Madripoor (Távol-Kelet, SEAR)

Óvatosan haladok, de továbbra sem futok össze semmilyen ellenállással és nem fedezek fel csapdákat sem, talán tényleg túlzottan sokat képzelek bele a helyzetbe mint amennyi valójában van benne. Embereket továbbra sem látok, ám ahogyan közelebb érek az épületekhez meghallom a hangjukat, szóval a nyomok amik a földben voltak egészen frissek lehetnek, ezt nem igazán néztem át, nem is tudom miért, nem mintha sietnék. Mindenesetre is ahogyan a romokhoz közelebb érek feltűnik, hogy több helyen is le vannak bontva a falak és még cipelték is a köveket, valószínűleg húzták őket, ki tudja, hogy miért, talán ahhoz a bizonyos másik épülethez használják a darabjait mint építési nyersanyagot, amíg nem vizsgálom meg alaposabban addig erről csak találgathatok, de egyenlőre nem fontos, jobban érdekel, hogy kik is vannak itt, mivel egyértelműen emberek munkálkodnak bent még most is, igazából látom is őket, rongyos ruhákban munkálkodó emberek, rabszolgák lehetnek, talán pont abból a faluból ahol jártam, talán, de ki tudja. Mindenesetre is figyelik őket, gépekkel, én pedig egyenlőre nem lépek, megpróbálok csendesen felmászni az épület oldalán egy eléggé masszívnak tűnő részen egy magasabb pontra ahonnan rálátok a ténykedőkre és nagyjából egy ugrásnyi távra van tőlük, remélhetőleg van ilyen, s onnan figyelhetem tovább a ténykedőket, bár nem reménykedek semmiféle érdekességben, de itt hagyni őket csak úgy pedig nem akarom... Igaz, ami miatt nem lépek most egyből azok a gépek, nem tudom, hogy az ilyenek mivel vannak felszerelve, vagyis... Oké próbálom megfigyelni azokat, amennyiben pedig a felmászás túlzottan problémás és azt veszélyezteti, hogy lebukok és észrevesznek, nos, akkor egyenlőre ott helyben ahol meglapulva vagyok figyelek és hallgatózok, hátha beszélnek mellé még valami érdekeset amit értek, talán, plusz bárhol is vagyok át tudom vizsgálni annyira a helyszínt, hogy ha a gépek nagyobb veszélyt jelentenek akkor ki tudjak dolgozni egy olyan támadási tervet amellyel többet is kiiktathatok talán, ha valóban olyan veszélyesek... Valószínűleg, hiszen akkor hogyan tudnák itt tartani az embereket.

// Sorry, most tűnt fel hogy rossz karakterrel küldtem el elsőre, fáradtság negatív mellékhatásai. //

Még egy mosoly a hölgy részéről, máris egy fokkal jobb kedvem van, na nem mintha eddig nem lett volna, de mindig van valami apró kis pozitívum ami tovább tudja lökni az embert, van egy olyan érzésem hogy hamarosan valami megpróbálja majd elvenni a kedvem, talán sikerülni is fog, talán nem, de nem rágom magam rajta, hiszen miért tenném? Van most sokkal fontosabb dolog is, mint például a tervezés, meg persze a magam talán érdekesnek mondható ismerkedése egy amúgy továbbra is szimpatikus nőszeméllyel, akit valószínűleg életemben soha többé nem fogok látni ha elkerülök a szigetről, bááááááár nem tudhatom, az útjaink kifürkészhetetlenek, attól függetlenül hogy ismerem a jövőmet, ki tudja, Andrewnek már elütött, nekem pedig lényegében egyetlen része van amit fontosnak érzek, az meg még odébb van és éppen termen kívül tartózkodik, én pedig a térképet nézegetem és szűröm azt a pár céget illetve személyt, akiken keresztül fel tudnék lógni a szállítmányban, de nem sok van ahhoz képest, hogy mekkora adagnyi szállítmány megy ki, a magánszemélyt pedig... Óh, közben beszélgetni kéne.
- Ez tetszik. - Fűzöm hozzá a " muszáj hogy túlélj " részhez, és nem csak úgy rávágtam, valóban, amíg nem jött el az időd addig muszáj hogy kihúzd valahogy, főleg ha olyan emberekről van szó akik ilyen körökben mozognak, mint feltételezem ő is, s jómagam is, igaz én nem kifejezetten arra gondolok mint amiben éppen most vagyok, inkább arra hogy kb húspajzs vagyok egy rakat civil előtt, önként és dalolva és boldogan.
- Ez a része igen, bár ott éppen eléggé feszült a helyzet hála a kanadaiak rakoncátlankodásának ott a szomszédos legelőkön... De tény, hogy lófejjel biztosan nem fogok egy hamar ébredni. - Egy pillanatig elgondolkodom, elmosolyodom, erről az egész témáról bőven tudnék beszélni, de úgy döntök hogy ennyiben hagyom, igazából fölösleges ragozni, amitől a legjobban tartok az-az, hogy haza érek és az fogad, hogy " csapat, irány a harcmezőre! " meghintve egy rakat, az otthonunkért nyáladzó hazafi szöveggel, azok sosem voltak az erősségeim. Gyorsan megpróbálok rákeresni külön, hogy ki ez a bizonyos magánszemély, hátha van róla valami használható információ a hálózaton, bár lehet hogy ezzel megpiszkálok valamit ami rám fogja terelni a figyelmet de amennyi ember használja a rendszert ezt erősen kétlem.
- Mellesleg úgy általában mivel foglalatoskodsz? - Ha itt van akkor csak van valami köze a maffiához, bár fel vagyok rá készülve hogy a válasz valószínűleg egy egyenes terelése lesz ennek a témának, pedig csak kíváncsi vagyok

