Samuel Vermont /Sam/

Adatok:

Előző oldalas karakter: http://xmenreneszansz.portbb.com/viewtopic.php?id=1809
Kisebb nagyobb változásokat eszközöltem a karakter utolsó használatának ideje miatt.

Név: Samuel Vermont
Egyéb név(i): Sam
Faj: Vámpír
Nem: Férfi
Jellem: Semleges
Személyazonosság: Titkos
Születési helye és idő: A mai New Jersey területén, 1792. 06. 08.
Kor: 230 éves, 22 évet élt.
Család:
- Apa: Samuel Vermont /elhunyt/
- Anya: Lucy Kelvin /elhunyt/
- Mester: Sirinda /elhunyt/
Foglalkozás: Éjjeli Értékvédelmi Biztonsági őr
Testmagassága: 200 cm
Testsúlya: 90 kg
Szeme színe: Kék
Haja színe: Fekete
Bőre színe: Hófehér
Különleges ismertetőjel: -
Repülési sebesség: -
Egészségi állapot/ betegségek: Egészséges

Életrajza:

Az életem kezdete:
1792-ben születtem, egy átlagos kis faluban, ahol átlagos családom volt. Szüleimre már csak homályosan emlékszem, mint oly sok másra. Apám tanárként dolgozott a szomszéd városban, anyám pedig a háztartást vezette. Testvéreim nem voltak. Iskoláztatásom könnyen telt, gyorsfelfogású gyermek voltam, ha valamit mégsem értettem azt apám otthon részletesen elmagyarázta. Ennek a kis előnynek hála az átlagnál jobb jegyeket szereztem. A további tanulmányaim is hasonlóképpen teltek. Később egy kereskedőnél kezdtem dolgozni, ekkor 17 éves lehettem, de erre pontosan már nem emlékszem. A matematikai tudásomnak hála nem jelentett sok problémát az adás-vételek lebonyolítása. Néhány éven át dolgoztam itt, majd később apám jóvoltából jobb munkára tettem szert. Tanársegéd lettem a szomszéd városban, ahol az oktatásom folyt. Ezután itt dolgoztam egészen addig, amíg egy éjjel olyan dologba futottam, amelyről eddig csak mítoszokban olvashattam.

Az életem vége:
Egy nap sokáig benn maradtam az iskolában hogy kitakarítsam a termet és összepakoljam a kellékeket. Csak akkor indultam haza, amikor a Hold már teljes fényességében beragyogta az eget. Éppen a város határánál jártam, vagy egy kicsit talán már messzebb is, amikor egy furcsa köpenyekbe burkolózott alak jelent meg előttem nem messze az úton. Az év legmelegebb időszakában ezt igencsak furcsállottam. Egy ideig próbáltam nem tudomást venni róla, úgy tettem mintha nem keltette volna fel a figyelmem, de minél inkább közelebb ért hozzám, annál kevésbé tudtam levenni róla a szemem. Az utolsó néhány méteren akaratlanul is végig őt néztem. Mikor már egészen közel voltam hozzá a Hold fénye megvilágította arcát, egy gyönyörű, már-már földöntúli látvány tárult elém. Szinte beleborzongtam a látványba. Hófehér bőre volt, szemei természetfelettien csillogtak. Amint rám emelte tekintetét megdermedtem, mozdulni se bírtam. Ekkor mellém lépett, majd a fülemhez hajolva csak annyit súgott „Kövess.”, bársonyos hangja percekig a fülemben csengett. De nem ez volt az egyetlen, amely elterelte a figyelmem az eseményekről, lábaim hirtelen önkéntelen indultak meg az ismeretlen nőt követve. Mintha csak szemlélő lettem volna saját testem rabjaként. Eleinte még próbáltam ellenállni és irányítani makacs testem, de hamar belefáradtam az értelmetlen ellenkezésbe és feladtam eredménytelen próbálkozásaim. Belém nyilallt a felismerés, hogy innen már nincs visszaút, semmit sem tehetek, a sorsom az ő kezében van… Ez a gondolat ugyan megrémített, de az órákon át tartó séta közben sikerült megbarátkoznom a morbid gondolattal, hogy akár az életemet is elvehetné, és én azt is csak tétlenül szemlélhetném. Az utunk végéhez közeledett, már láttam is a célt, egyenesen egy erdei kunyhó felé sétáltunk, furcsa kis épület volt, kívülről néhány szobás ablaktalan épületnek tűnt, jellegtelennek és átlagosnak. De amint beléptem elvesztettem érzékeim, hirtelen minden eltűnt, még a talajt sem éreztem a lábam alatt, elnyelt a sötétség. Néha egy-egy lépés tompa zaja törte meg a néma csendet. Majd hírtelen mellém lépett, a sötétség számára nem jelentett akadályt a meglelésemben, mintha neki mindegy lenne, hogy lát-e vagy nem. Ösztönösen próbáltam elhátrálni, de testem még mindig nem válaszolt elkeseredett próbálkozásomra. Megérintette nyakam, jéghideg ujjai villámcsapásként érték meleg, izzadt bőröm. Majd éreztem, ahogy fejem megdől, nem én tettem, de nem is ő döntötte, mintha az elméjével irányítaná minden egyes mozdulatom. Már ellenkezni sem próbáltam, tudtam, hogy felesleges erőfeszítés lenne csupán… Újra megszólalt, de ismét csak néhány szavas tömör mondat hagyta el lilás ajkait: „Majd keress meg…”. Csilingelő szavai ismét bemásztak a fülembe, és mint egyféle parancssor íródtak be elmém legmélyebb zugába. Ezt követően fájdalom nyílalt nyakamba, valami mélyen belefúródott és éreztem, ahogy szépen lassan elszívja belőlem az életet, ennél furcsább dolgot még életemben nem éreztem, de valamiért egyben nyugtató is volt. A testem egyre jobban gyengült, míg végül nem tudtam magamról semmit. Egyszerűen elvesztettem eszméletem, de mielőtt tudatom teljesen elmerült volna a végtelen sötétben a nyakamnál érzett szúró érzés megszűnt és halk fájdalommal teli szó csendült meg fülemben, az ismeretlen nő hangja volt és azt súgta „Bocsáss meg…”.

