Középső államok (Jövő bűnei)

Az USA középső államainak területe.

Alicia válaszára elmosolyodtam. Azt hiszem nem is várhattam tőle mást mint hogy kiáll Jonah mellett. Talán egy kicsit naiv álláspont volt a részéről, de én bízom annyira az ítélőképességében és Farahnaz tudásában, hogy ezek után optimistán álljak a helyzethez. Végül is amit a first lady mondott az igaz volt, így nekem ennyi elég is volt. Pláne hogy időközben Beatrice is befutott egy elég aggasztó hírrel.
Beatrice-t az zavarta, hogy olyan helyen volt ilyen hatalmas rengés, ahol nem lett volna szabadd, engem viszont az, hogy mindez sűrűn lakott területen történt. Biztosra vehető hogy nem csak véletlen egybeesés, hogy pár perccel az elnöki bejelentés után eltűnt a föld mélyében egy egész város. Csilla hamar meg is hozta a döntést miszerint oda megyünk segítséget nyújtani. A többiek elmentek a felszerelésükért nekem erre viszont nem volt szükségem. Egyrészt nem volt túl sok eszközöm amit használtam másrészt mivel én voltam a pilóta ezért a legfontosabb eszközöm maga a gép volt. Egyenest a hangárba mentem és előkészítettem a gépet hogy mire mindenki ideér felszállhassak vele.

A célállomást a Lexington-i 15.000 lélekszámmal rendelkező város romjai jelentették. Az oda úton én végig a vezetésre figyeltem valamint Csillára ha esetleg hírtelen valamilyen parancsot adna ki, bár erre nem volt szükség. A városon belül próbálok olyan leszálló helyet keresni, ami valamennyi épülettől megfelelő távolságban van ahhoz, hogy egy esetleges utórengésnél a még álló házak ne kerüljön törmelék esőbe, valamint közel legyek ahhoz a helyhez, ahol a rádiós adások szerint, a legnagyobb szükség van a segítségre. Amint a leszállást befejeztem Csilla kiadja az utasításokat én pedig leállítom az X-gép hajtóműveit és egyéb rendszereit. Utána fogom az egyik elsősegély dobozt, de még mielőtt indulnék túlélőket keresni, még felteszek egy kérdést Csillának.
- Valakinek el kéne menni egy szakképzet orvosért, hogy az elláthassa a súlyosabb sérülteket is, valamint ő jobban megtudná állapítani hogy kit lehet szállítani, és azok közül kik azok akiket sürgősen el kéne jutatni egy közelben lévő kórházba. Mit gondolsz róla?

Az utazás a jeten valahogy egy kicsit túl hosszú, bár számomra ez nem telik oly iszonyatosan lassan, bár nem igazán beszélek a többiekkel, nem hiszem, hogy bárkinek is szüksége lenne most a beszélgetésre, persze nem mintha csak akkor beszélnék velük, ha szükségük lenne rá, de most nem igazán érzem magam "úgy". A telefonommal ügyködök egy jó ideig, tulajdonképpen a híváslistát birizgálom, még mindig úgy vagyok vele, hogy fel kéne hívni Jonaht, de továbbra is tartok tőle, hogy megzavarnám valamiben, ki tudja, hogy milyen fontos dolgokat kell most még éppen intéznie, de akárhogyan is legyen, nehéz megállni. Nagy nehezen tovább lépek és finoman körbekémlelek a hajón, kíváncsi vagyok, hogy ki mivel tölti az idejét, de igazából senkivel sem foglalkozok különösen sokat, csak kielégítem a kíváncsiságomat, majd pedig miután ezzel végeztem hátra dőlök, és " élvezem " az utazás hátralevő részét, ami szerencsére már nem annyira hosszú, mint azt elsőre hittem. Landolás, majd pedig parancsféleségek hangzanak el, amiket igazából nem mondanék parancsnak, inkább valami más ez, de nem tudom behatárolni, hogy mi is egészen pontosan. Felkapok némi kötszert, fertőtlenítőt és már indulok is, sebesülteket keresek, bár nem vagyok benne biztos, hogy bármi érdemlegeset is tudok majd tenni értük.. Gyógynövényeket is kellett volna csomagolnom, de erre nem gondoltam, pedig kellett volna. Amúgy így belegondolva, mehetnék segíteni azoknak is, akik a törmelékek alá ragadtak... Nem, ahhoz valószínűleg még nincs elég " erőm ", vagy csak félek, hogy több kárt okoznék egy, a romok alatt felnövesztett fával, és megölnék valakit?... Inkább a második, így hát gyorsan elvetem magamban az ötletet, és folytatom a kutatást a sebesültek után, ami nem hiszem, hogy nehéz feladat lesz.

