Rachellel a kommunikációja ilyesmi lesz. Kötözködés egyfolytában. Phobia majd kevesebbet kap, de a fiú őt sem kíméli, ha meg akarja mondani a magáét. A démonnő válasza érdekesen hangzott. Szeráf kifizette az italt és felállt az asztaltól, így válaszolt neki:
- Ez már rögtön máshogy hangzik. Tehát egy kis Mephistos csúsztatás volt az eredeti verzió. Arra emlékszel, hogy mi voltál régen? Vagy a Limbóban mindent kitöröltek a halálodon kívül?
Szeráf a repülést vetette fel, de meggyőzhető volt. Ha Phobia még gyengének érezte a szárnyait, a repülési képességét, akkor jöhetett a taxi. Egy italra meghívta egyébként odabent, de a taxiját már nem fizette. Annyira még nem voltak jóban. Talán ha hajlandó lett volna megcsókolni az előbb. Majd a küldetés komolyabb részeinél Szeráf is komolyabb lesz, most még hebrencskedett.

_________________
Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin

Kree jövő:
Dr. Zield Jones

Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
Dr. Zield Jones
Dr. Zield Jones
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Apr. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Ausztrália - Page 9 Empty Re: Ausztrália

Témanyitás by Thorhalla Szomb. 20 Szept. 2014, 10:13

2048. február 16. vasárnap – Perth, Ausztrália
Résztvevők: Anne Wietna / Phobia, Michael Ark / Szeráf és Rachel Wilcox

Rachel hívott egy taxit, akik visszaigazolták, hogy három percen belül a helyszínen lesznek. A kikötő egyébként elég messze esett és a társaság repülési sebességével, főleg, hogy Phobia-nak még fogalma sem volt róla, hogy miként kellene repülni sokkal lassabb lenne, mintha taxit hívnának. Itt bent ha fizettek, akkor kint a levegőből ereszkedett alá a nyitott fedelű taxi. Ha mindenki beszállt, akkor hála annak, hogy a levegőben közlekedett a jármű alig négy perc múlva máris megláthatta mindenki a gyönyörűen festő kikötőket.
Ausztrália - Page 9 Azdu93
A levegőből semmi gyanús nem látszott, mindenhol emberek sétáltak, nagyobb és kisebb hajók futottak ki a tengerre, vagy éppen jöttek be a kikötőbe. Az egész, hiába volt nappal most is ki volt világítva, a napelemek által elnyelt energiából, így teljesen környezetbarát volt ez is. Mivel a taxis nem szállhatott le közvetlenül a kikötő területén, ezért a városban, az egyik bevezető híd előtt tette le a levegőből a taxit és ott szállt le. A taxi egyébként pilóta nélküli volt, amibe GPS-el kellett megadni, hogy hova vigye a turistát, éppen ezért ingyenes is, így azzal a hármasnak nem kellett fáradnia, hogy még itt is fizetnek. Mint általában most is sokan voltak itt is a kikötő körül, most itt lent a földön sem látszott semmilyen gyanús dolog, minden teljesen átlagos volt.


A hozzászólást Thorhalla összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. 06 Okt. 2014, 09:32-kor.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Ausztrália - Page 9 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Ausztrália - Page 9 Empty Re: Ausztrália

