Staten Island-i Egyetemi Kórház

1861-ben nyitott meg a kórház, 2020-ban ezt is újra felújították és az orvosi egyetemi rész is megnyílt, a legtöbb medikus itt tölti a szakmai gyakorlatát.

A maszkos elviharzik és máris kellemesebb pár percig a hangulat, pontosabban pár másodpercig, míg nem Kames egy sóhaj után be nem jelenti, hogy nekünk is haladnunk kéne, s valóban, tanácsosabb lenne mielőtt a tömeg úgy gondolja, hogy ismét próbálkozna valamivel, így végül követem a taxihoz és beszállok jómagam is és élvezem a csendet végig az úton, hogy nem beszél senki a rádióba és egyéb ilyen apróságokat amivel nem zavarnak meg. Mind ez addig tart amíg meg nem érkezünk és kiszállás után sajnos ismét a színész társaságát kell " élveznem ", aki szabályosan ordibálni kezd. Összefonom magam előtt a kezeimet.
- Ha nem akarod némán leélni a hátralevő életed ajánlom hogy jobban gondold meg kikkel beszélsz, nem az alattvaló segédeid vagyunk, nyomorult színész. - Igencsak visszafogom magam, szerencsére nekem nincsenek düh kezelési problémáim, leszámítva néha azokat a rohamokat amiket a hirtelen jött tudás okoz. Ha csak egy évvel ezelőtt lennénk... Csak egy évvel, bármiféle szó vagy figyelmeztetés nélkül elvettem volna a hangját, ha úgy vesszük hálás lehet, persze nem várok tőle semmilyen értelmes reakciót, így ha beszélni kezd maximum elsétálok mellette, nem érdekel különösebben, amíg nem ordibál, bár azzal is csak magának ássa a sírját, ez pedig tény, mind tudjuk hogy mit akar a drágalátos elnök úr, aki mindannyiunk szíve csücske, főleg nekem, úgy rajongok érte hogy eltörném a nyakát, ez pedig még gyors halál is egyben, ilyen nagyon szeretem, de inkább nem gondolkodok rajta, csak idegesítene. Besétálva a kórházba a recepcióhoz vezet elsőként az utam, ahova kénytelen vagyok felvenni a kedves arcomat, bármennyire is ijesztgethetnék azzal gyerekeket.
- Jó napot honfitársam! -
~ Mától önkorbácsoló életmódot élek. ~
- Nagyon fontos ügyben járunk erre. Az a hír terjeng hogy többen is lőtt sebekkel kerültek be. Mondja csak, hol találom őket? -
~ Harninc elég lesz kezdésnek, mostantól számolom. ~ Nem vagyok jó nyomozó, lehetséges, hogy félre értem az egészet de valószínűleg tanácsos lenne velük kezdeni, hiszen ha csak úgy parancsolgatott az orvosoknak akkor lehetett köztük egy olyan személy, aki fontosabb volt és talán rajta keresztül juthatunk valamire. Valószínűleg kérdezhetnék még, de egyenlőre az iránnyal is tökéletesen megelégszem.

Bele telik egy kis időbe mire bejutunk a lövöldözés túlélőihez, jómagam pedig ezalatt az idő alatt türelmesen támasztom a falat, magam előtt összefont karokkal és gondolkodom azon, hogy miként lehetne néhány dolgot elrendezni a jövőmmel kapcsolatban, kivételesen kissé kiterjedtebben gondolkodok, nem csak mint mágia terén, bár a többi továbbra sem tűnik annyira lényegesnek. Mindenesetre is csak bejutunk, a pankrátor pedig teszi amihez a legjobban ért, jártatja a száját, de had tegye, most legalább értelme is van. Jómagam szinte ugyan azt csinálom mint amit odakint, támasztom a falat és amíg a másik kettő beszélget alaposabban végignézek az itt lévő sérülteken, az arcukat nézem, hogy milyen kifejezés húzódik azokon, sokat elárulhat, ez viszont csupán csak addig tart, amíg fel nem tűnik nekem is, hogy a srác nem képes értelmesen válaszolni, vagy legalább is nem arra mint amire jelen esetben kíváncsiak lennénk, ez pedig ad egy jó indokot a mágia egy oly területének kipróbálására, mely eddig különösebben nem fordult meg a fejemben.... Bár... Így még egyszer végiggondolva valamiféle megmagyarázhatatlan erő a fejemben azt ordibálja, hogy nem túlzottan lehetséges amit szeretnék, magam sem értem, hogy miért, de kénytelen vagyok elvetni az ötletet és ez esetben tétlenül figyelni tovább a történéseket, továbbra sem szólok közben, max hallgatom ahogyan a színész próbál valami információt kicsikarni a drogosból, plusz hogy a többi ehhez mit szól, ha valamelyiknek komolyabb összeköttetése van a bőr nélküli alakkal, akkor valószínűleg nagyon nem fog tetszeni neki a dolog, annak a ténye, hogy itt vagyunk, persze nem számítok égbe kiáltó jelekre, apró rándulásokra inkább az arcon, vagy egyéb apró testbeszédbeli vonásokra. Igaz ő maga nem tudhatja, hogy miért vagyunk itt, bár véleményem szerint egy eszesebb ember által, aki tudja hogy mik történnek itt jelenleg, erőteljesen sejthető.