Meglehetősen hamar sor kerül az utazásra, úgy igazán senkire sem kell sokat várni, csak egy olyan átlagosnak mondható időt, még akkor is, ha ez az előbbi kifejezés furcsán hangzik, a tényen, hogy elfogadhatóan igyekeztek nem változtat. Az út hosszú és unalmas és eleinte még jónak tűnő tevékenységgel próbálom elfoglalni magamat, barkóbázok, de... Nos hogy is mondjam.
~ Gondoltam egy szóra... Palacsinta... Megint csalsz... Talán... ~ Így hát eléggé gyorsan hanyagolni is kezdem, Ascensionnel nem igazán lehet ilyesmit játszani, vagy legalább is nekem nem, mert türelmetlenségében a gondolataimhoz fordul, és mivel a génjeimben van, vannak, vagy tényleg csak van, így esélytelen, hogy eltitkoljam előle, bár szerencsére ez fordítva is így működik, emiatt pedig néha rendesen skizofrénnek érzem magam, ami eléggé zavaró tud lenni, de végül is már nagyrészt volt időm hozzászokni. Miután feladtam a barkóbát, a többiekhez fordulok, mint társasághoz és próbálok beszélgetni velük, csak nyugodtan, mint általában, véletlenszerű, jónak látott témáról. Végül megérkezünk, a város látképe pedig... Nos már messziről is látszódott, hogy itt gondok vannak, nem mintha másra lehetett volna számítani egy segélykérés és hatalmas kárjelentés után, a lényeg, hogy közelebbről még rosszabbnak néz ki. Landolás után Csilla beszélni kezd, feladatokat oszt ki, vagyis pontosabban kettőt és azt, hogy ki mit csinál, már mi magunk döntjük el, így legalább kissé szabadabbnak érződik a dolog, nem mintha amúgy nem lenne szabad, de a parancs az parancs, akkor is ha választhatsz kettő közül... Én persze már tudom is, hogy mit fogok csinálni, fél térdre ereszkedem, veszek pár mély levegőt, amikkel felkészülök a fájdalomra, az utolsót végül bent tartom, és egy kisebb koncentrációval aktiválom az erőmet. Ahogyan ezt megteszem, egy meglehetősen furcsa érzés fut végig az egész testemen, mely valahogy egyben forró és jéghideg is, bár ezt már megszoktam, mindig így van, eztán pedig következik a fájdalom, az a meglehetősen kellemetlen érzés, ahogyan a csontjaim darabokra törnek, majd pedig torzulni, és ezzel együtt terebélyesedni kezdek, megnő az izomzatom, én pedig lassan nem uralom a testemet, és bár összeszorítom a fogaimat, mégis hallatok pár fájdalmas nyögést mielőtt a test uralma kicsúszik a " karmaimból ". Ez úgy a változás felénél történik meg, mert persze, hogy az enyém a fájdalmasabb része. Mindenesetre is használom a test egyetlen részét, amely felett jelenleg irányításom van, az a bizonyos szem a jobb vállban, vagy legalább is annak a környékén, igazából a többieket figyelem vele, meg persze megkönnyebbülten pislogok, a húzós része véget ért a dolognak.

Lassan véget ér a transzformáció, már csak néhány csontnak kell összeforrnia, és pár dolognak véglegesen a helyére kerülnie, és onnantól vége. Ez nem telik már több időbe, mint egy, vagy talán két perc, amik után büszkén magasodok a körülöttem lévő emberek fölé, bőven föléjük, s most jönne az, hogy rájuk tekintek, csak egy amolyan alap kíváncsiság miatt, de nincs rá szükség, Matt már figyeli, vagy figyelte őket, és így számomra teljesen fölösleges azt a mozgássorozatot kivitelezni, így hát nem is foglalkozva velük, az legközelebbi romok felé indulok.

