Menedék

Viszonozza a mosolyt, majd elkezd gondolkozni a beérkezett információk alapján.
~ Alternatív világ, az lehetséges, hogy ez nem egy rossz álom. Valószínű, hogy nem... Megint megtörténik, te jó ég, csak most zombikkal. És szerintem ezek nem azok a csoszogós zombik, ha van tudatuk, akkor igen erősek, és ha ebben a realitásban is itt van a zombi énünk, ahogy ezt felvetették, gondok adódhatnak, már csak azért is mert ismernek minket... És az ott az elmebeteg alak, szemmel kellene tartani, nehogy nagyobb bajt csináljon, mint ami most van.
Közben a nagy szörny izéről kiderül, hogy egy elég okos doktornő és az a valami egy szimbionta, meglep, ahogy elkezdi osztani a tanácsokat, de nem zavar, legalább valaki észnél van. Ezután megosztom a rólam fontos tudnivalókat.
- Engem hívhattok Bishopnak, kiképzést kaptam elit katonai egységben, valamint harcoltam már Fészek lényekkel és Xenomorph életformákkal is.

Mikor az egyik orvos felajánlotta neki a vitaminokat, eléggé ideges lett és nekiállt fészkelődni az ágyon. Vitaminok. Mindenkinek más ugrik be az agyában. Neki konkrétan csak a dilibogyó, hisz azt is annak nevezték. Olykor cukorkának. Épp mikor hogy próbálták belé juttatni. Ezt már igazán nem veszi be.
- Kösz doki, ezt nem veszem már be. Annyiszor eljátszottátok hogy felőlem palacsintának is hívhatjátok, nem veszek be tőletek az ég világon semmit. Inkább megdöglök - válaszolja komolyan és idegesen - Sőt, ha nincs olyan gyógyszer ami kiválasztja melyik személyiség maradjon magánál... Ugye a kislány nem tud segíteni, ha zombit kell pusztítani én lennék a legalkalmasabb rá. Mivel én értek a gyilkoláshoz - mosolyodik el. Ez nem amolyan gonosz mosoly volt. Igen, volt benne az is, de leginkább a perverz pszichopaták képesek alkotni ilyet. Mikor Adam leült mellé, érezhetően megnyugodott. Komoly arcán a ráncok megenyhültek s ismét kedvesen nézett az orvosokra.
- Igen, vitamin tényleg jól esne. Köszönöm szépen - kék szemei hálásan ragyogtak, remélve hogy ezek a vitaminok majd segítenek neki. Még el is mosolyodott barátságosan. Sorba mutatkozott be mindenki, érdeklődve hallgatta és figyelte őket. A szimbióta nem mondott neki sokat, sőt, semmit sem... Egyre érdekesebb személyeknek ígérkeztek. Viszont mikor meglátta azokat a szárnyakat... Szárnyak. Csodaszépek voltak, lenyűgözőek. Legszivesebben megfogdosná őket, tépkedné, simogatná, szeretné hogy igaziak e. De... Egy nő szárnyai voltak. Egy mocskos és undorító nőszemélyé. Annyira emlékeztette anyjára. Mindegyik rá emlékeztette... Gyűlölte őt. Őket. Mindet. Mikor oda jött hozzá Kyrena, teljes mértékben elhúzódott tőle. Arcát elfogta az enyhe rémület s látszott rajta, nem lesz hajlandó vele komunikálni. Sőt, fogait kivicsorítva rá is morgott. Ennyi volt részéről az egész figyelem a nő felé. Miután mindenki bemutatkozott, lekászállódott az ágyról. Arca ismét komoly volt. Talán túlságosan is.
- A nevem Nightmare. Gyűlölöm a nőket és az orvosokat - jelentette ki oly utálattal, mintha most azonnal meg akarná őket gyilkolni. Nem mondta el mire képes. Úgy gondolta inkább megmutatja. Ellépett az ágytól és mindenki mástól, nehogy bajuk essen. Teste hirtelen lángba borult. Égett mint az élő fáklya, holott testének nem történt semmi baja. Enyhén égett szag töltötte be a szobát, ahogy hirtelen elporladt róla a piszkos hálóing. Nem égett sokáig, csupán pár másodpercig, hogy mindenki fel tudja fogni mire képes. A tűz eltűnik, mezítelen teste miatt eléggé zavarba esett. Rég csinálta, elfeledte hogy ilyenkor minden elég ami rajta van és gyúlékony.
- Elnézést... Már rég nem használtam... - mondta teljesen elpirulva s gyors az ágyán heverő takarója után nyúlt maga köré csavarva.
- Teljesen elfelejtettem hogy ez a hatása. Kérhetnék valami... ruhát?- nézett az orvosra még mindig kínos és szégyenlős tekintettel.
-Igazán megköszönném - tette hozzá kedvesen.