Témanyitás by Quentine Constantine Vas. 21 Szept. 2014, 19:58

Érdekes infómorzsa, hogy a felinek regenerációját használják a szipolyozók, ez valóban lehet némi magyarázat, és talán tényleg érdemes lehet felkeresni őket is, ha nem járunk itt sikerrel, azaz egyszerűen nem találunk semmilyen nyomot. Phobia már-már lelkesen egyezik bele, hogy menjünk a kikötőbe, ami jó hír, talán a pia hozta meg az önbizalmát, meg a jó hír, hogy nem halhatatlanokkal kell harcolnunk. Mikor szeráf felteszi a kérdését, már hátra sem fordulok neki, hogy válaszoljak, miközben kimegyek a taxihoz.
-A taxi ingyen van errefelé, és nem ismerjük a várost, ráadásul a francnak sincs kedve negyven fokban a tűző napon repkedni egy légkondis taxiban való ücsörgés helyett. De ha szeretnél, nyugodtan pecsenyére főhetsz, miközben eltévedsz.
A taxiba beülve aztán beállítom a helyszínt, ami a legközelebb esik ahhoz a dokkhoz, amiről a hírek szóltak. Kiszállva még sétálni kell egy keveset, közben azt nézem, hogy mennyire közel vannak itt a házak. Elvileg az itt élők hívták a rendőröket, talán megkérdezhetjük őket, hogy pontosan milyen hangokat is hallottak. Egyelőre viszont az épület érdekel jobban, úgyhogy a hírből látott keleti kikötői részen kezdek el nézelődni. Ha van lehetőség rá, akkor bekukkantok az ott lévő épületekbe, de gondolom jó pár lesz, ami be van csukva. Az ilyen esetekre is van megoldás persze. A kikötői raktárak, épületek esetében magasan vannak az ablakok, de nem gond ez, ha az ember tud repülni. Szóval ha ilyen akadályba ütközünk, akkor repkedve nézegethetünk be. Nem tudom, mekkora a keleti kikötő rész, és hogy hány olyan raktárépület van itt, ami nincs feltűnően jelenleg is használva, de remélem, nem megy rá erre az egész napunk.


_________________
You want sympathy? You'll find it between "shit" and "syphilis" in the dictionary.
Reneszánsz: The Restless Son of Sins!
Outsiders: Városi legenda, az isteni segítő
Nestor Stratos Rachel Wilcox Daria Akbal Rehm
Ausztrália - Page 9 Quinn_al_r_s1
Quentine Constantine
Quentine Constantine
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 779
Hozzászólások régi : 1163
Korábbi szint/kredit : 11.szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 12.szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

Vissza az elejére Go down

Ausztrália - Page 9 Empty Re: Ausztrália

Témanyitás by Auaritia Pént. 26 Szept. 2014, 20:25


Phobia

Mint kiderült a taxi ingyenes. Ezt jó néven veszem. Bár a szárnyaimat még nem próbáltam ki, de a démoncsaj meggyőz, hogy a taxiba mégiscsak jobb lenne.
Én is taxiba szállok akkor, persze hagyom mindenki had tegye a dolgát.
Ha lehet élvezem a taxiból a kilátást, talán ez az utolsó utam...


_________________
Theresa Stone------Vetlanda------Colona Walding------Vara Vallis------Iris Demargon------Amazon------Wilda Huang --Esther Lake
Auaritia
Auaritia
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 378
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Aug. 23.

Karakteradatok
Főkarakter: Auaritia
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Ausztrália - Page 9 Empty Re: Ausztrália

Témanyitás by Dr. Zield Jones Szomb. 27 Szept. 2014, 23:38

Rachelnek sikerült meggyőznie a társaságot, hogy taxizzanak. Messze kellett menni és Phoibáról nem is tudták, mennyire bírná. Ő maga nem mondta el. Nem mondott semmit, nagyon hallgatag lett. Szeráf a taxiban igyekezett a démonlány mellé ülni és a kezét is megfogta, ha Phobia hagyta.
- Mi a baj, drága szívem? Az, hogy megyünk megmenteni a világot? Én se élek-halok ezért. Ezeket viszont ki kell nyírni. Rohadt egy világot csinálnának, ha nem csinálunk valamit.
Szeráf nézte a környéket. Szívesebben nézte volna repülve, mint járműből. Szeretett repülni, egyedül, magasan, sokáig és nézni a tájakat. Érdekes volt ez az ausztrál kikötő, napfényes, minden szempontból, mert a napelemek is hozzátettek.
Mikor kiszálltak, Szeráf nyújtózkodott és felröppent, ezután visszaszállt a társasághoz. Körülnézett, hallgatózott. Akik a rendőrséget riasztották a hangok miatt, azok biztosan a kikötőben dolgoztak. Lehet, hogy épp beszéltek ilyesmikről. Rachlhez beszélt szóban vagy gondolattal, attól függve, voltak-e fültanúk:
- Belehallgatsz a kis kobakokba? Hátha valakinek a kis csúfságon jár az esze?
Ezután Phobiát nézte és kérdezte:
- Benne vagy egy repülésben, ha tudjuk, hova kell menni? Ide már nem visz be a taxi.

