Shear birtok

Go down

Shear birtok Empty Shear birtok

Témanyitás by Albert Shear Hétf. 18 Aug. 2014, 18:21

Shear birtok

Catoctin Mountain Park - Frederick Megye, Maryland állam

Shear birtok Camp-david-08-2

Albert Shear vásárolta és újíttatta fel a birtokot. Hellyel-közzel önállót a több mint félszáz különböző épületből álló létesítmény. Az állandó személyzet mintegy fő, de több mint száz személynek kényelmes helyet tudnak biztosítani. A vendégházak befogadó képessége csekélyebb. Kényelmesen a főépületben egy 8-10 fő fér el. A nagyobb vendégházban szintén. A többiben maximum négyen. Az alap és hosszú távú kiegészítő személyzetet kényelmes, családbarát otthonokban tudják elszállásolni. A rövidtávú, nagy létszámú személyzetet már 4-6 ágyas "kollégiumi" körülmények közé tudják csak elhelyezni.
A birtok hellyel-közzel önellátásra van berendezkedve. Bár rá van kötve az elektromos, víz, gáz és szennyvíz hálózatra; az épületek áramellátásáról kis méretű szélkerekek és napelemek is gondoskodnak. A fűtéshez geotermikus energiát használnak, a meleg vizet pedig napkollektorok is biztosítják. A tiszta ivóvízről fúrt kutak és egy víztisztító telep gondoskodik.
A birtokon belül van élelmiszer bolt. Az orvosi rendelő, kis műtővel van felszerelve. Albert berendeztetett egy komplett vezérlő központot is a birtokra. A nagy erejű műholdas és széles sávú optikai földkábeles kommunikációs eszközöknek köszönhetően a fél országot lehetne irányítani a birtokról. A cégének a tevékenységét azonban mindenképpen, minden ponton tudja ellenőrizni.
A birtokon több medence, egy moziterem, egy bowling pálya, egy tenisz pálya és egy lovarda gondoskodik a rekreációs lehetőségekről. A gondozott erdős birtokot a levegőből repülővel nem, de helikopterrel minden további nélkül meg lehet közelíteni. A biztonságról a magas falak, kettős kerítésrendszer, a több ezer kamera és a beléptető kapuk gondoskodnak.

A birtokon belül lóval, autóval, golfkocsikkal, segwayel, telente hómobilokkal közlekednek.

Welcome to Camp Shear

_________________
Quis custodiet ipsos custodes? ~ Britannia kapitány ~

Az igazi férfi nem hősködik a fegyverrel, hanem diszkréten viseli, és bölcsen használja. - B.G. ~ Albert Shear ~

Just keep your head down a few more minutes and you're out of this. ~ Mallory Danica Walsh ~

Rendszerben látni és gondolkodni. Az a modern művészet. ~ Madeleine Eleanor Delacourt ~

Kiss, kiss, bang, bang ~ Tariq Kudrjawizki ~
Albert Shear
Albert Shear
8. szint - 18 kredit

Hozzászólások száma : 730
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 07.
Age : 43
Tartózkodási hely : New York

Karakteradatok
Főkarakter: Albert Shear
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Shear birtok Empty Re: Shear birtok

Témanyitás by Albert Shear Szer. 20 Aug. 2014, 02:11

Albert kényelmesen elhajtott a helikoptere mellett és a fűre viszi a ford pickupot. Már messziről látja a téli jégpálya helyén most felépített ideiglenes lőteret. A leengedett ablakok mellett hallja is a sorra, egymás utániban leadott lövések hangját. Elmosolyodik. Gyakorlatilag egy pitbull terriert zárt kennelbe, miért csodálkozik azon, hogy folyton ugat?! Lassan legurul az enyhe lankán és megáll a legújabb alkalmazottja Suburbanja mellett. Átnyúl a kesztyűtartóhoz, kiveszi belőle a fülvédőjét és a helyére teszi a kopasz fején. Csak ez után dobja fel a ballisztikai védelemmel rendelkező napszemüvegét és kiszáll a kocsiból. Közben újabb lövések dördülnek. Albert lassan megkerüli a saját autóját és a másik nyitott csomagtartójához sétál. A nyitott fegyvertáskából kikandikáló két karabély láttán elégedetten bólint. Egy újabb alkalmazott, aki elsajátította a képzéseken unalomig szajkózott frázisokat. Ugyanis a DanielDefense által szállított mk18 alatt ott pihent egy g3a3 külső módosításokkal. A mosoly után Albert a lövések irányába fordult.
Mallory alapállásból indult. Jobb kezével a terepszínű nadrágjához tartozó zöld övébe markolt a háta mögött. Baljával a jobb oldalán lévő pisztolyért nyúlt. Gyakorlott mozdulattal húzta elő a fegyverét gyengébbik kezével. Mire a keze visszahúzódott a helyére, a glock 17-es már a megfelelő pozícióban pihent a kezében. A mozdulatsor folytatódott. Testével bal hátra dőlt, kezét lefelé nyújtotta és közben elemelte a talajtól bal sarkát. Amikor a pisztoly szánja elérte a bakancs sarkát, egy határozott mozdulattal töltötte csőre a fegyvert. A megnyugtató kattanással egy időben már emelkedett is vissza és a stabil álló pozíciót már úgy vette fel, hogy baljával célra tartott, majd kétszer egymás után elsütötte a fegyvert. A lövés dörrenése után szinte azonnal apró csengés hallatszott. Ez jelezte, hogy mindkét lövése eltalálta a célt. A szán azonban hátul maradt, így jelezve: a fegyver tára bizony üres. Malory már ereszkedett is térdelő pozícióba. Közben egy csuklómozdulattal oldalra fordítja a pisztolyt és a következő ujj mozdulattal oldja a tárat tartó zárat. Ahogy újra függőlegesbe kerül a pisztoly, az üres tár kicsusszan a földre. Mallory a behajlított térdhajlatába teszi a fegyvert és nyúl bal kezével a következő tárért. Kiveszi a kydex tokból és a pisztolyba csúsztatja. Majd megmarkolja a fegyvert és már emelkedik is vissza lő pozícióba. Mire újra kiegyenesedve áll, már helyére csúsztatta a szánt, így újra lőszer került a töltényűrbe. Céloz és meghúzza a ravaszt egyszer. Pisztoly csövét elhagyja a lövedék, de nem csendül a találatot jelentő fémes hang. A másodiknál, harmadiknál, negyediknél, az ötödiknél már igen. Ezt követően azonban újra hátul marad a szán. A fegyver ismét kiürül. Mindezt 15 másodperc körüli idő alatt. Ekkor Albert közelebb lép a gyakorlatozó nőhöz és leveszi fülvédőjét.
-
Szép volt. Megy karabéllyal is? - teszi fel az egyértelműen buta kérdést mosolyogva. Mallory helyére csúsztatja a szánt, a biztonságos irányba fesztelenít, majd a helyére kerül a pisztoly a polimer tokban s maga is megszabadul a fülvédőtől.
-
Uram! - vágja magát vigyázzba a nő, épp csak nem szalutál. - Ha elég időt kell még...hmmm...céltáblákkal gyakorolva töltenem, akkor hamarosan menni fog.
Albert atyaian elmosolyodott és elindult a fém céltábla felé, amire Mallory korábban leadta a lövéseket.
-
Nem kell haptákba vágódnia. Sosem voltam katona. Az Vic és Tariq. - megvárja míg a nő csatlakozik hozzá, majd kicsit hosszabbakat lép, de nem siet, csak szereti a saját tempójában haladni. - A gyakorlás jó. De gondolom nem kell részleteznem az izmok memóriáját és hasonlókat. De szerencséje van. Új feladatot fog kapni hamarosan.
Mallory szemében kíváncsisággal teli várakozás csillan, arcára gyermeki mosoly ül. Nem mintha nem élvezné a birtok adta nyugalmat és kényelmet, de nem bírja a tétlenséget. Kicsit olyan, mint az orosz kiképzőtársa. Ha nem járatják az elméjét vagy a testét, akkor elkezdi hergelni saját magát.
-
Uram?
- Egy nagyon fontos vendég fog érkezni és néhány kiemelt kísérője. Biztos vagyok abban, hogy az orvosi csoportja mellett, saját biztonsági személyzetet is hoz. Viszont ami a White Rookot illeti, ön lesz a kísérője az itt tartózkodása alatt. Mivel kiemelt vendégről van szó, a Laurelben helyezzük el. Erre az időszakra ön is oda költözik. De ne legyen zavaró vagy feltűnő. árnyék legyen. Azt tudom hogy tréning, gyakorló és köznapi ruházatból jól becsomagolt. De úgy tudom kosztümök terén nem áll jól. Küldetek szabót a szállására. Két napon belül pedig kap négy váltás nadrágkosztümöt. Meg megfelelő övet, pisztoly és tártokot. Mindig a vendéghez és a helyzethez öltözzön. A vendégünk bárhova mehet majd. Ha akar akkor az erdőben sétál, ha akar akkor lemegy a városba a nőegylet gyűlésére. Maga pedig mindenhova elkíséri. Gyakorolta az defenzív és offenzív vezetést Colorádóban ugye? - A nő igenlően bólintott, miközben megálltak a célpont előtt. - Akkor maga lesz a sofőr is. Az E350-et biztosítjuk a vendégünk rendelkezésére. A maga terepjáróját pedig a vendég személyzete használhatja. Ha kell hozatunk még le autókat az almából...megértette a feladatot?
- Igen uram. Gyakorlatilag a vendég...hmmm..."barátjaként" fogok rá vigyázni úgy, hogy ne lógja ki a környezetéből.
- Pontosan. Jól látja. Nem számítok atrocitásra, de azért jobb óvatosnak lenni. De a vendégünk ebből semmit se vegyen észre. - Albert szemrevételezi a céltárgyat. Számolgat egy kicsit. - Nem hallottam rosszul. Egy nem talált.
Mallory behunyja a szemét pár másodpercre és visszapörgeti a drillt az emlékezetében.
-
Igen uram. Az újratöltés után, az első lövés a palánkba ment.
- Értem. Nos a legjobbak is megesik. Most viszont takarítson össze maga után és menjen a szállására. Had vegyék le a méreteit a ruhához. - Azzal Albert elindult vissza a kocsijához, amibe beszállt. Megfordul és a legrövidebb úton, vigyázva a zöld pázsitra, visszatér a betonútra, majd elindul kommunikációs épületnek csúfolt erőd felé, ahol értesülni fog a világ eseményeiről és a cége híreiről. Mallory pedig elkezdte összegyűjteni a töltényhüvelyeket egy dobozba amit majd le fog adni a birtok igazgatásnál, hogy megszabaduljanak tőlük. Közben összeszedi az eldobált tárait. Elcsomagolja a fegyvereit, lezárja a fegyvertáskáját, majd begyűjti a kirakott céltáblákat. Azokat is beteszi a kocsija csomagtartójába, majd ő is elindul vissza a bungalójába, hogy levegyék a méreteit és elkészíthessék az elegánsabb ruhatárát amire a közeljövőben talán, a későbbiekben viszont mindenképpen hasznosítani tud majd.

