Charles Anthony Hawkeye

Adatok

Név: Charles Anthony Hawkeye
Egyéb név(i): Agnitio, Tony, Charlie
Faj: mutáns (zseni alfaj)
Nem: férfi
Jellem: Alapjában véve egy kedves és nyugodt srác, de ezt ritkán mutatja meg. Nagyon zárkózott és visszahúzódó, nem éppen társasági személyiség, nem szereti a tömeget, s az ismerkedés sem az ő reszortja, élete nagy részét az olvasásnak és a tanulásnak szenteli, ez az egyetlen dolog, ami leköti, s amiben örömét leli. Képességének egyik mellékhatásaként ritkán látni úgy, hogy a kezében nincs valami édesség.
Személyazonosság: titkos
Születési helye és idő: 2006. július 6. – USA, Georgia, Atlanta
Kor: 17
Család:
- Charles Hawkeye - apa
- Elisabeth Hawkeye - anya (elhunyt)
- Emily Theodora Hawkeye - testvér (él, njk)
Foglalkozás: X-diák
Testmagassága: 185 cm
Testsúlya: 60 kg
Szeme színe: zöld
Haja színe: barna
Bőre színe: fehér
Különleges ismertetőjel: Szinte a nap 24 órájában eszik.
Repülési sebesség: -
Egészségi állapot/ betegségek: Testileg egészséges. Mentálisan viszont nem, csupán a legutolsó egy évére képes visszaemlékezni.

