Hangár és garázs

A hangár és garázs, itt van az X-men repülője is, akárcsak a többi kocsi, motor és egyéb szállítóeszköz. A diákok itt tanulnak vezetni és ha az X-ek repülővel mennek bevetésre, az is innen történik.

//Előzmény: Cerebro//

Séta közben, egyszerűen jó nézni a lány boldogságát, s valamiért mintha ez az egész így ragadós lenne, kénytelen vagyok mosolyogni, s már nem is próbálok ellenkezni neki, hiszen akármilyen nehéz is, egyszerűen értelmetlen. A kérdésén nem csodálkozom, talán bennem is felmerülne ez, de én valószínűleg nem adnék hangot neki, nem tartanám elég fontosnak ahhoz, hogy pazaroljam erre a pár szóra a kérést, s talán másnak nem is válaszolnék ebben a helyzetben, de úgy érzem hogy neki muszály, és nem kényszeresen muszály, nem... Egyszerűen úgy érzem, megérdemli, és ennél akár sokkal többet is, hiszen ezek apró dolgok, szavak csupán, könnyű eme apróságokat felülmúlni, talán néhány helyzetben nem, és főleg a bántó szónak van súlya, de akkor sem többek csupán hangoknál.
-Három hónapja, tudod az ilyen helyeken, az embernek van ideje körülnézni. - Be érve a garázsba, valamilyen szinten büszkeség érzet fog el, nem tudom miért, vagy mire, de nem is fontos végül is, tulajdonképpen ez a hely volt a séta fő célja így konkrétan, eztán nem igazán tudok már olyan helyet, ahova esetleg be lehetne menni, s talán itt se minden olyan, mely " vatatlan " tekinteteknek való, talán még az enyémnek se...
- Ez itt a garázs, úgy vélem nem szükséges róla külön leírást adnom... Menj csak, nézz szét, hátha találsz valami érdekeset. - Ha a lány megy is, és nincsenek kérdései, miután kissé távolabb kerül, vagy a figyelme esetleg nagyon elkászálódik szólalok csak meg ismételten, de nem hozzá.
- Veszély, van bejárásom a hangárba? - Átlag esetben nem érdekelne, de most ez egy más helyzet.

Veszély szavaira kissé elönt a méreg, na meg persze a csalódottság, úgy vélem nem szükséges megmagyarázni hogy miért, életemben talán most először kötnek a szabályok, és iszonyatosan zavaró érzés, s valamiért, most még csak a megszegésükhöz sincsen elég akaratom, habár ezt most itt rosszul fogalmaztam.
- Átkozott szabályok... - Mormogom halkan az orrom alatt, fogaimt csikorgatva, s nem, nem veszélyt szidom, hiszen ő csak egy ostoba gép, nem ő találta ki ezeket az erősen gátló dolgokat. Végül a lányra nézek, aki mit ne mondjak, alaposan kihasználta az idejét, és jól is van ez így természetesen, s bár ami most történt valamilyen szinten felidegelt, a látványától valahogy... Nem is tudom hogy mondjam ezt, egyszerűen másnak tűnik ez az egész, mintha ez a tiltás nem is lenne olyan hatalmas dolog, s a düh is erőteljesen oszlani kezd. A kérdésére kissé elmosolyodom, valóban igaza van, talán lett volna más hely, ahova jobban illek, de ez volt az első ami az eszembe jutott, s ez is csak egy újságcikk miatt.
- Tulajdonképpen egy másik realitásból származok, hajdanán egy kisebb szekta hozott létre, s ők neveltek, eredetileg keménykezű és kegyetlen harcosnak és uralkodónak... - Itt egy kicsit elhallgatok, vajon ennek köze van ahhoz, amit kérdezett? Végül is azt hiszem hogy igen, ezt a kevés információt tudni kell ahhoz, hogy hogyan kerültem ide, legalább is szerintem, lehet másnak ezek abszolult elenyésző információk.
- Teltek az évek, a szekta vezetőjévé váltam, főleg tolvajlásokból éltünk... Aztán történt pár.. Kellemetlen dolog, és ez a kis szervezet végleg eltűnt a föld színéről, habár ez nekem köszönhető, s akkor még nem gondoltam bele hogy a saját alapjaimat pusztítom el. Földönfutó lettem, és a csatornákban éltem, egészen addig, amíg New Yorkot el nem mosta az árvíz... Egy pillanatra azt hittem hogy halott vagyok, de végül a víz eltűnt, és itt tértem magamhoz, pontosabban egy parkban. Sokáig ugyan ezt a földönfutó életmódot követtem, de végül egy újságcikkben olvastam erről a szervezetről, és úgy gondoltam hogy egy próbát mindenképpen megér. Egy kicsit kérdezősködtem, és végül ide jutottam, innen azonban átküldtek egy táborhoz, ahol éppen tartózkodtak a diákok, és ott találkoztam Serenaval, aki végül úgy döntött hogy... Hogyan is fogalmazott? " Mindenkinek jár egy lehetőség"... Nos így kötöttem végül itt ki, és így eblegondolva, többször is megbántam, azonban az elmúlt nagyon rövid időben, mégis kissé úgy tűnik, hogy megérte. - Fejezem be ezzel a mondandómat, s az utolsó részét nem értem hogy miért mondtam, de valahogy ki kellett jönnie, s azt nem fogom az orrára kötni hogy több tucat ember lemészárlásával lett vége a szektának.

