Helheim

Az eredeti topic

A félelmetes Alvilág az asgardi alvillága. Azok az istenek és istennők, akik nem csatában hunytak el, kerülnek ide. Az Alvilág úrnője Hela, akinek hatalma a saját birodalmában végtelen. Olykor előfordul, hogy egyes lelkeket, melyek amúgy nem az Alvilágba kerültek volna, magához vesz Hela, hogy szórakozzon velük. Ha valaki az asgardi mágiahasználók között az elesett harcosok felélesztésével próbálkozik, azt általában Hela súlyosan megtorolja.



A barlangrendszer mélyén található Hela trónterme is a trónjával együtt:


Az eredeti topic

#2 2009-03-13 19:42:24

Vérontó
11. szint - 25 kredit
Regisztrált: 2007-10-23
Üzenetek: 1463
E-mail PM

Re: Helheim

Tao, Ivan, Peter, a lassan gyógyuló Reflexx és Scarlett Landraf társaságában megérkeznek az Alvilágba, amely nagyon is ismerős képet fest eléjük. Minden idekerülő lélek saját története, korábbi lakhelye szerint változik mindig itt a környezet, hogy egy ismerős helyszín lerombolt változatának látványa még inkább növelje az elkárhozottak szenvedéseit. Nem csoda hát, hogy most egy porig rombolt, lángoló New York képévé alakult az Alvilág ezen része…



Landraf, miután bezárta az átjárót, a helyzethez képest még mindig szokatlanul vidám és mosolygós. Nyoma sincs már a néhány órával korábbi, önsajnálkozó asgardinak benne.

- Ügyes trükk, igaz? Habár a „trükk” talán nem jó szó rá… Ami azt illeti, mindez itt valóságos. Az épületek igaziak, a lángok is égetnek, mindent megérinthettek… Az Alvilág úrnője, Hela kedve szerint alakítja idelent a valóság szöveteit. Gyakorlatilag végtelen a hatalma. Hogy is mondjam… Ha mind összefognánk, akkor sem tudnánk legyőzni. Ez az ő birodalma. Úgyhogy a hevesebb vérmérsékletűek közületek fogják vissza magukat, amíg itt vagyunk, rendben? Kérlek benneteket. Egyelőre ugyan ténylegesen nem vagyunk halottak, de Hela egyetlen intésével azzá tehet minket… Az a csuklyás alak, odafent… felkeltette az érdeklődését, amikor legutóbb felélesztett egy elhunyt asgardit. Hela nem tűri, ha valakit természetellenes módon visszahoznak a halálból, ezért… hm, mondjuk úgy, hogy afféle üzletet ajánlott nekem. Ha megtudom, ki a csuklyás és hogy miért nincs hatalma neki felette, akkor elengedi Thor és Loki lelkét is. Segítséget is választhattam magam mellé… Természetesen rátok gondoltam. Tudtam, hogy még életben lesztek! Nem hétköznapi halandók vagytok, az már biztos!

Landraf felnevet, majd elindul a kis társaság élén.

- Na? Mehetünk?

Tao / Skurg
Fegyver: Árnyszem
Mágia: 30 egység

Ivan S. Pretyakov / Hoder
Fegyverek: Cikázók
Mágia: 40 egység

Peter Castle / Idunn
Fegyver: Hullámhozó
Mágia: 41 egység

Reflexx / Hermod
Fegyver: Rengető
Mágia: 35 egység

Scarlett / Karnilla
Fegyver: Napfény
Mágia: 45 egység

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#3 2009-03-13 21:14:25

Peter Castle
4. szint - 10 kredit
Küldõ: Fadd/ Tolna Megye
Regisztrált: 2007-10-29
Üzenetek: 339
E-mail PM

Re: Helheim

Természetesen én is beléptem a kapuba mint mindenki más, a többség általában jól dönt és én a többséggel szeretek tartani. Egyre jobban gyógyulok már kezdem elfelejteni, hogy milyen szörnyen csaptak ki a hullámok, nincs értelme ezen rágódni. Az új ,,dimenzióba" való megérkezésünk nagyon megdöbbentett. A Szabadság szobor eldőltsége szúrta ki a szememet. Égése az amerikai nép összeomlását jelképezheti és igen...most tényleg ég a fáklya most tényleg lángra lobbant. A messzi háttérben süllyedő hajó a Pentagon és más honvédségi, hadügyi szervezetek végóráit mutatják számomra. Az, hogy a várossal pontosan mi történik nem tudom a szmog amúgy is elszokta takarni a felhőkarcolókat, de az biztos , hogy ott se jobb a helyzet.
A ,,sofőrünk" Landraf talán bedrogozta magát, hogy így vigyorog, szerintem semmi nevetni való nincsen és hát csak ő mosolyog, de vajon miért? Merülnek fel bennem a kérdések...
Trükk? Tehát trükk, vagy mégse...mert trükk és valóság is. Tehát nem egy álomban vagyunk, van egy főnök is egy nő Hela akinek feladatát kell teljesíteni. Landraf pedig most a mi segítségünkre gondolt, dejó segítünk végülis a pokolban vagyunk
Azért még nem tudom minek kell nevetni, de azért válaszolok:

-Felőlem...

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#4 2009-03-13 22:20:55

Scarlett
3. szint - 8 kredit
Regisztrált: 2008-05-11
Üzenetek: 192
E-mail PM

Re: Helheim

Két lépés sem telik bele ahogy megtorpan szeretet otthona megcsufolt és megalázott képét látva. Minden vonás és vonulat a gyász hangján keserg, fel s alá flangál mindenüt a magányos elvonság, a kietlenség földje.
Vakációnak nem nevezhető kis üdülésük egyre mélyebb benyomást hagy benne. Akikkel hajdan viaskodtak tán idekerülnek végső nyughelyül, mégsem kivánja nekik ezt. Többre tartja a leggaládabb jégóriást is, bár lehet ezen hely nem vonatkozik azokra, csak az istenivadékokra. Szemei minden rezdülésében ott lappang az elvágyodás, visszahúzodás csirálya. Lassacskán túl nől rajta ez a vágy, mi egyre gyakoribb sóhajokat szül szájára. Szemben Petert találja, elborzadó kedéllyel, ahogy a látvány magával ragadja. Ekkor emeli el sajátját a romhalomról.
- Fandral, ő merre lehet? - töri meg halk kérdése hallgatását. Landrafhoz cimezet érdeklödésével világos, hogy csak az igazság érdekli. Világos mind amit elharsogott a férfi s elfogadja jó kedélyét, de nem tiszta minden e kusza történések közt.
Ahogy röpke körültekintést tart zárja el tudatát minden elől. Így vonulva el a társoság gondolati világától, mert veszélyhilyán neki nincs joga másokban áskláodni. Mindnek meg van a maga világa, a maga tika halma, hogy itélkezzék, elvonuljon és szabad legyen.
Mire vissza érkezik figyelme Landrafra csak szúrósabb lesz.
- Mint eset a menet? Tudomása honnan ered, mert mink meg leltm holott senki tudomására nem adtuk útunk célját? S mivé let külemme és miért a váltás? Sikeres volt tán Árnyék, James és Thorhalla portyája, felölük is tudni valamit?
Szegez neki egész sor éles talánt, mit bár nem éles nyelve köszörült, de hangleejtése aggódalmas és már-már tanácstalan. Suli után haza kellett volna mennie, nem pedig hivatlai megbizást válalnia, ami végül egy másvilágnak az alvilágába kalautolja. És még izórait sem csomagolt.... de hogy egy büfé sincs
Elhallgatva fordul Relaxx felé, aki szemlátomást igen csak gyengélkedik. Közelebb bandukol hozzá hogy segitsen neki.
- Fogad köszönetem a bizalom s bajtársi helytállásért. Bár tud nem kivánom vezetni egyiktek sem, mikor vész emészt mindent. Peter, mélyebbre kerültünk mint bármikor, ne várd tölem a vezetést.
Közli korábbi társaival, ami már eddig is nyomta szivét. Jobb tisztázni a dolgokat minthogy a végén balul süljön el valami. Bár máskép gondolkodik, jelen helyzetben nem érzi úgy hogy a helyzet magaslatán lenne. A legfontosabb hogy összetartsanak és akkor nem kell a vezetötöl utasitásokra várni.

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#5 2009-03-13 23:03:35

Tao
Moderátor
Regisztrált: 2007-07-23
Üzenetek: 3696
E-mail PM

Re: Helheim

*Tao átlépve a kapun nem torpan meg, még tesz is pár lépést, hogy jobban lássa a tájat.*
-Évek óta most látom újra New Yorkot először... Most mutatja ki a város igazi valóját. Milyen irónikus, a fáklya csak most lángol igazán, mikor már kihunyt a város minden fénye.
*Landraf igencsak vidám, mágiát is boldogan használ, és nagyon lelkes, hogy megtudja, ki a csuklyás alak. Nem különös, hogy pont akkor bukkant fel, mikor az idegen elment? Talán Amora? Talán maga a csuklyás? Nem Landraf, nem olyan, nem szabad bízni benne.*
~Ha valóban más, esélytelen a leleplezés, nem ismerem eléggé, hogy keresztkérdést tehessek fel, a mágiáját sem tudom megtörni, egyelőre annyit tehetek, hogy figyelmem nem lankad. Lehet, hogy bakot lövök, és valójában tényleg csak annyiról van szó, hogy Landraf felpörgött... De nem ez a valószínűbb, ilyen körülmények közt nem. Még jó, hogy a vezetőnk, nem kell magam mögé engednem.~
-Indulhatunk, kapjuk el a fickót, mielőtt még több bajt okoz. *Lelkesnek kell tűnni, ha valóban más, nem szabad, hogy gyanűt fogjon.*
-Van rá valami mód, hogy feltöltsük a mágikus tartalékainkat? *Teszi fel a kérdést Tao, miután mindenki más megkapta a maga válaszát.*

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#6 2009-03-14 09:04:50

Paladin
6. szint - 14 kredit
Regisztrált: 2009-01-03
Üzenetek: 463
PM

Re: Helheim

Megérkezve az új világba, nem igazán hat meg a látvány. Számomra New York semmit sem jelent. Én birodalmam és hazám Los Angeles. Egy hely, hol a barátaim vannak. Csupán azért jöttem NY-ba, hogy egy igaző hős legyen belőlem. Ha ezt a kalandot túlélem, talán az is leszek.
Bár sebeiből még mindig hasító fájdalom árad, érzi, már kezd elmúlni. Remélhetőleg minnél hamarabb, bár sérülései nagyok. Végig hallgatva Landraf beszédjét, elgondolkozom azon, hogy mi a jó büdös fran.... tud örülni. Mért mosolyog mint a tejbetök? Valami baj van az agyában? Mondjuk nem azt mondom, hogy lehangoltnak kell lennie, de azért valami...

Új ruha és hajviselet egyenlő új személyiség? Na mind egy. Bizonyára egy pozitív személyiség lett. De hogy mitől...
Scarlett lép hozzám, majd úőgymond együttérzését mutatja ki irántam, a sérüléseim miatt. Mond pár szót ami választ méltat.
< Köszönet? Inkább én tartozok neked vele. Hisz ha a Láp-nál nem vagy akkor én már nem lennék. Életemet mentetted és ezért hálával tartozom. Ha nem akarsz hát vezetni, nem kell. De ha baj van, akkor nem is úgygondolnék rád, mint vezető, hanem mint barát és bajtárs. Remélem ez számodra nem okoz problémát.>
Majd kicsit lehajtja fejét, hogy a nyilaló fájdalmat ne mutassa ki egyértelműen.

Megszólítom Landraf-ot, kicsit fura értetlen hangon és kételkedve. Nagyon nem tetszik nekem ez a pozitív életszemlélet.
< Mehetünk? De pontosan hova?>

Utoljára szerkesztette Steve Francis (2009-03-14 09:07:16)

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#7 2009-03-15 11:07:35

Vérontó
11. szint - 25 kredit
Regisztrált: 2007-10-23
Üzenetek: 1463
E-mail PM

Re: Helheim

Landraf magabiztosan vezeti a kis csapatot, és közben igyekszik megmagyarázni nekik a helyzetet.

- Bocs a tájért, Helának… furcsa „humora” van. Most épp hozzá tartunk egyébként, ha nem lenne egyértelmű. Róla elég, ha annyit tudtok, amennyit mondtam. Nagyon veszélyes, nagyon nagy a hatalma, de a csuklyás felett nem működik az ereje. Ezért kellünk neki mi. Valahogy rá kell jönnünk, ki vagy mi ő, Hela cserébe visszaadja Thor és Loki lelkét, ők visszatérnek a testükbe, elűzik Asgardról az ostromló seregeket, és minden jó, ha jó a vége. Hela persze nem közönséges asgardi, ő az Alvilág uralkodója, a Halál Úrnője, akitől még maguk az asgardiak, még Thor és Loki is félnek… Egyetlen érintésével véget vethet valakinek az életének. Szóval óvatosan, barátaim. Azt, hogy ti hol vagytok, Hela mágiájával tudtam meg, az átjáró megnyitásának hatalmát is tőle kaptam… Amikor elkezdtek szállingózni az elhunyt jégóriások, trollok meg egyebeknek a lelkei ide, Hela tudta, hol keresse a csuklyást, én meg reméltem, ti is ott lesztek. Ideiglenesen megkaptam egy Asgardra nyíló átjáró megnyitásának erejét, és ennyi. Most itt vagytok. De azt reméltem, Thorhalla is veletek lesz… Meg mintha még lett volna kettő midgardi társatok, nem? A mágikus tartalékaitokat én feltölteni nem tudom, talán majd Hela. Az meg, hogy miként változtam meg… Heh, na igen, meglehetősen tudatlan és önmarcangoló voltam, mikor legutóbb találkoztunk, igaz? Nos, legyen elég annyi, hogy… sok minden történt velem az elmúlt cirka 10 évben… Na. Ne nézzetek rám ilyen értetlenül! Tudjátok, idelent kissé másképp telik az idő… Mióta legutóbb találkoztunk, nekem már csaknem 10 év telt el. Hogy pontosan miken mentem át… az legyen majd egy másik történet része… (Értsd: majd egy jövőbeni másik kaland! )

Ekkor egy különös villanás tölti be a teret… majd megjelenik Thorhalla, Shadow és Halloween is a társaság mellett. Minden idekerülő lélek saját története, korábbi lakhelye szerint változik mindig itt a környezet, hogy egy ismerős helyszín lerombolt változatának látványa még inkább növelje az elkárhozottak szenvedéseit. Nem csoda hát, hogy a három új érkező is most egy porig rombolt, lángoló New Yorkot lát az Alvilág ezen részén…



Landraf rájuk mosolyog, és felsegíti közülük azt, aki igényli.

- Thorhalla! Éééés… Shadow és Halloween, igaz? Örülök nektek! Reméltem, hogy jól vagytok, és előbb-utóbb ti is idekerültök majd! A többiek már itt vannak, amint látjátok.

Landraf kinézete és stílusa teljesen más, mint ahogy Thorhalla, Shadow és Halloween emlékezhetnek rá…



- Nos… Hadd ne mondjam el még egyszer nektek, mi a helyzet… Csak nagyon röviden: Helához, az Alvilág Úrnőjéhez tartunk, aki a csuklyás alakért cserébe – akit, gondolom, már ti is láttatok – visszaadja nekünk Thor és Loki lelkét. Nyugalom, hamarosan minden kérdésetekre választ kaptok. Legalábbis azt hiszem, Helánál sosem lehet tudni… De most készüljetek.

Hirtelen a föld felizzik, és egy legalább száz főből álló, démoni kinézetű csontvázsereg mászik ki lassan a föld alól. Rothadt hús leng rajtuk itt-ott, és nyilvánvalóan mágia tartja össze szinte csak csontból álló testüket. Harci felszerelés is van rajtuk, így valószínűleg csatában elhullott harcosok lehetnek.

- Igen… Hela szereti az ilyen próbatételeket. Látni akarja, hogy boldogultok, mielőtt megbíz titeket a csuklyás elkapásával. Ha tehetek egy javaslatot… dolgozzatok össze, és használjátok minden mágiátokat. Ezek ellen a fizikai támadás nem sokat ér.

És a sereg megindul…



Thorhalla
Fegyver: A Fényesség Szablyája
Mágia: 30 egység

Shadow / Friya
Fegyver: Idéző
Mágia: 50 egység

Halloween / Vanir
Fegyver: Szélvész
Mágia: 40 egység

Tao / Skurg
Fegyver: Árnyszem
Mágia: 30 egység

Ivan S. Pretyakov / Hoder
Fegyverek: Cikázók
Mágia: 40 egység

Peter Castle / Idunn
Fegyver: Hullámhozó
Mágia: 41 egység

Reflexx / Hermod
Fegyver: Rengető
Mágia: 35 egység

Scarlett / Karnilla
Fegyver: Napfény
Mágia: 45 egység

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#8 2009-03-15 11:53:39

Thorhalla
Moderátor
Regisztrált: 2009-02-05
Üzenetek: 7438
E-mail PM

Re: Helheim

//Előzmény: Loki kastélya//

Átment a támad rajta, ezt nem hittem el, ekkora pechet. Thena támadásai abba maradtak és hallottam, hogy Shadow a férfit sürgeti, leütötték, végre valahára valaki megtette, hogy nem nekem kellett. A férfi mostanra anyagtalan lett, nyeltem egyet, akkor ez azt jelentheti, hogy Thor meg Loki is, de meg kellett tennem. A második tűzlabda egyenesen a kapuba ment, úgy tűnt, hogy sikerült. Nos, akkor édeseim, nekünk lőttek és mi négyen halottak vagyunk. De legalább az a része megoldva annak, hogy miként is jussunk le Hela-hoz. Túlságosan is közel voltam hozzá, lendületben még jobban közeledtem, láttam, hogy a mágikus energiáktól megremegett. Mi meghalunk, remekül tudok szuicidelni, ez már biztos, csak éppen azt nem tudom magammal vinni, akit kellett volna a csuklyást. Sajnálom Loki, de elbuktam, képtelen voltam megtenni, amit kellett. Elég közelről néztem a csuklyásra…
< - A francba! – mondtam még és ekkor borított be mindent a fehér fény. >
Körbepillantottam, amikor a fehér fény eltűnt, csodálatos. Csak ezek vannak itt?! Már kezdtem örülni, hogy eltűntek örökre, amikor magukra hagytam őket. Shadow, James megvoltak, akárcsak a többi halandó és Landri… Csak a halandók és a férfi, körülöttünk New York romjai, azok legalább csodálatosan néztek ki így. Nem mintha érdekelt volna, hogy mi van azzal. Ez hihetetlen, lejutok az alvilágba, erre még itt is Midgardot kell bámulnom, köszönöm Hela, igazán! Loki? Thor? Thena? Nem láttam egyikkőjüket sem, nem ez nem lehet igaz…
< - NEEEEEEEEEEEEEEEM! – kiáltottam fel és dühösen csaptam ököllel a földre, végül pedig ránéztem Landraf-ra. – Vigyél vissza azonnal! Ott volt Loki és Thor teste is, a csuklyással és Thena! Vigyél azonnal vissza! – üvöltöttem rá. >
Nem nyúltam a keze után, csak felkeltem a földről, csodálatos, eszerint a karddal ide jutottunk ahelyett, hogy kimentünk volna a folyosóra, remekül össze tudtam hozni az egészet. Te pedig ne vigyorogj Landri, mert még be találom verni a képedet. Jelenleg átkozottul nem voltunk olyan helyzetben, hogy vigyorogni lehessen. De ő pedig valahogyan sokkal érettebbnek tűnt, mint korábban, remek.
< - Remek, oda tartunk! Tudtommal Ti odamentetek alapból is – mondtam. – Ja igen, közben elfelejtetted megemlíteni, hogy Sathad és Amora halottak, a kard nem érte el őket. rendben, mint mondtam nem oda kell mennünk! Hanem egyenesen vissza uram kastélyában! Ott a csuklyás, ha minden igaz a kaput, amit nyitni akart berobbantottam, így még van esélyünk ezenfelül, meg kell védenem Thor pökhendi lányát is, akit bármelyik percben megölhet odafenn! Hela… pedig annyira akarta az apja lelkét is, hogy neki sem kegyelmezne, ha igazak, amit mondanak. El fogjuk bukni, ha itt maradunk, vissza kell mennünk Landraf… Készülni? Nincs időnk a halál úrnőjének idióta játékira! >
Már késő volt, csodás! Ezt nem hiszem el, ha mindenkit odavitt volna, akkor talán már meglett volna. Mindenki ennyire idióta, vagy pedig én voltam túlságosan távol otthonról sokáig. Élőholtak, ennél jobbal elő sem állhatott volna, de legalább könnyen égnek. Már most érzem, hogy nem leszek jóban azzal a nőszeméllyel, pedig meg akartam kérni, ha már egyszer itt vagyunk, hogy had búcsúzzam el a szüleimtől, ha már régen nem adatott meg erre a lehetőség. Landraf-ra vigyorodtam.
< - Kardok és fejszét elő hölgyeim és uraim, és ne lepődjetek meg – mondtam a halandóknak. – Vegyük elő a jól megszokott módszert és senki se kerüljön az utamba a csatatéren! >
Minden kardon egyszerre jelentek meg mágikus lángok, akárcsak az enyémen. Fizikai nem sebzi, de a kedvenc módszerem általában hatásos. Ezzel meg is indultam rohanva az élőholtak felé. számomra a csapatjáték itt véget is ért, maximum, ha Landraf beszáll, ő fajtársam, így vele hajlandó vagyok együtt dolgozni, de a halandókkal már korábban sem sikerült túlságosan. A fele nem csinál semmit, a másik fele, meg csak megy a saját feje után. Iszonyatos erővel érkeztem meg az élőholtak elé rohanás után és máris csaptam az élőholtak közé és célom volt elsodorni őket azzal az erővel, amivel érkeztem, jobb kezemben a kard volt, a balban pedig tűz jelent meg, az ellenség felé csaptam, ahogyan húztam végig a kezemet végig tűz jelent meg, majd egy pedig feléjük küldtem, hogy égesse el az élőholtakat.

Fegyver: Fényesség Szablyája
Mágia: 30 egység

Utoljára szerkesztette Thorhalla (2009-03-15 11:54:11)

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#9 2009-03-15 11:54:18

Paladin
6. szint - 14 kredit
Regisztrált: 2009-01-03
Üzenetek: 463
PM

Re: Helheim

A megérkezett Shadow, Halloween és Thorhalla felé egy bolintást intézek köszönés szinten. Valójában egyiket sem kedvelem. Thorhalla az állandó ki, ha én nem felsőbbrendüségével. Shadow a koslató kiskutya, ki Thorhalla kegyeit keresi és Halloween, aki fenyegetőzni próbál.
Nem mutatom ki nem tetszésemet, de érezni lehet rajtam, hogy nem repesek az örömtől. Köszönhető azoknak, kik csatlakoztak hozzánk, ISMÉT. De a tiszteletet megadom nekik, hisz azt minden előlény megérdemli.
Köszöntés, de nem több annál. Nem érdekel mi volt velük vagy, hogy hogy vannak. Ha fontos elmondják. A formaságokat inkább hadjuk a francba.
Majd Landraf felé fordulok.

<Szép-szép. Hatalmas sereg. Egy rakat mágikus oszlaozó hús és csonttákolmány. Csapat munka? Nem is tudom... ha így hát legyen így. Akkor csapatmunka, egy gyors csatában.>
Majd Sckarlett felé fordulok <Karnilla, mint már azt mondtam, most barátként számítok rád és bajtársként. Nem pedig vezetőként.>

Majd Thorhalla fegyvereinket mágikus erővel ruházza fel. Lángoló kard. Nem mondom... Nem akarom elismerni, de ez jó. Ezzel nem tett rám jobb benyomást, de szerintem nem is volt szándékában, csupán azért adta nekünk, hogy ne szoruljunk csata közben a segítségére. Bár akkor se kellene a segítség életem múlna rajta. Attól még egy köszönömöt az orra alá bökök, ezt legalább megérdemli.

Akár csapatmunka, nem akarok időzni taktikai megbeszélésse, így nem is várom meg az esetleges kupaktanácsot.
Gyorsan felszólalok.

< Szerintem a terv legyen egyszerű és világos! Támadás, azt ha valaki bajba kerűl annak segít az kinek a legnagyobb esélye van a segítségnyújtásra. Jómagam e szerint fogok cselekedni!>

Választ nem várva, elkezdek lerohanni a sereg elé, miközben kardomat kihúzom tokjából. Hatalmas ugrásal megpróbálok a sereg közebébe vetni magamat, és a körbe forgó testemmel magam elé tartom kardom és egy forgó pengével állnak szemben a csontvázak. Távolabb üldözöm magamtól a mágikus lényeket, kik körülöttem vannak és talán pár darab a földre is kerűl. Thorhalla mágikus erősítésének amit fegyveremre tett, már elméletileg, sebezni kell az élőhalottak seregét. Hisz nem pusztán fizikai támadás, hanem mágikus fegyver és varázslat is keveredik kardomban. Valószínüleg ez megteszi a hatását.
A felém közeledő lényeknek lábait és kezeit támadom, ezzel megbénítva gyors mozgásukat (így csak vonszólják magukat) és ztámadásukat. Néha egy-egy rugás és ütés is befigyel a felém közeledő lényeknek a lángoló Rengető mellé.



// Javítva lett a hozzászólás, mivel Thorhalla reagja megváltoztatta tetteimet. Kösz, hogy szoltál! //

Utoljára szerkesztette Steve Francis (2009-03-15 16:55:11)

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#10 2009-03-15 12:32:43

Peter Castle
4. szint - 10 kredit
Küldõ: Fadd/ Tolna Megye
Regisztrált: 2007-10-29
Üzenetek: 339
E-mail PM

Re: Helheim

A sötétségben egy nagy villanás mutat nekünk valami újjat. És valóban páran szintén úgy gondolták jólenne idejönni a pokol mély bugyraiba. Hát most itt vannak Landraf ismeri is őket, talán gondolatolvasó és azért tudja a nevüket, de nem elég, hogy minden romokban hever és lángol, a semmiből jönnek elő egy földrengés következtében az alvilág katonái és úgy néz ki mintha felénk jönnének. Igen, minket akarnak ez már biztos. Hela szereti az ilyen próbatételeket? Szóval csak az alvilág hercegnőjének szórakozásából kockáztatjuk életünket? Hát kössz, de ezt ki kell hagynom nagyon kevés tartalékom van jórészt levegőre kellett elhasználnom, mivel állandóan elsüllyedtem, hol mocsárban hol jeges vízben.

-Ha már nincs más megoldás akkor segítek csak 41 egységem van és ha mégegyszer levegő kellene azt arra használnám.

Kicsit szégyellem magamat amiért irigy vagyok és csak magamnál tartogatom fegyveremet, de ha felém támadna egy természetesen azonnal használnám...meghalni azért nem fogok.
A zombi csapat rémisztő és nagyszámú ,de én abban a hitben vagyok ,hogy mi jobbak vagyunk és mi győzünk...

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#11 2009-03-15 14:39:07

Shadow
10. szint - 22 kredit
Regisztrált: 2008-10-25
Üzenetek: 950
PM Weblap

Re: Helheim

//előzmény: Loki kastélya//

Sikerül a tervem, lecsapom Thenat, s menekülök, azonban nem jutok túl messzire, hiszen a világ hamar fényes lesz, majd pillantok múlva, már totál máshol vagyunk, mint kéne. Egy teljesen lerombolt NY. Hát ez az ami nem tud megrázni, na de mindegy. A többiek is itt vannak, s biccentek feléjük köszönés képpen. Nem igazán akarok most hosszas üdvözlésekbe, meg hasonlókba kezdeni, inkább Hallara, majd Jamesre nézek. Tekintetem tovább suhan aztán Stevere.
< - Ide terv? Max annyi, hogy lehetőleg egymást NE sebesítsük meg. - > hangom kicsit se kedves, bár más érzelem sincs benne. < - Vanir, maradj a közelemben kérlek - > Kezem a kardom markolatára simul. Tudom, mit akarok, s tudom, hogy még semmit se használtam el a kapott erőből, így egy erőteljes suhintással nyitok. Lényt idézek, pontosabban szörnyet, ami nem más, mint egy csontváz sárkány. Mágia ellen mágia, bár csak reménykedni tudok, hogy sikerült annyira élethűre idézni, hogy képes kellő támadásra is, bár ha nem, akkor is figyelem elterelésre kiváló lesz. Pár pillanattal később, már rohantam a sereg felé, s csak most jutok el addig tudatosan, hogy észrevegyem Halla mágiáját a kardomon. Ez így már elég jó dolog, hiszen minden bizonnyal jobban sebzi a dögöket így a kard, mint alapban. Azonban a fő fegyverem a sárkány, mely nagyon remélem, hogy egy ideig képes harcolni, s segít elsöpörni eme sereget. Hallatól tartom a távolságot, ugyanis, nincs kedvem társtól kapott sebe beleögleni.

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#12 2009-03-15 17:58:55

Halloween
11. szint - 25 kredit
Regisztrált: 2008-10-19
Üzenetek: 1024
E-mail PM Weblap

Re: Helheim

Össze-vissza rángatnak, majd pofára esem valami fura sivatagban. Előttünk a nem is olyan rég elvált társaink, és egy személy, akitől valamivel korábban indult külön útra - Landraf. De rossz előérzetem támad... Körölöttünk minden elpusztult, az "otthonom"-nak nevezett hely romjai tűnnek a szemembe, de nem ez váltotta ki. Újra körbenézek, és mikor megremeg a föld, jövök csak rá a bajra.
~ Landraf az EMBERI alakjában van? Mégis más, mint amikor korábban láttam, bár, meglehet, hogy csak azért, mert megtalálta elveszett önbizalmát... De akkor is, miért van emberi alakban? Vagy ez... Ez nem is Landraf talán? ~ erőltetem az agyamat, miközben próbálom figyelmemet megosztani a határtalanul kellemetlen érzésemen való elmélkedés, és a körölöttünk feltűnő csontvázak seregei között. Közben alő is veszem Thorhalla kérésére a fegyverem, amire mágikus lángokat bűvöl a nő. Ez tetszik - a sima vágás is újra hatékonnyá lett így.
<- A szavaidból úgy veszem ki, már te is összefutottál azzal a fura figurával. Ezért nincs veled sem Sathad, sem Amora? -> teszek fel egy ártatlannak tűnő kérdést, a hozzá tartozó hangsúllyal, elvégre nem akarom, hogy feltűnjön neki a gyanakvásom, ennek ellenére ez egy olyan kérdés, amivel így is "szúrok" rajta egyet. Közben próbálom figyelni a kérdésemre adott, nem szóbeli reaikcióit is, legyen az bár a szemhéjának, vagy akár csak ujjainak apró rándulása.
~ Lehet, hogy az a másik lenne, akivel Amora korábban összekeverte? Emlékeim szerint csak az emberi alakjuk azonos, és akkor a holtában az asgardi formájában kellene lennie, nem? Vagy eme alakjában halt meg, és azért ilyen? Vagy teljesen más ez az alak, mint hinném? ~ Egyszerűen nem tudok dönteni. Ekkor Shadow idéz valami marha nagy, ebbe a világba tökéletes illő "élőlényt", egy csontvázsárkányt, és mintegy mellékesen megkér rá, hogy maradjak mellette. Ez utóbbit örömmel teljesítem.
Ha áttörnék a sárkány által létrehozott védelmi vonalat, egy széles csapással "élő" katapultot hozok létre a támadóinkből, és az első két-három sort - elvégre ami öt-hat jégóriást elfúj, az csontikál jobban hat - a levegőbe emelve, és a szelet irányítva ráhajítom őket a többiekre. Remélhetőleg ezzel össze is török közölük párat a becsapódás során, a maradékot meg akadályozom a mozgásban. Ezt persze csak akkor csinálom meg, ha átjutnának Yuki idézett lényén - addig nem akadályozom a munkában, és ha csak egy-kettő jön át, azokra karddal támadok, annyit még gond nélkül visszaverünk együtt. Csak akkor varázsolok, ha átjut a tömeg is.

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#13 2009-03-15 18:35:50

Tao
Moderátor
Regisztrált: 2007-07-23
Üzenetek: 3696
E-mail PM

Re: Helheim

-Mondtam már... Hogy utálom a próbákat?
*Taot nem érinti jól a hír, hogy egy sregnyi csontvázal kell végezni, ráadásul csak mágiára számíthatnak, aminek ő már így is híján van. Egyes lehetőség: leül hátul, és megvárja, míg a többiek végeznek az ellen nagyrészével. Kettes lehetőség: kifogyasztja maradék tartalékainak nagy részét, és bizonyítja, milyen jó harcos. Vagy inkább, hogy milyen meggondolatlan? Nem lenne jó a végén szembenézni a végső csatában valami mindent elsöprő ellenséggel mágia nélkül. Marad az egyes lehetőség. Tao először hátul marad, majd az első - valószínűleg Thorhalla által - szétzúzott csontváz kardját felemelve a földről, védekező harcba kezd. Halloween és Shadow valamiféle védelmi vonalat akarnak létrehozni, ez egyelőre egy sárkányból áll, most azonban Tao magára vállalja a söprögető szerepét. Amíg nem jut át a sárkányon nagyobb ssereg, csak kósza csontvázak, azoknak karddal támad, valamint képességeivel növeli esélyét a csatában. Az csontvázak ellen egyszerű taktikát alkalmaz: Kiprovokál egy támadást, mely elől kitérni nem tud, de karddal könnyen háríthatja, majd a kardon keresztül megpróbálj elszívni a kard minden mozgási energiáját - tehát nem a csontváz bénul meg, ami akár mágia által is mozoghat, hanem a mágikus csontváz által kifejtett természetes energiával mozgatott kard fog "lecövekelni". Ez remélhetőleg megzavarja annyira a csontvázat, hogy egy gyors csapással Tao elmetszhesse annak gerincét valahol. Ha a földön tovább kúsznának pl. láb nélkül, akkor egy hiretelen jött ötlettől vezérelve Tao rátaposna a koponyára, remélve, hogy így megtörheti a varázst.*
~Utálom a próbákat, utálom a csontvázakat, utálom az alvilágot, de legjobban az alvilági csontvázírtó próbatételt utálom.~

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#14 2009-03-15 22:35:23

Scarlett
3. szint - 8 kredit
Regisztrált: 2008-05-11
Üzenetek: 192
E-mail PM

Re: Helheim

Minő meglepetésként éri öket az önmegújitó tudományok új fejezete? Elvégre a hajdan vérszegény ismeretköre egyre csak gyarapszik a germán néhai hitvalásról, egyre csak kerekedik a dolog mint a pulyka vágás elött. Minderre kellően figyelmes, sőt örvendetes, miként e világra is épp illenek megszokott monumentumai. Hisz hiába nevezik isteni földnek, lakói egészen ember szerüek, tulajdonságaik és tetteik egészben illőek a hajnai földi modorhoz.
Mégis csak úgy jönn ki azonban, hogy Landraf még több prédikációval teszi közzé, merre s miként haladnak. Különös a szökkenő tiz esztendő azonban. Tán itt alant órában mérik az ilyet? Emésztgeti az elhangzó prózát, mégis úgy sejlik, hogy az öröm inkább káröröm. Nincs semmi vigasz szavain, még csak gyászbeszédsem, akkor mire a vigadás? Mégha idősebb is lett valami olyat találhatott esetükön, ami Scar, elött rejtve maradt. Igen, a sok viszontagság között ez okoza a leánykának a legnagyobb fejtörést.
Aztán mégiscsak Reflexx felé pillant, mikor választ kap felöle. Örül rokonszenvnek, méginkább, hogy a másik is úgy találja, nem illő minden terhet egyvalakire tenni szükség idején. Saját tapasztalatai véget van igy.
Felelne is erre, ahogy aztán szépen kikelnek az elföldelt tagok, mert zaklatotnak találták örök nyugalmuk. Ha itt pihennek az idők végeztéig, épp erre az egy órára kellett felébreszteni öket? Megboldogult holtkoros képü fazon sereg mered rájuk és undokmódon himbálják meg fegyverzetük, a fenyegetés jele.
Scarlett, még mindig nem érti mi olyan vicces.
Készenlétbe vágva magukat várja a többi, a roham csoport érkeztét s fegyvereik lángra lobbannak. Thorhalla jóvoltából már ütöképes eszközeik vannak és persze már Hallowween és Árnyék is jelen vannak. ez sajna azonban még nem az ünnepély mámora. Markában szorongatva a pallost tekintete átrohan a túlvilági arculaton, majd vamai feldereng. Hiszen ezekkel már volt dolga!!
S ahogy a többiek is támadásba lenndülnek úgy szökken ő is elöre tartva a csapat oldalsó vonalát, védelmezve azt. Kaszabolóját az égnek tartva suhint vele.
<- Töltse a kietlenség földjét csoda fénye, iszkoljék mind kárhozat lénye!>
Zengi ide s távol, hogy a kard fényének ereje betöltsön mindent, erősebben mindinkább, újra és újra lesújt véle. Ha közel kulogna néhány bugris ennek ellenére akkor azzal a tűzzel izzó arcélt kostoltatja meg.

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#15 2009-03-16 17:59:02

Vérontó
11. szint - 25 kredit
Regisztrált: 2007-10-23
Üzenetek: 1463
E-mail PM

Re: Helheim

A Thorhalla által felerősített mágikus fegyverek, az asgardi erő, valamint a kis csapat tagjainak eredeti képességei jó szolgálatot tesznek, és a csontvázharcosok sorra buknak el. Thorhalla tűzzel, Reflexx kardcsapásaival, Shadow a csontvázsárkánnyal, Halloween szélviharral, Tao a képességével, Scarlett pedig fénysugarakkal támad.

Hamarosan a megmaradt csontvázak is szétporladnak, és Landraf mosolyogva néz végig a társaságon.

- Szép volt! Hela látta, amit akart, nem kell tovább harcolnotok. De most már váltsatok nyugodtan angolra és az eredeti neveitekre, itt nem kell titkolóznotok senki előtt. Hela is jól tudja, kik vagytok valójában. Thorhalla, te pedig egy kicsit nyugodj meg, jó? Korábban a te szavaid térítettek engem észhez, és most hallgass te rám, rendben? Loki és Thor testével semmit sem tud kezdeni a csuklyás, Thena pedig… Nem ismerem személyesen, de Thor leányaként bizonyára tud magára vigyázni. Ha halott lenne, már valahol itt bolyongana a lelke. Sathad és Amora pedig… Igen, sajnálom. Ők nem voltak olyan szerencsések, mint én. De Hela kíméletes volt velük haláluk után, lelkük nyugalomra lelt… Hela meg hajlandó eltekinteni az apja lelkétől, mint mondtam, ha megszabadulunk a csuklyástól. Az ő jelenléte nem természetes… Bízzatok benne. Ő a Halál Úrnője, igen, de nem gonosz… Soha nem ölt meg senkit, csak a már halott lelkeket hozta le ide. De ha benne nem is bízol, Thorhalla, bízz bennem. Ó… de már jön is Hela.

Fekete füstfelhő borítja be hirtelen a tájat, majd egy hatalmas, több mint 2 méteres női alak formázódik belőle. Egész megjelenése vészjósló és idegborzoló. Ez itt maga a Halál Úrnője. Az Elmúlás Császárnője. Hela.



Angol nyelven szólítja meg az utazókat.

- Midgardi halandók… és az asgardi tűzvarázsló. A próbán ugyan nem nyújtottatok tökéletes teljesítményt… Páran közületek nem használták mágikus erejüket… de megfeleltetek. Nincs sok időnk. A csuklyás férfi, akit kerestek… itt van. Ő is átjutott a kapun, melyen a két halandó és a tűzvarázsló érkezett. Thor és Loki teste is vele van. A lelkük velem. Nemkívánatos ez a csuklyás idegen számomra. Nagyon különös… lény. A teste egyértelműen asgardi mágiák hordozója… de a lelke keverék. Midgardi és asgardi egyszerre… Sosem láttam hasonlót. Két különböző világ… A másik Asgard és az itteni Midgard egyvelege. Tudnom kell… mi ő, és mit akar. Elviszlek hozzá titeket, ha készen álltok.

A beszéd után Hela az alakváltoztató képességével kicsit összemegy, majd mosolyogva odalép Landrafhoz… átöleli és megcsókolja.

- Örülök, hogy jól vagy…

- Ugyan, mondtam, hogy ne aggódj, kedvesem…

Thorhalla
Fegyver: A Fényesség Szablyája
Mágia: 30 egység

Shadow / Friya
Fegyver: Idéző
Mágia: 45 egység

Halloween / Vanir
Fegyver: Szélvész
Mágia: 30 egység

Tao / Skurg
Fegyver: Árnyszem
Mágia: 30 egység

Ivan S. Pretyakov / Hoder
Fegyverek: Cikázók
Mágia: 40 egység

Peter Castle / Idunn
Fegyver: Hullámhozó
Mágia: 41 egység

Reflexx / Hermod
Fegyver: Rengető
Mágia: 35 egység

Scarlett / Karnilla
Fegyver: Napfény
Mágia: 40 egység

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#16 2009-03-16 18:10:00

Paladin
6. szint - 14 kredit
Regisztrált: 2009-01-03
Üzenetek: 463
PM

Re: Helheim

A sikeres csata után, halgatom amt Landraf magyaráz. Majd azt is, amit Hela is elmond.
- Készen állunk-e? A többiek nevében nem nyilatkozom, de én IGEN! Készen állok! -és egy üdvözlő fejhajtással köszöntöm az alvilág úrnőjét. Majd elcsattan egy csók... most mit mondjak... izlések és pofonok.
Ami viszont a lkényeg, hogy kardom pengéje szomjazik a csuklyás alakra.

Utoljára szerkesztette Steve Francis (2009-03-16 18:10:16)

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#17 2009-03-16 18:48:36

Thorhalla
Moderátor
Regisztrált: 2009-02-05
Üzenetek: 7438
E-mail PM

Re: Helheim

Minden dühömet és gyűlöletemet beleadtam, hogy elpusztítsam az élőholtakat, az idő sürgetett, nem volt vesztegetni való időm, és kedvem sem volt a halál úrnőjének kicsinyes játékaihoz! Omoljatok már össze, átkozottak! Ezzel egy újabb tűzlabdát vágtam bele a tömeg kellős közepébe. Láttam, éreztem és hallottam, hogy mindenki beszállt a küzdelembe, reméltem, hogy ennek láttán végre megjön az esze és beszünteti a mozi délutánt, nem volt időnk. Ki tudja, hogy mit csinál a két testtel a csuklyás, lehet, hogy már mind a kettőt elpusztította, átkozott! Átkozott! Átkozott! Percek alatt fogytak el az élőholtak, majd pedig amikor Landri újra megszólalt még mindig gyűlölettel néztem rá, bár ez csak dühvé módosult, amikor vgéte kinyögte, hogy ennyi elég volt és Hela látta, hogy mit is tettünk. Ennek ellenére mosolyog, hogyan mosolyoghat annak tudtában, hogy mi is zajlik odakinn? Talán mégiscsak tévedtem és nem is igazi asgardi és az első pillanatban véget kellett volna vetnem neki. Látta egyáltalán, hogy mi volt ott? Hogy a másik realitásból jött ellenség mit tett a gyönyörű otthonommal?
< - Hogyan nyugodhatnék meg Landraf, miközben a népem Asgardon szenved és hal meg? Míg én idelenn Helheim-ben harcolok élőholtakkal, ahelyett, hogy őket segíteném? – kérdeztem kétségbeesetten. – Nincsenek meg a vezetőik és sorban halnak, ha még van egyáltalán életben bárki is. Tíz centire voltam uramtól és Thor-tól, tíz centire! És képtelen voltam bármit is tenni, a mágiám csődöt mondott, a Fényesség szablyája úgyszintén… nem működött. Thena… nem tudja magát megvédeni – mondtam rekedten. – Mert eszméletlen, Shadow leütötte, hogy ne vonja magára a csuklyást, azzal, hogy rátámadt, amint meglátta nála az atyja holttestét. >
Hela nem gonosz, csak teszi a dolgát, bár ő sem rajonghat az egyik oldalért, Odin hozatta ide még nagyon-nagyon régen, amikor elszakították Loki-tól. Azóta volt a holtak úrnője uralta ezt a helyet. A férfira néztem, bízzam benne, hogyan tudnék, miközben az ellentétes oldalon van és pártolja a halandókat? Végül megcsóváltam a fejemet, nem hiszem el, hogy mégis kénytelen leszek ellenségeimmel, bár ő nem volt az egyelőre. Olyanokkal leállnom és szövetséget kötnöm, akikkel soha sem akartam. Hol vannak a társaim, akikkel együtt küzdöttem Loki oldalán? Felteszem itt mindenfelé a Holtak úrnőjének birodalmában. Tényleg egyedül maradtam minden ismerősöm nélkül? És igen megerősítette, Amora és Sathad is halottak, pedig azzal a szőke libával még lett volna több okból is elszámolni valóm.
< - Nincs okom nem bízni a Holtak úrnőjében Landraf… - vettem egy mély levegőt. – De legyen, benned is megbízom… >
Egyelőre. Amint megjelent Hela, mélyen meghajoltam előtte az illem szerint. Ő volt szinte az egyetlen, akit jogom sem volt gyűlölni és nem is tettem, idelenn ha minden igaz a hatalma mindenható és bármit megtehet, akár még a legnagyobb kívánságomat is. amikor utoljára esélyünk lett volna találkozni elkéstem, ő ért oda gyorsabban és én pedig egy olyan lehetőséget szalasztottam el, amire nem is hittem, hogy lesz még egy lehetőségem. Felvontam a szemöldökömet, amikor Hela megszólalt, angol. Lassan Asgardban is bevezethetnénk hivatalos nyelvként, nehogy azt a nyelvet beszéljünk, amit őseink hagytak ránk, á dehogy, hanem a mocskos midgardiakét. Átjutott?! Tehát mégiscsak sikerült annyira megbabrálnom mágiával, hogy nem csak mi hárman, hanem ők is átjutottak. Micsoda öröm, legalább nem kell a világ végére elmenni érte. Tűzvarázsló? Csatamágust jobban szeretem, de ez a megszólítás is megteszi végül is.
Azt hiszem úrnőm, hogy nem te vagy az egyetlen, aki tudnia akarja, hogy ki ő és mit akar itt. Ő tudja, hogy szerinte győzhetünk-e vagy sem. De ez az ő birodalma, ha akarja mi nem is halhatunk meg, de ha akarja, akkor az a csuklyás meg is halhat, már ha képes rá megtenni, de ha nem, akkor az nagyon, de nagyon rossz lenne nekünk. Döbbenten meredtem Hela-ra és Landri-ra, amikor a holtak úrnője megcsókolta a férfit. Oké, ez így sok nekem mára, először Amora és én… most meg ezek ketten. Ó atyám, borogass! Azt hiszem, hogy kissé elszoktam attól, hogy mi megy idehaza, vagy éppen mostanra bolondult meg minden. És izé, Loki kap unokákat tőletek? Nem mondom ki hangosan, ennyire ostoba még nem vagyok, és erre most időnk sincs, hogy most kezdjetek el romantikázni! Megköszörültem a torkomat és közelebb léptem hozzájuk, reméltem, hogy Hela rám figyel ezek után.
< - Úrnőm! – hajoltam meg ismét felé. – Természetesen indulhatunk elkapni a csuklyást, azonban engedelmeddel, ha sikerült mibenlétét és céljait megtudni és mi visszakaptuk uram, az atyád és Thor lelkét, lenne egy kérésem hozzád, ha nem sértelek meg vele – mondtam. >
Az utolsó pár szó nehezen jött a számra, éreztem, hogy meg-meg remeg a hangom, nem hiszem el, hogy pont a halandók előtt fogok gyengeséget mutatni, amikor mindvégig sikerült a felsőbbrendűségemet megőriznem velük szemben. Éreztem, hogy ég a szemem, csodálatos, nem, nem fogok kiborulni és semmi ilyesmi sem fog történni. Végül ismét megköszörültem a torkomat és nagy nehezen tudtam csak elmondani azt amit akartam.
< - A kérésem úrnőm, lehetséges, hogy szokatlan lesz, bár számodra nem biztos, az lenne, hogy szeretnék elbúcsúzni a szüleimtől, Ingrid Hyrrokkin-tól és Asvald Skogul-tól – néztem ezzel a szemébe. – Amikor Thor miatt a halálukat lelték nem adatott meg nekem, hogy megtegyem ezt, kérlek Úrnőm, engedd meg ezt nekem, hogy még egyszer, utoljára szót válthassak velük. >
A szemkontaktust továbbra sem szakítottam meg egészen addig, amíg nem adott nekem erre a kérésemre választ. És utána természetesen készen is álltam arra, hogy induljunk majd elfogni a csuklyást.

Fegyver: Fényesség Szablyája
Mágia: 30 egység

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#18 2009-03-16 20:59:43

Scarlett
3. szint - 8 kredit
Regisztrált: 2008-05-11
Üzenetek: 192
E-mail PM

Re: Helheim

Fénye oldja a romtestüeket. Vakitó sugara kardként szelli át a láthatárt, megtizedelve s ritkitva a rájuk törö regimentet. Karodok csatogása, fémek patogása zengi keresztül a csatamezőt. Amig csak szem ellát mindenfelé hever az ütött-kopot csontok halma, mire végeznek a tusával.
Elötte hevernek a holtak, mögötte dalolnak az élők. Túl jutottak a nehezén, gyöztek, mégsem tölti el megk9önyebülés. Fém énekét a csontok ropogása váltja fel a lába alatt. Mindaz amit tettek szükséges volt, hogy megfeleljenek egy próbán, ám csak Landraf szavai után kezd derengeni számára a tényleges helyzet. Elforulva Árnyék és Jamest pillantja meg. Arcára egyszeriben mosoly rajozlódik, ahogy tárt karokkal megy elébük. Megöleli Halloweent, majd Shadowt.
- Megkönyebülés a viszont látás, feleim. Nehéz járás van mögötetek, gondolom, hogy csak utólag érkeztetek a holaknak országába. Reményem szerint hamar jutunk túl a vészterhes eseten s idejekorán kerülünk hazafele.
Szavai úgy törnek elő, hogy le sem lehetne igazán lőni, csak szaporán és féktelenül. Bár még nem az ünnepidőszaka, már annak is lehet örülni, hogy újra együtt vannak. Kétszer szakadtak el, ideje tehát végleg együtt maradni. Háború idején a keveset is megtanulja értékelni az ember.
Hela szavai azonban visszarántják a korábbi elbobiskolt, mámoros ködjárta gondolatok földjre. Ahol egyre inkább csak a csalódotság érzése tölti el. Miért? A talányok válaszért kiáltanak s körülötte nem felel senki. Scarlett elindul hát a szük ösvényen ami a felelethez vezethet. Merev pillantással bámulja a földet, alapossan eltünödve.
A kard kezében egyre lazább szoritást talál magának, már szinte ki is hullana. Szemébe aztán hirtelen feszeség villan s ráfog a kardnak markolatára. Egyetlen mozdulattal hajitja oldalra a Napfényt Peter és Tao lába elé. Ott nagyott koppan és a földpóra kapzsin fedi el, hogy magáévá tegye.
- Elegendő volt. - pillant fel a földről Helara - Badarság az egész, céltalan kárhoztatás minünk számára. Sötétes......
Hangja elhal egyszeriben, oldalra pillantva veszi észre, hogy a többiek figyelhetik s egy mukot sem érthetnek az egészből. A kard elhajitása egyértelmű jele, annak, hogy más állásponton van. Most talán mindüknek kell magyarázkodnia s tán egészen egyedül van ebben az ügyben, hát jó indokkal kell előállnia. Azonban a pillanatnyi tétovázás hamar komoly kiállássá válik megint.
- Asgardnak nemzete a harcszellemében nevelkedet, hogyígy nem rideg nékik a vér. Fogadom hát, legyen ám. Mostanra azonban az enyészet élte fel mind kettő oldalt s rontójuk névtelen. Loki s fivére holtan találtatik, midőn a jégoriások s egyéb fenevadak új gazdához szegödnek. Ekkor lép fel egy Kosza, aki a két istenfő testét magáénak szánja, de ez a fél nem lehet a szörnyek gazdája. Hisz kardot rántva ritkitotta azok, ahogy mint láthatuk. Idetért, majdan, hogy tán az istenségek lelkét meglelje. Ha azonban oly ellenszenves mi az ok, hogy nem semmisitette a testek? Szellemeikkel egyesitve csak életük adá vissza. Ez nékünk kedvezne. S ki vagyon a szörnyek úra, kiről még szó mindig nem eset? Vagy feltétlen fegyverrel kéll vonulnunk egy maszkos ellen, ki egymaga törhegyre tüzött egy fél asgardi regimentet? Hogy gyözzük, mivel, esélyünk volna? Dehogy.... ez csak asgardi szemfényvesztés, délibábja az örületnek mi vérbe folytotta mostanra csaknem az egész nemzetséget.
Hangja elhalkul szemét a többiekre tüzi, szúrósan, nem ellenségesen, de mégis gúnyosan. Végig csinálta a többiekkel a dolgokat, látta amit ök, tette amit kértek töle. Egy pillanatra a Napfényre pillant még s már érzi, biztos, hogy nem akarja a fémet újra a kezeiben tudni. Csak a vérrontást látta ezen a csodálatos helyen és ez túl mélyen fáj neki. A válaszok hiányában azonban ez igy nem megy tovább. Számára nem.

Utoljára szerkesztette Scarlett (2009-03-16 21:10:13)

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#19 2009-03-16 21:29:34

Saviour
11. szint - 25 kredit
Regisztrált: 2007-04-26
Üzenetek: 1079
E-mail PM

Re: Helheim

Elpusztult New York. Meggyalázott. Kiégett. Halott. Felhőkarcolók, eme gigászi monstrumok, státuszszimbólumok, összedőlve. Lerombolva, és ugyanez bármelyik másikkal. Mintha a pokolban lennénk... sőt! A pokolban vagyunk. Mindenhol halál, és pusztulás, és meggyalázva az amerikai álom, aminek ott volt a fő hibája, hogy beteljesült. Széttépett, égő amerikai zászlók. Lerombolt felhőkarcolók, ipari épületek, irodamonstrumok. Gazdasági központok, és szimbólumok, melyek eme kapitalista világot éltetik. És le vannak rombolva. Egy világ, ahol meghalt a korrupció. Egy világ, ahol meghalt az egymás kizsigerlése. Egy világ, ahol meghalt a kapitalizmus. Egy világ, ahol meghalt a világgazdaság. Egy halott világ.

- Istenem, ez gyönyörű...

Mondom ki hangosan a gondolataimat. Közben valami csata indul, de engem nem érdekel... mágiát kell használni, ki nem szarja le? És egy próba? Könyörgöm... kinyírtam Sif-et. Ha annyira fontos ennek az akárkinek, hogy az élők élők legyenek, a holtak holtak, hogy a holtak ne legyenek élők, az élők azok meg legyenek holtak, és az élőhalottak is inkább halott halottak legyenek, akkor oda én vagyok a tökéletes ember. Nem veszek részt nevetséges próbákon. A többiek persze pazarolják az értékes energiákat, egye-fene, kit érdekel? Majd miután fölöslegesen csináltak bármit, utána végre megpillanthatjuk, hogy ki az a Hela. És abban a szent percben leesett mindenem.

A halál meg minden ura... egy nő? Akkor neki küldtem oda a mindenféle lelkeket? Sifét is? Szuper... és utána megint leesik mindenem. Landraf... a puhapöcs, rinyagép, nyápic... a többit le se írom. Szóval ő, meg a minden halálok úrnője? Nevetséges... ez csak egy rossz átverés. De sebaj, én egy alter realitásból érkeztem, végtelen Hela szaladgál még odakünn a multiverzumban... ő is csak egy a sok közül. Node. Ő valami harcról beszél... és harc. És én. És a halál úrnője. Ezt nem hagyom ki...

- Én technikailag ebben a világban még meg sem születtem. És máris készen állok, Minden Lelkek Parancsolója.

Mondom neki, tiszteletteljesen. Ha valaki, akkor Ő az, aki megérdemli a tiszteletet ebből a brigádból.

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#20 2009-03-16 22:07:19

Tao
Moderátor
Regisztrált: 2007-07-23
Üzenetek: 3696
E-mail PM

Re: Helheim

*Tao már épp kezdi úgy érezni, hogy valami haladást érnek el, beindul a gépezet, és végre felgyorsulhatnak az események. De az utolsó pillanatban, mikor már Hela is elmondta, amit akart, és Landraf is megkapta tőle, amit valószínűleg régóta akart, Scarlett összeomlik. Tao felemeli a lány kardját, amit lába elé dobott, majd Scarlett felé lép, viszonylag gyengéden megragadja felkarját, és felhúzza a földről.*
-Nincs időnk erre, egyértelmű, hogy nem akarsz gyilkolni, de ez itt senkit sem érdekel, ha élni akarsz, ölnöd kell. Leülhetsz a sarokba és várhatsz a csodára, de akkor nem csak a saját életedet dobod félre, amivel a szüleid temérdek verejtékes munkáját és szenvedését köpöd le, de talán milliónyi embernek is hátat fordítasz, akiknek életük múlik azon, hogy erőtveszel-e magadon végre, és újra megszorítod ezt a kardmarkolatot.
*Ezzel Tao Scarlett felé nyújtja a kardot, szemébe néz, tekintete magabiztosságot és erőt sugároz. Karját immár elengedi a nőnek, és vállát karolja át, hogy ha esetleg érzelmi instabilitása kihatna mozgáskoordinációjára is, akkor ne kelljen megint földről összekaparni. Hangja egész halkra vált, szinte suttog a lánynak.*
-Scarlett, te segítettél rendbe tenni a múltamat, hála neked, már tudom, ki vagyok, sokat köszönhetek neked, pedig jóformán nem is ismerlek. Nem tudom, hogyan fogunk haza jutni innen, de azt megígérem, hogy nem engedem, hogy összeroppanva, megtörve itt maradj. Néha meg kell tennünk rossz dolgokat, egy nagyobb jó érdekében, ez nem könnyű, de nem kell egyedül végigcsinálnod, mi veled vagyunk.
*Ennyit a hegyibeszédről, Tao először érzi úgy, hogy valami hasznosat tett, mióta itt van. Bárki más képes lett volna ezekkel az erőkkel azokra a tettekre, amikre ő is, de ehhez már több kell, mint mágia, az lélek gondjai sokkal nagyobb kihívást jelentenek, mint egy pörgőrúgás...*

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#21 2009-03-16 22:17:24

Halloween
11. szint - 25 kredit
Regisztrált: 2008-10-19
Üzenetek: 1024
E-mail PM Weblap

Re: Helheim

Gyorsan eltakarítjuk az útból ezt a fogyókúrás-tábort, és szembenézhetünk a Holtak Úrnőjével, Helával. Mikor megjelenik, akarva-akaratlan egy másik kérdés csúszik be a koponyám ködös Avalonjába:
~ Vajon hogy állna ez a ruha Yukin? ~ próóbálom összehozni a képet, mert amennyit ez takar, még a sárkányokra hajazó "toldalékok" sem akadályoznák a hordását, ennek ellenére nem akar összejönni. Egyáltalán nem az Ő stílusa - sandítok oldalra. Hiába, most Friya alakját hordja... A többieknek idegborzoló lehet a nő kinézete, az én összekuszálódott idegrendszeremnek felér egy nyugtató-lövedékkel. A csontik kevésbé érintettek meg ilyen téren, ránézésre is alig voltak valamik, pusztán a mennyiségük lehetett volna gáz, de amilyen erőkkel most bírunk, hát azok semmik voltak. Ellenben ezen a helyen Hela egyenlő a Mindenhatóval, legalábbis majdnem. Tehát ha őt is zavarja a csuklyás, az már baj. És az, hogy Landraf összejött vele, engem nem igazán izgat fel. Elvégre azt mondta Landraf, hogy itt másképp jár az idő, és hogy már tíz éve itt van. Ennyi idő alatt nem csodálom, hogy elkezdett érdeklődni az egyetlen élőnek számító nő iránt. Erre csak ráadás, hogy egy eléggé jó nőről van szó. Az istennőknek mintha egyik kötelessége lenne, hogy megpróbáljanak szebbenek lenni e többieknél - mégis hiába próbálkoznak, mert van itt valaki, akit nem érhetnek utol soha - ejtek meg még egy pillantást Yuki felé. A fene vigye el, a végén én is nekiállok Yukival ennek, és akkor aztán... Ehhh, jobb bele sem gondolni. Ekkor hallom meg a katona hangját - és én tökéletesen egyetértek vele. Erre a feladatra valóban ő a legjobb személy.

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#22 2009-03-17 10:22:45

Shadow
10. szint - 22 kredit
Regisztrált: 2008-10-25
Üzenetek: 950
PM Weblap

Re: Helheim

A csata nem tart sokáig, sot, még talán túl gyorsan is végetér. Bár csak egy teszt volt, s semmi több. Scarlett megölel, s viszonzom, de nem nagyon foglalkozok vele.
< - Igen volt pár apróság - jegyzem meg, majd hozzáteszem - De remélem, ha ennek vége nem toloncolnak ki minket azonnal... - > ezzel társaimtól félre sétálok az idoközben leszállt sárkány mellé, akinek a fejét, megsimogatom, s a szemébe nézek.
Landraf beszélni kezd, majd "hatalmas Isteni belépovel" megjön Hela. Angolul beszél, na igen... Ilyesmire pont tole nem vártam volna el, hisz a díszes bagázsból valóban nagy hatalma neki volt. Azonban nem fordulok feléjük, csak a sárkányommal foglalkozok, legalábbis egyenlore. Hela monológjánakk végén sokan azonnal válaszolnak azonban én nem. A sárkány látszólag naagyon leköti a figyelmmem, de végül válaszolok én is.
< - Hela, bocsáss meg, hogy ezt mondom, de ez a harc már nem arról szól, hogy készen állunk e vagy sem. Láttam mire képes, ahogy a többiek is, s talán évek múlva, csak erre készülve mondanám azt, hogy készen is állunk, de erre nincs időnk. Mondjanak a többiek bármit, akik harcolnak gyakran, azok mélyen legbelül érzik, hogy olyan csatába kezdünk, melynek vége nem az, hogy sikerrel járunk, mert nem vagyunk egységes csapat. Azonban nincs választásunk. Vigyél minket oda, s meglátjuk, hogy találkozunk ismét. - > Végig Hela-ra nézek, majd a többieken nézek végig. Nem látok semmi esélyt arra, hogy egység nélkül győzzünk.
Hallara nézek, de úgy teszek, mint aki nem hallotta a kérését, s inkább a sárkányom szemébe nézek, majd mély levegõt véve hesegetek el egy hasonlóan szomorú gondolatot.

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#23 2009-03-17 21:20:09

Vérontó
11. szint - 25 kredit
Regisztrált: 2007-10-23
Üzenetek: 1463
E-mail PM

Re: Helheim

Hela bólintással nyugtázza, hogy szinte mindenki készen áll a harcra, miközben megfogja Landraf kezét. A férfi Scarletthez szól.

- Te vagy… Scarlett, igaz? A Földön te is AIM-es voltál. Figyelj, tudom, hogy fiatal vagy, a tested nem elég erős, és eleged van ebből az egészből… és Hela bizonyára kész téged hazaküldeni, a Földre, ha nem akarsz tovább harcolni velünk. De muszáj megállítanunk ezt a csuklyást, vagy legalább megtudni, ki ő. Nem kell ehhez feltétlenül megölni.

- De igen.

- De NEM.

- Hrrrmm…

- Nem is értem egyébként, hogy alkalmazhatott az AIM egy ilyen törékeny kislányt… de ha még velünk maradsz, hálásak lennénk, mert az erőd és az eszed kimagaslik, akárcsak mindenkié itt. Szóval… gondold meg, Scarlett. Kérlek. A többiek pedig… Tényleg használjatok már angolt, emberek! Heh, nem azért tanítottam Helát az angolra ennyi éven át, hogy most asgardiul társalogjatok vele… El sem tudjátok képzelni, milyen nagy megtiszteltetés, hogy a saját nyelveteken szól most hozzátok. Ezzel is azt kívánja jelezni, hogy tisztel benneteket, és igényt tart a segítségetekre.

- Így van. Ezelőtt halandóval… de még más asgardival sem… szövetkeztem soha. Soha. Tűzvarázsló asgardi… A kérésedet talán teljesítem, ha tényleg méltónak bizonyulsz rá. De nem ígérhetek semmit. Rengeteg lélek fordult itt meg az idők során, és nem mindegyikük van az én birodalmamban. Könnyen lehet, hogy a te szüleid egy ennél sokkal kellemesebb helyre kerültek, ha azt érdemelték.

- Igen… de köszönöm, hogy végül mégis megbíztál bennünk, Thorhalla. Ne hidd, hogy én nem szenvedek, amiért a népem odafent… a fennmaradásáért küzd… de én már csaknem 10 földi évnek megfelelő időt éltem le idelent, és már… hozzászoktam a gondolathoz. Sok mindent tanultam, többek között azt is, hogy az állandó düh és önsajnálkozás nem vezet semmire. Továbbá--

- Megtaláltam.

- Mi?

