Albert Einstein Gimnázium

Albert Einstein Gimnázium, egy régi több évtizede működő, híres állami intézmény. A diáksereg elég vegyes, hiszen ide járatja minden olyan szülő a gyermekét, aki nem tudja megfizetni a drága elit magán iskolákat. Az épület külseje vakítóan fehér, az hatalmas udvar pedig ápolt, nagy kosárpályákkal, és egy kis zöld résszel, ahol leterülhetnek az idős nagy lombú fák árnyékában a diákok. Viszont az épület beljese már annál inkább elhanyagolt. A folyosók kövei hiányoznak, a falakról itt-ott letépett tapéták lógnak le. A szekrények, amelyet kupák, érmék tárolására használnak, be van rácsozva, és el van zárva a vandál diákok elől. A szekrények két oldalt, legtöbbje már régen fel van feszítve.
A tantermek sem festenek másképp, a padok kényelmetlenek, kopottak. A táblák régiek, a számítógépekről nem is beszélve. Az igazság az, hogy az iskolára szánt pénz nagy része az igazgató zsebébe vándorol, és nem is törődnek nagyon azzal, hogy megállítsák a vén fószert. A tanárok mindent megtesznek, hogy még ezek között a körülmények között is megfelelően megtartsák az órát. Több tehetséges tanuló kerül innen ki felsőbb oktatásba.

Akali egy napja tűnt el. Tegnap este miután a metro, amire felszállt a menny és pokol párharcának színhelye lett. Sérülésekkel a kisiklott járatból egy megállóban szabadult ki. Az angyal eltűnt és az ördög elmenekült. Ő egyedül állt szemben az est egyik gyermekével. Szürke Eminenciás az öreg vámpír kiválasztotta a villámokat uraló erejét még csak felismerő lányt. Marása után magára hagyta. A lány eltűnt a metró sötét útján. Szikrák és fájdalom kísérte. A rendőrség már csak holtakat talált és egy rejtélyt.
Akali egy iskolának a tornatermébe szökött be. A gimnázium egyetlen helye, ahol nincsenek kamerák és ablakon rácsok. Újdonsült erőivel megmászta a falat és bejutva végre meghúzta magát. Egész nap aléltan járta a végtelen vonalakat. Azt se tudja biztosan hol is mászott fel és miért. A lemenő nap sárgás ege még égette a szemeit és enyhén füstölt is tőle. A lány szörnyen érezte magát. Éhezett és szomjazott, de nem volt étel vagy ital, ami enyhítette volna az étvágyát. Lassan kezdi felfogni és elfogadni... vámpírrá vált.

Még a metró:
Hosszan bolyongtam a metróban az után a szörnyű éjszaka után. Nem egyszer hulltak könnycseppek a szememből, az út alatt, míg visszaemlékeztem a szörnyű eseményekre, melyekre nem akarok majd a későbbiekben emlékezni, de tudtam mégsem fogom tudni elfelejteni ezeket az emlékképeket.
Nem egyszer kívántam az út közben, hogy az egész bárcsak egy rossz álom volna, de bármikor megpróbáltam magam erről meggyőzni, sajnos nem sikerült felébrednem.
Szaladtak a megállók, még akor is, ha köztük többször megálltam pihenni, enni és inni, bár ezek egyre kevésbé hatottak már, ahogy haladtam.
Egyszer csak pedig egy feljáró célját meghatározó táblán egyszer csak megláttam valamit, amitől valamiért úgy éreztem:"igen, itt kellene felmennem"
A táblán ez állt: Albert Eistein Gimnázium.

Fennt:
Amint kiértem, már alkonyat volt, de még így is éreztem, hogy a nap égeti a bőröm, azon részeken, hol nem takarta a pulcsim.
Gyorsan futásnak is eredtem az iskola felé, nem is tudom milyen erő vett rá, vagy vezérelt, mikor egyszer csak azon kaptam magam, hogy felmásztam a tornaterem oldalán, majd be az ablakon.
Amint beértem, nem is értettem, hogy jöttem be, hogy tanultam meg így mászni, és miért is tettem ezt. Míg ezeken gondolkoztam elkezdtem a vonalakat követve körbe körbe sétálni a tornateremben.
A gondolatok tengerében egyre több dolog tűnt fel nekem.
~ Miért kerülöm meg ösztönösen a napfénycsíkokat a tornateremben? Miért szúr a nap? Hogy a fenébe jutottam be ide? Én nem vagyok falmászóbajnok, főleg nem a teljesen függőleges falé.
A gondolatokból felébresztett, mikor láttam, hogy a fény gyengül a teremben. Felpillantottam hát és bár kissé szúrta a szemem a nap és kissé füstölt is, de még láthattam a gyönyörű naplementét, ami valószínű az utolsó volt, amit láthattam életemben.
Ahogy a nap lement az éhség marni kezdte a gyomrom, és már megértettem, hogy ez ellen nem segít az étel sem az ital, amit magammal hoztam az útra.
- Miért velem történik mindez?
Kérdem nem túl hangosan, bár választ nem várok. Kezdem elfogadni, hogy a szörnyű sejtésem beigazolódott.
~ Tényleg vámpír lettem.
Majd felidéztem magamban a csodás napsütést, a nyári napokat, és mindent, amit a napfény jelentett nekem, mintha most búcsúznék el tőle mindörökké.
- Ennyit az örök indián nyárról.

