Abdahul - Démonok Ébredése

Az átjáró megnyilt a démonok világába és a sötétség teremtményei most csak úgy özönlenek ki belőle. A város körül sötét fellegek vannak, melyek eltakarják a napot és nyomasztó szürkeséget okoznak. Néha egy-egy vörös villám hirtelen bevilágítja a terepet, de ezen és a napon kívül semmilyen más fényforrás nincs a városba. A kapu megnyílása okozta nagy erő a várost láthatóan megviselte. Az épületek romosak, az áram és víz ellátás teljesen megszűnt. A túlélőknek abból kell túlélniük amiket sikerült felhalmozniuk. A kis csapat már a város szélén áll és indulásra készek. 7 nap áll a rendelkezésükre, hogy eljussanak a város közepén lévő toronyhoz és bezárják a kaput. Úgy döntenek, hogy az egyik fő úton fognak elindulni hisz az a legrövidebb út a város közepébe. Jelen pillanatban egy démon sem állja az útjukat, így könnyedén mehetnek be a városba.

//Nah akkor ide kérném a kezdő postokat. A csapatvezető NJK azért van veletk, hogy minden fontos információt megosszon veletek, illetve, hogy őt bombázzátok a kérdéseitekkel és ne engem pm-be. Fontos, hogy ha valaki 2 napig nem ír akkor ő automatikusan kimarad a körből. Ha 3X kimarad akkor el kell, hogy tegyem láb alol, hogy ne hátráltassa a kalandot. Ez alól persze kivétel ha ír az inaktívba vagy külön nekem szól. Ilyenkor csak kihagyjuk, de a karaktere életét megkímélem. És ami a legfontosabb mindenkinek jó szórakozást kívánok //

Angliából nem rövid az út a Szaharába, hosszú és unalmas kilométereket hagytam magam mögött. Egyre csak közeledett a bevetés időpontja, nem volt sok információnk a küldetésről. Csupán annyi, hogy egy újabb kapu nyílt és be kell zárnunk. Nem ez az első alkalom, viszont az első olyan, amire ekkora hangsúlyt fektetnek. Ez valahogy más lesz, mint a többi… Ugyan zavar az információ mennyisége, de nem tulajdonítok neki különösebb jelentőséget. A lényeget tudom, van egy hetünk bemenni, lehetőleg élve eljutni a városközpontba és ott bezárni a központi tornyon lévő kaput, és eközben nem elveszteni a csapat felét. Ekkor megérkezik a repülőgépünk és leszállunk. Amint megálltunk, kiszállok a járműből. Látom a Vatikán sem tétlenkedett. Sikeresen felhúztak egy védőburkot, szóval ezért az időkorlát. Nem fogják tudni tovább tartani. Ezek szerint ez tényleg nem vicc… Veszélyes lesz… Csatlakozom a kis csapathoz, akikkel be fogunk hatolni. Közelebbről megnézve nem valami jó a város hangulata és az állapota sem a legjobb. Sötét felhők által leárnyékolt romos épületek sokasága vár ránk. Ahhoz képest, hogy a kapu tegnap nyílt ki a hely állapota olyan, mintha évek óta így állna, üresen, lakatlanul. Elindulunk, a vezetők ötlete a frontális behatolás volt, tehát a hozzánk legközelebb lévő főúton kezdtük meg utunk… A leggyorsabb út ugyan, de az osztag itt a legkiszolgáltatottabb is. Am egyenlőre még nem tapasztalunk ellenséges jelenlétet, meglátjuk mi lesz később…

Repülőn érkezett a célterületre. Leszállás közben még egyszer utoljára összegezte magában az induláskor megosztott információkat.
~Hét nap. Egy teljes hét. Rengeteg idő, mégis, oly kevés, mi a hibázás lehetőségét is kizárja. Vajh úgy járok, mint Jónás? Hiába tart utam a gonosz fertőzött városba, ha képtelen vagyok megváltást hozni a rászorulókra. Hiába állok a Vatikán szolgálatában, közvetlen segítségére nem várhatok. A múltban már többször bebizonyosodott, hogy miután Ő megpihent, az ember, mint alkotott lény, nem érdemel több segítséget... Ó vajh az izgalom mondatja velem eme szavakat? Vagy hitem valóban megrendülni készül?~
A leszállópályára lépve már csak az utat keresi. Illetve inkább figyeli, útja merre is mutat. Követi már kitaposott irányát, melyet vagy hite ír magának, vagy Ő maga mutat. Vajon emberi ésszel felfogható, mi hajtja, vagy már a szélsőséges esetek közé sorolandó ez a fajta viselkedés?
~Tapasztalatszerzés. Inkább hitem megrendítésének érdekében vetettek ezen városba. Vajon most se akarok terveik szerint lépdelni, vagy ez lesz az első kivétel, mely sorsomat örökre megváltoztatja?~
Lassan odaér a megbeszélt találkozó helyre, és csöndben hallgatja, van e valami mondandója a kinevezett vezetőnek, vagy se szó, se beszéd elindulnak a látszólag kihalt város utcáján.

