Angyal Temető

Egy nagyobb temető 10-15 emlékmű sírral és még ugyanennyi kriptával.
kb 1000 másik sír van még a temetőben. Az egészet egy 2-3m magas fal veszi körbe ami kőből van.
Egy két kripta nagyobb mások kissebbek.

Egy ilyen kisseb bejáratú Kriptának van egy katakomb járata ide fészkelt be egy nagyobb banda kicsit maffia stílusú. Olyan mutánsokkal többnyire akik valamilyen okból utálják a többi élőt attól függetlenül, hogy most mutáns vagy ember. Többnyire zsoldosokból állnak.


Az eredeti topic.

~Juna~


Furcsa érzés vezetett idáig. Bár magányos nem voltam eddig, most valamiért mégis rám tört ez az érzés, hiányoztak a nagyszüleim és a bátyám. Már kezdtem megbánni, hogy eddig nem néztem szembe az igazsággal és álltam oda a testvérem elé az igazsággal, és csak hagytam, hogy aggódjon amiért két éve eltűntem. Igaz nem bántam meg, hogy utána némi karriert építettem fel, de azt igen, hogy nem látogattam meg és adtam tudomására, hogy jól vagyok.
Ezért is jöttem én ide. A főnöknőm szerint, ha egy temetőben a nagy keresztnél gyertyát gyújtunk, akkor az elveszett lelkek haza találnak. Reméltem, hogy ez az élőkre is igaz így elmentem az Angyal temetőbe. Hideg volt, így kabátot vettem fel és még a kapucnit is a fejemre húztam. Néhány gyertya és egy öngyújtó volt nálam csupán.
Amint odaértem a nagy kereszthez gyertyát is gyújtottam, és lehajtott fejjel vártam egy pár másodpercet. Mikor megindultam volna kifelé, hirtelen ledermedtem és egy rémes látomás kezdett el gyötörni, eleinte nem is fogtam fel mit is látok, olyan gyorsan váltogatták egymást a képek.
Amint eltűnnek, kicsit próbálok megnyugodni és visszaemlékezni mindazokra amiket láttam, hátha valami fontos is van a foszlányok közt. Nem vagyok túl nagy hívő, de lehet nem az isten küldte a képeket, hanem valaki más.

~ Bakura~

Temető. hideg akár a téli szél. Mégsem érzem, annyira a nagy kabátban ezt a hideget.
A bejáratnál megkérdezték kit látogatok, mivel még nem igazán láttak errefelé. A válaszom egyszerű volt.
- Nekem nem halott szeretteim vannak, hanem elveszettek. Gyertyát gyújtok, hogy hazataláljon aki elveszett.
Erre persze elképedt az őr és beengedett. Tán furcsa, hogy ilyenkor a temetőben járkálok, amikor nekem még remélhetőleg nem hallt meg senkim. Bár sokan eltűntek. A szüleim, akiket nem is ismertem jóformán, és a húgom, akinek két éve veszett nyoma. Bár nem volt egy kis angyal, de én attól még szerettem és azóta is keresem. Már második alkalom, hogy gyertyát gyújtok majd itt az Angyal temetőben. Tavaly a szülinapján gyújtottam itt gyertyát, idén pedig azért most, mert az enyém közeledik és folyton eszembe jut, mert ilyen tájt mindig sürgött forgott és mindenhonnan kiparancsolt, hogy nehogy meglássam ahogy csomagol éppen vagy a nagyival süt. Még most is magam előtt látom az arcát, ahogy mosolyog.
A nagy kereszthez érve látom, hogy valaki már áll ott. Kicsit megkerülök és én is leteszek egy meggyújtott mécsest.
~ Vajon merre jársz prücsök?
Kérdem magamban, de a válasz helyett csak egy fejfájás és egy erős látomás homályosítja el az elmémet. A képek gyorsan pörögnek és zavarosak, amint elmúlik a látomás gondolkodnom kell, hogy mit is láttam korábban. Aztán észre veszem, hogy a csuklyás alak is a fejét fájlalja, legalábbis úgy tűnik, így felé fordulok. bár az arcát nem látom a csuklyától, azért megszólítom.
- Minden rendben?

