A világ jövője (A Kígyó Csókja)

6 / 8 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

Go down

A világ jövője (A Kígyó Csókja) - Page 6 Empty Re: A világ jövője (A Kígyó Csókja)

Témanyitás by A Misztikus Pókember Szomb. 21 Jún. 2014, 01:55

Ketten is sietünk Ingrid segítségére, de a nő jóval előttünk jár, az egész csak megtévesztés és illúzió volt, füst és tükör. Megjegyzem magamnak, hogy később se aggódjak miatta, hacsak nem túl látványos a sérülése. Kapitányuk zavara azonban meglepő. Rám hagyja a vezetést, ami kellemes meglepetés, de érzek ebben egy baljós isteni sejtetést is.
~ Legalább nem néz teljesen hülyének.
Kétlem, hogy a gyenge érveim győzték meg őt arról, hogy nekem kellene intéznem a dolgokat, de mit tehetek mást, felkeresem a B31-es ajtót. Auaritia is csendesebb a szokottnál, kicsit kezdem úgy érezni mindenki szerepeket játszik körülöttem. Elhessegetem a gondolatokat és a feladatra koncentrálok. Még mielőtt azonban ezt megtehetném mágikusan is ellenőrzöm a jelenléteket és meglepő dolgot látok. A mágia mint egy manifesztálódva hálózza be a vaság szövetét és én ezt már látom. Meglepő fejlődése lenne ez a hatalmamnak, valószínűbb a hely mágikus túltöltöttsége vagy Ingrid bűbája. Kezemmel kinyúlok és ujjaim közé fogva vizsgálom a háló látványát, amely körbevesz mindent. A látható varázslatot is alaposan megnézem és ha más nem a látványát próbálom a magam módján elsajátítani. Ezek a tapasztalatokat még sokat fognak segíteni a későbbi tanulmányaim során, remélhetem, hogy nem csak szépek de hasznosak is. Mikor kinézelődtem magam e csodás világban révedek csak fel, hogy egészen az ajtóig érjek, ahol már a többiek várnak. Kinézve ismerős a környék, talán filmen még láthattam is. Intek a többieknek, hogy menjenek csak előre és zárom a sort. Egy piacon sokat lehet beszélni sok mindenről, itt otthon érzem magam. Még mielőtt nagyon rákészülnék szétkémlelek a terepen, figyel-e valaki minket.
- Engedelmével Kapitány. Feltételezem Ingrid úgy értette, kiskorában volt utoljára a városban és nem ismeri jobban mint egy ötéves, így nincs sokban a segítségünkre. Ellenben nekünk csak negyed évszázad telt el ez idő alatt. Én jól kiismerem magam Queensben, ha valaki segítségemre van eltalálhatunk Manhattanig. Szükségünk van valamire a piacról?
Teszem fel még a fontos kérdést. Ha a parancsnokunk kijavít, kijavít, nem én vagyok a vezető, csak felvetem a gondolatot. Engedéllyel be is sétálok a város forgatagába.
A Misztikus Pókember
A Misztikus Pókember
6. szint - 14 kredit

Hozzászólások száma : 541
Hozzászólások régi : 981
Korábbi szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 11.
Tartózkodási hely : New York

Karakteradatok
Főkarakter:
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

A világ jövője (A Kígyó Csókja) - Page 6 Empty Re: A világ jövője (A Kígyó Csókja)

Témanyitás by Lady Gaia-Vell Szomb. 21 Jún. 2014, 09:04

Résztvevők: Albert Shear, Jonathan Holmes és Auaritia
Következő körváltás: 2014. május 24. (kedd)

Holmes mikor próbált kinyúlni a manaháló felé még mágiahasználóként is átnyúlt rajta, pillantok kellettek csupán, hogy rájöjjön, amit tanult és hallott. Ezek a varázslatok a realitás szövetébe voltak „belefűzve” annak a részei voltak, és ezt is tanulta, az emberi mágia lényegében realitásmanipuláció volt. Kiérve a városba Albert szavai után Ingrid arcán egy pillanatnyi zavar látszott, ám mielőtt válaszolhatott volna erre, Holmes tette meg helyette és a nő csak bólintott, hogy valóban így van, tényleg nem járt soha sem a városban korábban. Ami feltűnhetett mindenkinek, hogy annak ellenére, hogy mindenkin hihetetlenül modern ruhák voltak és látszott is rajta, hogy ilyenek mégis a legtöbb megállta volna a helyét a középkorban is szabásilag. A nők többsége egyrészes ruhát hordott díszekkel, helyenként ékköveknek tűnő kövekkel. A férfiaké mintha lovagok, vagy éppen apródok lettek volna. Természetesen a sokakon volt általános a csapat számára megszokott öltözet is, öltöny, vagy éppen farmer és póló is. Bármiféle nehézség nélkül el lehetett vegyülni itt. senki sem figyelt fel a csapatra és nem figyelte őket senki, ezt hamar észrevehette mindenki, főleg Holmes, mert ő ügyelt erre. A piacos kérdésre Ingrid bólintott.
- Valami energiaitalra és ételre – mondta kissé fáradtan. – A fenntartott varázslatok sokat kivettek belőlem. Itt nehezebb bent mágiáthasználni, mint hittem.
Sok élelmiszerbódé és bolt is volt a közelben, járművek már nehezebbek, tömegközlekedés elsőre nem látszott és a járművek többsége is a levegőben közlekedett. A tömegben meg vigyázni kellett, nehogy a csapat elveszítse egymást. Ha valamelyik ételes bódéhoz mentek oda, akkor Ingridnél volt némi aprópénz, amivel akár mindenkinek lehetett venni minimális ételt és italt, mert ez szinte semmibe sem került, de bármi másra kevés lett volna a pénz.
- Van valami ötlete, hogy miként jussunk el oda? – kérdezte Holmes-t, majd halkan folytatta. – Mielőtt bárki kérdezi, nem tudom, hogy miként lehet eljutni oda, vagy, hogy van-e tömegközlekedés.

_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
A világ jövője (A Kígyó Csókja) - Page 6 AZMJc6k
Lady Gaia-Vell
Lady Gaia-Vell
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 2530
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 65
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3180-felicia-paran https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A világ jövője (A Kígyó Csókja) - Page 6 Empty Re: A világ jövője (A Kígyó Csókja)

Témanyitás by Auaritia Vas. 22 Jún. 2014, 12:51



Végre beszélhettem, gondtalanul.

-Hát nem tudom ti hogy vagytok vele, de elvileg ez a jövő, akkor miért érzem azt, hogy visszamentünk a múltba. Te jó ég, micsoda göncök.