_________________
Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin

Kree jövő:
Dr. Zield Jones

Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
Dr. Zield Jones
Dr. Zield Jones
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Apr. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Ausztrália - Page 9 Empty Re: Ausztrália

Témanyitás by Thorhalla Vas. 28 Szept. 2014, 10:28

2048. február 16. vasárnap – Perth, Ausztrália
Résztvevők: Anne Wietna / Phobia, Michael Ark / Szeráf és Rachel Wilcox

Azt azért tudja mindenki, hogy nem minden feline/lupine rendelkezett regenerációval, sőt az volt a kisebbik eset, ha így volt. A trió is Rozsomák, a férfi lánya és Kardfog kivételével nem is tudott ilyenről, még Bestiának sem volt, aki a Nyugati-parti X-ment vezette. Sőt, Rachel tudta, hogy Lorna öccse sem rendelkezik túlzottan regenerációval, vagyis fog a jövőben, pedig neki is voltak karmai és jobb érzékei. Szóval ez a gondolat annyira nem volt releváns, csak inkább feltételezés. Kiérkezve a helyszínre az nem volt lezárva, minden ugyanúgy működött, mint korábban. A toronyépület és a raktárak szállítmányozási cégeké voltak, a legnagyobbon a WREC logója virított többek között, ahogyan az egyik nagyobb raktáron is. Ezekbe valóban nem lehetett bemenni, mert kisebb-nagyobb cégeké voltak és biztonsági őrök vigyázták őket. De volt váró is, ahol még komp és hajójegyeket is lehetett váltani, hiszen nem csak kereskedelmi, de személyforgalmi kikötő is volt ez. A felrepülés és úgy benézni az épületekbe nem járt volna sikerrel, megszokott volt, hogy kívülről sötétítős üvegei voltak a fontosabb épületeknek és csak bentről lehetett kilátni. Ezek az üvegek még a hőjeleket is lefogták, hogy mesterlövészek se boldoguljanak. Első ránézésre egy darab raktár nem volt használva, de ott munkások is várakoztak és ha hallgatóztak, akkor halhatták, hogy úgy egy órán belül kell megérkeznie a Walmart egyik leányvállalatából származó konzervszállítmánynak. Egyelőre minden teljesen nyugodt és természetes volt a kikötőben, semmi gyanús nem volt. belegondolva az lett volna a gyanús, ha van gyanús jel, hiszen a lény még gyenge volt, így tökéletesen kellett rejtőzködnie.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Ausztrália - Page 9 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Ausztrália - Page 9 Empty Re: Ausztrália

