Metróállomás

Az elmhursti metróállomás.

Trevor sok év után újra bemerészkedett New Yorkba. Nem tudta mire számíthat hisz pár éve már nem járt ebben a fertőben. Egyetlen célja hogy megtalálja Franket és mutáns csoportját, azonban sajnos ez nem fog egyről a kettőre menni. New York egy elég nagy város. Trevor útja azért vezetett elsőnek Queens-be, mert jól emlékezett hogy a banda előző lakhelyéül is egy lepukkant városrészt választott. Azonban hiába keresgélt egy álló napig, csak nem látta meg sem Franket, sem a csoport egyetlen tagját sem, ezért inkább ideiglenesen lehúzódott a legközelebbi aluljáróba menedéket keresni. Sok ember járt ilyentájt metrómegállón, természetesen az összes meg is bámulta Trevort, ő pedig ezt kihasználva kéregetett. Rég csinált már ilyet, de azért még tudta hogy kell. Estére össze is szedett pár dollárt, amit zsebre is vágott és az egyik sarokban kényelmesen elhelyezkedett, alvásra készen.

Egy metró kocsi ért be az állomásra. "Az ajtók nyitódnak kérem vigyázzanak. Köszönjük hogy minket választottak a további szép napot." Szólalt meg a hang és nyitódtak az ajtók. Emberek sokaság özönlött le a szerelvényekről köztük volt Hinatay is az öltönyös emberek közül elég hamar ki lehetett szúrni. Szép lassan bandukolt az aluljáróban. Néha néha meghúzott egy műanyag palackot amiben feltehetőleg vér volt. Rég járt erre fele itt volt az ideje a vissza térésnek először is kapcsolatok kelletek ezért jött a város ennek a részére. Ahogy mendegélt tétlenül felfigyelt egy szemkötős emberre aki éppen kéregetett. ~ Heh emberek. ~ Hinatay-ban volt egy szánalom az emberek irányában. Mindegyik nagyra tartja magát pedig ha valami baj van akkor összeomlanak és mindig mástól várják a segítséget. De még is megközelítette az idegent és odaszólt neki.
- Hé maga várjon. - mondta majd belenyúlt zsebébe és kivett némi pénz és az idegen felé nyújtotta.
- Itt van némi pénz remélem tud magának venni valamit.

Trevor egy beérkező szerelvényre lett figyelmes. Remek, így biztos hogy nem tud majd aludni... Feltápászkodott, felvette tálkáját, majd egy olyan helyre ült le ahol az emberek láthatják. Leült, majd maga elé rakta tálját. Az emberek szépen, tempósan kiözönlöttek a metrószerelvényből, mindenki sietett valahova még egy nézésre sem méltatták a mutánst. Páran bedobáltak egy-két érmét, még kevesebben pár papírpénzt. Már kezdett üresedni a hely, amikor Trevor felfigyelt egy valamiért igen lassan haladó emberre a tömegben. Mindenki sietett ő azonban nagyon lassú tempóban haladt. A férfi nem értette. Ekkor csapta meg orrát egy bűz, melyet még ez előtt soha nem érzett. Ez még rosszabb volt az átlagemberekénél, melyhez már hozzászokott ennyi év alatt. Az idegen is kiszúrta őt magának és elindult felé. Tálkájába dobott egy kevés pénzt, majd megszólalt. Trevor nem válaszolt. Még mindig csak próbálta szokni ezt a szagot, de valahogy nem ment neki. Végül egy kérdés bukott ki a száján:
- Te mi vagy?

Hinatayt meglepte a kérdés nem erre számított de nem zavartatta magát.
- Nem mindegy hogy mi vagyok vagy hogy kivagyok? - kérdezte.
- Az a lényeg hogy megálltam és adtam pénzt mivel te ezért vagy itt vagy tévedek? - Majd beledobta a pénzt a dobozkába.
Majd elővette palackját és beleivott. Nem értette meg hogy mit foglalkozik egy ilyen szerencsétlennel aki kéregetésből tartja fen magát. De valamiféle erő még is ott tartotta.
- De ha gondolod segítek ha kel valami?