A hitetlenkedésén már-már kissé elvigyorodok, s talán egy mély nevetés is elhaggya a torkomat, valóban nem hittem hogy elsőre el fogja hinni, hiszen ha jómagam nem éltem vonla át, valószínűleg én sem hinném el ezt az egészet, viszont biztos vagyok benne, hogy vannak akik már átéltek ennél furcsább, misztikusabb dolgokat is.
- Nem, valóban nem ugratlak. - A második kérdése kicsit fogós, legalább is fogós lenne egy tudatlan számára, azonban a válasz egyszerű, s valószínűleg nem csak egy módszer van rá, habár én csak egyről tudok, de biztosra veszem hogy létezik több is, mert kell hogy létezzen több is.
- Mágiával, én például koncentrált feketemágiából jöttem létre, csupán azért van emberi kinézetem, mert az állítások szerint anyám ember volt mikor még élt. - Talán az első olyan mondatom ahol nem undorral és utálattal mondom ki az embert, de ez nekem fel sem tűnik, ha feltűnne se foglalkoztatna már. Az hogy hirtelen közeledik, nem, már egyszerűen az sem képes zavarni, mást már rég hátrébb löktem volna, ám nála, még örülök is neki, s igazából itt nyilal belém a felismerés: kedvelem... S ezzel talán ő az első, meglepő, s nem értem mitől történhetett ez meg, de ha már így alakult, minek ellenkezni? Szavaira csak bólogatok, ezek nem igazán olyan dolgok melyekhez bármit is hozzá tudnék fűzni, illetve talán, egy kérdés formájában, de ezt egy picit később, de valóban csak egy nagyon picit.
- Nos örülök hogy érdekesebbé tehettem a napodat. - Mosolygok kedvesen a lányra, s valóban örülök neki., meg egyáltalán annak hogy megismerhettem, ami lássuk be nem rám vall, és így visszagondolva ez erősen látszott is rajtam, de ez még akkor volt... S most egy kicsit zavarban is vagyok, habár nem tudom hogy miért, de ez eléggé láthatóvá vállik rajtam... Talán most meg kéne próbálnom csinálni valamit, de úgy őszintén szólva nem tudom hogy mit, s csak furcsa gondolatok sorozata mozog a fejemben, melyeket végül egy gyenge sóhajjal próbálok elhessegetni. Ha van bármiféle kérdése azt meghallgatom, de fel kell tennem a sajátomat is, melyet korábban már említettem.
- Ha már nagy kalandok... - Kezdek bele kissé zavartan, s ezzel neki dőlök a falnak finoman, majd szép fokozatosan leülök mellé, meguntam az ácsorgást, s a padló úgyis tiszta, ez az egész hely tiszta általában.
- Neked is vannak jó történeteid, nemde? - Kérdem érdeklődve, valószínű hogy van, bár az ő esetében még a leg elenyészőbb dolgok is tudnak érdekelni.