Sam, Fornesh

A repülőgép megérkezik. Letalis és Fornseh száll ki belőle és még pár ember követi őket. Amit először megpillantottatok az a város volt. Romos, mintha már hosszú évek óta elhagyatottan állna itt, de az igazság, hogy csak egy napja történt minden. Nem is olyan régen ez még egy virágzó város volt tele emberekkel és az épületek gyönyörűsége világhírű volt. Egy ördögűző már ott állt és figyelte a várost. Mikor mögé léptek megfordul és Fornesh azonnal felismeri. Sir Lohan volt az. Az ördögűzők közül a legerősebb. Hatalmas megtiszteltetés, hogy kezdőként egy ilyen legendával harcolhat együtt a világ megmentéséért. Letalis nem ismerheti hiszen amikor ő a Vatikánnál volt, akkor még nem volt híres a férfi.
- Végre megérkeztetek. Hadd mutatkozzam be azoknak akik nem ismernek. A nevem Sir Lohen Alden. A Vatikán elsőszámú ördögűzője vagyok. – Mondta a vele szembeálló csapatnak.
- Mivel sokan nem vagytok ördögűzők ezért mielőtt elindulunk el kell mondanom pár alapvető dolgot. Odabent démonok vannak. Sokfajta és nagyon veszélyesek. Nem tudom, hogy mennyi, de az biztos, hogy sok bajunk lesz velük. A legalapvetőbb démon amivel bent fogtok találkozni az a zombi nevet viseli. Ezek a lények a kapu nyitásakor feláldozott emberekből lesznek. Nem túl gyorsak, de ha sokan vannak akkor nagyon veszélyes lények. A harapásuktól nem kell félni mert ez nem egy olcsó horror film így nem fog senki zombivá változni a harapásuktól, de elég fájdalmas, ezért ha lehet akkor vigyázzunk. A Feladat fő célja, hogy bezárjuk a kaput mielőtt letelik a 7 nap. Ha egy másodperccel is túllépjük a határt akkor mindennek vége, mert a démonok elözönlik az egész világot. A lényeg, hogy mágiával zárjuk be a kaput és utána elpusztítsuk a tornyot. Ha csak a tornyot pusztítjuk el akkor abból csak borzalmak lesznek. A többi információt majd útközben elmondom nektek. – Mondta nektek a férfi. Valamiért egy kicsit hátborzongató alak, de nem tudjátok megmagyarázni, hogy miért. Elindultok hát szépen a város belseje felé. Elindultok hát az egyik főúton. Már hosszú ideje gyalogoltok, de csak néhány közelben csoszogó zombit láttok.
- Ne lőjetek rájuk! Még messze vagyunk a központtól így nem látnak bennünk fenyegetést és nem támadnak és jó lenne ha ez így is maradna még egy darabig, szóval nem kéne hergelni őket. – Mondta Lohan miközben figyelte ezeket a szörnyű lényeket. Próbált a csapattal úgy menni, hogy minél messzebb legyenek a démonoktól, hiszen ha nem muszáj akkor nem kéne harcba bocsátkozni. Ekkor hirtelen valami elrepült a fejetek fölött. Egy fekete lény volt hatalmas szárnyakkal. Ti rögtön harckészültségbe álltok, de a démon már messze járt. Valószínűleg meg sem látott titeket. Hirtelen a lénynek a szájából mintha valami lézersugár jött volna ki és az épületeket célozta. Az egyik ház épp dölni kezdett felétek.
- VISSZA! VISSZA! – Kiabálta Lohen és a csapat hátrálni kezdett. Az épület ledőlt az utcára. A lángoló törmeléken aligha fogok átjutni így más út után kell néznetek.

Tao
A házba üldögélve várod, hogy a mentőcsapat ideérjen. Mióta a kapu kinyílt egy repülő sem szállt el a város fölött ami azért fura mert nagyon forgalmas erre. Most viszont meghallottál egyet és reménykedsz, hogy azért jöttek, hogy megmentsenek. Nemsokára sok ember lépteinek hangját hallod meg. Nem olyan mintha azok a szörnyek csoszognának, hanem emberi léptek, még beszédet is hallasz. Remélve, hogy nem hallucinálsz odarohansz az ablakokhoz, hogy odakiálts nekik, hiszen te jól tudod, hogy lehet ez az utolsó esélyed, hogy kijuss a házból biztonságba. Ekkor valami nem várt dolog történt. Valami nagy robajt hallottál, majd beszakad a plafon és a fél szobát magával rántja a lezúduló törmelék. Mivel egy négyemeletes ház legfelső szintjén laksz nincs semmi ami megakadályozza a másik épület zuhanását, így az könnyedén hatalmas lyukat váj a szobán. Mikor eltűni a füst tökéletes rálátást kapsz a szomszédos lakás egyik szobájára, ahol egy teljes zombi család néz veled farkasszemet.

