Rocksolid

38 / 40 oldal Previous  1 ... 20 ... 37, 38, 39, 40  Next

Go down

Rocksolid - Page 38 Empty Re: Rocksolid

Témanyitás by Miller lányok Szomb. 06 Aug. 2016, 11:33




Előtörténet:
LINK

Kaland:
Visszatérés Rocksolidba
Lady Ingrid Stephanie Miller-Osborn
Flotta tiszt, Rocksolid leendő úrnője


Játékostárs(ak) neve: Tubrok Ragal - Rocksolid törzsfője

~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller; Helyszín: Tubrok Ragal törzsfői csarnoka ~
A kis játék, amibe belekezdtek folytatódott, mert Ingrid tovább szemtelenkedett és gonoszkodott azzal, hogy miért is tart Tubroknak olyan rövid ideig a felöltözés és az elkészülés. Kontrázott, hogyha férfimodell lenne, akkor tényleg tovább tartana, de mivel nem volt az a férfi, így nem. Igazából irigyelte is a férfit emiatt, igaz ettől függetlenül tarthatott volna sminkeseket és efféléket pont az ilyen eseményekre, de a mostani rövid kis szójátékból is kiderült, hogy nincsenek ilyenek és Tubrok mindig maga intézi ezeket, azaz soha sem „manipulálja” magát. De végül Ingrid újabb szavai után már a fejét lehajtva adta meg magát. A nő csak győzedelmesen mosolyodott el, de már nem szólalt meg ez ügyben semmit sem. A következő téma az volt, hogy a nő rákérdezett, hogy használja, használhatja-e a teljes nevét a bemutatkozásnál. Itt még egy kicsit el is merengett néhány pillanat alatt megannyi gondolat száguldott végig a fején, de mivel a párja megerősítette, hogy nyugodtan használhatja azt, bár arra nem mondott semmit sem, amit Ingrid felvázolt, de mivel nem tette, így a nő úgy vette, ahogyan ilyenkor szokás. Hallgatás, belegyezés. Ezáltal még egy lépéssel közelebb kerültek ahhoz, hogy elérkezzenek arra a pontra, hogy megtörténik a bejelentés. A felöltözés és sminkelés, elkészülés tényleg csak pár percet vett igénybe mindezek után, és így már mind a ketten teljesen készen álltak arra, hogy megejtsék a bemutatkozást és a bejelentést. Itt még egy kis „szóváltásuk”, hogy mit is kéne és hogyan, Ingrid első ötlete nem nyerte el Tubrok tetszését, hogy azt és úgy kéne tenniük, ahogyan a férfi szülei tették vele, így inkább elmondta a saját ötletét, amivel a nőnek nem volt kifogása és bele is ment abba, hogy legyen úgy. Közben remekül mulattatta a nőt, hogy a párja ennyire aggódik és izgul az egészen, hogy tökéletes legyen, ne rontsanak el semmit sem, saját maga pedig nyugtatni próbálta a férfit, hogyha elrontják, akkor hát elrontják. Legalább mindenki tudja majd, hogy ők is emberek, akik néha szoktak hibázni és nem pedig olyan megközelíthetetlen és tökéletes személyek, mint aminek a mesék és legendák tartják az uralkodókat, vagy éppen a Birodalmiakat. Ahogyan a férfi oldotta a hangulatot, Ingrid is elmosolyodott és játékosan koppintott egyet a párja orrára, majd meg is puszilta azt.
< - De az még akkor volt, amikor nem voltál szerelmes – mosolygott. – Most már az vagy, ezt pedig mindenki láthatja. De tényleg kicseréltek, mióta tudod, hogy apa leszel már nem vagy olyan mogorva, tudod, hogy a vérvonalad biztosítva van és biztosan nem fog kihalni. Nem baj az, ha a néped kissé boldognak lát, hiszen ezeken felül most nyertél meg egy világháborút. >
Próbált érvelni, hogy miért is nem lenne gond, ha úgy látná a nép, ahogyan. Legalább nem lenne több pletyka sem arról, hogy mennyire sótlan a törzsfő, vagy mennyire komor és mogorva, aki csak a szexben leli az örömét, esetleg a harcban. Hanem képes örülni más apróbb dolgoknak is. Ingrid így látta, igaz ez nem volt mérvadó, hiszen már nagyon régóta nem tudott egyszerű ember fejével gondolkodni, így lehetségesnek látta, hogy az eszmefuttatása igencsak hibás volt. De ezzel nagyjából készen is voltak mindennel, így az android is megérkezett a kamerával, ők pedig felvehették a helyüket, a bensőségesebb hangulat miatt pedig Ingrid még bele is karolt Tubrokba, hogy mindenki láthassa azt is, hogy nem csak kényszerből van mindez, hanem tényleg komolyan gondolják. Érezte, hogy sikerült meglepnie vele a párját, de azért örült mindennek Tubrok, mert láthatóan nem is gondolt minderre a férfi, hogy lehetett volna ezt is tenni. Amint a kamera már bekapcsolt a próbához, akkor Ingrid el is mondta, amit gondolt, hogy lehetne, majd a végén Tubrok a saját részét. Igazából, ahogyan a nő várta, egyikük sem hibázott és minden teljesen tökéletesen ment.
< - Nem lesz egy picit rövid? – érdeklődött a férfi kérdése után. – Végtére is te vagy az uralkodó, nem neked kéne a több mindent mondanod? Legalább is nekem így lenne a logikus. Esetleg a furcsa névválasztás miatt odatehetnéd, hogy igazi viking nevet szerettél volna, azért is esett erre a választás, illetve azért is, mert a jelentése ajándék. >
Mosolygott a végén, amikor a tanácsot, ötletet mondta el. Persze, ha Tubrok úgy érezte, hogy nem volt túl rövid a része, hanem megfelelő, akkor természetesen elfogadja mindezt. Újfent arra hivatkozva, hogy Tubrok jobban ismeri a népét és a szokásokat, mint saját maga. A választ megvárta, majd az újabb kérdés után bólintott és meg is szólalt hangosan.
< - Készen, hogy kezdjük, te köszöntöd először a lakosságot, utána jön az én részem és megint te zárod? – kérdezte. >
Ha megkapta a választ, akkor bólintott, hogy megértette és később annak fényében cselekszik majd.
< - Kezdhetjük – mondta komolyan. >
Saját maga nem izgult, mióta filmezik, ez továbbra is mindennapos feladatnak minősült a számára. Ha már a kamera jelzett, hogy élő adásban vannak, akkor kezdi elmondani azt, amit a próbán is tett. Ha Tubrok előbb köszönti a népét, akkor azt kivárja és utána kezd bele, ha azonban ilyesmi nem volt, akkor egy-két másodperccel később neki is lát a saját részének:
< - Tisztelt hölgyeim és uraim, Rocksolid népe, engedjék meg, hogy bemutatkozzam önöknek, Lady Ingrid Stephanie Miller-Osborn vagyok. Én voltam, ki korábban tárgyalásokat folytatott Lord Tubrokkal és a Vezérkarral a Birodalom küldötteként. Bizonyára önök is hallották, olvasták a pletykákat, hogy a tárgyalások során közel kerültünk a törzsfővel egymáshoz, mindezt nem tagadom, ez igaz. Azóta is egy párt alkotunk, ami miatt most ezt a bejelentést megejtjük… önökkel is szeretnénk megosztani, hogy Lord Tubrok apa lesz, a gyermekét hordom a szívem alatt. A gyermekünk születése hat egység és öt nap múlva esedékes. >
Közben most tényleg igyekezett, hogy ne annak a teljesen merev személynek tűnjön, akinek tarthatják, hanem ki lehessen olvasni belőle, hogy tényleg szerelmes Tubrokba, boldog a gyermek miatt, semmilyen hátsó szándék nem vezeti amiatt, hogy úrnő legyen, csak együtt szeretne lenni a férfival. Amint vége volt a beszédének diszkréten szerelmesen felpillantott a párjára néhány pillanatra. Az egész végén pedig még végig is simít a férfi arcán és maga felé fordítja, hogy megtudja őt csókolni. Itt szerencsére ez belefért az etikettbe és el is volt várható egy bálon, igaz ez nem az volt, de szerette volna, hogyha együtt látják őket így is.


template nélkül:

_________________
Fagyos Sötétség Kora: Ingrid Stephanie Miller. Gunnhild Barbara Miller, Aesa Victoria Miller, Yrsa Catherina Miller
Többiek: Haley Miller, Hope Miller, U7 / Nagyúr / Jonathan Miller, Stephanie Miller, Shera Wardez / A Halál Angyala
Többiek: Amelia Davidson, Tyranis; Gyerekek: Gregory Leif Miller Osborn, Eyjolf Ragnar Miller Ragal
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Rocksolid - Page 38 XjCwsuS
Miller lányok
Miller lányok
FSK karakter

Hozzászólások száma : 799
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 2
Join date : 2014. Jul. 09.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Fagyos Sötétség Kora

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t2258-ingrid-stephanie-miller https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Rocksolid - Page 38 Empty Re: Rocksolid

Témanyitás by Bishop Vas. 07 Aug. 2016, 00:15

~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller; Helyszín: Tubrok Ragal törzsfői csarnoka ~

Ingrid és Tubrok még a próbafelvétel előtt oldják a hangulatot. Az orrkoppintás és a puszi különösen jól esik Tubroknak, kellemes kis meglepetés ez neki el is mosolyodik rajta.
< - Roppant kedves, támogató vagy Boszorka. - súgja a férfi - Nem nyertünk világháborút, békét kötöttünk. >
Fejezi be játékosan, csipkelődve kicsit, de a reakcióján érezni hogy a békének mégiscsak jobban örül mint a további veszteségeknek. Abban egyébként Ingridnek teljesen igaza volt hogy korábban mogorvának, sótlannak és szexmániásnak gondolták, a sok pozitív tulajdonsága mellett. Hamarosan megérkezik az android és a kamera, Ingrid és Tubrok elfoglalja a helyét, a nő még bele is karol a férfibe hogy utána megkezdhessék a próbafelvételt. A próbafelvétel után ki is kérik egymás véleményét. Arra hogy az ő része rövid lenne Tubrok beismerően bólint.
< - De igen, rövid lesz a részem. Eyjolf nevével kapcsolatban is elmondom amit most mondtál és én fogom a nézőket elsőnek köszönteni. Remélem úgy már megfelelően hosszú és még keretes szerkezetű is lesz a bejelentkezésünk. >
Válaszolja Ragal. Ingridnek nem is kell a következő gondolatát elmondania, mivel azt Tubrok már említette, úgy tűnik ez a férfinek is feltűnt. Még szerencse, hogy készítettek próbafelvételt és nem csak belecsaptak az egészbe. Legalábbis Ragal fején ez suhan át. Miután mindent megbeszélnek, Tubrok felteszi az utolsó kérdést, hogy készen állnak-e, kezdhetik-e. Ingrid válasza komoly és egyértelmű. Tubrok sem izgul már, szerencsére az előbbi hibafeltárás megnyugtatta. Az élő közvetítés megkezdődik és Tubrok meg is szólal.
< - Hölgyeim és uraim, a Rocksolid népe, köszöntjük Önöket. >
Itt leviszi a hangját és hagyja hogy Ingrid folytassa. Ingrid el is tudja mondani minden gond nélkül, kristálytiszta hanggal amit eltervezett. Miután befejezte újra Tubrok szólal meg.
< - Gyermekünk első neve Eyjolf lesz és születése után ő válik a Rocksolid jogos trónörökösévé. Neve Viking eredetű, ajándékot jelent, ajándék számunkra és ajándék a Rocksolidnak. Az első gyermekünk és az első fiúnk. Születése öröm mindannyiunk számára. >
Ezzel vége a beszédnek, Ingrid fel is pillant a párjára, meg akarja csókolni Tubrokot és Tubrok is pontosan ezt tervezi, így pont egyszerre próbálják ezt megtenni. Ragalt meg is lepi a helyzet egy pillanatra, de utána ezt félretéve ügyesen csókolja meg Ingridet és viszonozza a nő csókját. Máshogy kevésbé tudnák szerelmüket demonstrálni mint ahogyan egymás karjaiba olvadnak. Csak miután elszakadnak egymástól az ajkaik és eltelik néhány pillanat így áll le az élő közvetítést amit halk sípoló hang és a kis fény kialvása is jelez.
< - Ennél jobban aligha sikerülhetett volna. >
Mondja elégedetten Tubrok aztán újra megcsókolja Ingridet és még színpadiasan, ahogyan a táncparketten hátra is dönti őt.
< - Ön hogy vélekedik Lady Ingrid? >
Kérdezi roppant hivatalosan de gonosz módon még mindig veszélyesen közel hajolva Ingridhez, az ajkaik csak éppen nem érnek össze.
< - Mit is kell még tennünk a bejelentés után? >
Kérdezi még félig komolyan félig szemtelenül a férfi.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Rocksolid - Page 38 Empty Re: Rocksolid

Témanyitás by Miller lányok Vas. 07 Aug. 2016, 12:11




Előtörténet:
LINK

Kaland:
Visszatérés Rocksolidba
Lady Ingrid Stephanie Miller-Osborn
Flotta tiszt, Rocksolid leendő úrnője


Játékostárs(ak) neve: Tubrok Ragal - Rocksolid törzsfője

~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller; Helyszín: Tubrok Ragal törzsfői csarnoka ~
< - Formálisan a Rocksolid területe mintegy tizenkétszer-tizenháromszor akkora, mint a háború előtt. Minek nevezed ezt, ha nem győzelemnek? Lehet persze békének is, de nem kell szerénykedni. >
Tette még hozzá kedvesen, később a történelem úgyis úgy fog erről az eseményről megemlékezni, hogy a Rocksolid nyerte ezt a háborút, nem pedig békét kötettek. Mindennek pedig hangot is szándékozott adni, már csak azért is, mert nem szerette volna, hogyha Tubrok ennyire kevésre tartja az érdemeit, főleg, hogy közel sem volt az. A teljes pusztulás széléről vált a Rocksolid a Föld egyik nagyhatalmává alig pár év alatt úgy, hogy közben még egy orgyilkos háború is tartott, zajlott a háttérben és az uralkodói klánt két fő kivételével teljesen kiirtották.
< - Már csak azért sem, mert a győztesek írják a történelmet, akkor is, ha a vesztesek szemszögéből gyakran sokkal érdekesebb lenne. Győztetek és pont, nem nyitok vitát ebből! >
Mindezt játékosan mondta, nem pedig túl komolyan. Annak pedig nagyon örült, hogy érezhető volt a meglepettségen felül jól esett neki az, hogy kapta az orrkoppintást és a puszit is. Miként azt is, hogy a békének örült, hogy nem lett több vereség. Itt eszébe jutott Ingridnek, ha nem kötnek békét és a harcok tovább folytak volna, amikor a Sivary támad, mennyivel többen haltak volna meg, mármint halnának meg, amikor a Sivary támad. Ennek a fényében tényleg nagyon örült és hálás volt azért, hogy sikerült a tárgyalásokat lefolytatni olyan eredménnyel, amilyennel. Azt meg nem is tudta, hogy mennyire ráhibázott a gondolataival, hogy minek is gondolta a nép a párját, szigorúan a sok jó tulajdonsága mellett, de azt remélte, hogy most már változni fog mindez és láthatják, hogy milyen is valójában a férfi. Azt, amivel a nemességet is sikerült már korábban meglepni a bálon, ami a tárgyalások végén volt. Közben az android is megérkezett és a páros Ingrid tanácsára úgy döntött, hogy először végrehajtanak egy próbafelvételt, hogy minden biztosan a lehető legjobban menjen. Amint készen voltak ki is kérték egymás véleményét, ahol a nő kifejtette, hogy szerinte a sajátjához képest túl rövid lesz Tubroké főleg, hogy a férfi volt az uralkodó és nem pedig ő. Így még tett egy kis javaslatot, hogy mit is lehetne bele tenni, ha már nem Rocksolidos nevet választottak a fiúknak, hanem tényleg vikinget, ahogyan az Ingridé is volt. Arra, amit a párja mondott bólintott és így választ is kapott a másik kérdésére is, hogy tényleg Tubrok fogja elsőként köszönteni a nézőket, majd utána jöhetett Ingrid része, majd újra Tubrok és ő is zárja mindezt.
< - Így már tökéletes lesz szerintem – mondta ki hangosan is. >
Amint ebben is megegyeztek fel is hangzott a kérdés, hogy kezdhetik-e az egészet, mivel Ingrid is belement, így most már tényleg meg is kezdődhetett az élőadás. Miután Tubrok köszöntötte a nézőket és csöndben maradt, akkor mondta el a saját szövegét pontosan úgy, ahogyan szerette volna, majd hagyta, hogy befejezze az egészet a párja. Ahogyan ez is megvolt, akkor tervezte, hogy megcsókolja a másikat. Miként Tubrok is mozdult a nő rájött, hogy ő is pontosan ugyanezt tervezte, hogy megcsókolják egymást, így egy nagyon pici ügyetlenkedés után meg is tudták tenni. Ezúttal nem húzta sokáig, csak addig, ami még illő volt, majd utána szakadt el a férfi ajkaitól és nagyon picit még szerelmesen rá is mosolygott. Még a mosoly tartott, amikor a sípszó jelezte, hogy az élő adásnak vége van. A mosolya szélesebb lett miután meghallotta még a párja szavait és nagyon picit bólintott is minderre. Jobban nem is tudott volna, hiszen még mindig ott voltak nagyon közel egymáshoz, néhány másodperccel később azonban meg is szólalt.
< - Szerintem is remekül sikerült – felelte. – Holnap meg még jobban kiderül a hírekből. >
Mosolygott is, lágyan viszonozta a csókot és hagyta, hogy hátradöntse Tubrok és még fel is húzta az egyik lábát Tubrok combjának magasságába, hogy még hatásosabb legyen a hátradöntés.
< - Hasonlóképpen, mint Lordságod – mosolygott a suttogás közepette. >
Ezúttal ő volt az, aki megcsókolt a férfit, mélyen és szenvedélyesen, de csak rövid időre, hogy az utolsó elhangzott gonoszkodós és félig komoly, félig komolytalan kérdésre is választ tudjon adni. Volt egy olyan érzése, hogy Tubrok már alig várta, hogy vége legyen a bejelentésnek és rátérhessenek arra, amit a párja kitalált estére. Az még megfordult a fejében, hogy ez mennyire jó időzítés volt, nemrég bejelentették a békét, most pedig Ingrid hozta a rossz híreket. A legjobbkor jelentették be, hogy a köznép is örülhessen ennek, vagy épp lefoglalják magukat mindezzel, addig a Vezérkar úgy tud dolgozni a tényleges veszélyen, hogy az egyszerű emberek nem sejtenek semmit és nincs is ok arra, hogy pánik törjön ki. Most egyébként Ingrid húzódott hátra annyira, mint alapból Tubrok, hogy az ajkaik épphogy nem érnek csak össze.
< - Úgy emlékszem, hogy filmet akartunk nézni – mondta. – Te pedig valamilyen „gonoszságra” is készültél ellenem. >
Ennyiben hagyta egyelőre a dolgot, csak roppant provokálóan tette, majd gyorsan és játékosan bekapta Tubrok orrát és rámosolygott mikor elengedte a fogaival a férfi orrát. Egyelőre még kivárt ebben a helyzetben, hiszen még mindig hátradöntve volt, így inkább szorosan körbeölelte a férfi nyakát a karjaival és még feltett az egész végén egy szemtelen kérdést.
< - Vagy tévedek? – kérdezte ezt is roppant szemtelenül és provokálóan. >


template nélkül:

_________________
Fagyos Sötétség Kora: Ingrid Stephanie Miller. Gunnhild Barbara Miller, Aesa Victoria Miller, Yrsa Catherina Miller
Többiek: Haley Miller, Hope Miller, U7 / Nagyúr / Jonathan Miller, Stephanie Miller, Shera Wardez / A Halál Angyala
Többiek: Amelia Davidson, Tyranis; Gyerekek: Gregory Leif Miller Osborn, Eyjolf Ragnar Miller Ragal
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Rocksolid - Page 38 XjCwsuS
Miller lányok
Miller lányok
FSK karakter

Hozzászólások száma : 799
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 2
Join date : 2014. Jul. 09.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Fagyos Sötétség Kora

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t2258-ingrid-stephanie-miller https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Rocksolid - Page 38 Empty Re: Rocksolid

Témanyitás by Bishop Vas. 07 Aug. 2016, 22:34

~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller; Helyszín: Tubrok Ragal törzsfői csarnoka ~

Tubrok elmosolyodik Ingrid szavain.
< - Roppant vonzóan adod elő a tényeket. Jól van, hiszek neked. >
Válaszolja jó kedvűen a férfi. A játékos kijelentésre, pontosan parancsra Tubrok először felhúzza az egyik szemöldökét de utána játékból komoly arcot vág.
< - Igenis flottás tiszt asszonyom! >
Reagál ő maga is játékosan Miller játékosságára. Ingrid egyébként a kis megjegyzésben érezheti hogy az imént roppant birodalmi attitűddel adta elő magát, de ez természetes, hiszen ott nevelkedett. Ingrid fején átfut egyszer csak a gondolat, amit már korábban is tudhatott, sokkal nagyobbak lennének az áldozatok a Sivary támadásakor ha a háború még mindig tartana, de mivel szerencsére ez már nincs így, mindenki koncentrálhat majd a védekezésre, ha már más opció úgysem adódik. Közben megérkezik a kamera és az android, a szerelmes pár pedig korábbi döntése szerint készít egy próbafelvételt az élőadás előtt. A felvétel elkészül, utána megbeszélik a hibákat, kinek hogy tetszett és mit módosítanának. Tubrok része valóban rövid volt, a férfi bele is egyezik a módosításba, hosszabbá teszi a részét és ő köszönti majd a nézőket először. Ingrid ki is nyilvánítja helyeslő egyetértését a tervekkel kapcsolatban. Már csak egy utolsó kérdés, kezdhetik-e, Ingrid igennel válaszol és megkezdődik a nagy esemény. Mindketten gond és hiba nélkül elmondják a részüket ezzel megtörténik a bejelentés. A bejelentés végén mindketten egymás felé fordulnak és meg akarják csókolni egymást, emiatt egy pici ügyetlenkedés után, de megteszik mindezt. A csók után szerelmesen egymásra mosolyognak és következik még egy csók, amely közben már Ingridet szépen megdönti a párja. Ingrid minden egyes szavának, válaszának és mosolyának nagyon örül Tubrok, imádja látni ennyire szerelmesen a párját. Az újabb csóknak örül és viszonozza azt. A roppant szemtelen megjegyzésen és az orra bekapásán szélesen elmosolyodik Tubrok, aztán sikerül kipréselnie magából egy hangos választ.
< - Nem, nem tévedsz. >
Jelenti ki a férfi kicsit rázva a fejét. Ekkor Ragal visszahúzódik egyenes állásba, magával húzza Ingridet, de még nem engedi el hanem magához húzza és ad egy kedves puszit az orrára.
< - Azt javaslom mindketten vetkőzzünk... khm... öltözzünk át, varázsoljuk a szobát romantikus fészekké és húzódjunk be a takaró alá a filmedet nézni. A gonoszkodást csak hagyd rám. >
Mosolyodik el a férfi a végén és ezzel el is engedi Ingridet. Innentől Milleren múlik tetszik-e neki a felvázolt terv. Tubrok a maga részéről szívesen alsónadrágra vetkőzik, kiküldi az androidot a kamerával, beveti az ágyat, beállítja a fényeket romantikusra és előkészíti a kivetítőt és bármi más kis apróságot ami még szükséges. Ha a nő vele tart akkor tényleg szívesen kezdi el nézni Ingrid művész filmjét az ágyból a párjával, persze minden olyan egyébbel amit még Ingrid szeretne, legyen az étel vagy még különlegesebb fények vagy bármi más. Természetesen ha Ingrid másképp szeretné és esetleg rögtön a gonoszkodásra térne rá, vagy éppen egyelőre semmire nem térne rá, Tubrok alkalmazkodik hozzá.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Rocksolid - Page 38 Empty Re: Rocksolid

Témanyitás by Miller lányok Hétf. 08 Aug. 2016, 11:52




Előtörténet:
LINK

Kaland:
Visszatérés Rocksolidba
Lady Ingrid Stephanie Miller-Osborn
Flotta tiszt, Rocksolid leendő úrnője


Játékostárs(ak) neve: Tubrok Ragal - Rocksolid törzsfője

~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller; Helyszín: Tubrok Ragal törzsfői csarnoka ~
Úgy tűnt Ingrid számára, hogy némileg hatásos volt mindaz, amivel próbálta a párját meggyőzni arról, hogy márpedig nem is úgy van, ahogyan Tubrok elképzelte. Hogy ez nem csak békekötés volt, hanem győzelem. A második mondata után érezte, hogy ez tényleg nagyon Birodalmi felfogás volt, de nem csak az ott nevelkedés miatt gondolta így, hanem egyébként is így lett volna, hiszen ez is családi örökség volt. A párja válaszán ő maga is elmosolyodott, pontosan tudta, hogy tényleg roppant meggyőző tud lenni, ezt pedig nem csak itt a Rocksoldiban tesztelhette, hanem élete során többször is, sok helyen. De egyébként is tudta már Tubrok, hogy így van, hiszen ott volt ő is a tárgyalásoknál, ahol Ingrid elérte a békét az Ismeretlen Birodalom és a Pride számára.
< - Tisztában vagyok vele, hogy roppant vonzóan tudom előadni – suttogta mosolyogva. >
A következő szavai már kicsit „keményebbek” voltak, persze azok is csak játékból és félkomolyan mondta a történelmet a győztesek írják megjegyzést is, ez volt az, aminél ő is érezte, hogy roppant Birodalmi mentalitást tükrözött, ennek ellenére tudta, hogy pontosan neki van igaza. A felvont szemöldökre majdnem elnevette magát, de amikor a választ megkapta a Flottás tiszt asszonyom szavakkal, akkor már tényleg nem bírta ki, hogy ne nevessen fel hangosan. Szóban már nem is válaszolt, úgy vélte, hogy a nevetés bőven elegendő volt arra, hogy Tubrok is értse, hogy mennyire jól szórakozott mindezen. Amint ezt lezárták megérkezett az android is, aki hozta a kamerát, gyors megegyezés után még egy próbafelvételt is tartottak, ami után megbeszélték gyorsan, hogy Tubroknak egy kicsivel hosszabb szöveget kellene mondania, hiszen ő az uralkodó. Amint ez megvolt, akkor meg is tartották a bejelentést, amit a legvégén a csóknál levő kis hiba kivételével tökéletesen adtak elő. Az pedig olyan pici baki volt, hogy szinte észre sem lehetett venni, hogy mind a ketten teljesen spontánul csókolták volna meg egyszerre a másikat és éppen ebből adódott az, hogy ügyetlenkedtek egy picit. Amint ez is megvolt és elváltak, akkor kapcsolt ki a felvétel, majd Tubrok újra megcsókolta Ingridet és döntötte hátra, ahogyan korábban az Uralkodók klubjában is tette. Itt váltottak még néhány szemtelen mondatot is egymással, aminek a legvégén a férfi rá is kérdezett, hogy mit is terveztek most tenni a bejelentés után. Ingrid nem is habozott megjegyezni, hogy úgy rémlik neki, hogy filmet akartak nézni és közben majd Tubrok valamilyen gonoszkodást is kitalált ezek mellé. Úgy tűnt, hogy ez volt a helyes válasz, mert visszahúzta egyenesbe ezek után a nőt a párja és még rövid puszit is adott neki az előbbi orrbekapás után. Tubrok javaslatának elejére összevonta a szemöldökét, hogy máris vetkőzzenek le, bár előbb, vagy utóbb tény és való, hogy meg kellett szabadulniuk a hivatalos ruházatuktól és Ingridnek a sminktől is. Így bólintott arra, amit a párja mondott.
< - Akkor, amíg te itt mindent összerendezel és elindítod a filmet, igénybe veszem a mosdódat – mosolyodott el. >
Ha mindez nem okozott gondot a férfinak, akkor Ingrid a vacsora alatt is viselt rövid hálóingjével becaplatott a mosdóba, majd egyrészt átöltözött és lemosta a sminket magáról, hiszen arra úgysem lesz az este hátralevő részében szüksége. Mire visszaért, valószínűleg nagyjából ekkora végzett Tubrok is a dolgokkal, így a saját ruháját még beakasztotta a tároló részébe, hogy ne legyen útban a későbbiekben és így hálóingben csatlakozott Tubrok mellé az ágyba. Ha a párja engedte, akkor hozzá is bújt, a mellkasára feküdt rá, ezzel is jelezte, hogy nem kér semmit sem, és még ráér a gonoszkodás akkora, amikor majd Tubrok szeretné ezt.
< - Kezdhetjük a filmet – suttogta mosolyogva. >
Még egy kicsit jobban bevackolta magát a férfihoz bújva. Ha elkezdték a filmet, akkor az egész egy rövidebb felirattal kezdődött, amiben röviden ismertették a férfi életét. Egy a maga idejében – és mind a mai napig – roppant híres és népszerű Birodalmi költőről Evan Isaacs-ről van szó. Még a Zuhanás előtt született, 200 körül kezdett az írással foglalkozni és már az első művei is roppant népszerűek lettek. Novellákat és verseket is írt, mind főleg dráma és melodramatikus témakörben. Egy ideig minden jól ment, majd 300 körül kezdett írói válságba kerülni, ekkor kezdett kijárni a Pride-ba, Vex-be, vagy épp a Milícia területére és nyúlt a drogokhoz. Mikor be volt lőve úgy alkotott és ezáltal új stílust hozott létre, amivel még nagyobb sikereket ért el. Egy idő után egyre több és több drogot vett magához noha nem lehetett rászokni, de olyan tüneteket produkált, mintha elvonási tünetei lennének, ha épp nem volt benne a szer. Egyre mélyebbre és mélyebbre zuhant 600 körül már alig írt valamit, ami értékelhető lenne, de persze, ha kivételesen tudott valamit, akkor annak hatalmas sikere volt. Ekkortájt többször is próbált öngyilkosságot elkövetni, de mindig megállították, ettől kezdve szinte csak a Vex-ben volt, a legfelsőbb körökben mozgott és végül Zuhanás után 639. 15. egység 8. napján az akkori múzsájával együtt, aki egy Vexi nemes hölgy volt öngyilkosságot követett el. A film pedig az ő kettejük kapcsolatáról és az utolsó napokról szól. A film pedig egyébként 750.ben készült a HPI-ben, így ez sem éppen egy mai darab volt. A filmet egyébként George Finnigan rendezte és Ingrid, illetve Nicholas Stark voltak a főszereplők. Maga a film egy állarcos bállal kezdődött, a helyszín a Vex volt, valamelyik nemesi ünnepség, még a tanácstagok is jelen voltak. A többség a maszkok miatt igencsak alulöltözött volt, a főszereplőt is, több nő vette körbe, velük szórakozott, illetve magas rangú személyekkel beszélgetett, teljesen általános dolgokról, nőkről, üzletről, drogról… egészen addig, amíg ebbe az erotikától fülledt bálra egy teljesen szolid, visszafogott fiatal lány be nem lépett, nyakig zárt ruhában, hosszú ujjal, illetve a ruha a földet söpörte. Noha a lánynak hosszú szőke haja volt és zöld szeme, egyből meg lehetett ismerni, hogy Ingrid volt az, csak a vörös csíkjai lettek eltűntetve a szerep miatt. Roppantul ártatlannak és végtelenül fiatalnak tűnt a vásznon, éppen csak öt évesnek.


template nélkül:

_________________
Fagyos Sötétség Kora: Ingrid Stephanie Miller. Gunnhild Barbara Miller, Aesa Victoria Miller, Yrsa Catherina Miller
Többiek: Haley Miller, Hope Miller, U7 / Nagyúr / Jonathan Miller, Stephanie Miller, Shera Wardez / A Halál Angyala
Többiek: Amelia Davidson, Tyranis; Gyerekek: Gregory Leif Miller Osborn, Eyjolf Ragnar Miller Ragal
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Rocksolid - Page 38 XjCwsuS
Miller lányok
Miller lányok
FSK karakter

Hozzászólások száma : 799
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 2
Join date : 2014. Jul. 09.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Fagyos Sötétség Kora

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t2258-ingrid-stephanie-miller https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Rocksolid - Page 38 Empty Re: Rocksolid

Témanyitás by Bishop Kedd 16 Aug. 2016, 23:16

~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller; Helyszín: Tubrok Ragal törzsfői csarnoka ~

Ingrid megjegyzésén Tubrok elmosolyodik, megrázza a fejét aztán elégedetten felel.
< - Szörnyen jól tudsz szemtelenkedni. >
Ismeri el a férfi. Ezután még másról is beszélnek és Tubrok kis játékot kerít a témától, ahogyan tiszteleg és komolyan válaszol, azt már Ingrid sem bírja ki és hangosan felnevet. Tubrok csak a nevetés után enged fel a szerepből és mosolyodik el a párja nevetésén. Örül annak hogy meg tudta nevettetni a nőt. Mindez után hozza az android a kamerát és látnak neki a szerelmesek a komoly feladatnak. Az elején készítenek egy próbafelvételt a bejelentésről. Megbeszélik a hibákat és módosítanak. Végül következik a tényleges bejelentést, amelyet gond nélkül lefolytatnak és a végén kis bakival és csókkal zárják az egészet. Az adás után a pár tovább csókolózik, suttog, élvezi egymás közelségét. Az esti programot is szépen megvitatják, ami igazán tetszhet Ingridnek, főleg hogy a levetkőzést sem úgy érti Tubrok ahogyan általában.
< - Rendben van. >
Felel még mosolyogva a férfi aztán tényleg elengedi Ingridet. Ingrid a hálóingével bemegy a mosdóba, ott kényelmesen le tudja mosni a sminkjét és át is tud öltözni. Mire visszaér Tubrok már mindent szépen elrendezett, ahogyan várta és már csak szó  szerint be kell bújniuk a takaró alá, hogy elkezdjék a filmet. Tubrok örömmel veszi amikor Ingrid hozzábújik és a fejét a mellkasára teszi, cserébe átkarolja a nőt és elindítja a filmet. A filmet közösen nézik, egészen összemelegednek a takaró alatt, Tubrok néha simogatja Ingridet és rákérdez, hogy a nő biztos nem szeretne-e még valamit a film mellé, de ha a válasz nem, nem zajlatja többet csak nézi vele a filmet. A nagyon fiatalra sminkelt Ingrid megjelenése kiváltja Tubrok érdeklődését is, mert eddig a vexes dolgok nem igazán az ő fogára voltak valóak. Mivel ilyen közel vannak egymáshoz Ingrid rögtön érzi Tubrokon a furcsa tetszést. Tubrok le sem akarja tagadni hogy tetszik neki a fiatalra sminkelt Ingrid nagyon is, mégis furcsa hogy olyan fiatalnak tűnik a kora ellenére, mindenesetre az élmény pozitív. Tubrok ezután még szívesen nézi a filmet, kíváncsi hogyan alakulnak a dolgok Ingriddel.
Amikor már jócskán benne járnak a filmben, Ragal maga felé fordítja Ingrid arcát és megcsókolja. Lejjebb is csúszik az ágyhoz és jobban hozzá bújik Ingridhez és ha a nő hagyja akkor alulra is fordítja őt, közben a kezeit végigfuttatja a nyakán, oldalán, combjain, először csak a ruhán keresztül majd benyúlva az alá. A csókot közben végig mélyíti és szenvedélyesebbé teszi. Lassan halad Ingrid simogatásával és szépen le is vetkőzteti a nőt az "eltévedt" simogatásaival. Még az ágyékát is Ingridhez dörgöli itt-ott.
< - Mit szólnál ha két játékszer is lenne benne? >
Kérdezi megszakítva a csókot roppant csábító, mély, dörmögő hangján. Ingrid válaszától függetlenül a következő lépése a férfinek, hogy a nőtől kissé eltávolodva fentről leengedje a bőr szíjakat, béklyókat és az egész szerkezetet amire Ingridet fel tudja majd felfüggeszteni. Megvárja amíg Ingrid végig tud rajta nézni, majd rövid csókok között nekiáll őt "előkészíteni" a művelethez és ha Ingrid hagyja, az egyik karját szépen a béklyókba kötözi.
< - Imádni fogod. >

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Rocksolid - Page 38 Empty Re: Rocksolid

Témanyitás by Miller lányok Szer. 17 Aug. 2016, 11:35




Előtörténet:
LINK

Kaland:
Visszatérés Rocksolidba
Lady Ingrid Stephanie Miller-Osborn
Flotta tiszt, Rocksolid leendő úrnője