Mikor odalép hozzám s megérinti a kezem, valamiféle " forró " érzés söpör végig a testemen, nem tudom miféle, de meglehetősen kellemes, s a hölgy tekintete és szavai, csak fokozzák a hatást, egy erős hang szólal meg a fejemben, mely szakadatlanul szinte üvöltve parancsolja, hogy fogjak rá a kezére, s ne engedjem távolabb, s bár habozással, de tenném is, azonban az időhúzás most itt túl sok lett, s mielőtt még végrehajhatnám ezt a meglehetősen egyszerű dolgot, elveszi a kezét, mely után talán kapnék is, de van annyi eszem, hogy ezt nem teszem, habár talán kéne, de nem teszem. A visszakérdezésére bólintok, majd csak hallgatok, mint ahogyan a fogaskerekes összepakolós résznél is csak hallgattam, hiszen így belegondolva akkor nem lennék ember, csak valamiféle gép, ó és bár ő azt vallja hogy egy sötét pincében üldögélés nem valami izgalmas, biztosra merem venni hogy mást is csinált ezen kívül életében, és egy kis várakozás után úgy tűnik hogy valóban. Beszéd közben megereszt egy hatalmas vigyort, amit egyszerűen jó nézni innen lentről, meglepően jó, s nem azért mert alacsonyabbról felfele tekintve az emberek arca kissé torzul, néha egészen " vicces " irányba, ó egyáltalán nem, egyszerűen csak oly annyira különleges és őszinte. Belekezd hát ő is a mesélésbe, és a történetet meglehetősen érdekesnek találom, még akkor is ha olyan személy is van benne, akiről amúgy nem tudom hogy kicsoda, de nem is mintha ez számítana, a sztori a lényeg, nagyrészt, s bár úgy tűnik hogy ezzel kalózrádiós duós dologgal nem lehet semmiféle probléma, mégis egy ponton, az egész vesz egy negatív fordulatot, pedig az ember nem is feltételezné hogy még egy ilyen dolog is tönkremehet. Ama jelenlegi utolsó mondata után, egy erős mozdulattal lököm magamat fel a földről, nem a padló segítségével, sokkal inkább a fal közreműködésével, majd pedig egyik termetes kezemet óvatosan a vállára helyezem, igen ma már másodjára, arcomon egy nyugtató jellegű mosoly jelenik meg, a szemeimben pedig az együttérzés " csillog " haloványan.
- A világ roppantmód kegyetlen a maga módján, de ugyan olyan kiszámíthatatlan is egyben, s amíg valamit nem tudsz biztosra, addig ne félj táplálni a reményt iránta, hiszen sosem tudhatod hogy mit hoz a holnap. - Nem értek a vigasztaló dolgokhoz, s hamis reményt sem akarok adni neki, bár nem hiszem hogy úgy veszi, lényegébez ez egy olyan dolog a világról amit még egészen fiatal koromban megtanultam, de eddig nem vettem figyelembe. Beszéd közben pedig a kezem finoman átcsúszik az arcára, ám ez nem tűnik fel csak így az egész beszéd után, azonban nem, nem húzom el, őszinte érzelmek, szavak, testbeszéd, ezzel úgy érzem, csak elrontanám az egészet, s nem tehetem ezt meg.