Meglepődve nézem, ahogy Rado felgyújtja, pár másodpercre magát aztán miután a ruháját elégeti, eloltja magán a tüzet. Pár pillanatnyi bambulás után a takaróért kapok és felé nyújtom, hogy elfedhesse magát vele.
- Néhány fegyver tényleg jól jönne.
Jegyzem meg miután a szimbionta előjött ezzel a témával. "Szóval rólam nincs információjuk. Kár nem szeretnék a zombi önmagammal találkozni." Amikor a doki lerakja a pirulákat és szól, hogy adjam be Rado-nak kérdőn tekintek a lányra.
- Beveszed őket most?
Kérdezem meg halkan, hogy ne zavarjam meg vele a többieket. De közben figyelek Dream és a doki mondandójára. Erre az egyik alak berobbantja az egyik ablakot, ami hangosan csörömpölve törik ki.
- Hogy rohadj meg...
Mondom egy kicsit hangosabban, mint szántam, de nem nagyon érdekel, hogy meghallotta-e.
- Prof. Ha van valami jármű, amire többen is felférünk csak rossz az is jó lehet, megtudom, szerelni.
Ajánlok egy lehetőséget, hogy ha kell, megjavítom, én a járművet csak legyen valami, ami némi biztonságot ad.

Újra újabb információ morzsákkal lettem gazdagabb. az a vörös hajú skizofrén lány képes tüzet létrehozni elfojtani és nagyon csinos. Hogy Jester nem csak tömeggyilkos de imádja ha a középpontban lehet. A zombikról is kiderült egy két dolog többek között csak akkor fertőzhetnek meg minket ha megharapnak. És amíg nem halnak meg addig lehet őket gyógyítani. Mikor Alexis vagyis Dream a fegyverekről érdeklődött valahogy éreztem hogy kifejezetten rám gondolt azonban ez még nem elég, hogy bízzak benne. Azonban ahogy körülnéztem elfogott a gyengeség érzete. Úgy éreztem hiába vannak spéci képességeim hozzájuk képest egy vicc vagyok. Még tapasztalatom sincs ilyen téren. Azonban egy pozitívuma van a dolognak már tudom mitől is pörgök fel annyira. Ez egy kicsit pozitív érzésekkel töltött el. Úgy döntöttem maradok a sarok de ha vezetőt kell választani nyíltan Alexisiszék mellet fogok kiállni és támogatom is őt ha netán a többiek nem értenének vele egyet. Azon is tanakodtam milyen fegyver lenne a legcélravezetőbb. Egy kicsit értek a kard forgatáshoz amennyit önerőmből tanulgattam otthon filmnézés közben és talán egy pisztollyal is elboldogulnék.

Na ez szép! A lány úgy húzódik el tőlem, mintha leprás lennék. Később feláll és közli, hogy utálja a nőket. Nos, ez miatt kicsit tartok tőle, főleg, hogy a csaj skizofrém. Viszont sajnálom is, hiszen előbb utóbb belőle is nő lesz. Ahogy a tüzes produkciójának eredményét nézem, inkább előbb. Kiderül, hogy a zombik csak sérülés okozásával fertőznek. Remek! Gondolom repülni nem sokan tudnak, így nagy esélyem lenne túlélni. Talán két embert még magammal is tudnék vinni. Azonban nem akarom magukra hagyni a többieket sem. Együtt kerültünk bele ebbe az egészbe, jobb, ha együtt is oldjuk meg a problémát. Remélem segítségükre lehetek csekély tudásommal. Tovább figyelem a történteket. Az egyik doki bogyókat nyom az Adam nevű alak kezébe, hogy adja be a nőgyűlölőnek. A szimbionta Dream magyarázata elég ütős. Így azért könnyen ki lehet kerülnie, hogy az orosz veszélyes legyen rá. A nagy csörömpölésre megrezzenek. Az elmebeteg tömeggyilkosra nézek, aki csak vigyorog. Tetszik a szövege. Valami van abban az alakban, jobb lesz, ha szemmel tartom. Már csak a múltja miatt is, de még inkább, mert elég idióta ahhoz, hogy jót szórakozzak a viselkedésén. Komolyra fordítva a szót...
- Nekem sem ártana valami fegyver. Lehetőleg inkább tőr vagy kések. Bár ha csak lőfegyver van, az is megteszi.
Nem szívesen császkálnék fegyvertelenül egy városnyi zombi között. Azon gondolkodok, mit tudnék segíteni a többieknek. A repülés bizonyára hasznos, hiszen a magasból többet lehet látni. Ismét előveszem szárnyaimat, hogy még egyszer ellenőrizzem őket, de most már nem rejtem el őket.
- A jármű nem rossz ötlet. Amíg ti azzal mentek, én felettetek repülhetnék és figyelhetném az utakat.
Mondom végül az ötletemet.