Már nem érzem a sírkő hidegét, már megszoktam a föld nedvességét, csak lassan kiengedem a számból a füstöt. A nagyapám sírjának háttal ülök és a holdat nézem elmerengve. Nem mozdultam a helyemről már vagy fél órája. Viszonylag nagy szám, ha nem vesszük a kényelmes alvási szokásaimat.
Eleinte mindig állva beszélek hozzá, a végén viszont mindig így kötök ki, mögötte, régen sokat segített. Mintha megint a kertben vigyáznék a húgomra, ő pedig a nagyira. Vált vállnak vetve figyeljük a védenceinket. De most a föld nyirkos, a háta pedig jég hideg. Minden elkeserítően élettelen, és már nem siratom.
De így vagy úgy, még mindig jó vele beszélni, ő bízott bennem, mint senki más egész életemben. Bízott bennem, hogy jól választok és rendes ember leszek, aki mindig vigyáz majd a nagyira és a kis Mariannre.
Oldalra kidőlök, hogy a sírok közti kitaposott útra hamuzhassak.
- Bocsi... - Jegyzem meg arccal félig hátra fele fordulva, majd ismét beleszívok. Állítólag nem olyan biztonságos ez az temető, de az én rokonaim sírját nem fogják megrongálni. A démonok óta minden hónapban eljövök idősebb Nathan Andersonhoz.
De lassan ideje lenne hazamennem, minden rendben van.

~Juna~

Mint derült égből villámcsapás, úgy tört rám a migrénes fejgörcs közben pedig egy látomás kezd el kínozni valami f*sziról meg a családjáról. A képek zavarosak és gyorsan peregtek le, mégsem időrendi sorrendben. Mint aki előtt lepereg az egész élete csak éppen előttem valaki másé pergett le.
Mikor ismét kinyitom a szemem, a fejfájás ugyan megmarad, de legalább ismét a valóságot látom, megint itt vagyok a temetőben a keresztnél.
Időközben mellém állt egy férfi és megkérdezte, hogy jól vagyok -e.
- Persze, csak megszédültem.
Mondom bár nem merek az idegenre nézni.
~ De égő.
Aztán megpillantok valami furcsát,  az összes gyertya kialudt és a füst ami emlékeztethetett volna, hogy valaha égtek, most egyenes vonalban száll tova. Ez is furcsa volt, bár az érzés ami emiatt a hatalmába kerített sokkal furcsább volt, úgy érezte, mintha követnem kellene a füstöt, mintha hívna maga után.
- Rosszul látok, vagy tényleg egyenesen száll a füst?
Kérdem az idegentől, majd ha megerősít a dologban, akkor megindulok a füstcsík útján.
~ Vajon hová vezet?

// felszerelés: rajtam hosszú kapucnis zipzáros kabát, kesztyűk, fekete farmer, bakancs. Farmerzsebemben, telefon, egy kevés pénz, zsepi, meg paprika spray csakis önvédelmi célra.//