Trevor még mindig nem tudta hova tenni ezt a szagot. Bárhogy próbált visszaemlékezni hasonlóra, nem ment neki.
- Talán te is egy mutáns fajta vagy? Nem éreztem még soha a tiédhez hasonló bűzt.
Nézte ahogy az idegen meghúzza a flaskát. Abból egyértelműen áramlott a vérszag. Miféle szörnyeteg ez? Csak nem..?
- Nekem segítség senkitől sem kell. Eddig is képes voltam egyedül fennmaradni, ezután is menni fog. - gondolkodóba esett. - Talán mégis. Járatos vagy errefelé? Keresek valakit.

Az arcáról most teljesen a ledöbbenés árulkodott. Nem elég az hogy kéreget még meg sem köszönte de hogy még valami mutánsról hadováljon meg hogy még büdös is. A döbbent arckifejezés helyét átvette a szúrós mérges tekintett.
- Mi van? - szólalt meg mérgesen.
- Te most szórakozol én mutáns na ne röhögtess. Meg még büdös is. - Na ezért utálja az emberek természetét Hinatay.
- Már ne is haragudj de aki közölünk büdös az maga az. - megpróbált olyan hangnemben beszélni hogy az őket körülvevő emberi "raj" ne nagyon figyeljen rájuk. ~ Hát vicces hogy az emberekben egy fikarcnyi tisztesség nincs ~ gondolta magában. Szép lassan lenyugodott még ez miatt belekortyolt palackjába.
- Igen megfordultam erre fele még régebben. Miért érdekel téged ez?

Szóval nem mutáns. Érdekes. Akkor vajon mi lehet? Azt sajnálja hogy nem emlékszik annak a lénynek a szagára aki elverte őt pár éve. Lenne egy tippje hogy ez az ürge is ilyen, de természetesen ebben nem lehetett biztos. Bár az a vérrel töltött üveg elég árulkodó volt.
Trevor fel sem vette a hangnemet. Ő továbbra is lágyan beszélt, már megszokta hogy így bánnak vele.
- Tudom hogy nem vagy ember, ne nézz hülyének. Érzem a szagodon. Továbbá az sem teljesen emberi hogy vért iszol.
Trevor nevetett az idegen válaszán.
- Igen én büdös vagyok, hisz az utcán élek nem tűnt még fel? Nem értheted miről beszélek. Én a húsod szagát érzem, nem a testnedveid kipárolgását.
Trevor az utolsó kérdésre nem válaszolt. Inkább mégsem avatta be a férfit céljainak indítékáról. Az túlságosan egoista hozzá. A mutáns pedig utálja az egoistákat.

Hinatay elgondolkodott. Váratlanul érte ez a szituáció. Olyan jó a szaglása az idegennek hogy megtudta mondani hogy mit iszik. Látni biztos hogy nem látja mivel maga a palack nem átlátszó és feltehetőleg vak az ember. De lehet hogy nem is ember? Lehet hogy ő is egy vámpír? Akinek kittünők az érzék szervei. Körülöttük az emberek szép lassan eltűntek lassacskán kiürült az aluljáró csak pár várakozó maradt és pár biztonsági őr akik fel s alá járkáltak.
- Nem mondom lenyűgöztél. - mondta vidámabban. - Jól sejted nem vagyok ember de ezt én is feltehetném neked?
- Egy normál ember nem képes kiszagolni hogy mit iszok éppen se más olyan dolgokat amit állítottál. És én nem érthetem chh ha tudnád hogy milyen rég óta figyelem az embereket. Ha te tudnád hogy mennyi mindent láttam hallottam. Hogy én sok mindent megértek azt elhiheted igaz vannak hibái de mindenkinek vannak. Még neked is. - mondta majd megint belekortyolt üvegébe majd rácsavarta a kupakot és elrakta.
- Gondolom te mutáns vagy? - kérdezte. - Mert ha az vagy akkor talán tudok segíteni.