_________________
Quis custodiet ipsos custodes? ~ Britannia kapitány ~

Az igazi férfi nem hősködik a fegyverrel, hanem diszkréten viseli, és bölcsen használja. - B.G. ~ Albert Shear ~

Just keep your head down a few more minutes and you're out of this. ~ Mallory Danica Walsh ~

Rendszerben látni és gondolkodni. Az a modern művészet. ~ Madeleine Eleanor Delacourt ~

Kiss, kiss, bang, bang ~ Tariq Kudrjawizki ~
Albert Shear
Albert Shear
8. szint - 18 kredit

Hozzászólások száma : 730
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 07.
Age : 43
Tartózkodási hely : New York

Karakteradatok
Főkarakter: Albert Shear
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Shear birtok Empty Re: Shear birtok

Témanyitás by Thorhalla Szomb. 23 Aug. 2014, 10:28

Gunny és Jon:
//Előzmény: SHIELD főépület//
Steph:
//Előzmény: Tárgyalók//

A Miller család eleget tett Albert Shear meghívásának és úgy tervezték, hogy egy hosszú hétvégét töltenek el a férfi birtokán, úgyis kellett részben hivatalos ügyben is beszélni a házigazdával. A fekete autó kora délután fordult be a birtokra a meghívás értelmében. Jon vezette az autót és ha megkapta az instrukciókat, hogy hova is kell menniük és hol kell leparkolni, akkor ott állt meg a kocsival. Ő volt az első, aki kiszállt, jelenleg nem egyenruhában volt, csak egy vászonnadrág, egy félcipő, egy póló és bőrdzseki volt rajta. Az anyósülésről Steph szállt ki, Albert emlékezhetett, hogy Yrsa a jövőben megjegyezte, hogy mikor Alberték odakerültek akkor az anyja már terhes volt vele és az ikertestvérével. A nő jelenleg a hatodik hónapban volt a terhessége alatt és már nagyon kigömbölyödött, a mozgás is kissé nehézkes volt a számára. Ő egy szandált és egy hosszú halványsárga ruhát viselt, külön olyan szabásút, ami a kismamák számára készült. Hátulról egy magasabb vöröses hajú nő szállt ki SHIELD egyenruhában, majd egy az ő hajszínével megegyező vöröses hajú kislányt* vett ki a gyerekülésből, akinek az arcán több vörös csík is volt. A kislány egyértelműen Ingrid volt, noha a jövőben nem voltak csíkok az arcán, míg a SHIELD egyenruhás nőnek is voltak az arcán ilyenek és meglehetősen hasonlított a kislányra vonásokban is. Amint Ingrid földet ért már rohant is oda az apjához és rángatta meg a nadrágját.
- Ugye tudunk majd lovagolni? – kérdezte.
Jon a lányára mosolygott, ilyesmit, hogy a férfi mosolygott volna az emberek többsége nem is látott soha sem, csak a legszűkebb baráti kör.
- Majd megkérdezheted Mr. Shear-t, hogy van-e rá lehetőség.
Egyelőre, ha nem volt fogadóbizottság eléjük, akkor mind a négyen elindulnak a megadott épület felé, ha van, akkor köszöntik őket.

//Tudom, hogy a kocsi kép oldalán van egy SHIELD embléma, ezen a kocsin nincs, jelöletlen.//
*Nincs sajnos kislány kép a karakterről, de a képen látszik a hajszín + a csíkok, mert az már most is ilyen neki.


Shear birtok 00120

Karakterek:
Jonathan Miller
Stephanie Miller
Ingrid Miller
Gunnhild Morsus, mint Barbara Miller

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Shear birtok Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Shear birtok Empty Re: Shear birtok

Témanyitás by Albert Shear Szomb. 23 Aug. 2014, 23:53

A fekete terepjáró csak addig volt kénytelen a birtok bejáratát őrző kapunál vesztegelni, amíg a hidraulika visszahúzta az acél akadályt a földbe és az öltönyös őr átadta a birtok térképét. Mindeközben szóban jelezte, hogy Albert az Aspen Lodgenál várja őket. Mire megálltak a ház előtt, ő és Mallory már az épület előtt várakoztak. Alberten farmernadrág, kockás vörös-kék ing és szobapapucs volt. Mallory méretre készített fekete nadrágkosztümben, fehér blúzban és fekete, lapos talpú cipőben állt. Haját lófarokba kötve viselte. A férfi mosolyogva lépett a kiszállókhoz.
-
Áááá...Millerék. Örülök, hogy elfogadták a meghívásomat. A hölgy Mallory Walsh. Ő fog mellettem mindenben az önök rendelkezésére állni az ittlétük alatt. A Laurel Lodget készítettem elő önöknek. De épp reggelizem. Kérem csatlakozzanak...ha csak egy teára is...de egy seregnek elegendő gyümölcs, omlett, bagett és palacsinta van az étkezőasztalomon.
Albert fel-fel ismerte a vendégeit. Mármint nem Stephanira és Jonathanre kellett rácsodálkoznia. Ingrid volt az akit még ilyen fiatalon is elsőre felismert. Nagyot sóhajtott, de mosolya megmaradt. Reméli, hogy a kislánynak nem kell olyan körülmények között felnőnie, mint annak akit megismert a jövőben.

_________________
Quis custodiet ipsos custodes? ~ Britannia kapitány ~

Az igazi férfi nem hősködik a fegyverrel, hanem diszkréten viseli, és bölcsen használja. - B.G. ~ Albert Shear ~

Just keep your head down a few more minutes and you're out of this. ~ Mallory Danica Walsh ~

Rendszerben látni és gondolkodni. Az a modern művészet. ~ Madeleine Eleanor Delacourt ~

Kiss, kiss, bang, bang ~ Tariq Kudrjawizki ~
Albert Shear
Albert Shear
8. szint - 18 kredit

Hozzászólások száma : 730
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 07.
Age : 43
Tartózkodási hely : New York

Karakteradatok
Főkarakter: Albert Shear
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Shear birtok Empty Re: Shear birtok

Témanyitás by Thorhalla Vas. 24 Aug. 2014, 09:28

Ahogyan Albert odalépett Miller-ékhez Jon arca is egy pillanat alatt lett merevebb és kevésbé közvetlen. Ahogyan ez lenni szokott, amikor másokkal találkozik.
- Üdvözlöm – köszönt, majd biccentett először a nő felé, végül a kezét nyújtotta a férfinak. – A feleségemet már ismeri, a hölgy velünk Barbara Miller ügynök, a lányom pedig Ingrid Miller.

- Uram! – biccentett a nő is. – Ms. Walsh!
Én magam is biccentettem Ms. Walsh felé, majd kezet nyújtottam Albert felé.
- Régen találkoztunk – mosolyodtam el. – Úgy tűnik, hogy soha sem tudjuk elkerülni egymást.

A kislány feszülten és érdeklődve figyelte, hogy mit is csinálnak a felnőttek, majd ha látta, hogy Albert az anyukájával is kezet fogott, akkor ő is odasomfordált és határozottan nyújtott kezet ő is.
- Szia bácsi, Ingrid vagyok – mutatkozott be. – Ugye itt lehet lovagolni?