Előtörténete:
Anthony egy csendes reggelen, egy atlantai kórházban látott napvilágot közel tizenhét éve. Ekkor még nem találtak semmi furcsaságot az újszülöttön, s ez évekig így is maradt. A fejlődése csendes volt és megszokott, ami azt illeti talán túlzottan is csendes. Keveset sírt, talán azért, mert agya már ekkortájt is egyre jobban és többet dolgozott. Az ifjú fiú gyorsan megszokta a napirendet, s tudta mikor és mi következik, ezért csendesen kivárta a dolgokat, nem úgy, mint testvére, aki minden aprócseprő dolog miatt hangos rikácsolásba kezdett. Családi helyzetükből adódóan a nap huszonnégy órájában bármikor rendelkezésükre állt egy-egy dadus, akik lesték minden óhajuk, hisz a családfő, Charles Hawkeye egy befolyásos üzletemberhez méltón minden anyagi javat megadott a családjának, hogy ezzel próbálja kárpótolni őket azért, mert furcsaságnak számított, amikor otthon van. Tudni kell róla, hogy szinte hetente ha egy-két napot otthon töltött, s a hét többi részében éppen valami fontos üzleti úton volt isten tudja hol, vagy megbeszélésen egy fontos ügyféllel, esetleg céges konferencián. De jó ember, és szerette a családját, ezért is dolgozott olyan keményen, hogy mire a gyermekei elérjék azt a kort, amire már emlékezni is fognak ne legyen szükséges dolgoznia, hanem otthon lógathassa a lábát és a családjával törődhessen, miközben a cég már nagyban virágzik, s neki, mint vezetőnek nem lenne semmi dolga. Ezt tartotta szem előtt, s ha belegondolunk ez nemes célkitűzés. Az anya pedig, a kissé visszafogottabb Elisabeth Hawkeye, napjait a gyermekei születését követően nagyrészt otthon töltötte, s a ház ügyeit intézte. Azonban ő is inkább értett az szakmájához, mint a gyermekek nevelésének mikéntjéhez. S habár minden tőle telhetőt megtett a dajkák segítsége nélkül nem lett volna valami sok sikere a gyermeknevelésben. De a hátráltató tényezők ellenére minden szükséges szeretetet és figyelmet megadtak a gyermekeknek. Az évek, akár percek suhantak el, megállíthatatlanul és némán, meg sem kérdezve, hogy jó-e ez így. A fiú hamar felcseperedett, s elméje is megkomolyodott, talán túlzottan is. A pénzügyi helyzetük miatt, az apja nem elégedett meg azzal, ha a gyermekei csupán az átlagos állami oktatásban részesülnek, szélesebb körű ismereteket és több lehetőséget akart biztosítani a gyermekek számára. Így a környék legkomolyabb magániskolájába íratta be a még nagyon fiatal fiút. De annak ellenére, hogy a szintet itt erősebben megkövetelték, mint bárhol máshol, a tananyag túlontúl egyszerű volt számára, s ez hamarosan felkeltette a tanárai, nevelői figyelmét, akik ezt rövid úton jelezték is a szülőknek. Vizsgálatok kezdődtek, melyek az agyi működése mikéntjének pontos megállapítására voltak hivatottak, memória tesztek s ehhez hasonló fárasztó elemzések sokasága. Eleinte nem nagyon tudták megadni annak okát, hogy mi okból tanul ekkora sebességgel és hatékonysággal, s lassacskán fel is adták a dolgot, mivel egyszerűen nem találtak okot erre. A további látszólag értelmetlen vizsgálatok elkerülése érdekében „bizonyosak lettek benne”, hogy ez csupán magas intelligenciahányadosnak köszönhető, de ezzel a feltevéssel csupán azt akarták elkerülni, hogy a tanácstalanságukra fény derüljön. S mivel szinte minden kritériumnak megfelelt, nem is lett volna meglepő, ha ez a tipp igaznak bizonyul. Az ifjú rengeteget kérdezett, s a válaszokra mindig kíváncsi tekintettel odafigyelt, és meg is jegyezte azokat, akár a hosszú órákon át ívelő kimerítő válaszok közben sem kalandozott el a figyelme. A kapott információkból viszonylag gyorsan és sok következtetést vont le, gondolkodása rugalmas s eredeti volt, a problémamegoldó készsége is ezekhez hasonló. Élénk képzelőereje volt, mellyel könnyedén beleélte magát a felvázolt helyzetekbe. S még a szociális jelek is erre engedtek következtetni, a kortársai helyett inkább az idősebb, s intelligensebbek társaságát kereste, s jól meg is érette magát velük. Élvezettel olvasott, s élvezte a tanulást, szellemi tevékenységeket, s nem csupán kényszerből tanult. De a későbbi ezt felmérő tesztek nem mutattak erre utaló jeleket, Tony intelligenciahányadosa csupán az átlagos érték felső határán mozgott, nem emelkedett ki a tömegből. Mivel más ötlettel már nem voltak képesek előrukkolni, így fel is adták, s úgy könyvelték el a dolgokat, hogy a tanulási készsége átlag feletti, azonban minden más szempontban tökéletesen hétköznapi. Ez a megállapításuk azonban nem volt helytálló, hisz lényegében a mutációja és a memóriájának összehangolása által vált erre