A pokolbéli út:
Fogalmam sincs mikor történt az erdőben lejátszódó eseménysorozat, teljesen elvesztettem az időérzékem. Az eszméletvesztés és az ébredés közt eltelt idő csupán néhány percnek tűnt, de nem lehettem benne biztos. Testem ismét tőlem függött, újra mozogtak a végtagjaim, és képes voltam saját akaratomból megmozdulni. Gyorsan visszarázódtam és innentől már csak az okozott problémát, hogy nem tudtam hol vagyok. Egy könyvespolcoktól hemzsegő helyen álltam, fojtogató kénes füst terjengett a levegőben, akármerre néztem a látvány ugyanaz volt, mindenfelé a polcok közt bolyongó emberek és vörös, patás, szarvas lények. Nem kellett sok idő, hogy összerakjam a darabokat és ráeszméljek, hogy most minden valószínűséggel a nagybetűs Pokolban vagyok. Miközben ezt összeraktam magamban egy kis vörös szarvas lény állt meg előttem, tudta, hogy jövök, amint meglátott megszólított.
„- Szegény kölyök, rég láttam már egy Olyan „áldozatát”. Gyorsan megkeressük a könyvedet, feljegyezzük bele, hogy mikor kerültél ide és mehetsz is vissza, őket még én sem szeretem megváratni…-”
Amint ezt kinyögte kézen fogva vezetett, magamtól lépni sem tudtam a ledöbbenéstől és dermedtségtől. Egy polcsor felé vettük az irányt, melyen hatalmas betűkkel MMMMMDLII jelzés állt. Nem nagyon értettem mit takarnak ezek a betűk, de nem is nagyon érdekelt. A polcsor roskadozott a megannyi könyv alatt. Mindenhol vörös démonok, és mind mellett egy-két ember. Az én kis démonom gyorsan vezetett, tudta hova kell mennem. Néhány percnyi séta után elértünk egy polchoz. Megálltunk tekintetem a könyvekre emeltem, egy vékony kis könyvecskén a következő állt: „Samuel Vermont, született 1792. június 08. – élt 22 évet.”. Ekkor már biztos voltam benne, hogy meghaltam. A démon leemelte a könyvem, és lemondóan, sőt sajnálkozva tekintett rám.
„- Te szerencsétlen fiú, szinte alig vétkeztél, lelked mégis az örök kárhozaté… Sajnállak fiam, de nincs mit tenni, kiválasztott egy Olyan. A halál neked nem megnyugvást hoz, hanem egy új életet. De szerintem te nem ilyen életre vágytál. –
Kinyitotta a könyvet, majd az utolsó lap aljára nagy vörös betűkkel a következő sort írta: „Samuel Vermont, 1814. július 20. – visszatér meghatározatlan időre.” Ezután folytatta mondanivalóját.
„- Most jól figyelj rám Samuel Vermont! Visszatérhetsz az „életbe”. Ezek után mindegy milyen életet választasz magadnak, lehet az jó, vagy rossz, de mindenképp ide a Pokolba fogsz visszatérni. Az én nevem Brasztusz, jegyezd meg, a jövőben még egyszer biztosan találkozni fogunk. Az csak rajtad áll, hogy mikor, de várni foglak, hogy kirójam rád a megérdemelt ítéletet.”
Ezután egy hírtelen szívdobbanással minden távolodni kezdett, eltűntek a könyvek és ott voltam az éjszaka közepén a kis kunyhó ajtajánál, egy pislantás múltán pedig már az iskolában voltam, reggel, a tanulókkal körbevéve.

A feltámadás:
Másnap reggel a diákok ájultam találtak meg az iskolában, mindenre tisztán emlékeztem, de csak egy álomnak, egy sötét, borongós rémálomnak véltem, nem sejthettem, hogy az előző nap holdfényes éjjelén kioltotta az életem egy vámpír. Nem is gondolkoztam a dolgon, hiszen semmi sem történt, minden épp olyan volt, mint mindig ezelőtt. Az idő múlásával feltűnt néhány kisebb dolog, amiknek nem tulajdonítottam különösebb figyelmet. Betudtam őket egyszerű paranoiának az éjjeli „álmom” miatt. Majd újabb órák teltek el, a gyerekek épp az ebédjüket fogyasztották, aminek következtében eszembe jutott, hogy mivel nem jártam otthon múlt éjjel nem hoztam ebédet sem, így nem volt mit tenni, mint kihagyni az étkezést. Néhány perc múlva, a tanár, akinek az előző nap segítettem észrevette, hogy akaratlanul is, de a gyerekek ételét nézem, tudta, hogy nem jártam otthon, és úgy érezte, az ő hibájából aludtam el az iskolában, így jutalmazásként megosztotta velem a saját ebédjét. Elfogadtam a felajánlást és jóízűen meg el is fogyasztottam, de valami más volt, hiába ettem, az éhség érzete nem enyhült, s őt inkább nőtt is. Azt gondoltam, hogy valószínűleg éhesebb lehettem, mint hittem, és annyiban is hagytam a dolgot. A kis szünet után folytattam a munkát, épp egy ablakot nyitottam ki, amikor hírtelen fájdalom nyílalt a számba, nem volt erős csak hírtelen érkezett, nem értettem az okát olyan egy óra múlva ahogy jött el is múlt. Kisvártatva véget ért a munkám, de az ügyeletes tanár a segítségem kérte az iratok rendezésében, rövid habozás után, de belementem. Később rájöttem, hogy ezért az életem köszönhetem neki. A nap még erősen sütött, de a dohos irattárban ebből nem sokat lehetett észlelni. Amint végeztem az iratok rendezésével, elindultam haza, eléggé siettem, mert iszonyú éhség tört rám. A Nap utolsó vöröseses sugarainál értem ki az iskola épületéből, a bőröm viszketni kezdett, de pár perc múlva a Nap nyugovóra tért és ezzel együtt a viszketés is elmúlt. A kapcsolatot akkor még nem fedeztem fel, de most már pontosan ismerem az okát. Ezt követően a megszokott úton tértem haza. Az éhség hatalmas erővel gyötört, fájdalmamban rohanni kezdtem. Nagyon ledöbbentett, mikor ráeszméltem, hogy kilométereket tettem meg percek alatt és mégsem fáradtam el. Még ezt is sikerült ész érvekkel megmagyaráznom magamnak, bár az érveim egyre gyengébbek és felszínesek lettek. Amint hazaértem köszöntem, majd hozzáláttam a vacsorához, és közben elmeséltem, hogy miért nem tértem haza tegnap. Hiába ettem az éhség nem múlt, egyre jobban és jobban gyötört. A szobámba mentem és aludni próbáltam, de nem sikerült, egész testemben éreztem a terjedő fájdalmat, mellyen nem tudtam tovább harcolni. Elindultam a tegnapi úton, ahova a nő vezetett, hogy megtudjam mi is történt. Elfogytak a logikus válaszaim és már csak az irreális gondolatok maradtak, ahogy egyre közeledtem a ház felé. Egyre több és több dolgot ismertem fel tegnap éjjelről, habár előtte még sosem jártam erre. Gyors tempóba tettem meg a tegnap órákig tartó utat, ami így fél órára csökkent. Megérkeztem, a kis kunyhó ott ált, ugyanúgy, ugyanott kis jellegtelen ablaktalan valójában, ahogy tegnap éjjel. Most már teljesen biztos voltam benne, hogy nem álmodtam, de akkor mi történt velem? Tettem fel a kérdést magamnak, de a reális válasszal nem tudtam szolgálni. Minden félelmemet félre söpörve az ajtóhoz sétáltam, majd beléptem az házba. A tegnap történtektől eltérően, most minden más volt, minden érzékem normálisan működött, nem halványultak és tűntek el. A nő a bejárattal szemben ült néhány méterre egy régi karosszéken. Amikor meglátott nyugodt kimért hangon ennyit mondott: „Már vártalak, bár gyorsabban ideértél, mint azt gondoltam volna.”
Szavai megleptek, de nem ijedtem meg tőle. Levette köpenyét, majd mesélni kezdett. Én nem tettem semmit, csak hallgattam, hallgattam és hallgattam. Olyan történeteket mesélt, melyekhez hasonlót is csak a könyvtárban lévő legrégebb könyvek írtak. Ezeket a történeteket, akár még most is szóról szóra fel tudom idézni, ha ahhoz támad kedvem, a legfontosabb pedig a történet eleje volt: „A nevem Sirinda, én vagyok a mestered. Most nagyon figyelj rám, mert ez lesz életed legfontosabb története, elmesélem neked, az egész életem, és fajom, – itt megállt, majd kijavította önmagát – fajunk történetét. Úgy ahogy azt velem is megtették több száz évvel ezelőtt…” Mikor befejezte a történetet minden kitisztult, megértettem, hogy mostantól nem vagyok többé ember, vámpír lettem. Eleinte hitetlenkedve kérdeztem minden, ami épp eszembe jutott, ő pedig türelmesen válaszolt minden kérdésemre, még olyan kérdéseket is feltettem, melyekre tudtam a választ. De őt ez cseppet sem zavarta, végül feltettem a kérdésem az éhségről, a választ már tudtam rá, de tőle akartam hallani. A válasza az volt, amire számítottam: „Az emberi táplálék mostantól nem enyhíti éhséged, mostantól vérre van szükséged, hogy élhess.” A kérdéseim után még hozzátette, hogy mostantól ő az egyetlen rokonom, el kell felejtenem az emberi családom, barátaim. Ezt egyszerűen nem tudtam elfogadni. De miután elmondta, hogy miután ő visszatért elüldözték és utána hónapokig vadásztak is rá megértettem. Rájöttem, hogy úgy kell intéznem, hogy ne keressenek, így még egyszer utoljára visszatértem az otthonomba, ami huszonkét éven át nyújtott menedéket. Egy levelet hagytam a szobámban, az asztalomon, melyben leírom, hogy el kell mennem, és nem tudom, hogy visszatérek-e még, ezen kívül összepakoltam a fontosabb holmiim s magammal vittem őket. Igaz ezúttal az ablakon át kellett, hogy bejussak, nem kockáztathattam, hogy észrevegyenek. Miután végeztem ugyanitt távoztam, rossz érzés volt elhagyni az otthonom, de most már egy új otthon vár rám. Ahol megkezdődik az új életem, az új családommal…