Úgy tűnik sikerült egy értelmes, s meglepően mélyreható vigaszt nyújtanom számára az előbb, ami azért kissé meglep, úgy értem nem gondoltam hogy valóban képes vagyok egyáltalán csak így beszélni valakihez, de ez most pozitív csalódás, s a reakciója sem az amire számítottam, nem, sokkal jobb. A hősökre egy finom bólintást ejtek csak meg, amolyan helyeslés gyanánt, a szavak csak elrontanák ezt a már gyönyörűnek mondható, ritka pillanatot, ami talán nem is lehetne tökéletesebb, s azt hogy " valóban " most inkább megtartom magamnak a gondolataimban, nincs rá szükség. Mondjuk az a bizonyos csók amit a tenyerembe ad, nos az meghökkent, ilyesmivel még nem találkoztam, s talán pont azért ilyen szép, annyira... Különleges, s bár igaz hogy megtöri a pillanatot, talán nem is baj, lehet ennek most így kell lennie, s én sem veszem a " szívemre " így a dolgot, habár valószínű hogy amúgy sem tenném, s arra a megjegyzésére hogy ezúttal egy garázsban, talán velem van a probléma, sőt biztos, de valahogy nem értem, úgy értem biztos hogy értenem kéne, de mégsem értem, ám ezt nem mutatom ki, továbbá is nyugodt vagyok, és őszintén mosolygok, megvárom türelmesen had fejezzen be mindent, s csak aztán kezdek bele a saját rövid mondandómba, abba a kevésbe amit ez a hely talán még hallhat, ó s a tenyeremre kapott enyhe csók után, mivel ennek a rövid " kitérőnek " most úgy is vége hirtelen, elveszem óvatosan a kezem, nem kapkodva, nem szorongva, sőt igazából már valamilyen szinten megtisztelve is érzem magam.
- Jöjj hát kedves, van még mit látnod. - Mosolygok a lányra kedvesen, s igazából személyekre gondoltam azalatt amit az előbb mondtam, s mivel itt már nincs több látnivaló, megindulok kifelé, nyugodt léptekkel, remélhetőleg a lánnyal az "oldalamon", azt hiszem szívesen találkozna pár személlyel, és az életet ismerve, valószínűleg ha most leállunk keresni néhányakat, senkit sem fogunk találni, így hát végül is megyek, teszem a dolgom, s remélem hogy mellettem marad, ha a sors úgy hozza összefutunk valakivel, s ebben az épületben szinte kizárt hogy ne fussunk össze valakivel, mondjuk lehetőleg egy olyan személlyel aki nem gyászol, legalább is nem annyira, most azonban van fontosabb dolgom is annál hogy ezen gondolkodjak, igen, valami... Illetve valaki sokkal fontosabb...

Egy rövidke csendes séta következik, ami valóban meglehetősen rövidnek bizonyul, legalább is egyenlőre, hiszen a lány máris megtorpan, ezt jómagam is realizálom, ám csak pár egyre jobban lassuló lépés után állok meg, s fordulok hátra kíváncsian. A telefonjával bíbelődik, feltételezem hogy fontos hívás lehet, főleg hogy utána hirtelenjében "tisztázni" akar néhány dolgot, melyet jómagam fölöslegesnek tartok, ámbár valószínűleg egyáltalán nem azok, de én inkább vagyok a személyes látogatás híve mindenféle esetben, ám végül is nem panaszkodom, úgy vélem ennek is örülhetek.
-Persze. - Felelem a kérdésére, de még szinte be se fejeztem, már sorolni is kezdi, ám úgy érzem hogy a számmal nem nagy probléma, de a biztonság kedvéért a lehető leghamarabb le fogom jegyzetelni valahova, s akkor azt hiszem itt az ideje hogy valamilyen úton-módon beszerezzek egy ilyen ketyerét, végül is elfér egy valamely zsebemben, ha éppen olyan "felszerelés" van rajtam, sok vizet biztos hogy nem fog zavarni. A második mondatot elsőnek nem értem, nem fejezte be, de egy kis gondolkodás után azt hiszem sikerült felfogni hogy mit akart mondani, és hát nem mondhatom hogy örülök neki, de a kötelesség az mégiscsak kötelesség, s ez egy olyan dolog amin végül is nem kell mérgelődni, vagy szomorkodni, előfordul.
- Természetesen megértem. - Mondom ki végül csendesen, nem hűvösen, vagy szúrósan, inkább megértően, lehet mégsem úgy vannak a dolgok ahogyan elsőre... Terveztem talán? A lényeg az hogy úgy tűnik, az " előtünk az egész nap " gondolatmenetem talán mégsem annyira igaz mint ahogy reméltem.
- Ez esetben úgy vélem nincs vesztegetni való időnk. - Egyáltalán nem sürgetés ez mit most mondtam, sokkal inkább egy amolyan ismételt lendítés, mellyel esetleg tovább vezethetem a témát, kellemesebb, távoli " vizekre ", s ezzel ha jön, ismételten megindulok én is, a telefonra pedig nem térek ki, úgy érzem most ez nem idevaló téma, bár végül is csak azért vagyok így vele mert be kéne vallanom hogy nincs, ami nem egy nagy dolog, no de azért mégiscsak... Najó ezt nem csavarom tovább.