//Továbbra sem tudok kört váltani, így a következő 26-n csütörtökön lesz.
Rádióüzenetek helye a megfelelő topicban, amire itt is lehet válaszolni.//

Csendesen állok és hallgatom ahogyan a pankrátor munkálkodik, plusz egy kissé felsóhajtok a beérkező rádió üzenetekre, még csak információt gyűjtünk hogy egyáltalán ki tudjuk találni, hogy hova kell mennünk, esetleg kiken keresztül, de a csapat egy részét már leszerelték, nem a legszerencsésebb. Nem lépnék továbbra sem kapcsolatba, ha az egyik alak nem kezdene el habzó szájjal remegni, ahogyan a gyógyszeres doboz elgurul igencsak nyilvánvalóvá válik, hogy megmérgezte magát, a négy emberből őt kereshettük. Amíg a maszkos az őröknek osztja az észt szólok bele végre a rádióba.
- Árny beszél, Komédiás, mennyire súlyos a helyzet, szükséges azonnali támogatás? - Egyrészt teszek arra hogy skarlátként kéne bejelentkeznem, másrészt pedig ha a válasz nemleges lenne akkor maradnék felügyelni, bár őszintén szólva sem nemleges, sem pedig igenlő részt nem véltem benne felfedezni... Lényegtelen, maradni jobban átgondolva nem lenne értelme, így egyenlőre nincs más megoldás mint mozogni, látok valamennyi esélyt rá, hogy tudnám lassítani a folyamatot, de már erősen olyan stádiumban van ahol lényegtelen. Csak egy pillanatig lépek oda, hogy megnézhessem a tipikusan ágy végén lévő iraton az illető nevét, majd pedig azt memorizálván kilépek a folyosóra és a másik kettő felé veszem az irányt.
- Központ, hol tartózkodik komédiás? - Amint megkapom az adatokat még Kamesre tekintek, majd pedig ha készen áll és megkaptam a megfelelő koordinátákat rúnákat festek fel a levegőbe magam elé a kezeimmel, a megfelelő szavak mormolása mellett, kissé áthágva a valóság kereteit vörös fény kíséretében próbálom a kettőnk helyzetét megváltoztatni Komédiás közelébe. Kivételesen úgy veszem hogy sürgősebb a helyzet, az illetőhöz pedig vagy a közeljövőben, vagy pedig valamikor a későbbiekben úgy sejtem hogy vissza fogunk térni, amennyiben túléli.

Amikor visszatértünk az előző - nem túl sikeresnek mondható - feladatról, a jelentés után az első dolgom az volt, hogy Cletus gyógyszerezésének a felülvizsgálatát kérjem. Túl sok energiámat emésztette fel, hogy teljesen irányítanom kellet, hosszú távon biztos, hogy nem lenne így működőképes a dolog. Szerencsére meghallgatták a kérésemet, és változtattak a gyógyszerein, így már néhány nap alatt sokkal kezelhetőbbé vált. Még mindig egy vérszomjas őrült, ráadásul idióta is, de sokkal tisztábbak a gondolatai és sokkal kevésbé impulzív. Képes visszafogni magát addig, amíg kell, inkább szórakozásként, mint alapvető létszükségletként tekint az ölésre.

//A szálláson//
A kis bandák eléggé megfogyatkozott, Rozsomák és Megtorló átálltak a sötét oldalra. Vajon ennyivel jobban fizetnek a rosszarcúak, vagy van Halálcsillagjuk? Majd megkérdezem valamelyiket, miközben megölöm. Ráadásul a főnökúr sincs itt, mert Madripoorban nyomoz, így a csapat vezetését Alkoholista Kapitányra bízták. Legalább a címlapokon jól néz ki, hogy a Kapitány van az élen. Láthatóan nagyon komolyan is veszi a szerepét, mielőtt elindulnák rá is gyújt egy lelkesítő beszédre, mint a filmekben.
- Hallod ezt, Komédiás, azt mondta, hogy egy nevetséges kezeslábas vagy! - kiáltok fel már az első mondat után színlelt sértettséggel. Az sem igazán lelkesít fel, hogy Komédiás legunalmasabb adottságára, az alakváltásra épít. De hát ez van, az akcióból így is-úgy is kiveszem a részem.
- De visszafelé én jövök a helikopterrel! - mondom halálkomoly hangon.

//A kórháznál//
Időben kidobnak a kórháznál, így egy egyszerű rendőr arcát felvéve elvegyülök a tömegben, és várom az utasítást. Közben azon gondolkodom, hogy mi a fene lehet ebben a kórházban, amit az embereink nem találtak meg, de a Ligának annyira kell, hogy ostromot indítanak miatta. Nem hiszem, hogy annyira fontos stratégiai pont lenne, hogy a város megszerzése enélkül lehetetlen.