A fejfájás megjelenésével egy másodpercre leeresztem a cigarettát tartó kezemet és a balommal a halántékomhoz nyúlok. Majd egy igen idiótán festő mozdulattal a számhoz emelem a cigit és ismét beleszívok, továbbra is halántékom fogva, hunyorítva a sötétbe. Szisszenek egy hosszat és lehunyom a szemet, mikor is a migrénnel megjelenik még valami. Talán egy könnyed skizofrénia, egy kis hallucináció így estére. Szeretném, de még én sem hiszem el. Az egész légkör, a halott nagyapámmal való beszélgetés. Minden mintha előkészített volna a pillanatra, egy elb.szott szituációra, ahol én majd nem megrökönyödve reagálok. Inkább talán valamelyest elfogadóbban.
Kicsit bukdácsolva pattanok fel a sírtól, pár hirtelen mozdulattal körbe tekintek, átellenesen földhöz vágom a dohány árút.
Próbálok határozottnak tűnni miközben körbe nézek, zsebre dugom a kezem mintha késért nyúlnék.
De lassan önkéntelenül is elkezdek a hívás irányába lépdelni. Pár lépés és már azon kapom magam, hogy rohanok. Ha hallatszik, hogy föld alól jön a hang próbálok valami szerszámot is beszerezni. Különben pedig minimális, gyáva természetemből adódó óvatossággal, kocogva közelítem meg a helyet. Jobb híján a zseblámpa alkalmazás használatával.

felszerelés:

~ Bakura~

A fejem majd szétrepedt a látomás közben, ami egy férfi életének a képeit pörgette le előttem rendszertelenül. A fejem fájt és próbáltam összeszedni magam, de csak az tűnt fel, hogy a nő is megszédül. A kérdésemre a válaszát felfogom, de a fejemben cikázó képek miatt nagyon másra nem leszek figyelmes egy ideg. Aztán egyszer csak a nő észrevesz valamit, ami tényleg furcsa és rá is kérdez, hogy jók lát -e.
- Valóban. Ez fura...
A nő meg sem várja, hogy befejezzem a mondatom rögtön megindul a füst után. Hívogató érzés lett rajtam úrrá, bár először nem tudtam, hogy vajon a füst teszi -e mint a nőnél, vagy maga az idegen nő az oka.
Ekkor gondolataimból egy ismerős hang zavar meg ami a fejemben cseng.
~ Haver, mi a fenébe keveredtél megint? Ki ez a faszi, hogy a sok képe szinte a képembe vágódott és felébredtem. Pedig direkt át akartam aludni ezt a látogatást a temetőből.
~ Csillapodj Kyru. Én se ürülök ennek az egésznek, de...
~ Mi az, hogy nem örülök végre valami kis izgalom, tudod, hogy milyen uncsi az életed haver? Veled lógni vagy kész unalom, vagy kész őrület. Mondjuk ha akarnék se tudnék tőled sokáig elszakadni.
~ Fogd be! Követnem kell a nőt... ez eltűnt.
~ De a füst még megvan, ha igyekszel még elkaphatod, én pedig inkább figyelem, hogy bénázol egyedül.
~ Az lesz a legjobb.
Fejezem be az identitások közötti vitát és megindultam gyorsabb léptekkel a füstöt követve. Marhára nem örültem, hogy a balhésabb felemet felébresztette a látomás, sokszor csak a baj van vele. Azt meg már megtanulhattam, hogy a baj nem jár egyedül. Ahogy a jelek szerint én sem, ugyanis a füst egy sírhelynél egyszerűen eltűnik. Viszont a sírnál már hárman álltak, köztük a nő aki mellettem volt nem olyan rég. A gyors megfigyelésekből arra következtetek, hogy a fejfájásom lassan elmúlt, ami jó jel, viszont a paranormális jelek nem sokszor azok. Az apáca konkrétan rá is kérdez a dologra, hogy őket is hívta -e valami.
- Furcsa, de igen nővér. Főleg szemmel látható furcsaságok.
Válaszolok az apácának, miközben megpróbálok közelebb menni és magam is megvizsgálni a sírt. Hátha feltűnik valami furcsa.

