Metróállomás

Ha másik kerületbe szeretnél jutni akkor a legegyszerűbb megoldás, ha metróra szállsz.

Az eredeti topic.

Enyhe tompa fájdalommal ébredek fel. Zavartan nézek körbe, majd abban a pillanatban megrohannak az emlékek, hogy mi is történt. Összeráncolt szemöldökkel állok talpra, és meredek rá kezeimre. Mit tettem? Megöltem egy embert! Megöltem egy ártatlant! De... miért?! Mintha nem is én tettem volna. Teljesen megundorodok magamtól azért amit elkövettem. Fel és alá kezdek járni, miközben próbálom feldolgozni a történteket. Talán percek is eltelnek, mire eljutok arra a pontra, hogy felmérjem hol is vagyok. Semmi használhatót nem találok, és természetesen az ajtó is zárva van. Lelkemben őrjöng a düh, és minden szét törnék, és felborítanék azért amit elkövettem. Bár arcomon csak minimálisan felfedezhető az undor amit személyem iránt érzek és a düh. Próbálok csillapodni, és helyet foglalni, majd várni... Várni valamire, vagy valakire, mind addig amíg én megpróbálom megérteni az eseményeket. Értelmetlen lenne kiabálnom, vagy segítséget kérnem, hiszen nem lenne eredménye, ebben egészen biztos vagyok. Ha eljön az idő úgy is megtudom hogy ki, és miért hozott ide. Addig is szembe kell néznem saját magammal.

//Előzmény: Atlantic Avenue//

~"Biztos helyre!" Előre félek milyen is lesz az.~
Miután leugrott a csatornába, a társaság egy tagja mutatta a további utat. Bár félhomály volt, a tundrán eltöltött hosszú idők miatt már hozzászokott a sötétben való tájékozódáshoz, hála a hosszú sötét teleknek. Habár a csatorna maga eltért a havas területektől, azért néha a kezével biztosította magát, hogy nem épp a falnak, hanem a mellett halad. Néhány percnyi gyaloglás és pár sarok után egy üres falnál álltak meg. Neki is ment volna, ha nem látja, hogy egy vörös alakzat megállt előtte. Az az alak tapogatott valamit a falon, mintha keresne valamit, ám pár pillanat után egy új járat nyílt a falba. Mutatták, hogy arra folytassa útját, melynek következtében egy hosszú folyosóra értek. Végigmenve egy ajtóhoz értek, amin túl egy nagyobb csarnokba léptek be. Miután beértek, a kísérői amilyen rejtélyesen jöttek, úgy el is tűntek. Épp körülnézett, hova is kerültek, mikor megakadt a szeme egy vörös alakon. Legelőször azt hitte, az egyik ninja maradt hátra, hogy tovább informálja merre kell menni, ám jobban megtekintve látta, hogy az öltözet nem épp egy harci viselet, ráadásul női testalkatot rejtett. Az arcát nem látta, így nem is tudta megállapítani se a korát, se a szeméből rájönni, milyen szándékkal üdvözli.
- Először is talán egy bemutatkozást megejthetnénk. - Majd várt, míg bemutatkozott az ismeretlen nő, ha így tett úgy folytatta. - Az én nevem pedig Krisztián Karijzav, a Fornesh nevet használom munka során... bár gondolom ezt amúgy is tudta már. - Feltételezte, hisz abszurd lett volna, ha egy ismeretlent rángatnak a főbázisra, akinek még a nevét se tudták meg. Ebből a szempontból a bemutatkozás Fornesh részéről fölösleges volt, de az illem ezt diktálja, és szerette volna, ha a vendéglátója nevét tudja.
- Kérdésem van bőven, de próbálok a lényegesebbekre szorítkozni. - Folytatta pár pillanatnyi habozás után, mire visszaemlékezett a nő rövid mondandójára. - Azt mondta ez a Kéz főbázisa. Tehát egy szervezetről beszélünk. Mit takar ez a szervezet? Mi a célja, pontosabban mit szeretnének tőlem? Nem mintha nem örültem volna a vörös alakok feltűnésének - egyébként nincs semmi bajom, köszönöm kérdését - de azért elég érdekes egy manőver volt. Honnan tudták meg, hogy engem épp egy SHIELD kocsi rakterébe tuszkoltak be ilyen rövid idő alatt? De ha már itt tartunk, mi az a SHIELD? - Parancsolt álljt a kérdéssorozatnak, ami hirtelen előtört belőle, nem túlzásba vinni a túlzott érdeklődést, hisz még a szándékait se ismeri a most hallott szervezetnek.