Elhaladó embereket nézegettem és jó néhányat ki is nevettem, persze ne úgy hogy lássák, de elég hülyén néztek ki. Ohh, középkor, micsoda gyönyörű emlékek. Csupa vér, meglázatatás, szegénység...de jó is volt akkor. Persze a ruhák ugye azóta változtak. De az emberek, még mocskosabbak és perverzebbek lettek.
Kicsit mókázni akartam, megünnepelni, hogy minden flottul ment.
Ha elhaladt mellettünk egy nő, akkor megpróbáltam füttyenteni egyet és gyorsan elfordultam másik irányba, így valószínűleg a fiúkra hiszi, hogy megfütyülték.
Ezt a kis csínyt, muszáj bevetnem. Meglátjuk mi sül ki belőle...
Eztán kajáért mentünk, legalábbis én akartam valami minimálisat enni, remélem nem túl hizlaló...
Ingrid figyelmeztet dolgokra és elmondja nem tudja hogyan jutunk oda. Mint aki nem halottam és ostoba, kérdezem meg bosszantásból Ingridet:

- Nem tudja valaki hogyan jutunk el oda? Van itt tömegközlekedés? Leütünk egy taxit?

Majd felkészülök, hogyha újra pofozkodni szeretne, gyorsan elhajoljak. Remélem meggyőzően alakítom, hogy nem halottam előbbi mondatát.

_________________
Theresa Stone------Vetlanda------Colona Walding------Vara Vallis------Iris Demargon------Amazon------Wilda Huang --Esther Lake
Auaritia
Auaritia
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 378
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Aug. 23.

Karakteradatok
Főkarakter: Auaritia
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

A világ jövője (A Kígyó Csókja) - Page 6 Empty Re: A világ jövője (A Kígyó Csókja)

Témanyitás by A Misztikus Pókember Hétf. 23 Jún. 2014, 03:58

A város és a piac forgalma magával húz, érzem a színes súlyát, ahogy rám nehezedik és próbál valamire rávenni. Nem hagyom magam és gondolok másra, ilyen szintű mágia megértéséhez, mint amit láttam tudásom még kevés, de talán egyszer elérem ezt a szintet is, és akkor sokat nyerhetek ezen az egészen. Már ha valaha is hazajutok erről az őrült helyről, amit jövőnek neveznek, de a múlt köpenyét viseli. Ingrid az aki most magához veszi a vezetést, követem őt hű katonaként, bár inkább lennék most is diplomata. Az ételes bódénál én is megragadom az alkalmat, kis semmiért egy adag ételt veszek magamnak, amit miután készhez is kapom, még forrón enni kezdek.
~ Határozottan jobb lenne a helyzet, ha néma Kapitányunk nem verte volna szét az asztalt. Túl nagy a vállán a nyomás, mielőbb kiutat kell találnunk innen.
Érzem én is, amit ki nem mondok. Latolgatom a lehetőségeket magamban, mit is tehetnénk a katonák, Doom és Morgana lánya ellen. Egyelőre elég ha bejutunk és gyorsan menekülünk, de ez sosem ilyen egyszerű. Az Egyetemes Igazság Egyházánál sem volt.
- Az odajutás a dolgok könnyebbik fele. Nem kell térkép sem tömegközlekedés, ismerem a város részeit magam is, kis segítséggel, ha valaki elvisz vagy pénzért elszállít minket, akkor Manhattan határáig elviszek bárkit, egy-két tábla kell csak. A taxi sem rossz ötlet, van valamennyi pénzünk. Bent látszik kilátástalanabbnak a helyzetünk.
Szándékosan nem mondok olyat, ami gyanús lehetne bárkinek, egyszerű idegenek beszélgetnek az ismeretlen helyről, már ha figyelnek, de eddig sem tették, a mágia más, azt nem vennénk észre és az elől nem is lehet ilyen könnyen elrejteni a gondolatokat. A démonnő szavaira mosoly ül az arcomra, előzékenyen fordulok felé. Nem hittem volna, hogy a mai napon, a robotok, sárkányok és időutazás után még érhetnek meglepetések. Néha én is tévedhetek.
- Nem érti a helyzetet drágám. Az én hallgatom egy finom utalás akart lenni, csak magának. Ha még egyszer szándékosan provokál, vagy olyat tesz amire a Kapitány nem adott engedélyt, vagy a kis feladatunk akadályozza, megmerítem a szívében a kardom. Nem maga miatt értünk el ide, vegye észre magát.
Kimért, nyugodt és csendes vagyok. Fenyegetésem hűvös, úrias, de komoly. Nem válok gyilkossá, ennél jobb vagyok, a démon mégis játszadozik a türelmemmel, mindenkiével, ezt nem hagyhatom szó nélkül.
A Misztikus Pókember
A Misztikus Pókember
6. szint - 14 kredit

Hozzászólások száma : 541
Hozzászólások régi : 981
Korábbi szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 11.
Tartózkodási hely : New York

Karakteradatok
Főkarakter:
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

A világ jövője (A Kígyó Csókja) - Page 6 Empty Re: A világ jövője (A Kígyó Csókja)

Témanyitás by Lady Gaia-Vell Kedd 24 Jún. 2014, 10:16

Résztvevők: Albert Shear, Jonathan Holmes és Auaritia
Következő körváltás: 2014. május 27. (péntek)

Ahogyan Auaritia füttyentett egy nő mellett az meg sem fordulva ment tovább, igazából látszott, hogy a többség nem törődött a másikkal, leginkább mindenki csak saját magával volt elfoglalva, persze voltak kisebb csoportok, párosok, akik beszélgettek, de annak ellenére, hogy piac volt és sokan szokták egymást szapulni egy ilyen helyen, ebből semmi sem volt meg itt. Nagyon úgy tűnt, hogy túljutottak az efféle dolgokon. A démonnő kérdése után Ingrid tökéletesen megjátszott nyugodtsággal és érdeklődéssel fordult felé.
- Mondott valamit? – kérdezte. – Sajnálom, de nem figyeltem, azt hittem, hogy csak a feje ereszt és az sípol.
Azonban Holmes már nem volt ennyire előzékeny és kedves a démonnővel. A férfi szavaira azonban Ingrid bólint, igazából pár perc nézelődés után ki lehetett szúrni, hogy nagyjából létezett a 2025-ben is ismert és használt tömegközlekedési módszer, voltak buszok a városban, igaz ezek a levegőben közlekedtek manapság, működött még mindig a metró, illetve természetesen térkapuk is voltak. A tömegközlekedés tűnt a legbiztonságosabbnak, mert a térkapuk biológiai mintát is leképeztek és aki büntetett volt, vagy nem volt regisztrálva azt egyrészt nem teleportálta, másrészt az őrség máris ott termett.
- Akkor metró? – kérdezte Ingrid. – Ön vezet Mr. Holmes.
Végül bármelyiket is választja a csapat, a buszt, vagy a metrót, mivel a taxira nem volt annyi pénzük úgy fél órán belül már Manhattan északi részén voltak, csak ide tudtak jönni, hamarosan megérthették, hogy miért is. A félsziget teljes középső és déli része el volt foglalva egy hatalmas kastélykomplexum által.
A világ jövője (A Kígyó Csókja) - Page 6 29048
- Nos – mondta Ingrid. – Oda tartunk, az Morgan palotája.