Mikor a férfi odalép hozzá s leteszi a gyógyszereket a kis asztalkára, láthatólag idegesen elhúzódik tőle. Fogait kimutatva vicsorít rá, jelezve, jól teszi ha nem jön a közelébe. Sőt, még felé is kap, mint a kutya, de nem azért hogy szándékosan megharapja, hanem hogy gyorsan el is takarodjon a közeléből. Figyelte a vitaminokat olyan tekintettel, mintha fel akarnának bármelyik pillanatban robbanni. Nem bízott abban hogy ezek csak vitaminok... Sőt, ahogy elnézte már nem is kellettek, hisz ahogy tartotta magán a takarót, érezte ahogy kezdenek erősödni és végre szép lassan szót fogadnak neki. Most nem hogy csak az a nyomorult doktor, de a nő is odajött hozzá. Az a másik, Dream... megborzongott idegesen, mikor közölte vele hogy ő nem nő. Nem lehet őt olyan könnyen becsapni. Női teste van, akkor nő. A lány nem tudta mi az a szimbióta, nem tudta mi az a nemtelenség. Elhúzódott tőle, de egyben hirtelen egy kedves mosoly ült ki arcára, mikor egyik kezével felkapta az ágyról plüss nyusziját.
- Enyim. Szeretem! - jelenti ki Dreamnek, bármilyen normális beleegyezés nélkül ami a kompromisszumot illeti. Magához ölelte szorosan és úgy nézett Dream-re mint akinek van mit irigyelni. Adam felé fordította fejét, mikor megkérdezte, kérné e most a vitaminokat. Közelebb hajolt kezéhez, amiben a gyógyszereket tartotta s kutya módra megszagolta őket. Talán pont arra számított hogy valami finom illatuk lesz... Nézegette őket érdeklődve, majd fejét rázta hevesen.
- Most nem kérek cukorkát, köszönöm - válaszolta neki lágyan és aprón kinyújtotta nyelvét melybe beleharapott, de nem annyira hogy elkezdjen vérezni. Az csak utána jött, mikor betört az ablak. Felsikkantott s felugrott helyén, minek köszönhetően kissé elharapta nyelvét. Figyelte ahogy a szilánkok csörömpölve esnek földre, miközben érezte szájában azt az apró édes ízt. A hideg levegő lassan kúszott fel mezítelen lábain. Ledöbbent. Mint akinek kést vágnak a szívébe. Megkövesedett az érzéstől, attól ahogy eljutott tüdejébe az a hideg, friss levegő. Megborzongott teljesen, ahogy teste libabőrös lett a hidegtől. Odalépkedett az ablakhoz. Csak pár lépést tett meg, mivel nem volt tőle olyan messze. Megbabonázva haladt. Az sem fájt neki mikor az apró szilánkok talpába fúródtak apró tüskék ként. Ahogy a beszállingózó hó leülepedett arcára s elolvadt, nem tudta mitévő legyen. Jester felé tekint kedvesen.
- Ez mi? - kérdi kíváncsian és a beszállingózó hópelyhek felé bök fejével.