~ Fornesh ~
A nő továbbra sem mozdult onnan, ahol állt csak a férfit fürkészte. Kívül és belül, mármint a mozgását és az elméjét is. johanne nem bízott semmit sem a véletlenre, és nem óhajtott lebukni, bár kiszedhette volna a férfi fejéből, hogy látta őt, de akkor sem. New York First Ladyjeként nem engedhette meg magának.
- A nevem nem lényeges, de ha ragaszkodik hozzá, Ladynek szólíthat – mondta a nő. – Igen, tudtam a nevét, tudunk magáról mindent, ez az oka annak, hogy itt van.
A kérdések után bólintott, noha tudta, hogy ezzel valószínűleg nem lesz vége az egésznek és további kérdések is érkeznek majd.
- Akkor kap egy gyors kis történelemleckét, hogy megérthesse miként jutottunk ide és kik vagyunk – felelte a nő és belekezdett a monológjába. – A Kéz története a feudális Japánban kezdődött, amikor a szabadságot keresők és az elnyomó rendszert ellenzők elmenekültek az Iga és Koga hegyvidéki régiókba. Itt alakult ki a Ninjitsu, a lopakodó harcművészet, amit valószínűleg a Sun Tzu The Art of War ihletett. Az évszázadok alatt, kifinomult a művészetük a félreeső táborokban. A diákok születéstől fogva gyakorolták a „művészetet” és edzették őket miközben a gyermekek játékait játszották, amiket szándékosan úgy terveztek, hogy szakértelmet szerezhessenek ezáltal a fegyvertelen harcban, kardozásban, vértben, álcázásban, szökésben és kitérésben. Ninjitsu-t úgy fejlesztették, hogy a lelki fejlődést biztosítson úgy, hogy a fizikai és szellemi képességeket az emberi érték maximumára növelje. Ezek a ninják szakértői a kémkedésnek és orvgyilkosságnak. Nyugodtan felajánlották speciális szolgálataikat más szamuráj haduraknak és egyéb személyeknek, akik ezt meg tudták fizetni. Kagenobu Yoshioka 1558-ban tett lépéseinek köszönhetően a Kéz immáron nem csak Japánban ténykedett, hanem a teljes világra kiterjedt és attól kezdve mindenhol megtalálhatóak voltak. A Kéz egyes tagjai járatosak az okkult mágiában, ha megölnek egy személyt, azt képesek visszahozni az életbe úgy, hogy attól kezdve a Kéz szolgálatában álljon.
Néhány pillanatnyi hatásszünetet tartott, hogy a vele szemben levő férfi feldolgozhassa, amiket hallott.
- Megvannak a módszereink, hogy tudjuk, amit akarunk. Figyeltük magát hetek óta már, amióta először került a Dust to Dust-tal kapcsolatba. Ott döntött úgy a helyi vezetőnk, hogy önre is szükségünk van. Hogy mit akarunk? Dolgozzon nekünk, védelmet kap, biztos anyagi hátteret, felszerelést és jobb munkakörülményeket, mint amiben eddig volt része.
Az utolsó kérdésnél igencsak érdekesen nézett a férfira, ez az értetlenkedő szemekből látszott.
- Elég ideje van itt, hogy ezt tudja – mondta. – Tudnia kéne, főleg, hogy ahonnan jött és ahol járt korábban, ott is van SHIELD kirendeltség. Ők a Stratégiai Veszélyelhárítás, Logisztikai és Hírszerzési Igazgatóság, a Föld legnagyobb katonai és terrorelhárító egysége, a világ 81%-n van érdekeltségük.