A tanulás és az érzelmek évei:
Sirinda sokat mesélt ezután is, csillapíthatatlan tudásszomjam nem hagyott nyugodni, mindent tudni akartam, amit csak lehetett meg akartam tanulni. Időm szinte végtelen volt, alvásra nem volt szükségem, lévén testem minden funkcióját saját akaratomból voltam képes befolyásolni. A nappalokat szinte mindig végig olvastam. Az éjjeleken pedig az erdőben edzettem, később feltűnt, hogy mesterem minden éjjel ugyanabban az időpontban eltűnik néhány órára, majd mindig néhány liter vérrel tért haza, amely épp elég volt kettőnk számára. Szabadon elmehettem volna, de mégsem tettem, hogy pontosan miért, azt még mindig nem értem. Egy láthatatlan vonal kötött össze minket, szinte észrevétlenül, mégis elszakíthatatlanul. Erősebb volt bárminél, megnyugtatott a tudat, hogy egy fajtám bélivel élhetek. Amint megfordult bennem, hogy elmegyek, furcsa érzés kerített hatalmába. Nem a magány volt, nem is a félelem, egy azoknál sokkal mélyebb és erősebb érzés volt. Később mesélni kezdett a vámpírok képességeiről, amelyeket ő már elsajátított, bár néha olyan képességekről is mesélt, melyeket még nem tudhatott magáénak. De azt is elmondta, hogy a vámpírok erejével sok hátrány is párosul. Erre mindig részletesen felhívta a figyelmem. Ösztönzött a tanulásra, de inkább a lassan járj, tovább élsz elvet akarta megtanítani. Elmondta, hogy egy vámpír minél gyorsabban akar megerősödni valójában annál gyengébb lesz. Hozzátette, hogy a vámpírok egy bizonyos tapasztalat után hátrány nélkül is erősödhetnek, és ösztönzött, hogy inkább várjak. Megmutatta, hogy fogadhatok el hátrányokat sajátomnak, de óvá intett, hogy ez megmásíthatatlan. Sokat mesélt a legfőbb gyengéinkről, az ezüstről és a szent tárgyakról. Megtanította a meditációs gyógyítást, hogyha a jövőben ilyen sérülést szereznék, ne legyen belőle nagyobb gondom. Sokat kérdeztem, de ennek látszólag nagyon örült, feltehetően a hosszú magányosan eltöltött évek után jólesett neki a társaság, erről viszont sosem kérdeztem, nem akartam a rossz emlékeket a felszínre hozni. Megtanította a könnyebb technikákat, melyeket egyszerűen sajátítottam el, nem meglepő módon, hisz mesterem a kor egyik leghatalmasabb vámpírja volt. Idővel érzéseim egyre mélyebbek és tisztábbak lettek, először titkoltam, később egyre nyilvánvalóbbá vált. Bevallanom nem kellett, hisz tudott mindent. Hosszú ideje éltem vele az erdőbeli kis házikóban, évek teltek el akár egy múló pillanat. Nem nagyon követtem a külvilág történéseit, bár néha kaptam új könyveket, melyekben szó esett a nagyvilágban történt eseményekről. Később érdeklődni kezdtem ezek iránt, és ezt az igényem, mint eddig mindet szintén kielégítette. Észbe se kaptam, és már közel fél évszázadot éltem vele, távol mindentől. Az évek alatt rengeteg tudást sajátítottam el, szinte mindent tudtam a fajtánkról, történelemből és mitológiából akár diplomázhattam volna, sőt földrajzi és irodalmi tudásom is számottevő volt. Sok nyelvet ismertem meg, köztük a latint, a hébert, a görögöt és a spanyolt. Ezeket fejlesztve képessé váltam még több könyvet elolvasni és még többet tanulni.