_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
A világ jövője (A Kígyó Csókja) - Page 6 AZMJc6k
Lady Gaia-Vell
Lady Gaia-Vell
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 2530
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 65
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3180-felicia-paran https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A világ jövője (A Kígyó Csókja) - Page 6 Empty Re: A világ jövője (A Kígyó Csókja)

Témanyitás by A Misztikus Pókember Szer. 25 Jún. 2014, 11:34

A csöndből ítélve talán szavaim végre célba értek, legalább a következő pillanatokra békén hagy, amíg a fontos pontokat egyeztetjük, az utazás során már csacsoghat a liba. Körül járva a város lehetőségeit nem is olyan rossz a helyzet. Repülő busszal nem szívesen utaznék, űrutazás után kevésnek tűnik, a földalatti járatot én is jobban preferálom. Kapitányunk ezúttal meghagyom magányos csendjében, ő már a nagyobb terven dolgozik fejben, a hadi lépéseket teszi egymás után, szinte érzem a csontjaimban. A parancsszóra kissé színpadiasan hajolok meg.
- Engedelmével, csak utánam.
Nem tudom az utat, de nem kételkedem magamban. A négy égtáj, egy gyors térkép, legyen az akár holografikus, csak a metróvonalak látszódjanak és kiviszem a társaságot, át az aluljárók és megállók rengetegén. Figyelek mindenkire jó pásztorként, el ne vesszen, s magamban számolom a megállók, fejben tartva a térképet, képzeletbeli vörös ponttal jelezve hollétünk. Amikor kiérünk Manhattan határához elégedetten veszem tudomásul, hogy a gonosz úrnők megalomániája most se csökkent.
~ Palotáról volt szó, nem Manhattan-félszigetről. Nehéz lesz eltalálni a jó behatolási pontot.
Szememmel próbálok keresni egy pontot, ahova le lehet húzódni és nem vagyunk feltűnőek, átmeneti vezetőségem kihasználva, odavezetem a társaságot és próbálok valamit kitalálni. Remélem Ingrid segít, mert nincs sok ötletem, kellett volna egy térkép.
- Abban mindannyian megegyezhetjük, hogy ez a hely nagyobb annál, hogy pontos cél nélkül átkutassuk, vagy egyáltalán észrevétlenül bemenjünk. Merre kellene keresnünk a tróntermet? Feltételezem közép-középen de annál valami konkrétabb cél kellene.
Egészen jó esélyeink is lehetnek, ha Morgana arroganciájában nem sokat adott a védelemre, arra alapozva, hogy őt úgysem támadják meg itt, de ez még mindig kevés. Nyitva tartom a szemem, hátha feltűnik valamilyen érdekes lehetőség.
A Misztikus Pókember
A Misztikus Pókember
6. szint - 14 kredit

Hozzászólások száma : 541
Hozzászólások régi : 981
Korábbi szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 11.
Tartózkodási hely : New York

Karakteradatok
Főkarakter:
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

A világ jövője (A Kígyó Csókja) - Page 6 Empty Re: A világ jövője (A Kígyó Csókja)

Témanyitás by Auaritia Csüt. 26 Jún. 2014, 11:14



Ohh, jajj. De le lettem torkolva, a pici-mici kis máguska most jól megmondta. Jaj de rossz lesz nekem...A szavai természetesen balzsamozták a lelkem, a harag, a düh, ezek mind mind jól estek. Azonban az való igaz volt, hogy igazság szerint, át kéne gondolnom a helyzetem. De nem nem fogom. A füttyentős játék nem jött be. Ingrid kezelt le és vágott vissza. Fura módon tetszett a poén ezért egy kicsit fel is kacagtam. Na végre, valaki akinek van humora.
Eztán kiderült, hogy mégis van tömegközlekedés. Szinte minden van, ami a mi világunkban.
A mágus már mint egy pók, kezdte meg szőni tervei fonalait, de én mondtam neki:

- Ne haragudj, Kapitány a főnök, ez lett megbeszélve. Majd ő elmondja mit is teszünk...

Intettem rendre, hisz az elején azt beszéltük, hogy ő lesz a Führer. Tehát, akkor most is legyen az. Mondja meg ő mit tegyünk.
S a tekintetem a Kapitány felé fordítottam. Közben stílusosan a csípőmön volt a kezem.
Igazat megvallva, már én sem értem miért mondtam az előbbit, nem tök mindegy?? Csak jussunk haza...


_________________
Theresa Stone------Vetlanda------Colona Walding------Vara Vallis------Iris Demargon------Amazon------Wilda Huang --Esther Lake
Auaritia
Auaritia
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 378
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Aug. 23.

Karakteradatok
Főkarakter: Auaritia
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

A világ jövője (A Kígyó Csókja) - Page 6 Empty Re: A világ jövője (A Kígyó Csókja)

Témanyitás by Lady Gaia-Vell Pént. 27 Jún. 2014, 09:38

Résztvevők: Albert Shear, Jonathan Holmes és Auaritia
Következő körváltás: 2014. május 30. (hétfő)

A hatalmas majdnem a félsziget teljes déli részét elfoglaló palotát nézte Ingrid is, láthatóan ő sem nagyon látta korábban, a műholdképek pedig soha sem tudnak semmiről sem olyan impozáns képet adni, mint amilyenek valójában. Ahogyan Auaritia felnevetett az utcán hangosan mindenki, aki ott volt a közelben és hallotta ezt a kisebb csoportra szegezte a tekintetét. Az eddig is feltűnt mindenkinek, hogy nagyon kulturáltak voltak a helyiek, nem voltak hangosak, egymással is csak halkan beszéltek, hogy ne hallja meg más, semmi hangoskodás, nem kiabáltak egymással, nem nevettek hangosan. Ez már a piacon is látszott részben. Emiatt olyan gyűlölködő tekintettel néztek a csoportra, hogy már-már kellemetlen volt mindenkinek. Még Ingrid is így nézett rá, majd válaszolt Holmes szavaira.
- Legfelül – bökött a fejével a legmagasabb toronyra. – A palotakomplexum nagy része a lakóknak is látogatható, főleg az alsóbb helyek.
Hamarosan hátulról egy hang szólította meg őket.
- Elnézést hölgyem – mondta a férfihang.
Ha a társaság hátrafordult egy egyenruhás tiszt volt.
- Ön megsértette a IV. számú törvény, hetvenharmadik paragrafusát. A büntetéssel bizonyára tisztában van, harmincezer dollár, illetve harminc nap elzárás. Ha nem tudja megfizetni a kiszabott összeget, akkor kilencven nap közmunka és ezen időre is a börtönben marad. Kérem kövessen, hogy elkísérhessem az őrszobára.

_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
A világ jövője (A Kígyó Csókja) - Page 6 AZMJc6k
Lady Gaia-Vell
Lady Gaia-Vell
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 2530
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 65
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3180-felicia-paran https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A világ jövője (A Kígyó Csókja) - Page 6 Empty Re: A világ jövője (A Kígyó Csókja)

Témanyitás by Auaritia Szomb. 28 Jún. 2014, 09:55



A halk kacajom, mert igazán halk volt, mert annyira nem volt vicces, de mégis ennek ellenére mindenki szúrós tekintettel nézett rám. Nem értem, itt még nevetni sem lehet, megjegyzem ennél tudok hangosabban is nevetni. Ingrid is beszállt a buliba és ő is szúrós tekintettel mért végig. Jajj, de kellemetlenül érzem magam, ejnye-bejnye. Körülnézve valahogy itt mindenki, szigorú rend szerint élt, ezek beszabályozott, csökött embereknek tűnnek. Kíváncsi lennék, mennyire ronthatóak meg?
Felbökött a fejével a toronyra, amire automatikusan én is felnéztem. Megpróbáltam megállapítani milyen magas lehet. Eközben egy férfi lépett hozzánk és mondta.

