A polgármesteri iroda

2 / 2 oldal Previous  1, 2

Go down

A polgármesteri iroda - Page 2 Empty Re: A polgármesteri iroda

Témanyitás by Thorhalla Hétf. 06 Május 2013, 16:38

- Nincs tudomásom róla, hogy kiket hívott meg az alelnök a találkozóra – mondta Aegis-nek.
Ahogyan Johanne távozott a helységből ismét felkelt, az illem diktálta számára, hogy ne maradjon ülve egy hölgy távozásánál. Ilyen esetekben mutatkoztak meg nála talán a legjobban az Einartól öröklött vonások. Biccentett a belépő Albertnak is, igen őt ismerte már, nem egyszer dolgozott a férfi nekik azalatt, amíg a démonok itt voltak. Már mondta volna, hogy ő ráér és nyugodtan a többiekkel foglalkozhat előbb az alelnök, de amikor a székre mutatott, hogy üljön le megadta magát.
Úgy látta, hogy az alelnök nincs tisztában azzal, hogy milyen a rendőrség szerepe itt a városban és arról sem, hogy létezik olyan csapat, amit ő említ. Még az előző polgármester rendelte el ennek létrehozását.
- A rendőrség rendelkezik szuperhumán különítménnyel és ügyosztállyal, több mint két éve már. Mr. Tao gondoskodott róla, hogy legyen ilyen csoport, jómagam is támogattam a felállításukat, mert tőlünk túlságosan nagy erőt vont volna el – mondta. – Az említett csapatba csak szuperhumánokat és mutánsokat foglalkoztatnak és speciális képzésen esnek át. Mi csak a terroristákkal foglalkozunk ilyen téren, illetve azokkal, akiken nemzetközi elfogatóparancs van, az ENSZ döntése értelmében, a korábbi Interpool szerepét átvéve. Az „egyszerű” szuperlények által elkövetett rablások, gyilkosságok és egyéb tettekek helyére a rendőrség és a SWAT vonul ki és ők vezetik a nyomozást. Ha felkérik a SHIELD-et, segítünk, de jellemzően mi csak az ilyen személyek elzárásával foglalkozunk és a Rafton őrizzük őket. amennyiben érdeklik ezek a részletek máris utasíthatom Víziót, hogy küldje át az önök hivatalának uram.


_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
A polgármesteri iroda - Page 2 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A polgármesteri iroda - Page 2 Empty Re: A polgármesteri iroda

Témanyitás by Sandman Kedd 07 Május 2013, 00:12

- Úgy érzem, hogy egy kicsit elbeszélünk egymás mellett ezredes. Ennek az lehet az oka, hogy nem egészen vagyok tisztában a pontos, rendőrségi terminus technicussal. Tehát szeretnék a rendőrségen belül létrehozni egy ilyen rendőrséget. Saját járőr autókkal, gyalogosokkal. Saját egyenruha. Félre ne értsen. Az integráció híve vagyok. De úgy gondolom, hogy fel kell építenünk egyfajta bizalmat a hivatalos szervek és a különlegesek között. Az elmúlt években bárhogy is próbálkoztak, valahogy sosem sikerült. Most szeretném, ha az új New York ilyen téren is változást hozna. Az ő esetükben az emberi rendőrök maximum a sárga szalagot húznák ki. De néhány évig az ügyeikben, csak a sajátjaik járnának el. Aktuális szegregáció, a jövőbeni integráció érdekében. Persze ez csak egy lépés, a sok tervem közül, de ez érinti önt és a SHIELD nélkül most sem menne, ahogy régen sem ment.
Sandman
Sandman
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 802
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 43
Join date : 2012. Jan. 22.

Karakteradatok
Főkarakter: Sandman
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Little SW

Vissza az elejére Go down

A polgármesteri iroda - Page 2 Empty Re: A polgármesteri iroda

Témanyitás by Thorhalla Kedd 07 Május 2013, 10:40

Jon bólintott, értette, hogy mit szeretne az alelnök, az viszont teljesen más kérdés volt, hogy az elnöknek mindez nem igen fog tetszeni.
- Értem, hogy mit akar uram, ez öntől függ, hogy rendeletbe adja-e ennek a szervezetnek a felállítását a polgármesteri hatalmával – mondta. – Amiben tudunk segítünk, de ön is tudja, hogy az anyagiakkal csínján kell bánnunk, a költségeinket az ENSZ állja és csupán annyival rendelkezünk, amennyit ők adnak. Így a kiképzőink és helyszíneinket csak akkor tudnánk odaadni, amikor mi nem használjuk őket és a kiképzők nem dolgoznak. És ön is bizonyára tudja, hogy ingyen nem fogják ezt megtenni.
Utálta a bürokráciát és azt, hogy kénytelen volt némileg átavanzsálni politikusba, sokkal jobban szeretett a harcmezőn lenni az életét kockáztatni, mintsem ilyen megbeszélésekre járni. És azt sem szerette, hogy meg van kötve a kezük, mert csak annyi pénzük van, amennyi és nem tudnak az ENSZ által kiutalt büdzséből mindent megoldani.
- Úgy vélem uram, hogy lehet, hogy jobban járna és olcsóbban a város, ha Mr. Shear cégét bérelné fel erre a feladatra és tőlünk csak egy-két specialistát hívnának át időnként erre.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
A polgármesteri iroda - Page 2 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A polgármesteri iroda - Page 2 Empty Re: A polgármesteri iroda

Témanyitás by Sandman Kedd 07 Május 2013, 17:24

Luther lassan bólintott az ezredes szavaira. Miller javaslatát hallva egyre inkább elhatalmasodott rajta az a meggyőződés, hogy jó volt a gondolatmenete, amikor a szegregált rendőrség felállításáról döntött.
- Ezredes. Tanácsadói szerepkörre kérem fel a SHIELD-et. Önök nélkül viszont nem fog menni. Amíg nem biztosít arról, hogy fel tudnak ajánlani szakembereket a toborzáshoz, kiválasztáshoz és egy-két főnyi képzési tanácsadót bizonyos időközönként, addig én nem adhatok ki semmilyen utasítást. Önök az alap. A falakban a kötőanyag azonban a két úriember lesz. Miszter Forge - fordul Aegis felé egy kissé. - Az ön cégét arra fogom megkérni, hogy az imént említett rendőri egység speciális felszerelését tervezze és gyártsa le. A pontos paramétereket a rendőrségtől fogja megkapni. - Ekkor fejét Albert felé fordítja. - Önt pedig miszter Shear, logikusan a képzési feladatokkal bíznám meg. - Itt tartott némi szünetet, majd a többiek válaszát nem meg várva folytatta.
- Én rendelkezem ebben a kérdésben. A költségvetés pedig ugyan abból az alapból fog kikerülni, ahonnan a rendőrség fenntartása és újjáépítése is. Lévén mégis csak rendőrökről beszélünk. Természetesen a plusz kiadásokból fakadó büdzsé növekedést is el fogom intézni. Nos Miller ezredes? Miszter Forge? Miszter Shear?
Sandman
Sandman
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 802
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 43
Join date : 2012. Jan. 22.