Albert, amióta kapitány lett hozzászokhatott ahhoz, hogy képes volt megérezni a mágiaérzékenyeket, illetve a magához hasonló avatárokat. Azt már korábban tapasztalta, hogy a Miller házaspárt is érzi az asgardi feleikhez kötődő kapcsolat miatt, Mrs. Miller azonban tényleg mágiahasználó is volt, azonban most a kislányból és a másik nőből is érezte ugyanezt, annak ellenére, hogy az ügynöknő egyszerű SHIELD egyenruhát hordott és nem a WAND-ét.
- Köszönjük Mr. Shear a meghívást is, a reggeli pedig tökéletes lenne, úgyis kezdek éhen halni – feleltem kedvesen.
Ha Albert elindult, akkor mindannyian követték őt, noha majd az épületbe beérve az utolsó helység bejárata előtt marad Gunny kint állva és nem megy be a családdal az étkezőbe.
- Bízom benne, hogy lesz majd most időnk a reggelinél egy kicsit hivatalosabb és személyesebb ügyről is beszélni – mondta Jon haladás közben Albert-nek.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Shear birtok Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Shear birtok Empty Re: Shear birtok

Témanyitás by Albert Shear Vas. 24 Aug. 2014, 13:05

Albertnek egyből feltűnt, hogy Jonathan nagyon hivatalosan viselkedik. Mivel tisztelte a férfit úgy döntött, hogy nem fog személyeskedni vagy "jópofizni" vele. Ezért ő maga is a hivatalos arcát vette elő, amikor vele kommunikált. A bemutatás során mindenkire rámosolygott, biccentett és kezet fogott. A család érkezésekor kezdődött bizsergés továbbra is jelen volt a koponyája jobb hátsó részében. Mindig az a területet stimulálta a mágia jelenléte.
-
Ez most úgy hangzott misszisz Miller, mintha el akarnánk kerülni egymást. Pedig úgy gondolom, ez koránt sincs így.. - mosolyodott el barátságosan, majd leguggolt a kis Ingridhez. Egy pillanatra felrémlett benne a nő...azaz lány arca, amikor a mágia fenntartásától vér kezdett csörgedezni az orrából. Ugyanakkor az a jelenet is beugrott neki, amikor a csapat egyben tartása miatt Albert megkockáztatta a gépágyúk tüzét és ezzel valójában megölethette volna, de mindenképpen cserben hagyta a többieket Ingridet is. - Ha megkéred Mallory nénit, bármikor levisz a lovardába. - Majd gyorsan felnéz a szülőkre is. - Amennyiben a szüleid engedik. Bár pónikat nem tartunk, remek lovászunk van. - Majd feláll, megvárja a választ, Mallory felé megereszt egy mosolyt és folytatja a vendéglátást. - Erre tessék. - Mutatja az utat a ház felé. Az épület jellegét, ahogy a birtok lakó ingatlanjaira jellemző, az 1900-as évek eleji építészet jellemzi. Hangulatban. Azonban a folyamatos felújítások és modernizációk miatt, képesek kiszolgálni a luxus igényeket. Mégis sikeresen tartották meg a meleg, családias hangulatot ami a könnyű szerkezetes fa házak sajátja. A hallból Albert egyből az étkezőbe vezette a vendégeit. Látszott, hogy hogy csak a legújabb átalakításokkor nyitották egybe a konyhával, ahol még látszottak a "romok". A nagy étkezőasztalon meghámozott és szeletelt, szezonális gyümölcsök, kis tányérra kitett vaj, dunsztosüvegekbe lekvárok, frissen sült palacsinta, még gőzölgő omlett, kakaós és szimpla kalács, bagettek és szeletelt fehér és barna kenyér állt. Egy kancsó víz, egy narancslé, egy almalé és két kanna kávé szolgáltatta az innivalót. A konyhában a tűzhelyen még várakozott két serpenyő, a munkalapon pedig további hozzávalók.
-
Foglaljanak helyet, ahol jól esik és jó étvágyat kívánok. Ha bármi hiányzik, csak szóljanak. - Mondta kedélyesen, majd ő maga leült. Két szelet kakaós kalácsot vett magához, majd töltött egy pohár almalevet.
-
Hivatalosabb és személyesebb. Érdekesen hangzik. Sajnálom, hogy nem hoztam még nagy nyilvánosságra, hogy nem haltam meg...de jogilag minden a cégé, így nagy bajban nem is lehetek. Ugye? Vagy másról lenne szó?
Mallory a gyalogságnál szokásos, "pihenj" vezényszó elhangzását követő testtartás vette fel már amikor a Miller család autója befordult a házhoz vezető utcára. A bemutatkozásokat is türelemmel várta végig, valamint érezte főnöke jelzését, hogy bizony óvónéni lesz. Nem volt ezzel semmi problémája. Pont olyan PSD feladat mint a többi, csak látszólag jól kezelhető alannyal. Bár tudott, nem szeretett lovagolni. Ugyanakkor ha a kis hölgy pacigolna, akkor Mallory ugrik. A reggelizni induló társaság után szerette volna zárni a sort, azonban nem tudta. Az egyik vendégük ugyanis megállt az ajtóban. Mallory egy pillanatra megtorpant.
-
A meghívás önre is vonatkozott.

_________________
Quis custodiet ipsos custodes? ~ Britannia kapitány ~

Az igazi férfi nem hősködik a fegyverrel, hanem diszkréten viseli, és bölcsen használja. - B.G. ~ Albert Shear ~

Just keep your head down a few more minutes and you're out of this. ~ Mallory Danica Walsh ~

Rendszerben látni és gondolkodni. Az a modern művészet. ~ Madeleine Eleanor Delacourt ~

Kiss, kiss, bang, bang ~ Tariq Kudrjawizki ~
Albert Shear
Albert Shear
8. szint - 18 kredit

Hozzászólások száma : 730
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 07.
Age : 43
Tartózkodási hely : New York

Karakteradatok
Főkarakter: Albert Shear
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Shear birtok Empty Re: Shear birtok

Témanyitás by Thorhalla Vas. 24 Aug. 2014, 16:02

- Valóban nincs így – mosolyogtam még mindig. – Csak mikor összefutottunk mindig valamilyen hatalmas galiba közepén volt a város és ön is.
Először a sárkányoknál és démonoknál, majd a vírusnál, amikor hónapokra bentragadtak a karaknténban. Most ez roppant kellemes felüdülés volt, hogy eljöhettünk vidékre. A nászutunk óta nem volt erre lehetőségünk Jonnal, hogy megtegyük mindezt.
- Ezúttal örülök, hogy ennyire kellemes körülmények között történt meg. Lenyűgöző ez a hely, remek ízlése van Mr. Shear.

Ingrid Albert szavai után a szüleire nézett.
- Ugye engeditek – nézett rájuk hatalmas nagy kék szemekkel.

- Apukádat kérdezd – kacsintottam Jon-ra.
- Csak felügyelettel, de mehetsz – mondta.
Imádta a lányát, nem igen tudott nemet mondani neki, de ettől függetlenül mindig szigorúan fogta, már amennyire egy kicsivel több mint három és fél éves kislányt lehetett, aki éppen abban a korban volt, hogy mindent tudni akar és folyamatosan kérdez mindenről.

Követték Albertet és megcsodálták az épületet is, ahova mentek. Útközben a gyorsabb haladás kedvéért, meg mivel Ingrid láthatóan kissé fáradt volt a hosszú utazástól Jon felkapta a karjaiba a lányát és úgy vitte be a helységbe. Albertnek feltűnhetett, hogy az úgymond kissé hivatalos hangnem nem tudatos volt nála, egyszerűen ilyen ember volt, hogy ridegebb, távolságtartóbb azokkal, akiket nem ismer és csak azok felé nyílik meg, akik kiérdemelték a bizalmát, barátságát, illetve a családja irányába. Még a Szövetséges Államok ideje alatt volt nem egy riport, hogy a férfi akkoriban a többi Bosszú Angyalt is beosztottként kezelte és ugyanolyan merev volt velük, mint másokkal és hosszú idő kellett, hogy olyan kapcsolatot ápoljon velük, mint manapság. Bent letette az egyik székre a kislányt, majd a feleségének kihúzta a széket és segített leülni, mert már kicsit nehézkesen ment Steph-nek ez is. Alacsony is volt és nagyon sovány is az ikerterhességhez.
Néhány pillanatra még a nőre néztem, majd megcsóváltam a fejemet, én nem pihenni és nyaralni jöttem, hanem dolgozni. Bármilyen hihetetlen is volt.
- Ah, nem. Csak névrokonság van – mondta a nő annak ellenére, hogy hasonlított Ingrid-re. – Jelenleg testőrként vagyok itt és különben sem…

- Gunnhild! – szóltam hátra, akaratlanul is úgy, mintha a saját lányomra tettem volna. – Bejössz és leülsz!
Szokatlan volt, hogy annyival idősebb, de genetikailag a saját lányom volt ő is.
Felmordultam a szavaira, mintha az anyám szólt volna. Még egy pillanatra Walsh-ra néztem, majd bementem és leültem az egyik székre. Amiatt nem szóltam rá, hogy úgy beszélt velem, mintha az anyám lett volna, jobban úgy viselkedett életem során, mint az, aki megszült volna.
< - Ennyi erővel a saját alakomban is jöhettem volna – morogtam. >
Nem mintha zavart volna ez a teljesen emberi alak, szerettem, ebben legalább igencsak
- Elnézést – néztem Shear-ra. – Gunnhild Morsus, Valkűr. Már találkoztunk a sárkányok és démonok között, mikor Dormammu legyőztetett.
Biztosra vettem, hogy ebből már úgyis megismer, hiszen az Angyalok között én is közismert voltam. Meg akkor úgyis láttuk egymást, noha a hivatalos bemutatkozás érthető okokból elmaradt.

Jon végül megköszörülte a torkát és szigorú tekintettel nézett a némileg hisztiző Gunny-ra.
- Nem, azzal nincs gond. Ameddig csak akar nyugodtan maradhat inkognitóban, tőlünk senki sem fogja megtudni, hogy mégsem halt meg abban a robbanásban – mondta. – Diszkréten kezeljük az ügyet. Az ok, ami miatt beszélni akartam önnel nem is a WREC ügye, hanem teljesen más. Ami azt illeti bizonyára értesült róla a médiából, hogy a Bosszú Angyalok szerkezeti változáson ment át, újra visszavettem a csapat vezetésé…

- Arra akar kilyukadni, hogy szeretnénk, ha ön is csatlakozna a csapatba, mint beugró tag – vágtam közbe, mert mire hivatalosan felvezeti az egészet Jon besötétedik odakint, majd Ingridre pillantottam. – Mit szeretnél enni kicsim?
Mikor a palacsintára mutatott, akkor vettem neki, majd apróbb darabokra vágtam, hogy könnyebben tudjon enni belőle és egy pohár narancslevet töltöttem neki. Magamnak egy lekváros kenyeret vettem és úgyszintén narancslevet, illetve egy fürt szőlőt. Azt nagyon mertem remélni, hogy Gunny most nem steak-et akar reggelizni véresen, ahogyan szokva. Megkönnyebbültem, amikor csak omlettet szedett és kávét, Jon is csak kávét.