Trevor nem tudta bízhat-e az idegenben. Hisz semmi oka nem volt rá. Egyedül az egyetlen szimpatikus az volt benne hogy nem volt ember. Azonban mi van akkor ha megint egy démoni lény akarja megtámadni. Még szerencse hogy íja mindig vele van. Az állomás is kezdet már kiürülni, ha támadni akar, biztos hogy nemsokára megteszi. Azonban Trevort nem fogja felkészületlenül érni a támadás.
- Nem, egy normál ember tényleg képtelen ezekre - rövid szünet után folytatta - de én nem is az vagyok. Ha tudni szeretnéd mi vagyok, először neked kell elárulnod. Nem bízok az idegenekben.
Meg úgy igazából senkiben, de ezzel már csak magában egészítette ki mondandóját.
- Miért iszol vért? Ezzel táplálkozol, vagy csak szimplán te is egy elborult emberi elme szüleménye vagy?
Nem értette miért kötötte le ennyire ez a beszélgetés, azonban valami ott tartotta a helyén. Talán a kíváncsiság, talán az érdekes szag, de abban biztos volt hogy addig kéne elmennie, amíg még szabadon megteheti.

A csendet az utolsó induló metró szakította félbe akik még vártak azok mind felszálltak a szerelvényekre. Mint egy birka csorda kinyitották a ól ajtót és mind bégetve betolongtak. Szép lassan elzakatolt a metró és az aluljáró kiürült. Hinatay körül nézet csak beérkező hajléktalanok érkeztek akik alvóhely után kutattak.
- Nem vagyok ember sem semmiféle elmebeteg. Én... - és ekkor egy másik idegen érkezett. Egy fiatal illuminált állapotú ember zavarta meg őket kezében szorongatott egy tör félesége.
- Ide a pénzt!! - mondta fenyegetően. - Ha nem akartok problémát akkor nem szórakoztok velem!! - Hinatay tekintete teljesen elborult a levegőt serényebben vette majd odafordult.
- Mit mondtál? - kérdezte - Te fenyegetsz engem? - A fiatal egy csapást intézet a vámpír felé aki elhajolván hárított és egy ütést irányított a támadó gyomra felé. Ami teljesen betalált. Az ütés akkora erejű volt hogy az illető legalább három méterre egy oszlopnak csapódott.
- Egy pillanat. - majd elindult már most félájult támadóhoz odaérvén megragadta pólóját és magához emelte. Majd másik kezével egyenesen az arcát ütötte.
- Mi ide jössz és fenyegetsz és belevágsz a szavamba. - addig ütötte amíg csak nyögéseket adott ki majd egyenesen a sínekre dobta a támadót. Aki maga tehetetlenül feküt ott. Nem kellet sok arra hogy egy másik hajléktalan oda menjen és kizsebelte. Hinatay az incidens után vissza sétált a vak fickóhoz.
- Én nem vagyok ember sem mutáns sem démon. Ha annyira akarod tudni én a pokol szolgálója vagyok a Vámpírok királya. A nevem  VI Hinatay Damion. A Damion család utolsó élő leszármazottja. Remélem mindenre megkaptad a választ. - mondta.
- És akkor most te te mi vagy? Mert azt már tudjuk hogy nem vagy ember.