- A csuklyás alak. Pár elhullott harcossal küzd… nem messze innen. Mennetek kell. Most. Kedvesem, te addig hozd el nekünk Thor és Loki lelkét.

- Rendben van. Barátaim… sok szerencsét. Minden asgardi és midgardi isten ereje legyen veletek.

Ezzel Hela legyint egyet, mire a kis társaság összes tagja a lerombolt New York közepén találja magát… pár méterre tőlük a csuklyás alak, amint épp mágiájával próbálja távol tartani magától Hela csontvázharcosait.



Thorhalla
Fegyver: A Fényesség Szablyája
Mágia: 30 egység

Shadow / Friya
Fegyver: Idéző
Mágia: 45 egység

Halloween / Vanir
Fegyver: Szélvész
Mágia: 30 egység

Tao / Skurg
Fegyver: Árnyszem
Mágia: 30 egység

Ivan S. Pretyakov / Hoder
Fegyverek: Cikázók
Mágia: 40 egység

Peter Castle / Idunn
Fegyver: Hullámhozó
Mágia: 41 egység

Reflexx / Hermod
Fegyver: Rengető
Mágia: 35 egység

Scarlett / Karnilla
Fegyver: Napfény
Mágia: 40 egység

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#24 2009-03-17 22:59:22

Scarlett
3. szint - 8 kredit
Regisztrált: 2008-05-11
Üzenetek: 192
E-mail PM

Re: Helheim

Hogy s miként valhatná szemébe, Helanak az igazat, hogy bűvölete visszataszitó s megjelenése irtóztató? A sötétség fejedelme nem nyerte tetszését, mégis Thorhalla fejethajt elötte. Tisztelet kijár néki csakazon okon, mert pártatlanságban kitartott. Nem folyt bele a viszálykodásba évszázados zuhatag ellenére sem. Személye kétes, mit képvisel zavaros. Nem éppit hát állást róla, csekély a tudománya arról, ki is Hela valójában. Ismerkedni pedig nem szándékozik.
Szavára Tao jelenik meg s oly begnyilatkozást tesz mit nem remélt. Szavait elferditve értékelte, minden indok és törtetése csak úgy foszlik semmibe a férfit hallgatva mintha csak egy ocska komédiában lenne. Azt tárta elébbük amit a józan ész mondatott vele. Nincs értelme fegyverrel rontani a csuklyás idegenre, hisz az korábban sem használt. Amit tesz pedig nem kifort egészen, nem tiszta, nem bizonyos, hogy ellenség. Lehet, hogy épp a Főistenek életét kiványa visszaszerezni. Különben megsemmisithette volna azok testeit. Harcolt a jégóriások ellen, ami azt jelenti, hogy közös ellenség ellen tett. A Napfény elhajitásával Scarlett, a fegyveres fellépést utasitotta el és a csalódást is ezzel kapcsolatban érezte.
Józan megközelitésére a tudosnő szerepből hirtelen egy komédiába kerül át ahol Tao dráma hőst formált belőle. Elég kinos ez számára. Hatalmasra kerekednek szemei, ahogy a fickó egészen lelkironcsként kezeli, gyengéden pátyolgatja és védőszárnyai alá vonja, mint a sérüléken virágszállat.
Bátoritja és támaszt nyújt neki, ami jól is jönne ha valóban a földre hullva rogyot volna le, lelkiromjai sirkövére. De köszöni szépen, még nem borult ki. Éppen csak emésztgeti az üresség, no meg újabban az értetlenség társát csodálva. S mikor közelebb lép Tao és a fülébe súg, közben oldalt a kardot akarja visszajutattni kezeibe.
Scarlett, csak fejétcsoválva mosolyog.
- Drága vagy, de szavamat te nem érteted - megölelve ejt egy csuppanosat a férfi orcájára, majd vigyorogva fordul el töle vörösen mint a vadalma.
Meglehetösen képtelen helyzetbe hozta öt a pali, de semmi pánik visszonozza is tüstént. Ezzel a lépésével Tao sem számolhatot, most ő került képtelen helyzetbe. Sakk matt. Ha dráma legyen dráma, most mindketten furcsán festenek a hadba induló csorda közepén.
Landraf szonoklata érdekes megközelitése a dolgoknakl Leginkább csak annyi jönn le belöle, hogy nekik sincs semmi határozott elképzelésük mi is volna a teendő. Csak vonulni és rögtönözni, mindezt persze a halandó népnek kell kijátszania, mert az istenek épp románcot folytatnak egymás kezén-vállán.
A megnevezést elengedi a halójáratai mellett csakmert eszesnek is titulálták. Bármi bölcs egy kis önkény még belé is szorult, hogy tetszelegjen neki mikor teszik a szépet.
- Hajlottak felém, mert magam ajánlottam feléjük szolgalatom. A vállalat kegyeibe fogadott mert én kivántam azt. Teszem amiben hasznom lelem, így szólt a megállapodás s nem talérokért vagy kvártélyért, hanem a rendért amit ök biztosithatnak. Bár kevesen vannak jelen, kik e rendet meg érthetik.
Válaszolja a sötét párosnak. Hela a Kosza halálát akarja, ez elárul némileg valamit róla, ám lévén az asgardi harci szellemiség beszélhet belöle továbbra is hét pecsétes titok a kárhozat nagy asszonya.
Egy bökés feléjük, egy pillanat, mire a porbafuladt város járásai közt találják magukat. A csapás egyik szárnyán a rejtélyek alakja küszködik a fogadóbizotsággal. Hazaipályán előnyben vannak a zörgőbordások, de a tapasztalatok alapján a ropikat nem a nehéz fiúk ellen képezték ki. Csak ök közel százaz intéztek el. Akkor mennyit gyözhet a Csuhás egymaga?
Mielött bárki bármi otvrságot kisérelne meg Scarlett közelebb sompolyog a fegyvereshez, fegyvertelenül. Tíz lépésnyire, de kényelmes távból még gondolati úton veszi fel vele a kontaktust.
~Míg útját fegyverével hesegeti a sokaságot söpri magához, ha egy szóra megnyilatkozik a gondja is feloszladozik. Szólja ki ön s mi a szándéka, úgy dolga Lokival s Thorral is csekélyebbé válik.~

Utoljára szerkesztette Scarlett (2009-03-17 23:11:49)

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#25 2009-03-18 06:07:20

Paladin
6. szint - 14 kredit
Regisztrált: 2009-01-03
Üzenetek: 463
PM

Re: Helheim

Megjelenünk a csuklyás alaktól nem messze, ki mágikus erejével próbálja a csontvázakat visszatartani.
Most nem lehet hibát ejteni. El kell fogni a lényt. De hogyan? Nem leszek ostoba, kívételesen, és nem támadok rá nekirohanva ész nélkűl. Nem ismert erőkkel játszik számomra, és nem tudom mit kéne tenni. Véleményem szerint a brutális TÁMADÁS! nem fog bejönni. Mágikus erő kéne számunkra is. talán Thorhalla ismét felturbózza fegyvereinket. Az minden bizonyal erősítené a már meglévő számbeli fölény melett az erőnket is.
Bár nem éppen nagy öröm közepette, de most erőt kell vennem magamon, és Halla felé fordulok kérésemmel.
- Nem tudnád ismét fegyvereinket bevonni a már imént is használ varázslattal? Akkor minden bizonnyal jobb esélyeink lennének. - kicsit szigorú hangon mondom mind ezt neki.

- Most szerintem

#26 2009-03-18 07:48:30

Thorhalla
Moderátor
Regisztrált: 2009-02-05
Üzenetek: 7438
E-mail PM

Re: Helheim

Egyszerűen tényleg nem tudtam megérteni, hogy miért ennyire kedves, hogy miként lehet ennyire oda azokért az átkozott nyamvadt gyenge halandókért. Az a kislány is csak bőg, hogy nem akar gyilkolni, kedvesem, neked még senki sem mondta, ha nem teszed meg, akkor a sajátoddal fogsz fizetni érte? Megvetően néztem a siránkozó lányra, majd pedig dühösen és gyűlölettel siklott át rajta a tekintetem. Egy valaki volt, akinek legalább a romba dőlt New York elnyerte a tetszését, és igen az nem volt más, mint Ivan, legalább volt valami normális szépérzéke, ha midgardi romokat kellett nézegetni, de nehogy azt higgye, hogy elfelejtettem azt, amit Siffel tett. Nem, de azért nem is én fogok elégtételt venni, hanem majd Thor, ha ismét feltámadt. Amiatt megnyugodtam, hogy mindenki mással volt elfoglalva és senki meg sem hallotta, hogy mit is és miként kértem Hela-tól.
< - Ha ő nem képes arra, hogy megölje, akkor is van még jó pár személy a csapatban, akik gondolkodás nélkül meg tudnák tenni, hogy jobblétre küldjék a csuklyást – vontam meg a vállamat. – Az AIM téged meg megteremtett, bennünk nincsen semmi jó – felnevettem. – Talán annyi sincs, mint bennem. És bocsáss meg úrnőm és te is Landri, de én a saját nyelvemet használom, soha sem voltam oda a midgardiak nyelvéért. >
Megtanította Hela-t angolra, de cuki, hogy ne fakadjak mindjárt sírva, most komolyan ennyire lealacsonyítod a Hotlak úrnőjét, hogy ezt elvárod tőle, hogy angolul csevegjen ostoba halandókkal? Siralmas, hogy a világom sem ugyanaz többé, mint volt. Talán, ha itt tudtam volna maradni korábban, ha nem lettem volna olyan ügyetlen, akkor soha sem juthattuk volna ide. Bár akkor lehetséges, hogy én magam is halott lennék mostanra és nem lenne esélyem azért, hogy Asgardért küzdjek. Halványan elmosolyodtam Hela kijelentésén, ha méltó leszek, akkor talán láthatom őket. mindent meg kell tennem, már csak azért is. Valamiért talán mégis abban bíztam, hogy nem lesznek itt, mert jobb helyet érdemeltek. De ennek ellenére megvan az esélye, hogy végre lássam őket, hogy utoljára búcsút vehessek tőlük.
< - Köszönöm úrnőm! – mondtam. >
Azt tudtam, hogy soha sem állt le senkivel sem szövetkezni, most mégis megtette, nagyon akarta tudni, hogy ki is lehet a csuklyás, nem különben én is. Aki képes volt ekkora mágiára szert tenni és mégis félig ember és félig Asgardi. Talán uram egyik midgardi fattya lenne az? Vagyis azé a realistás béli Loki úrnőé? Nemsokára erre is választ kaphatunk. Landrafra pillantottam, amikor ismét hozzám intézte a szavait, szánalommal néztem rá és csóváltam meg a fejemet. Ennyire nem ismersz még? Nem fogok beletörődni ebbe, nem fogom soha sem megszokni ezt a helyzetet. Annyira fiatal és naiv még, de igen vezet, mert erőt ad
< - Egyszer még máshogy fogod látni ezt Landraf – mondtam halkan. – Még nem éltél több, mint félezer évet, addigra nem marad neked más, csak ezek, ezek adnak erőt ahhoz, hogy tovább menj, a düh és a harag és talán az álmaid és a vágyaid. Ez egy hatalmas különbség kettőnk között kedvesem, én soha sem szokom hozzá semmihez, nem fogadok el egy ilyen tényt és nem törődöm bele. Harcosnak neveltek és én ehhez tartom magam a halálom pillanatáig. És semmit sem adok fel addig, amíg el nem értem azt, amit kitűztem magam elé – mosolyogtam rá. – Az elfogadás és a beletörődés egyenlő azzal, hogy rabigába hajtod a fejed és elismered a vereséget. De még fiatal vagy, van időd, hogy belásd, amit most gondolsz azt minden naiv fiatal Asgardi is elköveti, amíg rá nem jön arra, hogy mindez nem lehet megoldás és ezzel saját sorsodat pecsételnéd meg, ha nem törsz ki belőle. >
Akkor valaki nagyon rossz tanárod volt, annyi szent, ha ezeket mondta. Soha sem hagynám, hogy megtörténjen, hogy úgy gondolkodjam, mint ő. Beletörődött, hogy a túlélésért küzdenek, én nem! Nem is fogok, akkor is el fogom kapni a csuklyást, hogy végre véget érjen népem szenvedése, még ha a hitvány halandókat is kell feláldoznom érte. És ha ennek vége, utána jön Midgard meghódítása és megtorlása az embereken, hogy egyik kiválasztottjuk ezt merte tenni az otthonunkkal. Most már nem fog számítani, hogy halandó, ő sem kímélte a mieinket, akkor én az övéit? Persze, ők már megint csak a díszpáholyból nézik azt, amiért mi az életünket áldozzuk. Milyen asgardi Landraf? Semmilyen, még nem tanulta meg, hogy milyen annak lenni, itt Helheim-ben erre lehetősége sem lett volna, csak egyszer legyen ideje megnézni, hogy miként mennek is itt a doglok. Végre megérkeztünk, csontvázak, egy darab csuklyás, azt hiszem, hogy remek helyen vagyunk. Reflexx-re néztem egy pillanatig döbbenten, majd megvetően.
< - Tessék? – vontam fel a szemöldökömet. – Nem, ne is álmodj róla, hogy az energiáimat egy olyan dologra pazaroljam, ami úgysem működik. Ezt mágiával és fizikálisan sem győzzük le. Én kétszer harcoltam ellene, mind a kétszer bevetette a légiességet, így minden átmegy rajta, mágia, mágikus fegyver, fizikai támadás. Igazából már most megölhetne minket így. A mágiám hatástalan ellene, oké véletlen volt, hogy a kapuját felrobbantottam,a mivel ide jutottunk, de csak, mert nem őt támadtam. Két Amora mágiája is kevés volt hozzá, hogy megállítsák, mind ketten halottak, az én erőm hozzájuk képest a tursasok hátsója alatt van. Előbb megpróbáljuk szépszóval meggyőzni. Szóval senki se csináljon semmit egyelőre, még megpróbálok „beszélgetni” vele, bár érzem, hogy a társalgás igen egyoldalú lesz. De ha szükséges lesz, mindenki fegyverére varázsolok majd. >
Scarlett úgy tíz méternyire állt meg a csuklyástól, ennyit tudtam megbecsülni, oké, akkor nekem mindenképp közelebb kell majd mennem. A kardomért nem nyúltam, még mindig ott volt az oldalamon a hüvelyében, így indultam el lassan a férfi felé, én olyan öt-hat méterre álltam meg tőle. A távolság az igazat megvallva mindegy volt, hiszen láttuk már, hogy most öt vagy tíz méter teljesen mindegy számára. Engem alapból nem szeret, hiszen tönkretettem a szép kis térkapuját, remélhetőleg nem lesz érte nagyon dühös.
< - Szerintem feladhatnád ezt a küzdelmet – mondtam. – Harccal semmire sem fogsz jutni ezen a helyen. Azzal azonban sokkal inkább, ha végre megszólalsz hangosan és elmondod, hogy ki vagy és miért is jöttél ide a világomra, Asgardra és mik a céljaid. Csupán néhány mondatot kell mondanod és sokkal előrébb leszel idelenn. >

Fegyver: Fényesség Szablyája
Mágia: 30 egység

Utoljára szerkesztette Thorhalla (2009-03-18 18:03:07)

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#27 2009-03-18 13:59:12

Shadow
10. szint - 22 kredit
Regisztrált: 2008-10-25
Üzenetek: 950
PM Weblap

Re: Helheim

Végig nézek a helyen, amint megérkezünk oda, ahol a csuklyás van, majd tekintetem Scarlettre vándorol, onnét Jamesre, majd Hallara, végül Steve-en állapodik meg, majd félre húzom a számat.
< - jah...kéne, vagy korábban kellett volna, de most csak két terv van, mely egy lényegében: Csuklyásról megtudni a lehető legtöbbet és nem bele halni. Egyik pont se olyan, amin sokat kéne tárgyalni... - > Jamesre pillantok < - Bármi baj történik kapd fel Scarletett és védd. Ez kérésem csupán Halloween, s remélem nem kell másképp kiadnom. Szeretnék úgy harcolni, hogy nem kell miattatok aggódnom. - > nézek bele végül egyenesen James szemébe, majd megindulok Halla után a kardom kinyújtva oldalra. A sárkány mellém lépked. Elveszi a karod, majd meg is áll a csontváz sárkány, s fegyvertelenül megyek tovább az alak felé. Átveszem az eredeti alakom, s Halla mellett megállva szólalok meg ismét.
- Mond kérlek, hogy miért vagy itt, s miért teszed azt amit teszel? - kérdezem angolul folyamatosan ránézve az alakra. Tudom, hogy mennyire értelmetlen rárontani, ahogy azt is, hogy Ivan, ha képtelen nyugton maradni, akkor mind megszívjuk, és nem is kicsit.

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#28 2009-03-18 14:02:28

Halloween
11. szint - 25 kredit
Regisztrált: 2008-10-19
Üzenetek: 1024
E-mail PM Weblap

Re: Helheim

- Hajrá Hermod, Hoder, Idunn! - kacsintok feléjük, miközben közelebb lépek Yukihoz.
- Indul a verseny Thorhalla kegyeiért, az utolsó kettő csak egymást csókolgathatja! - mondom kaján vigyorral a képemen.
~ Ha már Scarlett is rákezdi, mi sem maradunk ki belőle! ~ ezzel a gondolattal kapom el a Friya alakját öltő szerelmemet. Remélem Halla nem süti ropogósra a nála próbálkozókat! Se engem, mint ötletadót...
- Mellesleg csak annyiban értek egyet azzal, hogy nem kell megölnünk, hogy valószínűleg még így, ennyien sem lennénk rá képesek. - jegyzem meg, mielőtt Hela szabályosan "elhesseget" minket az ellenfélhez, aki per pillanat előbbi pajtásainkhoz hasonló csontvázakkal játszadozik. Egymaga ér annyit mint mi, ez viszont azt jelenti, hogy csak pár percünk van egy terv - akármilyen terv - összeállítására.
- Hela azt mondta, hogy másvilági asgardi, aki félig itteni midgardi... Esetleg egy korábbi dimenzióugrás során létrejött kapcsolat gyümölcse...? - gondolkodom félhangosan. Elég kellemetlen lenne, ha valóban így van, mert akkor valószínűleg mindent tud, amit az asgardiak, de a korlátozásaik nélkül. Elvégre nekik is vannak hátrányaik. Két dolog a baj ezzel: Az első, hogy nem tudom, mik is a hátrányaik, és másodszor, épp az előbb alakult ki bennem a meggyőződés, hogy eme figura híján van az általam ismeretlen hibáknak.
- Rendben, elviszem, de ne várd, hogy hagyom, hogy megölesd magad, ha baj lesz! - nézek komolyan Yukira, rábólintva a kérésére. A fegyveremet a szokásos "várakozó" pózában tartom. Előkészítve, de nem egyértelműen támadó pózban. Tudom, hogy nem érek vele sokat, de eseleg meg tudnám lepni, csak szólok előtte Skurgnak, hogy ha baj történne, borítson árnyakkal - anyagtalan állapotban esetleg csak "anyagtalan" állapotban lehet sebezni. Mindeddig nem tudtam eme elméletet bizonyítani. És mivel némi fénynek meg kell rekednie rajta még alaktalanként is, akkor, miközben Skurg árnymágiájától védve én is árnyékként támadok rá, az engem, képességem használata közben alkotó negatív fény kárt okoz a benne megrekedő fényben. Igaz, hogy akkor egy csapás után én is visszaváltoznék, de ha minden rendben van, akkor az az egy csapás elég is lenne...

Utoljára szerkesztette Halloween (2009-03-18 14:12:48)

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#29 2009-03-18 20:09:37

Vérontó
11. szint - 25 kredit
Regisztrált: 2007-10-23
Üzenetek: 1463
E-mail PM

Re: Helheim

A csuklyás alak egy-egy suhintással elintézi a csontvázharcosokat, majd a kis társaság tagjaira néz. Scarlett először nem tud behatolni az ismeretlen elméjébe, de aztán az mintha csak szándékosan megnyitná a gondolatait előtte, hogy a lány üzenhessen neki, majd rögtön válaszol is neki telepatikusan. Sőt: mindenki más is hallhatja a csuklyás gondolatait a saját fejében.

Ne álljatok az utamba. Eddig életben hagytalak titeket, de a türelmem véges. Ugyanazért jöttem ide, mint ti. A másik világból érkezett betolakodókat el kell űzni, és ehhez Thor és Loki ereje kell, mert az én hatalmam… időhöz kötött, és már nem sokáig működik. Hagyjatok hát megkeresni a két asgardi lelkét. Ti pedig, halandók… Igen, átlátok az álcátokon. Nem tudom, hogy kerültetek ide a Földről… de ha jót akartok, soha ne térjetek vissza. Itt nagyobb biztonságban vagytok, mint a halandók világában, amely nemsokára elpusztul.

Ezután a csuklyás alak éppen távozna, amikor egy-egy villanással megérkezik Hela és Landraf a helyszínre. Hela megszólítja az ismeretlent.

- Felélesztettél egy elhullott asgardit, de Thort és Lokit nem tudtad, igaz? Igen… Az ő lelküket sokkal jobban elrejtettem. Személyesen kellett idejönnöd. Fedd fel előttem kilétedet, és elgondolkozom a kéréseden.

Landraf mellett láthatóan ott lebeg két alaktalan szellemszerűség… Thor és Loki lelke, melyek test nélkül mit sem érnek. A csuklyás továbbra is szótlanul áll… majd irdatlan sebességgel megindul a lelkek felé.

- HALANDÓK! TŰZVARÁZSLÓ! VÉGEZZETEK VELE!

Thorhalla
Fegyver: A Fényesség Szablyája
Mágia: 30 egység

Shadow / Friya
Fegyver: Idéző
Mágia: 45 egység

Halloween / Vanir
Fegyver: Szélvész
Mágia: 30 egység

Tao / Skurg
Fegyver: Árnyszem
Mágia: 30 egység

Ivan S. Pretyakov / Hoder
Fegyverek: Cikázók
Mágia: 40 egység

Peter Castle / Idunn
Fegyver: Hullámhozó
Mágia: 41 egység

Reflexx / Hermod
Fegyver: Rengető
Mágia: 35 egység

Scarlett / Karnilla
Fegyver: Napfény
Mágia: 40 egység

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#30 2009-03-18 20:44:24

Thorhalla
Moderátor
Regisztrált: 2009-02-05
Üzenetek: 7438
E-mail PM

Re: Helheim

Vettem egy mély levegőt, mindenkinek most kell romantikáznia? Sőt, engem is be akarnak venni a partiba, mélységes megvetéssel néztem a halandókra, remélhetőleg kellően olyan tekintettel, hogy egyik se merjen próbálkozni és ezért James, ha vége van az egésznek kapni fogsz, de még mennyire, hogy igen. Engem ne próbáljon meg senki sem áruba bocsátani, főleg nem egy ilyen társaságban. Halandók! Hogy miért is hozott ezekkel össze a sors, nem hittem el, egyszerűen képtelenség. Már nem tart sokáig, amíg el kell ezeket viselni, már csak nagyon rövid ideig kellett, de tényleg, ha így folytatták, akkor főleg ez a kis korcs fogja nagyon hamar megkapni a magáét. Már így is az első pillanattól kezdve arra játszott, hogy az idegeimre menjen, hogy talán tesztelje, hogy meddig nem mocskolom be a kezeimet férgek vérével. De hála neki ez az idő és az akaraterőm is vészesen fogyott. A következő ilyennél megsült.
Nem csak én próbáltam szép szavakkal hatni a csuklyásra, de pár pillanatig úgy tűnt, hogy nem lesz válasz sem semmire, de végül csak megszólalt. Igen, szóval neki is a két lélek kellett, de ha ugyanaz a célja, mint nekünk, akkor mégis mi a fészkes fenéért volt végig ellenünk? Együtt sokkal hamarabb eljuthattunk volna oda, ahova kellett volna. vagy netán neki csak a lelkek kellenek és másnak akarja leszállítani őket? Szóval véges az ideje, akkor csak meg kell várni, hogy lejárjon és addig feltartani őt. De vajon élünk-e addig, hogy erre képesek legyünk? Nem tudtam, lehet, hogy az idővel gyengül az ideje. Midgard elpusztul? Micsoda öröm ezt hallani, bár uralkodni rajta talán jobb lenne, mintsem egy csapással elpusztítani, megkínozni az embereket és nevetni a szenvedéseiken. Micsoda remekbeszabott ötletek.
< - Ne is álmodj róla, hogy esélyed lesz megkeresni vagy megkapni őket – mondtam. – Nem fogsz innen elmenni, hogy megkeresd őket, nincs jogod hozzájuk! >
Oldalra pillantottam a szemem sarkából, amikor villanást láttam, szóval Hela és Landraf megérkeztek, végre ideje volt, akkor most úrnőm talán rendet is tehetnél, hiszen neked ez semmibe sem kerülne. Hangosan felnyögtem, amikor Hela megjegyezte, hogy elgondolkodik a csuklyás kérdésén, kétségbeesetten pillantottam rá, ezt nem mondhatta komolyan, hogy elgondolkodik? Nem kaphatta meg az illető a lelkeket, azok a saját magukat illették és… még mindig nem tudtuk, hogy kicsoda és kit szolgál egyáltalán. Kinek van akkora hatalma, hogy egy ilyen valamit hozzon létre? Még mindig nem tudtam a választ rá, talán az a Fájdalom nevű fickó, aki a tévében is ott volt és elvileg ő csinált mindent, akinek a női Loki is behódolt? Nem, fogalmam sem volt, csak annyi biztos, hogy ezt a valamit itt meg kellett állítani.
Ekkor tűnt fel Landraf mellett két alaktalan valami, Loki és Thor. Csak egy pillantást engedtem meg magamnak az irányukba, majd pedig visszafordultam a még mindig helyén álldogáló csuklyás felé. Fog vajon válaszolni, vagy nem fog? Féltem, hogy nem és mindenképp kiprovokálja a harcot, velünk szemben. Majd pedig csak annyit láttam, hogy mozdult, a francba! Abban a pillanatban, ahogyan Hela kiadta a parancsot, a kardomat előrántottam, és amint mindenki más is megtette, az összes fegyveren megjelentek újra a mágikus lángok, a további támogatás számukra. És már indultam is, persze Helának könnyű lenne megoldani az egészet, de nem, oldják meg, azok, akiknek fogalmuk sincs, hogy miként állíthatnák meg a fickót. Jellemző!
< - Soha sem lesz uram és Thor lelke a tied! – kiáltottam a csuklyásra, majd pedig hátra Landrafnak – Vidd a két lelket minél távolabb innen!>
Ezzel pontosan elé és a két lélek elé ugrottam, a jobb kezemben a kardomat tartottam, míg a balban megjelent egy tűzlabda, a két lélekhez csak a holttestemen keresztül fog eljutni. A tűzlabdát a férfi felé vágtam, majd pedig lendültem felé és, amint odaértem hozzá a kardommal egyenesen az oldala felé vágtam minden erőmet beleadva és egy újabb tűzlabdát kóstoltattam meg vele immáron közvetlen közelről, majd pedig használtam a fegyveremet, egyetlen suhintás és a lehető legtávolabbra teleportáltam csak a csuklyást Landraftól és a két lélektől. Remélhetőleg, most már hatásos lesz ellene ez a módszer, nagyon bíztam benne, idő kellett, hogy megszűnjön a hatalma, csak húzzuk ki addig.

Fegyver: Fényesség Szablyája
Mágia: 20 egység

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#31 2009-03-18 20:59:36

Peter Castle
4. szint - 10 kredit
Küldõ: Fadd/ Tolna Megye
Regisztrált: 2007-10-29
Üzenetek: 339
E-mail PM

Re: Helheim

Nem hittem volna ,hogy a csuklyás fickó ilyen erővel bír. Számára csak egy suhintás minden, minden koponyás katona kidőlt. Mi ez mi ez,Ahogyan mifelénk fordult az alak hallok valamit a fejemben..ez kétség kívűl ő lehet. Telepatikusan próbáll, üzenni nekünk. Megpróbálok ráösszpontosítani, hogy semmi ne vegye el a figyelmemet. Lehet, hogy valami telepatikus hiba van ,de én csupa hülyeséget hallok. Miért ne térjünk vissza a Földre? Mi van ott? Csak páran eljöttünk és a feje tetejére állt volna az egész világ? Ő is ugyanazért jött amiért mi, remek. Ha ellenálunk kinyír minket. Szuper. Ha a csontvázhadsereget egy suhintással elintézte, akkor mihozzánk még annyi se kell.
De én nem akarok örökre az alvilágban maradni sem Asgard hegyeiben élni különböző jégszörnyetegek és Istenek között.
Mikor már kezdek tisztában lenni a helyzettel ismét megérkezik az alvilág úrnője és Landraf.

-Mi ?Ki végezzen kivel?

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#32 2009-03-19 06:12:44

Paladin
6. szint - 14 kredit
Regisztrált: 2009-01-03
Üzenetek: 463
PM

Re: Helheim

Bla-bla-bla-bla. Számomra csak ennyi jött le az egészből... Engem nem érdekel mi van a földön, nem fogok itt élni a "paradicsomban" hátat fordítva a bajnak, ami állítólag a földön van. Ez a csuklyás alak is csak azért kell, hogy Thor vissza küldjön minket, de legalábbis engem mindenféleképpen. A fejemben hallodt szöveg engem nem igazán érdekelt, már. Csak egy rész. "IDŐHÖZ kötött az erőm". Tehát csak fel kell tartóztatni az illetőt és nyertes a csatánk. Ám ki lapúl az álarc alatt?
Támadás? Ugyan már... nem támadok én senkire. Landraf, Hela, Csuklyás. Egyik ellen sincs egyedűl esélyem, sőt, talán még a csapatnak se.
Inkább hátrébb állok és karomat összefonom. Hátra dőlök és csak az eseményeket figyelem. Nem fogom feleslegesen strapálni magam. Rájöttem, hogy egy olyan világért harcolok, amihez nekem semmi közöm. Nekem csak Thor kell! Semmi és senki más! Csak Thor!

Thorhalla majd intézkedik ez ügyben... úgy is mindig azt mondja, ne álljunk az útjába. Akkor most tessék. Halla vs. Csuklyás. Élvezettel nézem végig a párbajt. Ha Halla nyer, akkor milyénk Thor lelke, ha veszít, elégedett mosoly ül arcomra, hogy még is el kellett volna a segítségünk.
Én csak jól jöhetek ki.
De ha valki, ki számomra lényeges személy és bajban van, akkor megmentem. Aki lényegtelen, azt nem. Az engem nem fog érdekelni...

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#33 2009-03-19 11:38:07

Shadow
10. szint - 22 kredit
Regisztrált: 2008-10-25
Üzenetek: 950
PM Weblap

Re: Helheim

Látszólag semmi, majd a fickó hangja a fejemben, ahogy gondolom máséban is. Hallgatom, s kezeim ökölbe szorul.
- Magasról leszarom, hogy mi van épp Földön! - kiáltok rá „kicsit” dühösen - Ott se vár rám más, mint harc, ahogy itt is kétlem, hogy mihelyst ennek a vésznek vége nem jönne újabb! - szemeim szinte lángolnak a dühtől, de nem teszek semmi támadó jellegű mozdulatot. - Ha elpusztul, akkor elpusztul és akkor mi van?
Nem telik bele sok idő, s már támad is a csuklyás, amint megjelenik, Landraf a két szellemmel.
- LANDRAF! TAKARODJ INNÉT A KÉT LÉLEKKEL! - üvöltök felé, s fordulok feléjük, majd rohanni kezdek, miközben a sárkány mellém vágtat. A szájából kikapom a kardot, majd rohanok tovább, míg a sárkány felemelkedik, s készül támadni. Ha kell tűzbe borítom a sárkánnyal azt a helyet, ahol a lelkek vannak. Futás közben tekintetem végig siklik a többieken, s nézem a kard lángoló pengéjét egy pillanatra, de nem állok meg, rohanok előre a lelkek felé, miközben a sárkány is lecsapni készül a csuklyás alakra. Amint sikerül beérnem és a sárkány karmokkal csapott le, utána próbálok bevágni elé, hogy valahogy próbáljam lassítani.

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#34 2009-03-19 16:15:52

Tao
Moderátor
Regisztrált: 2007-07-23
Üzenetek: 3696
E-mail PM

Re: Helheim

*Scarlettnek valóban sikerült meglepnie Taot, úgy tűnik kissé túldramatizálta a helyzetet, de szerencsére a lány jól kezelte. Némieg gondolkodóba esik, nem rég visszanyert emlékei közül villannak fel képek, és mire feleszmél, épp a csuklyás "beszél" hozzájuk. Hela reakciója teljesen értelmetlen.*
-Miért akarod, hogy megöljük, ha még nem is volt ideje válaszolni?
*Ami Taot illeti, a beszélgetős módszer jobban tetszene neki, a férfi egész hihető sztorival állt elő, bár lehet, hogy könnyebb elhinni valamit, mikor olyasvalaki szájából hangzik el, aki egy mozdulatával megölhet. Különben is, ha azt elhihetik a többiek, hogy hatalma időhöz van kötve, akkor miért hazudott volna a többiben? Felfedte egy gyenge pontját, mely vélt vagy valós, de Tao megérzései azt sugallják, hogy a férfi nem hazudik. Ettől függetlenül Thorhallát nem fogja tudni megállítani, ahogy Shadowt sem, és itt kedődnek a bajok.*
-Ha valóban az a célod, mint nekünk, akkor add át a testeket Helának, ő majd feltámasztja a két istent! *Taonak ordibálnia kell, hogy a "csatazajon" keresztül is hallhassa a csuklyás, de reméli, hogy a férfi felfogja a szavaiban lakozó rációt.*
~Miért van az, hogy ha felbukkan valaki, az első reakciónk, hogy megtámadjuk? Lehet, hogy csak az én felfogásom túl maradi, talán még mindig a vakságom okozta gyengeség és gyávaság beszél belőlem, de nem lehetne megbeszelni ezt? A lezúzás rész jöhetne utána is, pláne, hogy az imént konstatáltuk: semmi esélyünk.~

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#35 2009-03-19 17:09:37

Halloween
11. szint - 25 kredit
Regisztrált: 2008-10-19
Üzenetek: 1024
E-mail PM Weblap

Re: Helheim

- Nem vár más...? - nyúlok Shadow karja után, amint látom, hogy ökölbe szorítja azokat. Eme gesztusnak akkor örülök igazán, mikor megindul a csuklyás, mert egyből indulna is laposra veretni magát.
- Ha parancsot kapsz, miért kell egyből ugranod? - kérdem "halkan", pontosabban fogalmazva úgy, hogy csak ő hallja, ami ebben a hangzavarban azért mégse annyira halk.
- Igazat adok neked, "Skurg". - nem tudom az eredeti nevét, ezért még nem tudom másképp hívni... Bár, azt hiszem ezért megint le leszek szúrva a lábamról. Majd visszafordulok a csuklyás felé.
- Azt mondtad, hogy egy a célunk, és ráadásul úgy beszélsz, mint aki eme világ szülötte. Magyarázd meg akkor azt is, hogy Hela miért érzi akkor azt, hogy a tested másik világból való, és keverék a lelked is? - szegezek az ismeretlennek még egy kérdést.
- Itt amúgy is másképp jár az idő, tehát meg tudunk hallgatni. És azt is elmondhatnád közben, hogy mi fenyegeti a Földet? Amikor otthagytuk, még nem volt semmilyen világméretű katasztrófára esély. Addig Hela rendberakja Thort és Lokit, ő itt amúgy is erősebb nálad, és jobban is ért hozzá, úgy hiszem. - közben komolyan elgondolkozom azon, hogy vajon az idiotizmus fertőző? Mert kezdenek olyanok is marhaként viselkedni, akik ezelőtt használták a fejüket. Vagy csak én lettem olyan ostoba, hogy nem látom az okokat?

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#36 2009-03-19 17:09:39

Saviour
11. szint - 25 kredit
Regisztrált: 2007-04-26
Üzenetek: 1079
E-mail PM

Re: Helheim

Nos, kedves hölgyeim, és uraim, egy nagyon komplikált helyzet állt elő. Itt van a csuklyás, aki szavakkal és tettekkel próbálja megszerezni a két Asgardi főszereplőnk lelkét, itt vagyunk mi, akik próbáljuk ezt megakadályozni, és itt van két lélek, akikkel mi semmit sem akarunk kezdeni. Az égvilágon semmit... csak hagynánk itt őket rohadni ezen a helyen. Mi tehát a helyes megoldás? Na mi? Ki ismeri a második világháború menetét? Aki ismeri, annak üzenem, hogy Moszkva felégett, és nem a németek gyújtották fel. És pontosan ezt fogom tenni én is... felégetem Moszkvát, ami jelen esetben Thor és Loki lelke. Halhatatlanok... és közelebb állnak a halálhoz, mint bárki más. Két, védtelen, gyámoltalan lélek. Egy épphogy létező kis mágikus lenyomat. És itt a nagyon is erős mágikus fegyver a kezemben, ráadásul kettő. Mi a megoldás? Egyszerű...

Egy darabig hátrálok Landraffal, mintha védeni próbálnám a lelket, majd a megfelelő pillanatban, ami gyakorlatilag a csuklyás elindulásának pillanatában van, egy villám Lokiba, és egy villám Thorba. A két lebegő kis mágikus lenyomatnak adunk egy kicsit nagyobb mágikus löketet. És ki lesz nálam gyorsabb? Hela? A csuklyás? Legyetek gyorsabbak a villámnál, ha tudtok, kisanyáim. Hiába a mágia, a fizika pár szabálya még mindig érvényes... a villám a leggyorsabb. Nem tudom, hogy mennyire érvényes itt az einstein-i relativitás, de ha csak egy picit is, akkor a villám időn kívül létezik. Pontosabban az egydimenziós időben egy pont, nincs kiterjedése. Ráirányítom, kilövöm, és már meg is történt, mielőtt felfoghattam volna, és ennyi. Felégetem Moszkvát, gyorsabban, mint azt bárki felfogni is tudná...

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#37 2009-03-19 18:58:22

Vérontó
11. szint - 25 kredit
Regisztrált: 2007-10-23
Üzenetek: 1463
E-mail PM

Re: Helheim

Totális a káosz, mindenki mindenki ellen. A csuklyás láthatólag már csak a lelkekkel törődik, senkinek nem válaszol, aki megpróbálja megszólítani. Ivan villámai a lelkek felé indulnak… de lepattannak egy ekkor láthatóvá váló mágikus erőtérről. Most már az is egyértelmű, hogy Landraf sokat fejlődött az elmúlt időkben, vagy Hela adott neki erőt, de egy igen nagy erejű, szinte áthatolhatatlan, csak támadásnál láthatóvá váló erőtérbe burkolta magát és a lelkeket, amire eddig nem volt képes. A kezei körül vörös mágikus fény izzik, miközben új hatalmát használja, majd Ivanra kiált.

- MIT MŰVELSZ, OSTOBA? THOR ÉS LOKI NÉLKÜL MINDANNYIAN ELVESZÜNK!!! HELA, TE PEDIG ÁLLÍTSD LE A TÖBBIEKET, A CSUKLYÁS IS SEGÍTENI AKAR, TE MEG FELBŐSZÍTED!!!

Hela dühében ismét asgardi nyelvre vált.

<- NEM!!! A HALÁL ÚRNŐJE NEM ALKUSZIK MEG SENKINEK!!!>

A csuklyás, amikor meglátta az erőteret Landraf és a lelkek körül, megállt, majd Landraf szavaira felé bólintott. Épp készült feltenni a kezeit, hogy ő is a tárgyalást szorgalmazza inkább…

… amikor a többiek folytatják a támadást. Hela újabb csontvázharcosokat idézett a csuklyás köré, míg Thorhalla tűzlabdával támad, valamint a kardjával, Shadow pedig a sárkányával. A támadások vagy lepattannak a körülötte lévő mágikus erőtérről, vagy átmennek rajta, vagy nem hatnak rá, mint a teleportálás a Fényesség Szablyájával. A csuklyás dühösen felkiált, egyetlen suhintással eltünteti Shadow sárkányát, majd csettint egyet… mire mindenki ledermed. Képtelen bárki mozogni, egyedül Landraf és Hela álltak ellen a mágikus bénításnak, miközben a csuklyás láthatólag egyre nehezebben mozog, de a mágiája még mindig megvan.

Landraf Helát próbálja nyugtatni, de ő továbbra is csak idézi a csontvázakat.

<- Megölöm ezt a nyomorult betolakodót! Megtartom a lelkeket, és MINDENKIT elpusztítok, amiért így mertek bánni az Alvilág Császárnőjével, aki SEGÍTŐ KEZET KÍNÁLT!!!>

És ekkor… végre megszólal a csuklyás, sokak számára ismerős hangján.

- LEGYEN HÁT.

A csuklyás minden varázserejét összegyűjti… majd hatalmas energiák szabadulnak fel belőle, miközben mintha felrobbantaná saját testét. A testéből lassan csak csontváz marad, a körülötte lévő csontvázharcosok meg szétolvadnak. Landraf az utolsó pillanatban erőteret idéz a többiek köré, így ők megmenekülnek a robbanástól.



Pár percre azonban így is mindenki eszméletét veszti… és amikor magukhoz térnek, már újra Asgard földjein vannak…

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#38 2009-03-19 19:46:32

Thorhalla
Moderátor
Regisztrált: 2009-02-05
Üzenetek: 7438
E-mail PM

Re: Helheim

Csak ketten támadtunk az ellenségre, akinek még mindig nem láttam a szándékait, bár ugyanaz kellett neki, mint nekünk. De mégis milyen célból. A fényesség szablyája semmit sem ért, és ugyanott állt még mindig, ahol korábban. Fordultam volna utána, ekkor láttam meg, hogy Ivan lecsapni akart a két lélekre, felkiáltottam dühösen és ebben a pillanatban éreztem, hogy itt van vége, eddig voltam türelmes a halandókkal, most volt vége, most fog meghalni az a hitvány féreg. Mostantól nem fog érdekelni, hogy halandók, ugyanúgy dögöljenek meg, mint mindenki más! Hallottam Landraf hangját, noha már csak a bosszú és a düh volt előttem, de nem a csuklyás felé, hanem azon férfi iránt, aki meg akarta ölni uram lelkét. Oké, asszem ráadásul még a szerető és bekeményít. Vajon mi lesz itt? Ennek ellenére még midnig megvolt uram lányától a parancs, így akármennyire is nehezemre esett, így a férfi felé fordultam, majd utána leszámolok a halandóval.
Semmi sem történt ismét, majd pedig éreztem, hogy megdermedtem, mint korábban, Sif, amikor feltámasztotta. Dühösen néztem a csuklyásra, láthatóan közeledett a vége felé, Shadow sárkánya is eltűnt mellőlem és egyedül voltam ismét a férfi közelében. Azt hiszem, hogy ez kissé túlságosan is sokadik alkalom, így pedig könnyedén megölhetett volna mindenkit, de nem támadt ránk. Legalább ketten tudtak mozogni, a csuklyás eszerint velünk volt, vagy legalább is Landraf szerint, de abban a gyenge alakban pedig ki hihet? Egyszerűen képtelennek tartottam, hogyan? Próbáltam mozdulni, de semmi, az izmaim pattanásig feszültek, ennek ellenére még mindig nem tudtam mozdulni erről a helyről. Így végül csak feladtam a küzdést és reménykedtem, hogy majd csak feloldja a varázslatot. Kis híján felnevettem, amikor Hela-t meghallottam, micsoda nem várt fordultat, de nem tudtam meglepődni rajta egyáltalán nem. Mindenkit meg fog ölni, nem számítva, hogy ketten teljesítettük a parancsát…
< - Mint az apja… - morogtam az orrom alá. – Remek családi vonás… >
Vagyis inkább remek Loki oldali vonás, mert én is pontosan ezt tetem volna, szoktam tenni. ugyanígy szokásom kihasználni a többieket a saját céljaimért. Döbbenten néztem a csuklyásra, hallottam már ezt a hangot korábban is, felnyögtem. Asgardra ez hogyan lehetséges?! Neeem! Láttam a csontvázakat semmivé foszlani, valami még felizzott előttem, mielőtt elért volna a robbanás, ennek ellenére még éreztem, hogy átjutott belőle valamennyi, Hela boldog lesz, hogy végül a mi lelkünk is a birodalmába kerül… ez volt az utolsó gondolatom mielőtt mindent magához ölelt volna a sötétség.

//Folytatás: Asgard földjei//

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#39 2010-01-09 14:21:46

Thordin
10. szint - 22 kredit
Regisztrált: 2009-06-25
Üzenetek: 984
PM

Re: Helheim

James halálát leleli, és már nem küzd. Nem látja értelmét, és így pedig lehunyva szemét az élet kiszáll testéből. De Thordin innentől kezdi folytatni az ő életét. Hela eljön érte, őrűlt kacagásával együtt, és a férfi fájdalommal néz rá. Ami pedig valóban fájdalom. Nem a düh, vagy a harag. Tudja, ez nem álom, nem is illúzió, hisz emberi énje előtte halt meg. De egy valamit nem ért. Emberi alakja meghalt, és úgy volt, hogy az ő lelke ekkor a semmibe vész. Nincs utána élet. Nincs Valhalla, vagy Hell. De most Hela még is itt van. Thordin ezzel nem tud mit kezdeni, de lelki fájdalma hamarosan testivé is változik, a halál úrnőjének jóvoltából, míg nem oda kerül, ahová sosem akart. Helheimbe. Mellette Loki leánya, aki gúnyosan szólal meg. Thordin megtörve néz rá.

<-Még is... mit keresek itt? Nem itt kéne lennem... Einar, azt mondta, hogy ha emberi énem meghal, a lelkem a semmibe vész. Nem így kéne lennie! Nekem nem kéne itt lennem! Mit tettél, te némber!- innentől kezdve már elméje dühbe borul <-IGEN! NEM KÉNE ITT LENNEM! ÉS ÉN A HALÁLT IS LEGYŐZŐM!

Ökölbe szorult kezével Hela felé támad...

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#40 2010-01-10 00:12:57

Thorhalla
Moderátor
Regisztrált: 2009-02-05
Üzenetek: 7438
E-mail PM

Re: Helheim

A nő gúnyosan mosolygott, amikor beszélni kezdtél hozzá. Amikor Thordin támadni akarna, akkor rá kell jönnie, hogy nincsen alakja, egy egyszerű áttetsző valami és hiába próbálna bármit is tenni Hela ellen nem tud mit kezdeni a nővel. Ha a férfi körbenéz, akkor ugyanott van, ahol Volla látomásában is volt, ezúttal is ott volt az öt kristály a trónteremben a székez közel, három Loki-t lát, ebből az egyik tökéletesen úgy néz ki, mint Thorhalla maga, de érzi, hogy Loki az, a sajátjukat is felismeri, illetve egy harmadik idegent is lát. Akiket korábban is. a negyedik kristályban Odin lelke lakozott és az ötödik, amelyiknek a vízióban Thorhalla volt a lakója üres. Hela odavonult a trónjához és kényelmesen ült le bele és rád nézett kacagva.
< - Csak rád akart ijeszteni – kacagott. – Szerinted Asgard hercegének van hatalma felettem? Nincs. Bár tényleg nem itt kellene lenned, hanem Nilfheimben. Ugyanis oda való vagy... De lásd milyen kegyes vagyok... az emberem, kutyám leszel és így „élhetsz”. Ugye milyen nagyszerű? – kérdezte maró gúnnyal a nő és tovább kacagott. >

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#41 2010-01-10 12:07:45

Thordin
10. szint - 22 kredit
Regisztrált: 2009-06-25
Üzenetek: 984
PM

Re: Helheim

Thordin sajnálattal vette tudomásul, hogy ütése semmit nem ér. Szellem alakja lehetetlenné teszi, hogy bármi -féle kárt tehessen Helaban. Nagy valószínűséggel, ha valódi énjében lenne, akkor sem igazán tehetne bármit is ellene. Így az ütése után fáradtan omlik térdre. Kezei még mindig ökölben, és remegve néz a földre. Nem mer körbe nézni, mert már amit látott, elég volt neki. Sajnos túl sok is volt. Ugyan az a helyszín és helyzet minimális eltérésekkel, mint mikor Volla tárta elé a jövőt. Az asgardi nem is igazán tudta mi kavarog benne. Leírhatatlan volt az érzelem világa. De semmi jó, vagy kellemes nem volt közte, az biztos. Az úrnő szavaira halkan szólalt csak meg.

<-Rám ijeszteni? Hazudott? Még több hamis szó. Már a végét sem látom. Nincs igaz ember Asgardon? Mindenki csak a hazugságban leli örömét? ...Nilfheim? Nilfheim? NILFHEIM!? NEM! Én nem oda való vagyok! Nem vagyok becstelen! -majd elhallgat.

~Emberévé tesz? Igazán? Élet? Miféle „élet” az olyan... nem történhet meg... láttam mi lesz belőle. Láttam, hogy hogyan végződik. Bármennyire is nehéz, de nem... nem tehetem meg. Pedig... pedig... mennyire nagy elégtétel lenne Einar halála. Thorhalla, és az összes mocsok férgesének kiirtása. De nem... nem tehetem meg...

<-Ugye... ugye van választásom? Mert inkább a kárhozatot kérem! Nem leszek az embered! SOHA!

Thordin szavai erősek, de még is ott van a rejtett vágy, hogy micsoda kellemes elégtétel lenne, ha teljesülne amit látott. Hela embereként legyőzhetné azokat, kiket leginkább megvet asgard vidékein. Viszont tudja jól, hogy miként végződik a dolog. Legalábbis sejti, hisz a látomás bebocsátást engedett neki a jövőbe. Reméli, hogy úgy lesz minden, ahogy kell, és Hela nem kerül trónra. De abba csekély beleszólása lehet, hogy mit is akar. Hisz itt Hela az úr, és a szava itt valóság...

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#42 2010-01-10 12:58:08

Thorhalla
Moderátor
Regisztrált: 2009-02-05
Üzenetek: 7438
E-mail PM

Re: Helheim

< - Nem hazudott – mondta Hela unottan. – Szerintem csak egyszerűen nem tudta, hogy nem áll hatalmában, amit tenni akart. Bár, ha nem hinnél bennem, akkor lehet, hogy tényleg elenyészett volna a lelked. De mivel tudod, hogy ki vagyok, és még ha nem is akarod beismerni magadnak, hiszel abban, hogy ide kerülsz halálod után, így az enyém vagy! >
Csak felkacagott azon, amikor tiltakozni mertél arra, hogy nem ott lenne a helyed, hanem teljesen máshol. Mintha valaha vettél volna részt dicső küzdelemben, hogy kiérdemeld Valhalla-t magadnak. Láthatólag nagyon jól szórakozott azon, amiket mondtál neki, vagy pedig csak azon kacagott és élvezkedett előre, ami jönni fog.
< - Nos lássuk csak, hogy mennyire hamar törsz meg – mosolygott gúnyosan. – Eddig az Odinson-ok és Thor két fattya volt, akik a legtovább bírták összeroppanás nélkül, de végül ők is mind megtörtek és a legkisebb titkaikat is megtudtam. Lássuk felveszed-e velük a versenyt... bár kétlem. >
Végighallgatta az utolsó kérdésiedet, majd újra kacagott, tényleg nem tudtad eldönteni, hogy az őrületből fakadóan, vagy pedig tényleg csak élvezi az egészet.
< - Választás? – kacagott tovább. – Egy féreggel nem érsz fel. Thorson-nak sem volt válsztása, pedig ő az első emberem volt. kissé túl sokra becsülöd magad, pedig semmi vagy, egy nagy nulla... és hoppá a szüleid is így vélték... >
Ezzel képek özönlenek a fejedbe, az eltűnésed, amikor az barlangba szorultál évtizedekre. A szüleid nem bánkódtak, sőt! Még örültek is, hogy végre nem kell szégyenkezniük a semmire sem jó fiúk miatt, akinek még a kardforgatás is túl bonyolult művészet volt, hogy megtanulja... Asgard szégyene... ahogyan ők utaltak Thordin-ra.

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#43 2010-01-10 14:40:01

Thordin
10. szint - 22 kredit
Regisztrált: 2009-06-25
Üzenetek: 984
PM

Re: Helheim

Hela szavai Thordin számára ostorként csapódtak, még ha nem is voltak ténylegesen bántóak. De a férfinek nem volt más választása, mint beletörődni a sorsába. Pedig nem volt kedvére. De ha ez nem lenne elég, még a halál játszadozik is vele. Képek villannak fejében anyjáról, és apjáról, mikor ő a hegyek gyomrában szenvedett rabságban. Nem tudja eldönteni a Thordin, hogy igaz, vagy sem. Hisz kitelne Helatól a kínzás, és minden bizonnyal amikor tud, teszi amire hivatott. Thordin erőszakosan áll talpra, a képek ellenére. Nem tagadhatja, hogy szörnyű érzés számára a látottak képei, de bízik abban, hogy mind ez csak egy játék.

<-Fejezd be! Nem törsz meg ilyen könnyen! És én erősebb vagyok, mint a Thor és Odin mocskai! Sokkal erősebb! Tudom, hogy mind ez csak hazugság! Hatalmadban áll játszani velem, de ne hidd, hogy engem meggyőzöl a nevetséges játékoddal!

Rettegve gondol bele Thordin, hogy minden bizonnyal ez csak a kezdet, és valószínűleg sokkalta nagyobb, és durvább képek lesznek a következők, ha netán még ezzel van kedve szórakoznia Helanak.

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#44 2010-01-10 23:39:12

Thorhalla
Moderátor
Regisztrált: 2009-02-05
Üzenetek: 7438
E-mail PM

Re: Helheim

< - Ó, ugyan, ez csak a kezdet – mosolygott a nő gúnyosan. – Az idő relatív, én azt is uralom... És hazugság? Ó, nem drágám. Az igazság minden esetben fájdalmasabb – adta meg a kegyelemdöfést. >
Újabb képek következtek, ezúttal durvábbak és keményebbek, mint korábban. Először még mindig a családod, hogy amikor atyádékhoz vendégségbe érkezett egy másik család. Most felismerted, Laaksonen anyja és a csecsemő öcséd. A szüleid tudták, hogy van testvéred. Veled senki sem törődött mindenkit a fiatal Laaksonen nyűgözött le, hogy már csecsemőként is mágiaérzékeny volt, hogy fogékony minderre és micsoda nagy ember lesz egyszer belőle. Te ott voltál duzzogva az egyik sarokban, veled senki sem törődött, mintha nem is lettél volna ott. Atyádat kérdezték rokonok, hogy miként van a fia, büszkén mondta, hogy ügyes és már képes mágiát is használni. Mindig egyetlen fiát emlegette, akire így rá kellett jönnöd, hogy nem te voltál az, akire büszke volt és emlékezett, hanem a fivéredre gondolt minden esetben. Annyira ügyetlennek tartottak, hogy soha sem vittek be a városba, azért éltek olyan messze mindentől, hogy ne kelljen téged megmutatni senkinek. Egyedül akkor mentek be hosszabb időre a nagyobb városokba, amikor éppen nem voltál otthon, hogy ne kelljen téged is magaddal vinni. Amikor a barlangban ragadtál nem kerestek, senki sem. Mintha nem is léteztél volna számukra.
Később anyád és apád emlékeiből láttál képeket, amiket akkor szerzett meg, amikor mind a ketten halottak voltak. Abból az időből, amikor azon járt a fejed, hogy elköltözöl otthonról. Meg is volt, hogy miért volt ez az érzésed, ők éreztették mindezt veled, hogy menj és egy idő után már te úgy érezted, hogy így kell tenned, mert nem élhetsz örökre a nyakukon, miközben Asgardi kor szerint még szinte gyermek voltál, száz éves korodig legalább is annak számítasz körübelül. Haragosan voltak rád, hogy miattad nem mehettek háborúba, amit Loki indított Asgard ellen Odin halála után, mert miattad vissza kellett vonulniuk. A barátaid emlékei, hogy csak eltűrtek, hiszen gyakran hívtad meg őket italra, de nem voltak különösebben jóban veled, hiszen régen nem is voltak, amíg odahaza éltél. Utána Asgard városban is inkább beálltak katonának és lenéztek téged, hogy mindenféle mással töltöd az idődet a harc helyett. Így visszagondolva jó néhányat láttál Einar csapataiban nemrég a kastélyban. Nagy harcosok lettek, míg téged mindenki kinevet...
Hetek, talán hónapok teltek el, amíg a saját életeddel szembesített Hela, hogy meglásd a legfájdalmasabb részeket, amiket nem vettél, vagy éppen nem akartál észrevenni mindaddig. Lassanként, de biztosan haladtál az őrület és az összeroppanás felé, ha mindaddig még nem történt meg... és a legrosszabb még hátra volt. A lelki kínzások mellett még fizikai fájdalmat is okozott a Holtak úrnője, úgy tűnt, hogy élvezi, amit művel és mesterien csinálta. Nem egyszer volt, hogy a megváltó halálért könyörögtél, amikor tudatta veled, hogy már az vagy és örökké itt leszel vele...

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#45 2010-01-11 17:25:46

Thordin
10. szint - 22 kredit
Regisztrált: 2009-06-25
Üzenetek: 984
PM

Re: Helheim

Az újabb képek, egyre inkább rosszabbak, mint ahogy azt sejteni lehetett már a játék elején. Eleinte csak a könnyedebb emlékek(?), majd pedig egyre szörnyűbbek. Thordin számára az első, melyben már akkor találkozott Laaksonennel nem maradt emlékezetes. Lehet megtörtént, lehet nem, ám ez lényegtelen, mert akár igazság, vagy hazugság fáj számára. Csak úgy, mint az azt követő többi kép is. Egyre inkább úgy érezte, hogy elrontotta az életét, és hibákat vétett. Nem keveset, és már azon nem is gondolkodott, hogy a képek igaziak-e. Mert így utólag nagyon sok mindent megmagyaráznának azok. Hela lehet, mesterien csavarja az eseményeket, de lehet nem is volt rá szüksége, ezt Thordin már nem tudta megállapítani. A napok múlása után, egyre inkább kezdett hinni a halál úrnőjének, és a lelki terror megtette a magáét, ám próbálta tartani magát a férfi, de mind ő, és Loki lánya is tudhatta, hogy nem kell sok idő az összeroppanásához. Lassan fel is adta a küzdelmet, és a halért könyörgött, ami innen már nem létezik. Lelki terror, és fizikai is egyaránt érte Thordint, míg végül már nem látta értelmét könyörgésének, csupán egy kiutat láthatott.

<-Feladom.. ez... a... könyörgésem... az esdeklésem nem vezet sehová... legyen ahogy akarod... -adja fel magát Thordin, ezzel elismervén Hela győzelmét.

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#46 2010-01-12 09:36:46

Thorhalla
Moderátor
Regisztrált: 2009-02-05
Üzenetek: 7438
E-mail PM

Re: Helheim

Hela igaz nem csak veled foglalkozott, hanem időnként még az új lelkekhez is odament, de láthatóan a fő „célpontja” te magad voltál, igaz amire képes a nő, hogy egyszerre minden idősíkban ott legyen, lehetséges, hogy többeket kínzott egyszerre. De te ebből mindössze annyit tapasztaltál, hogy nagyon-nagyon kevés időre hagyott csupán magadra, de a kínzó és gyötrő képek akkor is megvoltak. Végül összesen két és fél hétnyi idő után adtad meg magadat neki. A nő unott arckifejezést vett fel, hogy ennyire rövid ideig tartott ez az egész. Pedig láthatóan az első szavaid után igazán lelkes volt, hogy hátha tovább bírod, mint az emlegetett személyek, de ezek szerint nem így történt.
< - Hol marad a lelkesedés, hogy tovább bírod, mint az ellenségeid? – kérdezte unottan, majd felkacagott. – Ez két és fél hét volt, a leggyengébb közülük is háromszor tovább tartott ki. Nos, ha azt hiszed, hogy ezzel vége tévedsz, ez még csak a kezdet. >
És valóban így is lett, nem adta fel továbbra sem, mivel bármit kezdhetett veled, az emlékeid az övéi voltak, a legnagyobb félelmeidet is végig kellett élned, tudta, hogy miktől készülnél ki a leginkább. A Volla-nál látott dolgokat, sőt mivel itt a hatalma végtelen könnyedén oldotta fel Amora emlékmódosító varázslatát is és kaptad vissza azokat az emlékeket is, amiket ő elvett korábban tőled, mindazt, amit Thena mutatott a Hyrrokkin birtokon Thorhalla-nak. Körübelül további három hét telt el, amikor előrángatott arról a helyről, ahol korábban voltál, vissza a tróntermébe. A terem közepén „álltál” körülötted a kristályok és néhány élő személyt is láttál idelenn, nem lelkeket.
< - Legutóbb hazudtam – mondta kacagva. – Az egész csak most fog kezdődni. Végy búcsút a régi jó Thordin Wornungson-tól. Mert percek kérdése és nem létezel többé. >
Ezzel csettintett egyet és egy oltár jelent meg nem sokkal előtted, rajta nem feküdt más, mint az asgardi tested élettelenül.

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#47 2010-01-12 18:08:38

Thordin
10. szint - 22 kredit
Regisztrált: 2009-06-25
Üzenetek: 984
PM

Re: Helheim

A kínzások véget nem érőek voltak, és nem akart múlni Thordin lelki fájdalma. Pedig úgy volt vele, hogy hozzá edződik, ha ismét látja, vagy ha egy újabbat lát. De ehhez ő nem, tudott. Ez túl haladta lelki erejét. Már az sem érdekelte, mikor Hela az orra alá dörgölte, hogy mindenki tovább bírta, mint ő. Nem érdekelte, csak arra sóvárgott, hogy vissza kapja régi életét. A ténylegesen régit, mikor nem tudott semmiről, és engedelmes csatlósként Thor legalacsonyabb szintű embere volt. Viszont nem ezt mutatta semmi, hogy erre bármi -féle kilátás lenne. Thordin úgy érezte, hogy Hela élvezi, a helyzetet, ha másból nem is, abból érezte, mert mindig vele foglalkozott. Legalábbis úgy tűnt. Bár nála talán sosem lehet tudni, hogy mi is van valójában. Elvégre több időben, és világban képes mozogni egyszerre. A szenvedései Thordinnak folytattak, úgy ahogy Hela mondta, hiába is adta meg magát a férfi. Bár bele gondolván, a halállal szemben nem lehet feladni. Hisz a pokolba kerülés nem egy utazás, ahonnan egy szánom-bánom szóval ki lehet jutni. Újabb napok, majd hetek teltek el, mely idő alatt az asgardi minden emlékét vissza nyerte. Mindent, mit Amora elvett. Volt eddig is elég gondja, de ez még inkább felkavarta a fiatalt. A Hyrrokkin-birtokon tett látogatása, nem hozott magával több kellemes képet, mint eddigiek. De hamarosan szűnni látszott a kínzás. Thordin a trónterembe került, ahol meggyötörten hullott a padlóra. Nem sok ereje volt arra, hogy szemügyre vegye, és felfogja, mi is folyik körülötte. Néhány élő személy, de kételkedett azok hitelességében, és valami oltár, amin teste hevert a szellem alakjának. Hela szavaira összetört tekintettel nézett.

<-Elég... kérlek... elég... nem... bírom... kérlek...

Könyörgését hallatja, melyre hetekkel korábban sose gondolt volna a büszke, és dagadó mellekkel lépdelő Thordin. Sose merte volna elhinni, ha nem éli át, hogy ő kegyelemért könyörög Hela előtt. Bizonyára kinevette volna azt, aki ezt mondja neki. De most még is. Ez nem álom, ez a valóság. Legalábbis nagyon élethő, és csak reméli tiszta szívvel a férfi, hogy rosszul érzi, és rosszul lát. Ez csak egy újabb álom, vagy látomás. De percről percre egyre szörnyűbb, ez kétségtelen.

