Fagyos Sötétség Kora

A kaland helyszínei. Egy elbukott jövőbeli világ.

~Karakter: Ralf Shaw ; Helyszín: Új Rio de Janeiro~

Shaw kitört Zsarnok által tökéletesnek ítélt gépies, hibátlan rendszerből, hogy egy tökéletlen, sérült, de élő és lélegző világban folytathassa tovább, a logika hideg és fémes szabályai nélkül, saját maga uraként. A Vex városállamban adódott számára egy igen jó lehetőség. Köztudott, hogy az élvezeti cikkek legnagyobb kereskedővárosában, a szállítmányokhoz tartozó zsoldosokat négyszeresen fizetik meg, de nem ez volt a legérdekesebb a munkával kapcsolatban, hanem, hogy egy régebbi, Flottás kapcsolata ajánlotta számára. A szállítmány nagy mennyiségű vexilliumot és más erős drogokat tartalmaz.
Ha Ralf elvállalja a munkát, akkor egy nagyjából két négyzetkilométer területű hatalmas lapos fém panelen kell szolgálatot tennie. Nagyobb szállítmányok esetén nem hajókkal becsomagolva szállítják az árut, hanem egy konkrét városrészt gyárakkal, raktárakkal, dolgozókkal együtt szállítanak át a vevőhöz, általában ionhajtásos paneleken, így az út csak néhány óra a célállomásig. Járőrözés közben egy maszkos alak megy neki Shaw-nak és küld át egy üzenetet a páncéljának, majd eltűnik két épület között. Az üzenet csak egy találkozó helyet ad meg mást nem, mellé van csatolva egy képfájl, ha megnyitja akkor egy véres kéz lenyomatát látja maga előtt.

Ez a jel ami hitelessé teszi az üzenetet, a Milícia jele, amit ő már többször látott és Birodalmiként részletes információi is vannak róla. Nem egy jelentéktelen bűnszervezet a több millió közül, ami a volt Dél-Amerika kontinens területén alakult ki, hanem azoknak a jele akik a Zuhanáskor bevonultak New York-ba időt nyerni amíg a többi haderő Washingtont pusztította el. Rajtuk kívül senki más nem használja ezt a jelet, senki nem kockáztatja meg. Az út igen rövid idő alatt véget ér és Shaw megérkezik Új Rio de Janeiro, a bűn és mocsok városába. A fő légikikötő látványa tárul szemei elé.

Leszállás után kap négy egységnyi vexillium port, aminek értéke igen magas és kiváló fizető eszköz is. Miután végeznek vele, a kereskedőket már egyáltalán nem érdekli mit csinál. Jelenleg az egyik nagyobb közlekedési állomáson van, a város szívében, a páncélzata navigációs rendszere adatai alapján északra, egészen a város külső, legveszélyesebb részeihez kell eljutnia.

Már lassan egy éve kóboroltam, napról napra élve. Nem érdekelt, hogy hol ébredek holnap, milyen körülmények szerint – csak az számított, hogy felébredjek. Épp ezért nem is érdekelt, amikor Tommy – egy srác a flottából, aki nem hiszem, hogy sokra vinné a katonaságban, de barátságos és vidám stílusa miatt mindenki bírta – beszélt egy esetleges üzletről, ami jól jöhetett számomra. Amúgy is untam már Vexet – a drogok túl drágák voltak ahhoz, hogy folyamat beálljak, anélkül meg szinte elviselhetetlen a hely, a sok betépett állat látványa és társasága. Miután beszéltem egy kicsit a múltamról, egyből felvettek a hajóra – ráadásul busás fizetséget is ígértek. A felajánlott fegyvert elutasítottam – a szállító nem követelte meg, hogy a járőröknek saját fegyverük legyen, felajánlotta a saját birtokában lévőket is, de ezek elavult ócskavasak voltak – ráadásul én már megszoktam a flottabeli fegyverzetet, és kövezzetek meg, de jobban éreztem magam egy olyan flintával a kezemben, amitől nem kellett félnem, hogy bármelyik percben felrobbanhat csak úgy random. Szóval járkáltam ezen a kurvanagy placcon, járőröztem vagy miaszösz, amikor nekem jött egy férfi. Nem volt időm rászólni, hogy nézzen a lába elé, mert a páncélzatom jelezte, hogy üzenetet továbbított – szó nélkül kértem, hogy tegye ki a belső kijelzőre. Látásom előtt megjelent egy találkozóhely, és egy képfájl – az egészet úgy érzékeltem, mintha előttem lebegne a levegőben. A véres kézlenyomat látványa azt sugallta, hogy jobb lesz elsétálnom a találkozóhelyre – a Milícia nem szeret tréfálni. Szerencsére a platform is oda tartott, ahová – ezek alapján – én, így hálát adtam ennek az ingyen útnak. Mellesleg ezt leszámítva kurvára unatkoztam, mivel nem történt semmi – pedig örültem volna, ha valaki megtámad minket. Hiányzott a harc és az izgalom, a drogok valahogy nem kárpótolhattak a seregben átélt mindennapokért.
Ahogy leszálltunk, szó nélkül átnyújtották a fizetségem – négy egység vexet, ami valóban jól jött. Egyrészt, végre volt szerem, méghozzá elég minőségi fajta, másrészt ha a felét el is adom, már akkor is többet kerestem, mint amennyit Vexben két nap alatt költenék. Miután leszálltunk, utasítottam a Rendszeremet – amit simán MR-nek neveztem el – hogy cserélje le a páncélzatom. Bár féltem, hogy a Milícia sértésnek veszi, de az ő általuk használt ruhát öltöttem magamra, mivel nem akartam Flotta egyenruhában bevonulni a bázisukra – más védelmi rendszerem pedig nem volt. Az pedig, aki ilyesmi nélkül sétál be ezek az emberek közé, azt az anyja vagy a fejére ejtette gyerekkorában, vagy szimplán elment az életkedve. Mivel fogyóban volt a pénzem, és nem szeretek anélkül tárgyalni, ezért út közben eladtam egy egységnyi vexet – szerencsém volt, áron felül ment el öt százalékkal. Csórim nagyon ki volt éhezve egy kis élvezetre.

~Karakter: Ralf Shaw ; Helyszín: Új Rio de Janeiro~

Az állomásokon és légikikötők környékükön rengeteg a nélkülöző szegény ember él, aki minden megtakarított pénzét a frissen érkező árukra költik. Ralf egy öreg férfinak adta el az egy egységet, cserébe helyi váltót kapott, de erre nem volt feltétlenül szüksége, az ő birodalmi váltója is megfelelt, azt gyakorlatilag majdnem mindenhol elfogadták, sőt ahhoz mérték az árfolyamokat, már ahol mérték. A pénz jobb megoldásnak bizonyult, mivel a vexillium magas értéke miatt sehol nem lettek volna képesek neki visszaadni, ráadásul csak a speciális drogok tudnak hatni az ő fejlett szervezetére, amiből itt kevés van. MR utasításra kislemezekre szedi szét a teljestestpáncélt majd a fedődarabokat és egyéb fém részeket egy hátizsákszerű pakká alakítja át, ezután helyezi fel a Milícia páncélzatot. Shaw már eddig is érezhette, hogy az emberek kerülik, hiába fordult meg itt láthatólag minden néphez és nemzetiséghez vagy klánhoz tartozó személy, ő most mégis kilógott a kavalkádból. Érezte, hogy félnek tőle és gyűlölik egyszerre, ezt az érzést már megszokhatta Zsarnok felsőbbrendű fajának tagjaként, de most mégis sokkal erősebb lett számára az érzés. Ha keres valamilyen közlekedési eszközt akkor főleg kötött pályás szerelvényekkel lehet a leggyorsabban és leghatékonyabban utazni.
Az alsó szintek mocskán át halad végig a vonat, hihetetlenül réginek tűnik, még valamilyen egyszerű mágneses elven működő motor hajtja és konkrétan érintkezik a sínekkel, de ettől függetlenül jó állapotban van és gyors is. Ahogy egyre távolodik a városközponttól a hegyek felé, olyan mintha az időben menne vissza, végül már nem fémből, hanem különböző más anyagokból épített épületek is feltűnnek, alacsony viskók, kunyhók, kisebb házak, az utcákról eltűnnek az alapvető gépek, amelyek a megfelelő feltételeket vagy biztonságot biztosítanák és a burkolat is valamilyen ősrégi kátrányszármazékból van. A vonat sem megy ki a legkülső peremterületekre, a végállomástól Ralfnak még gyalogolnia kell. Egymásra és egymásba épített téglaépületek labirintusába kell egyre feljebb és feljebb haladnia. A szűk sikátorrendszer tele van emberrel, különböző árusok üvöltöznek és alkudoznak, próbálják eladni árujukat, mások utcai verekedéseket néznek, néhol egy-egy nő próbálja megóvni magát több férfi könyörtelen erőszakától, állati tetemek rohadnak olyan gépek mellett amik még egy volt Flotta katona szemével is korszerűnek tűnnek. Az út poros, fedetlen, az épületek roskadoznak, a szegénység kézzel tapintható, mégis az egész nyomornegyed él és mozog. Shaw éppen egy szórakozóhelyhez hasonló utcára nyíló épület mellett halad el, amikor bentről hangos szóváltást hall. Ha oldalra néz láthatja, hogy bent az épületben két hat-nyolc fős csoport áll egymással szemben, különböző ősréginek tűnő ballisztikus fegyvereket tartanak egymásra. Egyelőre még nem történt semmi, de a tömeg elhallgat és kísérteties csönd áll be, mintha minden megfagyna.


~Karakter: Ingrid Stephanie Miller ; Helysín: Rocksolid~

Ingrid nemrég kapott egy titkos de megbízható forrásból információt arról, hogy eltűnt anyja és húga valahogy köthető az Északi Törzsekhez, és ott kellene elkezdenie a keresésüket, ez teljesen hitelesnek tűnt annak fényében, hogy tisztában volt anyja múltjával, hogy mennyire kötődött a volt skandináv mitológiai világhoz és annak minden megnyilvánulásához. Nem indulhatott rögtön, mert magas rangja miatt többen felfigyeltek volna egy látszólag teljesen céltalan utazásra, ráadásul a HPI politikai rétege nem alacsonyodik le a többi Földi-hez csak kivételes esetben.  Erre az egyik politikai ellenfele is felhívta a figyelmét egy erősen kétértelmű beszélgetés során. Ezért ki kellett várnia, egészen addig amíg az egyik szabad órájában Maniac holografikus avatárja jelent meg előtte.