Mielőtt még elindultunk volna a csapathoz csapódott egy újabb ördögűző, nem tűnt túl nagy számnak. Azonban amikor bemutatkozott a neve eléggé ismerősen csengett. Rövid gondolkozás után eszembe jutott. Ugyan személyesen még nem találkoztam vele, elég híres férfi. Az elit ördögűző, nincs olyan, aki ne hallott volna róla. Ez egy újabb dolog, ami bizonyítja, hogy ez egy különleges bevetés. A Vatikán nem minden esetben küldi ki az elit fegyvert… Ezután újabb információkat osztott meg a társasággal. Ugyan ez számomra már nem volt igazán új. Igaz régóra nem tartozom a Vatikánhoz, de emlékszem az ott tanultakra, és tisztában vagyok a démonok fajtáival és képességeivel. Sőt ismerem az ellenük való harcmodort is, így nem vagyok nagy hátrányban az ördögűzőkkel szemben. Utána indulás előtt utoljára ismertette a feladatot, ugyan csak egy új információt adott, de az is több mint a semmi. Legalább megtudtuk, hogy a tornyot nem kéne lerombolni. Ezután elindultunk, elég hosszan gyalogoltunk mielőtt beleütköztünk az első dögökbe. Ugyan ezek csak egyszerű zombik és nem is az agresszívabb fajtából, de ez akkor is azt jelzi, hogy haladunk előre, és ideje felkészülni mindenre. Habár Lohan figyelmeztette a csapatot nekem meg se fordult a fejemben, hogy fegyvert rántsak, amíg nem érkezik támadás. Eddig minden simán ment, eddig… Aztán feltűnt a távolban egy fekete, szárnyas démon. Azt hittük nem vett észre minket és már kezdtünk megnyugodni, hogy távolodik tőlünk. Ám ekkor a lény szájából egy lézernyaláb hasított bele a szomszédos épületekbe. A célpontot nem mi nyújtottuk balszerencsénkre mégis felénk kezdett dőlni egy épület. Az egységünk hátrálni kezdett, amit a vezetőnk ordítással jelzett is nekünk. Az épület hangos robajjal dőlt az utcára és lángoló törmelékbarikádot állított fel előttünk. Átjutni rajta nem lenne könnyű és valószínűleg hosszabb ideig tartana, mint megkerülni azt. Így valószínűleg az utóbbi mellett döntünk. Lévén, hogy ez egy főút nem hinném, hogy nagy problémát jelentene a sok leágazás közül az egyiken át megkerülni a lezáródott részt. Mindenesetre, a további útvonalunk nem az én kezemben van, majd a vezető eldönti, hogy hogyan tovább.

Tao
Megfagy a vér az ereidben ahogy meglátod a veled farkasszemet néző démonokat. Egy pillanatig csak néztél, de aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntöttél, hogy lebontod a barikádot amit építettel és az ajtón keresztül távozol. Sajnos későn jöttél rá, hogy ez nem is olyan jó ötlet mint ahogy te azt gondoltad. Kiléptél az ajtón és jobbra fordultál, hogy elindulj a lépcsőn, de észreveszed, hogy lángoló törmelék zárja el az utadat. Más út viszont nincs lefele. Egyetlen út van, de az a zombikon keresztül vezet.
Sam, Fornesh
Szerencsére sikerült mindenkinek elmenekülnie a zuhanó ház elől. Lohan a zsebéből egy kis térképet húz elő ami a várost ábrázolja. Egy rövid ideig nézegeti és közben a fejét vakargatja.
- Hát mint azt ti is láthatjátok akadt egy kis problémánk – mutat a mögöttetek lévő nagy törmelékhalmazra. – Ennek köszönhetően kell tennünk egy kis kerülőt. A legközelebbi kerülőút 5 percnyire van. Azt fogjuk használni. Ami viszont ennél is nagyobb probléma, hogy kell tennünk egy nagyobb kerülőt e miatt. – bök rá egy kis pontra a térképen. – Ez itt a város temetője és higgyétek el nekem senki nem akar odamenni. Ezeknek a dolgoknak köszönhetően sikerült egy napos veszteséget szereznünk magunknak. Szóval szedjük össze magunkat és induljunk el, mielőtt még több zombi gyűlik ide a hangzavarra. – Erre hirtelen körülnéztek és látjátok, hogy tényleg kétszer több démon csoszog itt mint azelőtt.

Miután sikeresen kikerültünk a zuhanó épület árnyékából és elkerültük, hogy égő törmelékeső zúduljon ránk kerülő út mibenlétéből és az ezzel szerzett időveszteség került a központba. Kiderült, hogy a vezetőnknél van egy várostérkép, amin rajtavannak a lehetséges útvonalak. Valahogy sejtettem, hogy nem fog felkészületlenül idejönni, de azért én is örültem volna egy példánynak. Aztán szóba került, hogy 5 percnyire van a következő út, amin a célterülethez juthatunk. Azután kiderült, hogy ez még nem is minden… Még egy nagyobb kerülőt is tenni akar, hogy kikerüljük a városi temetőt. Nekem személy szerint lenne néhány nagyon egyszerű kérdésem… Ki volt az a csekély szellemi képességekkel megáldott, fogyatékos, elmebeteg, aki beküld egy csapatot a temetőhöz ilyen közel, úgy hogy tudja, hogy a halottak az ellenfeleink? Másodszor, nem vagyok egy szakértő, de az útnak két oldala van, miért kell feltétlen a temető felé kerülnünk? És végül… ez egy elit egység, mi a halálért nem megyünk egy rövid ideig erőltetett tempóban, hogy behozzuk a lemaradást? Nem hinném, hogy az itteniek fizikumával ezt nem lenne kivitelezhető… De inkább megtartom magamnak ezeket a gondolatokat… Úgyse változtatnák vele a dolgokon, és nem is az én feladatom megtenni ezt. Majd ha szükség lesz rám megteszek minden tőlem telhetőt, addig viszont követem ezeket a felesleges parancsokat.