Trevor végignézte a csetepatét, de nem foglalkozott vele. Talán ha lenne még közlekedő metró kihúzta volna onnan a férfit, de így nem érdekelte őt. Nem akar harcba keveredni az idegennel ha neadjisten' megsértődne a tett miatt és amúgy is, reggelre csak feltápászkodik onnan a szerencsétlen.
- Na jól van, azért most már szerintem elég lesz, megtanulta a leckét. - kiáltotta oda mikor az idegen kivert a férfiból minden életet.
Trevor szomjas lett. Elővett kabátja zsebéből egy vízzel teli palackot majd meghúzta. A palack külseje visszataszítóan koszos volt, ő azonban fel sem vette, hisz rosszabb dolgokat is evett/ivott már. Nem finnyáskodik. Hozzászokott már. Mikor az idegen visszatért hozzá, megrántotta a vállát jelezve hogy mit sem törődik az előző incidenssel, majd hallgatta mondandóját. Érdekeseket mesélt.
- Hmmm, a vámpírok királya? - kérdezett vissza élcelődve - Gondolom ezt a címet magadnak adtad igaz?
Vámpír. Ilyesmi létezhet? Hallott már gyermekmesékből róluk, de valahogy soha nem villant még át az agyán hogy esetleg igaz lehetne. Ez magyarázatot adna a vérrel teli palackra és az előbb rögtönzött 'kung-fu' bemutatóra. Mindenesetre érdekes.
- Hogy én mi vagyok? Én egy korcs vagyok, az emberiség kitaszítottja - nevetett fel - Mutáns, ha így jobban tetszik. Gondolom már észrevetted hogy nem mindennapi szaglásom van. Nos, ez is a képességeim közé tartozik. Más érdekes infó nincs rólam.
Ez így is volt. Kit érdekelne egy remete hajléktalan, aki ráadásul ennyire ápolatlan is?

Hinatayt nem lepte meg a hír. Végig mérte az illetőt de egyáltalán nem így képzelt el egy mutánst párszor volt már szerencséje találkozni a fajtája képviselőivel és azok kulturáltabbnak néztek ki.
- Áhh mutáns gondolhattam volna. - mondta kis vigyorral száján. Egy kissé elgondolkodott Hinatay mindig azt hallotta a hírekből hogy a mutásnsok össze tartóbb faj mint bármelyik másik.
- Hát mit ne mondjak úgy tudtam hogy ti összetartóbbak vagytok egymással. Mondjuk az biztos hogy jobban összefogtok mint mi vámpírok. - mosolyodott el. - Az én fajom a kihalás szélén áll. Leáldozóban vagyunk bezzeg régen legyőzhetetlenek voltunk de most már mindenki az ön érdekeit nézi jó igaz én is ilyen vagyok. Én csak azért váltam vámpírrá hogy örök fiatalságom legyen plusz örök élet dukált hozzá. - eltöprengett a mutánson.
- Ja még annyi hogy egy nevet mondanál?

A férfiben újra felötlött a kérdés a vámpír mondandója után: Merre lehetnek Frank-ék? Nagyon remélte hogy tényleg a városban található a banda, mert újra szerette volna látni régi barátját. Barátját? Tényleg így emlékszik rá vissza? Igen, mindenképpen a barátjaként tartja számon. Az egyetlen barátjaként. Valószínűleg mindörökké. De hol lehet? Hol vagy Frank? Trevor rövid töprengéséből úgy rázódott ki mint egy álomból.
- Hát, egyetlen egy mutáns csoportról tudok akik tényleg törődnek egymással és pont őket keresem. Nem tudom, hogy láttál-e esetleg furcsa alakokat errefelé mostanság?
Trevor legszívesebben visszaszívta volna amit előbb mondott, túlságosan is megnyílt az idegennek. Hisz hiába mutatkozott be, még mindig csak az volt számára. Mint mindenki más. A képe se tetszett annyira a férfinak, bár megvallva senkié sem.
- Miért vagy kíváncsi a nevemre? Talán levadászni jöttél? - nevetett, de azért valamennyire komolyan gondolta a kérdést.
- Hívj csak Remetének, hisz tényleg az vagyok. Ezzel nem foghatsz mellé.

A vámpír már alig ismert önmagára. Soha nem csinált ilyeneket ez a mutáns még is csak egy sima ember akinek vannak képességei. Meg érezte hogy nem nagyon szimpatizálnak egymással és a kérdésére sem kapott rendes választ. Remete még a rendes nevét sem árulja el. Talán szégyelli? Nem is nagyon tetszett ez Hinataynak.
- Nem még senkit nem akarok levadászni. - miért is tenné? Gondolta magában. - Nem szokásom ok nélkül öldökölni nem az én szokásom higgy amit akarsz a fajomról. - mondta kissé dünnyögvén.
- Eddig még csak egyszer tettem meg de akkor is csak azért mert fiatal voltam és kiéltem vágyaimat és pont kapóra jött egy világháború. - majd elgondolkodott az idegen kérdésén. elég sok furcsa alakot alakokat látott már amerre megfordult.
- Hát tudod sok furcsa alak van ebben a koszos városban. De olyan szokatlanul furcsákkal még nem találkoztam vissza térésem óta.