//A Vasember filmben „Stratégiai Honvédő Iroda Elhárító és Logisztikai Divíziója” néven találkozhattál velük//

- Érdekes kis történet, meg kell hagyni. - Véleményezte a monológot, miután mindent elmondott, amit szeretett volna egyenlőre. - A művészet elég ismerős, hisz azt tanultam, legalábbis annak egyik ágát. Felteszem a tagok között megkövetelik a teljes tiszteletet, és a hűséget. Bár feltételezném a szervezeten belüli rivalizálást, de ezek szerint nagyon erős kézzel irányítják. Az okkult rész riasztóan érdekes, de nem nagyon részletezte, az újra feltámasztott személy mennyire uralja önmagát. - Kicsit elhallgatott, mert ezen utolsó mondatára választ várt már, ha a többire nem is adna.
- Pár hete vagyok csak a városban, ha ilyen jól informáltak tudniuk kellene, hogy nem volt semmilyen kapcsolatom a SHIELD-el, így hallani se hallottam róluk. Maximum valamelyik hír folytán jutott a fülembe, de nem keltette fel érdeklődésemet... idáig. - Válaszolt a kicsit értetlenkedően adott válaszra. Bár nem látta az arcát, a kisebb szünetből rájött, hogy nem szokványos kérdést tett fel a rossz értelemben.
- A munkakörülmények megfelelőek, ám mielőtt elfogadnám, kirészletezné kérem, mégis milyen feladataim, vagy inkább kötelezettségeim lesznek, ha beleegyeznék, hogy a tagja legyek ily hatalmas szervezetüknek? - Megvárta a remélhetőleg részletgazdag választ, majd folytatta utolsó kitételeként.
- Szeretném, ha a Dust to Dust arénában továbbra is szerepelhetnék. No nem azért, mert figyelemhiányom van, szimplán mert a legjobb módja a gyakorlásnak az élethalálig vívott harc, és nem szeretném, ha új tagként a régebbiek számát kelljen csökkentenem. - Várt pár pillanatig, majd hozzátette. - Jah, és szeretném emlékeibe vésni volt főnökömnek, hogy mekkora hibát követett el, mikor engem akart kutyájává tenni.

Kissé felhúzta a szemöldökét, mikor közölték vele, hogy az előző megmentőbrigád is "élőholtakból" állt.
~Ezek után ezen meg se kéne lepődnöm.~
- Merhetem feltételezni, hogy a tisztelet, vagy annak bizonyos formája az olyan tagok felé is irányul, mint aminek engem is fel szeretnének venni? - Ötlött fel benne a kérdés, mikor a hűség és tisztelet szavakat hallotta vissza. Kissé tartott annak a gondolatától is, hogy egy mozgó bábbal legyen egyenértékű.
~Tehát semmi olyan, ami ne lenne lehetetlen.~ Hallgatta a munkaköri beszámolót. ~Azért az az időnkénti beépülés remélem nem túl gyakori. Na de ki vagyok én, hogy panaszkodhassak. Ölni, mintha az emberi életek értéke egyenlő lenne a nullával. No nem mintha én bármikor szem előtt tartottam volna, mikor erre került a sor.~
- Hát persze, minő feltételezés is volt részemről, hogy általam mocskoljam be a társaság becses nevét ily alantas tettel - Tette hozzá az utolsó válaszra, enyhe iróniaként hallatva. - Mielőtt véglegesítenénk, hogy a tagja lettem e nemes társaságnak, pusztán kíváncsiságból érdekelne, magát most hányan védik ellenem ebben a teremben, akiket én nem látok? Fel se merült bennem, hogy támadjak, csupán érdekelne, és míg nem vagyok tag, feltételeztem nem tiszteletlenség, ha megkérdezem. Remélem nem tételeztem fel rosszul.
A válasz után pedig enyhe mosollyal tette meg utolsó kijelentését.
- Akkor részemről az öröm, hogy főnökömnek nevezhetem. - Tette szét a karját enyhe meghajlás kíséretében. - Esetleg van még valami elintéznivalónk, vagy megmutatja valaki a kiutat? - Fordult egyik oldalra majd indult el a fal felé, azon végigsimítva kézélét. - Gondolom van módjuk arra is, hogy értesítsenek a munkámról, vagy máris lenne egy feladat számomra? - Fordította újra a fejét a nő felé egyik szemöldökét felhúzva.