Fel tudok mászni egy magasabb pontra anélkül, hogy akár a rabok, vagy éppen a robotok észrevennének, elsődleges pedig a rabok helyzetének a megfigyelése. Félnek, látszik rajtuk, tehát a gépek mindenképpen fel vannak fegyverezve, az már más kérdés, hogy milyen szinten, azt nem sikerül innen felmérnem, ellenben jobb rálátásom nyílik a tájra és akár megszervezhetném azt is, hogy merre szeretnék továbbmenni, de nincs szívem csak így itt hagyni ezeket az embereket, ahogyan a falusiakat sem volt szívem otthagyni. Tudom, hogy ki tudnám szűrni, hogy mikor lenne a legjobb innen továbbmenni úgy, hogy tényleg fel se tűnjön senkinek, de...
~ Tiszta lovagnak érzem magam a mai napon. ~ És nem azért, mert valami megmagyarázhatatlan okból segítek, nem, amúgy is segítenék, eléggé sajnálom az ilyen helyzetbe került embereket és tudom hogy bizonyos helyzetekbe kerülve kegyetlen tudok lenni jómagam is de azok azért merőben eltérő helyzetek és semmi köze a rabszolgasághoz, vagy más családjának elvételéhez. Inkább azért érzem valamilyen szinten lovagnak magam, mert a mai nap meglepően sok hasonló helyzettel van tele, de nem erről kéne most fantáziálni. Pár percet megengedek magamnak, hogy kidolgozzak innen egy megfelelő útvonalat, melyen keresztül felülről meg tudom közelíteni a robotokat, figyelembe veszem a falakat, az azokon lévő növényzetet, hogy mennyire képesek tartani, biztos nem omlik-e le ha azokon mászok keresztül, satöbbi. Amint pedig ezzel megvagyok akcióba lendülök, igazából a terv nagyon egyszerű, ráugrani az egyik gépre, tönkretenni azt amit a szemeinek vélek a karmaimmal, tovább rántani magammal a földre, majd pedig magamra rántva kilökni azt a legközelebb lévő másik gép felé a lábaimmal, ott bukhat be a dolog, hogy a robotokat nem biztos hogy fel bírom tépni a karmaimmal, egy kővel pedig nem tudom hogy mennyire jutnék többre, legrosszabb esetben a náluk lévő fegyvert kell majd használni és ahhoz meg nem biztos hogy értek, de egy ravaszt csak megtudok húzni, már ha valóban ilyen fegyverek vannak náluk és nem beszereltek, az kellemetlen lenne.

2048. január 9. csütörtök – Madripoor
Résztvevők: David Ethan és Laura Orrin / Suzuka

A kezével való kérdésre a nő bólintott.
- Igen, részben valóban én terveztem magamnak – mondta. – Kérhettem volna rendes olyat is, ami nem látszik, de nem szégyellem, hogy a részem, ez vagyok én.
David még megnézte, hogy merre mit és hogyan lehetne, újra a térképre nézett és a leírásra, hogy hogyan tudná megoldani mindazt. Többféle képen is meglehetett oldani, amit akart ezt tudta. Saját magának kellett a katonai múltjából rájönnie és megterveznie, hogy melyik a legjobb lehetőség. (Én nem fogok segíteni benne, nem fogom megmondani, a korábban leírtak alapján tedd össze magadnak a tervedet)
- Pár perc türelmet kérek és addig összeszedek mindent, amit kértél.
Ha David beleegyezik, akkor a nő kimegy a helységből és magára hagyja a fiút a teremben.

