Albert Shear vs Randall Scott

Albert hónapok óta figyelt egy jól szervezett bandát, akik meglepő technikai felszereltséggel jutottak be a cége által tervezett biztonsági rendszerek által őrzött épületekbe. Rövid kis nyomozása eddig a helyig vezette. Itt szokták átpakolni a lopott értékeket. Némi tanakodás után úgy döntött, hogy kivételt tesz és Kapitányi mivoltában jelenik meg. Így elkerülheti az önbíráskodás vádját...hiszen Britannia kapitány, hivatalosan, nem is létezik.
A másfél embernyi magas kerítés nem okoz neki sok gondot, gyakorlatilag erőlködés nélkül ugrik át rajta s érkezik biztonságosan a talajra. Gyors szökkenésekkel halad az egyik nagyobb épület irányába, amikor a távolban egy alakot fedez fel. Bevetődik a legközelebbi fal mögé, de elvéti a bukfencet és az egyik oldalára borult fém konténernek csapódik. ~ Nem kéne felhívnom magamra a figyelmet... ~ szidja magát egy sort, miközben talpra pattan és fedezéket keres. Egyelőre mást nem talál csak az állványzatot a fal oldalában. Gyors ugrás sorozattal a második szintjén terem. Megbújik s vár, hogy meghallotta-e a távolabbi alak.

~ Mi a fene...páncéljuk is van...így könnyű...~ fut át az agyán a gondolat, miközben végigméri a mellette lebegő páncélt. Úgy véli, ha már ilyen technikához hozzáférnek, nincs ok a csodálkozásra. Egy számzáras biztonsági rendszer nem lehet nekik akadály. Ugyanakkor, ha profik lennének, akkor nem privát házakba törnének be. Ezen a kettősségen elmélkedik azon röpke másodpercekben, amikor feláll, hogy nagyjából szembe kerüljön a robotemberrel. Néhány másodpercig még forgatja a fejében a kérdést, hogy vajon hány házat kellett kirámolniuk ahhoz, hogy fedezni tudják ezt a fajta technológiát, de végül úgy dönt, hogy megtöri a csendet, amit gyakorlatilag az teremtett, hogy nem válaszolt még a kérdésre.
- Érted jöttem tolvaj...- jelenti ki neme egyszerűséggel s már el is rugaszkodik a páncélos felé. Egyelőre nincsen komoly terve, csak szeretné eltalálni s lepattanni, elrugaszkodni róla úgy, hogy az állványzatra érjen vissza. Nem támadólag, pusztán tesztként, hogy ki tudja-e billenteni a ruha pilótáját. Mert reméli, hogy egy páncélba bújt ember és nem egy robot az ellenfele.

Albertnek nagy szerencséje volt s az ütközés után sikerült visszafelé is elrugaszkodnia. Az érkezése azonban nem volt zökkenőmentes. A régi és elhanyagolt acélszerkezet kissé meginogott s mire sikerült kiegyensúlyoznia magát, ellenfele is stabilizálta a páncélját. Újra szemeznek néhány másodpercet, meg hadovál valamit a pléhpofa. ~ Ez olyan ostoba volna, hogy a birtokviszonyokra tereli a szót?! Mit hisz, a fémhulla... ~ de nem tudja befejezni a gondolatot, mert páncélos tüzet nyit rá. Albert felfelé rugaszkodik el. Szerencséjére a padlózat lapjait könnyűszerrel át tudja törni, így némi fa szilánkok kíséretében egy szinttel feljebb terem. De nincs sok ideje örülni saját ügyességének, lévén ellenfele fegyvercsöve valószínűleg követ a mozgását. Ezért gyorsan a legközelebbi függőleges acélrúdhoz pattan és eltolja az egész állványzatot a faltól. Ha szerencséje van, akkor a páncélos még olyan távolságban van, hogy veszélyezteti az eldőlő acél szerkezet...

...lefelé haladva azonban újabb gondja akad. Nem gondolt bele a saját zuhanásába úgy igazán. Ezért azt tervezi, hogy az állványzat földbe csapódása előtt, a magasba ugrik, így ellentétes erőt kifejtve a gravitációs gyorsulással szembe. Ebből az ugrásból pedig, jóval kisebb sebességgel és így jóval fájdalommentesebb érkezéssel szándékszik talajt fogni.

//Nem csak rúd, egy egész állványzat......de lényegtelen. //

Albert számításai nagyjából be is jönnek. Egészen addig, amíg a páncélos el nem kapta a levegőben. ~ Franc...ez rossz ötlet volt... ~ ugyanakkor néhány szempillantásnyi idő múlva, már nem tudta eldönteni, hogy melyikük hibázott nagyobbat. Ha és amennyiben, nem csapódnak neki semmibe az elkapást követő egy-két másodpercben semminek, akkor Albert reagál.
Egyelőre a lökés okozta fájdalmát az adrenalinja a háttérbe szorítja. Talán még nem törtek el a bordái. Így nem is kellett aggódnia a hosszútávú következmények miatt. Egyelőre. Ezért megpróbálja gyorsan átkulcsolni a páncélos nyakát. Ha úgy érzi, hogy fölöslegesen szorongatja, mert miért is tudná elszorítani egy pléhdoboz vérkeringését, akkor sem engedi el. Megpróbálja felfelé feszíteni a férfi nyakát s addig nem engedi el, amíg komoly fizikai behatás nem éri. Legalábbis ez a terv egyelőre, amíg nem tud szabadulni a bádogember szorításából.