- Az emberi élet kioltásának feldolgozása számomra még mindig kissé nehézkesen megy, kivéve, ha az illető ember tetteivel már rászolgált. Az arénában lévők mindegyike rászolgált már, ahogy sajnos már én is. Idővel majd sikerül elnyomnom a lelkiismeretem hangját, addig is nézze el nekem, ha pár pillanatig habozok az ilyen kérdésekben. - Válaszolta, mikor saját kijelentéseinek és gondolatainak csapdájába esett és ezt visszahallotta a beszélgetőpartnerétől.
~Már-már riasztóan jól tapint rá arra a részletre, ami épp szöget üt a fejemben.~ Nézett a nőre mikor rájött, hogy a hallottakat nem is közölte vele. Érdekesnek tartotta, hogy ekkor hátat is fordított a nő.
- Örülök, hogy már most ilyen fontosnak tartják becses életem. Akkor remélem össze tudok egyeztetni a gyakorlópartnereimmel, pláne, hogy az általam is ismert technikákban - ha jól vettem ki a szavaiból - sokkal mélyebben ismertek.
A kijelentését követő kuncogást nem igazán értette.
- Lehet nem öntől kapom közvetlenül a parancsokat, de felettem áll, nemde? Úgy pedig felettesemnek kell tekintsem, az meg már részletkérdés, hogy főnöknek titulálom e. - Próbálta kimenteni magát, ne legyen túlságosan nevetség tárgya, bár lehet ezt az érzetet kicsit túlzásba vitte.
~"...vettem ki a fejükből..." bizonyára képletesen érti.~
- Örülök, hogy ilyen jól informáltak. Még szoknom kell, hogy ennyire figyelnek a biztonságomra. Örömmel elfogadom az ajánlatát, ha valaki készségesen elvezetne oda. Nem mintha félnék a sötétben, de tartok tőle nem oda érnék ki ahol szeretnék.

Árny hirtelen fura hangokat hall, de az ajtó nem nyílik. Pár másodperccel később felismeri a hangokat: halálsikolyok. Lassacskán minden elnémul és az ajtót betör egy szertartás tartó csuklyás Kéz mester. Testén tucatnyi vágás. Mikor kileheli a lelkét mellette becsúszik a szobába egy szamurájkard. Az ajtón kívül több tucat nindzsa van lemészárolva és köztük egy férfi áll.

- Oké pubi. Visszajössz velem a lábadon vagy egy vödörben - utal ezzel az odarúgott kardra. - Döntsd el gyorsan.

/Ha Thorhalla akarja Fornesh is beszállhat és meghallhatják/érzékelhetik a mészárlást, de ez csakis rajta múlik./

Épp indult volna az új ideiglenes lakhelyére, mikor furcsa hangokat vertek tova az alagútrendszerek vastag falai. Erre mindenki felkapta a fejét, és mielőtt Fornesh feltette volna a kérdését, már kapta is a parancsot. Ám ez most nem egy szokásos utasítás volt, amit kiképzése során nap mint nap többször is hallott, hanem teljesen más. Nem hallotta a parancsot, hanem mintha belülről, saját maga mondta volna magának másnak a hangján. Nem is gondolkodott ezután, csupán sietve elindult. Bár még sose járta ezeket a folyosókat, valami oknál fogva pontosan tudta, merre kell mennie, hogy az ismeretlen hang forrásához jusson. Rövid időn belül a hangok elcsöndesedtek, már nem lehetett vészjósló kiáltozást hallani. Ettől független pár kanyar után a zaj eredetéhez ért. Látta, ahogy a terem egy részén szétvagdosott tetemek terülnek el, azon túl pedig egy nyitott ajtó, ahonnan hangok szűrődnek ki. Késlekedés nélkül nekiiramodott. Látta, hogy a szobában két alak van, az egyik kezében fegyver, de tudta, annak az illetőnek kell a segítségére lennie. A másik alak fegyvere pedig egy ritkább keleti stílusú boxerre hasonlított, melynek nem kisebb szögek állnak ki, hogy ütéskor hatásosabban sebezzen, hanem pengék. Nem tulajdonított neki túlzott figyelmet, egyszerűen csak felmérte az ellenfele fegyverzetét ahogy első pillantásból tudta. Jobb kezével a hátán levő, bal kezével pedig a derekához erősített kardhoz nyúlt és előrántotta mindkettőt. Kérdés, vagy a tettek átgondolása nélkül az ellenfél felé vetette magát, karjait egymástól eltávolítva a penge hegyével akarta a célpontjának felső testét megdöfni és továbbvágni.