A tornaterem ajtóinál valaki elsétál. Majd visszalép. Megfogja a kilincset. Szép lassan lenyomja és hold és utcalámpák fényében besétál. Az alak orrhangon szörcsögve jön befelé. Akali ha elbújik, ha  nem az orrát megcsapja egy szag, ami szinte mámorítóan csábítja. Friss vér. Sosem érzet ilyen bódító bukét. Az alak belép a terembe. Nagy levegőket vesz, hangja fáradtnak tűnik. A látványa... a látványa felfoghatatlan.

Az egész alak fekete, mintha elnyelné a fényt, nyers sötétség, amiből apró vörös cseppek hullanak alá. Úgy fest a lábnyoma is vérfoltokat hagy. A szagőrjítő, a lány szájában összefut a nyál tőle. Akalin múlik, hogy elrejtőzik a férfi elől vagy sem.

Ahogy töprengtem egyszer csak meghallottam, ahogy valaki lenyomja a kilincset.
gyorsan a szivacsok mögé bújtam bár kikukucskáltam mögüle, hogy lássam az idegent.
Egyszer csak megcsap egy illat, amely bódítóan hat rám, de mikor realizálódik bennem, hogy minek a szaga ennyire kellemes a számomra undorodni kezdek saját magamtól.
~ A vér szaga annyira finom, de ez rossz, nem akarhatom másnak a vérét, de megörülök úgy korog a gyomrom és a szendvicseim, már semmit sem érnek.
Vallom be magamnak a dolgot, míg figyelem a közeledő idegent, a talpa nyomán is az édes vért látom csak, a testéről pedig csorog le az éltető nedv.
A nyál is összefut a számban, hiába tudom, hogy ez rossz dolog, valahogy kezd egyre kevésbé elrettenteni a dolog a vér ivástól.
Talán a látvány, a szag, és az éhségem együttes hatása az oka.
Egyenlőre még tartom magam, de érzem, ha közel ér hozzám akkor nem fogok tudni ellenállni a vér bódító illatának és rá fogok tapadni annak nyaki erére.

A férfi bal kezében egy halomnyi automatás csoki és keksz van, amiket a suligépből szedett ki. meg egy üveg víz. Egy hanyag rúgással dönt le egy edző matracot majd ledob rá mindent és szinte éhezőként veti rá magát az ételre. Csámcsog és morog. A vér rajta részben az övé és részben valaki másé. Valamiért a lány képes megkülönböztetni ezt valahogy. nem tudja hogyan, de érzi, hogy nem csak saját vérével van borítva. Mikor a fickó lehúzta az üveget hanyagul hátra dobja pont Akali lábához, ahol a lány érzi, hogy a palack jéghideg, mintha meg lett volna fagyasztva.

Az alak ledönti az egyik hozzám közeli matracot, szerencsére nem lát meg, de mivel közel ért, a vére bódító illata ismét megcsapott és már alig bírtam ellenállni neki. Aztán ahogy mélyen magamba szívtam az illatot feltűnt, hogy ez a vér nem tiszta, mármint, hogy nemcsak egy embertől származik. Valaki másnak a vére is a férfin van.
~ Ez egy gyilkos lenne?
Teszem fel magamban a költői kérdést, ami nem is tud foglalkoztatni sokáig a kínzó éhség mellett.
Még rá tesz egy lapáttal a férfi és habzsolni kezdi az automatás kajáját. Az éhségem egyre nőtt, szinte láttam magam előtt ahogy a férfi vére egyre csak termelődni kezd a táplálék hatására és vérkeringése felgyorsul(vérlátás). Aztán már képtelen voltam ellenállni tovább, az éhség savként marta már a gyomromat. Én pedig gyors mozgásommal a nekem háttal álló férfi felé rohantam és egyszerűen éles fogaimmal belevájtam és rácuppantam annak tarkójára. Egyre csak ittam annak éltető vérét és erősen tartottam ott, hogy ne szabadulhasson fogásomból, míg karjaival el sem érhet olyan könnyen.