Hideg, fémes, torzított hangján, teljesen gépies és érzelemmentes stílusban közölte, hogy fontos és azonnali feladat lett kérelmezve Miller részére. Ehhez szükség van az ő képességére és valamint a mobilitására is. A pontos ismertetés szerint a Rocksolid területén kellene tárgyalást folytatni az ottani törzsekkel. Mivel sem Zsarnok, sem a Flotta nem avatkozik be a Földön zajló háborúkba, csak a két hódító állam a Pride és az Ismeretlen Birodalom indít támadásokat parancsra, ezért komoly problémát jelent a Rocksolid megerősödése. A legutóbbi világháború során az északi állam két fronton védekezett és verte vissza a támadásokat, sőt ellentámadást indított és így már komoly nyomást tud gyakorolni globális szinten is. Ráadásul az ottaniak nem hajlandóak semmilyen együttműködésre. Ingrid feladata, hogy adottságait felhasználva vigyen át valamilyen megállapodást, vagy legalább nyerjen időt, hogy később meggyengíthessék az államot.
Nem a megszokott térváltó kapuk vagy teleportálógépek által, hanem egy különleges diplomáciai hajón érkezik meg a gleccserbe épített fővárosba.

Kíséretként egy csapat elit katonát kapott maga mellé, testőrként, ezek nem a szabványos sötétszürke hanem fekete páncélzatot viselnek. Olyanok akik feltétlen parancsteljesítéssel és idegen, intergalaktikus frontokon vívott csatákkal érték el rangjukat. A dokkolás után egy hosszabb folyosó szerű részbe érkezik meg Ingrid kíséretével. Számára most minden furcsának tűnik, a HPI Metropoliszának egekbe nyúló formái, túlméretezett épületei és terei mellet ez az épület nyomasztóan kicsinek tűnik. Ráadásul a az épület teljesen statikus, a fém falak, padló, mennyezet nem igazodik az érkezőkhöz, a padló lejtése, a megvilágítás módja, a folyosó szélessége nem változik meg, ez érzékelők nem igazítják az ő igényeikhez, üresnek és hidegnek tűnik. Hamarosan megérkezik a fogadó bizottság is, három magas, erős férfi, teljesen kék színű harci öltözékben, mind kopaszok és mellé hosszú erős szakálluk van. Nem rettegnek, ami meglepő lehet, teljesen céltudatosan és némán néznek az érkezőkre. De nem köszöntik a küldöttséget, az ő szokásaik szerint most a Birodalmiaknak kellene megtenniük ezt a gesztust, az ő északi nyelvükön, nyilván erre várnak. Hátuk mögött ott állnak a Végtelen egységek.


~Karakter: Anthony Calm ; Helysín: Drox~

Anthony Calm vált az Ismeretlen Birodalom energia és lélekáramláson alapuló vallásának és vallási fanatizmusának jelképévé. Folyamatosan regenerálódó tiszta energiából álló teste olyan tárgyi bizonyíték egy filozófián és hiten alapuló elméletre, amit már senki nem mert többé megcáfolni. Legalábbis a papok és uralkodók ezt hangoztatják. Calm pontosan tudja, hogy a képessége nem spirituális hanem tudományos eredetű és a szubatomi változásokkal lehet kapcsolatban, mivel a baleset előtt közvetlenül ilyen mellékreakciókkal, láncreakciókkal járó folyamatokkal kísérletezett. Új életének napjai egymás után teltek, jóval nagyobb jelentőségűvé vált a népe szemében mint tudósként valaha is válhatott volna. Ennek ellenére pont a tudományos ismeretei miatt kapott egy meghívást egy különleges eseményre. A Drox városállama, nem csak a világ legnagyobb nemesfém és fegyverkereskedő központja, hanem a nemzetközi kapcsolatok színtere is. Semleges állam, ezért gyakran vesz részt közvetítő félként szerepet egymással háborút vívó országok, birodalmak között. Most egy tudományos konferencia kerül megrendezésre, amire a Föld minden nagyobb, elismert kutató vagy elméleti munkát végző tudósát összehívták. A cél több különálló elmélet és szabály egységesítése, összevonása, az integrálás érdekében. Ez igen nagy megtiszteltetés lehet Anthony számára, mivel a Drox nem enged be olyat az ország területére, aki nem az ő ősi népük leszármazottja vagy nem ért el olyan eredményt, bármilyen téren, ami után méltónak nyilvánítanák erre. A főpap áldását adta a lehetőségre, így ha Calm elfogadja a meghívást akkor térváltó kapun keresztül érkezhet a városállamba. A régi világ talán egyik utolsó darabja, a Drox kupolája alatt lévő belvárosba érkezik meg.

A konferencia csak egy nappal később veszi kezdetét, így Calm-nak lehetősége van rá, hogy elintézhesse minden szükséges ügyét a városban vagy éppen felfedezze azt. Ez a hely rengeteg lehetőséget rejt magában, de eddig ezekről csak hallott.

Ahogy felszálltam a helyi közlekedési eszközre – amit vonatnak csúfoltak, ugyanis nem létezik, hogy jóérzésű ember ezt komolyan vonatnak nézze – az emberek elhúzódtak a közelemből. Élveztem a helyzetet – mindig is utáltam a tömegközlekedés azon részét, amikor mocskos, izzadt alakok dörgölődznek egymáshoz, és oda-vissza mennek a zsebekből a pénzek, ahogy mindenki mindenkitől lop. Nekem meg nem volt kedvem most még lelőni senkit, azt viszont sose állhattam, ha idegen emberek nyúlkálnak a zsebembe. Ha már mindenáron hozzám akar nyúlni, akkor legyen az ellenkező nem tagja, de ő se a zsebemben, hanem a nadrágom egyéb részén matasson.
Szóval siklott ez az izé, a hangja irritálta a fülem, de egész jó tempóban haladt, és hamarosan áthaladtunk a gettón – vagyis megálltunk a kellős közepén, miközben egy robothang bemondta
„Végállomás”. Szó nélkül másztam hát le a kabinból, és indultam meg a helyszín felé, amit a komputerem elegáns módon egy, előttem pár méterre lebegő, mélykék nyíllal mutatott. Közben az elmúlt korok épületeit tanulmányoztam – emlékszem, nem egy ilyen épületekből felhúzott negyedet romboltunk szét anno a Flotta embereiként, amikor ilyen nyomortanyákon harcoltunk a lázadók ellen – sőt, még idegen kultúrák is használtak hasonló megoldásokat. Az ő épületeik se voltak strapabíróbbak, elporladt és összedőlt bármelyik, ha azt akartuk.
Szóval sétáltam itt a szűk kis utcácskákon, amik egy piac utóhatását keltették – egy-egy ócskavas mellett viszont igen korszerű gépeket is láthattam, amikből volt olyan, amit még meg is vettem volna – ha nem egy ilyen helyen látom. Így viszont arra gyanakodtam, hogy az eszközök fele működésképtelen – a másik fele pedig működik, csak nem úgy, ahogy annak kellene. Ezen vigyorogva mentem tovább, amikor hirtelen kiabálás csapta meg a fülem. Oldalra nézve azonnal utasítottam MR-t, hogy adjon fegyvereket, mire a kezemben meg is jelent egy kis, és egy közepes hatótávolságú handcannon.

~Karakter: Anthony Calm(Eno) ; Helysín: Drox~

Az életem közel sem telt átlagosan az elmúlt 1(3) évben. Én váltam a birodalom hitének szimbólumává. Mint annak idején mások is. Bár szerintem ők többet tettek mint én. Nálunk nincs szegénység ami ellen harcolnom kellett volna, így számomra csak a város felvilágoztatása maradt informatikai téren.
Nem tudom, hogy erről hallottak -e a Droxiak, vagy pedig a balesetemről, de meghívtak a tudományos konferenciájukra, főleg mivel én nem tartozom az ősi Európa leszármazottai közé. Bár a vezetéknevem alapján voltak őseim a volt USA területén, de ez akkor is más.
A lényeg, hogy a főpapok áldását adták az útra. Így megindulhattam a térkapu felé, hogy aztán Droxba érkezhessek. Nem hittem volna, hogy én eljutok ide. Mikor kiléptem a kapu másik oldalán egy szép bár a régi időkre emlékeztető városkép fogadott. Nagyon tetszett a régiek építészete, és ezt nem is tagadtam sosem.
Mivel a találkozó csak holnap fog kezdődni, ezért elindultam a városban, hogy felfedezzem azt. És esetleg beüljek egy helyi étterembe, hogy megkóstoljam a helyi ételeket.

~Karakter: Ralf Shaw ; Helyszín: Új Rio de Janeiro~

Azonnal utasítja a páncél belső rendszerét, hogy két fegyvert materializáljon a kezébe, a másik síkról való előhívás gond nélkül megtörténik. Az utcán állók a megjelenő furcsa kinézetű fegyverek láttán még egy lépést hátrahőkölnek, itt a Milícia területén minden régi vagy annak látszó fegyver halálos veszélyt jelenthet. Mire a két cannon éles és tűzképes, a szórakozóhelyen elszabadulnak az indulatok. Az egyik fél egy asztalt borít a másikra, majd tüzelni kezd rá, azok visszalőnek, a ballisztikus fegyverek hangja visszaverődik a falakról, hangos mennydörgésként. Üvegek törnek össze, a falakon átrepülnek a lövedékek, az egyik embert fejbe lövik és az agyveleje hátul kifröccsen a széttört koponyájával együtt vörösre festve a pultot. Ezek a fegyverek nem halkak és elegánsak mint a mágnesgyorsítós puskák vagy az annál fejlettebb megoldások, hangosak, durvák és pusztítóak. Minden nagyon gyorsan történik, még Shaw számára is.
Az egyik bent lévő férfi, idegen nyelven szitkozódik, majd elővesz egy különleges pisztolyt és tüzel azzal, a csőből több kisebb vakítóan fehér csík repül át a termen. Az ellenséges fél tagjai holtan esnek össze, ahogy eléri őket a lövedék nagy energia csap át rajtuk, akár egy villámlás, aminek hatására szinte élve megsülnek. Ezután a férfi odasiet az egyik holttesthez kivesz annak zsebéből valamit, majd menekülni kezd. Elrohan Shaw mellett és keresztül fut a tömegen, a háztetőkön végigugrálva próbál eltűnni minél gyorsabban, de egyelőre még csak egy sarkon fordult be. Az épület sötétjében nem látszott, de ahogy kiért a fényre Ralf láthatta, hogy a férfi bőre sötétebb egy tónussal a normálishoz képest. Eddig még soha nem látott ilyet, akinek a bőrszíne ne lett volna természetes fehér.