// Bocsi, hogy az előzőről lemaradtam Bakurával.
felszerelés: kabát, sapka, kesztyű, esernyő, felső, farmer, bakancs, zsepi, mobil némítva, némi pénz.//

~Juna~

Követni kezdte ma füstcsíkot miután az idegen megerősített abban, hogy jól látom. Nem is fordítottam figyelmet másra szinte, csak arra, hogy kövessem a levegőben húzódó vékony ki vonalat. Ahogy egyre haladtam azonban a füst egyszerűen eltűnt. Épp egy apáca mellett és egy sír előtt álltam meg. A sír friss volt még a dátum szerint és valószínű, hogy azé a csávóé volt, akinek az életképeit láttam visszaperegni a szemem előtt nem is olyan rég. A halántékom masszírozva kezdtem el agyalni az imént történteken, közben pedig lassacskán elmúlt az idegtépő fejfájásom is.
~ Talán üzenni akart volna a túlvilágról valamit? De miért pont nekem? Hisz nem is ismertem.
Aztán arra leszek figyelmes, hogy két másik férfi is megérkezik mögénk. Az apáca megszólal, ami egy még fel sem tett kérdésemre azért még választ ad.
~ Szóval nemcsak én engem húzott ide valami. Nemcsak nekem üzent, ha egyáltalán van ilyesmi.
Az egyik férfi válaszol az apácának először. A hang ismerősen cseng túlságosan is, eddig észre se vettem korábban a fejfájás miatt.
- Tényleg létezne olyan nővér, hogy valaki üzen a túlvilágról? Mert nekem nagyon úgy tűnik.
Majd amikor a férfi akinek a hangját korábban hallottam közelebb akar lépni a sírhoz, kicsit arébb lépek, hogy ő is meg tudja nézni. Ekkor látom meg az arcát először.
- Ez nem lehet... Bakura?
Teszem fel a kérdést, majd a szám elé kapom a kezem, mert a lélegzetem is elakadt. 
~ Létezne, hogy tényleg ő az? Vagy csak álmodom, mert ha igen, akkor az megmagyarázná a sok furcsaságot.
Eddig igaz nem láthatta az arcom a kapucnitól én pedig még rá se néztem, de most, elég volt csak a sapka alól kilógó fehér egyedi frizuráját meglátnom és már tudtam, hogy ő az.

// Bocsi, de valamikor úgyis ránézett volna az egyik a másikra. //

Sikerül viszonylag gyorsan eljutnom a vélt forráshoz. De hamar kizökkent a romantikus képből a társaság. Nincs többé három karácsonyi szellem hangulata az egésznek. Csak realizálom, hogy New Yorkban vagyok és most kivételesen rossz helyen, rossz időben. Megint pár szerencsétlen nyakába zúdul a vödör sz.r. De talán elállhatok a nagyobb adag alól. Bár még mindig hasogat a fejem azt hamar konstatálhatom, a többiek keményebb fából lettek kierőszakolva. Rutinosan ismerkednek, meglepődnek és néznek egymásra kérdően helyeselés közben.
- Enchanté... - Teszem hozzá a magam okosságát, csak, hogy ne érje szó a ház elejét. Ők különben is úgy tűnik nekiesnek a vizsgálódásnak. Erősen szuggerálják a sírt, amiből zavarba ejtő fény árad. De ahogy látom még nem döntöttek rögtön ásás mellett. Egyelőre én is tartom magam, de azért vetek egy pillantást a temető környéke felé. Enyhén szisszenek a forgás közben és a halántékomra tapasztom a kezemet. Kilégzés és megpróbálom felmérni, hol lehet a temető őr bódéja, házikója, akármije.
De csak egy gondolat ötlik fel hirtelen a távolba tekintve ahogy a szél kap a fülembe.
- De rohadt multikultik vagyunk... - Lehelem csak a hidegbe és összehúzom magam, csóválnám a fejemet is de egy kör után rájövök ez nem az én örömömre szolgál.

felszerelés:

~ Bakura~

Míg vizsgálom a sírt, az tűnik fel, hogy a kapucnis nő a nevemen szólít. Felé fordulok és megemelem az esernyőmet, hogy jobban láthassam. Mikor szemből is meglátom az arcot először szóhoz se jutok, de Kyru se.
~ Ez nem lehet?/ ~Hogy a p*cs*ba kerül ő ide?
- Húgi hogy kerülsz te ide? És hol voltál két évig?
Kérdem, de válasz helyet csak egy köhögés szakít félbe meg egy szellem aki kiemelkedik a sírból talpig öltönyben. Még egy mondat erejéig Junához fordulok, majd a figyelmemet a szellemnek szentelem.
- Ezt még később tisztázzuk, csak ne tűnj el megint.
Mondom komolyan, majd figyelem a szellemet aki lassan abbahagyja a lebegést és a földre "lép".
A kérése kissé meglep, de mielőtt egy újabb kérdést tehetnék fel válasz gyanánt az apáca megelőzött. Ugyanis minden kérdése ami érdekelt volna a szellem irányából az már elhangzott. Bár a külseje alapján úgy tűnik megölték és az ő életét láttam korábban magam előtt peregni.

~Juna~

Igazam volt tényleg ő az. Örömömben már lendülnék is, hogy a nyakába ugorjak, de ekkor egy köhögés tereli magára a figyelmemet, ami a sírból jött, majd előbukkant egy szellem.
- Wáo. Azt hiszem az első kérdésemre meg is érkezett a válasz.
A szellem öltönyt viselt és csúnya sebeket az arcán és a nyakán, ennek ellenére felismertem, hogy ő volt az akit a víziómban láttam, mármint az ő életét.
A férfi tekintete ijedt volt és a segítségünket kérte. Az apáca feltesz több kérdést is amit feltennék, de azért valami marad nekem is.
- Ha jól látom félsz valamitől, szabadna megtudnom mitől? És miért pont minket hívtál magadhoz? Vagy nem mi voltunk a célpont, csak bárki aki erre jár?
Kérdem kíváncsi és együtt érző tekintettel.
- Ismerted aki ezt tette veled?
Kérdem még végül, majd kissé lehajtott  fejjel várom a válaszokat, ha érkeznek.

Érzem a hullámokat, ahogy az elmém partján egy csónak roncsa vergődik, lassan, csak nagyon lassan de mégis minden másodpercben neki csapódik. A gondolataim egyenletes hullámait fel-fel veri és teleszórja faforgáccsal, beszennyezi kosszal és megtorpanok mert nincs hova mennem. Megfeszülnek az izmaim és visszafordulok, messze van az őrbódé. Felvetném, hogy szaladjon le valaki, de ahogy fordulok a szellem alakja közelebb lép hozzám.
Nyelek, az alkarom viszketni kezd és azt teszem amit mindig ha gyengének érzem magam. Mert megtanultam, hogy ha annak is mutatom mással szemben akkor vesztettem. Felnézek a szemébe, mély levegőt veszek, megfeszül a pillanat. Hosszan, pendít rajta egyet a szellem minden telítetlen szava. De nem rezeg a végtelenségig. Megtöri a csorda ricsaj, a táncoló nyelvek a h-zás, a nyújtás, minden buta jelentéktelen ábránd szülte cigánykerék a nyirkos földön.
~ Vigyázz, mert sárba lépsz és elvész az él. Elmerülsz a középszerűséged mocsarában és mikor anyám szádra veszed, hiába, én átalszom a reggeli matinét. Mert már nem érdekel...~
Tánchoz érzek ingert, de csak képek. Nem tudom még ki a partnerem, de ha már csak a szeme követ majd ahogy arrébb mozdulok a szemkontaktust tartva akkor már sokat megtudhatok róla. Vajon hozzám beszél? Vajon a többi alak is csupán a tudatom kiterjesztése? Az apácára nézek...
Tudás? Megjátszott műveltség? Felesleges érdeklődésem karikatúrája a szenteskedő megjátszott akcentus és a szofisztikáltság egy üres temetőben?
Majd a két másikra:
A gyerekkori kíváncsiság? Dilettantizmus? A megnemértettségem örök egymásba fonódó kérdező-felelő párosa?
Vajon van még más is vagy csak ennyit üzen a fáradt elmém?