A férfi túl gyenge és fáradt volt, hogy észre vegye a lányt. Az neki rohant és a tarkójába harapott. A vére forró volt és édes. A lány sosem látott élvezetet élt át. Leírni se bírná a lábai remegtek és a szíve szinte a bordáit verte. A szemei befordultak a fejébe, ahogy megragadta a férfit és a körmeit belevájta.
- khhhh....
Hörgött a meglepett fickó, akinek a teste hűvös volt, mintha nyelné a meleget maga körül. Az ivástól a feketeség enyhülni kezdett a teste körül. Akali könnyezve érezte, hogy még sosem volt ennyire boldog, erős, teljes, minden korty egy orgazmus volt a tökéletes pillanatból.

Szürke Eminenciás érezte, hogy gyermeke az iskolánál van, de mikor a kapuhoz ért az be volt törve, a portán pedig egy széttört arcú férfi feküdt. Valamivel betörték az arcát, majd folytatták ameddig még mozgott. Utána ugyanezzel a véres feszítővassal az étel- és ital automatákat is feltörték, de ez már onnan tudja, hogy ott lett eldobva az eszköz.

Nem bírtam tovább türtőztetni magam és hátulról megragadtam a férfit, hogy megízlelhessen vérét, melynek illata már szinte elviselhetetlenül kínzott. Ahogy megízleltem a vért hihetetlen élményben volt érzem, már nem uralkodott rajtam a bűntudat, csak a nemrégiben szerzett állatias ösztönök. Ízlelni akartam és inni, minden cseppet.
A szívem hevesen vert, mintha most kelne újból életre a friss vértől. Csak ittam a vért, miközben nem eresztettem el a férfit míg annak minden csepp vérét ki nem ittam. Mikor ez megtörtént hirtelen mint egy édes álomból magamhoz térek, és a mámort lassan felváltja a szörnyülködés és a bűntudat. Szinte küzdöttem magammal, hogy elhallgattassam lelkiismeretemet.
~ Ez egy bűnöző volt biztosan, nem kellene bűntudatomnak lennie, hogy megszabadítottam a világot egytől, mégis furdal a lelkiismeret.
Míg magammal harcoltam leeresztettem a férfi testét a földre és megtöröltem a véres számat.

A vámpír számára teltek a napok. Türelmesen fogadta ezt, mert neki az idő már nem számított. A természetes halál kerülte, csak arra kellett vigyáznia, hogy ne lepleződjön le, mindig pótolja a vérszükségletét és ne találkozzon túl erős ellenféllel. Az utódja számára már biztosan nem volt minden ilyen egyszerű, hiszen egy fiatal vámpírnak nehézséget okoz megismerni az új létet, sokan bele is halnak, mert kimennek a napra gyanútlanul. Lerois tervében fontos szerepe volt az indián gyermeknek. Követte is az iskolához. Ott szembesült azzal, hogy más is ment ebbe a gimnáziumba az éjszaka közepén és elég brutálisan hatolt be. A vámpír figyelte a szagokat, hogy miféle szerzet lehetett ez és megpróbált rájönni, mi hajtotta. Az utódnak lesz lehetősége táplálkozni, ha ügyes, de az életét veszély fenyegetheti, ha nem vigyáz. Az automata alapján egy modern fosztogatóval lehetett dolguk. Lerois körülnézett, hogy senki nem figyelt-e és vámpírsebességgel berohant, próbálva követni a betörő és az utód szagnyomait. A rendőrök előtt kellett megérkeznie, akiket bizotsan kihívtak már a nagy zaj miatt, amivel a kapu betörése járhatott.

Akali lassan elengedte a holt férfi testét, ami kifakulva zuhant le. A lány ölt. Érezte, ahogy testét átjárja egy másik élet. remegett, mint egy heves aktus után, az izmainak alig bírt parancsolni. Olyan erő és energia lüktetett benne, ami még soha. Az adrenalin túlpergett a tudatában, gyorsabb, erősebb volt, mint valaha. A gondolatai esőként záporozták az agyát.
A vámpír atya ekkor elkezdett be háttal neki ifjú növendéke térdelt remegve és az előtt egy halott férfi teste hevert. A nyakán kívül a testén több helyen vér volt.