Az első áldozat:
Eljött az időm, Sirinda úgy érezte, hogy elég tapasztalt vagyok ahhoz, hogy magamnak szerezzem be a szükséges táplálékot. Eddig mindig az általa hozott vért ittam, én magam még sosem támadtam meg senkit. Elvitt egy kicsit messzebbi faluba, ezt azért tette, hogy csökkenjen az esélye, hogy csökkenjen az esélye, hogy olyan emberre támadjunk, akit valaha ismertem, és hogy megakadályozzuk, hogy a vámpírvadászok ránk akadjanak az áldozatok helye alapján. Mikor megérkeztünk az általa megjelölt helyre egy elhagyott utcán sétáltunk, velünk szemben jött egy fiatal férfi, mesterem arra utasított, hogy rejtőzzek el egy fa árnyékában, míg ő elejti áldozatát. Én minden mozdulatát figyeltem, gyakorlottan gyorsan áldozata mögött termett, majd kecses mozdulattal megharapta nyakát és már szívta is az életet adó vörös folyadékot. Ezután a férfi ájult testét két ház közti hézaghoz húzta, majd odajött hozzám. Amikor megérkezett a következő áldozatjelölt odaküldött, hogy most ejtsem el első áldozatom. Tétovázva bár, de elindultam. Mögé osontam, de amikor meg kellett volna lépnem a legfontosabb lépést meghátráltam és visszatértem a fa árnyékába. Sirinda nem volt dühös, elfogadta, hiszen még soha nem kényszerültem erre. De ma táplálkoznom kellett, nem volt mit tenni. A következő arra sétáló egy középkorú férfi volt. Hirtelen mögötte teremtem és nyakába mélyeztettem éles szemfogaimat. Most először használtam őket éles bevetésben. De ez által teljes értékű vámpírrá váltam, innentől nem egy tanonc vagyok, aki a mesterén élősködik, én is vadásszá váltam. Innentől kezdve minden éjjel elkísértem vadászni.

A tragédia
Már közel másfél évszázada éltem Sirindával kettesben, időközben kapcsolatunk természete egyre személyesebbre fordult, már komolyabb volt, mint mester és tanonca közti kapocs. Épp a megszokott vadászatunkra indultunk, szépen nyugodt tempóban sétáltunk az egyik közelebbi faluba, amint megérkeztünk elkaptunk néhány magányosan bóklászó járókellőt, majd levettük a szükséges mennyiséget, és egy kicsit még el is tettünk. Éppen hazafelé tartottunk, elhagytuk a falut és egy kis ösvényre tértünk, mely szinte egyenesen az erdei kunyhónk felé vezetett. Ám ekkor egy tucat felfegyverkezett ember és egy csuklyás alak támadt ránk. Vámpírvadászok voltak, életemben most először találkoztam vele. Az emberi harcosok ereje nagyobb volt az átlagosnál, jól képzett csapat volt. A csuklyás ereje viszont emberfeletti volt, egyetlen mozdulatával egy fához vágott, ami következtében a fa törzse hangos recsegések-roppanások következtében kettétört. Komolyabb sérülések nélkül megúsztam ugyan, de ha egy átlagos ember lettem volna szinte biztosan belehaltam volna. Feltápászkodtam, majd a rám támadó három harcos pillanatok alatt harcképtelenné tettem, örülhetnek, ha túlélik a sérüléseket. Sirinda épp a csuklyás alakkal harcolt, akiről hírtelen leszakadt a köpenye és lehullt a lepel a kilétéről. Egy vámpír volt, a döbbenettől nem tudtam mit tegyek. Nem tudtuk miért támadt ránk, nem ismertük sem őt sem a szándékait. Csak annyi volt biztos, hogy a fejünket akarja, az életünk a tét. A harc véres volt, Sirinda a vámpírral küzdött, én pedig szépen sorban intéztem el az embereket. Nem finomkodhattam, így kioltottam életüket. Legvégül már csak fajunk árulója maradt. Segíteni akartam mesteremnek, de ő nem engedte, haza akart küldeni a biztos védelembe, de nem hallgattam rá. Rátámadtam az ellenfélre, aki könnyedén hárította a támadásom és megsebezte az alkarom. Az égető fájdalom nem múlt, Sirinda megparancsolta, hogy menjek, elfogadtam a döntését, jelenlegi erőmmel csak hátráltatnám. Visszatértem otthonunkba, és vártam, borzasztó volt tudni, hogy a nő, akivel életem nagy részét leéltem, most veszélyben van, és én tehetetlenül várok. Pár óra gyötrő várakozás után hazatért, nem mondta el mi történt, de a gesztusaiból tudtam, hogy baj van, nem tettem szóvá. Nem is tehettem, ellentmondást nem tűrően rám parancsolt, hogy koncentrációval gyógyítsam be az alkaromon keletkezett sebet. Megfogadtam és elkezdtem, ő is csatlakozott a regenerációhoz, azt hittem, hogy ennyi volt, nem lesz hatással a következőkre ez az incidens a veszély letudva. De nem így lett, másnap összeesett a kunyhóban, nem tudtam mit tenni, akármennyire is tájékozott voltam a vámpírok anatómiájával az csak a saját gyógyulásom segítette, mást még nem voltam képes meggyógyítani. Befektettem az ágyába és vártam, remélve hogy jobban lesz, de nem történt semmi, egyre rosszabbra fordult az állapota. Mikor érezte, hogy közel a vég elmondta, hogy mi is történt a harc során, miután elküldött. Próbált nyugtatni, de nem voltam képes lehiggadni, nem tudtam mi fog történni. Elmondta, hogy nem bírt azzal el azzal a csuklyás vámpírral, hiába adott bele mindent nem volt elég, így menekülni kényszerült. Viszont az ellenfele üldözőbe vette és akkora sebet kapott, amit nem képes meggyógyítani, felemelte ruháját és megmutatta a szerzett sebet. Elborzadtam a látványtól, a hasán egy hosszú mély seb helyezkedett el. Azt mondta, valamilyen mágikus fegyverrel ejtette. Nem bírtam felfogni, majdnem beleörültem a tudatba, hogy semmit sem tehetek és a nő, akit szeretek haldoklik. Egy nappal később Sirinda, a mesterem, az utolsó fontos lény a számomra, a szerelmem elhunyt. Rám hagyta mindenét, amit életében birtokolt, ezek közt egy ezüst karvértet, mely a legfontosabb ereklyéi közé tartozott és emellett sok értékes tanácsot. Nem kérte, és valószínűleg nem akarta, hogy megkeressem a gyilkosát, de ezt én magától értendőnek vettem, mégis két évszázadot töltöttem vele, nem tudtam volna tovább élni ebben a halandó porhüvelyben, ha nem bosszulom meg halálát, így hát útra keltem…

