Lerois & Shear

A most következő események előzménye csupán két nappal korábbra nyúlik vissza. Egy rövidtávon kisebb befektetés, mely biztonságosan és kiszámíthatóan ötven vagy akár negyven éven belül megduplázhatja saját éves bevételének összegét, megkövetelte Philippe személyes jelenlétét a tárgyaláson. Egy hosszabb európai útra és az időeltolódásra hivatkozva Lerois könnyen megmagyarázta a leendő partnereinek kényelmetlen, kései, tárgyalási időpontot. Helyszínként az alsó manhattani Soho határában épült Mariott hotel bárját jelölte meg. A tárgyalás maga eredménytelen volt, viszont amikor fizette partnerei italát, ráakaszkodott egy fiatal, kecses, hattyú nyakú vörös hajó hölgy. Bár Philippe még nem fogyasztotta el a heti minimum szükséglete felét, tudta nem lehet mohó. Ezért úgy döntött az arra a hétre betervezett étrendnél marad. Azaz csak két nap múlva veszi elő a hölgyet. Könnyen megszerezte Lauren telefonszámát. Nem írta fel, meg tudta jegyezni. Egy olyan kor gyermeke volt, ahol az emberek még az eszüket használták nem az okos telefonjukat.
A találkozást követő este lediktálta titkárnőjének a számot és felhívatta Laurent. Egyeztetett vele egy másnapi kései időpontot, melyen nem akadt fenn a hölgy, szinte örvendezett.

A Szürke Eminenciás úriemberhez mérten pontosan érkezett a találkozóra, pont ugyan oda, ahol két estével korábban megismerkedtek. Partnere elegánsan kihívó volt, de már spicces. Ez utóbbi is hozzásegítette ahhoz, hogy két három kérdést feltéve, jó órára lefoglalja Laurent, aki csak csacsogott össze vissza. Philippe külső szemlélő számára a türelem tökéletes szobra lehetett, bár egyre inkább vonzotta a nő testében csörgedező vörös karmazsin nedű. Aztán két kedves bók után, Lauren már maga húzta kifelé a férfit az ajtó, majd a közeli sikátor felé. Ott azonban nem egészen az történt amit elképzelt. Földöntúli öröm és kéjes sóhajok ugyan jelen voltak, de Philippe szívott s lakott jól egyedül ezen az éjszakán.

Az aktust követően Lerois, mint aki jól végezte dolgát, a várakozó autója felé vette az irányt. Mivel úgy ítélte meg, hogy rövidebb, a sikátoron át indult meg. Vagy fél háztömböt tehetett meg, amikor sziszegés ütötte meg a fülét...sssssssssssssssziiiiih...sssssz...majd ezt, mint mérges kígyót ami megérezte a veszély közeledtét és a farokvégét rázza "csörgött"...kkrkrkrkrkrkrkrkrkrkrkrkrkrkrkrkrkrk...Philippe amennyiben foglalkozott a különös hanggal, egyértelműen meg tudta állapítani, hogy e közel harminc méterre lévő elágazás mögül érkeznek a különös hangok.

A Szürke Eminenciás látóterébe egy újabb befektetési lehetőség került. Jól hangzott, mert ha körülbelül fél évszázadon belül is, de komoly hasznot hozott volna. Egy vámpír számára ez pedig nem nagy idő. Személyesen kellett megjelennie a tárgyaláson és ezt ügyesen meg is oldotta úgy, hogy az esti órákban kerüljön sor rá. Egy ötcsillagos szálloda bárjában folyt az egyeztetés, hogy mindenkinek jó legyen. Noha a helyszín valószínűleg tényleg megfelelt a másik félnek is, az ajánlatot, amit Philippe tett, nem fogadták el. A vallont nem ejtette kétségbe a dolog, volt még elég üzlete és mindig bejöttek újabb lehetőségek. Még ha nem is egy olyan, mint ez, de 4-5 kisebb mindig előkerült. A sikertelen, megállapodás nélküli este ellenére igazi úri- és üzletemberként fizette a partnerek italát. Az est utolsó emléke legalább így kellemes lehetett számukra, tulajdonképpen ez is befektetés. A pultnál szemet vetett rá egy igencsak dekoratív hölgy. Jó alakú, a haja, akár a vér és ez jó dolgokat sejtetett. A vámpírnak az elmúlt évtizedekben ilyesmi kapcsolatai voltak, amióta utolsó felesége is meghalt. A hölgy külsején kívül a finom nyaka tűnt még fel neki, amiben bizonyára ízletes vér folyhatott. Némi csevegés és udvarlás után a lány nagyon szívesen megadta a telefonszámát, amit Philippe megjegyzett. A távközlésnek ez a formája már túl bonyolult volt a technikailag jó kétszáz évvel lemaradt vámpírnak, de hát erre van a titkárnő meg kiszolgáló személyzet többi része.