Laura szerencsésnek mondhatta magát amiatt, hogy pár percig még várakozott és figyelt. Az útvonal egyébként jobb oldalon át vezetett végig a fák takarásában, hogy így menjen az épület másik oldalára és majd ott talán volt bejárat is az épületbe. A lány elméjében fogalmazódott, hogy miként is tudná kiszabadítani a rabokat, az elején még csak pár robotot látott, ennyivel talán még el is bánt volna, de ahogyan figyelt csöndben lassanként egyre több robotot vélt felfedezni. Legalább háromtucatot tudott összeszámolni a végére, ezek egy része valóban csak a rabokat figyelte, de több a környéket és őrjáratokban is részt vettek, fáknál is látszottak, illetve a nagyobb bokrok takarásában is. Mind fix távolságra állt és helyezkedett el egymástól, valószínűleg azért is, mert ekkora lehetett a szkennerük hatótávja és azért voltak így, hogy minél nagyobb területet fedhessenek le optimálisan.

//Az új infók fényében direkt nem írtam bele, hogy támadsz, mert szerintem Laura átgondolja azt újra ezekkel az új adatokkal.//

Okés, mindenképpen jobb ötlet volt itt fent maradni és figyelni, noha nem egészen olyan célok miatt mint amiket felfedeztem, az valahogy nem fordult meg a fejemben, hogy sokkalta több lehet még a környéken a gépekből, idővel azonban elkezdtek feltűnni újabb és újabb.... Modellek? Azok, noha azok látszólag elsősorban nem a rabokkal foglalkoztak. Ennek hatására jobban átfésülve a terepet képes voltam felfedezni a fák, illetve bokrok takarásában is hasonló gépezeteket, melyeken keresztül valaki vagy valakik teljes megfigyelés alatt tarthatják az egész placcot. Szerencsésnek mondhatom magam ha még nem szúrtak ki, mert nem tartom kizártnak hogy esetleg elsétáltam egy pár mellett. Ami szomorú tény, hogy ennek fényében nem tudok segíteni, így pedig a lovagias érzésem egészen gyorsan elszáll, de talán, ha nem is egyenes harcon keresztül, de talán lesz még lehetőségem valamit tenni értük, talán, ugyanis most muszáj vagyok itt hagyni őket és folytatni azon az úton a haladásomat, amit a magasból sikerült felfedeznem a fákkal szegélyezve, talán az elvezethet valamiféle megoldáshoz, vagy csak az eredeti célomhoz visz majd közelebb... Ez még idővel kiderül. Igyekszem úgy haladni, hogy az érzékelek feltételezett távolságán kívül maradjak, ha szükséges akkor a fák lombjain keresztül haladva a lehető legcsendesebben az épület másik oldalára. Bár nem tudom, hogy miből feltételezem hogy bármi is lenne ott amit esetleg leállítva lekapcsolhatom a gépeket is, igazából eléggé minimális erre az esély, de meg kell néznem, ha pedig nem tudok megoldást találni, hát tovább kell mennem, de nehéz, a rabszolgaság egy olyan kategória ami mellett nehezen megyek el, pedig szemrebbenés nélkül rabolok el és kínzok meg valakit információért ha szükséges, de rabszolgaság? Nem ezen kéne agyalnom, hanem a jelenlegi elsődleges feladatomnak tekintett céllal, továbbra is csendesen a fákat kihasználva haladni arra amerre visznek, hátha be tudok jutni.