// S abban az esetben ha ennek ebben a körben vége: Folytatás:???? //

Nem sokat haladunk, ismét meg kell állni egy kicsit, kíváncsian tekintek a lányra, hogy ezúttal miért, s amit mond sajnos igaz, hely nem sok van ami érdekes, és meg tudom mutatni.
- Valóban igazad van, a legtöbbön túl vagyunk, talán már csak egy van... Azonban, oda nekem sincs bejárásom, legalább is csak így nincs.. - Mondom kissé elgondolkodva.
- ... Sajnos innentől nincs konkrét... Menetrend, úgy gondoltam hogy bemutatlak pár személynek, csak őket meg kell találni, de az ittenieket ismerve, nem sok helyen lehetnek, a konyhában, a hallban, vagy talán a kertben. - Nem akarom hogy unatkozzon, de sajnos tartok tőle hogy már nincsen egyszerűen olyan dolog amivel fent tarthatom az érdeklődését, tényleg csak a veszélyterem lenne, de valószínűleg oda már csak az óra miatt sem engednének be minket. A filmes dologra hirtelen nem tudok mit mondani, pár másodpercnyi csendet tudok csupán kezdésnek produkálni, de végül is be kell látnom a dolgot.
- Tudod az az igazság hogy... Eddigi életem folyamán még egyetlen filmet sem néztem meg... Mi is azoknak a lényege? - Oké talán kissé laposak lesznek innentől a dolgok, bár szeretném elkerülni, tartok tőle hogy nem fog menni, hiába is szeretném fenttartani a jókedvét, s nem tudom hogy mit tehetnék még ennek érdekében, valószínűleg ez volt a maximum amit ebből a házból kihozhattam, s lehet hogy így is kockáztattam már pár dolgot. A lányt továbbra is érdekesnek találom, érdekesebbnek az átlagnál, és sokkal másabbnak, s talán ennek köszönhetően vizslatom a tekintetemmel oly sűrűn. Menet közben eszembe jut valami, ami talán még lehet egy téma, ha jól vettem észre érdeklik a műszerek, és tán ért is hozzájuk, én pedig szinte köztudott hogy nagyjából egyáltalán nem.
- Mennyire vagy járatos az elektronika terén? - Aztán, hátha kijön belőle valami jó téma, ha már csak így sétálunk, szinte... SZINTE cél nélkül.