Mindenki elmondta szépen mit akar pont mint egy karácsonyi kívánság listát. Többen megkérdezték vannak-e fegyverek és járművek. Az a gond, hogy én egyikhez sem értettem. Abban a pillanatban teljesen haszontalanak éreztem magam. Vörös hajú lányka a kitört ablakon beszállingózó havat kezdte figyelni. Abban a pillanatban olyan ártatlannak látszott mintha átlagos gyermek lenne. A professzor miután kinézegette magát a havat bámuló kislányban közölte az idegennel vannak fegyverek és járművek. Fegyverek inkább pisztolyok puskák és kardok voltak elmondása szerint. Erre a szóra felkaptam a fejem. Majd a prof közölte nem ajánlja az autókat, mert túlságosan is ránk figyelnének, ugyanis csak a normális emberek vezetnek és az út csak húsz perc gyalog. Ezt nem igazán értettem, mert az előbb azt mondták minden tudásuk és képességük működik a zombiknak. Akkor miért nem tudnak vezetni. Na, ezzel nem is törödtem.
Egy nővér lépett be és tiszta meleg ruhákat adott át a vörös hajú kislány partnerének vagy testőrének. Látszott rajta, hogy tart attól a csöppnyi gyermektől. Az ő hibája megmondta a lány, hogy nem szereti a nőket finoman szólva. Ezután két ápolónak kinéző ürge jött be és elvezettek minket egy raktárba. Miközben odafelé haladtunk a Doki mondta, hogy ideiglenesen elaltatta a vörös hajú vagyis Rado személyiségeit. Mikor a raktárba értünk kinyitottak egy nagyobb konténert, amiben terülj-terülj pisztolykám volt. Ilyen csak a filmekben láttam addig annyi fegyver volt és mind közül választhatunk. Nem értettem mit keresnek viking kardok a puskák között, de nem is nagyon érdekelt. Volt ott minden mi szem szájnak ingere. Pisztolyok puskák nyilak. Ezekből a fegyverekből fél tucat Rambót lehetett volna felfegyverezni. Egy ideig szemeztem a puskákkal majd a többiek példáját követve elkezdtem közelebbről is megvizsgálni a fegyvereket. Sajnos pisztolyok terén teljesen amatőr voltam, de nem akartam, hogy ezt a többiek is megtudják. Ezért felvettem két pisztolyt két pisztolytartót és még négy tárat reménykedve, hogy ahhoz a fegyverhez tartoznak. A pisztolytokot magamra erősítettem. Ezután nyolc darab dobókést vettem és rejtettem el a zsebeimben egy sokkolóval egyetemben. Utánuk fordultam a kardok felé. Felvettem egyet érezni lehetett a súlyát, de azért könnyű volt. Ezért egyet a hátamra erősítettem majd félrevonultam, míg a többiek kiválogatják magukat. Amíg ott vártam egyszer csak egyikük hozzám vágott egy golyóálló mellényt, hogy szükségem lesz rá. Én nem értettem, hogy mehetett ki a fejemből miközben felvettem gondolatban jól bokán rúgtam önmagam.

Megkaptam a fájdalomcsillapítót, hát nem morfium de itt úgy tűnik nem értik a viccet. Vázolják a helyzetet miszerint az objektum nincs messze, fegyvertáruk is van....na ez már jól hangzik. Bár hoztam a kardomat és a páncélom is működik,de azért biztos ami biztos. Követjük a fejeseket a raktárukig ahol egy konténer fogad minket tele fegyverekkel.

Elgondolkodom,hogyha az összes zombikról való tudásomat összevetem ami persze zombi horrorokból ered, akkor első dolog, az észrevétlenség. Második,hogy kétfajta zombi van. Egyik fajtájuk a csoszogó amelyik lassú mozgásával könnyű célpont lehet viszont belőlük a túlerő már borzalmas. A másik fajta az a zombi amelyik rohangál és ereje egy átlagembernél nagyobb, a problémát még tetézheti,hogy mivel a doki elmondása szerint mutánsok és egyéb hősök is megbetegedtek így belőlük több lehet mint a szimpla csoszogókból, egyetlen kézen fekvő megoldás van tehát egy zombi kinyírására.

-"A fejüket kell szétloccsantani!!!"
Ekkor oda megyek a pisztolyokhoz és nézelődök. Keresek két nagy kaliberű pisztolyt és azokhoz ha van akkor 4-5 tárnyi töltényt. A kardom itt van mindig,de bízok abban,hogy a pisztoly eléri azt a hatást amit szeretnék.
-"Az agy ami hajtja őket, ha azt kiloccsantod vagy leválasztod a fejet a testükről akkor megszűnt létezni a dög."