Játékostárs(ak) neve: Tubrok Ragal - Rocksolid törzsfője

~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller; Helyszín: Tubrok Ragal törzsfői csarnoka ~
< - Többek közt ezért is vagy annyira oda értem – suttogta még mindig mosolyogva. >
Ebből a rövid párbeszédből is igencsak lerítt, hogy mennyire szeretik egymást. Egy pillanatra átfutott a fején, hogy lehet, hogy ennek is benne kellett volna még lennie az adásban, akkor tényleg elhitték volna az emberek, hogy mennyire odavannak egymásért. Hiszen ez az egész teljesen spontán volt és bármiféle protokolltól mentes, nem úgy mint a bejelentésen a csókjuk. Igaz látszott azon is, hogy spontán volt, nem tervezték előre, de pont emiatt gondolhatták az emberek, vagy legalább is egy csoportjuk azt, hogy begyakorolták és színészkedve adták elő. De végül is ezt nem tette később szóvá, hanem a próbafelvétel után meg is volt a bejelentés. Aminek a végén ismét volt egy olyan jelenet, amit szívesen beletett volna utólag, ami pedig a hátradöntés volt és az ottani szavaik. De ez most továbbra sem erről szólt, hanem a hivatalosságról. Mikor Tubrok felhúzta, akkor már meg is tudták beszélni azt, hogy mi is legyen a folytatás, azaz a filmezést is elkezdhetik. A mosdóban a rövid egyeztetés után Ingrid is elkészült, lemosta a sminket és átöltözött a lenge hálóingbe, amiben a vacsorát is letudta. Így ment vissza a hálóba és bújt hozzá a párjához. Az átölelést igencsak nagy örömmel vette a kérdésen, amikor ismét rákérdezett a férfi, hogy szeretne-e valamit, ismét megrázta a fejét határozottan.
<- Nem kérek most semmit – felelte. – De ha te szeretnél, akkor nyugodtan kérj. >
Ugyan Ingrid tudta, hogy Tubrok nem szereti a Vexes dolgokat, de azért remélte, hogy ez nem fogja akadályozni abban, hogy kedvelje a filmet. Hiszen csak helyileg vannak ott, a film többségében pedig semmi sem látszik a városból, nemhogy a tanácstagokból, vagy annak politikájából. Ezt érezte is a film elején is már, hogy kissé idegenkedett az egésztől, azonban az egész megváltozott, amikor végre feltűnt Ingrid is a vásznon. Tudta, hogy furcsa lehet a férfinak az, hogy ennyire fiatalnak lássa sminkelve. Persze már Tubrok látott róla fiatalkori képet, de az más volt, akkor tényleg fiatal volt még és a génkezelést sem kapta meg. Érezte, hogy tetszett neki, amit látott mégis furcsa volt, hiszen pontosan tudta, hogy itt is már több száz éves volt a nő. Azonban ettől kezdve már legalább érdeklődéssel figyelte a filmet, főleg Ingrid miatt és igencsak sok minden történt vele a folytatásban. Itt ezen az estén ismerkedett meg Isaacs-el, de még semmi sem történt. A férfi ezek után kezdett udvarolni a lánynak, aki először a szülei intése miatt nem is volt hajlandó foglalkozni a költővel, sem annak közeledésével. Akkor pecsételődött meg a sorsa, amikor végül a férfi egy parkban „támadta” le őt, ahol a lány a társnőivel szórakozott. Ettől kezdve gyorsultak fel az események a filmben. Igencsak hitelesen volt előadva a dolog, ahhoz, ami a történelemben is ismert, hogy a lány ragaszkodik az elveihez, nem egy vágás után kötnek ki az ágyban, hanem igencsak sokára. A lány ugyanis eléggé eltért a megszokott vexiektől és úgy volt vele, hogy csak azzal akar lefeküdni majd, akihez hozzáment feleségül. Evan lassacskán gyűrte le mindezt, majd egy tényleg roppant erotikától fülledt jelenettel teljesült be a pár vágya a költő lakásán. Amit a Tubrok itt megállapíthatott, hogy a jelenet valódi volt, nem csak színészkedés, tényleg lefeküdt Ingrid és Nick tényleg szeretkeztek a filmvásznon. Az Ingrid által alakított leányzó még mindig roppant naiv és szende volt, így az egyik a férfinél tartott buli, vagy inkább orgia alkalmával a többi fiatal nő drogot csempészett az italába, hogy eltudjon lazulni. Itt valószínűleg Tubroknak is igencsak tetsző és az ő kedvét is elnyerő jelenetek jöttek, hogy Ingrid négy másik roppant szemrevaló és szép hölgy társaságában van meztelenül az ágyon és a másik négy nő foglalkozik vele, hogy bevezessék ezen szeretkezés rejtelmeibe is. Ingrid valójában nem, de a karaktere igencsak el volt szállva és lazulva a drogtól, így minden gátlását levetkőzve ment bele a másik négy nő játékába és hagyta, hogy tegyék vele, amit akarnak. Annak ellenére, hogy HPI-s film, még ezek a részek is igencsak pikánsra sikerültek. Ez nagyjából valóban a film fele volt már, ettől kezdve gyorsulnak be majd az események is, a jelenetek miatt annyira nem volt meglepő, hogy Tubrok maga felé fordított a fejét és megcsókolta. Természetesen viszonozta a csókot szenvedélyesen és hagyta, hogy lehúzza Tubrok az ágyra, majd a férfi fölé helyezkedjen. Ő maga is simogatni kezdte a férfit, hagyva azt is, hogy a ruháitól, vagyis attól a kettőtől megszabadítsa őt a párja. Csak akkor szakadt meg a csók, mikor Tubrok kérdezett is valamit. Nem is kellett gondolkodnia azon, hogy mit feleljen a feltett kérdésre.
< - Rendben, legyen – mosolyodott el. – Rendszer, egyelőre pausold a filmet és tekerd vissza addig, amikor Tubrok megcsókolt és már nem nézte azt – itt a párjára pillantott. – Ne maradj le semmiről. >
Ahogyan Tubrok elhúzódott tőle, akkor ő maga is felült az ágyban és valóban végignézett a leengedett szerkezeten, majd hagyta, hogy újra elcsábítsa a párja a csókokkal, amiket ha az ajkára kapott, akkor viszonzott is. A kezét illedelmesen mozgatta úgy, hogy a férfi rögzíteni tudja, majd a többi részével is így tett. Semmiben sem szerette volna hátráltatni a párját, hanem mindenben roppant segítőkész és együttműködő volt. Akár még a legakrobatikusabb helyezkedésben is, ha ilyesmit talált ki Tubrok azon felül, hogy számított arra egyébként is, hogy a szebb és jobb elhelyezkedés miatt a férfi a combját és bokáját fogja összekötni, hogy a lábai minél kisebb felületűek legyenek és a kezei is hátra kerülnek. Ha már benne van ebben Tubrok, akkor a saját ötletét is megosztja a férfival.
< - Említettél reggel olyat, hogyha már nem bírjuk, nem bírunk magunkkal – kezdte. – Vagyis főleg te, akkor még orális kényeztetés is lesz, hogy leengedsz, de nem oldozol el. Ezzel kapcsolatban jutott eszembe, hogy akkor használhatnád a kör alakú pecket is, ha úgy kényeztetlek, hogy azzal kipeckelted a számat, sokkal tovább bírod, ami neked is jó. Mit gondolsz? Ha nem szeretnéd persze, akkor nem muszáj. >
A végén kérdőn pillantott a párjára, hogy mit is fog erre mondani, ezt hogyan képzelte, vagy belemegy-e abba, amit Ingrid javasolt.


template nélkül:

_________________
Fagyos Sötétség Kora: Ingrid Stephanie Miller. Gunnhild Barbara Miller, Aesa Victoria Miller, Yrsa Catherina Miller
Többiek: Haley Miller, Hope Miller, U7 / Nagyúr / Jonathan Miller, Stephanie Miller, Shera Wardez / A Halál Angyala
Többiek: Amelia Davidson, Tyranis; Gyerekek: Gregory Leif Miller Osborn, Eyjolf Ragnar Miller Ragal
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Rocksolid - Page 38 XjCwsuS
Miller lányok
Miller lányok
FSK karakter

Hozzászólások száma : 799
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 2
Join date : 2014. Jul. 09.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Fagyos Sötétség Kora

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t2258-ingrid-stephanie-miller https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Rocksolid - Page 38 Empty Re: Rocksolid

Témanyitás by Bishop Szer. 17 Aug. 2016, 22:53

+18
~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller; Helyszín: Tubrok Ragal törzsfői csarnoka ~

Tubrok Ingrid szemtelen megjegyzésén csak megrázza a fejét és Ingrid a következő pillanatban kap is egy szerelmes, rövid csókot. Ezzel többet is mondott Ragal minden szónál ebben a helyzetben. Az egész játék után következik a bejelentés. Maga a bejelentés gond nélkül, nagy hiba nélkül, hivatalosan és megfelelően zajlik. Innentől már csak a népen, a vezérkaron, nemességen és a hivatalos közleményen múlik, hogy mindenki megbarátkozhasson a hírrel/helyzettel. A bejelentés után egészen közel kerülnek egymáshoz a szerelmesek, Tubrok meg is dönti Ingridet, mint az Uralkodók Klubjában és remekül elbeszélgetnek a csókok között az esti programról. Miután megegyeztek a filmnézésről Ingrid beveheti magát a mosdóba és szépen elkészülhet. Ragal csak ledobja a ruháit, aztán igyekszik romantikus hangulatot varázsolni a szobában és előkészíteni a filmet is. Hamarosan egymáshoz bújva az ágyon a takaró alatt kötnek ki és kezdenek bele a filmbe. Tubrok érdeklődik, szeretné ha Ingridnek minden megfelelne és nem hiányolna semmit, de Ingridnek nem is hiányzik semmi.
< - Nem, én sem kérek semmit. - válaszolja. >
A pár csendesen nézi a filmet, Tubrok figyeli miként alakulnak az események. Szerencse annyira sok vexes dolog nincs a filmben, csak a helyszín. A fiatalra sminkelt Ingrid megjelenése kelti fel igazán a férfi figyelmét és meglehetősen tetszik is neki a furcsán fiatalra sminkelt Ingrid látványa. Miller mindezt érzi hála a kettejük közötti anyagáramlásnak. A filmet szívesen és érdeklődve nézi tovább Tubrok, figyelve az eseményeket. Egészen addig nem is lepi meg semmi a szerelmes történetben ameddig el nem érkeznek a szeretkezéshez. Hangosan kezd hümmögni mikor látja hogy valódi szexjelenetet tettek a filmben. Nincs ellenére a jelenet, habár nem is rajong érte, de meglehetősen különlegesnek tartja hogy nem csak színészkedés került ebbe a filmbe. A film elkövetkezendő történéseiben a buli és a drog már várható volt, de az öt hölgyet felölelő orgia már meglepi Tubrokot, most még többet is hümmög mint az előbb. A látvány lassan kezdi felizgatni a férfit és nagyon is kedvére van az amit lát, szívesen fel is izgulnak a látványtól, csakhogy éppen itt van mellett a hús-vér Ingrid, akinek ígért valamit. Nem is csoda hogy a jelenet közben fordítja maga felé Ingridet, csókolja meg és helyezkedik vele. A csók végül megszakad mert Ragal még akar kérdezni Ingridtől. A kérdésére választ kap, majd Ingrid megállíttatja és visszapörgetteti a filmet. Tubrok mindezen elmosolyodik, rosszallóan rázná is a fejét ha nem lennének ennyire közel egymáshoz. Ingrid ezután hagyja magát újra elcsábítani és segítőkészen mozog úgy ahogyan a párja akarja. Tubrok fokozatosan helyezi őt el a megfelelő helyzetbe és kapcsolja rá a sok béklyót. Annyira nem kötözi őt össze a férfi mint várja, de azért megfelelő helyzetbe kötözi őt. Mikor már ebben a helyzetben van szólal meg Ingrid és veti fel az ötletét. Már a mondandója felénél jár de Ragal már szerelmesen mosolyog rá.
< - Én is pontosan ezt terveztem Boszorka. >
Jegyzi meg őszinte kedvességgel. Amint Ingrid megfelelően meg van kötözve a szerkezet segítségével Ragal felhúzza és így felfüggeszti őt. A béklyók szerencsére kényelmesen széles bőr részben érnek véget, így egyáltalán nem kényelmetlen, szorító a lógás, sőt nem is annyira instabil mint várhatná. Tubrok ezután hozza a kör alakú szájpecket és a két játékszert. Először a játékszerekkel kerül Ingrid széthúzott lábai közé. Simogatni kezdi a nő érzékenyebb részeit, finoman érzékien, a fenekét, ágyékát is. Ha a nő kezd felizgulni akkor halad tovább és kezdi az ajkaival, nyelvével kényeztetni Ingridet. Röviden orálisan kényezteti és ujjazza is őt, ameddig Ingrid megfelelően nedves nem lesz. Ha ez megvan lassan engedi belé a játékszert és egyelőre lassú rezgésre állítja. A hüvely után következik Ingrid feneke, amit a férfi a nyelvével hosszasan kényeztet és lazít el, mondhatni teljesen kinyalja őt a férfi, de utána még az ujjával is ellazítja őt. A második vibrátor természetesen Ingrid fenekébe kerül és egyelőre az is gyenge rezgésre van állítva. Végül Tubrok Ingrid elé áll és megcsókolja őt, hosszan, szenvedélyesen.
< - Meghoztam a pecket amit kértél. >
Jelenti ki és ha Ingrid is partner benne akkor berakja azt a nő szájába, majd hátul szépen összekapcsolja azt. Végezetül Tubrok hoz egy pálcát, ami a játékszerek végéhez tud csatlakozni, kényelmesen végigfekszik az ágyon és megszólal.
< - Rendszer, folytasd tovább a filmet. >
A film tovább is folytatódik, ha Ingrid picit megemeli a fejét láthatja is, kicsit közelebbről mint az előbb. A roppant izgalmas jelenet közben Tubrok a pálcával odanyúl az Ingrid hüvelyében lévő játékszerhez és erős rezgésre állítja azt, majd a rúd végét hozzácsatolja a játékszerhez és "lustán" ki-be kezdi mozgatni azt Ingridben. Ezt egészen addig folytatja ameddig Ingridnek nem lesz nagyon jó és élvezetes a helyzet.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Rocksolid - Page 38 Empty Re: Rocksolid

Témanyitás by Miller lányok Csüt. 18 Aug. 2016, 10:21




Előtörténet:
LINK

Kaland:
Visszatérés Rocksolidba
Lady Ingrid Stephanie Miller-Osborn
Flotta tiszt, Rocksolid leendő úrnője


Játékostárs(ak) neve: Tubrok Ragal - Rocksolid törzsfője

+18
~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller; Helyszín: Tubrok Ragal törzsfői csarnoka ~
A megjegyzése után kapott rövid csók csak egy kicsit lepte meg, eléggé számított rá, hogy valami hasonlót fog kapni, bár az igazi tippje az lett volna, hogy bekapja az orrát Tubrok. Viszonozta a csókot, majd továbbra is mosolyogva pillantott a párjára, hiszen valóban többet mondott a csókkal minden szónál. Kimutatta, hogy Ingrid megállapítása tényleg helyes volt, hogy így is szereti, illetve azt is, hogy szereti a nőt, neki pedig ennél több nem is kellett a helyzetben. Viszont ezek után vissza is kellett térni a hivatalos dolgokhoz, azaz Eyjolf bejelentéséhez. Ezt már viszonylag gyorsan megbeszélték és egy rövid próbafelvétel után meg is ejtették az élőben levő bejelentést. Amint vége volt, neki is állhattak annak, amit már egész nap terveztek az estére nézve. A filmnézés előtt mind a ketten abban is megegyeztek, értettek egyet, hogy nem kérnek semmit sem, most nem fognak semmit sem enni, sem inni a film alatt. Az pedig elindult, amint elhelyezkedtek az ágyban a takaró alatt a filmnézéshez. Ingrid inkább arra figyelt a filmnézés alatt, hogy Tubroknak mi a véleménye az egészről. Azt érezte, hogy maga a téma, hogy a Vex van benne annyira nem nyerte el a férfi tetszését, de szerencsére olyan sok minden erről nem volt, mert főleg a karakterekre összpontosított nem pedig magára a városállamra. Annak örült, hogy ebben a külsőben is tetszett a párjának. Amint az első szexjelenethez értek, ott érezte, hogy nem különösebben tetszett a párjának mindez, főleg, amikor rájött, hogy ez nem csak színészkedés, hanem tényleg az történt, ami a vásznon látszik. Igazából ebből az jött le neki, hogy a párját némileg mégis zavarja, hogyha más férfiakkal kell látnia. Hogy megnyugtassa Tubrokot gyengéden és röviden belecsókolt a nyakába és nyugtatóan simított végig a férfi mellkasán, hogy nem kell aggódnia az egész miatt.
Érdekes volt még a forgatás is annak idején Ingridnek, Nick akkor és azóta is évszázadok óta a barátja volt és ezt a forgatást kivéve soha sem volt szexuális kapcsolat közöttük, igazából fel sem merült bennük. Persze, ha a színdarab, vagy a film úgy hozta, akkor a szerephez szükséges egy-egy csók elcsattant, de az is csak a felvételekkor, de semmi egyéb. Lassanként pedig elértek a film közepéig, ahol az orgia volt, amin már Ingrid karaktere is részt vett és a drogok is előtérbe kerültek. Ez az itteni jelenet, amikor négy másik hölggyel együtt volt igencsak elnyerte Tubrok tetszését és ezen már igencsak fel is izgult, majd nekilátott Ingriddel foglalkozni, aki partner volt mindebben. Amikor a kérdés elhangzott, akkor az első válasza a nőnek az volt, hogy lestoppolta filmet és visszapörgette a megfelelő ideig, majd belement abba az ötletbe, amit a férfi hozott fel. Így újra nekiláttak egymással foglalkozni és Ingrid segített is abban, hogy Tubrok elő tudja őt készíteni, az egész végén pedig még kissé meg is lepődött. Azt hitte, hogy ennél azért jobban fogja megkötözni a párja a felfüggesztéshez, így ennek még hangot is adott, révén úgy vélte, hogy csak aggódik érte a párja és azért nem akarja ennél jobban. Így még a pecek felhozása előtt szándékozott a következőt mondani.
< - Ha miattam aggódnál, hogy mennyire bírom a gyűrődést az összekötözéssel kapcsolatban, akkor nem kell így tenned – felelte kedvesen. – Nyugodtan kötözz össze rendesen, mint ahogyan az „oktatófilmeken” is láthattad. >
A végén még bátorítóan mosolygott a férfira, hogy tényleg ne aggódjon emiatt és nem kell finomkodnia. Még megvárta, hogy mi a válasza Tubroknak, ha jobban összekötözi, akkor kivárja azt és csak utána szólal meg, ha így hagyja, akkor pedig most azonnal rákérdez a folytatásra. Azonban nem is tudta végigmondani azt, mert a férfi közbevágott, hogy pontosan ugyanazt gondolta, ami a nőnek is az eszébe jutott. Mindezt Ingrid elégedetten nyugtázta, hogy ennyire egy húron pendülnek máris. Az egész végén Ingrid máris felfüggesztve végezte, egy nagyon picit még mocorgott, hogy a lehető legjobb stabilitását, egyensúlyát megtalálta, aztán pedig várta, hogy mihez is fog most kezdeni Tubrok. Ha megtette a férfi, amit kért, akkor most már csak minimálisan kellett a lábait széthúzni, maga a kötözés és a függesztés is megtették a „hatásukat”. Már a simogatás és izgatás közben is sűrűbben kezdte a levegőt venni és hangosan nyögött fel, amikor végre rendesen kezdett vele Tubrok foglalkozni. Mint máskor is, most is a megkötözés miatt roppant hamar nagyon nedves lett, így jöhetett az első játékszer. A fenekénél, mint mindig most is segített abban, hogy hamar ellazuljon, így itt sem kellett olyan sokat foglalkoznia vele Tubroknak, mert hamar készen állt. Már pusztán ezt is nagyon élvezte, hogy mindkét játékszer rezeg benne és sűrűn kapkodta a levegőt. Mikor odalépett hozzá Tubrok, hogy megcsókolja szenvedélyesen és követelőzően viszonozta a csókot, az egész végén pedig kitátotta a száját, hogy a pecek belekerüljön, így most már leginkább csak nyöszörögni tudott és nyögdécselni. Az elején még képes volt arra, hogy kissé megemelje a fejét, hogy nézze a filmet, de ahogyan mozgatni kezdte benne Tubrok a játékszereket nyögdécselni kezdett és már az ingerek miatt nehéz volt a filmet nézni. Roppantul élvezte ezt a fajta kiszolgálást, az egész teste feszengett a gyönyörtől, egyelőre még képes volt a filmet nézni hála annak, hogy csak a legalacsonyabb fokozaton mozogtak a vibártorok benne. Azt Tubrok láthatta, hogy úgy tíz perc alatt sikerült is elérnie, amit szeretett volna, hogy nagyon jó legyen Ingridnek és már nem érte be csak annyival, mint amit kapott.
A film a pikáns rész után valóban kissé komorabb hangulatba ment át. Tubrok valószínűleg örömére ezek után Ingrid szinte végig félig, vagy teljesen meztelenül szerepelt, roppant jó és hiteles alakítást adott, hogy elkezdett folyamatosan drogokhoz nyúlni, a szülei miatt is főleg, akik piszkálták, próbálták eltiltani a költőtől. Volt, hogy Evan is adott neki drogokat, aki úgyszintén egyre több és több drogot vett magához. Elkezdte érzelmileg zsarolni a lányt, hogy csak akkor ad neki drogot, ha szexuálisan kielégíti, aztán volt, hogy átverte, ilyenkor a lány elvonási tünetekkel másokhoz ment és ott szexért kapott. Az utolsó napokban már folyamatosan veszekedtek egymással, mind józanon, mind drog hatása alatt. Ingrid ekkor már közel sem öt évesnek nézett ki, hanem ahogyan a drogok tönkretették úgy legalább háromszor olyan idősnek a végére, mint az eredeti kora. És végül elérkeztek a film vége felé, az utolsó úgy tíz perchez, ami már az utolsó napot foglalta csak magába.