//Nagyon szúrná a szemedet Halla, ha egy karakterem Bosszú Angyal lenne, igaz? //


Nem tudom meddig ölel a csend, de végül halálsikolyokat hallok, és az ajtó is kinyílik, ami elzárt eddig. A túloldalon lemészárolt emberek, és az egyetlen személy aki talpon van, Logan. Egy kardot dob elém, és választást kínál. Nem tudom minek köszönhetem a lehetőséget, de tisztában vagyok azzal, hogy a vég kifejlett mindenképpen az lesz, hogy a véremet akarja majd. Megöltem egy ügynököt, és így vagy úgy de bosszút fognak rajtam állni. Hát állok elébe, és legyen ez inkább előbb mint utóbb. Lassan a kardhoz lépek, majd felveszem a földről, és megforgatom kezemben. Mély terpesz, egyik lábam elől, másik hátul, és kicsit rogyasztok, majd egyenesen Logan szemébe tekintek. Enyémben nincs félelem, sem kétely. Egyértelmű, hogy nem fogok vele menni. Itt a helyem, bárhol is vagyok, és nem máshol. A kard pengéjét ellenfelem irányába navigálom, majd megteszem az első lépést, szó nélkül. Logan fejére szándékozom támadni, és levágni azt a helyéről. Nagyon jól tudom miféle mutáns is ő, és nem kétlem, hogy nehéz harc előtt állok. Amint támadok, és az esetlegesen sikertelen, rögtön hátrálok és védekezésbe kapcsolok át, ügyelve minden eshetőségre, és ha kell nem csak kardommal, de lábammal is hárítok.

/Az enyémet tuti azok után, hogy hidegvérrel végeztél egy shield ügynökkel./

Logan szuszogva nézi a nindzsát miközben leguggol támadásra készen. Jól hallja a másik támadóját és tudja, hogy az is az életét fenyegeti. Ösztönösen hagyja, hogy Fornesh megtámadja és a felsőtestét megvágja, de közben megragadja a férfit és pajzsként Árny kardja elé próbálja tartani, ha sikerült a férfit a másikra löki és föléjük ugorva döf egyet a bal kezével miközben a jobbal az érkező támadást próbálja a karmaival hárítani.Végig Rozsomákként morog és vicsorog.
- Aaargghhh!
Üvölti, mint valami állat.

A támadása sikeres volt. Már kezdett örülni, és enyhén elbízni magát, mert arra következtetett, az ellenfele nem oly erős, mint amilyennek előre hitte, ám hirtelen meglepetés történt. Megragadta, és azon alak felé vágta, aki támadni készült, illetve akit védenie kellett volna. Hálát adhatott neki, hogy gyorsan reagált, és végül nem sújtott le rá, hanem hátralépett. Ám az ellenfelük így is elérte amit akart, hisz ő hátrébb tántorodott, míg Fornesh a földre esett. Már csak azt látta, hogy átugrik fölötte, és újra az eredeti célpontját támadja. Hallotta ahogy a pengék összecsattannak. Nem hagyhatta, hogy a személy, akit meg kell védenie egyedül harcoljon, bár nem kételkedett a harci tudásában, és magából kiindulva feltételezte, hogy egyedül könnyebben tudna harcolni, nem egy másik alakkal együtt, hisz az zavarja valamennyire a koncentrációban, de nem kockáztathatott. Igyekezett minél hamarabb föltápászkodni, de most, az előző esetből okulva, nem ugrott felé, hanem sietve, hatótávon belülre került, és súlypontját most hátrébb tartva suhintott mindkét kardjával újra a felső testét célozva, ezzel is akadályozva, hogy az eredeti céljára koncentrálhasson. Csodálkozott, hogy a bevitt sikeres találat után ilyen fürgén tud még mindig mozogni, de nem volt ismeretlen számára az, mikor a harc hevében a sérüléseket figyelmen kívül tudja hagyni az illető, csupán még nem nagyon látott ilyet.

//KÉZ ügynök? Nem akartam KÉZ ügynök lenni. BA akartam lenni. Azért hozott ki Logan és Kap a dutyiból. Azért jött el hozzám Ben.//


Ellenfelem gyors, és erős, még akkor is ha láthatóan azt az érzést keltheti másokban, hogy egy harc során hátrányból indulna. A megviselt ruha, és sérülések megtéveszthetnek bárkit. Még akkor is ha tudom, hogy Logan képességei következményében teljesen más erőkategóriát visel. Miután egy újabb fél csatlakozik a harcba, meghátrálok majd egyből ellenfelem karmai feszülnek a kardnak. Érzem, hogy ebből az állásból mihamarabb szabadulnom kell, mert nem bírja soká a kardom. Remélhetőleg még időben cselekszem, mikor a védekezésemből támadásra váltok. Ahogy egymásnak feszülnek a fegyverek, hirtelen oldalra lépek, majd egy mély 360 fokos forgással próbálom meg elsöpörni Logan lábait, hogy a földre küldjem. A lépésem során mélyen hajolok, hogy a karmok ne találhassanak el. Minél gyorsabban próbálom kivitelezni mozdulataimat, és ha a földre kerül az ellenem, talán tiszta célpontot szolgáltatok a harmadik félnek arra, hogy leszúrhassa. Közben én a szobában található rögzített fém asztal mögé sietek ugrani, remélhetőleg még időben.

