Madripoor (Távol-Kelet, SEAR)

A megadott irányba elindulva pontosan azon részére érek az erdőnek, vagyis annak a szélének, ahol az őrök korábban vizsgáltak valamit, s nem is igazán kell kutakodnom, hogy megtudhassam, hogy mi is volt az... Lábnyomok, az enyémhez hasonlóak, csupán nagyobbak és talán mélyebbek, ezt annyira nem figyelem meg, mindenesetre is az erdő mélye felé igyekeznek, ez pedig végre egy olyan nyom, jelenleg szó szerint, amit biztosan követhetek, bár a szerencsémet ismerve hamarosan olyan terepre fognak vezetni, ahol nem lesz lehetséges ezeknek a követése. Akárhogyan is, ameddig van, addig próbálok élni a lehetőséggel, szóval hagyom, hogy a nyomok vezessenek, hűen követem azokat, persze óvatosan nem szeretnék egy csapdába belesétálni továbbra sem, nyitva tartom a szemeimet és fülelek, plusz próbálok arra is ügyelni, hogy a másik fél nyomában lépkedjek, szó szerint, hogy én magam ne hagyjak hiszen itt valószínűbb, hogy megkeményedett annyira a föld, hogy én magam ne hagyjak jelet már benne, főleg a súlykülönbségnek köszönhetően. Egyenlőre talán a hegyek felé tarthatok ami a sziget közepén van, nem vagyok benne valami biztos, mert sosem lehet tudni, hogy mikor fognak fordulni a léptek, de ha valóban a hegyek felé ment, nos, érdekes döntésnek vélném, tény és való, hogy a kilátás szép lehet, így belegondolva még nem voltam hegyen, valószínűleg imádnék onnan szétnézni, magamat ismerve legalább is ezt merem állítani, de most nem ez a lényeg, ami fontos, hogy töretlenül követem a nyomokat, továbbra is óvatosan.

Követem a nyomokat, árkon bokron keresztül eléggé kitartóan, mert nem egyszer meglehetősen nehéznek bizonyul, ahogyan különböző környezeti hatások is nehezítik a dolgomat, mint például a növényzet, vagy állatok lábnyomai, hogy az időjárásról már ne is beszéljek, úgy néz ki, hogy minden ellenem próbál dolgozni, de nem adom fel, nem erről vagyok ismeretes, szóval követem ameddig csak lehet, végül pedig egy köves patakparton kötök ki, ami kicsit kellemetlen, mert így nem áll módomban követni a nyomokat, legalább is nem itt, de ha mázlim van akkor csak egyenesen kell tovább menni és nem a patakon lefelé, vagy éppen felfelé, meg hát nem is rajta, csak mellette, nem lenne....
~ Hát ez? ~ Nézek a közeledő valami irányába, ami hirtelen nem semmi látványt nyújt és mondhatjuk nyugodtan, hogy rám hozza a szívbajt, de ettől függetlenül próbálok nem túlzottan kapkodva, normálisan reagálni rá egy egyszerű kitéréssel és gánccsal, hogy lényegében a saját lendületét egy könnyed technikával ellene fordítva a földre essen.... Ennek az egésznek pedig a lényege egy gyors erőfelmérés lenne, mert ha beletörik a lábam, aminek a technika mivoltából sem igazán kéne, csak ha elszúrom de nagyon, szóval akkor nagy gond van, de ha sikerül földhöz vágni és vagyok olyan mázlista, hogy ott is marad, akkor a probléma nem olyan nagy mint elsőre látszik, szóval igen, egy gyors és rögtönzött felmérés ami alapján megítélhetem, hogy jobb lesz-e távol maradni tőle, avagy futással próbálkozni, vagy megpróbáljak nekimenni... Hát... Nem vagyok futós, szóval valószínűbb, hogy mindenképpen harc lesz ebből, csak nem tudom, hogy ez a valami mi akar lenni, talán egy mutáns? Esetleg állat? Nem, kétlem, akkor már biztosan hallottam volna róla.