Egy pillanatra Walsh-ot kereste a tekintetével, ha a nő távolabb volt, akkor kezdett bele normális hangon, ha a nő a közelben volt, akkor lehalkította a hangját, hogy ne hallhassa azt, amit mondani készül.
- Roma-val már beszélt Einar és az istennő áldását adta arra, hogyha ön is beleegyezik. Kölcsönös megállapodás lenne, ön segít nekünk, ha szükséges, cserébe mi is a Hadtestnek. Az ellenségünk közös, értesültünk róla, hogy Morgan csatlakozott a Hydra-hoz, miután Jörmungand-ot eltávolították a fejek közül, mert nem mert a húga, Thorhalla és a többi isten ellen lépni.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Shear birtok Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Shear birtok Empty Re: Shear birtok

Témanyitás by Albert Shear Kedd 26 Aug. 2014, 00:39

Mallory vetett még egy utolsó pillantást a reggeliző asztal körül összegyűlt kis kompániára. Elégedetten bólintott, majd sarkon fordult és kisietett a házból. A kocsijához lépett és a csomagtartóból kivett egy kemény falu bőröndöt és egy sporttáskát. Mind a kettővel visszasietett a házba s egyenesen Albert hálója felé vette az irányt. Mint biztonsági tiszt, tisztában volt vele, hogy a hálószobák nincsenek bekamerázva, szemben minden más helyiséggel. Magára zárta az ajtót és gyorsan vetkőzni kezdett. Szépen összehajtotta a kosztümjét és a blúzát, majd a bőröndbe egy merev fakkba helyezte, hogy később is felvehesse úgy mintha frissen lenne vasalva. Aztán a sporttáskából farmert, pólót és magas szárú sportcipőt vett elő. Gyorsan magára kapta a ruháit. Pisztolytokját átette az új övére, a derekához. Majd Albert gardróbjához lépett. Szélesen elmosolyodott és kutakodni kezdett. Hamar rátalált a férfi flanel ingeire. Ebben a házban előrébb voltak mint az öltönyök. Magára kapott egy fekete-fehér kockásat, amit elöl betűrt, így a fegyvere rejtve maradt. Gyorsan összepakolt maga után és a táskáival visszasietett az autóhoz. Bepakolt és elindult visszafelé az ebédlő irányába, hogy minél hamarabb segíthessen a vendégeknek. Legrosszabb esetben azonnal indulhasson a lovardába a kislánnyal.
Albert figyelte, ahogy a nő teszi a dolgát és jó vendéglátóként és betessékeli a negyedik családtagot is. ~ Bár a modora hagy némi kívánni valót maga után. ~ jegyzi meg magának. Barbaráról hamar kiderül, hogy nem csak testőr, de New York egyik hőse. Bár ezen meg sem lepődik ebben a családban. Illetve egészen pontosan ezekben a körökben. Csak egy röpke pillanatig mélázik el azon, hogy ő is "ezekhez a körökhöz" tartozik. Ez valahol mulattatja.
-
Ebben a formában nem ismertem meg Missz Morsus. Kérem nézze el nekem. Öregszem. - mosolyog bátorítóan a láthatóan zavarban lévő Gunhildre, majd vastagon kezdi vajazni a kalács szeleteit. Nem igazán törődik ilyen téren a koleszterinjével, mozog, edz eleget még így "visszavonultan" is ahhoz, hogy kidolgozza a károsabb anyagokat a szervezetéből. Közben komoly tekintettel hallgatja az Jonathant. Annak örül, hogy nem zavarja a Céget, hogy halottnak hiszi a világ azon része amely valaha is érdeklődött Albert iránt. Végül is minden megy tovább, mint addig csak más név papíron a tulajdonos. Meg új irány, meg miegymás. Aztán komolyan felfigyel az ezredes szavaira. Érdekes irányt vesz a kis monológ. Azonban amikor Stephanie átveszi a férjétől a szót, Albertből kibuggyan egy hangtalan, de széles mosoly. Az amit a nő mond viszont komor felhőket hoz ábrázatára és kopasz, egyre ráncolódó homlokára. Az éles váltás után újra az Ezredesre figyelt. Letette a vajazó kését és a két szelet péksüteményt is. Baljával végigsimította a fejét a homlokától a tarkójáig. Kissé megdörzsölte a bizsergő szekciót, majd a kezét ugyan azon az útvonalon visszahúzta s végül végigsimította frissen nyírt szakállát.
Nagyot sóhajtott és tekintete a békésen falatozó Ingridre siklik. Szája mosolyra húzódik, de szemei szomorúak maradnak. Jobbjával kinyúl a pohara felé és nagyot kortyol belőle.
-
Van egy belső utasítás a cégen belül. Az aktív kiképzőnek, akiket beavatkozónak is használhatunk, harcosnak. Szóval...ha úgy tetszik, a "katonáink" közé csak olyanokat veszünk fel, akik a pszichológiai jellemzésük szerint nem fognak családot alapítani. A rosszakaróink szerint azért, hogy az őrülteket bárhol és bármikor bevethessük. Valójában stabilak az embereink. Efelől ne legyen kétség. Az ok, ami miatt így válogatunk az az örökség. Nem akarom, hogy bárki tovább adja a folyamatos harcot. - Egy pillanatra sem veszi le tekintetét a kislányról. Hangja azonban végig olyan csevegő marad, mint korábban. Nem akarja a hangsúlyozásával éreztetni az asztalnál, hogy épp mély és borús gondolatait osztja meg. Pusztán a kicsi miatt, nem másért. - Azért építettem fel a White Rookot, azért folytattam a kapitányi tevékenységet és azért tartom karban magam a mai napig, hogy olyan világot hagyjak itt, ha mennem kell, ahol nem kell a felnövekvő generációknak harcolniuk. - Ekkor néz át Jonathanra, majd Stephaniera. Ezt követően mindkettejüket befogja a tekintetével. - Emiatt a módszereim...sajátosak. El is szúrtam legutóbb. Gondolom már kaptak a részletekről beszámolót. - Albert feltételezi, hogy vagy a Auaritiat vagy Holmest már kikérdezték a visszatérésükről. Ne adj isten elfogták a plüssmedvéből lett kölyköt. - De nem is nagyon akarok változtatni azon ami eddig hellyel-közzel bevált. Mert hiszem, hogy ha jól csinálom sem Ingridnek, sem Yrsanak nem kell továbbvinniük a szüleik örökségét. - Csak a saját kedvéért tartott egy kis hatásszünetet. Hogy ő maga is megeméssze az elmúlt percekben elhangzottakat. - Mert hiszem, hogy jól csinálom amit csinálok. Ha nem is a legjobban, elég jól. Ha így is kellek, mint beugrós, akkor úgy hallom már eldőlt a kérdés. - Azzal felemeli az egyik kalácsot és nagyot harap belőle. Albert épp rágódni kezd, amikor Mallory újra megjelenik az ajtóban. Aztán néhány másodpercre eltűnik. Szinte hangtalanul suhan végig a hallon és lép be a konyhába annak a külön ajtaján. Élvezi a helyzetet, hogy a nagy házban garázdálkodhat és biztos benne, hogy Albert nem fog rászólni. Így a gyümölcspréshez sétál. Látja, hogy van benne még narancslé. Kitölti magának egy pohárba, háttal nekidől a pultnak, hogy figyelhesse a terepet. Elsősorban az ablakokon jár a szeme. Tudja, hogy senki sem juthat észrevétlenül lő távba, mert a birtokra jó megfigyelőrendszert telepítettek. Viszont a kiemelt vendégek miatt, kiemelt veszélynek is lehetnek kitéve. Még akkor is ha szinte teljes titoktartás alatt vannak itt.

_________________
Quis custodiet ipsos custodes? ~ Britannia kapitány ~

Az igazi férfi nem hősködik a fegyverrel, hanem diszkréten viseli, és bölcsen használja. - B.G. ~ Albert Shear ~

Just keep your head down a few more minutes and you're out of this. ~ Mallory Danica Walsh ~

Rendszerben látni és gondolkodni. Az a modern művészet. ~ Madeleine Eleanor Delacourt ~

Kiss, kiss, bang, bang ~ Tariq Kudrjawizki ~
Albert Shear
Albert Shear
8. szint - 18 kredit

Hozzászólások száma : 730
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 07.
Age : 43
Tartózkodási hely : New York

Karakteradatok
Főkarakter: Albert Shear
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Shear birtok Empty Re: Shear birtok

Témanyitás by Thorhalla Kedd 26 Aug. 2014, 10:02

- Ha embernek születtem volna és nem macskaszerű lénynek, akkor ez lett volna az emberi külsőm – mondta. – Nem sokat használtam, de kevésbé feltűnő, mintha az eredetiben szambáztam volna be ide.
Eredeti, majdnem eredeti, itt senki sem látott a cirmos bundámban és otthon is ezt használtam a legtöbbet, amit manapság. Azt, amiben születtem soha sem tudtam sajátomnak gondolni, azért használtam nagyon sokáig ezt már otthon is, aztán miután kiszabadultam a shi’ar, skrull és kree űrbe lett ez az elsődlegesen használt. A végén végül elvigyorodtam.
- Ugyan, még mindig fiatalember. Mikor eredetileg megismertem is pontosan ugyanígy nézett ki – feleltem. – Mikor is volt az? 2065-ben.
Nem kevés emberöltővel ezelőtt volt az. megmondhattam volna Steph-éknek, hogy ők is pontosan ugyanígy néztek ki, de úgy viccesebb, ha pár év múlva önmaguk jönnek rá arra, hogy nem képesek többé öregedni, ahogyan majd a nővéreim, jelenleg húgaim sem, ha elérték a felnőttkort.