Tovább tudok haladni, noha a megfelelő útvonalon való haladás a fokozott óvatossággal karöltve rengeteg időt vesz igénybe, de végül sikerül átkerülnöm a másik épület mögé, ahol így első ránézés alapján jelentősen könnyebb lesz elkerülni a gépeket, s egy ajtót is megpillantok ami fémből van, egyértelműen árulkodva arról, hogy bármiféle épület is ez, valószínűleg sokkal modernebb mint a szemben lévő ahol a rabszolgák munkálkodnak. Lenne alkalmam megközelíteni az objektumot, de egyenlőre mégsem teszem, igyekszem alaposabban megfigyelni, mozgást, kamerákat keresek, melyek kiszúrhatnak, illetve csapdákat is igyekszem kiszúrni, csapdák alatt olyasmikre gondolok mint még több gép amely esetleg el van rejtve, vagy bármi a fűben, esetleg valami ami elüt a környezettől, korábban is hasznos volt a várakozás, most sem lehet belőle bajom, ha jobban szemügyre veszem a terepet mielőtt örömködve belerohannék valamibe, hogy milyen sikeresen át tudtam jutni a gépek között. Amennyiben tényleg nem találok semmit, ami miatt kifejezetten óvatosnak kéne lennem és más útvonalat tervezni, úgy a gépek érzékelőinek távolságán haladva továbbra is, próbálom megközelíteni az ajtót, s közelebbről is szemügyre venni azt, van-e mellette bármilyen panel, hangokat, mik szűrődhetnek ki, hogyan nyílik, átlagos kilincs, jelszó kell hozzá, vagy esetleg valami más? Ha átlagos kilincs akkor egyszerűen megpróbálom kinyitni, már ha nincs mellett egy elektromos doboz, amit kétlek, csak azt remélem, hogy nincs hozzákötve semmiféle riasztó, mert bíznak a gépeikben, ha valóban itt van bármiféle megfigyelő állomás, vagy hasonló, igazából fogalmam sincs, hogy mi várhat az ajtó másik oldalán, de igyekszem bejutni és remélem hogy nem sétálok bele egy csapdába, bár eddigi s nagyon úgy nézett ki hogy bármerre jártam, nem igazán számítottak az érkezésemre és eddig itt sem árulkodik ilyesmiről semmi, ami nem biztos, hogy jó jel, de igyekszem úgy betudni magamnak.

Úgy tűnik, hogy nem szükséges más útvonalat keresnem, noha valószínűleg nincs is, így a nyílt terepen teszem meg az ajtóig lévő maradék távolságot, oda megérkezve pedig első dolgom, hogy alaposabban szétnézek, megvizsgálom a környezetet, hogy változott-e bármi is, valami reakció történt-e az érkezésemre, de semmi. Az ajtón nyitószerkezetet nem találok, de mellette valóban van egy panel, amit jobban szemügyre veszek, vagyis vennék, de egy kevés nézelődés után, ahogyan közelebbről megvizsgálnám egy vörös fény csap ki belőle, amire reflexszerűen húzom magam elé a karjaimat védekezés céljából... Kell pár másodperc, mire felfogom hogy szkennel, amire kissé lazítok a tartásomon, bár nem bízok igazán a masinában, majd pedig... Az ajtó meglepő módon kinyílik. Kissé megvakarom a tarkómat és furcsállva nézek tekintek a helyzetre. Valószínűleg a formám miatt enged belépni, tehát nem embereknek van kitalálva ez a hely, vagyis... Nekik valószínűleg nem nyílt volna ki az ajtó, oké, ehhez nem kell géniusznak lenni, hogy felfogja az ember, csak így furcsa belegondolni, de ez azt jelenti, hogy valószínűleg jó nyomon járok és lehetséges lenne, hogy a keresettem áll a rabszolgákkal kapcsolatos dolgok mögött? Ezt a részét erősen kétlem. Mindenesetre is furcsa és már valószínűleg tud, vagy tudnak róla, hogy itt vagyok, biztos vagyok benne, hogy már korábban is észrevettek, vagy észrevett, hiszen számítani lehetett rá, hogy valakit utána fognak küldeni, legalább is így vélem, ennek köszönhetően pedig nem nagyon bízok az ajtóban, főleg mert miután óvatosan tovább nyitom, bent csak kellemetlen sötétséget látok, semmi egyebet.
- Túl összetett egy capdához... - Jegyzem meg még halkan magamnak, majd pedig belépek és folytatom az utamat a sötétben, bár pár másodpercre megállok, hogy a szemeim hozzá tudjanak szokni a sötéthez, közben pedig figyelek, nem akarok problémákat, de amíg nem látok addig igencsak sebezhető leszek, pár másodperc, de magam is tudom hogy pontosan elég ahhoz, hogy valakit félreállíthassunk az útból, leütve vagy megölve az említettet. Ha nem történt semmi akkor megyek tovább, próbálok ügyelni a csapdákra és óvatosan lépdelek, nem akarok valamibe belefutni ami ilyen jellegű a sötétben.