~Karakter: Ingrid Stephanie Miller ; Helyszín: Rocksolid~

Ingrid az út előtt nem beszélte az északi nyelveket, de ezt a megfelelő feltöltésekkel könnyen tudja pótolni, ráadásul majdnem a teljes kultúrájukat és szokásaikat is képes megtanulni még indulás előtt, aminek most hasznát is veszi. A fegyverek remek választásnak tűnnek, mint kiegészítők, mivel ezzel megmutathatja mindenki számára, hogy ő hatalommal rendelkező személy, az arcán lévő csíkok pedig hasonlítottak a törzsfők harci festéseihez, így még jobban hasonlíthat az itteniekhez és megfelelhet nekik, még ha nem is ez az elsődleges célja. Tökéletesen beszéli a nyelvet és köszönti az elé érkezőket, ennek hatására az elégedettség tükröződik vissza a férfiak arcán. Közülük nyilván a középső a vezető, mert ő válaszol.
< - Tubrok Ragal a Greutok, Sevnok és Höllök törzsfőének nevében, fivére Nava Ragal köszönt téged Ingrid Stephanie Miller. > - mondja saját nyelvén majd átvált a közös birodalmi nyelvre - Kérlek kövess, a nagyteremben már várják az érkezésed.
Ezzel a fogadóbizottság megfordul és az erőd folyosóin végig, mutatja az utat Milleréknek. A dokkoktól kanyargós folyosók vezetnek, ahogy egyre beljebb és mélyebbre hatolnak a komplexumba. Végül egy nagyon magas és széles, különböző mintákkal díszített két szárnyas kapu elé érnek. Oldalt az egyik konzolt használva Nava kinyitja a kaput. A másik oldalon egy nagy csarnok van, oldalt végig hosszú asztalok, amik mellett akár száz ember is elfér, rajtok felhalmozva rengeteg étel és ital. Főleg férfiak de nők is éppen esznek, lakomáznak közben valamilyen ütemes zene szól a háttérben, leghátul egy magaslaton van a törzsfő asztala, aminek csak az egyik, szemben lévő oldalán ülnek. A terem falait fegyverek, közelharciak, főleg csonkolásra vagy zúzásra valóak, díszítik. A mennyezetet vékony de sűrűn álló oszlopok tartják, amik az asztalok között helyezkednek el, az oszlopok tövében állnak a magas, fém gépek, fókusz nélküli tekintetükkel olyanok akár a szobrok. Ahogy Zsarnok küldöttjei belépnek a terembe a tömeg hatalmas köszöntő rivalgásban tör ki. A törzsfő lassan felemelkedik trónjáról és int, mire a robotok egyszerre mennydörgés szerűen csapnak lándzsáikkal, ennek hatására a tömeg elhalkul.
- Mikor megtudtam, hogy egy asszonyt küldenek hozzám tárgyalni, megparancsoltam az öcsémnek, hogy csak akkor hozza elém, ha engem ér a megtiszteltetés, hogy asztalomnál eszik. Ezek szerint nem kell csalódnom.
Mielőtt Ingrid bármit is reagálna, válaszolna vagy közelebb menne hirtelen máshogy látja néhány másodpercig a termet. A falak fából vannak, az asztalokon gyertyák égnek, a harcosok régi, ősi ruhákat viselnek, lábuknál hadizsákmány, és a falak mellett nem szürke gépek hanem aranypáncélos katonák állnak. Néhány pillanatra tapintható a dicsőség, de a kép szertefoszlik.


~Karakter: Anthony Calm ; Helyszín: Drox~

Anthony tovább indul, hogy felfedezze a várost, ezt meg tudja tenni gyalog is, az utcák utak, de még a tíz-tizenkét sávos sugárutak mellett is van széles, jó állapotú járda rendszer. Ha nem akar így közlekedni, akkor lehetősége van egy egyszemélyes személyszállító járművet átmenetileg bérbe venni, ezt itt valamiért taxinak hívják és teljesen átlagos szolgáltatásnak számít. Ahogy figyeli a várost rengeteg kisebb különbség fedez fel a saját országa és a Drox között. Az Ismeretlen Birodalom empirikus rendszeréhez képest itt sokkal nagyobb a szabadság, a különböző társadalmi vagy korosztályi réteghez tartozóak szabadon jönnek-mennek a városban, nincsenek megkötések, egyenlőek. Az uralkodók, főpapok, harcosok képei helyett az épületeken hatalmas reklámok díszítik, különböző termékeket ajánlva. A nyilvános kivetítőkön nem  beszédek hangzanak el, hanem árfolyam ingadozásokról és hasonló gazdasági és politikai témákról vannak folyamatos hírek. De a másik oldalról mindenhol ott van kiírva az ár, még a legegyszerűbb kis semmiség is aránytalanul sokba kerül, legalábbis külső szemlélő számára. A Drox-ban minden és mindenki eladó a megfelelő összegért, ez a hely a kapitalizmus letűnt eszményének fellegvára.
Nagyjából fél óra utazás után a taxis szól, hogy olyan részre értek, ami kifejezetten gyalogosoknak lett kialakítva és járművel nem lehet tovább haladni. Egy széles sétáló utcára ér ki Calm, amin végigmenve rengeteg kisebb-nagyobb éttermet talál. Helyi különlegességekkel mindegyik szolgál, akármelyiket is választja. A pincér kihozza a helyi specialitást, valamilyen tészta alapú étel amin húsos, igazi húsos, nem csak szerves anyagból előállított szintetikus és különféle zöldséges mártás van. Ekkor lép be az étterembe egy elegánsan öltözött nagyobb társaság, akiket a személyzet kiemelt udvariassággal kezel. Ha Eno jobban megnézi őket, az egyiket felismeri, a városállamot vezető tanács tagja, nemrég látta egy óriás hirdető felületen. A hat férfi egy közeli asztalhoz ül le és kezd beszélgetni. A vendégek egy része automatikusan rájuk figyel, másokat viszont egyáltalán nem érdekli a helyzet.


~Karakter: Baku Albani ; Helyszín: Pride, külső régiók~

A száműzött Vezír hosszú vándorlás után érkezik meg oda, ahol az új küldetését kell teljesítenie a Hármak parancsára. Eleinte gondot okozott neki a Földi jelek értelmezése, a beszéd, az egyszerű gépek, járművek, épületek látványa. Az egész világ újnak és ismeretlennek hatott számára. De ahogy telt az idő egyre jobban és jobban beletanult a mindennapokhoz szükséges dolgokba. Végül elérte célját, a világ egyik legerősebb államát a Pride-ot.

Bakunak egy igen nagy kiterjedésű, végeláthatatlan, kihalt betondzsungelen kellett átjutnia, hogy elérjen ide. A hatalmas kiterjedésű de lakatlanná vált és leamortizálódott külvárosi rész már önmagában sokszorosa a Spear területének. Az út során már tudott alapvető információkat gyűjteni a helyről, így megvan az alapvető tudása a helyről. A főváros valaha egy jelentéktelen bűnbarlang volt, banditák és renegátok számára, akik a környező területek fosztogatásából éltek. Ahogy telt az idő ezek a könyörtelen harcosok nőket raboltak maguknak, családokat alapítottak és megkezdték egy állam létrehozását. Kialakultak a klánok, a fogadott és felesküdött testvérek szövetségei. Végül több száz év után ezek a klánok, ahogy az Északi Törzsek is már akkora katonai erőt képviseltek önmagukban, hogy képesek lettek meghódítani a környező területeket és a zsákmányból fejleszteni saját technológiájukat. Az egyik klán, a Pride emelkedett ki a legjobban a többi közül és vált uralkodóvá, annyira megerősödtek, hogy maguk alá gyűjtötték a többi klánt és egy egyesült, központosított államba szervezték a népeket. Uvan Strupz, csúfnevén a Birodalom csahos kutyája, a Pride klánvezére érte el ezt az eredményt, sikeres hadjáratai során olyan erőssé tette az államot, hogy Zsarnok felfigyelt a teljesítményükre és az Ismeretlen Birodalom mellé emelte hódító államként a Pride-ot. Ezzel együtt adott nekik bio-technológiát, aminek segítségével meg tudták oldani a legnagyobb problémát, az éhezést és megemelt regenerációval kortalanná tenni a jelenlegi vezetőket. A klánrendszer leegyszerűsített formában a mai napig él. Az itteniek elve, hogy csak az erősebb maradhat életben és mindenki csak a saját maga életéért felelős. Itt bármit megtehet az ember, amit meg tud tenni, a jog, a saját ereje.
Ahogy Baku az egyre magasodó épületek között halad az emberek nagy része elkerüli és elmenekül. Az utca hamarosan teljesen kiürül és fentről, az egyik közeli épület teraszáról kiáltást hall. Egy erős férfi hang.
- Te meg mégis mi a f*sz vagy? Nem mozdulsz, ott maradsz, csak nyugodtan.
Ha odanéz akkor egy középkorú férfit lát, fekete katonai ruházat van rajta a mellkasánál a klánja jelével. Vállán egy nagyobb gránát vagy rakéta indító fegyver van, amit egyenesen a Vezírnek szegez.