- Rendben.
Válaszolok a lánynak és zsebreteszem a pirulákat. Hallgatom a dokit, de közben Rado-t figyelem, ahogy ő viszont a havat figyeli. Amikor bejön az ápolónő és odaadja a Rado új ruháit csak biccentek neki és odasétálok a lányhoz.
- Gyere. Öltözz fel...
Elsétálok, a sarokig ahol az ágyra leteszem a ruhákat és a takarót két kezemmel megragadva széthúzom, hogy egy kis falat képezzek vele ameddig Rado felöltözik. Miután elkészült ledobom a takarót az ágyra és elindulok a Doki, meg a Prof. után, a "fegyverraktárba". Idő közben a Doktor megjegyzi, hogy ideiglenesen elnyomta Rado többi tudatát a biztonsága érdekében. A raktárban kinyitnak egy nagyobb konténert, aminek a tartalmát meglátva sietősebbre veszem a lépteimet és alaposan szemügyre veszem a választékot. Először gyorsan magamra kapok egy golyóálló mellényt aztán az egyik shotgunt a hátamra veszem, és két baloldali pisztolytáskát erősítek a két combomra, hogy ha kifogyna, az egyik elővehessem a másikat, de közben a shurikenemet is tudjam használni. Mindkettőbe belehelyezek egy-egy ugyanolyan pisztolyt és a combomon lévő zsebekbe több tárat is elrejtek. Csak ezután töltöm meg a shotgunt, és teszek töltényeket a tartópántjába meg az egyik zsebembe. A pisztolyokat ellenőrizve rájövök, hogy azok sincsenek töltve így azokba is teli tárat rakok. Ekkor megy el mellettem egy srác, aki szintén két pisztolyt, de shotgun helyett egy kardot vett még magához. Ránézek aztán visszafordulva szemügyre veszem ismét a választékot aztán egy másik golyóálló mellényt megragadva én is otthagyom a konténert hogy ne legyek senkinek sem útban. Odadobom a srácnak (Borzalmino) a golyóálló mellényt.
- Még szükséged lehet rá...
Eleresztek felé egy félmosolyt és odaállok mellé miközben a többieket figyelem.
- Ha lenne, néhány gránát most úgy érezném magam, mint Rambo mutáns változata.
Mondom, viccelődve a mellettem álló fiúnak aztán az egyik pisztolyt elővéve jobban szemügyre veszem.
- Jó kis fegyverek. Ne feledd, ha véletlenül beragadna valamelyik... Nehogy eldobd. Értek hozzájuk csak szólj nekem és majd megcsinálom.
Mosolyogva folytatom a mondandómat beszélgetést kezdeményezve vele.

Kezdenek alakulni a dolgok. Hogy végül milyen irányba tér a kis kaland, az még egyenlőre hatalmas rejtély. Az orosz lány a hóban gyönyörködik. Eddig három személyiséget tudok nála megkülönböztetni, de elvileg nincs is több. Ha jól láttam egy gyilkos, egy gyerek és valaki, aki tud reálisan és normálisan gondolkodni. A sorozatgyilkos kinyilvánította, hogy milyen járművet akar. Van itt hó és egy rakás kívánság, akárcsak karácsonykor. Kár, hogy ez eléggé félresikerült karácsonynak tűnik. Egy ápolónő hoz némi hacukát a skizofrémnek. A doki viszont valami fegyvertárba invitál minket. Az alaksorban kötünk ki. Egy hatalmas konténer áll előttünk, mit a Borzalmino nevű alak van olyan kedves és kinyit. Láss csodát, hirtelen tényleg karácsonyi hangulatom támad. Amint megpillantom a sok fegyvert, felforr a vérem. Izgatottan lépek közelebb. Szárnyaimat eltüntetem, hogy minél kevesebb helyet foglaljak. Szebbnél szebb fegyverek díszelegnek egy helyen. Lőfegyverek és közelharchoz alkalmasak egyaránt. Célszerű lenne a tőrök között keresgélnem, esetleg valami kardot. Azonban nem szándékozom minden áron közelharci küzdelembe bocsátkozni a rothadó járókelőkkel, ezért valami távolságra alkalmasat is keresek.
- Felőlem, rendben! Nekem megfelel a felosztás.
Mondom, miközben válogatok. Végül két tőrt veszek magamhoz. Szerzek valami övet, amivel derekam köré erősíthetem őket, majd a kardok között is szemlélődök. Közben magamhoz veszek egy pisztolytáskát és vele együtt két pisztolyt is. Nem sűrűn fogok ilyesmit a kezemben, de remélem, hogy sikerül majd boldogulnom vele. Megtöltöm a fegyvereket, majd felmarkolok néhány teli tárat. Kard helyett katonai késeket aggatok magamra, majd szerzek egy golyóálló mellényt. Az egyik késsel két lyukat vágok a hátuljára, hogy a szárnyaimat kényelmesen elő tudjam venni, még akkor is, ha rajtam van, majd felveszem. Most, hogy felszereltem magam, kicsit távolabb állok. Az egyik tőrrel kezdek játszadozni. Forgatom, megnézem a súlyozását és szoktatom hozzá a kezemet, hogy minél könnyebben tudjam utána forgatni.
- Nagyszerű fegyverek! Ha végeztünk megtarthatjuk őket?
Kérdezem nagy vigyorral.

