S.H.I.E.L.D. főépület

Érzem ahogy testemet elhagyja tudatom, ahogy érkezik az álom és teljesen körbeölelve magával ragad, ki ebből a világból. Repit magával csendben és könnyedén, olyan érzésem van, mintha repülnék. Mély álom. Túl mély és nyugodt a többihez képest. Nem hallom a suttogó hangokat, nem érzem a szenvedés karmait, melyek minduntalan belém vájják magukat. Mintha testem, vagy inkább tudatom a tenger hullámain ringatódzna. Érzem a sós illatát, a kellemes üde szellőt, mely arcomat simogatja. Ujjaim lágyan érintik a víz felszínét. Nem süllyedek el, szinte alig fekszem rajta, mégis oly csodásan kellemes. Érzem a tenger áramlatát, minden egyes apró ringását. Egy bálna közeledik felém, átúszik csendesen alattam. Ragyás bőrét megérzem ujjaim alatt, ahogy átsiklik, nem kellemetlen, sőt, pompás érzés. A tenger robaja ringat engem, hallom fülemben minden egyes mozdulatát. Felnézek az égre s felettem a kozmosz, az univerzum. Számtalan csillag ragyogja be, az eget valahol a nap aranysárgára festi, szép lassan átfolyva az univerzum sötétjébe. Bolygók lebegnek a fekete üres térben. Némelyiket rózsaszínes porfelhő veszi körül. Némelyiket aszteroidák alkotta gyűrű. Soha életemben nem láttam ettől szebb látványt. Mély nyugalom az, mely ölel engem és suttog fülembe, suttogja hogy ne féljek és pihenjek, nem bánthat itt semmi. Egy lepke repül felém, szárnyait halk suhogással nyitja és zárja. Minden egyes mozdulata finom, lágy, puha. Lilásan csillog a nap pompázó meleg fényébe. Leül ajkaimra s ott időzik. Ha nem látnám őt, nem is tudnám hogy rajtuk pihen. Olyannyira könnyed. Tekintetem ismét az űrre fordítom. Nézem ahogy az egyik Nap lassan maga felé csalogatja a bolygókat, melyek körülötte keringnek. Úsznak hozzá, az izzadó Nap felé, mely egyre jobban duzzad és nagyobbodik. Sugarát teljesen kitárja minden irányba. Hatalmas fény, szinte betölti az univerzumot. Megvakít egy apró pillanatra, érzem ahogy pupilláim összehúzódnak és égeti szemem. Majd kialszik a nagy fény s ezernyi színben pompázó fények keletkeznek. Oly gyönyörű... Nem tudok betelni látványával.
------------------------------------------------------------------------------------------------

Ha Borzalmino a lányra néz, nem tudhatja mit álmodik. Nem tudhatja miről álmodozik meggyötört lelke. Talán a szabadságról? Arról hogy ismét családjával van? Boldogságról? Arca békés, talán már túlságosan is. Nyugodtan és lassan veszi a levegőt. Lehetetlenség lenne róla azt hinni, hogy bármi sanyargatná lelkét. Ajkai mintha mosolyba húzódnának, gyermeki, ártatlan arcot varázsol a lánynak. Törékenynek és sebezhetőnek néz ki így.