- Igen a vámpírok minden mesében a szőke királyfiak, akik megmentik a királylányt és elveszik - nevetett fel Trevor.
A világháború? Hány éves ez az ürge? Nem néz ki többnek harmincnál, az biztos. Bár ősz haja van, de az arca nem tűnt annyira megviseltnek az évek által. Valószínűleg a harmadikról világégésről beszél. Igen, minden bizonnyal. Trevor kezdett fáradni és már végre az utolsó metró is elment, emberek sem járkáltak már nagyon éppen alkalmas időpont volt az alvásra. A sarok ahol nemsokkal ezelőtt feküdt elég hívogatónak tűnt még mindig. Ásított egyet.
- Értelek. Azért köszi.
Többet nem mondott. Valahogy tudtára kell adnia az idegennek, hogy jobb lenne ha most már továbbállna.
- Ha nem haragszol én most, - tápászkodott fel - lefeküdnék. Ha van még valami mondanivalód mond mielőtt lefekszem.
Ahogy felkelt, fejének hátsó fele mutatkozott ahol csomóba kötve végződött szemkendője...

Mulatságosnak találta a fickó hozzászólását a vámpírokról. Már későre járt itt volt az ideje a továbbállásról de döbbenten tudatosult benne hogy az illető itt fog aludni. Tudta jól hogy milyenek a hajléktalanok de úgy hitte hogy mutánsként nagyobb gusztusa van mint egy embernek.
- Itt fogsz aludni? - kérdezve kissé döbbenten. Majd hátrébb lépet amikor az idegen mozgolódásán de a váratlan csapás akkor jött amikor megfordult. Köztudott tény hogy a vámpírok egy mániája a csomók kibogozása. Úgy követte szemeivel a csomót mint a macska az egeret. Nem bírta sokáig türtőztetni magát hirtelen mozdulattal rá kapott a csomóra és és mihamarabb kikötözte azt. Kívülről elég furcsán nézhetett ki de amikor kibogozta lenyugodott.
- Bocs. - mondta de magában érezte azt hogy teljesen leégette magát. Majd A kezében lévő rongydarabot vissza adta a hajléktalan mutánsnak.

- Igen itt, miért mit gondoltál hajléktalanként hol aludnék? Valami öt csillagos hotelban? - kérdezett vissza, majd ásítások közepette elindult a komfortos kis sarkocska felé. Ami ekkor történt arra azonban nem is számíthatott. A vámpír lekapta a mutáns fejéről a szemkendőt szinte egy pillanat alatt. Trevor gyorsan reagált. Lekapta hátáról az eddig kabát takarásában lévő íját, tegezéből egy vesszőt majd felhúzva a fegyvert így parancsolt az idegenre:
- Azt most azonnal visszaadod ha jót akarsz magadnak!
Arra ügyet sem vetett a vámpír mit mondott neki közben, csak a kinyújtott kézre nézett. A nyílvessző hegye pont az idegen fejére irányult. Trevor gyorsan odanyúlt pár ujjával a kendőért, de felrakni még természetesen nem tudta. Még csak most döbbent rá hogy behegesedett szemeit semmi sem takarja. Arcán szinte teljesen kivehető volt az a jelölővas amit az szemtájékára nyomtak. A hegek még a betűk vonalát is kirajzolták ami azon szerepelt: NTC.
- Ha nem akarsz rosszat magadnak most békén hagysz. Arra van a kijárat! - bökött a legközelebbi feljáró felé, még mindig a vámpír felé célozva fegyverét.