Az elmúlt időben sajnos rá kellett döbbennem, hogy annak, hogy ismét képes vagyok járni nagyobb ára volt mintsem csak az hogy nyilvánosan kell szerepelni. Számomra az is egy büntetésnek felel meg inkább, hiszen a hírnév semmilyen formájára nem vágyom, nem azért jelentkeztem ide és nem is azért mert bármiféle bűnömtől szabadulni akartam volna, messze nem. A lényeg, hogy az egészhez lassan megjelent külön maga a fájdalom is amit valószínűleg a gerincemben lévő beültetés okoz. Bírom a fájdalmat, rengeteget kaptam már belőle fizikai és lelki téren is, nem kellemes, de kevés ahhoz, hogy megtörjön, bőven kevés, szellemlovasként sokkal rosszabb dolgokhoz volt szerencsém, csupán az első néhány alvási kísérletnél okozott problémát és pár napig kimerültséget, illetve néha még mind a mai napig ez tény, de ez lényegtelen.

//A szálláson//
Nem örülök kifejezetten hogy az alkoholista a főnök, de még mindig jobb mintha a pankrátor lenne, alap esetben egyiket sem fogadnám el de mivel rámutattak így kénytelen vagyok. Türelmesen hallgatom végig a tervet, nem tudom hogy mennyire szívesen is használnák mágiát csak azért hogy a levegőből hamarabb lejussunk a földre, de rendben van, majd meglátjuk hogy mi lesz a végeredménye, egyebekben pedig nincs mit hozzászólnom, kidolgozta, elmondta, lassan pedig haladni kéne ha oda akarunk érni, bár nem tudom, egy konkrét támadást intéznek a kórház ellen... Igazán nem értem, hogy miért, amikor rengeteg más hely lenne ahol hasonlóan cselekedhetnének, nem igazán tetszik a dolog, de valószínűleg csak én vagyok kissé paranoid.

//A kórháznál//
Az úton az elejétől kezdve a végéig csendben volt, ahogyan annak lennie kellett, unottan néztem ki az ablakon és hallgattam a többiek kommunikációját egészen addig amíg meg nem kaptam a jelet, hogy lassan ideje lesz nekikezdeni a komolyabb munkálkodásnak. A helyemen maradva lehunyom a szemeimet és koncentrálni kezdek. Jártam már itt, tudom hogy néz ki a hely és korábban is csináltam már teleportálást, igaz nem ezzel a mágiatípussal, de csináltam már, amint pedig megvan a jel felrajzolom a megfelelő rúnákat magam elé a levegőbe, melyekhez halkan mormolom a megfelelő varázsszavakat, minek hatására vörös fényben kéne megjelennünk nem sokkal a rendőröktől. Nagy figyelmet fordítok a dologra, mivel nem szeretnék félig a betonban kikötni, vagy félig az aszfaltban. Amennyiben sikeres, megérkezés után csak némán figyelem a ténykedő embereket, a további szóváltásokat, ami egyenlőre nem sok, az időnk pedig eléggé fogyóban van, ha minden igaz hamarosan megérkezik a másik kettő, akik mivel a sérüléseik után tűntek el van egy olyan erős érzésem hogy nem a jobb fizetésért álltak be a ligába, bár természetesen tévedhetek, oly nagyon nem mozgat a gondolat, egyenlőre csendesen várok és figyelek.

A tervnek megfelelően elég jól el tudok vegyülni a tömegben. Még mindig nem szoktam meg, hogy most hirtelen ennyire jóban vagyunk a zsarukkal. Mintha csak tegnap lett volna, hogy bevittek, mint őrült sorozatgyilkost. Nem bírom megállni, hogy el ne mosolyodjak, látva a rettegésüket. De csak egy pillanatig tart a dolog, ennek nem most van az ideje. És ma egyébként sem ők fognak meghalni. Ma a kés jó oldalára kerültek. Talán holnap... Közben a jó Kapitány meg is kezdi rendkívül teátrális lelkesítő beszédét az amerikai álom megvédéséről. Az egész olyan mint egy elcseszett republikánus propagandabeszéd. Amikor a Kapitány a tekintetemet keresi, a szemébe nézek, és fintorgok egyet, mint aki citromba harapott. Csak hogy ne szálljon nagyon el magától. Egy örökkévalóságnak tűnő félperc után végül befejezi a szövegelést, és a főzsernyákkal kezd beszélni, azt már nem hallom, hogy mit. Csak nézek a távolba és várok. Kezdem nagyon unni magam. Hogy kicsit elszórakoztassam magam, a legközelebb álló rendőrhöz szólok:
- Kezdődhetne már a buli nem, tesó? Milyen dolog az, hogy ők akarnak itt csetepatét és nekünk kell várni rájuk?
~ Fejezd be! Semmi szükség arra, hogy felfedd magad bárkinek!
~ Nyugi, nem mondok semmit. És egyébként sem előlük bujkálunk, na meg majd úgyis befogod a számat ha valami hülyeséget akarnék mondani.