Karakteradatok
Főkarakter: Sandman
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Little SW

Vissza az elejére Go down

A polgármesteri iroda - Page 2 Empty Re: A polgármesteri iroda

Témanyitás by Aegis Kedd 07 Május 2013, 21:07

Ulysses is egy biccentéssel üdvözli Albertet amikor megérkezik és figyelmesen hallgatja az alelnök tervét amivel nagyrészt egyet is ért, mert a mutáns és egyéb emberfeletti képességgel rendelkező populáció az utóbbi években ugrás szerűen növekszik és szükségessé vált ilyen egységek felállítása is.
- Egy ilyen osztag felszerelése nem túl könnyű mert hát a legtöbb mutáns és szuperhumán ellen bőven elég a hagyományos rendőri felszerelés is de egy gamma fertőzött ellen a tank elhárító fegyverek is kevésnek bizonyulhatnak csak, hogy a végleteket említsem, de meg tudjuk oldani a problémát. Természetesen nem ingyen de majd igyekszünk lent tartani a költségeket beleférjünk a keretbe. - Válaszolja néhány másodperc töprengés után ami alatt végig gondolta a lehetőségeket.
- Természetesen pontos árakat csak azután tudok mondani hogy megkaptam a pontos igényeket és elkészítünk egy előzetes üzleti tervet. Ez az pontos igényektől függően tarthat néhány napig vagy akár egy-két hétig is. Persze ezután jöhet a terv pontosítása és a költségvetéshez igazítása. De ha minden jól megy, akkorra meglesz a felszerelés amikor az osztagnak már szüksége lesz rá. Ehhez persze a kiképzésüket is megfelelően kell ütemezni. Bár ez inkább Mr. Shear szakterülete de az újoncok válogatásánál a pszichológiai alkalmassága és felkészítésének is nagy szerepet kell kapnia mert ilyen holmikat nem adnék olyanok kezébe akiknek viszket az ujja a ravaszon csak mert mutánsokra lőhet. Már így is nagyon sokat hallani az ellenük elkövetett túlkapásokról és nem kellene ilyesmivel rontani a rendőrség hírnevét.

_________________
A polgármesteri iroda - Page 2 Iron-man-3-fb-banner
Aegis
Aegis
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 317
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 8
Join date : 2013. Feb. 06.
Age : 28

Karakteradatok
Főkarakter: Aegis
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

A polgármesteri iroda - Page 2 Empty Re: A polgármesteri iroda

Témanyitás by Thorhalla Szer. 08 Május 2013, 10:29

Nehéz döntés volt, külsős cégnek adni a kiképézést, amikor egy ilyen feladathoz leginkább SHIELD képzés kellene, de azt pedig nem fognak rendőröknek adni, révén a 90%-uk át sem menne rajta és nem bírná azt. A maradék 10% pedig valószínűleg nem maradna a rendőrségnél, főleg, hogy a SHIELD-nek jobbak a felszerelései és a háttere is ilyen szemszögből. Ezt vajon látta és tudta az alelnök?
- Még a határt is meg kellene húzni, hogy mi az, ami ellen még ez az osztag vonul ki, vagy pedig már ők sem bevethetőek. Egyébiránt attól a pillanattól kezdve, hogy terroristákkal van dolga a rendőrségnek át kell adniuk az ügyet a SHIELD-nek – nézett Forge-ra. – A gamma-fertőzöttek szerencsére nem fordulnak elő minden sarkon, de a gamma-osztagunk, vagy az Angyalok ott lesznek, ha mégis felbukkanna egy ilyen ellenfél.
Visszafordult Eastwood felé.
- Lenne egy kérdésem uram – mondta. – Remélem Mr. Shear nem veszi sértésnek, de a mi kiképzőink jobbak, mint akik az ő cégének szolgálatában állnak, azok akik képesek lennének véghezvinni a kiképzőink által felvázolt tervet, ami egy SHIELD-es lenne, mert a szuperhumánokra ilyen kell, azokat a SHIELD is felvenné, ahol sokkal jobbak a körülmények, a felkészültség, a fizetés és a felszerelés, mint amit ön valaha is tud adni, nyújtani a rendőrségnek. Mekkora az esélye, hogy a szuperhumánosztály egy idő után nem jelentkezik hozzánk munkaerőnek?
Igazából nem ellenezte a csoport felállítását, mivel most is volt hasonló, igaz nem külön, de voltak ilyenek a rendőrségen belül. Sőt örült is neki, csak lehet, hogy túl nagy feladatot akarnak egyből a nyakukba zúdítani, amire nem lehet felkészülni. Arra csak bólintott, hogyha majd tudnak embert adni, akkor kezdődik az egész.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
A polgármesteri iroda - Page 2 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A polgármesteri iroda - Page 2 Empty Re: A polgármesteri iroda

Témanyitás by Sandman Szer. 08 Május 2013, 11:37

- Nézze miszter Forge. Úgy kezeljük ezen osztály felállítását, mintha egy második rendőrséget szerveznénk meg. Nem elitet és hadsereget. Jelenleg is megvan a jogi háttér a hatáskörök elkülönítéséhez mind városi, megyei, állami és föderációs szinten. - ekkor Luther tekintete Millerre kúszik. - Ezredes. Itt át is kötnék a kiképzéshez. Nem látom annak értelmét, hogy egy egyébként átlagos rendőri egység képzési terve megegyezzen egy kiemelten elit egység képzési tervével. A kettő egészen más tulajdonságokat, felkészültséget és ismereti alapot követel meg. Éppen ezért tudnánk bevonni a White Rook Executive Companyt. Mert egyszerűbb feladatok elé állítjuk a jelentkezőket. Az átjelentkezést nem tartom problémának. Amennyiben a program működőképes és sikeres lesz mindenképpen lesz rotáció. De mint utalt rá, önöknél is vannak anyagi azaz létszám korlátok. Ráadásul mivel nem ugyan az lesz a szintkövetelmény, nem hiszem, hogy minden rendőr megfelelne majd önökhöz. Mindenki vadászpilóta akar lenni a légierőnél. De többen felelnek meg helikre vagy légi forgalmistáknak. Emellett ott az emberi tényező, a lakóhely...pont ugyanúgy tekintek a szuperhumánok, X-génnel rendelkező és hasonló polgárokra, mint az emberekre. Ott is megvan a rendőr, katona, az orvos és koldus. Mint ahogy a szóban forgó csoport körében is.