A vámpírt meglepte az ember váratlan cselekedete. Ez megőrült? Fegyvert fog egy vámpírra és fenyegeti. Gondolta magában Hinatay miközben felé szegeztek egy nyílvesztőt. A vámpír egyre idegesebb lett valójában magának köszönheti az egészet de az emberek mindent túl reagálnak és úgy látszik a mutánsok is. Nem hitte volna hogy ennyire sértődékeny ez a mutáns de ami igazán nem tetszett neki hogy fenyegetően és lekezelően viselkedik. Hinatay egy cseppet sem félt a mutánstól élete során sokkal veszélyesebb és erősebb ellenfelekkel hozta össze a sors.
- Jobban jársz ha leteszed a fegyvert. - mondta majd egyenesen az idegen szemébe bámult. És akkor nézte meg magának rendesen a mutáns arcát. A szemét nem lehetett látni egy csúnya sérülés miatt. És mint ha valami írás lett volna beleégetve de azt már nem tudta kivenni.
- Te azt hiszed hogy egy halandó fegyver nekem árthat? Mert ha igen akkor igazán tévedsz. - mondta egyre mérgesebben. Mondtam hogy bocs egyik rossza szokásom a csomók. És nem is értem hogy jössz ahhoz hogy rám emeld a fegyvered és még fenyegetsz is. Nem hiába ugyanolyan a te fajtád mint az a korcs emberi nép. Semmi különbség nincs közöttetek. - mondta majd hátra lépet egyet és várta a mutáns reakcióját. És amíg védekező állásba várt megjelentek szemfogai is jelezvén hogy nem fog meghátrálni semmitől.

Nem nagyon izgatta mit mondott neki a vámpír az eset után. Alapból el sem kellett volna kezdeni vele beszélgetni. Megint mit gondolt? Bármikor egy emberrel, vagy bármilyen lénnyel kezd, aki nem Frank és csoportja, mindig vita vagy valamilyen összetűzés lesz a vége. Hiába, a vér nem válik vízzé. Leeresztette íját, majd lerakta. Felkötötte szemkendőjét, majd fegyverét újra felvélve a sarok felé indult. Nem foglalkozott többet az idegennel. Nem akart. Nem ijedt meg, még ha ez kívülről úgy is látszott, egyszerűen csak rájött hogy nem éri meg leállni vele harcolni. Ez nem fogja előrébb vinni terveiben. Inkább otthagyta őt, hagy vergődjön magának, egyszer csak lecsillapodik. Mikor odaért, lekuporodott a kis sarokban, majd a fal felé fordult, ezzel is jelezve, hogy innentől kezdve ki szeretné zárni a külvilágot. Nem tudta számíthat-e egy esetleges támadásra, de mivel amúgy is hallásával 'látott' mindenképpen tudni fogja ha az idegen még csak egy kicsit is megközelíti. Remélhetőleg erre nem fog sor kerülni, hisz még csak nem is ismeri ellenfele képességeit, így a mutáns könnyen pórul járhat.

Okosan döntött a mutáns hogy inkább meghátrált a harctól. Ebből csak úgy is vesztesen jöhetett volna ki. A vámpír is lecsillapodott a szemfogai is eltűntek. Amikor kellő képen megnyugodott elővette palackját és belekortyolt. Majd elrakván elindult az aluljáró egyik kijárata felé. Semmit értelme nem lett volna a harcnak Hinatay úgy fogta fel hogy minek ontotta volna ki a mutáns életét nagyon kín hogy így él. Amikor elhaladt az idegen mellet még utoljára rá pillantott és megrázta fejét. Nem tudta mi lesz a remete sorsa de nem is érdekelte volna ha másnap holtan szerepelt volna valamelyik hírlapban. Kiérvén az aluljáróból elindult a Japán negyed felé ott még is otthonosabban érezte magát. És talán van ott egy pár ismerőse akit még a harmadik világháború előtt ismeret meg. Az egyikről az hírlett hogy nyitott egy jó kis éttermet. Oda igyekezvén vágott bele az éjszakába.