Két nap múlva a megbeszélt időpontban újra találkoztak a bárban. A férfi pontosan, a nő pedig ittasan érkezett. A Szürke Eminenciás jobban szerette az alkoholban nem túl gazdag vért, de ezen az estén nem ez volt az egyetlen szempont. Megkérdezte a nőtől, hogy mivel foglalkozik, ő pedig bőségesen válaszolt. A férfit biztos jó beszélgetőpartnernek találta, bár Philippe csak hallgatott. Látta, hogy ez a hölgy nem jó másra, mint hogy egy vidám éjszakát töltsön vele és a vérével. Mondott neki néhány szép, barokkos körmondatot, megjegyezve, hogy milyen szép szeme van és hogy milyen vidám teremtés. A nő elkuncogta magát és ezután a nyakkendőnél fogva vezette ki a férfit az ajtón. A szálloda melletti sikátorban pedig megtörtént az, amire a vámpír vágyott. Vérképződés hiányában a kezeké, a szemeké és persze az érzéseké volt a főszerep. Miután meggyőződött róla, hogy senki nem látja őket, a remek estét egy finom vacsorával zárta, ami egy véres nyakkal a földre eső női holttesttel végződött. A vámpír megtörölte száját egy selyemzsebkendővel és szétszaggatta áldozata nyakát, ahogy egy megvadult kutya tette volna. Miután így eltüntette a nyomokat, visszaindult a kocsihoz, hogy a sofőrje hazavigye. Nem akart nagy kerülőt, így a sikátoron ment keresztül. Hirtelen sziszegő hangot hallott, amit csörgés követett.
~ Csörgőkígyó New York közepén? Ezekben a sikátorokban sok furcsa dolog van...
A hang az elágazás felől jött, amerre a férfi elindult. A méregtől nem félt, mert nem volt vérárama, amiben elterjedhetett volna. Különben sem hallottak még olyanról, hogy kígyómarásba halt volna bele egy vámpír. Maga a harapás viszont kellemetlen lehet. Keresett valami botfélét, rudat, elvesztett esernyőt vagy hasonlót, amivel vissza lehet tartani a kígyót. Ha esetleg látott kisebb rágcsálót, egeret vagy patkányt, megpróbálta azt magához édesgetni, hogy majd a kígyó elé dobja. A patkányokkal különösen jóban volt, a jelenlegi házikedvence, Matthieu otthon várta. Így haladt tovább a sikátoron, a sötétben is tökéletesen látó szemeivel keresve a hang forrását és készen arra, hogy kitérjen, amikor támad.

Philippe már nem hallotta újra a kígyó sziszegését. Viszont a fal mellett érezte ahogy egy patkány pici szíve fenntartotta az állat gyors keringését. Az apró lábak zajtalanul suhantak, amíg fel nem figyelt a mágusra, aki sikeresen magához édesgette. Közben némi suhogást, vagy súrlódást, enyhén duruzsoló szélszerű hangot hallhatott. A patkánnyal az egyik kezében közeledett óvatosan a sarok felé, közben óvatosan felemelt egy útba eső vascsövet. Óvatosan közelítette meg a fal szélét, majd lesett ki a bekötőútra. Azonban semmit sem látott. Ha kijjebb merészkedett, akkor láthatta azt is, hogy az utca üres. Leszámítva néhány szemeteszsákot. Az egyik oldalról, egy lebontott ház hagyta üres telek miatt, a hold bevilágítja a meglévő ház falát. Ha arra siklik Lerois tekintete, akkor egy hatalmas szemet látna meg, ami éppen őt nézi. Hatalmas sárga kört, benne függőlegesen metszett íriszt. A szem körül pedig fekete folyadék tölti ki a teret. A festmény még folytatódik. A szemet zöld pikkely veszi körül. A szem fölött pedig szöveg látható. "Figyelnek téged!"...
...ekkor hallhat egy csukódó ajtót, mely valamelyik hátsó bejárat lehetett az egyik épületbe. A csukódásból azonban meg tudta állapítani, hogy a zár nem kattant a helyére, csak az ajtótábla csapódott a keretnek.

A vámpír észrevett egy patkányt, aki épp a sikátorban igyekezett valamerre. Lehajolt hozzá és magához hívta, a kis rágcsáló pedig jött is és bajuszát meregetve kapkodta a fejét, ahogy Philippe tenyerében cincogott. Sikerült egy vascsövet is találni, úgyhogy a Szürke Eminenciás alaposan felkészült. Valami suhogást hallott, ahogy a sarok felé ment. Nem volt semmi érdekes sem itt, sem a kis bekötőúton, ami üres volt. A szemeteszsákokat akarta megnézi, hogy nem közéjük surrant-e be a hüllő, de bal oldalt észrevett valamit. Egy lebontott ház helyén üres telek tátongott. Ez még nem lett volna furcsa, de a szomszéd ház oldalára festett jel már inkább.