Ahogy leengedtem a holt testet elfogott az undor magamtól, de aztán érzek valamit, amitől ez az érzés, sőt még annak a gondolata is elszáll belőlem.
A testem remegni kezd és térdre rogyok, de nem a gyengeségtől, vagy a fáradtságtól. Érzem, ahogy az ereimben  áramolni kezd a férfi vére, az életereje. Az érzés alig volt leírható, úgy éreztem magam, mint még korábban szinte soha. A testem remegett, alig bírtam az izmaimnak parancsolni, de nem is csoda, hisz az agyamnak is alig tudtam, ahogy azt záporként öntötték el a gondolatok, érzelmek. Aztán végül sikerült minimálisan felfognom a környezetemben lévő dolgokat, ugyanis valakinek a léptét hallottam meg a hátam mögül. Megfordultam és összeszűkültek meglepetésemben a pupilláim, mikor felismertem az alakot az árnyak közt.
- Te? Mit akarsz még tőlem? Az előző életemet már úgyis elvetted. Anyámat is, mivel így nem láthat többet pedig csak ő volt nekem. Nem akarsz legalább békén hagyni magányomban?!
Kérdem, míg kicsordulnak a könnyeim, ahogy elöntenek az érzelmek. A vér az érzelmek, és az elmúlt két nap együttes hatása lehetett mindez. Magányos voltam és elkeseredett. Azt sem tudtam, hogy mihez kezdjek a halál utáni életemmel. Erre most lehet a vámpír meggondolta magát és mégis meg akar ölni. Ki tudja? Talán jobb is lesz ha nem leszek. Bár nem adom majd annyira könnyen az életem ezúttal.

Lerois az épületben egyre beljebb hatolt. Könnyű volt követni a szagokat, az áldozatét is, aki egyben tettes volt, betörő és a fiatal vámpírét is. Megpillantotta gyermekét evés közben, élettel tele. Mikor megfordult, a csuromvéres ruha mosolyra késztette a vámpírt. A szavak még inkább. Azt érezte most, amit vele tett Duprin, aki őt megharapta itt Amerikában, az őrült és manipulatív vámpír. Most ő nyújthatott segítséget, ami kellett egy fiatal vérszívónak.
- Érezted már magad ennyire élőnek, mint most? Már mások élete is a tiéd. Erő, kifinomult érzékek és hosszú élet lehet a birtokodban, ha ügyes vagy. Nem, nem akarlak békén hagyni, mert egy apa nem hagyja magára a gyerekét. Segítek, hogy hogyan élhetsz így.
Nem tért rá arra, hogy mit várt cserébe. Először az ajánlata hangzott el és a kezét is kinyújtotta felfelé fordított tenyérrel. Várta, hogy kézen ragadhassa gyermekét vagy csatába kezdhessen vele. Azt tartotta valószínűbbnek. Akali dühös volt és nem ártott használni az új képességeit. Lerois a legjobb ellenfél volt ehhez, mert nem akarta megölni, de próbára tette volna, ha a lány támadt és akkor megpróbálta a falhoz szorítani.

Z írta írta:Szia!
Elolvastam, amit irtattok Zielddel, megadom a szabad játékokat innen kezdve Smile Még lehet, hogy beleszólok és számoljátok azt, hogy még csak azt az estét játszhatjátok ki Smile

A szavai igaznak csengnek. Tényleg nem éreztem még magam ennyire élőnek, mint most, hogy a férfi vére is az én ereimben csörgedezett. Azonban amiket a továbbiakban mond attól felmegy bennem a pumpa.
- Hazudsz! Az enyém lelépett a születésem előtt. Nekem sosem volt apám!
Kiáltom, elütöm a férfi felém nyújtott kezét, majd a felé ugrok. Érzem ahogy a látásom beszűkül és csak a férfit látom magam előtt, bár színtiszta vörösen izzik előttem és fogalmam sem volt miért(vérlátás), de jelenleg ez nem is érdekelt. Mivel míg láttam rendesen se volt közöttünk semmilyen tárgy így nem kellett félnem, hogy felbukok. Igyekszem egy erős jobbost bevinni a vámpírnak, közben pedig igyekszem kikerülni az ő támadásait is az újonnan szerzett reflexeimmel(villámgyors reflexek). Ha sikerült bevinni az ütést, akkor még párral próbálkozom, majd enyhül a dühöm, akkor hátrálok egy kicsit mikor ráeszmélek, hogy mit is csinálok. A látásom is ismét normális lesz és az agyam is végre emberként működi és nem úgy mint egy állaté.
- Mi a fenét csinálok? Itt bunyózok egy vámpírral az éjszaka közepén. Egy helyen ahol bárki észrevehet minket. Ez nem én vagyok. Olyan lettem mint egy vadállat.
Fakadtak ki ismét a könnyeim majd a sűrű könnyfátyol mögött ismét a vámpírra nézek, aki még mindig ott volt. Most először fordult meg a fejemben, hogy megfontoljam az ajánlatát, ha másért nem akkor a túlélésem érdekében. Elvégre ne maradhatok itt holnap este azok után ami történt meg pláne.
- Valóban tudna segíteni? És mit vár cserébe? Az oktatás sincs ma már ingyen. Nekem pedig nincs semmim ezen a táskán és tartalmán kívül.
Mondom míg rábökök az ujjammal, a másik kezemen lévőkkel pedig igyekszem felszárítani a könnyeimet.
- Sok volt nekem ez a két nap. Minden a feje tetejére állt.
Mormolom halkan magam elé, alíg hallhatóan.