Mindenkinek, főleg Steph-nek tűnt fel a széles mosoly Albert arcán, amikor belevágott a férje szavába, ők tudták, hogy az Angyaloknál ez megszokott volt, hogy megszokta tenni, mert gyakorta érezte körülményesen és precízen lassúnak azt, ahogyan Jon beszél, de ez is egy olyan dolog volt, amit kívülállók nem igen láthattak. A férfi és Steph is bólintott arra a részre, amikor Albert mondta, hogy náluk egyetlen katonának, alkalmazottnak sem lehet családja. Annak fényében, hogy olvasták az aktákat, hogy mi történt tudták, hogy miért is hozta fel a férfi ezt. Ennek ellenére egyikőjük sem bánta meg azt, hogy gyermeket vállaltak, még akkor is, ha már tudták, hogy úgyis továbbfogják adni azt, ami miatt Alberték meghozták ezt a döntést.
- Ebbe nincs beleszólásunk – mondtam. – A Miller gyerekek, illetve én is különlegesek vagyunk. Mindkét vérvonal, ahonnan származunk roppant erős. A szüleink minden egyes előnyös fizikai és mentális vonását örököltük, ahogyan ezt is örököljük, hogy ahhoz értünk, abban vagyunk jók, amiben a szüleink. Ez igaz Ingridre, Yrsa-ra és Aesa-ra is és rám is. Esélyük sincs arról dönteni, hogy mik akarnak lenni… az apjuk egy hadisten, minden Miller harcosnak születik. Még ha béke is lesz itt Midg… a Földön, ők akkor is harcosok lesznek, maximum távoznak a bolygóról és az űrben fognak érvényesülni.
Én tudtam, amit ők nem, hogy tényleg minden Miller, hogy az első a családból Einar gyermeke volt, DNS-ileg ezért tűnt Jon rokonnak az apja irányába. Csak anyám képes lenne a teljes vérvonalat kiirtani, ha ezt megtudná, miközben ő csináltatta fel magát az apámmal. Reménytelen eset. Így inkább ezt a részletet nem mondtam el.

- De én katona akajok lenni, mint apa! – mondta a kislány határozottan, mire az anyja megsimogatta a fejét.
- Mi egyediek vagyunk Mr. Shear – feleltem. – Bízom benne, hogy a lányaimnak nem kell harcolniuk, de büszke leszek rájuk, ha önként teszik és megteszik és nem azért, mert úgy érzik, hogy meg kell felelniük a szüleiknek.
- Nem gondolom úgy, hogy elszúrta – mondta. – Egy civilt és egy démont kapott útitársnak. Megtett mindent, amit lehetett. Ezek mellett is örülnék, ha csatlakozna. Nem dőlt el a kérdés. Amennyiben nemet mond, mi akkor is segítünk, hiszen ez a dolgunk, maximum nem hívjuk magát más esetekhez, ahol azonban jól jönne a tapasztaltsága és hozzáértése. Kevesen vagyunk tényleges katonák a csoportban.
- Jon, Steve, Kane és Ko – mondtam. – Én is kaptam kiképzést, de messze nem számítok veteránnak. Beszéltünk Lionheart-tal is, mikor Avalonban voltunk, vagyis Einar. Lehet, hogy hiba volt őt küldeni, mert a társnője Mr. Shear betörte az orrát – mosolyodtam el. – Ő azt mondta, ha ön vállalja, akkor ő is jön és segít nekünk.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Shear birtok Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Shear birtok Empty Re: Shear birtok

Témanyitás by Albert Shear Szer. 27 Aug. 2014, 12:19

Albert hallgatott. Azaz egészen pontosan rágódott a reggelijén, de ez tökéletes fedőtevékenység volt arra, hogy gondolkodjon. Egy részről nem akart megsérteni senkit sem az asztalnál. Más részről az elhangzott ajánlat azért felkeltette az érdeklődését. Az első kalácsot nagy műgonddal és apró falatokkal fogyasztotta el emiatt.
-
Ez a problémám az ilyen örökségekkel. A választás hiánya. - kezdte a téma lezárását, már ami az ő részét illette. - Szóval én nem igazán hiszek az egyensúlyban, és tartom magam ahhoz, hogy a..."jók", győzhetnek. Ezért is harcolok tovább. Ezért hagyom, hogy Victor...miszter Montano, a saját elképzelései mentén vezesse a cégem. Mert egyelőre egyezik az én elképzeléseimmel. Még tetszik, az én örökségem. Út, egy olyan világ felé, ahol a jók győztek. - a mondat végén elmosolyodik kortyol egy nagyot poharából, majd folytatja. - Nem vagyok katona. Sosem voltam. Csak sokat tanulok tőlük. Victortól nem konvencionális gondolkodást. Tariqtól pedig a harcosok filozófiáját. Talán egyszer még missz Walshtól is fogok valamit. - követi szemével a nő útvonalát, majd visszatér az asztaltársasághoz a tekintete. - Gondolom épp nem voltam elérhető. De ha megkérdeztek volna, akkor figyelmeztettem volna önöket, hogy ne férfit küldjenek Lionhearthöz tárgyalni. Szerintem engem csak tiszteletből nem tört még apró darabokra. Bár nincs kétségem a felől, hogy képes lenne rá. - Mosolya még szélesebbre húzódik. Megnézte volna azt a jelenetet, ahogy a törékeny szőkeség a helyiség túlvégére röpít egy vérző orrú istenséget.
-
Szerintem el tudom fogadni az ajánlatukat. Bár érdekelne az apró betűs rész is. A kötelességek sora, a viselkedési kódex. A pontos beosztás és a hierarchikus piramisban betöltendő hely.

_________________
Quis custodiet ipsos custodes? ~ Britannia kapitány ~

Az igazi férfi nem hősködik a fegyverrel, hanem diszkréten viseli, és bölcsen használja. - B.G. ~ Albert Shear ~

Just keep your head down a few more minutes and you're out of this. ~ Mallory Danica Walsh ~

Rendszerben látni és gondolkodni. Az a modern művészet. ~ Madeleine Eleanor Delacourt ~

Kiss, kiss, bang, bang ~ Tariq Kudrjawizki ~
Albert Shear
Albert Shear
8. szint - 18 kredit

Hozzászólások száma : 730
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 07.
Age : 43
Tartózkodási hely : New York

Karakteradatok
Főkarakter: Albert Shear
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Shear birtok Empty Re: Shear birtok

Témanyitás by Thorhalla Csüt. 28 Aug. 2014, 11:20

Mikor érezhető volt, hogy az örökség témát le szerette volna zárni Albert, a többiektől már csak egy bólintást kapott rá és nem fűzött a témához senki semmi mást. Noha Steph-en még látszott, hogy hozzá tett volna valamit, de végül is magában tartotta, ami ez lett volna. A többi részre, amit mondott Albert láthatta, hogy mindenki érti, hogy mire is célzott ezzel és milyen is a felfogása a férfinak. Amikor az Avalonos részhez elértek, akkor Steph mosolyodott el.
- Sajnos csak férfi istenünk van, akit küldhettünk – mondtam kedvesen. – Gunny nem volt hajlandó menni.
- Minek rontottam volna el azt, hogy Lionheart betörje Einar orrát? – vigyorodtam el. – Az anyám már úgyis elég régen tette, már szerintem hiányzott is neki. Egyébként nem tudom, hogy miért küldtük a káposztához a kecskét…
Mindkét Miller meglepetten nézett rá.
- Ugye nem?! – kérdezték teljesen egyszerre.
- Kizártnak tartom – mordultam fel. – A saját világomban, ami ugye ennek egy lehetséges jövője Lady Roma Mr. Shear-ért van oda. Kétlem, hogy mostohaapám bármit elért volna, ha igen… amíg nem csinál neki gyereket, az anyámat nem zavarja.
Ezért nem lett volna kellemes, ha kiderül, hogy a Miller vérvonal pont hogy a mostohaapám leszármazottjaiból áll. Kellemetlen. Végül a fejemet kissé oldalra biccentve néztem Albertre.
- Szerintem nem mondtam újat önnek, ugye? – kérdeztem.