Nagy meglepetésként érte, mikor kiderült, ki is lesz a vezetőjük. Már gyakran éltek a nevével, illetve rendszeresen őt állították be példaképnek, mikor mágus tanoncként próbálták kamatoztatni képességeit. Bár amióta képzést váltatott, nem az ő nevét hallotta már, de még frissen él az emlékezetében a heti rendszerességgel ismételgetett név. Bár nem kételkedett a mondottakban, és meg volt róla győződve, hogy kiemelkedő személyiség, de ez nem jelenti azt, hogy a vezetői képességei is kiemelkedőek. A tények megosztása után elindultak, de tovább zakatoltak a kerekek Fornesh fejében, emiatt igazából akkor szembesült a más lények jelenlétével, mikor vezetőjük fegyelemre intette őket. Az első meglepődés megvolt, mint mindenkinél, aki nem vett részt még olyan bevetésen, ahol nem védi senki a hátát, ám a kezdeti döbbenet hamar leküzdésre került. Viszont egy újabb lény tűnt fel, de nem előtte, hanem inkább fölötte. Ez viszont már a tűréshatárt jóval átlépte, így azonnal készültségbe helyezkedett, hogy mikor jónak látja a pillanatot, azonnal támadhasson. Szerencsére az azonban nem akart harcolni így tova repült. Még utána nézett, csak hogy megbizonyosodjon róla, minden rendben van, ám kisebb fáziskéséssel konstatálta, hogy a lényből valamiféle fénysugár áradt ki egyenesen az egyik közelükben álló épületbe. Az hatalmas robajjal kezdett dőlni feléjük. Bár nem volt kétsége afelől, hogy nem fut elég gyorsan, érezte magában azt a kis tüskét, ami miatt még jobban hajtott. Talán a haláltól való félelem miatt ösztökélte magát gyorsabb menekülésre. Szerencsére nem sérült meg, így a vezetőre emelte tekintetét, merre tovább.
~Hát beigazolódott a gyanúm. Vezetői képességei megkérdőjelezhetők. Talán az általam elsajátított ismeretek fejlettebbek az övénél? Hisz alapvető, hogy már egy terepgyakorlaton is a terület térképének, földrajzának teljes ismerete szükséges ahhoz, hogy legalább elinduljunk, küldetésnél pedig mondani sem kell. Mégis, miért nézegeti ennyire elgondolkodva a térképet, ha ezt tudja...?~
Végighallgatta a következő tervet az útvonalat illetően. Nem örült a felkészületlenségnek, de feljebbvalóval szemben nincs joga fellépni. Ettől független ahogy haladtak, továbbra is nyitva tartotta a szemét egy esetleges újabb égből vagy földről jövő meglepetéstől tartva.

Sam, Fornesh
Lohan a kis tájékoztatása után végignéz az embereken, és azt veszi észre az arcukon, hogy nem nagyon értenek egyet a döntésével. Nagyot sóhajt és az arca elkomorodik, nézése fagyos lesz és hátborzongató.
- Nem véletlenül lettem én a vezető. Azon kívül, hogy az egész Vatikánba én vagyok a legerősebb még van tapasztalatom a csapatvezetésben. Én már akkor küldetésről küldetésre jártam mikor ti még azt se tudtátok, hogy mi az, hogy démon. Örülnék ha nem szólnátok bele, hogy mit csinálok. Nem azért kell ilyen nagyot kerülni mert jó móka hanem mert ez a legrövidebb. – Mondja majd előveszi a térképet és két kereszttel felszögezik az egyik épület falára.
- Itt vagyunk – Mutatott rá az egyik főútra a térképen. –Azért kerülünk erre mert még ez a legbiztonságosabb. A többi úton úgy hemzsegnek a zombik, hogy egy légy sem férne át köztük. Tehát nincs más választásunk. Illetve ha valakinek problémája van legközelebb mondja a szemembe és na magába szidjon engem, mert az nem tűröm. Na indulás emberek. – Mondta és az egész csapat megindult.
Tao
Kifutottál a folyósóra, de sajnos az egyetlen járható út sajnos már közel sem járható. Így felkaptál egy csövet a földről és azzal estél neki ellenfeleidnek. Nem tudhattak mit tudnak ezek a mocskos lények, de remélted, hogy elegendő leszel ahhoz, hogy legyőzd őket. A nagy vascsöveddel rohansz feléjük majd nagyokat suhintasz. Az ellenfeleid mintha semmi ellenállát sem mutattak volna, olyan könnyen szétverted mindegyik fejét. Amikor egyet megöltél éles, fülsértő halálsikolyok szálltak ki belőlük, de olyan hangok amikre emberek nem képesek. Olyan hangosak voltak, hogy még az odakint állok katonák is tökéletesen hallhatták. Lihegve figyeled ahogy az utolsó démon is kileheli a lelkét. Bár nem vagy démon szakértő, de azért sejthetted, hogy nem marathatsz itt sokáig, hiszen erre a hanga gyűlni fogak ezek e lények, de most már legalább a kifelé vezető út már tiszta.