//Btw: Chris nem ment sehova:D De együtt haluzni mindig jobb:D//

Amíg várakoztak és figyeltek, addig a szeme sarkából feltűnt, hogy még valaki közeledik. Arra fordította a fejét, hogy felmérje az alakot, majd utána visszanézett a szellemre. Az lassanként válaszolni is kezdett, az eddig itt levő férfi nem szólt semmit, a két fiatal gyermek pedig úgy tűnt, hogy ismerik egymást régebb óta. Igaz most nem ők voltak a fontosak, hanem mindenki más. Határozottan megerősítésre lelt a tény, hogy megölték a férfit és ezt most már Cilly is megerősítette, hogy valóban ez történt. Szóval valami lény, karmos. Túlságosan is tág volt a kategória, hogy ebből megmondhassa miféle démonról, vagy esetleg mutánsról lehet szó. Lejjebb kellett volna szűkíteni a kört. De előtte meg kellett, hogy nyugtassa a lelket.
- A lelkhe nem tudh nyugodhni egyehlőre, mégh úgy éhzi, hogyh vhan befhejezthlen ügyhe mielőtt továbbhléphne – mondta Jeanne nyugtató hangon. – Ez előfohdulhat.
Mint hívő is hitte ezt és tapasztalta az évszázadok során, amíg a mennyből figyelte ezt a világot, hogy vannak tényleg akik a köztes világban ragadnak egy időre. Azonban most már, amit korábban kizárt ismét feltűnt neki. elsőre nem tulajdonított nagy jelentőséget ennek, de most ismét a fiatal férfira pillantott a szellem, előbb felé mozgott.
- Önhök ishmehték egyhmást? – pillantott Chris-re érdeklődve.
A miért ők lettek kiválasztva kérdésre is választ kapott, ők voltak a közelben, így ez nem szorult további magyarázatra. Ha démon okozta mindezt, akkor el kellett pusztítania a lényt és visszaküldeni a saját dimenziójának bugyraiba.
- Megphóbálhatok seghíteni – felelte kissé bátortalanul. – Hol töhtént a gyilkhosság?

felszerelés:

//Bocs, félreolvastam; a karim nem megjátszottan beszéli a francia akcentust, hanem érződik, hogy azaz anyanyelve és onnan az erős akcentus.//

~Juna~

Szegény lélek, esélye sem volt. Annyira gyors volt a halála, hogy szegény fel sem fogta mi történt vele, szerintem azt se tudj magáról, hogy meghalt, csak annyit, hogy itt tért magához.
- Jonathan sajnálom, de a testét ide temették, biztos a lelke nem tudott még elszakadni tőle, így lehet most itt. A támadójáról, nem emlékszik másra, elég sok teremtményre illik ez a leírás. Talán ha megtaláltuk a gyilkost és törvény elé állítjuk akkor a lelke békére lelhet.
Mondom és meg is lepődöm magamon, nem rám vall, hogy úgy beszéljek a dologról, mintha nagyon jártas lennék az ügyben, mikor csak találgatok, hiszen egy órája még abban sem hittem, hogy szellemek egyáltalán léteznek.
De mindegy is. A másik kérdést miszerint tudja -e hol ölték meg már feltette az apácanő. Ha hallom a címet, akkor megpróbálom a telefonomban lévő GPS-el megtalálni a helyet, hogy lássam milyen messze is van ez innen. Ha közel lenne, akkor akár le is gyalogolhatnánk a távot, vagy én is elvihetném a társaságot, csak félő, hogy a szellemünk szívbajt kapna a látványomtól, ha még élne. Bár Bakura sem tudja még, hogy mi lettem, és ezt a szörnyet nem akarnám egy ideig megmutatni neki. Félek, hogy mit szólna hozzá.