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#48 2010-01-13 09:37:36

Thorhalla
Moderátor
Regisztrált: 2009-02-05
Üzenetek: 7438
E-mail PM

Re: Helheim

Hela csak tovább kacagott azon, hogy könyörögtél neki, láthatóan továbbra is élvezte az egész mókát, majd pedig varázslásba kezdett. Ekkor jöhettél rá, hogy Einar kiszabadítása valóban működött, Hela nem hagyta volna, hogy csak úgy elvigyék innen a karmaiból... A régi életed szépen eltűnt és csak az maradt meg, amit itt tapasztaltál és láttál. Hogy mindenki gyűlöl megvet. Hogy a saját családod is a halálodat akarja, vagy legalább is azt, hogy ne legyél velük. A barátaid árulása, a fivéred árulása. Emlékek, hogy a barátaiddal és családoddal mindig is háborúban álltál, akárcsak Thor-ékkal és Loki-ékkal. Hogy az álomvilágban is mindenki ellened volt, egyedül Einar... ő volt az, akivel jóban lehettél volna, mérhetetlen düh, harag és gyűlölet a trónörökös felé, hogy el merte árulni az egyetlen igaz úrnőt, Thor, Amora, Thena és Thorhalla felé, hogy el merték venni tőle a kedvenc játékszerét. Thorhalla felé, hogy ő „ingyen” kapta a hatalmat, amiért Hela-nak szerinte sokkal többet kellett szenvednie. Vágyat érzel az iránt, hogy mindet megöld és ide juttasd, hogy az úrnődnek örömet okozz, akiről tudod, hogy jócskán meg fog jutalmazni, ha a parancsára megteszed mindezt. Ürességet érzel ezen felül minden felé, minden annyira érdektelen számodra, lassanként olyan lettél, mint aminek Thorson-t megismerted. Egy érzéketlen, üres és szótlan férfi, akit csupán egyetlen dolog érdekelt, hogy az úrnője minden egyes parancsát epekedve teljesítse és még az is lehetséges, hogy gyengéd érzelmeket táplál a Holtak úrnője iránt. A száműzetés, hogy egy senkinek nézett Einar ahelyett, hogy még akkor is segíteni akart volna, Ysra késése, hogy miatta kellett meghalnod, de most kaptál egy újabb esélyt, mert úrnőd ily kegyes. Ekkor a lelked akaratlanul is megindult a tested felé, hogy vonzotta az, hogy újra vágyódik utána. Néhány másodperccel később pedig köhögve tehetted meg újra az első néhány lélegzetedet. A pörölyöd ott feküdt melletted az oltáron és a mostanra már nagyobbacska sárkányod is melletted szuszogott.
Hela lépett oda hozzád és nézett végig rajtad.
< - Egyelőre csak lapulj meg és ne tégy semmilyen feltűnő dolgot – mondta a nő és beletúrt a férfi hajába. – Ha szükségem lesz rád itt Asgardon, visszahozlak. Addig is, ha gondolod nyugodtan állj bosszút a halandó gyilkosodon. De ne feltűnőnen, nem akarjuk, hogy Odinson-ék és a fattyaik rájöjjenek, hogy újra itt vagy és a vérükre szomjazol – mosolyodott el gúnyosan. Remélem megértetted. >
A válasz után újra varázslásba kezdett, fekete köd vette körbe a férfit, majd másnap reggel ébred fel Thordin a saját ágyában halandó alakjában, aki úgyszintén érzéketlen, üres és szótlan férfi lett és mindenben engedelmeskedik úrnőjének, bármit megtenne egyetlen szavára, és emlékszik Asgardi valójára is most már. Hektor ott van a lakásban valahol és a tetoválás is megvan a férfin, így ha átváltozik a fegyvere is meglesz.

//Mostantól tanulhatsz Hela oldali képességeket is azokból, amik a faj leírásnál vannak.//

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#49 2010-01-14 12:56:48

Thordin
10. szint - 22 kredit
Regisztrált: 2009-06-25
Üzenetek: 984
PM

Re: Helheim

Mint eddig, a könyörgések most sem érik el a céljukat. Hela élvezte a helyzetet, láthatóan jól érezte magát még mindig. Thordin számára leáldozott minden. A holtak úrnője megkaparintotta a férfit aki teljesen kifordul magából. Testébe vissza kerül a lelke, és ismét „élni” kezd. Bár milyen életet folytathat? Hisz nem nevezhető annak, ez már egyértelmű. A férfi mellett ott nyugszik a pörölye, és a sárkánya is, aki kicsit nagyobb, és teljesen másképpen néz ki, mint korábban. Hektor enyhén meghajtja fejét, és krákogó hangon éledezik fel. Thordin is követi, köhög néhányat, ahogy a levegő beleáramlik a tüdejébe. Ahogy megízleli ismét a levegőt, az új érzelemvilágát is megkóstolja. Semmi más nem kering benne, mint az, hogy Hela minden szavát kövesse. Illetve, a gyűlölet minden rokona, barátja, és uralkodó iránt. Lassan körbe néz, mire úrnője szavaira lesz figyelmes. Egyetértően bólint. Felkel, és átadja magát a fekete ködnek, ami elviszi a holtak birodalmából.


//Folytatás: James Howard (Thordin) lakása//

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#50 2010-02-04 18:22:18

Morsus
Adminisztrátor
Regisztrált: 2007-01-09
Üzenetek: 7453
E-mail PM

Re: Helheim

Az asgardiak elveszett lelkei kardot ragadva rontanak az egyre nagyobb számban megjelenő Thoroknak. Már féltucat átkozott viharisten jelent meg és a sereg egyre gyengébbé válik. Donar a másik világból érkezett Thor még mindig Helát védte, de a halál már látta, hogy a csatájuk vesztésre áll.
< - Több kell. >
Felmarkolta a trónjáról a hamut és a levegőbee szórta.
< - Dormammu te átkozott... azt hitted elvehetsz tőlem egyetlen asgardi lelket is? Soha. >
A levegőben kavargó homokot az istennő az ujjával kezdi el táncoltatni, amiből lassan humanoid forma kezd el kialakulni.
< - Átkos sorsod volt asgardi elvettek tőled mindent, amit valaha szerettél. Elátkoztak, ellopták a személyedet és kiszakítottak a világodból, de én mindent vissza adok neked. >
A humán forma meztelen férfivé válik és lassan ruha jelenik meg rajta.
< - Fandral, emelkedj. >

#51 2010-02-04 18:42:11

Ultimate Guru
Adminisztrátor
Regisztrált: 2007-06-24
Üzenetek: 8274
PM

Re: Helheim

A férfi teste a földre hullik, mellette egy szerkezettel. Az ősz hajú, borostás alak lassan kinyitja vérvörös szemeit…

- Mmm… mmmi? A… Amora…?



Beletelik pár másodpercbe, mire feleszmél, és rájön, mi történt vele. Hirtelen felül, és felordít.

- HALLA!!! HALLA, NE!!! NE TEDD!!! Nem… Nem látok! Itt vagy még? Leesett rólam a vizor…? Hol van, hol van…



Kezével tapogatva Fandral végül megtalálja a ruhájával együtt materializálódott vizorját, és felcsatolja szemére. Enélkül teljesen vak lenne.

Ahogy a vizor halk kattanással a fejére kerül, Fandral körülnéz. Eleinte nem érti a helyzetet, majd gondolkodik pár másodpercet, és elmosolyodik. Feláll, leporolja a ruháját, majd zsebre dugja a kezét.

- Hela. Ha nem utaztam volna nemrég az időben, akkor még meg is lepődnék, hogy most itt látlak. Hol… vagyis inkább mikor vagyok, mert az világos, hogy ez Helheim. Elég sok időt töltöttem itt, és elég volt akkor… Megtennéd, hogy hazaviszel, a saját időmbe, a saját házamba? Vagy fogoly vagyok? Halla… megölt engem, igaz? Mi dolgod van egy egyszerű emberrel, hm?



Kilépett

Jelentés |
Idézet

#52 2010-02-04 22:31:47

Morsus
Adminisztrátor
Regisztrált: 2007-01-09
Üzenetek: 7453
E-mail PM

Re: Helheim

Hela felméri a férfi és lenézően a szemeibe néz.
< - Az sosem történt meg. Elhoztalak a távoli halálból, hogy engem szolgálj egy mostani háborúban. >
Látva mikor a férfi felveszi a vizort Hela megrázza a fejét.
< - Halandó vagy. >
Majd vállat von.
< - Nincs szükségem rád, de nem adom ingyen a második esélyt, amit most kaptál tőlem az élethez. Szabadon engedlek midgardon, hogy azt tedd, amit csak akarsz, de cserébe kérem az asgardi esszenciád. Az erőd, a halhatatlanságod, a hatalmad. Ezeket te már nem használod, de benned vannak. Nekem hasznosak lennének a harcom során és cserébe életet és szabadságot adok neked. Hogyan döntesz Fandral? >

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#53 2010-02-04 23:05:27

Ultimate Guru
Adminisztrátor
Regisztrált: 2007-06-24
Üzenetek: 8274
PM

Re: Helheim

Fandral megdörzsöli kicsit a fülét, majd Helára néz.

- Hmm, ez az asgardi nyelv… Nagyon elszoktam már tőle. Bizonyára nem bánod, ha az angolnál maradok. Kicsit talán meg is kopott a nyelvtudásom, mert mintha azt mondtad volna, hogy szolgáljalak téged… Már ne haragudj, de ez még viccnek is rossz. Segítettünk egymásnak a Landraf-Loki ügyben, és ezzel különváltak útjaink. Megígértem magamnak, hogy többé nem szövetkezem veled. És igen: „halandó” vagyok. Egyszerű ember… akit megölt a tesód. Ha… nem térhetek vissza a családomhoz, és nem hozhatom rendbe azt a borzalmas jövőt a múlt megváltoztatásával, semmi értelme, hogy éljek.

Aztán Fandral elcsodálkozik, hogy Hela elengedné, és érdeklődve hallgatja a nőt.

- Öhm… Nos, ez meglepően… nagyvonalú ajánlat tőled. Mindenem a tied lehet, ami asgardi még bennem. Amióta átestem azon a mágikus örvényen, amit a te emberi alakod, Loki és Halla okoztak… Na jó, meg egy kicsit az én varázserőm is… azóta nem tudtam használni semmi asgardi erőt, teljesen le volt bennem blokkolva, és még Amora sem tudta felszabadítani. Ha ezért elengedsz, legyen. Már inkább emberként tekintek magamra 18 évnyi emberlét után. És még valami… Halla ezért megölne, de mivel már megtette… Bármily fájó, el kell ismernem, hogy inkább te legyél Asgard ellensége, mint Dormammu és a démonai, szóval… vigyázz a Pokol démonaival. A jövőben, ahonnan származom… talán tudod is, de… ezek a démonok öltek meg téged. Ne becsüld le az erejüket. Másféle, számunkra ismeretlen mágiát használnak. Nos… akkor tedd, amit tenned kell.

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#54 2010-02-06 21:46:45

Morsus
Adminisztrátor
Regisztrált: 2007-01-09
Üzenetek: 7453
E-mail PM

Re: Helheim

Hela figyeli érzéketlen arcával a halandót és szavai végén kezét nyújtja.
< - A démon sose tudna engem legyőzni. A jövő melyre emlékszel nem létezik, de emlékeit megtarthatod. Nekem csak erőd kell, mi még testedben rejlik. Talán a Thor sereget nem lehet legyőzni így, de tudok valamit, ami bármikor megállítja. >
Mondja mosolyogva a nő és kezet fog Fandralal.
< - Jó utat az új életedhez. >
Mondja a nő és ezzel Fandral ismét midgardon leli magát.
A nő kezében aranyló fénygömbként táncol az erő, ami valaha Fandralé volt.
< - Dormammu-Dormammu. Talán legyőztél, de balszerencsédre most már tudom, hogy hogyan és tudom mit tegyek ellened. Ebben a világban én foglak legyőzni. Készülj fel erre. >
Ezzel Donar eszméletlenül csapódik a trón melletti sziklaoszlopnak és a Halál királynője lenézően megrázza a fejét.
< - Eljött az ideje, hogy új fegyverhez nyúljak egy új háborúban. >
Mondja Hela és békésen feláll majd elsétál miközben a tomboló ál-Thorok egyre inkább legyőzik a holtak seregét.

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#55 2010-02-06 22:13:29

Ultimate Guru
Adminisztrátor
Regisztrált: 2007-06-24
Üzenetek: 8274
PM

Re: Helheim

Fandral elmosolyodik, és örül, hogy Hela kivételesen egészen kedves vele. Kezet fog a nővel, és biccent.

- Akkor hát… sosem hittem volna, hogy ezt mondom, de a jövő érdekében… vigyázz magadra.

Majd a következő pillanatban a férfi, immár teljesen emberként, eltűnik Helheimből…

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#56 2010-02-07 20:48:52

Morsus
Adminisztrátor
Regisztrált: 2007-01-09
Üzenetek: 7453
E-mail PM

Re: Helheim

Hela elindul hátra és egy kapunál megáll. A keze megérinti amitől a rúnák vörös fényben kezdenek fényleni. A kapu port árasztva kezd el mozogni és lassan kitárulni. Sárgás váladékba takart alakok nyúlnak ki belőle hihetetlen embertelen kínoktól sírva és üvöltve.
< - Szabadságot kaptok. Nem fogjátok élvezni. >
Mondja Hela mosolyogva és Fandral asgardi erejét elkezdi reptetni lassan az alakok felé.

Thorok csapatából már csak öten voltak. A csata megtépte őket az egyiküknek hiányzott a karja a másiknak a lába, de nem álltak meg. Őrültként harcoltak tovább. A holt sereg viszont csak gyengült és hátrált.
< - Búj elő boszorkány! Ma elpusztulsz és lakója leszel uralmadnak! >
Helheim elesni látszott, de ekkor zöld fény robbant be a vörös pokolba és a füstből egy alak lépett elő kezével aranyló rúnát rajzolva a levegőbe,a mitől az egyik Thor szétrobban.
< - Azt hiszem ez nem fog ma megtörténni. >

A Thorok egymás mellé álltak és a holtak között egy apróbb alak kezd sétálni feléjük kacarászva.
< - A mi dolgunk emgölni titeket. Ennél szebbet senki se mondott még nekem. >

A féllábú Thor hátrálni kezd idegesen és a tüdején kijön egy tőr, ő vért köpve remegés közben hal meg majd válik lassan porrá felfedve a gyilkosa kilétét.
< - Elég volt a beszédből... itt az ideje a tetteknek. >


Kilépett

Jelentés |
Idézet

#57 2010-02-15 23:12:59

Morsus
Adminisztrátor
Regisztrált: 2007-01-09
Üzenetek: 7453
E-mail PM

Re: Helheim

Loki megvadulva emeli a kezét zöldes fénnyel, hogy végső halálos csapást mérjen Laaksonenre és Vuthára, de a tettét kék fény és egy parancsoló hang szakítja félbe:
< - Elég! >
Üvöltése bezengi a holtak csarnokait és a holt, ében kövek megremegnek. Thor megérkezett. Oldalán Leif, Balder, Fenrir és Thena. Loki leteszi a kezét és hátra lép. Körülöttük Lokik különböző inkarnációi állnak, mind érzelmetlen arccal. Thor mérgesen néz Helára, aki békésen ül a trónján oldalán Donarral.
< - Magyarázatot várok. >
< - Kapzsiság. Harcosaid és ellenségeid ugyanolyan buták, mint voltak nemes király. Ez a három... naivan ellopta atyám egyik játékszerét. Egy fegyvert, mit káoszra teremtett. Kinyitották. Elszabadult a káosz. Családok haltak meg és népek vezstettek remek embereket, mert ők hárman nem ismerték a határt. >

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#58 2010-02-16 00:03:52

Thorhalla
Moderátor
Regisztrált: 2009-02-05
Üzenetek: 7438
E-mail PM

Re: Helheim

//Előzmény: Loki kastélya//

Leif íjáról Thor szavai után eltűntek a nyilak és a férfi végül teljesen leengedte a fegyvert. Továbbra sem örült annak, hogy az az alak ott van, de megvédte volna vele szemben a helyet továbbra is, mit sem törődve, hogy milyen hatalmas is volt egykor. Végül teleportálás következett és a következő pillanatban pedig már egy túlságosan is ismerős helyen voltak, Helheim... egy évvel korábban már volt ezen a helyen, ő maga is belehalt Loki árulásába. Körbepillantott megannyi Loki mindenfelé. Hela a trónon és oldalán egy harcos. Végül Loki ellépett a tucatnyi sebből vérző Vutha-tól és Laaksonentől. Leif megrázta a fejét, az unokaöccse is ott volt és ezek az a három személy voltak, akiket Einar küldött Vaneheim-be tanácskozásra. Döbbenten meredt Hela-ra, amikor azt mondta, hogy ezek tehettek arról, ami történt. Egyszerűen nem akarta elhinni... egy ilyen egyszerű feladat és káoszt hoznak Asgardra...
A villanás után megérkeztek Helheim-be, ő is megfordult már itt, igaz nem Hoder miatt, mint a mitológiában, de ugyanúgy Loki ármányának köszönhetően. Hiszen ő is belehalt a kis Ragnarökbe egy évvel korábban. Egy Loki Thor parancsára ellépett két alaktól, akikre a Napisten rápillantott, Vutha és Laaksonen és még Björnulf-ot látta, de az jócskán jobban volt, mint a társai. Hela-ra pillantott, amikor az mondta, hogy ezeknek köszönhették, hogy az történt, ami. Miattuk halt meg majdnem Sif is és olyan sokan mások tényleg. Thorhalla emberei, jellemző igazán... pontosabban Loki volt emberei, bár igazából eléggé egyre ment az egész jelen pillanatban, noha a nőnek nem biztos, hogy köze volt hozzá... de egyelőre inkább azzal foglalkozott, ami előttük volt.
< - Mit vársz tőlünk Hela? – kérdezte Balder. – Itt vagyunk, ahogyan akartad, örülnék úrnőm, ha nem húznád tovább az egészet. >

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#59 2010-02-16 00:20:10

Vutha
2. szint - 6 kredit
Regisztrált: 2009-07-18
Üzenetek: 177
PM

Re: Helheim

//előzmény: Vanaheim//

Loki támadni készül, s esélyünk sincs védekezni. Éles fájdalom járja át a testem, s térdre rogyok. Érzem, hogy vér szivárog a fülemből, orromból, s a számból is, majd a testemen több tucat seb jelenik meg, s kezd vérezni. Iszonyú fájdalom és kín, de egy teleportálás, s parancs után vége szakad. Bordáim eddig se könnyítették meg a mozgást, de mostani sebek se... feltérdelek csupán, bár felállni jobb lenne, de az kétlem, hogy sikerülne. Végig nézek a jelen lévőkön, s hallgatom a beszédet, mire félre húzom a számat. Belőlünk akar Hela bűnbakot csinálni, s igen hihető is amit mond, de tudom, hogy mi történt.
< - Elismerem... Odamentünk a ládikóért, de más volt a célunk. A Vánokhoz mentünk, hogy Laaksonen diplomataként tárgyalhasson velük. Björnulf és én voltunk azok akik védtük az asgardit eme út alatt. Ott tudtuk meg, hogy Loki elrejtett Vanaheimben valamit, s a Vánok megkértek minket, hogy nézzük meg, hogy mit és vigyük el onnan. Több csapda után végül ráleltünk a ládikóra. Azonban egy csapdát csúnyán rosszul mértünk fel. Egy füstből álló lényt láttunk, s Björnulf neki rontott, mire a lény eltűnt, s a ládika leesett, s kinyílt. A törp hibája mert leverte, a miénk Laaksonennel, hogy nem állítottuk meg. Azonban nem mi készítettük el ezt, s nem mi akartuk vele Asgard vesztét, hanem egy közüllük. - > mutatok a Lokikra, ezután Thorra nézek, majd lehajtom a fejem. < - Igazat mond Leif? Valóban olyan sokan vesztek oda, mert akaratunk ellenére segítettünk Loki tervét megvalósítani? - > kérdem

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#60 2010-02-16 17:59:14

Henry White
8. szint - 18 kredit
Regisztrált: 2009-06-29
Üzenetek: 727
E-mail PM

Re: Helheim

//Előzmény:Vanaheim//

Felordítok a fájdalomtól ahogy Loki újabb véres sebeket ejt a testemen, és iszonyatos fejfájás tör rám. Erőtlenül elterülök a földön, a kard kihullik a kezemből. Válaszolni sem tudok a fájdalomtól, de még hallok egy hangot mielőtt valaki elteleportál minket a romos teremből. Szóval ez lenne Helheim. Thordinnak is itt kell lennie valahol. Próbálok felállni hogy ne a földön heverve szólaljak meg. Mire sikerül, zihálva szólalok meg.
<-Vutha igazat beszél. Mi, én soha nem akartam Agard vesztét, és a ládát sem akartam megbolygatni. Ennek ellenére a Thorok elszabadultak és pusztítani kezdtek. Mi soha nem akartuk ezt, ennek ellenére vállalom a felelősséget azért amit csináltunk, és természetesen a büntetést is.->
Próbálom leplezni a testemben tomboló fájdalmat és fáradtságot, és elszántan állom Thor és a többiek tekintetét. Én okoztam ezt, részese voltam neki és vállalom érte bármi is legyen az ára.

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#61 2010-02-16 21:18:51

Morsus
Adminisztrátor
Regisztrált: 2007-01-09
Üzenetek: 7453
E-mail PM

Re: Helheim

Thor már üvölteni akar Vutha szavaira, de az asgardi társánál megtorpan. Bátyát nyugalomra inti és csalódottan néz a hármas felé.
< - Meg is fogtok bűnhődni. >
Mondja megvetően és látszik rajta még nem fejezte be, de még más dolga van. Figyelmét Helára fordítja dühösen.
< - Hallottad Balder kérdését, felelj. >
< - Békét. - tárja ki a karjait a nő - Csakis békét. Egy évre. Egy évig a háború nem tőr ki. Embereket kell temetnünk és falakat építenünk. Nem akarok uralkodni hamun és poron. Békét ajánlok. >
< - Álnok ribanc! >
Üvölti Fenrir dühösen és előre is lép, de Thena hátra rántja, ami megnyugtatja a farkas herceget. Thor körbe néz az érzelmetlen Lokik arcaira aztán Donarra, aki csak egy másik világból jött Thor akár a nemrég elhunyt ellenségeik. Sóhajtva fordul meg és az oldalát elönti a fájdalom, amit Loki palotájában vívott csatájában szerzett sebek okoznak. Kezei ökölbe szorulnak és testvére, lány és szövetségesei tekintetét kezdi keresni. Mikor azok a szemébe néznek elfordul szomorúan. A másik oldalra néz a háromra, akik kiengedték a káoszt és a szemében szomorúság csak növekszik.
< - Mi az ára ennek? Mit kapsz te? Mi akarsz te ezért? >
< - Igazságot. Mind tudja mi volt ma. Vidd hírül, hogy a sajátjaid okozták ezt. Ismerjek minden anya gyermekeik halálának okozóit. Vidd hírül, hogy atyám még holtan is káoszt és pusztulást hozott Asgardra. Vidd hírül, hogy a lánya sokkal hatalmasabb nála és legyőzhetetlen hada képes volt elseperni, azt, amit a kilenc világ magától nem volt képes. Vidd hírül, hogy ez a legyőzhetetlen sereg fogja őket lábaim elé kényszeríteni egy esztendő múlva. >
Odinson kezei ökölbe szorultak és izmai megfeszültek. Az erek dagadtak a karjain, a szakadt vértezett alatt majd Thor meghajolva beleegyezett.
< - Így lesz. >
Fel emelkedve megfordult és mindenki tekintetét kerülve megindul kifelé a csarnokból.
< - Indulunk! >
Parancsolta pokoli dühvel, ami megremegtette ismét a köveket.

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#62 2010-02-17 10:12:00

Thorhalla
Moderátor
Regisztrált: 2009-02-05
Üzenetek: 7438
E-mail PM

Re: Helheim

Leif értetlenül és dühösen hallgatta Vutha szavait, nem csak az volt a baja, hogy éppen mindent letagadott a sárkány, hogy ő nem tehet róla és a törpre fogná az egészet. Dühösen szorította ökölbe a kezét, átkozta azt a percet, amikor vissza kellett ezt hozni Asgardra, mert nem volt más lehetőség és kellettek a Renegátok ellen az emberek. Laaksonen is tagadta és egyetértett a sárkánnyal. Leif csalódottan fordult el az unkaöccsétől, bár az legalább vállalta a tettükért a felelősséget és a büntetést. Thor-ra pillantott, aki úgyszintén dühös volt. A büntetés nem marad el, ez nem volt kétséges. És Thorhalla-t ismerve nem biztos, hogy Thor-ra fogja hagyni a saját két emberének büntetését. Az Asgardi végül Vutha felé fordult.
< - Tökéletes embere voltál és talán vagy még mindig Loki-nak – mondta a férfi megvetően. – Csapat vagytok, a csapattagjai nem hibáztatja a másikat, nem mutogatnak ujjal egy másikra, hanem közösen vállalják a tetteiket... csak az irhádat mentenéd kölyök. Asgard város romokban, a mi királyságunk központja romokban, több száz halott mindenfelé, ezrek sérültek, a sötét elfek kis híján elbuktak... igen, igazat mond. >
Ezzel Hela felé fordult, amikor az beszélni kezdett. Békét?! Ezzel valami nagyon nem stimmelt, miért akart volna az a nő békét ebben a percben? Hiszen győzhetett volna könnyedén, most könnyen elintézhetett volna mindenkit, de végül kibújt a szög a zsákból, nem romokon akart uralkodni. Ebben mindkét leány más volt, mint az apja, mind élő és virágzó birodalmat akar elfoglalni. Fenrir már nekiugrott volna a húgának, de szerencsére vissza tudták fogni a herceget. Undorodva pillantott a nőre és megcsóválta a fejét. Majd a végén a talajra nézett, szóval tudnia kell mindenkinek, hogy kik okozták ezt az egészet. Nem mozdult, hogy segítsen az unokaöccsének ebben a pillanatban, először az idősebbik, majd a fiatalabbik, hol rontották el a szüleik? Nem tudta megmondani, végül bólintott Thor szavaira, hogy induljanak, jobb dolguk is volt, mintsem a Holtak úrnőjét hallgassák és az uralkodó után indult.
Balder biccentett a fivérének, amikor az nyugalomra intette, nem nagyon tudott amúgy sem mást tenni. Dühös volt a trióra, vagyis leginkább arra a két személyre, akik magukat próbálták tisztázni, Björnulf nem szólt, ő úgyis vállalta volna a büntetést, de a démon, ahogyan másra kente volna a dolgot, nem csoda, hogy Loki emberei ott tartanak, ahol... Hela végül beszélni kezdett, fél füllel hallgatta csak Leif magyarázatát, Hela-é jobban lekötötte. Az pedig továbbra sem segített a hangulatán, amit a nő mondott. Békét? Mert nem akar egy sivár birodalmat magának? Nyomorult szajha! Mélységesen megértette Fenrir hozzáállását, és áldotta az isteneket, hogy legalább Thorhalla nincs itt, mert akkor a békét is elfeledhették volna, akkor a két testvér megtámadta volna a harmadikat. Azt akarta, hogy megtudja teljes Asgard, hogy kik tették ezt az egészet. Amikor Thor megfordult a férfi is így tett és elindult kifelé, ám még visszafordult.
< - Tévedsz úrnő – mondta Balder. – Soha sem lesz Niffelheim-en és Helheim-en kívül több világod... >
Ezzel egy utolsó pillantást vetett Hela-ra és Donar-ra, majd a fivére mellé lépett és az oldalán haladt kifelé.

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#63 2010-02-17 16:26:13

Henry White
8. szint - 18 kredit
Regisztrált: 2009-06-29
Üzenetek: 727
E-mail PM

Re: Helheim

Egyre nehezebb tartani magam és Atlát is, de muszáj hogy kibírjam. Több százan haltak meg a hibámból, mert nem jutott előbb eszembe az az átkozott szelence. Meglepetten bámulok Helára, miért akarna békét, most legyűrhette volna az összes világot. Ennek ellenére békét akar, mert nem akar egy elpusztult romos birodalmat. Leif szánakozva elfordul tőlem, keserűen elmosolyodok. Ha Thor betartja Hela követelését akkor mindenki tudni fogja hogy az én kezem is benne volt a pusztításban, abban pedig nem lesz köszönet. Elhagytam Lokit évekkel ezelőtt, Einar tanácsadója lettem és mégis szégyent hoztam mind magamra mind a családomra és Einarra. Mindezt azért mert belestem Loki csapdájába. Szánalmas vagyok. Még sem változtam annyit mint gondoltam.
Fáradtan és bicegve indulok a távozók után, egyedül.

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#64 2010-02-17 21:55:28

Vutha
2. szint - 6 kredit
Regisztrált: 2009-07-18
Üzenetek: 177
PM

Re: Helheim

Hallgatom, hogy mindenki minket vádol, s aztán Leif szavaira képtelen vagyok nem reagálni.
< - Voltam Leif... Amikor még Herceg és Hadvezér is voltam, mikor még rettegték a nevem Asgardon, ahogy a démon csapatét is, kik nem ismertek kegyelmet, vagy irgalmat, csak tették azt, amit Loki parancsolt... Azóta viszont igen sok minden megváltozott, de ha ezt akarod hallani Leif, akkor bűnös vagyok, és hazudok, mert Nem Asgardnak születtem. És a csapat? Az utolsó csapat amiért felelősséget vállaltam, az meghalt Thoristák fegyverei által, miközben Lokisták végig nézték és nem tettek semmit. Azóta maximum néhány idegennel össze lettem kényszerítve és az nem mondható csapatnak, így bocsáss meg, hogy nem lobog egyikünkben se csapat szellem... - > ezután Helara néztem, de felé egy szót se szólok, csak felállok és Laaksonen mellett haladva megindulok a távozók után.
< - Nem buktál el... te biztosan nem... Itt aki hibázott, az én voltam, vissza kellett volna tartanom a törpöt... bár ez már mindegy... a „jó híremnek” ez már nem fog ártani semmit se - >

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#65 2010-02-18 00:11:52

Morsus
Adminisztrátor
Regisztrált: 2007-01-09
Üzenetek: 7453
E-mail PM

Re: Helheim

Thor továbbra sem beszélt és a csapatnak nehéz volt követni a tempóját. Nem szólalt és nem nézett senkire még Thenát se engedte, hogy a közelébe érjen. Vutha szavai közepén Thor egyetlen ütéssel csapta meg,d e úgy, hogy az asgardi a legközelebbi ében sziklának csapódót, amin, át is repült azonnal majd a sziklafal fogta fel a repülésben. Az ütés semmi eddigi csapáshoz nem hasonlítható volt. Érzi, hogy ez bármikor megölhette volna. Egyszerűen eltöri a nyakát vagy a koponyáját, de Thor nem tette meg.
< - Hallgass! Nincs jogod szólni! Nincs jogod a léthez sem! Átkozott légy minden ocsmány hazug szóért és undorító önsajnálatodért! >
Üvölti a király majd megáll és nagy levegőket vesz. Pár pillanatig még nézi a férfit, szemében dühvel, sajnálattal és megvetéssel, de végül megfordul és tovább indul Bifrost felé. Thens és Fenrir lehajtott fejjel követika királyt fel sem segítve Vuthát.

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#66 2010-02-18 01:43:48

Thorhalla
Moderátor
Regisztrált: 2009-02-05
Üzenetek: 7438
E-mail PM

Re: Helheim

Thor olyan gyorsan haladt, hogy Leif is alig tudta a lépést tartani vele, Vutha pedig csak beszélt és beszélt. A férfi megcsóválta a fejét, de egyelőre nem szólt semmit sem. Thorhalla ne fogja ennyiben hagyni, sőt örömét fogja lelni abban, hogy megkínozza a féldémont. Már csak azért is, mert ahogyan vele beszélt, hiszen Leif a harmadik számú embere volt a nőnek Amora és Skurge után. Ez a kis démon meg, amilyen hangsúlyt, mert megütni mindenkivel szemben. Mintha körülötte forgott volna a világ, és nem csak egy kis talpnyaló lett volna, valaki, aki egyáltalán Thor kegyelméből lehetett ezen a földön. Egy kis senki volt és úgy sajnáltatta magát, mintha valamilyen uralkodó lett volna, elnézést, azoktól, Leif ilyet soha sem hallott korábban. Azonban Vutha nem tudta befejezni, amit akart, mert Thor hallgattatta el egy hatalmas ütéssel, majd osztotta ki teljesen jogosan. A férfi egyetértett vele, majd ahogyan a király után haladt még egy pillanatra hátranézett a földön fekvő démonra.
< - Úgy tűnik kölyök a mágiáddal és rangoddal együtt az eszedet is elvesztetted! – mondta Leif csalódottan.
Ő sem vette a fáradtságot, hogy felsegítse a „társát”, csak haladt tovább Thena és Fenrir mögött Helheim kapuja irányába, hogy utána a Bifrosttal hazatérhessenek.

Balder nem tudta beérni a bátyját és amilyen dühös volt a férfi, a Napisten jobbnak látta, ha néhány lépéssel lemarad mögötte és csak ott baktatott tovább. Ő maga már nem törődött a démonnal, majd a „Lokisták” elintézik egymás között, hiszen Vutha úgyis oda tartozott és nem pedig Thor alá, de a saját vezetőjük nem volt jelen és úgy tűnt, hogy a fivérét bántja annak a féregnek a hazug szavai, mert támadni készült. Balder hátrébb lépett el Thor útjából, amikor az megtámadta a gyíkot és megütötte. Csak figyelte annak a „repülését” majd a végső becsapódást, elcsodálkozott, hogy még élt a démon. Leif még tett egy megjegyzést, de Balder nem szólt arra sem, amit a fivére mondott a démonnak, csak ő is lehajtotta a fejét és indult tovább, hogy végre maguk mögött hagyhassák ezen földeket, és ő sem törődött ettől kezdve semmit sem Vutha-val.

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#67 2010-02-18 19:40:49

Henry White
8. szint - 18 kredit
Regisztrált: 2009-06-29
Üzenetek: 727
E-mail PM

Re: Helheim

Thor lendületesen indul el, szinte senki nem tudja tartani vele a lépést. Lehet nem is akarnak most mellé kerülni, amilyen dühös nem számíthatok könnyű bánásmódra. De meg is érdemlem....
Vutha megtorpan és beszélni kezd, a szavai csak mentségnek tűnnek számomra. El halad mellettem közben arról beszél hogy csak ő a hibás.
<-Tévedsz Vutha, mindhárman hibáztunk és vállalnunk kell érte a felelősséget...>
Thor megüti Vuthát, aki neki csapódik az egyik sziklának s áttörve azt áll meg. Megtorpanok bevallom már azt hittem hogy Thor egyetlen ütéssel megölte. Túlélte valahogy, oda megyek hozzá és megpróbálom felsegíteni és a Bitfrost felé támogatni.

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#68 2010-02-18 21:28:00

Morsus
Adminisztrátor
Regisztrált: 2007-01-09
Üzenetek: 7453
E-mail PM

Re: Helheim

A szivárvány hínál Thor megáll bevárva a többieket továbbra is ellép mások közeledésétől és nem hajlandó a szemükbe nézni. Fenrir értetlenül néz és csendesen szól a többiekhez.
< - Hela nem mondott igazat. Mit számít neki a rom vagy a királyság? >
< - Miről beszélsz? > - kérdi Thena
< - Ez csapda volt. A nővérem nem békét adott hanem kínzást. A király most látja sajátjai elbuknak és magukat támadják pusztán irigy vágyból. Egy év. Egy év alatt a birodalmak szét fognak esni látva mi történt ma. Ez volt Hela terve. Ezért kell mindenkinek tudnia, hogy bizonytalanok és gyengék legyenek. >
Thenát meglepik a szavak és elgondolkodva hallgat Fenrir szemeiben olyan düh jelenik meg, mint királyáéban.

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#69 2010-02-18 22:47:57

Thorhalla
Moderátor
Regisztrált: 2009-02-05
Üzenetek: 7438
E-mail PM

Re: Helheim

Leif csak az unokaöccsére pillantott, amikor az elment a sárkánynak segíteni. Végül megérkeztek a Bifrost-hoz, ahol Thor bevárt mindenkit és miközben Fenrir kezdett beszélni, a férfi kérdőn pillantott a farkasok hercegére, majd elmosolyodott, amikor az befejezte a beszédet. Tény, hogy igaza volt, hogy Hela ezért tette, de abban biztos volt, hogy meg fogják oldani és nem fognak beleroppanni.
< - Nos, akkor én már most bártan ki merem jelenteni, hogy nálunk ezzel nem ért el semmit sem, sőt csak jobban megerősített minket. Nem ismered még a legifjabb húgodat Fenrir herceg – szólalt meg Leif komolyan. – Ő ugyanis lehetséges, hogy sokban olyan, mint Hela – akinek jelenleg csak az mentette meg az életét, hogy Thorhalla nem volt itt, mert kitekerte volna a nyakát –, meg az atyátok, de egy valami teljesen biztos, hogy nem fogja hagyni, hogy a birodalma szétessen. Nem fogja hagyni, hogy Asgard elessen és az embereink magukba zuhanjanak. Ez a világa, és mindenki tudja, hogy az életét is adná érte, hiszen felajánlotta a lelkét Hela-nak egy évvel ezelőtt, amikor feltámasztotta Thor-t és Loki-t. Ennyi erőt még nem láttam senkiben sem, nem fogja hagyni és ismerem annyira, hogy Thorson hercegen keresztül a másik birodalomban sem. Nektek uralkodóknak kell erősnek maradnotok, ezt kell látnia a népeiteknek, hogy ti nem adjátok fel és nem rogytok össze és akkor ők is kitartanak. Ti vagytok azok, akik erőt adtok nekünk, ezt tartsátok észben az elkövetkező időkben és akkor győzni fogunk. >
Ezzel körbenézett a többieken, majd ha Thor engedélyt ad, akkor fellépett a Bifrost-ra és elindult rajta Asgard irányába.

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#70 2010-02-19 00:20:21

Vutha
2. szint - 6 kredit
Regisztrált: 2009-07-18
Üzenetek: 177
PM

Re: Helheim

Thor előre rohan, s nem is figyelek rá, aminek az eredménye, egy nem várt pofon, aminek hála nyekkenek a falon egy sziklán való átzúgás után. Nem halok bele, csak a sebeim hosszú listájára kerülhet néhány, de már fel se nyüszítek. Laaksonen felsegít, s támogat, miközben beérjük a többieket, hol hallgatom a nagy szavakat. Egy kis idő elteltével Leifre nézek.
< - Szép gondolat menet, s ha másképp nem megy, mint Herceg közbe szolnék. Ha megtudják, hogy Thorson herceg Diplomatája és hajdani tanára okozták ezt, akkor nem fognak kételkedni Thorhallában és Einarban, hogy azokban bíznak, akik majdnem Asgard vesztét okozták? Bocs Laaksonen. - > ezzel az Asgradit Leif felé taszítom. < - A csapat Vanaheimben ketté vált. A rokonod és a két lábon járó szesz készlet visszaindultak. Csak én mentem a Vánokkal, majd a ládikóért, így az egész az én hibám lesz egyedül. Hogy tetszik az, ha hazudok? Mert ezt mind tudjátok, hogy nem igaz, amit most mondtam és csak egy hazugság. De mindegy is. Fenrir hercegnek és Leifnek igaza van. Egyik uralkodón és közvetlen környezetében lévőkben nem kételkedhetnek. Engem mindenki gyűlöl egy maroknyi személyt leszámítva, s Lokihoz köti a nevem mindenki. Tartom ezért én a hátam egyedül, s nincs csapat Leif, csak az, hogy Laaksonent megfékezd, hogy őrültséget tegyen. Elég ha én teszem azt önként, Asgardért teszem, mert Thorhalla az úrnőm és neki sokat jelent eme föld. - > ezzel Thorra nézek, de ha bárki más nekem ront, akkor se mozdulok meg, s nem is védekezek.

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#71 2010-02-19 02:53:48

Björnulf
1. szint - 4 kredit
Regisztrált: 2009-07-17
Üzenetek: 53
E-mail PM

Re: Helheim

Normál esetben a törpék életük majd’ minden percét szitkozódással töltik. Rengeteg legenda kering az első szavakról, amit a kis törpifjoncok kiejtenek a szájukon. De, legyenek Nidavellir, Asgard vagy akár Midgard lakói, az értelemmel megáldott lények tudják, mikor kell, nemes egyszerűséggel befogni a pofájukat, legyen az bármennyire híresen nagy. Björnulf is tisztában volt ezzel. Legyen a legtöbb Asgardi tanítómestere, ezer és ezer csata hőse, Odin, Loki, Thorhalla és immáron Thor harcosa, vannak helyzetek, amikor még ő is csendben marad, és vállalja, amit vállalnia kell. Tudja, hogy az ő hibája a katasztrófa, még akkor is, ha nem látott más lehetőséget a helyzet megoldására.
Hela mondataira csak a fogát csikorgatta, de már a Holtak Úrnőjét se merte volna pocskondiázni, még akkor sem, ha nem Asgard pusztulásának felelőssége nyomja a vállát. Érezte a szavakban lévő mérget, és érezte, ahogyan a mellkasában gyűlik a düh és a harag. Ami csak nőttön-nőtt Vutha mentegetőző szavai hallatán. Először csak szánalmasnak tartotta, hogy minden áron őt akarja felelősnek tenni a történtek miatt, még akkor is, ha zokszó nélkül viselte volna a büntetését. Utána zavarónak az önsajnálatát. Majd felháborítónak, ahogyan mindenkivel és mindenkiről beszélt.
Végül a forró, keserű érzés a tüdejéből a szájába vándorol, és miután a sárkány még Thor ütése után is ontja magából a vádló szavakat, üvöltés formájában kel ki belőle. Ekkor lendíti meg Gormarstridet és, ha Vutha nem ellenkezik, illetve valaki nem állítja meg, a mellkasába csap vele, átvágva húson, törve bordákat, tépve tüdőt.
A törpe hátralöki a féldémont, benne hagyva a fejszét. Fölé áll, és arcán ritkán látott izzó haraggal, halkan, nyugodtan szólal meg.
<- Szánalmas vagy, féreg – mondja a megszokott dialektusa nélkül. – Elviselem, hogy sértegetsz, azt is elviselem, hogy az egész esetet az én kopjámra rovod fel. De nem viselem el, hogy minden ittlévő hátán csinálj magadból önjelölt hőst. Nekem nincs mentségem, amit tettem, vállalom is a felelősséget. De neked… neked semmid nincs, még okod sem. Senki vagy, és nagyobb áruló, mint én. Elárultál mindent, ami egy Asgardinak szent. Nem tudod, mi a becsület, a büszkeség, a tisztelet. Talán idelent megtalálod.>
Ezzel a mondattal kihúzza a baltát a sebből, hagyva Vuthát saját vérébe fulladni. Komoran Thor elé áll.
<- Megöltem, de nem volt jogom hozzá – mondja még mindig komolyan. - A harcosok szokása értelmében átszáll rám tetteinek súlya. Vállalom az ő büntetését is.>

Utoljára szerkesztette Björnulf (2010-02-19 03:09:49)

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#72 2010-02-20 15:09:03

Henry White
8. szint - 18 kredit
Regisztrált: 2009-06-29
Üzenetek: 727
E-mail PM

Re: Helheim

Hallgatagon támogatom Vuthát, Thor és a többiek után. Leif szavaira csak bólintok egyet. Igaza van Halla és Einar nem fogják hagyni hogy a birodalmuk összeomoljon három szerencsétlen ténykedései miatt. Szánakozva pillantok Vuthára. Egyszerűen nem értem hogy nem fogja föl hogy itt már hiába is mond bármit, semmi sem menthet fel minket a tetteink alól. Björnulf be is pöccen a szavaira és a fegyverét lendíti. Előrelépek és megpróbálom arrébb lökni Vuthát a csapás elől.
<-Elég legyen már ebből! Vutha halála semmit nem old meg, a pusztítást semmi sem tudja visszafordítani! Legyen bennetek annyi tartás hogy felelősséget vállaltok. Mindhárman ott voltunk, mindhárman hibásak vagyunk.->
Kiálltok dühösen rájuk majd ott hagyom őket, ha akarják négyeljék fel egymást ezek után.

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#73 2010-02-20 20:40:58

Morsus
Adminisztrátor
Regisztrált: 2007-01-09
Üzenetek: 7453
E-mail PM

Re: Helheim

Laaksonent Fenrir ragadja meg így Björnulf sikeresen vágja meg Vuthát, aki a szavai után meghal. Laak bármennyire próbál elmozdulni Fenrir nem engedi.
< - Így kellett lennie. Ez a legkegyelmesebb halál, amit kaphatott szavai és tettei után. >
< - Így van. >
Mondja Thor és a keze a szivárványhídra csap, ami egy pillanatra színeiben kezd össze és vissza pompázni.
< - Ezért lesztek száműzve Asgardról. Nem térhettek vissza. Ha Asgardi meglát gyilkosnak és bűnösnek fog tekinteni így halál fiai vagytok ezeken a földeken. Távozzatok! >
Parancsolja Thor és ha a két férfi nem indul meg a hídon akkor Fenrir löki őket fel rá. Sétájuk után New Yorkban találják magukat. /ők döntik el hol, de jöhetnek a 7. sugárútra is. Laak farkasa midgardiként kutyának néz ki. Érthető módon a földön is álcázniuk kell magukat hisz Asgardiak fognak rájuk vadászni bosszúból./
Mikor a páros távozott Thor ismét a hídra űt és ezzel elintézte, hogy az Asgardra vezesse őket. Így indul meg előre. Fenrir és Thena is megy vele.

Mikor mind elmentek ében füst kezd lebegni mindenhol és Vutha sárkányi formájában emelkedik ki a porhüvelyéből vele szemben pedig Hela áll.
< - Elvették az erőd, kiirtották a néped, ellopták a koronád, megaláztak és társaid öltek meg. Nem érdemelted ezt a sorsod, de én ajánlhatok újat neked. >
Mosolyodik el a Halál.

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#74 2010-02-20 21:01:10

Thorhalla
Moderátor
Regisztrált: 2009-02-05
Üzenetek: 7438
E-mail PM

Re: Helheim

Leif már nem szólt semmit sem, csak nyúlt volna az unokaöccse után, de Fenrir megelőzte, Björnulf pedig már ment és támadott is. Örült, hogy nem neki kellett az ostoba kölyköt kivégeznie, mert már készen állt arra, hogy íjjal lője át a férfi torkát. De nem volt rá szükség. Figyelte, ahogyan ismét száműzik Laaksonen-t, de nem szólt bele, mert tudta, hogy mikor van itt az ideje a beszédnek és a tetteknek, ezt nem lehetett megmásítani. Ahogyan a törp és az asgardi távozott Thor újra meghívta a Bifrostot.
< - Mindkettő... – mondta csendesen. – Mindkét unokaöcsém... >
Még egy utolsó pillantást vetett a halott féldémonra, majd fellépett a hídra, hogy elinduljon rajta a többiek után. Odahaza igen sok munkájuk lesz, mire rendbe szedik a birodalmaikat.

Balder Vutha szavai után már emelte volna a kardját, hogy lecsapja a féldémon fejét, de az oldalán nem volt a fegyvere, hiszen a sötét elfeknél eltörött. Laaksonen próbálta megakadályozni a törpöt, és védeni a társát, de esélye sem volt erre. A törp nagy harcos volt, míg a fiatal asgardi csatában nem igazán vett részt.
< - Örülhet a kegyes halálnak, mástól nem kapott volna ilyen gyors véget – mondta még a napisten. >
Egyetértve Fenrir-rel. Figyelte, ahogyan a két száműzött távozik, nem lesz könnyű sorsuk, igen sokan fognak utánuk menni, hogy ezen katasztrófát behajtsák kettőjükön. Előre nézett és csak egy pillantást vetett Leif-re, amikor az az orra alatt motyogott valamit, majd csatlakozott Balder az elől haladó Thor-hoz, Thena-hoz és Fenrir-hez legelöl és fáradtan indult meg a Bifroston ő is hazafelé.

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#75 2010-02-21 16:34:05

Henry White
8. szint - 18 kredit
Regisztrált: 2009-06-29
Üzenetek: 727
E-mail PM

Re: Helheim

Mielőtt bármit is tehetnék Fenrir szorosan lefog. Így tehetetlenül nézem végig ahogy a törp levágja Vuthát. Nem próbálom kiszabadítani magam, úgy sem tudnám. Vége az egésznek, lerázom magamról Fenrir kezét és elindulok Bifrost felé. Fellépek rá, Thornak igaza van itt nem várna rám más csak bosszúra éhes asgardiak. Nem mintha Midgardra nem tudnának követni. Még egyszer utoljára visszafordulok majd lendületesen végig sétálok Bifroston. Még nincs vége, visszafogok térni Asgardra és tisztázom a nevem egyszer és mindenkorra.

//Folytatás:Föld-New York-7. Sugárút//

#76 2010-02-21 20:38:03

Vutha
2. szint - 6 kredit
Regisztrált: 2009-07-18
Üzenetek: 177
PM

Re: Helheim

Szemem sarkából pillantok a törpre, aki most se bír nyugton maradni, de nem ellenkezek, csak hagyom, hogy megöljön, de még megszólalok talán utoljára.
< - Remélem... valaki neked is megadja eme kegyelmet törp... - > szavaim után minden elsötétül a számomra...

Nem tudom mennyi idő is telik el, hogy a többiek távoztak, de nem is érdekel. Újra elém tárul a világ, az a világ, hol életem vették el, s ott áll Hela. Hallgatom a szavait, miközben tekintetem a test felé fordítom, mely csak a mágia miatt néz ki Asgardinak.
< - Egy lehetőséget kapok a bosszúra? - > Nézésem kérdővé válik egy pillanatra, majd elfordítom a tekintetem a testem felé. < - Cserébe szolgáljalak Hela úrnő, igaz? Bár ez így is úgy is meg lesz, ha érdekel, ha nem az új sors, hála a törpének - > vicsor ül a képemre miközben felemelem a fejem.
< - Holtan állok bosszút a halott fajomért... - > Helare pillantok le, majd egyszerűen fejet hajtok előtte, s lehunyom a szemeimet. < - ...asgardon. Csak mond, mit kívánsz érte cserébe Hela Úrnőm - >

Utoljára szerkesztette Vutha (2010-02-21 20:38:23)

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#77 2010-02-21 20:58:50

Morsus
Adminisztrátor
Regisztrált: 2007-01-09
Üzenetek: 7453
E-mail PM

Re: Helheim

Hela mosolya szerény és visszafogott mikor a sárkány felé fordul.
< - Többé senki se parancsol neked csak az én szavam hallod majd. Ha elbuksz hozzám kerülsz. Sereget adok,a mi majd elsöpri Asgardot. Bármit megkaphatsz, amire csak vágysz. Egyetlen dolgot kérek tőled: hűséget. Ha ez neked túl sok örök kínokba taszítalak és hidd el idővel te is megtörve állsz az oldalunkra. Ám ennél többre becsüllek sárkány herceg. Eleget kínlódtál már. Most győzelmet és erőt érdemelsz. Mikor a háború elkezdődik minden meghódított földdel erősebb leszel. Minden diadalod bővíti a sereged. Öld meg az ellenségeid és holtukban lábaidnál fognak heverni, mint szolgálóid. Nos mi a döntésed? >
Kérdi a nő békésen.

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#78 2010-02-22 01:42:29

Vutha
2. szint - 6 kredit
Regisztrált: 2009-07-18
Üzenetek: 177
PM

Re: Helheim

Nézem a viselkedését a leendő úrnőmnek, ahogy a szavait hallgatom. Le se tagadhatná, hogy Loki lánya. Sokat ígér, s szinte biztosra veszem, hogy, ha csak egyet teljesít az is csoda lesz. De abban igazat mond, hogy vagy önként leszek a kutyája... sárkánya, vagy gondoskodik róla, hogy az legyek.
< - Hűség? - > kérdem csendesen, miközben kinyitom a szemeim, s felnézek rá a fejem felemelése nélkül. < - És cserébe bármit megkaphatok? - > Hela szemébe nézek, s egy kicsit hallgatok, majd tekintetem a föld felé irányítom. < - Rendben. Önként hajtok előtted fejet, s fogadok hűséget Hela úrnőm. - > Könnyen mentem bele látszólag, s nincs visszaút, amit nagyon jól tudok, de most lehetőségem lehet bizonyítani, hogy nem csak egy korcs vagyok, hanem egy hadvezér is, aki képes még egy sereget győzelemre vezetni. A mancsaimra pillantok, s sóhajtok. Mikor Thor száműzött elvesztettem a mágiám teljesen. Most ha vissza is tér hirtelen, akkor se kevés időbe fog telni, hogy újra használhassam rendesen, s biztosan, ráadásul a sereggel is meg kell ismerkednem, tudnom kell, hogy mire képesek, ha csak nem a régi seregem kapom meg alap csapatnak. Furcsa, hogy a történelem tényleg ismétli önmagát, hiszen mikor Asgard földjeire léptem és Lokival szövetkeztem, akkor is Asgard elfoglalása volt a célom.

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#79 2010-03-01 20:41:06

Morsus
Adminisztrátor
Regisztrált: 2007-01-09
Üzenetek: 7453
E-mail PM

Re: Helheim

Hela mosolyogva fogadja a sárkányt és elindul vissza a holt királyságába az állandó kíséretével Donarral és persze Vuthával.
< - Jöjj. ERgy évünk van új királyságunk meghódítására. Mindent meg kell még tervezni. Itt az ideje, hogy megismerd Thordint is. Újdonsült társadat a hatalomért folytatott örök háborúban. Sok a dolgunk és a halhatatlanság kevés időt ad. >
Mondja holt nyelvén a királynő és a csapat eltűnik a birodalom "szívében".

Folytatás következik

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#80 2010-06-02 21:48:59

Morsus
Adminisztrátor
Regisztrált: 2007-01-09
Üzenetek: 7453
E-mail PM

Re: Helheim

A sötétség mámorából kellemetlen vörös fények ébresztik a nőt. Egy sziklában vannak a vastag láncok, amiket a lábát és kezét megbéklyózó ében bilincsek pihennek. A levegőt a kén kellemetlen szaga telíti meg és csak a pokoltűz lángjai hoznak fényt a sötétes barlangba, ahol Halla van. Fegyvereit elvették varázslatai nem hatnak és csak ruháinak szaggatott és égett részei fedik testét. A halk léptetekkel érkezik meg Hela, befordulva arcán mosoly jelenik meg miközben a mutatóujján Halla koronáját pörgeti.
< - Nem értettelek soha. Minden tetted ellent mond egymásnak. Káoszistennőjének nevezed magad, de csak rendet akarsz. Mágusnak véled magad mégis karddal vívsz. Uralkodónak hiszed magad, de egyedül mész csatába. Azt mondod gyűlölőd apánkat mégis minden lépéseddel azt teszed, amit elvárna tőled... >
Mondja a nő és Thorhalla szemeibe néz.
< - Sok idő kellett, de már megértettem. Senki se látta rólad azt, amit én. Mindenki másnak látott téged. Mikor az utolsó klónok elhunytak Loki ismét egy lett. Itt. Nálam. Bár nem teljes, de így már láttam a képet. Egy közös van bennettek: a hazugságok. Loki és Thor háborúznak a lelkedért születésed óta. Tényleg az a vágás tett ezzé a nővé téged? Egyetlen hasítás a karddal. Az az egyetlen mozdulat az okod erre? >
Majd a koronára néz.
< - Igen s nem. Az nap nem ölted meg Einart, de ezt már magad is tudod. Loki tette. Átvéve feletted a hatalmat mivel te nem voltál rá képes. Sose tudtad volna megtenni. Ez tört téged össze, hogy ezt a lépesedet se a lelked se az eszed nem tudta elfogadni. Azóta magyarázod magadnak, hogy senki élete nem számít neked. Senkié. >
Közelebb hajol a nő és a hercegnő szemeibe néz.
< - De ez nem igaz ugye? Mikor belenéztem Loki ba már értettem. Gondolj bele mi volt a célja atyánknak? Sokszorozni magát, hogy mindenhol ott legyen. Ősi istenek erejét akarta. Magvakat hintett el midgardon... - a nő Halla lábai elé dobja a koronát, hogy a szarvak felé nézzenek - És Asgardon. >
majd Halla az arany tükröződésében látja Einar kivégzését, ahogy Loki varázslatával rákényszerül, látja a bukást, ahogy Loki ismét átveszi az uralmat. Látja a tükörképét, ami lassan mosolyogni kezd és a vonások Lokiévá válnak.

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#81 2010-06-02 22:55:54

Thorhalla
Moderátor
Regisztrált: 2009-02-05
Üzenetek: 7438
E-mail PM

Re: Helheim

//Előzmény: Svartalfheim//

Vörös fényeket láttam a szemem előtt táncolni, lassan nyitottam ki őket... felköhögtem a maró levegőtől, tehát még éltem. Nagyon is. Próbáltam mozdulni, ez sikerült, de láncok csörgését hallottam és hamarosan meg is éreztem a bilincsek nehezét a kezeimen és a lábiamon. Elfintorodtam, körbenéztem a helységben egy barlangban voltam. Felkeltem a földről, és elsuttogtam néhány szót, semmi sem történt, az átokba! Semmi sem volt nálam, varázsolni sem voltam képes, végül is mi mást vártam ebben a helyzetben? Semmi egyebet, pontosan ezt. árnyak közeledtek, arra kaptam a fejemet és megláttam drága nővérkémet. Dühösen néztem rá, miközben a koronámat pörgette. Felkacagtam a szavai után, hogy rendet teszek? A tetteim miatt van éppen káosz Midgardon is, lehetséges, hogy atyám klónjaitól megszabadítottam azokat a férgeket, de az csak bosszú. Kiprovokáltam, hogy rám támadjanak és ezáltal háború legyen Asgard és New Jersey között. És semmi, egyszerűen nem volt igaza a nővéremnek.
< - Soha sem tartottam mágusnak magam, pontosan tudod, hogy számomra is idegen még az a hatalom, amit birtoklok. Hiszen nem is olyan régen, alig két éve jártam itt, amikor csak tűzmágiát ismertem még... Nem teszek rendet, éppen háborúkat robbantok ki szabadidőmben – vicsorogtam. – Nem teszem azt! Nem teszek semmit úgy, ahogyan az a féreg akarná! – csattantam fel dühösen, Hela felé léptem, de a láncok megakadályoztak ebben. >
Dühösen néztem a szemébe, amikor folytatta a beszédet, mindenki másnak látott? Nem igazán értettem, hogy mire akart kilyukadni mindezzel, igen tények, hogy háborúztak értem, amióta csak élek, de a miért soha sem volt világos. Asgardra az az ostobaság, amit tudtam, ennyire még Thor sem lehetett lovagias, de igen az volt, az átokba!
< - Nem – vicsorogtam a kérdés után. – Minden, amit velem műveltek! Hogy a születésem óta terelgettek, mint valami juhot, vagy barmot. Minden lépésük közösen tette ezt velem! >
Figyeltem, ahogyan a koronát nézte a kezeim ökölbe szorultak, miközben tovább beszélt, legszívesebben lekevertem volna neki egy hatalmasat, ahogyan arról beszélt, amit nemrég tudtam meg. igen nem tudtam megtenni, de azóta képes lennék. Azóta menekültem, talán, nem! Már előtte is tettem, az csak a végső pont volt, hogy mindenkit ellökjek magamtól. Addigra már régen nem volt mellettem senki sem. Rávicsorogtam, ketten számítottak... ismét beleesetem a saját hibámba, amit azt hittem, hogy kinevelt belőlem. Ketten, ketten számítottak ismét, akikért az életemet is odaadtam volna, Einar és Morsus, csak ők... merő gyűlölettel néztem a nővéremre, de nem válaszoltam a kérdésére. Megvetően fordultam el tőle, amikor folytatta a beszédet, majd mégis visszanéztem. Mindenhol ott akart lenni, ezt tudtam a halhatatlanságot kereste, meg akart tőled szabadulni drága nővérem, mert rettegett tőled... lepillantottam...
Éreztem, ahogyan elsápadok, amikor a koronára néztem. Ahogyan megöltem Einar-t, amit nem is olyan régen láttam újra, ezúttal úgy, ahogyan megtörtént. Majd a sápadt tekintetemen gúnyos mosoly jelent meg. És nem én néztem vissza magamra... megdermedtem. Nem! Ez nem igaz! Rettegve néztem a tükörképemet, ahogyan atyám képét vette fel.
< - Nem ez nem igaz! – sikoltottam fel. – Nem lehet! Erre nem képes... fejezd be az olcsó trükkjeidet Hela! – kiáltottam rá. >
Majd ekkor értettem meg... Volla jóslata a Ragnarökről, amikor minden gyermeke és vére az oldalán harcol majd az istenek ellen... akarata ellenére. Hogyan képes minden gyermekét, és teremtményét erre rávenni? Úgy, hogy mi magunk is ő vagyunk valamilyen szinten... nem ez nem lehet! Felnéztem a koronámról.
< - Mikor és hogyan? – kérdeztem rettegve, miközben a nővérem, vagy inkább már atyám szemébe néztem bele? >

Aktív mágia: -
Passziv mágia: -

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#82 2010-06-02 23:50:12

Morsus
Adminisztrátor
Regisztrált: 2007-01-09
Üzenetek: 7453
E-mail PM

Re: Helheim

Hela legyint.
< - Oh könyörgöm... mindenki terelnek és mindenki befolyásolna csak te nyafogsz miatta! - üvölti a nő - Mint egy puhány, gyenge kis... hehe... hehehehe. >
Hela kacarászni kezd éles hangján és a szeme sarkán egy könnycsepp folyik le az állás onnan pedig a földre. Mintha a szavak fájnának neki és az arca kényszeres kényelmetlen vigyorban ragad.
< - Hehhhh... utoljára apámtól hallottam ezeket a szavakat. >
Mondja a férfi és a fekete ruhák leszakadnak róla, hogy felfedjék valós külsejét.

< - Túlértékeled magad gyermekem. Nem kellett téged semmire sem kényszerítenem. Magad választottad gyűlölt fivérem fiát uradnak és magad jöttél el hozzám. Te végeztél a halandóval, mi is volt a neve? Ah! Halloween. Annyira elvakított az önsajnálatod, hogy semmit sem vettél észre. Pedig te vagy a legértelmesebb, kár. Tudod a húgod harcolt minden erejével. Mikor ide kerültem várta a bosszúját. Mindenért megakart fizetni, nem tudta, nem is tudhatta, hogy minden sarjamban elrejtetem elég hatalmat, hogy ha kell uraljam őket. Helyet cseréltünk. Igen, évek óta szenved abban a kínzásban, amit nekem szánt. Én járom a világot a bőrében és rombolom azt, amit felépített. Rettegtem, hogy rájössz, hisz a sarjak közül te voltál a legbölcsebb, de annyira elvakítottad magad, hogy nem láttál át az egyértelműn. A hazugság rólam és a lányommal való kapcsolatomról... sose fogom elhinni, hogy tényleg igaznak vélted. >
Majd Loki felveszi az aranykoronát és büszkén a fejére helyezi. Az, az ő fején kissé átalakul, ahogy a külseje is a férfinak.