1 kőr
Végre elérkezett a várva várt nap. Éppen a szobámban pucolgattam a kézifegyveremet mikor megkaptam a parancsot. A Szaharában megjelent egy pokoli torony aminek a becsukására egy speciális osztagot válogattak össze. A munkára mindössze hét napunk lesz mert különben a világ a démonok martalékává lesz. Amint ezt meghallottam tudtam ez az ok amiért akkor nem haltam meg a robbanástól. Gyorsan összeszedtem a felszerelésemet majd a Vatikán repülőterére siettem ahol egy gép egyenesen a célterülethez vitt minket. A sivatagi városkát egy titokzatos fekete felhő takarta be amin néha átcikázott egy vörös villám. A kapu láthatóan megviselte a környezetét. Az épületek mintha egy szőnyegbombázáson estek volna át. Azonban ahogy néztem a környéket egyetlen egy démont vagy hasonlót sem láttam.

2. kőr
Nem volt sok időm nézelődni ugyanis az útitársam magához hívatott minket. Először is bemutatkozott a nevétől pedig állt mindenki lélegzetet én pedig veszettül feszítettem a büszkeségtől, hogy együtt utaztam vele. Csak az volt a szerencsém, hogy mindketten a Vatikánban tartózkodtunk mikor megkaptuk a parancsot. Majd elmesélte a képzetleneknek, hogy a leggyakoribb ellenfél a zombi ami lassú de nagyot tud harapni. Ez az ízé már a könyökömön jött ki. Ugyanis éjjel nappal ezeket kellet tanulnom úgyhogy nem volt szükségem végighallgatni de mivel emlékeztem milyen szigorú szokott lenni a Vatikán első számú ördögűzője inkább megtartottam a véleményem és néztem mint Julis a misén. Miután befejezte a mesedélutánt elindultunk a főúton ahol pár zombival találkoztunk. Lohan azt javasolta ha békén hadjuk őket ők sem fognak minket bántani és be is vált a tanácsa. Nemhiába ő a vatikán elsőszámú ördög gyilokja. Ahogy tovább halattunk egy hatalmas szárnyas démon szált el a fejünk felett majd egy energia nyalábbal sikerült ledönteni az egyik elöttünk levő épületett. Szerencsére senki nem sérült meg de az utat végérvényesen lezárta.

3. kőr
Tényleg hatalmas nagy mázlink volt amiért nem sérült meg senki. Lohan elővett egy térképet majd közölte, hogy ez az apró közjáték egy napos késést okozott nekünk. Lett volna egy rövidebb út a temetőn keresztül de elmondása szerint nem szeretünk volna oda menni. Egyet kellet értenem vele mert tanulmányaim során olvastam olyan esetekről ahol a démoni erők csúnya dolgokat műveltek a temetőkkel. Már a gondolattól is libabőrös lettem. Végül azt mondta kapjuk össze magunkat mert egyre több hulla fog császkálni körülöttünk. És ez így is volt. Egyre több csoszogó izé mászkált el mellettünk. Azonban én nem csak ezt vettem észre hanem azt is, hogy egyesek nem értenek egyet a vezetési stílusával de fennhangon egyikük sem mert tiltakozni. Engem nem érdekelt milyen úton csak jussak el a kapuhoz.

4. kőr
Miután befejezte a mondandóját észrevette, hogy néhányan nem értenek vele egyet. Ezért a szokásos fagyasztó tekintetével nézett végig rajtunk. Párszor volt hozzá szerencsém de még mindig a hideg futkosott végig a hátamon amikor ránéztem. Majd mindenkit kioktatott ki is a főnök és hogy miért. Ezután felszögezte az egyik falra a térképet és megmutatta merre a legbiztonságosabb és egyben a legrövidebb út a kapuhoz. A többi út azért nem volt megfelelő mert ott hemzsegtek a zombik és soha az életben nem tudtunk volna rajtuk átvergődni. Majd azt mondta, hogy ha valami gondjuk van azt a szemébe és ne mögé mondják mert azt nem tűri. Ezzel egyet is értettem nemhiába kedveltem a fickót. Igaz, hogy nagyon szigorú de hihetetlenül egyenes embernek ismertem meg és most sem csalódtam benne. Igaz mindössze párszor találkoztam vele a kiképzésem alatt de akkor is mély benyomást hagyott bennem.

A 'megható' szövegre nem volt mit reagálni, de még se az a jellem, aki minden utasítást nyugodt szívvel tűr.
- Szerintem régen rossz, ha már meg kell magyaráznia az álláspontját. - Csendesen de jól érthetően hozzátette, de nem folytatta tovább, és a csapattal tartott, továbbra is figyelmesen kémlelve nem csak az utat, melyen jártak, hanem az eget is, nehogy egy újabb meglepetés részese legyen.
~Azért kíváncsi lennék, hogy a házakból nem e figyelnek. Eléggé kitűnünk, és mégis, mintha itt se lennénk. Vagy csak én képzelem be ami ott sincs.~
Mintha valami folyton szemmel tartotta volna, ezt érezte a hátán. Feltehetőleg csupán a túlzott készültség váltja ki ezt a reakciót. De sose lehet elég óvatos, pláne ha ellenséges területen jár-kel az ember. Az időérzékét még nem veszítette el, így nem aggodalmaskodik a kevés idő miatt, hisz előre láthatólag időben el tudják végezni a feladatukat, bármennyire is legyenek hátráltatva. Ám a még egy barikáddal akadályozzák útjuk, már meggondolandó lenne azon átevickélni, ezzel is időt spórolni, mert a folyamatos kerülgetés sose hozza közelebb a célt.