template nélkül:

_________________
Fagyos Sötétség Kora: Ingrid Stephanie Miller. Gunnhild Barbara Miller, Aesa Victoria Miller, Yrsa Catherina Miller
Többiek: Haley Miller, Hope Miller, U7 / Nagyúr / Jonathan Miller, Stephanie Miller, Shera Wardez / A Halál Angyala
Többiek: Amelia Davidson, Tyranis; Gyerekek: Gregory Leif Miller Osborn, Eyjolf Ragnar Miller Ragal
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Rocksolid - Page 38 XjCwsuS
Miller lányok
Miller lányok
FSK karakter

Hozzászólások száma : 799
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 2
Join date : 2014. Jul. 09.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Fagyos Sötétség Kora

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t2258-ingrid-stephanie-miller https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Rocksolid - Page 38 Empty Re: Rocksolid

Témanyitás by Bishop Pént. 19 Aug. 2016, 00:51

+18
~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller; Helyszín: Tubrok Ragal törzsfői csarnoka ~

Már csak egy csók csattan el kettejük között, aztán nekilátnak a hivatalos dolgoknak. Az egészet sikerül nagyon jól kivitelezni és a lehető legjobban előadni a Rocksolid népének és a nemességnek. Miután Eyjolf bejelentése megtörtént ismét egymásra figyelhetnek a szerelmesek. Hamarosan az ágyon kötnek ki egymáshoz bújva mialatt filmet néznek. A film alatt Ingrid inkább a párjára figyel, nem meglepő, a filmet már ezerszer láthatta és még a színfalak mögötti információkat is első kézből tudja. Így lát minden kis reakciót a párján és érzi is azokat, Tubrok nem tudná és nem is akarja elrejteni. A nyakba csókolás és a nyugtató simogatás jól esik a férfinek, ellazul tőle. Ingridre pillant és finoman a nő hajába túr, szinte megköszönve a nő figyelmességét. Ingrid még el is gondolkozik a forgatás furcsaságain és a kapcsolatával Nick-el. Lassan a film közepéhez érnek, Tubrok egyébként is a film nagyjából közepénél, mielőtt várhatóan tragikussá válna a film tervezte megszakítani az egészet. A női orgia látványa már csak hab a tortán és kellően fel is izgul tőle, hogy most lásson neki Ingriddel foglalkozni. A film szépen visszapörög és a szerelmesek egymást csókolva, simogatva terülnek el az ágyon. Ingrid partner mindenben és hamarosan össze is kötözi a párja őt. A kötés nem olyan szoros mint ahogyan várná azt a nő és fel is hozza hogy a párjának nem kell féltenie őt. Tubrok ki meglepődéssel válaszol.
< - Azt akartam hogy kényelmes legyen számodra, de ha mást szeretnél, megkapod. >
Válaszolja lelkesen és nekilát jobban összecsomagolni Ingridet. A nő kezeit szépen hátra kötözi a háta mögé, olyan szögben hogy egyáltalán ne tud mozgatni, a lábait is szorosabban a testéhez húzza és szélesíti a terpeszt, de még általánosan is jobban összekötözi. Ingrid végül ebben a helyzetben köt ki. A folytatással kapcsolatban mindketten örülhetnek mert nagyon egy húron pendülnek, már ami a pecket illeti. Kis mocorgás után Ingrid kényelmesen el is helyezkedik. Tubrok így kezd el vele foglalkozni. Már a simogatástól sűrűbben veszi a nő a levegőt, de utána Ragal szépen alaposan felizgatja őt mielőtt belé helyezné a két játékszert. Ezután kapja a csókot, melyet szenvedélyesen viszonoz. A követelőző csók nagyon tetszik Tubroknak, el is mosolyodik. Végül a helyére kerül a korábban említett pecek is. A férfi lustán visszafekszik az ágyra és a "pálca" segítségével kényezteti tovább a párját. Ingrid már ezzel a foglalkozással is elégedett, tíz perc után a teste feszeng, mocorog és többet akar, felizgult a helyzettől. A film közben tovább folytatódik. Tubrok hol azt figyeli, hol csak Ingrid belógó kebleit csodálja és a nő testének feszülésein legelteti tekintetét. Mielőtt a film elérné az utolsó részét Ragal megszólal.
< - Rendszer, állítsd le a filmet. Ideje elbánnom Ingriddel. >
A film meg is áll és Tubrok felül az ágyon. A kezeivel mozgatni kezdi a játékszereket, ki és be egyre gyorsabban, felváltva a kettőt. Szépen lassan a rezgés erősségüket is növeli, egészen addig ameddig már mind a kettő maximumon rezeg. Ha ez nem lenne elég akkor nyelvével nyaldossa Ingrid érzékeny részeit, de a combjainak belső felét és a fenekét is. A nyalásokon kívül néhol csókol, néhol harap. Mivel Ragal nem igazán készül ki ettől, csak izgatja őt az egész így jó sokáig folytatja. Pontosan egészen addig jár a játékszerekkel Ingridben és kényezteti a szájával is a nőt, ameddig az többször el nem élvez és nem kezd kikészülni. Ha Ingrid már kezd kikészülni, akkor változtat a férfi. visszafekszik az ágyra és leveti az alsónadrágját. Ingridet szépen lassan engedi le, úgy hogy a nő a szájába vehesse a férfiasságát és elkezdhesse azt kényeztetni. Igazából Ingridnek nem is kell mozognia, nem is tud nagyon, a férfi helyezkedik alatt. Mindenképpen annyira magára engedi, hogy Ingrid ne kerülhesse el a dolgokat. Amint Ingrid a helyén van, Tubrok is nekilát a kényeztetésnek, a vibrátorokkal, az ujjaival és a nyelvével is. Ahol csak tudja kényezteti Ingridet, a csiklóját is külön figyelemmel illeti, mialatt folyamatosan mozgatja a hüvelyében a vibrátor. Ragal reméli hogy kellemes, elfojtott hangok között, forró hangulatban fogják egymást a lehető legjobban orálisan kielégíteni. Legalábbis a férfi ezen dolgozik és próbálja kikészíteni a szerelmét.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Rocksolid - Page 38 Empty Re: Rocksolid

Témanyitás by Miller lányok Pént. 19 Aug. 2016, 10:32




Előtörténet:
LINK

Kaland:
Visszatérés Rocksolidba
Lady Ingrid Stephanie Miller-Osborn
Flotta tiszt, Rocksolid leendő úrnője


Játékostárs(ak) neve: Tubrok Ragal - Rocksolid törzsfője

+18
~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller; Helyszín: Tubrok Ragal törzsfői csarnoka ~
Ahogyan már mind a ketten a filmet nézték Ingrid az első felnőtt jelenetnél érezte, hogy ez furcsa volt a férfinak, főleg, amikor rájött, hogy ez nem csak színészkedés, hanem tényleg szeretkezett a nő Nickkel. De amikor kedvesen belecsókolt Tubrok nyakába a nő és még meg is simogatta, akkor azonnal érezte, hogy ettől azonnal megnyugodott a férfi és máris nem volt semmilyen gond sem. Kicsit aranyosnak találta, hogy ilyen reakciót váltott ki a párjából mindez, főleg, hogy a film idősebb, mint a Rocksolid, és mennyire hangoztatta a férfi, hogy valószínűleg nem lenne féltékeny. Ebből kiderült, hogy nem feltétlen látná örömmel, ha Ingrid akárcsak egy orgián is mással bújna ágyba. Ez persze nem zavarta, aranyosnak tartotta mindezt, hogy a szexuális téren igencsak liberálisnak tartott Tubrokot mindez zavarja. Természetesen tisztában volt vele, hogy a férfi szerelmes és önmagához képest nagyon fiatal, ennyi idő alatt ezt szinte lehetetlen volt kinőni, főleg, hogy most volt talán életében először és a hormonok is dolgoztak benne is. A hajba túráson csak elmosolyodott, de erre már nem reagált semmi mást, csak folytatták a film nézését. Még egy kicsit elgondolkodott a filmmel kapcsolatban, de ezen igencsak hamar túljutott és már nem is zavarta a filmezésben semmi sem. Mikor elértek a film feléig, akkor gondolta, hogy az itt jövő képkockák igencsak elfogják nyerni Tubrok tetszését és valóban így is lett. Csak saját magában forgatta a szemeit, hogy az zavarta, amikor férfival látta őt, de amikor nőkkel van együtt, attól bezzeg felizgul. De végül is mindez teljesen tipikus férfi reakció volt, ha nem az következett volna, ami, akkor esélyes volt az is, hogy megcsipkedte és megböködte volna játékosan a párját és ki is kérte volna mindazt, hogy mennyire rémes és tipikusan férfi mindebben és az lett volna a reális, úgy kellett volna lennie, hogy mindkettőre van, vagy egyikre sincs ellenérzése. De mivel Tubrok nekilátott annak, hogy elcsábítsa, így mindez majd az egész esti program végére maradt. A film ekkor még ment tovább, így Ingrid visszapörgette filmet addig, amíg még nézte a párja, akitől erre igencsak szemtelen fejcsóválást kapott. Ezek után hagyta magát elcsábítani, amint Tubrok beletette a béklyókba és készen volt mindennel, akkor Ingrid még megjegyezte, hogy nyugodtan lehetett volna szorosabbra, vagy jobban összekötni őt, mert nem bánta volna. Az aggodalmaskodó szavakra elmosolyodott.
< - Nem lesz kényelmetlen – próbálta nyugtatni a másikat. – Tudod, hogy nagyon bírom a gyűrődést. >
A végén még rá is kacsintott a férfira, így adva az áldását arra, hogy nyugodtan tegye, amit akar. Szerencsére Tubrok pedig tette, amit kért, így a végén tényleg teljesen összekötve végezte, úgy, hogy mozogni sem tudott szinte. A kezei a háta mögött összekötve a lábszárai a combjaihoz és még össze is szíjazva, széjjelebb nyitott lábakkal. Amint ez megvolt derült ki, hogy ugyanarra gondoltak mind a ketten még, így a kör alakú pecek is a szájába került megakadályozva azt, hogy beszélni tudjon. A film pedig folytatódott, közben, attól, ahogyan a párja mozgatni kezdet a játékszereket benne egy idő után elkezdett feszengeni is. Főleg mert semmit sem tudott csinálni, csak tűrni, hogy játszik vele Tubrok. A gyönyöre folyamatosan növekedett, azonban ez a tempó nem volt elég arra, hogy eltudjon élvezni, csak kínozta és még többet akart. Elég sokáig szenvedett így, mire végül meghallotta azt, hogy a párja leállította a filmet és az okot is, hogy miért. Az előbbi igencsak hosszú kínzás után roppant nagy megkönnyebbülés volt Ingrid számára, hogy nekilátott gyorsabban mozgatni a játékszereket benne a férfi és még a nyelvével is dolgozni rajta, nem is beszélve arról, hogy a rezgést is gyorsabbra tette. Néhány pillanat kellett csak ahhoz, hogy el is tudjon élvezni mindettől. A teste remegett, reszketett, feszengett a kötelekben, egészen sokáig tartott az orgazmusa, azonban nem nyugodhatott, mert Tubrok nem állt le. Egyébként is igencsak izgatta a helyzet, így a férfinak könnyű dolga volt Ingrid újra és újra eltudott élvezni. Többször elfojtott sikolyt is lehetett tőle hallani, de a kipeckelt, szétfeszített szája miatt nehezen volt mindez hallható. Nagyjából fél óra kellett ahhoz, hogy elkezdjen nagyon kikészülni, eddigre már a feszengés is nehézkes volt neki, csak lehajtott fejjel, izzadt testel tűrte, hogy mit is művel vele a férfi. Szinte folyamatos orgazmusa volt, roppantul élvezte Tubrok nyelvmunkáját is, az egésztől érezhetően nem tudott betelni annak ellenére sem, hogy már kezdett kikészülni.
Ahogyan a férfi lejjebb engedte őt, hogy már Ingrid is foglalkozzon vele, valóban nem volt sok „választása”, hiszen a kör alakú pecek miatt Tubrok férfiassága egyenesen a szájába került úgy, hogy nem is tudott mást tenni. Egyébként is kényeztette volna a férfit, hiszen szeretett vele foglalkozni, de így ebben az volt a jó, hogy a párja is sokkalta tovább bírta. Igazából nagyjából a nőnek ennyi pihenése volt két orgazmus között, amíg Tubrok leengedte őt magára és nem kezdett vele újra foglalkozni. Amint a párja férfiassága a szájában volt a lehető legjobban - amit tudott így kipeckelt szájjal – igyekezett a nyelvével kényeztetni a férfit. A nyelvével kezdte masszírozni, nyaldosni a büszkeséget azon a részen, ahol éppen elérte, ha éppen csak a makkot érte el, akkor az annak tetején levő lyukba is beledugta a nyelvét és úgy kényeztette a férfit, ha az teljesen ledugta a büszkeségét a torkán, akkor még a férfiasságának tövét is nyaldosta, masszírozta. Így haladt végig a teljes részen, amit elért, gyors és kemény nyelvmunkával, mert csak így tudott foglalkozni a másikkal, ha azt nem nézték, hogy valószínűleg Tubrok már annak is örült, hogy Ingrid szájában, torkában lehet. Közben a nő elfojtottan nyögdécselt és nyöszörgött kéjesen, amennyire csak tudott, annak hála, hogy Tubrok újra foglalkozott vele ismét elkezdett reszketni a gyönyörtől a teste és hamar el is élvezett újra, felvéve azt az állapotot, hogy az orgazmusa folyamatos. Úgy érezte, hogy az egész teste szétfeszül a gyönyörtől, szinte szétrobbant. Próbált tekeregni, de nem tudott a felfüggesztés miatt, annak ellenére, hogy majdnem kikészül, továbbra sem tudott betelni az egésztől és még többet akart, eközben pedig továbbra is ugyanolyan lelkesen, elfojtott hangok közepette dolgozott Tubrok férfiasságán, így úgy tűnt, hogy a férfi megkapta egyelőre, amit szeretett volna.


template nélkül:

_________________
Fagyos Sötétség Kora: Ingrid Stephanie Miller. Gunnhild Barbara Miller, Aesa Victoria Miller, Yrsa Catherina Miller
Többiek: Haley Miller, Hope Miller, U7 / Nagyúr / Jonathan Miller, Stephanie Miller, Shera Wardez / A Halál Angyala
Többiek: Amelia Davidson, Tyranis; Gyerekek: Gregory Leif Miller Osborn, Eyjolf Ragnar Miller Ragal
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Rocksolid - Page 38 XjCwsuS
Miller lányok
Miller lányok
FSK karakter

Hozzászólások száma : 799
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 2
Join date : 2014. Jul. 09.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Fagyos Sötétség Kora

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t2258-ingrid-stephanie-miller https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Rocksolid - Page 38 Empty Re: Rocksolid

Témanyitás by Bishop Szomb. 20 Aug. 2016, 00:39

+18
~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller; Helyszín: Tubrok Ragal törzsfői csarnoka ~

Ingridnek a simogatással és a csókkal teljesen ellazítja Tubrokot, aki viszonzásul bele is túr kedvesen a nő hajába. Miután Ingrid érezheti a párja reakcióját mindkét szexjelenetnél, megállapíthatja hogy tipikus férfi Tubrok, ami ezt illeti. Roppant "elfogultnak" véli ezt a nő és meg is csipkedné, böködné érte a párját, sőt ki is kérné micsoda dolog mindez, ha az nem csókolná meg éppen. Így egymással foglalkozva kötnek ki az ágyon. A férfi elcsábítja őt és hamarosan meg is kötözi/béklyózza. Mivel először csak lazán köti meg őt a párja, mindezt szóvá is teszi Ingrid, mire érkezik a válasz, hogy csak a kényelmét tartotta szem előtt Tubrok. A további szavak és a kacsintás után végül biccent Ragal.
< - Jól van, megkapod Boszorka. >
Jelenti ki kis mosollyal az arcán és nekilát jobban összecsomagolni Ingridet. Szorosan összekötözve, mozogni szinte képtelenül köt ki Miller az ágy fölé függesztve. A pecek is belekerül a szájába utolsó simításként és innentől kezd neki Tubrok a nő izgatásának/gyötrésének. A két játékszer belekerül Ingridbe, aztán Tubrok ledől az ágyra, folytatja a filmet és közben kínozza Ingridet. A kínzás igazán hosszúra sikerül, Ingrid alig-alig bírja már, de aztán a párja kárpótolja mindenért. Néhány pillanat kell csak és Ingrid elélvez a gyorsabb, alaposabb foglalkozástól. Tubrok lelkesen használja a nyelvét és a játékszereket is, gyorsan mozgatva mindet, hogy a lehető legjobban kikészítse Ingridet. A nő elfojtottan sikítozik, feszeng, a teste izzad és mocorog. Fél óra kell és folyamatos orgazmusai lesznek, amelyet nem is szándékoz nem kinyújtani Tubrok, egészen addig ameddig nem kezd nagyon kikészülni. Valóban csak akkor van kis pihenője Ingridnek mikor a férfi lejjebb engedi őt. A kipeckelt szájába nagyjából a férfiasságának felét engedi Tubrok, úgy hogy azért ne a torkába lecsúszva legyen, de ne is csak a makkot nyalogassa Ingrid. Ha ez a nőnek megfelel, akkor így várja a kényeztetést a férfi, amiért cserébe ő is dolgozik Ingriden. Miller hallhatja hátulról a párja elégedett morgását vagy éppen nyögéseit. Szerencsére így valóban jobban bírja a férfi és perceknél sokkal tovább kényeztetik egymást. Az ingerektől Ingrid újra reszketni kezd és megint elélvez. Az orgazmusok folyamatossá válnak, szinte szétvetve a testét. Tubrok megkapja a jelenetet amelyet el akart érni, még egy ideig folytatja, de nem akarja nagyon kikészíteni Ingridet. Egy idő után lassít az orális kényeztetésen és a játékszereket sem mozgatja már, ha ez megvan lassan feljebb emeli a nőt, kicsúszik a szájából és újra helyezkedik. A vibrátorokat lejjebb kapcsolja, felkel az ágyból és Ingrid elé sétál a gömb alakú pecekkel, az előzőt kiveszi és berakja azt.
< - Erre most nem lesz szükség. - jegyzi meg sokat mondóan. >
Ha ez megvan Ragal a nő mögé helyezkedik, feláll az ágyon és megfelelő magasságba húzza Ingridet. Ingrid érzi ahogyan a játékszer kicsúszik belőle és a párja férfiassága hatol belé finoman, lassan. Tubrok lassan hatol Ingridbe, tövig, majd lassan húzza ki magát teljesen, csak hogy újra belé hatolhasson, lassú mozgással kínozhassa és újra kicsússzon belőle. A lassú behatolásokat addig folytatja, ameddig Ingrid bírja, csak aztán kapcsol harciasabb, szenvedélyesebb tempóra. Az Ingrid által legjobban kedvelt ritmust, mélységet és vadságot veszi fel, folyamatosan gyorsan járva a nőben. Az így való szeretkezés közben Tubrok előre nyúl, megragadja a nő kebleit és masszírozni, markolászni kezdi azokat. A megkötözött Ingrid látványától egészen felizgul Tubrok és hamar az orgazmus közelébe ér. Maximum egy negyed órát bír ki aztán hangos morgások közben, szinte remegve elélvez Ingridben. Az orgazmusa után kicsúszik a nőből és Ingrid alá fekszik, úgy hogy szembe legyenek egymással.
< - Imádlak Boszorka. - jelenti ki - Elengedjelek? Vagy folytassuk még? >
Kérdezi, megfelelő szüneteket hagyva, hogy egyértelmű legyen a válasz.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Rocksolid - Page 38 Empty Re: Rocksolid