_________________
A karmikus világlátás egyik alapgondolata, hogy az okok és következmények között pontosan meghatározott összefüggés létezik ~ Lhamo Donrup
Sandman
Sandman
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 802
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 43
Join date : 2012. Jan. 22.

Karakteradatok
Főkarakter: Sandman
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Little SW

Vissza az elejére Go down

A polgármesteri iroda - Page 2 Empty Re: A polgármesteri iroda

Témanyitás by Aegis Szer. 08 Május 2013, 14:34

-Mr. Eastwood mint mondtam a gamma fertőzötteket és a nehézfegyvereket csak végletként hoztam fel. De egy „mezei” SWAT egység is katonai besorolású fegyverekkel és felszereléssel vannak ellátva pedig őket csak közönséges emberek ellen szokták bevetni, ha pedig a képletbe különleges képességekkel megáldott egyének is bekerülnek az exponenciálisan növeli a lehetséges problémák számát még akkor is ha mi is szuperhumánokat vetünk be akkor sem támaszkodhatunk csak az ő képességeikre. Túl kiszámíthatatlan a végeredmény. Ezért fontos a megfelelő felszereléssel legyenek ellátva hogy javítsuk a hatékonyságukat. Elsősorban új generációs nem halálos fegyverekre gondoltam amik megfelelő hatékonysággal tudják ártalmatlanná tenni az elkövetőket de nem veszélyeztetik a civil lakosságot. De ahogy mondtam ha megmondják milyen felszerelésre van szükségük azt fogják megkapni amire szükségük van. – Válaszolja az alelnöknek majd még hozzá fűzi a következőket:
- Bár nem vagyok szakértő de abban nem értek egyet hogy alacsonyabb követelményeket állítsunk fel az egység tagjaival szemben. A legtöbb rendőr kommandós kiképzési program nem könnyebb mint a katonai társai csak célzottabb és kisseb hatókörre terjed ki. Emiatt érdemes lenne bevonni pár S.H.I.E.L.D.-es ögynököt akiknek van tapasztalata az ilyen ügyekben és segítenének összeállítani egy kiképzési programot.

_________________
A polgármesteri iroda - Page 2 Iron-man-3-fb-banner
Aegis
Aegis
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 317
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 8
Join date : 2013. Feb. 06.
Age : 28

Karakteradatok
Főkarakter: Aegis
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

A polgármesteri iroda - Page 2 Empty Re: A polgármesteri iroda

Témanyitás by Thorhalla Szer. 08 Május 2013, 15:06

- A rendőrség szuperhumánok ellen kiküldött csapatai már rendelkeznek azzal, amivel fel lehet lépni az efféle erők ellen. Mint például a nyugtató lövedék, sokkoló, illetve időleges képességblokkoló nyakörvek, vagy bilincsek.
Reagált arra, amit mondott Forge az egészre.
- Ezek a szabvány SHIELD-es felszerelések is – tette még hozzá.
Az alacsonyabb követelmény pedig határozottan nem nyerte el a tetszését, maximalista volt, most is erre törekedett és senkit sem akart felesleges veszélynek kitenni.
- Az alacsonyabb követelmény ebben az esetben nem opció. Ez olyan lenne, mintha egy páncélos embert a harcba a szuperpáncélja nélkül küldenénk be egy csata kellős közepébe – húzott párhuzamot a két dolog között. – SHIELD-es kiképzésnél kevesebb kiképzéssel nem küldeném ilyen harcba egyik emberemet sem, mert öngyilkosság lenne – mondta. – Ön a felettesem alelnök úr, parancsba adhatja, hogy megtegyem, amit akar, még ha nem is szívesen teszem. Túlságosan sok erő létezik és nem lehet mindenre felkészülni. Nem adhat minden rendőrnek telepatikus erő ellen védő implantokat, mert súlyosan agykárosító hatása van. ellenben, ha egy ilyen személy ellen küldi az embereit, máris az ellenség egy mutánsokkal teli haderőt vonhat irányítása alá, azelőtt, hogy azok bármit tudnának tenni.
Tartott néhány másodperces szünetet és folytatta.
- Ezenfelül úgy érzem, hogy az a kettőbe osztás sok rendőr szemében zavaró lehet. Végre sikerült elérni országszerte, hogy a szuperlényeket egyelőnként kezeljék ezzel a húzással mindez megszűnne, mert a rendőrség egyik része, a szuperlények mégtöbb előnyhöz jutnak, felerősítené az ellentéteket, amit pont nem kellene a rendőrség kötelékén belül meglépni. Javasolnám azt, mint most is van, hogy emberek is csatlakozhassanak az efféle csoportba, gyakorta egy ember jobban fel tud lépni a szuperlények ellen, mint egy másik szuperlény, aki jellemzően csak a saját képességére támaszkodna és mással nem számol.Tapasztalatból mondom uram.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
A polgármesteri iroda - Page 2 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A polgármesteri iroda - Page 2 Empty Re: A polgármesteri iroda

Témanyitás by Sandman Szer. 08 Május 2013, 20:59

- Nos uraim, látom az elképzeléseink nem egyeznek. Emiatt nem indítjuk be ezt a programot. - Nézett végig a társaságon. - Miszter Forge. Csak, hogy visszatérjünk valamihez amihez ért. Úgy tudom, hogy cége elsősorban robotokkal foglalkozott korábban. Lenne itt egy másik projekt, amivel kapcsolatban szintén kikérném a véleményét Miller ezredes. Egy városi szintű, robotizált megfigyelő rendszert szeretnék. Ami folyamatosan jelent egy központba. A hosszú távú cél, a bűnelkövetések tekintetében fertőzött területek állandó monitorozása. A technikát az ön cége hozná, az informatikai hálózatot pedig a White Rook építhetné ki. Vélemények, hozzászólások?
Sandman
Sandman
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 802
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 43
Join date : 2012. Jan. 22.