~Karakter: Prototype ; Helyszín: Ausztrália, fejletlen területek~

Prototypot több ezer másik "testvérével" együtt ébresztik fel mély, üres álmából. Ennek oka, hogy megkezdődtek a földalatti komplexumokat összekötő kontinenseken átívelő alagúthálózat építését, ami nagy erőforrásokat igényel, nem csak nyersanyag de munkaerő tekintetében is. Mégsem az építési műveletekhez akarják felhasználni a különleges nukleáris egységet, hanem más célokra. Egy külön terembe kell mennie parancs szerint, ahol már három másik hozzá hasonlóan különleges kiborg várja. Ahogy Prototype belép Maniac avatárja vetül eléjük, visszhangzó, millió halk suttogó hangból felépülő fémes, hideg torzított hangja mindenhonnan szól, még belülről, a belső rendszerekből is.

- Feltámadottak, az A18-as körzetben, a biztonsági zónán belülről érzékelhető emberi tevékenység. Feltehetőleg a fejletlen népek tettek szert fejlettebb technológiára, és szerveződnek egy egységbe. Mivel a terület túl közel van a komplexum egyik felszíni lejáratához, ezért elsődleges feladat a létesítmények és a teljes lakosság elpusztítása, másodlagos feladat a technológiájuk tanulmányozása. Ezen kívül az A1-es zónán egy kereskedő karaván halad át, számításaim szerint 5741 másodpercen belül veszélyes közelségbe érnek, a terminálásuk elsődleges a feladatmegkezdése előtt.
Maniac semmivé foszlik szét, majd a terem padlózata emelkedni kezd, miközben a mennyezet megnyílik és egy nagy felvonóaknába érkeznek meg a gépek. Mikor a mágneses panel eléri a nulladik szintet a fém kapu nyílni kezd és Feltámadott fotoszenzorokat több mint ezer év után ismét természetesen fényinger éri. Egy sziklás sivatag közepén van a kompklexum kijárata, a távolban északra dombok fekszenek, a koordináták alapján arra kell haladnia a karavánnak, de egyelőre még nincs nyomuk. Nyugatra egy sík pusztaság fekszik, az emberi település abban az irányban van. Prototype hatáskört kap, hogy irányítsa a másik három kiborgot, átmenetileg a feladat erejéig. Letelt az 5741 másodperc, viszont a karavánnak még mindig nincs nyoma.

Hosszú út állt a száműzött Vezír mögött. Nem volt fáradt, a Hármak ajándékai gondoskodtak erről. Mégis, ahogy szét nézett betondzsungelen, látta milyen messze jutott otthonról. Az emberek világa furcsa volt. Minden más mint a Városban. Mintha nem is ugyan abból a fajból származnának. Más technológiát, más jeleket sőt, még más fizikát is használnak. Bár Baku nem volt tudós, de ő is észrevette, hogy mennyire különböznek. Minden egyszerűbb és primitívebb volt. Bár fogalma sem volt hogy csinálják, de működnek. Egy Őrnek nincs keresnivalója a tervező asztalnál. Neki csak a dolgát kell végeznie. És ehhez ezek is megfeleltek.
Miután megszokta a furcsa és unalmas épületek látványát, a másféle technológiát és nyelvet meg jeleket, már tudott információt gyűjteni. Mint kiderült az úti célja nem más volt mint egy rabló tanya. Egy fejlett rabló tanya, de akkor is csak a társadalom söpredékének a gyűjtőhelye. Ahogy a Pride külterületén állt, még mindig grimaszba húzódott az arca erre a gondolatra. ~Hogy lehet a világ egyik legerősebb állama egy ilyen pöcegödör legyen! Szégyen! És ezen felül még a vezetőjét kutyának csúfolják. Miféle magát tisztelő harcos viseli el az efféle megaláztatást? Az egész hely bűzlött. Lecsúszott roncsok  és barbárok paradicsoma ez. Miért küldetek a Hármak? Mi céljuk volt vele? Hogy meg mutassák a külső világ züllöttségét? Büntetésként?~ gondolkodott a látványtól meggyötört Vezír. Ekkor szólította meg valaki.
Felfordította a fejét és kiborg szemén át nézett rá a középkorú férfira. Rajta látott egy klán jelet, amit nem ismert fel. Nem akart se bajt, se feltűnést. Széttárta karjait, megáll és annyit mondott az ismeretlen idegennek:
- Csak egy megfáradt utazó, aki a földi gyönyörök után kutat. Nem akarok bajt.
Baku készen áll. Ha az idegen támadni kezd, fel próbál repül a levegőbe és egy energia sugárral megpróbálja lefegyverezni. Egyébként csak várja a fejleményeket.

~Karakter: Anthony Calm(Eno) ; Helyszín: Drox~

Elindultam hát, neki a városnak. Egy 10-12 sávos sugárutat pillantottam meg, ami elég hosszú volt, de a szélén még egy sétáló utat is láttam. Szóval igazság szerint háromféle módon is közlekedhettem volna. Mehettem volna gyalog, vagy ha vannak villanypóznák, akkor energiaként végigsuhanni rajtuk, elvégre az elég gyors módja az utazásnak és még a szükséges energiát is vissza tudtam volna szívni magamba, amit egy külső szemlélő észre se vett volna.
De én inkább a harmadik opciót választottam és egy érdekes személyszállító járművet vettem igénybe, amit a helyiek taxinak hívtak. legalábbis ez állt a kis táblán, a gépjármű tetején.
Miközben utaztam a taxiban, figyeltem a várost, ami sokban eltért a mi birodalmunkban lévőktől. Legelőször ami feltűnt nekem, hogy itt az emberek sokkal szabadabbak, és mintha itt nem lenne kasztrendszer mint nálunk, hanem minden ember egyenlő lenne.
~ Van előnye, meg hátránya is az effajta társadalomnak. Bár nálunk lehetne kicsit lazábban venni a dolgokat, de ha ennyire lazán vennénk, akkor előbb utóbb felütné a fejét a káosz. Elvégre szabályok kellenek.
A másik ami feltűnt, hogy míg nálunk a főpapok képeitől tarka az utca, addig itt reklámok vannak mindenhol. Meg nem beszédeket mondanak a kivetítőkön, hanem gazdasági és politikai témákról folytak a hírek.
~ Nagyon más ez a város, de attól, mert más, attól még lehet jó hely.
Aztán ahogy tovább nézelődök a taxi másik oldalából is, akkor látom, hogy Droxban, minden marha drága, és az jött le, hogy itt minden és mindenki eladó.
~ Náluk a pénz határozza meg a kasztot. Hát ez nem a legjobb felfogás. Olyan mint a kapitalizmus letűnt eszményének fellegvára.
Fél óra utazás után kiszálltam a taxiból, mert a taxis jelez, hogy olyan részre értünk, ahol már könnyebb taxival közlekedni.
Kifizettem a taxist, majd elindultam a széles sétálóutcán. Sok étterem volt, a közelben, én pedig beültem, az egyikbe, amely külsőre, tetszetős volt.
Én az étteremben persze a helyi specialitást kértem. Mikor belekóstoltam a helyi specialitásba kissé meglepődtem. Valami tésztás étel volt rajta igazi hússal és szósszal. Legalábbis annak tudtam tippelni. Az étel mindenesetre nagyon ízlett. Bár kissé még szokatlan volt számomra.
Ahogy falatozom az ételemet, egyszer csak belép az étterembe egy elegánsan öltözött társaság, akit a személyzet tagjai láthatóan kiemelt udvariassággal kezeltek.
Kicsit jobban is szemügyre veszem a társaságot, és hamar rá is jövök miért is ez a kivételezés. Az egyik férfi ugyanis a városállamot vezető tanács tagja, nem is csoda, ha így körbe rajongják. Pont mint nálunk a főpapokat.
A hatfős társaság az enyémhez egyik közeli asztalhoz telepszik le és kezd el beszélgetni. vendégek egy része, ahogy én is érdeklődve hallgatjuk a beszélgetést, bár én nem olyan feltűnően mint egyesek. Inkább csak füllel figyelek és hallgatom miről beszélnek, miközben falatozok.

~Karakter: Ingrid Stephanie Miller ; Helyszín: Rocksolid~

Ahogy Ingrid próbál emlékezni az információkra amikre szüksége van, azok szinte azonnal betöltődnek és passzívból aktívtudássá válnak. A három törzs amelynek vezetője Tubrok Ragal a legnagyobb és legerősebb a hét közül, a belviszályok során tett szert ekkora hatalomra a család. A maradék négy törzs nem olyan erős, csak együtt jelentékenyek. Ezáltal, ha ezt a hármat maga mellé tudja állítani, akkor a másik négy megosztása már könnyű feladat, még ha velük nem is tárgyal, valószínűleg nem fognak Ragal ellen lépni, vagy máshogy cselekedni, mint ami elvárható tőlük. A Birodalom információi szerint a Rocksolig velük szemben teljesen semleges volt, mindent és mindenkit megtámadtak eddig már, akit meg tudtak támadni, a harc a vérükben van. De Zsarnok túl erős, soha nem is gondoltak arra, hogy valaha elég erősek lehetnének, hogy szerintük méltó csatát vívhassanak, ezért nem is alkotnak igazán képet a külpolitikájuk ezen részéről.
A törzsfő elégedetten elneveti magát Miller szavaira, int a nőnek, hogy jöjjön az asztalához és a tömegnek is jelez, hogy folytassák nyugodtan. Eközben a különleges egység tagjai szétválnak négyfős csapatokra és a teremben olyan pozíciót vesznek fel, ahonnan több szögből is rálátásuk van a védendő személyre, illetve egymással. Teljesen lefedve a terem legnagyobb részét, a robotok holtteréből. Ha Ingrid közel ér jeleznek neki, hogy nyugodtan üljön le. Egyedül foglal helyet a hosszú asztalnál szemben Tubrokkal és a mellette ülő tucatnyi bizalmasával. Az asztalon különféle sült, főzött és nyers halételek vannak, keretnek valamilyen szemes növényből készült salátafélével, és nyers zöldnövények. Az italok alacsony és közepes alkoholfokú szintetikus anyagok. Evőeszközként csak egyfajta nagyobb méretű kés van, amivel a húst lehet megfelelő méretűre darabolni egyébként késsel esznek. Az itteniek már ezelőtt is ettek így most csak folytatják, pár perc elteltével a törzsfő egy darab füstölt halat nyújt a nőnek.
< - Először eszünk és közben majd tárgyalhatunk. Örülök, hogy ismeri a szokásainkat, nem idegenként jött, de nem tudom mit akar... nem mondták. >
A hangjában érezhető, hogy akar valamit közölni a szavakon kívül, mintha már biztos lenne a dolgában.