Lohan látszólag észrevette, hogy nagyon nem érdekel, mit miért mond, és ezt rögtön fel is hozta. Persze ezzel nem is voltam egyedül. Ez azonban engem egy cseppet sem érdekel. Otthoni katona társaim pontosan tudják, hogy a hierarchia számomra csupán egy lényegtelen, leírt szösszenet, amit épp annyira tartok be, amennyire azt fontosnak tartom. Az pedig, hogy mennyire is tartom fontosnak az a feletteseim erejétől, és attól függ, hogy mennyire képesek elnyerni a tiszteletem. Ugyan Lohan erejét elismerem, a Vatikán első embere, jó ez eddig oké. De hogy tiszteletet nem ébresztett bennem az is biztos. Ezt a lemaradását nem valószínű, hogy le fogja tudni küzdeni, de kitudja, ez rajta áll…
A térképes ismertetője után, a helyzet csupán annyival változott, hogy megtudtuk, hogy épp hol is vagyunk, illetve, hogy tökéletesen sz*r helyen vagyunk. Amit eléggé csodálok, hogy egy légy se férne át köztük...? Hát azért azt a tömegnyomort megnézném… Eléggé érdekes, hogy néhány mellékút teljesen tele van, míg a főút és néhány útvonal szinte veszélytelen. Mintha terelni akarnának minket oda ahova ők akarják és az is érdekelne, hogy honnan tudja a mi kis vezetőnk, hogy most éppen, ebben az időpontban merre vannak azok a helyek, ahol hemzsegnek és hol azok melyek biztosak. Mert ezt az információt megoszthatná velünk is…
Ismét nem teszem szóvá az észrevételeimet, mindenféle mimika nélkül gondolom végig a dolgokat. Ugyan a gondolatmenet közben hallok néhány földöntúli sikolyt, de egy ilyen városban, ahol a halál az úr, ezt ki vélné különösnek? Így én sem vélem különösebben fontosnak. Amikor a csapat elindult én is velük haladtam tovább. Közben persze felkészültségem nem lankadt egy szemernyit sem és éles szemekkel lesem továbbra is a környéket, mindenféle apró veszélyt felfedve.

Lohan figyelemmel kísérte azt, hogy miképp reagáltok arra amit mondott. Az egyik férfi fel is szólalt. Lohan csak sóhajtott egyet és a fejét ingatta.
- Igen így gondolod? Szerinted nem vagyok megfelelő vezető? Vicces ezt egy olyan ember szájából hallani aki még az életében nem volt éles küldetésen. Tudod itt teljesen másmilyen egy harc mint egy gyakorló téren. Itt a démonok nem fogják visszafogni magukat. Viszont ha úgy gondolod, hogy mindenben jobb vagy mint én akkor szívesen átadom a vezetést neked. Legalább nem kell ezzel foglalkoznom. – Mondta egyenest Fornesh szemébe. Ekkor hirtelen rémes sikolyok rázták meg a környéket. Fülsértő nem emberi sikolyok voltak. Lohan lekapta a két kardot a hátáról és felkészült a harcra.
- Fegyverbe emberek! Most kezdődik az igazi móka. – Mondta beteges vigyorral az arcán. Olyan volt mintha élvezné, hogy le kell kaszabolnia az ellenséget. Hirtelen az egyikházból egy emberi alak kezdett futni feléjük. Nem volt zombi ez tisztán látható volt.
- ÁLLJ! – Kiáltott az idegenre. – Mutasd a jobb kezed! – Szólította fel őt. Eközben egy egy Zombi lépett mellé és egyetlen suhintással levágta a fejét. A zombi szörnyű halálsikollyal a földre rogyott.
- Mire vártok? Irtsátok őket! – Mondta a mögötte álló csapatnak.

Lohannal újabb összetűzésbe került Lohannal a ranglista miatt. Kicsit már kezdtem unni ezt a vezérhím játékot. Engem nem nagyon zavart ki a főnök csak minél előbb vezessen el a kapuhoz. A csetepaté még eltartott volna egy darabig de hirtelen egy velőt rázó sikoly töltötte be a teret. Az egyik házból egy ember alak bontakozott ki aki egyenesen felénk rohant. A mozgásából tisztán látszott, hogy nem zombival van dolgunk de a biztonság kedvéért Lohan elővette a két kardját majd az arcára vérszomjas tekintett telepedett. Amikor a fickó felénk rohant Lohan felszólította, hogy mutassa meg a kezét. Olvastam olyan esetekről, hogy az emberek testének egy részét változtatja meg a démoni erő. Ez alatt példának okáért a kéz abnormálisra duzzadását értettem. Ahogy közeledett a fickó láttam a rémületet a szemén és tudtam ő nem az ellenségünk. Inkább pont attól menekül. Abban a pillanatban Lohan ketté vágott egy zombit majd minket is erre sarkalt.