Miután eldöntöm, hogy mit is akarok csinálni, kénytelen vagyok pár másodperc után rádöbbenni, hogy valószínűleg én jönnék ki rosszabbul a helyzetből, ugyanis képes vagyok alaposabban végig mérni a felém közeledő lényt, állatot, mutánst? Maradjunk lénynél, ami egyértelműen nagyobb nálam, a mozgásából ítélve könnyedén tudna üldözni ha most menekülőre fognám és valószínűleg a fák között sem tudnék megszabadulni tőle mert ugyan olyan mozgékony lehet mint én, ami kellemetlen, nagyon kellemetlen, így az egyetlen logikus választás továbbra is a harc, de nem közvetlenül, tárgyakat kell használnom, olyan tárgyakat amikkel távolról tudom megsebesíteni, erre a célra pedig talán tanácsos lett volna magammal hoznom egy fegyvert, de mivel nem tudom használni valószínűleg semmire sem mentem volna vele, esetleg néhány golyó ütötte sebet tudnék ejteni rajta, de nem állítaná meg, legalább is nem valószínű. Kell egy B terv, nagyon gyorsan, erre pedig egyetlen egy jó megoldást látok. Egy köves részen vagyunk, szóval megpróbálok felkapni pár élesebb darabot a földről és folyamatosan távol maradva a lénytől próbálom azokat pár jól célzott dobással belevágni a szemeibe, hogy megvakíthassam és legalább a látására ne támaszkodhasson, bár a hangok és a szaglása alapján valószínűleg így is képes lenne követni, de legalább nem olyan egyszerűen és onnantól kezdve könnyebb lenne elterelni a figyelmét és teremteni egy olyan helyzetet, amiben egy pontos csapással talán mozgásképtelenné tehetném, ha képes vagyok átvágni úgy a húsán, hogy megsérthessem a gerincét. Ha túlzottan közel érne, megpróbálok arra támaszkodni, hogy nehezebb és talán a köveken nehezebben tud manőverezni mint én és eléggé percíz, kicentizett és nagyobb ugrásokkal próbálok oldalra kerülni, hogy nehezítsem a dolgát és időt nyerjek magamnak újabb dobásokhoz. A legkönnyebb még mindig futni lenne de továbbra is úgy vélem, hogy könnyedén vadászna le az erdőben és sajnos eléggé valószínűnek találom, hogy eddig az ő nyomait követtem... Nem, nem logikus.

Ahogyan körbenézek, sikerül megpillantanom pár dolgot, amiket a hasznomra fordíthatok, igaz nem itt a földön, leszámítva persze a köveket, amikről leszűrhetnék talán pár dolgot, de éppen égetőbb helyzetben vagyok annál, hogy azokon gondolkodjak, szóval a tervezettek alapján felkapok néhányat és a teremtmény szemei felé dobom azokat, első ránézésre pedig azt mondanám, hogy sikeresen, hiszen megtorpan, igaz azt nem tudom megmondani, hogy megvakult-e, de a szemeihez kapott, ami rosszat nem jelenthet. A támadása elől próbálok kitérni nemes egyszerűséggel annyival, hogy hátrébb ugrok annyira amennyire éppen szükséges, majd pedig kihasználván, hogy nem közelít, az egyik fa felé veszem az irányt, amire egy nagyobb ugrással kapaszkodok fel és a karmaim segítségével remélhetőleg másodpercek kérdése, hogy felérjek az indákhoz. pár hosszabbat próbálok levágni magamnak s azokat egyenlőre keresztben áthúzni a jobb vállam felett, hogy ne zavarjanak a mozgásban, majd pedig egy nehezebbnek tűnő ágat próbálok letörni a helyéről, mert sosem lehet elég a jóból.... És inkább nem kockáztatnám meg, szóval igen, igyekszem letörni. Az hogy az ellenfelem eközben mit csinál az eléggé kérdéses, mert nagyban befolyásolhatja, hogy mivel próbálkozom, mert szívem szerint innen nekivetve magam lendületből próbálnám fejbe verni azzal a bizonyos ággal, teljes erőből, de ha nem vakult meg és utánam jött akkor kénytelen vagyok védekezően használni azt, vagy akár az indákat, amiket picit nehéz lesz de ami azt illeti nem lehetetlen, már ha közbe nem szólt valami ami miatt nem tudtam azokat megszerezni.