Témanyitás by Miller lányok Szomb. 20 Aug. 2016, 11:44




Előtörténet:
LINK

Kaland:
Visszatérés Rocksolidba
Lady Ingrid Stephanie Miller-Osborn
Flotta tiszt, Rocksolid leendő úrnője


Játékostárs(ak) neve: Tubrok Ragal - Rocksolid törzsfője

+18
~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller; Helyszín: Tubrok Ragal törzsfői csarnoka ~
A film közepe környékén került Ingrid megkötözésre és felfüggesztésre, majd így folytatták a filmet. A kínzás első fele valóban igencsak hosszúra sikerült és már a film vége felé jártak, amikor is végül Tubrok végre valahára megkönyörült a nőn. Ingrid egészen eddig csak feszengett és így tűrte a játékszerek okozta gyönyörét. Amikor a férfi leengedte magára és félig a szájába került, akkor azonnal neki is látott annak, hogy a kényeztesse a párját. Mivel rendesen nem tudta kényeztetni jelenleg, csak a nyelvével így hát azzal ügyködött. Körbeölelte a nyelvével Tubrok férfiasságát, amennyire csak tudta, úgy masszírozta azt, máskor csak nyalogatta, hol lassabb és erősebb, hol gyors mozdulatokkal. Az ügyködésének eredményeképpen hallotta a párja igencsak elégedett morgását és nyögéseit is. Saját orgazmusai közben is feltűnt neki, hogy ezúttal is roppant sokáig bírta így a férfi, sőt jócskán tovább is, mint a legelső alkalommal. Örült is annak, hogy ezzel a módszerrel hasonlóan élvezi ugyan a párja ezt az egészet, de legalább nem élvez el alig két-három perc alatt, mint általában Ingrid ajkai között szokott, azaz ebből a nő is sejthette, hogy még igencsak sokszor fogják ilyen helyzetben találni magukat, hogy minél tovább élvezhesse Tubrok az orális kényeztetést. Közben saját maga igencsak kezdett eljutni arra a pontra, hogy folyamatos orgazmusai vannak hála annak, amit Tubrok csinál vele. Feszengett, sikoltozott, amennyire csak tudott és a férfi elérte, hogy kikészítse annyira a nőt, amennyire csak szerette volna. Ahogyan eljutottak erre a pontra Ingrid érezte, hogy a vibrátorok már kevésbé rezegnek benne, így most tényleg volt egy kis ideje, hogy kifújja magát, mert ennek hála éppen abbamaradt az orgazmusa. A szemével követte, hogy Tubrok hova is megy, amikor felkelt az ágyról a férfi és még ő maga is feljebb került a felhúzásnak hála. Látta, hogy ahhoz a tárolóhoz ment, ahol a játékszereket tartják, majd újra pont elé érkezett vissza a párja.
Hagyta, hogy kivegye a kör alakú pecket a férfi a szájából, ám mielőtt bármit mondhatott volna, ezúttal a gömb került a másik helyére újra Ingridbe fojtva a szót. Ebből már nagyjából tudta, hogy mi is fog következni, akkor szokta ezt a gömböt használni Tubrok előszeretettel, amikor „kínozni” szokta a végtelenül lassú behatolásokkal, hogy az elfojtott hümmögését és könyörgését hallhassa. Néhány pillanattal később meg is tudta, hogy valóban eltalálta azt, hogy mire is készül a párja. Érezte, ahogyan az egyik játékszert kihúzza belőle a férfi, így máris nem volt olyan érzése odalent, hogy teljesen ki van töltve, de ez néhány pillanatig maradt így, mert utána már Tubrokot érezhette meg magában. Ekkor azonnal összehúzta a hüvelyét, hogy annak a fala rátapadjon Tubrok férfiasságára és a fenekében levő vibrátor mellett is nagyon, de nagyon szűknek érezze Ingridet. Ahogyan máskor is lenni szokott az elejét még egészen jól bírta Ingrid, bár a teste már az első lassú mozgásra megfeszült. A második-harmadik környékén kezdett feszengeni és hangosan hümmögni, ahogyan beszélni próbált, valószínűleg könyörögni újfent, hogy ne kínozza a férfi, hanem rendes gyors mozgásokkal tegye mindezt. Most annyira sem tudott mozogni így, mint máskor, így csak a gömböt harapta és egyre gyorsabban kezdett lélegezni. A nyolc-kilenc környékén kezdte megint az izzadtság kiverni a végét, ekkor maradt nagyjából abba a könyörgése is, a tizenkettedik körül pedig már csak elernyedve lógatta a fejét, eddig bírta. Ezek után roppant megkönnyebbülés volt a számára, ahogyan Tubrok végre rendesen kezdett mozogni. A fejét is felemelte, elégedetten nyöszörgött és hümmögött – legalább is annak hangzott a nyögdécselése – amikor még a kebleivel is foglalkozni kezdett a párja.
Hála a rendes gyors mozgásnak és annak, hogy még a kebleivel is foglalkozott a férfi, Tubrok érezhette, hogy úgy nagyjából öt perc után ismét elélvezett Ingrid. Az egész teste remegett, a hüvelye is hol erősebben, hol gyengédebben, de nem fájdalmasan szorult a férfi büszkeségére. Az elfojtott sikolyt is hallani lehetett az orgazmusa közben, ami néhány percig tartott. Utána is végig nyögdécselt és hangoskodott, a sűrű levegővételek közben és roppantul élvezte azt, amit Tubrok csinál vele. Mivel mozogni nem igen tudott, így csak a hüvelyével zongorázott a párja férfiasságán, hogy így viszonozza azt, amit kapott, ezenfelül olyan szorosra húzta össze a hüvelyét, ami a legjobb volt a párjának, de még nem okozott fájdalmat neki. A férfi megnyugodhatott, nem csak a játékszerek tudtak a nőnek gyönyört okozni, hanem saját maga is. Még kétszer élvezett el a negyed óra alatt, illetve egy harmadik alkalommal, a legerősebben és leghosszabb ideig akkor, amikor Tubrok is. A végén, mikor Tubrok már kihúzódott belőle és aláfeküdt az ágyra, akkor tudta kifújni magát, sűrűn kapkodta a levegőt és néhány másodperc múlva így pillantott az immáron alatta fekvő párjára. Az első mondatra szívesen elmosolyodott volna, ha tudott volna, így csak sok gyors pislogással hozta, igyekezett a férfi tudtára hozni azt, hogy ő maga is így érez és imádja a férfit. A következő kérdésen nem lepődött meg, igencsak tisztában volt azzal, hogy most még legalább két-három menetet biztosan kibír a férfi és képes folytatni tovább. Elsőre ösztönösen szóban akart felelni a feltett kérdésre, de annak nem sok eredménye volt.
< - Hmmmmppfmm – felelt volna. >
Így inkább gyorsan korrigált és megrázta a fejét, hogy nem szükséges. A második kérdésre, hogy szeretné-e, ha folytatnák így, vagy hasonlóképpen – legalább is így gondolta abból, hogy még nem lett elengedve – a szeretkezést határozottan bólintott a fejével, akár többször is, hogy biztos legyen a válasza. Amint megadta a választ Tubroknak szerelmesen pillantott rá és igazából még kíváncsi is volt, hogy miként is szándékozik a férfi folytatni a szeretkezést, hogy mit talált még ki.


template nélkül:

_________________
Fagyos Sötétség Kora: Ingrid Stephanie Miller. Gunnhild Barbara Miller, Aesa Victoria Miller, Yrsa Catherina Miller
Többiek: Haley Miller, Hope Miller, U7 / Nagyúr / Jonathan Miller, Stephanie Miller, Shera Wardez / A Halál Angyala
Többiek: Amelia Davidson, Tyranis; Gyerekek: Gregory Leif Miller Osborn, Eyjolf Ragnar Miller Ragal
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Rocksolid - Page 38 XjCwsuS
Miller lányok
Miller lányok
FSK karakter

Hozzászólások száma : 799
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 2
Join date : 2014. Jul. 09.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Fagyos Sötétség Kora

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t2258-ingrid-stephanie-miller https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Rocksolid - Page 38 Empty Re: Rocksolid

Témanyitás by Bishop Vas. 21 Aug. 2016, 00:30

+18
~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller; Helyszín: Tubrok Ragal törzsfői csarnoka ~

A filmet nagyjából a közepéig nézik együtt a szerelmesek, az ott lévő jelentnél csábítja el Ingridet Tubrok és kezdenek bele valami egészen másba. A nő az ágy fölött felfüggesztve köt ki, a kérése miatt még jobban összecsomagolva mint elsőre. Nem is kell sok, a párja kínozni kezdi őt, mialatt folytatja tovább a filmet és ez a kínzás/gyötrés igencsak hosszúra sikerül. Ingrid feszeng és kikészült, de a párja megkíméli és elkezd vele intenzíven foglalkozni. Nem kell sok, Ingrid elélvez és ahogyan a kényeztetés fokozódik szinte folyamatossá válnak az orgazmusai. A folyamatos élvezet és gyönyör csak akkor szakad meg, mikor Tubrok magára engedi őt és hamarosan már orálisan kényezteti a férfit, a lehető legjobban. Ragal oda van az érzésért, főleg mert a nő ennyire figyelmes és odaadó. Ingrid az orgazmusai között is érzi milyen jól bírja most a kényeztetést a párja, annak ellenére mennyire élvezi így is. Tubrok ezalatt végig serényen dolgozik Ingriden, a nőnek ettől ismét szinte folyamatos orgazmusai lesznek, feszeng, sikítozik és kezd teljesen kikészülni. Amikor kellő mértékben szétcsúszik hagy neki szünetet Tubrok. A vibrátorok rezgése csökken, ki tudja magát fújni és a férfi büszkesége is kikerül a szájából/torkából. Kis szünet után - ami a tárolóhoz oda és visszasétálást tartalmazza - sor kerül egy szájpecek cserére, ahogyan a gömb Ingrid szájába kerül a nő már sejti mi is vár rá. Nem téved, Tubrok valóban azt tervezte, amire Miller is gondolt. Tubrok lassú behatolásokkal kínozza őt újra és újra. Élvezi ahogyan a nő minden alkalommal jobban szétcsúszik és végül teljesen szétesik. Tíznél meg akar állni a férfi, de Ingrid még bírja emiatt megy el tizenkettőig, utána lát csak neki rendesen szeretkezni a nővel. Az elfojtott hümmögés és nyögés mind zene Ragal füleinek. A gyors szeretkezéstől Ingrid ismét elélvez, alig öt perc alatt, a párja pedig nem áll le még negyed órán át, ami alatt háromszor tud még kielégülni. Tubrok jutalma az elfojtott sikoly, nyögdécselés és a férfiasságán való zongorázás. Ingrid érezheti mennyire oda van az utóbbiért a férfi, ahogyan zongorázik a férfiasságán kezd Tubrok egyre inkább kikészülni, roppantul élvezi a helyzetet és a végére már az elégedett morgása inkább hörgéssé válik és úgy élvez el. Egyszerre csap át a szerelmeseken az orgazmus, elöntve őket gyönyörrel és megkönnyebbüléssel. Az egész után Ingriddel szemben, alatta köt ki a párja.
A kérdésekre a hümmögésből, pislogásból, bólintásból álló válaszokat az elején nagyon élvezi Tubrok, de aztán meggondolja magát és nem akar ennyire perverz lenni, felnyúl és leveszi Ingridről a pecket. Mosolyogva szólal meg.
< - Roppant aranyos a vörös csíkos kis arcod amikor válaszolni próbálsz. >
Jegyzi meg őszintén, gonoszkodás és túl sok perverzség nélkül. Így Ingrid már hangosan is tud válaszolni, illetve megjegyzéseket tenni, ha akar.
Mindenesetre Tubroknak már megvan az ötlete hogyan is folytassák tovább, kell neki egy kis idő ameddig kifújja magát és újra harcra késszé válik, de ezután elkezdi magára engedi Ingridet. Teljesen magára engedi a nőt, a pecket nem teszi vissza, helyette szerelmesen és szenvedélyesen csókolja meg Ingridet. A csókot roppant hosszan akarja elnyújtani, akár végig az egész szeretkezésen átívelő csóksorozattá. Ingrid gyakorlatilag már nem is függ, hanem a férfi testén van, mozogni ettől még nem igen tud, a helyén tartják a kötelek és béklyók. A combjait a férfi a saját combjain kívülre húzza és le az ágyra Ingrid combjait, úgy hogy azok szorosan az övéhez szoruljanak kívülről. Ezt a mozdulatot egyébként a nő magától nem tudta volna megtenni. Amint ez megvan Tubrok finoman, lassan tövig hatol Ingridben és mozog benne néhány aprót. Pár mozdulat csupán, amint magabiztosnak érzi magát a férfi rögtön gyorsan és mélyen kezd el járni a nőben, alaposan odatéve magát. Bár most Ingrid van felül és Tubroknak nem is olyan könnyű a mozgás, kitesz magáért és próbál a lehető leggyorsabban újra és újra tövig Ingridbe csapódni. A vad, szenvedélyes szeretkezés közben a csókja mély és követelőző, kiissza Ingrid lelkét. Az egyik kezével a szeretkezés alatt Ingrid haját markolja, húzza, a másikkal a nő oldalát simogatja, fenekét markolja, paskolja. A roppant gyors és vad szeretkezést nem tervezi megszakítani, addig csapódik mindig teljesen bele Ingridbe ameddig csak mindketten bírják.
A helyzetben roppant hosszúnak tűnő tíz percek után kezdi érezni Ingrid a párján, hogy az kezd kifogyni a szuszból és ennek megfelelően "fúl" bele a csókba, amit alig bír tartani. Ez már a szeretkezés vége felé van. A csúcshoz közeledve megfordul Ragal fejében az ötlet, elélvezhetne Ingrid szájában is ha váltanának, de nem akar ilyen gonoszságot művelni a nővel, ezért folytatja tovább amit eddig és az egyik tövig hatolásnál menthetetlenül elélvez. A férfiasságú rángatózva sokat pumpál Ingridbe, mialatt az izmai is feszengenek. Az orgazmusa után fáradtan, a csókot megszakítva levegőért kapkodva, elernyedten terül el az ágyon.
< - Túl vadító vagy... Alig bírom... >
Vallja be a lélegzetvételek között.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Rocksolid - Page 38 Empty Re: Rocksolid

Témanyitás by Miller lányok Vas. 21 Aug. 2016, 12:56




Előtörténet:
LINK

Kaland:
Visszatérés Rocksolidba
Lady Ingrid Stephanie Miller-Osborn
Flotta tiszt, Rocksolid leendő úrnője


Játékostárs(ak) neve: Tubrok Ragal - Rocksolid törzsfője

+18
~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller; Helyszín: Tubrok Ragal törzsfői csarnoka ~
Azt Ingrid eddig is tudta, hogy mennyire oda van azért a férfi, hogyha betömött szájjal hümmög és így sikoltozik elfojtottan, minderről most is meggyőződhetett. Ahogyan azt is tudta mióta kipróbálta először, hogy a „zongorázást” is nagyon imádja a férfi. Most ismét érezhette a szeretkezés közben, hogy mindez valóban így van. Miként azt is, hogy mennyire kikészült a párja a zongorázástól és mennyire élvezte mindezt. Így ezek miatt sem akart leállni, hanem folytatta tovább mindezt, egészen addig a pontig, amíg végül Tubrok el nem élvezett. Ezen szeretkezés alatt háromszor élvezett el ő maga is, így a végén tényleg szuszogva és természetesen lógva pihegett, hogy kifújja magát. Nem csak Tubroknak volt minderre szüksége, hanem neki is egy picit. Így egyelőre felülről nézett rá a párjára, aki ott feküdt alatta és ott próbálta összeszedni magát. A kérdés igazából tényleg nem lepte meg, hogy szeretné-e így folytatni a dolgot, hiszen a férfinak még bírnia kellett az egészet, még csak két meneten voltak túl és nem pedig a három, vagy négyen, ami a megszokott szokott lenni kettejük között. A kérdésre ösztönösen hangosan akart felelni, elfelejtve néhány pillanatra, hogy még mindig benne van a gömb a szájában, így csak hangos hümmögés lett a válasz, majd gyorsan korrigálta mindezt, így végül is a válasza egy fejrázás és egy bólintás lett. Azaz nem kell eloldozni őt és folytathatják a szeretkezést tovább, persze akkor, ha már Tubrok újra harcra készen áll. Kissé izgatott volt amiatt, hogy mit is talál ki a párja a folytatásra, kíváncsi volt, de egyelőre még csak a gömb került ki a szájából. Ekkor végre tudott rendesen egy nagyot nyelni, így elsőként azt tette meg és nem is reagált arra, amit Tubrok mondott neki. Még úgyis, hogy nem perverz, hanem őszinte, kedveskedő szavak voltak, ő maga kissé szemtelenül felelt rá és előtte még a nyelvét is kiöltötte játékosan a párjára.
< - Ezt úgy mondod, mintha alapból nem lennék nagyon aranyos! – kérte ki magának játszott sértettséggel. >
Ezek után egyelőre várta, hogy kifújja magát a párja és folytassák a szeretkezést, ami hamarosan be is következett. Teljesen ráengedte Ingridet a párja magára, így nagyon picit még fészkelődött Tubrokon, hogy kényelmesen feküdjön rajta, közben pedig már meg is kapta a szenvedélyes csókot, amit örömmel viszonzott is. Akaratlanul is felnyögött, mikor a combjait úgy helyezte a férfi, ahogyan, így az ágyéka szinte rátapadt Tubrokéra, ennek köszönhetően pedig a férfi minden nehézség nélkül tudott teljesen tövig hatolni benne. Az apró rövid mozgások szinte most is megőrjítették, a csókjai roppant követelőzők lettek. Igyekezett volna mozogni a férfin, de nem volt könnyű dolga, mert még mindig fel volt függesztve és hiába feküdt a párján, a függesztés még mindig megvolt, így csak az ágyékával kezdett mozogni körkörösen, ezt hátha megtudta tenni. A helyzet miatt olyan volt szinte, mintha ráforrt volna Tubrok ágyékára, így remélte, hogy amikor a férfi teljesen benne van, akkor tudja némileg az ágyékdörzsöléssel is izgatni a férfit, bár hiába lett nagyobb a teste és mindene, még mindig hosszabb volt Tubrok férfiassága, mint az ő hüvelye, így picit tornáznia is kellett az eredményért. Közben nagyon hamar nyögdécselni kezdett a helyzettől, a párja minden egyes behatolására, mindez pedig a szenvedélyes hosszú csók alatt is hallható volt a részéről. A szeretkezés alatt, ami egy ilyen heves szenvedélyes alatt valószínűleg várható volt, többször is elélvezett Ingrid, hangosan sikoltva bele a csókba. Roppantul élvezte, hogy ennyire mélyen van benne folyamatosan a férfi és ilyen szenvedélyesen szántja őt végig. Egy idő után nem csak az ágyékmozgást kezdte el, hanem ismét zongorázni is kezdett Tubrok férfiasságán is. A szeretkezés vége felé éppen véget ért egy orgazmusa, amikor a párja gondolatát szinte a bőrén érezte, hogy mit szeretne. Ekkor gyorsan megszakította a csókot, majd levegő után sűrűn kapkodva igyekezett a következőt mondani.
< - Nyugodtan élvezz a számba, ha azt szeretnéd – lihegte. >
Így ezzel Tubrok megnyugodhatott, hogy Ingrid nem tartotta gonoszságnak mindezt, ha a férfi él a lehetőséggel, akkor Ingrid mindent belead a végébe és pontosan úgy kényezteti az ajkaival, nyelvével, ahogyan azt Tubrok a lehető legjobban szereti. Azonban, ha mégsem él a mindezzel, akkor csak az apró ágyékmozgást és a zongorázást folytatja egészen addig, amíg a férfi is el nem élvez. Most szándékosan növeli a saját érzékenységét is, hogy az egész végén ismét egy kéjes sikoly kíséretében együtt élvez el ő maga is. A csókot folyamatosan fenntartja egészen addig a pillanatig, amíg mindkettejük orgazmusa véget nem ér és Tubrok nem rogy le fáradtan az ágyra és terül el rajta. A dicséreten a szuszogás közepette ő maga is elmosolyodott.
< - Örülök, hogy ennyire élvezed – felelte. >
Ha már nem kapkodott a levegő után, akkor most vett két-három nagyobb levegőt, hogy regeneráljon a szervezete, ha ez megvolt és Tubrok is kezdte összeszedni magát, akkor egy roppant kacér kérdést tett fel neki.
< - Itt szeretnéd a harmadik menetet, vagy a zuhanyzóban szeretnéd kipróbálni azt, ami reggel kitaláltál? >
Kérdezte roppant kacéran és provokálóan utalva arra, hogy már reggel kipróbálta volna a zuhany alatt azt Tubrok, hogy felköti Ingrid kezét a levegőbe, a nő letérdel és úgy kényezteti őt orálisan.