A Szürke Eminenciás mosolyogva válaszolt:
- Én is ugyanezt mondtam. Aki elhagyott és nem keresett, az nem apa. Én törődni fogok veled.
Egy fiatal, szinte másnapos vámpír nem lehetett neki ellenfél. Lerois mozdult és igyekezett a gyorsaságát kihasználva Akali mögé kerülni, a karjait lefogni és így folytatni.
- Nincs itt senki rajtunk és a vacsorádon kívül.
Rámutatott a hullára.
- Finom volt, ugye? Segítek, igen, azért mondtam. Annyit kérek cserébe, hogy működj együtt velem és légy hűséges gyermekem. Amit parancsolok, azt tedd és meg fogod tanulni irányítani ezt a vadállatot.
Ha Akali nem ficánkolt sokat, akkor engedte el.
- Figyelmeztetlek, ha elárulsz vagy szembefordulsz velem, nagyon könnyen meg tudlak ölni, de ezt nem szeretném. Nem azért tettelek a gyermekemmé. Új életet adtam neked.

Már emeltem is az egyik öklöm, hogy behúzzak egyet neki, de az hihetetlen gyorsasággal eltűnt előlem.
- Mi a?
Nem sokáig volt időm meglepődni, mert a következő pillanatban éreztem, hogy a két karom hátrafogja és erősen tartja. Persze rángattam a karom eleinte, de aztán belém hasított a felismerés, hogy mi a fenét is művelek én itt.(lásd az előző poszt a szavakkal)
A kérdésemre pedig a vámpír válaszolt is. Be kellett látnom, hogy tényleg nincs itt senki más csak mi és a férfi aki be tört ide és végül a vacsorámként végezte.
A könnyek újra kicsordulnak a szememből, amint a tetemre nézek. Nem tudtam megcáfolni a tényt, hogy finom volt a férfi vére, de belül mégis rágott a lelkiismeret, hogy megöltem őt. 
Ami pedig a bennem lévő fenevadat illette szintén igaz volt, éreztem míg táplálkoztam, hogy ott van bennem és ugyan már nem szomjazik a vérre, mert jóllakott mégis agresszív és engem is azzá akar tenni. Én pedig túl fáradt és éhes voltam, hogy parancsolhassak neki.
- Nem akarok vadállat lenni. Azt akarom, hogy ne az irányítson engem hanem én őt. Ha elfogadom, hogy a gyermeked legyek, akkor csak egy két kikötésem lenne: Vegyél magadhoz. Nem maradhatok többé itt, nincs hová mennem. Félem a hajnalt ami eddig jó barátként köszöntött, mint ifjú indiánt. És bármeddig is élük ne hagyj magamra. Mert ha a lelkem fel is nő a testem sohasem fog.
Éreztem, ahogy elengedi a karom és én lassan megfordultam,hogy szembe legyek vele, felnéztem rá, lévén magas volt és még egyszer eszembe véstem az arcot, aki immár úgy tűnik apámé lesz. Eddig sosem volt senki akit ezzel a névvel illethettem volna.
A következő szavak rémisztőek voltak, de én már nem féltem valamiért, valami bennem azt súgta, hogy én bennem sokkal több erő van, mint ebben a vámpírban és idővel túlnövöm majd őt.
- Nem foglak elárulni, nem akarnék rosszat annak, aki segített rajtam. Mégha esetleg erősebbé is válnék a jövőben. bár most még csak a szárnyaimat próbálgatom, mint egy kis denevér.
Amint kimondtam a jelképes szavakat egyszer csak éreztem, hogy kicsúszik lábam alól a talaj és én pedig halk koppanással huppantam a földre, bár a fenekem úgy belesajdult, mintha két méterről estem volna fenékre.
~ Au.
Mondom, majd mikor meglátom a "kezem" nagyon megijedek, ugyanis nem a saját kezemet látom meg, hanem kicsi denevérszárnyakat, majd ruhákat látok magam körül egy körben, és magam előtt egy hatalmas cipőt pillantok meg, majd felnézek és látom új "apámat" aki mint óriás magasodik előttem.
Megszólalnék, de csak a denevérek hangjához hasonló cincogás jött csak ki a torkomon. Megráztam magamat és ezzel jelképesen megpróbáltam lerázni magamról a félelmet, amit az átváltozás okozott, próbáltam elképzelni, hogy ismét megnövök és az leszek aki voltam. Majd ahogy körbenézek látom, hogy ez nem vált be még mindig pici vagyok.
- Segítség!
Kiáltanám, de megint csak  cincogás jön ki a torkomon, a két kis karommal apám felé nyújtózkodok ijedten, remélve, hogy felvesz, mert jelenleg attól féltem, hogy a végén még rám tapos.