Nem egy hétköznapi, helyesírási hibákkal odaprüszkölt "Seretlek, Jluia" graffiti volt ez. Egy szemet ábrázolt, ami mintha pont a vallont nézte volna. Zöld pikkelyek között volt a szem egy sárga körben, mellette fekete festés és fölötte egy felirat figyelmeztette az arra járót, hogy figyelik.
Ez lehetett volna egyszerű, tréfás falfestés, de miután a kígyóhangot hallotta, nem intézte el egy egyszerű vállrándítással. A szem amúgy is fontos szimbólum volt számára. Első találkozása a mágiával egy hasonló ábrát nézve történt.
A férfi koncentrált, hogy érez-e mágikus aurát. Ha a festésnek vagy a helyszínen bárminek volt ilyen kisugárzása, azt meg kellett éreznie, kivéve ha elrejtették védőmágiával. Nézte, hogy a szem képes-e mozogni vagy csak úgy játszottak a felületkülönbségekkel, hogy a közeledő ember magán érezhesse a tekintetet, ahogy a vallásos emberek az ikonok Szűz Máriáinak nézését.
Hirtelen meghallotta egy ajtó csukódását kicsit távolabbról. Nem a bejárattól jött, az biztos és azt is ki lehetett venni, hogy nem zárták be, csak behajtották. Egy kígyó nem érdekelte volna különösebben, csak visszament volna a kocsihoz. Itt viszont valami más lehetett. Ami talán megleste őt táplálkozás közben is és akkor az inkognitója veszélybe kerül. Ha érzett valami mágiát, az plusz egy indok volt, hogy tovább keressen. Megnézte az épületeket alaposabban. Nézte, lát-e fényt valahol és ha ki tudta szűrni a hang irányából, hogy melyik épületbe mehetett be az idegen, akkor afelé indult.

Hiába koncentrál Lerois, nem érzett mágikus kisugárzást vagy visszamaradt energia foszlányokat. Az oldalazó mozgásával és a kép figyelésével arra is rájött, hogy a tekintet "figyelő" érzése csak szűk szögtartományból érhető el. Bárki, bármelyik irányból lép be a sikátor ezen részére vagy éppen távozik onnan s visszanéz, magán érezheti a metszett írisz hűvös tekintetét. 
Az épületek ezen, tűzfali oldala teljesen zárt volt. Csak a hátsó kijáratok ajtói jelezték egyáltalán, hogy több lépcsőház tűzdeli a sorházat. Körülbelül ötven méterenként volt egy ajtó. Philippenek a pontos helymeghatározásban segített az, hogy ismét hallotta, ahogy az ajtótábla a keretnek csapódik. Sokéves megfigyelési tapasztalatának hála sikeresen megállapította, hogy a hang közel százhúsz méterről jött. Ez azt jelentette, hogy a vámpírtól számított második ajtó volt biztosan nyitva.

A helynek nem volt mágikus kisugárzása, de így is furcsa volt, ami eddig történt. Először egy kígyó hangját hallja, aztán meglát a falra festve egy kígyó szempárt. A hüllőt mégsem látni sehol, viszont valaki, suhogó ruhában bement egy ajtón. Talán valami alakváltásra képes mutáns lesz ez. De ha ennyire rejtőzködik, miért festi ki a falra magát? Vagy ha más kente oda a jelzést, miért nem fújja le feketével, hogy ne legyen nyoma?
Philippe jobban megnézte a falfestést és semmi különlegeset nem látott rajta. Igényes munka volt, de semmi több. Úgy helyezték el az ábrát a falon, hogy az emberek meglepődjenek és azt higyjék, hogy tényleg őket nézi.
Ahogy a csapódás zajának forrását kereste, végignézett a házakon. Nem volt sok a hátsó ajtókból és elég messze voltak egymástól. Igen gyorsan mozoghat az az idegen, ha már a vámpír előtt sikerült beosonnia egy ajtón. Újra csapódott az ajtó és ekkor a vámpírérzékek segítségével már sikerült bemérnie, hogy kb. 120 méterről hallhatta a hangot. Az ajtók egymás közti távolságából rájött, hogy a második ajtó lesz az, ami kiadta a hangot. Ezt az ajtót közelítette meg lopakodva, hogy ne vegyék észre. Közben azon gondolkodott, hogy ha két csapódást hallott, akkor vagy ketten vannak vagy megint kijött az idegen. Persze az is lehetett, hogy egy gyanútlan lakó volt a második csapódás mögött. A helyszínen majd kiderül, gondolta, de készen állt arra is, hogy két potenciálisan ellenséges egyént fog látni. Ha alakváltók, akkor bármilyen forma gyanús lehet.

