Temető

Angolul "Cemetery of Resurrection", egy katolikus temető Staten Island északi részén.

Egy egyszerű rutinmunkának ígérkezett ez is, egy befolyásos üzletembert kellett elintéznem a kúriájában. A mesterlövész megoldásról szó sem lehetett, ugyanis a paranoiás vénember golyóálló ablakokat szereltetett be, az udvar fekvése pedig pont olyan volt, hogy semmilyen elérhető magaslati pontról nem lehetett megfelelően rálátni. Maradt hát a jó öreg behatolásos módszer. Nem is volt ezzel probléma, néhány perc alatt már a dolgozószobájában is voltam, és még az őrséget is sikerült kijátszanom. Ahhoz viszont nem voltam elég gyors, hogy megakadályozzam abban, hogy megnyomja az asztalába épített riasztógombot. A rohadék mintha mindig azon tartaná a kezét, végszükség esetére. Mire a testőrei egyáltalán reagálhattak volna, munkaadójuk már halott volt, de ez rajtam már nem segített. A dolgozószoba az első emeleten volt, úgyhogy minden gond nélkül ki tudtam ugrani, de a fegyveresek már szagot fogtak. El tudnám őket intézni, de ahhoz egy jobb fegyver kéne. Vannak vagy egy tucatnyian, egy pisztoly meg egy kés, ami jelenleg nálam van, nem lesz elég. Szerencsére az Armalite-omat egy közeli temetőben rejtettem el az egyik kriptában. Nem vittem magammal az akcióra, mert csak akadályozott volna a betörésben, és a hangja miatt amúgy sem használhattam volna.
Az volt a szerencsém, hogy a testőrök a nyílt utcán nem álltak neki lövöldözni, de szorosan a nyomomban voltak. Végül egy darabban megérkeztem a temetőhöz, lendületből belöktem a kaput, és berohantam a sírok közé. Csak addig kell kihúznom, amíg összerakom a fegyvert. Szerencsére már este 10 felé jár, úgyhogy a sötétség is akadályozza üldözőimet a keresésben.
Hamar megtaláltam a kriptámat, csak beletelik néhány percbe, amíg felnyitom a sírt, amibe rejtettem. Miközben ezzel foglalkoztam, valaki leadott egy rövid sorozatot, alig 20 méterre tőlem, aztán kiáltás harsant. Az egyik üldözőm egy, valamelyik bokorban motoszkáló macskáról azt hitte, hogy én vagyok. Jobban kell igyekeznem...

Megígértem Stephnek, hogy átugrok hozzá és segítek beállítani az uj Tvjét...miért van olyan érzésem, hogy ez csak egy kifogás, és annak ellenére, hogy alapból szeretem az ilyen kifogásokat, ma nagyon nincs hozzá kedvem. Elég lehangoltak az utcák de ha nem is lenne az amugy sem sokat hallanék a kocsiban dübörgő Dub-tól. Aztán mikor egy temető mellett hajtok el egy zaj csak áthalltszik a zenén, ismerem, de nem szeretem ezt a zajt. Fegyver felugat valakire lőnek a temetőben. Mintha a szemem sarkábol még a torkolattüzet is láttam volna. Beletaposok a fékbe, a kerekek csikorognak, a kocsit kifordítom a temető fala mellett parkolok.
- Nyugi Aaron nem a te dolgod menj tovább - modnom magamnak, majd kiszállok a kocsiból, oda se figyelve zárom az ajtót. Ujjaimmal kapaszkodót csinálva a falban átlendülökés az árnyékában szemügyre veszem a terepet.
Első ránézésre vagy fél tucat fickó keres valamit vagy valakit a temetőben. Mikor szemem alkalmazkodik a sötéthez látom, hogy többen is vannak.
- Ha megtaláljátok ne kérdezzetek lőjétek le mint egy kutyát -hallom a parancsoló szavakat tőlem alig 20 méterre jobbta, összerezzenek a közelségétől, jó nagy szerencsém volt, hogy nem vett észre.
Bekenem a hajam sárral, hogy véletlen se szúrják ki. Egyelőre lapulok és megvárom, míg kiugrik a nyúl a bokorból. Egy biztos itt vadászat folyik, és a vad esélyei rohamosan csökkennek.