template nélkül:

_________________
Fagyos Sötétség Kora: Ingrid Stephanie Miller. Gunnhild Barbara Miller, Aesa Victoria Miller, Yrsa Catherina Miller
Többiek: Haley Miller, Hope Miller, U7 / Nagyúr / Jonathan Miller, Stephanie Miller, Shera Wardez / A Halál Angyala
Többiek: Amelia Davidson, Tyranis; Gyerekek: Gregory Leif Miller Osborn, Eyjolf Ragnar Miller Ragal
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Rocksolid - Page 38 XjCwsuS
Miller lányok
Miller lányok
FSK karakter

Hozzászólások száma : 799
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 2
Join date : 2014. Jul. 09.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Fagyos Sötétség Kora

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t2258-ingrid-stephanie-miller https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Rocksolid - Page 38 Empty Re: Rocksolid

Témanyitás by Bishop Hétf. 22 Aug. 2016, 09:54

+18
~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller; Helyszín: Tubrok Ragal törzsfői csarnoka ~

A felfüggesztés, megbéklyózás nem meglepő módon szenvedélyes és végső soron perverz szeretkezést eredményez. Az egész szeretkezés roppant forró, hangoskodással teli és roppant élvezetes mindkét félnek. Az első menet után Tubrok lefekszik az ágyra, felette lóg Ingrid és mindketten kifújják magukat. Ingrid először nem tud szóban felelni - habár megpróbálja és hümmögés a vége - de a párja kiveszi a szájából a pecket. Tud egy nagyot nyelni, aztán szemtelenül kérdez vissza a párjának.
< - Mindig roppant aranyos tudsz lenni ha kedves vagy, ha gonoszkodsz akkor nem vagy aranyos... roppant kívánatos vagy helyette. >
Amint kifújták magukat Ingridet lejjebb engedi a párja, teljesen magára és kezdetét veszi a második menet. Ez a szeretkezés is roppant vad, szinte összeforrnak a testeik, az ágyékuk teljesen összetapad, Ragal férfiassága vadul csapódik újra és újra Ingridbe. A nő az ágyékát körkörösen mozgatja, a hüvelyével zongorázik Tubrok férfiasságán. Mindezt nagyon élvezi ismét Tubrok, érzi Ingrid ahogyan nagyon jól esik ez a párjának és élvezi. A hosszú csókba folyamatosan sikolyok és kéjes nyögések vegyülnek. A szeretkezés vége felé Ingrid a bőrén érzi a párja vágyát, ezért rá is kérdez levegőért kapkodás közben.
Tubrok nem felel a kérdésre, odanyúl Ingrid tarkójához, odahúzza magához a nő fejét és megcsókolja. El is dőlt ezzel a folytatás. Ingrid növeli az érzékenységét, ettől még jobban elöntik az ingerek és Tubrokkal együtt kéjesen élvez el. A csókot Ragal is végig folytatja egészen a Az orgazmus után Tubrok az ágyra rogy, Ingrid a levegőt kapkodja, mindketten kifújják magukat, Miller még regenerál is. Ingrid kacér kérdése meglepi Tubrokot, a meglepetéstől el is mosolyodik a férfi. Rendkívül oda van a nő figyelmességétől és az "ajánlatától".
< - Imádlak. - szakad ki a férfiból őszintén - Menjünk zuhanyozni. >
Tubrok gyorsan fel is kel az ágyról, leengedi Ingridet, kioldozza és egy csók kíséretében felsegíti őt az ágyról. Ha Millernek megfelel akkor a férfi kézen fogva vezeti őt a fürdőbe, ahol habozás nélkül meg is nyitja a vizet. Az eső szerű zuhany alatt lemosdatja Ingridet, párszor meg is csókolja, simogatja, szerelmesen tartja kettejük között a lángot. Végül amikor Ingridnek megfelel, akkor a férfi letérdelteti őt, a kezeit szorosan felkötözi a plafonon lévő kapaszkodóhoz egy puha szövetű szalaggal. Innentől már csak Ingriden múlik mit is tesz, a párja előtte áll és éppen a vizes hajába túr bele. Természetesen ha Ingrid mást vagy máshogyan szeretné, akkor ahhoz alkalmazkodik a másik és úgy alakulnak a dolgok ahogyan szeretné.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Rocksolid - Page 38 Empty Re: Rocksolid

Témanyitás by Miller lányok Hétf. 22 Aug. 2016, 11:08




Előtörténet:
LINK

Kaland:
Visszatérés Rocksolidba
Lady Ingrid Stephanie Miller-Osborn
Flotta tiszt, Rocksolid leendő úrnője


Játékostárs(ak) neve: Tubrok Ragal - Rocksolid törzsfője

+18
~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller; Helyszín: Tubrok Ragal törzsfői csarnoka ~
Ingrid még elmosolyodott ismét a vallomáson, amit a párjától kapott a szavaira. Ő maga is aranyosnak találta, hogy így vélte Tubrok, hogyha kedves, akkor aranyos, ha pedig gonoszkodó, akkor pedig kívánatos. Márpedig az esetek többségében a nő roppant gonosz szokott lenni, de így már egyértelmű volt, hogy miért nem tudott a férfi soha sem ellenállni neki. Igazából örült annak, nagyon is, hogy így vélte a férfi és nem zavarta egy kicsit sem, hogy ilyen a nő és tetszett neki, hogy végre valaki szembe mer vele szállni, nemet mondani neki és szemtelenkedni. Igaz, ha nem így lett volna, akkor soha sem kötnek ki egy párként, maximum egy-két alkalmi szexet leszámítva nem élt volna tovább a kapcsolatuk. Vagy csak addig, amíg nem kell beszélniük egymással. Azonban most már nem is nagyon tudott tovább gondolkodni, mert Tubrok le is engedte őt magára és neki is állhattak a második menetnek, ahol szinte teljesen végig csókolóztak, így már arra sem igen maradt lehetősége, hogy a szavakra feleljen, bár kivételesen nem is tudott volna sok mindent, csak ami méginkább gonoszkodós, azaz még a jelenleginél is jobban beindította volna Tubrokot. A második szeretkezés is vad volt és szenvedélyes, mivel Ingrid továbbra sem nagyon tudott mozogni, így csak az ágyékával tette, illetve zongorázott a párja büszkeségén közben. Érezte, hogy mind a kettő mennyire jó volt a férfinak és élvezte is, amit csinált vele. Ahogyan a szeretkezés vége felé értek, akkor megérezte, hogy mit is szeretne Tubrok ekkor, hogyan szeretne elélvezni. Emiatt gyorsan még a csókot is megszakította, hogy kimondja azt, hogy nyugodtan élvezzen a szájába a férfi, hogyha ezt szeretné. Az kissé meglepte, hogy végül még sem élt a másik ezzel a lehetőséggel, pedig pontosan tudta, hogy ez a gyengéje a párjának. Hagyta, hogy vissza is húzza magára a férfi, az érzékenységét is növelte, hogy még egyszer utoljára együtt élvezhessenek el, ami meg is történt nem is olyan sokára.
Amint kifújták magukat a szeretkezés után Ingrid még regenerálta is magát, illetve visszaállította normálisra az érzékenységét. Ahogyan mindennel készen volt, akkor hozta fel a kacér javaslatát, hogy mit is szeretne Tubrok. Látta és érezte is, hogy mennyire megörült ennek a felvetésnek és figyelmességnek a párja, hogy még önkéntelenül el is mosolyodott mindezen. Örült annak Ingrid, hogy így reagált a férfi, lehet, hogy mindez már az eszében sem volt, hogy erről beszéltek a reggeli zuhanyzás után, amikor már három, vagy négy menet volt mögöttük és akkor azért nem akarta ezt a férfi. Azonban most teljesen oda volt az ötlettől és azonnal felelt is, hogy mehetnek zuhanyozni.
< - Ahhoz előbb le kell szedned innen, vagy így kicipelned – mondta szemtelenül. >
Szerencsére nem is kellett várnia sokat, mert a férfi azonnal felpattant és már le is engedte őt onnan, kioldozta. Amint szabad volt, akkor megmozgatta a kissé elgémberedett izmait és vett egy nagy levegőt, hogy a fásultság eltűnjön a végtagjaiból és máris nem érezte azt, amit egy földi nő érzett volna, hogy nem tudja percekig mozgatni a végtagjait. Szinte egy pillanat alatt rendben volt, ezért is nem számított a kényelmetlenség neki, amit esetlegesen felfüggesztve, vagy megkötözve kellett töltenie. Hagyta magát kézen fogva kivezetni a zuhanyzóba, ahol a víz máris hullni kezdett rájuk. Ő maga is megfürdette, lemosta Tubrokot, közben masszírozta is, hogy teljesen ellazuljon, hiszen igencsak sokat dolgozott az utóbbi időben, amíg felkötve tartotta Ingridet. Ha voltak nagyobb csomói emiatt, akkor lehet, hogy egy-két alkalommal picit fájhatott, mikor ezeket ellazította. Egyébként pedig igyekezett a felvázolt dolgok miatt izgatóan simogatni a másikat. Többször belemarkolt a fenekébe is, csókolgatta Tubrok nyakát, amit többször ki is szívott, a mellkasát is végigcsókolgatta, harapdálta. A férfi ténykedése mellett remélte, hogy a saját maga által végzett foglalkozással sikerült kellően hangulatba hoznia a párját, ha igen, akkor volt megfelelő neki az, hogy letérdeltesse Tubrok. A kezeit is engedelmesen emelte fel a levegőbe, hagyva, hogy Tubrok összekötözze azokat. A térdeinek csúcsával térdelt le, a lábai kissé széthúzva és hátul értek össze a sarkai, ahogyan a lábujjainak begyével támasztotta magát. Akkor pillantott fel, mikor a férfi beletúrt a hajába, ekkor már ott is állt előtte. Így nem is volt kérdéses, hogy máris nekilát annak Ingrid, amit megígért még a hálóban. Nem is habozott, hanem a szájába vette a párja férfiasságát, először csak a makkot és a felső részt kezdte el a nyelvével és ajkaival gyorsan masszírozni, illetve szívogatni, pont úgy, ahogyan Tubrok azt szerette. Bár itt még benne volt az is, hogy gonoszkodjon egy picit és kínozza a másikat. Amikor sikerült megőrjítenie és teljesen beindítani a férfit, akkor engedte a másik büszkeségét mélyebbre a szájában és folytatta tovább az ajkaival és nyelvével való kényeztetést pont úgy, ahogyan a párja szerette. Itt ekkor, ahogyan máskor is egészen tövig kapta be a férfiasságot úgy, hogy az orra és az ajkai már Tubrok ágyékát érték. Ennél a résznél a férfi büszkeségének tövét is nyalogatta, majd elkezdte kifelé engedni az egészet és húzta hátra a fejét, közben továbbra is végig a nyelvét és az ajkát használta. Miközben mindezzel foglalkozott ügyelve arra, hogy a lehető legjobb legyen végig a férfinak éreztette, hogy Tubrok irányíthat, hogy mit szeretne, így hozzá is alkalmazkodott. Igyekezett azon is, hogy ugyan a lehető legjobban foglalkozott a férfival, de ügyelt arra is, hogy minél tovább bírja és ne túl hamar élvezzen el a kényeztetés közben, ami alatt többször is fel-fel pillantott a párjára és megrezegtette a szempilláit is, majd folytatta úgy az egészet, ahogyan Tubrok a legjobban szereti azt.


template nélkül:

_________________
Fagyos Sötétség Kora: Ingrid Stephanie Miller. Gunnhild Barbara Miller, Aesa Victoria Miller, Yrsa Catherina Miller
Többiek: Haley Miller, Hope Miller, U7 / Nagyúr / Jonathan Miller, Stephanie Miller, Shera Wardez / A Halál Angyala
Többiek: Amelia Davidson, Tyranis; Gyerekek: Gregory Leif Miller Osborn, Eyjolf Ragnar Miller Ragal
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Rocksolid - Page 38 XjCwsuS
Miller lányok
Miller lányok
FSK karakter

Hozzászólások száma : 799
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 2
Join date : 2014. Jul. 09.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Fagyos Sötétség Kora

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t2258-ingrid-stephanie-miller https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Rocksolid - Page 38 Empty Re: Rocksolid

Témanyitás by Bishop Kedd 23 Aug. 2016, 00:37

+18
~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller; Helyszín: Tubrok Ragal törzsfői csarnoka ~

A második menet után mind a két szerelmesnek ki kell fújnia magát. Már mindketten kifújták magukat amikor Ingrid megkérdezi hogy a harmadik menet következzen vagy menjenek a zuhanyzóba és ott kapjon orális kényeztetést a párja. Tubrok ettől a megjegyzéstől teljesen Ingridbe habarodik hirtelen, el is mosolyodik, nem tudja magába tartani. Ki is jelenti mi fog következni, mennek a zuhanyzóba. Persze erre is van szemtelen megjegyzése Millernek, elő is csal egy szélesebb mosolyt vele a párjából.
< - Leszedlek onnan, ne aggódj. >
Kap egy kacsintást is a nő, aztán a párja valóban nekiáll mindezt megvalósítani és hamarosan már teljesen szabad Ingrid. A végtagjait rendbe kell hoznia, fásultak és zsibbadtak lennének valószínűleg teljesen, de birodalmiként természetesen nincs ilyen gondja. Kézen fogva mennek a hálóból a zuhanyzóba, ahol rögtön beállnak a folyó víz alá és elkezdik egymást lemosni. A fürdetés alatt mindketten figyelnek az erotikus légkörre, a másik simogatására és csókolgatására. A masszázs jól esik a férfinek, az is izgatja. Az igazi sikert az jelenti ahogyan végigcsókolja és kiszívja a férfi nyakát és utána csókokkal borítja a mellkasát. Tubrok ezalatt végig merev, egy panasz sem lehet arra miszerint Ingrid nem izgatja fel őt teljesen. Cserébe Ragal is próbálja minél szenvedélyesebben, izgatóbban simogatni és csókolni Ingridet, a fenekét és mellét is kellően masszírozva. Miután a párja felizgult jött el a megfelelő alkalom Ingrid szerint, amikor belekezdhetnek másba is. Hamarosan letérdelve, a kezeivel felkötve köt ki a zuhanyzóba. Nem vár sokat, hamarosan a szájába veszi a párja férfiasságát, miután a férfi a hajába túrt.
Ragal most meg sem rezdül amikor a szájába veszi a büszkeségét, ami furcsa tőle, viszont sokáig nem bírja a férfiasságának végével, makkal való foglalkozást. Hamarosan megremeg és kéjes sóhaj hagyja el a száját. Szinte megőrül a férfi az érzéstől, úgyhogy Ingrid tovább is folytatja. Ingrid nagyon odaadóan kényezteti a párját, pont olyan módon ahogyan a férfi szereti. Nem is csoda ha Tubrok végig hangoskodik, nyög vagy éppen morog a kellemes érzésektől. A kezeivel végig vagy Ingrid haját túrja vagy az arcát simogatja. Teljesen odavan azért a férfi amikor Ingrid teljesen bekapja a férfiasságát, a tövét nyaldossa és az ajkai már hozzáérnek az ágyékához. Mindez csak fokozódik a visszaúton és ahogyan Ingrid csinálj. A fel-fel pillantások és a szempilla rezgetések teljesen megolvasztják Tubrokot, a nyögésein és a teste enyhe megremegésén pontosan érződik.
Tubrok megérzi, Ingrid nála hagyja végső soron a "gyeplőt", kezébe is veszi azt és megteremti azt ami a vágyaiban van. Egyik kezével Ingrid haját markolja meg, úgy fordítja a nő fejét hogy az mindig rá nézzen és tudjanak tartani szemkontaktust. A férfiasságával lassan mozog, jár Ingrid szájában, közepesen kiengedi magát aztán tövig hatol, de tényleg nagyon lassú mozgással, Ingrid ezáltal tudja folyamatosan a kedvenc technikájával kényeztetni. Ragal az előbb sokat bírt, legalábbis magához képest többet mint amit szokott bírni orális kényeztetésben, viszont ezzel a felállással öt percet bír ki. A végén már morog és folyamatosan remeg a teste, amíg az utolsó pillanatban lehunyja a szemeit, felszegi a fejét és a torkából feltörő hangos mély morgással élvez el. Hatalmasat élvez és sokat pumpál Ingrid szájába, bár most nem ráng a férfiassága, de sokáig tart. Amint vége van pillant újra Ingridre a férfi és húzza ki magát a szájából. Mondana valamit, de csak homlokon csókolja Ingridet mialatt eloldozza és felsegíti őt. Ingrid még jóformán fel se áll, máris felkapja őt Tubrok, magával szembe emeli, és röviden megcsókolja.
< - Bánnád, ha lassan aludni mennék? Kezdek fáradt lenni. >

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Rocksolid - Page 38 Empty Re: Rocksolid

Témanyitás by Miller lányok Kedd 23 Aug. 2016, 10:43




Előtörténet:
LINK

Kaland:
Visszatérés Rocksolidba
Lady Ingrid Stephanie Miller-Osborn
Flotta tiszt, Rocksolid leendő úrnője