Jobban szemügyre véve az ellenfelemet eléggé hamar nyilvánvalóvá válik, hogy nem sikerült megvakítani, ellenben a látásából adódó... Előnynek nem nevezném látni én is látok, a lényeg, hogy most előnyben vagyok, leszámítva azt, hogy neki velem ellentétben van szaglása, és az alapján eléggé hamar meg tudja határozni, hogy merre vagyok. Szerencsémre talán, de nem próbál meg felmászni a fára, viszont folyamatosan neki megy, ami eléggé nehézkessé teszi a fennmaradást és az indákat így nem tudom megszerezni, mert a faágat letörni is igencsak nehézkes, sikerül, csak nehézkes. Innen pedig... Kérdéses, hogy miként tovább, egyenlőre próbálok kapaszkodni és kivárok, hátha egy kicsit belefáradt vagy megunja. Ha megpróbál felmászni akkor megkísérlem pofán vágni a nálam lévő ággal, azzal letaszítani majd pedig nekivetődve fordulatból még egyszer fejbe verni, hátha elég lesz ahhoz, hogy kifeküdjön. Amennyiben pedig csak lassít, vagy ad egy kedvező helyzetet, abban a pillanatban vetem le magam ugyan úgy és próbálom úgyszintén tiszta erőből fejbe vági. Mivel ugye ezt most valószínűleg jobb lenne nem megkockáztatni, úgy értem megtehetném de valószínűleg össze is törném magam, az pedig semmiképpen sem jó, igaz ehet kiütném akkor pedig lenne időm regenerálódni, de nem kockáztatom meg hogy eltörjem mondjuk a lábam miközben ez a lény még magánál van, a jelenlegi helyzetben pedig ő valószínűleg több energiát éget a rohamozással mint én a kapaszkodással. Legrosszabb esetbe leesek, de akkor is legalább fejbe vágom, vagy dőlni kezd a fa ami... Eléggé... Oké az művészivé tenné az egész helyzetet és adna egy tökéletes alkalmat a támadásra.

Úgy tűnik, hogy jó ötlet a kapaszkodás, persze először nem így néz ki, nagyon nem, úgy értem perceken keresztül szorítom a fát, hogy ne essek le mert akkor valószínűleg belepasszíroz a fába a következő rohamozásával... De végül beválik, pár perc után valóban úgy alakul, mint ahogyan reméltem, megunja és elkezd felmászni a fára, ezt pedig kihasználom és ütök, igaz az első ütés nem egészen a várt hatást hozza, igazából arra számítottam, hogy ennyi is elég lesz ahhoz, hogy eszméletlenül zuhanjon a földre, de nem, viszont a második már tényleg ezt eredményezi, igaz én ezt nem tudhatom, ezért pár másodperc erejéig néma csöndben figyelem, hogy mozog-e, de nem, valóban eszméletlennek tűnik. Eldobom így a nálam lévő ágat és pár nagyobb indát magamhoz véve próbálom vastagon összekötözni a kezeit és a lábait, biztos ami biztos, nem akarom hogy valamilyen módon kövessen és lesből támadjon rám, Alaposabban végignézem, átmérem, hátha látok rajta valami érdekeset és így végignézve rajta meg az jut eszembe, hogy haza kéne vinni amolyan " nézzétek mit fogtam " alapon, de végül ezt a gondolatot eléggé gyorsan kitessékelem a fejemből, egyrészt mert talán már túlzottan gyerekes, másrészt meg mert minek? Tehát tényleg, csak útban lenne, veszélyes lenne, nincs sok értelme. Akárhogyan is, nem akarom megölni, nem áll ilyesmi szándékomban, persze ez is benne volt a célokban de most eszméletlen vagy halott, amíg nem akadályoz megint addig nem számít, szóval most el kéne döntenem, hogy megnézem a nyomait és azon haladok-e tovább, vagy találok-e bármi érdekeset a patak túlpartján... Úgy döntök, hogy először a patak másik oldalát vizsgálom meg, hátha folytatódnak a nyomok amiket eddig követtem, vagy esetleg találok egy jártabbnak tűnő utat, egy ösvényféleséget, akkor azt követhetem, ha pedig más nincs, akkor kénytelen leszek az ő nyomati visszakövetni, mivel nem tűnik a fehér bundájával itteni lénynek, úgy értem egyértelműen nem, teljesen elüt a növényzettől a színe, ami nem olyan furcsa persze, de van egy olyan érzésem hogy a bundájának barnának kéne inkább lennie, ha ebbe a környezetbe való lenne.