Karakteradatok
Főkarakter: Sandman
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Little SW

Vissza az elejére Go down

A polgármesteri iroda - Page 2 Empty Re: A polgármesteri iroda

Témanyitás by Thorhalla Csüt. 09 Május 2013, 07:00

Úgy tűnt, hogy valóban nem egyezett ebben a kérdésben a résztvevők álláspontja, valaki alábecsülte a dolgot, valaki felfújta a dolgot, de egy teljesen biztos volt, hogy ilyen álláspontok mellett nem fognak tudni semmilyen közös nevezőt találni. A második téma már érdekesebb volt, a SHIELD negyed és az X-men birtok óta tudták, hogy ez a módszer működik és tökéletes volt, ha egy android, vagyis annak a saját magát fejlesztő MI-je felügyeli a dolgokat, csakhogy az ilyen MI-ből a földön összesen kettő volt és nem is igen volt több olyan ember a legjobb tudomásuk szerint, aki képes lett volna ilyesmit írni. Vízió és Veszély technológiája igencsak egyedi és specifikus volt. De egyébiránt támogatta az ötletet, mert jó volt, csak átkozottul nagy munka és meg kellett határozni, hogy melyik kerülettel, negyeddel kezdik az építkezést és a kiépítést a város területét és nagyságát tekintve ugyanis ez a legjobb becslései alapján is éveket vesz majd igénybe és mire végeznek kezdhetik az egész rendszer felújítását és javítását, révén már elavultnak fog minősülni. De biztosra vette, hogy ezekre a dolgokra rá fog mutatni mind Forge, mind pedig Shear is, így mivel nem hozzá szóltak, így csak csöndben dőlt hátra a székében és figyelmesen várta a másik két férfi reakcióját és hozzászólását ehhez az ügyhöz.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
A polgármesteri iroda - Page 2 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A polgármesteri iroda - Page 2 Empty Re: A polgármesteri iroda

Témanyitás by Amazon Csüt. 09 Május 2013, 09:55

Annak ellenére, hogy a város és a rászorulók segítsége az elsődleges cél, mégis eszembe jut, hogy egy ilyen mértékű jótékonysági akció a cégem részéről eléggé fel fogja lendíteni az üzletet. De hogy mennyire, ezt majd ráhagyom másra, engem nem igazán a bevétel érdekel, hanem hogy mennyit tudok segíteni az adott helyzetben.
Rengeteg munka van most, a démonok után elég sok eltakarítani és helyrehozni való maradt, és ezzel arányosan a napjaim is egyre zsúfoltabbak lettek.
Így nem is csoda, ha most nem tudok időben megérkezni a találkozóra. Szépen kicsíptem magam, hogy a legjobb benyomást keltsem a megjelentekben és az alelnökben. Megérkezve a titkárnő igazít útba, és én belépek a helyiségbe, ahol már többen el is kezdték a tárgyalást.
- Üdvözlöm, alelnök úr! – köszönök először neki, majd a többieknek is. – Elnézést a késért!
Eztán helyet foglalok egy szabad széken.
Amazon
Amazon
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 121
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Feb. 22.
Age : 29

Karakteradatok
Főkarakter: Cardas
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

A polgármesteri iroda - Page 2 Empty Re: A polgármesteri iroda

Témanyitás by Aegis Csüt. 09 Május 2013, 21:06

- Egy egész városra kiterjedő automatizált megfigyelőrendszer bár kivitelezhető de nem könnyű feladat. Ha hardwere telepítése a kisebb probléma de az is évekig tarthat egy New York méretű városban és alsó hangon több milliárd dolláros beruházás de ez a dolog kisebbik része. A feketeleves az, hogy a rendszer működtetéséhez egy olyan M.I. re lenne szükség amiből jelenleg talán ha három létezik a világon ha hinni lehet a mindenféle pletykának. A pályafutásom során már programoztam pár M.I.-t de egy ilyen szintű megírása pedig már szinte kívül esik az egzakt tudományok körén ezért bizonytalan, hogy mikorra lenne kész. Mint mondtam kivitelezhető ha elég pénzt kapunk a fejlesztésre de nem olyasmi ami hamar működőképes lenne.- fejti ki a lehetőségeket Ulysses az alelnöknek miközben Amazon megérkezik az irodába.
- Üdvözlöm! – köszön kurtán a jövevénynek.

_________________
A polgármesteri iroda - Page 2 Iron-man-3-fb-banner
Aegis
Aegis
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 317
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 8
Join date : 2013. Feb. 06.
Age : 28

Karakteradatok
Főkarakter: Aegis
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

A polgármesteri iroda - Page 2 Empty Re: A polgármesteri iroda

Témanyitás by Thorhalla Csüt. 09 Május 2013, 21:23

- Kettő ilyen MI van jelenleg – mondta Forge szavaira Miller. – KEP nem tudna ilyen feladatot ellátni.
KEP csak segédfeladatokra lett programozva, egy igencsak lebutított verziója volt Vízió alapprogramjának.
- Arról nem is beszélve, hogy jelenleg ha minden igaz négy olyan személy van a Földön, akik képesek lennének egy ilyen MI-t leprogramozni. A SHIELD-nek ennyiről van tudomása. Ebből ketten kiskorúak, egyikük Mr. Richards, a negyedik pedig Mr. Walker a Pegazus: Project kutatója, ő és a kolleganője Miss Sally pedig jelenleg az új generációs őrszem-technológián munkálkodnak, és azt fejlesztik.
És akkor még a hardver részre volt, amit még hozzá szándékozott fűzni.
- Ne felejtsük el, hogy ezen esetben olyan technológiát kellene használni, amit nem lehet EMP-vel tönkretenni, mint ahogyan többek között a Köd is példa volt erre, amikor az mindent kisütött és tönkretett, ami elektronikán alapszik. Rá kell mutatnom, hogy manapság elsőként a terroristák helyében ezzel kezdeném a védelmi rendszer megbénításával. A mai világban, pedig mint tudjuk ilyet nem olyan nehéz előállítani, ha egy szervezet is áll mögöttük. Ezt át tudnák hidalni Mr. Forge, vagy önök Mr. Shear?
A SHIELD-nek könnyű volt az Attilan-i és Atlantiszi támogatással, hiszen ők fényévekkel a földiek előtt jártak, de efféle előnyökkel mások nem igen rendelkeztek. Az ajtó felé fordult és felkelt, amikor a nő belépett, majd az illem szerint megvárta, amíg az nyújt kezet.
- Örvendek, Jonathan Miller – mutatkozott be Amazon számára.