~Karakter: Baku Albani ; Helyszín: Pride, külső régiók~

A férfi bizonytalan arccal néz Bakura, hezitál, ujja néha meg meg remeg a fegyver tűzbillentyűjén de végül nem lő. Egy gyors mozdulattal leteszi a gránátvetőt és egy kisebb puskát kap elő, amit csak fél kézzel tart a Vezírre. Idegesen köp egyet a padlóra, majd a kommunikátorába szól.
- Hoolav, Kullins gyertek azonnal ide, a keleti sarokhoz és hozzatok annyi őrt, amennyit tudtok. Itt van valamilyen k*rva tetű... Vettem. Nem, nem ember, félig csak. Tartom amíg tudom, siessetek.
A férfi idegesen néz végig még egyszer Bakun, arcáról leolvasható, hogy undorodik a kiborg látványától és groteszk, kifordított lénynek tartja. Az emberi érzések itt is nagyon hasonlóak és ezeket a Vezír könnyen leolvashatja. Végül az őr néhány másodperc után ismét megszólítja Bakut.
- Rendben bádogképű, akkor ha nem akarsz bajt itt maradsz és nem használod... magad.
Ha a kiborg nem tesz semmit és nem mozdul onnan ahol van akkor nem nyit rá tüzet. Nem sokkal később lépteket hallani és az utca két végéről, valamint a közeli sikátorokból fegyveresek tűnnek fel, mindegyiknél valamilyen kiegészített, felerősített főként szilárd lövedékkel operáló fegyverek vannak. Körülveszik a marsit, közülük egy lép elő aki hangosan fütyüléssel és elismeri tekintetel néz végig a különös alakon. Szeme elől elveszi a sötétített szemüveget, hogy jobban lásson, ekkor észrevehető, hogy egyik keze neki is gép.
- Szép kis ócskavas. Na akkor ezt honnan szerezted? És mit tud? Jobb ha rögtön elmondod, akkor nem kell téged szétkapni, hogy kiderüljön.
Furcsán magabiztosnak de egyben komolytalannak is tűnik a fiatal férfi stílusa, ilyennel se találkozott eddig Baku, olyan katona aki félvállról veszi a helyzetet.

//Elnézést kérek azoktól, akiket kihagytam, de nem volt több időm, később ők kapnak majd reagot pótlásként.//

~Karakter: Ingrid Stephanie Miller ; Helyszín: Rocksolid~

Ingrid mozdulatai tökéletesek, jól játssza a szerepét és eléri az optimális hatást. Ahogy az asztalhoz sétál Ragal végig figyeli, de ezen kívül a nő több tekintet is érezhet, ami végigköveti őt a termen. A törzsfő érdeklődését már most felkeltette, de a férfin még látszott, hogy mérlegeli a helyzetet magában. Olyan személynek tűnt, aki szeret világosan gondolkodni, de nem fél a szélsőséges cselekedetektől, nem csak egy egyszerű harcos de vezető is, aki ha kell bemocskolja a kezét. Miller könnyen át lát az álcáján, rengeteg tapasztalatának hála, a törzsfő is csak próbálja megfelelően játszani a szerepét, de nincs benne akkora gyakorlata, hogy kisebb-nagyobb hibák nélkül tegye ezt. A mellette lévő személyek nem csak egyszerű katonák vagy alattvalók, hanem olyan harcosok, akik más feladatot is ellátnak, egy-egy terület szakértői, hadászat, kormányzás, pénzügyek, gazdaság, minden fontos terület. Az adatbázis igen pontos, emellett a biológiai program tökéletesen működik, mindegyik asztalnál ülő személyazonosságát meg tudja állapítani. Tubrok az utolsó mondatnál enyhén elmosolyodik, szájába emel még egy falatot és csak azután válaszol, hogy megette.
< - Ebben én is bízom. A kölcsönösen előnyös kapcsolatok hasznosak. - itt megáll egy pillanatra, majd kissé előrébb dől - A jövetele célja legyen az. amiért küldték... és ha nem tetszik akkor még később változtathatunk rajta. >


~Karakter: Anthony Calm / Eno ; Helyszín: Drox~

Anthony hallgatja tovább a beszélgetést, közben eszik, ezért nem olyan feltűnő, hogy azért közben ő is figyel arra, ami elhangzik. Az étel néhány falat után enyhén, de egyáltalán nem zavaróan csípősnek hat. Ahogy hallgatja a tanácskozást, szépen lassan felismeri az öt másik férfi személyében a többi Drox tanácstagot. A városállam teljes vezetősége most itt volt, egy látszólag teljesen átlagos, enyhén elegáns étteremben, hogy ebédeljenek és megvitassák a mindennapi dolgaikat. Az egyikük egy furcsa füles pohárba, amit itt bögrének hívnak, kristályos állapotú cukrot mér ki, majd belerak egy kis papírzacskót tele valamilyen növényi anyaggal, majd egy fém tárolóból forró vizet önt az egészre. A víz lassan vörössé válik, ahogy a férfi kevergeti.
- Elhiszitek, hogy a Vex pár éven belül ebből fog meggazdagodni? Eladja a teát mint valami új és kegyetlen drága árucikket. Mindenki meg fogja venni...
- És azt is kifejlesztik, hogy hogyan lehet majd olyan tudatmódosító szert előállítani, ami csak forrázás után hatásos. A csempészek álma lesz. Vagy csak kávé címszó alatt lefőzik a vexilliumot is.
Ennek hatására egy kisebb nevetés hullám halad végig a társaságon. Eno nem érti, hogy miről beszélnek a kávé és tea szó neki teljesen idegen, de a többit érti. Eszébe juthat, hogy a Drox-Vex testvérállamok vezetőiről szólnak, keringenek olyan történetek, hogy még a Zuhanás előtti világból van igen nagy mennyiségű tudásuk, amit előszeretettel használnak fel saját célra, de csak a legfelsőbb körökben.
- Én őszintén arra leszek kíváncsi, mikor jut végre eszükbe újra elővenni a fosszilis tüzelőanyagokat és felhasználni járművek hajtására. Óriási lehetőség, tudják hol vannak az olajmezők, és rajtunk kívül egyedüliek.
- Az viszont tényleg nem kellene senkinek, minek ha van annál sokkal fejlettebb technológia is?
- Van, de nem Afrika vagy Ázsia esetleg Ausztrália fejletlen területein. Ez lenne a robbanó motorok előnye, hihetetlenül olcsó és a szegény területek hatalmas felvevő piac. Rip Sure-ból ki is nézem, hogy meglépi, az az ember mindent képes lenne eladni, hogy a bejövő pénzt felhasználhassa, az utóbbi időben megkettőzte a forgalmat a Milícia felé.
Ismét rengeteg olyan dolog hangzik el, amit ő nem ismer, de egyre jobban megalapozottnak hangzanak azok a minden verzióban más történetek, amelyeket itt-ott hallott eddig. Még folytatják a téma kifejtését, de a beszélgetés egy pontnál különös irányt vesz.
- Nyugalom, minden a tervek szerint fog menni, holnap a konferencián ezt is meg tudják majd vitatni a tudósaink.
Mondja az egyik, vezető egyéniségnek tűnő alak.
- Ha meg tudják vitatni. Mi is a garancia arra, hogy segíteni fognak?
- Miből gondoltad Flux, hogy önszántukból fognak együttműködni? Nem kapnak csak egy lehetőséget, és hidd el, ha elég nagy tétek forognak kockán megteszik amire utasítjuk őket. Már mindegyikük a városban van, kijutni nem tudnak, nem sejtenek semmit, világos, hogy minden terv szerint fog történni, csak egy csapat zseni, nem katonák. Váltsunk témát... ezt majd máskor.
Minden a hat vezető teljesen nyugodtnak látszik, kifinomultan játsszák a szerepüket, az étteremben senki nem foglalkozik az elhangzottakat, de Calm rögtön felfogja, miről is beszéltek az előbb.


~Karakter: Baku Albani ; Helyszín: Pride, külső régiók~

A férfi bizonytalan arccal néz Bakura, hezitál, ujja néha meg meg remeg a fegyver tűzbillentyűjén de végül nem lő. Egy gyors mozdulattal leteszi a gránátvetőt és egy kisebb puskát kap elő, amit csak fél kézzel tart a Vezírre. Idegesen köp egyet a padlóra, majd a kommunikátorába szól.
- Hoolav, Kullins gyertek azonnal ide, a keleti sarokhoz és hozzatok annyi őrt, amennyit tudtok. Itt van valamilyen k*rva tetű... Vettem. Nem, nem ember, félig csak. Tartom amíg tudom, siessetek.
A férfi idegesen néz végig még egyszer Bakun, arcáról leolvasható, hogy undorodik a kiborg látványától és groteszk, kifordított lénynek tartja. Az emberi érzések itt is nagyon hasonlóak és ezeket a Vezír könnyen leolvashatja. Végül az őr néhány másodperc után ismét megszólítja Bakut.
- Rendben bádogképű, akkor ha nem akarsz bajt itt maradsz és nem használod... magad.
Ha a kiborg nem tesz semmit és nem mozdul onnan ahol van akkor nem nyit rá tüzet. Nem sokkal később lépteket hallani és az utca két végéről, valamint a közeli sikátorokból fegyveresek tűnnek fel, mindegyiknél valamilyen kiegészített, felerősített főként szilárd lövedékkel operáló fegyverek vannak. Körülveszik a marsit, közülük egy lép elő aki hangosan fütyüléssel és elismeri tekintetel néz végig a különös alakon. Szeme elől elveszi a sötétített szemüveget, hogy jobban lásson, ekkor észrevehető, hogy egyik keze neki is gép.
- Szép kis ócskavas. Na akkor ezt honnan szerezted? És mit tud? Jobb ha rögtön elmondod, akkor nem kell téged szétkapni, hogy kiderüljön.
Furcsán magabiztosnak de egyben komolytalannak is tűnik a fiatal férfi stílusa, ilyennel se találkozott eddig Baku, olyan katona aki félvállról veszi a helyzetet.