- Valóban éppen távol volt és nem tudtunk arról, hogy életben van-e – vette át a lányoktól a szót Miller is.
Albert utolsó szavaira már csak Jon bólintott, még belekortyolt a kávéba, majd megszólalt ismét.
- A hierarchia a csapat vezetője én vagyok – mondta. – A helyettesem Steve Rogers, illetve Kane Harris, mint a SHIELD-en belül de mivel most az Angyalok száma nagyjából harminc fölé nőtt specifikusan tudunk majd kiküldeni a tagokból álló csoportot oda, ahova kell. Ha a vezetők közül senki sincs ott mindig az adott területre, gondra legjobban felkészült személy lesz megbízva a vezetéssel. Azaz, ha Avalonból érkezik veszély, lehet, hogy ott leszek én, vagy a két Kapitány közül valamelyik, mivel ön az illetékes, ön adja majd a parancsokat. A csapat nem katonai társaság, mivel több civil, illetve uralkodó is van a sorainkban. Küldetéseken kívül általában mindenki egyenlő félként kezeli a másikat, hiszen a legtöbben barátunknak mondhatjuk egymást harctéren kívül is. Küldetésen pedig a többség már profi módon dolgozik együtt, fél-fél szavakból, mozdulatból értjük, tudjuk kinek mit kell tennie, de a parancsnok szava mindig előrébbvaló. Amennyiben csatlakozik, kap egy kommunikátort, amin keresztül elérheti a csapat többi tagját, ha akarja, technológiai segítséget is tudunk nyújtani, ha szükség van önre, vagy önnek ránk, hív minket és jövünk, akár az éjszaka közepén, öntől is ezt várnánk el.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Shear birtok Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Shear birtok Empty Re: Shear birtok

Témanyitás by Albert Shear Hétf. 01 Szept. 2014, 15:10

Albert békésen fogyasztotta el a második szelet kakaós kalácsát is, majd kiüríti poharát. Rágódik az elhangzottakon, majd nagyot bólint. Tölt magának még egy pohár almalevet és egy ideig még nézi a fodrozódó folyadékot.
-
Céges mobil. Az előnyös. - elsomolyog még néhány másodpercig, majd ismét próbálja minden beszélgetőpartnerét befogni a tekintetével. - Nos ezek szerint nem kell egyeztetnem a főnökasszonyommal. Mivel visszavonultan szándékozom élni ezt követően is, időm annyi mint a tenger. Azért egy "céges" teleport sem ártana. Bár mindig a közelemben van egy-egy kismadár amivel repülhetek, azt terveztem, hogy meglesek néhány szigetet az egyenlítő környékén. - kiüríti a poharát, majd gyorsan egyértelműsíti döntését. - Rendben. Benne vagyok. Ha kellek hívjanak és én repülök. Jut eszembe. A Laurel lodge hűtője teljesen fel van töltve. De ha bármely vonalas telefonról hívják az egyes melléket, akkor a birtokigazgatás jelentkezik és ott elmondják milyen ételeket tudnak felvinni. Egyébként bármivel kapcsolatban hívhatják. Nullás mellékkel kapnak külső vonalat. Viszont csak a központi parancsnokságról tudok biztonságos vonalat biztosítani.

_________________
Quis custodiet ipsos custodes? ~ Britannia kapitány ~

Az igazi férfi nem hősködik a fegyverrel, hanem diszkréten viseli, és bölcsen használja. - B.G. ~ Albert Shear ~

Just keep your head down a few more minutes and you're out of this. ~ Mallory Danica Walsh ~

Rendszerben látni és gondolkodni. Az a modern művészet. ~ Madeleine Eleanor Delacourt ~

Kiss, kiss, bang, bang ~ Tariq Kudrjawizki ~
Albert Shear
Albert Shear
8. szint - 18 kredit

Hozzászólások száma : 730
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 07.
Age : 43
Tartózkodási hely : New York

Karakteradatok
Főkarakter: Albert Shear
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Shear birtok Empty Re: Shear birtok

Témanyitás by Thorhalla Kedd 02 Szept. 2014, 09:57

Ahogyan Albert végül kimondta, hogy tényleg beleegyezik a dologba Jon egy bankkártyához hasonló kártyát vett elő. Albert képe rajta volt, a SHIELD logója is, illetve a Bosszú Angyalok szimbóluma is. A kártya hátoldalán a megszokott csík, hogy beléptető rendszerhez is használható volt ez.
- A céges „mobil” – mondta a férfi. – Egy mikrochipet is tartalmaz, ami képes az eddigiek alapján mind poloskát, vagy ehhez hasonlót zavarni. Így ezen át a kommunikáció teljesen biztonságos. Képes a chip holografikus képet is vetíteni a kommunikációhoz, vagy tetszés szerint a legközelebbi hagyományos telefonhoz irányítja a hívást. Nyomkövető van benne, amit egyedül Vízió, az androidok és az Angyalok által használt eszközök képesek bemérni csak. Teljesen biztonságos.
- Angyalként jogosultságot kap a Raft Omega szintjének használatára, most már oda is beléphet, noha szinte mindenki elkerüli azt a helyet – vontam meg a vállamat. – Nem csodálom, ki akarna azokkal a bűnözőkkel egy szinten tartózkodni…
- Igen, ez is hozzá tartozik – bólintott. – A SHIELD-en belül is bárhova mehet, ha akar, az összes alszervezetet is érintve, azokat is, amik hivatalosan nem léteznek. A közlekedést megoldjuk, remélem megérti, hogy nem szerelünk ki ide még helyhez kötött teleport állomást sem. De Ms. Davidson…
- Amelia – vágtam közbe, hogy ne Serena-t higgye ennek.
- Igen, ő. Rendelkezik teleportkészülékkel, a jövőből, így az működik, ide tud jönni egy pillanat alatt önért, ahogyan Einar is, vagy Lockjaw és így betudjuk hozni New Yorkba.
- Minden mást pedig köszönjük – mondtam. – A kedvességét és a szívélyes vendéglátást is.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Shear birtok Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Shear birtok Empty Re: Shear birtok

Témanyitás by Albert Shear Szomb. 13 Szept. 2014, 14:17

Albert messziről szemléli a kis kártyát. Maga a lehallgató zavaró berendezésnek örül, de a nyomkövetőtől herótja van. Bármennyire kevesen is férnek hozzá, bármennyire is biztonságos, akinek műholdja van az egy idő után bármilyen nyomkövetőt be tud mérni. Most azonban ezen nem aggodalmaskodott. Azon viszont igen, hogy nem fogyaszt elég gyümölcsöt. Úgyhogy kinyúlt és magához vett egy fürt apró szemű, korai szőlőt. Nem volt mézédes, mint a nagyobb bogyós termények, de nem is vágyott most ilyesmire. Lassan szemezgetni kezdett, miközben figyelt a többiekre.
-
Csak beugrós angyalként. Nem főállásúként. - javítja ki Gunhildet. - Hogy őszinte legyek, nem igazán vágyom arra, hogy belépjek a titkos, hivatalosan nem létező részlegekbe. Nem tudom mi keresni valóm lenne ott. Habár, ha van élő képük Avalonról a...- gyorsan visszaemlékszik a legutóbbi jelentésre amit Madeleine tett neki a SHIELD-el való megbeszélését követően. - ...a Wand-nál. Az lehet, hogy érdekelne. Jó mozi lehet. - mosolyodik el és folytatja szőlő szemezgetését. - Úgy rémlik, hogy az angyalokat csak a végső esetben vetik be. Így úgy vélem, hogy már rég a központjukban leszek, ha más nem akadályoz, amikor jönne a vészhívás. Hiába bújok el a világ szemei elől, az én érdeklődésem megmarad a világ felé. Egyébként pedig, örülök, hogy vendégül láthatom önöket. A birtokom mindig nyitva fog állni önök előtt. Egymagamnak túl nagy lenne. - elmosolyodott az utolsó szemnél, majd a megmaradt szárat az üres tányérjára tette.

_________________
Quis custodiet ipsos custodes? ~ Britannia kapitány ~

Az igazi férfi nem hősködik a fegyverrel, hanem diszkréten viseli, és bölcsen használja. - B.G. ~ Albert Shear ~

Just keep your head down a few more minutes and you're out of this. ~ Mallory Danica Walsh ~

Rendszerben látni és gondolkodni. Az a modern művészet. ~ Madeleine Eleanor Delacourt ~

Kiss, kiss, bang, bang ~ Tariq Kudrjawizki ~
Albert Shear
Albert Shear
8. szint - 18 kredit

Hozzászólások száma : 730
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 07.
Age : 43
Tartózkodási hely : New York

Karakteradatok
Főkarakter: Albert Shear
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Shear birtok Empty Re: Shear birtok

Témanyitás by Thorhalla Vas. 14 Szept. 2014, 09:08

Gunny felmordult állatias mély hangon a javításra, majd utána szólalt meg.
- A kettő ugyanaz – mondta. – Aki egyszer angyal lett, mindig az marad, nem számít, hogy milyen pozícióban és beosztásban van, „teljes állású”, vagy éppen csak beugró.
A WAND említésére Steph megcsóválta a fejét.
- A WAND-nál csak a Földet figyeljük és az ott jelen levő mágikus aktivitást – magyarázta. – Az alternatív realitások és dimenziók figyeléséért az ARMOR felel.
Erről a szervezetről még nem hallott Albert, ez is a titkos részlegek közé tartozott, noha igencsak sűrűn látogatott volt és a részlegnek is nagyon sok munkája volt a máshonnan érkezett látogatók miatt.
- Ez nem teljesen így van, hogy az Angyalok a végső megoldás – javította ki Miller. – Vannak olyan feladatok, ahova nem megy ki más, csak az Angyal csapat. Az egész világot fenyegető kérdésekben, illetve olyan ellenféllel szemben, ami ellen az egyszerű emberek, ügynökök nem boldogulnának is az Angyalok mennek. A példának okáért, ha újra feltűnne Galactus, Apokalipszis, vagy éppen azok a sárkányok és Morgan, akik az önök eltűnése esetében is, nem lennének egységek kiküldve, egyből mi mennénk.
A férfira pillantott, hogy érti-e, hogy mik a prioritások és milyen ügyek esetében vannak ők kiküldve és mi az, amikor ők maguk nem igen avatkoznak be, maximum, aki úgy érzi, hogy megtenné és a közelben van. lassanként a Miller család is befejezte az étkezést.