2048. január 20. hétfő – Madripoor
Résztvevők: Laura Orrin / Suzuka és Evangelin Gordon

Laura végül nem járt sikerrel a kutatásban, csak egy üres labort talált, így kénytelen volt eredmények nélkül visszatérni a lakhelyébe. Nem kapott büntetést a sikertelenségért, Barnabas csak sajnálta, hogy ez lett az eredmény. De most újabb feladatot kapott. Eva-nak nem tett be a karrierjének az, ami Las Vegasban történt, újabb munkát kapott, ami ezúttal Madripoor felsővárosába, azaz a világ leggazdagabb környékére hozta. Az utóbbi hetekben a helyzet változatlan volt, az égen még mindig ott volt a másik Föld, magyarázatot még mindig nem igen lehetett erre tudni, csak annyit, hogy nem volt veszélyes a világra nézve. A Földet épp jobban aggasztotta az, hogy Oroszország kezdte összeszedni magát és közel volt ahhoz továbbra is Putyin nevezetésével, hogy lerázza magáról Magneto láncát, ami a mutáns „királynak” nagy veszteség lett volna. Az egykori Las Vegas területét lezárták és a helyet Tabula Rasa-nak nevezték el, senki sem mehetett oda sem vizsgálódni, sem kutakodni. Illetve továbbra is Kanada kezén volt New York, amit nemrég elfoglaltak.
Január vége volt, ami a távolkeleti kultúrákban a Hold újév ünnepe volt, emiatt a város hercege, uralkodója most is megtartotta minden évben esedékes ünnepségét a palotájában. A hercegi palota az egyik magasabb sziklán épült épület, ahonnan a tengerre és az alsóvárosra lehet rálátni.

Eva-t természetesen meghívták elsők között az ünnepségre, amikor megtudták, hogy itt van a városban, mégiscsak Magneto unokája volt. Laura-nak pedig feladatot adott ki Barnabas, a férfi sem volt túl boldog, hogy meg kellett tennie, de a herceg az utóbbi időben egyre több gondot okozott a kolóniának a tettei miatt, a lány feladata egyszerű volt, az uralkodónak három tíz év alatti gyermeke volt, egy nyolc éves fiú, és két hat éves kislány. A három gyermek közül az egyiket el kellett rabolnia és elvinni a kolóniára. Természetesen kapott a lány hamis papírokat és belépőt, amivel ő is megtudott jelenni a bálon. A világ jelentős részéről voltak itt nemesek, jó italok, ételek, zene és remek szórakozásnak állt a két lány elébe.

David itt folytatja: https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t2010p25-kina-tian#41017

Madripoor. Itt most járok először, asszem. Elég baró, bejönnek ezek a fura tetejű házak. A népség egy kicsit fapados, de azért itt is találtam olyat, akivel elszórakoztam. Végre normálisan lehetett forgatni. Nem robbantották fel se az öltözőmet, se a szobát, ahol csináltuk, semmi gáz nem volt. Egy-két bakin kívül, de arra meg kapott injekciót a csávó, hogy ne lankadjon. A figyelme se. A múltkori után de beb...tam, az a nap emlékezetes marad. Senkit se engednek oda, átnevezték az egész várost. Crystal Panther, k...va nagy mázli, hogy megúsztad.
Ma meg egy palotába megyek. Amindenit. A végén még tényleg hercegnőnek fogom érezni magam, pedig nem szoktam. Annál én prolibb vagyok, akárki is a nagyfater. De azért jó érzés, hogy meghívtak. Majd jól kiiszom a a vagyonából a főgórét. Meg is érkezek és egy röviddel indítok. Aztán jöhet egy pezsgőspohár, amivel rögtön az ablakhoz megyek. A tengert muszáj megnéznem innen. Ha jobb idő lenne, bele is csobbannék. Lehet, hogy visszajövök egyszer, mert k...va jó környék. Felhajtom a pezsgőt és lesem a vizet. Aztán visszamegyek újabb pohárért, meg élvezem, ahogy a pasik csorgatják rám a nyálukat. Keresek is valakit, akitől nem bánnám, ha mást is csorgatna. Imádok vadászni.