Azonnal előveszem a két pisztolyomat és a jól megszokott küzdő állásba helyezkedek. Úgy integetek a pisztolyokkal akár egy karmester . Csak a kezeim mozdulnak ám a találataim valószínűleg pontosak. A technikám lényege a oda célozni ahonnan legvalószínűbb a várt támadás. Azonban nem csak a körülöttünk hanem a fiút üldözőket is kezelésbe veszem ha vannak egyáltalán.

Én ugyan visszafogtam magam és nem adtam hangot a vezető személyé iránt érzett ellenszenvemnek, de volt olyan is akinek… hát fogalmazzunk úgy nem volt annyi esze, hogy befogja a száját. Lohan erre olyan lépéssel felelt, amire anno fiatalabb koromban a tanárok folyamodtak a deviáns diákokkal szemben. Az a tipikus „ha nem tetszik ahogy csinálom, mutasd meg, hogy te tudod jobban” módszer. Valószínűleg ezt a kis játékot folytatta volna még a lökött duó, amivel még jobban lelassítják a csapatot és még több időt bukhattunk volna… Nesze nekem, a leggyerekesebb csapatot kellett küldeniük… De „szerencsére” az időhúzásra nem volt idejük, mivel hangos sikolyok rázták meg a környéket. Ez még önmagában nem is lett volna probléma, mert nem először hallani ilyet ezen a lepusztult környéken. De az előzőekkel ellentétben ezek közelről jöttek, túl közelről hogy harc nélkül megúszhassuk… Ezért már tapasztalatból előrántom kardjaim, ami jól is jön mivel a vezetőnk is erre sarkall minket. De van egy kis probléma, miközben figyelmeztette a csapatot a veszélyre még éppen sikerült elcsípnem azt az zavart, sőt beteges mosolyt, amit arcára vágott… Hát ez kész, nem csak hogy gyerekes, de még egy elmebeteg pszichopata is. Bár ezen töprengeni már nem maradt sok időm, mivel eléggé harci helyzet kerekedett az előbbi kis családias csetepatéból. Ha egy elkárhozott élőholtnak van annyi önbizalma, hogy néhány méterre megközelítsen, egy pontos vágással elválasztom testétől fejét. A képességem egyelőre nem szeretném használni, de ha szükséges bevetem azt is. Miután felkészültem a harcra és a fejben futtatott stratégiai összegzésen is túlestem felfigyeltem valami érdekesre. Egy embernek látszó alak kezdett felénk rohanni, az egyik közeli épületből, egyértelműen nem egy olyan rothadó dög volt, mint amik városszerte lézengtek. Fejemben egy ésszerű ötlettel próbáltam előállni… „Túlélő?” Ugrott be a képtelen ötlet, hisz a várost már eléggé rég ellepték a túlvilági szörnyek. Így nem is feltételeztem, hogy túlélőkbe botlunk, és a bevetés előtti eligazításon még csak meg sem említette senki, hogy ilyen előfordulhatna. Lohan látszólag szintén gyanakvó a jövevénnyel szemben, ő valószínűleg látott már ilyen fantasztikus túlélőket és sejtésem szerint tudja, hogy mi is az a fantasztikus tényező, ami segítette az embert a túlélésben. Mondjuk, engem ez legkevésbé sem izgat, jelen pillanatban inkább a támadó csőcselék irtásával foglalom el magam.

A csapat rögtön neki is látott az ellenség felaprításának. Mindenki fegyvert rántott és hallani lehetett a lőfegyverek durrogását és a kardok suhanást. A zombik nem túl okos és erős lények így senkinek nem jelentet problémát a gyilkolásuk, de a probléma ott kezdődött, hogy túl sokan voltak és egyre többen és többen gyűltek oda a csata hangjára. Tudtátok, hogy nemsokára olyan sokan lesznek, hogy esélytelen lesz kijutni közülük. Lohan csak sétálgatott köztük és olyan halál nyugalommal vagdosta szét őket mintha teljesen természetes lenne az oszló hullák tömeges irtása. Hamarosan az ismeretlen férfi mellet termett.
-Ne félj nem fogunk bántani, legalábbis míg nem kap el az őrülte. – Mondta a férfinek amit csak ő hallhatott. – Emberek, visszavonulás. – Kiáltotta el magát és megindult visszafele arra amerre jöttek. A kardjait eltette és megragadta a férfi kezét és húzta maga után. Egy pisztolyt kapott elő és azzal intézte el a közelben lévő démonokat. Rövid időn belül átverekedtek a tömegen és egy üres mellékutcában megálltok.
- Mi a neved? – Kérdezte Lohan a démonkezű idegent. –Tudod egyáltalán, hogy mi történi itt és mi lett a kezeddel?