- Köszönjük még egyszer a vendéglátást – mondta Steph. – Ha valamikor New Yorkban jár és nincs hol megszállnia, jöjjön el a Pegazushoz, mindig van elég lakás ott, hogy megtudjon szállni. Azonfelül ez jár minden Angyalnak, vagy beugrónak egy lakás ott, hogyha szüksége lenne rá. Csak ne üljön le Logan-nel sörözni, vagy Balthazar Morsus ezredessel kártyázni, esetleg golfozni…

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Shear birtok Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Shear birtok Empty Re: Shear birtok

Témanyitás by Albert Shear Szer. 24 Szept. 2014, 11:08

Albert kedvesen elmosolyodott az intelmeket hallva. Megropogtatta az ujjait, majd a kényelmesen várakozó Malloryra tekintett. Végül a teljes figyelme visszatért az asztaltársaságához.
-
Nem ülnék le olyannal alkoholizálni, aki legendás arról, hogy regenerálódik a mája. Köszönöm az invitálást. Ha már nem hivatalos ügyben járok az almában, akkor inkább a hajómat választanám. Ha Victor el is foglalta a kabinomat, van még benne hely. Hacsak nem pakolta még jobban tele kommunikációs eszközökkel, meg szerverekkel. - Az utolsó mondat hanglejtéséből nem rosszallás, inkább humorizálás érződött ki. Aztán meggyűrte a szalvétája szélét, mert olyan kérdés következett, amire sejtette előre a választ, de muszáj volt feltennie. - Ha már szóba került, Morgan. Meg az önök erőforrásai. Meg ha már ilyen elit körhöz tartozhatok, meg kell kérdeznem. Milyen lépéseket, esetleg megelőző csapást fognak eszközölni az általa mutatott fenyegetés kezelésére?

_________________
Quis custodiet ipsos custodes? ~ Britannia kapitány ~

Az igazi férfi nem hősködik a fegyverrel, hanem diszkréten viseli, és bölcsen használja. - B.G. ~ Albert Shear ~

Just keep your head down a few more minutes and you're out of this. ~ Mallory Danica Walsh ~

Rendszerben látni és gondolkodni. Az a modern művészet. ~ Madeleine Eleanor Delacourt ~

Kiss, kiss, bang, bang ~ Tariq Kudrjawizki ~
Albert Shear
Albert Shear
8. szint - 18 kredit

Hozzászólások száma : 730
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 07.
Age : 43
Tartózkodási hely : New York

Karakteradatok
Főkarakter: Albert Shear
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Shear birtok Empty Re: Shear birtok

Témanyitás by Thorhalla Csüt. 25 Szept. 2014, 09:03

- Nem sokat, Morgan fenyegetése nem túl jelentős – mondta. – Először úgysem a Földet próbálja elfoglalni és az egyébként sem a Hydra módszere, hogy nyíltan feudális uralmat építsen ki a bolygón. Természetesen értesültünk arról az alternatív jövőről, ahol ön is járt, de ott Le Fay nem volt a Hydra tagja a későbbiekben. Morgan számára az elsődleges az, hogy a Csillagfény citadellát elfoglalja és így szabadon közlekedhessen a realitások között. Az irányítása alá akarja vonni a Britannia hadtestet, Lady Roma legalább is ezt mondta, mikor Einar megkereste.
Itt néhány pillanatra elhallgatott, hogy Albert feldolgozhassa, amit hallott.
- Így a Csillagfény citadella védelme a fontos, de Lady Roma úgy nyilatkozott, hogy megvannak az erőforrásaik, így nem szükséges az, hogy mi ebben segítséget nyújtsunk, az ő saját emberei, illetve ön és Lionheart egyelőre bőven elegendőnek bizonyulnak.
Ekkor ismét kivárt, lehetőséget hagyva arra, hogy a férfi reagálhasson erre, majd csak utána folytatta.
- Az igazi fenyegetés jelenleg nem a Hydra, akikkel egy ideje hidegháborút vívunk. Van egy olyan ellenség, amivel szemben velük is egy oldalra kényszerülünk, akik nem csak háttérből akarnak mindent irányítani, hanem ténylegesen rabszolgává tennék jobb esetben a bolygó teljes lakosságát. Elég ügye volt a SHIELD-del, így bizonyára hallotta, hogy mintegy három évvel ezelőtt a Kree Sztelláris Birodalom császára hadat üzent a Földenek, senki sem tudja, hogy miért nem támadtak egyelőre, de az biztos, hogy jönni fognak és a kree-knek, több mint tízezer lakott bolygójuk van, militarista rendszerben. Ők az igazi fenyegetés Mr. Shear.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Shear birtok Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Shear birtok Empty Re: Shear birtok

Témanyitás by Albert Shear Kedd 30 Szept. 2014, 00:00

Albert sokáig nem reagált. Egyes részinformációkkal tisztában volt Morgant és céljait tekintve. Mások nem igazán mozgatták meg a fantáziáját. Nagyjából erre a válaszra számított. A Hydráról és a galaxisból érkező fenyegetésről azonban nem tudott tudomást venni. Számára az avaloni ellenség volt a legvalóságosabb, csak utána a földi. De a Kree birodalom hadüzenete és ereje egy kicsit gondolkodásra késztette. Jobb kezének ujjait újra és újra körbefuttatta a poharának peremén. Majd felnézett a plafonra s nagyot sóhajtva összehúzta a vállait, majd tekert egyet rajtuk, hátha roppannak egyet.
-
Megértem, hogy Avalon nem elsődleges. Azt viszont nem, hogy a Hydra sem az. Az ilyen, az ellenségem-ellensége a barátom maszlaggal etessék Victort. Ő fogékony a szürkénél is szürkébb zónára. De kérem, engem hagyjanak ki a dajkamesékből. Vagy terítsék ki a lapjaikat. Mondják el, hogy mi tartja vissza a Kree-ket. Vagy mivel akarnak védekezni ellenük. Mert egy, a naprendszerünkhöz képest végtelen seregről beszélünk. Nehogy már a Hydrára legyen szükségünk a megállításukra. Wave after wave eltaposnak minket. Aki pedig, mint az önök állítása szerint a Hydra, a háttérből akar uralkodni; az nem állít fel reguláris csapatokat. Tankokkal, teleportokkal. Nem rabol el értékes technológiát. Mert beszivárog és nem kardot csörget. Tehát minden tiszteletem mellett kérdezem ezredes úr. Van egy brutális világ ágyú a pincéjében, amit csak Hydra ügynökök verítéke lát el munícióval vagy csak jó politikusként a láthatatlan és egyébként elképzelhetetlen méretű ellenség legyőzhetőségének reményével burkolózik, mert képtelen felderíteni és felszámolni a hydrát?

_________________
Quis custodiet ipsos custodes? ~ Britannia kapitány ~

Az igazi férfi nem hősködik a fegyverrel, hanem diszkréten viseli, és bölcsen használja. - B.G. ~ Albert Shear ~

Just keep your head down a few more minutes and you're out of this. ~ Mallory Danica Walsh ~

Rendszerben látni és gondolkodni. Az a modern művészet. ~ Madeleine Eleanor Delacourt ~

Kiss, kiss, bang, bang ~ Tariq Kudrjawizki ~
Albert Shear
Albert Shear
8. szint - 18 kredit

Hozzászólások száma : 730
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 07.
Age : 43
Tartózkodási hely : New York

Karakteradatok
Főkarakter: Albert Shear
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Shear birtok Empty Re: Shear birtok

Témanyitás by Thorhalla Kedd 30 Szept. 2014, 10:55

Ahogyan Albert beszélni kezdett és kimondta, hogy nem érti, hogy a Hydra miért nem elsődleges feladat Miller alig észrevehetően a teremben levő Walsh-ra pillantott és a fejéven intett Albert-nak, hogy nem is fog többet mondani erről, amíg a nő bent van a helységben és meghallhat bármit is a beszélgetésből. Az egy dolog volt, hogy egy új Bosszú Angyalnak olyan információkat mondott el, amiről a SHIELD ügynökök jelentős része sem tudott, de azt egyáltalán nem akarta, hogy a nő bármit is halljon belőle.
- Nézzük, kezdeném Annihilussal, aztán folytatnám a skrullokkal, a badoon férfi testvériséggel – mordultam. – Többek közt ezek tartják vissza a kree-ket. Unspokent sajnos nem ismerem, mert az én idővonalamban soha sem lett a kree-k császára, a fiát, és az unokáját viszont annál jobban.
És az unokát Lady Kallistrate-t még mindig nem tudtuk, hogy hol lehet, ahogyan a Lord Ronan-t sem.
- Az űr átkozottul nagy, higgye el, közel száz évet voltam odakint. A fajok 90%-a militarista, bármi akadályozhatja őket. De Annihilus jelenleg a legnagyobb gond, főleg, hogyha minden igaz ő maga is a Földet keresi. Így nekünk addig jó, amíg ezek egymást marják odakint és nem jönnek.

Ha eddigre Walsh távozott, akkor szólal meg Jon is.
- Az Emberteleneknek van némi haderejük, ahogyan az ottani kolónián élő kree és shi’ar csoportoknak is. Ezenfelül vannak shi’ar szövetségeseink, ott van a SHIELD, a SWORD, a Britannia hadtest a szövetség révén, az Asgardiak a Thor-ral való szövetség révén, illetve a Bosszú Angyalok is.