Érdekesen alakultak a dolgok, ha fogalmazhatok így. A sikertelenség után furcsa módon nem történt semmi, valószínűleg figyelembe lett véve, hogy megtettem amit tudtam az ügy érdekében, az pedig hogy továbbra is egyedül vagyok kiküldve egy feladatra úgy veszem, hogy jó jel, még ha egyszerű feladatnak is tűnik, vagy hallatszik... Igaz így jobban végignézve a tömegen már annyira nem vagyok benne biztos, de igazából ha a megfelelő alkalomkor cselekszem akkor minden rendben lesz, bár az hogy csak egy irányba van kockázatmentes kiút kicsit nehezíti a dolgokat. Az továbbra sem tetszik hogy egy gyereket kell elrabolnom, úgy értem ha megkérnek rá képes vagyok hezitálás nélkül életeket kioltani a kolóniáért de most gyerekekről van szó, oké mondjuk kétlem hogy bármi bajuk lenne, Barnabas nem igazán az a fajta aki csak úgy bántana valakit, legalább is az elmúlt egy évben nem olyannak ismertem meg, ez pedig kétlem hogy csak változna pár nap alatt. Mondjuk el kell ismernem hogy a lehetőségek amik felsorakoznak mind érdekes férfiak és nők formájában, vagy akár alkoholban, vagy bármilyen más lehetőségben, mert igazából ki tudja, hogy mit találok... Ha nem lenne feladat inkább tekinteném ezt jutalomnak, már valamilyen szinten most is úgy érzem, ami jócskán dob a hangulatomon, igaz a formális és kihívó öltözék furán hat, legalább is számomra, nem vagyok hozzászokva az ilyen felszereléshez, de efelett az apróság felett könnyű átsiklani. A tömegben az idegenségtől függetlenül magabiztosan mozgok, pezsgővel, vagy borral, a bort jobban preferálom. Nem vagyok benne biztos, hogy merre kéne keresnem a gyerekeket, valószínűleg itt lesznek ők is a tömegben, vagy a családfő mellett fognak megjelenni egy ponton az ünnepségen, majd kiderül, addig is azt hiszem sikerült kiszúrnom magamnak egy igencsak tehetősnek tűnő jóképű alakot, aki felé meg is indulok, noha nem erőltetve a dolgot, csak nyugodtan, mint akinek éppen nincs jobb dolga és odaérvén megfelelő nyitással próbálok szóba elegyedni vele egy kevés feromon kibocsájtás mellett, csak hogy könnyebb legyen becsalogatni a hálóba. Egyenlőre nem gondolkodom előre azon, hogy mit kezdhetek vele, túlzottan magukkal ragadnának a gondolatok és elterelnék a figyelmem a jelenlegi lényegről.

Ez aztán bál. Tele van olyanokkal, akiket a tévéből meg az újságokból lehet ismerni és nem piskóták. Látok is pár olyat, aki megdüngethetne, de mindegyikkel van már nő. Na, nem baj, eljön még az én időm. Csak figyelni kell. Meg piálni. A ruhám az vonzza a tekinteteket. Kirittyentettem magam, de csak olyan Crystal Pantherosan. Vörös bőrcsizma, fekete neccharisnya, egy k...va rövid fekete miniszoknya és spagettipántos felső jól kivágva. A fél csöcsöm kilóg kb. A filmjeimen már mindent láthattak, most mit szégyellősködjek? Ami szép, azt kirakom a kirakatba.
Egy pillanatra ránézek erre a gyíkcsajra. Hát nem az esetem, meg nem is ismerem sehonnan. Nem foglalkozok vele nagyon. Van még sok mutáns, bár rajta kívül más fura külsejű csajt nem látok. De egyszer csak odajön egy kinyalt csávó, tudom is ki ez. Nem akárki. A helyi főgóré, az igazi. Állítólag ő irányít mindent, az alvilágot, de még a herceget is. Az tuti, hogy nem fogom eljátszani a mutánskirály nagypapi hűséges pici unokáját. Leszarom én az ilyesmit. De azért ez nem rossz pali. Olyan, mint a negatív, de tetszetős. Lehetne a távolság is negatív köztünk. Remélem, nem akar belerángatni a politikába. Ha igen, akkor k...ra megmondom neki, hogy ezt felejtse el. A fegyveremet le kellett adnom a bejáratnál, asszem, de ha akar is valamit, csak nem olyan hülye, hogy itt parádézzon. Válaszolok is, ahogy szoktam. Nálam annyi a protokoll, hogy nem tegezem le.
- Üdv! Baró a buli. Hát maga? Csak így egyedül?