//Elnézést, hogy írtam mégegyszer, csak valszeg ezeket a dolgokat egyébként OFF-ban sem tudnátok, nemhogy IN-ben a karakterek.//
/Folytatás: Tárgyalók//


A hozzászólást Thorhalla összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. 21 Jún. 2013, 00:11-kor.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
A polgármesteri iroda - Page 2 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A polgármesteri iroda - Page 2 Empty Re: A polgármesteri iroda

Témanyitás by Sandman Csüt. 09 Május 2013, 23:02

Luther felemelkedik Amazon érkezésekor, kissé meghajol, majd az egyik távolabbi szék felé int, mintegy felkérésként.
- Semmi gond. - bár csóválja a fejét az alelnök megnevezésre. - Uraim, a hölgy Jennifer Crowce a Zöld kereszt segélyszervezettől. Kérem várjon pár percet, még befejezzük ezt az egyeztetést. Nos uraim, önök erősen túlbecsülik a feladat nagyságát. A városi szintű, az szervezet. És igen, ez hatalmas projekt. De nem is akarom lefedni az egész várost. Csak a problémás területeket. Mesterséges intelligenciára meg nincs szükség. Drónok uraim, drónokra van szükség. Saját információs hálózattal, számítógép vezérelt, terület alapú járőrözéssel és olyan érzékelőkkel, amelyek meghallják egy lövés hangját, kiszűrik a sikolyok és segélykérések hangját és gyorsabban a célterület fölé érnek, mint ahogy más odaérne a földön.

_________________
A karmikus világlátás egyik alapgondolata, hogy az okok és következmények között pontosan meghatározott összefüggés létezik ~ Lhamo Donrup
Sandman
Sandman
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 802
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 43
Join date : 2012. Jan. 22.

Karakteradatok
Főkarakter: Sandman
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Little SW

Vissza az elejére Go down

A polgármesteri iroda - Page 2 Empty Re: A polgármesteri iroda

Témanyitás by Sandman Pént. 10 Május 2013, 12:02

// Mivel játéktechnikailag nem kivitelezhető, a megbeszélések okafogyottakká váltak. Köszönöm a részvételt. //

_________________
A karmikus világlátás egyik alapgondolata, hogy az okok és következmények között pontosan meghatározott összefüggés létezik ~ Lhamo Donrup
Sandman
Sandman
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 802
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 43
Join date : 2012. Jan. 22.

Karakteradatok
Főkarakter: Sandman
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Little SW

Vissza az elejére Go down

A polgármesteri iroda - Page 2 Empty Re: A polgármesteri iroda

Témanyitás by Lady Gaia-Vell Hétf. 02 Dec. 2013, 09:09

Résztvevők: Luther Eastwood és Colona Walding

Késő este volt, amikor megérkezett a valószínűleg egyáltalán nem várt telefonhívás a polgármesteri hivatalba arról a két dologról, ami egyidejűleg zajlott a városban. Értelemszerűen közel sem jó hírekkel számoltak be az éppen bent tartózkodó stábtag(ok)nak. Aki nem is nagyon tudott mi mást tenni, az éjszaka közepén telefonon keltette fel Luther-t és Colona-t a hírekkel, amik pedig a következők voltak:
- A Steve Rogers reptér nemzetközi terminálját, a B megnevezésűt terroristák támadták meg, a korábban már ismert személyek és szervezet, ugyanazok, akik hónapokkal korábban Staten Island-en megölték Martin Davis oktatásügyi minisztert, aki éppen az egyik ottani oktatókórházat szerette volna ünnepélyesen átadni. Több áldozatról is szólnak a hírek, de biztosat még nem tudni.
- A másik pedig, hogy a nemrég átadott Brooklyn Heights-i Aréna lezárta saját magát, mert egy vírus ütötte fel a fejét, ami láthatóan a mutánsokat támadta meg. Az egész helyet a CDC és a SHIELD lezárta és karantént rendeltek el. Egyelőre itt áldozatokról nincs hír, csak annyi, hogy a bent levők lekapcsolták a légkondicionálást a további fertőzések elkerülése végett, a hermetikus lezárás miatt pedig így alig pár órára maradt levegőjük odabent.

//És akkor innen Paci viszi tovább, csak megkért, hogy ezt írjam ide Nektek.//

_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
A polgármesteri iroda - Page 2 AZMJc6k
Lady Gaia-Vell
Lady Gaia-Vell
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 2530
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 65
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3180-felicia-paran https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A polgármesteri iroda - Page 2 Empty Re: A polgármesteri iroda

Témanyitás by Sandman Pént. 06 Dec. 2013, 01:44

*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*
Gyors reagálású kommunikációs csoport
*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*

Albertet a szolgálati autója egyenesen a városházára hozta. Mikor elérte a hívás, már hazafelé tartott egy magányos vacsoráról, amit azért tartott, hogy lefotózhassák a pletykalapok és írhassanak arról, hogy még mindig egyedül van. Ez a családja elvesztése óta rendszeresen felmerül a helyi bulvárban. "Vajon tovább tud-e lépni a Polgármester úr". Mert egy ideje már csak ezt a címet használja. Az, hogy alelnök, már távolinak tűnik.
Már az érkezés után egyből találkozik hűséges titkárnőjével és jobbkezével Margarettel, aki gyorsan tájékoztatja, hogy semmit sem tudnak. A rendőrfőnök csak felületesen tájékoztatta egyelőre a polgármesteri hivatalt és vártak az ő érkezésére. A stáb nagy része már készen várta. Ahogy belépett a válság szobává alakított irodájába, Luther két dologgal szembesült. Még nincs nem csörög minden telefon és extra vészvonal. Illetve egy valaki hiányzik.
- Margaret. Missz Walding nem szerepel még a vészhívás listán? - A titkárnő rátekint a jegyzeteire, majd megrázza a fejét. - [b]Akkor azonnal tegyék fel. És küldjék érte a kocsimat.

Margaret tárcsázta Colona mobilszámát. Amint a csöngésnek vége szakadt és a nő felvette, azonnal hadarni kezdett.
- Öltözzön munkaruhába. Kosztüm, vagy valami szebb. Azonnal küldök magáért autót. A polgármester úr látni kívánja. Nincs kifogás. És tiszta legyen. Ne egy szeretőjétől jöjjön ide...
Sandman
Sandman
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 802
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 43
Join date : 2012. Jan. 22.

Karakteradatok
Főkarakter: Sandman
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Little SW

Vissza az elejére Go down

A polgármesteri iroda - Page 2 Empty Re: A polgármesteri iroda

Témanyitás by Auaritia Pént. 06 Dec. 2013, 19:48

//köszönjük Madame Hydra..Smile) //

*-*-*-*-*-*-*-*-*
Gyors reagálású kommunikációs csoport
*-*-*-*-*-*-*-*-*


Colona Walding  

Este volt, éppen egy érdekes könyvet olvastam címe: Politikai magatartás és asszociáció. Érdekes könyv sok mindenre rámutat, egyébként egy híres pszichológus írta ,aki bizonyításokkal állítja alá érveit. Hirtelen megszólalt a telefon. Senki nem szokott keresni ilyenkor, azt gondoltam valami téves hívás vagy reklámajánlat. Múltkor is kiakadtam mert 21.00-kor hívott egy porszívóügynök. A kékesszürke köntösömben a táskámhoz mentem, amit mindig az íróasztalra teszek. Egy kisebb kutatás után álmatagul szólok bele:

-Haló tessék, Colona Walding vagyok. Miben segíthetek?