Lopakodás közben sem látott semmi újat Philippe. Itt-ott érezte ugyan egy-egy patkány jelenlétét, de távolról sem látott vagy hallott más teremtményt a sikátorban. Az egyetlen furcsa dolog, a hátsó bejárattal kapcsolatban talán az lehetett, hogy kis "rámpa" vezetett fel hozzá. Az ajtó megközelítésekor azonban feltűnt neki, hogy az újra elkezd nyitódni....







...majd miután tizenöt vagy húsz centire is kinyílt, ismét becsukódott. Pont ugyanolyan csapódást hallatva, mint a korábbi két alkalommal.

A Szürke Eminenciás már egészen közel volt a bejárathoz. Senkit nem látott, csak egy pár patkány kószált itt is. Szerették az elhagyott helyeket, ahogy ő is. Talán ezért is jött ki velük olyan jól.
A hátsó bejárathoz volt egy rövid feljáró, olyasmi, mint a rámpa. Mikor meglátta az ajtót, már értette, mit hallott az előbb. Kinyílt körülbelül tizenöt vagy húsz centire, aztán visszacsapódott. Talán belülről fújta volna valami? Ilyen huzatot azért nehéz volt elképzelni egy ennyire tömör házban, amin nem igazán látott más nyílást, ahol a szél behatolhatott volna.
Philippe odament az ajtóhoz. Ha volt rajta üveg, akkor benézett rajta. Ha látott valakit, alaposan megnézte és megtervezte, hogy szólítsa meg. Ha senki nem volt bent, akkor csak a helyszínt nézte meg. Ha az ajtó nem volt üveges, akkor egyszerűen belépett, figyelve, hogy nem támadják-e meg. Támadás esetén felvonta maga köré Raggadorr Hét Gyűrűjét egy varázsigével.

A kékre mázolt s már erőteljesen kopottas faajtón nem hogy üveg, de még kilincs vagy zárnyelv sem volt. Tömör, díszítetlen hátsó bejárattal avagy kijárattal állt szemben Lerois. A belépés azonban meglepő sikerrel járt. Nem csak, hogy megérezte a bentről olykor kiáramló lágy levegőt, de meg sem támadták. Egy folyó végén találta magát, vagy éppen az elején, amin 4-5 méteren nem égett villany. Valószínűleg ez nappal nem zavaró, mert a folyosó túlvégét egy nagy üveges ajtó foglalta el. Az vezetett az utcafrontról a lépcsőházba. A folyosó már nem volt olyan kopottas, mint a bejárat amin Philippe érkezett. Szép, sötétbarnára pácolt fa burkolat volt úgy mellmagasságig. Fölötte fehér tapéta díszítette a falat. Balra tőle két másik ajtó foglalt helyet. A folyosó végén jobbra már egy számozott, barna faajtót láthatott, rajta kék táblácskával, illetve balra azt érzékelhette, hogy a lépcsőfeljáró fut felfelé, amit korlát szegélyez mindkét oldalon.

A keretnek folyamatosan nekicsapódó ajtó sima faszerkezet volt. Kékre festették, egy nagy tábla volt az egész, kilincs, zár és üveg nélkül. Nem sok védelmet nyújthatott a háznak, legfeljebb díszítőelemnek volt jó. Bár Philippe inkább a giccs kategóriájába sorolta, mivel az ő ízlése ennél kifinomultabb volt.
Ahogy bement, egy üres folyosó egészen kellemes levegője fogadta. A barna, pácolt faborítás felett fehér tapéta nyúlt a plafonig. Látott néhány ajtót, balra kettőt, jobbra a folyosó végén egyet. Ez utóbbi számozott volt, tehát biztosan lakás lehetett, míg a másik kettő talán kukatároló vagy a takarítószerek, esetleg szerszámok helyisége volt. A folyosó másik végén egy üvegajtót látott, nappal onnan jöhetett be némi fény. Most nem égtek a lámpák, így szinte teljesen sötét volt. A vámpírt ez nem zavarta, ő ilyenkor is jól látott. Ha valaki járt itt előtte, akkor vagy annyira ismeri a házat, hogy sötétben is jól tájékozódik vagy ugyanúgy lát ilyen fényviszonyok között is. Mint például a kígyók a hőlátásukkal... Az üvegajtó mellett volt a lépcső, mindkét oldalán korláttal.
Fülelt, hogy hall-e lépteket vagy mozgást és ha hallott valamit a vámpírérzékeivel, akkor annak az irányába indult. Ha semmit nem hallott, akkor nézte a padlót, hogy van-e friss nyoma kintről behordott kosznak, falevélnek. Ha ilyet sem látott, akkor elindult a folyosó másik végére, hogy megnézze a kék táblát a számozott lakás ajtaján.