~Karakter: Prototype ; Helyszín: Ausztrália, fejletlen területek~

Prototype kiadja a parancsot, mindegyik egységtől megkapja a visszajelzést és a földhöz közel repülve kezdenek el észak felé haladni. A radaron tisztán látszanak a célpontok, amelyek csak pár száz méterre a jelenlegi pozíciótól állnak egy helyben, dűnék takarásában. Nem sokkal később az egyik bal szárnyon lévő kiborg jelzi, hogy a látóterébe került a karaván és ha Prototype oda irányítja érzékelőinek spektrumát ő is láthatja a hat egymás mögött álló szállításra szolgáló szárazföldi járművet. Igen rossz állapotú, rossz hatékonysággal dolgozó de nagy teherbírással rendelkező gépek, ideálisak az itteni körülményekhez, valamint jellemzőek a kereskedő karavánokra. Az érzékelők nem jeleznek a járművek környékéről életjeleket, a hőkép és a röntgen nem mutat ilyen jeleket, az energiakereső csak a járművek tartalék energiáját mutatja. Ha a Feltámadottak közelebb mennek és megvizsgálják a karavánt, akkor sem találnak egy embert sem, csak a nyomaikat, amelyek a közeli hegyes, sziklás terület felé vezetnek, a várossal ellentétes irányba. Az érzékelők is ilyenkor jelzik csak, hogy az ottani koordinátákról több erős életjel is érkezik. Logikusnak tűnik, hogy valamilyen célból mentek oda, de az egyelőre ismeretlen.
Ekkor jelzi Prototype rendszere, hogy bemérték, a saját radarjeléről visszafelé, és a többi egység is ezt a visszajelzést küldi, szinte vészkiáltásként. Ehhez az ismeretei szerint komolyabb műszer szükséges, mint ami ebben a környezetben megtalálható lenne. A következő pillanatban a konvoj legelső járműve felrobban, a lökéshullám, hő, fény alapvető energiaváltozás, ez nem jelentene gondot, de a lángcsóva átváltozik kék színű plazma gömbbel és elkezdi elszívni az energiát. Amikor a robbanásnak vége, az egyik kiborg, amelyik a robbanás közelében volt a sziklák között hever súlyosan sérült burkolattal és leállt belső rendszerekkel.


~Karakter: Zack Blue ; Helyszín: Drox titkos laboratórium~

A beavatkozás után az alanyt ismét visszahelyezték a cellájába. Zack már teljesen elvesztette az időérzékét a cellában. A minden felület matt és sima, a falak fehérek, a padló és a plafon fekete, a cellában minden használati tárgy beépített, a falakból hívható elő az ágy, a mosdó, a mellékhelyiség egy része. Nincsenek ablakok, az ajtó tökéletesen zár, a fény folyamatos, csak egy másodpercenként kattanó hang jelzi az idő múlását, de idővel az is teljesen követhetetlen, végül pedig már elviselhetetlen. Ha próbálkozott a szökéssel, akkor nagyobb áramütés érte, többször is egyre nagyobb és nagyobb feszültséggel, ha az időlassítást akarta használni, akkor az nem működött, letiltották az energiaellátást, a karmai nem voltak elég erősek, hogy bármiben is kárt tudjon tenni. Végül egy csapat őr jött érte és egy nagyobb eligazító terembe vezették, ahol már várta több tiszt is.
Ahogy belép a terembe a katonák végigmérik, majd egymáshoz intéznek pár szót. Az egyik egyenruhás lép elő végül, egy irányítót tart a kezében, amivel bekapcsolja a terem kivetítőit, hogy megfelelő információkat szemléltesse is, miközben beszél.
- Zack Blue, kísérleti alany. Ahogy értesültem, már tájékoztatták, arról, hogy ha teljesít egy feladatot a részünkre, akkor szabadon engedjük. El jött a feladat ideje. A küldetés egy orvgyilkosság lenne. A célpont az egyik magas rangú Vex vezető, Mr'k Sys. Nem szükséges tudnia, hogy miért kell minél előbb meghalnia. A lényeg, hogy úgy iktassa ki, hogy egy szál se vezethessen hozzánk, ezért az időmanipuláló implantátumot, csak korlátozottan használja... Ha nem voltam világos, akkor elmondom a feltételeket. Ha a célpont meghal, szabad, ha célpont életben marad, vagy meghal de túl sok információ szivárog ki magáról, levadásztatjuk, ugyanez a felállás ha nem teljesíti a munkát és szökni próbál. Remélem világos voltam és ennek fényében gondolja át a dolgokat.
Ezzel négy-öt minotoron megjelenik a célszemély különböző szögből fotózott képe, alapadataival, valamint több, jellegzetes mozduzlatát bemutató videofájl.
- Bármire, amire szüksége van az akcióhoz, tudjuk biztosítani, csak kérnie kell. De a garantált sikert elvárjuk.

A fegyvereket szerettem, és – sajnos – sokszor használtam is már. Megbízható pisztolyok voltak, átütő erővel, és mindketten modern technológiákat használtak. Direkt választottam ezeket, és nem csak ezen előnyeik miatt – az is tetszett, hogy mennek a helyhez, és a ruházatomhoz. Ezt legjobban az utcán állók demonstrálják – tehát feltételezésem helyes volt, valóban Milíciás területen vagyok, és ezek az emberek tudják mit jelent az antik kinézet – azt, hogy valaki meg fog halni. És az nem én leszek, ezt hamar eldöntöttem – és szeretnék találkozni azzal, aki ezt vitatni merészeli. Azonban mire elsütésre készek a fegyvereim, már szinte nincs is kire lőni – bent ugyanis egymás torkának estek az emberek. Ezt az archaikus kifejezést még a zuhanás előtt használták az emberek, és én már nem is tudom kitől tanultam – de lényegtelen is. Ami számít, az az, hogy bent éles hang kíséretében oltották a lövedékeket a fegyverek, mire majdnem hangosan felnevettem. Idejét se tudom mikor hallottam utoljára ilyen hangot, ahogy a – valóban – elavult fegyverek durrogtak. Az egész olyan komikus volt, hogy szinte önfeledten bámultam, és szórakoztam, amikor az egyik tag furcsa dolgot művelt – lelőtt mindenkit. Na nem ez volt a furcsa – ilyet szinte minden nap lát az ember, ráadásul egyértelmű volt, hogy előbb utóbb meghalnak ezek a bohócok – az érdekes az, amilyen fegyverrel tette mindezt. Egy korszerű típus volt, ami olyan elven működött, mint az én két pisztolyom. Egyből ráemeltem a fegyvereket, de szerencsére – mármint az övéjére persze – rám se bagózott, inkább az egyik holttesthez ment, és elvett valamit. Miközben menekült, eltettem az egyik pisztolyt – a kisebb hatótávolságút, de nem MR segítségével, hanem az oldalamra csatolva – így könnyebben elérem, ha szükségem lenne rá – a másikat pedig a kezemben tartva vettem üldözőbe. Túl furcsa volt számomra az a pisztoly, és az, hogy pont a Milícia által megadott találka felé látok egy olyan típust, ami rájuk jellemző. Ráadásul, ha ez nem lett volna elég, a tagot követve még egy furcsaságot megláttam – a bőrszínét. Idegen fajoknál láttam már ilyet, de embereknél még soha. Lehet, hogy egy idegen civilizáció tagja lenne, aki beépült igen? És ha igen, mennyit hajlandó fizetni, hogy ne buktassam le?

Bár egy pillanatig úgy látszik, hogy az idegen támadni fog, de aztán meggondolja magát. ~Nahát, nem olyan ostoba mint amilyennek látszik.~ A kis fegyver látványa, amit az idegen ráfog, majdnem hangos kacajt vált ki Bakuból. A Vezírnek kontrollálnia kellett magát, hogy ne mutassa ki valódi erejét. Könnyedén elpusztíthatta volna az útjának akadályozóját, de nem tette. Főleg azért, mert nagy feltűnést váltott volna ki és már úton volt az idegen erősítése. A Vezírben kíváncsiság is munkálkodott. Kíváncsi volt, hogy egy külvárosi területet kontrolláló klánnak milyen felszereltsége van. Ez elég sok információt mondhat az egész városról. A Bakuval szemben álló férfi arcáról az undort és gyűlöletet leolvasni nem volt nagy feladat, főleg nem a Senef Vezírnek. Nem először találkozott ilyen arckifejezéssel. Bár a Város lakói mindig is csodálattal néztek rá, de az idegenek szemében mindig ilyesmi félelemmel és undorral vegyes gyűlöletet látott.  
Az erősítésre nem kellett sokat várni. Hamarosan az utca mindkét oldalán katonák sorakoztak, az itteniekre jellemző fegyver stílussal. Egyikük kilép a sorból és gratulál a Vezír „ócskavasának”. És ismét kontrollra van szüksége Bakunak. Nem ez az első ilyen harcos akivel találkozik. Vannak olyanok akik a harcos létet puszta viccnek tekintik. Undorító. Fegyelmet kéne valakinek tanítani nekik. De ez másnapra marad.
- Köszönöm a dicséreted- - mondta fogcsikorgatva- Még a nagy tengeren túl kaptam, a zsoldos csapatomtól, jutalomként. A nyilvánvaló páncélzaton kívül, repülni tud. Viszonylag gyorsan. Miután kiléptem „megengedték”, hogy megtartsam. Tehát ha az utamra engednétek, hogy élvezzem az élet örömeit végre, azt megköszönném.
Persze Baku tisztában volt vele, hogy esélytelen a próbálkozása. De talán ez felkelti az érdeklődésüket, annyira hogy ne kezdjenek harcot itt és most, de nem próbálják majd feldarabolni. A marsi kíváncsian várja a fejleményeket.