Mindketten lebucskáztunkk, és végighemperegtünk a talajon. Az ellenfelem a hátam mögé került, és mázlijára - a szerencsétlenségemre - sikerült átkarolnia a nyakam, bár a hatását nem érteztem, attól mlg rossz érzés volt, főleg, hogy egyre jobban kezdte hátrafelé feszíteni a fejem. A fegyvereket visszahelyeztem a helyükre, majd azon gondolkodtam, hogy miként tudnám lerázni magamról, és ekkor elhatároztam magam.
- Rendszer kikapcs! - ahogy I.M.I. elsötétült, a sisak elkezdett leválni a fejemről, és amint elég laza volt, ellenfelem szorításától a nyakrészről simán le tudta feszíteni, mivel épp hátrafelé feszíti a fejem. A sisak lepattant rólam, így a páncél maximum védelemre szolgál, de a rendszer nélkül használhatatlan. Reménykedtem, hogy meglepődik, hogy a "fejem" a kezében maradt, és ezt a pillanatot használtam ki, hogy, felé rohanva egy bal horoggal csapjam arcon.

~ Már csak pár centi és eltörik a nyaka... ~ fut át a gondolat és az érzés Albert agyán, miközben egyre feljebb és feljebb feszíti ellenfele fejét. Amire azonban nem számít, hogy a kezében marad a sisak. Sokat nem elmélkedik rajta, mert már ejti is ki a kezéből. Ugyanakkor későn kapcsol és bár nincs olyan távolságra, alig negyven centire, hogy rohanni kelljen felé, a bal horog bizony eltalálja az állát. A hidraulikus rendszerek és az acél szerkezet mozgásának zaja mellett is hallani a semmi mással össze nem téveszthető reccsenést. Ez legalább egy állkapocs törés.
Albert a levegőbe emelkedik és szép, szabályos ívet leírva érkezik a talajra, ahol még pattan is egyet kettőt. A harmadik emelkedése azonban már a hátizmainak köszönhető. A negyedikre pedig már emelkedik is vissza álló helyzetbe, hogy ugyanazzal a lendülettel egy jobb egyenessel válaszolhasson az előbb bekapott ütésre. Egyelőre hajtja az adrenalin, de alsó állkapcsának lógásából látható, hogy el is mozdult a csontja.

A húzásom sikerült, és jó is volt, annak ellenére, hogy saját magamat sikerült tökéletesen lelgyengíteni ezzel a taktikával. A bal horog eltalálja ellenfelem, aki párszor végig bucskázik a betonon, de sikerül visszaszereznie az egyensúlyát. Ebben az állapotban most a közelharc lesz a döntő, és az alatt az egy pillanat alatt, amíg a következő támadásomon gondolkodom, már jön is az égi áldás egy jobb egyenes kíséretében. Halk pukkanás, vagy reccsenés, de ez nem volt pontosan reccsenés, és a fejem hátra bicsaklik, majd követi az egész testem, és két, három méterrel hátrébb vágódom. A betonon végighúzott fém hangja semmivel sem téveszthető össze.
- Drága volt a festés. - ez az első mondatom, amint visszanyerem az egyensúlyok és megállok a csúszásban. Felülök.
- Miért vagy itt? - lehet, hogy ezt már kérdeztem, de öngyilkosság lenne a sisak nélkül, neki menni. Mióta nem műkdöik a rendszer, világossá vált, hogy alap helyzetben ő az erősebb.

A férfi felkapja a sisakom, majd matatni kezd vele. Lassan felállok és végre a saját lábam van alattam úgy, hogy nem mászik ki alóla a talaj. Valamit matat a sisakkal, de igazán már csak akkor jövök rá, mikor késő: tönkre tette.
- Te fogod legyrátani a következő szériát. - közlöm vele, és ezzel próbálom kicsit lazábbra venni ezt az egészet. Kezd az az érzésem lenni, hogy ez egy óriási félre értés lesz, és ennek meg sem kellett volna történnie. A kijáratra mutat, odanézek, majd vissza rá. Közelebb sétálok hozzá, elveszem tőle a sisakom, és azt vasökölként használva még utoljára álcsúcson vágom, majd lassan, magabiztosan kisétálok a romos gyártelepről, amit még romosabbá tettünk.
~ Ezt a sisakért kaptad. Remélem tudod. - ezt már nem hallja - hacsak nem gondolat olvasó, de kötve hiszem.