A hang ismerős volt. Egy női hang, várjunk csak ez Margaret a városházáról. Uhh, hát persze. Csak ő tud ilyen gyorsan beszélni, szinte mint egy gép. És ez a lenéző hangstílus. Persze nem köszönt, a hangja veszélyt sugallt. Legalábbis nem azért hívhatott ,hogy elfogyott a perec a városházán és kéne

-Öltözzön munkaruhába. Kosztüm, vagy valami szebb. Azonnal küldök magáért autót. A polgármester úr látni kívánja. Nincs kifogás. És tiszta legyen. Ne egy szeretőjétől jöjjön ide...


- Rendben van sietek. Néhány perc és ott vagyok. Visszhall

Mivel úgyis a helyszínen fogok mindent megtudni és sietni akartam semmit nem kérdeztem, leraktam a kagylót és ellenőriztem ,hogy tényleg letették-e. Majd a néma telefonba mondtam a következőket:

-Először is jó estét maga bunkó némber. Esze ágába ne mutatkozzon be majd kitotózom ki maga. Másodszor milyen jogon kérdez tőlem ilyet? Maga faragatlan beképzelt liba, én nem maga vagyok, nincsenek szeretőim. És mi? Hogy ne mocskosan menjek oda?...ááááá

Majd lángolva a dühtől lecsaptam a süket telefont. Hát igen, mivel politikus vagyok, sohasem mondhatom ki a véleményem, mindig célszerűbb magamnak megtartani. Sokszor csinálok ilyesmit, jó stresszlevezető. De most magamhoz térve gyorsan kinyitottam a ruhásszekrényt.Mivel már zuhanyoztam, mint minden este, nem vagyok büdös, kösz Margó! Sohasem hordok gatyákat, szerintem az undorító ,ha egy nő gatyát hord. Választottam egy igen elegáns bordó zakót és a hozzátartozó combközépig érő, úgyszintén bordó szoknyát. Egy fehér inget kaptam fel, persze előtte egy kis dezodor és illatfelhő. Majd a sminktükörben gyorsan egy kis alapozó egy a szép vörös rúzsom. A hajamat mivel eléggé romos állapotban volt, mert másnap reggelre terveztem a megmosását, egy impozáns lófarokba kötöttem. A cipő választásom, mivel abból sincs lapos sarkú egy bordó színű lakkcipőre esett. Készen vagyok. Még egy gyors igazítás a tükörben. Betűrtem az inget, begomboltam a zakót. Felkaptam a táskámat az asztalról, amiben minden benne volt a munkámhoz, mert mindig bekészítem a másnapi munkám a táskámba elalvás előtt. Vártam a limuzint és azon töprengtem vajon láttam-e ma este valami érdekeset a híradóban ,amit mindig megnézek, amiért be kell menni.Nem jutott semmi az eszembe, bár a kormány mindent még a híradóba kerülés előtt tud...

_________________
Theresa Stone------Vetlanda------Colona Walding------Vara Vallis------Iris Demargon------Amazon------Wilda Huang --Esther Lake
Auaritia
Auaritia
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 378
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Aug. 23.

Karakteradatok
Főkarakter: Auaritia
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

A polgármesteri iroda - Page 2 Empty Re: A polgármesteri iroda

Témanyitás by Sandman Pént. 13 Dec. 2013, 01:34

*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*
Gyors reagálású kommunikációs csoport
*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*

Egy fekete, első rendszám nélküli szedán várta az utcán Colonát, aminek hátsó ajtaját a sofőr már nyitotta is, ahogy meglátta a nőt. A kocsi a gyér éjszakai forgalomban gyorsan elérte a hivatalt, ahol ha elég gyors volt a kocsit vezető alacsony férfi, akkor sikeresen ki is nyitott a nő előtt az ajtót, hogy szabadon mehessen be a polgármesteri hivatalba. A nő hiába kapott belépőkártyát és hiába dolgozott az épületben, kénytelen volt átesni a szigorú biztonsági ellenőrzésen. Fémtárgyak a tálcára, azt átvilágították, majd őt magát is átküldték fémdetektoron. Mintha kicsit jobban is figyeltek volna, mint máskor. Sőt. Egy biztonsági őr kísérte fel az irodába...


...az irodába, ahol mintha minden a feje tetején állna. Az előző napi nyugodt hangulathoz képest most méhkasként zsongott az iroda, még ilyen kései órán is. Fél tucat öltönyös férfi és körülbelül ennyi kosztümös nő serénykedett a falak között. Laptopokkal, tabletekkel és papírokkal rohangáltak. Egyelőre csak egy ismerős arcot fedezhet fel. Ez pedig Margaret volt. Az asztalánál ült és nyugodtan gépelt. Amikor meglátta őt végigmérte, majd magához intette.
- Legközelebb hosszabb szoknyát vegyen. Térd fölött egy könyökkel, nem az öle alatt egy ököllel. Értem? - Vág elébe egyelőre minden kérdésnek. Aztán választ sem várva folytatja. - Két feladata lesz. Egyrészt, ha meghallja a Für Elise-t, akkor berohan a polgármester úr irodájába. Felveszi a vörös telefont. Elnézést kér és megmondja: miszter Eastwood éppen nagyon elfoglalt. A másik pedig. Most odamegy a kommunikációs csapathoz. Megtudja mi történik. Aztán segít kitalálni, hogy hogyan kommunikálja mindezt a polgármester úr. - azzal az egyik, három fős társaságra mutat, akik az egyik sarokban, a földön ülve olvasnak hevesen a laptopjaikon és telefonálnak headsetteiken.
Sandman
Sandman
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 802
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 43
Join date : 2012. Jan. 22.