Témanyitás by Quentine Constantine Szer. 01 Okt. 2014, 13:03

Elsőre semmi különös nem látszik a kikötőben, nem is lett volna elvárható, hiszen az egyetlen nyom, ami idevezetett minket, az egy esténként előforduló zaj volt. Könnyen lehet, hogy ki kell várnunk a sötétedést, akkor talán mi is meghalljuk majd a zajokat, és utánajárhatunk a dolognak. A rendőrségi híren nem szerepelt, hogy ki hívta ki a rendőrséget, így nem tudok célzottan olvasni valakinek a fejében. A pontos raktárszám sem volt benne, nem meglepő, hiszen a bejelentő valószínűleg csak a zajt hallotta valamelyik irányból, nem akarta kinyomozni, pontosan honnan jön, mi a forrása.
A jó hír, hogy elég nagy a nyüzsgés, a legtöbb raktárt használják, így nem nyújt megfelelő búvóhelyet a szörnyetegnek, amit keresünk. A biztonsági őrök jelenléte pedig azt is mutatja, hogy a zajok nem ezekről a helyekről érkeztek, hiszen ők hallották volna ezt, és ki is nyomozzák azonnal. Valahonnan kicsit messzebbről kellett jönnie a zajnak. Ekkor tűnik fel az egyik raktár, ami üres, más ilyet nem nagyon találtunk eddig. Ha üresnek tudják, akkor lehetséges, hogy ide vette be magát a szörnyeteg. Egy órán belül megjön a szállítmány, mint hamarosan megtudjuk, így ki fog derülni, ha valami gusztustalan dolog van odabent. Ezt viszont nem lenne jó kivárni, mert a pakolás miatt tele lesz a hely civilekkel.
-Meglátom, mit tehetek – válaszolom Szeráfnak, bár egyelőre a logikus gondolkodás a szimpatikusabb út, de előbb-utóbb használni fogom a képességemet.
Még egy óránk van az érkezésig, így nem zavartatom magam, ha a furcsa páros repkedni akar, de magamban megjegyzem azért, hogy ennél haszontalanabb társakat csak Shywa személyében volt szerencsétlenségem megismerni. Az üres raktár körül lévő helyiségeket nézem át először, a közvetlen szomszédságában lévő raktárak biztonsági őrei talán hallották a zajt, ha az innen jött. Persze nem biztos, hogy épp ők voltak akkor is szolgálatban, de talán a kollégájuk mesélt valamit. Meg aztán a kiérkező rendőrök is szokatlan látványt nyújthattak, ahogy egy furcsa zaj forrását keresték.
Tehát olvasni kezdek a környéken lévő biztonsági őrök fejében, és konkrétan a zajról keresek információkat, legyen az személyes tapasztalat, pletyka, vagy a rendőrökkel összefüggő esemény.


_________________
You want sympathy? You'll find it between "shit" and "syphilis" in the dictionary.
Reneszánsz: The Restless Son of Sins!
Outsiders: Városi legenda, az isteni segítő
Nestor Stratos Rachel Wilcox Daria Akbal Rehm
Ausztrália - Page 9 Quinn_al_r_s1
Quentine Constantine
Quentine Constantine
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 779
Hozzászólások régi : 1163
Korábbi szint/kredit : 11.szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 12.szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

Vissza az elejére Go down

Ausztrália - Page 9 Empty Re: Ausztrália

Témanyitás by Auaritia Pént. 03 Okt. 2014, 17:15


Phobia

Kiszállva a taxiból egyetlenegy szó fogalmazódott meg bennem.Unalom. Minden olyan kis bájos volt. Sehol semmi durva, vérdarabok, levágott fejek. Vagy olyan csúnya izék, mint amit az előbb láttunk. Persze, a szörny még nem mutatja magát, de azért ki tudja, lehet feltűnési viszketegsége van...
Mindegyik raktárnál állnak emberek. Én amondó vagyok, hogy nézzük meg egy hajóban.

- Mit szólnátok, ha a nagyobb hajókat néznénk át. Azoknak a sötét zugaiban könnyen elbújhat. Végül is egy egy nagyobb konténerbe is befér, nem?

Kérdezem meg a többieket. Várom persze, hogy Rachel lehurrogjon, de legalább mondtam egy ötletet.
Remélem nem kell Sherlock Holmes-ot játszanunk egész nap.


_________________
Theresa Stone------Vetlanda------Colona Walding------Vara Vallis------Iris Demargon------Amazon------Wilda Huang --Esther Lake
Auaritia
Auaritia
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 378
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Aug. 23.