Hihetetlen volt, a saját szemének is alig hitt, mikor azt vette észre, hogy az okozott sérülések szemmel láthatóan gyógyulnak be. Első pillantásra azt hitte, hogy a harc hevében olyat lát, ami nem is létezik, ám nem így van. Szomorúan konstatálta, hogy az újabb támadás is sikertelen volt, és csupán a haja végét tudta érinteni. Hihetetlennek tartotta ezt a gyorsaságot, még akkor is, ha a sérülések nem akadályozzák. Úgy látszik még van hova fejlődnie, ha ilyen és ehhez hasonló ellenfelekkel fog szembe kerülni. No de előbb túl kellene élni, így ezen gyors kihagyásból visszatérés után látta, hogy a támadásának elkerülésével a védelmezett támadását is hárítani tudta. A csapatmunka siralmasnak volt mondható, de mit vár az ember egy olyantól, aki egészen eddig minden alkalommal csak egyedül harcolt? Viszont a hárítás nem volt oly enyhe, mint azt szerette volna az ember. Társa a földön landolt, az egyik lába pedig távolabb. A támadó már nem kell sok idő, hogy elkapja a célpontját. Ilyen sérülés mellett a visszavonulás is megpecsételődött.
Nincs mit tenni, el kell terelni a figyelmét. Mivel maga előtt volt a támadó, attól pedig valamennyire balra a sérült, balra tett pár lépést, hogy közelebb kerüljön társához, eközben pedig jobb kardjával vágott alulról fölfelé, hogy távol tartsa magától. Ha esetleg kivédte volna, bal kezében levő kardot megfordította, így a penge most az alkarját védi, és azzal védi testét az esetleges támadás ellen.
Ha sikeresen távol tudta tartani magától, újabb támadást intéz felé, és mivel már nincs hatótávon belül, pár ugrással a közelben elhelyezkedő kisebb berendezési tárgyhoz ugrott, azt felé dobta, majd amíg azt kivédte, vagy kikerülte, oldalra ugrott, és az egyik oldalát támadta, remélve, hogy ez az elterelés valamennyit segített, bár tudta jól, hogy nincs sok esély rá, hisz annyira gyenge próbálkozás volt.

Tetteim következményeinek súlyos vonzatával kell szembe néznek. Fájdalomtól átjárt testem ordításba torkollik, mikor átélem a kínt ahogy lábam egy részét elvesztem. Talán nem csak az érzés de a tudat is bele játszik ordításomba. Logan karmai erősebbek és élesebbek, mint hittem volna, bár tudtam, hogy veszélyesek de erre talán még én sem számítottam. A nem várt sérülésemet próbálva leküzdeni minden erőmre szükségem van. Lelki és testi egyaránt, és nem adhatom fel. Kezemben lévő karomtól nem megválva támadok ellenfelem irányába. A távolság ami köztünk van leküzdésre szorul, és épp ezért döntök úgy, hogy a kardot egyfajta "lőfegyverként" veszem igénybe. Igaz, elmém nem kellően tiszta és a koncentrációm is gátakba ütközik, de meg kell próbálkoznom egy újabb támadásra. Talán Logan kevésbé számít rá, hogy felőlem is érkezhet ellenséges lépés ilyen hamar, de nem akarok csak ebbe az elgondolásba kapaszkodni. A kardot markolatánál fogva dárdává avanzsálom, és a férfi sebezhetőnek ítélt pontjára próbálok vele célozni, mikor elhajítom, majd abban a pillanatban, hogy ezt megteszem testemet elvonszolni próbálom a harcoló felek közeléből. A kard célpontját főként az érzékenyebb területek vonzzák, azt figyelembe véve, hogy éppen hol látom meg azt a lehetőséget hogy a találat sikeres legyen. Torok, nyak, szív, lágyék, belső comb vagy a vádli képezi a célkeresztet.