- Ön megsértette a IV. számú törvény, hetvenharmadik paragrafusát. A büntetéssel bizonyára tisztában van, harmincezer dollár, illetve harminc nap elzárás. Ha nem tudja megfizetni a kiszabott összeget, akkor kilencven nap közmunka és ezen időre is a börtönben marad. Kérem kövessen, hogy elkísérhessem az őrszobára.

Fogalmam sem volt, hogy vajon ez kinek szólt, nem volt egyértelmű, bár a látszat alapján Ingridnek mondta. Mégis mit tett ez a lány? Nem értem, mit sértett meg? Mindenesetre nem szólok, csak hallgatom. Valószínű, hogy elviszik Ingridet. Utána megyünk vagy folytatjuk nélküle? Mindkettő csábítónak hangzik...



A hozzászólást Auaritia összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. 02 Júl. 2014, 12:35-kor.

_________________
Theresa Stone------Vetlanda------Colona Walding------Vara Vallis------Iris Demargon------Amazon------Wilda Huang --Esther Lake
Auaritia
Auaritia
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 378
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Aug. 23.

Karakteradatok
Főkarakter: Auaritia
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

A világ jövője (A Kígyó Csókja) - Page 6 Empty Re: A világ jövője (A Kígyó Csókja)

Témanyitás by A Misztikus Pókember Vas. 29 Jún. 2014, 01:18

A vihar szelei tombolni készülnek, bár még csöndes a víz és csak az égen gyülekeznek a sötét baljóslatú fellegek, Ingrid egyenesen a zátonyra bök a hajókerék mögül, Kapitányunk még mindig néma magányba burkolózik, a démonnőnk lassan az árbochoz kötözi magát és ólmot öntet a fülébe, én meg a vitorlafeszítő kötélbe kapaszkodok, azzal a mentséggel és kifogással, hogy segítek a kormányzásba, közben ujjaim görcsösen ragadják a biztonságot jelentő kötelet. Egyszer elérjük az a vihart és a zátonyt is, ki kell addig valamit találnunk. Magamtól nem kockáztatnék, de egy ügyes és gyors teleportvarázslatot felvetnék a csapat előtt, vagy saját segítségemet ajánlanám fel ebben.
~ Nem fogunk tudni csak úgy besétálni, valahogyan ki kell játszanunk a védelmet és gyorsnak is kell lennünk.
Alapos katonai terv hiányában fel is vetném a gyors megoldást, Alexandros példáját követve elvágva a bonyodalmat, de a bonyodalom megelőz. A két őrre nézek, színészi nyugodtsággal, aztán vissza a démonnőre. Oldalra pillantok Kapitányra és Ingridre, de ezúttal nem engedélyért, kezembe veszem a helyzetet.
- Jó napot uram! Köszönöm a többiek nevében is, hogy intézkedik. A hölgy akaratunk ellenére csatlakozott a társaságunkhoz, hangos volt és félre is beszél. Kérem vigye el innen.
A korábbi őrmester helyett új álcát vetek be, a valódi szemétládát. Az őrrel nyugodtan, tisztelettudóan beszélek. Természetesen mindent tagadok, ha démonka próbálna azzal megmenekülni, hogy elárul minket. Nem nagyon fog hiányozni, nem okos lépés, de talán a legjobb ebben a helyzetben, vigyék csak, mire rájönnek már rég nem leszünk itt.
A Misztikus Pókember
A Misztikus Pókember
6. szint - 14 kredit

Hozzászólások száma : 541
Hozzászólások régi : 981
Korábbi szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 11.
Tartózkodási hely : New York

Karakteradatok
Főkarakter:
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

A világ jövője (A Kígyó Csókja) - Page 6 Empty Re: A világ jövője (A Kígyó Csókja)

Témanyitás by Albert Shear Hétf. 30 Jún. 2014, 00:07

Albert szabadjára engedte az események menetét. Hagyta, hogy Holmes átvegye egy kicsit az irányítást. Működött is a dolog. Bejutottak, tovább haladtak és már Ingrid sem volt olyan rossz bőrben. Ő pedig csak nézte az eget, a várost. A nyüzsgés, a modern technológiák és az egész városrészből sugárzó nyomasztó légkör teljes letargiába taszította. A térre lépést követő események, gyorsvonatként száguldottak el mellette. A démonka is felfedezte a hatalmi űrt és elkezdett beszélni, meg hangoskodni. Ennek a helyi erők nem igazán örültek. Csak miután az őr megszólította őket, akkor tűnt csak fel neki, hogy mindenki csendben van. Már nyitotta volna válaszra a száját, de Holmes gyorsabb volt és közel került ahhoz, hogy mindent elrontson. Albert bal kezének kisujja megrándult, de atyai, mély hangon válaszolt az őrnek.
-
Így van. - helyesel azonnal, megerősítve a másik férfi szavait még bólogatással is. - A hölgy az AKARATA ellenére csatlakozott hozzánk. És a félrebeszélés és a hangoskodás miatt kell előállítani. S bár fiatal barátom szeretné másra bízni, szeretném, ha mi állíthatnánk elő.

_________________
Quis custodiet ipsos custodes? ~ Britannia kapitány ~

Az igazi férfi nem hősködik a fegyverrel, hanem diszkréten viseli, és bölcsen használja. - B.G. ~ Albert Shear ~

Just keep your head down a few more minutes and you're out of this. ~ Mallory Danica Walsh ~

Rendszerben látni és gondolkodni. Az a modern művészet. ~ Madeleine Eleanor Delacourt ~

Kiss, kiss, bang, bang ~ Tariq Kudrjawizki ~
Albert Shear
Albert Shear
8. szint - 18 kredit

Hozzászólások száma : 730
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 07.
Age : 43
Tartózkodási hely : New York

Karakteradatok
Főkarakter: Albert Shear
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

A világ jövője (A Kígyó Csókja) - Page 6 Empty Re: A világ jövője (A Kígyó Csókja)

Témanyitás by Lady Gaia-Vell Hétf. 30 Jún. 2014, 08:49

Résztvevők: Albert Shear, Jonathan Holmes és Auaritia
Következő körváltás: 2014. július 3. (csütörtök)

Az őr szavai után Ingrid egy kissé odébb lépett mutatva, hogy engedi azt, hogy az őr tegye a dolgát. Ami eddig Auaritia-nak nem tűnt fel, hogy az őr nem Ingridhez szólt, hanem hozzá, hiszen ő volt az egyetlen, aki nevetett az utcán. A társainak ez feltűnt, csak a démon volt az egyetlen, aki nem fogta fel. Az őr megvárta, amíg a két férfi elmondta a szavait, aztán mit sem törődve Albertével közelebb lépett Auaritia-hoz és egy erős mozdulattal kényszerítette hátra a nő kezét, hogy megbilincselje azt, e közben válaszolt.
- A felettese helyesen járna el – mondta az őr Albertnak. – Ugye nem kell emlékeztetnem és bepanaszolnom önöket a feletteseiknél? Ez nem a palotaőrség feladata, hanem a városőröké is. Szóval kérem hagyják azt, hogy végezzem a dolgomat. Ha nem engedik értesítem az őrségük parancsnokát és önöket is bezáratom a törvény embereinek akadályozásáért.
Így jobban megnézve a férfin levő egyenruhának más a szabása és a mintázata jó néhány helyen, mint az, amit Albert és Holmes viselt. A férfi pedig türelmetlenül nézett a két őrnek öltözött férfira és megrántotta egy kicsit Auaritia karját jelezve, hogy a másikat is húzza hátra és ne ellenkezzen a törvény emberével.