Nos, valóban hiába a nézelődés, nem látom a keresett fiatalságot, ahogyan megfelelő férfit sem találok akinek élvezhetném a társaságát, vagy aki élvezhetné a társaságom, nézőpont kérdése, de nem baj, várat magára a dolog, rendben van, ráérek, előttem az egész este. Rengeteg arcot felismerek a tömegben, eddig is tisztában voltam vele de ez is csak erősít rajta, hogy olyan személyek társaságában vagyok jelenleg, akik mellett a kishal kategóriába sem rúghatnék bele, legalább is ha a hírnevet tekintjük, ám megmondom őszintén ez nem érdekel, ők is ugyan úgy emberek, vagy mutánsok, igaz én egyik kategóriába sem tartozom bele, de ez erősen lényegtelen. Az egyik asztalhoz tévedve végignézek a választékon és egy pillanatra végigfuttatom a tekintetem a társaságon amibe belesétáltam, nem valami hatalmas, de egy személyen megakad a tekintetem.
~ Áh, ő. ~ Lelkiekben mondhatni, hogy mosolygok, Magneto unokája aki egyben színész, hogy finom legyek, a jobb kategóriából. Arcom egy darabig rezzenéstelen ahogyan pislogok párat és főleg az arcát figyelem, meglepő hogy mennyire egyszerű egyeseknél kifigyelni a gondolatokat, főleg ha nem tesznek semmit a dolog ellen, helyesen, csak megkönnyíti a dolgot, végül pedig egy nagyon enyhe mosolyra húzom a szám ahogyan tovább halad róla a tekintetem.
~ Azt hiszem megvan a ma esti szórakozásom. ~ Legalább is az egyik része. Nézelődnék tovább de egy fehér öltönyös alak lép közelebb és szólít meg konkrétan mindkettőnket. Egy pillanatra meglep hogy valaki meghozta ezt a lépést, az pedig csak hab a tortán hogy ki is volt az. Igencsak érdekes dolgok keringenek róla, veszélyesnek hangzik és így rátekintve annak is tűnik, eddig tetszik. A köszönést egy hasonló gesztussal viszonozom, meglepően illedelmesen a részemről, igaz jómagam tudom hogy eléggé felszínes és örülök hogy ezzel hirtelen elő tudok jönni mert ötletem nincs arról hogy hogyan is kéne megfelelő módon hozzászólni a dologhoz, kivéve a kérdéséhez.
- Remekül. - Tudom le szolidan de egyértelműen jó hangulatúan ezzel a válasszal, a beszélést pedig jelenleg a másikra bízom, fölösleges lenne kérdésekkel lebombázni mindkét oldalról, főleg, hogy a kérdések valószínűleg a nem kifejezetten nagy kezdési választék miatt inkább tűnnének ismétlésnek, tehát igen, fölösleges. A válaszig inkább kortyolok még egy keveset a kezemben lévő italból és mosolygok.

Nagyon enyhe az a mosoly, de kiszúrom. Ahogy ő is kiszúrt engem. Hiába, híresség vagyok. És ezt nem a nagypapi miatt értem el. Csak a két ügyes kezemnek, a mindent befogadó számnak meg a frankó kis testemnek köszönhetem és persze a bevállalós, tüzes kedvemnek. A gyíkcsajnak biztos leesett, hogy ki vagyok. Ettől még mindig nem érdekel, de ha kell neki autogram, akkor majd kap. Ha kér.
Dupris-n már látni, hogy most nem üzletelni jött. Hanem szórakozni. Pont mint én is, jól van. Négy bigét koptatott le miattunk. Mármint miattam. Nehezen hiszem, hogy egy ilyen pikkelyes is bejön neki. De az biztos, hogy tudja, mitől döglik a légy, mindjárt nedvesedek is egy ilyen egész estét betöltő mosolytól. A másik nagyon szűkszavú, lehet, hogy még nem ivott eleget.
- Evangeline Gordon, de hát úgyis tudja.
A k...va életbe, kézcsók! Ilyet se pipáltam még, pedig én már sok laza pipán túl vagyok. És bejárhatjuk a kastélyt. Király! Hátha van valami jó kis zug, ahol megejthetjük a dolgot. Gumi van nálam, mint mindig. Az alap. Tudom, szép bútorok, meg csillogás, stb., de mit érnek ezek önmagukban? Azért persze kíváncsi vagyok a "VIP-részlegre". Ez tényleg bennfentes pasas, már fogja is a derekamat és visz. Vigyen is, de egy fontos dolog még van előtte.
- Naná! Csak hozok még piát. Fél perc az egész!
Le is kapok valamelyik tálcáról egy rövidet és felhajtom. Aztán egy bor. Meg még egy. Így, két kézben egy-egy pohárral illegetem a csini kis valagamat Gérome oldalán a lezárt helyiségek felé. Hmmm, mi lesz ebből. Egye fene, még a gyíkcsajt is bevonhatjuk, ha jó lesz a parti.

