New York utcái

Mély levegőt vettünk, miután senkinek sem volt ellenére a felosztás, sőt. Az orosz lány szavai tán egy apró boldog mosoly terült szét Alexis arcán. Ezzel csupán az volt az egyetlen gond, hogy nem értettem, hogy ez mire fel volt. Oké, megköszönte, de én ettől nem kezdenék el mosolyogni tudván, hogy mivel gyűlöli a nőket ezért lángba borulhat és hát nem vagyok az a tűzbarát létforma. De hát ez az ő dolga, majd addig átvánszorgok valakire amíg végez a mazochista vágyaival és kellően megpörkölődik, aztán meg vissza. Vándor élet a szimbionta lét.
- Rendben, mivel nincs ellenvetés akár indulhatunk is. - mondjuk végül, persze a tudósok is ekkor jutnak erre az elhatározásra és hamarosan el is hagyjuk a helyiséget. Valamilyen oknál kifolyólag engem cseppet sem hat meg vagy csodálkoztat el amit odakinn látok. Valahogy számomra várható volt, hogy a még élő emberek igyekeznek a lehető legjobb ellátást biztosítani maguknak minden lehetséges eszközzel, viszont Alexist eléggé felkavarta a látvány. Ha meg kéne fogalmaznom, hogy mi az amit észleltem benne, akkor azt mondanám, hogy vérszomj. Kész volt arra, hogy ha kell akkor egyedül is végigharcoljon minden zombin, mindeniket egytől egyig kivégezzen, majd meghozza a gyógyírt az ittenieknek. Persze számomra kérdéses maradt, hogy ha a rúnák hatásosak és, hogy ha a zombik jelenleg is nem a védőmágia vagy mi a fene határain kívül tanyáznak várva a lehetőséget, akkor valóban jó-e ha ezt tesszük. Mi van akkor, hogyha ennek a világnak ez a rendje és ha megváltoztatjuk akkor valami sokkal rosszabb lesz? Bár semmi okom arra, hogy itt filozofáljak, hisz úgysem hallgatna rám senki, hogyha azt mondanám, hogy "Jól van, akkor most szépen nem teszünk semmit, mert lehet, hogy ha megtesszük azt amire kérnek akkor nagyon nagy baj lesz." Biztos, hogy sokkal több bajt okoznék vele, így hát hallgatok és inkább eltitkolom ezen gondolataimat. Vagy legalábbis majd később beköpök egy "Én éreztem, hogy ez lesz." szöveget, hogyha ez valóban megtörténne.
- Rendben. Akkor ha mindenki indulásra kész, akkor elmondom, hogy ki merre indul. Figyelembe véve azt, hogy egy csapatba került mindkét személy, aki képes levegőből figyelni, ezért kénytelen leszek megkérni a másik csapatot, hogy ők közelítsék meg a célpontot a föld alól. Legszívesebben ajánlanám, hogy ez esetben én is önökkel tartok, csupán a hölgy előre megszabott feltételei miatt, ezt nem tehetem. Mielőtt elindulnánk viszont még egy dolog: öljenek meg mindent ami mozog, legyen az ember, állat vagy rovar. Nem tudhatjuk, hogy mi hordozhatja még a fertőzést és nem bízhatunk mindent a szerencsére. - következett ismét egy már annyira nem stabil, de katonai jellemű felvilágosítás. A lényeg az, hogy a két szárnyas emberkénk szabadon repülhessen és segíthessen minket. Meg nem lenne jó egy váratlan légitámadás sem.
- Ugyanakkor szeretnék valamiféle kommunikációs eszközöket kérni. Ha nem tévedek akkor a zombik semmi olyan szándékkal nem rendelkeztek, hogy a műholdakat tönkretegyék, így azokat használhatjuk, vagy rádió esetleg egyéb hullámokkal rendelkező eszköz is már valamiféle segítség lehet. - fordultunk a tudósokhoz az ötletünkkel, majd ha azok teljesíteni tudják a kérésünket, akkor szétosztom a kért eszközöket, hisz végtére is ez létfontosságú a jelenlegi helyzetünkben, bár ennek is megvannak a hátrányai, hisz ha elég okosak ezek a zombik és az eddigi információkból ítélve azok, akkor akár le is hallgathatnak minket. Ez elég rossz lenne.
- Vigyázz rá. - tesszük az egyik kezünket Adam vállára és a fejünkkel Radoslova felé intünk. Bár itt ismét megjegyezném, hogy nem értem, hogy mi az ördögöt csinálunk, vagy mi az ördögért tesszük, de ha Alexisnek ez így jó, hát akkor legyen. Ki vagyok én, hogy beleszóljak? Persze ez mind csak pár pillanatig tart, hisz utána egy biccentéssel köszönünk el tőle és a két lányhoz lépünk, akik képesek a repülésre.