Miután kiértem az X gépből, láttam hogy már többen is elvoltak látva, ami azt jelenti hogy a helyi orvosok közül néhányan jól vannak és segítenek a szerencsétlenebbül jártakon, így hát a törmelékekhez mentem hogy túlélőket keressek, és ha látok vagy hallok valakit akkor elkezdtem ott lepakolni a törmeléket róluk. Alig kezdtünk még bele a munkába mikor a helyi seriff oda jött hozzánk és el akart minket vinni valamerre megmutatni valamit.
- Csak mond és mi megyünk! – Szóltam Csillának, még is csak ő a csapat vezető és vannak itt rajtunk kívül mások is, akik a törmelékeket pakolják. A seriff úgy se hívna félre mindanyiunkat, ha nem lenne komoly a dolog. Ha Csilla rá bólint a dologra, akkor abba hagyom a pakolást és követem a seriffet.
~ Talán elég lenne ha csak ketten mennénk, tekintve hogy azért el kél itt a segítőkéz és ha bármi baj van, akkor hívhatjuk a többieket rádión. Alicianak is itt van a legnagyobb haszna, hogy a közemberek lássák, a First Laidy is itt van és segíteni próbál nekik.. De még is ha nem lenne komoly az ügy a seriff nem hívna mindanyiunkat.~

Mindenki ment, csinálni a dolgát és tulajdonképpen senkinek sem volt kérdése, leszámítva Stevent, de, bár nem nagyon figyeltem arra, hogy miféle választ kapott, ha jól hallottam, akkor talán semmifélét sem, és bár először nem hiszem, hogy valóban így lenne, mármint úgy vélem, hogy biztosan nem figyeltem eléggé... De aztán később, ahogyan a sebesülteket figyelem és látom, hogy többen is eléggé jól el vannak látva, valószínűleg jobban, mint ahogyan a csapatból bárki is el tudná őket látni, nos akkor realizálom, hogy válasz valóban nem volt, nem csak én maradtam le róla, ugyanis hiába keresek sérülteket, itt, ahol leszálltunk nem igazán vannak ellátásra szorulók. Ez persze nem azt jelenti, hogy nincsenek olyanok, akik nem szorulnak támogatásra, vagy ellátásra, de nem sokan vannak, ezeken viszont igyekszem segíteni, legalább is ahogyan tudok, nem sok az, de mindenképpen több a semminél. Bár ezt nem sokáig tudom csinálni, ugyanis egy ismeretlen alakra leszek figyelmes, aki állítja, hogy... Miként is mondjam... Hogy látnunk kell valamit, ami fontosabb mint az itt lévő emberek segítése... Mi pedig valószínűleg megyünk is, bár én még egy kötést befejezek, ami viszont pár plusz másodpercbe telik csupán és csak aztán zárkózok fel a többiekhez, ha addigra elindultak, vagy nem legalább is azokhoz, akik tényleg mennek, már ha nem megy mindenki... Akármelyik legyen, a lényeg, hogy megyek, csak nem vagyok benne biztos, hogy mindenkivel... Bár mondjuk miért is ne jönnének? Ezen talán túlságosan is sokat gondolkodom. Igen, de mit is tehetnék? Alig tudok segíteni, ami miatt nem igazán érzem jól magam, mert szívesen tennék sokkal többet is az emberekért, velem nem igazán mennek többre ilyen téren, mint bármely más, az elsősegélyhez éppen hogy értő személlyel... Szóval nem vagyok megelégedve azzal, ami itt tudok most produkálni, így hát a mellébeszéléssel igyekszem egy kicsit elvonni a figyelmem, amíg nem találok valami mást, ami valószínűleg az a nagyon fontos valami lesz, legyen az akármi is, legalább is remélem.

Nos, mint ahogyan mondtam, elindulok a helyi sheriff után, egyenesen fel egy dombra, de megvallom őszintén, hogy nem bírom túlzottan sokáig a menetet, vagy talán inkább csak lusta vagyok? Hmm... A második, inkább, mert azért az elmúlt tizenvalahány év eléggé megedzett azért, ott nem volt meg az a luxus, hogy pihenhet az ember, itt viszont most megvan, én pedig látom is a lehetőséget, hogy miként tudnék egyszerűen feljutni...
- Matt... - Tudom, hogy most nem Matt, de nekem akkor is csak Matt marad, a másik túl hosszú, nem mintha különösebben válogatós lennék ilyen téren, de erre is hallgat, akkor minek ragozzam külön?
- Tudom, hogy furcsa kérés ez, de nem utazhatnék innen tovább az egyik válladon? -Így megnézve ezen a ponton talán félúton lehetünk, ha pedig engedi, akkor... Gondolom segít feljutni és innen élvezhetem tovább az utat, magasabb kilátásból is ráadásul, plusz még az egészhez hozzáfűzöm, hogy " köszönöm ". Ha viszont a válasz nem... Nos akkor ugyan úgy folytatom tovább az utamat. Felérés után így is úgy is egyszerűen le esik az állam, bár igyekszem meglehetősen gyorsan összekaparni, ami megy is, de amit látok az... Az nem csak meglep, de le is nyűgöz, hiszen hatalmas!
- Kétségtelen. - Válaszolom kissé megkésve az ideiglenes idegenvezetőnknek, többet pedig nem is fűzök hozzá, mert a következő pillanatban kissé megszédülök, nem valami nagyon, csak éppen meg kell vetnem picit a lábaimat, vagy megkapaszkodni valamiben ami közel van óvatosan, a magasság és a látvány hatása egyszerre... Kíváncsi vagyok, hogy vajon mi lehet ott, mi lapulhatott a föld alatt, ami olyan erős is volt, hogy csak így ki tudott emelkedni?