Karakteradatok
Főkarakter: Auaritia
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Ausztrália - Page 9 Empty Re: Ausztrália

Témanyitás by Dr. Zield Jones Vas. 05 Okt. 2014, 10:52

Szeráf látta, hogy Phobia most nem foglalkozott vele, hanem a csak a feladatra koncentrált. Végülis miért ne? Ezért jöttek... A fiú elindult az üresen álló raktár felé, hogy körülnézzen. Rachel hallgatózhatott a fejekben, addig Szeráf járkált. A démonnőt hagyta menni a hajókhoz, ha akart, bár szerinte nem olyanon lett volna elhelyezve egy lény, hanem a parton. Hacsak nem olyan hajón, ami biztos nem fut ki mostanában.
A WREC logójából arra következtett, hogy itt minden nagyon jól van ellenőrizve és megfigyelve, mivel az a cég erről volt híres és a többi cég is jól védett volt. Próbálta kitalálni, egyáltalán hogyan és ki hozott ide egy ilyen lényt elhelyezni. 
~Álcázott, alakváltó hozta? Vagy lefizettek, megöltek valakit titokban?
A személyforgalom kedvezhetett a lénynek. Olyan helyen kellett rejtőzködnie, ahonnan könnyen kijut és ahová könnyen visszajut. Egy csápos ocsmányságnak ilyen lehetett a csatorna vagy valamilyen eldugott, kisebb rész, aminél nem álltak őrök. Szeráf ilyesmit keresett és ha nem talált, akkor kezdte körbejárni az üres raktárt.

_________________
Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin

Kree jövő:
Dr. Zield Jones

Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
Dr. Zield Jones
Dr. Zield Jones
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Apr. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Ausztrália - Page 9 Empty Re: Ausztrália

Témanyitás by Thorhalla Hétf. 06 Okt. 2014, 09:34

2048. február 16. vasárnap – Perth, Ausztrália
Résztvevők: Anne Wietna / Phobia, Michael Ark / Szeráf és Rachel Wilcox

Rachel azért tudja, hogy valószínűleg okkal nem írták le a raktár számát, hogy az esetleges oktalan és felesleges lincseléstől megmentsék az adott céget és embereit. Főleg, hogyha csak fals bejelentés volt az egész, vagy közel sincs akkora probléma, mint amit a bejelentők jeleztek. A haladás közben Rachel próbált belenézni a munkások fejébe, de azokban semmit sem talált, a legtöbben halálra unták magukat, úgy vélték, hogy alul vannak fizetve, vagy éppen jó lenne lelépni kurvázni egyet, vagy az éppen a városban zajló lóversenyekre elmenni és fogadni és ott kurvázni. Másoknak a melegből volt elegük, hogy szél sem jön a tenger felől és emiatt a védelmi ruhájukban átkozottul meleg volt és mindenükből folyt a víz. Sokan inni akartak kimenni, részegre leinni magukat. Voltak, akik a kialakult hidegháború miatt aggódtak, hogy ki fog milyen embargót bevezetni a másikra és így elveszthetik a munkájukat. Ketten azon röhögcséltek, hogy mennyire vicces, hogy néhány hangtól megijednek egyesek, miközben tuti, hogy valamelyik élőállat szállítmány volt csak a ludas, vagy az, hogy ledőltek a dobozok egymásról és, hogy túl kényesek az emberek a zajokra és az új kikötőre. Még azt találta meg Rachel, hogy a rendőrök nem találtak semmit, minden teljesen normális volt és szerintük a zajszint sem volt túl hangos, az átlagemberek pedig tiltakoztak ez ellen.
Phobia szavaira egyedül Szeráf tudta, hogy ez nem volt túl valószínű, hiszen ő már látta és hallotta odaát a Rákuniverzumban, hogy muszáj egy adott területre beennie magát a lénynek és nem lehet az, hogy ide-oda hurcolásszák, mert akkor képtelen arra gyenge lényként, hogy megtegye, ami kell. Ha tényleg egy hálót képeztek a bolygó körül az elhelyezkedésükkel, akkor itt kellett lennie és nem mozdulhatott el. A hajók pedig hajók voltak, még a legnagyobb hajók is kifutottak és szállítottak árut, azokat nem lehetett marasztalni, a legerősebb tengeri viharokat is kibírták. Ami az ide hozatalt illette, a Rákuniverzum itt volt a szomszédban és az a világ ismerte a célzott realitásváltást, megannyian tisztelték odaát az Ősöregeket istenként, szinte mindenki és ez pedig vallási feladat volt, bárki elvállalta volna odaát, hogy elhozz a lényeket nagyon piciként, hogy ne vegyék észre őket, és itt megerősödhessenek. A lefizetés nehézkes lett volna, valaki a Rákuniverzumból volt a leglogikusabb a fiatal férfi számára.
A raktár körül, ahogyan elkezdték körbejárni a biztonsági emberek elhajtották őket, hogy nem lehetnek itt, túl nagy volt az őrzés, így nem lehetett fényes nappal megtenni ezt. Azonban ezt nem hallotta Rachel senki fejében, de most mindenki hallotta, hogy az őrök a kikötő alatti plázáról és hotelről beszélnek, ami a víz alatt helyezkedik el.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Ausztrália - Page 9 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Ausztrália - Page 9 Empty Re: Ausztrália