< - Tényleg meglepő. Minden vérem gyűlölt, de csak te követted utamat. Téged alig kellett befolyásolnom. Még a benned lévő átkot is csak kétszer használtam. Ez a szomorú tény, hogy magadtól tetted ezt. Megvallom sose értettem a "káoszisten" elnevezést. Mindig úgy véltem, hogy a harcosaim kezdték, mert a "megvezetés" istene olyan kicsinyesnek hangzott nekik, de lám mekkora hatalom van a megvezetésben. Alkut ajánlok mágikus paktumot mivel szavadban én nem bízom és te se az enyémben. Bármire fellelek ha te válaszolsz a kérdéseimre Nos? >
Ha nő beleegyezik zöld füst járja át őket így nem képesek hazudni.
< - Miért tetted mindezt? Mit mond a szíved miért tetted azokat, amikre senki se kényszerített? >

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#83 2010-06-03 00:23:52

Thorhalla
Moderátor
Regisztrált: 2009-02-05
Üzenetek: 7438
E-mail PM

Re: Helheim

A nővéremet néztem még mindig, dühösen és tehetetlenül. Ahogyan neki akartam ugrani a láncaim megfeszültek és képtelen voltam a láncok megállítottak. A körmeim ismét a tenyerembe mélyedtek és a fájdalom kijózanított valamelyest. A nővérem ordibálását magamra sem vettem. Atyánk a puhány és gyenge, nem pedig én. De ez a nevetés, ez már nem Hela volt. Mintha könnyezett volna, ez valami átverés, majd pillanatokkal később Hela külseje eltűnt és atyám volt ott helyette. Azonnal léptem hátrébb, de a sziklafal megállított, a szemeimben félelem csillant, ha a hatalmam meglett volna is félnék tőle, de így még inkább ebben a kiszolgáltatott helyzetben. Hallgattam a szavait, egyetlen egyet sem tudtam elhinni azokból, amit mondott. Láttam volna a nyilvánvalót? Einar... őt már gyermekként választottam, sőt nem is biztos, hogy én voltam, lehet, hogy az Ősi istenek akarták így, hogy ez így legyen. Elfintorodtam a szavai után, nem fog ezzel megtörni, hiába is hitte... Felkacagtam a szavai után, amikor Landraf és az ő kapcsolatát ecsetelte. Dehogynem néztem ki belőle, hogy kikezdjen a saját leányával.
< - Belőled bármit kinézek – mondtam megvetően. – Sleipnir atyja óta bármit... hogy bármelyik leányodat az ágyadba vinnéd és teherbe ejtenéd csak azért, hogy mindennél hatalmasabb lényt kreálj magadnak, akit uralhatsz... Nem hiszem el a szavaidat atyám... Bár lássuk be túlságosan gyanús volt, hogy olyan akarsz lenni, mint én a férfiak körében. Tán bánt, hogy soha sem kaptál kellő figyelmet tőlük? Vagy netán csak a lovak érdekelnek a nők mellett... és féltékeny vagy a leányaidra? Ah, vagy a női Loki példáján óhajtottad mindezt kipróbálni? – kérdeztem dühösen. >
Még mindig dühösen néztem rá, hányszor kell, hogy megöljelek, hogy végre eltűnj és békén hagyj, hogyan űzhetlek ki magamból. Engem tartott a legértelmesebbnek és legjobbnak? Akkor miért öletett volna meg? Amit a tűzóriások királynőjének mondott... hogy csak kínzás és csonkítás, de megölni. Asgardra! Bennem levő átkot? Az első, hogy megöljem Einar-t, a második, hogy ne emlékezzem? Nem hittem volna, hogy még az atyám tud meglepetést tartogatni számomra, amikor alkut ajánlott. Összeráncoltam a homlokomat.
< - Legalább jól látod, hogy nem bízom benned és nem is hiszek neked – vicsorogtam. – Hirtelen őszinteségi rohamod lett atyám? Meg akarod ismerni a gyermekedet?! Legyen hát... >
A megszokott beteges füst járt át mindkettőnket, majd érkeztek a kérdések. Ismét ökölbeszorítottam a kezeimet a kérdés után.
< - Mert naiv gyermek módjára bíztam benned és kiálltam melletted – mondtam dühösen. – A legfontosabb kérésemet teljesítetted és nem szegted meg... nem nyúltál hozzájuk soha sem. Hinni akartam, hogy megvédhetem őket, hogy megmenthetem, akiket szeretek, ha melletted állok azért az egy átkozott esküd miatt, még akkori is ha mindenkit megölettél velem, mindenkit, aki fontos volt nekem! – üvöltöttem rá. – Az egyetlen egy miatt, amit életedben nem szegtél meg! >
Sűrűn vettem zihálva a levegőt, ha a tekintettel ölni lehetett volna, ez a féreg már nem élt volna.
< - Én jövök... – mondtam. – Ki az anyám? Miért voltam olyan fontos, hogy versenyezzetek értem a tűzóriásnővel? És így elsőre miért akarsz annyira a mocskos halandó korcsokhoz hasonítani? >

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#84 2010-06-03 00:42:34

Morsus
Adminisztrátor
Regisztrált: 2007-01-09
Üzenetek: 7453
E-mail PM

Re: Helheim

Loki hallgatja a nőt.
< - Persze, de ez nem volt válasz. >
Majd a kérdésre vállat von.
< - Thor nem mondta el? Sif, az anyád. Mindig is ő volt. Ezért vagy ilyen harcias és így örökölted a szépségét. Nyoma sincs benned nagyapáid vérének. Mily kár. >
Aztán a halandó résznél leül egy kőre.
< - Mert... nevelkedtél köztük. Egy ideig a családod köztük élt, de Einar kivégzése után könyörögtél, hogy elfeledtessem veled ezt az időszakot. Ők voltak a családod utolsó részei és mikor rájöttél, hogy ők halandók mindent elakartál felejteni. Őket emg nem akartam megölni. Idővel meghalnak és élveztem az oktalan gyűlöletedet, azok iránt, akiket szerettél. Ám most én kérdezek és a kérésem ugyanaz... tényleg nem vetted észre? Morsus, Thor, Einar és oly sokan látták benned ezt a kedves lényt és fel se merült benned, hogy igazuk van? Legbelül tényleg elhitted ezt a "káoszistennő mindenki a tárgyam" hazugságot? >

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#85 2010-06-03 01:08:34

Thorhalla
Moderátor
Regisztrált: 2009-02-05
Üzenetek: 7438
E-mail PM

Re: Helheim

Éreztem, hogy elsápadok, nem mondta el? Thor tudta, tudta, hogy kinek vagyok a gyermeke és soha sem mondta el? A próba, ami miatt visszaküldött Midgardra a halandók közé... Sif az anyám... nem tudtam, hogy ezen most megkönnyebbüljek-e vagy még jobban dühös legyek és újra fellángoljon-e a régi gyűlölet Thor iránt. Tudták, tudták és nem mondták el, pedig megígérte, megígérte, hogy kiderítjük, de nem tette meg... ismét megpróbáltam kitépni magamat a láncokból, de újfent nem sikerült.
< - Nem tette meg – ismertem be. – Megígérte, hogy elmondja, de nem tette meg... sem ő... sem pedig Sif... >
Hát ennyit ért a szavuk, megígérte. Megígérte... atyámra néztem, amikor leült egy sziklára, majd folytatta a beszédet. Még levegőt venni is elfelejtettem, amikor a szavai elhagyták az ajkait. Ez nem igaz! Megremegtem, majd térdre rogytam és így néztem fel rá, éreztem, ahogyan a könnyeim végigfolytak az arcomon. Hazudik, az ősi istenek nevére könyörgöm mondja valaki, hogy a mágiáját át tudta verni és csak hazudik. Nem lehet, ez nem igaz! Soha sem éltem közöttük, soha sem... azok csak férgek, amiket el kell taposni, gyűlölöm őket, hogy közöttük kellett élnem, hogy közéjük száműztek az atyám tettei miatt.
< - Hazudsz – nyöszörögtem. – Ez nem igaz... nem lehet igaz... minden szavad hazugság! >
De nem, nem tudott hazudni, ahogyan én sem. Megrökönyödve néztem rá, mikoron újra elhangzottak a kérdések. Megráztam a fejemet, ők ismertek régen, Morsus pedig időutazó, ő is ismerte, hogy milyen voltam régen, nem pedig nem én nem vettem észre. Ők azt látták, aki egykor voltam, ezért van együtt Einar Stephanie-val a rémálmaimban és szeretik egymást, nem pedig velem... mert ő én voltam, az aki egykor. De ő meghalt, és nem voltam ő többé.
< - Megölted őt – mondtam. – Magad teremtetted meg a saját leányodat. Akiről beszélünk, az a lény halott! A kezeid között halt meg, végignézted, amíg felnőtt és a haláltusáját is és megadtad neki a kegyelemdöfést, amire mindig is vágyott. Ma megtalálod Midgardon Jonathan Miller mellett... ők csak azt látták, amit akarnak látni, mert nem fogadják el az igazságot, hogy Thorhalla Hyrrokkin nincs többé, meghalt örökre. Nincs mit észrevenni atyám, mert nincs igazuk. És az nem hazugság, az az igazság. Ha egyszer hazugság is volt atyám, akkor te tetted igazzá végérvényesen és visszafordíthatatlanul. >
Még mindig őt néztem.
< - Ki vagyok valójában? – kérdeztem. – Van az ismert életemnek akárcsak egy perce is, ami valóság és nem hazugág? Mire volt jó minden, amit tettél? Neked sokkal nagyobb fájdalmad van, mint bármelyik gyermekednek... kicsinyes bosszú a világ felé? És velem mi a célod? Felhasználsz, hogy rajtam keresztült urald Asgardot és Jotunheimet? >

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#86 2010-06-03 11:52:17

Morsus
Adminisztrátor
Regisztrált: 2007-01-09
Üzenetek: 7453
E-mail PM

Re: Helheim

Loki elgondolkodik.
< - Tehát Thor nem tudta. Tudtam, hogy csak Odin döntött és csak az Odinerővel lehetne felfedni még se hittem fivéremről, hogy olyan naív és jóhiszemű, hogy megvárja míg magadtól rájössz. >
Mikor a lány kérdezgetni kezdi Loki lehajtja a fejét.
< - Mikor megtudtam, hogy a két szajha gyermeket szült lelkes voltam. Vártam mifélék lehettek. Álmodtam, hogy miféle hatalommal fogsz rendelkezni. Tán isten vagy és tán féltékeny, nomeg nagyravágyó, de társat akartam. Nem találtam asszonyt vagy férfit, se halandót se halhatatlant, aki megértette volna mi a vágyam, aki átérezte volna gondjaimat. Azt reméltem a saját lányom majd megérti... ő majd segít. >
Mérgesen néz fel Hallára és szemei hihetetlen dühöt árasztanak.
< - És mit találtam? Hogy Sif fattya halandókról beszél kardozgat és testét a bátyám korcsának adja! Undorodtam tőled! Kedves, segítőkész, jóindulatú! Átkoztam Odint és Thort, amiért hagyták, hogy ilyenné fajulj! Nem engedhettem, hogy efféle fattyú hordja a nevem s vérem! Ezért tettem! Fájdalmat akartam Thornak nevében öltem meg a családodat! Végeztem Einarral majd meggyötörd lelkedből kitöröltem a halandók iránti tiszteletedet! >
Üvölti és a szájából a nyál a padlóra csepeg.
< - Azt akartam Thor gyűlöljön téged és megvessen! Mikor rájöttem mit tettem veled már késő volt úgy véltem így te is olybá leszel, mint én, hinni akartam idővel hálás leszel. Mikor újra megtaláltalak halandók oldalán álltál! Thorral barátkoztál és Einar lelkéért küzdöttél! Bármit tettem, bárhogy küzdöttem a remény magvait nem bírtam kikaparni belőled! Minden sarjam közül te lettél a legnagyobb csalódás! >
Letörli a szájáról a nyálat és nyugodni kezd.
< - Azt hittem majd uralhatom a Kilenc Világot és tán te leszel mellettem, de idővel rájöttem egyszerűbb tárgyként használnom. Mindegy mi lesz a háború végén, mert az én egyik gyermekem fog a trónon ülni és én fogok mögötte állni... igen... ez volt a tervem végig. >

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#87 2010-06-03 12:37:43

Thorhalla
Moderátor
Regisztrált: 2009-02-05
Üzenetek: 7438
E-mail PM

Re: Helheim

Szóval Odin tudta, hogy ki vagyok, de soha sem mondta meg nekik, hogy kié is vagyok. Hanem hagyták, hogy az történjen velem, ami! Már-már kezdem bánni, hogy nem az atyám mellett nőttem fel. De amikor mondta, hogy azt várta, hogy segítsek már nem bírtam a földön térdelni, hanem felugrottam, hogy nekiugorjak, de a láncok ismét visszafogtak, hogy ne tudjam megtenni. Én mellette voltam, önként! Legalább is így emlékszem.
< - Segítettem! – vicsorogtam. – Ott voltam melletted, majdnem kiirtottam neked Midgardot! Nem kellett volna próbálnod ellökni magadtól, egyetlen kérés elég lett volna meg megtettem volna érted! Ha azon a napon nem löksz el magadtól mind a mai napig melletted állnék. Halandó akarsz lenni, ezt mondani nekem!? Megalázni ezzel, halandó korcsnak hívni?! Magad lökted el a segítő kezemet, magadnak köszönheted, hogy itt vagyunk... >
Hogy a remény bennem van, megvetően fordítottam el a fejemet, minden méltóságommal. Még csak nem ismer, téved... A Cabal, hogy elfoglalhassam Asgardot, ha a trónom veszélybe kerülne, a Mutáns testvériség Midgardon, hogy kiirtassam velük a halandókat egy fatális háborúval. Mi az, hogy a halandók oldalán állok és Thorén? A szánalmas és ostoba viharistenén? Nem, az egy dolog, hogy már nem gyűlölöm, de ha az utamban állna eltörölném őket a föld színéről. Asgard trónja ugyanis engem illett és az enyém lesz, mindenért, amit velem tettek. Az engem illett és nekem jár! De mégis, mintha atyám féltékeny lenne a sikereimért. Azért, hogy Thor gyűlöljön azok a mamlasz barmok még akkor sem lennének képesek gyűlölni, ha a szemük láttára mészárolnék le mindenkit, akit szeretnek. Atyám, ennyire ne legyén naiv...
< - Féltékeny vagy atyám, mert én képes vagyok arra, amire te nem voltál? – húztam ajkaimat gúnyos mosolyra. – Mert te nem tudtál olyan jól színlelni, mint én? – felkacagtam. – Lefizettem Thor-t az unokáival, barátkozott vele a halál, de nem én! Balder-t az ujjaim köré csavartam, csak éppen a folyamatos szemeltartás miatt nem vittem az ágyamba. És lásd be végül jól alakult, hogy Thor fattya az ágyasom volt, így enyém lesz Asgard trónja csettintésre, ami neked soha sem sikerült. Van fogalmad arról, hogy miattad mennyi időmbe és erőmbe telt, hogy megbízzanak, vagy legalább elfogadjanak? Nincs. Tudják, hogy kinek vagyok a leánya és azt is, hogy mire vagyok képes, hogy ugyanolyan vagyok, mint te – mondtam. – Halandók oldalán állni? Ne nevettesd ki magad atyám, még a gondolat is sértő, hogy így lenne, csak nem hagyom, hogy kiirtsd őket, amíg nem találom meg a módját, hogy ne függjön tőle az isteni mivoltunk. Nézz az elmémbe atyám, és meglátod, hogy mire mentek ki a terveim, mind itt Asgardon, mind Midgardon. Tőled tanultam ezt is – feleltem gúnyosan. – Már átvertelek egyszer, kétszer, nem számolom hányszor. Igaz azok a másolataid voltak csupán. Csaknem túlnőttem rajtad és mégis jobbra sikeredtem, mint hitted? – ismét felkacagtam. – Végül csak sikerült az igazi Loki Laufeyson-t is felülmúlnom. És igen, Einar-ért küzdeni fogok, mindig is, ezt nem veheted el tőlem, mert ebbe nincs nekem sem beleszólásom. Ebben nem a te kezed volt, nem is a sajátunk, az első pillanatban egymásba szerettünk, az ősi istenek egyik szórakozása talán. Ez túl erős, ami ellen semmivel sem lehet küzdeni, mert nincs olyan nagy hatalom, amivel lehetne. És tudod atyám, ez tesz erősebbé engem nálad, ez tesz különbbé tőled. Hogy van valaki, aki megóv a teljes őrülettől, ami neked nem adatott meg. Ha nem löktél volna el mindenkit magadtól sokkal többre vihetted volna, milyen sajnálatos, nem igaz? – kérdeztem lesajnálóan. >
Közelebb léptem hozzá, addig, amíg a láncok engedtek, majd folytattam amit az előbb elkezdtem.
< - Féltékeny vagy rám! – kiáltottam rá. – Féltékeny, hogy mindenben jobb vagyok nálad. Mindenedet elvettem, mindenem a tied, ahogyan megesküdtem rá, és te ebbe nem tudsz beletörődni, nem igaz? És igazad van, hálás vagyok, hogy ezt tetted velem. Undorodom magamtól, hogy egyáltalán közöm van azokhoz a halandó férgekhez, hálás vagyok, hogy ezzé tettél és mégis megvetlek és undorodom tőled. Még csak tökéletes munkát sem voltál végezni velem. Mikor melléd kerültem is féltél tőlem, soha sem tanítottál, orgyilkosnak használtál, ahelyett, hogy mágust faragtál volna belőlem. Tán már akkor túl erős voltam neked? Mond, melyik gyermekednek volt ekkora hatalma ennyi idősen? Tudtad, hogy az unokáid kilenc hónaposan kezdtek mágiát használni? – kérdeztem gúnyosan. – Mind felülmúlunk téged, az időd elmúlt atyám, én vagyok helyetted – ismét felkacagtam. – Hogy mögöttünk állni, nem. Meg fogom találni a módját, hogy végleg elpusztítsalak és kiirtsalak magunkból... soha sem lesz meg az áhított befolyásod rajtunk. Meg fogod látni drága atyám, hogy én tudok négyünk közül a legjobban küzdeni... A legnagyobb csalódás? Igen, de úgy, hogy én leszek az egyetlen, akivel nem teszed azt, amit akarsz! És, hogy érezd mégis győztél... őket is gyűlölöm, hogy meg akarták tagadni azt tőlem, aki vagyok. Hogy nem hagyták, hogy az lehessek, aki lehetnék, hanem olyannak akartak, mint ők... >
Végül pedig megtudtam a tervét, nos igen, ő mindig is a háttérben állt, de megértettem, hogy miért tette. Ettől nem gyűlöltem kevésbé, de megértettem és mégis hálás voltam neki, hogy ezzé tett és nem hagyta, hogy olyan vak és ostoba maradjak, aminek ők akartak látni, akik meg akarták tagadni tőlem, ami vagyok.
< - Megértelek atyám, átérzem a fájdalmadat és a gondjaidat – mondtam a szemébe nézve. – Nincs nálad magányosabb és szerencsétlenebb lény a Kilenc világon. Tudom, hiszen én magam is pontosan így érzek neked hála... Mire jó ez neked? Miért mondasz el nekem mindent, amire kíváncsi vagyok? Akkor mégis miért akartál megölni? Miért nem mondtad el, hogy ki vagyok?! Már két éves koromban meglátogattál és rájöttél, hogy örököltem a tűzmágiát tőled. Ha megmondod és nem tiltod meg a nevelőszüleimnek, hogy elmondják a leányod vagyok önként kötöttem volna ki melletted! De nem, neked azt kellett mondanod, hogy nem tehetik meg, mert úgy viccesebb. >
És ekkor az egész után beugrott valami... Washington a gömb, ami csak rá és a klónjaira reagál.. amiben ő is benne van...
< - Washington - néztem rá tpvábbra is. - A szerkezeted, ami kijelzi azt, hogy te vagy-e az a személy, vagy sem. Nem jelzett engem úgy, mintha te lennél... miért? >

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#88 2010-06-04 21:35:00

Morsus
Adminisztrátor
Regisztrált: 2007-01-09
Üzenetek: 7453
E-mail PM

Re: Helheim

Loki szótlanul hallgatja a lány szavait a kioktatására csak a szemöldökét hallgat, de a kérdé előtti mondatoknál arcán sértettség lesz.
< - SZERENCSÉTLEN? >
Üvölti és a keze hatalmas pofont ad a lány szájából vér folyik tőle.
< - Átkozott fattyú! Semmit nem értél el. Nem múltál felül nem is érted mi a célom! Hazug szavaid nevetségesek! Összeesküvés? Könyörgöm! Szentlelki fivéreim is így tesznek! Nevetséges vagy! Ez nem tett. Egymás ellen fordítani az ellenségeket nem művészet! Hát tényleg nem érted meg mi a célom? Bah! >
Üvölti lemondóan és felállva elfordul majd egy sziklának támaszkodik. Arca elfordul a lánytól és a kezéről annak a vére folyik le.
<- Ez a közös bennünk csak. - mondja nézve a vért. - Átkozott vér. Semmi más. >
Lerázza azt a kezéről csalódott szavai után.
< - Tudatlan félkegyelmű. Ha árulással akartam volna a trónt, az enyém lenne. Ha akarom megölöd Donart, tán Asgard tán Hel győz, de az úr mindenképp én leszek. Nem léptem senkivel szövetségre és már nyertem. Ha Asgard nyer csak elveszem tőled, amit építettél és téged megöllek. Erővel akarnám elvenni? Amorát kötik az esküi más hatalma nem mérhető hozzám. Dühvel? Fenrir nevetséges dühe csak töredéke az enyémnek! A te módszered... >
Vissza fordul lemondóan.
< - Hasztalan színjáték. Még mindig tudatlan vagy korcs... >
A szemébe néz lenézően és megvető pillantással.
< - Kétszer tévedtél. Az első az volt, hogy azt hitted kellene a segítséged. Már mikor mellém kerültél hasztalan voltál. Azért hagytalak a családnál jobb volt téged kínozni és nézni Thort és a családodat, ahogy mindent megtesznek... mennyit feláldoztak érted. Mókás volt. Persze szükségtelen sorsod már nem érdekelt addigra. A hatalmad? Csalódtam benned ismét. Mondjuk úgy, hogy utoljára... >
Közzel hajol, hogy a szemébe nézzen a lánynak.
< - Én adtam, mint minden testvérednek, hogy ha eljön az idő felhasználjam. Minden sikeretek és hatalmatok az enyém. Nekem köszönthetitek, Ha már nem lesz hasznotok... meghaltok. >
A kezét a lány arca elé emeli, hogy a száradó vért lássa.
< - Ez Asgard, ez semmi. Tetteid és a szíved tesznek testvérré és családdá. Thor nem emiatt a fivérem. >

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#89 2010-06-04 22:20:12

Thorhalla
Moderátor
Regisztrált: 2009-02-05
Üzenetek: 7438
E-mail PM

Re: Helheim

Egyelőre szótlan volt, de amikor a tényeket mondtam róla, hogy szerencsétlen és magányos már nem tudott a helyén maradni. Pillanatok alatt termett előttem, nem mozdultam csak az ütése után zuhantam térdre, a vér ízét éreztem a számban és az államon is. Felnyúltam, hogy letöröljem, merő gyűlölettel néztem rá miközben üvöltözött. Akkor nem lett volna ennyire bátor, ha nincsenek a láncaim, amik fogva tartanak.
< - Fáj az igazság, amit még magadnak sem mersz bevallani? – sziszegtem. – Tévedsz, értem, hogy mi a célod... Hazug szavak? – kacagtam, majd nyögtem fel a fájdalomtól. – Elfelejtetted, hogy még mindig nem tudok hazudni? Az igazat mondtam, mivel ismerlek, tán jobban, mint a nagybátyám, jobban, mint a többi gyermeked, és ezért tudok nagyobb fájdalmat okozni neked bármelyiküknél... >
Megráztam a fejemet, még mindig túlságosan el van bízva magától. Nem lett volna övé a trón, nem tudta volna megszerezni, helyette inkább megaláztatta magát, számtalanszor legyőzetett? Komolyan azt hitte, hogy ezt elhiszem. Lehetséges, hogy te annak hiszed atyám, de nincs így. Egyedül? Ó, hát persze, hiszen nem is lennél képes senkivel sem együtt dolgozni, mert átvernéd egyből, vagy pedig megölnéd. Gyáva vagy, és soha sem kapod meg azt, amit akarsz.
< - Mindezek ellenére gyáva féreg vagy atyám – nevettem fel. – Saját vizeletedben fetrengeni Rémálom előtt? Elengedett téged igen, de csakhogy lássa miként pusztítod el saját magadat. Minek neked a hatalom, ha megtartani sem tudod? Ha úgyis minden kicsúszik a kezeid közül, mert még a saját árnyékodtól is rettegsz?! Terveid nagy részét ismerem... ez a véletlen baleset, Dormammu-val, nem így kellett volna lennie – mosolyodtam el gonoszul. – Mindent akartál, halhatatlanságot, láttam, amikor sikerült elérned. Az Asgardiak nagy része Midgardon maradt halandóvá váltak, mert a terved létrejött... Megöletted a nővérkémet, csak éppen velem nem számoltál. Őt megölted, Dormammu itt volt hű szövetségesedként. A csillagokat akartad, mert a Kilenc világ nem elég. És jöttem én... összetörtem az álmodat, megöltelek, újra és újra és újra... majd a halandókat és az összes Asgardit kivétel nélkül. Bár az eredeti éned elmenekült, de minden másik halott lett, soha sem álltál össze újra azzá, aki most vagy. >
Hallgattam tovább a szavait miután visszafordult hozzám és lenézően pillantott a szemeibe, kihívóan néztem rá, noha féltem tőle, mint mindig, de ő volt az, aki megtanított, hogy ne mutassak félelmet, így hát most is ezt gyakoroltam. Nem érdekelte a sorsom?
< - Valamilyen szinten csak érdekelt – mosolyodtam el elégedetten. – Különben hagytad volna, hogy az életemet adjam a tiedért, amikor Hela-nak felajánlottam... mikor a másik realitás Asgardja lerohanta a mi világunkat. Ott megtehetted volna... meghalt Sif, Thena, Amora, Fandral, Hogun, Volstagg, Sathad, Balder, Heimdall, sorolhatnám a teljes családot és a barátokat a nagybátyám még engem is elvesztett volna... mindenkit, de nem hagytad... ne gyere azzal az ostoba szöveggel, hogy ezzel is csak őt kínzod, hogy látod kínlódni miattam, főleg, hogy a te életed is múlott rajta akkor. Nem érdekelt, amikor én hoztalak vissza az életbe? Pedig néhányszor már könyörögtél nekem az életedért a földön fekve, hogy ne öljelek meg, akkor hol volt a híres nevezetesed befolyásod felettem, hogy ne tehessem meg? >
Pár pillanatra elhallgattam, majd újra megszólaltam.
< - Te adtad a hatalmat? – kérdeztem. – Ó nem, ismerlek, soha sem adnál akkora hatalmat a kezünkbe, amivel esélyünk lenne ellened lépni vagy kockáztatnád, hogy lerázzuk a hatalmadat. Hol csúszott hiba a terveidbe? Minden szavad arra utal, hogy nem megy minden a terveid szerint – mondtam már-már beteges örömmel. – Nem láttál mindent előre, igen sok terved félre siklott, nem igaz? Ha olyan biztos lennél a dolgodban, nem lennék megláncolva és nem így beszélgetnénk egymással, félsz, hogy az életedre törnék? >
Felemelete a kezét és a véremre néztem, majd rá.
< - Az egész... Asgard, egy szánalmas kártyavár én csak elfújom, ennyi – ismételtem atyám utolsó szavai után azt, amit annak idején a börtönben mondott Thor-nak közvetlen a születésem után. – Pedig nem a türelmedről vagy híres, türelmetlenebb vagy, mint én... >

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#90 2010-06-04 22:32:08

Morsus
Adminisztrátor
Regisztrált: 2007-01-09
Üzenetek: 7453
E-mail PM

Re: Helheim

Loki dühös, de talán a pofon miatt tűri a szavakat.
< - Nekem kellett Asgard és minden lakója. Csont és hamu nem királyság, kripta. >
Loki vállat von.
< - Már nyertem gyermek. Minden, amit láttál megtévesztés, ha Asgard nyer kiszabadítanak és a trónra viszel engem, ha elbukik erővel veszem el a trónt. Addig élhetsz. >
Majd elindul kifelé.
< - Láncok? Miféle láncok? >
Kérdi az isten és Halla ekkor veszi észre, hogy semmi sem kötötte le. Magától állt meg többször.
< - Legszebb, hogy rajongásod irántam fog elbuktatni. Ez tényleg oly gyönyörű. >
Mondja elmosolyogva kicsit Loki és kimegy a barlangból.

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#91 2010-06-04 23:05:04

Thorhalla
Moderátor
Regisztrált: 2009-02-05
Üzenetek: 7438
E-mail PM

Re: Helheim

Saját szavai után a saját szavaimmal válaszol, de ezúttal nem emelt kezet rám. Talán végre kezded elfogadni, hogy milyen mélyen tudlak szíven döfni? Rávicsorogtam, amikor ezeket elmondta.
< - Hirtelen a saját szavaimat mondod vissza nekem? – kérdeztem. – Tán ennyire megtetszettek? >
Legszívesebben a képébe kacagtam volna a szavai után, hogy trónra viszem? Előbb végzem ki valamelyik királyi vérű tagot, hogy örökre száműzzenek, mintsem hagyom, hogy királynői rangja emeljenek. Majd meglátjuk, hogy meg tudod-e akadályozni, amikor a célban teszek keresztbe neked, vagy pedig nem. Vajon akkor is teljes Asgard királynőjévé tesznek, ha megtudják, hogy nem vagyok egyedül? Hogy a lelked és hatalmad egy része bennem van? Bár amennyire jóhiszeműek és naiv barmok minden bizonnyal. Bár, ha Balder-t vagy valamelyik Odinson-t megölöm már nem lesznek ilyen kedvesek.
< - Annyira öröm látni, hogy ilyen biztos vagy magadban atyám – kacagtam fel ismét. – A túlzott magabiztosságod fog újra Helheim-be vinni, de ezúttal véglegesen! – csattantam fel dühösen. – Ha azt hiszed, hogy az életemmel fenyegetsz ér valamit, ismét csalódást okozok, nem igazán érdekel, hogy élek-e vagy sem... >
Valahol attól a ponttól valóban, hogy Einar meghalt, azóta, hogy most már tudtam nincsenek emlékeim nem volt értelme az egésznek, most már tudtam, hogy miért. Azon a ponton tényleg meghaltam, azóta más volt helyettem, én még mindig, de a régi jó naiv kislány nem volt többé. Azóta egészen más dolog érdekelt. A csuklóimra és a bokáimra néztem, tényleg nem voltak rajtam láncok. Felkeltem a földről és remegtem a dühtől, illúziók, átkozott! Az utolsó szavaira nem tudtam mit mondani, nem tudtam mivel visszavágni, mert ebben neki volt igaza. Talán, hogy levetkőzöm, amiket velem tett sem tudtam megtenni, legbelül még mindig arra vártam, hogy elismerjen és elfogadjon.
< - Az átokba! – csattantam fel dühösen miután kiment a barlangból. >
Visszamentem a falig és lerogytam, átöltem a térdeimet, ott tartottam, ahol annak idején, amikor a Bukás után hazatértem. Gyűlöltem mindkét oldalt, már megint báb voltam mind Thor, mind az atyám kezében... átkozott eskük, átkozott birodalmak, amik hazugságokra épültek. Mennyivel egyszerűbb lenne az egészet felégetni és hamvaiból egy olyat építeni, ahol nem csak tologatnak sakkfiguraként. Meg fogsz fizetni atyám... nemhogy Asgard, de semmi sem lesz a tied, megtalálom a módját, mire eljön az idő, hogy nevetve győzzelek le egyszer és utoljára téged. Ezúttal véglegesen és örökre, utána pedig Thor jöhet és garantálom nagybátyám, hogy nem fogod megköszönni azt a beszélgetést...

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#92 2010-06-06 23:17:39

Morsus
Adminisztrátor
Regisztrált: 2007-01-09
Üzenetek: 7453
E-mail PM

Re: Helheim

Halla elmerül gondolataiban és érzéseiben. Bár szabadon távozhatna még se tud, még se akar. Ekkor valami furcsát érez... borzongást. A hideg végig fut a hátán és a szőr pillanatokra feláll a testén.

"Segíts..."

Suttogja egy elhalló női hang fáradtan. Ha Halla követi több bonyolult folyosón megy végig mire az ismétlődő segélykérés erősebb lesz és egy barlangban megleli Helát olyan szörnyű állapotban, hogy fáj néznie a testvérét.

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#93 2010-06-06 23:42:23

Thorhalla
Moderátor
Regisztrált: 2009-02-05
Üzenetek: 7438
E-mail PM

Re: Helheim

Csak ültem és néztem a barlang kijáratát, kimehettem volna, de minek tegyem? Menjek olyanok közé, akik arra bíztattak, hogy bízzam meg bennük, de az igazat sem voltak képesek elmondani? Akik szántak és sajnálkoztak rajtam? Igen atyám, most talán még azt is megkapod, amire vágytál, mindannyian tudták, hogy ki voltam és mi voltam, és mégis egyetlen egy szót sem ejtettek arról, hogy miért vagyok olyan, amilyen? Semmilyen kérdés, csak tanuljam meg elfogadni az érzéseimet és nem megérteni? A legegyszerűbb, ha nem érzek semmit. Olyan felemelő lett volna Einar képébe mondani, hogy többé nem érhet hozzám, amiért hazudott. Ismét becsapott, ismét ő is, akárcsak a többiek. Hát mégsem kezeltek máshogy, mint Loki leányát, mégsem voltam családtag, csak a vad, akit szemmel kell tartani, de ennek vége lesz, ha kijutok innen. Ám ekkor megborzongtam, nem természetes volt, ahogyan a hideg végigfutott rajtam és egy női hangot is hallottam, egyetlen szó.
< - Hela?! – kaptam fel a fejemet. >
Határozottan ő volt, a hangját már megismertem, felkeltem a földről és elindultam kifelé a barlangból. Ki tudtam lépni a folyosóra, majd vártam, hogy újra meghalljam a fáradt hangot, ami pedig meg is érkezett. Így ezt követtem fogalmam sincs, hogy meddig. Miért pont engem? Miért pont most? Egyáltalán honnan tudta, hogy itt vagyok, vagy csak engem ért el és már ki tudja, hogy mióta tette ezt? Végül megérkeztem egy helységhez, ahonnan érkezett a hang. A barlangrendszer hatalmas volt és szerteágazó, de egy újabb barlang és ahogyan benéztem ott votl ő. Lehunytam a szemem egy pillanatra, ahogyan a nővéremet megláttam, amilyen állapotban volt. Halhatatlan volt, ő tényleg... Asgardi nem ölhette meg, így az atyánk sem, démonok képesek voltak erre, de azok nem voltak itt. Nem vele harcoltam, soha sem ő volt ellenem. Kétszer találkoztunk, amikor a lelkemet kínáltam fel neki atyámért és Thor-ért. Életem egyik legnagyobb hibája volt, de szerencsére volt másik megoldás, majd utána, amikor elvitte atyám lelkét. Azóta nem ő volt, ránéztem a meggyötört Hela-ra, ugyanebben a testben gyötört engem atyám, meg fogsz fizetni te csótány mindenért. Óvatosan léptem be a barlangba és haladtam a nővéremhez. Ha a földön feküdt leguggoltam mellette, ha odaértem és megsimogattam az arcát próbáltam megnyugtatóan, ahogyan a fiamhoz is érek, de nem tudom, hogy ebben a pillanatban mennyire sikerült, főleg, hogy igazából csak gyűlöletet és haragot éreztem az atyánk iránt. Végignéztem rajta, hogy milyen sérülései is vannak, bár évek óta kínozzák, így ha ép rész lenne rajta azon csodálkoznék...
< ~ Próbálj úgy viszonyulni hozzá, hogy semmit sem tett ellenem, talán az egyelten, aki soha életében nem ~ korholtam le magam gondolatban. ~ Sőt még Einar-t is visszaküldte nekem Miller-ként. ~ >
De jelenleg ennek a gondolatától is a gyomrom viszolygott...
< - Itt vagyok nővérkém, már itt vagyok – mondtam halkan. – Jöttem a hívásodra, hogyan segíthetnék rajtad? >
Még számomra is ridegnek és üresnek tűntek a szavaim, főleg, hogy máris azt kerestem és számoltam, hogy miként használhatnám fel atyánk ellen, ha erőre kap... Megráztam a fejemet és körbenéztem a barlangban, hogy bármit idehozhassak, amivel kényelmesebbé tehetem a sorát szenvedései közepette.

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#94 2010-06-07 21:49:12

Morsus
Adminisztrátor
Regisztrált: 2007-01-09
Üzenetek: 7453
E-mail PM

Re: Helheim

Hela bőre pillanatonként ég el és a szemei felforrva buggyannak ki, de nem szavakkal beszél hanem telepatikusan.

Nem nekem... ez ragnarök....

Mondja a nő és Halla közben sikertelenül keres valami segítséget.

Megtudod törni... Loki uralmát feletted...

Nyögi a női hang.

Ismerem a módszer...ert.. ezért vagyok... itt...

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#95 2010-06-07 22:30:09

Thorhalla
Moderátor
Regisztrált: 2009-02-05
Üzenetek: 7438
E-mail PM

Re: Helheim

Hela-t néztem és láttam a kínokat, amiket átélt, és ez ment évek óta, vagy ki tudja, hogy mióta, hiszen ez Helheim itt nem volt idő. Vagyis teljesen relatív volt, évszázadok is eltelhettek. Vagy éppen percek lesznek, amit itt eltöltök, mire jönnek megmenteni. Nem őt? Pedig sokkal jobb volt Helheim amíg ő uralkodott. Ragnarök? Nem, attól még messze vagyunk, még él Balder, legalább is, amikor Asgard városban jártam a fiaimnál, hiszen őt magát is láttam. Még egyikünk sem állt mellette és az első jel pedig Balder halála. Megráztam a fejemet erre, már láttam a Ragnarököt itt, ez most más volt, ezek csak holtak, amik legyőzhetők. Ez csak az atyánk, aki úgyszintén legyőzhető. Nem találtam semmit idebenn, amivel segíthettem volna neki, ránéztem, amikor a fejemben hallottam szavait, hogy tudja, hogy miként törhetem meg atyánk befolyását magamon. Felkeltem mellőle és a barlang kijáratához mentem, hogy a folyosókra nézzek, hogy van-e valaki a közelben, aki megláthatta, hogy tilosban járok. Nem mintha féltem volna a következményektől, de Hela nem biztos, hogy el tudja majd mondani, hogy miként győzhetem le azt a férget. Visszamentem hozzá és leguggoltam újra mellette.
< - Hogyan lehet? – kérdeztem halkan. – Ha megöltem visszakapod a birodalmadat is drága nővérem... inkább te uralkodj, mint az a féreg – jegyeztem meg ridegen. – A szenvedéseid véget érnek és kezdődik az övé, ami kijár neki... >
Nem mintha odalettem volna a családom bármelyik tagjáért, de atyámnál bárki jobb volt bárhol is lehettünk. Elsuttogtam néhány szót, varázsolni próbáltam egy tűzgömböt a kezembe, hogy lássam a mágiámmal kapcsolatban is tévedtem-e, hogy nem tudom használni. Mint ahogyan a láncokat láttam. Csak telepatikusan biztonságosabb lett volna Hela-val beszélgetni, mintsem úgy, hogy én hangosan kérdezek... bárhol ott lehet az atyám, hogy hallja mindezt.

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#96 2010-06-09 00:06:45

Morsus
Adminisztrátor
Regisztrált: 2007-01-09
Üzenetek: 7453
E-mail PM

Re: Helheim

A nő hangja megrezdül.

Nem... ez sok lesz neked... de meg kell próbálnunk... Helheim mélyén rejtőzik a fekete tó. Átkozott tó, ki... ki vízét kóstolja... magával szembesül... hogy legyőzd apánk... hogy kiűzd átkát olyanná kell válnod, amilyen ő nem... ha... ha... elbukod.. a víz megöl.. ha... mégis túlélnéd, lehet, hogy... nem marad belőled több... mint... báb... menj...

Ezzel Hela átkot szór és Halla érzi a tóhelyét, de a nő már nem szól többször. Hosszú úton kell mennie kerülve a seregek helyét és a kínzásokét, de emgérkezik a legsötétebb pontja. A legmélyebbre, ahol halvány napszerű fény árad és ez világítja be az ében vizű tavat. Mikor belenéz Loki mosolyog vissza rá, de mire körbe nézne vagy varázsolna, amit még mindig nem nagyon tud. Apró trükkökre képes csupán védelem teremtésére ez kevés. Idővel rájöhet a tó a lelkét tükrözi most.

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#97 2010-06-09 00:46:57

Thorhalla
Moderátor
Regisztrált: 2009-02-05
Üzenetek: 7438
E-mail PM

Re: Helheim

Hela-ra sandítottam, amikor közölte, hogy sok lesz nekem, de meg kell próbálni. Megremegtem azon szavak hallatán, amiket mondott. Idegesen szorultak ökölbe a kezeim, már megint saját magammal? Hiszen legutóbb is alul maradtam magammal szemben. Csak akkor éppen Rémálomnál néztem vele szembe. És alul maradtam, a legnagyobb félelmem, saját magam. Inkább ezerszer nézek szembe atyámmal, mintsem ezzel, saját magammal. Bárkivel szembenéztem volna, bárkivel megküzdöttem volna, hiszen a halált nem féltem, de mégis saját magam? Szembesülni magammal, az érzéseimmel, ezt nem kérhette tőlem. Pedig ez volt az egyetlen út. Vettem egy mély levegőt, majd ahogyan megéreztem a tó helyét felkeltem végleg Hela mellől.
< - Így vagy úgy, de hamarosan találkozunk nővérem – mondtam. >
Vagy holtan, vagy élve. Elindultam kifelé, még egyszer utoljára visszanéztem a szenvedő nővéremre, majd osonva indultam el a folyosón. Hatalmast kellett kerülnöm, hogy ne vegyen senki sem észre, ha atyám tudta volna, hogy mire készülök valószínűleg megállít, vagy ha megtudja, hogy hol vagyok a próba alatt öl meg. Nem tudom, hogy meddig bolyongtam és haladtam a tó felé, de végül megérkeztem, egy hatalmas fekete felszínű tóval néztem szembe, a fények alig világítottak már idelent. Mire ideértem már árjöttem, hogy némileg tudok varázsolni, de ennyire kisgyermekként voltam képes, így nem mennék vele sokra, ha harcolnom kellene. Odaléptem a tó partjához és amikor a vízbe néztem atyám képe nézett vissza rám, ahogyan mosolygott. Felkaptam a fejemet és körbenéztem ezen a helyen. Sehol sem volt, egyedül voltam, visszanéztem a vízbe és ismét atyám nézett rám. Lassan rájöttem, hogy a lelkemet tükrözte a tó felszíne. Vettem egy mély levegőt és letérdeltem a partján, a kezemet belemártottam a vízbe.
Egyedül voltam, megint hazudtál, dühösen vicsorogtam a víz felé. Thor megint hazudott, azt ígérted, ha legközelebb szembe kell néznem a rémálmaimmal, akkor ők is itt lesznek. De nem voltak senki sem volt, csak én magam és a saját bukásommal néztem szemet. Megígérték, hogy velem lesznek, miért is hittem nekik? Hiszen csak sajnálkoztak és hitegettek, de ha kellene bármelyik egyik sincs itt. Egyedül voltam, mint egész életemben mindig is, ha szükségem lett volna másokra, eltűntek... Hamarosan lehetséges, hogy még Rémálommal is találkozok. Megremegtem. Nem a halált féltem, még mindig nem, de ezt nem akartam. A sarkaimra ültem, majd a kezeimmel mertem a vízből és az ajkaimhoz emeltem azt. Néhány pillanatig még néztem a fekete vizet, elfuthatnék, de akkor az a féreg győzne, amit nem akartam. Jobb voltam nála és több, ezt pedig be fogom bizonyítani számára. Kiittam a kezeim közül a vizet, majd lehunytam a szemem várva, hogy milyen hatása lesz ennek...

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#98 2010-06-09 01:07:54

Morsus
Adminisztrátor
Regisztrált: 2007-01-09
Üzenetek: 7453
E-mail PM

Re: Helheim

A víznek oly íztelen az íze, mintha levegőt inna a nő. A kóstolás után érzi ahogy az izmai lassan elernyednek. Semmi nem hallgat rá. Csak a vízcseppektől táncoló tó hullámzó felszínéről visszacsillanó fényeket nézi. Teste balra kezd zuhanni és ő nem képes semmit sem tenni ellene. Teste fogja lett, ami élettelenül hullott alá. Mikor a feje landol a puha barnás homokon tekintette akaratlanul figyeli a hömpölygő vizet és lassan a világ is hullámozni kezd. Mikor a nő megpróbálna tenni ellene már egy izma se szolgálja őt és a szemei lassan lecsukodnak. A csend és sötétség elnyeli őt a semmibe.

Egyszer csak hangot hall visszhangozva a fejében:

Thorhalla...

Felszító hang ismerős. Ezek hangok. Az ősisteneké.

Sorsod döntő pillanathoz ért. Ezzel nem csak tied, de Asgardé és a Kilenc világé is örökké megváltozhat...

Mondják a hangok.

Mi most következik, azt kevesen élték túl a világban.

Minden asgardi legősibb ellenségével vívsz ma csatát: önmagaddal.

Ez nemes, bátor, botor és kíméletlen próba, ezért, mint mindenki te is kísérőt kapsz. Olyan alakot a lelkedből, aki sose változik. Ő lesz vezetőd és őrződ, de ne feled ő se lesz több, mint lelked egy darabja. Egy szelet belőled.

Büszke halált kívánnunk tűzek istennője...

Mondják a hangok és szétoszlanak. Thorhalla lassan ébred fel. Ugyanott van. Nem látt változást, de varázsolni már egyáltalán nem képes. Izmai elgémberedtek. testének kínjai elmúltak. Olyan üresnek érzi magát. Mikor körbe néz nem lát változást. Mintha a víz csak ezsméletét vette volna el. Majd mikor már magabiztosan távozna valaki tapsol mögötte.
- Csak eljutottál ide. - Mondja Morsus gonosz mosollyal - Mégis kit vártál?
Kérdezi a kísérő egy fekete sziklán üldögélve.

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#99 2010-06-09 01:31:19

Thorhalla
Moderátor
Regisztrált: 2009-02-05
Üzenetek: 7438
E-mail PM

Re: Helheim

Mintha semmi sem lett volna, amibe belekortyoltam, üres, levegő. De mégis azonnal megéreztem a hatását, minden végtagom elnehezült, mintha uru lett volna bennük. A vizet néztem, ahogyan a cseppek miatt fodrozódott. Próbáltam küzdeni, hogy mozogni tudjak, de nem sikerült, ahogyan zuhanni kezdtem az oldalamra nem tudtam megállítani, összeszorítottam volna a fogaimat, ökölbe zártam volna a kezeimet, de erre sem voltam képes. Mozdulni sem, mintha fogoly lettem volna, próbáltam, de nem ment. Végül szinte végtelenül lassan érkeztem meg a földre és a fejem is leért. A víz még mindig hullámzott, de ezzel, hogy a fejem is a homokhoz ért a világ is ezt kezdte tenni. Feszítettem volna az izmaimat, hogy felkeljek, de a testem nem engedelmeskedett az akaratomnak. És végül a szemeim is lecsukódtak, és csak a sötétség maradt számomra...
Pillanatokkal később ismerős hangok vízhangzottak a fejemben, korábban már hallottam őket, és beszéltem is velük, noha nem én idéztem meg őket, az ősi istenek voltak. Sorsom döntő pillanata? Hogy belehalok ebbe a próbába szinte minden bizonnyal? Ne legyek olyan, mint az atyám, de én pontosan olyan voltam. Keserűen kacagtam volna fel, ha tudok arra, hogy Asgard és a Kilenc Világ sorsa is megváltozhat, hogyan? Legyőzöm atyámat és megszabadítom tőle egyszer és mindenkorra a Kilenc Világot? Szánalmas, hogy pont tőlem vártok csodát. Kevesen élték túl? Eddig bár hányszor találkoztam magammal mindig alul maradtam, nem atyám miatt, saját magam miatt. Érdeklődve hallgattam a folytatást, legalább abban egyetértettünk, hogy kíméletlen és botor próba ez, hiszen szinte esélytelen, hogy győzz ellene. Hela győzhetett, mert nem képes meghalni, de más? Nem tudtam másról, aki ezt túlélte volna, vagy egyáltalán megtette volna ezt, hacsak nem Odin. De ő a fél szemét adta itt Helheim közelében az információkért. Kísérő? Valaki, aki soha sem változik a lelkemből? A kísérőm és őrzöm? De ő sem lesz itt valójában...
Büszke halált? Máris temettek és Helheimbe kívántok? Igazán remek kilátások, ahhoz, amit úgysem hittem, hogy sikerül. Végül a hangok is eltűntek, és némaság maradt. Odakint a vizet hallottam és lassan nyitottam ki a szememet, ugyanott voltam, mint az előbb. Ennyi lett volna, vagy csak most kezdődik. Mágiával próbáltam fürkészni a helyet, hogy merre lehetek, de nem sikerült. Az átokba! A korábbi fizikai fájdalomiam elmúltak, de mégis más volt. Üresség, mintha valami hiányzott volna. Körbenéztem, de semmit sem láttam egyelőre, ugyanaz a hely, semmi sem történt. Hela tévedett volna? Felkeltem a földről, hogy elinduljak kifelé, vissza, ahonnan jöttem, amikor egy ismerős hangot hallottam meg a tapsolás után. Megdermedtem és arra kaptam a fejemet, Morsus?! Akkor mégis ott voltam, ahol lennem kellett, a kérdését hallottam.
< - Einar-t – vágtam rá gondolkodás nélkül. – Nem, jobb, hogy nincs itt... – vicsorogtam. – De hogy pont te drágám? Te a vezetőm és az őrzőm? Már megbocsáss drágám de ez nagyon rossz vicc volt az Ősi istenektől... egyedül is boldogulok, ahogyan mindig is... Nem szorulok a segítségedre... >
Sértődött arckifejezéssel fordultam el tőle és mellette indultam fel visszafelé arra, amerről érkeztem. Segítség? Kísérő és vezető? Ne nevettessenek, ezt a csatát egyedül kell megvívnom, még ha Morsus is van itt. És oly különleges, ahogyan Kaneda is mondta.

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#100 2010-06-09 01:49:07

Morsus
Adminisztrátor
Regisztrált: 2007-01-09
Üzenetek: 7453
E-mail PM

Re: Helheim

Morsus a nő szavaira nevetni kezd.
- Hehe... jah. Persze.
Mondja és mikor Halla megindul a kijárat felé azt sehol se találja. Mintha ez egy barlang lenne bejárat nélkül. Még pár kört tehet a nő, de bármit csinál kiutat nem lát. Morsus hátra dőlve figyeli.
- Szólj ha kész vagy.
Mondja nyugisan és amikor a nő már ideges lenne a férfi leugrik a szikláról mellé.
- Rossz figyelő lettél szépseggű. Én nem vagyok itt. Mikor a vízből iszol kapsz egy kísérőt. Ő csak a te fejedben létezik. A lelked és az eszed a legbiztonságosabb személyt választja, a te kavargó életed miatt úgy fest Morsust választottad. Érthető. Bármi történt benne megbíztál. Én nem ő vagyok, én te vagyok. Őt akartad ide. Benne bízol, szóval... hagyjuk a felesleges köröket. Szükséged van kísérőre én tudom, ergo te is tudod. Nincs kinek játszanod magad. Senki se tudja meg mi történt itt. Életedben először igazán az lehetsz, aki vagy minden előadás nélkül. Használd ki.
Mondja a fickó.

#101 2010-06-09 02:11:21

Thorhalla
Moderátor
Regisztrált: 2009-02-05
Üzenetek: 7438
E-mail PM

Re: Helheim

Dühösen pillantottam Morsus irányába, majd a kijáratot kezdtem keresni. Hallottam a nevetését, de nem törődtem vele, inkább a kijáratot kerestem. Körbejártam a barlangot, de semmi, majd újra és újra. De nem volt meg az a bejárat, amin megérkeztem ebbe a barlangba. Az átokba! Megtorpantam, amikor meghallottam ismét Morsus hangját, dühösen néztem felé, majd elindultam a sziklához, ő pedig mellém ugrott. Szólj, ha készen vagy, az átokba veled drágám! Türelmetlenül hallgattam végig, amit mondott. Megbíztam benne tényleg? Nem voltam ebben ilyen biztos, bár a tudatalattim biztosan jobban tudta. Azóta volt így, hogy azt mondta, hogy olyan nekem, mint Einar? Asgardra, fogalmam sem volt!
< - Azért beszélsz pontosan ugyanúgy, mint ő?! – csattantam fel dühösen. – Már csak az ő kioktatása hiányzik ahhoz, hogy teljes legyen a napom! Kiderül, hogy valamilyen szinte az atyám vagyok, akiben megbíztam, akit szerettem... vagy talán még mindig szeretem, akire az életemet bíznám elárult újra, csak azt titkolta el, hogy ki voltam... És ezek után pont te? Reménytelenebb vagyok, mint hittem... – feleltem undorodva. – És nem vagyok ennyire idegesítő... >
Vagy mégis? Nem, kizárt! Pontosan tudtam, hogy ő én vagyok, de akkor sem akartam itt látni, nem kellett segítség, ezt akartam hinni, nem kellett senki, aki vigyázzon rám és vezessen. Valamilyen szinten mégis ő volt, mert az én emlékeimből, az én érzéseimből táplálkozott. Persze, nem használod az Asgardit, mert szerinted undorító. És én ezt tudom rólad, olyannak vagy itt, amilyennek mindig látlak. Tudom, hogy mire mit mondanál, így azt fogod mondani. De ennek így semmi értelem nincs! Ha magammal küzdök meg, miért magamat kapom kísérőnek? Nem kéne a tetteikben keresnem az értelmet, úgyis mindig teljesen ködösen és homályosan fogalmaztak.
< - Ne játsszam meg magam? – kérdeztem. >
Vettem egy mély levegőt és a bennem levő elfojtott dühöt, haragot és gyűlöletet szabadjára engedtem, a bennem levő káoszt, ami éltetett. Ha ezt tettem máskor is, akkor mindig a legszabadabban abban az alakban éreztem magam hozzá, amiben Galactus hírnökét is legyőztem, lángoló hajjal, hogy a bennem lakó tűz engem is formáz, ha nem látja senki, akkor nem kell tényleg visszafognom magam. Végül gúnyos mosollyal fordultam Morsus felé, ha már el kell buknom, akkor úgy bukjak el, ahogyan jól érzem magam.
< - Kész vagyok, vezess drágám – mondtam ridegen. >
Várakozóan néztem rá csípőre tett kézzel, hogy most megjelenik-e valamilyen kijárat, esetleg a táj változik meg körülöttünk, vagy mégis mire gondolt akkor, hogy vezetni fog...

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#102 2010-06-10 23:56:17

Morsus
Adminisztrátor
Regisztrált: 2007-01-09
Üzenetek: 7453
E-mail PM

Re: Helheim

Morsus nézi a mérges nőt.
- Hogy lehet az, hogy iylen jól manipulálod a lelkeket, de ennyire nem ismered azokat?
Kérdi értetlenkedve. Majd a tóhoz érve mutatóujjával megérinti a vizet, ami fehér lesz majd semmivé válik.
- Hölgyeké az elsőbbség.
Engedi előre a tó helyére kerül lépcsősoron Hallát. Lefele sötét van, de mikor megérkeznek Halla az élete pillanatiból lát jeleneteket a falakon.
- Szép kis hely mi?
Kérdi kritikusan és a nő egyre fontosabb jeleneteket lát minél inkább a végére kerülnek a folyosónak. A végén egy nagy terembe érkeznek. Az teljesen üres, de mégis természetes világosság van benne. Mikor a nő középre érkezik az egyik falon fegyverek vannak. fegyverek, amiket ismert és használt.
- Pillanat még idelopják az utolsó játékost.

Stephanie éppen a meditációt gyakorolja otthon amikor a lelke kiemelkedik testéből és egy pillanatra szétfoszlik....

Itt áll össze újra. Mellette a gyilkos Halla a jövőből, az ártatlan Halla a család halála előtt. Csak ahalandó ébred fel és látja az eseményeket. Halla pedig látja többi inkarnációját.
- Nos... kezdhetjük.
Mondja Morsus.
- Őket nem kell bemutatnom ugye? A kis csajon kívül te már egyedül távozol innen. Nem tudod őket megölni és ők se téged. A többire rájössz közben.

Belépett

Jelentés |
Idézet

#103 2010-06-11 12:24:23

Thorhalla
Moderátor
Regisztrált: 2009-02-05
Üzenetek: 7438
E-mail PM

Re: Helheim

Morsus-ra pillantottam a kérdése után, tényleg nem értette, pedig tudtam a választ. Mert egyszerűen nem érdekeltek. Minek tanuljam megérteni őket, ha a halandó korcsok amúgy is gyenge és erőtlen lények és minimális erőbefektetéssel is elérem mindazt, amit akarok? Teljesen felesleges időpazarlás lett volna, és ettől függetlenül is nem nehéz kiismerni senkit. És attól kezdve nyert ügyed van.
< - Mert soha sem érdekeltek annyira, hogy arra szánjam az értékes időmet, hogy megértsem őket – vetettem oda a választ. – Ha fontos lett volna a megértésük drágám, akkor törtem volna magam miatta, de nem volt szükséges... >
Figyeltem, ahogyan a tóhoz ment és a vizet érintette. Az fehér lett, ez bizonyosan nem a lelkemet tükrözte, hanem valami mást, a fekete sokkal jobban illet a lelki világomhoz. A fehérség is eltűnt, összevontam a szemöldökiemet, ahogyan a tó helyén egy lépcsősor lett. Kísérőmre pillantottam, amikor előre engedett. Megcsóváltam a fejemet, ez a lovagiasság valahogyan nem illett hozzá. Ez Einar volt, Morsus főbelőtt volna, vagy fegyverrel fenyeget meg, hogy előre menjek, vagy lelő. Einar az ilyen.
< - Nem igazán vagy a lovagiasság híve, így ezt hagyjuk drágám – mondtam. – Gyönyörű, az, de sem neked, sem nekem nem nyújt újdonságot. >
Végignéztem a falakon, első találkozás Einar-ral, a barátaink, Gunnar leginkább, aki megmaradt, Einar egykori legjobb barátja, Björnulf-nak ment az idegeire. A tanuló leckék, az első halál, ami a lelkemen száradt, első találkozás atyámmal. Nevelőanyám és atyám vitatkozása, háborúk, mikor atyám megzsarolt, az eljegyzés Einar és köztem. Gunnar halála, a nevelőszüleim halála, Einar halála, majd a következő és a harmadik is. A „száműzetésem”, a Bukás az esküvőnk, a gyermekeink születése, a Cabal létrejötte, a Skarlát Boszorkány helyének átvétele, atyám klónjainak halála, majd Helheim. És ezzel egy hatalmas terembe értünk, üres terembe, ahogyan besétáltam a hely közepébe az egyik falon fegyverek jelentek meg. Kardok, pöröly, fejsze, lándzsa és pajzs, illetve íjak. Utolsó játékos? Néztem kérdőn Morsus-ra, majd megláttam a halandót és elfintorodtam.
< - Már csak ez hiányzott – vicsorogtam. >
És még többen jelentek meg, kétszer én. Remek, már négyszer voltam jelen. Undorodva néztem végig a másik kettőn, az első ismerős volt, a gyenge törékeny siránkozó én, aki egykor voltam. A halandó imádó, szánalmas, a tekintetem a másikra siklott, attól pedig elhűlt bennem a vér. Ismertem az érzéseit, a tetteit és a gondolatait, ahogyan elvettem tőle mindet a halála után.
< - Ez nem én vagyok – mondtam dühösen. >
Mennyi erőmbe és akaraterőbe került, hogy ne válljak ezzé a gyilkossá. Akit Fandral teremtett, és még annak a siránkozó korcsanak állt feljebb, hogy megölte. A szeme láttára kellett volna a családját is megölnöm és csak utána őt. Az úgy viccesebb lett volna... megölnie, nem nekem, az átokba is!
< - Nem kell, tökéletesen ismerem mind a hármat – vicsorogtam. – Találjam meg a kényes egyensúlyt úgy, hogy ne legyek olyan, mint atyám? Én vagyok az egyensúly kettejük között! – mutattam a fiatalkori énemre és arra, aki igaz fiatalabb volt nálam, de a jövőben halt meg. - Nem ölhetem meg őket és egyedül távozok, akkor ennek mégis mi értelme van?
Kérdeztem még, majd elindultam a fegyverek felé, hogy egy kardot vegyek fel onnan, közben a másik hármat figyeltem, hogy mit is fognak tenni és mi is fog ebből kialakulni.


//Előzmény: Chelsea – Projekt Pegazus főépülete: Jonathan és Stephanie lakása//

Megremegtem és döbbenten néztem körbe, egy csarnokszerűségben voltam, ahogyan oldalra néztem egy Thorhalla állt mellettem, idegesen ugrottam hátra és vettem fel ösztönösen védekező pozíciót. Tudtam, hogy meg akar ölni és féltékeny rám, de erre oka sem volt. De valami nem stimmelt a másik oldalamon még egy Thorhalla-t láttam. Ennek nem voltak szarvak a fején és vörös-kék színű ruhákban volt, a másik pedig rosszabb képet vágott, mint a mi kedves Halla-nk manapság. Mi történik itt? A vörös-kék ruhásra ráismertem, a fiatalkori énje, az, akiből én is lettem, a másik pedig az lenne, akivé válhat? De akkor én mit keresek itt és hogyan kerültem ide? És igen, hol van az az ide. Hiszen az előbb még a saját lakásunkban meditáltam.
- Meg tudná valaki mondani, hogy miként kerültem ide és hol vagyok? – kérdeztem idegesen.
Még mindig szemmel tartottam azt a kettőt, akik az előbb mellettem voltak, de örültem volna most valami fegyvernek, pisztolynak, vagy a kardomnak. Nem mintha lenne bármi esélyem is kettejük ellen. Bár a régi ellen még felvehetném a harcot, de én csak egy ember voltam.
- Oké Zack értem a vicceidet, csak éppen nem rajongok értük ilyen felkészületlenül – morogtam. – Most már befejezhetnéd, mára nem ígértél vizsgát meditációból...

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#104 2010-06-13 22:21:11

Morsus
Adminisztrátor
Regisztrált: 2007-01-09
Üzenetek: 7453
E-mail PM

Re: Helheim

Morsus elmosolyodik a nő kérdésén.
- Értelme? Ez egy bíróság. Te vagy az ügyvéd, az ügyész, a bíró és a tanú.
Mondja a férfi és megnyugtatólag a lányhoz lép.
- Üdv. Ez nem egy vicc. Asgardon van... úgy ahogy. Ez egy mágikus esemény. Thorhalla lelke múlik azon, ami ma itt történik. Olyan unalmas lélek kereső epizód. Magát az ősistenek hozták ide mivel ha elfogadják ha nem maguk lelkileg még mindig egyeznek. Valahol részeik egymásnak. A teste biztonságosan fekszik a lakásában. Halla. - szólítja meg a nőt. - Ha tanácsolhatom mond el neki miért vagy itt. Az egész sztorit apáddal.

Belépett

Jelentés |
Idézet

#105 2010-06-14 00:34:50

Thorhalla
Moderátor
Regisztrált: 2009-02-05
Üzenetek: 7438
E-mail PM

Re: Helheim

Felvontam a szemöldökömet, egy bíróság? Ítélkezzem magam felett? Azaz kívánjam magamat Helheimbe úgy, ahogyan vagyok? Nem, ennél jobban ezt nem tehettem már meg, hiszen itt voltam teljes valómban. Ez komolyan egy rossz vicc volt. Mit hallgassak meg? Ismerem őket, én voltam, nem akartak újra az lenni, aki egykor voltam, aki ma Stephanie és a régi énem, de a harmadik sem, aki a jövőben én voltam. És őt ráadásul az Ősi istenek hozták ide. Elfintorodtam arra a részre, hogy még meséljem is el, hogy miért vagyunk itt. Nevetséges, osszam meg a gondjaimat azzal a szajhával, akibe még Einar is képes lenne beleszeretni és teherbe ejteni?
Pár pillanattal később megláttam még két alakot, még egy Thorhalla, kezdtek átkozottul sokan lenni és Michael-t. eddig mi még személyesen nem találkoztunk, de tudtam, hogy Zack fia, aki a jövőből jött vissza. Halla nevelte Asgardon egy ideig és a nevelt fia, Zaphire ennyit mondott. És most arról próbál meggyőzni, hogy nem az apja szórakozik? Rájuk sandítottam, egy próba? Ez tényleg egy rossz vicc, hogy Halla lelke múlik ezen. De azt sajnos nem tagadhattam, hogy valamilyen szinten egyek voltunk.
- Michael Morsus! – néztem a fiúra szigorúan. – Ez az apádtól is tökéletesen kitelne, hogy ilyesmivel szórakozik, ennyire már ismerem. Miért kellene neked hinnem egy Morsusnak, aki éppen a másikat próbálja kimosni a pácból? – kérdeztem idegesen. – Van egyáltalán még lelke annak a szívtelen dögnek?
< - Mert kivételesen az igazat mondja drágám – mondtam megvetően. – Szóval Michael... és ez itt nem ő. Ez is én vagyok, a lelkem egy része, és bármilyen hihetetlen drágám, de van. Hiszen te is itt vagy. >
– Ezen igazán csodálkozom, ugyanis jó ideje nem tudom belőled kinézni, hogy lenne – feleltem. – Szóval a testem Chelsea-ben, csak Olaf ne legyen rosszul, ha megtalál, vagy Björnulf. Ugye tudod, hogy mit tehet velem a részeg törp?
< - Nem fog semmit tenni, túlságosan fél, hogy leégeted a szakállát, amit oly nagy becsben tart – jegyeztem meg unottan. >
– Inkább mond, hogy miért vagyunk itt... – mondtam.
< - Asgardon kitört a háború. Hela megtámadta Svartalfheimet és ott voltam a kirobbanáskor. Megküzdöttem Donar-ral, és alulmaradtam nem meglepő módon. Hela meglátogatott a börtönben és a felfedte előttem, hogy mi is volt atyánk terve. Ahogyan atyám minden halandó klónjában elrejtette a lelke és hatalma egy részét, így megtette Hela-val, Fenrirrel, Jörmunganddal és velem is, hogyha szükséges, akkor átvehesse a gyermekei felett az irányítást. Így igazat adván Volla jóslatának a Ragnarökre, hogy a Loki Laufeyson gyermekei, szörnyei és teremtményei mind az ő oldalán fognak az istenek ellen vonulni. Így bennem is ott van Loki lelkének egy része és az állítása szerint a hatalmam is tőle származik. Ekkor derült fény arra is, hogy drága nővérkém nem saját maga évek óta, azóta, hogy a Bukáson az atyám meghalt Hela sincs, mivel a kellő pillanatban átvette a nővérem felett az uralmat és azóta ő játssza ezt a szerepét. Hela pedig azóta is folyamatosan azokat a borzalmakat szenvedi el, amit ő szánt az atyánknak. Nem szép látvány. Volt olyan kedves, hogy elárulja, hogy Sif az anyám és, hogy miket is akar tenni. Hogy soha sem feledte el Asgardot és azt akarja uralni valamelyik gyermekén át. Bármelyikünk is jut a trónra, Hela vagy én, ő fog mögöttünk állni és rajtunk keresztül uralkodhasson... Hela elmondta, hogy csak akkor győzhetek atyám felett és rázhatom le a láncait, ha nem leszek olyan, mint ő. Helheim mélyén van egy fekete tó, aminek vizéből ha iszom megküzdök magammal. És ezért vagyok itt, ha elbukom és nem tudom lerázni a láncait meghalok... >
Morsus-ra néztem.
< - Remélem a többi rész nem kell, amire nem emlékszünk... >
– Amire nem emlékszünk? – kérdeztem. – Szóval Loki még él és nem halt meg... Hogyan tudok segíteni neki? – néztem a férfira. – Nem hagyhatjuk, hogy Loki uralja a Kilenc világot...
< - Hogyan tovább drágám? – kérdeztem Morsus-t. >

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#106 2010-06-16 23:08:20

Morsus
Adminisztrátor
Regisztrált: 2007-01-09
Üzenetek: 7453
E-mail PM

Re: Helheim

Morsus a falnak dőlve áll mikor Steph kételkedik benne és kérdőre vonja ő csak kezét emeli és vállat von. A vitát mosolyogva hallgatja és ameddig nem szólítják meg hátra dőlve figyel csak.
- Hát... megvallom azt hittem itt rendbe jönnek a dolgok, de úgy fest ez nehezebb lesz.
Mondja és ellökve magát a faltól a lányok felé sétál.
- A sorsod a tiéd és most döntened kell.
A két még eszméletlenül álló Halla között áll meg és felemeli a jövőbeli mellett a kezét.
- Kilépsz innen és apád hatására egy dühöngő elárult gyilkos leszel? Sőt valószínűleg még engem sem fogsz felnevelni, már ha engedsz élni. Elengeded örökké égő dühöd és megtalálod a békét és megérted a családod értékét. - mutatja felemelve a múltbeli Halla mellett a kezét - Szóval ez egy fordulópont, de azért, mert ma Thorhalla az, aki mindig vére és eredete szerint tette az életét, nem teheti tovább. Ha így tesz meghal.
Mondja a férfi komorrá válva.
- Ez Loki átka a mágia felemészti Thorhallát és Lokivá teszi. Apró lépésekben csak megbénít, befolyásol, manipulál, de a te esettedben drágám... felemészt. Az átok ellenszere nem mágia hanem tett. Mikor úgy teszel, ahogy ő nem tenne az átok gyengül végül elvész, de ha nem teszel így egy nap nem leszel más, mint az esztelen klónok, amiket játékból vadászunk.
Morsus zsebre rakja a kezét és pár lépéssel Halla felé közeledik.
- A kérdés egyszerű? Jóbbá vagy rosszabbá válik Thorhalla, hogy kiirtsa az átkát? Életedben igazán először a te kezedben van a jövőd. Nem számít mit mond az agyad a szívedet hallgasd. Csak azt. Azt Loki sose fogja elérni. Azt nem vakítja meg mágia, az megmenthet. Rajtad múlik... mit szeretnél te?