Végül mindannyian a serif után indultunk, aki nem épp a szomszéd házban akart megmutatni nekünk azt a valamit. Az egyik domb felé vette az irányt, és amíg oda nem értünk, én a rengés pusztítását vizsgáltam szemeimmel. Már korábban az égből láttam mikor leszállóhelyt kerestem a madárkának, de innét teljesen más. Közvetlen közelből, úgy hogy nem egyszerűen csak látjuk a romokat, de halljuk és érezzük is az összes többi érzékszervünkkel is a pusztítást, egyszerűen hihetetlen hogy néha mekkora tomboló erők szabadulnak el. A különbség pont olyan mint ahogy a szólás is tartja, azaz a különbség ég és föld. Időközben egy meglepő fordulat történt. Alicia megkérte Matt-t hogy vegye fel a vállára. Egy kicsit csodálkoztam rajta, elvégre még ha ő is az elnök felesége, egy kis sétába bele nem halna, de aztán inkább csak mosolyogtam a helyzeten, ugyan is már tudtam hogy milyen is Matt amikor átváltozik. Két teljesen eltérő személyiség és egy félheti fizetésem van rá, hogy a helyzet nem igazán tetszett a jelenleg előtérben lévő egyéniségnek.
- És az elnöki hintó máris előállt. – Jegyeztem meg enyhén mosolyogva miközben felvette Alicia-t a vállára. Ezután figyelmem visszairányult az útra. Mikor felértem a dobtetőre hihetetlen és egyben elégé rémisztő látvány tárult a szemem elé. Az első kérdés ami megfogalmazódott bennem az ugyan az volt mint amit Csilla is feltett.
- Nem.. Nem tudom. Úgy értem persze elég gyorsan leszálltunk és a dombok is takarták, valamelyest de attól függetlenül észre kellett volna vennünk.. Istenem egy egész várost csak úgy felemeltek a föld alól?

Úgy néz ki hogy végül Matt vállain szemlélem a dolgokat és beszélek, aztán pedig hallgatok és az intézkedés bármiféleségét igazából ráhagyom a többiekre, de tényleg. Csak nézem a várost, kémlelem, hogy bármiféle életet fel tudjak fedezni benne, apró alakokat akik lent rohangálnak az utcákon, járműveket, állathoz hasonló teremtményeket, gépeket... De semmi, akárhogyan nézem, semmi mozgás, csupán a füstfelhő az, ami utal az ott lévő életre, na meg persze maga az a tény, hogy ez a város a föld alól emelkedhetett ki, szóval biztosan voltak valakik, akik ezt végrehajtották, bár igaz, nem feltétlenül kellett ahhoz a városban lenniük, sőt, reálisabbnak látom azt, hogy inkább alatta, bár magának a városnak pedig rendkívül ellenállónak kellett így lennie, ha csak nem vette körbe valamiféle energiamező.Azt sem látom lehetetlennek, mert... Mégiscsak a földből bukkant elő, ki tudjam hogy ott, zavartalanul, mi mindent el tudtak érni az esetleges ott élők? Felmerül egy kérés, nem kérdés, csak kérés, mégpedig hogy nézzük meg a várost, ami valószínűleg amúgy is tervben volt, csak hangosan nem lett még kimondva, bár mondjuk így belegondolva kérdésnek is besorolható de ebbe most tényleg nem akarok belemenni! A lényeg hogy eléggé gyorsan eldől, hogy géppel megyünk, amit nem ellenzek, bár szerintem Matt vállába kapaszkodva, vele együtt eléggé könnyedén le tudnék jutni, de nem vagyok benne biztos, szóval ezt inkább nem vetem fel és remélem hogy ő sem fogja úgy gondolni, hogy megkockáztatja. Akárhogyan is, mindkét irányba lefele fog haladni, így hát kapaszkodom a vállába, mert így is meg úgyis rázós lesz, csak a gép felé nem annyira meredek, de érdekes látvány, na meg persze még érdekesebb érzés lesz magasabb pontról lefele nézni, szóval meglehetősen erősen kapaszkodom, bár valószínűleg nem nagyon fogja érezni, vagyis igen, érezni fogja csak... Hát nem tudom hogyan is működhet ez, hogy érzi de mégsem annyira, mint amennyire alapból érezné... Hmm, furcsa, de most mégis mosolygok, nem mintha ettől nem lehetne mosolyogni, csak eszembe jutott az a bizonyos megjegyzés, amit Steven pár perccel ezelőtt tett.