A bosszú
Emberségem teljesen elvesztve kezdtem neki a céltalan keresésnek. Hosszan vándoroltam, elhagytam az eddig ismert tájat. Közben, akitől tudtam információt szereztem, ha nem kaptam meg amit akartam, akkor a vacsorám lett. A keresés nem volt nehéz, nem sok olyan undorító dög van, aki képes a saját fajtája ellen szegülni, és a legtöbb ilyet elég gyorsan meg is ölik. Így csupán hat év kellett a felkutatásához. A keresés végeredményeként egy kastélynál találtam magam. A továbbjutás minden méteréért küzdenem kellett, de amint a karvértre tekintettem az erőm szinte megújult. A rengeteg zsoldos legyőzése közben sokszor elfogyott az erőm, de mivel az erőforrás épp az ellenfeleim tárolták nem volt nehéz feltöltődnöm. A vámpírok egyik sajátossága, hogy minél többet táplálkoznak, annál erősebbé válnak. A megölt zsoldosok vére adta az erőt a többi legyőzéséhez, akik szintén a táplálékaimmá váltak. Közel százötven ellenséges katonát végeztem ki aznap éjjel. Az utolsó kettőt, mely a vámpír szobájának bejáratát védte egyfajta jelzés gyanánt az ajtón át hajítottam be hozzá. Mikor beléptem nem tudta ki vagyok, és mit akarok. Nekem viszont azon az éjjelen örökre az agyamba vésődött arca minden vonása. Hosszú küzdelem volt, de a végén én kerekedtem felül ellenfelemen, a düh és a gyász erőt adott ahhoz, hogy legyőzhessem. Mielőtt végeztem vele, megkérdezte, hogy miért teszem ezt, a válaszom rövid volt és lényegre törő: Sirindáért! Majd karmaimmal átszúrtam mellkasát egészem a szívégig hatolva. Ezzel beteljesítve bosszúm és megölve mesterem gyilkosát…

Napjainkig
Hosszú ideje nem jártam az oly ismerős környéken, mely otthonomhoz vezetett. Amint megérkeztem a régi kunyhóhoz megdöbbenve láttam, hogy a hely ahol két évszázadot leéltem szinte romokban áll. Néhány vandál törvényen kívüli menedékévé vált. Dühömben kegyetlenül végeztem velük és tetemeiket az erdei vadaknak hagytam. Az épület eléggé lepusztult, így tatarozásra szorult. Ugyanis akik bevették korántsem nevezhették magukat az éjszaka lényeinek, így a falak egyes pontjait kiverték, amolyan ablakpótléknak. Szerencsére a hátsó szobába nem jártak, így a könyvek és a fontosabb dolgok sértetlenek maradtak. A károkat, amiket okoztak szépen kijavítgattam, majd később megnöveltem a ház területét is. Idővel egyre közeledett a fejlődő város, s mire észbe kaptam az erdő mely körülölelte a házat teljesen eltűnt. A nyugodt, békés magányt felváltotta a városi nyüzsgés. New Jersey bekebelezte a takaros házam, és teljesen körülölelte azt. A látszat kedvéért ugyan építettem ablakokat, de azokon egyetlen fénysugár sem képes behatolni. A fejlődő világ elnyelte a vámpírok ősi faját, erősen megfogyatkoztunk, nem tudtam hányan maradhattunk és nem tudtam bízhatok-e a megmaradtakban, így a magányt választottam állandó társamnak. A városi élethez pénz szükséges így két évszázaddal az utolsó munkám után ismét állást kellett találnom, a vényiszony erősen korlátozta a munkalehetőségeim, így éjjeli őrként vállaltam munkát. Így még a vadászatot is letudhatom az őrjáratok közben. Így telnek egy modern vámpír mindennapjai…

Képességei:

Faji alapképességek:
- A napfény-érzékenység. A vámpírt a napfény leghalványabb sugara is égeti. Pár pillanat alatt nyílt napfényen egészen elég.
- A vámpír nem élő így csak vér ivására van szüksége, se ételt, se italt nem kell magához vennie, de legalább heti egy kupányi vérre (1,2-1,4 liter) szüksége van mindenképpen.
- A vámpír számára a vér a legízletesebb ital, minden vámpír saját szájíze szerint érzi édesnek vagy sósnak, de tudatukban mindig tökéletes az íze.
- A vámpírok uralkodnak elhunyt testük felett. Maguk döntenek, hogy legyen-e pulzusuk, testhőmérsékletük vagy más hasonló fizikai tünetük.
- A vámpírok két felső szemfoga nagyobb és élesebb, mint az emberé.
- Képesek a regenerációra is, de minimálisan. Zúzódások apróbb sebek perceken belül eltűnnek, akár harc közben is, de a tűz, a napfény és a mágikus tárgyak okozta sebek csak pihenéssel és koncentrálással gyógyíthatóak.
- A vámpír úgy tanulhat varázsolni, mint más fajok.

Emberfeletti erő: Testük az emberénél sokkal erősebb, izomzatilag nem különböznek az embertől mégis képesek hatalmas erő kifejtésére. Fizikailag nem számít, hogy egy vámpír mennyire izmos, a testi erőt a vámpír esszenciája és vére fűti, hogy elérje célját. Egy átlagos vámpír könnyedén képes 250-300 kg sújt megemelni.

Természetellenes kitartás: A vámpírok holt lények, ez azt jelenti, hogy egy átlagos embernél nagyobb fizikai kitartással rendelkeznek. Képesek órákon át futni ha kell, mivel testük nem termel tejsavat, ahogy az embereké. Viszont egy idő után előtérbe kerül a tejsav kérdése, amit testük vérrel pótol. Ha egy vámpír intenzíven igénybe veszi testét vértartalékai gyorsabban kiürülnek, de még így is jóval ember feletti kitartásról beszélhetünk. Mivel akár ötször tovább képes fenntartani a mozgási sebességét a fáradás legkisebb jele nélkül.

Éles érzékek: A vámpírok már leginkább vadállatok, mintsem emberek. Érzékei sokkal kifinomultabbak, az emberi érzékelés határát átlépve hallása vetélkedhet egy denevérével, szaglása akár a vadászkutyáké és látása olyan éles akár a sasé. Emellett lévén, hogy a vámpír az örök sötétség fogja nem meglepő, hogy képessé vált a sötétségben való szinte tökéletes látásra. Ennek nagy használ is veszi, hisz a fény számára örök tabu.