Rövid küzdelem után a sír fedele megadja magát, és arrébb csusszan annyival, hogy kivehessem a benne rejtőző bőröndöt. Egyből ki is nyitom, és elkezdem a fegyver összeszerelését. A baj csak az, hogy a kriptában szinte teljes sötétség uralkodik, ami eléggé megnehezíti a munkát. Bár a Hawk-szérumnak köszönhetően a látásom lényegesen jobb az átlagnál, még így is időbe telik, mire megtalálom egy-egy alkatrész helyét. Üldözőim viszont már közel járnak, hallom a lépteiket, ahogy közelednek a rejtekhelyem felé. Már épp az utolsó darabot csavarnám rá, amikor két testőr befordul a kripta ajtaján. Ledobom a félkész fegyvert a földre, és előkapom a pisztolyomat. Mire észbe kaphatnának, és mindketten egy-egy fejlövéstől holtan esnek össze. A lövések hangja viszont a többieket egy pillanat alatt idecsődíti, de szerencsére már nincs szükségem sok időre. Befejezem a puska összerakását, és bekattintom a tárat. Már hallom a többi fegyveres futó lépteit, de hadd jöjjenek...

Ugy fest a dolgok beindulnak, lövések egy kriptából. Mindenki elidul arrafelé, gondolom nem maradok le tőlük én is arra veszem az irányt. Rövidesen tüzharc alakul ki a kriptánál. A bent lévő fickó hamarabb fogy ki lőszerből mint vadászból, nem lesz ennek jó vége.
- Robbantsátok rá az egész kócerájt, elegem van belőle. - Ismét a parancsoló hangot hallom tőlem nem messze.
Na ennek fele sem tréfa már, valamit tenni kellene. Körbenézek, megakad a szemem egy kovácsoltvas virágtartón, pont megfelel a céljaimnak. Érzem ahogy a nyomás növekszik az ereimben, felbuzog a vérem, a virágtartó hangtalanul hullik szét repeszekre és már repül is a főnök felé - vérpermet a holdfényben -, majd tovább repülne, de ekkor kiszurnak és éppen csak be tudok huzodni az egyik sírkő mögé.
- Van egy társa ott hátul, kapjátok el! - Ugy fest valaki hamar átvette az irányító szerepet - Elhunyt a király, éljen a király...hurrá!
Egy pillanatra ki-ki tekintve küldöm feléjük a repeszdarabokat, de sok idő nincs célozni, jó ha midnen harmadik talál és azok sem végzetesek.
- Oké...akkor szükség van egy B tervre... - suttogom magam elé, majd kihajolok, hogy egy ujabb darabot "lőjek" ki.

Két újabb fickó a pisztolyát lóbálva berohan a kriptába, ahol viszont egy rohampuska csövével találják szemben magukat. A rejtőzködéssel már kár lenne foglalkozni, egyből tüzet nyitok, és néhány másodperc múlva már mindhárom halott. Amint mindhármat kilyuggatom, rögtön abbahagyom a tüzelést. Volt ugyan egy tartalék tár a táskában, de még így sem pazarolhatom a lőszert, mert még lehetnek vagy tízen a kriptán kívül.
A többiek hamar rájönnek, hogy nem célravezető megoldás beszaladni elém, most már inkább rám akarják robbantani a kriptát. Nem hiszem, hogy lenne náluk robbanószer, de kinézem a paranoiás vén f*szból, hogy a pincében tartott egy kis C4-et végszükség esetére, a házból pedig pár perc alatt ide tudják hozni. Muszáj kitörnöm valahogy, de bizonyára már körbe is vettek, vagyis ha kirohanok, a javított reflexeim sem mentenek meg. Ebben a pillanatban tompa zaj, majd egy test puffanása hallatszik, majd üldözőim kiabálni kezdenek, és a társamra figyelmeztetnek. Tudtommal eddig egyedül dolgoztam, de töprengeni ráérek később is. Azonnal kirontok, és bár így is leadnak rám pár lövést, be tudok vetődni egy sír mögé anélkül, hogy találat érne, hála a kavarodásnak. Felpattanok, és kilövöm a tárban maradt lőszert. Négy ember esik a földre, és ezt a rövid időt kihasználom arra, hogy felmérjem a terepet. Az üldözőim többen voltak, mint amennyire számítottam, még a halottak nélkül is kilenc megmaradt katonát számolok. Ebből öt futva felém indul, de a maradék négy egy tőlem kb. 15 méterre lévő sírkő felé indul, ami mögött bizonyára a "társam" rejtőzik.
Amint kifogy a lőszerem, újra lebukok a sír mögé, és gyorsan tárat cserélek. Jöhet a következő menet!