//Huh most tűnt csak fel, hogy egész júniusban májusi volt a dátumozás, elnézését érte…//

_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
A világ jövője (A Kígyó Csókja) - Page 6 AZMJc6k
Lady Gaia-Vell
Lady Gaia-Vell
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 2530
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 65
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3180-felicia-paran https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A világ jövője (A Kígyó Csókja) - Page 6 Empty Re: A világ jövője (A Kígyó Csókja)

Témanyitás by Albert Shear Kedd 01 Júl. 2014, 17:42

Albert nagyot sóhajt. Megcsóválja a fejét, beleharap alsó ajkába és lesüti a tekintetét. Nem túl kis termete ellenére arcára a gyermeki szomorúság ül ki. Sóhajt még egyet, a hatás kedvéért, majd kissé vizenyős szemekkel tekint vissza a városi őrség rangidős tisztjére.
-
Tizenöt év. Ennyit szolgáltam mindenféle beosztásban és minőségben. Ma van az utolsó napom. Tegyék meg nekem azt a szívességet, hogy elengedik velem ezt az őrizetest. Méltó megkoronázása lenne a pályafutásomnak, ha én állíthatnám elő, az én nevem szerepelhetne a vádemelési és egyéb papírok hasábjain. - Albert megpróbált még kisebb és szánalmasabb benyomást kelteni. Jobb lábát kicsit hátrébb, a balt előrébb tolta. Hogy kisebbnek tűnjön a teste súlypontját a hátsó lábára helyezi. Törzsét is behajlítja kissé. Reménykedik a másik fél, a két őr, jóindulatában. Nagyon nem szeretné most elveszíteni a démonka és nyelve feletti kontrollt.

_________________
Quis custodiet ipsos custodes? ~ Britannia kapitány ~

Az igazi férfi nem hősködik a fegyverrel, hanem diszkréten viseli, és bölcsen használja. - B.G. ~ Albert Shear ~

Just keep your head down a few more minutes and you're out of this. ~ Mallory Danica Walsh ~

Rendszerben látni és gondolkodni. Az a modern művészet. ~ Madeleine Eleanor Delacourt ~

Kiss, kiss, bang, bang ~ Tariq Kudrjawizki ~
Albert Shear
Albert Shear
8. szint - 18 kredit

Hozzászólások száma : 730
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 07.
Age : 43
Tartózkodási hely : New York

Karakteradatok
Főkarakter: Albert Shear
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

A világ jövője (A Kígyó Csókja) - Page 6 Empty Re: A világ jövője (A Kígyó Csókja)

Témanyitás by Auaritia Szer. 02 Júl. 2014, 13:03



Az őr úgy látszik hozzám beszélt. Igen a városban csend volt, senki sem beszélt. Ém persze normál hangerővel hangosnak számítottam, hogy nem szúrtam ki...
A mágus barátunk mentette a bőrét és egyből bemajrézott. Igaza volt, én is ugyanezt tettem volna vele. Viszont amire nem számítottam, hogy a Kapitány a védelmemre kelt. Hős lovagom. Ingridet úgy látszik nem igazán érdekelte a sorsom.
Az őr erősködik, hogy elvigyen.
Nem tudom, hogy alakul, de a Kapitány kitartóan megvéd. Örülök neki, hogy jófej. A mágus bizonyára kitart az mellett, hogy el kel engem távolítani.
Kedves és nyájas hangon mondom az őrnek:

-Kérem uram, ne haragudjon. Kicsit elragadtattam magam. Máskor nem fordul elő

Ha a sors hullámai összecsapnak felettem és úgy alakul, hogy elvisznek, akkor engedelmeskedek és hagyom.
Nem vonok le tanulságot az esetből, ők is beszéltek, ugyanolyan hangerőn, én magam sem kiabáltam, akkor vajon miért engem csuknak le?


_________________
Theresa Stone------Vetlanda------Colona Walding------Vara Vallis------Iris Demargon------Amazon------Wilda Huang --Esther Lake
Auaritia
Auaritia
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 378
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Aug. 23.

Karakteradatok
Főkarakter: Auaritia
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

A világ jövője (A Kígyó Csókja) - Page 6 Empty Re: A világ jövője (A Kígyó Csókja)

Témanyitás by Lady Gaia-Vell Csüt. 03 Júl. 2014, 09:28

Résztvevők: Albert Shear, Jonathan Holmes és Auaritia
Következő körváltás: 2014. július 6. (vasárnap)

- Megkoronázása? – kérdezte a férfi megvetéssel az arcán. – Ha magának az elitek elitjéből, nemesként az megkoronázás, ha lealacsonyodva a pórt foghat el…
Igencsak furcsán kezdte méregetni a társaságot ezek után, Albertnek is leeshet, hogy miért. Ők maguk uralkodói terültet védtek, mármint akiket lakapcsoltak, a helyet is egyből a börtönnek mondták, ahova el kellett volna vinni akkor Ingridet. Nem lehetett valóban valószínű, hogy egy uralkodói tiszt, katona civilekkel foglalkozik. Auaritia könyörgése, rimánkodása sem volt éppen a legjobb, az őr keze lendült és lekevert ez akkora pofont a nőnek, hogy ismét felszakadt az ajka és az ütés erejétől térdre zuhant.
- Tanuld meg végre, hogy hol van a helyed asszony! – mondta. – Nem szólasz meg a nemesi őrök közelében, hacsak ők nem adnak engedélyt!
Ezek után fordult vissza Albert felé a férfi.
- Ha magának ez örömet okoz, nem vitatkozhatom uram – mondta. – De ezen esetben el kell, hogy kísérjem önöket a legközelebbi fogdához a városban, hogy ott bezárhassuk.
A hangján érezhető volt, hogy ennél kevesebbe nem fog belemenni és Auaritia korábbi szavai sem segítettek ebben, illetve az is, hogy ez volt a szabály és ebből nem engedhet a férfi.