képessé, de erre az orvosok nem is gondoltak. S bár nem tekintették kivételes képességűnek mégis eredményei alapján jócskán az átlagot meghaladó értelmi szintre lehetett következtetni. Az évek ismét teltek, s eközben Anthony egyre több és több információt sajátított el, lassacskán átlépte a tizenéves kor határát. Tanulmányaiban rájött, hogy a legnagyobb problémát számára az irodalom jelenti, legalábbis az, amikor valamit szó szerint szükséges megjegyezni. Egyszerűen nem álltak össze a sorok, csakis a lényeges részekre emlékezett. De nem is igazán törődött ezzel, sosem kedvelte az irodalmat, mint tananyagot, feleslegesnek tartotta azt, hogyha egy verset meg kell tanulnia, ám az olvasással, s a regényekkel nem volt efféle gondja, sőt szerette is őket. De az élet e nyugodt része hamarosan lezáródni készült, s ahogy Murphy törvénye is kimondja, ami elromolhat, az el is romlik. Az ifjú fiú életében komor fordulatok következtek, melyek szétzilálták eddig gondosan felépített, nagyjából átlagosnak nevezhető életét. Anyjánál diagnosztizáltak egy mindezidáig ismeretlen betegséget, s mint ilyen, gyógymóddal sem szolgálhattak ellene. Anthony fiatal kora ellenére érett személyiséggel rendelkezett és felismerte a helyzet komolyságát, s ennek megfelelően bele is vetette magát a biológia és gyógyászat bonyolult rejtelmeibe, az alapoktól kezdve egészen a legbonyolultabb részletekig. Bízott a tudás hatalmában, s naivan úgy vélte, hogy könnyedén rátalál majd a betegség ellenszerére. Rengeteg könyvet olvasott el, s rengeteg ismeretet sajátított el, de a megoldásra nem talált, a gyógymód meglelése felülmúlta képességeit, s hiába minden cselekedet, hiába az odaadó és kimerítő, hosszas munka a cél mintha minden perccel nemhogy közelebb, de távolabb kerülne tőle. Átkutatott szinte mindent, a növények, és állatok gyógyhatású készítményeitől kezdve a modernkori gyógyszerkészítményekig, s amikor az ésszerű lehetőségeket már elvetette még a misztikum felé kutakodni kellett, nem érdekelte, hogy mi az, de megoldást akart, szinte megrögzötten kereste a nem létező gyógyírt, akár egy megszállott, alig aludt, a szervezete kimerült, s a végletekig menően legyengült. Anyja állapota eközben egyre rosszabbra és rosszabbra fordult. Nem értette miért, miért adatott meg számára ez a képesség, ha nem képes vele még arra sem, hogy egy számára ennyire fontos személyen segíthessen. Elisabeth a lebetegedését követően nagyjából egy hónap múlva életét is vesztette, s ez rányomta pecsétjét a család előtt álló eseményekre, s meghatározóvá vált a jövő szempontjából. Talán Anthonyra volt legnagyobb kihatással, úgy érezte az ő tehetetlensége okozta a szomorú végkifejletet, s a bűntudat erősen gyötörni kezdte emiatt. Ekkor kezdett el visszahúzódóvá válni, nem akart társadalmi kapcsolatokat kialakítani, egyszerűen úgy érezte, hogy mindez felesleges számára. Nem akart még több veszteséget, úgy tekintett a helyzetre, hogyha nincsenek ismerősei, akkor veszteség sem érheti azok elhalálozása által. Kezdett teljesen a tanulás jótékonynak hitt leplébe burkolózni, ekkor még mit sem sejtve arról, hogy „ösztönös” tanulási készsége ellenére az elméje nem bírja elviselni az ekkora, megterhelő mennyiségű ismeretet. Ha az iskolai tananyag nem volt eléggé hosszú és nehezen emészthető, akkor kiegészítette azt, egy kis internetes „segédanyag” segítségével. Ez körülbelül az esetek száz százalékában megjelenő fejlemény volt, s annyit jelentett, hogy a legegyszerűbb tanagyagot is a legapróbb részletességgel vette át. Apja, habár néhány éve elérte a célkitűzését, s már nem volt szükséges dolgoznia ahhoz, hogy mindent megadhasson a gyermekei számára, ismét a munka felé fordult. Azonban ezúttal nem azért, hogy ezáltal még feljebb tornássza magát azon a bizonyos társadalmi ranglétrán és így segítse családját. Egyszerűbb okok vezérelték jelen tettét, s nem is oly nemesek, mint legutóbb. Elakart menekülni… El akart futni a veszteség elől, úgy érezte, ha visszatér az életének azon szakaszához, amikor a munkának szentelte magát, már jóval egyszerűbben tudja a mélybe taszítani a veszteség által okozott, s szívében oly nagy lyukat vágott fájdalmat. Azonban érezte, s hogy ezt a megmásíthatatlanul az életébe vésődött űrt ismét kitölteni lehetetlen. Tudta, hogy gyermekei már elég érettek ahhoz, hogy ne legyen szükségük dadára, sőt már rá sem nagyon. Hiszen a kamaszkor már kopogtatott, hírtelen döntés által vezérelve úgy határozott, hogy New Yorkba, egy bentlakásos és jó nevű iskolába küldi gyermekeit. A hírt vegyesen fogadták, Anthonynak