A Szürke Eminenciás válasza észhez térítette Akalit. Megint sírni kezdett, ami a vámpírt nem hatotta meg. Rideg hangon válaszolt a követelésekre:
- Egy a célunk, gyermekem. Akkor éled túl a sorsodat, ha te irányítod a vágyaidat, ezt meg tudom tanítani neked, de jegyezd meg: nem szabad sajnálni azt, akit kiszívsz. Vagy ő hal meg, vagy te. A házam biztonságos két vámpír számára is. A külvilág számára te leszel a rég látott távoli rokonom, akit befogadtam. Nem árulsz el rólam semmit, hallgatni fogsz. 
A vámpír csodálkozva nézte végig az átváltozást.
~A mutánsokra ilyen furcsán hat a vámpírlét? Máris övé az áram mellett az a képesség, ami nekem például nincs meg. Lássuk, milyen hátrányokkal és előnyökkel született meg~gondolkozott hangtalanul.
Lehajolt a kis denevérért, megfogta a szárnya végénél, a "kezénél" és falhozvágta jó erősen, hogy kiderüljön, mennyit bír. Belehalni nem fog, a sérülést pedig lehet regenerálni. Meg is kell tanulni, így első leckének szánta.

"Apám" a szárnyamnál emelt fel, ami furcsa volt, hogy miért nem vett a tenyerébe. Rossz előérzetem támadt, ami sajnos mint kiderült nem volt alaptalan. A férfi lendítette egy nagyot rajtam és a falnak vágta a kis denevértestemet.
Az ütközés fájt, de úgy tűnt erre volt szükségem, ugyanis mikor a földre érkeztem már nem estem akkorát mint átváltozásomkor. Ugyanis, mikor a fallal találkoztam a sokkhatástól, vagy a fájdalomtól visszaváltoztam emberi formámra.
Az egyik oldalam fájt és a hátam is. Éreztem, hogy ennek nyoma marad majd, ha más nem kék foltként, de furcsa mód nem éreztem, hogy valamim is eltört volna. Mindenem tudtam mozgatni.
Mondjuk az nem változtatott a tényen, hogy a visszaváltozásnál eltűnt a bundám is, így mondhatni a véren kívül más nem takarta a testem.
Szúró pillantást vetettem apámra, amiért a falhoz vágott, mégse mondtam semmit, elvégre nem tudhattam, hogy pontosan miért is tette amit tett.
- Ezt miért csináltad?!
Teszem fel mérgesen a kérdést, míg elindulok a ruháim felé, majd a táskámhoz. A véres ruháim tiszta részébe kenem a vért magamról, majd új ruhákat öltök a táskámból. És ezúttal kevésbé feltűnő viseletbe öltözöm mint az általános indián viseleteim.

Próbáltam nem kimutatni, hogy zavar, hogy egyik pillanatról a másikra meztelen lettem. Nem akartam azzal örömet szerezni neki, hogy látja ahogy pironkodva takargatom magam. Az arcom is próbáltam ezt a mimikámmal sugallni a vámpír felé.
- Tudtad hogy vissza fogok ettől változni? Vagy más célod is volt azzal, hogy lila foltokhoz segítesz hozzá?
Mondom, míg ellenőrzöm, hogy minden csontom rendben van -e, de úgy tűnt, hogy semmi se tört rosszabb esetben talán csak zúzódott, de csak a hátam érte a falat meg az oldalam, így más részeim nem is kell nagyon vizsgálnom. megnyugszom mikor konstatálom, hogy pár folton kívül semmi bajom sincsen.
- Meg ha már a formalitásoknál tartunk, hogy szólítsalak téged? Hogy hívnak? Az én születési nevem Akali Amikwa, bár az indiánok a Vörös Fülemüle nevet adták nekem a fő jellemzőim miatt, bár mára már biztos a vámpírka jelzőt aggatnák rám.
Mondom, majd kíváncsian várom az ő bemutatkozását is. Ha kezet nyújt, ezúttal elfogadom azt.