Témanyitás by Quentine Constantine Kedd 07 Okt. 2014, 15:16

A kutakodás egyelőre eredménytelennek tűnik, de legalább a zajok forrására kaptam egy alternatívát – már amennyiben a röhögcsélők elképzeléseinek hitelt adunk, és tényleg csak néhány leboruló dobozról, vagy élő állatszállítmányról van szó. Akárhogy is, nem találok semmi gyanúsat, a hír talán egyáltalán nem volt helytálló, mégis úgy érzem, hogy valami van itt, amit meg kell találnunk. Nem tudnám megmondani, hogy mi kelti bennem ezt az érzést, de ott motoszkál a tudatom egy távoli sarkában, hogy lesz itt valami, és akárhogy is, de meg kell találnunk.
Phobia felvetésére csak sokatmondóan vállat vonok.
-Talán lehetséges, de a raktárak közeléből is elküldenek a biztonsági őrök, a hajókra biztosan nem engednek fel minket. Mellesleg, ha hajón lenne, bármikor elvihetnék, az óceán közepén pedig kevés emberre lehetne hatással a lény, nem lenne hatékony szerintem.
Szeráf amúgy szintén kutakodik, de úgy látom, ő sem sokkal több sikerrel, mint én. Amikor már kezdek kifutni a lehetőségekből, akkor hallom meg valakitől, hogy egy víz alatti létesítményről beszélnek az emberek.
-Víz alatti pláza? Ez aztán a rongyrázás. Nem tudom, hogy mennyire köthető ez a zajokhoz, de körülnézhetnénk – vetem fel a többieknek, mivel idefent nem jutottunk semmire. Egy kicsit kétségbeesett próbálkozásnak tűnik ez a hotel plusz pláza, de hát úgy néz ki, hogy a soványka is kiindulópont, amin elindultunk, nem vezet sehova, és jobb belekapaszkodni egy szalmaszálba, mint bármiféle kapaszkodó nélkül hánykolódni.
Ha senkinek nincs kifogása, akkor elindulhatunk a pláza felé, aztán meglátjuk, hátha ott van valami, amin végre elindulhatunk.