lényegében mindegy volt az, hogy hol tanul, a lényeg, hogy tanulhasson. Így őt nem nagyon kavarta meg a hírtelen közölt hír, és így nem is nagyon kellett győzködni, bár a végső áldását csak azt követően adta a dologra, miután apja biztosította róla, hogy a lehető legjobb intézményben, neves tanárok által folyik majd a taníttatása. Ami azt illeti még örült is neki, hiszen új iskola, sőt új állam, ahol senki sem ismeri és senkit sem ismer. Ezáltal teljesen tiszta lappal nyithat, nem szükséges foglalkoznia senkivel sem. Legalábbis ez a kép alakult ki benne, így előre. Így a következő héten már meg is kezdődött a kiköltözés a családi fészekből, alig a tizenötödik életévük határán. A helyzet nem sokat változott, az apa továbbra is keményen támogatta gyermekei tanulmányait, s az eddigi magániskola szintjéből nem is engedett, sőt egy még keményebb, tudást, s szorgalmat egyaránt megkövetelő magánintézményt választott. A döntését egyrészt az alapján hozta meg, hogy a gyermekek továbbra is magas fokú, kitűnő oktatásban részesüljenek, másrészt az alapján, hogy a kollégium milyen életszínvonalat biztosít a bentlakó diákok számára. A beilleszkedés, és az új társaság megismerése csak nyűg volt számára, így nem is fektetett rá különösebb hangsúlyt, ismerte annyira az emberek jellemét, hogy a csendes diákokkal általában két dolog történhet, az egyik, hogy célkeresztbe kerülnek, s ezáltal mindenféle kisebb-nagyobb csínyek és szivatósok kereszttüzébe kerülhetnek, a másik pedig, hogy akkor is ráakaszkodnak páran, ha teljesen érdektelenül áll a dolgokhoz. Esetében – főleg kishúga közrejátszásával – a második kategóriába esett. Bár igazából csupán két osztálytársa volt olyan merész és vakmerő, hogy vele próbáljon barátságot kötni, de végül az unszolásuk hatására Tony megtört, s ekkor került felszínre valódi, eddig magas várfallal elzárt, kedves személyisége. S bár az iskola nagyja rémisztőnek tartotta, ez őt egy cseppet sem érdekelte és nem is zavarta, egyszerűen nem vett róla tudomást. Telt az idő, s már kezdte volna megszokni az életét, annak ellenére, hogy teljesen másra számított, amikor ideérkezett. Lassan közeledett az érettségi ideje, s bár ez őt annyira nem érdekelte, mivel a teszteket hiba nélkül oldotta meg. Testvérének azonban kisebb segítségre volt szüksége, ezt rövid úton meg is oldották, itt a rövid út nagyjából a teljes szükséges tudás újra átvételét jelentette, de amint ezzel megvoltak már csak a vizsgákkal kellett szembenézniük, Tony a megszokott higgadtsággal és nemtörődömséggel fogott neki a dolgoknak, s ezt is a megszokott eredmény követte, azaz a hibátlanra értékelt feladatlap. S már-már boldogságnak tűnő anomália jelent meg arcán, amikor az emeltebb szintű oktatási intézmények között kutakodott, hogy pontosan hova is adja le a jelentkezését. De ezt már nem volt lehetősége sokáig folytatni, mert a következő pillanatot egy filmszakadás követte. Anthony egyszerűen összeesett, s a következő pillanatban már a kórházban ébredt, de emlékek nélkül. Először még a nevére sem emlékezett, aztán szépen lassan az emlékképek fel-feltűntek, s néhány nappal később már eléggé sok mindenre emlékezett. De nem mindenre, életének első, mintegy nyolc éve szinte teljes mértékben eltűnt. Nem volt képes felidézni, de szerencsére néhány képessége megmaradt, mint például a járás és a beszéd készsége és az ehhez hasonló létfontosságú tudáson kívül minden elveszett. Egyetlen kósza emléket sem volt képes felidézni. Ez megrémítette ugyan, de a korábbi személyisége szerencsére nem sokat változott, mivel azok az emlékek megmaradtak, melyek a jelenlegi személyiségét nagyrészt alakították. Amikor beavatták abba, hogy pontosan mi is ő, és miért is képes a gyors tanulásra, nem volt túlságosan meglepve. Valószínűleg már sejtette egy ideje, de mivel eddig nem akadályozta, hanem csak segítette nem volt szükséges foglalkoznia vele, azonban most, hogy elkezdett eltűnni az emlékezete, s kitudja mikor történik meg újra, és legközelebb mennyi fog elveszni… Ez eléggé nyomos érv, hogy nagy hangsúlyt fektessen arra, hogy megtanulja kezelni, és irányítani ezt az erőt. Eszébe jutott, hogy létezik erre egy tökéletes hely, ahol olyanok vannak, akik a képességeiket akarják megismerni és megtanulni, az X-suli, ahol az ifjú mutánsokat segítik. Az apa nem nagyon tétovázott azonnal a beiratkozás mellett döntött, így a két fiatal ott folytatja tanulmányait. Anthony reméli, hogy a képességi irányításával képes lesz visszaszerezni az elveszett éveket és megakadályozni, hogy többé ne fordulhasson ez elő.