Szedek liánt a fáról és visszamegyek, hogy megkötözzem a... A szörnyűséges fenevadot mely látszólag egy öregebb mutáns lehetett aki valószínűleg begőzölt, vagy nem tudta visszafogni a vadász ösztöneit vagy hát éppen ki tudja, hogy miért támadott nekem. A korától függetlenül megkötözöm és haladok tovább, idő kérdése úgyis, hogy szabad legyen, ezt biztosra veszem, így nem aggódom miatta és gondolkodás nélkül otthagyom... Ha úgy adódik és erre jövök visszafelé, ami valószínűleg úgy lesz, ha rajtam múlik legalább is és azt látom, hogy még itt van akkor persze összeszedem mert nem vagyok egy szörnyeteg hogy valakit megkötözzek aztán hagyjak éhen halni... Ha rajtam múlik, ezen eléggé nagy hangsúly van. Mindenesetre is folytatom az utat, követem a nyomokat amiket egy kevés keresgélés után... Az a kicsi azért egy jó negyed óra volt, de megvan az eredménye, vagyis... Részben, mert két felé mennek a nyomok.
- Hogy a... - Szívesen mondanám most a magamét, de meg tudom állni, de hogy az istenbe lehetett ezt elintézni? Mármint két felé mennek a nyomok és úgy tűnik, hogy egyik sem tért vissza... Áh, vagy visszalépkedett, vagy fán mászott vissza erre a pontra de akkor is. Na nem lényeg. Megvizsgálom a földet és a növényzetet alaposabban, egyéb nyomok után kutatva, amelyek arra utalnak, hogy melyik irányból jött vissza... Nem hiszem, hogy ilyesmit fogok találni, bár kisebb torzulások ezek, félrelépések a saját nyomban, megkarcolt felszínek, amit kétlem hogy kiszúrok de egy próbát megér. Ha ilyesmit nem találok itt helyben, akkor passzolás alapján az észak-nyugati utat választom, persze a szemem továbbra is nyitva tartom ilyesmi után, vagy veszélyforrások után kutatva. Azt hittem, hogy ebben az erdőben nem nagyon lesz ami megzavar az itteni flórán kívül, mégis nekem ugrott az a batár fehér dög mutáns, nem kéne hogy ugyan ez megismétlődjön úgy, hogy felkészületlen vagyok és meglepetésként ér.