Nos azt hiszem igaza van, egyszer majd... A kérdés már csak az hogy mikor szándékozik eljönni az a bizonyos majd, én csak reménykedek benne hogy nem túl sokára.
- Pontosan. - Válaszolok a kérdésére eme meglehetősen rövid és tömör egyszavas mondattal, majd továbbra is csak hallgatok, nincs hozzáfűznivalóm, bár szívesen mondanék rá valamit de egyszerűen nem tudok mit, úgy értem a szinte teljesen egyértelmű dolgokat minek megerősíteni? Jó éppen most elég sokat beszél, én pedig majd igyekszek mindent megválaszolni amint befejezte, most éppen a nyüzsgés van szóban, és hát igen, nem jókor jött ez a probléma.
- Vannak is ám bőven, csak most... Feltételezem hogy szombat van, rendelkezünk néhány bentlakó diákkal, ők vannak most a veszélyteremben, a diákság nagy része azonban.. Hogy is mondják.. Bejárós. - Egyszerű tények, ez egy iskola rengeteg diákkal, nem tudnak mindnek helyet adni, bár igaz ha jól emlékszem amúgy van egy rakat szabad szoba, de nem is sokan élnek ennek a lehetőségével, ami meglepő, bár valószínűleg sokan élvezik otthon a családi környezetet, és nem igazán szorulnak rá az olyan körülményekre amik itt vannak, szóval még érthető is a dolog. A következő téma a filmek, megint, és amit mond arra nem tudok semmi értelmeset kinyögni, csak annyit hogy:
- Ömm.. - S talán ezt sem mondtam eddig soha életemben, ó és folytatni sincs időm mert már magyaráz is, s nem is akárhogy, egy külön élmény már csak nézni is, s a látványtól széles mosoly jelenik meg az arcomon, kissé sajnálom hogy az emberek nagy többsége nem ilyen.. Különleges. A film leírására amit felhozott, kissé tétován megvakarom az államat, azt hiszem végül is meg lehet nézni, aztán majd kiderül hogy milyen szinten tud megfogni a dolog.
- Valóban jónak hangzik... S ha már úgyis csapatos tevékenység... Lenne esetleg kedved...? - Igen itt kihagyok pár szót, hirtelen nem nagyon akarnak kijönni, de a hangsúlyból érezhető hogy mi lenne a kérdés lényege, ó s ott van még az elektronika, mely témát én kezdtem el, bár nem erre a válaszra számítottam, de végül is a régi dolgok jobban érdekelnek mint az újak.
- Tehát azt mondod hogy... Adok neked mondjuk egy... Órát, egy krumplit, és pár egyéb, véletlenszerű alkatrészt, és abból is képes vagy összerakni egy működőképes rádiót? - Ezt muszáj voltam megkérdezni, valóban érdekesnek tűnik, és ha erre igent mond... Nos ha lenne kalapom akkor mondanám hogy megeszem, de így marad a le esik az állam opció.

- Vannak bentlakók, de nem túl sokan, ha jól emlékszem úgy húsz huszonegy diák talán... - Mondom kissé elgondolkodva, nem számolgattam őket, de nagyjából ennyivel találkoztam az itt töltött jópár hónap alatt, és mindegyik társasága ugyan olyan unalmas, és kikészítő, néhányé még rosszabb is.
- Ami azt illeti de, nagyon sokszor unatkozok, túlságosan nyugodtak és egyhangúak errefelé a dolgok, legalább is a legtöbb, és az itt lévők... Nos egy jódarabig azt hittem hogy nem jár erre érdekes ember... Szerencsére tévedtem. - S ezzel a lányra tekintek, s talán nem egy jó pont hogy eddig nem nagyon tettem, de beszéd közben szokásom nézelődni, ó és ez egy eléggé könnyen érthető utalás rá hogy eme hölgyre gondolok az érdekes alatt, mert az biztos hogy nem olyan unalmas mint az itteniek, egyáltalán nem. A filmezéssel kapcsolatban úgy tűnik hogy eléggé lelkes, s említ itt valamiféle időutazást, s belátom egy pillanatra azt hittem hogy valódira gondol, de csak pár másodperc volt hogy ezt a gondolatot el is vetettem, s megértettem a lényeget, s a végén még súg is, ám azt nem értem hogy miért, de nem is baj, ez is egy olyan vonása ami miatt kedvelem a lányt.
- Leköteleznél vele. - Adom kezdetben ezt a rövidke kis választ, s felmerült mellette egy kérdést, melyet természetesen nem lehet kihagyni, vagy elhalasztani, hiszen lehet hogy akkor talán sosem tudnám meg rá a választ, bár valószínűleg annyira nem egy fontos dolog, engem mégis érdekel.
- Mik ezek a bizonyos kőkorszaki tárak? - Ó s a rádiós témára is érkezik válasz, ami... Felettébb erős túlzásnak tűnik így hirtelen, és amúgy nem tudom hogy ki az akiről szó van, de tetszik, s ezt egy az arcomon megjelenő mosoly jelzi, immáron sokadjára, ez a mai nap egy igazi tornanap a képemnek.
- Ha esetleg a gépek megpróbálnák átvenni a hatalmat az emberiség felett, te lennél az egyetlen akitől rettegnének, nagyobb hadseregekből készítenél rádiós tornyokat rekord sebességgel. - Ebbe így érdekes belegondolni, annyira lehetetlennek tűnik amit most mondtam, úgy minden egyes része.