Semmi különöset, szokatlant nem hall vagy érzékel Lerois. Ameddig képességei terjednek meg tudja állapítani, hogy a házban szinte mindenki alszik, kivéve a földszinti lakót, akinek az ajtaján kis kék tábla látható. Igaz, nem túl vastagok a falak, de csak a földszintre és az első emeletre korlátozódik érzékelése. Alapvetően semmit sem lát az amúgy is sötét műanyag padlón. Kivéve amikor elhalad a bejárati ajtó előtt egy-egy autó ami lámpájával bevilágítja a teret. Ekkor ugyanis felvillan Philippe előtt két egymással párhuzamos csík, mely szabálytalan, de tökéletes nyomsávot mutat egyenesen előre, a legközelebbi bejárati ajtóig.

A vámpír a vékony falakon keresztül nem igazán hallott semmi életjelet, csak a folyosó végén lévő lakásból. Későre járt már, ilyenkor a legtöbb ember már az ágyban volt. Ettől még a felsőbb szinteken lehetett mozgás, elvégre az ő képességei is végesek, nem hallhatott mindent.
Nézte a padlót, de túl sok nyomot nem látott egészen addig, amíg egy autó felvillanó fénye be nem világított egy rövid időre. Amikor a bejárati ajtó előtt haladt el egy gépkocsi, a fényében két, alig észrevehető, egymás mellett haladó csík került a szeme elé. Több autó is elment a ház előtt és a Szürke eminenciás szemeivel gyorsan végigkövette a sávok útvonalát. A bejárati ajtó felé vezettek a nyomok. Egy kétkerekű kocsit húztak volna itt? Vagy két, igen összehangolt mozgású csúszómászó haladt egymás mellett és ők hagyták volna a nyomot?

Philippe az üvegajtó felé indult, követve a párhuzamosokat és amikor a számozott lakás elé ért, egy pillanatra megállt. Elolvasta a kis kék táblát és hallgatózott, hogy mit csinálhat a bent lakó. Megnézte, hogy a nyomok itt, a folyosó másik végén elkanyarodnak-e a lépcsőház felé, a lakás felé vagy egyenesen az utcára vezetnek.

A párhuzamosan futó nyomok nem csak a bejárat ajtóig tartanak. Onnan a kijárat felé is vezetnek, valamint a lépcső irányába is. Ott Philippe láthat egy különös szerkezetet, ami a korlátra van szerelve. Annyit ért meg belőle, hogy egy nagy fehér négyzet van rögzítve. A kettes számmal jelzett ajtóhoz vezet a fő nyomvonal. Azon egy kis tábla jelzi...szóval jelez valamit. Egy fehér emberalak ül, egy félkörben. Körülbelül semmit sem mond ez Lerois számára. A benti hangok viszont annál többet. Halk, mozgás szerű suhogás és folyamatos lélegzetvétel. Valaki vagy valami, mindenképpen mozog, él a lakásban.

Ahogy Philippe Lerois követte a két sávot, elért a folyosó végére. Ott láthatta, hogy a kijárat, az üvegajtó felé is vezetnek a nyomok és a lépcső felé is. Magukon a lépcsőfokokon már nem látott folytatást, de a korláton észrevett egy furcsa gépszerű valamit. Mivel idegenkedett a gépektől, nem bízott bennük vagy nem volt képes felfogni a működésük elvét, ezzel sem foglalkozott tovább. Azt viszont megjegyezte magának, hogy a nyomok a lépcsőig elmennek, de felfelé nem folytatódnak.

Mivel fel nem mehetett az illető, vagy kifelé vagy a lakásba vehette az útját. A vallon megnézte végre az ajtószámot és a kék táblát, amit már a folyosó másik végéről észrevett. Ez volt a 2. számú ajtó. Az 1. ajtó lett volna balra és leesett volna róla a szám? Furcsa lenne, ha az emeleten kezdődne, itt folytatódna, majd megint az emeleten haladna tovább a számozás. Ezt az apró furcsaságot is megjegyezte magának.

A táblán egy egyszerű rajzot látott. Ülő pózban ábrázoltak egy embert, aki alá egy félkört rajzoltak. Mintha egy gömbön ülne vagy farka lenne, amit maga alá hajt. Látott már ilyen leegyszerűsített ábrákat és tudta, hogy ezek mindig megkülönböztető jelzések, amikkel valamit tiltanak vagy szabályoznak. Vagy egyszerűen csak felhívják a figyelmet valami fontosra. Ha visszamegy, kérni fog egy kinyomtatott listát ezekről a jelekről, hátha jól fog még jönni a későbbiekben, ha tudja, melyik mit jelent pontosan.