~Karakter: Ralf Shaw ; Helyszín: Új Rio de Janeiro~

Shaw a megérzésére hallgat, túl sok a gyanús jel, ezért gyorsan egyik fegyverét az oldalára csatolja és üldözőbe veszi a férfit. Beveti magát a kis méretű épületek tűzfalai által határolt labirintusba, néhány kanyar után megpillantja a férfit, aki még mindig a lehető leggyorsabban menekül és amikor az hátranéz és észreveszi Ralfot, kezdetét veszi a hajsza. Az egyik kanyarnál a férfi egyszerűen eltűnik, majd mikor Ralf újra látja már az egyik ház tetején halad tovább. A szűk hely ellenére használható itt is a jetpack, és ha a volt katona így tesz akkor igen gyorsan egyik épület tetejéről a másikra repülve utol tudja érni a színes bőrű alakot, aki az utolsó pillanatba leveti magát az egyik tetőn, egy alatta lévőre érkezve és végigcsúszva a cserepeken fut tovább. Már látszik, hogy bár Shaw a felszerelése és fizikai képességei miatt előnyben van, a másik ismeri a helyet és emiatt tud nála sokkal gyorsabban haladni. Ha Ralf nem adja fel és folytatja az üldözést akkor az utcáktól kezdve a nyomornegyed legmagasabb pontjaiig rohannia kell a célszemély után, valamikor épületek belsején át, embereket eltaposva, félrelökve, állati tetemeken és roncsokon keresztül. Végül az egész akkor ér véget amikor a férfi egy több ház által határolt négyzet alakú térre jut. Innen nincs kijárat, a falak túl magasak, hogy felmásszon rajta és az egyetlen ki és bejárat az a szűk utca amin Ralf érkezik meg. Az idegen azonnal fegyvert emel az üldözőjére és hátrálni kezd. Közben idegesen ordibál valamit, de idegen nyelven, ezért Shaw nem érti. Ha körülnéz akkor láthatja, hogy a falakra, amelyre körül veszik mindenhol a véres tenyérnyom van felfestve.


~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller ; Helyszín: Rocksolid ~

Ingrid le tudja olvasni Tubrok arcáról, hogy a férfi kezdi magát egyre dominánsabbnak érezni a jelenlegi helyzetében, mivel látja, hogy a nő alkalmazkodik hozzá és minden úgy történik, ahogy ő akarja. Ugyanakkor az utolsó megjegyzése a nőnek tudatosítja benne, hogy egy nála jóval idősebb és a maga módján felsőbbrendű személlyel áll szemben, ami csak tovább csigázza a törzsfő kíváncsiságát. A tósztnál kupáját határozottan össze koccintja Ingridével, majd egyszerre megissza az összes italt ami benne van. Miközben letörli aranyszínű szakálláról a maradékot kissé összébb húzza acélkék szemét és olvasni próbál Ingrid arcáról.
< - Szóval meg akarja ismerni a népem, a szokásainkat, az őseinket, közvetlen közelről, legyen, ez ellen senkinek nem lehet ellenvetése. - folytatja tovább ő is az utalásos párbeszédet, aztán hangja enyhén távolságtartóbbá válik - Viszont előtte át kell esnünk egy kellemetlenebb dolgon. Nem azért küldték ide, hogy megismerhessen minket, ez egyértelmű, hanem valami más miatt. >
Folytatná de az egyik embere oda lép mellé amikor kis szünetet tart és valamit a fülébe súg, ami elvonja a törzsfő figyelmét. Csak int a kezével, majd a küldött elsiet.
< - Gyanítom, hogy meg tudnánk egyezni... a jó kapcsolatot erősítve. >


~Karakter: Baku Albani ; Helyszín: Pride, külső régiók~

Baku szavaira a katonák egyik hangosan füttyent egyet, majd néhányan közöttük nevetni kezdenek. Csak az az egy, aki a csapat vezetőjének tűnik veszi komolyan a Vezír szavait, és csak ő hallgatja végig. A katonák fegyverezte egyébként egyszerű energiaalapú puskáknak, pisztolyoknak látszanak, valószínűleg, sugár vagy lézer fegyverek, kiegészítve plasztik robbanószerekkel, valamint közelharci eszközökkel, ebben a formában majdhogy nem veszélytelenek a Spear harcosa ellen. A klántagok páncélzata egyszerű, sokkal fejletlenebb technika, mint a fegyvereik, többnyire csak mechanikai energia ellen védő mellények, alkar, lábszár védő rétegelt páncélelemek, sisakok. Nem túl nagy erejük ellenére igen határozottak, nyilván nem értik Baku beültetéseinek működését és emiatt első látásra alábecsülik, csak a furcsa külsőt mérik fel rajta, de nem tudják mire képes. Végül a katona válaszol.
- Húha, ez érdekesnek hangzik, más kontinensről érkezett zsoldos, akinek a társai csak úgy odaadták az implantátumokat, amitől gyorsan tud repülni. Mondjuk, hogy elhiszem, és nem nevetlek ki. Ahhoz hogy tovább engedjünk viszont fizetned kell, remélem van valami értékes a testeden kívül, különben nem mész tovább.
A végén a hangneme már nem komolytalan, átvált először követelőbe, majd szinte fenyegetőbe.

~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller ; Helyszín: Rocksolid ~

Tubrok látta Ingriden, hogy egy tapasztalt és edzett nő, de nem játssza meg magát, hanem az igazat mondja. Ennek úgy tűnik, hogy örül, ő is fenntartja a szemkontaktust, mutatva ezzel, hogy itt ő az erősebb, magabiztos mint eddig, de már látszik rajta, hogy többre tartja Ingridet. Miután a nő befejezi a mondatot és felkacag ő is elmosolyodik, de a szemein látszik, hogy gondolkozik a válaszon, keresi a szavakat és próbálja magában megfogalmazni a mondatokat. A Birodalmiak és a viselkedésük, a róluk való véleményformálás ingoványos területnek tűnik, de nem csak az ő, a vezér számára, hanem egy-két Ragal mellett ülőn is látszik, hogy tényleg elgondolkozik ezen a felvetésen, főleg, hogy a nő hogyan hozta fel az egészet. Idegen terület még számukra, Miller tényleg az első akit hozzájuk küldtek, ez most látványosan is megnyilvánul. Nem látványos reakció, vagy kézzel fogható változás ez, csak Ingridnek tűnik fel, az igen sok diplomáciai gyakorlata miatt. Végül a törzsfő mosolya őszintévé változik és így válaszol.
< - Egyáltalán nem jelent kellemetlenséget a jelenléte, ellenkezőleg, már így is számos kellemes meglepetés ért. A diplomáciai kezdeményezés kifejezetten nemes gesztus, főleg, hogy nem követelő szándékú, mint más országok esetében. De ha jól látom, nem sértem meg ha azt mondom, hogy az emberek félelme és gyűlölete valamikor helyén való. Ön az ellenpélda, de Zsarnok az uralkodó és sokan azonosulnak a nézeteivel, ha ugyan még vannak nézetei és nem puszta meghajtóegységeken futó kódokról beszélek... >
Itt már neki is kellemetlenné válik az egész, nem akar olyat mondani, ami rossz hatással lenne a tárgyalásra, vagy Ingrid véleményére, ezért inkább hirtelen vált.
< - Idehívattam a törzsem egyik bölcsét, akivel beszélhet. Bármit kérdezhet tőle, amire kíváncsi, kívülről ismeri a Rocksolid történelmét. >
Ezzel oldalról egy kisebb ajtón keresztül egy öreg, meggyötört férfi lép be a terembe és megy közelebb az asztalhoz. Ha Ingrid ránéz egyszerre lát két képet, a szürke, csuha szerű ruhában lévő idős embert, görnyedt háttal, gyenge kezével támaszkodik a botjának, arca ráncos és szemei üvegesek, a kéz nélküli karját magához szorítja, látszik, hogy fáj neki. Ezzel párhuzamosan egy páncélzatban lévő meglévő kezében fejszét tartó, bátor harcost, istent lát Ingrid. A bölcs egészen Ingrid mellé megy, enyhén meghajol, majd ha a nő engedi akkor le is ül nem messze tőle.
< - Úrnőm, állok szolgálatára. >

A radaron hamarosan megjelennek a célpontok, nem sokkal később pedig a jelzés is azzal kapcsolatban, hogy látótávolságba kerültünk. Természetesen a jelről magáról nekem is meg kell győződnöm, ezért arra fordítom a tekintetemet, majd pedig lényegében visszaigazolom a látottakat. Több szkennerrel is átvizsgálom a területet, de nem találok semmit, ami nem oda tartozó lenne, ettől függetlenül alaposabb átkutatási parancsot adok ki, ami vezet valamennyi eredményre, néhány lábnyomra, majd pedig tisztán kivehető életjelekre a távolban, ez viszont azzal jár, hogy bemérnek minket, nem csak engem, mindannyiunkat, a következő pillanatban pedig az egyik jármű robban fel és egyik társam sérülten zuhan a sziklák közé. Azonnali hatállyal kiadom a járművektől való eltávolodási parancsot, valamint hogy az érzékelt életjelek felé irányuló folyamatos bombázást a levegőből, Jómagam is így teszek, a levegőbe emelkedek ismételten, közben pedig igyekszem egyik karommal magammal ragadni a sérült társamat, s csápokat formálva rácsatlakozni a rendszereire, hogy újra tölthessem azokat, ugyanis technológiát nem hagyunk itt az ellenfél számára semmiképpen. Közben másik kezemből nagy kaliberű, távolsági, viszonylag pontos tüzérségi fegyver formálódik lassan, gépies csikorgással, ahogyan az elemek rendeződnek, hamarosan oly fegyvert meresztek a valószínűsíthető ellenfél irányába, amely a legtöbb jármű darabokra szaggatására megfelelő lenne a maga lövedékével. Ezzel kezdek sorozatosan, megállás nélkül tüzelni, lassan pedig parancsot adok a terület megközelítésére, fokozott óvatossággal és egyéb csapdákra való figyelemmel, továbbra is repülve, ezúttal kissé magasabban, hogy újabb hasonló robbanások elkerülhetőek legyenek, de a levegőben könnyebb egyéb fegyverekkel célba venni minket, ezért is a fokozott figyelem.