Csak egy pillanatra tudom megfigyelni a kriptából kitörő szőke figurát, majd ujra a sírkő mögé kell bukjak. Sokan vannak és egyre közelebb, ennek nem lesz jó vége. Egyre lejebb húzódok majd, ahogy porlik a márványtömb a fejem fölött. Négy repeszt röptetek kifelé, ugy figura holtan csuklik össze. A gránit, hát persze. A letörött darabokat elkezdem összegyüjteni. Három golyóvá gyúrom, három- négy kiló elég is lesz darabonként. Pár szívdobbanásig várok, hallom, hogy a gépfegyver megint felugat, kiáltások, artikulátlan hörgések vegyülnek az éjszakába. Hallok egy reccsenést tőlem alig négy méterre. Itt az alkalom, most vagy soha. Kigurom a három golyóbist a támadóim felé röptetem, majd az arcuktól fél méterre elkezdem szétfeszíteni öket, amitől olyan lesz mintha az arcukba robbant volna. Ez a terv legalábbis. Kettőjüket le is szedem de a harmadikat eltévesztettem, sajnos az ő célzókája nem hagyott ki két golyót ereszt az oldalamba. A találat lökésétől hátraesek, pont rá az egyik sírboltra. Egy pillanatra elsötétül az éjszaka, a hangok tompulnak. Alig telék el két másodporc és az érzékeim elkezdenek visszatérni a fickó szitkozódva, jön és tudom hogy a fegyverrel rám céloz. Fogaim összeszoritva felülök, megpróbálom az utolsó energiáimat is öszpotnosítani, vérnyomásom felszökik egy pillanatra a világ kibillen a helyéről, érzem ahogy a sebekből elkezd ömleni a vér. A fickó kezéből kirántom a fegyverét majd felé fordítva a saját pisztolyával lövöm le.
A koncentrációm utolsó szikrájával kiveszem a golyókat a testemből, majd nekidőlök a hűs sírkőnek. Ekkor látom, hogy a szőke figura felém sétál, füstölgő puskacsővel.
- Hé nincs egy ragtapaszod? - vetem oda neki félmosollyal a számon.

A másik fickót alaposan megszorongatják, de nekem is megvan a magam baja. Üldözőim ugyanis tanultak a leckéből, és szétválnak, hogy be tudjanak keríteni. Ketten-ketten elindulnak oldalra, egy pedig szemből közelít. Amikor az oldalsók elhaladnak a fedezékemül szolgáló sír mellett, átvetem magam a túloldalra, és még ugrás közben leadok egy sorozatot, amitől a szemből jövő holtan esik össze. Egyből el is indulok balra, és a sírok között lopózva megközelítem az egyik csoportot. Tapasztalatomnak hála csak akkor vesznek észre, amikor már túl késő. A két társuk meghallja a lövések zaját, és kiabálni kezdenek. Amikor nem kapnak választ, futva elindulnak felém a sötétbe, de ők is a vesztükbe rohannak...
Kifogyott az összes lőszerem, úgyhogy csak remélni tudom, hogy a "társam" elintézte a rá jutó embereket. A temetőben teljes csönd honol, tehát a csata véget ért, kérdés, hogy milyen eredménnyel. Elégedetten nyugtázom, hogy mindenfelé holttestek hevernek, és egy sírkőnek támaszkodva ott liheg egy férfi, aki nyilvánvalóan nem az üldözőim közé tartozik, és egy ragtapaszt kér tőlem. Elmosolyodom, de utána egyből felteszem a keresztkérdést:
- Ki vagy? Miért segítettél?

A fickó egyből a tárgyra tér, nem teketóriázok. Megörzöm vigyoromat, és lassan feltápászkodok.
- Szívesen! Amúgy Aaron vagyok, és mert egy temetői belhé jobban hangzott mint egy randi.
Továbbra is szemtelenül vigyorgok a képébe, de lassan tényleg csinálni kellene valamit a sebemmel.
- Itt parkolok nem messze, mit szólnál ha olajra lépnénk mielött erősítést kapnak, vagy ne adj isten megjelenik a yard?
Választ nem is várva sarkon fordulok és elindulok a kapu felé amihez a legközelebbb tettem le a kocsit. Egy pillanatra átvillan az agyamon, hogy mi van ha egy eltévedt golyó eltalálta, akkor igazán morcos leszek. Remélem a fickó nem látja hogy eléggé ég a seb, nem venné jól ki magát, hogy én jövök neki segíteni és én sérülök meg! A kocsinak szerencsére semmi baja nincs, kinyitom az ajtót, kezembe gyüjtöm a ruhámba és a hajamra száradt sarat, mégsem ülök be mocskosan. A nyitott ajtó melett álva megvárom, hogy velem akar-e jönni vagy dobbant.