A szavain kicsit el kell hogy gondolkodjam, így belegondolva régen mozdultam már ki erről a helyről, nagyon régen, s valószínűleg valóban rám férne egy alaposabb nézelődés, vagy legalább eme világ történelmét tanulmányozhatnám, bár nem tudom hogy az meddig lenne képes lekötni a figyelmem, de az is több mint a semmi, s valószínűleg egészen sokáig el lennék vele, és akkor sem olyan unalmas mint az a mindennapos megszokott "rutin" amit itt csinálok napról napra.
- Igazából szívesen elkísérlek bármerre, rám is rámférne már hogy kimozduljak erről a helyről. - Nézek végig a folyosón, majd pedig visszaterelem a tekintetem a lányra, aki úgy tűnik hogy egy kissé elvan az épülettel, ez tetszik, egyszerűen annyira nem illik ez bele a mindennapokba, a felfogása, a viselkedése, mondjuk ezt nem tudom hányszor ismételhettem már el így magamban, a lényeg hogy mosolygok egy jót rajta, majd pedig az elkövetkező beszédje során csak halgatok, s ha éppen kell akkór bólogatok, bár az sem igazán kell. Az hogy a gépek támadják az embereket, csupán csak egy hirtelen jött ötlet volt, s nem tudom hogy miért váltott ilyen hirtelen komolyra, hogy így fogalmazzak, de erre sem mondok semmit, és úgy tűnik hogy egy idő után ez az egész... Szertefoszlik, úgy ahogy mondom, egyszerűen eltűnik róla, s úgy tűnik hogy ismételten egy hosszú dologba fog belekezdeni.
- Nem értek az ilyen dolgokhoz, de néhánnyal szívesen " megismerkednék " . - Mondom válaszként az érdeklődéses megjegyzésére, igazából nem érdekelnének ezek a dolgok, de a lány... Nos lássuk be, fanatizmusa, vagy lehet csak nekem tűnik annak... De a fanatizmusa bennem is felkeltette a kíváncsiságot, hogy mégis mi lehet olyan jó ezekben a ketyerékben? Talán ő el is tudja magyarázni, vagy egy olyan oldalról tudja velem megismertetni ezt az egészet, hogy az engem is elkezd érdekelni, ez majd még eldől. Jómagam is megállok amikor megtorpan, majd keresni kezdem azt a bizonyos srácot, és hát kettő van odakint, valószínűsítem hogy a feltűnőbbre gondol, arra a rózsaszín hajúra... Kicsit khm... Hagyjuk.
- Rendben, erre! - S ezzel sietősnek mondható léptekkel indulok meg a kert felé.

//Folytatás: Botanika és kert//

Nem tévedtem, még midig nem tudom mennyi az idő, így semmivel sem több mint sejtem. A legrosszabb, hogy fogalmam sincs mit várjak. Még az a sejtés is megtámad, hogy már figyelnek is. El is kezdek hasznosnak tűnni, nézegetem az itteni gépeket, mintha ellenőrizném az állapotukat vagy keresnék valamit. De szerencse nem kell magamból sokáig hülyét csinálni. Egy igazi hatalmas gép fordul be a garázsba és mire észre venném magam, vigyázva vágom magam és válaszolok a megjegyzésre.
- Az csak illúzió, uram. - Fel sem fogom a fel nem tett kérdésre még a saját válaszomat is máris egy mosoly kúszik bele a képbe, amit letörlök a következő, összeszedettebb, de még mindig nem túl alapos válaszomra.
- Köszönöm, uram, igen uram, értettem uram! - Még utoljára uram, majd már az utolsó szótagnál rúgom is le a cipőm, egy mozdulattal később a földön landol a pólóm a pulcsimba gyűrődve és miután felvettem rá az egyen felsőt a gatyámat már a kocsi ajtaja felé ugrálva teszem meg, könnyítve a dolgomat kicsit a gravitációs erővel, majd ha nyitva az ajtó ott ugrok be gyorsan magam után húzva az ajtót, ha viszont az ablak keretben nincs ablak akkor ott vetődök meg elegánsan. Amint bejutok megpróbálom enyhén kapkodva, remegő kézzel bekapcsolni az övem is mielőtt lejár az idő.