- Figyeljetek jól és mindenképp nézzetek felfelé is. Nem tudhatjuk, hogy mire képesek és nem lenne jó, ha pont az okozna meglepetést, hogy titeket vadásznak le legelőször, mert nem számítottunk arra, hogy esetleg fentről is támadhatnak. - mondtuk holt komoly arccal, majd ismét mindenki számára hallható erősségű hanggal folytattuk. - Az eligazításnak vége. A lehető leghamarabb szeretnék mindenkivel itt újra találkozni és lehetőleg élve, valamint legkésőbb félóránkénti valamiféle jeladást is szeretnék, hogy tudjuk életben vagytok, ez persze részünkről is igaz. Sok szerencsét mindenkinek.
- Indulás! - Adtam ki a saját csapatomnak a parancsot miközben újra beborítottam Alexis testét. Jelenleg szükség lesz az én képességeimre, hisz a lány, bár jó edzésben van, mégis elég hamar fárad. Talán folytatni kéne majd az edzést és bár ez jó idő lenne elkezdeni, de a zombik szempontjából ez nem kivitelezhető. Kicsit furcsa érzés volt elhagyni a menedéket nyújtó védőaurát, valamiért kicsivel kevesebbnek is éreztem magam emiatt. Csupán egy dolgot nem értek. Ha a rúnák működnek, akkor miért nem használják azokat fel úgy, hogy lehetőségük legyen valamiféle személyes védőmezőt generálni és akkor nem lenne szükség arra, hogy itt a saját épségünket kockáztassuk. De mindegy is, hisz mindent nem várhatok el az emberektől.

Azt hiszem, hogy szerencsésnek mondhatom magunkat, hisz sikeresen bárminemű akadállyal való találkozás nélkül jutottunk el addig a pontig ahol a két csapat el kell váljon. Csupán egy intéssel köszöntem el a másik csapat tagjaitól. Amit el akartam azt már úgyis elmondtam nekik, nem volt szükség az ismétlésre.
- Ez pont kapóra jön. - fejeztem ki a véleményemet a kétkerekű járművek kapcsán. Számomra nem volt szüksége amazok használata, hisz az én képességeim mellett hiábavaló lett volna.
- Menjünk. - folytattam halkan, miután mindenki felült a járműre akinek kellett és folytathattuk az utunkat zavartalanul. Viszont a hamarosan utunkba keveredett dugó nem sok jóval kecsegtetett.
- Csak óvatosan. Biztos, hogy csapda. Egyikőtök se hagyja el az utolsó autókat. - szóltam bele a rádióba és most már sokkal közvetlenebb hangnemet használtam. Nem voltam különben sem az a vasmarkú vezető típus. Viszont a tekintetemet nem kerülte el az elmosódó folt.
- Vigyázzatok! - kiáltottam a készülékbe, viszont már késő volt. Láttam amint a szárnyas lány az egyik autón landol. Azt viszont nem, hogy ki volt a támadó, de jelenleg az érdekelt a legkevésbé. A lehető leggyorsabb útvonalat választva indultam meg a lány felé, hisz nem tudva, hogy miféle sérülést szenvedhetett el, ráadásul jelenleg védtelen is.
- Van egy olyan érzésem, hogy észrevettek minket. - közöltem hidegen miközben a megemelkedő autót figyeltem. Ha nem tévedek akkor ebben a zombiban üdvözölhetjük az első hullámot. Ha nem tévednek a megérzéseim akkor bizonyára a másik csapat is összefutott már egyel.
- Jelentést. - szóltam bele a rádióba. Szívem szerint azt a választ vártam a másik csapattól, hogy tiszta a levegő, viszont a józan ész teljesen mást diktált nekem. Lyukat generálva a testemen vettem elő az egyik fegyvert ami Alexis testére felhelyezett egyik tartóban volt. A másik kezemen pedig egy karpengét hoztam létre. Igaz, hogy halvány lila fogalmam sincs, hogy mennyire lehet kemény egy zombi testfelépítése, de remélem, hogy eléggé hamar szétesik. Ugyanakkor az egyik dolog, ami mint vezetőt egy kissé zavart, hogy sehol se láttam azt a fura manust aki a barbie-s biciklivel jött. Viszont ez akár előny is lehet számunkra, hisz meglehet, hogy az élőhalott "barátunk" sem tudja, hogy hol van, így számára tökéletes ez a lesből való támadásra.