Azok a kellemes kis hópelyhek mint a lepkék, oly könnyedén ülepednek a lány sápadt arcára. Hideg csókjukat elolvassza a forró test, majd vízcseppeké alakulnak, beszívja őket mohón gyermeki arca. Elmosolyodik kedvesen, ahogy szemei nyugodt pillantást vethetnek a téli tájra. Hideg, fehér és csodaszép. Ujját óvatosan mélyeszti az ablakpárkányon nyugodó pöttöm hókupacba. Puha. Arca elpirul, emberibb színt kap. Egy szép napon majd ismét kimegy és játszhat benne. Mint régen. Azokban az időkben mikor édesapjával hóembert építettek az udvaron. Régi és fájdalmas emlék, mivel tudja, ez már mindig is csak emlék marad. Legszívesebben azzal nyugtatná magát, ha hazamegy, ha vége ennek az egésznek, minden rendben lesz és minden a régi lesz. De nagyon jól tudta hogy ez nem igaz. Már semmi sem olyan, már egy jó ideje. Gondolatmenetéből Adam szavai zökkentették ki. Először fel sem fogta igazán, hogy egyáltalán hozzá beszél, majd mikor eljutott agyáig, hogy valóban őt szólította meg, felé fordult. Már nem is érdekelte őt Jester, sem az hogy válaszol e a kérdésére vagy sem. Arca mintha fáradt lett volna. Hirtelen semmit mondó és szomorkás. Csak bólintott és testét eltakarta neki Adam azzal a takaróval. Így falazott neki, miközben felvette azt az egyszerű nadrágot és felsőt, melyet kapott. Még egy kabát is járt mellé. Nem volt túl vastag, de kellemesen meleg. Egy kicsit nagy rá a ruha, de ez egyáltalán nem foglalkoztatta. A többiekre pillantott, majd követte őket, mikor elindultak a folyosókon haladva. Olykor-olykor arcán megrándul az izom, mintha kavarognának benne a gondolatok és emlékek. A két másik tudata tökéletes harcot vívott egymás ellen. Próbáltak felszínre törni, uralkodni a testen és az elmén. Néha megrándult a feje, vagy épp ökölbe szorította kezét. Talpán csak most érezte meg, hogy azok az apró kis szilánk darabok szúrják őt. Mégsem ez aggasztotta a legjobban. Elméje olykor elsötétült, majd ismét kitisztult. Ezernyi dolog szélviharába keveredett és néha léptei nem voltak a legstabilabbak. Lágyan karolt Adam-ba, hogy egy kis biztos pontot találjon a zűrben, aminek nekitámaszkodhat, hogy el ne essen. Nagyon jól titkolta mindazt ami fejében történt. Arcán csak olykor lehetett látni, ahogy próbálja elfojtani a dolgokat. Kezében plüss nyusziját szorongatta. Ismét egy dolog ami épp eszénél tartotta. Leértek az alagsorba, ahol megtámaszkodott a falnak, miközben mindenki fegyvert válogatott magának. Tudta jól, ő maga semmivel sem tud bánni, így meg kellett elégednie saját mutáns képességével. Kissé elbizonytalanodott saját magában, mivel nem volt tisztában, mennyire fogják majd hasznát venni. Kissé megremegett, azon a gondolaton, zombik ellen fognak megküzdeni. Nagyon össze kell szednie magát, hogy az elsőnél ne rohanjon el sikítva... Csak remélni tudta, a többiek tapasztaltabbak nála, ami a harcokat illeti.
- Nem szabad félnem... a félelem egy apró halál mely teljes pusztulást hoz... - mormogta halkan magának oroszul. Arcát elfogta a rémület fátyla, ahogy saját hangját hallotta anyanyelvén. Plüss játékának fülén végigsurran néhány ujja.
- Ha mindennek vége, hazamegyünk. Ígérem - biztatta saját magát és figyelte ahogy mások fegyverekkel látják el egymást. Mikor arra kerül a sor, hogy két csoportra osztódnak, kifejezetten örül, hogy Adammal jut egy csoportba. Lehet a szimbióta szándékosan akarta így. Örült ennek. Odament Adamhoz, s mikor elment Dream mellett, kissé felnézett rá.
- Köszönöm... - mondta neki halkan, egy barátságos és hálás tekintettel. Arca még mindig nyugodt volt, az érzelmek szinte semmilyen nyomot nem hagytak rajta. Várta a következő parancsokat.