A denevértest nem tudott dacolni a nála nagyobb erővel és nekicsattant a falnak. A lány visszaalakult emberré és úgy ért földet. 
~Erős képesség és gyorsan kijött, de még meg kell tanulnia használni, hogy ne sokk miatt változgasson, hanem akarattal, erős akarattal~gondolkodott Lerois hangtalanul.
Nem kerülte szemeivel a lányt, de az se látszott rajta, hogy érdekelné a meztelensége. Nem érdekelte egy szinte még gyermek lány teste. Utódnak és leendő együttműködő társnak akarta Akalit, nem szeretőnek és nem is látott benne semmi olyat, ami megdobogtatta volna a sokszáz éves élőhalott szívét. 
- Azért, hogy tanulj és hogy én is lássam, mire lettél képes. Nem találkoztál még vámpírral előttem, igaz? Nem sokat tudsz a fajtánkról, de ezen változtatni kívánok.
- Michael Dumbon vagyok, de szólíts egyszerűen Apának.
Úgy gondolta, ez a lány a kezdeti lázadás után nagyon fogja értékelni, hogy végre lett egy apja és a kapcsolatukat megkönnyíti, ha már a kezdetektől így szólítja a gyermeke. Kezet nem nyújtott, mert azt a hölgynek illik megtennie. Falhoz vágta és utána követte az etikettet, mint egy igazi régimódi vámpír, akinek egyéni értékrendje volt, a mai szemnek picit szokatlan.
- A vámpíroknak sok képességük alakul ki, erő és gyengeség. Ki kell tapasztalnunk, hogy nálad ezekből mi jelent még meg és azt megtanulhatod használni is általam. Néhány dolog nem változik, ezt már észrevehetted: napra nem megyünk, csak vérre táplálkozunk, minden más megromlana a beleinkben és ki kell hányni időben, erősebbek, kitartóbbak vagyunk és az érzékeink akár a vadászkutyáké. Neked még erősebbek lettek a csontjaid is, hogy nem tört el semmid. Alapszabály: nyomokat nem hagyunk. Amit itt csináltál, el kell tüntetned. Ujjlenyomatok, vér mindenhol, így megtalálhatnak és a vámpírokat nem szeretik az emberek, se a hatóságok.

A válaszára felvonom a szemöldököm kérdőn, mert először nem tudom, hogy mit mér le abból, hogy a falhoz vág, de aztán felteszi a kérdést, ami igazából kis válasz értékkel is bír számomra.
- Háát... még nem.
Mondom őszintén és mikor mondja, hogy a tudásom bővíteni akarja felcsillan a szememben az érdeklődés szikrája. Érdekelt, méghozzá nagyon is, hogy mi mindenre lehetek képes.
Amikor bemutatkozik a kezemet nyújtom és bólintok enyhén.
- Rendben... Apa.
Mondom ki félénken a szavakat. Még soha senkit se hívhattam így életemben, most hogy ezt mégis megtehettem, egyszerre volt furcsa számomra és mégis biztonságérzetet adó.
Aztán elkezdi taglalni a vámpír lapokat, mire én csak bólintok időnként, mag iszom minden szavát. Mikor közli, hogy el kell tüntetnem a nyomaimat elfintorodom gondolkodva.
- Hmm. Mivel a betörés nyomai megvannak és már eleve véresen érkezett így szerintem elég, ha egy üvegszilánkkal megvágom a nyakát ott ahol ráharaptam, így akár azt is hihetnék, hogy attól vérzett el. Nem is értem hozzá nagyon igazából, csak a vállain ott nem is véres. Elég ha letörlöm egy kendővel, szerinted hihető lenne, hogy csak attól vérzett el?
Mondom, majd várom a válaszát.

A vámpír kedvesen elmosolyodott. Apának még senki nem szólította, neki is új tapasztalat volt ez. Felelősség és édes érzés egyszerre. Emberként voltak tervei családalapításra, amint a nővérei is házasodtak, gyermekeik lettek, ő is akart feleséget és utódokat. Az élet és a halál máshogy hozta. A hagyományos úton már nem lehetett gyermeke, vámpirizmussal viszont akár nagyon sokat is nemzhetett. Egy egész klánt, amit tud uralni. Ez volt a terve és akalival kezdte.
- Kislányom...
A beszámolót rövidre fogta. Majd lesznek olyan esték, amikor hosszasan mesél, történetekkel, vámpírtörténelemmel, példákkal. Most a gyakorlat volt fontosabb, az elméleti tudást is csak annyira akarta elmondani, amennyi kellett a gyakorlathoz. 
- Ma már nagyon jó módszerekkel dolgoznak a rendőrök és ezt nem vennék be. Én kutyaharapásnak szoktam álcázni és máshol is össze szoktam vágni az áldozatot vagy ha lehet, eltüntetem. Darabolásra is szükség van, megértem, hogy soha nem csináltál ilyet, ezért most még nem is erőltetem. Felgyújtjuk inkább az egészet, hogy ujjlenyomat se maradjon sehol. Hozd a holmikat, én addig ezt megoldom.
A vámpír megnézte, hogy volt a legegyszerűbb egy tűzesetet kialakítani úgy, hogy az jöjjön le, megsérült a fickó és véletlenül tüzet okozott. Ha tudta, akkor be is gyújtotta a lángokat és gyorsan menekülésbe fogott Akalival, ha ő is egyetértett. Az utcán már nem futott, hogy ne legyen feltűnő.