_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
A világ jövője (A Kígyó Csókja) - Page 6 AZMJc6k
Lady Gaia-Vell
Lady Gaia-Vell
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 2530
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 65
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3180-felicia-paran https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A világ jövője (A Kígyó Csókja) - Page 6 Empty Re: A világ jövője (A Kígyó Csókja)

Témanyitás by Albert Shear Szomb. 05 Júl. 2014, 23:58

Albert kicsit megnyugszik. Hátsó lábas alapállásból újra kihúzza magát. Elmosolyodik a másik őrön. ~ Nemesek. Elit elitje. Aztán közben beszólogatsz, meg hatáskörökről vitázol. ~ fortyog magában egy keveset, miközben bólint egy erőteljeset. Közben társaira tekint lopva, reméli senki sem kezd el újra magánakcióba és nem súlyosbítja a helyzetüket. Albert már kész tervvel rendelkezik. A legközelebbi sikátorban fogja összetörni a városi őrök legkotnyelesebb tagjait. A bólintás után megveregeti a városi őr vállát.
-
Ez csak természetes. Magunk is arra tartottunk. Én mondjuk a saját őrszobánkra akartam kísérni, hogy fogással zárjam a napot. De hát a szabály, az szabály. - Mondja kedélyesen és szélesen elmosolyodik. - Kísérik maguk? Én kicsit mára elfáradtam...csak önök után uram. - Arra azért vigyáz, hogy hangjával ő maga ne sértse meg a csendrendeletet.

_________________
Quis custodiet ipsos custodes? ~ Britannia kapitány ~

Az igazi férfi nem hősködik a fegyverrel, hanem diszkréten viseli, és bölcsen használja. - B.G. ~ Albert Shear ~

Just keep your head down a few more minutes and you're out of this. ~ Mallory Danica Walsh ~

Rendszerben látni és gondolkodni. Az a modern művészet. ~ Madeleine Eleanor Delacourt ~

Kiss, kiss, bang, bang ~ Tariq Kudrjawizki ~
Albert Shear
Albert Shear
8. szint - 18 kredit

Hozzászólások száma : 730
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 07.
Age : 43
Tartózkodási hely : New York

Karakteradatok
Főkarakter: Albert Shear
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

A világ jövője (A Kígyó Csókja) - Page 6 Empty Re: A világ jövője (A Kígyó Csókja)

Témanyitás by Lady Gaia-Vell Vas. 06 Júl. 2014, 00:09

Résztvevők: Albert Shear, Jonathan Holmes és Auaritia
Következő körváltás: 2014. július 9. (szerda)

Albertnek szerencséje volt és senki sem kezdett magánakcióba, Ingridet pedig eddig, amíg igazából nem kereste észre sem vette, hogy ott van velük. Mintha a páncélja védekező és rejtőző üzemmódba került volna, csak akkor tűnt fel az ott léte, ha kifejezetten keresték. A kis városi őr pedig azon, hogy Albert kihúzta magát megszeppent és már nem volt olyan nagy arca, mint pillanatokkal korábban. A férfi remekül használta ki a most szerzett információkat arról, hogy a palotaőrség milyen feladatokat lát el.
- Természetesen uram – mondta a férfi.
Nem akart vitatkozni, vagy talán nem is mert. Így az őr vezetésével indultak el, ha Auaritia nem ellenkezik, akkor nem bilincselik meg, de ha megteszi, akkor igen. Néhány sarkot haladtak, úgy valahol az egész út végén egyvonalban lehettek az egykori Central Park, avagy AIMville közepének magasságával. Eddig jöttek visszafelé a sugárúton, ahol voltak, onnan pedig tovább négy sarkot keleti irányba. Itt a magas épületek között egy alacsonyabb igencsak védett épületet láthatott meg mindenki. A rendőrség épületét.
A világ jövője (A Kígyó Csókja) - Page 6 Police_station_by_j_humphries-d631hbt
Nem messze a bejárattól a férfi megállt és Holme-ra, illetve Albertra nézett.
- Bejönnek hitelesíteni az adatokat, vagy már mi végezzünk mindent uram?

//Köszi, hogy írtál, így tudok itt váltani.//

_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
A világ jövője (A Kígyó Csókja) - Page 6 AZMJc6k
Lady Gaia-Vell
Lady Gaia-Vell
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 2530
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 65
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3180-felicia-paran https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A világ jövője (A Kígyó Csókja) - Page 6 Empty Re: A világ jövője (A Kígyó Csókja)

Témanyitás by Auaritia Vas. 06 Júl. 2014, 11:47



Az őr egy maflással jutalmazta könyörgésem. Újabb pofon, újabb térdre esés. Hát, kiskoromban nem kaptam ennyi pofont mint most. Nem mintha lett volna kiskorom...
A férfi és a Kapitány beszédbe elegyednek. A vezetőnk, próbál megvédeni. Milyen nemes. Na, egyből máshogy állok hozzá.
Minden esetre nem ellenkezem, mert nagyon úgy néz ki elvisznek.
Kis idő után a rendőrséghez érünk, közben azon gondolkodom, vajon miért pont engem szólt meg? Lehet nő vagyok, és ez itt bűn? Beszélni?
A rendőrségen, hogy miként alakul a sorsunk, arra kíváncsi leszek. Egyenesen a kígyó fészkébe jöttünk...


_________________
Theresa Stone------Vetlanda------Colona Walding------Vara Vallis------Iris Demargon------Amazon------Wilda Huang --Esther Lake
Auaritia
Auaritia
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 378
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Aug. 23.

Karakteradatok
Főkarakter: Auaritia
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

A világ jövője (A Kígyó Csókja) - Page 6 Empty Re: A világ jövője (A Kígyó Csókja)

Témanyitás by Albert Shear Szomb. 12 Júl. 2014, 09:37

Albert sokáig várt a terve kivitelezésére alkalmas helyszínre, de egy sem akadt a széles sugárúton. Azonban nem adta fel. A fejében pörögtek a gondolatok, tervezett, mint egy sakk játszmában. Valamikor olvasott az ilyetén tervezés matematikájáról, a grafokról. Most ezen tudása mentén próbált több variációt kidolgozni a közeljövőre nézve. Ez egészen addig tartott, amíg meg nem pillantották a rendőrség épületét. Albert finoman oldalba bökte Holmesot, majd akcióba lendült. Bal lábával kitámasztott, majd jobb térdét felhúzva előre lendült, hogy egy jól irányzott rúgással ledöntse az egyik rendőrt a lábáról. A következő mozdulatával, amikor már jobbja is stabilan a földön állt, rántotta is élő a kardját azzal a szándékkal, hogy ugyan azzal a mozdulattal levágja a másik rendőrt.