Steven megjegyzését korántsem találom szórakoztatónak, sőt! Felettébb lealacsonyítónak és sértőnek, de nincs annyi szabadságom, vagy beleszólásom, hogy ennek szóban is hangot adjak és ne csak így magamban, persze már valamilyen szinten kezdek hozzászokni az ilyesmikhez, humor, azt mondják, de én nem találom humorosnak az ilyen megszólalásokat... Ugyan öcsém... Oldódj fel egy kicsit, valakinek volt egy poénos megnyilvánulása, nem kell egyből mellre szívni. Ez nem ennyire egyszerű, eléggé komoly helyzettel állunk most szemben, egyrészt a földrengés miatt, másrészt pedig nézz csak a városra, kihaltnak tűnik, de nem lehet üres, hiába mutatja azt a látszat, teljes mértékben kizárt, hogy kihalt legyen. Nos igaz, ez egy eléggé komoly helyzet, de ez a fajta viselkedés, az ilyen megszólalások voltak azok egyrészt, amik oldották a feszültséget és néha még kovácsolták is a csapatot, mert ez is a nagy egész része, ezt te is tudod, bár talán jobban át tudnád érezni, vagy meg tudnád érteni, ha nem úgy "ismerkedtünk" volna meg, ahogyan... Talán... Még mindig nem döntötted el, hogy miként kezeld azt az bizonyos esetet és még mindig nem beszéltél azzal az egyel, pedig már rád férne. Igen, valóban... De ezt most inkább hanyagoljuk Legyen... Most úgy néz ki a helyzet, hogy vissza kéne menni a géphez, bár én őszintén szólva úgy érzem, hogy egyedül le tudnék mászni a meredek részen bármiféle rögzítés nélkül, de mivel utasom van, így nem tehetem ezt meg, meg van tiltva az emberi élet kockáztatása, így hát a gép felé fordulok és el is indulok, ugyan úgy haladva, mint ahogyan felfele is jöttem, avagy meglehetősen könnyedén, igaz lefelé még egyszerűbb, de nem sokat számít.

Amíg Csilla válaszolt a seriffnek addig én a várost kémleltem, hogy innét látok-e alkalmasnak tűnő leszállópályát. Időközben az épületek stílusát és a hatalmas szobrot is alaposan szemügyre vettem.
- Szerintetek kik építhették? Az a hatalmas szobor valószínűleg őket ábrázolja, de én nem ismerem fel. Embertelenekhez hasonlítanak, de soha nem voltam a városukban, így nem tudom hogy a építkezési stílusuk tényleg hasonló lenne-e ehhez, csak annyi hogy ők elég fejlettek ehhez. – Tettem fel időközben a kérdést, majd mikor a többiek elindultak visszafelé utolsóként én is elfordultam a szellemvárostól és elindultam az X-géphez. Magamban megjegyeztem, hogy bár még majd fentről le kellesz ellenőrizni, a hatalmas szobor melletti tér, tökéletes helynek tűnt a leszálláshoz. Mindazonáltal viszont sokkal feltűnőbbek leszünk ha az X-géppel megyünk be, mint ha a hegyekből bemásztunk volna. Mikor Csilla mellé érek halkan, de mégsem sugdolózva felteszek neki egy kérdést.
- Nem lenne jobb ha ketté válnánk? Te, Alicia, Max és én is bőven elegendők lennénk, hogy felmérjük a helyzetet, a többiek pedig itt maradhatnának hátvédnek és segíteni az embereknek.

//Sarah, írj még egyet Sarah-val, hogy belemész-e a csapat kettőbe válásának és annak a függvényében kaptok majd új kört.//