_________________
You want sympathy? You'll find it between "shit" and "syphilis" in the dictionary.
Reneszánsz: The Restless Son of Sins!
Outsiders: Városi legenda, az isteni segítő
Nestor Stratos Rachel Wilcox Daria Akbal Rehm
Ausztrália - Page 9 Quinn_al_r_s1
Quentine Constantine
Quentine Constantine
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 779
Hozzászólások régi : 1163
Korábbi szint/kredit : 11.szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 12.szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

Vissza az elejére Go down

Ausztrália - Page 9 Empty Re: Ausztrália

Témanyitás by Dr. Zield Jones Szer. 08 Okt. 2014, 23:14

Szeráf kereste azt a fix pontot, ahol a lénynek rejtőznie kellett. Most már leesett neki, hogy nem volt olyan hajó, ami elég ideig a kikötőben maradt volna. Mindegyik kifutott valamikor, állóhajót nem látott.
- Édesem, a hajók nem lesznek nyerők. Ez a rémség egy helyen kell, hogy maradjon és itt az összes hajó megy és jön - mondta Phobiának, hogy fölösleges köröket ne fussanak.
A raktáraktól elzavarták őt a biztonságiak és nem jutott semmire.
~Ekkora őrzés mellett lehetséges ott bent lennie a lénynek? Hmmm, vagy inkább abban a plázában, amiről beszélnek az őrök? - gondolta Szeráf.
Rachel is belátta, hogy itt nem jutottak előrébb. A szárnyas fiú bólintott és megpróbálta megtalálni a plaza bejáratát. Azon belül a raktárhelyiségeket és a személyzeti bejárókat kereste. Az üzletek és a nyílt terek biztosan nem voltak erre megfelelőek, rejtett zugokat kellett keresni.

6666. VH-s reag ^^ - Nefi

_________________
Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin

Kree jövő:
Dr. Zield Jones

Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
Dr. Zield Jones
Dr. Zield Jones
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Apr. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Ausztrália - Page 9 Empty Re: Ausztrália

Témanyitás by Auaritia Vas. 12 Okt. 2014, 16:31

//6666.? mekkora szuuper :DDD az ördög a részletekben rejlik Smile //


Phobia

A kérdésem a tudatlanságomról árulkodott. Sajnos ez rossz hír. Nem elég, hogy fogalmam sincs mire vagyok képes, még az ellenségemről se tudok semmit. Mint kiderült ezek a lények, stabil helyeken szeretnek, mert úgy tudnak rendesen megerősödni. Így ahogy azt Szeráf is közölte, nem lehetnek mobilis hajókon. Más fele kell kutatnunk.
Persze bárhova mentünk volna, mindenhonnan elhajtottak volna bennünket. Valaki meghalott egy plázát a víz alatt. Hát még életemben nem halottam ilyesmiről.
Rachel felvetette az ötletet, én mivel ezt tartom a legvalószínűbb helynek benne vagyok.

- Rendben menjünk.

Válaszoltam.

-Maximum shopingolunk egyet!

Jegyeztem meg elmésen! Majd riszálva a kis démoni hátsómat követtem a többieket.


_________________
Theresa Stone------Vetlanda------Colona Walding------Vara Vallis------Iris Demargon------Amazon------Wilda Huang --Esther Lake
Auaritia
Auaritia
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 378
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Aug. 23.

Karakteradatok
Főkarakter: Auaritia
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Ausztrália - Page 9 Empty Re: Ausztrália

Témanyitás by Thorhalla Hétf. 13 Okt. 2014, 10:35

2048. február 16. vasárnap – Perth, Ausztrália
Résztvevők: Anne Wietna / Phobia, Michael Ark / Szeráf és Rachel Wilcox