Elég jól haladnak a dolgok, a kis csapat nagyjából mindenben egyetért. Meglepődöm rajta, hogy amint az őrült tömeggyilkost komolyan vesszük, már nem is olyan őrült. Közben még felmerül egy-két apró kérdés, de hamarosan megindulunk a fegyverraktár felé, jó hír, hogy van egy csomó fegyverük.
~ Van itt minden úgy látom, ami kellene. Ha a SHIELD fegyverei akkor nyilván jó minőségűek, meg lehet bennük bízni.
Mindenki elveszi a neki tetsző fegyvereket, betáraz stb. Én kivárom míg a legtöbben végeznek, majd elkezdem a saját felfegyverzésem. Egy sokkolót, egy kést, felveszek egy mellényt, és ha van még akkor négy darab pisztolyt veszek el. A pisztolyokat ellenőrzöm, betárazom majd a szokásos módon elhelyezem itt-ott a ruhám zsebeiben és fegyver tartókban, hogy mindig kéznél legyenek. Az egyik shotgunt már elvették, gondoltam elveszem a másikat, de bevallom nem a kedvenc fegyverem, inkább Jesterre nézek.
- Esetleg van kedve ehhez? -nyújtom neki a fegyvert-
De ha nem, nem, nincs szándékomban erőltetni a dolgot, jobb a béke. Közben a csapatfelosztás is kiderül, én belemegyek a játékba.
- Rendben ez jó tervnek tűnik.

A lángoló lányt megnyugtatták, ruhát adtak neki, nekünk meg fegyvereket adtak, illetve válogathattünk. Mivel katonai kiképzést kaptam, pontosan ismerem a fegyvereket, így kiválasztok valami kellően nagy kaliberű fegyvert, nembaj a súly, hiszen a páncél segítségével könnyedén mozoghatok akármekkora puskával. Lehetőleg valami sorozatlövő, gépágyú szerű dolgot kapnék magamhoz, ha nincs akkor ismétlő puskánál maradok. Tárakkal is felszerelem magam, majd mikor Alexis beszélni kezd, gyorsan felszólalok.
-Nekem mindegy milyen feloszlásban megyünk, annyit szeretnék, hogy ha a felszínen vagyunk akkor nekem nagyobb hasznomat veszitek, lévén tudok légitámogatást nyújtani, akár csendben is.
Mondom miközben a hátamra mutatok, ahol a szárnyak vannak.
-És ha valakinek valami baja lesz, talán tudok orvosi segítséget nyújtani, félig elvégeztem az orvosi egyetemet, és mindenféle sebet el tudok látni.
Folytatom a beszédet, majd elhallgatok. Nem igazán tetszik, hogy Alexis átvette a vezetést, nem csak ő szolgált katonai körökben, de ez most mindegy. Nem akarok feszültséget kelteni, és igazából vezetni sem akarok senkit, a célom az, hogy mindenki életbe maradjon, így nem okos dolog indulatokat kelteni

Ez a vizió teljesen úgy viselkedik mint egy átlagos robot. Pusztán arra válaszolt amit kérdeztem nem kérdezett vissza és nem mutatott semmiféle érzelmet. Megtudtam ,hogy mindegyik társa azonban ezt is mint adat monta nekem. A bánatnak egy szikrályát sem éreztem. Ezután közölte velem ha eddig életben maradtam akkor mégsem lehetek olyan gyenge. Bizonyára biztatásnak szánta de sajnos nem ment vele sokra. A velem kapcsolatos adatok titkosak tehát semmit nem tudhattam meg a másik énnemről. Érdekelt volna vajon ő is olyan élete volt akár nekem. Esetleg ő már metalálta az élete nagy szerelmét. Bünöző ként élt vagy egy hős volt mielött elérte a zombi virus. Ezt sajnos soha nem tudhatom már meg. Ahogy elmerültema gondolataimban azon kaptam magam, hogy minden aranyfényben kezdett ragyogni. A ragyogást vakító fény váltotta fel és hirtelen ott találtam magam ahonnan elindultunk. Lassan körülnéztem és láttam mindanyian otvoltunk akik tulélték ezt a haláli túrát.