Előnyök /-13 kredit/

Villámgyors reflexek /3 kredit/: Misztikum övezi a vámpírok azon képességét, mely segítségével egy átlagembernél gyorsabban képesek reagálni, cselekedni és mozogni. A gyors reflexeknek köszönhetően a vámpírok képesek akár elhajolni töltények elől is, még akkor is, ha közvetlen előttük sütik el a fegyvert. (Érzékelés szempontjából és nem folyamatos mozgás miatt.)

Erős csontozat /3 kredit/: A vámpír csontszerkezete sokkal ellenállóbb, mint egy emberé. Ami egy ember combcsontját szilánkosra zúzná, a vámpír csontjait rosszabb esetben megrepeszti.

Vérlátás /1 kredit/: A vér az élet, így ennek nyoma marad a létezésben. A vámpír képes érzékelni és látni, kiemelkedőbb módon, mint bármi mást. Eme képesség lehetővé teszi, hogy a vért, mint valami jelzőfényt érzékelje. A karakter látása ekkor elszürkül, teljesen sötét lesz. A véren kívül semmi sem kivehető, viszont azt tökéletesen érzékelni fogja. Átláthat akár a falon is, ha a másik oldalon élő személyek vannak. Látni fogja az alakot, de igazából az érhálózatot érzékeli és a vér áramlásának útját. Használat alatt a vámpír szeme vérvörössé válik és látása erősen leromlik, amíg aktív a képesség. (Olcsó képesség, mert amellett, hogy előny hátrányt is jelent a használata.)

Gyorsaság /3 kredit/: A vámpír gyorsabb lesz, mint mások, de nem futásban vagy harcban, hanem mozgásban. Nagyban hasonlít ez a teleportálásra, mivel a képesség egyetlen előnye, hogy a vámpír az egyik helyszínről a másikra jut pillanatokon belül, de ezek a helyszínek maximum 30 méter távolságban lehetnek egymástól. Harcolni ebben a gyors állapotban nem lehet. A legtöbb vámpír inkább áldozatainak megrémítésére használja. Az erősebbek 5 használat után kifáradnak.

Véremlék /3 kredit/: A vérszívó eme természetfeletti képessége akkor jelentkezik, amikor táplálkozik áldozata véréből. Emlékek, történések és néha érzelmeket és villózó képeket lát a vámpír, miközben elveszi a kellő vérmennyiséget. De vannak tiszta pillanatok, amikor az egész életen átívelő dolgokat lát, lepereg előtte áldozata eddigi élete.

Hátrányok /+1 kredit/

Csillogó szemek /1 kredit/: A vámpír szeme úgy csillog, akár az éjjeli állatoknak (macskáknak, baglyoknak), vagy a lázas embernek. Ezt nem képes természetes úton befolyásolni. (Kontaktlencsével sem!)

Szakértelmek pontos kifejtése:

Elméleti szakértelmek:
Mitológiai, történelmi, földrajzi és irodalmi ismerete megegyeznek egy ezeken a szakokon diplomázott tanáréval, az események egy részét átélte, és nem kevés ideje volt olvasni ezekről. Tanítója történetei miatt ismeri a vámpírok történelmének nagy részét. Mestere több dolgot tanított neki, többek között az emberi és vámpír anatómiát is, melyeket a harc közben is tud hasznosítani. Ezek mellett a rá maradt könyvek is tartalmaznak még előtte rejtett tudást, így folyamatosan tanul. Több nyelvet is elsajátított a különféle könyvek tanulmányozásához, egy részükre még mestere tanította.
Ismert nyelvek: angol, óangol, latin, héber, görög, spanyol, francia, német, olasz
Kis mértékben elsajátított: magyar, japán

Gyakorlati, harci szakértelmek:
Erejét és fürgeségét tekintve kissé túlmutat egy átlagos vámpír képességein, ezt a kimerítő gyakorlás és folyamatos önképzés tette lehetővé. Mestere legtöbb tudását tovább adta neki, így számos harcművészeti stílust ismer és űz mesterfokon.

Általa ismert harcművészeti technikák:

• Lövészet
  
• Íjászat
  
• Kardvívás
  
• Célba dobás (dobófegyverekkel)
  
• Pusztakezes harc több fajtája
  
• Fojtótechnikák
  
• Egy csak vámpírok által használt technika

Vámpír technika részletezése:
Ezen technika a test azon pontjait támadja, ahol a legkisebb erőfeszítés árán a lehető legnagyobb sérüléseket lehet okozni. Például belső vérzést, törést, vagy ideiglenes bénulást. A következő lépés a már ismert pontok kombinált támadása, így a lehető legjobban károsítani az ellenfél testét. Ehhez a technikához kifejlesztett védekezési stílus is párosul, melynek lényege, hogy olyan módon védi le az ellenség támadásait, ami után könnyedén indítható gyors és hatásos támadás. Ez a technika puszta kezes, bár fegyverekkel kombinálva is hatásosan vethető be. Nagy előnye, hogy akár többszörös túlerővel szemben is megállja helyét. Sam és Saelon a technika jelenlegi mesterei.

Sam által ismert fegyvertípusok:

• Kézi fegyverek, és puskák
  
• Íjak
  
• Európai és japán kardfajták
  
• Kések és egyéb dobófegyverek

Adatlap:

Név: Samuel Vermont
Lakás/Létesítmény: New Jersey/ Cape May
NJK: -
Foglalkozás(ok):
- Éjjeli Értékvédelmi Biztonsági őr /Irodai papírmunka/
- Vestige Horizon könyvkereskedés /Tulajdonos/
Munkahely: Könyvkereskedés, illetve otthon.
Pénz: 58.800$
Bevétel/hét: 1800$/hét
Eszközök:
- Avaloni nyaklánc
- Avaloni íj, tegez, és nyilak.
- Szolgálati fegyver (9mm-es)  /+lőszer/
- Mobiltelefon
Felszerelés/fegyverek:
- Desert Eagle .50AE  /+lőszer/
- Kétoldalas pisztolytáska
- Taktikai öv, két oldaltáskával
- Nemes, edzett acél pallos. (Másfél méter hosszú.)
+ Hátra erősíthető hüvely.
- 20 db 20 cm hosszú edzett acél dobókés.
Vállalat: Vestige Horizon könyvkereskedés
Szövetség: -
Törzshely, ahol megtalálható: Változó.
Ismertebb szövetséges: Samuel Vermont /Saelon/
Ismertebb ellenség: A vámpír szervezet.

Kreditek
Összesen: 18 kredit
Szintekből: 4+2+2+2=> +10 kredit (4. szint)
Foglalkozás: +1 kredit
Jutalmak: +6 kredit
+ 3 kredit (karácsonyi banner versenyen I. hely)
+ 2 kredit (reklámversenyen II. hely)
+ 1 kredit (bannerversenyen III. hely)
Hátrányokból: +1 kredit
+ 1 kredit (Csillogó szemek)
Felhasznált kreditek: 14 kredit
Előnyökből: -13 kredit
- 3 kredit (Villámgyors reflexek)
- 3 kredit (Erős csontozat)
- 1 kredit (Vérlátás)
- 3 kredit (Gyorsaság)
- 3 kredit (Véremlék)
Egyéb: -1 kredit
- 1 kredit (Vestige Horizon)
Fennmaradó kreditek: 4 kredit

Ismét elfogadva, jó játékot!

