Új Camelot

Albert számára az igazi pihenés a testmozgás volt. Mindig aktívnak kellett lennie, soha sem állhatott meg, egy percre sem. Ha nem tudott mást csinálni, hát begyakorolt ütéseket, rúgásokat és védéseket ismételgetett, hogy azok még inkább beleivódjanak az izmaiba. Avalonban azonban nem volt sok szabadideje. Új erejének tesztelése mellett, új fegyverének forgatását is meg kellett tanulnia. Hiába kapott képességeivel együtt érzéket a kard forgatására, még mindig sokat kellett tanulnia. A valódi harcművészekhez képest, mintha csak fémrúddal hadonászott volna a piactéren. Kénytelen volt belátni, hogy ha egy komolyabb ellenféllel kerül össze, akkor bizony alul maradt volna. ~ Majdnem alul is maradtam... ~ emlékeztette magát gyakran.

A várban elszállásolt "jövevények" közül csak ketten keltették fel az érdeklődését, őket felkereste. Gabe-et nem szólította meg. Amíg eszméletlenül feküdt, átkutatta a cuccait. Csak nevet keresett, hogy később megtalálhassa. Meghökkentette a nő hidegvére és talpraesettsége. Ha egyszer visszakerülnek, még hasznára is lehet. Nem "ha", hanem "amikor". Ugyanis Roma-tól kapott egy kristályt, amivel nem csak kommunikálni tud a nővel, hanem vissza tud jutni Új Camelotba is. ~ Ebből az következik, hogy el tudunk innen menni. ~ Már nagyon ment volna, várta a régi életét. Ugyanakkor minden nap új volt számára ebben az anakronisztikus világban.
A másik, akivel kapcsolatban beindultak az agytekervényei, Adam volt. Őt egy alkalommal felkereste és Wilkins néven mutatkozott be neki. Kérte, hogy Adam (vagy amilyen néven bemutatkozik), adjon neki valamilyen elérhetőséget. Így hazatértük után, még üzletelhetnek is.

Ha a többiekkel összefutott, nem igen szólt hozzájuk. Ha kellett, akkor Britannia kapitányként mutatkozott be s arra kérte a vele beszélgetőt, hogy miután visszatérnek a saját világukba, felejtsék őt el. Ez mindenkinek az érdeke. Sőt! Ezt az egész történetet tartsák meg maguknak, mert akik hinnének nekik, veszélyesek lehetnek. Ugyanakkor megpróbálta elkerülni a "társait". Mindez jól is ment egészen addig, amíg egy szolgáló üzenetet nem hozott. Roma és Arthur látni kívánja. Hát ő felvette Britannia kapitány páncélját, magára aggatta jelvényeit és elindult a megbeszélés helyszínére.

- Biztosan jobban leszel. - Mosolygok, majd a hozzám beszélő két fura alakra néztem. Csak bólogattam arra amit mondtak és, nos alapból nem igazán ilyeszt meg a gyíkféle teremtmény. Miután befejezték, nem válaszolok nekik, csak pattogok tovább, és menet közben igyekszek felszedegetni a kihullot bélést. A kastélyban végül össze varrják azt az oly szörnyű és halálos sérülésem, amely rendbehozása közben néha összerándulok és nevetgélek, mintha csiklandozna a dolog. Igaz nem tudom hogy az milyen érzés, de láttam már hogy hogyan viselkednek olyankor az emberek, és elég jól tudom utánozni az érzéseket, mégha kissé túl dramatizáltan is.

Az elmúlt napokban tetőtől talpig átjártam a kastélyt, mármint azon részeit ahova bemehettem, ismerkedtem mindenkivel akivel csak tudtam, és hoztam a szokásos komolyan komolytalan imádnivaló formámat. Mivel egy szobába kerültem Jamessel, a legtöbb időmet egyértelműen vele töltöttem, figyeltem ahogy szép lassan helyre jön, és közben elég sokszor az járt a fejemben hogy milyen szerencsés is vagyok én, hogy nincsenek hasonló problémáim, és hogy nem is lesznek! A király hívására nem is igazán válaszoltam, vagyis a szolgálónak nem, csak bólintottam és elindultam a trónterembe. Menet közben eltévedtem párszor, de végül csak sikerült be esni, talán még épp időben.