Karakteradatok
Főkarakter: Sandman
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Little SW

Vissza az elejére Go down

A polgármesteri iroda - Page 2 Empty Re: A polgármesteri iroda

Témanyitás by Auaritia Hétf. 16 Dec. 2013, 08:02

*-*-*-*-*-*-*-*-*
Gyors reagálású kommunikációs csoport
*-*-*-*-*-*-*-*-*


Colona Walding  

A fekete autó, mint a szélvész hajt át az éjszakán. Nincs nagy forgalom, ilyenkor este sohasem szokott az lenni. Gyorsan a Városházához érünk, itt a szokásostól eltérően nagyobb gondot fordítanak arra, hogy át legyek ellenőrizve. Ez azért egy kicsit fura, nem tudom mi történhetett, de valamilyen támadásra tippelnék, akkor szoktak ennyire ellenőrizgetni. A belépőkártyámmal beljebb és beljebb jutok, az utolsó ellenőrzésen is átestem és már az irodában is vagyok. Nagy a sürgés-forgás. Mindenki teszi a dolgát, mint egy tőzsdén, csak most nem licitálnak az emberek. Meglátom M-et, odamegyek hozzá, ám ő rögtön bele is kezd. Láthatóan sürgős az ügy mert még egy Jó Estét sem fér bele a köszöntőjébe.:

- Legközelebb hosszabb szoknyát vegyen. Térd fölött egy könyökkel, nem az öle alatt egy ököllel. Értem? - Vág elébe egyelőre minden kérdésnek. Aztán választ sem várva folytatja.
- Két feladata lesz. Egyrészt, ha meghallja a Für Elise-t, akkor berohan a polgármester úr irodájába. Felveszi a vörös telefont. Elnézést kér és megmondja: miszter Eastwood éppen nagyon elfoglalt. A másik pedig. Most odamegy a kommunikációs csapathoz. Megtudja mi történik. Aztán segít kitalálni, hogy hogyan kommunikálja mindezt a polgármester úr.

Sajnos ezen a nőn én már csak nevetni tudok, egy szánalomra méltó nő. Nem is foglalkozom azzal, hogy a megjegyzésével foglalkozzak, és nincs igaza mert az etikai kódex szerint, a combközépig érő szoknya még megengedett, sőt mondhatni diszkrét. Ami combközép fölé ér, nos azt nem szabad hordani, de ha itt ilyenek az előírások,követelmények, akkor kénytelen leszek majd térdig érőt húzni. Látom a három fős társaságot. Ők a kommunikációs csoport, láthatóan elfoglaltak, kétlem ,hogy velem ügyködnének majd, odamegyek. De előtte Margaretnek ennyit mondok:
- Köszönöm, értettem.
A für elise-t egyébként mindenki ismeri, nem lesz nehéz kihallani a tömegből. Nos odamenve a csoporthoz bemutatkozok:

- Üdvözlet, Colona Walding vagyok, a polgármester úr személyügyese. Kérem, hagyjuk a köntörfalazást, térjünk a lényegre, mi történik itt?

És felkészülten hallgatom a beszámolókat, hogy minél több infót szívhassak magamba.


_________________
Theresa Stone------Vetlanda------Colona Walding------Vara Vallis------Iris Demargon------Amazon------Wilda Huang --Esther Lake
Auaritia
Auaritia
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 378
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Aug. 23.

Karakteradatok
Főkarakter: Auaritia
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

A polgármesteri iroda - Page 2 Empty Re: A polgármesteri iroda

Témanyitás by Sandman Pént. 20 Dec. 2013, 09:19

*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*
Gyors reagálású kommunikációs csoport
*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*

Amikor Colona odaér a két férfi és egy nő alkotta triumvirhez, néhány másodpercig nem történik semmi. Csak kattognak a billentyűzetek, a monitorokon pedig hevesen villannak fel a betűk. Ám az egyik, feltűrt ingujjú férfi felpillant, majd szinte kitörő lelkesedéssel fel is pattan, majd kezet nyújt a frissen érkezőnek.
- Hello. Biztos ön az új kisegítő munkatárs! Margaret már sokat emlegette! - mondja őszinte mosollyal az arcán. - Én Joe vagyok. Valójában Jonathan. Kanadai. De a Joe egyszerűbb volt a többieknek. Ők pedig Jill és Jack.
- Azt mond meg a hölgynek - csattan fel a monitorjából fel sem néző, de az imént Jill-ként bemutatott, Colonánál láthatóan idősebb nő - , hogy miért vagyunk mi itt!
- Tényleg! - eszmél rá saját feledékenységére Joe, aztán megpróbálja átkiabálni az egyre erősödő háttérzajt. - Lezárták a nagy sportarénát Brooklynban. Valószínűleg biológiai veszély miatt, mert már kint vannak a védőruhások. Illetve fenforgás van a Steve Rogers Reptéren Queensben. Neked kéne írnod egy gyors reakciót a polgármestertől.
Sandman
Sandman
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 802
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 43
Join date : 2012. Jan. 22.

Karakteradatok
Főkarakter: Sandman
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Little SW

Vissza az elejére Go down

A polgármesteri iroda - Page 2 Empty Re: A polgármesteri iroda

Témanyitás by Auaritia Vas. 05 Jan. 2014, 11:57

*-*-*-*-*-*-*-*-*
Gyors reagálású kommunikációs csoport
*-*-*-*-*-*-*-*-*


Colona Walding  

A beszédemet csönd követi, gondoltam, hogy nem fognak túlzottan lelkesedni értem, hisz mindenki a saját dolgát teszi. Ám az egyik, feltűrt ingujjú férfi felpillant, majd szinte kitörő lelkesedéssel fel is pattan, majd kezet nyújt.

- Hello. Biztos ön az új kisegítő munkatárs! Margaret már sokat emlegette!

Micsoda??Margaret sokat emlegetett? Ahh...kész vége, nem tudok kiigazodni azon a nőn. Vagy lehet ezen azt érti ez a férfi, hogy olyan sokat mondta, hogy milyen rossz vagyok?

-- Én Joe vagyok. Valójában Jonathan. Kanadai. De a Joe egyszerűbb volt a többieknek. Ők pedig Jill és Jack.

Amikor kimondta a két nevet, majdnem képen röhögtem Joe-t, az előbbi két név Jancsi és Juliska elég viccesen hangzott. Főleg egy ilyen helyen mint a polgármesteri hivatal. Nehogy felfedezzék vigyorgásom, a kezemet a szám elé kaptam hirtelen, csak reménykedek hogy a szemem nem árul el.

- Azt mond meg a hölgynek hogy miért vagyunk mi itt!

Egy láthatóan öregebb nő, ami örömmel nyugtáztam, hisz fiatalnak érzem így magam, szólt Jonathanhoz. Komoly és gyors volt a hangja. Láthatóan ő sem akarta vesztegetni idejét, felesleges fecsegésre, ám Joe kedves gesztusát nem felejtem el.

3]]- Tényleg! -[/b] eszmél rá saját feledékenységére Joe - Lezárták a nagy sportarénát Brooklynban. Valószínűleg biológiai veszély miatt, mert már kint vannak a védőruhások. Illetve fenforgás van a Steve Rogers Reptéren Queensben. Neked kéne írnod egy gyors reakciót a polgármestertől.

Amint kimondta ezen szavakat, mutatóujjammal jeleztem neki és aztán rögtön mondtam:

- Bocsásson meg kérem Jonathan! De ezt fel kell vennem.