A trió végül úgy döntött, hogy próbát tesznek a kikötő alatti bevásárlóközpontban. A lejáratot, az egyiket könnyedén megtalálták és letudtak menni. Néhány lépcső után gravimetrikus lifttel lehetett lemenni. Azaz csak be kellett állni az egyik lift helyére és lelépni róla, a gravitáció pedig teljesen biztonságosan lehúzta őket normális liftnyi sebességgel. Így nem volt lényegében soha sem torlódás. Odalent gyönyörű látvány fogadta őket. Egy ultramodern hatalmas kiterjedésű bevárálóközpont több szint mélyre. Mesterséges napfény világított, az ablakokon át a tenger látszódott, bent is létrehozott medencékben tengeri állatok úszkáltak. Rengeteg ember volt itt, a pláza területe pedig hatalmas volt* mindenféle bolt volt itt látható, megtalálható, még koncertterem, mozi és hangversenyterem is. Természetesen szálloda is volt itt lent, mindez 6 csillagos. Hihetetlen luxus volt itt, tekintve azt, hogy a világ néhány részén mekkora szegénység is volt. Rengeteg ember és mutánsnak kinéző személy is volt itt.
Ausztrália - Page 9 73j6ea
Így elsőre semmilyen gyanús dolgot nem lát a hármas, de persze az egész terület túl nagy és most éppen csak egy nagyon kicsi részét látták a lifttel való leérkezés után.

*nem tudok négyzetmért mondani, de úgy 5x nagyobb a hely, mint a Westend.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Ausztrália - Page 9 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Ausztrália - Page 9 Empty Re: Ausztrália

Témanyitás by Dr. Zield Jones Kedd 14 Okt. 2014, 11:00

//6666, ilyen démoni figurák között még szép, hogy elértük satan //

Szeráf nevetett a shoppingolós megjegyzésen és nézte a démoni hátsót, Phobia mögött ment. a bejáratig. Lépcsőztek és utána a modern technológiával lejutottak nagyon egyszerűen. Szeráf igyekezett mindent megjegyezni, hogy ha menekülni is kellene, tudja az irányokat és a kijáratokat. Azon gondolkodott, milyen biztonsági intézkedések lehettek a lény körül. Nem verhettek nagy felhajtást, akik idehozták, de biztos, hogy nem csak úgy lerakták. Mágikus védelemre gondolt vagy védőmezőre, technológiára, ami nem akadályozta a lényt a táplálkozásban, fejlődésben és abban, hogy részt vegyen a föld behálózásában. A másik világon Egyiptom volt a fő stílusadó, gondolt arra, hogy ilyesmi jegyeket hordoz majd a hely, ahol volt az Ősöreg.
A pláza nagyon szép volt, Szeráf el lett volna itt, például Phobiával, ha nem küldetésen dolgozott volna. A hármas nem lógott ki, minden fajta lény megfordult a helyen. A fiú raktárakra, személyzeti helyiségekre gondolt először. A szálloda láttán azt is úgy gondolta, meg kell nézni. A bevásárlóközpont nagy volt és szét kellett oszlaniuk.
- Akármennyire is imádjuk egymást, igaz, Rachel? - szúrkálódott Szeráf - szét kell válnunk, hogy bejárjuk a helyet. Milyen távolságig hat a telepátiád? Fejtelefonja van mindenkinek?
Nem tudta, hogy Phobia mikor tért vissza a túlvilágról és hogy démonok is be tudták-e fogadni azt a chipet, amivel manapság a telefonálás gondolati úton ment. Megkérdezte és akármi volt a válasz, szét kellett válniuk.
~Hmmm, nehéz választás. Személyzeti helyiség minden üzletben kell, hogy legyen, iroda és raktár is. A pláza központi irodái és raktárai, a parkoló és a szálloda jöhetnek még szóba - gondolkodott Szeráf.
- Én megnézem az üzleteket, hogy van-e lezárt, bezárt helyiség, amit nem használnak.
Megkereste a térképet is, az áruház térképét és próbálta kiszűrni a lehetséges üres pontokat és memorizálni a pláza felépítését.

_________________
Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin

Kree jövő:
Dr. Zield Jones

Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
Dr. Zield Jones
Dr. Zield Jones
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Apr. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Ausztrália - Page 9 Empty Re: Ausztrália

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

9 / 13 oldal Previous  1, 2, 3 ... 8, 9, 10, 11, 12, 13  Next

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.