Belépett

Jelentés |
Idézet

#107 2010-06-17 00:21:18

Thorhalla
Moderátor
Regisztrált: 2009-02-05
Üzenetek: 7438
E-mail PM

Re: Helheim

Csak megvontam a vállamat arra a részre, amit Stephanie mondott, voltak mindig is titkaim előtte, amiket soha sem mondtam el neki és maga sem jött rá. Kettőnk közül én voltam az okosabb. Sokkal. Majd Morsus felé fordultam és megráztam a fejemet. A Kilenc világ bármelyik másik személye került volna ide, akkor azt mondom, hogy valóban könnyen ment volna, de így? Nevetséges. Figyeltem, ahogyan magyarázta tovább a választási lehetőségeket, hogy vagy olyan leszek, mint régen és így rázom le atyám átkát, vagy pedig olyanná, mint ami a másik realitásban lettem, vagyis a szétszakadt világban. Mind a két helyen sikerült leráznom az átkot, mind a két esetben tovább szakadt az elmém és a lelkem. Mind a két esetben meghaltam. Stephanie felé fordultam, majd vissza Morsus felé és keserűen nevettem fel. Ha így cselekszem, ahogyan meghalok? Már megtörtént drágám, ha nem tűnt volna fel. Milliónyi sebből vérzem, a haláltusámat is régen elvesztettem.
< - Már így is négy felé szakadt a lelkem, ők is én vagyok, ők is én leszek örökké – mondtam. – Velük kell együtt élnem, azzal, amivé tettek, amivé váltam. Ezen nem tudok változtatni, ezen semmivel sem fogok tudni... csak azt tenni, amit Thor-ék mondtak. Beletörődni. De ez az, amire én képtelen vagyok... Nem csak annál az esetnél nem fog ez megtörténni, de így sem foglak soha sem felnevelni Michael... sajnálom. >
Néztem a szemébe. A tettek határozzák meg, nem a mágia. Ezért nem is volt itt mágiám, ami mindig is volt. a tettek, ha olyat teszek, amit atyám tenne az átok erősödik és felemészt. De ha úgy lépek, ahogyan ő nem tenne, akkor megszűnik ez. Akkor miért nem szűnt már meg? Hiszen ő élni akart, én meg csak meghalni. Játszom a játékát, mert élvezem, hogy másokkal megtehetem, hogy eljussak a hatalmam csúcsára, hogy ismert legyek, hogy féljenek. Hogy megkaphassam, ami nekem jár, hogy a legnagyobb vágyam mellett a másik is teljesüljön. Hogy mindennek az úrnője vagyok, de mégis a másik, amit semmi sem tud a korlátlan hatalom és világuralom mellett? Mindenki kinevetne, ha megtudná... de ők én vagyok...
< - Mit akarok? – kérdeztem keserűen. – Azt hittem, hogy ez nem kérdés. Meghalni végleg... csak ennyit. Minden tettemmel a haláluk óta az életemben a halált kerestem, nem érdekelve, hogy mi lesz velem. Csak Valhallaba kerülni, nem pedig Niflheim-be, ahova atyám miatt kerülnék. Nem érdekel a halál – mosolyodtam el. – Asgardi vagyok a lelkem örök, csupán atyám bűnei miatt, amiket velem végeztetett el nem akarok a dicstelen lelkek közé kerülni. Nem akarok dühöngő őrült lenni, és nem akarok az sem lenni újra, aki voltam. Nem akarok mindenki játékszere lenni. Saját magam akarok lenni, úgy ahogyan vagyok. De ha ez nem lehetséges, inkább a halált választom, mintsem amit rám kényszerítenek. Így is vannak, akik szeretnek és kedvelnek. Így sem vagyok az atyám, sokban hasonlítunk, de nem vagyok ő. >
Vettem egy mély levegőt.
< - Szívtelen vagyok, igen. Falakat emelek magam köré, hogy senkit se engedjek magamhoz közel, igen így van – mondtam. – Kiirtanám az emberiséget, ha nem múlna rajtuk istennői mivoltom? Mindenki tudja, hogy igen. Nem érdekel mások sorsa sem, semmi. Csak azt akartam, hogy elismerjen és büszke legyen rám. Mert soha senki sem volt az. A nevelőszüleim féltek tőlem, ő is retteg. Falakat emeltem magam köré, mert nem akartam csalódni, mert nem tudok bízni másokban, mert csak játék voltam a kezükben. Hogy a férfi, akit szeretek téged jobban tudna nálam szeretni? – néztem sírva dühöse Stephanie felé. – Hogy láttalak titeket együtt miközben a gyermekét hordtad és azt mondta, hogy szeret téged, mert benned van minden jó belőlem? Igen így van, ha akarnék sem tudnék már te vagy ő lenni – néztem a gyermekkori énemre, akiből Smith is lett. – Az egész világnak jobb lenne, ha nem lennék, semmilyen formában. Szóval nem foglak felnevelni Michael, mert valószínűleg nem is távozok innen élve... Mert egy újabb kishalált nem akarok, egy újabb lélekszakadást, teljeset és végső halált igen vagy semmilyet. >
Elfordultam mind a kettejüktől, valahogy könnyebb volt, ettől.
< - De előbb még meg akarom ölni őt... örökre! >

Megadóan tártam szét a karomat, rendben van hiszek nektek, még ha olyan nehéz is ezt. Halla-val egyszerre ráztam meg a fejemet, amikor azt hitte, hogy könnyebb lesz. Vele?! Tudnia kellett volna, hogy nem így lesz. Lassan fel lett vázolva minden, hogy miben is kellene dönteni, igazán érdekes. Volt egy olyan érzésem, hogy azt a dühöngő őrültet választja, igazából nem lett volna meglepő. A régi, aki én voltam valamilyen szinten. Furcsa volt a skizofréniáit egy helyen látni. A lélek tud tudat hasadni? Most láttuk, de ez furcsa volt. Hogy mit akar? Erre igazán kíváncsi voltam, de olyasmit hallottam, amire soha sem számítottam. Négy felé, szerencse, hogy csak ennyire. Azt tudtam, hogy ő neveli fel Morsus-t, de ott döbbenten néztem Thorhalla-ra, amikor elnézést kért, hogy nem fogja megtenni. Máris eldöntötte, hogy azt választja, hogy azzá válik ott? De nem... TESSÉK?! Döbbenten és meredtem néztem az istennőre, amikor azt mondta, hogy meg akar halni. Jól hallottam? Pont ő? Nem akartam elhinni, amit hallok, többször meg akartam szólalni, de nem jött ki a hang a torkomon, csak tátogni tudtam. Éreztem, hogy a könnyeim végigfolynak az arcomon. Én ő vagyok, és mégsem tudtam soha sem, hogy ennyire magányos és elkeseredett. Einar és én? Nem, soha sem, hogy engem szeret és a gyermekét várom? Itt valami tévedés lenne, a többi részt tudtam, hogy ilyeneket gondol és mit érez, de ez az egész. Az átokba, ő én voltam és ez nem én! Ez nem így van, ez nem történhet meg, nem mondhat le az életéről. Nem tudnám végignézni, ahogyan meghal...
- Nem, van más megoldás is! – mondtam. – Az átokba Thorhalla! A Kilenc világ és két realitás legerősebb személye vagy azokból, akiket ismerek! Nem adhatod fel, eddig is kibírtál mindent, most is kifogod.
Odaléptem hozzá, megérintettem a vállát, és amikor visszafordult lekevertem neki egy pofont.
- TÉRJ ÉSZRE VÉGRE! – mondtam dühösen. – Családod van, szeretteid, igaz nem érdemled meg, de sokan szeretnek, sokan számítanak rád. Nem érdekel, hogy az a csótány apád mit mond. A többieké a fontos! Michael, Einar, Thena... Thor... Jon és én... Még ha nem is kedvelsz minket, nem is érdeklünk téged, de akkor is... NEM HISZEM EL, HOGY ENNYIRE ÖNZŐ VAGY! – kiáltottam rá.

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#108 2010-06-17 00:38:01

Morsus
Adminisztrátor
Regisztrált: 2007-01-09
Üzenetek: 7453
E-mail PM

Re: Helheim

Morsus meg sem hatódik sőt még meg se lepődik.
- Hát tévedsz.
Mondja az összeomlott Hallának.
- Ha valóban halálod lenne a válasz, akkor a víz már megölt volna, de ez nem a legfőbb bizonyíték hanem az, hogy élsz és élni akarsz. A kis csajnak igaza van. Önző vagy. Ám a lényeget nem érted. Nem szeretteid tesznek Lokivá, nem tetteid hanem a falak. Ahogy ő is, te is elrejtőzöl hamis képbe bújsz. Az övébe. Őt is szerették asszonyok, férfiak és testvérek mégis ez lett belőle.
Majd Stephe mutat.
- Ő a legnagyobb tévedésed. Úgy hiszed ő az eredeti Thorhalla, de nem. Ő nem a régi Thorhalla. Ő a te tükörképed. Mikor egy asgardinak midgardi testet és lelket adnak nem megbüntetik, hanem esszenciáját alakítják haladó formába. Ez a kis csaj minden, ami a falak mögött rejtőzik. Ez az, amiért mindenki szeret. Ez a te gyengéd. Apád.
Majd Loki alakja jelenik meg Morsus mellett.
- Soha nem kaptad meg tőle a szeretet és ez megbénított. Őrülttől vártál kedvességet ő nem adta meg. Az apád nem adta meg, ezért te se adod. Senkinek és nem fogadod el. Mindent megtettél neki, de neki kevés volt. Félsz, hogy másnak is az lenne.

Belépett

Jelentés |
Idézet

#109 2010-06-17 01:13:32

Thorhalla
Moderátor
Regisztrált: 2009-02-05
Üzenetek: 7438
E-mail PM

Re: Helheim

A pofon után dühösen nézetem Stephanie-ra. Legszívesebben visszakézből ütöttem volna ököllel képen a kis halandót ezért a tettéért, de nem emeltem a kezemet csak izzó tekintettel néztem rá.
< - A legerősebb drágám? – kérdeztem megvetően. – Szerinted mégis hogyan bírtam ki mindezt viszonylag ép ésszel drágám?! – vicsorogtam. >
Morsus felé kaptam a fejemet, milyen meglepő, hogy most pontosan ugyanazt adta válaszul, amit az eredetitől vártam volna. Dühösen mordultam fel, ez a hála annak, ha őszinte vagyok? Pontosan tudom most már, hogy miért hazudok még magamnak is. Hogy miért nem mondok el semmit sem. Önző lennék mert meg akarom a kilenc világot szabadítani saját magamtól? Érdekes felfogás. Hogy a falak mögé bújok és másnak adom ki magamat? Nem, nem teszem. Mutassak mást? Minek?
< - Minek drágám? – kérdeztem dühösen. – Minek mutassak érzéseket feléjük, miért fogadjam el az övéket? Csakhogy tovább szórakozhassanak és nevethessenek rajtam?! Hogy szánakozhassanak, hogy meglegyen valaki, akin ezeket az érzéseiket kitölthetik? Nem kérek belőlük! Soha egyik sem kérdezett rá, hogy miért nem szeretem már a halandókat, hogy miért nem megyek vissza közéjük élni, hogy hova lett az, aki egykor voltam... Miért akarjak bárkinek is megfelelni? >
A halandóra néztem, hogy én lennék? A falaim mögött sem rejtőzött ő. Tartottam tőle, hogy a falak mögött már senki sincsen. Ha volt is a gyűlölet és a harag, ami bennem volt régen megölte azt.
< - Ez egy gyenge halandó – mondtam. – Ha a tükörképem lenne Thor nem választott volna minket külön. Főleg, hogy akkor még Einar és Miller kapcsolatáról sem tudott. A száműzetésemkor lehet, hogy az volt. De azóta eltelt több, mint negyed évszázad. >
Hátrébb léptem párat, amikor atyám megjelent Morsus mellett. Ösztönösen támadóállást vettem fel, de ez is csak a képzeltem lesz, más nem.
< - Igen, mert ők azt akarják látni – böktem a gyermekkori énemre. – Fogadjam el, és engedjem közel magamhoz, hogy aztán ők is hátba döfjenek újra és újra? Nem – ráztam meg a fejemet. – Nem véletlenül nem teszem... egyszer elég volt. Freydis, Arnora, Gunnar, Raknar, Sirnir, Heimir, Agnar és Vignir, majd Einar... többé nem követem el ugyanazt a hibát. Ezek csak gyengévé tesznek, sebezhetővé... >

A fejemet csóváltam, nem ezért bírtad ki, csak menekülsz a tények és a valóság elől. Azonban mondott valamit, amitől bennem is meghűlt a vér. Szerette a halandókat? Nem, itt valami nagyon nem stimmelt. Semleges volt mindig is, nem szerette, de nem is gyűlölte őket. Most pedig tényként mondja, mintha szerette volna őket és köztük is élt volna. Einar volt lent náluk, nem Halla.
- Hogy tessék?! – kérdeztem döbbenten. – Szeretted a halandókat és közöttük éltél? Erre én miért nem emlékszem?
Végül rám nézett, széttártam a karjaimat, nem tudtam mást tenni, ez voltam, aki, én jól éreztem magam így, ahogyan voltam. De hogy a tükörképe lettem volna. Ez ellen nekem szabad vitatkoznom? Az első pillanattól kezdve máshogy emlékszem rá és rám. A szívem majd megszakadt, amikor a többieket említette, Gunnar, Einar legjobb barátja, a többiek, akikkel együtt nőttünk fel, nőtt fel. Akiket Loki egyesével vadásztatott le vele. vettem egy mély levegőt, ez így nehéz lesz, túl mély volt az az átkozott seb.
- Azt a részt ne hagyd ki, hogy azért is fél, mert mindig felhasználták ellene az érzéseit, és ő is a kötődéseket használja fel mások ellen. Shadow, Halloween... bárki, akivel szembe akadt – néztem Morsus-ra. – Ezt kéne kinevelni belőle, hogy attól, hogy mások iránt érez valamit, nem fogja mindenki kihasználni és felhasználni ellene – Halla-ra néztem. – Tényleg így van. ha mindenki attól rettegne, amitől te is, már élet nem lenne sehol. Az érzések nem gyengítenek el, erősebbé tesznek. Nézd meg, mint egy nagyvad véded Einar-t és Michael-t, ha valami bajuk van... érezni nem gyengeség.

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#110 2010-06-17 01:24:36

Morsus
Adminisztrátor
Regisztrált: 2007-01-09
Üzenetek: 7453
E-mail PM

Re: Helheim

Morsus értetlenül néz és a szemöldöke felemelkedik.
- Szóval... azért kell neked és minden szerettednek szenvednie, mert... apád egy gerinctelen seggfej?
Kérdi Morsus és a Loki alakot egy legyintéssel teszi semmivé.
- Apád rákényszerített sőt valószínűleg ő ölte meg azokat, akiket szeretsz, de nem azért, mert a gyermeke vagy, hanem, mert élvezte. Persze a szeretett gyengeség...
Mondja kicsit kuncogva Morsus erős lenézéssel a hangnemében.
- A szeretet... amivel Thorhalla megmentette Einar Thorson, amire még az Odinerő sem lett volna képes. A szeretett, amivel vissza hozta Asgardot Thorhalla éééés amivel segített a Sötét Világ Asgardjának. Az érzelmeid tesznek erősé.
Ismét komollyá válik a férfi.
- De te nem lehetsz erős ugye? Apád szerint gyönge vagy és te rá hallgatsz. Apuci azt mondta semmirekellő vagy szóval azzá teszed magad.

Belépett

Jelentés |
Idézet

#111 2010-06-17 01:58:33

Thorhalla
Moderátor
Regisztrált: 2009-02-05
Üzenetek: 7438
E-mail PM

Re: Helheim

Dühösen néztem Morsus-ra, a kérdésére röviden és tömören annyi volt a kérdésére a válasz, hogy igen. Amiatt. Még ha a többieket ő is, Gunnar teljesen az én lelkemen száradt, egy baleset volt csupán. Lehet, hogy élvezte, sőt biztos és nem azért, mert a leánya vagyok, hanem, mert megtehette. Én is ezért élveztem ugyanezt, pusztán azért, hogy másokat szenvedni lássunk.
< - Igen azért, mert imád másokat tönkretenni, és élvezi a fájdalmukat. A káosz, amit okoz erősíti, ahogyan engem is! >
A szeretet Einar és Asgard iránt. Ott is az életemet adtam volna, a világomért, még úgyis, hogy a lelkemmel Thor is élt volna, nem csak az atyám. Az átokba! Semmit sem bizonyítottak a szavai, semennyire sem!
< - Mégis mindez mit bizonyít? – kérdeztem. – Szeretem Asgardot, mindig is szerettem ezt a földet, még ha nem is teljesen a sajátom. Az a világ halott volt, csak a véremet adtam az ősi isteneknek. Ne keverj össze a Thor által saját lányaként nevelt Thorhalla Thordottir-ral. Ő vissza tudta fogni magát, hogy ne ölje meg azt az atyánkat. Én élvezettel ölöm meg újra és újra, és kínoznám halálra azért, amit velem tett az évszázadok alatt. Ő adta az életét a két kutyám démonfattyáért, nem én... >
Bár az Asgardért az életünk és a nevelt gyermekünk... csak nekem az Morsus... ez egyezett. Semmi más. Dühösen szorítottam ökölbe a kezeimet a szavai után. Nem volt így, ahogyan mondta. Nem voltam semmirekellő. Igen is sokra vittem még ha úgyis, hogyha pont úgy, ahogyan neki nem tetszett.
< - Nem vagyok semmirekellő – csattantam fel dühösen. – Máris több vagyok, mint ő. Többre vittem, nem vagyok az! Több és jobb vagyok nála! Nem vagyok őrült! Tudok racionálisan gondolkodni, amire ő képtelen. Összetetten számítóan cselekszem, nem úgy, mint ő... saját maga fog vissza engem nem pedig én magamat! >
Elhallgattam, Sötét világ, atyám halála, a köztes idő, amíg nem láttam viszont a klónját. Majd az utána eltelt időszak, míg az ikrek megszülettek és újra találkoztam vele... a mágikus hatalmam és a tudásom is...
< - Ezért növekedett a hatalmam csak akkor, amikor nem volt a közelemben? – kérdeztem tétován. >
Noha már tudtam a választ, hogy igen... pontosan ezért.

Továbbra is hallgattam, hálásan néztem Morsus felé, amikor kisegített az egésszel. Tudtam, hogy mit gondol, hogy igen még mindig Loki-t hibáztatta az egész miatt. Bár most legalább annyira nem tért ki a válasz elől, ahol az apja volt említve. Nos igen, sötét világbeli Thorhalla képes volt megbocsátani, igaz Thor nevelte, ő pedig nos, őt ismertük. Morsus utolsó mondatai, ezt lehetséges, hogy nem kellett volna. Idegesen néztem körbe valamilyen fedezék után, hogy elbújhassak. Nem akartam jelen lenni, amikor tombolni kezd. Az utolsó kérdésre azonban mégis megtorpantam, szinte láttam mi zajlott le a fejében. Valóban így nézett ki, hogy tényleg akkor nőtt a hatalma, amikor a közelben sem volt Loki. Pech.

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#112 2010-06-17 02:12:35

Morsus
Adminisztrátor
Regisztrált: 2007-01-09
Üzenetek: 7453
E-mail PM

Re: Helheim

Morsus elmosolyodik.
- Összeáll a kép, bár nem értem kinek hazudsz? A nőnek, akiben a lelked van és tudja mikor mondasz igazat vagy egy hallucinációnak, akit te generáltál az egyetlen másik halandóról, aki mindig tudja rólad mit mondasz? Esélyed van. Legyél önmagad. Akkor voltál boldog, amikor Loki eltűnt. Mikor nem kellett neki megfelelned. Hirtelen kedves lettél bosszúd Thor ellen lényegtelenné vált és képes lettél szeretni másokat. Jobb lettél mint ő? Akkor minek kell bizonygatnod? Miért kell a káoszistennőjének lenned ha jobb vagy nála? Miért bujkálsz a kicsinyeid elől, amióta Loki előkerült? Tudom, félsz tőlük. Nekik nem kell semmit sem tenniük, hogy szeresd őket, ők a tieid és ettől rettegsz. Ezért vannak Thornál vagy valamelyik rokonnál.
Morsus közelebb lép és kicsit lehajolj, hogy Halla szemeibe nézzen. A zöld szemek a nő lelkébe hatolnak szinte.
- Thorhallának nem szabad éreznie, mert apuci nem szereti. Thorhallának gonosznak kell lennie és nagyon jónak, de hiába jobb, mint apuci, ő akkori is megveti. Csak ő számít ugye? Csakis Loki.

Belépett

Jelentés |
Idézet

#113 2010-06-17 08:46:25

Thorhalla
Moderátor
Regisztrált: 2009-02-05
Üzenetek: 7438
E-mail PM

Re: Helheim

Jobb lettem? Nem, nem lettem jobb. Csak még inkább végezni akartam vele. Legyek az, aki akkor? Hiszen az vagyok, ugyanazokat a dolgokat tettem, igaz nem érdekelt, hogy mi lenne a véleménye arról, hogy mit teszek. Nem voltam képes szeretni másokat, Thor-t is csak azért nem öltem meg, mert valamire esküt kellett tennem Thena-nak. És meg kellett felelnem az átkozott törvényeknek, azzal, hogy uralkodó lettem. Azóta csak az árnyak között léphettem bármit is.
< - Amikor nem volt ott úgy tehettem bármit, ahogyan akarok, mert nem kellett tartanom attól, hogy közbeszól, vagy tönkreteszi – mondtam. – Nem hazudok, jól éreztem magam úgy, hogy azt tehetem, amit ő is tett... élvezem a kihívást, hogy mikor tudom átverni és kijátszani őket. Az Odinson-okat. Ez jobb mintha megöltem volna Thor-t. Saját magamba bolondítani Balder-t, aki fegyvert rántott volna rám, mikor a száműzetés után hazatértem? Játszani New Jersey-vel? Pusztán játék és mégis több. Nem bizonyítás, hanem, mert ez én vagyok, ahogyan összeugrasztani a férfiakat, akik a kegyeimért versengenek, és nézni a párharcot, majd a legjobbat kiválasztani. Nézni a felfordulást, amit okozok a halandók között. Pusztán játék. Élvezem ezt csinálni, úgy, hogy ő nincs ott, hogy úgy tehetem, ahogyan akarom, anélkül, hogy leszólna és megvetne, mert azokkal teszem, akikkel. Már egészen kicsinek is másokat manipuláltam. Ez vagyok én, csak éppen nem kicsiben teszem mindezt, hanem nagyban. Nem egy-két szereplővel játszom ezt a sakkmeccset, hanem nagyban, a Kilenc Világgal. Mert őt az őrülete tette káoszistenné, engem nem az... >
Megráztam a fejemet.
< - A gyermekeim más téma. Az nem tartozik ide. Soha sem akartam őket, már előtte is bujkáltam előlük. Nem szeretem őket, csak terhek számomra. Kötelesség voltak. Einar akart családot, gyermekeket, évszázadok óta ez volt a legnagyobb álma. Hát megkapta. Megkapta, hogy boldog lehessen és apa azok előtt, hogy visszakerülne Hela-hoz. Igen, féltem, hogy vissza akarja szerezni és meg akartam adni neki a legnagyobb álmát és örömét még azelőtt, hogy ez megtörténne. Hogy boldognak lássam. Náluk jobb helyen vannak, úgy legalább nem lesznek olyanok, mint az anyai felmenőik. Igazából elgondolkodtam, hogy lehet, hogy jobban jártak volna, ha úgy nevelkednek, mint Einar vagy én... >
Belenéztem Morsus szemeibe, amikor megállt előttem. Miközben beszélt ismét ökölbe szorultak a kezeim. Dühösen néztem rá és kezdtem gyorsabban venni a levegőt az idegességtől, az utolsó szavai után lendült a kezem, hogy megüthessem.
< - Nem akarom, hogy itt legyen – vicsorogtam. – Csak azt akarom, hogy végre meghaljon! Hogy tehessem, amit akarok, anélkül, hogy meggátolna! Nem akarom, hogy ott legyen és egyetlen szavával leromboljon mindent, amit elértem! Nem számít az atyám... bőven elég saját magamnak megfelelni, mert még annak sem tudok. Az átokba! Ez egy átokverte csapda... >
Dühösen fordultam el tőle és sétáltam a falhoz, majd dőltem annak neki. Onnan néztem vissza a két halandóra. Persze, hogy az, csak éppenséggel még azt nem tudtam, hogy miként szabadulhatok ki belőle.

Tovább beszéltek, de igazából a legrosszabb az volt, hogy valamilyen szinten mind a hármunknak igaz volt abban, amit mondott. És ez így igen sokáig fog tartani. Morsus szavaira bólintottam, tényleg tudtam, hogy mit érez, és tudtam, hogy szereti azt tenni, mint mondott. Én is szerettem volna, de én azért küzdöttem, hogy ne kezdjek el mindenkivel játszani magam körül. Én ezt fogtam vissza, ő pedig az érzéseit. Egyikünk sem volt jobb a másiknál. A csapda... ó igen.
- Az akarsz lenni, aki, de ahhoz le kéne győznöd Loki-t. De ahhoz, hogy apádat legyőzhesd magadat kellene legyőzni. De ehhez megint Loki-t kéne legyőzni – összegeztem. – Kellemetlen tud ez lenni. Hogyan ítélkezhetnék felette, ha én is azt teszem, amit ő? – kérdeztem keserűen. – Én azért küzdök, hogy ne kezdjek el másokkal játszani, mert nem akarok olyan lenni, mint ő. Ugyanazokkal a gondokkal küzdöm, csak éppen én nem rejtem el az érzéseimet. Én mástól félek, nem azoktól. De végül is nem az a normális, hogy mindenki fél valamitől? Igaz nem ilyen betegesen.
Fogalmam sem volt, hogy mit tegyek vele, nem kényszeríthetjük, szavakkal pedig igazán nehéz lesz meggyőzni...

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#114 2010-06-19 21:52:04

Morsus
Adminisztrátor
Regisztrált: 2007-01-09
Üzenetek: 7453
E-mail PM

Re: Helheim

Morsus egy sziklán elfekszik a kezeit a feje alá rakva.
- Mi mást vártál attól a seggfejtől? Komolyan, miért ragaszkodsz ennyire? A nevelőid imádtak, Thor apád helyett apád volt. Mondhatni fél asgard ápolta a kis hülye lelkedet és neked annak a baromnak a szavai kellenek. Miért?
Kérdezi a fickó fejét finoman a páros felé fordítva miközben Steph észre veheti, hogy a két másik Halla eltűnik, mert csak a magyarázathoz kellettek.

Belépett

Jelentés |
Idézet

#115 2010-06-19 23:57:48

Thorhalla
Moderátor
Regisztrált: 2009-02-05
Üzenetek: 7438
E-mail PM

Re: Helheim

A halandóra néztem, szóval neki is voltak hasonló gondja, mint nekem, csak éppen mással. Akkor miért nem az ő lelkét ápoltuk az enyém helyett? Egyszerűen nem tudtam megérteni. Mikor Morsus megszólalt felé fordítottam a tekintetemet, ez, hogy így elfekszik mennyire rá vallott. Semmi mást nem vártam tőle, semmi egyebet, csak ezt. Bár Midgardon volt, hogy megdicsért, hogy olyan lettem, aminek soha sem hitt, hogy leszek. Az kivételesen őszinte volt tőle, de Asgardra!
< - Nem ragaszkodom hozzá! – vicsorogtam. – Tálán – kezdtem bizonytalanul – Hogy végre felnőhessek, ténylegesen! A nevelőszüleim nem tudták megadni ezt, nem éltek addig, hogy megerősítsék, hogy felnőttem és egyedül is képes vagyok megoldani a gondjaimat. Minden gyermek akkor nő fel ténylegesen, ha ezt megkapja ezt. A tűzóriás szajha megtagadta ezt tőlem és ki mástól várhatnám el ezt, ha nem az atyámtól? Várjam ezt Sif-től, aki nem is ismer annyira? Hogyan tehetnék bármit is, amíg gyermeknek néznek és annak tekintenek? >
Hiába voltam anya, és hiába voltam több, mint fél ezer éves, soha senki sem volt, aki kimondta volna, hogy felnőttem és érett vagyok. Talán az kellett, hogy elengedjen, hogy az átokba! Már jó ideje tudom, hogy nem kell rá számítanom, hogy nem is tehetem meg, mert elárult, mindig elárul...
< - Nem tudom! – mondtam. – Már akkor igen erősek voltak a szavai irányomba és akaratlanul is számítottak, amikor nem tudtam, hogy kicsoda. Csak annyit, hogy ő Loki Laufeyson! Fogalmam sincs! >

Figyeltem tovább a beszélgetést, miközben a férfi beszélt a másik kettő Thorhalla szépen lassan eltűnt és immáron csak ketten voltunk megint, vagyis csak hárman. Jó kérdés volt, hogy miért hisz ebben ennyire, hogy miért ilyen fontos. Egy részben igaz, megerősítést vár, ez stimmel, hiszen senki igazán közel álló nem tette meg ezt, Einar kivételével, de ez sem szülői megerősítés. De miért attól akarja, akitől nem kapja meg soha sem? Rendben, hogy maximalista, de ennyire enm kéne túlzásba vinnie. Egyszerűen nem értettem meg, hacsak nem Loki maga nem hagyja, hogy ez megtörténjen...
- Talán pont azért van rá ilyen befolyással, mert a hatalma így vetül vissza, vagy mert a lelke egy része benne van? – kérdeztem Michael-t. – Egyelőre jobb ötletem nincs, mert azt mindannyian tudjuk, hogy milyen remekül befolyásolja és manipulál bárkit is...
Tippeltem, egyelőre más ötletem nem volt, csak egy, de annak nem biztos, hogy látni akartam a végét.
- Ha máshogy nem megy sorold fel az összes rossz tulajdonságát, mindazt, amit veled tett és a dühvel, amit ezek okoznak szakítsd már szét azt, ami hozzá köt! – morogtam idegesen.

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#116 2010-06-22 17:48:14

Morsus
Adminisztrátor
Regisztrált: 2007-01-09
Üzenetek: 7453
E-mail PM

Re: Helheim

Stephnek Morsus nemlegesen bólogat.
- Az átok itt nem hat. Minden, amit Halla érez az az ő érzése. Szóval sok zavarodottság.
Ha Halla hallgat Stephre és sorolni kezd akkor pár pillanattal utána megremeg a hely.
- Eeeeezzz nem természetes.
Mondja Morsus és a a kezével a falra mutat. Az elmosódva kezd el mutatni valamit.
Donar valakit a hajánál fogva visz Hela lábaihoz. oda veti majd az istennő elhajtja.
< - De rég találkozunk... drágám. >
Mondja Loki felfedve arcát, mikor Donar kilép. Lábával emeli fel a földre dobott véres nő arcát. Sifét.
< -Te... >
Nyögi a nő.
< - Szíved vissza csalt hozzám drága szajhám? >
< - A... án... ad... za >
Feleli a nő kicsit kiszáradva. Loki leengedi a lábával a fejét és oda guggol mellékezével a hajába markol és azzal emeli fel, hogy vigyorogva nézzen a szemeibe.
< - Mik is voltak az utolsó szavaid? >
Kérdi kacagva. A nő Loki övéhez nyúlva kapja ki a tőrét és nyomja a torkának.
< - A lányomért jöttem. Add őt vissza. >
Parancsolja a nő.

Belépett

Jelentés |
Idézet

#117 2010-06-22 22:27:12

Thorhalla
Moderátor
Regisztrált: 2009-02-05
Üzenetek: 7438
E-mail PM

Re: Helheim

Fintorogva fordultam el a párostól, amikor már megint rajtam kezdtek csámcsogni, hogy atyám miatt érzem-e azokat, amiket. Nekiláttam fel s alá mászkálni, mint egy ketrecbe zárt vad, több mindent úgysem tudtam tenni ebben a percben. Unottan néztem a lányra, amikor közölte, hogy kezdjem sorolni a rossz tulajdonságait. Majd felkacagtam, ha ennyire egyszerű lett volna, akkor már régóta nem lennék a befolyása alatt és nem ragaszkodtam volna hozzá ennyire. Végül széttártam a karjaimat és megadóan nekiláttam felsorolni a legelső alakomtól kezdve, hogy miket is csinált. Anyámmal üvöltözött, megvágták Einar-t, ránk támadtak, megkínzott, tönkretett, de ha ezt folytatom még száz év múlva is itt ülünk, mert addig tudnám sorolni mindezt. Folytattam volna, amikor az egész hely megremeg. Azonnal Morsus felé kaptam a fejemet, ezt én is tudtam, hogy nem lehet az, hiszen nem láthattam ezt. Donar egy nőt vitt be atyám elé. Sif... mit keresett ez itt? Figyeltem a jelenetet, ami ki tudja, hogy milyen messze lehetett tőlem. Nem értette, hogy mit mondott a nő... az anyám. Atyám pedig kacarászva kérdezte, láttam, ahogyan gyorsan mozdult a nő, majd a penge atyám torkánál állapodott meg. Át kellett volna vágnia a torkát, noha nem bocsátottam volna meg, hogy elveszi a szórakozásomat. Most már értetem a szavait és éreztem, hogy elsápadok és megdermedek tőlük. Értem jött és a lányának hív? Tudta, hogy én vagyok az és nem a másik?! Tudta ő és Thor is és nem mondták soha?! A korábbi szavai rohantak meg, amiket nekem mondott, amik mélyen a tudatomba vésődtek, hiszen soha sem utalt arra, hogy érdekelném. Amikor visszatértem a száműzetésből a Ragnarök alatt...
”< - Leányom, Thena is már dolgozik egy átjáró megtalálásán, biztosra veszem. Thorhalla… Ha találkozol vele, kérlek… vigyázz rá. Könyörgök… Ismered őt, fiatal, forrófejű, de uram, Thor döntéséhez, hogy kiűzzön innen téged, semmi köze... >”
Miért én nem voltam fiatal és forrófejű? Ő harcos volt, én soha sem... Thena, mindig Thena, akiért nekem könyörgött, hogy védjem meg őt, mert ő a leánya. Csak erre voltam jó neki, hogy ezt megtegyem semmi másra. De ott, hogy értem jött... de akkor a korábbi szavai, ahol megint Thena-ért állt ki, engem pedig a sárga földig hordott le, pedig a „nővéremért” is mindent megtettem, hogy életben maradjon, az ő élete is a mocskos halandó férgek miatt ért véget. Ahogyan téged is az egyik ölt meg drága anyám...
”< - NEM! Először is Thenát én neveltem az én keblem nedve adta neki az eledelt és az én karom edzette a testét, ahogy az én szavaim edzették a lelkét! Mindegy kinek a vére folyik benne ő döntött mellettem és nem a vére dönt helyette! Azért, mert te ezt elfeledted Tűzúrnő ne várd el, hogy mások is ilyen vakok legyenek! Másodszor tartozol nekem! Thena életét kellett volna védened, de te megelégelted saját tudatlanságoddal, hogy ő maga miatt halt meg! Nem érdekel mi az, ami az alvilágba vitte Thenát, de te szavadat adtad, hogy azt megállítod! Szavad bemocskoltad így most tartozol nekem és már nem csak Thena épségével! Mától úrnő vagy így, amikor a tartozásodat kérem és te megtagadod azzal minden eddigi szavadat veszted el és vele a követőid bizalmát. Veszett fenevadak fölött uralkodsz készülj rá, hogy széttépnek, de ez nem rám tartozik te tartozol nekem, mert megszegted a szavad. Remélem érthető voltam. >”
De... de akkor még ott volt az is, amit Rémálom mondott, az pedig a korábbiak szöges ellentéte...
” - Nem is értem Odinson ágyasának miért az a legfőbb vágya, hogy egy ilyen szerencsétlenség legyen a lánya...”
És most, amit itt mondott. Miért? Ha érdekeltem valaha is, miért nem adta a jelét? Bármilyen kicsi jelét sem? Vagy csak én nem vettem észre, mert nem is érdekelt? Megráztam a fejemet, nem mintha számított volna bármelyik válasz is ebben a pillanatban. Miért volt itt, miért ő jött és hol voltak a többiek?
– NE kalandozzon el a gondolatod arra, amit Sif mondott korábban neked! És semmire abból, ami odakint van– mondta Stephanie dühösen. – NEM fontos jelenleg! Szedd össze magad és juss végre valamerre mielőtt az apád rájön, hogy mit művelsz és megöl amíg magatehetetlen vagy odakint!

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#118 2010-06-25 18:17:53

Morsus
Adminisztrátor
Regisztrált: 2007-01-09
Üzenetek: 7453
E-mail PM

Re: Helheim

Morsus érdektelenül néz el.
- Befejezted az unalmas nyafogást a múltadról? Elfelejtetted, hogy ő akkor azt se tudta, hogy a lánya él?
Loki betegesen kacag az égbe majd megragadja a nő kezét, amiben a tőr van.
< - Ő nem a tiéd, te ribanc. Bár ágyasa volt megannyi férfinak, de ez az egyetlen közös bennetek. >
< - Nem érdekelnek hamis szavaid. >
A tőrtől vér serken ki Loki nyakán.
< - Életed áldozod egy korcsért, aki tán nem is tiéd? >
A férfi keze erősebben szorítja Sifét.
< - Egy átkozott őrültél, aki hagyott meghalni? >
A két lenyomja a másikat a tőr elhúzódik a friss sebtől.
< - Egy lányért, aki megvett? Gyűlöl? >
A tőrt elhúzza a nyakától Loki.
< - Valakiért, aki csak magával törődik? Akiben az én vérem folyik? De a tiéd nem? >
Kérdi Loki vigyorogva és éa nő kezét elengedi az pedig leengedi a sajátját. Loki győzedelmesen hajol lejjebb, hogy a lehajtott fejű asszony szemeibe nézzen. Mikor az arc felnéz Loki nem megadást, hanem őrjöngő dühöt lát.
< - IGEN! >
Üvölti Sif és a penge az áll alatt belecsapódik Loki fejébe.A vér mindenhova fröccsen és Loki a trónjába kapaszkodva húzza fel magát levegőért kapkodva. Nem tud szólni, mert a száját kinyitva látszik a tőr hegye, ami átszúrta a nyelvét is. Stephanie és Thorhalla ekkor látják meg az oly ismert égő pillantását a tűzistennőjének, de Sif szemeivel.
< - Elvetted az esélyemet az anyaságra. Most vissza veszem azt, ahogy évszázadokkal ezelőtt kellett volna tennem! >
Loki arca elfehéredik a szavak közt és az utolsók után szemei felfelé néznek majd a szemhéjai picit lecsukódnak,a test élettelenül csúszik le a trónus széléről Sif lábaihoz, aki lassan áll fel.

Belépett

Jelentés |
Idézet

#119 2010-06-25 20:56:04

Thorhalla
Moderátor
Regisztrált: 2009-02-05
Üzenetek: 7438
E-mail PM

Re: Helheim

Megráztam a fejemet arra, amit Stephanie és Morsus mondtak, tudta vagy sem, mit számít? Igazán semmit sem. A hátamat mutattam mindkettejüknek és inkább figyeltem, ami odakint zajlott. Hazudsz drága atyám, éppen a „kellemes családi idillt” néztem és nem mást. Ó, és még tévedsz is atyám. Nem én voltam az ágyasuk, ők az enyémek. És van különbség, én választottam őket, és soha sem ők engem. És ez nagy különbség. Azonban Sif úgy tűnt, hogy nem hiszi el, amit mondanak neki. Atyám pedig most, ettől a választól kezdett belejönni abba, amit olyan nagyon szoktunk élvezni, összeroppantani másokat. Hogy korcs te féreg? Ha nem ő lenne az anyám, tisztavérű óriás lennék, ezzel nem számolt? A vérre figyeltem, dühösen szorítottam a kezemet ökölbe, amikor őrültnek nevezett. Tévedsz féreg, az te vagy, én nem voltam az. Ha nem lettem volna itt, akkor ezekért a szavakért öltem volna meg most már tényleg végérvényesen. Aki hagyta meghalni, aki saját maga ölte volna meg, ha Pretyakov nem végzi ki, csakhogy fájdalmat okozzunk Thor-nak, igen. Csak magammal? Ugyan drága atyám, Einar-t és Michael-t kihagytad a sorból. Nocsak, eddig úgy tűnt, mintha nem akarna emlékezni, hogy az övé vagyok, most pedig hirtelen igen?
Sif pedig leengedte a kezét, az átokba! Ennél jobb esélye pedig nem lett volna, hogy megölje, atyám arcán pedig volt valami, aminek nem kellett ott lennie. Egy üvöltés Sif-től és a tőr belevágódott az torkába. Elkerekedett szemmel néztem az anyámra, az életét adná mindezek ellenére értem? Fafnir fogaira, és engem neveznek őrültnek ez nem tudom elhinni. És ekkor megláttam Sif arcát, szemeit és léptem egy kicsit hátrébb, ahogyan az izzó szemeit megláttam. Most már legalább tudtam, hogy miért szoktak ilyenkor megijedni tőlem, mert ez ijesztő látvány. Atyám pedig a földre omlott holtan.
< - Nem, ez így túl könnyű volt, ez nem valóság. Nem halt meg, ennyi nekünk kevés! – ráztam meg a fejemet. – Az átokba! Meg fogja ölni Sif-et, nem, ennyitől nem halt meg. SIF! – kiáltottam a nőre, noha biztosra vettem, hogy nem hallja. – Ki kell jutnom innen... nem fogom még egyszer végignézni, hogy meghaljon! – néztem Morsus-ra. >
Már csak azért sem, mert nem fogom megadni atyámnak azt az örömöt, hogy a tervei úgy alakuljanak, ahogyan akarja. Meg fogom akadályozni azt a csótányt abban, hogy megkapja, amit akar. És meg fogom ölni, végleg!

Képes lett volna Sif az életét adni érte. Miért? Miért volt még mindig képtelen elhinni Thorhalla, hogy fontos másoknak? Hiszen most is a saját szemével láthatta ezt.
- Miért látjuk mindezt? – kérdeztem Morsus-t. – Nincs ott Halla, az Ősi istenek akarták, hogy ezt lássa? – vettem egy mély levegpt. – Csak rajtad múlik, hogy mikor jutsz ki innen...

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#120 2010-06-27 19:58:01

Morsus
Adminisztrátor
Regisztrált: 2007-01-09
Üzenetek: 7453
E-mail PM

Re: Helheim

Morsus széttárja a karjait Stephnek.
- Gondolom. lehet, hogy Halla okozta. Ki tudja. Ez az ő világa.
Majd arca érzelem mentes lesz amikor Halla ráordít.
- Miért érdekel téged?
Sif fáradtan fújja ki magát amikor a nyaka körül ében füst formázódik kézé, ami felemeli a levegőbe.
< - Az a tőr képes lenne megölni. >
Mondja Loki hangja és lassan előlép. A fekete kéz a sziklákból alakult ki és Sif próbálja leszedni magáról, miközben a homlokán az erek vastagodni kezdenek.
< - Persze. Majd máskor. A sok másik világ asgardiának lelke erőssé tett. Nagyon erőssé. >
Ezzel kitépi a pengét a fejből és elrakja. Kezével int, a test pedig hamuként repül el a szélben.
< - Hela esszenciáját még nem bírtam megszerezni, de rájövök a megoldásra. Gondolom téged a fattyad érdekel. >
Sif feje lassan lilulni kezd, de még így is a férfi után nyúl.
< - Megöltem. >
Mondja Loki érzéketlenül és a nő megdermed. Loki úgy viselkedik, mintha csak egy hangyáról beszélne.
< - Már szükségtelen volt, de te... élni fogsz. >
Az isten arcán beteges mosoly jelenik meg és a nő szemei vörösek lesznek.
< - Asgard elbukik. Mindenki meghal, de te túléled. Látni fogod fivéreim halálát, látni fogod unokáink tetemeit, amiket az ebeknek dobok majd a trónt elfoglalva ágyasom leszel, akinek addig mészárlom kölykeit ameddig megfelelőt nem szül nekem. >
Mondja Loki és ezzel a nő elájul. A kép pedig homályosodni kezd.

Belépett

Jelentés |
Idézet

#121 2010-06-28 09:26:50

Thorhalla
Moderátor
Regisztrált: 2009-02-05
Üzenetek: 7438
E-mail PM

Re: Helheim

< - Mert én sem tudom, hogy miért látjuk ezt?! – vicsorogtam a két halandó felé. >
Dühösen figyeltem Sif-et, Morsus-nak a képét vertem volna be a szavaiért, ha képes lettem volna megsebezni ebben a világban, és ha nem én lettem volna. Egyelőre nem foglalkoztam a válasszal, hanem a kinti eseményeket figyeltem. Hogy atyám mikor fog belépni az ajtón újra, egy másik testben. De nem ez történt, fekete füst jelent meg Sif torkánál, és atyám hangja hátulról hallatszott, ez majdnem teljesen ugyanaz volt, mint vártam. Nyeltem egyet, ahogyan egyszerűen kihúzta a másik magából a tőrt és eltette. A másik világbeli Asgardiak? Két másik világbeli Loki-ja volt, és egy Amora... Ezek szerint az ősi isteneknek hála, nem fogom már őt látni. Akkor ezért gyűjtögette őket ide magának, hogy erősebb legyen, az átokba és a másik Hela pedig lemondott a saját atyjáról Landraf lelkéért. Ostoba vagy nővérkém, atyánkat az atyánk „érintette meg”, nem pedig az evilági énedet Landraf. Téged ostoba liba kegyetlenül átvertek és a te világod legerősebb mágiahasználói pedig ott voltak atyámban. Kellemetlen, dühösen szorítottam a kezemet még mindig, lassan kezdett fehéredni is. Szóval még nem volt halhatatlan az Asgardiak számára, így nem kellett démont, vagy pedig halandót szerezni ahhoz, hogy megölhessem. Sif pedig küzdött tovább, megdermedtem, amikor azt mondta, hogy megölt. De nem is ezen, ennél kevesebbet nem vártam a csótánynál, de azon meglepődtem, hogy Sif elhitte...
A következő résznél nem tudtam megállni, hogy ne nevessek el.
– Mi olyan vicces ezen? – kérdezte Stephanie.
< - Hát nem tűnt fel? – kérdeztem gúnyosan. – Annyira szánalmas és nevetséges az atyám. Mikor idekerültem és felfedte, hogy nem is Hela ő, hanem az atyám... mondta, hogy reménykedett benne, várta izgatottan, hogy hozzá hasonló leszek, hogy lesz végre valaki, aki megérti őt és átérzi, amit érez. >
– Hazudott, nem egyértelmű? – nézett a lány értetlenül.
< - Nem – ráztam meg a fejemet. – Nem tudott hazudni akkor. Ő tudta, hogy Sif-é vagyok, olyan sokat árult el magáról, még mindig nem hagyott fel vele, hogy pont Sif-től kapja meg a legtökéletesebb gyermekét. Annyira naiv, ostoba és gyerekes... – mondtam megvetően. >
Ezzel csupán csak egyetlen gond van drága atyám, neked egyik sem lesz tökéletes, egyik sem lesz megfelelő, mert ha az lenne, attól rettegnél, hogy megöl és átveszi a helyedet. Egyedül fogsz maradni és nem lesz veled senki, mert az a gyermek nem létezik. Ennyire ismerlek, nagyon is jól.
– Még nem válaszoltál Michael kérdésére. Miért érdekelt az téged? – szögezte a lány neki a kérdést.
< - Nem egyértelmű? – kérdeztem gúnyosan. – Nem akarom, hogy az atyámé legyen Asgard. Nem fogom hagyni, hogy megszerezze. >
– És még?
< - Thor-ból eleget láttam, amikor éppen a meghalt rokonai után sír a lelke és a teste, nem kérek belőle többször. Az érzelgősség és az empátia nem az erősségeim drágám. >
– És még? – kérdezte ezúttal dühösebben a halandó lány.
< - Nem adod fel? – kérdeztem vissza unottan. – Mert igazán remek szórakozás tönkretenni atyám mulattságát és nézni, ahogyan szenved? És mert esküt tettem arra, hogy amíg élek így fogok tenni, hogy mindenét tönkreteszem. Más kérdés, hogy tényleg élvezem is. >
– És még? – hangzott fel újra a kérdés, ezúttal már szinte kiabálva. – Ez így mind igaz, amit elmondtál, de van, amit nem mondtál ki hangosan, arra várok!
< - Mert annak ellenére, hogy mennyire nem szeretem idejött és az életét adná értem, ennyit megérdemel, nem igaz? – érdeklődtem. – És, mert akármennyire nem tetszik mégis a szülőanyám... És túl sokan haltak meg és túl sokan szenvedtek a családomból az atyám miatt, és ennek vége... a következő csak ő lesz. >
– Ebből mi volt olyan nehéz, hogy ennyit kellett győzködni, hogy kimond? – kérdezte végül a lány.
Elvicsorodtam, de erre választ már nem adtam neki. A képre néztem, de az lassan homályosodni kezdett odakint...

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#122 2010-06-29 18:55:48

Morsus
Adminisztrátor
Regisztrált: 2007-01-09
Üzenetek: 7453
E-mail PM

Re: Helheim

Morsus kérdőn nézi Hallát.
- Várj akkor most karddal az oldaladon fogod magad harcos istennőnek nevezni miközben hűséges feleség leszel és keveset fogsz beszélni, mert ő az anyád?
Kérdezi a férfi cinikusan.
- Mert eddig ez volt a trend. Másoljuk le az aktuálisan igazi szülőt.
Majd előre lép.
- Ha már szülőknél tartunk. Mi van velem? Kiirtottad a Föld negyedét. Az otthonomat. Gondoltál már erre? Vagy én csak egy küldetés vagyok? "Majd fel kell nevelni"? Hisz Thorhallának mindenki eszköz nem? Én is? Feláldoznál, azért, hogy ne válj jóvá? Hogy ne kelljen a helyeset megtenned?

Belépett

Jelentés |
Idézet

#123 2010-06-29 19:36:47

Thorhalla
Moderátor
Regisztrált: 2009-02-05
Üzenetek: 7438
E-mail PM

Re: Helheim

Dühösen néztem Morsus-ra és megráztam a fejemet. Kizárt, hogy olyan legyek, mint ő. Hűséges feleség? Megborzongtam, még a gondolattól is felfordult a gyomrom, Asgardi vagyok, fiatal, nem pedig olyan, mint ő. Kiélvezem az életet, amíg még tart, Einar sem éppen a hűséges fajta, bőven elég, hogy a szívünk az egymásé, de attól még lehet szórakozni nem igaz? Harcos istennő? Ezen pedig kacagnom kell és a szűkszavúság? Nos, az sem az én stílusom.
< - Kizárt dolog! – szögeztem le. – Nem áll szándékomban olyan lenni, mint ő. Tűzistennő vagyok, amióta megszülettem, az is maradok. Soha sem voltam igazán jó harcos, ezért nem is lehettem soha Valkűr. Közelébe sem érek a nagybátyáimnak, vagy unokatestvéreimnek. Nem is akartam harcos lenni, anyámék akarták, hogy az legyek. A mágia mindig jobban vonzott. Orvgyilkosság, csalás, piszkos cselek, ezek nem tesznek igazi harcossá – mondtam ridegen. – Ha kell, és mágiával nem tudom elpusztítani atyámat, akkor ez marad, orvgyilkosság. Teszem úgy, ahogyan képes vagyok rá, csellel és csalással. >
Továbbra is dühösen néztem rá, és még mindig ökölbe volt szorulva mind a két kezem. Mást már megöltem volna ezekért a szavakért, bármikor. De ez a nyomorult még csak itt sem volt, hogy megtehessem. És a legrosszabb, hogy ez is én voltam. Ő soha sem kérdezett volna ilyet, ennyire ismertem és biztos voltam benne, főleg, hogy ismerte a válaszokat. De akkor sem én tettem, még ha nem is bántam meg, akkor sem. Ma csak egyetlen egy dolog miatt nem tettem volna meg és az is, mert nem akartam halandó korcs lenni.
< - Nem én tettem! – vicsorogtam. – És az a háromnegyede volt! Atyám tette, nem én! Igen, gondoltam, főleg, hogy kis híján halandóvá tettem magamat és az összes Asgardi-t azzal a tettemmel... Hiába is akarsz a lelkiismeretemre hatni, nem én voltam! Más kérdés, hogy mit mondtam akkor atyámnak, ma már nem tenném meg a kérésére, csak azért sem. >
Hogy ő? Soha sem kérdezte volna meg ezt. Talán, mert túlságosan is fájt volna neki a válasz, mert hazudtam volna neki. Mert nemet mondtam volna a szemébe, és ez hazugság lett volna. Einar-t is felhasználtam volna, ahogyan bárkit. Ha lenne módja, hogy ne kelljen megtenném, de ha nem lenne... Gyűlöltem magam a válaszért, és őt is, hogy megkérdezte.
< - Gyűlölni fogsz a válaszért – mondtam. – Te is tudod, hogy keresnék kiutat, amíg lehetséges ez. Miattad, csakis miattad. De ha nem lenne megoldás, igen megtenném. Ahogyan azt is, hogy az életemet adnám érted... a miértre pedig úgy érzem, hogy nem kell választ adnom, úgyis tudjátok. >
Elfordultam tőlük és idegesen kezdtem fel és alá járkálni a helységben.

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#124 2010-07-07 16:06:15

Morsus
Adminisztrátor
Regisztrált: 2007-01-09
Üzenetek: 7453
E-mail PM

Re: Helheim

Morsus elmosolyodik.
- Nem gyűlölhetlek. Én nem ő vagyok. Én te vagyok. Csak a vezetőd, de a szavaid elvezetnek minket a célunkhoz.
Mondja a férfi komollyá válva.
- Miért küzdesz ez ellen? Lehetőséged van jobbá válni. Gyűlölöd magad, de nem teszel semmit. Sőt menekülsz a megváltás elől. Nem fogsz megváltozni tőle. Néz rám. Gondolj az igazi Morsusra. Jó, de ettől még ő az aki. Minek a sok felesleges aljas kis alku? Minek az ártás? Nem nyersz vele igazából semmit. Mégis csinálod. Minden erőddel. Miért? Mi értelme van? Mi tart vissza azzá, hogy az legyél, ami lehetnél?
Kérdezi a férfi.
- Egyetlen lépés, de te mindenképp elkerülöd. Miért?

Belépett

Jelentés |
Idézet

#125 2010-07-07 16:37:04

Thorhalla
Moderátor
Regisztrált: 2009-02-05
Üzenetek: 7438
E-mail PM

Re: Helheim

Döbbenten néztem Thorhalla-ra. Ezek olyan szavak voltak, amiket nem hittem volna, hogy valaha is hallok tőle. De mégis így történt, hogy hallottam őket. Belesze

Morsus
Adminisztrátor
Regisztrált: 2007-01-09
Üzenetek: 7453
E-mail PM

Re: Helheim

Morsus az utolsó szavaknál a nőre néz.
- Akkor eljött a pillanat.
Mondja a fiú és csettintve egy újabb szakadás jelenik meg.
- Változtasd meg. Ez egy kapu. Oda visz és akkor amikor szeretnéd. A régi életedbe kerülsz. Írd át a történelmet. Mond nemet arra, amire kell. Tedd meg nem történté. Gyerünk. Csak tessék.
Morsus arca komor és türelmetlen.

Belépett

Jelentés |
Idézet

#127 2010-07-07 19:23:06

Thorhalla
Moderátor
Regisztrált: 2009-02-05
Üzenetek: 7438
E-mail PM

Re: Helheim

Morsus-ra néztem, amikor mondta, hogy elérkeztünk ahhoz a ponthoz, ahol megváltoztathatja a történéseket. Hogy átírhatja a saját történetét olyanra, amit csak akar. Mit írna át? Bármelyiket is, minden bizonnyal én megszűnnék létezni és a létezésem is kitörlődne. Thorhalla-ra néztem, fogalmam sem volt, hogy melyik időpontot írná át, lehetséges, hogy megölné Loki-t, amikor az meg akarta öletni vele Einar-t. Vagy, nem hagyná magát megzsarolni a szüleivel, amikor elfogták. Olyan sok helyen lehetett volna átírni, hogy nem tudtam volna mit mondani.

Még mindig vicsorogva néztem a vezetőmre. Végső részre? Arra néztem, ahol a szakadás nyílt. Egy kapu, bármit megtehettem volna, amit akarok? Úgy írhattam volna át a történelmet, ahogyan csak akartam volna. Igazán kecsegetető ajánlat volt, de mégis. A legjobb, ha nem tesszük meg ezeket a lépéseket. Ki tudja, hogy hova vezetnek.
< - Nem akarok módosítani – mondtam végül. – Minden jó úgy, ahogyan... >
– Nem hazudhatsz nekünk, válasz egyet a sok időpontból! – mondta Steph türelmetlenül.
Elgondolkodtam, hogy miket lehetne megmásítani. Már a legelső pillanatot, hogy kivégezni atyámat, miközben próbálja a tűzóriások királynőjét és Sif-et megerőszakolni. Igen sokan, igen hálásak lennének ezért. De ezzel már a teljes idősíkot átírnám. Bármit teszek, annyi mindent tettem, hogy a teljes realitást írná át. Utána ott volt, amikor először találkoztunk, noha nem emlékeztem rá, amikor az emberei vadásztak rám és Eianr-ra az első közös éjszakánk előtt. Az első találkozásunk Asgard városban, esetleg, hogy a századik születésnapomon nem mondja a nevelőszüleimnek, hogy nem mondhatják el kicsoda. Ők ezt elmondják nekem. Vagy személyesen ő teszi meg, későbbi találkozás nem sokkal Einar és az én eljegyzésem előtt, amikor a nagybátyám palotájában megdicsért, hogy milyen szép vagyok. A zsaroláskor, vagy utána bármikor bármit. Kitörölni tényleg a történések közül azt, hogy valaha szerettem is a halandókat, meg nem történtté tenni az egészet. Nagyon sokan sírnának azért, mert azt változtatom meg, amit. Végigpörgettem a lehetőségeket, nem érdekelt, hogy az a másik kettő türelmetlen. Halhatatlan voltam, nekem volt időm. Megtanultam, hogy nem siethetek el semmit sem, mert annak nem lesz jó vége. Egészen a kezdeteknél fogok mindent megváltoztatni...
< - Amikor először jött el hozzám... – mondtam. – Amikor alig két éves voltam. Kezdjünk tiszta lappal mindent, a kezdetektől. >
– Ne Thorhalla, csak azt ne! – nyögött fel a lány félelemmel.
Elindultam az átjáró felé, miközben szóra sem méltattam a halandót. Ő is tudta, hogy melyik része az életemnek ez...

”Két éves lehetett a gyermek, amikor Loki-t kiengedték a börtönből és így már semmi sem tarthatta vissza a cselszövőt attól, hogy elkezdje megkeseríteni a leánya életét, pontosabban Thor-t készítse ki vele. Thorhalla egyik nap, kimászott a házból és máskor is érdekelték a lovak így a kastély melletti lovardába totyogott és mászott el, hogy a lovakat nézhesse. Már ilyen kicsinek is csodálta az apját, ahogyan a fenséges állatokon lovagolt. Így már nem először fordult elő, hogy a csöppség odaszökött át ezzel is igen sok fejfájást okozva a szülőknek.
Ám ezen a végzetes napon nem egyedül volt az istállóban, valaki más is odabenn volt. A kislány lassan apró lábait szedve haladt az istállóban, hogy a lovakat nézze, közben azonban valaki figyelte. Egyelőre még nem vette észre a szarvas sisakban lévő férfit, aki gúnyosan mosolyogva nézte Thorhallát. Az első alkalom volt, hogy a közelébe mert jönni a szabadulása után. Most, hogy Thor és Odin is mással voltak elfoglalva és nem az ő lépését követték minden pillanatban. Ők még nem tudták, hogy tudott a leánya hollétéről. Percekig figyelte a gyermeket, nem mintha túlságosan is érdekelte volna, hogy mi van vele, az sem számított, hogy az övé. Volt még vagy egy másik tucat neki és abból is csak háromnak figyelte az útját. Vagyis tette addig, amíg Odin őket is el nem vette tőle. Olyan helyen voltak, ahonnét egyelőre nem okozhatott fájdalmat Thor-nak, de ez a kislány, a lehető legjobb helyen volt. Még ne akarta megölni, élve nagyobb hasznot hajtott neki, mint holtan.
Még mindig gúnyosan mosolygott, amikor a kislány elhaladt a lábai előtt, de nem vette észre, még mindig a lovakat nézte. Fekete haj, zöld szemek, szomorúan állapította meg, hogy a lány rá hasonlít, így arra nem tudott volna rájönni, hogy melyik anyától is van, hogy Sif-é vagy esetleg a hercegnőé. Igazán érdekelte volna, hogyha kiderül, hogy ez nem Sif-é a kedves bátyja akkor is ilyen lelkesen foglalkozna-e ezzel a fattyúval, pedig hagyná, hogy azt tegye vele, amit csak akar. Kicsit beljebb húzódott az üres karámban, főleg, amikor odakintről meghallotta Ingrid hangját, már csak az hiányzott volna neki, hogy az a nő meglássa itt. Azonban nem akart üres kézzel távozni, valamit még ki akart deríteni a leánnyal kapcsolatban.
< - Halla! – kiáltott Ingrid. – Kislányom merre vagy?! >
Loki csak kaján mosollyal csóválta meg a fejét, majd pedig ahogyan a gyermek tovább haladt kilépett mögötte és egy „bú” kíséretében ijesztette azt meg. A kicsi Thorhalla egyből fordult a hang irányába miközben hangosan kezdett sírni az ijedtség hatására és végül a földön kötött ki tovább zokogva. Ezt most már bizonyára meghallották odakinn így nem maradt túl sok ideje, de nem is kellett várnia ezzel ugyanis forróságot érzett a gyermek felől, majd pedig a közelében a szalma meggyulladt és lángolni kezdett. Most már elégedett volt, ugyanis így teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy mágia használattal született és örökölte az atyja képességét is...”

Gúnyosan mosolyodtam a lelkem másik két részére. Majd most úgy lesz, hogy magával visz és felnevel, nem pedig úgy, ahogyan most volt... lássuk milyen lenne az életem, ha ott nevelkedem, ahol kellett volna... Ezek voltak az utolsó gondolataim mielőtt Morsura néztem volna.
< - Megvan, hogy mit és hogyan, kezdjük – mondtam. >

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#128 2010-07-21 18:31:57

Morsus
Adminisztrátor
Regisztrált: 2007-01-09
Üzenetek: 7453
E-mail PM

Re: Helheim

Morsus megrázta a fejét.
- Nos lássuk. Apád gyermeke akarsz lenni. Lássuk.
A világ alakul körülöttük.