A tekintetből könnyű leszúrni, hogy mit akar a férfi, azt pedig hogy négy nőt hagyott ott kettő miatt egy elismerésnek veszem, még ha ennek nem is mutatom jelét, igaz egy kevés elégedettség megjelenik pár másodpercre a mosolyomban, de hamar elrejtem, ennek egyenlőre még nincs helye, egyenlőre. A szavai után kicsit megcsap a meleg, nem vagyok benne teljesen biztos de szerintem ehhez hasonlót korábban még nem igazán mondtak nekem, még ha gyanúsan túlzottan profi módon is adja elő. Kissé úgy érzem hogy ég a bőröm alatt az arcom, nem hiszem hogy átlátszik a pikkelyeimen de valószínűleg elpirultam a magam rejtett módján, szokatlan érzés, nagyon szokatlan és hatalmas a késztetés arra, hogy kicsit elfordítsam a tekintetem az irányából, de végül sikerül megállni. A kézcsók csak hab a tortán és kicsit meg vagyok lepve hogy ez az egész ennyire megérint, de azt hiszem joggal vélem úgy hogy még ezelőtt valószínűleg senki sem kezetl ehhez hasonlóan... Meg kell szereznem.
- Miyako Szakura. - Mutatkozok be ezúttal már nem igazán megjátszott szégyenlősséggel... Cseresznyefavirág éjjeli gyermeke... Érdekes név Barnabas...  De végül is így belegondolva egészen okés. Nem hiszem hogy részemről bármerre tudnám terelni a témát, de úgy tűnik, hogy erre nincs is szükség mert Dupris hamar tesz egy eléggé ellenállhatatlan ajánlatot, igaz van egy olyan érzésem hogy csak egy csendesebb helyet akar keríteni ahol nincs annyi kíváncsiskodó tekintet, nekem pedig ezzel semmi problémám.
- Természeteszen. - Fejezem ki tömören magam mosolyogva, amint pedig átfogja a derekam egy pillanatra megfeszülök, de végül engedve az izomzatomon közelebb húzódom és amint elindulunk felveszem a tempót. Félig meddig terv szerint mennek a dolgok, bár jelen helyzetben nem igazán szeretnék kezdeményező lenni, azzal nagyjából áthúznék mindent, így egyenlőre csak egy kevés mennyiségű feromont kezdek el eregetni, nagyon minimális mennyiségben, ezt majd idővel növelem, egyenlőre most ez a kevés is tökéletes.

Ahogy megyünk és Dupris keze a derekamon van (de akár csúszhat lejjebb is, nem bánom, sőt!), én kortyolom a bort. A legjobb cucc, amit mostanában ittam. Mondjuk egy ilyen palotában nem is lehet ócska löttyökkel találkozni, gondolom. Már majdnem kimegyünk, de a fekete-fehér pasas elkanyarodik. Aha, most jön az izgalom! Az őröknek dobok egy puszit és kacsintok rájuk. Csorgathatják a nyálukat és b..hatja őket az irigység, hogy nem ők kísérgethetnek engem. Azért végignézem őket is. Nem csak a fegyvereiket, meg a páncéljukat, ha van. A "másik fajta" fegyverük jobban érdekel. Lehet, hogy még velük is fogok flörtölni ma, ki tudja azt? De nem most, az tuti.
Ez a kínai világ tök más, mint nálunk. Kínai, na, lóf...t, madripoori. Mindegy, egy kutya. Én mindig jól elvoltam szőrös, izzadó motorosokkal is a sikátorokban vagy jólfésültekkel a modern ágyakon, de ezt meg tudnám szokni. Csillog minden, b...ki! Drágakövek mindenfelé. Ha egy-kettőt kirángatnék, már asszem pár filmnyi bevételem lenne. De az nem az én módszerem. Inkább megvetetem magamnak, ami kell. Mindig vannak ilyen Dupris-féle tömött zsebűek, akiktől azt kérek, amit akarok. Cserébe azért, amit én adok, az pedig nem semmi.
Ezeket a sárkányokat, meg mi a f...omat nem vágom, de k...va jól néznek ki. Szerintem Miyako többet ért ebből, ha ilyen japán neve van. Vagy madripoori, tudja f...om, ki ez. És akkor jön a kert!
- Hát ez k...va szép!
Jó meleg van és le is csúsztatom a pántomat, hogy a karomra lógjon. Még nem dobom le az egész ruhámat, de egy kicsit könnyítek magamon. A borokat leteszem és a csizmámat lerúgom magamról, aztán bevágom magam az egyik függőágyba. Kész állatkert! Most eszembe jut, ami Los Angeles-ből lett. Fú, b...meg, azt a zűrzavart, ami ott ment... Mi lehet most Tatival meg Verával? Majd felhívom őket valamikor. De most itt k...va kényelmes. Behunyt szemmel pilledek egy kicsit, aztán magamba tömök egy kis sósat meg ilyeneket. Édesség nem kell, hízzon, aki akar, én nem fogok. Aztán iszom a boromat és mikor az egyik pohár kifogy, csábosan Gérome-ra nézek.
- Király a kecó. És most?
Már csinálhatnékom van. Ücsörögni nem szeretek. Lássuk, mi rejlik még a negatív paliban! Vagy akár a gyíkcsajban. Eddig jó a buli. A legjobb.