Mert időközben megszólalt a telefon, és hál isten, hogy időben meghallottam. Gyorsan a piros telefonhoz futok, és felveszem. Remélem a többiek megértik, hogy így ott kellett hagynom őket.:

- Jó estét, Mr. Eastwood telefonja. Colona Walding vagyok, kérem bocsásson meg de a polgármester úr nagyon elfoglalt. Én közvetítek neki, miben segíthetek?



_________________
Theresa Stone------Vetlanda------Colona Walding------Vara Vallis------Iris Demargon------Amazon------Wilda Huang --Esther Lake
Auaritia
Auaritia
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 378
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Aug. 23.

Karakteradatok
Főkarakter: Auaritia
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

A polgármesteri iroda - Page 2 Empty Re: A polgármesteri iroda

Témanyitás by Sandman Vas. 19 Jan. 2014, 12:28

*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*
Gyors reagálású kommunikációs csoport
*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*

Néma csend. Hosszú másodpercekig tartó hallgatás érkezett a túloldalról Colona hirtelen bemutatkozását követően. Olyannyira mély volt a pillanatok láncolata és annyira nem ezt a reakciót várta a túloldaltól, hogy teljesen kiszakadt a nyüzsgő irodai háttérből. Csak ő volt néhány másodpercig és a hallgatag telefon. A röpke révületből egy halk, de határozott kattanás rántotta vissza a valóságba. Azonban nem volt ideje elemelnie a fülétől a kagylót, amikor újra kattant a vonal, majd egy kedvesen csivitelő női hang érkezett a túloldalról.
- Üdvözlöm kisasszony! Osborn elnök szerette volna elérni miszter Eastwoodot. De ezek szerint a zajló események miatt, nagyon elfoglalt. Kérjük küldjenek a Fehér Házba minél előbb írásos jelentést az eseményekről. - a telefonáló nő, még megvárja Colona válaszát, aztán elköszön. - Köszönöm. A viszont hallásra. - majd bontja a vonalat. Amint leteszi a telefont és megfordul, Colona előtt a polgármester áll. Makulátlan kék öltönyben, fehér ingben és sötétvörös, már-már bordó nyakkendőben.
- Missz Walding. Remélem készen áll az első gyors akciójára. Azonnal indulunk a helyszínre. Útközben pedig találja ki, hogy hogyan tálaljuk a sajtónak az egészet. Mik legyenek a fő vezérvonalaink! - azzal már indul is a polgármester az ajtó felé és reméli, hogy Colona követi.
Sandman
Sandman
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 802
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 43
Join date : 2012. Jan. 22.

Karakteradatok
Főkarakter: Sandman
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Little SW

Vissza az elejére Go down

A polgármesteri iroda - Page 2 Empty Re: A polgármesteri iroda

Témanyitás by Auaritia Szer. 22 Jan. 2014, 08:38


Colona Walding  

A telefonba beleszólván sokáig csönd volt, legalábbis úgy éreztem, egy férfi szuszogása törte meg a csendet majd, egy kattanás következett, és egy nő kezdett beszélni hozzám, valószínűleg a titkárnőjét kapcsolták.

- Üdvözlöm kisasszony! Osborn elnök szerette volna elérni miszter Eastwoodot. De ezek szerint a zajló események miatt, nagyon elfoglalt. Kérjük küldjenek a Fehér Házba minél előbb írásos jelentést az eseményekről.

- Természetesen, átadom az üzenetet. Köszönjük.

- Köszönöm. A viszont hallásra

- Viszont hallásra

Gépies párbeszéd, mely oly megszokott volt már ezen irodákban. Érzelem nélküli, jól kezelt szavak. De hát mit is várna az ember? Csak nem pacsizhat le az egyik elnök a másikkal...Várjunk csak? Ütött szöget/szeget a fejemben kiknek? A fehér háznak? Tehát most a fehér házzal beszéltem? Lenyűgöző....úgylátom máris előbbre jutottam itt, mint máshol egy hónap alatt.
Mögöttem Mr. Eastwood állt, a maga valójában. Mindig is jól öltözött és elegánsan nézett ki. Férfi létére, nagyon jól összeillő ruhákat hordott, bár ki tudja, lehet van öltöztetője, a legtöbb fejesnek van.

- Missz Walding. Remélem készen áll az első gyors akciójára. Azonnal indulunk a helyszínre. Útközben pedig találja ki, hogy hogyan tálaljuk a sajtónak az egészet. Mik legyenek a fő vezérvonalaink!

- Igen uram, készen állok. Most hívta önt a Fehér Ház, jelentést akarnak az ügyről. Azt mondta a hölgy, hogy írásban.

A polgármesterre néztem. Majd készen álltam az indulásra. Persze izgultam egy kicsit, ki ne izgulna ilyenkor. Összegyűjtöttem a fejemben az információkat az ügyről, és azt hogy ebből mit publikus elmondani.
"Lezárták a nagy sportarénát Brooklynban. Valószínűleg biológiai veszély miatt, mert már kint vannak a védőruhások. Illetve fennforgás van a Steve Rogers Reptéren Queensben. "

Nos az biztos, hogy még szükségem lesz néhány információra. Lehet megtudja nekem mondani Luther.Előkapom a táskámból a kis noteszem és a tollam majd megkérdezném tőle a következőket:

Sportanréna-Brooklyn

Mikor zárták le, hány órakor a sportarénát? Voltak-e benne?/Volt-e valamilyen esemény,meccs benne, amikor ez történt. Lehet-e tudni mi, illetve kik okozták a biológiai veszélyt? Pontosan milyen veszélyről van szó, mármint ez mérgező gáz, vagy valami fertőző, vagy ? Van-e sérült? A szervek(mentő,tűzoltó,rendőrség) mikor értek a helyszínre, hogy segítsenek? Milyen szóbeszéd járja az emberek között,híradóban mi lehetett ez?
Ha semelyik kérdésre nem tudja a választ, nos akkor arról majd még beszélünk.
A másik esettel kapcsolatban is lenne néhány kérdés:

Queens-Reptér
Milyen fennforgás van a reptéren? Uraljuk már a helyzetet? Összefüggés van-e a két eset között? Mikor kezdődtek a zavargások? Van-e sérült? Mikor értek ki  a szervek?


_________________
Theresa Stone------Vetlanda------Colona Walding------Vara Vallis------Iris Demargon------Amazon------Wilda Huang --Esther Lake
Auaritia
Auaritia
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 378
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Aug. 23.

Karakteradatok
Főkarakter: Auaritia
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

A polgármesteri iroda - Page 2 Empty Re: A polgármesteri iroda

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

2 / 2 oldal Previous  1, 2

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.