"Loki a gyermekhez lép, fejét oldalra biccenti, ahogy a lángokat nézi. A tenyerével nyúlt a tűz felé és azzal gyűjtötte össze a lángokat. Ingrid sikoltva lépett be és Loki egyetlen legyintéssel csapta a nőre a lángokat. A nő pár másodpercnyi sikoltás után szenes hullaként zuhant Halla elé. A kisgyerek ösztönösen kezdett bőgni mire Loki lenézően elfintorodott. Asvald pillanatokkal később érkezett karddala kezében, de mire feldolgozhatta volna a látvány Loki és a gyermek eltűntek zöld füstben."

- Izgalmas. Ugorjunk egy kicsit. Mondjuk tíz évet.

"Thorhalla látja nevelő apját térdre zuhanni szénné éget felesége előtt majd a kép elmosódik.
Ez már ismerősebb. Egy barlang. Egyike a lokisták bázisainak. Loki szakadt ruhában füstölve érkezik meg. A kövekből kialakult trónusba ül és remegő kezével fogja a fejét. Fáradtan veszi a levegőt a szakad ruha alatt sebek vannak. A kis Thorhalla aggódva érkezik meg hozzá lépésekkel mögötte lassan sétál Amora.
< - Atyám! Atyám! Jól vagy? >
< - Átkozott! >
Csapja el a kezét megérintő kislány, aki bukfencezve landol a földön. Loki felugorva megvadultan nézi a lányt.
< - Nem kell sajnálni! Én vagyok a legnagyobb! >
Ezzel azonnal a kislányba rúg teljes erejéből.
< - Átkozott és ezerszer átkozott fivérem! Elbuksz! Megöllek! ÉN ÖLEK MEG! >
Üvölti a gyereket rugdosó asgardi, akit Skruge ránt hátra. Loki még neki is neki menne egy pillanatra, de a nyáladzó őrült elvakultságából harcosa tekintette rángatja ki. Arca lassan megváltozik, mintha kijózanodna. A lélegzése lelassul majd Amorára pillant.
< - Már megmondtam ne enged be ezt a korcsot. Takarítsd el innen. >
Mondta az isten majd elindult ki a teremből. Az utolsó képeken Thorhalla véres és lila-kék foltokkal teli. Könnyeitől alig kap levegőt. Amora kezeiben van, aki szorosan öleli és nyugtatgatja. A nő lassan sírni kezd és Skurge kimegy a teremből."

- Hogy tetszik hercegnő?
Kérdi Morsus rezzenéstelen arccal.

Belépett

Jelentés |
Idézet

#129 2010-07-21 19:35:44

Thorhalla
Moderátor
Regisztrált: 2009-02-05
Üzenetek: 7438
E-mail PM

Re: Helheim

Csak nem akarta abbahagyni, hogy mit akar látni. Michael-re néztem és ő pedig nekilátott annak, hogy felvázolja azt, hogy milyen is lenne Halla, ha az apja lányaként nő fel. Nem számítottam jóra, főleg azok után, amit Hela mondott neki, amikor Thor visszaküldte a Földre. Az első jelenet, még számomra is ismerős volt, hiszen arra még én is emlékeztem. Azonban anya... Ingrid hangjára nem tűnt el Loki, hanem ott maradt és a tüzet gyűjtötte fel, és ekkor lépett be a nő. Felnyögtem, amikor egyszerűen megölte Ingridet, láttam Asvaldot is megérkezni, ahogyan látja a feleségét holtan a földön. Összerezzentem időt ugrottunk és újabb halál, de a helyet ismertem. Korábban voltunk itt, volt itt Thorhalla, nem is egyszer, egy rejtekhelyünk. Kislány volt, akkoriban félénk volt és mindig az anyja mögé bújt, még Einar-ral sem mert barátkozni először. Loki jelent meg, ő pedig az apját féltve ment oda, hogy érdeklődjön a hogy léte felől. Amora és Skurge is ott voltak vele, vagyis velük jött be. Döbbenten meredtem Loki-ra, aki egyszerűen egy pofonnal küldte a földre a kislányt. Könnyek szöktek a szemembe ettől és felsikoltottam, amikor belerúgott egyet. Mintha velem tette volna, és lényegében ez is igaz volt. Öklendezve fordultam el, amikor tovább rugdosta. Csak a szemem sarkából láttam, hogy Skurge sietett a segítségére és védte meg a kis Halla-t. most már rendesen módszeresen bőgtem a képektől. Örültem, amikor végül Loki kiment és békén hagyta véres és sebes kislányt, akit Amora próbált vigasztalni, ő is sírt... Morsus kérdése után ránéztem.
- Hagyd abba, könyörgöm ebből elég! – kértem sírva Morsus-t. – Nem akarom ezt nézni... Ezt még ő sem érdemli meg, senki sem...

Csak megvontam a vállamat a kérdésre, egyszer elmondtam, hogy mit akarok többször nem fogom. Úgyis tudta, hogy mit akartam, és az ez volt. Ezt akartam végignézni. Az első hely, az még ugyanaz volt, amit átéltem, csak éppen itt nem tűnt el, amikor az anyám hangja felhangzott odakint, hogy engem keres. Hanem itt maradt velem. A tüzet összegyűjtötte, ami körülöttem lángolt, de azért, hogy amikor az anyám belépett egyszerűen megölje vele. Rezzenéstelen arccal figyeltem, miként meghal. Láttam már meghalni Rémálomnál, akárcsak az atyámat. Most nem szenvedett legalább sokat, nem tudom, hogy a rendes halálakor mennyit szenvedett, de most nem sokat. Ennyit megérdemelt, atyám pedig ekkor érkezett meg. Thor-nak tudnia kellett itt, hogy ki vitt el, és mikor. De itt még Odin is élt. Morsus-ra néztem, amikor mondta, hogy ugorjunk egy kicsit. Tíz év telt el, a nevelőatyám halála, immáron itt semmi sem kötötte azt a gyermeket Thor-hoz és a társaságához. A barlangot felismertem, hogyne ismertem volna, hiszen igen gyakran fordultam meg ott. Láttam magamat, az atyámat sebesülten, Amora-t, ahogyan mögöttem sétál, és Skurge volt még jelen. Mentem oda hozzá, hogy érdeklődjem a hogyléte felől. Persze, manapság már nem tettem volna meg, mert tudom, hogy felesleges és nem örült volna neki, ha így teszem, mert gyengének tűnik mások szemében. Egy hatalmas pofon csattant a gyermek arcán, mintha én is éreztem volna, de az arcom nem rezzent.
Emlékeztem Hela szavaira, hogy mennyire jó és nyugodt életem volt, hogy nem szenvedtem soha sem annyit, mint ők. Hogy szerető családban nőttem fel, barátok vettek körbe. Míg nekik nem járt soha ilyen. Hogy neki köszönhetően megtudom, hogy mi az a szenvedés. Így ezek alapján nem számoltam olyasmivel, aminek köze lenne a kedvességhez, vagy a szülői szeretethez. De ezt kellett látnom, hogy megszabadulhassak a csótánytól egyszer és mindenkorra. A pofon után elterültem a földön és ő állt fel, a fivérétől kapott ki, és nem volt kétségem, hogy ki az, akin ezt le akarja vezetni. Belerúgott a gyermekbe, majd pattant fel és folytatta. Nem fordultam el, még arra sem, hogy hallottam Stephanie hangját a háttérben, ahogyan már erre is gyenge volt a gyomra. Megmondtam, hogy nem volt túl sok közünk már egymáshoz. Skurge rántotta hátra atyámat és nem hagyta, hogy tovább kínozzon. Halványan fintorodtam el, amikor megláttam a gyermekkori énemet tele véres sebekkel, amiket atyám okozott. Nem lepett meg, erre számítottam, és rosszabbra is. Figyeltem, ahogyan a földön van és zokog, mint ez a halandó mögöttem, Amora tartotta és vigasztalta. Ami viszont megdöbbentő volt, hogy ő is sírt. Nem nehéz elintézni valakit, aki még csak védekezni sem tud ellene, nem igaz atyám? Bár te mindig is ezt szeretted, a tűzóriások királynője, Sif, amikor nem tudott ellened harcolni, megannyi másik megerőszakolt nő, a gyermekeid. Undorodtam attól a féregtől. Rideg arccal fordultam hátra a kérdésre és először a halandóra néztem.
< - Hallgass! – csattantam fel ridegen Stephanie könyörgésére. – Egyelőre még nem tudtál olyat mutatni drágám, amit nem gondoltam korábban róla. Folytasd, a halandó rimánkodása pedig ne érdekeljen... >
Olyasmit akartam itt látni, amit még csak elképzelni sem mertem soha sem. Meglátni és megtalálni azt az átkozott pontot, ami elég lesz ahhoz, hogy megtörje azt, amit eddig még semmi sem tudott, hogy magam maradhassak, de mégse legyek olyan, mint az atyám...

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#130 2010-07-21 19:59:45

Morsus
Adminisztrátor
Regisztrált: 2007-01-09
Üzenetek: 7453
E-mail PM

Re: Helheim

Morsus megrázza a fejét és Stephez lép.
- Nyugalom.
Mondja neki majd megvetően Hallához fordul.
- Húsz évvel később.

"Thor véresen áll fel és körülötte katonák hullái vannak. Skurge teste a földön. A hideg hóviharban lassan látszódik, hogy a harcosnak már nincs meg a feje. Thor pörölyéről vér csepeg és vicsorogva nézi az alakot, akinek zöld köpenyét a szél vadul csapkodja.
< - A lányt Loki. Add vissza. >
< - Megharcoltál érte. Atyánk sok harcosát áldozta, hogy megszerezze őt. Nesze. >
Mondja Loki érdektelenül és a férfihoz vág valamit. Thor elkapva azt látja, hogy egy női kisujjat fog.
< - Te őrült szörnyeteg! Ő lányod! A véred! >
Üvölti Thor felé ugorva.
< - És? >
Kérdi Loki zöld villámmal a hátra csapva Odinsont.
< - Azt hitted... ez... egy csapda... >
Mondja Loki meglepődve."

"A világ átalakul most Loki kastélya, ahova az ifjú Einar tör be. Leküzdve az őröket megy előre. Senki se állíthatja meg. Könnyedén üti ki a katonákat, söpri el őket és ugrik át felettük. A folyosókon rohanva a kardját megforgatja a kezével és meglátva a termet ösztönösen rúgja be a kapukat. Az ajtó mögött a teremben egy lányt lát, aki egy kódexet olvas. A lány döbbenten néz a férfira. A zöld szemek Einar lelkébe hatolnak, az eddig rohamozó férfi megtorpan. A két fiatal zavartan nézi egymást. Einar lassan lép előre és meglátja a lány ruhája alatt a sebeket és a hiányzó ujjat.
< - Odinra... mit tettek veled? >
Kérdi, de a lány nem tud válaszolni. Einar finoman megérinti a lány arcát, aki összerezzen és hátrál egy pillanatig. Mikor megszokja a kezet a szemeit becsukva bújik hozzá.
Amora belépve a terembe lilás fénnyel kezdi el izzasztani a kezeit, de amikor a szőke férfi megfordul a nő meglepődve hátra lép. A nő megszeppenve nézi a gyermekét, akit azonnal felismer. Az őröket hallja a három és Amora zavartan néz körbe. ösztönösen teremt egy kaput majd int Einarnak. Az rántaná magával Hallát, de ő kirántja a kezét félelmében és a kapu Einar után bezárul."

"Amora a földre zuhan véres verve.
< - A te hibád! Valaki belépett ide és elmenekült! Annak a ribancnak megkellet volna ölnie bárki is az! >
Amora véres fejjel néz fel.
< - Ő nem valami állat! Nem lehet idomítani! >
Loki fejbe rúgja a nőt, aki a földre kerül, majd a keze a hajába nyúl és annál fogva húzza fel, hogy a szemébe nézzen.
< - Hát tedd azzá. >
Mondja Loki majd ott hagyja a nőt. Halla apja távozása után a nőhöz lép, de az kénytelen ellökni magától.
< - Jól leszek... >
Mondta a nő és a hangja elárulta hamis szavait.
Loki a lánya termébe érkezett. Olyan ritkán látta ezt a helyett, hogy meglepve látta mik vannak benne. Kezével intve kezdett elégetni mindent, ami kényelmes vagy jó. Majd észre vett valamit és letérdelve felvette.
< - Nocsak-nocsak. >
Mondta az ármány istene látva a szőke hajszálat."

Belépett

Jelentés |
Idézet

#131 2010-07-21 20:55:42

Thorhalla
Moderátor
Regisztrált: 2009-02-05
Üzenetek: 7438
E-mail PM

Re: Helheim

Morsus-ra néztem és bólintottam, amikor mondta, hogy nyugalom. Hogyan volt képes elviselni mindezt, hogyan volt ennyire rideg és miként tudta így nézni ezt? A képekre néztem, Skurge halott volt, Thor ölte meg és Loki-val csatázott. A beszélgetést hallgattam, és most jött volna ki belőlem minden, ha nem csak a lelkem lett volna itt. Még mindig bőgve néztem a jelenetet, ez egy vadállat volt. Rosszabb, sokkal rosszabb, mint a jelenben, vagy csak szerencsére soha sem tapasztaltuk meg ezt. a mostani időnként még kedves szavakat is képes volt mondani, de ez? Ez teljesen őrült... Újabb képek, Einar és Halla első találkozása. A döbbenet az arcán, Einar pedig pontosan úgy reagált, ahogyan szokott. Rossz volt Halla-ra nézni ebben az állapotban, ekkor már szeretők voltak, nem pedig első találkozás, az első kedves szavak az irányába. De akkor is ez a találkozás, fájdalmas volt így. Összeszorult a szívem, amikor nem mert vele menni, pedig a teljes élete megváltozott volna, ha elszökik Einar-ral. Ismét összeszorult a szívem, amikor Amora-val bánt el Loki, most már én éreztem úgy, hogy megölném őt ezekért, könnyedén minden bűntudat nélkül. Megráztam a fejemet, mit akar belőle csinálni? Ha végeznek, akkor hozzá képest Fenrir és Jörmungand szelíd háziállatoknak tűnnek majd. Megdermedtem, amikor megtalálta Einar hajszálát, újra ott tartunk, mint egyszer, csak itt neki sem lesz olyan „könnyű” vége, mint itt volt. Megráztam a fejemet.
- Ezt velem miért nézeted végig? – kérdeztem. – Ez nem az én próbám, én ezt nem akarom látni. Én nem vagyok olyan erős, mint ő. Kérlek, ne kelljen tovább néznem... kérlek, én ezt nem bírom.

Morsus-ra néztem, remek. Visszafordultam a képek felé, Skurge halott volt, egy igazán remek harcos el pazarlása. Atyám még ostoba is az őrületen felül. A fivére ellen küldeni ennyi harcost, miközben tudja, hogy nagy valószínűséggel le fogja győzni őket. Arra a valamire figyeltem, amit hozzávágott atyám a nagybátyámhoz. A gyomrom görcsbe rándult annak láttán, igen, ez is rá vallott. Inkább kínzás és csonkolás módszerét alkalmazza, mintsem a gyilkolást. Thor itt is, ahogyan irányomba viselkedett, végül is a nagyon jó barátait ölték meg miattam. Csapdának hitte, még szép drága atyám, hogy annak hiszik, nálad vagy nálam körübelül mi nem minősül annak? Újabb képek, az arcvonásaim nagyon kicsit megenyhültek, ahogyan Einar-t láttam meg, miként vágja át magát az őrökön a kastélyban, és tartott valamerre. Egy helységbe ért, saját magamat láttam odabent, ahogyan olvastam, egy kódexet. Nos igen, valószínűleg így tettem volna a kardozás helyett. A könyvek jobban illettek hozzám, mint a fegyver. Einar megtorpant, még itt is képes volt hatni rá, ahogyan én rá. Szinte hasonló volt az első találkozásunk, zavarban voltunk mind a ketten és nem tudtuk, hogy mit tegyünk. Pedig akkor fele ennyi idősek voltunk csupán, de a vonzalom az első pillanattól kezdve, mint itt. Nem volt meg a kis ujja, és Einar-nak azonnal feltűnt, hogy milyen rossz állapotban van. Amilyen empatikus és hamar kiismer mindenkit tudnia kellett. Menekültem volna tőle is, az egyetlen és valószínűleg első személytől, akitől kedvességet kapott. Amora-ra néztem, tudta, felismerte őt, így utólag, hogy tudtam, hogy kinek a vére nem volt nehéz. Ahogyan az én esetemben is két halandó egyből rájött, hogy kinek a vére vagyok, míg én nem vettem észre. Varázsolt, ösztönösen, mentette őt, ahogyan akkor is, amikor őt legalább el tudta rejteni. Elfintorodtam, ostoba liba, hogy nem mert vele menni. Bár valószínűleg én sem mertem volna ebben a helyzetben.
Amora-t néztem, ahogyan véresen feküdt a földön, utoljára így az alternatív énjét láttam azok után, hogy Ghost elbánt vele. Itt ő volt csak kedves vele, ő nevelte, az anyja helyett anyja volt. Ökölbe szorítottam a kezemet, amikor kimondta atyám, hogy mit tegyen velem. Ha már a farkast nem tudjuk megszelídíteni, és a kígyó a mienk, tüzet is uralni akarod? Mert itt erre a nyeszlett valakire a káoszt nem mondtam volna. Tudtam, hogy milyen voltam ennyi idősen, életvidám, életerős, játszottam másokkal, szerettem Einar-t. És élveztem az életemet, itt nem. Itt rettegek. Bár kérdés, hogy az emlékeim mennyire valósak, és mennyire csak kitalációk és hamis álomképek, amiket attól a féregtől kaptam. Érdekelt és nem is, hogy mit tettek velem, hogy mi lett belőlem azok után. Talán az, talán azaz, amit keresek, ami kellett nekem. Majd a hálótermembe ért, hogy mit pusztított el, nem számított, azonban az, amit talált ott... Einar... újra, miattam fog szenvedni, hányszor még? Nyomorult féreg! Most is, nem a saját fájdalmam és nyomorúságom érdekelt, de hozzá nem érhet egyetlen ujjal sem, ő fontosabb, a legfontosabb! Ha itt is tett vele bármit nagyon megemlegeti...
< - Mert te én vagyok drágám, és én meg te, akármennyire nem tetszik egyikünknek sem, az ősi isteneknél nyújts be panaszt, ne pedig a lelkünk harmadik részénél – mondtam lenézően. – Folytathatod. >

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#132 2010-07-21 21:15:01

Morsus
Adminisztrátor
Regisztrált: 2007-01-09
Üzenetek: 7453
E-mail PM

Re: Helheim

Morsus Stephre nézett.
- Te vagy Halla valamennyire. nem ketté letettek választva te vagy az ő midgardi oldala. Azért vagy itt, hogy segítsd. 70 évvel később.

"Thorhalla a nő arcát nézi. Az remegve nyúl felé, a könnyei mossák le a vért, de hiába. Halla egyszerűen levágja a fejét. Az égő ház nyitott ajtóinál nézi a holtakat. A véres kardot eldobta, de az ajtóban meglátott valakit: Einart.
A férfi hetven éve tér vissza az álmaiban. Éjjelente az egyetlen dolog, amitől tud aludni az az érzés, amikor a nő arcát megérintette.
< - Anyám! Apám! NEEEEEEEEEEEEEEEE! >
Üvölti Einar és Thorhalla körbe nézve ismeri fel a testeket. Remegve ejti el a kardot. Nyögve akadozik a hangja nem tud mit mondani. Einar apja testéhez rohanva átkarolja azt. Thorhallára néz, akit Loki füstje kezd körbe ölelni.
Loki vigyorogva nézi a vízben az eseményeket miközben Amora minden pillanatban megfeszülve figyel és koncentrál, hogy ne omoljon össze. Loki oldalra pillant büszkén látva mit tett Amorával. A füst ekkor gyűlik össze és Halla emelkedik ki belőle, aki évtizedek után először képes megszólalni.
< - Bocsáss meg... >
Nyögi a lány, alig hallhatóan. Amora megvetve nézi a lány, aki felé indulna, de a varázslónő csak félre löki és kiviharzik. Loki elismerően néz a lányára, aki gyűlölettel néz fel rá majd kimegy."

Belépett

Jelentés |
Idézet

#133 2010-07-21 21:47:37

Thorhalla
Moderátor
Regisztrált: 2009-02-05
Üzenetek: 7438
E-mail PM

Re: Helheim

Felnéztem Morsus-ra és megráztam a fejemet.
- Ebben nem tudok – nyöszörögtem. – Hogyan tudnék valamiben segíteni, amit elviselni sem tudok?
A képekre néztem önkéntelenül is, ahogyan újra megjelentek. A nőt felismertem, Aesa, aki mindig is szerette őt, amióta csak megismerte és mindig is Einar párjának szánta. Felnyögtem, amikor lefejezte és még ott volt egy férfi is, Fonn...
- Aesa, Fonn – mondtam rekedten.
De legalább Ysra és Aegir nem voltak ott, őket nem láttuk. És ekkor vették észre egymást, Halla pedig eltűnt. Loki elégedett volt, mindenkit megkínzott és összeomlasztott maga körül. Thorhalla pedig megszólalt, Loki-t pedig soha sem láttam ilyen büszkének még rá, talán csak a Bukáskor a tetőn, amikor rájött, hogy a lánya végre megtudta, hogy ki is és megmutatta az akkoriban kibontakozó erejét, majd Washingtonban, amikor újra találkoztak... Halla hátára pillantottam miközben letöröltem a könnyeimet teljesen feleslegesen, vajon képes lesz arra, amit meg kéne tennie?

A női arcot könnyedén ismertem fel, aki rám nézett és felém nyúlt véres és könnyes arccal. Aesa, Einar anyja, a férfi mellette pedig Fonn. A hajszál után nem volt kétséges, hogy hova is fogja küldeni őt, hol tud mind a hármójuknak minél nagyobb fájdalmat okozni? Hát így, nem volt nehéz kitalálni, hogy a lány a kedves érintés miatt beleszeretett Einar-ba, akit pillanatokon belül meg is látott az ajtóban. Ysra és Aegir? Őket nem láttam, akkor lesz még egy kör atyám részéről, amivel még jobban fájdalmat okozhat Einar-nak. Én soha sem okoztam volna neki ilyen fájdalmat, még ebben a formában sem, ahogyan most voltunk. Neki nem, ha nem lett volna muszáj, máshogy tettem volna meg, ő és Michael, akiknek nem akartam fájdalmat okozni. De ez a féreg, a körmeim a tenyerembe vájtak, igaz itt valószínűleg fájdalmat sem éreztem, így figyeltem tovább a jelenetet. Amora-t és Loki-t láttam, ahogyan a nő az összeomlás szélén állt. Ez meglepő volt tőle, mármint, hogy képes ennyire „érzelgős” is lenni. A képre néztem újra, Einar-t figyeltem, ahogyan a lányt bámulja, aki próbál szólni valamit, de képtelen rá, olyan régen beszélhetett, hogy képtelen volt megtenni. Ahogyan megjelent a helységben volt képes kimondani a szavakat, amiket a férfinak szánt, akit szeret. Nyeltem egyet, mind a hármójukat tönkretette, de ismertem annyira, hogy tudjam, hogy csak most lendült bele igazán, hogy nem fog leállni, nem. Sőt, még csak most fogja kezdeni az egészet. A másik kezem is ökölbe szorult, Amora felé ment volna, hiszen csak rá számíthatott, egészen eddig a pillanatig. A régi dolgok véget értek, többé nem fog Amora törődni vele, többé nem fog egyetlen szép és kedves szót sem kapni a nőtől. Einar is gyűlölte azért, amit tett. Egyedül volt, tényleg egyedül, úgy, ahogyan én soha sem. Gyűlölettel néztem én is az atyámra, meg fogom találni, hogy megöljem. Ez már nem volt kétséges, ugyanez történt volna velem is, ha akkor nem menekül el anyám hangjára. Azt hiszem, hogy köszönettel tartozom az ősi isteneknek, hogy elmenekült és nem volt benne annyi bátorság, hogy elvigyen. Az az arc, kétszer láttam életemben korábban, még „gyermekként” a Bukáskor, és már királynőként Washingtonban. Büszke, nos, amikor legközelebb csalódik bennem, az lesz az utolsó érzés is az életében. Mert már nem lesz többé befolyása felettem, nem lesz közöm egy ilyen undorító féreghez. Semennyi, még csak hasonlítani sem akarok hozzá, ehhez főleg nem...
< - Folytasd! – mordultam fel ingerülten. >
Kezdtem elveszteni a nyugalmamat is már, vettem egy mélyebb levegőt, majd vicsorogva néztem vissza a képekre, hogy mi lesz a következő, amit mutat.

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#134 2010-07-21 22:20:56

Morsus
Adminisztrátor
Regisztrált: 2007-01-09
Üzenetek: 7453
E-mail PM

Re: Helheim

Morsus cinikusan néz Hallára.
- Szép az élet apuval? Milyen érzés, hogy csak egy eszköz vagy? Még nem is miatta szívatja Einart.

"Száz év. A háború pusztító volt. Asgard megremegett.
Amora arcán sebek vannak és a kastélyban állva az egyik ajtóhoz szól.
< - Ajánlom Thornak, hogy tényleg olyan jó légy, mint mondta. Évekbe tellett észrevétlenül bejuttatni téged ide. >
Mondja a nő és látva az őrök távozását kinyitja az ajtót.
Loki trón termében ül és idegesen nézi a térképét. Jobbján Hall áll némán. A teremben a robbanás azonnal megtörténik. Amora átka a trónt szétrobbantja és Loki Vicsorogva néz fel. Mikor ellentámadnak Thena áll elő villámokkal felfogva a támadást. Loki ekkor elmosolyodik. Thena lándzsájával ugrik az égbe, de azt Einar ragadja meg, óvva Lokit.
< - Einar... >
Súgja a három nő döbbenten. A vörös szemű férfi gyomron rúgja Thenát a földre juttatva őt és a lándzsát megpergetve a lány vállába szúrja, hogy a földre szögezze. Ekkor a kardjáért nyúl.
< - ismerős a lány, drágám? >
Kérdi Amora mellett megjelenve Loki vigyorogva és a nő ekkor ismeri fel a lányát, aki kitépi magából a fegyvert és elmozdul a vágás elől, ami a padlót hasítja fel. Thena kardot ránt és neki ugrik a két testvér felnyársalja egymást. Amora kezét emelné, de Loki tőre levágja az ujjait. Einar kijózanodik és látja a húgát meghalni... egyik se szól semmit csak egymásra borul.
Halla remegve áll a kezéből ömlik a vér, felkarmolta tenyerét. Nem képes felfogni mi történik. Loki félre rúgja Amorát.
< - Már mindent megtanítottál neki. - így Hallár a néz. - Öld meg. >
Halla remegve kapja föld a lándzsát és indul meg Loki felé. Az pedig látva, hogy a fegyver emelése után felé tart elfintorodik.
< - Tényleg nem vagy idomítható, de uralható igen. >
Ezzel keze zöldé válik és a lány megfordul Halla felé, aki bőgve nézi a gyermekeit. A lány felemeli a lándzsát döfésre. Minden erejével küzd ellene, de hiába. Amora a bőgő láynra néz.
< - Semmibaj... >
Mondja súgva és Loki keze lendül ezzel Thorhalláé.

A jégóriások fagya ismerős a két lánynak. Loki az óriásokkal szemben áll.
< - Félvér ez kevés lesz, azért, amit kérsz. Hadat akarsz akkor többet adj. >
< - Vigyétek őt. Apám szerint úgy is fontosabb, mint én. >
Mutat a szinte katatón Hallára.
< - Dehát azt mondtam nem kuruzsol a ribanc halála óta. >
< - Nem is mágusnak adom. >
Mondja Loki. Ahogy a szekérről pakolnak az óriások és nyakára rakják a bilincset Hallának azon rángatják el. Lokit barna bundák fedik és és indul meg lefele.
< - Hamarosan... >
Monfja az isten."

Belépett

Jelentés |
Idézet

#135 2010-07-21 23:16:49

Thorhalla
Moderátor
Regisztrált: 2009-02-05
Üzenetek: 7438
E-mail PM

Re: Helheim

Újra a képekre néztem, újabb száz évet ugrottunk, egy fiatal szőke hajú nő jött oda és beszélt vele. Thena, együtt támadtak Loki-ra, de ez is kevés volt. Döbbenten néztem Einar-ra, aki megvédte Loki-t, majd a saját húgával kezdett csatázni. Amora nem ismerte fel a lányát, itt nem. Sikoly hagyta el az ajkaimat, amikor az ikrek leszúrták egymást, Amora ekkor jött rá, hogy kik is harcoltak, hogy mind a két gyermeke meghalt. És Einar is csak ekkor tért magához. Légy átkozott Loki... légy átkozott. A következő pillanat pedig túlságosan is ismerős volt, noha nem ebből a szemszögből. Amora összeomlott Halla pedig nem is emlékezetett arra a nőre, aki ott állt nem messze tőlem. Nem fogta fel, hogy mit lát, most születtem meg, hasonló szituációban a saját életünkben. Amora-t végeztette ki vele, ellene akart támadni, de esélye sem volt. Akkor még nem, ma lenne, de ott akkor? Fiatal, nagyon faital, sajnáltam Amora-t nem érdemelte, és úgy suttogott neki, mintha ő is a saját gyermeke lenne. Halla képtelen megtenni és Loki öli meg helyette Amora-t. Leszegtem a fejemet és a földet bámultam sírva. Újabb képek jelentek meg, amire felnéztem, Jotunheim. Megdermedve néztem a képeket, felfogta egyáltalán Loki, hogy mit művelt, hogy minek adta oda nekik Thorhalla-t?! Pont őt?! Hangosan bőgtem fel újra és fordultam el a képektől, nem bírtam tovább, nem bírtam ezt tovább nézni...

A beszélgetők felé néztem, az arcomon még nem látszott semmi a szavaik után. Egyelőre még képes voltam érzéketlen maszkként nézni rájuk és nem kimutatni az érzéseimet.
< - Mintha nem eszköz lettem volna egész életemben drágám – néztem ridegen Morsus-ra. – Mindig is az voltam, csak éppen nem egy személy karmai között, hanem többében. >
Mikor újabb képek jelentek meg újra azokat kezdtem nézni. Amora most még rosszabb állapotban volt, mint korábban, a „nővérem” volt még ott. Nem volt kétséges számomra, hogy mit akarnak. Egy térkép felett állt és ott álltam mellette némán, mint szinte mindig. Határozottan örülök, hogy manapság tudok beszélni és nem vagyok olyan, mint az ott. Támadtak és Thena is támadni akart atyámra, de a legnagyobb meglepetésemre Einar védte meg az atyámat.
< - Einar... – csúszott ki az ajkaim közül halkan. >
A szemei vörösen izzottak, mágia hatása alatt volt, még soha sem láttam ilyennek, és ha rajtam múlott, akkor soha, de soha sem fog mentálmágia alá kerülni. Rossz volt nézni, ahogyan harcolt a nővérével, egyforma harcosok voltak, mind a ketten remekek, több száz évnyi tapasztalat és tanulás. Méltó ellenfelei egymásnak és Asgard legjobb harcosai. Atyámra kaptam a tekintetemet, amikor megkérdezte, hogy Amora felismeri-e a leányát. Nem, csak akkor jött rá, mikor a testvérek egymásnak támadtak és megsebezték egymást halálosan foszlott le Einar-ral a mágia és egymáson eldőlve haltak meg. Megráztam a fejemet, megint láttam őket holtan, a rendes valóságban mind a ketten miattam haltak meg, mind a ketten. És itt is valamilyen szinten, az anyósom védeni próbálta őket, de az atyám rátámadt és ő is a földre került. Saját magamra néztem, hihetetlen volt látni, hogy reszket és nem fogja fel teljesen, hogy mi zajlik körülötte. Minek élt még egyáltalán? Miért nem vetett véget a nyomorult és szánalmas életének? Ölje meg? Nem lesz rá képes, ezt megmondhattam, ahogyan Einar-t sem voltam képes megölni, a nőt sem, aki itt szinte az anyja volt. Legalább némi becsület és akaraterő szorult belé, ahogyan a fegyverrel a kezében atyám felé indult el, hogy őt ölje meg, de akkor következett, amit egyszer már átéltem, amikor azzá váltam, aki vagyok. Nem voltam „idomítható”, soha semmilyen formában te csótány, és akkor még uralható voltam, de ma már drága atyám, az sem.
Ha belehalok is, de nem lesz többé hatalmad felettem, megtapasztalod azt, amit mindig is megérdemeltél, hogy milyen, ha a gyermeked úgy tesz ellened, hogy teljesen a szabad akaratából és önként. Emelte a karját és Thorhalla-t ugyanaz a zöldes aura vette körbe, mint amit már ismertem. Amora szavai, utoljára anyámtól hallottam ezeket, amikor valami rosszat csináltam és kárt okoztam. Mindent tönkretett, mindenkit kiölt a közelemből, aki fontos volt. Már csak az a féreg maradt, újabb képek, felismertem bennük Jotunheimet, nem volt nehéz, a jegesek ismerősek voltak a számomra. Ismét nem beszélt, amióta Amora meghalt. Nem csodálkoztam ezen, gyenge volt és puhány. Erősebb voltam úgy, hogy tőle távol nőttem fel, mintsem mellette. Hála az ősi isteneknek. Hangosan mordultam fel arra, amit művelt, szinte fel sem fogva, hogy mit művel velem, most volt elég! Ha fizikai valóban lettem volna a vér már kisebb tócsa lett volna alattam, de így hiába, mert nem tudtam felmarni a tenyereimet. Szexrabszolgának engem?! Ehhez nincs joga, és ha meg merte volna tenni, addig a pillanatig élt volna! A képekre vicsorogtam, de nem fordultam el, megremegtem a dühtől és a haragtól, eddig semmi, amit csinált, de ez...
< - Elég! – vicsorogtam dühösen. – Semmi közös nincs abban a féregben és bennem, semmi! Megölöm, és véget vetek ennek az egésznek egyszer és mindenkorra. Folytasd! – csattant a parancs ellentmondást nem tűrő hangon. >
Hamarosan bizony, hamarosan olyan szinten érzed meg a haragomat drága atyám, amit még soha senki sem tapasztalt a Kilenc világon, elpusztítalak, senki és semmi sem fog arra emlékezni, hogy ki vagy mi voltál. A hibáidért fizetned kell te féreg...


Az 5000. reag.

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#136 2010-07-22 00:02:45

Morsus
Adminisztrátor
Regisztrált: 2007-01-09
Üzenetek: 7453
E-mail PM

Re: Helheim

Morsus cinikusan nézi a nőt. Majd Stephez lép.
- Nyugalom. A végét még látnod kell. Háromszáz év.

"A hómezőn Sif rohan.
Loki mosolyogva áll Thor előtt.
< - Mit tettél vele? >
< - Elmondtam neki az igazat fivérem. >
A nő rohanva levágja az óriás őr fejét és mire a másik mozdulna egy tőr döf a homlokába.
< - Bizony. Tudja ki a lánya. >
Thor megdöbben.
Sif újabb hat óriást öl meg. Vadul ront előre keresztül a tömegen.
Thor dühösen indul előre.
< - Mire készülsz te átkozott? >
A pöröly átcsap Lokin, aki felhőké válik.
< - Befejezem, amit elkezdtem. >
Mondja Loki halvány képe és Thor rémülten lép hátrébb.
Sif meglátja a kikötözz lányt, aki fel se tud nézni. Sif előre indul, de a mellkasán ekkor átszúródik a penge. Loki megforgatja a tőrét a nő hátában és nézi, ahogy a melle között a vér kiömlik. A nő élettelenül összeomlik. Loki letörli a pengéjét és az óriásokra néz.
< - Sokkal tartoztok nekem. >

Odin keze lassan zuhan a trón márvány karfájára. A király meghalt.

Loki arcán mosoly jelenik meg.
< - Kezdjük. >"

- Most.

A asgardi kígyó Thorral harcol egy jégmezőn, ahol a szörnyeteg a vízből emelkedik ki ellenfele felé indulva.
Heimdal kivégzi a sötét elfek uralkodó családját a palotában.
A tűzóriásokat Asvald tartja vissza, aki már addigra félszemű. Többen leszúrják az öreget,d e az nem áll meg ameddig el nem éri az óriást és azt lenem szúrja.
Loki kővé változtatott katonák között megy apja trónja felé.
Fenrir láncokat szakít el majd megszólal.
< - Ébredj húgom. Eljött az időnk. Vágjuk haza apánk álmát. >

A Kilenc Világ lángokban. Loki a trón előtti lyukon nézi,a hogy minden faj háborúzik megvadulva és lassan meghalnak. Békésen iszik a borába miközben a világok kezdenek összeomlani. A bort a földre köpi, amikor látja az őrein átrohanó farkasokat, amit egy hatalmas ében farkas vezet a hátán egy lánnyal.
< - Nem. Nem. NEEEEEEEEEEEEM! >
Loki kezéből zöld csapások száguldanak a páros felé, de azok elugranak. A zöld lángok mindent megsemmisítenek. Még a kőből is csak ében por marad. Asgard földre haldoklik. Fenrir romról romra ugrik egyre közelebb az apjához, a hátán Thorhallával, amikor egy torz hangra Loki megfordul. A Yggdrasil a kastélyra zuhan...

A becsapodó fa után. A porfelhőből Halla emelkedik fel sérülten. Loki zöld lángokba borulva indul meg felé.
< - Mit tettél? Mindent tönkre tettél! Te és az átkozott... >
Loki támad a lángjaira a lány csak a kezét emeli,d e azok nem érik el őt. Fenrirt találják el, aki életét adja a húgáért. A lány elkapja a farkasemberé váló alakot és nézi a haldoklót.
< - Miért? >
< - Mert ezt teszik azok, akik egy véren osztoznak. >
Loki kacag és újra támad. A lángok eltüntetik a párost. Büszkén nézett körbe majd meglátta a lányát a levegőben vörös lángok között. Újra lőtt, de az meg se érezte. Újra és újra,d e semmi hatásuk nem volt, de akkor Halla lecsapott. Loki minden erejével is csak feltartotta zöld lángjaival a lánya vörösét. A végén a fa mellett hatalmas vörös robbanás látszik.

Asgard hullik szét és Thorhalla térdelve bámul maga elé. Az ősi istenek alakját látja meg az égen.
< - Ne... ne történjen meg mindez. Könyörögöm.., ne. >
A lány nagy levegőt vesz, ahogy lassan a világ körülötte szürke porrá válik.
< - Nincs Több Asgard. >

A kép után minden fehéré válik. A lányok azt hihetik a történet végett ért, de akkor a fehérségre tollal kezd el valaki írni.
"Szeretettel Stephanie Smith"
- Nem tudnám elmagyarázni, de úgy érzem egész életemben ezt a történetet éltem.
Mondja Steph és becsukja a könyvet, aminek a borítóján a Thorhalla név szerepel. Oda adja a rajongónak. Látjuk a felíratott: Az Év bestsellere. A lány végre hátradől pihenni, de ekkor egy újabb könyvet kap.
- Milyen névre?
Kérdi előre hajolva a tollát felkapva miközben a nyitja a könyvet.
- John.
Mondja a férfi és lány meglátja Millert."

Belépett

Jelentés |
Idézet

#137 2010-07-22 08:38:30

Thorhalla
Moderátor
Regisztrált: 2009-02-05
Üzenetek: 7438
E-mail PM

Re: Helheim

Nem akartam látni, nem bírtam tovább nézni. Már csak Thorhalla miatt is féltem, mert ritkán látszott ennyire dühösnek. Ha most így kiszabadulna, akkor Helheim nagy részét felemésztené a dühe és igen sokakat megölne, mire sikerülne őt is semlegesíteni, vagy megölni. Sif-et néztem, ahogyan rohant, eddig nem tudta a szerencsétlen ott sem, biztosra vettem, hogy a vesztébe rohan. Thor és Loki párbeszédéből pedig teljesen biztos lett. Az óriások csarnokát néztem, ahol ott volt Halla is, de arra nem volt ereje, hogy a fejét felemelje. Nyomorult... Háromszáz év? Egyáltalán maradt benne még valamennyi értelem, vagy érzés így? Odin élt még ekkor? Morsus-ra néztem, aki Loki kezdjük mondata után még hozzá tett egy szót. Jörmungand harcolt Thor-ral, Heimdall Svartalfheimben, Asvald Muspelheim, ez... ez... felnyögtem. A Ragnarök. Fenrir?! Döbbenten néztem, a szétszakított láncokat, Loki mozdulatai nem voltak meglepőek, de Fenrir? Tudtam Einar-tól, hogy a Farkasok hercege miként viszonyult a húgához, és nos, annak köze sem volt ehhez, amit itt láttunk. Mind a ketten meg fognak halni, bár számára megváltás lenne az. A Ragnarök, az Istenek Végzete. Minden óriás, szörnyeteg, isten és ember meghal azon a napon. Mindenki, mindennek vége lesz. Loki arcát láttam, amikor felismerte, hogy ki is érkezett meg, Fenrir és Thorhalla. Ezt már ők sem állíthatták meg, nem volt itt Heimdall. Ő az, aki végül megöli Loki-t, a mitológiában legalább is, így szólnak a legendák. Hatalmas reccsenés, majd valami a kastélyra zuhant a Yggdrasil, rossz volt nézni az égő kőrisfát, ahogyan az is az utolsókat rúgta. A Kilenc világ haldoklott. Loki őrjöng és Fenrir-t döbbenten néztem, amikor az életét adta a húgáért. Aki újra megszólalt, vajon az elmúlt háromszáz évben megtette? Nem hittem, hogy így lett volna. De Loki nem állt le, őt is holtan akarta, de erre képtelen volt, Halla ölte meg végül. Következő kép térdel és az ősi istenek az égen, egyetlen kívánság, amit valószínűleg mindenki megkívánt volna. Még az a nő is, aki előttem állt és a hátát mutatta. Végre látszott a különbség, és ő is rá fog jönni. Loki mindent feláldozott, ő nem pusztítaná el ezt. Ő az apjával ellentétben rideg és számító. Még mindig sírtam, örültem, hogy vége, de nem így történt. Nem volt vége fehér lap és a saját írásomat láttam meg rajta. Egy könyv, itt is megírtam volna? Igaz soha sem jutottam a végére, mert közben ő felébredt és a Bukáskor elveszett a regény. Egy ismerős hangot hallottam, az új könyvnél és ismerős név...
- Az istenekre... Jon... Jon... – suttogtam sírva. – Hát itt is?
Úgy tűnt, hogy egyvalami bárhol is legyünk örök a szerelem... Thorhalla és Einar között, azaz Jon és köztem is... sírva mosolyodtam el az utolsó képeken, mert annyira meghatott és szép volt. De közel sem tudta csillapítani a fájdalmat, amit a korábbi képek okoztak.

Nem szóltam a halandóra, ha képes lettem volna varázsolni, vagy ártani neki, akkor saját magam hallgattattam volna el ebben a percben. Vicsorogva néztem rájuk, ha most kint lehetnék az a féreg nem élne, Helheim már lángokban állna és bármennyire is lehet erős az a féreg megöltem volna. Háromszáz év, nocsak-nocsak még mindig életben volt? Igazán meglepő tud ez lenni főleg azt nézve, hogy az a csótány hova küldte el. Újabb képek, az „anyám” fut a hómezőn és könnyedén végzi ki az óriásokat. Úgy tűnt, hogy ez tényleg családi vonás, mind a hármunknál, hogy minél dühösebbek vagyunk és minél jobban meg akarunk tenni valamit halálosabbak vagyunk. Bár igaz ez mindenkire áll, hogy veszélyesebb, de nem ad annyi erőt, mint nekünk, senkit sem láttam még, hogy dühösen annyira erős lenne, mint mi hárman. További óriások dőltek el hála Sif-nek, miközben odakint Thor és az atyám beszélgettek. Milyen kár, hogy az a pöröly nem volt képes agyonzúzni őt akkor. Ez még csak a kezdet volt, az egész eleje. Már láttam, hogy atyám meggondolatlan gyermekes hisztije és törekvései hova fognak vezetni. Nem voltam ilyen, határozottan az ellentéte voltam. Én terveztem lassan és gondosan, és nem pedig mindent feláldozni azért, hogy megkapjam, amit akarok. Főleg, hogy fel sem fogja, hogy a Ragnarök felé tart és mindent, de mindent el fog veszíteni, mert ezt ugyebár senki, de senki sem élheti túl. Sif beért a helységbe és saját magamat láttam meg kikötözve. Ismét hangosan vicsorogtam és megremegtem a dühtől, ha lett volna erőm, akkor már minden lángolt volna körülöttem, mert még azt sem tudtam volna irányítani. Ezt, velem soha, de soha sem fogja megtenni! Soha! Egyetlen szúrás, egy penge Sif mellkasán jött ki, majd a vére folyt végig a testén, mire eldőlt. Így már nem volt kétséges, hogy miért értem többet ott az atyámnak, mint saját maga mellett. Fel sem fogta az a féreg, hogy szexrabszolgának ad oda nekik, csak az érdekelte, hogy Sif-et megölje. Ismét megremegtem és már fehéredtek az ökölbe szorult kezeim. Három évszázad? Nos, ő egyetlen pillanatot sem fog kapni, hogy ehhez hasonlót kiélvezzen. A játéka véget ér, csak jussak ki innen ebből az átkozott próbából!
Újabb képek, Odin halála, még mindig élt a mostohanagyapám? Morsus felé kaptam a fejemet egy pillanatra, majd vissza a képek felé. A fivérem, Jörmungand és a nagybátyám, egymással harcolnak, igen, itt már kétséges sem volt, hogy mit látunk. Ostoba, ostoba féreg! Hihetetlen, hogy mennyire az intelligenciájáról híres és ez ilyen egyszerű primitív tényt képtelen felfogni. Heimdall a sötét elfeknél, a nevelő apám Muspelheim démonaival és tűzóriásaival küzd. Asgard város, Odin korábbi őrei kővé válva és arra tart az atyám, hogy elfoglalja a trónt. Rövid győzelem és rövid uralkodás, majd a másik fivéremet láttam meg, aki láncokat szabdalt és engem szabadított ki? Fenrir? Engem?! Itt valamit nagyon elrontottak, hiszen ő szinte teljesen levegőnek néz. A Kilenc világ haldoklott, most is efelé tartunk, a holtakkal, ha leigáz mindent, akkor teljes mértékben ide fogunk jutni, azt pedig nem hagyhattam. Nekem nem romok kellettek, mint neki. Én nem érem be egy elpusztult világgal, nekem úgy kellenek, ahogyan voltak! És ez a hatalmas különbség kettőnk között, téged atyám semmi, és senki sem érdekel. Engem pedig a világom igen, és az a két férfi is, akit szeretek. Veled ellentétben én képes vagyok valósan gondolkodni, te már régen nem. És ezért nagyon, de nagyon megfizetsz. A Kilenc Világ lángokban, nem! Nem fogom végignézni a saját valóságomban ugyanezt! A képeken Fenrir és én közeledtünk, atyám próbált mindent elemészteni, de kevés volt, a fivérem és én megmaradtunk. A hang felé kaptam a fejemet, de a képek miatt nem nagyon látszott, hogy mi az, de ahogyan ráomlott az épületre tudtam, hogy a Yggdrasil volt az. Felmordultam, de mind a ketten kikászálódtunk a romok alól. Mindent tönkre tetem?
Ismét megremegtem, nem te féreg, az te voltál, nem pedig mi! Ki kellett volna az ostoba szajhának térni, de nem tette meg. Maradt benne legalább annyi, hogy felfogja, hogy belehal, ha ott marad? Vagy ennyire nem érdekelte? Azonban a lángok nem értek oda, Fenrir? Miért? Szinte teljesen egyszerre tette fel az és én a kérdést. Most pattant el a lánynál valami, Fenrir, mint a harmadik személy, aki kedves hozzá? Hihetetlen. Főleg, mert ez itt soha sem fog megtörténni, nem tudtam kinézni Fenrir-ből, hogy megtegye. Zöld lángok, de még élt, nos tűzzel támadni egy tűzistennőt? Atyám, legalább némi eszed legyen, de úgy látom, hogy te jobban elvesztetted, mint az a lány. Gúnyosan mosolyodtam el egy pillanatra, amikor atyámat kivégeztem. Következő kép, a mosoly lehervadt az arcomról, már mindennek vége volt, szinte semmi sem maradt a világból, dühös voltam, gyűlöltem, ennyire még soha sme tettem, mint most. Főleg, hogy már láttam, hogy tényleg mi is ide tartunk, hogyha nem állítjuk meg azt a meggondolatlan csótányt, akkor nem lesz más, mint az, hogy idejutunk, hogy minden összeomlik. Megölöm, nem hagyom, hogy megtegye. Az ősi isteneket láttam meg, akik ott voltak, és három szó. Akik mindent eltűntetnek, az istenek új hajnala? Egy új generációja az isteneknek? Már éppen szólaltam volna meg, amikor fehér képek között betűket láttam meg, a halandóé. Egy könyvet írt alá, sikerkönyv. Dühösen meredtem a halandóra, nem, nem fogsz az életemből könyvet írni, nem tartozott másra, amit átéltem. A hangra egy pillanatra megdermedtem, Einar... vagyis Miller, de az körübelül ugyanaz.
< - Én nem vagyok olyan, mint az – mondtam dühösen. – Gonosz vagyok, igen! De nem vagyok felelőtlen, a terveimmel nem az a szándékom, hogy mindent feláldozzak és elfecséreljek. Soha, de soha sem tennék olyat, amivel a Ragnarököt robbantanám ki. Nem vagyok olyan, mint az a féreg! Soha sem leszek olyan, mint az! Ő nem gondol a következményekre, vele ellentétben én igen! Ha kijutunk megállítom és megölöm, ha az életembe is kerül, de megfizet azért, amit akar, ahova a Kilenc világot jutatta! >
Dühösen néztem körbe a helységben, hogyan juthatnék ki innen végre, a korábbi önuralmam és türelmem most fogyott el végleg.

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#138 2010-07-22 12:06:04

Morsus
Adminisztrátor
Regisztrált: 2007-01-09
Üzenetek: 7453
E-mail PM

Re: Helheim

Morsus először Stephre mosolyog megnyugtatólag majd Hallához fordul.
- Igazad van. Hisz te soha nem használnád ki azokat, akik szeretnek és rettegnél viszonozni azt, mert annyira gyűlölöd magadat így tárgyként kezelve őket...
Hangja elakad majd humorosan homlokán csapja magát és kitárja a karjait.
- Ja tényleg! Pont, ezért vagy itt.
Mondja Morsus kezeit karba téve.
- Megkérdezhetted volna mi hazugság még az életedben, de félsz tőle. Rettegsz, hogy semmi más nem az és ezzel az utolsó ok, amiért gyűlölhetnél másokat elveszne.

Belépett

Jelentés |
Idézet

#139 2010-07-22 12:36:29

Thorhalla
Moderátor
Regisztrált: 2009-02-05
Üzenetek: 7438
E-mail PM

Re: Helheim

Még mindig folytak a könnyeim, de már valamelyest képes voltam megnyugodni. De ha csak egy pillanatra is a fejembe kerültek a képek, ismét sírógörcsben törtem ki, így pedig igen nehéz volt az, hogy bármennyire is képes legyek megnyugodni. Halla-ra néztem és csak megcsóváltam a fejemet, a dühön és haragon kívül mást nem láttam a szemében. Hogyan volt képes ennyire ridegen és érzéketlenül ezt elviselni? Tényleg nem volt benne már semennyi jó érzés? Az utolsó szavai pedig... talán ez kellett. Most sarokba volt szorítva, ha nem kérdezi meg, akkor elbukott, mert tényleg nincs benne semennyi érzés és tényleg Loki győzött felette. De félt, rettegett megkérdezni, de annyira tudtam, hogy nem fog meghátrálni, ki fogja mondani. De miért? Ennyire félt attól, ha megszeret valakit, azt elveszíti? Más különben nem tudtam, hogy miért nem akar senki iránt semmit sem érezni. Képtelen volt a szülei halálát feldolgozni és azóta csak menekül a veszteség érzése elől. Ez volt ember, ezért állt tőlünk annyira távol. Mi el tudtuk fogadni, az Asgardok lelke pedig örök, de ők is halhatatlanok... semennyi emberi nem volt benne. Talán ezért gyűlölte az embereket, mert képesek ezt elfogadni, és mások is, de ő nem. Letöröltem ismét a könnyeimet. Lehet, hogy érezte és mindig is tudta, hogy Sif-től elvették és az eredeti anya hiánya okozta ezt? Ezt nem tudtam, és lehet, hogy soha sem fogom megtudni.

Még mindig dühösen néztem a két halandóra. Az teljesen más volt, kihasználnám és felhasználnám igen, de ettől függetlenül nem tenném azt, amit az a féreg. Nem pusztítanék el mindent magam körül, nem az lenne a célom, hogy mindent elpusztítsak és Ragnarököt hozzak a Kilenc Világra. Nem vagyok olyan ostoba és felelőtlen, mint ő. És ez hatalmas különbség. Őt nem érdekli semmi és senki, engem ketten igen, ez is különbség. Az mellékes, hogy ugyanúgy felhasználnám őket és tárgyként kezelem őket. Addig, amíg nem kötődsz hozzájuk nem lesz fájdalom attól, ha elveszted őket. Teljesen feleslegesek az érzések, mert csak gyengévé tesznek. Idegesen kezdtem el fel s alá járkálni, mit sem törődve a szavaival. Ki kellett innen jutnom egyszer és mindenkorra. Vicsorogva néztem Morsus irányába, amikor éppen úgy érezte, hogy az egész helyzet átkozottul humoros. Nem volt az, átkozottul nem!
< - Jobban kedvellek, ha nem humorizálsz! – mondtam dühösen. >
Felmordultam, nem csak ennyi volt hazugság, hiszen pontosan ő mondta, hogy Gunnar és a többiek sem én voltam szerinte. Pedig én úgy emlékszem, hogy a parancsára öltem meg mindannyiukat önként. Akárcsak másokat is. Nem, nem csak ennyi volt a hazugság, minden bizonnyal igen jó okkal kértem, hogy felejtsem el azt, amit el akartam feledni és nem pedig, mert éppen olyan kedvem volt. Nem voltam gyáva és nem féltem tőle, csak nemes egyszerűséggel nem voltam kíváncsi rá. Minek legyek kíváncsi olyasvalamire, ahol gyenge vagyok és sebezhető? Ahol mindenkinek csak ugráltam és ők kezeltek úgy, mint egy tárgyat?! Amiről mindenki hallgat, mint a sír, amire senki sem kérdezett rá azok után, hogy az lett belőlem, ami? Minek érdekelne az a gyenge lény, aki voltam, akit ma elpusztítanék, vagy olyanná formálnám, mint aki vagyok, aki nem gyenge? Akit nem tudnak csak úgy használni, ahogyan akarnak...
< - Hogy csak annyi? – kérdeztem megvetően. – Te magad mondtad, hogy valószínűleg a barátaim haláláért sem én felelek. Csak ennyi lenne a hazugság? Nem, talán életem első húsz éve, ami valós és ami tényleg úgy történt, ahogyan emlékeszem? Így ha kérhetem ne próbáld meg elhitetni velem azt, amit a lelkem akar elhinni, mert az is hazugság! Az élet nem tündérmese, ha igaz, amit annak vélsz, akkor nincs semmi igazság abban, amire emlékszem és minden bizonnyal okkal feledtettem el! >
Végül megálltam és a két halandóra néztem.
< - Rendben – vicsorogtam. – Akkor mutasd meg, mi az, amit elvett tőlem, mik azok, amiket megmásított, nem kell több hazugság! Nem vagyok gyáva, nem futamodom meg! >

#140 2010-07-22 12:53:02

Morsus
Adminisztrátor
Regisztrált: 2007-01-09
Üzenetek: 7453
E-mail PM

Re: Helheim

Morsus elmosolyodik, de arca szinte már-már ördögi.
- Jó. Tessék minden hazugság, amire Thorhalla rá lett kényszerítve. Kezdjük az elején.

Sif mellől elveszi a gyereket. Asvald felé nyújtják.

Loki Asvaldék háza felé tart, de egy villám csap be.

Halla emberként él pár évig a földön, fiatal korábban a családjával.

Asvaldék gyilkosai egészen mást mondanak:
< - Loki nevében. >

Thorhalla Loki átka miatt végez Einarral.

Thorhalla Loki miatt létre hozza a Bukást.

Halla már elfordulhatna amikor Morsus megszólal:
- Még nem fejeztük be.

Thorhalla nem képes Thor szemébe nézni.

Kerüli Thenát az ölelés után, mert fél az érzéseitől.

Einar háta mögött szervezkedik, titkolva mindent az elől, akit szeret.

Kerüli Sifet, mert nem tudja mit mondhatna a nőnek, aki talán az anyja.

Sértőn beszél Fenrirrel, mert meglátja benne a hasonlóságokat és senkitől nem fél jobban, mint önmagától.

Nem mer a gyerekek közelébe menni, mert amikor oda ér arra gondol, hogy ő is olyan szülő lesz, mint Loki, de ezzel szinte teljesíti is ezt a sorsot.

- Lenyűgöző négy év alatt elérted nagyapád és apád hazugságainak a szintjét.

Belépett

Jelentés |
Idézet

#141 2010-07-22 13:39:36

Thorhalla
Moderátor
Regisztrált: 2009-02-05
Üzenetek: 7438
E-mail PM

Re: Helheim

Újabb képek tűntek fel és azokra néztem. Odin elveszi Sif-től, majd később Loki próbálkozik, de Thor védi őt. Döbbenten néztem, nem a tűzóriás királynő ölette meg őket? ezek szerint tényleg nem, hanem Loki és a nő csak vadásztatott, hogy megölhesse és bosszút állhasson Loki miatt. Egy kép, ahogyan nem is Halla öli meg Einar-t, nem önként és dalolva, hanem bőg és áll a szerelme előtt, mert képtelen. Az istenek nevére! Halla-ra néztem, ő tudta, neki nem volt meglepetés. Majd a Bukás. És a jelen, amire már nem emlékezhettem, mert már nem voltunk egy személy és ezek mostani emlékek. Ahogyan kerüli Thor tekintetét, a barátnőjét sem engedi közel magához. Einar mögött szervezkedik, ahogyan igazából mindig is tette, Sif-et is kerüli, Fenrir-t sértegeti és fél a gyermekeitől. Félt tőle, félt attól, hogy érezhet és elveszti őket, mint a nevelőszüleit.
- Attól, hogy magadat emészted Halla nem lesz jobb – mondtam. – Ugyanúgy meghalnak, ha szereted őket, ha nem. Ugyanúgy hiányozni fognak neked, ha már nem lesznek, bármit is érzel irántuk. De mond hogy könnyebb, hogy futsz és menekülsz előlük az őrület felé, egyedül, hogy senkire sem támaszkodhatsz, vagy ha van valaki, aki ott van veled, és akik segítenek neked? Persze mindig maradnak titkaid előttük, mert ennyire úgysem fogsz megváltozni, de könyörgöm, térj már észhez, ha ezt folytatod tényleg nem leszel jobb, mint amit az apád csinál. Tanulj meg szeretni újra, ne félj ettől, ezzel nem leszel gyengébb... másnak nem is kell megtudnia, elég ha ők tudják, hogy a világ mit gondol úgysem érdekelt soha... de nekik kellesz és neked is kellenek ők...

Ridegen néztem még mindig Morsus-ra nem igazán érdekelt az, ahogyan rám nézett. Újra a képekre néztem, az első kép, amire még nem emlékezhettem, mert még annyira gyermek voltam. Utána atyám próbált a közelembe jutni, de a nagybátyám óvott, ahogyan villám csapott atyámba, hogy ne jöhessem a Hyrrokkin kastély közelébe. Újabb képek, amiktől elfintorodtam, ezt soha többé nem akartam, nem akartam közöttük élni újra. Még csak az kellett volna, hogy teljesen egyenlőként kezeljem őket, nevetséges. Ők halandók, mi pedig istenek vagyunk. Ökölbe szorultak a kezeim, amikor atyám és anyám gyilkosai nem a „Thor nevében” szavakat mondták, ami színtisztán az emlékeiben élt, hanem „Loki nevében!”. Megremegtem a gyűlölettől.
< - Megölni mentem azt a nyomorult férget és nem az ő oldalára állni, amikor végül hűséget esküdtem neki, vagyis amire emlékszem... – állapítottam meg döbbenten. >
Thor pártiként mentem oda, de... de, akkor Thena is hazudott, vagy már ő is csak azt látta, amit az atyám mutatott neki Hela-ként, hogy a tűzóriás királynő ölte meg őket. Azt hitte, hogy le fogok menni Muspelheimbe és kivégzem a nőt, vagyis belehalok, mert még az erőm nem volt sok. A következő kép, amikor újra láttam, hogy kivégezte Einar-t. Ezt ismertem, ez nem volt új számomra. Ezt láttam, végignéztem a múltban Morsus-sal. Majd már újra saját magam voltam, alig két évvel ezelőtt, a Bukás. Ezzel tökéletesen tisztában voltam, hogy nem én követtem el, hanem ő volt. Csupán nem akartam odabent meghalni a halandó korcsokkal, ez nem az én bűnöm volt, ha nem én, hát valaki onnan megtette volna helyettem. Emiatt soha sem éreztem bűntudatot, hacsak nem, hogy kis híján halandóvá tettem saját magamat. Már fordultam volna el, amikor mondta, hogy még nincs vége. Visszafordultam és újabb képek.
Ahogyan kerülöm a nagybátyám szemeit, mert nem nézek bele. Nem mintha tudna olvasni benne, talán a fájdalom miatt nem, mert nem akartam látni, hogy ugyanazt látnám benne, mint a sajátomban. Két szörnyeteg, itt is attól féltem, hogy magamat láthatom meg. Thena, vele sem beszéltem, nem a csípős megjegyezései miatt, ki akart törni az atyja árnyékából, ahogyan megfogadtam neki, hogy én is meg fogom tenni, de egyelőre egyikünk sem volt képes rá. A kedves szavai a Csatabolygón, megráztam a fejemet, ott is csak szurkálódott. Az anyám, akire mindig is azt hittem, hogy gyűlöl, mert „miattam”, pontosabban a két halandó korcs miatt halt meg a lánya az igazi, akit mindig is annak tekintett. Hogy ő Thena-t szereti, és engem látni sem akar, még csak a palota közelében sem, most pedig mégis itt volt és értem jött. Bűntudat? Fenrir... ugyanaz a düh és harag mind a kettőnkben, csípős megjegyzések, Loki Laufeyson két gyermeke, akik pontosan ugyanolyan egyedül érzik magukat és ugyanolyan egyedül vannak a világban. Egymásra kellene támaszkodni vele? Vele, aki megveti a mágiahasználókat és nem ismeri el őket? A gyermekeim, akiket soha sem akartam, csak Einar miatt estem teherbe és szültem őket, meg mindenki más miatt, hogy legalább addig se velem törődjenek, hanem örüljenek a két fattyúnak...
Morsus-ra néztem, majd elfordultam tőle, Loki és Laufey... majd Stephanie-ra pillantottam, amikor beszélni kezdett. Elhúztam az ajkaimat, arra várhatnak, hogy ilyen érzelgős és siránkozós liba legyek, mint ez.
< - Értem! – morogtam. – Engedjem őket közelebb magamhoz, tanuljak meg bízni bennük, mintha annyira könnyű lenne, mint mondjátok! Talán elfeledtétek, hogy nem kérdeztek rá semmire, nem próbálták megkérdezni, hogy miért vagyok olyan, amilyen?! Tudom, hogy mind volt halott, így valószínűleg ezért is az atyám a hibás! De közben, mikor elkezdtem sodródni atyám felé?! Akkor sem, lássátok be, hogy nem annyira könnyű megbízni azokban, akik úgyszintén elárultak... >

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#142 2010-07-22 13:57:38

Morsus
Adminisztrátor
Regisztrált: 2007-01-09
Üzenetek: 7453
E-mail PM

Re: Helheim

Morsus érdektelenül vállat von a nő megjegyzésére.
- Nekik mégis sikerült.
Utal Halla szeretteire.
- De tudod mit? Tessék, néhány másik opció. Mi van akkor ha nem vagy Loki vére és/vagy senki se tudja meg.

Einar és Halla egymást ölelik. Halla mágus lesz Einar hadvezér. Asvald család boldogan él. 300 évesen házasodnak Odin áldásával. 500 évesen Lokit legyőzik az asgardi seregekkel, Amora végre felfedheti a titkát. Einar herceg lesz és bár Thorhalla nem örül annyira a ténynek mégis ő meg hercegnő.

- Einar nem tér vissza a VH során.

A férfi halála után Halla az egyik elhagyott házba beérve sírva esik össze. Morsus megy be mellé megérinti a vállát és a nő automatikusan megcsókolja. Halla a háború után lemond a trónról Amora javára. Midgardon él békésen szerelmével. Thena lesz Asgard királynője.

- Egy személyes kedvencem. Ha nem térünk vissza a VHról.

20 év után Thorhalla érzéketlen és kegyetlen. A gyerekeit és Thansot használja fel, hogy hazautat találjon. Amikor a fia rájön erre rátámad, de már késő. A hősök hazatérnek, de Bard Halla fia bosszút esküszik nagyja ellen, aki megkapja a trónját, de már senki se szól hozzá. Asgard az övé mégis bérgyilkosokat kell küldenie a fia ellen.