Alaposabban megnézve a nyomokat rá kell jönnöm, hogy talán túlzottan korán bosszankodtam az adódott problémán, úgy véltem, hogy talán valamiféle csapda lehet, megtévesztés, de a nyomok frissességéből, a több napos eltérésekből ítélve egyszerűen csak külön időben volt dolga a két helyen, az igaz, hogy továbbra is kifejezetten furcsa annak a ténye, hogy máshonnan nem vezetnek nyomok, nincs több ezen a páron kívül, s ebből indul mind a kettő, de még csak félrelépés sincs, ami a saját nyomban való visszahaladásra adna okot, érdekes kivitelezés. Mindenesetre is a megérzésem úgy tűnik, hogy alapból jónak bizonyult volna, ennek örülök, de nem hagyatkozhatok vakon csupán csak arra, legalább is nem ebben a helyzetben, harcban kifejezetten jól jöhet és... Néhány egyéb téren amiket nem fogok most felsorolni, nem is értem, hogy miért akarnám, lényegében rajtam kívül senki sem hallja a gondolataimat, maximum egy telepata és a társaim, barátaim, vagyis a fajom végül is, mondhatom nyugodtan így. Egy újabb hosszú séta következik a nyomokat követve, s néha bezavarnak apróságok, egyéb létformák mancslenyomatai, állatoké, melyek keresztezték ezt az ösvényt, s ahogyan nagymacskák nyomát vélem felfedezni az első dolgom, hogy alaposan körbe tekintek, de nem találok semmit, így békésen tudom folytatni az utamat egy hatalmas sziklafalig, túlzottan is békésen s ezt furcsának találom, meglepően nyugodt ez a keresés ahhoz képest, hogy egy valószínűleg meglehetősen felkészült személyt keresek... Nyugodt, leszámítva a fegyveres emberkereskedőket akik közül az egyiket meg kellett volna kötözni és magammal vonszolni... Kíváncsi vagyok, hogy mi lesz ezután azzal a faluval, kétlem, hogy békén fogják őket hagyni, de legalább kapnak egy kicsivel több időt és a fegyverekkel amikhez hozzáfértek talán tudnak védekezni majd, talán, ha veszik a fáradtságot. Óh igen és még ott volt az a fehér bundás öregember, ezt a kettőt leszámítva eddig gyanúsan könnyű volt, de talán csak én érzem így mert nem tudom, hogy mire számítsak... A lényeg, hogy jelenleg előttem van egy igencsak nagy szikla és nem látok olyan pontot rajta, amin fel lehetne mászni, megpiszkálom, persze, hogy nem-e takar egy ponton valamit maga mögött, s ha valóban nem, akkor elindulok... Jobbra... És figyelem, hátha találok mégis olyan pontot, ahol fel tudok jutni, bár ez nem lesz egy sétagalopp, nem is azért, mert nem bírom magamat felhúzni, ó nem, az erőmnek köszönhetően ez felettébb egyszerű, inkább a kapaszkodási problémák miatt továbbra is.

Újabb keresgélés ezúttal viszont nem kerül sok időbe, könnyedén sikerül a fajtársam nyomára akadnom s az alapján egyértelművé válik, hogy ő maga hol mászhatott fel. Magam is ott kezdem meg a hegymászó akciót, ami pedig nem meglepően könnyen megy, mert eléggé sok biztos kapaszkodóhely van, amint pedig már mondtam az erőmnek köszönhetően a saját súlyomat megemelni messze nem problémás feladat. Óvatosan mászok fel természetesen, ahogyan a peremhez érek lassítok és készülök arra, hogy valami esetleg meg akarna támadni, valami vagy valaki, de nem így alakul, ezért óvatosan lesek át a perem felett, egy pillanatig pedig nem akarom elhinni amit látok. Felhúzom magam, megdörzsölöm a szemeimet, de a látvány nem csal, legalább is most nem úgy tűnik, egy nagy füves pusztán találom magam, egy fennsíkon, fák szinte sehol, maximum a távolban, inkább csak fű van mindenfelé, a távolban két épület, egy régebbi és egy kicsivel modernebb amiről fogalmam sincs, hogy mi lehet az ittlétének oka, milyen célt szolgálhat és egy kitaposott ösvény.
- Márisz szeretem eszt a helyet. - Motyogom magamnak halkan, sokkal kellemesebb mind a sűrű erdő, legszívesebben pedig leheverednék és kényelmesen feküdve nézném az eget, ahogyan keresztül úsznak rajta a folyamatosan deformálódó felhők, de nem hiszem hogy ezt a fajta pihenést jelen esetben megengedhetem magamnak, sajnos, de egyszer valószínűleg visszajövök ide élvezni kissé a levegőt és magát a tájat, minden bizonnyal, ha csak nem alakul úgy, hogy valaki magánterületté teszi.... Bár... Akkor is beszökhetek, ha csak nincs nagyon erős őrség. Mindenesetre is most így pár perc gyönyörködés után ismét útnak indulok és követem az ösvényt, valószínűbbnek tartom, hogy a modernebb épülethez fognak vezetni, eléggé esélyes, az viszont furcsa, hogy a rengeteg emberi lábnyom ellenére egyet sem látok, ami gyanús és továbbra is igyekszem nem le engedni a védelmem, biztos ami biztos.