Játékostárs(ak) neve: Tubrok Ragal - Rocksolid törzsfője

+18
~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller; Helyszín: Tubrok Ragal törzsfői csarnoka ~
Már a zuhanyzóban Ingrid nagyon gyorsan feltudta teljesen izgatni Tubrokot a csókokkal, harapásokkal, noha már észlelte azt is, hogy a masszírozásra is beindult a párja, pedig az még nem is volt erotikus ezúttal, hanem csak tényleg lazító az előzőek után. Számára is rendkívül finom volt az, ahogyan masszírozta a férfi őt. De mivel Tubrok máris teljesen fel volt izgulva, így nem is húzta sokáig az időt, hanem jelezte, hogy készen állnak és, ha a párja sem bánja, akkor bele is kezdhetnek. Illedelmesen térdelt le és tartotta fel a kezeit, hogy megkötözze azokat Tubrok, majd nem is várt szinte semeddig, hanem rögtön neki is látott a kényeztetésnek. Picit meglepőnek találta, hogy nem rezzent meg a párja, amint a szájába vette őt, de annak a számlájára írta, hogy fel volt készülve a férfi minderre és esélyesnek találta, hogy minél tovább szeretné bírni, így ez is közrejátszhatott ebben. Igazából nem is foglalkozott ezzel, hanem neki is látott a kényeztetésnek. Itt már hamar megkapta a nyögéseket, morgásokat is. Ingrid érezte, hogy azt különösen szerette a férfi, amikor teljesen tövig volt a szájában a nő pedig a férfiasságának tövét nyalogatta és az ajkai is hozzáértek ott a bőrfelülethez. Szóval folytatta pont úgy, ahogyan Tubrok szerette, egészen addig, amíg végül a párja magához nem ragadta az irányítást, amit egyébként a nő hagyott is, hiszen ez itt a férfi estéje és része volt, hogy ezúttal ő legyen az irányító. Mielőtt ez megtörtént Ingrid azt is érezte, hogy a férfi teljesen megőrült attól, ahogyan fel-fel pillantott rá és megrezegtette a szempilláit is. Hagyta, hogy a férfi belemarkoljon a hajába és hátrahúzza a fejét egy kicsit, hogy végig egymás szemébe nézhessenek. Ha még mindig folyt rájuk a víz, csak akkor pislogott a nő, amikor a víz éppen a szemébe csurgott volna bele, hogy ez ne történjen meg és kipisloghassa a vizet. Egyébként pedig végig, továbbra is azzal a módszerrel kényeztette Tubrokot, amit a férfi roppantul szeretett és fenntartotta a szemkontaktust is. Nem mintha mást tudott volna tenni, csak akkor ha lecsukja a szemeit, de ezt esze ágában sem volt tenni. Érezte azt is, hogy ez így ebben a helyzetben, hogy így tartja a fejét Tubrok és a felkötözött kéz mintha valamilyen vágyálom lett volna a párja számára, de egyáltalán nem bánta, örült annak, hogy a férfi élvezte ezt az egészet.
Végig ugyanolyan odaadással és lelkesedéssel folytatta az egészet és kissé valóban meglepődött az is, hogy milyen sokáig bírja a férfi. Igaz, ha azt nézte, hogy ma összesen ez hányadik menet, akkor el is könyvelhette magában azt, hogy nem is olyan meglepő ez. A néhány pislogáson kívül végig tartotta a szemkontaktust is, így nem csak érezte, hanem látta is, hogy mikor fog eljutni a csúcsra a párja. A hangos morgások és remegésen felül, mikor felszegte a fejét igencsak beszédes volt. Mint eddig is, most is mindent lenyelt, ami a szájába került, majd mikor már nem volt benne a férfi, akkor nézett le a padlóra, hogy a víz ne folyjon az arcába, szemeibe. Látta, hogy mondott volna valamit a férfi, így kérdőn nézett rá, de végül is csak egy homlokcsókot kapott, amin elmosolyodott. Amint szabad volt a felsegítésért hálás volt, bár igazából nem volt rá szüksége, mert anélkül is képes volt minderre. A lelkesedés azonban tényleg meglepte, hogy még fel sem állt, de már fel is kapta a férfi. A csókot viszonozta és rámosolygott Tubrokra. A felvetésre kedvesen rázta meg a fejét, hogy nem bánja egyáltalán.
< - Nem, ha fáradt vagy, feküdj csak le aludni – mondta. – Ha már itt tartunk, nekem is vissza kell majd mennem a HPI-ba, hogy dolgozzak. Lefekszem veled, alszom egy órát, addig regenerállak is, hogy biztosan semmilyen bajod ne legyen, aztán hazamegyek, mire reggel felébredsz újra itt leszek. Szóltam előre, hogyha véletlenül felébrednél éjjel nem találsz magad mellett, akkor ezért van. Bár úgy vélem, hogy most kellően kifárasztottalak, kimerítettelek ahhoz, hogy ez ne forduljon elő. >
Még a végén ismét rámosolygott a férfira, majd ha letette őt a földre, akkor kézen is fogta Tubrokot, hogy a törölközőkhöz és a szárítóhoz húzza. Ott elsőként megtörölgette, majd ha még szükséges volt, akkor a szárítóhoz is odahúzta.
< - Még szeretnéd befejezni a filmet, vagy majd csak legközelebb? – kérdezte még közben. – Pár perc van már csak hátra belőle. >
Érdeklődve pillantott Tubrokra, közben pedig, ha ezzel is készen voltak, akkor kézen fogva indult el a férfival a háló irányába, hacsak nem tervezett, vagy akart a férfi még valamit, mert akkor természetesen alkalmazkodott hozzá. Ugyanez volt igaz a hálóban is, attól függően, hogy mit is akart a férfi, úgy tett ő is. Ha még szerette volna befejezni a filmet, akkor visszafeküdt a mellkasára, hogy így tegyenek. Ha pedig aludni, akkor úgy helyezkedett, hogy a lehető legnagyobb felületen tudja regenerálni a szeretett férfit.



template nélkül:

_________________
Fagyos Sötétség Kora: Ingrid Stephanie Miller. Gunnhild Barbara Miller, Aesa Victoria Miller, Yrsa Catherina Miller
Többiek: Haley Miller, Hope Miller, U7 / Nagyúr / Jonathan Miller, Stephanie Miller, Shera Wardez / A Halál Angyala
Többiek: Amelia Davidson, Tyranis; Gyerekek: Gregory Leif Miller Osborn, Eyjolf Ragnar Miller Ragal
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Rocksolid - Page 38 XjCwsuS
Miller lányok
Miller lányok
FSK karakter

Hozzászólások száma : 799
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 2
Join date : 2014. Jul. 09.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Fagyos Sötétség Kora

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t2258-ingrid-stephanie-miller https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Rocksolid - Page 38 Empty Re: Rocksolid

Témanyitás by Bishop Kedd 23 Aug. 2016, 22:41

+18
~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller; Helyszín: Tubrok Ragal törzsfői csarnoka ~

Tubrok vágyálma valóra vágyik. Ingrid felkötözött karokkal, teljesen vizesen kényezteti őt orálisan, ahogyan a legjobban szereti, ráadásul még a szemkontaktust is folyamatosan tartják, ő maga a nő haját ragadja miközben lassan mozog a párja szájában. Egy nedves álma válik ezzel valóra. Nem is csoda hogy ezt már csak öt percig bírja aztán egy hatalmasat élvez. Az orgazmusa vége után csúszik ki Ingrid szájából és engedi el a nőt. Ingrid végig nagyon figyelmes volt és teljes mértékben kielégítette a párját. Ragal eloldozza, felsegíti őt, aztán fel is kapja és megcsókolja. Sajnos Tubrok már fáradt, ezért rákérdez a nőnél nem lenne-e gond ha hamarosan pihenni menne. A mosolynak és fejrázásnak már most örül a férfi, de aztán Ingrid hangosan is válaszol. Tubrok is mosolyogni kezd a nő mosolya miatt.
< - Ha előfordul, tudni fogom. >
Feleli aztán leteszi Ingridet a padlóra. Miller nem is habozik, kézen fogja a férfit és kihúzza a víz alól a törölközőkhöz, ahol a szárítórendszer is működik. A törölközőkre szinte nincs is szükség, félig már szárazok mire előveszik azokat, de ettől függetlenül kölcsönösen megtörlik egymást. A filmes felvetésre bólint Tubrok.
< - Igen, be akarom fejezni veled. >
Vissza is indulnak a hálóba, ott újra elhelyezkednek az ágyon, Ingrid a párja mellkasán, Tubrok újra örül ennek. A férfi végignézi Ingriddel a film végét. A film után kis mozdulással jelzi a nőnek, hogy még felkelne.
< - Rendszer hozz nekem egy nagy pohár vizet. >
Egy android hamarosan meg is érkezik egy nagy kék üvegpohárban lévő vízzel. Tubrok lassan lehajtva a vizet, aztán ténylegesen kikel az ágyból.
< - El kell mennem mosdóba. Pár perc és mehetünk aludni... ha neked is megfelel. >
Ingrid válaszát még megvárja, bár egyetértőre számít. Tubrok ezzel el is tűnik a mosódba egy-két percre. Ingrid addig akár elő is készülhet az alváshoz, de persze tehát bármi mást is. Tubrok hamarosan visszaérkezik és elhelyezkedik az ágyon, lekapcsoltatja a fényeket aztán átöleli Ingridet és megcsókolja.
< - Jó éjszakát Boszorka! >
Ha esetleg Ingrid akar még beszélgetni, azt is szívesen veszi, de ha nem akkor fáradtan nekilát mocorogni az ágyon, hogy kényelmesen elhelyezkedjen, a hozzábújó Ingriddel együtt. Kicsit mocorog, helyezkedik aztán elalszik a férfi. Ingrid ha akar tud a férfivel aludni egy órát. Pontosan egy óra múlva ébred, kipihenten. Minden csendes, sötét, csak a külső fények jönnek be az üvegfalon keresztül. Fel tud kelni és elmenni dolgozni, még repülnie sem kell most, egyszerűen a siklójához sétál és Maniac nyit számára egy térkaput.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Rocksolid - Page 38 Empty Re: Rocksolid

Témanyitás by Miller lányok Szer. 24 Aug. 2016, 11:40




Előtörténet:
LINK

Kaland:
Visszatérés Rocksolidba
Lady Ingrid Stephanie Miller-Osborn
Flotta tiszt, Rocksolid leendő úrnője


Játékostárs(ak) neve: Tubrok Ragal - Rocksolid törzsfője

~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller; Helyszín: Tubrok Ragal törzsfői csarnoka ~
Az esti utolsó szeretkezés után még felkapta Tubrok Ingridet a zuhanya alatt, ahol mosolyogva váltottak pár szót. Itt derült ki, hogy a férfi már fáradt és lefeküdne aludni, amit igazából a nő sem bánt, mivel ő maga már tudta, hogy másnapra mit tervezett és nem ártott, hogyha kipihent emiatt a párja. Arról nem is beszélve, hogy lassanként saját magának is illett volna visszamennie, hogy a mai napra eső munkáját letudja, mindezt meg is mondta, hogy ne aggódjon, ne keresse Tubrok éjjel, ha véletlenül felébredne. Bár hozzátette, hogy ez úgysem nagyon fog előfordulni az eddigiek alapján, mert teljesen kimerült a férfi. Mindezek után ő maga vette a kezébe az irányítást és húzta is kedvesen magával a párját, hogy letudják a szárítkozást, majd visszainduljanak a hálóba. Ezen idő alatt kérdezett rá, hogy a fáradtsága ellenére meg akarja-e nézni a film végét Tubrok, vagy inkább később. Szerencsére azonban a válasz az volt, hogy most fejezzék be azt, így nem maradt későbbre.
< - Akkor befejezzük most – mosolygott. – Már tényleg nincs sok hátra. >
A hálóban, amikor újra az ágyon feküdtek, akkor Ingrid hozzábújt a férfihoz, ráfeküdt ismét a mellkasára és úgy nézte ő maga is a filmet. Amiből már csak az utolsó nap volt hátra, ami mindkét fél napját mutatta. A leányzó a barátaival vásárolgat, nézegeti a kirakatokat, addig a költő odahaza írni próbál, de a múzsája híján nem tudja megtenni, elkezd mindent törni, zúzni és üvöltve keresi a lányt, hogy hol van, átkozza, hogy nincs itt és nem tud ihletet adni. Órákkal később ért csak haza a lány, addigra a férfi teljesen szét volt csúszva, iszonyatosan ideges volt és azzal kezdte máris, hogy megütötte a lányt, aki felszakadt ajakkal esett a földre. A férfi orális szexre akarta kényszeríteni, de a lány meneküli próbált, a férfi az övét dobta utána, ami a lány nyakát érte és húzta úgy vissza. Így lökte le az ágyra és erőszakolta meg, a lány jó ideig menekülni próbált, rugdosott, karmolni próbált, szabadulni fuldokolva, a férfi meg is jegyezte, hogy régen volt ilyen jó a szex a lánnyal, akinek a vége felé a teste elernyedt. Ekkor mutatta oldalról a film, hogy az öv még mindig ott volt a lány nyakán, megfulladt. A férfi ezt látva bepánikolt, egy ideig még körözött, hogy mit tegyen, ezelőtt soha sem ölt, látszott az arcán, ahogyan realizálta mindezt, ahogyan megőrült mindettől. A lakás titkos széfjéhez ment, ahol a különleges drogokat tartotta. Itt Ingrid megjegyezte, hogy a Milíciának vannak olyan drogjai, amik egy Flottást is képesek megölni, majd a férfi ezzel a droggal lőtte be magát, túl sokkal, néhány perccel később pedig ő maga is halálát lelte a hálóban. Másnap reggel a takarítószemélyzet – valószínűleg androidok – találták meg a testeket. Az igazán szomorú az volt, hogy mind a ketten jelöletlen sírt kaptak, mert az állam temette el őket – ha van ilyen – mert a lány szülei már hallani sem akartak minderről. És ezzel ért is véget a film.
< - Remélem azért annyira nem volt rossz a Vex miatt – mondta. – Elég sok díjat kaptunk érte – tette hozzá szerényen. >
Mikor Tubrok jelezte, hogy felkelne, akkor kissé oldalra húzódott és felült ő maga is. A vízivás után természetesen semmilyen kifogása nem volt az ellen, hogy a párja kimenjen, így bólintott is rá.
< - Amíg kint vagy, megágyazok lefekvéshez – mondta. >
Így is tett, a párnának megigazította úgy, ahogyan aludni szoktak, ahogyan a takarót is, majd már bebújva alá várta meg, hogy a férfi vissza is érkezzen. Az elhelyezkedés után ő maga is így tett, hogy a lehető legnagyobb felületen regenerálja a párját, a csókot örömmel viszonozta és még rá is mosolygott a férfira.
< - Jó éjt Minnað! – köszönt el ő maga is Tubroktól. >
Még kivárta azt, hogy a férfi elaludjon, csak utána tette meg ő maga is, majd az egy óra múlva ismét frissen és ébren kelt fel. Roppant óvatosan húzódott el a párjától, nehogy véletlenül felébressze őt. Amint ez megvolt, akkor máris felöltötte magára az egyenruháját, cipőjét, majd így indult el a hangár irányába. Ott, amint a gépéhez ért, azonnal térkaput nyittatott Maniac-el és ezzel máris újra a saját szintjén volt az Anyahajón. Innen nem volt nehéz eljutni a Hídra, ahol ezúttal Tubroktól is nagyban függött, hogy mennyit is dolgozott. Alapból három-négy órát tervezett, ha a párja véletlenül korábban kel fel, akkor előbb megszakítja, bár nem számított erre. Ezek után még a saját fiával is foglalkozott, nehogy Greg elhanyagolva érezze magát, beszélgetett vele, játszottak együtt egészen addig, amíg a fiú nem rohant a barátaihoz, vagy éppen azok jöttek át ide. Amint ez megtörtént, akkor Ingrid még Maniac-nek is adott parancsba jó pár dolgot. Többek közt azt, hogy állítsa helyre a szigetükön az épületeket, ha volt bennük károsodás, logikus és szükséges helyekre vezesse be a vizet és mosdókat is helyezzen el, a térképeket töltse fel a ház rendszerébe, hogy megtalálhatóak legyenek. A szigetet vegye körbe védőpajzzsal, ami véd a sugárzás ellen, illetve minden kintről jövő támadástól is. A szigetről és annak a környékén a tengerből tegyen ki mindent, ami veszélyes lehet egy egyszerű emberre, a hatalmas rákok maradhattak, azok úgysem voltak azok, ha nem piszkálta őket senki sem. Még tetetett be Maniac-el régi Zuhanás előtti üdítőket, kóla, Fanta és ilyesmiket, ezenfelül grillezni való húsokat, virsliket, és hamburgernek való marhahúst is szintetizáltatott. Szerette volna, ha kellemes napot tölthetnek ott. Ha már itt tartottak, akkor erős naptejet is kért, olyat, amivel még Tubrok sem ég le nagyon. Még egy kellően ide illő hosszú lenge ruhát is felvett, egy szandállal, így ezzel tért vissza reggel a Rocksolidba. Halkan ment vissza a hálóba a megérkezés után, majd amikor már Tubrok ébredezett, akkor a szobában levő összes függönyt elhúzta, hogy a nap fénye bevilágítson, majd még odabújt takarón kívül Tubrokhoz és az ébredése után, mint mindig most is szenvedélyesen csókolta meg.
< - Jó reggelt álomszuszék! – köszöntötte energikusan. – Ébresztő, már a hasadra süt a nap, késő van! >


template nélkül:

_________________
Fagyos Sötétség Kora: Ingrid Stephanie Miller. Gunnhild Barbara Miller, Aesa Victoria Miller, Yrsa Catherina Miller
Többiek: Haley Miller, Hope Miller, U7 / Nagyúr / Jonathan Miller, Stephanie Miller, Shera Wardez / A Halál Angyala
Többiek: Amelia Davidson, Tyranis; Gyerekek: Gregory Leif Miller Osborn, Eyjolf Ragnar Miller Ragal
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Rocksolid - Page 38 XjCwsuS
Miller lányok
Miller lányok
FSK karakter

Hozzászólások száma : 799
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 2
Join date : 2014. Jul. 09.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Fagyos Sötétség Kora

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t2258-ingrid-stephanie-miller https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Rocksolid - Page 38 Empty Re: Rocksolid

Témanyitás by Bishop Szer. 24 Aug. 2016, 22:47

~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller; Helyszín: Tubrok Ragal törzsfői csarnoka ~

A szárítkozás után a szerelmespár visszament a hálóba, hogy befejezzék a filmet, Ingrid örömére. Tubrok továbbra is csak mosolyog a nő szavaira.
< - Rendben van. >
Valóban visszakerülnek az ágyba, ahol befejezik a filmet. Az utolsó napot is végignézi Tubrok és megállapítja magában, hogy igazán tragikus volt a helyzet és a mód ahogyan Ingrid karaktere meghalt, bár ami előtte történt az is igencsak kemény volt. Mindenesetre a film tetszett a férfinek.
< - Nem volt rossz. - rázza meg a fejét - Jó volt, igazi dráma, drámai jelentekkel és remek színészekkel Nem csodálom a sok díjat. >
Mosolyodik el a férfi. A film után Ragal készülődni kezd az alváshoz, iszik egy pohár vizet majd a mosdóba távozik. Ingrid amíg a párja ezt teszi beágyaz, de ezt előre jelzi is.
< - Kedves tőled, köszönöm. - válaszolja még mielőtt bemenne a terembe. >
Ingrid megágyaz, bekészül az alváshoz, nem kell sok, hamarosan előkerül Tubrok a mosdóból. Mindketten elhelyezkednek, a férfi alul, a nő rajta fekszik, minél nagyobb felületen egymáshoz érnek és Ingrid regenerálja a párját. Jó éjt csók és elköszönés után "neki is látnak" az alváshoz. Miller megvárja ameddig a párja helyezkedik, majd elalszik és mélyen kezd aludni, utána alszik ő maga is egy órát. Egy órával később felkel, nem különösebb feladat óvatosan kikelnie az ágyból, meg vannak ehhez a képességei, nem ébreszti fel a párját. Kényelmesen eljut a hajójáig, onnan a HPI-ben. A HPI-ben kényelmesen tud dolgozni négy órát vagy többet is. Tubrok fáradt és alszik, egyszer felébred hogy mosdóba menjen és igyon, de vissza is megy aludni. A munka után a fiával tölt időt, Cal-al is találkozhat ez alatt. Az utolsó "részben" Maniac-on keresztül módosítja a saját szigetüket. Maniac mutat neki tervrajzokat, azokat el kell fogadnia, illetve módszereket, animációkat mit hogyan fog csinálni a mesterséges intelligencia. Mindent el kell fogadnia és az összes arányos tervet megkapja. Kell egy kis idő ameddig a változások létrejönnek, nem azonnali az eredmény, de minden sikeresen végbemegy. Ezután nincs is már hátra, Ingrid átöltözik egy igazán lenge és színes nyárias ruhába. Visszatér a hálóba és nekilát felkelteni a párját. Több fényt engedtet át az ablakokkal, amitől kivilágosodik a szobában. Mikor a párja mellé bújik az ébredezni kezd, aztán ki is nyitja a szemeit. A jó reggelt csóknak nagyon örül a férfi és szívesen viszonozza. A csók után ellenben elég morcossá válik az arckifejezése.
< - Hasamra süt a nap... még aludtam volna. >
Morogja magában és továbbra is morcosan néz maga elé, közben félig felül az ágyon. Egy kicsit morog, megdörzsöli a szemét, aztán végignéz Ingriden. Elmosolyodik és még egyszer végigméri a nőt.
< - Csak nem egy virágos és meleg helyet szeretnél nekem mutatni? - kérdezi mosolyogva, ami eszébe jut - Hmm... ne is mondj semmit. Tudod milyen előnyös neked ez a lenge színes öltözet? >
Néz a végén sokatmondóan a férfi a vékony virágos virágzaton.
< - Gyere csak ide. >
Amennyiben Ingrid nem bánja, akkor Ragal kinyúl érte, magához húzza és megcsókolja. Ha Ingrid partner akkor simogatni kezdi és finoman benyúl a ruha alá, elkezdi felhajtani azt.
< - Jól gondolom mihez lenne kedved? >
Búgja Ingrid fülébe a kérdést.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Rocksolid - Page 38 Empty Re: Rocksolid