A fiú a záporban vagy egy tucat harcossal vív üvöltve... Halla újra megteremtette Lokit...

- Zárásnak... a mostani háborúnak egy másik vége.

Hallát Einar kiszabadítja, de életveszélyesen megsérül. Loki és Thor megölik egymást egy csatában. Thorhalla a cabalat használva Legyőzi a holtak seregét. Mindenki őt választja a trónra, hisz férje álomba szenderül ameddig fel nem épül. Thorhalla az aranytrónra lép,de ekkor a szemeiből aranyszínű fény árad. Az odinerő. A nő, aki elnyomta az érzelmét a szerettei iránt most érez minden lényt a világon. Mindent. Pillanattal később... Asgard nincs többé.

Belépett

Jelentés |
Idézet

#143 2010-07-22 14:29:10

Thorhalla
Moderátor
Regisztrált: 2009-02-05
Üzenetek: 7438
E-mail PM

Re: Helheim

Hogyan lehetne megtanulni bízni, ha évszázadok óta képtelen vagy? Lassan, nagyon lassan, akár újabb évtizedek, évszázadok kellenek, hogy képes legyen rá. Nekik sikerült, de belőlük nem is ölték ki ezt. Újabb képek, nincs köze Loki-hoz, tényleg Hyrrokkin, egy boldog kép róla és Einar-ról. A családja él, ők házasok, összeházasodtak, amikor tényleg kellett volna nekik. Amora elmondhatta a titkát, mert nem élt többé Loki, és nem örül neki, de hercegnő lett. Egy élet, amire talán mind a ketten vágytak mindig is, de soha sem történhet meg. Egy világ, ahol se Jon, se én nem élünk, mert nem volt rá szükség. Egy másik kép, ahol Einar meghalt a Csatabolygón, és nem lett önmaga. Gyászol és Michael megy vigasztalni, vajon már ott is szerette? Nem tudtam, de együtt voltak és miatta még Midgardra is leköltözött. Újabb képek, Halla olyan, mint Loki és a saját gyermekeivel ölette meg Thanos-t, hogy hazatérhessen és vadásztatja a fiát, aki ellene fordult. Majd még egy kép, egy lehetséges jövő, Einar megsérül, Thor és Loki halottak, de végül a holtak alul maradnak és Halla lép a trónra. Döbbenten néztem rá, amikor megláttam az aranyszemeket, az Odin erő... és a világ megszűni, mert nem képes elviselni mindenki érzéseit...
- Ha máshogy nem megy, emlékezz arra, hogy ott vannak neked, és nem akarnak ártani. Hanem azért vannak ott veled, hogy jobb életed legyen és boldog lehess...

Vettem egy mély levegőt, nekik sikerült?
< - Igen, mert ők ostobák és naivak – vicsorogtam. – Ők még atyámnak is megbocsátanak minden egyes lépése után. Ők mindenkiben a jót akarják látni, mit sem törődve azzal, hogy akinek megbocsátanak hátba döfheti őket... én ezt szemmel tartom. >
A képekre néztem vissza, vagy nem vagyok atyám leánya, vagy éppen senki sem tudja meg ezt. Einar-ral vagyunk ketten, boldogan, összeházasodtunk, és a családom is életben van. Odin áldásával házasodtunk, nem volt eljegyzés felbontás. Félszáz éve legyőztük atyámat és azóta béke van, Amora elmondhatta, hogy kicsoda a fia és herceg lett, ahogyan most is. soha sem vágytam volna a hatalmat és nem örültem volna annak, hogy hercegnő vagyok. Egy boldog élet, amilyenről gyermekként álmodoztam, ami szinte mindenkinek megadatik, csak éppen nekünk nem. Újabb képek, Csatabolygó, Einar-t nem sikerült kiszabadítani és a halálát lelte. Újra gyászoltam egyedül, és Morsus jött vigasztalni. Megcsókolni? Őt? Ugyan, ez nevetséges! A folytatásra felvontam a szemöldökömet, lemondtam volna a trónról, ha így alakul Amora javára? Igazából ezt nem nagyon hittem, hogy megtettem volna, bár tény, hogy nagyban függött volna attól, amit Morsus akkor mond nekem, de hogy visszamenni Midgardra? Nem, inkább őt vittem volna fel Asgardra. Thena pedig az lett volna, aki ha nem tűnik fel Einar, az uralkodó az atyja után. Váltás és újabb képek, ha nem tértünk volna haza. Igen, ez határozottan olyan, amit megtettem volna azért ott azon a bolygón, hogy hazajussunk, ez nem volt meglepő számomra, ez most is bennem volt, hogy megtenném, ha ott lennék. Egy új Loki az ott született fiamból. Ez akár a mostani egyikből is lehet, ha nem vigyázok. Nem akartam még egyet atyámból, így is túl sok volt belőle.
És végül az utolsó képek, ennek a háborúnak egyik lehetséges kimenetele, atyám és a nagybátyám is meghal, Einar pedig életveszélyes sérülést szerez és álomba szenderül. A Cabal segítségével legyőzöm a maradék élőholtat, majd egyhangúan leszek a királynő. Haladok az aranytrónus felé, amire már elég régóta vágytam, hogy az enyém lehessen, a zöld szemek helyett azonban aranyt láttam, ahogyan világítani kezdtek. Az Odinerő?! Ez valami nagyon rossz vicc akart lenni. Ez pedig azt jelentette, hogy mindent érzett, a Kilenc világ minden élőlényének érzéseit, mindenkit érzett, ami pedig egyet jelentett... és valóban, Asgard nem volt többé és a Kilenc Világ többi világa sem. Visszanéztem a halandóra.
< - Ha mindenre van elmés megjegyzésed és víziód, egyet árulj el – mondtam. – Hogyan kezdhetném el, hogy megtanuljak újra bízni bennünk, hogyan lennék képes nem menekülni ez elől? >

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#144 2010-08-03 21:26:48

Morsus
Adminisztrátor
Regisztrált: 2007-01-09
Üzenetek: 7453
E-mail PM

Re: Helheim

Morsus arca komoly lesz és Hallához lép.
- Old meg! Ölni vagy képes érzéketlenül! Elvenni mindent! Most nesze! Tessék! Csináld! Ne nyafogj! Ne legyél egy szánalmas korcs mint...
A szavak elhalkulnak és valami élesebb hangot lehet hallani. Morsus elkezd elmosódni és Steph is. Asgardot látja. Újra ott van. Asgardon. A két halandó nincs ott, bár látnak mindent, de Morsus megfogja a lányt és csendre inti, pár megnyugtató szó után elhallgat.
Halla mindent felismer. A rét illatát, a fákat a hegyeket. A nappal lassan lemegy és a sötétből óriások emelkednek fel. Hatalmasabbak bármely birodalomnál.

Celestalok. A kozmikus mindenhatók. Nagyobbak, mint bármely lény az univerzumban. Az egyik landol és a lépésével még a föld is beszakad talpa alatt.

Asgardiak menekülnek. Sikoltanak, futnak. Valkűrök szárnyas lovakon szállnak felé, de szeméből a lézer után csak por hullik le. Legyintése söpör el kastélyokat és vele együtt népeket. Csak játszik. Thorhalla olyan messze van hiába rohan a szél vissza löki. Még az erejét se tudja használni. A szeméből a lézer magát a világ magját támadja. Sokan támadnak, de a legtöbben csak menekülnek. A lézerbe Odin palotája is bele kerül. Minden gond nélkül teszi semmivé asgard tán legősibb kastélyát. A robbanások, szelek mindent elsöpörnek. Semmi sem marad. Családok, rokonok, a faj kipusztul. A celestal az utolsó felgyűrődött sziklán álló Halla felé nyúl másik keze leveszi az arcát egy másikat felfedve:

A nő csak kacag és Thorhalla New Yorkban van emberként a víz mosta romos városban mindenki halott csak ő él. Egy tetőn pedig Thorhalla büszkén nézi az alkotását.

Belépett

Jelentés |
Idézet

#145 2010-08-03 22:31:09

Thorhalla
Moderátor
Regisztrált: 2009-02-05
Üzenetek: 7438
E-mail PM

Re: Helheim

Halla-t figyeltem még mindig sírva, ahogyan tovább érvelt, hogy ostobák és naivak, hogy mindig a legjobbat feltételezik valakiből. Valahol igaza volt, hogy ők mindig mindenkiben meg akartak bízni és ezzel a hozzáállással nem volt ez olyan nehéz. De aki ezt nem tudta annak nem volt ilyen könnyű. És rá is kérdezett erre, mire Morsus válaszolt neki, aminek a végét már nem tudta kimondani, de úgyis tudtam, hogy Loki lett volna a mondat vége. A férfi hangja beleveszett a hangzavarba és mi kezdtünk eltűnni, nem láttam magam, de tudtam, hogy ott voltam. Bólintottam Michael szavaira és próbáltam csöndben maradni és így figyelni a szörnyűséget, ami készült. Celestalok? Hogyan kerültek ezek ide? Rémülten néztem végig, ahogyan Halla sem tehetett semmit, istenek, istennők, valkűrök próbáltak tenni valamit, de semmi sem használt. Asgardot magát támadta, a középpontját az az egy darab, aki tett bármit is. Majd Halla felé nyúlt és vette le a maszkját, a következő képen pedig Halla volt az, és New York-ot figyelte, ahogyan mit tett... ezt vajon felfogta, hogy erre is tényleg képes?

Morsus-ra néztem, amikor mondta, hogy oldjam meg, ezek szerint neki sem volt fogalma arról, hogy miként lehetett volna ezt megoldani. Sértődötten fordultam el tőle a szavai után, majd indultam volna, hogy most már tényleg felképeljem a szavai miatt, ahogyan a féreg atyámhoz akart hasonlítani, de a szavai elhaltak és mind a két halandó eltűnt a szemem elől egy élesebb hang után. Körbenéztem, hogy hol voltam. Már megint egy illúzió csupán? Asgard, a helyet felismertem, nem voltunk olyan messze Asgard várostól. Késő délután volt, lassan néztem végig, ahogyan besötétedett és lenyugodott a nap a horizonton. Végül hatalmas órisáokat láttam meg az árnyak között. Azonnal támadóállást vettem fel, ezek hogyan kerültek ide? Arra emlékezetett, amit a másik világbeli énem mesélt, ahogyan Galactus eljött Asgadra és elpusztította azt, Celestalok, mindenhatók. Mit kerestek ezek itt? Az egyik vált ki a tömegből, elindultam rohanva abba az irányba, amerről jött az, nem, a világomat nem fogom hagyni, még ha csak egy átkozott illúzió is volt az egész. Láttam, hallottam, ahogyan menekültek az istenek, istennők, valkűrök támadták, de az a valami könnyedén pusztította el őket és csak hamu libbent a levegőbe, és az hullott alá. Játszott, átkozott nyomorult! Rohantam, a mágiámat akartam használni, de képtelen voltam tenni bármit is, a szél, amit okozott a pusztításával olyan erős volt, hogy engem is visszalökött. A celestal magát a világ közepét támadta, felkiáltottam, robbanások és szelek tépázták a világomat, Asgard város felé kaptam a fejemet, amikor a szeméből a sugár arra csapott. Döbbenten néztem, ahogyan egyetlen támadással törölte el a világ színéről Odin egykori palotáját. Einar... ott kellett lennie, Thena, neki is. Mindenkinek, visszafordultam az entitás felé, aki mindent elpusztított, ami fontos maradt számomra. Egy sziklán álltam és néztem tehetetlenül az entitást, mire az észre vett, felém nyúlt és az arcáról leszedte a maszkját...
Mintha szakadás lett volna, New Yorkban álltam, mindenki halott, egyedül voltam, ismerős női kacajt hallottam, arra néztem saját magam álltam az egyik ház tetején, ahogyan a tettemet néztem. Ökölbe szorítottam a kezem. Gyűlölettel meredtem arra a nőre, ugyanis az sem én voltam, én nem pusztítanám el a világomat, soha sem! Felkaptam egy követ a földről jobb híján, mert valószínű, hogy a kardom nem volt nálam.
< - Még nem győztél! – üvöltöttem rá. – Még van valaki, aki megbosszulja, amit Asgarddal tettél! Te ugyanis nem én vagy, én nem okoznám soha a világom pusztulását! >
Rohanni kezdtem az épület felé, ahol ő volt...

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#146 2010-08-06 18:57:07

Morsus
Adminisztrátor
Regisztrált: 2007-01-09
Üzenetek: 7453
E-mail PM

Re: Helheim

Halla fel se néz az árvíztől holtakkal utcákon üvöltő nő felé.
- Ez nem az ő világa. Mit érdekelje mi történik?
Kérdezi Morsus hangja a semmiből és Thorhalla látja a sérüléseket a testén, alig bír mozogni, de közben látja a Thorhallát, aki mit sem törődik ezzel úgy nézi a holtakat mintha csak hangyák lennének. Ám mikor ő nézi őket asgardiakat lát. Testvéreket, barátokat, családtagokat. Mikor ő néz Thorhallára egy Celestalt lát, aki számára mindez semmi. Csak mocskos kő. Nem Asgard az istenek hona. Csak egy kavics. Ilyen érzés embernek lenni.
- Ilyen érzés Thorhalla szemében annak lenni. Ilyen érzés...

Belépett

Jelentés |
Idézet

#147 2010-08-06 22:26:47

Thorhalla
Moderátor
Regisztrált: 2009-02-05
Üzenetek: 7438
E-mail PM

Re: Helheim

Az utcákat néztem a holtakkal, szörnyű volt látni, Halla pedig ment volna a nő felé, de az nem törődött vele, távoli volt, rideg. Mintha nem is ebben a világban járt volna, hanem egy teljesen másikban. Ő még mindig nem látott minket, de mi láttuk őt és láttuk az egész történést. Még mindig nem szóltam, csak sírva szemlélődtem és magamban imádkoztam az ősi istenek felé, hogy fejezzék be a kínzásomat, mert nem érdemeltem meg, nem érdemeltem meg, mert nem voltam olyan, mint ő... ilyen érzés embernek lenni? De ő nem dobná el az isteni létezését és így nem ölné meg őket... Legalább is azt hittem.

Hiába kiáltottam a nő felé nem hallotta meg, vagyis nem figyelt rám, éreztem a sebeimet és azt is, hogy alig tudok mozogni így. Morsus hangját hallottam meg, amikor éppen nem a sajátomat lehetett hallani.
< - Hallgass! – csattantam fel. >
Minek? Mert van még valaki, aki nem hagyja, hogy a saját embereit megölje. Aki nem fogja tehetetlenül és karba tett kézzel várni, hogy az Asgardokat lemészárolja valaki, hogy megöljék őket. Én nem fogom megtenni, legyenek azok bármelyik világ tagjai, ugyanúgy a népem, ennek ellenére nem adtam fel, haladtam előre, minden erőmet összeszedve. Nem voltam ilyen. Atyám volt az, aki ilyen szinten ölt volna le a mindenkit, bárkivel megtette volna. A holtakra néztem, csupa ismerős személy, barátok, egykori barátok, családtagjaim, ismeretlen Asgardiak, akiket csak látásból ismertem. Megtorpantam és a még mindig a celestal felé néztem, nem néztem abba az irányba, ahonnan a hang jött.
< - És? – kérdeztem. – A legjobb tudomásom szerint, nem vagyok irgalmas – vicsorogtam. – Nem vagyok ember, nem vagyunk olyanok. Minek értsem meg őket és miknek foglalkozzam velük, ha ők sem teszik? Nem kértek a szánalmukból, sem a esendőségükből, közöm sincs azokhoz. Nem vagyok halandó, istennő vagyok. Addig örüljenek, amíg nem kezd el érdekelni, hogy mik és kik ők. mellesleg tévedsz, nem tenném ezt. nem mondok le arról, ami vagyok csak azért, hogy kiirtsam azokat a férgeket. Nem akarok halandó lenni csak azért, hogy egyszer jól szórakozzam. Maradjanak ott, ahol vannak és addig is istennő maradok. >
Néhány pillanatra elhallgattam és eszembe jutott, hogy miért is viselkedem így velük. Amikor atyám halandó korcsnak hívott az csak az egyik volt.
< - Saját maguknak köszönhetik, hogy így tekintek rájuk - mondtam. - Asgardon, azok a halandók, akik ott voltak emberszámba voltak véve. Emlékszel mi történt? EMLÉKSZEL? - kiáltottam rá. - Pretyakov kivégezte a magatehetetlen Sif-et, Jörmungand és a jégóriások ellen könyörögtem, hogy segítsenek. Minden büszkeségemet félretéve könyörögtem nekik. Ők csak kinevettek és többen... többen az isteneket, istennőket és valkűröket kezdték az ellenségben ellenében ölni. Hatból kettő segített összesen! Azóta nem számítanak a halandó korcsot! >
Vettem egy mély levegőt és a hang felé fordultam.
< - Komolyan azt várod, hogy foglalkozzam velük? – kérdeztem undorodva. – Érd be azzal, hogy a családommal megpróbálok jobb viszonyba kerülni, a haladókról tegyél le drágám! >

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#148 2010-08-09 18:00:53

Morsus
Adminisztrátor
Regisztrált: 2007-01-09
Üzenetek: 7453
E-mail PM

Re: Helheim

A celestal megragadja Einar nyakát és eltöri.
- Mit érdekli őt? Hisz az nem celestal.. csak valami alja faj. Asgardi... nem szeretned kell őket, hanem másként nézni rájuk. Másként... nem úgy, mint Loki.
Mondja Morsus hangja. Thorhalla a celestalt önmagának látja és Einart csak egy pasinak. A kettő oly hasonló. Most érti meg. Ez nem róla szól. Ez Loki világnézete. Az igazság addig hajtogatva ameddig nem neki lesz igaza. Mire ezt felfogja a világ üres és ő egyedül van. Senki sincs körülötte.
Steph és Morsus körül sincs már senki. Csak ők ketten.
- Az ősistenek hálásak a szolgálataidért, de küldetésed végett ért. Ez mostantól Thorhalla utolsó küldetése. Ha sikerül neki ő esz Asgard új lelke. Ha elbukik... Asgard is vele esik el.
Mondja a férfi komolyan.
- Mit adhatunk hálánk jeléül?
Halla szavakat kezd hallani hosszú csend után: "Egy szörnyeteg vagyok!" felnézve lassan látja Thort, aki apja arany koronáját dobja a falnak őrjöngve.
< - Én nem vagyok király! nem vagyok még herceg se! >
< - De... >
Mondaná egy másik személy, de Thor felrúgja a trónját.
< - NEM! Egy átkozott szörnyeteg vagyok! A népem megannyi Harcosának miattam nincs fivére vagy apja! Egy gyilkos vagyok! Holtakat látok éjjel! Megannyi ember vére folyik a kezemen! nem vagyok jobb, mint Loki! Az apám egy naiv álmodozó volt! Azt hitte mi ketten majd hercegek leszünk! Fattyak vagyunk! >
Thor a felborult trónra esik.
< - Ha.. én leszek Asgard királya... egy szörnyeteg uralkodik majd. Hogy... nyomhatnám ezt el? Hogy... érezek és viselkedjek úgy, mint ő? Hogy mosolyogjak egy lányomra, akit titokban szült meg az a boszorkány? Mit tegyek?
Kérdi az ifjú Thor fáradt könyekkel nézve fel. Pont Thorhallára.
< - Úgy gondoltam ezt látnod kellett. >
Mondta egy női hang és Thorhalla megfordulva meglátja Sif-et.
< - Nem vagy egyedül. >

Belépett

Jelentés |
Idézet

#149 2010-08-09 21:25:41

Thorhalla
Moderátor
Regisztrált: 2009-02-05
Üzenetek: 7438
E-mail PM

Re: Helheim

A celestalra figyeltem, ahogyan nemes egyszerűséggel kitörte Einar nyakát. Felsikoltottam, majd még mindig sírva néztem Morsus-ra. Ennyi lett volna, hogy csak másként kéne rájuk néznie? De annyira nehéz azt nézve, hogy őket sem érdekelte az egész, hogy könnyedén veszni hagyták volna az egész világot. Ott voltam, láttam, éreztem Halla dühét és haragját, amikor én kiabáltam Thor-ral mindenért, amikor kitetette a halandókat Asgardról. Mikor felnéztem egyedül voltam, csak Morsus volt velem és más nem, Halla már nem volt itt. Az utolsó küldetése? A kilenc világ sorsa múlt rajta, egyetlen személyen. Még jó, hogy nem tudott róla. Asgard lelke ezzel a romlott lélekkel? Micsoda ő, ki lehet belőle? Régen egyszerű gyermek volt, aki csak Loki miatt lett az, aki. Egyedül volt, mint szinte mindig, mert nem sokan értették meg. Bíztam benne, hogy sikerülni fog neki, hogy képes lesz a változásra, és nem bukik el minden miatta. Hogy mit szeretnék? Nem tudtam, igazából nem tartoztak semmivel azért, hogy itt voltam, ő én voltam valamilyen szinten, és én ő. Így logikus, hogy itt voltam. Kérhettem volna, hogy elfelejtek mindent, amit itt láttam, de nem akartam, akármennyire is fájt. Egyetlen kérésem volt csupán csak...
- Lehetséges, hogy önzőségnek tűnik előttetek és jogom sincs kérni ezt – mondtam. – Szeretném, ha a lelkem és Jon lelke, esetleg a gyermekinké is, ha lesznek egyszer a halálunk után nem megsemmisülnének, hanem úgy ítélkeznétek felette, mintha még mindig Asgardiak lennénk. Hogy mi is Valhalla, Helheim vagy Nilfheim valamelyikébe kerülnénk, mint mindenki más. Valamilyen szinten még Asgardiak vagyunk, még ha halandó ének is csak. A lelkünk közös velük. Így ha ez nem túl nagy kérés az ősi istenek felé, akkor ez lenne az...

Ismét a hang felé néztem, amikor megszólalt egy pillanatra, majd vissza a képre, ahol a Celestal egyszerűen kitörte Einar nyakát. Stephanie sikolyát hallottam és az én térdeim is megroggyantak, noha az arcomon semmilyen érzelem nem futott át. A gyűlölet, a harag és a tehetetlenség, miközben megölte újra. Hányszor, hányszor kell még végignéznem a halálát? Hányszor fogom még megölni valamilyen próba keretében? Mit akarnak látni, hogy képes vagyok-e rá? Igen, az voltam? Hogy fájt-e? Igen, átkozottul! A szavai után zavartan néztem rá. Nem azt kérte, hogy kedveljem meg őket? Akkor mi értelme van? Atyám is gyűlöli őket, én is gyűlöltem. Máshogy nézni rájuk? Féregnek tartottam őket, amiket el kellett taposni, hogy ne is létezzenek soha többé. Ez volt ugyanaz, amit ő és én is éreztünk. Nézzek rájuk máshogy? A féregnél minden jobb volt, másra akkor sem voltak jók, mintsem bábok, akikkel játszani lehet, játékok, akiket úgy mozgatok, ahogyan akarok. Akiket kihasználok, mert megtehetem. Sakkfigurák, ennél többek soha sem voltak és soha sem lesznek. De ha azt nézzük már ez is magasabb létforma volt, mint a féreg. Atyám volt az, aki így nézte őket, és addig hallgattam tőle, addig sulykolta az elmémbe, amíg elhittem. De ettől függetlenül, ha máshogy is nézek rájuk még gyűlölöm őket, amiért atyám bűnei miatt engem dobtak le közéjük, hogy éljek közöttük! Nem érdemeltem meg, miért?! Egyszerűbb lett volna elmondani, hogy ki vagyok és valamit tenni! Nem, helyette oda kellett küldeni és megalázni a saját védelmem érdekében! Ahogyan Einar-ra nézett az az énem, mintha mást látott volna. Nem én voltam, hanem atyám leginkább. Ennyit jelentettünk mind neki. Mert megtehetjük, hogy így nézünk rájuk... ez is az ő bűne és ez is az ő hibája volt. felnéztem, de már egyedül voltam, se Morsus, sem Stephanie hangját nem hallottam.
Körbenéztem, de semmi, csak a csönd és némaság. Fogalmam sincs, hogy mennyi idő telhetett el, mire egy ismerős hangot hallottam. A nagybátyám?! Felnéztem és valóban őt láttam, Odin koronájával, ahogyan a falon csattant és legurult a földre. Az a különbség, hogy én királynőnek és hercegnőnek tartottam magam, míg ő nem. Valaki vitatkozni akart, de nem jöttem rá a szócskából, hogy ki lehetett az. Dühöngött, hogy soha sem lenne jó király és ugyanolyan, mint az atyám. Asgadiak vagyunk drága nagybátyám, mind olyanok vagyunk valamilyen szinten. Ő megoldott a kérdéseire a választ, ő erősebb volt nálam, ő képes volt úgy érezni, ahogyan. A nagybátyámra néztem, amikor könnyes szemmel rám nézett. Ő sírt, én képtelem voltam már ezen kérdések miatt. Női hangot hallottam a hátam mögül és arra kaptam a fejemet, néhány pillanatig meglepetten néztem Lady Sif-re, az anyámra. Látom kellett? Igen, hasonló gondokkal küzdött, de a viharisten és köztem vihar és tűz különbség volt.
< - Minden uralkodónak meg kell ezt tanulnia – mondtam. – Megtanultam, amikor atyám trónjára ültetett még szinte gyermekként. Alig pár nappal korábban tudtam meg, hogy kinek a leánya vagyok. Kis híján kiirtottam Midgardot, hazatérve pedig egy királyság fogadott úgy, hogy a halott világomra tértem volna haza. Még gyermek voltam, akinek percek alatt kellett volna felnőnie a feladathoz, de ő máris elismert uralkodónak. Atyám örökösének. Csak egy esetlen gyermek voltam, őt legalább uralkodónak nevelték, hercegnek. Engem nem. Hogy ő lenne az? Már tudom, hogy az utolsó félezer éves háború miattam zajlott. Én mit szóljak... Lady Sif? – kérdeztem dühösen. – Tudom, hogy mit érez, és mit gondol. Elmondta. Tudom, hogy ugyanolyan szörnyeteg vagyok, mint ő, csak éppen atyám módszereivel. Hogy mind a mai napig retteg, hogy fájdalmat okozhat neked és bánthat téged és a leányát. Hogy vágyik arra, hogy kiengedhesse a szörnyeteget és újra tombolhasson, mint annak idején tette. >
Elfordultam tőle a nem vagyok egyedül mondatai után. Tettem tőle elfele néhány lépést és úgy szólaltam meg, hogy nem néztem hátra.
< - De egyedül vagyok és nincs szükségem a segítségedre, ahogyan annak a halandóéra sem volt – mondtam. – Nem vagy az anyám, csak vér szerint. A te gyermeked úrnőm Thena, nem én. Láttam a szemedben évszázadokon át, amit az anyáméban láttam, amikor rám nézett. Rám soha sem tudnál úgy nézni, leginkább azért sem, mert részben miattam halt meg. Mert azon a napon, amikor Pretyakov kivégzett téged úrnőm a fejedet vettem volna azért, hogy a nagybátyámnak fájdalmat okozzak. De nem tudtam megtenni a téged óvó légiesség mágia miatt. Mert nem tudtam mit tenni, hogy ne végezzen ki, és mert azt mondta, hogy értem tette. Mert nem tudtam megvédeni a leányodat királynőm és a halálát lelte itt Helheimben. Mert gyűlölöd az atyámat azért, amit veled tett és mert a születésem vette el az esélyedet az anyaságra. Igen, hallottam a beszédedet atyámmal. Mert... mert miattam nem kaphattad meg soha azt a gyermeket, akire vágytál... >
Néhány pillanatra elhallgattam, majd végül mégis ránéztem a szemébe.
< - Akkor mégis mond el, miért lennél mellettem, ha már csak az is fájdalmat okoz neked, ha rám kell nézned, mert rá emlékeztetlek és mindarra, ami neked csak szenvedés és fájdalom volt az életed során? >

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#150 2010-08-30 21:20:34

Morsus
Adminisztrátor
Regisztrált: 2007-01-09
Üzenetek: 7453
E-mail PM

Re: Helheim

Morsus biccent a lánynak.
- Így lesz. Valhalla büszkén vár titeket. Élj boldogan Stephanie, de ne feledd.
A férfi elmosolyodik kajánul.
- Figyelünk.
Ezzel az álomszerű világ szerte foszlik.

Sif szótlanul nézi Hallát. Hallgatja, de arcán nincs érzelem. A végén elmosolyodik.
< - Mert... - nyel nagyokat. - Thor tévedett. A vér számít. Évszázadokig kerestem a lányom. Sikertelenül. Talán a dühöm és szavaim irántad nem gyűlölet voltak, hanem szeretet. Anyai szigor egy megvadult gyermek iránt. Talán nem. Azt tudom viszont biztosan, hogy te a lányom vagy és nem hagylak itt. Meg ittam a vizet és melléd feküdtem. Ha meghalok, veled halok. Lelkem csak akkor nyugszik ha megmentettelek. Nem érdekel mit tettél és mit fogsz tenni. Most vagy a lányom. És én szeretlek. >
Mondja pirulva a nő Thorhallának és a teste kővé válik.

#151 2010-08-31 09:12:19

Thorhalla
Moderátor
Regisztrált: 2009-02-05
Üzenetek: 7438
E-mail PM

Re: Helheim

Határozottan megkönnyebbültem és hatalmas kő esett le a szívemről, amikor a férfi biccentett beleegyezően. Már csak az volt az egyetlen gond, hogy Jon miként fogja fogadni, hogy a halálunk utáni életünkről így rendelkeztem. Olyan közelinek éreztem pedig ezt, így muszáj volt megtennem. Elmosolyodtam a lelki fájdalom ellenére, amikor mondta, hogy Valhalla vár és éljek boldogan. Az ő árnyékában? Nehéz, de azért mindent meg kellett tennem.
- Köszönöm – mondtam halkan.
Kérdőn és döbbenten néztem Morsus-ra, figyelnek? Ez volt az, amit soha sem gondoltam volna, rá akartam kérdezni, hogy miért és hasonlók, de az álomvilág szertefoszlott...

//Folytatás: Chelsea: Projekt: Pegazus főépülete – 1. szint: Orvosi szoba//


Sif-re néztem, úgy tűnt, hogy drága jó anyámat igen megfogtam a kérdésemmel és szavaimmal. Hasonló érzelemmentességgel nézett rá, ahogyan én tettem mindezt az irányába. Miután a szavaim a végükhöz értek talán még érdeklődve is figyeltem, hogy mit is fog ezekre válaszolni. Miként fognak szólni szavai a vádjaimra, az igazságra. Végül csak elmosolyodott és nekilátott választ adni. Már az első szava utána nehézségekbe ütközött, így most rajtam volt a sor, hogyan elmosolyodjam. Kettőnk közül ez nekem megy jobban drága úrnőm. Thor tévedett? Felvontam a szemöldökömet, máris kezdett az egész igen érdekesen hangzani. Hogy pont Lady Sif fogja ezt mondani. Aki mindenben ott lesi a nagybátyám szavait, ahol csak lehet? Aki ugrik a szavai után, pont az a személy mondja, hogy élete szerelme téved? A vér számít? Nem, a vér nem számít, hiszen a nevelő atyámat és anyámat képes voltam szeretni, hiányoztak mind a mai napig, sokkal jobban, mint azok, akikhez a vérem köt. Azoknak az élete jóval kevésbé számított, mint azoké, akikhez nem. Atyámat holtan akartam látni, miután igen alaposan megkínoztam a tetteiért, és te? Igazából ennyi erővel akár egy teljesen idegen valaki is álhatott volna, ugyanannyit számított volna valószínűleg.
Talán nem gyűlölet és talán nem harag? Dehogynem, a negatív érzelmeket a lehető legkönnyebb felismerni, és benned nem volt meg, hogy el tudd azokat rejteni, hogy másnak add elő őket, mint aminek érzed. Csak egy harcos voltál és nem pedig az intrika játszója. Így, amiket éreztél, bármennyire is meg akartad változtatni és bármennyire is mást mondtál, másnak akartad érezni, azok voltak, aminek érezted. Anyai szigor egy megvadult gyermek iránt? Mikoron Arnora-t győztem le, te voltál az, aki megszólt, hogy miért csalással és miért nem tisztességes győzelemmel tettem. De az sem anyai szigor volt, ahogyan a későbbiek sem, hanem egyszerűen megvetés és harag.
< - Valóban... talán azok, bár inkább nem... – feleltem. >
Most jött az a része, amit tudott, azt hittem, hogy ezt a részt már soha sem fogjuk elérni. Legalább is kinéztem volna belőle az eddigi szavai alapján, hogy nincs olyan része a mondandójának, amit még meg is ért. Nos, az elején még ebben sem voltál biztos, ezt is csak az atyám mondta meg végül, hogy az vagyok. Érdekes, ennyire bízott magában, még Sif is csak így szabadon járkálhatott Helheimben? Igaz, nem mintha elmehettünk volna bárhova is, bár azért az lenyűgöző, hogy a nő mégsem hitte el, hogy megölt. Lehetséges, hogy Hela szólt neki, hogy élek és még atyámnak szüksége van rám? Ah igen, Asgard trónja. Az arcomra egy pillanatra döbbenet ült ki, amikor Sif megjegyezte, hogy ő maga is ivott a vízből és ezért van itt. Akkor ő nem úgy, mint a halandó volt. Bűntudat, ami miatt így viselkedik? A bűntudat és a vezeklés, hogy mindenáron segíteni akar nekem, akár úgy is, hogy belehal? Érdeklődve néztem rá, amikor elpirult a szavai után. Nem fog magamra hagyni, hacsak nem talál meg minket atyám és végez velünk, mert rájön, hogy mit tettünk.
Segíteni jött, mégis megdermed és leblokkol? Közelebb léptem hozzá és nagyon óvatosan értem a vállához.
< - Mikor hazatértem, hazaszöktem Landraffal Asgardra a száműzetésem alatt, mit láttam mindenki szemében? Sathad volt az egyetlen, aki nem nézett le és nem vetett meg. Amora, dühös volt és haragos, nem hibáztatom, hiszen úgy tudta, hogy a fiát öltem. Pedig az sem én voltam – mondtam. – Thena... a szemében lenézés és megvetés, hogy csak egy száműzött vagyok és, hogy az anyja biztosan nem bízta rám. Te akkor... ugyanaz, hogy csak egy száműzött, akinek nincs is Asgardon keresni valója, aki nem volt másra jó, mintsem a leányát védje meg. Miközben nem is száműztek, csak mentett Thor a tűzóriás királynő vadászától száműzetés álcája alatt. Akkor néhány órára Asgard királynője voltam, noha fogalmam sem volt róla. Majd jött a Bukás után Balder sem óhajtott nemhogy Asgardon, de még a Bifroston sem látni... mára igaz egyikőtök sem gondolja így, tudom, mert nem lennétek képesek megjátszani mindezt. De akkor... Fandral... aki annak idején még mesét is mesélt nekem gyermekkoromban... gyűlöl és megvet engem, mert egy alternatív realitásban megölte az ottani énem – fejeztem be rideg közönnyel, mintha nem is én lettem volna, akiről beszéltem. >
Meg kellett volna bocsátanom nekik ezért, de már fogalmam sem volt, hogy miként kellett volna megtenni. Csak halmoztam a fájdalmat magamban és nem törődtem vele, és mégis láncként húztak vissza ebben a percben. Mégis miféle segítség akartál lenni? Ezt elmondani és ennyi? Ezért igazán nem kellett volna az életedet kockáztatnod Sif... jegyeztem meg magamban még gúnyosan.

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#152 2010-08-31 20:04:58

Morsus
Adminisztrátor
Regisztrált: 2007-01-09
Üzenetek: 7453
E-mail PM

Re: Helheim

Sif lehatja a fejét és a könnyei lassan lecsúsznak az arcán. Nagy levegőket vesz és a kezei remegni kezdenek. Jobbja megragadja Halla vállát és a balja hatalmas pofont ad neki.
< - Elég! >
Mondja könnyeivel küszködve a dühös nő.
< - Igen! Rosszat mondtam! Igen! Mocskos a múltad! Öltél akaratod ellenére! Elvették az ártatlanságom! Az egyetlen gyermekem! Mikor megtaláltam tudatlanul megbántottam! Elég volt! Asgard vérzik. Hagyd az átkozott sebeket begyógyulni! A jövőnkről van szó! Asgardnak... a világnak szüksége van rád! >
A nő megtörve nézi Thorhallát.
< - Szükségem van rád. >

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#153 2010-08-31 20:50:39

Thorhalla
Moderátor
Regisztrált: 2009-02-05
Üzenetek: 7438
E-mail PM

Re: Helheim

Mikor odaértem Sif-hez és megérintem volna a vállát ő ragadta meg az enyémet, majd lekevert egy hatalmas pofont. Lehajtottam a fejemet néhány pillanatra, majd a nő kék szemeibe néztem bele érzéketlenül. Nem tudott meghatni az anyai pofon, ez nem fájt semennyire, atyámé legalább még érzelmet váltott ki belőlem, de ez még annyit sem. Még csak haragot és dühöt sem. Semmit. Nem jelentett semmit.
< - A mai nap során először az atyám pofoz fel, utána te úrnőm – jegyeztem meg ridegen. – Nem több, mint félezer év után kell elkezdeni gyermeket nevelni. >
Utána pedig végre őszintén kezdett el beszélni, dühösen, de őszintén. Olyan volt, mintha saját magamat hallottam volna kifakadni. Elfintorodtam a szavai hallatán. Hagyjam a sebeket begyógyulni? Azokat, amikbe más már számtalanszor belehalt volna, amiket nem tudtam, hogy miként lehetne elmulasztani?
< - Nem tudnak begyógyulni – mondtam. – Túl mélyek, talán csak egy kicsit javulni, de begyógyulni soha. Még ha javulnak is, mindig egy-egy érzelem, emlék, bármi újra felhasítja azokat? >
Hogyan gyógyulhatnának meg, amikor az emlékeimet sem birtoklom, tudom, hogy megtörtént egy-két dolog, de semmire sem emlékszem belőle. Tudni és emlékezni pedig két teljesen külön kérdés volt. Tőlem függött a világ sorsa? Asgard vérzett, ezt tökéletesen tudtam. Már igen régóta vérzett és Thor parancsai csak tovább rontottak ezen, hogy vadásszunk atyám klónjaira, amik elhozták ezt a helyzetet.
< - Asgard és a Kilenc világ igen reménytelen helyzetben van, ha tőlem függ a sorsa – feleltem. >
Hogy szüksége van rám? Ez volt az elmúlt évszázad legjobb története. És mégis ki kellett, hogy ábrándítsam mindennel kapcsolatban. Leráztam a karját a vállamról, majd léptem néhányat hátrébb.
< - Még ha akarnám is, hogy begyógyuljanak... akkor sem tudom, hogy miként kellene hagyni mindezt. Már nem tudom, hogy miként kell megbocsátani... >

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#154 2010-09-02 19:58:36

Morsus
Adminisztrátor
Regisztrált: 2007-01-09
Üzenetek: 7453
E-mail PM

Re: Helheim

Sif áll szótlanul. Csak nézi a lányt és hallgatja.
A világ átalakul és látják Muspelheim földjét. A királyi kastélyt, ahogy a tűzkirálynő előtt Hela áll.
< - Vedd le ezt az ostoba álcát. >
Parancsolja a nő és Hela Lokivá alakul.
< - Csak nem hiányoltam való külsőmet úrnőm? >
< - Hitvány féreg... >
Mondja a nő és szavára tűzóriások és démonok rontanak Loki felé, aki egyszerűen egy karddala halálba küldi őket. Egy vágásával hatot öl meg. Mikor megfordulna a nő már neki ront egy ében tőrrel és sikoltva a dühtől. Loki pillanatokon belül átalakul, nem megfordul hanema formája cserélődik meg mintha mindig is szemben állt volna a nővel. A keze megragadja az égben lévő csuklót és az szürkülni kezd lassan elejtve a tört. A másik az uralkodónő torkát ragadja meg és közelebb húzva vigyorog rá.
< - Nehéz volt? Játszani, hogy az oldalamon állsz. Nézni azt a fattyú Thorhallát és gondolni, hogy tőlem származik? - a tőrre pillant, ami a földre érkezik - Surtur adta? Szegény. Apád mit mondott mikor rájött, hogy a trónját az én vérem örökli majd? Gyűlölt? Megvetve gondolt rád? És te? Milyen érzés volt mindennap gyűlölni azt a testet, amit bemocskoltam? Akarta kivájni magadból mindened, amit megérintettem? Gyűlölted magad, azért, mert nem bírod szeretni a saját gyermeked? Milyen erős és mély érzelmeket okoztam és képzeld én először azt hittem egy mocskos alja óriás vagy, csak játszani akartam veled, használni, mint egy rongyot és mikor mocskos félre dobni. Ez vagy te... bármennyi aranyat öltesz magadra... csak egy rongy vagy. >
Mondja Loki lenézően. A nőt annyit fojtja, hogy az térdre esik így a férfi a tőrért nyúl.
< - Odin megölte Surturt, de ő hagyott neked egy ajándékot. Fegyvert, ami megöli azt, akit a legjobban gyűlöltettek. >
A férfi a tőr pengéjére markolt és az lassan szét morzsolódott, mint a sárból gyúrt golyók. Loki ezek után a nő felé fordult, akinek a szemei már felfelé néztek és bevörösödtek. A keze elengedte a nyakát és megcsókolta őt. Hosszan, a fejét a tarkójánál fogva magához húzva. Mikor kész volt a nő gyengén omlott a palota padlójára a trón karfájába kapaszkodott és köpött nagyokat. Loki pedig az érkező hadsereget nézte, ami lassan rohant fel a lépcsőkön és csak nevetett. A nő meglátta, hogy a köpette fekete és mikor a szájához nyúlt köhögve köpött bogarakat és férgeket a kezébe. Rémületében hátrált, de a lábai nem szolgálták őt. Sikoltani akart,d e ehelyett hánynia kellett, amitől felöklendezett az csak rovarok, férek ében váladékban. Amikor nézte az átkot, a végeredménye lángra gyúlt és a gerinctelenek elégtek az olajszerű anyagban. A királynő fekete hajába Loki keze markolt bele és felhúzta térdelésig, hogy a szemeibe nézzen. A sereg ekkor betörte a kaput, de látva mindezt megtorpantak.
< - Tudod, Hela úgy nevezte ezt a halál csókja. Bajnokoknak adta, akik nem érdemelték meg azt, hogy Helheim foglyai legyenek. Azt akarta méltó legyen végső szép élményük. Bár az efféle lelki dolog távol áll tőlem, de a trivialitását értékelem. Gondolom, a színpadiasság családi vonás. >
Mondja kedvesen Loki mire a mellkasa és hasa elkezd puffadni és dudorodni. A szemei pedig kigyulladnak.
< - Természetesen én kicsit, fejlesztettem az átkot. >
Meséli kacarászva Loki mire a nőből több millió darázs tör ki és a feje meggyullad, de a lány még ekkor is üvölt. A hadsereg sokkolva nézi a látványt így Loki legurítja a lépcsőn a tetemet és rájuk néz.
< - Én vagyok a HALÁL! Én vagyok az ÉLET! Én vagyok Muspelheim! Enyém a Kilenc Világ! Mind engem fogtok szolgálni! Ha akartok ha nem! Még dönthettek, hogy magatoktól álltok mellém vagy elveszem az akaratotokat! MERT ÉN VAGYOK A HALÁL! >
Üvölti Loki véres kardját az égbe emelve. Az óriások lassan kezüket emelik és Loki nevét kezdik kántálni.
Sif némán nézi mindezt majd ismét Thorhallát.

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#155 2010-09-02 21:16:50

Thorhalla
Moderátor
Regisztrált: 2009-02-05
Üzenetek: 7438
E-mail PM

Re: Helheim

Sif-re néztem, de egyetlen egy szót sem szólt, a világ pedig alakulni kezdett ugyanúgy, mint amikor Sif-et láttam megérkezni erre a helyre. De ez most nem az a hely volt, hanem Muspelheim, tűzfölde. Soha sem láttam még korábban, utoljára, amikor arra hadakoztunk még gyermek voltam, így nem volt miért ott lennem. Igaz oda akartam menni, hogy megöljem a királynőt, de nem hagyták. Már tudom, hogy nem ő volt az, aki megölte őket, hanem az is a nyomorult féreg, bár attól még a vadásza akkor is ott volt, aki rám vadászott. Atyám most is Hela alakjában volt ott, felvontam a szemöldökömet, amikor a királynő parancsba adta, hogy a valódi alakjában jelenjen meg. Tudta? Nagyon úgy tűnt, hogy igen és várta is, hogy megérkezzen oda az a féreg. Kissé oldalra biccentettem a fejemet és úgy néztem a jelenetet. Nem mintha bármi esélye lett volna ellene a bármelyiknek. Azonban megdöbbentett, mert nem mágiával intézte el azokat, hanem kardot ragadott? Mióta használ drága jó atyám kardokat? Persze gyakran láttam nála ilyen fegyvert a tőrén kívül, de használni? Soha sem, csak annak a halandó szajhának a testében használt Dormammu ellen, de egyébként nem. Főleg nem ilyen hatásosan, főleg, hogy még drága nagybátyáim és férjuram becsületére is vált volna, ahogyan egyszerre ennyit megölt. A királynő pedig végül megtámadta, de ő könnyedén kapta el. Lassan és fájdalmasan megfojtani? Úgy tűnt, hogy ez igen remek és bevett módszer nála. A szavaira figyeltem, akárcsak a tőrre. Elfintorodtam, amikor már megint engem emlegetett. ”Gyűlölted magad, azért, mert nem bírod szeretni a saját gyermeked?” Sifre sandítottam, nos ezt a kérdést neki is fel lehetne tenni, noha már válaszolt rá. hogy igen megtette, hogy így érez és nem képes erre. De... milyen szörnyeteget szült az a nő az atyámnak, hogy így ezt kérdezi? Vagy csak egyszerűen azért nem képes szeretni, mert az atyám vére? A tőr földre esett és atyám is mondta, hogy milyen fegyver az. Érdekes, lehetséges, hogy mégsem őt utálták a legjobban? Vagy pedig jelenleg ebben a formában képtelenek arra, hogy megöljék?
Ismét kérdőn néztem a képekre, amikor atyám magához húzta a nőt és megcsókolta. Reméltem, hogy nem a szemünk láttára akarja megerőszakolni újra, de nem. A csók után elengedte és a nő pedig kezdett rosszul lenni. Most már tényleges érdeklődéssel figyeltem mindazt, ami történt. Az óriások megérkeztek, de nem érdekeltek, a királynőt néztem, aki fekete színű váladékot köpött fel, majd bogarakat. Menekülni akart, de nem tudott és a kiköpött bogarak, rovarok meggyulladtak. El kellett ismernem volt stílusa atyámnak, még akkor is, ha a csókkal gyilkolunk meg valaki módszerét tőlem lopta el. De ez a mágia lenyűgöző volt, igazán ritka esetek egyike, hogy képes atyám lenyűgözni azóta, hogy Midgardon a halála előtt próbálta kimagyarázni nekem, hogy miként is volt, hogy halandó akart lenni. Azért még mindig volt képes újdonságot mutatni mágia terén is, noha nem hittem volna, hogy ez megtörténhet azok után főleg, hogy az ő kódexeit olvastam a csarnokaiban és Amora tanított. Atyám pedig gyorsan még el is mondta, hogy a nővérkémtől van a mágia. Nos, akkor hasonló volt az ízlésünk és mentalitásunk Hela-val. Bár nálam inkább a mennyei gyönyörbe hal bele, akit megcsókolok, vagy porrá omlik, mint ahogyan Galactus szolgáló Thor is tette. De úgy tűnt, hogy tényleg a színpadiasság családi vonás, mármint a női leszármazottaira vonatkozott. Fenrir-től ilyesmit nem láttam, Jörmungandot pedig már most feledjük el. Tovább fejlesztette? Természetesen, úgyis Helheim uraként az ideje végtelen jelenleg. Milyen szomorú lesz, amikor búcsút inthet neki, mert vége lesz. A nő üvölteni kezdett, rovarok ezrei szálltak ki belőle és égett halálra, de még mindig üvöltött, majd csönd lett. A démonok és tűzórások pedig sokkolva nézték a jelenetet. Atyám pedig előadta a győzedelmes beszédét, amire már nem voltam kíváncsi. Megremegtem a gyűlölettől, amit iránta éreztem, had szórakozzon még egy kicsit, úgyis meg fogom ölni. Ennyire betegnek még soha sem láttam, talán abban a lehetséges életemben, amelyiket kértem, hogy mutassanak meg az ősi istenek. Igen, talán csak ott...
< - Élvezd csak ki a játékteredet, amíg megteheted – mosolyodtam el gúnyosan. – Már úgysem tart sokáig. >
A halál persze, legszívesebb felkacagtam volna, hogy mennyire szánalmasnak tartom atyám tetteit és mennyire nevetségesnek. Oldalra fordultam, amikor ismét megéreztem magamon Sif tekintetét. Még mindig nem szólt, csak nézett, türelmetlenül és dühösen néztem rá. Ha nem megy be, hogy ezt a nőt megvédje, akkor én sem lettem volna és soha sem ér hozzá az atyám. Végül már-már békésen mosolyodtam el, ahogyan ránéztem.
< - Ne aggódj, megölöm – mondtam. – Soha többé nem fog az a nyomorult féreg senkinek és semminek sem ártani... a korábbi halálok, amiket elhoztam számára, gyermekmesék lesznek ahhoz képest, amit tartogatok neki akkora, ha innen kikerülök. >

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#156 2010-09-03 16:54:47

Morsus
Adminisztrátor
Regisztrált: 2007-01-09
Üzenetek: 7453
E-mail PM

Re: Helheim

Sif szótlanul nézte a lányt és arcán egy kis szomorúság volt. Lassan Thorhallához ment és mélyen a szemébe nézett.
< - Nem tettél semmi rosszat, nem a te hibád. >
Mondja a nő teljesen őszintén és egy pillanatra sem engedni a lányát elfordulni sőt ha megpróbálna megragadja a vállánál fogva és még mélyebben néz a szemeibe közelebb hajolva.
< - Nem a te hibád lányom. >
Mondja teljesen komolyan a nő szigorúan, bármennyire fészkelődik is Halla ő nem engedi el.

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#157 2010-09-03 17:32:42

Thorhalla
Moderátor
Regisztrált: 2009-02-05
Üzenetek: 7438
E-mail PM

Re: Helheim

Sif-re néztem és az arcán csak bánatot láttam átsuhanni. Mégis miért? hogy képes voltam valakinek a halálra kínzásáról teljesen békésen beszélni, úgy, hogy minden másra dühösen reagálok és nem pedig így? Hogy élvezem már csak a puszta gondolatát is, hogy mit művelek majd vele, és egyetlen pillanatát sem bánnám meg? Ó, ha tudná, hogy miket találtam ki atyám számára, akkor nem ilyen ábrázattal nézne rám, az is biztos. Hanem talán menekülne innen minél távolabb, hogy milyen szörnyeteg a leánya, hogy ebben a tekintetben ugyanolyan beteg állat, mint az atyja. Még mindig őt figyeltem, amikor elindult hozzám és a szemembe nézett. Most nem volt olyan a tekintete, mint korábban, amikor belevájta a tőrt atyám torkába. Most sokkal komolyabb és érettebb, nem volt benne düh sem. Álltam a tekintetét, de éreztem, hogy a szavai után megdermedek. A szavai után a korábban és oly ritkán látott lágyabb vonások ismét megkeményedtek és ugyanolyanok lettek a vonásaim, mint általában a távolságtartó és rideg uralkodónő. Sértődött arckifejezéssel akartam elfordulni tőle, de ő megragadta a vállaimat és nem engedte, hogy elforduljak. Sőt még mélyebben nézett a szemeimbe, ingerülten néztem rá, főleg, amikor újra mondta, hogy nem az én hibám.
< - Hallgass! – kiáltottam rá dühösen. >
Megpróbáltam kitépni magam a kezei közül, de esélyem sem volt. sokkal erősebb is volt nálam és ezekkel a meddő kísérletekkel csak saját magamnak okoztak fájdalmat. Néhány sikertelen kísérlet után végül megadtam magam és lehajtottam fejemet.
< - Eressz! Most! – parancsoltam ridegen. – Nincs fogalmad semmiről! Nem is ismersz! – csattantam fel újra. – Nem vagyok a leányod... >
Miután kimondtam a szavakat néztem csak fel dühtől izzó szemekkel, mit hitt? Hogy idejön és megpróbál mindent megváltoztatni úgy, hogy fogalma sincs semmiről? Fogalma sincs arról, hogy mit tettem. Sok olyan bűnöm volt, amihez atyámnak köze sem volt. Igaz el eltörpült amellett, amit a nevében, érte és miatta tettem, de akkor is voltak ilyenek.
< - De igen az én hibám! – mondtam dühösen még mindig. – Az én hibám, hogy gyenge voltam! Az én hibám, hogy meghaltak, mert gyenge voltam ahhoz, hogy nemet mondjak az atyámnak! Mert nem mondtam meg senkinek, hogy megzsarolt az életükkel! Gunnar Larsson... az én hibám, hogy Einar legjobb barátja meghalt! Egy baleset volt – néztem fel kétségbeesetten, erről soha senkinek sem beszéltem. – azt hittem, hogy az jön utánam, aki „udvarolt” nekem. Megérintette a vállamat és én szúrtam... nem akartam ártani neki, soha... neki soha... >
Újra leszegtem a fejemet és ökölbe szorítottam a kezemet, hogy a körmeim ismét átszakítsák a bőrömet, ha lett volna fal, akkor dühömben abba ütöttem volna bele, vagy valakibe, aki velem szemben áll. De inkább saját magamat kínoztam. A könnyek kezdték marni a szememet, ahogyan ezek az eszembe jutottak. Dühös voltam rá, gyűlöltem ebben a percben, hogy sikerült azt a hatást elérnie, amit akart. Teljesen biztos voltam, hogy ezt akarta... légy átkozott Sif, légy átkozott!
< - Einar halála is az én hibám – folytattam dühösen. – Hogy sírva könyörögtem ki atyámnak, hogy vegye el az emlékeimet, mert képtelen voltam feldolgozni, amit Einar-ral tett! Mert a saját halandóságomra emlékezetett, ez is a gyengeségem volt és az én hibám! Akárcsak az, hogy a szüleim halála napján nem tudtam megölni őt! elvette az emlékeimet, módosította őket és hűséget esküdtem neki. Kinek a hibája ez, ha nem az enyém? Mégis KIÉ?! – üvöltöttem rá könnyes szemmel. >

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#158 2010-09-03 17:37:41

Morsus
Adminisztrátor
Regisztrált: 2007-01-09
Üzenetek: 7453
E-mail PM

Re: Helheim

Sif megrázta nemlegesen a fejét teljesen komolyan.
< - Hallgass rám! Nem tehetsz róla! >
Ismételte meg komoran és a szavaitól Halla akaratlanul nézett útja a nő szemeibe.
< - Nem a te hibád. >
Mondja nyugodtan a nő egyenesen a lányának akkor se engedi e ha az megüti, Sif a legerősebb női asgardi az ütéseket állja és a sebei majd begyógyulnak, de nem engedi el a lányát semmiért sem. Thorhalla számára olyan, mintha egy átkozott szobor fogásában lenne.

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#159 2010-09-03 18:03:22

Thorhalla
Moderátor
Regisztrált: 2009-02-05
Üzenetek: 7438
E-mail PM

Re: Helheim

Csak a hajzuhatagot láttam, hogy az mozdult oldalra, ebből tudtam, hogy a Sif a fejét rázta nemlegesen. Még inkább a tenyerembe mélyesztettem a körmeimet és dühösen kapkodtam levegő után. A szemeimet szorosan zártam össze, hogy nehogy is akárcsak egy könnycseppet merjek hullajtani a jelenlétében. A szavai után akaratlanul is felnéztem, az arcába vicsorogtam, csak arra nem válaszolt, amit kérdeztem. Most én ráztam meg a fejemet, mégis ki volt ezekért hibás, ha nem én? Nem foghattam minden tettemet atyámra, mert az sem lett volna igazságos és akkor tényleg olyan lettem volna, mint ő, hogy bármilyen tettéért csak más lehet a hibás és ő nem. Majd az anyám újra megszólalt.
< - Azt mondtam hallgass! – mondtam dühösen. – Hallgass! >
Most már, ha akartam volna sem tudtam volna visszafogni magam és ököllel ütöttem a Sif arcába. Meg sem rezzent ettől, a vértől csúszós kezeimmel ragadtam meg az övéit és próbáltam lefejteni a saját vállamról, amikor erővel nem ment a körmeit mélyesztettem bele a karjába és így próbáltam elérni, hogy engedjen el. Hiába marcangoltam véresre az alkarját, akkor sem engedett el, hiába próbáltam szabadulni, esélyem sem volt.
< - Eressz el! – mondtam. – Akkor sem fogok mást okolni a saját hibáimért, bármennyire is ezt akarod! >
Azokat én követtem el, nem volt másnak beleszólása, én választottam azt az utat, nem más. Így nem lehetett érte más a felelős...

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#160 2010-09-03 18:19:14

Morsus
Adminisztrátor
Regisztrált: 2007-01-09
Üzenetek: 7453
E-mail PM

Re: Helheim

Idővel Halla kifáradt. Már bírta. nem bírt ütni vagy tépni a sebek mindkettejükön gyógyultak be és a nő csak nézte őt.
< - Nem a te hibád lányom. >
Mondta továbbra is.
< - Nem te tehetsz róla. >
A fáradt Thorhalla lassan kezdte hinni a szavakat, már fáradt volt és a nő hangja még mindig őszinte szinte olyan volt mint egy kés a szívébe.
< - Ezek nem a te bűneid. >

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#161 2010-09-03 19:42:41

Thorhalla
Moderátor
Regisztrált: 2009-02-05
Üzenetek: 7438
E-mail PM

Re: Helheim

Az idő telt, fogalmam sincs róla, hogy mennyi telt el, amíg végül a támadásaim egyre gyengébbek lettek és már nem volt erőm arra sem, hogy emeljem a kezemet és újra megüssem őt. Még egy ideig képes voltam marni a kezét, de végül a karjaim is erőtlenül zuhantak le magam mell. Még képes voltam talpon maradni, sűrűn szedtem a levegőt a düh és a harag volt, ami leginkább talpon tartott, de Sif még mindig csak mondta a sajátját, mintha megtört volna benne valami.
< - HALGASS MÁR EL! – sikoltottam a nőre. >
Még mindig izzó szemmel néztem rá, akkor is a saját hibám volt és nem pedig másé, hiába akarja elhitetni velem, hogy nem így van. Fogalmam sincs ennek a szajhának, hogy ki vagy mi vagyok. Nem ismeri az érzéseimet és a gondolatiamat. Minden egyes szava, amit mondott, amikor újra és újra elismételte a mondatokat egyre mélyebben és mélyebben sebeztek meg. Egy idő után könyörgően néztem rá fel, hogy hagyja abba, ez rosszabb volt, mint amikor atyám kínzott. Sokkal, sokkal rosszabb annál. Ott legalább az elmémet ki tudtam kapcsolni, hogy ne érezzem, hogy elvonatkoztassak, hogy nem velem történik. De ez nem tudtam, bármit tettem vele, bárhogyan próbáltam ellökni még mindig ugyanúgy mondta. Nem volt olyan, mint én, ő nem volt képes arra, hogy átverjen, akkor pedig tényleg igaz lenne, amit mond? Nem az én hibám lenne. Megráztam a fejemet, nem, csak így próbálta elhitetni velem, hogy nem vagyok az a szörnyeteg, aminek mindenki tart, ami vagyok.
< - Akkor mégis ki? – kérdeztem rekedten leginkább magamtól. >
Hallgattam tovább a szavait és végül még mindig nem tudtam a választ a kérdésre, de a vállaim megrogytak és a térdeim is. Sírva nyúltam fel az arcomhoz és rogytam volna térdre, ha nem tartott volna még mindig Sif.
< - Hagyd abba! – kértem. – Könyörgöm, hagyd ezt abba! HAGYD ABBA! – sikoltottam fel újra. >

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#162 2010-09-03 19:49:58

Morsus
Adminisztrátor
Regisztrált: 2007-01-09
Üzenetek: 7453
E-mail PM

Re: Helheim

Sif a lányára nézett még egyszer.
< - Nem a te hibád. >
Mondta utoljára és finoman magához ölelte a síró tűzistennőt.
< - Nem a te bűnöd, nem te választottad ezt. >
A nő magasabb volt így a lányhoz bújva karolta át erőteljesen és nem engedte el.
< - Soha nem a te döntésed volt, gyermekem. >
Mondta Sif és Halla ekkor érezhette, hogy a homlokára valami nedvesség csöppen, Sif könnyei az álláról.

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#163 2010-09-03 20:18:03

Thorhalla
Moderátor
Regisztrált: 2009-02-05
Üzenetek: 7438
E-mail PM

Re: Helheim

< - Hagyd abba... – nyöszörögtem, amikor újra elmondta azokat a szavakat. >
A térdeim megroggyantak újra és önkéntelenül saját maguk tették meg az utolsó lépést, hogy odaérjek Sif-hez. Megdermedtem, amikor megölelt, ugyanúgy, mint bárkinél, akihez nem én bújok oda csak azért, hogy elcsábítsam. Nem tudtam, hogy mit is kéne tennem ebben a pillanatban, megölelni, nem megtenni? Ha megteszem az megint csak egy tettetés, de ha nem, akkor... megremegtem, de még mindig csak álltam sírva és nem tudtam, hogy mit tegyek. A kezeim ismét az oldalam mellé zuhantak, amikor Sif magához szorított, én pedig még mindig csak döbbenten és érzéketlenül álltam, miközben a zokogás környékezett és a könnyeim folytak végig az arcomról. Végül felfogtam a szavait, hogy mit is mondott, nem én szabtam ki az utamat, nem az én döntésem volt. Odin, Thor és az atyám döntöttek, amikor megszülettem. Régen én is ezt mondtam, de még a nagybátyám sem értett vele egyet és újra száműzött Midgardra. Miért? Össze voltam zavarodva, Asgardra! Már az idejét nem tudtam, hogy mikor voltam így utoljára, hogy nem tudom, hogy mi a helyes és mi nem. Hogy egyáltalán mi volt valós az életemben és mi nem. Teltek a másodpercek, amikor nedvességet éreztem a homlokomon, sírva néztem fel néhány másodpercre. Utoljára anya ölelt így és próbált valami miatt vigasztalni, már atyám oldalán álltam, de... de nem emlékszem, hogy miért. Ő is sírt akkor.
Nála annyira egyszerű volt, megölelni és hozzábújni, de most... képtelen voltam megtenni. Még mindig nem akartam, hogy a falaim leomoljanak és védtelennek lássanak, gyengének. Nem akartam, de már megtörtént, csak még nem fogadtam el. Ismét gyűlöltem magam, hogy mindez megtörtént, hogy a régi sebek a lefedettség alól előkerültek és újra felhasadtak, de most képtelen voltam a falaimat felhúzni, hogy eltűntesem őket, hogy ne láthassa még Sif sem. Megpróbáltam sírva eltolni magamtól, de túl erősen szorított. Végül megadtam magam, hosszú habozás után a megdermedésem lassanként kezdett megszűnni. A megfeszült izmaim is elernyedtek, szótlanul sírva bújtam a nőhöz, de arra még mindig képtelen voltam, hogy az ölelést viszonozzam...

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#164 2010-09-04 19:43:27

Morsus
Adminisztrátor
Regisztrált: 2007-01-09
Üzenetek: 7453
E-mail PM

Re: Helheim

A sötét semmiben a nő hangtalanul ölelte a lányt, aki nem tudta megölelni, de mégis bújt hozzá. Lassan Thorhalla kinyitva a szemeit a sötétségben egyedül volt a földön és mellette Morsus üldögélt.
- Jó reggelt csipkegonoszka.
Mondta gonoszan a fiú és a távolba nézett, ahol Sif vette észre, hogy nincs a kezében már a lánya. Mikor Halla oda figyel látja magát a nővel szemben állni. Egy illúziót.
- A próbád véget ért, de az övé még nem. - mondja Morsus. - Neked Stephanie, neki te voltál a lelke másik része. hagyd a tagadást most azonnal, az ősistenek döntöttek így, tudod jól, hogy sose tévednek. Tagadhatod, de ez így van. Különben is ha velem veszekszel magaddal veszekszel.
Figyelmezteti a férfi kicsit unott hangon.
< - Igazad van! Nem az én hibám! A tiéd! Igen! Te átkozott szajha! >
Üvölti a Thorhalla Sifnek.
< - Te adtad magad oda Lokinak! Miattad vagyok itt! Miattad feküdt össze a szerelmed Amorával. Annyira megvetett inkább a boszorkánnyal hált! >
Sif térdelve szorítja ökölbe a kezét, amitől a tenyerét karmolja fel pont úgy, mint a lánya tette.
< - Nézz a szemebe! Nézz arra, amit teremtettél! Miért nem állítottad meg Odint? Miért nem ölted meg Lokit? >
A lány őrjöngve üvölt és Sif megtörve hallgatja a könnyei patakokban folynak már.
Morsus érdektelenül figyeli az eseményeket majd Thorhallára néz.
- Ha kívánod távozhatsz. Hisz már bizonyítottál nem? Az ősisteneknek, Lokinak, magadnak.
Mondja a férfi békésen.
< - Itt a lehetőség! Törölj ki az életedből! gyerünk! Ezért ittad meg azt az átkozott vizet! Nem? Nem engem akartál megmenteni hanem eltüntetni. >
Üvölti Thorhalla Sifnek.
< - Gyerünk! Menj vissza törölj ki! Töröld ki a támadást! Szabadulj meg tőlem, szerezd vissza Thort és élj boldogan! >
Halla ekkor csendes szavakat hall:
< - Soha. >
Súgja Sif.
< - Mi? >
< - Soha. - néz fel Sif lángoló tekintettel. - Soha! Hibát követtem el, de megtanultam a leckét! Elvesztettelek, de ha nem veszítlek sose akarlak megtalálni sem! Szörnyű életem volt, de nem adom! Megharcoltam mindenért! >
- Halla?
Rántja ki az intrikákból Morsus kérdőn nézve rá.