- Optimista – morogtam. – Ez nem egy képregény, ahol egy csapat győzhet, a szomorú tény, ha a kree-k jönnek megszívtuk és elfoglalják a bolygót. Amiben reménykedhetünk, hogy a skrulloknak ez piszkálná a csőrét és megállítanák őket a támadás előtt, mert ők még a kree-knél is jobban rühellnek minket, hála nagyapának!
- Igen, ami azt illeti Loki átverte a teljes Skrull birodalmat és a császárnőt – húztam el a számat. – Bár tagadhatatlan, hogy zseniális eleganciával.
- A Hydra-nak valóban nincs szüksége azokra a dolgokra, amiket a legutóbbi támadásuk során loptak – mondta. – Loki is a tagja volt, megvan nekik az AIM minden korábbi technológiája. Vizsgáztatás volt, tudták, hogy az Angyalok nincsenek a bolygón, sebezhetőnek hitték New Yorkot. Tévedtek, hatalmasat. Képesek lennénk felderíteni a Hydra-t, pontosan tudjuk, hogy kik Hydra tagok a SHIELD-en belül, nagyjából tudjuk, hogy melyik szervezetbe szivárogtak be és kiket környékeztek meg – mondta ridegen, magabiztosan. – De ezek csak közkatonák, ismeri a mondást minden bizonnyal, ha lefejezik a Hydra-t, kettő fej nő a helyére. Az alacsony rangú ügynökeik nem köthetőek egymáshoz, a 90%-uk nem tud egymásról. Ezek a kishalak, a nagyobbak tudnak, de ezek sem számítanak igazából. Akik igen, azok a fejek.
- De a fejek nem ebben a realitásban vannak, nem itt székelnek – mondtam. – És nehogy könnyű legyen, nem is egyben, hanem a főbázisukkal ugrálnak körbe-körbe sok másik realitás között. Próbálja meg lecsapni őket… egyszer voltak ebben a realitásban mind, hihetelten mód Thorhalla a maga oldalára volt képes állítani őket, pedig gyűlölik egymást… amikor Fájdalom itt volt és megölte Spencert*. Azóta egyszer sem, ha megmondja a módját, hogy miként tudjuk behatárolni azt, hogy miként és melyik realitásokba ugrálnak, akkor mondja bátran, de egyébként ne bírálja a férjemet!
– Ráadásául ebben nem tudunk sem mi, sem Ameliáék segíteni. Az én realitásomban nem volt Hydra. Amelia és a többiek jövőjében pedig a Loki vezette AIM tért vissza, ott Mrs. Tao soha sem játszott szerepet és ők okoztak gondot, majd jött Kang… szóval passz.

*Osborn elődje elnökként.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Shear birtok Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Shear birtok Empty Re: Shear birtok

Témanyitás by Albert Shear Szer. 01 Okt. 2014, 11:59

Természetesen amint az ezredes jelzi, hogy privátabb körben szeretné folytatni a beszélgetést, Albert egyből int fejével Mallorynak az ajtó felé. A nő egyből leteszi a kezében lévő poharat, majd hosszú és dinamikus mégis a lehető leghalkabb léptekkel elhagyja a konyhát. A nappaliból a közlekedőbe megy, onnan pedig a bejárati ajtón kívülre. Rutin műveletbe kezd és elkezdi ellenőrizni az autókat. Bombát vagy nyomkövetőt keres a sárhányókban vagy az alvázra erősítve.
- Nézzék. Én egyszerű ember vagyok...- Mondja összeráncolt homlokkal, majd megáll egy pillanatra. Elgondolkozik azon, hogy mennyivel egyszerűbb és szögletesebb lett a gondolkodása mióta Avalonban is ténykedik. Azt kell megállapítania, hogy sokkal. - [b]...és ezen a téren már nem hiszem, hogy változni fogok. Ha az áradás veszélyezteti a házam, nem a tűztől rettegek ami kipattanhat egyszer a kandallómtól. Emellett engem két hely érdekel. Avalon és ez a föld. Nem a galaxis, nem más realitások. Kérem, hagyjanak ki a szürkébbnél és szürkébb összeesküvésekből. Ha kell hazudjanak. Mondják azt, hogy ha jön a galaktikus ellenség, akkor lesöpörnek minket a tejút térképéről. Mert egyébként ez fog történni nagy valószínűséggel. Kivéve ha lenne biológiai fegyverünk ellenük, amik az emberiség jelentős részére nem hat. De ilyet nem soroltak fel. Egyszerűségem miatt azt sem tudom elfogadni, hogy tudják kik a hydra ügynökei és nem lépnek. - Itt megáll egy pillanatra. - Tudják. Volt egy marketing tanárom. Azt mondta, hogy akkor kell megszüntetni egy céget, ha annak vezetői elhiszik a konkurencia reklámját. Önök pedig még hirdetik is a konkurencia reklámját. Ehhez csak gratulálni tudok. - Ekkor lassan feláll az asztaltól. - Ha szükségük van rám, bármikor hívhatnak. Ismerik a módszereimet, a véleményemet. Mind a kettő egyszerű és talán ostoba is. De ennyire vagyok képes. Most pedig ha megbocsájtanak, meg kell néznem, hogy minden rendben megy-e a lovardában. - Ekkor Ingrid felé fordul és kivételesen teljesen őszinte, kedves mosoly jelenik meg az arcán. - Miller kisasszony, ha a szülei megengedik, velem tart?

_________________
Quis custodiet ipsos custodes? ~ Britannia kapitány ~

Az igazi férfi nem hősködik a fegyverrel, hanem diszkréten viseli, és bölcsen használja. - B.G. ~ Albert Shear ~

Just keep your head down a few more minutes and you're out of this. ~ Mallory Danica Walsh ~

Rendszerben látni és gondolkodni. Az a modern művészet. ~ Madeleine Eleanor Delacourt ~

Kiss, kiss, bang, bang ~ Tariq Kudrjawizki ~
Albert Shear
Albert Shear
8. szint - 18 kredit

Hozzászólások száma : 730
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 07.
Age : 43
Tartózkodási hely : New York

Karakteradatok
Főkarakter: Albert Shear
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Shear birtok Empty Re: Shear birtok

Témanyitás by Thorhalla Csüt. 02 Okt. 2014, 10:41

Arra a részre, hogy Albertet csak Avalon és Föld érdekli nem szólt senki sem, ők már megtanulták jó ideje, hogy a világ sajnos nem csak ennyiből állt, túl, nagy károkat okoztak a világűrben azok, akik kijutottak oda ahhoz, hogy ne vegyenek tudomást róla, már csak azért sem, mert az Asgardiak is nagy szerepet játszottak odakint.
- Akkor azt hiszem, hogy a legegyszerűbb, ha maradunk a hazugságnál – vontam meg a vállamat.
- Gunnhild! – szóltam rá.
- Legalább te ne kezd úgy, hogy a csalás és cselszövés istennője vagy emberi alakban Stephanie! – vicsorogtam. – Bár mondhatnék anyát is, az sem változtatna ezen – ezek után fordultam Shear felé. – Én Nega-bombát javasolnék, gyorsabb mint egy Kree DNS-re specifikált vírus. Az a bomba legalább a teljes galaxist eltűntetné a kozmikus térképről.
- Remélem elnézi, hogy sok év munkáját nem fedem fel, főleg úgy, hogy arról még a családom tagjai sem tudnak, csak a két igazgatóhelyettesem – mondta ridegen Jon. – Megvan az oka, hogy miért nem lettek egyelőre lekapcsolva az ügynökök, ha eljön az ideje, akkor ez megtörténik, de még nincs itt. egyébként is a Hydra-t nem a sorkatonáknál kell elintézni, hanem a fejeknél és azokkal egyszerre mindenkinél, akik alattuk van, különben olyan harc lenne ez, mintha a meghűlést és a náthát akarnánk kiirtani a bolygóról.
Ebből ennél jobban nem engedett, nem szándékozott felfedni az okokat már csak taktikai és stratégiai okokból sem

Ahogyan Albert felállt és kérdezte, hogy Ingrid vele tarthat-e a kislány csillogó szemekkel a szüleire nézett, hogy mehet-e. A szülők egyöntetűen bólintottak, mire a kislány felpattant a helyéről.
- Indulhatunk Albert bácsi – mondta.


//Folytatás: Tárgyalók//


A hozzászólást Thorhalla összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd 24 Márc. 2015, 12:05-kor.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Shear birtok Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Shear birtok Empty Re: Shear birtok

Témanyitás by Albert Shear Szer. 15 Okt. 2014, 01:20

A hosszúra nyúló reggelizőasztal melletti beszélgetést követően Albert, Ingriddel, körbe lovagolta a birtokot. Ezt mindaddig megismételték, amíg a család a birtokon tartózkodott és a kislány szeretett volna lovagolni. A harmadik napom már vezetőszáron, de egyedül is pacigolhatott. A család élvezhette a világtól való elzártság s nyugalom előnyeit. Az utolsó meleg őszi napokon még fürdőzhettek a tóban, sétálhattak a fák árnyékában. Vendéglátójuk gyakran, de nem tolakodva, érdeklődött hogylétük és szükségleteik felől. Beszélgetett is mindenkivel, de munkáról vagy a világ dolgairól már nem esett szó. Mallory viszont folyamatosan jelen volt a látogatásuk alatt. Napi 2-3 órát aludt csak, amikor a vendégeik nyugovóra tértek. Azt is állandó készültségben. Amint a vendégházban felkapcsoltak egy lámpát vagy kinyitottak egy külső ajtót, a nő telefonja megcsörrent. Ha érezhetően felébredtek vagy elhagyták az épületet, Mallory már öltözött és sietett is megvédeni a vendégeiket. A vendégségnek azonban egyszer vége kell, hogy szakadjon. A baráti búcsú után Albert visszatért abba a magányos remete életformába, ami a halott emberek sajátja. Mallory pedig végre kialudhatta magát.

_________________
Quis custodiet ipsos custodes? ~ Britannia kapitány ~

Az igazi férfi nem hősködik a fegyverrel, hanem diszkréten viseli, és bölcsen használja. - B.G. ~ Albert Shear ~

Just keep your head down a few more minutes and you're out of this. ~ Mallory Danica Walsh ~

Rendszerben látni és gondolkodni. Az a modern művészet. ~ Madeleine Eleanor Delacourt ~

Kiss, kiss, bang, bang ~ Tariq Kudrjawizki ~
Albert Shear
Albert Shear
8. szint - 18 kredit

Hozzászólások száma : 730
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 07.
Age : 43
Tartózkodási hely : New York

Karakteradatok
Főkarakter: Albert Shear
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Shear birtok Empty Re: Shear birtok

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.