Témanyitás by Miller lányok Csüt. 25 Aug. 2016, 10:58




Előtörténet:
LINK

Kaland:
Visszatérés Rocksolidba
Lady Ingrid Stephanie Miller-Osborn
Flotta tiszt, Rocksolid leendő úrnője


Játékostárs(ak) neve: Tubrok Ragal - Rocksolid törzsfője

~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller; Helyszín: Tubrok Ragal törzsfői csarnoka ~
Végül is abban maradtak, hogy összességében tetszett Tubroknak a film, amit megnéztek, annak ellenére, hogy igencsak kemény volt a film és tényleg a rideg valóságot mutatta meg, hogy egyesek mennyire lecsúsznak az életük során, hogy eddig jutnak. Amint ez megvolt, akkor még Tubrok útba ejtette a mosdót és utána tért vissza, hogy aludjon is. Az egy óra után Ingrid távozott és a munka után még Greggel is foglalkozott. Ekkor találkozott Cal-el is, aminek nagyon, de nagyon örült. Mindig ez volt, örült, hogyha találkozhatott a legjobb barátjával csak úgy spontán és nem pedig úgy, hogyha előre megbeszélték. Igaz egy helyen laktak, ugyanúgy ugyanazon a szinten, de ki tudja, hogy a férfi mennyit dolgozik. Most már reálisabbnak látta Ingrid, hogy a Hídon könnyebben összefuthatnak, mint odahaza. Így, ha tudott, akkor még vele is elbeszélgetett. Mikor a fia távozott, akkor adta ki a parancsokat Maniac-nek, a kapott tervrajzokat pedig megfelelően végignézte, rendesen hozzáértéssel, hiszen saját maga is tervezett házakat. Csak éppen a szigeten levő volt olyan nagy, ha ő maga látott volna neki, akkor még holnapra sem végez vele, mert annyi helység van benne. Így ezért is hagyta Maniac-re, akinek ez nagyon gyorsan megvolt. Amint kiválasztotta a megfelelőt, akkor meg is hagyta, hogy azok legyenek a változtatások és csinálhatja is a Mesterséges Intelligencia. A változtatások módját is elfogadta, tudta, hogy ez nem azonnali lesz, hanem kicsit tovább tart, de most még úgyis volt arra idő, hogy ezek a változások végbemenjenek. Már csak azért is, mert nem tudta egyrészt, hogy mikor ébred fel Tubrok, aztán a párját ismerve még lesz reggeli elfoglaltságuk is, aztán reggeli, majd még szeretett volna Tyr-rel is beszélni, így még úgy ítélte meg, hogy pár óra múlva tudnak majd csak kimenni Indonéziába.
Végül így és ekkor tért vissza a Rocksolidba és ment vissza a hálóba, már itt is reggel volt, odakint hetedhét ágra sütött a nap, csak éppen Tubrok aludt. Így utasította a rendszert arra, hogy engedjen be minden napfényt odakintről, hogy szép világos legyen a szobában, ezek után ébresztette fel a férfit, akit aztán, mint minden reggel csókkal köszöntött. Az elején még érezte, hogy mennyire örült ennek a párja, aztán pedig Tubrok teljesen morcos lett, hogy fel lett zargatva, valószínűleg neki hajnalok hajnalán. Azonban mindez nem törte le Ingrid kedvét és játékosan, ő maga közel sem morcosan csóválta meg a fejét és játékosan rá is koppintott a szeretett férfi orrára.
< - Igen a hasadra süt Szuszi – mondta kedvesen gonoszkodva. – Ha rajtad múlna ő Lustasága, akkor egész nap aludnál és ki sem mozdulnál az ágyból. Még szerencse, hogy itt vagyok, hogy felkeltselek. >
Ekkor húzódott el egy kicsit a férfitól és ült fel az ágyon és onnan figyelte tovább Tubrokot, aki még morgolódott egy sort, hogy fel lett ébresztve. Ez egészen addig tartott, amíg végig nem nézett Ingriden, ekkor a nő látta, hogy már egy pillanatra sem zavarja az a férfit, hogy már nem aludhat. A kérdésre ártatlanul nézett, mintha fogalma sem lenne arról, hogy hova is fognak menni majd és mit is akar mutatni Ingrid. Mivel szerencsére nem is volt kíváncsi végül Tubrok a válaszra, így nem is kellett felelnie, csak a következő kérdésre bólintott határozottan és mosolyodott el pajkosan.
< - Tudom – kacsintott a párjára. – Azért is szoktam ilyen ruhákat is hordani, amikor civilben vagyok és nem csinálok aznap semmilyen hivatalos dolgot. De mivel itt nem igen voltam még máshogy, csak hivatalos dolgokkal, így nem láthattad, hogy a hétköznapi ruháim milyenek. >
Ez való igaz, hogy teljesen igaz volt és nem ferdített, de egyébként valóban azért pont ezt vette fel, mert Indonéziába készültek. A férfi következő szavaival pedig máris úgy tűnt, hogy sikerült beindítani a pára fantáziáját és még szinte fel sem ébredt máris csak a szeretkezésre gondolt. Ennek ellenére hagyta, hogy odahúzza magához a férfi és meg is csókolta őt. Itt érezhette Tubrok, hogy selyemszerű roppant könnyű és finom tapintású anyagból készült a ruha Ingriden, amint elkezdett benyúlkálni a ruha alá kitapogathatta, hogy a nő szandáljának szára egészen combközépig ér, a szandál sarka pedig ismét jó tíz centi magas. Ezt úgy láthatta, ahogyan Ingrid helyezkedett, hogy odatudjon kényelmesen húzódni a férfihoz. Ő maga is simogatni, karmolni kezdte a férfit a csókok közben, mikor pedig Tubrok veszélyesen magasra ért, akkor már érezhette azt is, hogy Ingrid semmilyen fehérneműt nem vett fel a ruha alá. A nő a feltett búgó hangú kérdésre szavanként felelt, mert a kérdés elhangzása után újra megcsókolta a férfit.
< - Lehetséges, hogy lenne kedvem – lehelte. – A nagyobb kérdés, hogy te szeretnéd-e, az előbb még azon morogtál Szuszi, hogy nem hagylak aludni és hogy merészeltelek felébreszteni. >
Direkt gonoszkodó és provokáló hangot ütött meg, majd ha tudott, akkor hozzásimult Tubrok felsőtestéhez, átölelte a férfi vállát, így csókolva őt tovább, a tarkóját és vállait, hátát simogatva. Néhány pillanattal később a ruháját kissé igazítva ült bele Tubrok ölébe lovagló ülésben, de még úgy, tovább gonoszkodva, hogy az ágyéka és combjai előtt is a ruhája volt, sőt még a ruhán térdelt is, hogy még nehezebb dolga legyen a férfinak.


template nélkül:

_________________
Fagyos Sötétség Kora: Ingrid Stephanie Miller. Gunnhild Barbara Miller, Aesa Victoria Miller, Yrsa Catherina Miller
Többiek: Haley Miller, Hope Miller, U7 / Nagyúr / Jonathan Miller, Stephanie Miller, Shera Wardez / A Halál Angyala
Többiek: Amelia Davidson, Tyranis; Gyerekek: Gregory Leif Miller Osborn, Eyjolf Ragnar Miller Ragal
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Rocksolid - Page 38 XjCwsuS
Miller lányok
Miller lányok
FSK karakter

Hozzászólások száma : 799
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 2
Join date : 2014. Jul. 09.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Fagyos Sötétség Kora

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t2258-ingrid-stephanie-miller https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Rocksolid - Page 38 Empty Re: Rocksolid

Témanyitás by Bishop Pént. 26 Aug. 2016, 00:14

~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller; Helyszín: Tubrok Ragal törzsfői csarnoka ~

Az Anyahajón Ingrid roppant örül a spontán találkozásnak Cal-al, beszélget a férfivel, bepótolják a kimaradt időt. A sziget átalakítása és egyebek, például az átöltözés után Miller visszatér a Rocksolidba. A csarnokba visszatérve a hálóban még mindig alvás közben találja Tubrokot a sötét szobában, nem is rest, több fényt csinál és felkelti a párját. Tubrok roppantul örül a reggeli csóknak, de utána morogni kezd a "korai" ébresztő miatt, még aludt volna... így morog az orra alatt. A dörmögés közben Ingrid megcsóválja a fejét és a párja orrára koppint, ami meglepi a férfit. Mind a nő megjegyzései, mind az előbbi orrkoppintás igencsak meglepi a férfit, be is fejezi a morgolódást a sok szó után. Helyette megsejti mit is akar neki ma meglepetés címén mutatni a nő. Szerencsére a kérdésre nem kell a nőnek felelnie. Ugyanis a férfinek a tetszését nagyon is elnyerte a nő ruhája, megjegyzést is tesz rá. Ragal elmosolyodik a nő szavain.
< - Többször is lehetnél hétköznapi. >
Dicséri tovább a ruhát a férfi. Hamarosan a kettejük között pattogó szikra egyre nagyobb erőre kell. Tubrok reggeli vágya egyre nő és Ingrid látványa nagyon tetszik neki, hamarosan oda is húzza a párját magához, hogy megcsókolja. Ingrid szívesen veszi ezt, viszonozza a csókot. A ruha finom, selyem szerű anyaga nagyon tetszik Ragalnak, szépen végig is tapogatja. Egymáshoz bújnak, simogatják és csókolják egymást, közben a kezeik már a másik bőrét tapintják. Tubrok megérzi hogy a nőn nincs fehérnemű, meg is jegyzi magában milyen könnyű dolga lesz, csak fel kell majd hajtani a ruhát. A szandál, mind a sok lábhoz fogó része, mind a hatalmas sarok nagyon megdobja a férfi kedvét és természetesen eszében sincs levennie azt a nőről. A kellemes egymással való foglalkozás közben még szót is váltanak. A nő búgó szavaira súgva felel a férfi.
< - Ne hívj Szuszinak és nem morgok többet. >
Súgja majd megcsókolja Ingridet. Ingrid hamarosan még közelebb húzódik a férfihez és gyakorlatilag lovaglóülésben ráül, nem kicsit provokálva a párját. Tubrok rosszallóan rázza meg a fejét. Ügyesen benyúl a nő térdei alá és megfogja a ruhát, amin a nő térdel és egy nagy karmozdulattal, felsőtestével is mozogva lekapja az egész nyárias ruhát Ingridről és maguk mellé dobja az ágyon. Ő maga már meztelen, így mosolyog Ingridre, akiről remélhetőleg tényleg sikerült lerántania a nyári ruhát és ezzel meglepnie a nőt.
< - Szinte meztelen vagy Boszorka. >
Leheli roppant szemtelenül.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Rocksolid - Page 38 Empty Re: Rocksolid

Témanyitás by Miller lányok Pént. 26 Aug. 2016, 09:11




Előtörténet:
LINK

Kaland:
Visszatérés Rocksolidba
Lady Ingrid Stephanie Miller-Osborn
Flotta tiszt, Rocksolid leendő úrnője


Játékostárs(ak) neve: Tubrok Ragal - Rocksolid törzsfője

~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller; Helyszín: Tubrok Ragal törzsfői csarnoka ~
Ingrid remekül látta, hogy még közel sem sikerült Tubroknak felébrednie, mert minden egyes kis lépésével újra és újra sikerült meglepnie őt. A szavaival, az orrkoppintással. Máskor nem igen szokott ez sikerülni, így annak a számlájára írta mindezt, hogy a férfi még alszik félig és ezért gondolkodik lassan, és lassabban fogja fel a dolgokat. Még jó, hogy nem valamilyen merénylő volt a nő, mert akkor a párja roppant nagy bajban lehetett volna. Úgy tűnt a számára, hogy könnyű lett volna az álomszuszék párját meglepni. A kérdésre, ami elhangzott Tubrok végül nem is volt kíváncsi, hogy mi a válasz, ami jól is jött Ingridnek, így megtudta kerülni azt és elmondhatta, hogy gyakran szokott színesebb ruhákat is hordani, főleg, amikor civilben volt. Való igaz, hogy a párja még nem igen láthatta így, de ezzel kapcsolatban, hogy örült volna neki volt egy igencsak jó híre a nőnek. Kedvesen mosolyodott el és a gondolatait nem is habozott szóvá tenni, amivel remélte, hogy még jobban feltudja dobni majd a párját, főleg azok után, hogy az ennyire örült ennek a ruhának és ilyen nagyon tetszett neki.
< - Leszek, többször – ígérte. – Csak azért vedd figyelembe, hogy a mai napon vagyok először úgy itt a Rocksolidban, hogy semmilyen hivatalos fennhangja nincs ennek. Korábban ugye a tárgyalások voltak itt, tegnap az értekezlet. Ma viszont csak civilként vagyok itt, ma nincs semmi kötelezettségünk, így feltudtam venni valami lazább ruhát is. >
Fejtette ki a gondolatait és a szavaiban ott volt az ígéret is, hogy többször fogja így látni a férfi. Remélte, hogy ezzel mégjobban sikerült feldobni a párját a reggelre való tekintettel. Nem sokkal később Tubrok máris belelendült a dolgokba és szokásához híven nem igen tudott parancsolni magának, sem az érzéseinek. Ennek köszönhetően máris csókolózva kötöttek ki, ahol még egymást is simogatták. Ingrid egyelőre olyan helyeken, ami nem volt veszélyes, sem pedig gonoszkodó, de a férfi már most nem bírt magával, főleg aozk után, hogy már érezte azt, hogy a nő ismét nem vett fehérneműt. Ha nem akarta volna Ingrid, akkor is érezte volna a bőrén ezt a gondolatot, ahogyan azt is, hogy a szandált hála a kinézetének nem akarja majd levenni róla. A csókok közben néhány szót is váltottak még egymással, és még tiltakozni is akart Ingrid a hallottakon.
< - Pedig a Szuszi aranyos – felelte. – És passzolna is hozzád, de akkor ezentúl Morgónak hívlak. >
Szemtelenkedett és utána újra megcsókolta röviden Tubrokot, engedve azt, hogy a párja válaszolni is tudjon a szavaira, mert kíváncsi volt arra, hogy miként morog majd erre a férfi. Eddigre már Ingrid lovaglóülésben ült a párja ölében, ugyan a ruha ott volt közöttük, de attól még az egész helyzet igencsak provokatív volt és valóban nem is tudta Tubrok már nagyon türtőztetni magát. Szerencsére Ingrid ruhája HPI-s anyagból készült, így a férfi eltépni sem tudta, és a selyem miatt kellően csúszott is, így Tubrok kitudta rántani a nő térde alól a ruhát és levenni róla egy mozdulattal anélkül, hogy a ruha elszakadt, beszakadt volna, vagy egyáltalán bármiféle sérülés érte volna. Csak kicsit lepődött meg ettől, úgy gondolta alapból a nő, hogy majd szépen lassanként, erotikusan veszi le róla a ruhát a vállainál kezdve a férfi, nem pedig csak így lerántani, de tulajdonképpen ez ellen sem volt kifogása.
< - Valaki már megint roppant türelmetlen – suttogta búgó hangon. >
Egyelőre azonban még nem szándékozott a szeretkezést megtenni, direkt úgy csúszott Tubrok ölében közelebb a férfihoz az ágyékával, hogy nehogy a párja belé tudjon hatolni. A hasával és a kebleivel hozzásimult a férfi hasához, mellkasához és tovább folytatta a csókot. Közben az ágyékával nekidörgölőzött Tubroknak, hogy ezzel is kínozza a férfit, ahogyan a karmolásokkal is, illetve azzal, hogy bele-belemarkolt a férfi izmaiba a hátán. Sajnos így most a fenekét nem érte el, de azért igyekezett így is kitenni magáért. Egészen addig folytatta, amíg a férfi már nem szenvedett és nem akart tovább lépni, azaz Ingridbe hatolni a férfiasságával. A kényeztetéseket és kínzásokat természetesen hagyta, de még nem akarta elkezdeni a szeretkezést. Ha eljutnak oda, hogy Tubrok már így tenne, akkor bármilyen forró is legyen a hangulat, megragadja a férfi csuklóit, finoman persze, hogy ne okozzon fájdalmat és Tubrok feje fölé viszi azokat. Ekkor kiszáll az öléből, elengedi a férfit, de nem hagyja, hogy újra elkapja a párja, helyette inkább ráparancsol.
< - Menj az ágy végébe és ott ülj le! – mondta. >
Remélte, hogy a férfi most is vevő minderre, ha pedig megtette, amire „kérte”, vagyis utasította, akkor nagymacska módjára négykézláb mászik oda Tubrokhoz. Roppant gonosz módon ekkor még, ha a másik engedi, akkor végignyal Tubrok férfiasságán, majd csókokkal halad tovább végig a hason, mellkason, nyakon, mígnem újra megcsókolja a férfit. Közben mikor elszakadnak néhány másodpercre, akkor gyorsan megfordul és a hátával dől neki a férfinak és így háttal ül bele a másik ölébe. Egyelőre még mindig nem a férfiasságába, csak a hátával hozzásimulva a férfihoz és Tubrok férfiassága mögé helyezve a saját ágyékát. Tudta, hogy mennyire szereti a párja ezt a helyzetet, a kezével kinyúlt a párja arca felé, amit maga irányába fordított, ha hagyta Tubrok, majd szenvedélyesen csókolta meg ismét őt.


template nélkül:

_________________
Fagyos Sötétség Kora: Ingrid Stephanie Miller. Gunnhild Barbara Miller, Aesa Victoria Miller, Yrsa Catherina Miller
Többiek: Haley Miller, Hope Miller, U7 / Nagyúr / Jonathan Miller, Stephanie Miller, Shera Wardez / A Halál Angyala
Többiek: Amelia Davidson, Tyranis; Gyerekek: Gregory Leif Miller Osborn, Eyjolf Ragnar Miller Ragal
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Rocksolid - Page 38 XjCwsuS
Miller lányok
Miller lányok
FSK karakter

Hozzászólások száma : 799
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 2
Join date : 2014. Jul. 09.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Fagyos Sötétség Kora

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t2258-ingrid-stephanie-miller https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Rocksolid - Page 38 Empty Re: Rocksolid

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

38 / 40 oldal Previous  1 ... 20 ... 37, 38, 39, 40  Next

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.