Mivel magyarázat nem volt a képhez, arra koncentrált, hogy mit hall az ajtó mögül. Ismét itt volt a suhogás, amit a sikátorból is hallott. Halk zaj volt ez, de a vámpír érzékelte. Ezen kívül még egy élőlény lélegzését hallotta. Ebből már meg volt győződve arról, hogy aki a sikátorban volt, az nem ment ki a házból, hanem ide jött a kétkerekű kocsival. Mégpedig elég gyorsan. Felkészült rá, hogy gyanúkeltés nélkül próbálja meg kideríteni, mennyit láthatott az illető. Ha azt is mondja, hogy semmit, akkor is jobb azért végezni vele. Nehogy a rendőrségre menjen.

A vascsövet a ruhájába rejtette. Azt találta ki, hogy a patkányra fogja az ideérkezését. Előadja majd, hogy ez az ő kis kedvence, Jerry, aki beszaladt a házba és ennél az ajtónál állt meg. A patkány nagyon nyugtalanul viselkedett itt, ő pedig hallgatva az állatok megérzéseire meg akarta tudni, hogy nincs-e valami baj. Ez jó kis alibi lesz. Bekopogott és várta, hogy az idegen kiszóljon vagy ajtót nyisson.

/Jövő hétvégén folyt. köv./

Nem történt semmi. Azaz nem egészen igaz, ez így. Valójában megállt odabent az élet. Se suhogás, se mozgás. Talán csak távolról jövő szívdobogást hallotta volna ha nem nyomta volna el valaminek a duruzsolása. Pedig ez történt. Egy folytonos suhogást leszámítva mintha nem lenne bent senki sem. Se egy "tessék" vagy ajtónyitás. Az elején még nyikorgás se. Aztán valami mozgás támad, de Lerois nem egészen tudja kivenni, hogy mi történik. De néhány másodperc után, újra néma csend telepszik a lakásra, ahova bekopogott...illetve nem egészen. A szűnni nem akaró duruzsoló hang, az megmaradt.

Nem jött válasz a kopogásra. Philippe éberen tartotta az érzékeit és válasz hiányában arra támaszkodott, amit hallott. A suhogás megállt, a mozgás abbamaradt és valami duruzsolás váltotta fel. Mély hang, aminek az elemeit nem tudta kivenni, annyira egybemosódtak. Utána megint elindult a suhogás. Hallotta, hogy megint elkezd valami mozgolódni, mocorogni, aztán újra abbamarad. Az a duruzsoló hang maradt csak meg. Arra gondolt, hogy megint valami gép lehet a háttérben, amit kapcsolgatnak, hogy suhogjon vagy ne suhogjon, bár azt nem értette, hogy ez mire lenne jó. Az is megfordult a fejében, hogy nincs bent senki, csak bekapcsolva maradt egy gép. Nem értett ezekhez, nem tudott rájönni, hogy mi az, de még arra sem, hogy kapcsolgatják vagy magától működik.

Arra próbált koncentrálni, hogy a hangok távolodnak-e vagy mindig ugyanonnan szólnak. Ha ebben volt valami változás, akkor valakinek lennie kellett bent. Ha megérezte az illetőt, akkor megpróbálkozott egy varázslattal. Elmondta Ikonn Képeinek varázsigéjét és a bizalom érzésére koncentrált. Arra összpontosított, hogy az idegen ne sejtsen semmi rosszat, hanem bízzon abban, hogy egy jó ember kopogtat, aki nem jelent veszélyt számára.
Ha viszont nem volt változás és minden hang pontosan ugyanonnan jött egymás után, azaz nem érzékelt életet, akkor arra gondolt, hogy ezek csak egy gépnek a hangjai és az idegen mégiscsak kiment a bejárati ajtón. Ez esetben kinézett az üvegen, hogy látja-e bármilyen nyomát kocsinak, távozó alaknak.

Philippe kíváncsisága arra ösztönözte őt, hogy egyre jobban kiélesítse hallását. Ezért egyre hangosabban hallotta a duruzsolást, ami hol "távolodott", hol "közeledett". Legalábbis mindenképpen helyzetet váltott a hallgatózóhoz képest. De mást is hallott Lerois. Gázláng lobogását, víz lassan beinduló forrását, egy óra folyamatos és ütemes kattogását, egy konyhai időzítő gyors zakatolását és egy szív, szapora dobogását. Ez utóbbi egyelőre akkor sem csillapodott, mikor a mágus elmormolta a varázsigét.