_________________
Quis custodiet ipsos custodes? ~ Britannia kapitány ~

Az igazi férfi nem hősködik a fegyverrel, hanem diszkréten viseli, és bölcsen használja. - B.G. ~ Albert Shear ~

Just keep your head down a few more minutes and you're out of this. ~ Mallory Danica Walsh ~

Rendszerben látni és gondolkodni. Az a modern művészet. ~ Madeleine Eleanor Delacourt ~

Kiss, kiss, bang, bang ~ Tariq Kudrjawizki ~
Albert Shear
Albert Shear
8. szint - 18 kredit

Hozzászólások száma : 730
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 07.
Age : 43
Tartózkodási hely : New York

Karakteradatok
Főkarakter: Albert Shear
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

A világ jövője (A Kígyó Csókja) - Page 6 Empty Re: A világ jövője (A Kígyó Csókja)

Témanyitás by A Misztikus Pókember Vas. 13 Júl. 2014, 17:14

A vezetést visszaadom a Kapitány kezébe, aki kicsit viharvertnek és széltépettnek látszik. Arra számítottam, hogy ennyi idő után gyorsan repülni hagyja a madárkát és gyorsan sietünk a trónterembe megszerezni a testet, amíg a madárka nem csicsereg túl sokat, vagy ha csicsereg is gyorsabbak vagyunk. Nem is szólok én bele a vitába, csak legszívesebben az arcomat fognám, ez így nem lesz jó. Követem amíg lehet, a rendőrség épületéig ahol már forróbb a terep annál, hogy nekiálljunk harcolni, de hiába a Kapitány a lekardozás elvét követi, amiatt kerültünk ide. Érzem a bökést és már tudom is mi jön, nem ellenkezem. Hátrapillantok Ingridre, keresem a szememmel és egy segélykérő pillantást vetek rá, kicsit biccentem a fejem, hogy nyomatékosítsam a dolgot. Előkapom a kardom, fél gyakorlott mozdulattal pörgetem meg ujjaim között és látok munkának. Nem akartam egyáltalán vagdosni, de ha már muszáj, akkor hasznosan fogom eltölteni ezek a perceket.
~ A Kapitány jól harcol, lefegyverzi az őröket, én inkább összpontosítok a nagyobb megoldandó problémára. Ma nem csak Védelmező, de démonvadász is leszek.
A lelkiismeret maradék láncait is letépve magamról hirtelen látom, hogy végig nem egy nő állt előttem, hanem valami egészen más. Hátulról megragadom a démonnő vállát és egy elegáns mozdulattal áttolom a kardot a mellkasán. Lehetőleg szívtájékon szúrok és jó erősen, kicsit emelem is a kardot a démonnal, hogy biztosra menjek, utána a földre ejtem a testet, kihúzom a véres pengét és fordulok is sarkon. Remélem Ingrid eddig kitalál valamilyen menekülési tervet, ha nem magamnak kell alkotnom. Mindjárt Morgana börtönében leszünk, van egy olyan érzésem, jobb lesz gyorsan mozogni.
A Misztikus Pókember
A Misztikus Pókember
6. szint - 14 kredit

Hozzászólások száma : 541
Hozzászólások régi : 981
Korábbi szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 11.
Tartózkodási hely : New York

Karakteradatok
Főkarakter:
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

A világ jövője (A Kígyó Csókja) - Page 6 Empty Re: A világ jövője (A Kígyó Csókja)

Témanyitás by Lady Gaia-Vell Hétf. 14 Júl. 2014, 08:54

Résztvevők: Albert Shear, Jonathan Holmes és Auaritia
Következő körváltás: 2014. július 17. (csütörtök)

Ahogyan Holmes odafordult Ingridhez és kereste őt láthatta, hogy a nő nem akarta elhinni, hogy Albert mire készül. A nyílt utcán voltak, pár méterre az őrség épületétől, egy utcán, amin emberek mászkáltak és nagyon halkan beszélgettek, már aki beszélgetett, a legtöbben csak magukban sétáltak. Ingrid megrázta a fejét, hogy ne tegyék, ez öngyilkosság, de eddigre késő volt. Ő nem kívánt részt venni ebben és látható volt, hogy hátrébb húzódott. Albert pedig ebben a pillanatban már támadott is. mivel a két rendőr nem volt erre közel sem felkészülve könnyedén végretudta hajtani, amit akart. Az emberek közül többen felsikoltottak és egymást taposva kezdtek menekülni. Holmes pedig a démonnőre támadott és szúrt. Noha a szívére készült, de valaki nekirohant a démonnőnek, így megrándult és odébb mozdult, ennek köszönhetően Holmes csak a bal vállát a kulcscsontnál szúrta keresztül a karddal, súlyos, de nem halálos sérülést okozva neki. A gondok ekkor kezdődtek a rendőrség épületén megannyi védelmi berendezés aktiválódott és az utca talajából is össze-vissza minden irányban sentry gun-ok emelkedtek ki és minden fegyver az Albert és Holmes párosra szegeződött.
- Ejtsék le a fegyvert ott, ahol vannak és feküdjenek a földre! – hallatszott egy gépies hang. – Ha nem teszik azonnal tüzet nyitunk.
Valóban csak két másodperce volt a férfinak, ha ezen idő alatt nem ejtették el a kardjukat, akkor minden sentry gun tüzet nyitott kettejükre.

_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
A világ jövője (A Kígyó Csókja) - Page 6 AZMJc6k
Lady Gaia-Vell
Lady Gaia-Vell
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 2530
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 65
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3180-felicia-paran https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A világ jövője (A Kígyó Csókja) - Page 6 Empty Re: A világ jövője (A Kígyó Csókja)

Témanyitás by Albert Shear Hétf. 14 Júl. 2014, 22:44

Albert a saját meglepetésszerű támadásának sikerén nem, Holmes, látszólag értelmetlen tettén azonban meglepődik. Hirtelen nem tudja hová tenni a férfi reakcióját, miközben ő maga egészen eddig azon dolgozott, hogy mind a négyen életben és kvázi egy csapatban maradjanak. Azonban nem hibáztatja a másik férfit. Küldetésük elején Albert is megpróbált végezni egy tarsukkal. Holmes is valószínűleg úgy gondolta, hogy a csapatnak így lesz a legjobb. Az ilyen irányú gondolatok azonban lefoglaltak Albertet a figyelmeztetés idejére. Így nem eszbol, hanem izommemóriából cselekedett. Fegyverét nem engedte el, viszont kitérő mozgást végzett, miközben szeme menekülő utat keresett. Ha talált, egyenesen annak az irányába iramodik.

_________________
Quis custodiet ipsos custodes? ~ Britannia kapitány ~

Az igazi férfi nem hősködik a fegyverrel, hanem diszkréten viseli, és bölcsen használja. - B.G. ~ Albert Shear ~

Just keep your head down a few more minutes and you're out of this. ~ Mallory Danica Walsh ~

Rendszerben látni és gondolkodni. Az a modern művészet. ~ Madeleine Eleanor Delacourt ~

Kiss, kiss, bang, bang ~ Tariq Kudrjawizki ~
Albert Shear
Albert Shear
8. szint - 18 kredit

Hozzászólások száma : 730
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 07.
Age : 43
Tartózkodási hely : New York

Karakteradatok
Főkarakter: Albert Shear
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

A világ jövője (A Kígyó Csókja) - Page 6 Empty Re: A világ jövője (A Kígyó Csókja)

Témanyitás by Auaritia Kedd 15 Júl. 2014, 12:08

Az élet megannyi meglepetést tartogat egy embernek. Első szerelem, házasság, gyerekek. DE vajon egy démon számára mit tartogat a jövő? Kín és keserv? Ne hiszem...a véletlenek  játszmája, hogy a  gonosz örökre a földön marad Amíg egy ember is él  ő mindig létezni fog. A meglepetést a Kapitány okozta, először azzal, hogy megpróbált megmenteni, aztán azzal amit utána tett. Az események gyorsan követték egymást, Ingrid fejmozgása, a vezetőnk gyors támadása...kitört  a pánik. Minden a feje tetejére állt. Majd hirtelen  nyomást éreztem a kezemen. A mágus karja volt, egyenesen a karomba hatolt. Persze nem oda célzott, ha egy ember nem  lökődik nekünk, akkor a szívemre ment volna.
Hirtelen lefegyverezve találták magukat. Én a földre estem. S most, hogy nem volt szabad mozdulniuk,  megpróbáltam egy kisebb lökéshullámot indítani a kezemből a mágus felé. Persze a jó kezemmel. Ha minden  jól megy, a sentry gun-ok lelövik, mert megmozdult. Én persze tettetem a civilt, hátha elhiszik, hogy megtámadott, majd ha elengedtek kiszabadítjuk Ingriddel a Kapitányt...