Számlaegyenleg frissítés:
3 heti munkabér: +1500$
Vásárlás: 20 db dobókés: -1000$ /Előző árat használva./

Összegzés:
96.000$ + 1500$ - 1000$ = 96.500$

A staff három kredittel jutalmaz a karácsonyi banner versenyen elért eredményedért.

Számlaegyenleg frissítés:
14 heti munkabér: +7000$

Olimposz kaland jutalom:
- Előléptetés: Biztonsági őrség vezetői pozíció
-- Munkabeosztás: Heti 1 nap
-- Munkakör: Papírmunka
-- Fizetésemelés: 800$/hét

Az új fajleírás miatt, a kredit átrendezési lehetőséggel éltem, és befejeztem.

Számlaegyenleg frissítés:
11 heti munkabér: +8800$

Avalon kaland jutalom:

• Avaloni íj, tegez, és nyilak.
  
• Egy nyaklánc, mely védelmet nyújt a vámpír számára a nap sugarai ellen. Csak Avalonban működik.

A reklámversenyen elért 2. helyedért 2 kredit a jutalmad.

A bannerversenyen elért eredményedért 1 kredit a jutalmad.

Bővítmény
Sam a Rafton történt csata után egyértelműen úgy döntött, hogy kivonja magát a dolgokból, amennyire csak képes erre. A lábsérülése, még a legkisebb ok volt arra, hogy ezt megtegye, de alapjában véve az egész szituáció nem volt ínyére való. Lévén, hogy néhány intelligens démonnal, illetve egy rakás kevésbé elmés „szörnyeteggel” az oldalán kellett harcolnia a Raft erősen védett börtönépülete bevételéért. Bár még ez kimondottan nem is volt olyan vészes, hisz túlélte - ő legalábbis, ráadásul a láblövést leszámítva nem szerzett egyéb sérülést - azonban a többi jelenlévő közül szép számmal hullottak, a démonok elhalási rátáját nem is említve. Azonban az ezt követő események, miszerint egy sárkányszerű lény egy amolyan végső lehetőségként felajánlotta nekik, hogy hozzanak el neki egy olyan nőt, akinek képességei messzemenően meghaladnak mindent, amivel ő álmaiban is elbírna egy kissé már kezdték nyugtalanítani, bár belső vívódását nem jelezte, hisz ennek egyenes következménye lett volna az azonnali - és valószínűleg fájdalmas - kínhalál. Így bele kellett egyeznie abba, hogy teljesíti a feladatot újdonsült társaival, azonban ez kicsit sem állt szándékában. Szerencsére ezt követően egy villanás kíséretében kikerült a közvetlen veszélyzónából, s egy Bronxi sikátorban találta magát, a terület hemzsegett a különféle démonoktól, így könnyedén tudatosult a vámpírban, hogy –ugyan eléggé irritáló, de- jelenleg a „baráti zónában” van. Azonban nemigen tervezett sokáig itt tartózkodni. Így Saelonnal karöltve már értelemszerűen a városból való mielőbbi kijutást tervezgették. A távolságra való tekintettel illetve a városban uralkodó helyzetnek köszönhetően előre tudta, hogy a kijutás nem igazán lesz sétagalopp. Ez utólag be is igazodott, a városhatárig való eljutás nem okozott gondokat, azonban az ott állomásozó nemzeti gárdával már akadtak volna problémák. Emellett sérült társával amúgy sem igazán akartak megkockáztatni egy összetűzést. A tényeket összegezve arra az elhatározásra jutottak, - hogy a lehető leginkább minimalizálják a felfedezésük esélyét, - a víz alatt fogják elhagyni a várost. Neki, lévén, hogy halott testének nem szükséges az oxigén, könnyű szerrel úszhatott ki a biztonságot nyújtó vízfelszín alatt, s bukkanhatott fel a már veszélytelen övezetben. Ezt követően már csak a hazajutással kellett törődni, ami nem tartott tovább néhány napnál. Ezt követően ismételten munkába állt, lévén, hogy New Yorktól független munkaadója Jersey szerte is rendelkezett raktárakkal, telkekkel és gyárépületekkel. Ekképp teltek napjai, átlagosnak mondható monoton módon. A napokban azonban előkerült egy régi kis bőrkötésű könyvecske, a címet meglátva Sam rögtön tudta miről is van szó, Saelon már beszélt neki az ő realitásának történéseiről, azonban apró részletek, mint példaként a könyvecske helye eltérő volt, hisz az akkori keresés nem járt sikerrel. Azonban úgy látszik elérkezett az idő, hogy belekezdjen az utazásba… S szembeszálljon mestere ellenségeivel, beteljesítve azok végzetét.

Frissítések:

Bővítmény.
Kalandlista frissítés.
Kreditfrissítés.
Költségvetés frissítés.
112.500$ (alap) + 24.800$ (fizetés) - 120.000$ (ház) => 17.300$
Házvétel, létrehozás.

Bővítés elfogadva.

A felkészülés

A korábban megismert információk és a másik realitásbeli énemmel eltöltött időnek hála sok dologra rájöttem és még több dologra következtethetek. Ha a teória valóban megállja a helyét és ez a világ tényleg ugyanabban a mederben halad, csupán lassabban, akkor még képes lehetek csírájában elfojtani az egészet. De ehhez még rengeteg feltételnek kell teljesülnie, akárhogy is vesszük időre van szükségem, hogy felkészítsem magam az előttem álló feladatra, ha csak úgy nekileselkednék a dolognak, valószínűleg nem húznám sokáig és az ellenség túlereje felülkerekedne rajtam. A bukásom elkerülése végett erősebbé kell válnom, erősebbnek kell lennem, mint az ellenem dolgozó erő. Ez pedig nem lesz túl egyszerű...