Az ajtót sikerül feltárnom. Mire jó, ha az embernek, vagyis mutánsnak van egy kis plusz ereje. Tőrömmel a kezemben besétálok. Néha hátra tekintek, hátha Bishop kint maradt, vagy hogy ellenőrizzem mögöttem van-e még. Nem hiszem, hogy gyáva lenne. Nem tűnik annak. Sőt, valamiért meglehetősen szimpatikus személyiség, szótlansága ellenére is. Most másra kell koncentrálnom, ezért az emberismereti kérdést későbbre halasztom. Odabent szinte semmi nincs. Néhány szekrény, rajtuk iratok meg dobozok. Ami nekünk kell, az viszont a szoba közepén van. Nem hiszem el, hogy ilyen egyszerű az egész. Se egy csapda, vagy valami robot ami nekünk jönne. Persze az elektronika biztos kipurcant, de akkor is. Elvégre az ajtót is kézzel kellett kinyitnom. Másként egyébként sem hiszem, hogy ment volna. Elvégre ha jelszó kell, azt nem tudom. Ha DNS, vagy retinakép, azzal sem tudtunk volna szolgálni, csak a sajátunkkal. Azzal pedig valljuk be, nem valószínű, hogy sokra megyünk. Amint meglátom a dobozt és közeledni próbálok, a gyomrom görcsölni kezd. A vírusomnak nemigen tetszik az ami abban a csomagban van. Ez jó hír, bizonyára használ, ha ebből indulok ki. Egyre jobban görcsöl ez a szemét és izzadok is mint egy ló. Csak érjek haza, az lesz az első dolgom, hogy veszek egy forró fürdőt. Ha jól emlékszem, az van az új lakásban. Végül eljutok a dobozig. Vizsgálgatom egy ideig, majd ugrásra készen megérintem. Abban a pillanatban erős fény keletkezik. Nem látok semmit, az egyetlen dolog amit tehetek, hogy erősen belekapaszkodok a dobozba. Ez a vírus lenne? Most fogok átváltozni? Azt nem ilyen világosnak képzeltem el. Sokkal inkább sötétnek, elvégre elborul az elmém, vagy mi. Nem valószínű, hogy kitisztul, ha nyers húst akarok falatozni. De nem, nem érzem, hogy azt akarnék. Vagy ez csak valami átmenet? Hirtelen vége a fénynek és a kiindulási ponton találom magam. A többiek mind itt vannak. Vagyis a másik három személy. Eléggé megfogyatkoztunk a küldetés végére.
- Ő... Nem vagyok zombi ugye?

Résztvevők: Borzalmino, Kyrena, Rado, Bishop

Az orvosok azonnal megjelentek és átvették a prototípust. Kyrena pedig eközben egyre rosszabbul volt, a korábbiakban nem vette észre, de most már határozottan szürke volt a bőre és az éhség is egyre inkább mardosta. A csapattársai és a tudósok is egyik pillanatról a másikra lettek íncsiklandozóak, akiket most már tényleg meg kell enni. Valószínűleg csak a gyógyszerek nyomták el ennek a hatását, de valami történt vele a fenti szekrényben. A két férfi láthatja, hogy egy körülbelül két decis üvegben volt a türkizszínű ellenszer, amiből már most tűvel egy keveset kiszívtak, valószínűleg, hogy beadhassák az angyallánynak. Amint ez megvolt az egyik tudós elindult a lány felé, de a kérdésre megtorpant.
- Nem tudom… - válaszolta óvatosan.
Ez volt az utolsó, amire Kyrena emlékezett, ekkor mindent a teljes sötétség vett át. Bishop és Borzi már nem tudtak reagálni arra, ami történt, a lány bőre tényleg hullaszínű volt már és a szemei is teljesen üregesek. Mintha már nem is lenne az élők sorában, hanem halott lenne ekkor és a szárnyai kicsapódtak a helyükről. Mivel nem volt túl sok hely ebben a szobában a két férfinak ideje sem volt arra, hogy félrevetődjenek, vagy fegyvert rántsanak, mindkettejüket eltalálták a szárnyak és a falnak csapódtak, ahol aztán elvesztették az eszméletüket. Egyedül Rado aludta át a szerelmével a történteket.

Vége.

Epilógus – A hazatérés:
Mindenki fájó végtagokkal ébredt fel ugyanazon a helyen, ahonnét korábban eltűnt Halloween éjszakáján, most már Kyrena is újra magánál volt a szíve felett talált magán egy nagyobb tű szúrásának nyomát, amiről nem is emlékezett, hogy mikor kaphatta, most már jól volt, nem kívánta a húst sem és a bőre is teljesen normális kaukázusi volt. Amiből mindenki tudja, hogy valóság történt mindenkinek a sebei be voltak kötözve a törések gipszbe téve és egy-egy levelet találtak a csapat tagjai maguk mellett.
”A retrovírus sikeres volt, a hölgyet sikeresen megmentettük, reméljük a világunkat is sikerül majd. Önök hősök és soha sem tudjuk meghálálni majd, amit tettek. A társnőjük szimbiontáját is sikerült megmenteni, őt is visszaküldtük magukkal egy óvótartályban. További sok sikert és boldog életet! Dr. Green!”
Kyrena volt az, aki maga mellett talált egy üveg tárolóedényt, de annak be volt törve az üvege és Dream eltűnt, odabent a tartályban alvadt „vért” talált a lány, ha megnézte, alvadt vére pedig csak a holtaknak van…

Vége?



Köszönöm a játékot, sajnálom, hogy így elhúzódott és azt is, hogy kissé passzívak voltatok. 2022. november 2-n értek haza. A köztes időben, azaz 2023. februárig azt tesztek mindannyian, amit csak akartok és akkor utána rendesen megy tovább az idő.