A csata kezdetét vette akár egy gyakorlat a Vatikán edzőtermében. Minden oldalról érkeztek zombik lassan de elég tetemes létszámban. Én egy csepett sem vesztettem el az eszemet hanem fölhasználva a tanultakat megőriztem a hidegvéremet. Éreztem a pisztoly megnyugtató hidegségét és ez erőt adott nekem. Miután teljesen a harcra irányítottam elmémet elkezdtem a zombi irtást. Minden egyes mozdulatomban a halál és pusztulás járt. Pontosan úgy akár a Vatikánban tanultam a törzsem szilárd maradt a kezeimet mozgatva oldalra előre és hátra terítettem le a sétáló hullákat. A tár rövid idő után kiürült ez engem nem zavart. Néhány megfelelő varázsszó után világítani kezdett a pisztolyok tárja. A fénymágiám segítségével megtöltöttem a pisztolyokat így már egy lövés is elég volt zombink ként. Lohan azonban sokkal gyorsabban irtotta a rémségeket mint én. Odalépett az idegenhez majd vizavonulót fújt. Rögtön tudtam itt az én időm: Gyorsan hátrébb léptem hogy távolabb legyek az illetéktelen kezektől majd elkiáltottam magam.
-Mindenki hunyja be a szemét!- erre egy vakító fénygöböt idéztem ami mindent elvakított így el tudtunk rohanni. Kicsit arrébb Lohan elkezte kérdésekkel bombázni a rémült idegent.
Úgy gondolom ez a fickó pont olyan mint én. Lehetett volna ő is egy ilyen sétáló élőhalott helyette csak péklapát keze nőtt. Minden bizonnyal vele is terve van a mindenhatónak akárcsak nekem mert különben nem lennék itt. Ha esetleg az idegen rémüldözni kezdene megpróbálnám megnyugtatni.
-Az a célunk, hogy ez ne történhessen meg máshol mert ha nem zárjuk be a kaput az egész világ így néz majd ki. Te azon kevesek közé tartozol aki tehet ellene valami akárcsak én. Nekem évek óta rémálmaim vannak egy kapuról amiből a káosz és retegés árad ki. Mindent meg kell tennünk, hogy megmentsünk több millió ártatlan lelket. -
https://www.youtube.com/watch?v=6PX4UYN_a9I&feature=related a tanult harci technikám

A zombik irtása a legkisebb problémát sem okozta számomra. Minden vágásom pusztulás kísérte, megnyugvást hozva a város szerencsétlen lakóinak, akik e förtelmes lényekké váltak. Pengém úgy szelte át a nyakakat akár forró kés a vajat. A legkisebb ellenállást sem jelentette számomra a hatalmas számbeli fölényük. Mozgásuk lassú volt, erejük sem számottevő, agyi tevékenységről pedig nem nagyon lehet beszélni esetükben. Viszont éreztem, hogy számuk minden itt töltött perccel csak nő és nő. Minden egyes elnyesett nyak után hangos sikoly hallatszok, mint egyfajta jelzés társaiknak, hogy itt vagyunk. Ennek ellenére tökéletes nyugalommal folytatom az aprításukat. Amikor Lohan visszavonulót fúj kissé meglepődök, de természetesen követem a parancsot és elindulok. Eközben persze az útvonalamat szépen megtisztítom ezektől a tisztátalan lényektől. Kisvártatva kiérünk a zombik gyűrűjéből és egy elhagyatott kis mellékutcában állunk meg. Furcsállom ugyan, hogy az előbbi területen hemzsegtek, itt pedig egy förmedvény sincs, de legalább a csapat fáradtabb tagjai kifújhatják magukat. Kardjaim visszacsúsztatom hüvelyükbe és az újdonsült csapattagra terelődik figyelmem, akit vezetőnk már el is kezdett kérdezgetni. Mivel jelenleg nincs jobb dolgom figyelem, hogy milyen kérdések és válaszok hangzanak el.

A megjegyzésére tett reakciótól csak mosolyogni tudott. Szimplán egy megjegyzést tett, nem szólt semmit a vezetői képességéről, mégis a tapasztalataik közti különbséget, és a helyszín illetve lények adta veszélyekre mutat rá, és hívja fel a figyelmét, hogy ő ezt tudja. Újabb kérdés, miért neki mondja, mikor nem is vonta kétségbe a tudását.
~Kommunikációs probléma, ahogy nézem. Mondhatok én bármit, úgy is azt fogja érteni, amit, illetve ahogy azt ő szeretné.~
A szövegelés felénél már nem figyelt Lohan mondandójára, hisz értelme se volt, illetve feltűnt valami az utca sötétjében. Mielőtt jobban szemügyre vette volna, Lohan máris parancsot adott. Már előtte kezébe vette pengéit, készen állva a feléjük menetelő zombikra. Lassan közelebb érve a többeket követve ő maga is beleveti magát az ellenség sűrűjébe. A rengeteg gyakorlás meghozta eredményét. Bár a szörnyek nem bizonyultak túl nagy kihívásnak, de a sokaságuk kezdett aggasztó lenni. Megjelent a sokaságban egy alak, aki hozzánk intézi szavait. Lohan hamar mellékerül. A zaj miatt nem hallja mit mondanak egymásnak. Ám nem volt nehéz kitalálni, mi is fog történni, mikor elindultak hátrafelé. A parancs is megjött közben. Fornesh utat vágott a visszavonuláshoz, majd egy üres mellékutcában áll meg a többiekkel.