Ahogy kiejti azt a bizonyos szót, hirtelen melegség tölti be a szívemet. Jó érzés, hogy valaki így tekint rám. Már lassan nyoma sem volt bennem a dühnek, ami nemrég még uralta a gondolataimat.
Ahogy a hulla eltüntetéséről esett szó, elfogott a hányinger. A darabolás szó, hallatán majdnem visszajött az ebédem, de sikerült visszatartanom még időben.
- Most majdnem visszajött az ebéd, de gondolom nem itt kéne megszabadulnom tőle.
Amikor apám mondta, hogy ő majd megoldja dolgot, míg én hozom a cuccomat, megkönnyebbülten bólintottam, a levetett ruháim betettem a táskámba, majd azt a vállamra csaptam.
- Kész vagyok.
Közlöm, majd a kijárat felé sétálok, hogy idejében mehessünk, ha felcsapnak a lángok.

Ahogy a férfi tűzet gyújt és lassan a laminált padló és sporteszközök lángra kapnak Akali kisétál a teremből. mire mindketten nyögéseket hallanak. Hiába indult meg a vámpír a furcsa mutáns felé, az lassan apró foltokban sötétséget generál maga köré és a nyakát fogva kezd feltápászkodni. Szinte semmit sem fog fel a körülötte történő dolgokból. A trauma túl nagy volt.

Úgy fest a kislány túl sokat ivott belőle és sikerült átalakítania az első áldozatát igazi vérszívó rémmé. Látva, hogy már véres gyilkosként ismerte meg őt félelmetes belegondolni miféle szörny lehetne halála után. Az alak dülöngél és nézi a padlóra száradt barna foltokat. Próbálja felfogni az élete utolsó pillanatait.

A vámpír is elmosolyodott, hogy megvolt a családi összhang. Apa és lánya. Ez neki is sokat jelentett. Nem volt eddig gyereke, ahogy Akalinak nem volt apja. Nem kötötte a lány orrára, hogy mindent megtesz majd a fejlődése és a biztonsága érdekében. Cseréber elvárja, amiben megegyeztek. Nem mond túl sokat, nehogy a lány elbízza magát.
~Így is nagyon sok új képességgel született meg, úgy látom. Lehet, hogy a mutációja miatt~gondolkozott némán.
A tűzgyújtás sikerült, lassan kezdték elemészteni a termet a lángok. Ami aggasztó lett a távozás előtt, az a hulla feltámadása. Akali elég sokat ivott ahhoz, hogy vissza is menjen az, ami vámpírrá tett valakit. Gyenge volt még a mutáns vagy szuperhumán és fogta a nyakát, támolygott. Lerois nagyon örült most annak, hogy a lánya már kinn volt. Megpróbálta a vámpírok legbiztosabb halálát adni a lénynek. Villámgyors mozgásával, évszázados tapasztalatával a lehető leggyorsabban mozdult, hogy szíven szúrja az új vámpírt és utána gyorsan kirohanjon az épületből, lehetőleg anélkül, hogy tüzet fogott volna ő maga.

A férfi mosolya valamiért megnyugtatott. Nem is tudom miért érzek így, elvégre ő vette el az eddigi életem, igaz ő adta ezzel az újat is. talán a vámpírok közt nem lógok ki majd annyira a sorból, mint az emberek közt, ahol a külsőm miatt már elítéltek és a vallásom miatt is.
Míg ezek a gondolatok kavarogtak az elmémben, apám meggyújtotta a tüzet én pedig a kijáratnál vártam rá, aztán hirtelen nyögést hallottam kettőnk közül.
Az arcom szerintem a szokásosnál is fehérebb lett, ahogy a hang tulajdonosára néztem, aki nem volt más, mint az a gyilkos akinek a vérét ittam ki az előbb.
- Eeeeeeeeek!
Szökelltem hátra ijedtemben. Apám is észrevette, hogy a férfi felkelt és egy gyors mozdulattal egyszerűen szíven szúrta. Én csak tátogva néztem hitetlenkedve az eseményeken.
- MI a fene volt ez?!
Kérdem ijedten, majd érzem a lángok melegét, mire visszazökkenek kissé a sokból.
- Ki kell jutnunk innen.
Mondom apámnak majd futásnak eredek kifelé, a lángok elől.