Az üldözés alatt egy dolgot gyorsan megállapítok a fickóról – gyorsan fut a kis köcsög. Ahogy rohanunk végig a házak között, a helyzetet tovább rontja, hogy hátranéz – és kiszúr, ami valljuk be, nem nehéz. Vagy ha valaki tud úgy futva kergetni egy –valószínűleg – idegent, aki láthatóan ösztönösen mozog a környezetében, és ismeri azt, annak becsókolok, majd megkérem, hogy tanítson, és végül lelövöm. Nem szeretem, ha megcáfolnak.
Szóval futottunk, ő egész ügyesen az emberek között szlalomozva, én pedig kissé brutálisabban, a falnak lökve azokat. Már kezdem megszokni a futást, ami meglepően jó érzés – bár folyamatosan edzettem a testem azóta is, hogy kiléptem a seregből, mégis örül egy kis intenzívebb edzésnek – a szemét eltűnik szem elől. Na nem elpárolgott, vagy hasonló – egyszerűen befordult egy sarkon, megjegyzem sokadszorra tett ilyet az üldözésünk alatt, s mire én is így tettem, már nem láttam sehol. Körbe forgolódva kerestem, hiszen nem tűnhetett el csak úgy – az elemzőrendszerem lehetséges útvonalakat keresett a szűk helyen – mikor kiszúrtam a rohadékot, az egyik ház tetején.
- MR, jetpack. – mondtam ki amit vártam a rendszertől, valószínűleg az adrenalinnak hála – hiszen nem volt szükség szavakra, anélkül is követte az utasításaim. Sajnáltam, hogy nem volt nálam antik külsővel megáldott darab – a hagyományos, flottabeli darab épült fel hátamra, én pedig egyből a férfi után „ugrottam”, egy kis segítséggel. Bár csalásnak érződött a dolog, nem érdekelt – tényleg el akartam beszélgetni a fickóval. Szóval a távolság rohamosan csökkent, én pedig már kinyújtottam a kezem, hogy elkapjam a férfit, amikor az ismét trükközött – ezúttal lefelé vette az irányt. Reagálásként kioltottam a jatpack hajtását, azaz egy szép, elegáns, és meglepően stílusos… zuhanást hajtottam végre. Ezt így folytattuk egész sokáig – a jatpack, bár az ugrásoknál sokat segített, a futásban nagyban akadályozott, hiszen elég súlyos darabként nehezedett rám. Már épp kezdtem kifulladni – ami csak még elszántabbá tett – amikor hirtelen megállt a furcsa alak. Először nem értettem miért, de ahogy végignéztem a terepen, rájöttem – nem tudott tovább menekülni, bekerítettem.
Utasítottam MR-t, hogy tűntesse el a jatpacket a hátamról – és megkönnyebbültem, amikor a súly eltűnt, s szinte már attól féltem, hogy hirtelen pehelysúlyú testem lebegni kezd – de szerencsére a földön maradtam. Magabiztos vigyorral léptem az üldözöttem felé, mire egyből fegyvert szegezett rám. Erre kétféleképpen szoktam reagálni – vagy azonnal megölöm az illetőt, vagy megadom magam. Ezúttal az utóbbi mellett döntöttem. Persze, ez furcsa döntés lehetne a részemről, hiszen egyedül van, elfáradt, én pedig… nos, én Ralf vagyok, tehát egyértelműen jobb az ellenfelemnél, viszont a vészjósló jelek a falakon – megannyi véres tenyérnyom – meggyőzött, hogy nem lenne jó ötlet itt harcolni.
Tehát, a pisztolyom a fejem felé emelem, a megadás jeleként – mármint azt, amelyik a kezemben volt. Az oldalamon lévőhöz nem nyúlok, hiszen fenyegetés esetén azzal könnyebben lőhetek támadóm felé, mint a fejem felett lévővel. Emellett még mindig rajtam volt a Milícia páncélzata.
- Nem akarok bajt, öreg. Csak beszélgetni.

~Karakter: Ralf Shaw ; Helyszín: Új Rio de Janeiro~

Ahogy Ralf megadóan felemeli a kezeit a férfi is biztosítja a fegyverét, majd elégedett mosollyal az arcán leengedi azt. A zsebéből előveszi a tárgyat, amit még az ivóban szerzett, egy chip, valamilyen jeladó lehet első látásra. Hanyagul a betonra ejti, majd összetapossa azt.
- Igen mi is csak beszélgetni akarunk.
Ekkor a tetőkön, amelyek közre fogják a négyzet alakú teret több furcsa alak jelenik meg. Első látásra tökéletesen beleillenek a hely lepusztult sokszínűségébe, különféle egymástól teljesen elütő színes ruhákat viselnek, itt-ott mintha toldva vagy foltozva lenne egy-egy darab, mindez különféle kiegészítőkkel és fegyverekkel igen kaotikus egészet alkot. A fegyvereik réginek és használtnak, némelyik utángyártottnak vagy összeépítettnek látszik. Ezen kívül maguk az alakok is legkülönfélébbek, némelyik közölük nem fehér hanem enyhén barnás bőrű, mint az az alak aki Shaw-al szemben áll. Ralf pillanatok alatt felismerheti őket, de ha nem is, MR mindenképpen jelzi számára, hogy ezek a Milícia tagjai, annak a bűnszervezetnek amely már ezer évvel ezelőtt is uralta a kontinens alvilágát. Hátulról lépteket hallani és az utcáról, ahonnan Shaw is jött két személy érkezik, egyik megáll mögötte, a másik elmegy mellett, miközben meglöki őt és az eddig üldözött alak mellé áll. A férfi kezeiben megforgatja a fegyvert, ami az előbb még Ralf oldalán lógott, majd átveszi a szót.
- Már régóta figyeljük magát, pontosabban azóta, hogy a mi felszerelésünket is használja. A hatásos példastatuálás módján sokat gondolkodtam, "hogyan kellene úgy megölni a birodalmi f.sszopót, hogy többé senki ne merjen a Milíciától lopni..." és hasonlók. De maga még hasznos is lehet. Szükségünk van egy jó fejvadászra és maga alkalmasnak tűnik. Az első feladata azonban nem puszta gyilkolás, hanem lopás lenne, egy "próba". Ha elfogadja az ajánlatot életben hagyjuk, ha nem meglátjuk meddig húzza.
A férfi hangja teljesen nyugodt, mintha csak egy mindennapi ügyet intézne el, amint befejezte a beszédet a szemüvegét kicsi lejjebb húzza, belenéz Ralf szemébe és így várja a választ, eközben hátulról egy cső Ralf oldalának nyomódik.


~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller ; Helyszín: Rocksolid ~

Az öregember visszautasítja a segítségét és egymaga ül le, maga elé meredve néz szinte a semmibe, addig nem is tesz mást, amíg nincs rá szükség vagy valaki nem szól hozzá. Az elit osztag tagjai nem mozdulnak el a helyükről, csak az egyikük a kommunikátoron keresztül kér tájékoztatást, hogy szükség van-e a beavatkozásra, de negatív válasz esetén nem tesz semmit. A Flotta katonái jellemzően sokkal inkább Osborn admirálist tekintik a legfelsőbb vezetőjüknek, hiszen ő az operatív parancsnok, tőle függnek, míg Zsarnok nem avatkozik be közvetlenül az őket érintő ügyekbe, de ettől függetlenül egy ilyen helyzetben kötelesek valamit tenni, ez esetben csak egy egyszerű kérdéssel reagáltak, nyilván parancs szerint Millerre bízzák a diplomáciai feladatokat. Ingrid szavai után látszik néhány harcoson, hogy megkönnyebbül, mert egészen máshogy is alakulhatott volna a helyzet. Tubrokon nem látszott, hogy félt volna a következményektől, csak bólint mikor Ingrid díjazza a bátorságát. Eddigi hangnemében folytatja tovább a törzsfő.
< - Nem kell megköszönnie, azért lehet itt, mert méltó rá, hogy itt legyen és megismerjen minket. A legendák szerint ebbe a csarnokba csak olyan léphet be aki tiszta az őseink szellemeinek szemébe, én tiszteletben tartom ezeket a hagyományokat. - mondja magabiztosan, majd hangjában enyhe meglepettséget érezni - Én úgy tudtam, hogy a HPI-ben minden a rendelkezésre áll, amire csak vágynak, annak ellenére, hogy nincs szükségük semmire. Talán tévednék? Az önök birodalma legalább annyira rejtélyes, mint maguknak a miénk. >


~Karakter: Prototype ; Helyszín: Ausztrália, fejletlen területek~

Prototype kiadja a parancsot, hogy minden egység kezdjen távolodni a járművektől, éppen időben, a következő pillanatban az egész konvoj felrobban. A lökéshullám és a plazma gömb már nem képes ekkora távolból kárt tenni a kiborgok rendszereiben. Prototype eléri a sérült egységet és nanotechnológiás csápjaival megpróbálja újraindítani, a mesterséges részek még visszajeleznek, de a szerves elemek már halottak, ezáltal most a robottestnek nincs központi irányító egysége. Eközben a feltámadottak a levegőbe emelkednek és bombázni kezdik a kijelölt területet. Minden egyes találat hatalmas robajjal együtt szaggatja szét a kisebb hegyeket, kiemelkedő sziklákat és köveket. Néhány lövés után a terület magasabb pontjai leomlanak, sűrű por és füst felhő borítja be a területet. Az életjelek nagy része megszűnik, de még mindig vannak odalent élőlények, emberek. Még egy vészjelzés érkezik, ismét bemérték a kiborgokat, ezúttal több föld-levegő rakéta tart feléjük, bár vizuálisan még egyiket sem látják a radaron tisztán látszik mind a négy, nagy sebességgel feléjük tartó lövedék. A helyzet egyre furcsább lehet Prototype számára, elvileg egy ilyen fejletlen régióban nem szabadna senkinek olyan fejlett fegyverekkel rendelkeznie, amellyel kárt lehet tenni a feltámadottak rendszereiben, vagy egyáltalán be lehetne őket mérni valamivel.