//Varázs használat sikere/sikertelensége a kaland végén kerül bemutatásra //

Ahogy összpontosított a hangok irányára, már hallotta, hogy nem egy helyben van az, ami a zajt kelti. Változik a távolság, hol távolabb, hol közelebb van. Azon gondolkodott, hogy ez megint valami furcsa, modern dolog lehet-e, amit magára hagytak a lakásban vagy életre utaló jel lenne. Végül a többi hang miatt jött rá, hogy ez utóbbiról van szó. Egy gyönge tűz lobogását hallotta, a forrásban lévő víz hangját. Valaki vizet forral, talán teázásra készül vagy mosogatni. Hallott még egy vekkert is, egy régebbi típusú óra ketyegett. Volt még valami zakatolás, egy ütemű, de jól hallható. Ami a legfontosabb volt, hogy meghallotta végre a szívdobogást. Egy szívből jött és nagyon szapora volt. Akkor sem vált nyugodtabbá, amikor a Szürke Eminenciás a varázslatot alkalmazta. Majd kiderül, hogy mire jutott vele.
Itt állt az ajtó előtt, hallgatózva és egy vizet forraló, kissé izgatott ember életjeleit észlelte. Mivel az illető nem nyitott ajtót, nem látta értelmét tovább itt álldogálni. Odament a bejárati üvegajtóhoz és kinézett rajta. Távolódó embereket, kocsikat nézett vagy bármit, ami gyanús lehetett. Ha semmit nem látott, megnézte a lépcsőt is jó alaposan. Nyomokat keresett rajta, akár a korláton, akár a fokokon. Hallgatózott felfelé is, hogy a lépcsőházból mit hall. Közben figyelt, hogy ha mozgás van a lakás ajtajánál, akkor oda tudjon menni, nehogy az illető azt higyje, csak szórakozott valaki.

A lépcsőház bejárati ajtaján kipislantva Philippe nem igazán lát semmit. Ebben az órában, a csendes mellékutcában nem járnak már emberek. Körülbelül tíz percenként halad már csak el autó a ház előtt. De csend és nyugalom. A padlót, a korlátot, a lépcsőt vagy az ajtókat nézve sem talál semmi újabb "nyomot". Gondos takarítás eredménye lehet ez, de ahogy Lerois meg tudja állapítani, órákkal ezelőtt mostak fel utoljára.
Az újabb hallgatózása eredménytelenül zárult, arra való tekintettel, hogy a falak vastagok. De ha szeretné tovább élesíteni, hogy jobban hallhasson, csak folytatnia kell a koncentrálást. Hiszen majdhogynem bármit megtehet a testével. Ugyanakkor kis idő elteltével a közepesen érzékeny hallásával meghallhatja, ahogy mozgás támad az imént vizsgált bejárati ajtó mögött. Nem közvetlenül, inkább egy hátsó helységben. Furcsa suhogó hang, meg így közelebbről, mintha egy tárgyat tolnának a földön...

A vámpír kinézett az ajtó üvegtábláján, de senkit nem látott. Ilyen késői áron persze már kevesebben jártak kint, de mindig akadhatott volna valaki, aki épp egy hosszú este után érkezik haza vagy valami rejtélyes dologban jár el az éj leple alatt. Egy-egy autó zaja törte meg néha a csendet, de más különösebb dolgot nem lehetett látni odakint.
A folyosón és a lépcsőházban sem volt semmi érdekes. Fel volt mosva szépen, alaposan. Pár órával ezelőtt lehetett a takarítás, a szagok alapján ezt állapította meg a férfi. A lépcsőházban nem hallott semmit. A falak, a gerendák persze sokkal vastagabbak voltak, ezért nehezen lehetett rajtuk keresztül meghallani, mi zajlik mögöttük.
A 2. számú lakásban viszont most mozgást hallott. Távolabbról jött a zaj, egy másik, talán hátsó helyiségből. Megint hallotta a suhogó hangot és mintha valamit toltak volna a földön. Philippe Lerois várt egy kicsit. Felkészült arra, hogy mit fog mondani, ha végre kinyitják az ajtót.
Arra is gondolt, hogy ha most sem fog ajtót nyitni az idegen, akkor ő fogja megpróbálni lenyomni a kilincset. Azzal fogja megmagyarázni, hogy a patkánya veszélyt érzett, ő pedig bekopogott és mivel nem jött válasz, benézett, hogy nincs-e valami baj. Valamit csinálni kell, mert nem bámészkodhat örökké ezen a folyosón.
Közben erősen fülelt, hogy mit hall a szobából és próbálta az érzékelést kiterjeszteni a ház többi részére is. Figyel, hogy hall-e zajt a folyosó másik két helyiségéből vagy az emeletekről. Furán alakult ez az este. Csörgőkígyó hangja, egy rejtélyes idegen és egy kígyószemes graffiti a falon, ami azt jelzi az arra járóknak, hogy figyelik őket.