Válaszára újból elvigyorodom. Tetszik, hogy milyen higgadtan viselkedik, de még mindig nem bízom benne teljesen. Mindenesetre a javaslata a lelépésről jogos, a rendőrség már bármikor itt lehet.
- Remélem megérted, de nem árulhatom el az igazi nevemet, úgyhogy szólíts csak Mavericknek. De igazad van, tényleg mennünk kéne! Várj egy pillanatot!- mondom, és visszaszaladok a kriptába. A fegyvertáskát nem hagyhatom itt, így is elég sok nyomot hagytam magam után. Felkapom a bőröndöt, és behuppanok a kocsiba.
- Mehetünk!- mondom Aaronra pillantva. Észreveszem, hogy az oldala erősen vérzik. Igazából nem kéne érdekeljen, magának csinálta, de mégiscsak kihúzott a csávából.
- Kéne valamit csinálni a sebeddel! Kórházba nem mehetünk, túl sok lenne a kellemetlen kérdés. Viszont tudok egy megbízható orvost, aki rendbetesz, és ami a legfontosabb, nem kérdezősködik.- mondom neki, és figyelem, hogy mit reagál az ajánlatra.

Repülőrajtot veszünk. Langyos az idő, a huzat sem zavar, kicsit feltekerem a magnót., muszáj lehűtenem magam, érzem hogy lüktet a vérem és ez amugy sem jó, pláne lőtt sebbel. Maverick -így mutatkozott be- mond valamit, de nem is hallom a fülemben zubogó vértől és hangszórokból süvítő zenétől. Lejebb tekerem a hangerőt, hogy ismételje meg. Egy orvost ajánl, jó ötlet, bemond egy címet, amit elsőre nem is tudok, hogy merre van, de a GPS azért van ugye. Természetesen a másik irányba kell menni mint amerre eddig száguldottunk, mivel az utcák üresek ezért kézifék, kormánykerékkel együtt pörög a Shelby, 180 fokos fordulat, ahogy a nagykönyvben meg van írva, padló gáz akkor irány a doki. A sebek vérzése mintha elállt volna, ez jó, és repesz sincs bennem, ebben biztos vagyok, de attól össze kell foltozni.
Menet közben félig ordítva, - hogy tulharsogjam a zenét , nincs kedvem lehalkítani - megkérdem Mavericktől, hogy miért is akarta jó tucatnyi fickó hidegre tenni? - Persze nem kerüli el a figyelmemet, hogy a srác elég felkészült egy táskányi fegyver van nála, tehát számított a banzájra.
Közben a környéken kissé sürüsödik a forgalom, annyi baj legyen hát szlalomozunk kicsit, legjobb tudomásom szerint ugyse nagyon találni zsarut erre.

Úgy tűnik Aaron nem utasítja vissza az ajánlatot, úgyhogy kiadom az utasítást:
- Fordulj meg, Hell's Kitchenbe megyünk! - mondom, és egyből elő is veszem a telefont, hogy felhívjam dr. Tobias Clay-t. Alapvetően a maffia orvosa, de jó pénzért független pácienseket is elvállal, már nekem is volt többször tapasztalatom vele. Nem beszélünk sokat, röviden szólok neki, hogy megyünk, aztán leteszem.
Újdonsült társam megkérdezi, hogy miért akartak ezek a fickók kinyírni engem. Hát igen, ez egy jogos kérdés, ha már így belekeveredett, ennek ellenére kitérő választ adok. Már rég halott lennék, ha minden jöttmentet elsőre beavatnék a titkaimba.
- Tudod, volt egy kis üzleti jellegű összetűzésem a főnökükkel.- válaszolok. Persze bizonyára nem hülye, úgyhogy ha még nem jött rá, hogy miféle emberrel van dolga, akkor hamarosan rá fog, de attól még nem akarok nyíltabban beszélni.

//Szerintem ezen a helyszínen végeztünk, ha akarsz még reagálni, akkor azt írd ide, ha nem, akkor folytassuk itt:
https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1694-dr-tobias-clay-lakasa#21396 //