Az elhatározást tettek követték, Saelon útra kelt. Céljaként az ereje megismerését, fejlesztését és információk szerzését tűzte ki, én pedig maradtam. Az általa megszerzett információkat összegezve, és képességeim fejlesztve töltöttem napjaim. Minél többet tudtam meg, annál tisztábban látszott a cél előttem, ezzel együtt egyre jobban kezdtem meggyűlölni fajtám dilettáns gondolkozású tagjait. Hajtott a tudásszomj, így a rég megszerzett vámpírokról szóló tudásom is elkezdtem feleleveníteni és bővíteni, persze ezt nem modernkori regények és ehhez hasonló, sokszor nevetséges tartalmú irományokból. Fő forrásom a kis füzetecske volt, melyet hajdanán mesterem hagyott hátra nekem, elég sok hasznos információ rejlett benne, mely nagyban gyarapította addigi tudásom. Az ellenség megismerése egy fontos lépés a győzelemhez vezető úton, és a múlt néhány addig rejtett fejezete is feltárult előttem.  A Saelon által előzetesen felvázolt történet szinte teljesen stimmelt, a fő eltérés a végén látható listában mutatkozott meg, a másik realitásban a könyv előkerülésekor már alig néhányan maradtak mesterem egykori társai közül, azonban itt ez nem fedte tökéletesen a valóságot. A leírt nevek többségéhez tartozott jegyzet, melyen a halál dátuma szerepelt, de több mint kétszer annyi volt azon vámpírok száma, akik még valószínűleg életben lehetnek valahol a sötétben rejtőzve. Ez pedig részben pozitívnak volt mondható, azért részben, mert a feljegyzések régiek, így nem tudhattam pontosan, azok közül hányan élték túl idáig. A listán szereplők felkutatását társamra bíztam, ő sokkal egyszerűbben utazhatott és sokkal gyorsabban érhetett el akárhová, útja innentől nem az ellenségről való információszerzés, hanem a potenciális társak megtalálása lett. Én pedig tovább tanultam és fejlesztettem magam. Tudtam, hogy az egyszerű elméleti tudás még nem segíthet hozzá a győzelemhez, hisz a másik világról hallott történetek alapján a vámpírok ott hihetetlen dolgokat értek el, képessé váltak a erőszakkal behatolni a pokolba, képessé váltak bármikor a napfényre tenni a lábukat... Ha egy ilyen sereggel kellene szemtől-szemben megküzdenem a jelenlegi állapotomban, az nagyjából egyet jelentene azzal, ha napfürdőzni indulnék. A vámpírok ereje ugyan korlátok közé van szorítva, de még így is hatalmas lehetőségek rejlenek ezekben az elátkozott testekben, csupán fel kell őket fedezni és feloldani őket. Hosszú és kemény edzéseknek köszönhetően képessé váltam arra, hogy irányításom alá vonhassam testem néhány eddig rejtett képességét. Azt már eddig is tudtam, hogy a sebesség lehet az egyik legfőbb fegyverem de eddig még csak a reflexeimre tudtam ezt kiterjeszteni, azonban ez most megváltozott. A sebességet rövid távok hihetetlen gyors megtételére is felhasználhatóvá tettem, szakszerűtlen szemek számára szinte teleportálásra tettem szert. A másik megszerzett képességem felébredése egyik éjszakai körutamon vált egyértelművé. Miután nyakon csíptem egy bolti tolvajt és csillapíthatatlan szomjam próbáltam elviselhetővé varázsolni sosem látott képek jelentek meg előttem, melyeket látva különféle érzelmek kerítettek hatalmuk alá. Először meglepődtem, nem értettem mi történt velem, majd szépen lassan sikerült rájönnöm, hogy a képesség mégis hogyan működik. A két új erővel felvértezve már kissé magabiztosabbnak éreztem magam, de még volt egy bizonyos eszköz, melynek meg akartam fejteni a titkait. Sokat kutattam mágikus kepeségekkel rendelkező tárgyak után, hogy csillapítsam tudásszomjam. Rendelkeztem ugyanis egy ereklyével, mely képessé tett a nappali fényben való korlátok nélküli mozgásra, azonban az enyém csak bizonyos mértékben bírt ezzel a képességgel, hogy pontosabban fogalmazzunk csak és kizárólag  Avalon területére korlátozódik a hatása. A fő célkitűzéseim egyike az lett, hogy kiderítsem hogy és kik képesek ilyen erejű tárgyakat alkotni, hisz nem lett volna egy túlságosan rossz dolog, ha az ellenséghez hasonlóan én sem szorulnék az éjszaka korlátai közé. Ez azonban hosszú távú "küldetésnek" bizonyult, így egyenlőre letettem ennek az eszköznek a megkaparintásáról. Saelon több információra is szert tett, megtalált néhány nevet a füzetből, s miután ezeket közölte egyértelművé vált, hogy szükségünk lesz egy New Yorki támaszpontra, hogy egyszerűbb legyen az információszerzés. Egy kevésbé feltűnő épület kellett, ahova egy ember bármikor gyanú nélkül léphet be, ehhez pedig egy régi könyvkereskedés tökéletesnek tűnt. Tehát információszerző központ gyanánt szereztem antik könyvesboltot New Yorkban. Egyrészt így könnyebbé vált a helyzet, hisz volt hova visszavonulni a városba, másrészt még több értékes könyvre tettem szert. Ezenkívül, mivel már rendelkeztem közeli nappali menedékkel én is nekiláthattam a helyszíni kutatáshoz, jelenleg elsődleges feladatom felkutatni egy Athon nevű vámpírt és tőle további információkat szerezni.

Frissítések:

Bővítmény.
Képességfejlesztés.
- Felvett képességek:

o Gyorsaság /3 kredit/: A vámpír gyorsabb lesz, mint mások, de nem futásban vagy harcban, hanem mozgásban. Nagyban hasonlít ez a teleportálásra, mivel a képesség egyetlen előnye, hogy a vámpír az egyik helyszínről a másikra jut pillanatokon belül, de ezek a helyszínek maximum 30 méter távolságban lehetnek egymástól. Harcolni ebben a gyors állapotban nem lehet. A legtöbb vámpír inkább áldozatainak megrémítésére használja. Az erősebbek 5 használat után kifáradnak.o Véremlék /3 kredit/: A vérszívó eme természetfeletti képessége akkor jelentkezik, amikor táplálkozik áldozata véréből. Emlékek, történések és néha érzelmeket és villózó képeket lát a vámpír, miközben elveszi a kellő vérmennyiséget. De vannak tiszta pillanatok, amikor az egész életen átívelő dolgokat lát, lepereg előtte áldozata eddigi élete.

Vállalkozás vétele.
- Antik könyvkereskedés (1 kredit)

o Manhattan-ben.
o Ezzel együtt a vállalkozó foglalkozás.
o Heti bevétel +1000$.

Kreditfrissítés.
- Eredeti: 9 kredit
o -3 kredit Gyorsaság
o -3 kredit Véremlék
o -1 kredit Vestige Horizon könyvkereskedés
- Jelenleg: 2 kredit

Vásárlás:
- Mobiltelefon (-100$)
Költségvetés frissítés.
- 17.300$ (alap) + 41.600$ (fizetés) - 100$ (mobil) = 58.800$

4. szint elérve.

Kreditfrissítés.
+2 kredit