Philippe egyre csak fülel, de egyelőre nem hall semmi újat. Még élesít érzékein, hogy az emeletekre nagyobb figyelmet tudjon szentelne. Ez azonban hibának bizonyul, amikor éles süvítés tör át az addigi néma éjszakán. Lerois érzi a fejébe hatoló fájdalmat, majd a fülén kiloccsanó vért. Testén egy pillanatra gyengeség fut végig, de máris regenerálódik halott teste. A hang, bár sokkal halkabban, ugyanakkor még egy darabig hallható az ajtó mögül, amint az imént kopogott. Valószínűleg túlságosan sokat akart hallani. Az így felerősített érzéke pedig támadásként vette a felforrt víz által keltet sípoló jelzést. Néhány másodperc múlva azonban ez véget ért. Valószínűleg a "gyanús" lakás lakója bizony bent van, de rá se hederít a kopogtatásra.

A vámpír fülel, de nem hall semmit az emeletek felől a lépcsőházból. A kettes számú lakásból viszont a teafőzés közbeni sípoló hang érkezik. Ez szörnyű élmény úgy, hogy szinte már a teljességig próbálta az érzékeit kiterjeszteni. Sokkal élesebben hallja most és ez fájdalmas.
Az idegen még mindig nem nyit ajtót és nem történik semmi egyéb.

Philippe Lerois megunja a várakozást. Megpróbálja lenyomni az ajtó kilincsét és belépni. Ha ez sikerül és meglát valakit, akkor előadja, hogy a patkány idegesen cincogott és ő csak meg akart bizonyosodni arról, hogy nincs-e baj. Közben megnézi, kit vagy mit lát a lakásban, figyelve minden részletre.

Ha nem sikerül lenyomni a kilincset, akkor pedig távozik. Ha tud, a bejárati ajtón át, de ha az nincs nyitva, akkor arra megy, ahonnan jött és visszaigyekszik a kocsihoz, amiben a sofőr már biztosan várja.

Az ajtó gombjára Philippe finoman ráfog. Másik kezében már készíti a kifogásnak használt patkányt. A hideg fém gombot nyitás irányba próbálja fordítani. Finoman kattan a zár, de nem húzza ki a nyelvet a hüvelyből, ezért egyértelmű, hogy az ajtó be van zárva. A kattanás azonban elég hangos lehetett bent, mert a folyamatos motoszkálás két másodpercre megszakadt. Aztán folytatódott. Végül is, miért lenne nyitva egy magánlakás ajtaja ilyen kései órán?!
Lerois megunja az értelmetlennek tűnő csiki-csukit és távozóra fogja. Az utcára nyíló ajtó azonban nyitva van. Odakint megcsapja a halott húst a hónapok óta tartó általános forróság, amely éjszaka sem enyhül túl sokat. Ezt leszámítva azonban Philippe útja eseménytelen az autójáig, ahol hűséges szolgája várja, aki érdeklődik, hogy az ura hogyan és hol akarja tölteni az éjszaka hátralévő részét?

A Szürke Eminenciás megpróbált benyitni, de nem sikerült. A zár megmozdult, de nem nyílt ki. A lakás tulajdonosa viszont hallhatóan ezt is észrevette, ahogy a kopogást is. Most sem tett egyebet, csak megállt egy pillanatra a finom zajok keltésével, aztán folytatta tovább, amit csinált.

A vallon ekkor unta meg az álldogálást. Semmi értelmét nem látta annak, hogy továbbra is itt maradjon, ezért a házat elhagyta a bejárati ajtón keresztül. Még ezen a késői órán is nagyon nagy hőség volt. Elment az autóig, amiben a sofőr már várta. A szolga megkérdezte, merre folytatják az utat.

Ha a vámpír az autó felé menet nem hallott vagy érzett senkit, aki követte volna, akkor a sofőrt hazafelé irányította. Ha úgy tűnt neki, hogy követték, akkor viszont megkéri a sofőrt, hogy tegyen egy kört a ház körül és közben a vámpír az autóból az üveg mögül figyelte, hogy ki lehetett, aki követte.

Az utcák már olyannyira kihaltak, hogy nem kellett volna Philippenek trükkökhöz folyamodnia, ha azt akarta volna megtudni, hogy ki követi. Bár láthatóan senki. Így békésen indulhattak útnak a menedéke oltalmazó falai felé. Ráértek. A vámpír számára még fiatal volt az este, nem kellett sietnie. S bár nem fogta el jóllakottság érzése, érezte, majdnem teljesen fel volt töltődve életet adó vörös nedűvel. 
Ahogy Philippe autója elhalad egy háztömb mellett, újabb falfestményre lesz figyelmes. Egy futó pillantás elég ahhoz, hogy felismerje a stílust. Egy sárga, pikkelyes szerű, madárkarom szorít össze egy koponyát. A koponya pedig a nyomás hatására repedezni kezd. Alatta felirat: Elkapnak téged