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#165 2010-09-05 08:10:23

Thorhalla
Moderátor
Regisztrált: 2009-02-05
Üzenetek: 7438
E-mail PM

Re: Helheim

Nem tudom, hogy mennyit állhattunk ott Sif-fel, amikor az tűnt fel, hogy már senkihez sem bújtam hozzá és engem sem ölelt senki sem. Kinyitottam a szemeimet és sötétség vett körbe. Feküdtem, hogyan és mikor? Felültem és megdörzsöltem a szemeimet, amit égtek, az arcom még nedves volt a könnyeimtől, amiket dühösen töröltem le az arcomról. Körbenéztem, és ekkor láttam meg Morsus-t, ahogyan mellettem üldögélt. Rávicsorogtam a szavai után.
< - Igazán hiányoztak sértő szavaid drágám – mondtam gúnyosan. – Kezdtem elveszettnek érezni magam nélkülük. >
Abba az irányba néztem, amerre ő is, Sif még mindig ott volt, és én álltam vele szemben. Vagyis egy hasonló illúzió, mint amikkel én magam is találkoztam a mai nap folyamán. Ez így igazán érdekes volt, volt egy olyan érzésem, hogy mit is fog a nőnek mondani, amit én is mondtam volna, ha képes lettem volna akkor bármit mondani. Nem az én hibám, ha nem, hát akkor Odin-é és az övé, meg a nagybátyámé. Felvontam a szemöldökömet, miközben feltápászkodtam a földről. Véget ért a próbám? Képes voltam arra, amire az atyám nem? Képes voltam olyanná válni, mint ami ő nem? Ritkán van olyan, hogy valamit nem értek, igazából szinte soha, kivéve, ha az ősi istenekről és a rébuszaikról van szó, és ez most megint ilyen volt. Utolsó része a próbának, képes voltam érzelmet kimutatni az anyám előtt? Az, hogy a szeme láttára omlottam össze elegendő bizonyíték lett volna nekik, hogy képes vagyok rá? Igaza volt, vitatkoztam volna ezzel a döntéssel, de hát őket tiszteltük, többet tudtak nálunk, így teljesen felesleges lett volna. Ha pedig vele vitatkozom, magammal teszem...
< - Mindig is saját magammal vitatkoztam a legjobban – néztem Morsus-ra. – De ezt tudod, atyám után saját magam voltam a második értelmesebb személy, akivel rendesen lehetett vitázni, még ha csak gondolatban, akkor is. >
Igen, Odin-t soha sem ismertem úgy, hogy vele is meg tudjam tenni, pedig igen érdekes kis vita lehetett volna. Úgyis tudta, hogy milyen kérdések jártak a fejemben, így felesleges lett volna megkérdezni, főleg, hogy némileg még választ is adott rájuk. A saját hangomat hallottam és arra kaptam a fejemet, ahol Sif próbája zajlott. A szavak túlságosan is ismerősek voltak, pontosan ugyanezt lett volna kedvem hozzá vágni dühösen. Bár én „Loki” helyett atyámat mondtam volna, de lényegében ugyanezek a szavak lettek volna, talán kifinomultabban. Az egyetlen furcsa az volt, hogy neki ennyi kellett? Ennyi kellett összesen, hogy megtörjön és összeomoljon? Erősebbnek hittem mindig is, azok alapján, amennyire ismertem, bár már ott volt az én próbámon is, ami úgyszintén nem lehetett kellemes számára. Nekem pedig még annyira sem volt az. Őket figyeltem, ahogyan a földön térdelt zokogva. Elfintorodtam, hihetetlen, hogy elhiszi a hasonmásom szavait, ha úgy lett volna, ahogyan mondja, akkor egyrészt a nagybátyám velem sem foglalkozott volna, nem kereste volna meg a legmegfelelőbb nevelőszülőket, nem vigyázott volna rám, nem tett volna esküt arra, hogy soha sem engedi, hogy bajom essék. Amora pedig... nos a drága anyósom még Sif előtt volt meg neki. A férjuram és a „nővérem” két évvel idősebb, mint én. Sif drága, tudom, hogy nem az eszedért szeretnek, de kérlek gondolkodj el egy kicsit végre! Ha megvetne, akkor most sem lenne veled, hanem valószínűleg Brünnhilde vagy bárki más lenne a ágyasa, vagy szeretője és nem pedig te. Lett volna kiből válogatnia ostoba némber!
Morsus szavaira csak legyintettem, hogy hallgasson, igen távozhatnék, de egyelőre kíváncsi voltam, hogy ő miként veszi az akadályokat. Arcomon semmi sem rezdült, amíg őket figyeltem, lassan sikerült végre a megszokott „nyugalmamat”, „maszkomat” visszaerőltetni magamra, mintha nem fájna semmi sem, noha még mindig fájt. Ugyanaz a lehetőség, amit nekem is felkínáltak, hogy változtassam meg a múltamat. Neki mi lett volna? Ha megteszi ellök magától teljesen, az pedig pontosan az ellentéte lenne, amit ő akar. Abban a lehetséges múltban gyermekei lehetnének Thor-tól, az az élete lehetne, amire mindig is vágyott. Bár, ha ugyanolyan ebben a jellemvonásban, mint én soha sem a legszebb emléket kérné, hanem egy még fájdalmasabbat, mint az eredeti. Ahogyan én is tettem. Nem adná, halványan elmosolyodtam néhány pillanatra, én sem kérnék más életet, mint amilyenben részem volt. Soha sem lennék az, aki lettem. Lehet, hogy valami elkényeztetett liba lennék, egy gyenge jellemtelen valaki, nem pedig az, aki most. Morsus, mikor újra megszólalt összerezzentem a hangjára. Majd ránéztem, még mindig nem válaszoltam az előző kérdésére.
< - Igazad van, mehetünk – mondtam a megszokott hangomon. – Ha kellően erős, mint mindent az eddigi életében ezt is legyőzi. Ha nem, belehal... >
Elfordultam a képektől, majd tettem néhány lépést elfele tőlük, mintha így kijuthatnék. Bár minden bizonnyal nem így fog megtörténni. Megtorpantam végül, asgardra... átokba a kifacsart becsületemmel, amit még a nevelőszüleim belém neveltek. Dühösen szorítottam ökölbe mind a két kezemet és megremegtem. Más esetben eszem ágában sem lett volna segíteni, miért is tettem volna? De mégis az életemet köszönhettem neki, azt az életet, amiről ismét lemondtam volna, amit semmire sem tartottam. Ennyivel tartoztam neki a mostaniért és azért, mert Thena annak idején részben miattam halt meg. Visszafordultam Morsus felé.
< - Lehetséges úgy segíteni neki, ahogyan ő tette nekem? – kérdeztem. – És ne merj mást hozzáfűzni az egyszerű egy szavas válaszhoz! – csattantam fel. – Pontosan tudod, hogy mért kérdem ezt! >

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#166 2010-09-05 17:41:18

Morsus
Adminisztrátor
Regisztrált: 2007-01-09
Üzenetek: 7453
E-mail PM

Re: Helheim

Morsus elmosolyodik és neki dől a semminek békésen, a kezeit karba teszi és figyeli Thorhallát.
- Ugyanazt mondom neked, amit ő neki mondtunk. Ha segíteni akarsz neki itt maradsz vele.
Mondja a férfi.
- Egyszerű a játék. Készen vagy, távozol. Ha megakarod menteni meg kell mentened.
Közben Sif Odinnal harcol, Loki szídja és Thort látja Amora karjaiban, de egy pillanatra sem adja fel.
- Ha tetszik ha nem ő jött érted. Nem Einar, nem Thena, nem Loki. Ő ment szembe és tett meg érted mindent. Ez igazi érzelem, ha valami hamisért maradsz kockáztatsz, mindent.
Majd a férfi nevetni kezd.
- Igaz... ha egy hamis érzés miatt akarsz menni...
Mondja gonoszan Morsus.

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#167 2010-09-06 09:31:22

Thorhalla
Moderátor
Regisztrált: 2009-02-05
Üzenetek: 7438
E-mail PM

Re: Helheim

Morsusra pillantottam, aki máris mondta, hogy milyen szabályokkal lehet itt maradni és hogyan kell segítenem. Elfintorodtam, meg is kell menteni? A segítségnyújtás miért nem merül ki segítségnyújtásban? Próbáljunk meg az ostoba anyámba értelmet verni, hogy sikerüljön neki ez az egész. Asgardra... ennél még atyámat is könnyebb rávenni arra, hogy tegyen meg valamit, ami neki nem tetszik és nem akarja. Nyűgösen néztem fel, lehetséges, hogy túlságosan is nehéz fába vágtam a fejszémet azzal, hogy úgy döntöttem, hogy maradnék segíteni? Morsus szavai hallatán megfagytam, dühösen néztem rá és ökölbe szorítottam a kezemet. A szavai keményen találtak be, mintha egy tőrt döfött volna a szívembe. Nem Einar jött... a másik két név nem volt olyan fontos, rájuk nem is gondoltam volna, hogy eljönnek értem megmenteni, csak rá. De neki pontosan tudnia kellett, hogy soha sem akartam volna, hogy újra megölesse magát. Mégis átkozottul fájt, hogy nem ő jött el értem, hogy megmentsen.
< - Hallgass! – csattantam fel. – Te most ellenem vagy, vagy az én oldalamon?! Ne próbáld a nem létező lelkiismeretemet eljátszani! >
De Sif... felnéztem abba az irányba, ahol ő küzdött. Lassanként rá kellett jönnöm, hogy miért is tette. A szülői odaadás és érzések bármilyen másik érzésnél erősebbek. Ezért volt ő itt és nem pedig a másik két érintett személy, atyám pedig soha sem érzett ilyet egyik fattya iránt sem, így ő sem lehetett. Megremegtem a szavai folytatásán. Ő még annyira... de már értettem, hogy mire is akar kilyukadni a szavaival.
< - Elég! Az övék is igazi érzelem – vicsorogtam. – De ők nem a szüleim... atyám pedig az atyám... ő ilyet soha sem érzett egyik fattya iránt sem. Einar a fiaiért lett volna ott Sif-hez hasonlóan. Fejezd be, hogy megingatni kívánsz minden szavaddal! >
És még mindig nem fejezte be, úgy tűnt, hogy legalább azt megőrizte saját magamból, hogy szeret beszélni és kételyt ébreszteni másokban. Csakhogy mások sokkal könnyebben hiszik el mindezt, nekem a véremben volt, hogy ne dőljek be az ostoba csevelynek. Így pedig nem lesz könnyű dolga, főleg, hogy az sem derült ki, hogy melyiket is szándékozik elérni. Hogy távozzak, vagy hogy maradjak.
< - Majd kiderül, hogy milyen – mondtam. – Legfeljebb soha sem távozom innen. Nem fogsz meghatni ezekkel a szavakkal, még mindig a saját életem érdekel a legkevésbé. Ha elbukom és belehalok, egyetlen dolgot fogok bánni, hogy nem fizethettem meg atyámnak. Semmi többet. Maradok drágám. >
Ez volt a végleges döntésem és nem érdekelt többé, hogy mivel is próbálnak az ősi istenek vagy pedig a saját lelkem megingatni. Mert úgy ismert, hogy bármit is beismerek az érzéseim közül...

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#168 2010-09-06 22:02:13

Morsus
Adminisztrátor
Regisztrált: 2007-01-09
Üzenetek: 7453
E-mail PM

Re: Helheim

Morsus mérgesen nézi a lányt a kirohanásai után.
- Ez nem Asgard, nem játszom veled. Kimondom, ami benned van. Hálás leszel nekem érte. Hazugságiból épült a kastélyod és rád akar omlani. Te menthető vagy, apád nem.
A lány döntése után bólint.
- Egy hazugság sem éri meg a halált. Vigyázz magadra.
Mondja a férfi és az alakja eltűnik. A világ átalakul a feketeségből köves holt táj lesz, ahol Sif véresen támaszkodik fel. Bárki is támadt rá, nem kegyelmezett neki. Minden sebe és fájdalma ellenére a nő úgy áll fel, mintha mi se történt volna.

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#169 2010-09-06 23:31:15

Thorhalla
Moderátor
Regisztrált: 2009-02-05
Üzenetek: 7438
E-mail PM

Re: Helheim

Morsus-ra néztem a szavai után, nocsak sikerült először kihoznom a sodrából ráadásul nem is kicsit. Kaneda is ezt mondta. De a falaim ettől függetlenül szikla szilárdak voltak és egy pillanatig sem éreztem úgy, hogy omlani készülnének. Most megremegtek, ezt nem tagadhattam, de ettől függetlenül álltak. Egyetlen hazugság sem érdemelt halált? Ezzel igen sokan vitatkoztak volna, és én is hazudtam már úgy, hogy annak halál lett a vége. A szavaira elkomorodtam, Michael is ezekkel a szavakkal búcsúzott tőlem utoljára.
< - Ki tudja? – mosolyodtam el magabiztosan. – Akkor lehet, hogy mégsem hazugság – feleltem. – Majd kiderül. >
A táj elmosódott újra és ezúttal egy sziklás tájon voltunk. Nem messze tőlem Sif most tápászkodott fel a földről, a teste tele sebekkel, valakivel harcolt. Furcsa, hogy ő így próbált a próbákon átesni, míg én a kezemet sem emeltem fel, ki micsoda? Nekem intrika és szavak voltak a párbajom és a próbám. Neki harc. Kiemelkedő volt benne, de ez nem azt jelentette, hogy azzal győzhet. Könnyedén kelt fel, mintha semmilyen seb sem lett volna rajta. lassan indultam el felé és közben szólaltam meg.
< - Azt hiszem, hogy itt az ideje, hogy ne azt az ostoba tehenet... – a szám elé kaptam a kezemet. – Upsz, Amora túl gyakran hivatkozik rád így... szóval ne azt az ostoba szerepet játszd, amit általában. Gondolkodj végre el egy kicsit, akármilyen nehéz is az. Főleg, mert képes vagy rá, csak nem szoktál rászorulni. Túl régen vettél részt az udvari intrikában, mert elbújtál a jó és odaadó feleség álcájában. Mert egy olyan bűnért próbáltál így vezekelni, ami nem is volt bűn és el sem ítélt érte soha senki. >
Ha odaértem hozzá, akkor elkezdtem lassan körülötte mászkálni. Lehetséges, hogy nem fog tetszeni neki, amit mondok. Nos, de nekem sem tetszett az, amit ő mondott. Én nem tudok úgy beszélni vele, mint ő tette velem. Így maradjunk a saját módszerünknél, úgyis jobban értek a beszédhez, mint ahhoz, amit ő csinált.
< - Vegyük sorba, amiket az előbb láttál és hallottál – mondtam. – A te hibád ugyanott tartunk, amit te mondtál nekem. Nem az... Az atyám szid téged, ő kit nem szokott? A szavait egy értelmes személy nem hiszi el, nem kell komolyan venni, csak olyan, mint egy gyermek, akinek elvették a játékát és máson akarja megtorolni. Thor és az anyósom... Nos belegondoltál drága úrnőm, ha igaz lenne, amit a hasonmásom vágott hozzá, akkor manapság sem lenne veled a nagybátyám? A legjobb tudomásom szerint, amikor Amora-val volt, ó igen! Majd elfeledtem, mágiával csalta az ágyába, te még sehol sem voltál – állapítottam meg cinikusan. – Hogyan is feledhettük el ezt az aprócska tényt! Utólag figyelt csak fel rád. És utána soha sem akarta őt látni, teherbe estél velem és mégis kitartott melletted. Vagy tévedek? Nem, a legjobb tudomásom szerint ezen emlékeim valósak. Ha megvetett és gyűlölt volna, akkor más ágyast, majd feleséget választ magának és nem tartott volna ki melletted. Soha sem fogadta vissza Amora-t, te kellettél neki, soha más, csak te! És vajon rábízta volna a megvetett nőre a gyermekét, vagy keresett volna valaki mást? Nem is tudom, szerinted? Szóval szedd össze magad, a sérüléseid sem valódiak, ez nem a valóság. Tüntesd el őket! – nem kérés, parancs. >
Megálltam a sétálással a szemébe néztem néhány lépés távolságból.
< - Nos úrn... a... anyám? – kérdeztem komolyan, az anyám szó nehezen jött ki a számon, de nem üres szó volt, komolyan gondoltam. – Remélem ahhoz nem kell folyamodnom, hogy én is felpofozzalak téged, hogy megértsd mire is szándékozom rámutatni. >

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#170 2010-09-07 00:02:31

Morsus
Adminisztrátor
Regisztrált: 2007-01-09
Üzenetek: 7453
E-mail PM

Re: Helheim

A nő a szavak után elmosolyodik és a szemeit becsukva erőlködni kezd. A sebei lassan semmivé válnak.
< - Úgy fest jól kitanultad a szabályokat. >
Mondja elismerően.
< - Egy valamiben tévedsz. Nem félelemből rejtőzök, féltésből. Érzem a dühöm és az erőm. Én karddal végzem az intrikát és a kegyelem sose volt erényem. Ha Asgardnak ilyen királynője lenne hamar vérbe fulladnánk. >
Mosolyog ezen már kicsit kuncogva a nő. Thorhalla szinte tükörként látja ezt a kis gonoszságot az arcán. A világ kezd átalakulni, Thorhalla "harci díszben" van. Koronája, ruhája tiszta és ő maga újra erős és tettre kész, sőt még a mágiát is érzi magában. Sif pedig kardját markolja. A világ kezd átalakulni és Sif meglepett néz az "anyám" elnevezés után a Hallára. Arcán mosoly lesz.
< - Eleget játszadoztunk itt, mentsük meg Asgardot mielőtt a férjeink mindent elrontanak. >
Mondja kedvesen, de mégis büszke gúnnyal. Fegyverével Halla oldalára áll készen legyőzni bármi is jön a változás után.

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#171 2010-09-07 10:21:23

Thorhalla
Moderátor
Regisztrált: 2009-02-05
Üzenetek: 7438
E-mail PM

Re: Helheim

Sif-et figyeltem, ahogyan elmosolyodott a szavaim után, majd erőlködésbe kezdett és a sebei szépen lassan eltűntek. Csak ennyi volt az egész. Meglepetésemre könnyebben ment ez, mint hittem volna. Úgy tűnt, hogy kettőnk közül nekem kellett több bíztatás, hogy túljussak ezen, neki pedig csak megerősítés arra, hogy tényleg úgy van, ahogyan mindig is hitte és nem hagyni, hogy valaki elbizonytalanítsa. A szavakhoz pedig remekül értek. Gúnyos mosolyra húztam ajkaimat a dicsérete után, nem volt nehéz gyorsan és jól kitanulni az ősi istenek játékszabályait. Az összes szabályuk közül ez volt talán a legegyszerűbb. Segíts, hogyan máshogy tehettem volna meg, mint szavakkal? Hogy valakit ostobának tekintsünk, hogy rájöjjön nem annyira az, mint aminek mondom? Igaz ez nem történhetett volna meg máshogyan, csak egyféle képen.
< - Atyám észjárását és elmésségét örököltem – feleltem. – Noha nekem ezt kellett rejtenem évszázadokon át, hogy életben maradjak. Ha rájött volna annak idején, hogy a sarokban lapuló szerinte semmire sem jó butuska és önuralom híján levő fattya titkon tanul és jegyez meg mindent, amit lát és hall tőle már igen régóta holt lennék. >
Kérdőn pillantottam rá, egyvalamiben tévedek? Meglepő, hogy csak egyvalamiben főleg úgy, hogy nem is ismertem még az anyámat. Nem félelemből teszi ezt, hanem féltésből? Ez igazán érdekes nézőpont volt, karddal műveli az intrikát, a régi szép idők, amikor én is erőszakkal tettem mindezt. Thor-nak köszönhetően tanultam meg ezt, ahogyan manapság teszem. Ha ő nincs és nem ismer el atyám örökösének, valószínűleg még mindig az a vad inkább harcos leány lennék, mintsem cselszövő és királynő. A kegyelem nem erénye, úgy tűnt, hogy ez a teljes családra igaz volt, atyámnak sem volt az és nekem sem. ha ilyen királynő? Nem azért volt a drága nagybátyám még mellette, hogy visszafogja, ahogyan Einar tette velem?
< - Régebben én is úgy tettem, és orrbetöréssel – jegyeztem meg. – De már nem volt számomra kihívás és művészet. Érdekes – állapítottam meg. – Úgy hittem pedig, hogy Thor legalább annyira visszafogna téged ilyen téren, ahogyan Einar tesz engem. Nem fúlnánk vérbe, nem lenne ki támadással merne próbálkozni... >
Én így véltem, és nekem nem volt gondom azzal sem, ha az ellenem fordulókat ki kellett végeztetni, vagy saját kezűleg végezni. A kuncogó anyámat néztem, az arcán ugyanazt a kis gonoszságot láttam, ami az enyémen mindig ott van és nála soha sem láttam korábban. Tehát mégis jobban hasonlítok rá, mint hittem. Csak ő elfojtja és elnyomja, míg én ezt aknázom ki és ezt használom fel mások ellen. A világ kezdett ismét átalakulni és a korábbi szakadt, enyhén hiányos ruházatom helyett újra a megszokott zöld-fekete-arany színekben pompázó ruhám volt teljesen új, a homlokomon is megéreztem a jól megszokott sújt, ami a koronámat jelképezni. Vajon ez most csak a próbatétel helyére volt igaz, vagy már odakint is újra kaptam egyet? Az eredeti... az még mindig atyám fején van, azzal tartozik nekem a csótánya. Megkönnyebbülten vettem egy mély levegőt, amikor végre azt kezdtem újra érezni, amit azóta nem, hogy ide kerültem. Hogy a mágia ismét itt van körülöttem és bennem is, hogy valószínűleg újra tudnám használni. Ezek szerint atyám lelkének egy része, ami ezt blokkolta kezdett eltűnni belőlem? Ha így volt igen kellemetlen meglepetésben lesz része, amint újra találkozunk.
Láttam a meglepettséget az arcán, az anyám szó után, de kedvesen mosolyodott el. Egy halvány és nagyon rövid őszinte mosolyt engedtem meg magamnak a megjegyzése után.
< - Mind a mai napig nem értem – kezdtem. – pedig igazán kevés dolog van, mit nem értek meg... Hogyan adhattatok férjuramnak már évszázadokkal ezelőtt hadsereget? >
Bólintottam, hogy készen állok a végső küzdelemre atyámmal. Végre meglesz, megkapom azt a küzdelmet, amire mindig is vágytam ellene...

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#172 2010-09-07 17:02:46

Morsus
Adminisztrátor
Regisztrált: 2007-01-09
Üzenetek: 7453
E-mail PM

Re: Helheim

Sif rámosolyog Hallára.
< - Láttam a szemében valamit. Olyan jóindulatú, kedvességet és nagylelkűséget, no meg dacos butaságot. Mikor megtudtam ki az az apja megértettem miért láttam mindezt. >
Mondja a nő gonoszan és a két asszony egymás mellett indul meg a szétzilálódó világban a közeledő nagy fehérség felé. A fehérség lassan elnyelt mindent és végül Halla nem látta már az anyját. Lassan önmagát se és végül a fehérség volt csak.

Thorhalla kinyitva a szemeit a barlangban feküdt. Kezei vizesek voltak és Sif lassan ült fel mellette. Kezéből kiesett a kulacsa és megfogta a fejét kicsit beletúrva a hajából. Mindketten úgy érzik mintha másnaposok lennének.
< - Többet vártam volna. - mondja cinikusan a lányára nézve. - Te nem? >
Kérdi cinikusan és ha sikerült felállnia felsegíti Hallát.
< - Juttasd eszembe ha hazaérünk beszélgessek el a "varázslónővel" a tehénségről. >
Mondja kicsit harapósan.

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#173 2010-09-07 17:42:55

Thorhalla
Moderátor
Regisztrált: 2009-02-05
Üzenetek: 7438
E-mail PM

Re: Helheim

Az anyámra néztem, amikor a kérdésem után felelt. Pontosan ugyanazt, amit minden Odintól eredő fiú szemében is látni. Csak azt az ostobaságot lehetne elfelejteni, Asgardra komolyan nem hiszem el, hogy Odin Burison esetében elfogyott az ész a családban. Bár, amit Sif mondott, lehetséges, hogy pont ez volt az ok, ami miatt beleszerettem az első percben Einar-ba. Megráztam a fejemet, majd elindultam előre, lassan a világ kezdett széthullni és mindent fehér fény ölelt körbe. Először még láttam távolra, majd egyre kevesebb minden látszott. Végül a mellettem haladó Sif-et sem láttam és legvégül magamat sem, csak az éles fehérséget.

Kinyitottam a szememet, elsőre duplán láttam, így lehunytam, a kezeim még mindig vizesek, mint amikor megittam a tenyereimből a vizet. Lassan ültem fel és a fejem sajogott, Asgardra... mintha az átokverte törppel ittam volna előző este. Azzal lehetett csak ennyit inni, hogy ilyen hatást érjen el az alkohol. Mellettem Sif is felült, ahogyan a fejéhez nyúlt úgy tűnt, hogy neki is fájt a feje. Ennyi lett volna az egész? Ez meglepően kevés és szerény befejezés volt hozzájuk képest. Mindig olyan sok és nagy dolgokat szoktak tenni, ez pedig ahhoz képest. Bólintottam Sif szavaira.
< - Főleg, hogy mindent szokások olyan grandiózus módon megoldani – feleltem gúnyosan. – Csalódtam a másik világokban látottakhoz képest. Asgardra, idejét nem tudom, hogy mikor voltam másnapos – morogtam. >
Nem, nem Amora kellett... kire bízzam a királyságom vezetését, ha ilyen „balesetek” fordulnak elő, hogy atyám hadserege hadifogságba ejt? Jó helyen volt úgy és nem kellett volna kirobbantani egy háborút, ha esetleg Skurge nem veszi jó néven a beszélgetést, az azutánit pedig a nagybátyám. Vettem egy mély levegőt és elfintorodtam, gyűlöltem fejfájással gondolkodni. A mágia használatról nem is beszélve.
< - Majd később – feleltem. – Egyelőre még szükségem van rá, úgy ahogyan van. Még nem fejezte be a tanításomat... >
Mikor a kezét nyújtotta, hogy felsegítsen nem fogadtam el és félre löktem azt. Még nem voltam kész, hogy felkeljek. A kezeimmel a homokba markoltam és ott szorítottam őket ökölbe. Megremegtem, lehetséges, hogy úgy ítélkeztek, hogy sikerrel vettem a próbát, de a víz tükrében is látnom kellett az eredményt. Hogy most nem atyám vigyorgó képe néz vissza rám, hanem saját magam fogok. Lehunytam a szemeimet és kihajoltam a víz felszín fölé, néhány másodpercig elszámoltam magamban, majd kinyitottam a szememet, hogy lássam ki is néz vissza rám a lelki tükörképemből.

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#174 2010-09-09 16:45:41

Morsus
Adminisztrátor
Regisztrált: 2007-01-09
Üzenetek: 7453
E-mail PM

Re: Helheim

A két nő feje kitisztult lassacskán. Sif nyújtani kezdett és megrázta a fejét majd ahogy Thorhalla a vizet nézte annak a hullámzásából lassan önmagát látta vissza mikor a víz megnyugodott egy pillanatra Sif arcát látta.
< - Jól vagy? >
Kérdezte a nő és Halla látta a saját és Sif arcát tükröződni.
< - Nem csoda, hogy apád retteg ettől a helytől. >
Mondja a nő megvetően majd vissza rakja a kulacsát az övére.
< - Indulhatunk? >

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#175 2010-09-09 18:33:06

Thorhalla
Moderátor
Regisztrált: 2009-02-05
Üzenetek: 7438
E-mail PM

Re: Helheim

Lassanként, ahogyan még mindig csukva volt a szemem éreztem, hogy lassanként a szédülésem kezd abbamaradni és a fejfájásom is lassan a múlté lesz. Hallottam az anyám hangját de csak megráztam a fejemet, ahogyan kinyitottam a szemem, a hullámzó fekete vizet látta újra, vártam és kerestem a felbukkanó arcot, hogy atyámé lesz-e vajon még mindig, vagy pedig immáron a saját arcképemet látom viszont. Néhány pillanattal később pedig a picit megnyugvó vízben a saját arcomat láttam visszanézni, majd Sif-ét is egy pillanatra. A kérdésére nem néztem vissza rá, csak a tükörképemet, és lassan gúnyosan mosolyodtam el újra. Ismét legyőztelek atyám, ismét egy nagy lépés ahhoz, hogy végleg elpusztítsalak. És elhiheted, hogy nem akarsz velem újra találkozni.
< - Most már jól – feleltem elégedetten. – Most már jól. >
Az utolsó csalódás, amit neki okozok, soha sem hitte volna, hogy képes leszek legyőzni az iránta érzett „rajongásomat” és legyőzni a bennem levő lélekdarabját. Az utolsó csalódása végérvényesen az életébe fog kerülni. Még mindig a tükörképemet néztem, amikor anyám arca is feltűnt, ahogyan a vízbe nézett. Visszahúztam a fejemet és nekiálltam felkelni a helyemről. Most már megtudtam, amit még akartam. Anyám szavai után gúnyosan kacagtam fel. Komolyan azt hiszed, hogy csak ettől retteg? Nem, te nem ismerted annyira, mint én. Igen sok mindent elárult magáról az utolsó beszélgetésünkkor, amikor végre életében egyszer és utoljára őszinte volt valakivel. Igaz nekem is annak kellett lennem, és én is túl sokat mondtam el neki, ahogyan ő nekem. Dühösen szorítottam a kezem ökölbe.
< - Nem csak ezt a helyet rettegi, mindent – mondtam megvetően. – Az a csótány leginkább az életet féli. Mert amíg él van mit vesztenie. Szerinted miért bújt a Halál bőrébe? Miért akar a Halál lenni? Mert az életet rettegi és féli, ha a holtaknak parancsol, nincs elme, mi gondolkodik és szembeszállna vele. Túlságosan jól ismerem, túl sokat árult el magáról az utolsó beszélgetéskor... >
Indulni? Még volt itt egy-két befejezetlen ügyem, például az anyám kardja, a Hyrrokkin pengét nem fogom atyám kezén hagyni, ahogyan a koronámat sem. És még ott volt Hela, szükségünk volt rá,kellett a nővérem ahhoz, hogy rájöjjünk atyám mit művelt ezen a helyen és hogyan tudjuk őt legyőzni. Illetve nála jobban senki sem ismeri Helheimet ahhoz, hogyha ostrom alá vesszük a birodalmát, akkor hogyan is tudunk a lehető leggyorsabban és leghatékonyabban támadni és atyámat semlegesíteni. A gondolatok gyorsan pörögtem a fejemben, már a támadásnál jártam és ott, hogy a nővérem a mienk, amíg...
< - Számíts arra, hogy nagyon hamar a nyakunkban lesznek – mondtam. – Atyám minden bizonnyal megérzi, hogy a bennem levő lélekdarabja meggyengült, vagy eltűnt. És még nem távozunk, Hela-t is visszük, ha elhagyjuk Helheim-et. Fegyverre is lesz szükséged... ha nem sikerül, amit akarok nekem is. >
És akkor most jön atyámnak a meglepetés, ha nála van a fegyverem, lehunytam a szemem és koncentrálni kezdtem, elsuttogtam néhány szót és a kardomat szólítottam magamhoz. A próbán már éreztem a mágiámat, reméltem, hogy itt is meglesz és már tudom használni, hogy atyám nem korlátoz engem. Ha sikerült a Skymningen-t magamhoz szólítani, ha nem, akkor is megpórbáltam egy telapatikus üzentet küldeni Hela-nak.
< ~ Vége a próbának nővérkém ~ üzentem elégedett hangon. ~ Mind Sif, mind én túléltük... vezess vissza magadhoz minket, és közben elmesélhetnéd, hogy miként tudom atyánk átkát megtörni rajtad, ugyanis kiviszünk innen ~ >
Anyámra néztem és elindultam arra, amerről bejöttem, a szakadt és égett ruhám állapota nem különösebben érdekelt, így arra időt, sem a hatalmamat nem áldoztam, hogy rendbe hozzam. A holtak úgysem fognak a látványomtól zavarba jönni, én meg... úgysem voltam jó ideje szégyenlős. Így nem kellett tartanom tőle, hogy leányos zavaromban nem tudok mit tenni.
< - Most már mehetünk, bár jobban örültem volna, hogy a pajzsaimat felépíthettem volna – fintorodtam el. – De arra most nincs idő. >

Aktívmágia: -
Passzívmágia: -

#176 2010-09-10 19:06:26

Morsus
Adminisztrátor
Regisztrált: 2007-01-09
Üzenetek: 7453
E-mail PM

Re: Helheim

Sif körbe néz.
< - Valóbban. Egy kulaccsal sokat nem tehetek ellene. >
Mondja picit kacagva. Lánya minden szavával egyetért és megindul kifelé a kard nem jön valami megállítja és Hel gyenge a válaszadásra.
< - Először a nővéred. Már nem királynő, de nem hagyhatjuk ott és még mindig a segítségünkre lehet. >
Gondolja végig Sif. Kiérve a barlangból a falba rúg párszor és két nagyobb leszakadt kődarabot ad oda, amik szerencsére buzogányszerűek.
< - Primitív, de jobb, mint a semmi. Vezess. >
Kéri mivel ő nem tudja merre van Hela.

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#177 2010-09-10 20:46:53

Thorhalla
Moderátor
Regisztrált: 2009-02-05
Üzenetek: 7438
E-mail PM

Re: Helheim

Legalább egyetértett velem abban, hogy tényleg kell fegyver, legalább is nem ártott volna. Miután a kardomat szólítottam vártam néhány másodpercet, de semmi sem történt, a fegyverem nem jelent meg a kezemben. Az átokba! Dühösen csaptam a falra, főleg, amikor még azt is éreztem, hogy a nővérem túlságosan gyenge arra, hogy válaszoljon a telepatikus hívásomra. Így már csak az emlékeimre tudok majd hagyatkozni ahhoz, hogy visszataláljak, illetve arra, hogy a hatalmát érzem és azt követem.
< - Tudom, hogy azzal a kulaccsal is képes lennél bárkit megölni – feleltem. – Nem kell szerénykedned. Valami még mindig gátolja a mágiámat, és nem tudom idehozni a fegyverem. És a nővérem sem válaszol. >
És azzal sem vitatkozott, hogy érte megyünk. Vajon mik jártak a fejében, amikor arra jutott, hogy hasznunkra lehet? Valószínűleg ugyanazokat az eshetőségeket vette végig, mint én. Nem királynő, éppen. Majd ha az atyánk halott lesz Helheim újra az a nővérem uradalmának részévé válik, akkor megint királynő lesz. Ahogyan kiértem a barlangból körbenéztem, arra néztem vissza csak, hogy anyám belecsapott a falba és két tárgyat tört le belőle. Hihetetlenkedve és undorral vettem át a szikladarabot, miközben már mondta is, hogy mire van ez. Ezt most nem gondolhatta komolyan. Én egy ilyet forgassak? Kész csoda, hogy meg bírom emelni ezt, nem voltam olyan erős, mint ő.
< - Te most komolyan nevetség tárgyává akarsz tenni mindenki előtt? – kérdeztem dühösen miközben a szikladarabra néztem. – Többre megyek, ha nincs nálam. >
Sértődötten fordultam el és felvettem három kisebb követ a földről a nagydarab ormótlan szikla helyett. Elsuttogtam néhány szót és ezt a három kődarabot egykezes kardokká varázsoltam. Ha sikerült ebből kettőt átadtam az anyámnak és egyet tartottam magamnál.
< - Így máris jobb – mondtam elégedetten. – Arra! >
Mutattam a fejemmel arra, amerről érkeztem erre a helyre. Koncentrálni kezdtem, hogy felidézzem magamban az utat, hogy merről is érkeztem ide Hela-tól, hogy azon menjek végig vissza odaáig.

Aktívmágia:
Passzívmágia: Alakváltás 3 kard

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#178 2010-09-13 20:07:39

Morsus
Adminisztrátor
Regisztrált: 2007-01-09
Üzenetek: 7453
E-mail PM

Re: Helheim

Sif nézte a varázslatot majd elismerően biccentet.
< - Ügyes. >
A páros lassan lopakodva jut el Helához, mert az őrség már sűrűbb sokkal többen vannak már itt. Látszik, hogy Loki növelte a haderőt. Belépve Hela szörnyű kínzásban részesül még mindig. Ég, perzselődik és fém kampók forognak benne. A legtöbb része azonnal visszanő, hogy következő pillanatban szétszaggassa valami. Sif megtorpan, talán más vissza fordulna vagy rosszul lenne, de ő komoly tekintettel megy oda a lányhoz és a rúnákat és fémeket nézi.
< - Megtudod törni? >
Kérdi Hallától.

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#179 2010-09-14 04:29:05

Thorhalla
Moderátor
Regisztrált: 2009-02-05
Üzenetek: 7438
E-mail PM

Re: Helheim

Nem szóltam semmit sem Sif dicsértére, már annak sem örültem, hogy ennyit megtudott. Jobb szerettem, ha a hatalmamról csak én tudok. Illetve Amora tudta még, hogy mire vagyok képes, hiszen ő tanított. Meg atyám számára nem volt nehéz rájönni minderre. Utgard-Loki elérte, hogy harcoljak vele és így bizonyítsam neki, hogy méltó vagyok arra, amire. Karnilla és Malekith pedig, ők valahol teljesen más lapra tartoztak. De még így is voltak olyan titkaim, amikről senki sem tudott. Einar látott tán a leggyakrabban mágiát használni, de szerencsére ő nem értett hozzá. Thena igen, de vele erről utoljára akkor beszéltünk, mikor még nem kezdtem tanulni. Lopakodva haladtunk, Asgardnak hála, hogy régen igen sokat állt módomban ezt gyakorolni, így most sem okozott különösebb nehézséget számomra. Az őrség jócskán több volt, mint korábban. Azaz vagy elbukta Svartalfheimet, és máris itt vannak a seregeink, vagy pedig már éppen Asgard város ellen készül vonulni. Nem tudtam, hogy melyik lenne a rosszabb jelen pillanatban. Ahogyan odaértünk végül ahhoz a barlanghoz, ahova kellett mennünk Hela még mindig ugyanolyan állapotban volt, mint amikor otthagytam. Elindultam befelé rezzenéstelen arccal, csak egy pillanatra álltam meg, amikor az anyám megtorpant, hogy kérdőn nézzek rá, hogy jön-e, vagy esetleg még elfogatja magát, mert odakint áll le. Hela-ra pillantottam, majd fel a rúnákra. A kérdés után anyámra néztem és megcsóváltam a fejemet.
< - Ez nem kérdés – mondtam. – Muszáj lesz! És mivel valószínűleg nem tanult új mágia ágakat, teljes mértékben ugyanarra vagyok képes, mint ő, a gyógyítómágiát kivéve. Lehetséges, hogy időbe fog telni, de minden bizonnyal sikerülni fog. >
Mintha lett volna más lehetőségünk. Ha eddig nem is jött rá, hogy mi történt és mit tettünk, nos ha elkezdem a rúnáit és a mágiáját megtörni, valószínűleg igen kellemetlen meglepetésben lesz részünk és vagy Donar, vagy saját maga fog megjelenni előttünk. Még mindig a rúnákat figyeltem és próbáltam rájönni, hogy mik lehetnek. Visszapillantottam Hela-ra, tűz-, és alakváltómágiára gondoltam első körben, hogy azok lehetnek. De ennyire biztosan nem könnyű, lesz itt még védőmágia is, akárcsak tér, hogy ne tudjon elszökni, és úgy gondoltam volna, hogy még asztrál-, és mentálmágia is. Hogy nem csak fizikálisan kínozza, hanem lelkileg is. Esetleg gyógyítómágia, hogy a lehető leghamarabb rendbe jöjjön a nővérem. Bár, ha azt egyelőre nem tudom megtörni sem gond, legalább viszonylag hamar erőre kap. Végighúztam a kezemet a rúnák felett és még mindig azokat figyeltem.
< - Ha megkérhetek anyám, őrködj – szólaltam meg anélkül, hogy ránéztem volna, a fal kötötte le a figyelmemet. – Valószínűleg minden erőmre és hatalmas összpontosításra lesz szükségem hozzá, így én sem leszek sokkal védettebb közben, mint Hela jelenleg. >
Ha megteszi, hogy őrködik, akkor elsuttogtam néhány szót, hogy megbizonyosodjam róla, hogy miféle mágiákkal kínozza atyánk a nővéremet. Ha ezzel megvoltam, akkor a leggyengébbel kezdem a semlegesítések sorát, és így haladok az egyre erősebbek felé. Ha mind egyforma erős, akkor azzal kezdem, amihez a legjobban értek.

Aktívmágia: -
Passzívmágia: Alakváltás 3 kard

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#180 2010-09-14 20:30:08

Morsus
Adminisztrátor
Regisztrált: 2007-01-09
Üzenetek: 7453
E-mail PM

Re: Helheim

Sif mérgesen rázta meg a fejét.
< - Túl könnyen haladunk. >
Ezzel kiment őrködni. A rúnák egyesével oldódtak fel és a végsőnél minden lángra gyúlt. A tűztől Sif rántotta el Hallát és azokból perzselve emelkedett ki Hela. A ruha táncolva nőt vissza rá, de a tűz meg se érinti már. Tekintete újra halálé és dühös.

< - A lelkét akarom! Szenvedni fog! Soha senki se szenvedett még annyit senki, amennyit ő fog! >
Jelenti be a szinte őrjöngő nő. Sif mosolyogva néz Hallára.
< - Visszatért. - súgja neki majd Helre néz - Állj sorba, mi előbb érkeztünk. >
Mikor a hármas kifelé indul holtak serege tart feléjük. Sif csak a kardját emeli nyugodtan, Hela nem törődve mozgatja az ujjait.

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#181 2010-09-14 21:53:26

Thorhalla
Moderátor
Regisztrált: 2009-02-05
Üzenetek: 7438
E-mail PM

Re: Helheim

Dühösen néztem az anyámra, amikor mondta, hogy túl könnyen megy. Szerinte nekem nem ez volt a véleményem? Dehogynem, már régen itt kellett volna lennie atyámnak, hogy megakadályozza mindezt. Hacsak nem ez volt a terve, hogy feltörjem a nővéremen levő átkát. De mi célból? Megráztam a fejemet, nem volt időm ezzel foglalkozni, így inkább nekiláttam annak, hogy végre feltörjem őket. Könnyen ment, túlságosan is könnyen. Talán nem hitte volna, hogy valaki eljut az ő szintjére és képes lesz ezeket megtörni? Hasonlót eddig csak Amora társaságban végeztem, de ugyebár a drága anyósom jelenleg nem volt itt, így kénytelen voltam saját magam megtenni ezt. A rúnák szépen lassan oldódtak ki, majd lánggal gyúlt fel az összes az utolsónál. Az anyám rángatott ki a lángokból, amire kérdőn néztem rá, mintha árthatott volna nekem az a kis láng, amit atyám okoz. Hela pedig felkelt a tűzből, a ruhája ismét megjelent rajta és ismét a Halál ált előttünk. Csípőre tettem a kezemet és unottan figyeltem a szavait. Csalnak, mennyire könnyű egyeseknek, hogy időmágiát képesek alkalmazni és bármekkora a hatalma a saját birodalmában.
< - Türelem drága nővérem, türelem – mondtam ridegen. – Egyelőre ő az enyém! Majd ha végeztem vele, a lelke a tied, de még addig is szenvedni fog. Már csak azért is, mert az első és utolsó találkozásunkkor megpróbáltál átverni és kihajítottál Helheimből azzal, hogy neked senkinek sem kell betartanod az ígéretedet, amit tettél. Ennyivel tartozol, azóta megtanultam a játékszabályokat, már nem bújsz ki alóla egy könnyen előttem. Először az én kezem által, utána lehet csak a tiéd. Bár még a halála után is szívesen igényt tartok a kínzására időnként. Hogy mi ketten? – néztem még az anyámra. – Tévedésben vagy drága anyám, te is csak utánam jössz a sorban. >
A végén még egymást fogjuk elintézni azért, hogy melyikünk is tarthat igényt atyám lelkéért, hogy melyikünk kínozza meg és kinek a kezei között fog szenvedni. Végül is annak a csótánynak ez lenne a legkényelmesebb. Elindultam a nővérem és az anyám mellett ki a barlangból. Csípőre tett kézzel álltam meg, amikor holtak jöttek szembe. Ezt ugye nem gondolta komolyan? Nővéremre sandítottam, vajon a holtak feletti irányítást kis visszakapta, vagy azt még mindig atyám bitorolja? Egyelőre varázsolt, annyira nem vagyok járatos a holtakkal kapcsolatban, hogy ki tudjam találni mire is készülhet, míg Sif kardot rántott. Egyelőre még semmit sem tettem, ezek nem kellett, hogy kihívást jelentsenek. Valami akkor sem volt rendben itt.
< - Most komolyan drága atyám? – kérdeztem a gúnyosan. – Ez minden, amit fel tudsz mutatni ellenünk? Mit gondolsz, hogy néhány holt meddig áll az utunkba? Hogy ezek a holtak feltartanak minket abban, hogy elérjünk téged? Ezt szerintem mind a hárman sértésnek és megalázásnak vesszük... >
Ez még tőle is kevés volt, valahogy többet vártam volna tőle. Csalódtam, tán annak volt köszönhető, hogy régen mindig olyan nagy dolgokat képzeltem tőle? Most pedig már egyszerűen nem tudtam felnézni rá, csak gyűlölni és megvetni őt? Hogy elmúlt a rajongásom felé, ahogyan ő fogalmazott, hogy ez lesz a vesztem? Megráztam a fejemet, majd előre néztem a közeledő holtakra, ekkor kezdtem csak én is varázslásba, a kezeimmel rúnákat rajzoltam a levegőbe, tűzrúnák, egyszerűen a tűzzel óhajtottam a közeledő élőholtakat elemészteni, a földből, falakból és mindenhonnan lángoknak kellett kicsapnia feléjük.
< - Aldrnari svíða! – mondtam ki végül a varázsszavakat. >
Már régen elszokhattam volna tőle, mert nem volt rá szükségem, hogy ezt is használjam, de régi szokások. Amennyiben nem volt elég ennyi varázslat ellenük, vagy újabbak közeledtek, akkor ismét nekiálltam a rúnák rajzolásának.

Aktívmágia: tűzszőnyeg
Passzívmágia: Alakváltás (3 kard)

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#182 2010-09-19 17:41:37

Morsus
Adminisztrátor
Regisztrált: 2007-01-09
Üzenetek: 7453
E-mail PM

Re: Helheim

A holtak nagy része tűzben másik része pedig rohadásban múlik ki azok, akik még jönnek azonnal a fejüket vesztik Sif pengéje által. Esélyük sincs. A kard mindet lefejezi. Sif meg se izzad csak megforgatja a fegyverét.
< - Nem tudok nekik parancsolni. >
Mondja csalódva Hela.
< - Helyes. Vérre éhezek. Menj a fegyvereinkért. >
Hela bólint és zöld lángban eltűnik. Az újabb rúna seregeket égett el a másik része darabokban zuhan földre mielőtt a nőhöz érhetnének.
< - Csalódnom kell. Többet vártam. Ismételten. >
A föld megremeg és Fandral kiemelkedik. Kardja ében és tekintete üres. Rúnák nem fogják. Hela ekkor tér vissza a két karddal.
< - Fegyverbe. >
Mondja holt hangján.

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#183 2010-09-19 18:42:52

Thorhalla
Moderátor
Regisztrált: 2009-02-05
Üzenetek: 7438
E-mail PM

Re: Helheim

Csak nyugodtan rajzoltam a rúnákat, és a holtak pedig elégtek, ez így túlságosan is könnyű volt. Nagyon is, igaz mit vártunk ezektől? Semmit. Csak testek lélek nélkül. Három irányból támadtunk rájuk, amelyek nem égtek el és nem hulltak darabokra a nővérem átka után azokat az anyám fejezte le könnyedén. Hela végül megszólalt, hogy nem képes irányítani a holtakat. Nem mondom, hogy meglepődtem, még atyánk volt az uralkodó itt, így a holtak neki engedelmeskednek.
< - Hela drágám, ezt megmondhattam volna neked és még a hatalmadat sem kellett volna próbálgatnod – feleltem. >
Most az anyám tényleg neki akar háborúsdit játszani a holtakkal? Miért kell harcolnia, annyira... inkább mennénk atyámat megkeresni és nem pedig ezekkel hadakozni. Ezt inkább bízzunk a férjeinkre, másra úgysem nagyon használhatóak ilyen szempontból. Harcoljanak ők a politikát és atyám megölését pedig hagyják rám! Az eltűnő nővéremre pillantottam, majd néhány újabb rúnát rajzoltam a levegőbe és egy újabb adag holt égett el a tűzben, amit okoztam. A maradék pedig már nem ért el idáig, mert azokról is az anyám gondoskodott. Már varázsoltam volna ismét, hogy a terepet az esetlegesen megjelenőktől ismét megtisztítsam a helyet, mikor Fandral jelent meg előttünk. A rúnát felrajzoltam, de nem hatott rá. dühösen mordultam fel, atyám számított úgy tűnik arra, hogy támadhatunk és így olyan ellenfelünk van, kire nem hat mágia. Hogy került ide? Úgy tűnt, hogy tényleg külön választották őt is a halandó énjétől, és a halott asgardi fele itt van, míg ő odalent Midgardon válik egyre inkább olyanná, mint az atyám. A nővérem ekkor ért vissza és átvettem tőle a fegyveremet. Legalább egy biztos pontom már volt, de ha a mágia nem hat rá, akkor valószínűleg a köd sem fogja hátráltatni.
< - Fandral – mondtam nyűgösen. – Mért vagyok teljesen biztos abban, hogy emlékszik arra, hogy az egyik alternatív énem összezúzta a torkát és így ölte meg a halandó énjét abban az átkozott jövőben, így megölvén őt is? >
Fegyverbe, dehogynem arra gondolt. Az átokba! Nem volt elég nekem legutóbb Donar-tól vereséget szenvedni? Dehogynem. Fandral... még csak nem is én végeztem vele, noha teljes mértékben megérdemelte volna, és szívesen átvállaltam volna attól a Thorhalla-tól ezen feladatot. Vettem egy mély levegőt és erősen szorítottam rá a fegyverem markolatára.
< - Ugye most nem arra gondol, hogy acéllal vagyok hajlandó harcolni ellene? – kérdeztem fintorogva. >
A választ erre úgyis tudtam, elsuttogtam néhány szót, hogy a védőpajzsomat felvonjam magam köré, legalább ennyi védelmem legyen, hiszen az a szőke jobb harcos volt nálam éltében is, és valószínűleg holtában is az marad. És valószínűleg még csalni sem lehet ellene így, mert nem lenne nagy hatással rá. Védőállást vettem fel, egy valamit még így is kipróbálhattam. A szabad kezemmel néhány újabb rúnát igyekeztem felrajzolni, mikkel a talajból csápok nyúlnak ki, ha létrejön a varázslat és ezek, mint egy kígyó tekerednek a lábaira, karjaira és nyakára, majd igyekeznek lerántani a földre őt...

Fegyver: Skymningen
Mágia: 50 egység

Aktív mágiák: Védőpajzs, alakváltás csápok a talajból
Passzív mágia: -

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#184 2010-10-07 19:38:22

Morsus
Adminisztrátor
Regisztrált: 2007-01-09
Üzenetek: 7453
E-mail PM

Re: Helheim

Fandral érzéketlenül nézte a csápokat, amik hozzá érve elfeketedtek.
< - Nem ennek kéne történnie ugye? >
< - Majd én. >
Hel rúnákat rót a levegőbe mire a csápok elkapták és rángatni kezdték. Fandral arcán mosoly jelenik meg.
< - Én vagyok a holtak őrzője. Mind a helyetekre kerültök. >
Mondja Frandral és megindul a nő felé, miközben Sif kardjával a csápokat szeli.

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#185 2010-10-07 21:14:58

Thorhalla
Moderátor
Regisztrált: 2009-02-05
Üzenetek: 7438
E-mail PM

Re: Helheim

A csápok létrejöttek, a holt arcán semmilyen változás nem tűnt fel ennek hatására, de nem is vártam többet ezektől. Hisz láttam korábban Einar-t is így, míg atyám szolgálatában állt. Őt sem volt képes a maga oldalán tudni hosszú ideig, hisz a szíve s lelke soha sem oda sorolta őt, hanem atyja oldalára. A csápok pedig úgy tűnt elsőre, hogy lefogják Fandral-t, de nem ez történt azok feketék lettek, mikoron a holthoz hozzáértek. Az átokba! Dühösen néztem rá, miközben az anyám is szóval méltatta a jelenetet.
< - Valóban drága anyám! – morogtam. >
Ha legalább Hela lenne az úrnő itt, akkor ez nem így történne és könnyedén elintézhette volna az egészet. Alig kellett, hogy a nővérem gondolata felmerüljön elmémben, amikor máris megszólalt, hogy ő majd elintézi az egészet. Tán az előbb nem tűnt fel neki, hogy lehetséges, hogy még mindig egy Helheimmel, de ettől függetlenül az atyánk uralkodik ezen területek felett.
< - Nővérkém miből gondolod, hogy még mindig az a hasztalan orvgyilkos és bukott valkűr vagyok, akivel közel három esztendeje itt Helheimben, vagy két és fél éve a Bukáskor Midgardon találkoztál? – kérdeztem dühösen. >
Azonban addigra már késő volt a csápok elkapták és nem hagyták varázsolni. Anyám azonnal a segítségére sietett én pedig szembenéztem a lassan elinduló Fandrallal. De legalább már valami érzelmet is csal az arcára. A holtak őrzője? Tán nem tűnt fel neki, hogy mind igenis elevenek voltunk és éppen oda igyekszünk, ahol a helyünk van? Fel Asgardra? Bár szívem szerint először az atyámat keresném meg, hogy megölhessem és csak utána vinne utam a hazámba, de a társnőimet elnézve nem hiszem, hogy oly sok lehetőségem lenne minderre. Tán még Hela velem tartana, de az anyám megpróbálna hazarángatni. Vajon működne, ha Fandral-t nemes egyszerűséggel odébb teleportálnám úgy Helheim másik végébe? Sajnos nem nagyon fűztem ehhez sok reményt hiszen könnyedén visszajöhetett volna, ha van egy kis hatalma és gyanítom kapott az atyámtól. A mágia nem fogta, akkor pedig maradt a többi módszer, azaz a közelharci, hogy egyáltalán győzhessünk ellene. Ha az nem válik be, még mindig fordulhatok a mágiához.
< - Oda igyekeznénk drágám – mondtam nyugodtan. – Csak nekem úgy tűnik Fandral kedves, hogy elállod a három hölgy útját. >
Teleportálással igyekeztem megjelenni mögötte, ha ez sikerült, akkor azonnal vágtam a nyaka felé, legalább addig is lefoglalom, amíg a nővérkém kiszabadul.

Fegyver: Skymningen
Mágia: 50 egység

Aktív mágiák: Védőpajzs
Passzív mágia: -

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#186 2010-10-11 22:12:18

Morsus
Adminisztrátor
Regisztrált: 2007-01-09
Üzenetek: 7453
E-mail PM

Re: Helheim

Fandral hárítja a vágást, de olyan erővel védekezik, hogy ellöki a nő kezeit így ideje van megvágni a hasát is. A következő vágásokat védi miközben Hallának a hasán lévő sebbel is küzdenie kell.
< - Tökéletesen tudom mire vagy képes "húgocskám". >
Mondja a nő dühösen és a zöld fény ismét megjelenik a kezein miközben azokat Sif felszabadítja levágva a csápokat.
< - Holtak istennője vagyok! - remeg meg a föld szavai után. - Látom és parancsolok a holtaknak, ki a világomba jön annak nincs titka előttem! Mindegy, hogy atyám hogyan mocskolta be a halál szentségét erőm nagyobb nála! >
Üvölti mire a földből csontok törnek ki átdöfve a csápokat és szétszaggatva azokat. A csontok bordaszerű formákban roppannak ki végig Heltől az őrzőig, aki aztán egy hatalmas csont szúr át.
< - Holt csont, hús és lélek... engem szolgál. >
Mondja már morajló hangján.

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#187 2010-10-12 15:13:53

Thorhalla
Moderátor
Regisztrált: 2009-02-05
Üzenetek: 7438
E-mail PM

Re: Helheim

Vágtam a férfi nyaka felé, s láttam, ahogyan emelte a karját védekezés képen. Olyan erővel csapta fegyverét az enyémbe, hogy megtántorodtam tőle. Pontosan a fizikai gyengeség volt az oka, hogy gyűlöltek közelharcba keveredni bárkivel is. Láttam a karját lendülni, ahogyan lecsapta a védés után, s már tudtam, hogy mi fog következni. Nem ez volt az első eset, hogy a hasam környékén fog megvágni valaki. Talán a védőpajzsomnak köszönhettem, hogy életben maradtam, éreztem a hideg és éles fájdalmat, mikor a pengéje a húsomba vájt. Felsikoltottam, s hátrébb tántorodtam, miközben a kezemet a vérző sebre szorítottam. Vicsorogva néztem fel a férfira és védekező állást vettem fel, míg a kezemet a meleg vérem már teljesen belepte. Hátráltam, miközben a nővérem kezdett kikelni magából. Kissé talán meglepetten néztem fel az irányába, míg az anyám kiszabadította. Mégis volt értelme megszerezni a sérülést, mert legalább már szabad. tudta, hogy mire vagyok képes, ennek ellenére egy oktalan gyermekként kezel, amit meg sem érdemlek még ebben a helyzetben sem. főleg, hogy én szabadítottam ki, ha nem lettem volna itt még mindig atyánk átkai kínoznák.
< - Ha tényleg tudod, igazán hálás volnék, ha nem kezelnél tanulatlan s tudatlan gyermekként nővérkém! – mondtam dühösen. >
Felszisszentem a fájdalomtól, miközben ő varázsolni kezdett és a talaj is megremegett. Tovább koncentráltam a védőpajzsom fenntartására s igyekeztem a lehető legtávolabb kerülni Fandral-tól. Szóval ilyen lehet, hogyha egyé olvadsz a világgal, ami felett uralkodsz. Ezek szerint valószínűleg drága nagybátyám is mindent tud. Igazából azzal a ténnyel vitatkoztam volna, hogy kinek nagyobb a hatalma, szerintem jelen helyzetben atyánké a nagyobb, ha a tied lenne az nővérkém, akkor nem szorultál volna arra, hogy én mentselek ki szorult helyzetedből. Márpedig nélkülem még mindig nem lennél sehol. Kikerültem a csontokat, mik a földből törtek elő és szétszaggatták a csápokat, majd egy pontosan Fandal-t döfte át. Vajon, sőt szinte bizonyosan tudta, hogy én magam is bírok efféle mágiával, hogy nekem is engedelmeskedjenek. Sőt! Egyszer sikerült egy aktuális Helheim-i halálistennő alól a saját oldalamra fordítani a holtakat az ellene zajló csatában. A jövőben, Tara ellenében. Azonban a holt testet a tűz is fogja, tán még jobban, mint az élőt. Elengedtem a sebesült hasamat, bízván, hogy a gyógyulásom eléggé gyors ahhoz, hogy már ne vérezzen annyira emeltem a karomat, miközben az is hasonló beteges zöld fényben izzott fel, mint Hela-é. Néhány kecses mozdulattal tűzrúnákat rajzoltam a levegőbe.
Fandral-t szándékoztam felgyújtani vele, az összes még rajta levő szövetet és csontot egyszerre lángra gyújtani, hogy felemésztődjön és hamuvá váljon ezáltal.

Fegyver: Skymningen
Mágia: 50 egység

Aktív mágiák: Védőpajzs, tűzvarázslat Fandral ellen
Passzív mágia: -

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#188 2010-10-18 20:22:22

Morsus
Adminisztrátor
Regisztrált: 2007-01-09
Üzenetek: 7453
E-mail PM

Re: Helheim

A férfi teste lángolni kezd, de az még mindig csak szaggatta le magát a csontokról. Mikor sikerült neki már csontvázként hullik le a földre és ég lassan hamuvá a koppanás után.
< - Ne panaszkodj annyit, mint egy valkűr, akinek mocskos lett a lova. >
Mondja válaszként Hela és körbe néz mivel a holtak eltűntek.
< - Túl nagy a csend. >
Sif a füstöt nézi.
< - Ez... mozog. >
Mondja nyugtalanul a nő és ekkor a többiek is észreveszik, hogy az eléget test hamvai és füstje lassan formázódni kezdenek akár a felhők.
< - Nahát... apám képes valami ennyire kreatívra? >
Kérdezte a nő és hátra ugrott, amikor a füst pengeként csapott felé.
< - Nincs erre időnk. Helheimben van a hatalmam, nem mehetek Loki után, de ti igen. Tán Asgardot védi Thor hatalma, de midgardot nem. Sok szerencsét. >
Mondja őszintén Thorhallának. Sif már ugrana, hogy megálljt parancsoljon, de ahogy Halla ő is elbukik mivel a következő pillanatban ében füst és zöld fény mellett eltűnnek.

Thorhalla itt jelenik meg.

Mikor a két nő füsté válik Hela sóhajtva nézi az óriássá alakuló füstszörnyeteget, akinek egy pallos jelenik meg a kezében.
< - Miattad nem a húgomnak kell legyőznie. Ezt a sértést nem tűrhettem. >
Mondja a nő és a teste zöldes fényben kezd úszni, ahogy elegánsan az óriás felé sétál, aki pedig a kardjával felé hasít.

Kilépett

Jelentés |
Idézet

#189 2010-10-19 14:03:24

Thorhalla
Moderátor
Regisztrált: 2009-02-05
Üzenetek: 7438
E-mail PM

Re: Helheim

A nővéremre vicsorogtam, amikor visszaszólt, de nem szóltam ezúttal újra neki. Voltak dolgok, mik úgy tűntek, hogy soha sem változnak az pedig az, hogy Loki fattyai ugyanolyan „kedvesen” viszonyulunk egymáshoz. Bármilyenek is vagyunk, atyánk gyermekei vagyunk. Kifejezéstelen arccal néztem a porrá omló Fandral-t. valami tényleg történt, hiszen a holtak eltűntek s egyik sem mozdult újra, csak az az egyetlen egy, amelyiket előbb égettem el. Valami készült és történik, ami nekem nagyon nem tetszett anyámnak, de még nekem sem. Idegesen néztem körbe, hogy mikor fog valami új megjelenni. Atyámra nem számítottam, hiszen ő túlságosan is gyáva volt ahhoz, hogy hármunknak megjelenjen. Idegesen néztem a csontokra, mik füstként kezdtek összeállni. Hela-ra néztem szavai után.
< - Drágám ne reménykedj, a mi alkotóképességünket másolja csupán – jegyeztem meg megvetően. >
Azonban ő már folytatta, hogy neki itt van hatalma, s itt marad, Asgardot védi Thor, azonban nekünk úgy tűnt, hogy nekünk Midgardra kell menni. Nem kizárt, hogy a halandókat védjem miközben a világom veszendőben, sőt az atyám pedig itt van. Ő az enyém volt, ebből nem engedtem semennyit. Az utolsó és végső halálát az én kezeim között fogja elszenvedni.
< - Meg ne próbáld! – kiáltottam rá dühösen. >
De már késő volt, csak a zöldes villanást láttam.

Aktív mágiák: Védőpajzs
Passzív mágia: -

//Folytatás: Kúria: Mágus terem//

<-Nagyon is kíváncsi vagyok rájuk, de főleg a fejszédre - válaszolom neki mosolyogva, és amikor megérkeznek a dédszülők, biccentek feléjük. Ők nem ismernek, de nyilván nekik is mesélt rólam Gunnar. Egyelőre viszont úgy látom, hogy inkább Steph foglalja le őket, úgyhogy nem is zavarok.>
<-Gyere, mutasd meg nekem a fejszédet, amíg a dédszüleid beszélgetnek kicsit Stephanie-val - javaslom Aistlirnak, és ha neki is megfelel, akkor követem őt. - Aztán majd mi is beszélgetünk velük egy kicsit - teszem még hozzá.>