Képesség és mutáció:
Léteznek emberek, akik a látott, hallott vagy észlelt gyorsan bekövetkező eseményeket képesek még hosszú idő múlva is tökéletes részletességgel feleleveníteni és visszaadni azt. Ez azt jelenti, hogy az események szinte olyan pontossággal tárolódnak el az egyénben, mintha egy fénykép, videó vagy hangfelvétel mentésre kerülne egy merevlemezre. Anthony eidetikus memóriájának hála képes olvasott adatokat szinte tökéletesen eltárolni a memóriájában már első, vagy második olvasás után, és hallott információt másodjára, vagy harmadjára jegyzi meg.
Anthony képességei az agyára voltak kihatással. A genetika eidetikus, azaz fotografikus memóriával áldotta meg, s mutációja ezt egy eddig sosem tapasztalt szintre fejlesztette. A mutációja ott nyilvánul meg, hogy ezeket az információkat nem csupán megjegyzi és tárolja, hanem önkéntelenül rendszerezi memóriájában. Az ismeretek rendszerezésével egy időben a már korábban elsajátított tudás segítségében a csupasz információt tudássá alakítja. A képesség passzív, így folyamatosan működik, melynek eredményeképpen az agya folyamatosan megerőltető munkát végez, így nagy mennyiségű energiaellátásra van szükség, mivel így sokkal több kalóriát éget el a szervezete, mint egy átlagos embernek, ezt pótolnia kell. A képesség azonban nem csak a tanulás sebességének előnyével rendelkezik, hanem annak hátrányával is.
Mivel az agy nem képes korlátlan mennyiségű információ tárolására, a régebbi információkat egyszerűen olyan helyre tárolja, ahol teljesen hozzáférhetetlenné válnak. A „balesetben" minden egy évnél korábbi emléke elveszett, és a memóriája csak egy évre képes felidézhetően eltárolni az átélt eseményeket, személyeket, és emlékeket. (Minden egy évnél régebbi információ átkerül az elérhetetlenekhez.) Azonban a tudása megmarad, és ha szükséges akkor használni is tudja, de ha egy évnél régebben használta utoljára, akkor nem fog tudni arról, hogy tudja azt a bizonyos tudást. De amit egy éven belül használt, azt képes tudatosan is bármikor felidézni és használni. Mivel most érettségizett és minden eddig megtanult tudását átismételte az eddigi ismereteire emlékszik, de arra, hogy hol mikor és miért tanulta meg, arra már nem.

Szakértelmei: Tony tudása szinte teljes mértékben elméleti. Rendelkezik gimnáziumi érettségivel, bár ez nem igen fedi le a tudását. Átfogó és részletes ismerettel rendelkezik szinte minden iskolai tananyagban, ez alól kivételt képez, ha hosszabb szöveget szó szerint kell megtanulnia, mint például az irodalom. Mivel képessége ebből is csupán a lényeget választja ki. Kifejezetten magas szintű ismerettel rendelkezik a biológiában, és az orvostudományban is. Emellett a matematikában, a fizikában és az informatikában is eléggé nagy mennyiségű tudást sajátított el, mivel képességének hála, ezeket a legkönnyebb elsajátítania.
Anyanyelv: angol
Iskolában tanult nyelvek: német, spanyol, francia
Önerőből elsajátított: latin, görög, héber

Privát előtörténet véleményezést kérsz: Igen

Megjegyzések: eidetikus, azaz fotografikus memóriával rendelkezik

Képek:
Egyedül:














Testvérével:

2; 3; 4; 5

Testvérével és barátaival:

Elfogadva, órarendet kérek még.