_________________
Theresa Stone------Vetlanda------Colona Walding------Vara Vallis------Iris Demargon------Amazon------Wilda Huang --Esther Lake
Auaritia
Auaritia
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 378
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Aug. 23.

Karakteradatok
Főkarakter: Auaritia
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

A világ jövője (A Kígyó Csókja) - Page 6 Empty Re: A világ jövője (A Kígyó Csókja)

Témanyitás by Lady Gaia-Vell Csüt. 17 Júl. 2014, 09:18

Résztvevők: Albert Shear, Jonathan Holmes és Auaritia
Következő körváltás: 2014. július 20. (vasárnap)

Auaritia most sem tanult abból, hogy ennek a testnek voltak hátrányai és már nem volt démonúrnő. Az elmúlt napokban nem egyszer vesztette eszméletét amiatt, hogy súlyos sérüléssel próbálta a képességeit feszegetni. Egy gyenge lökéshullámra telt csak tőle és elvesztette az eszméletét a súlyos sérüléstől és a sokktól, amibe a szervezete került. Holmes szinte meg sem érezte a lökést, még látta, hogy Kapitány próbált menekülni valamerre, de nem sok eséllyel, három ütést érzett egyszerre a hátában és ugyanennyit a gyomrában, arra sem volt ideje, esélye, hogy megnézze, hogy mi okozta ezt, minden elsötétült. Albert próbált kitérni, az első lövések elől még sikerült is, de túlságosan is sok helyen voltak a sentrygun-ok, egymást tökéletesen lefedve, bár merre indult újabbak emelkedtek ki a földből. Hátra pedig nem figyelt annyira, vagyis lehetetlen volt minden irányba, így egy idő után belé is belécsapódtak a lövedékek, a kapitányi testpáncélját is átvíve. Ő is eszméletlenül terült el a földön.

Mikor a trió magához tért, ami talán meglepetés volt a beszerzett sérülések fényében kemény márványpadlón feküdtek, a kezeik és lábaik bilincsben, ami a mögöttük levő falhoz volt rögzítve. Furcsa mód a sérüléseik elmúltak, nem volt rajtuk egy karcolás sem, de ahol megsérültek és a ruhák is sérültek azoknak a lyuka megmaradt, egyedül Albert ruházata volt az, ami rendbe hozta magát, ahogyan szokta is tenni. A helység, ahol voltak hatalmas magasságokkal rendel, rengeteg oszlop látszott, jobbra el a társaságtól középvonalban egy trónszék látszott mögötte gyönyörű fényeket átbocsátó ablak. A társasággal pontosan szemben a terem közepén egy csontokkal kitett emelvény, aminek a közepén egy lándzsa, arra egy női test volt ráhúzva, hasonló színekben, mint Albert Kapitányi ruhája, csak ezen még ott volt Lionheart mintázata is, a tetem múmiává aszalódott, de a szőke haja még látszott, az előző Britannia Kapitány, aki miatt nem működik a realitás és időutazás. Így realizálhatta a hármas, hogy Morgan tróntermében voltak.
A világ jövője (A Kígyó Csókja) - Page 6 Jupiter-ascending-throne-room-mila-kunis

_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
A világ jövője (A Kígyó Csókja) - Page 6 AZMJc6k
Lady Gaia-Vell
Lady Gaia-Vell
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 2530
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 65
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3180-felicia-paran https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A világ jövője (A Kígyó Csókja) - Page 6 Empty Re: A világ jövője (A Kígyó Csókja)

Témanyitás by A Misztikus Pókember Kedd 22 Júl. 2014, 23:59

Az egész színházi jelenet túl gyorsan, eget rengetően zajlódik le ahhoz, hogy bármit is tehessek. Sodródok az árral a lassított jelenetek között, torkomban kalapál életet adó szívem, mégsem mozdulok. A kardot sem engedem el, a felszólítás is csak fülem rezgeti, de tudatomba ez nem jut el.
~ A Kapitány tévedett és megint csúnyán ~ röppen át fejemen a gondolat.
Érzem a lövéseket és elkönyvelem, hogy itt a méltatlan vég. Testem még a földre zuhan elmémben, de azt már nem érzem, mert körbe ölel a halál fekete leple, minden hidegségével. Még egy tévedés. A halál nem visz magával, kinyílnak a szemeim és levegőt veszek. Történt már ilyen, gyakorlottan nézek körül és próbálom kitalálni mi történhetett. Sok találgatás nem is kell, kábítólövedékkel lyuggattak ki, és Alana vagy Doom a trónterembe hozatott. Lehet a tervről is tudnak, de ez kevéssé valószínű, egyszerű vallatás rémlik fel, miután itt hagynak a láncokon meghalni. Baljós végzetként van elénk rakva a csontemelvényen lévő hulla. Méltatlan vég egy nőhöz, vagy bárkihez, az már biztos, hogy nem a Kapitány másik énje ez, a társára jobban hasonlít a szőke tincs. A rossz oldal nagyravágyó fellengzőssége még jól is jöhet, ha nem maradunk itt örökre.
~ Pont a trónterembe hoztak. Ennél közelebb nem is lehetnénk.
Megpróbálom végigmozgatni a végtagjaim, testem, kipróbálni mennyit engednek a láncok, bilincsek, van-e elektrosokk vagy más visszatartó erő. Ha a többiek még nincsenek maguknál, őket próbálom ébresztgetni. Egyedül kevés vagyok egy ilyen trükkhöz. Nem felejtem el a szokásos lépéseket sem, megnézem, hogy valamilyen módon ki tudok-e magamtól szabadulni, van-e nálam bármilyen tárgy vagy egyéb kézzel fogható dolog ami segíthet. Túl sokat nem várok gyenge próbálkozásaimtól, azonban tétlenül sem lóghatok várva, hogy a helyzet megoldja saját magát. Szép gyerekmese lenne.
A Misztikus Pókember
A Misztikus Pókember
6. szint - 14 kredit

Hozzászólások száma : 541
Hozzászólások régi : 981
Korábbi szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 11.
Tartózkodási hely : New York

Karakteradatok
Főkarakter:
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

A világ jövője (A Kígyó Csókja) - Page 6 Empty Re: A világ jövője (A Kígyó Csókja)

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

6 / 8 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.